Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Drake Wallenberg irodája •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Drake Wallenberg irodája 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
449
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Szept. 25, 2020 10:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hello again, Stranger
Drake & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 509 • Zene; How did you love?»
«TRUE TEAMS ARE MADE
WHEN YOU PUT ASIDE INDIVIDUAL WANTS
FOR
COLLECTIVE GOOD»
- Arrrh, találnom kellene egy lakást végre – döntöm hátra a fejemet, a magasított támlájú széken. Lábaimról órákkal ezelőtt rúgtam le a csizmát, felemás zokniba bújtatott lábam kecsesen pakoltam fel az asztalra, úgy, hogy bokáim egymást keresztezzék. Méretes ásítás hagyja el ajkamat, a soron következő jelentést rejtő mappát a combomon fektetem végig.
A széket félig elfordítottam, annyira, hogy a könyököm kényelmesen felférjen az amúgy elég zsúfolt az asztalra. Az ajtónak így sem ülök háttal, ahogy feltekintek, pont előttem magasodik, kolosszális alakja olykor megijeszt. Nem szoktam még hozzá, hogy az itt tartozkódó újra visszatért a városba. Mintha nem is tette volna, annyit látom körülbelül. Kelletlen húzom el az ajkaimat.
Persze nem azért lébecolok Wallenberg irányába mert annyira hiányozna, egyszerűen ez az egyetlen olyan hely a bázison, ahol ad egy, nem fognak keresni. Ad kettő, senki be nem tenné a lábát rajtam kívül az engedélye nélkül. Ad három senkinek sem tűnik fel, hogy már megint nem járok haza, hanem az éjszakákat is idebent töltöm. Vagy már hajnalt? A falra szerelt órára pillantok. A kettő közötti átmenet.
Egy újabb ásítást engedek szabadjára, s kezem távolságába lévő egyszerű bögréért nyúlok. Felemelem és farkasszemet nézek az alján tátongó üreséggel. A peremén apró fekete körfolt árulkodik arról, hogy mit is tartalmazott alig fél órával ezelőtt.
- Persze, és gondolom varázslatosan nem tudsz megtelni, igaz? – rakom vissza a helyére, fejem újra hátradöntöm. Talán behunyhatnám a szemeimet egy pillanatra. Senkinek sem ártanék vele igazán. A plafont figyelem egy darabig és hallgatom a körém telepedett csendet. A másodpercek lassú vánszorgását, az óra hangját, mely lassan van rám altató hatással. Lehunyom szemeimet, ám ebben a pillanatban pattannak is ki.
- Na jó, a jelentések nem olvassák el magukat – állok fel és a kávéfőzőhőz lépek, hogy egy újabb adag feketét főzzek le. A lámpát csak félhomályra kapcsoltam, nehogy bárkinek feltűnjön odakint a fény idebent. A függönyöket is elhúztam.
Nem azért nem alszok otthon, mert nincs hol. Van. Vár egy nagyobb lakás, kényelmes ággyal, konyhával, konyhakerttel, virágokkal. Holt vőlegényem cuccaival, hatalmas, színes üveggel kirakott fürdőablakkal. Hatalmas asztallal, ahol ugyancsak a munkám pihen, ahogy idebent is. Az örök dolgozó, kinek nincs semmi hobbija. Befásult, túlterhelt.
Nagyobbat nyelek, míg várom a kávét, a pultnak támaszkodom és a kezembe tartott jelentést olvasom. Újabb farkaskutya támadás, a hármas szektorba.
Mammon az oka. Rettegek tőle és hogy újra meglátogat. Nem tudom, hogy mitévő legyek ellene, könnyedén kijátszik bármilyen rendszert. Nem merek aludni, félek, hogy újra végig kell néznem, ahogy megöli Dylant. Nem lennék arra a fájdalomra még egyszer képes. Most, hogy ennyi év után megbékéltem vele. Képtelen vagyok aludni, napok óta ébren vagyok, ha csak fél órákra is alszok be ebédszünetbe. Tudom, hogy ez nem fog semmi jóhoz vezetni. Szemeim alatt elterülő egyre nagyobb karikák jelzik ezt… Az utolsó alkalom, hogy tudtam jól aludni az Hamptonba volt…
Keserű nyál költözik számba, és kiöntök a forró, fekete nedűből, melynek már illata is felébreszt én pedig visszatelepedek legkedvencebb főnököm székébe, lábaimat újra felpakolom az asztalra és belemelyülök a sokadik jelentésbe… Hozzá landol a legtöbb, nem is értem miért, látszik, hogy ideje sincs foglalkozni vele… Új rendszert kellene kitalálni erre.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Drake Wallenberg irodája VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1022
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 08, 2020 1:30 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Drake Wallenberg irodája 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
449
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 13, 2020 6:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hello again, Stranger
Drake & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 594 • Zene; The Ghost of You»
«TRUE TEAMS ARE MADE
WHEN YOU PUT ASIDE INDIVIDUAL WANTS
FOR
COLLECTIVE GOOD»
Ajkaim somolyogva kunkorodnak felfelé, hallva egyetértésünk. Lássuk be ritkán esik meg velünk, hogy valamibe tényleg ily egyszerűen jussunk konszenzusra. Persze az alapegyetértés megvan mindkettőnkbe: megvédeni a várost. Az eszközeink ebben azonban merőben eltérőek, amíg én képes vagyok figyelembe venni emberi érzéseket, ő a ráció mentén halad. Amiben nincs baj, csak sajnos - vagy épp nem - nem minden fekete vagy épp fehér.
De ezzel nincs is gond, hiszen valahogy mindig megoldjuk a nézeteltéréseinket, valahogy közös nevezőre jutunk, sikerül a másikat, nyomokban meggyőzni. Ettől működik a kapcsolatunk, ezért tudunk ennyi ideje ilyen jól együtt dolgozni.
- Áh, a közhiedelemmel ellentétben, nem vagyok ennyire gonosz szipirtyó - nevetek rá vidáman, noha szavaimba több az igazság. Már rég nem érdekel, hogy ki kedvel és ki nem. A munkáim mindig magukért beszélnek, és ebbe még a Tanács sem tud belekötni. A velem szemben ülő férfi is alig teszi, ezért is esik meg rajta a szívem: nem fogom a vérét most szívni. Remélhetéleg sok hosszú, közös évünk van még hátra, amikor megtehetem. Ha egy kicsit csillapodik a helyzet idebent.
Mosolyom szélesedek, ahogy a homlokára csap, arcát fürkészve figyelem, vonásaim lassan simulnak ki, ahogy elidőzöm barázdáin. Az istenért is, hiányzott a fickó. Egyszer még nagyon, nagyon meg fogja keserülni, hogy elhagyott minket.
- Már ha érdekli őket - vonom meg a vállam. - Végülis démonok. Csodákat várok, remélem meg is kapjuk. Reméljük, hogy az ő hiearchiájuk ér valamit. Jó lenne, ha így lenne - teszem hozzá. - De ha nem, akkor tényleg így jártak, mi próbáljuk magunkat tartani hozzá - mutatok körbe az ezernyi poros iraton, több száz éves könyvön, papírhalmazon. És még mennyi van belőle, amit át kell nézni. Menten sírni támadna kedvem.
S mintha kívánságom csak parancs lenne.
A pánik úrrá lesz rajtam, úgy mint Zagarnál, nem látok, nem hallok semmit, testem remeg. Akkor és ott, ő képes volt lenyugtatni, a fojtogató érzés, ha csak egy estére is, de továbbállt. Most mégis visszatért, tekintetem az asztalról, aligha tudom levenni, még ha meg is teszem és még ha a padlót is nézem… Ott látom az összeroncsolt fejet. Vállaim megremegnek, lényem megrendül. Kezem a torkomra fonom, szemeimet szorosan lezárom, ezért sem láthatom, hogy Drake lassan mozdul. Habzsolom a levegőt, de az nem jut le a tüdőmbe, megfullaszt a pánik. Érintését most mégis oly távolinak érzem.
Magához húz, én pedig vállának döntöm a homlokom. Hangja nyugtatólag hat rám, valamennyire. Egy nagyobb levegő jut a tüdőmbe, bent tartom, érezheti, ahogy vállaim finoman remegnek érintése alatt. Mellkasom fel-alá jár, ahogy kapkodom továbbra is az éltető oxigént. Szívem torkomba, elmémbe dobog, látásom vakítja, a világ forog körülöttem, a hányinger környékez meg.
Megsemmisülve pihenek meg Drake karjai között, egyik kezemmel csak karját tudom átfogni, ujjjaimmal kapaszkodok bele, mintha az életem múlna rajta.
Ebben a pillanatban úgy is érzem.
Páni félelmemből az utolsó mondata szakít ki. Még levegőt is elfelejtek venni, újra.
Nem, nem viselkedhetsz így, Natalie. Neked csak az álmod gyalázta meg, neki az egész lényét. Erőt veszek magamon, bár nyelnem rettentően nehéz.
- Drake - emelkedek el tőle, hogy ránézhessek, könnycseppjének nyoma ekkor tűnik csak fel. Remegve nyúlok kezemmel érte, törlöm le, kezem mégis arcán tartom.
- Jól vagyok - sóhajtom el magam, bár ezt még én sem hiszem el, ő sem fogja, fejem megrázom. Tekintetem lehunyom, ha hagyja, homlokom az övének támasztom.
- Sajnálom - suttogom, alig hallhatóan, annyira mégis, hogy ő hallhassa. Nem tudnék hangosabban beszélni most. Minden érzésem, félelmem, rettegésem lenyelem, visszatartom. - Kérlek, ne menj fejjel a falnak. Ezt várja. Hogy hozzád rohanjak, rettegve, hogy elvesztísd a fejed, kérlek ne tedd. Most tisztábban kell gondolkodnunk, mint valaha - kérem tőle halkan, ha kell könyörgök érte neki. Gyengéden simítok végig arcán, azt akarom, hogy meghallja szavaimat, hogy eljussannak hozzá.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 13, 2020 2:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hello again, stranger
• Zene: noise• SZÓSZÁM: 645
Bármennyire is próbálja fenntartani a komor, érzéketlen fickót azt Natalie közelségében szinte esélytelen volt. Túlságosan régóta és túlságosan jól ismerték egymást ahhoz, hogy vele szembe előtudja adni a komor vezetőt. Ezért is ereszt el néha egy kacsintást vagy egy mosoly szerű valamit, de a jelenlegi helyzetére a fejfájás plusz egy lapáttal tesz. Leginkább most elzárkózna emiatt minden elől. Minden apró zaj tűként hatol halántékába ezzel tovább feszítve a már amúgy is pattanásig feszült idegrendszerét.
- Legalább most egyetértünk valamiben. - ismét egy baráti megnyilvánulást és egy szelíd mosoly helyett vicsor jelent meg a fájdalomtól enyhén torzuló arcán, de bármennyire is menekülni akart nem tehette meg. Többek között azért sem mert így fény derülne enyhén megbomlott elmeállapotára másrészt pedig magára kéne hagynia Nataliet a nagy kutatásban, ami lássuk be nem minden esetben lenne szép és kedves húzás bár mint vezetőt és mint barátot simán megértené…
- Csapd csak le, adok egy lehetőséget, hogy szíven szúrj. - kacsint Natalie felé ismét. S bár tudta, hogy nem kell magyarázkodnia mert talán Natalie az egyetlen olyan személy a földön, aki tudja, hogy mikor viccel és mikor nem… és most pont a megszokott dolgoktól eltérve igyekszik bepótolni az elmúlt időszak összes poénkodását.
- A pincerendszer! - csapja homlokon saját magát a kezében lévő könyvvel. Hiszen számos alternatíva eszébe ötlött már és számos építményt megvizsgált már mielőtt ezt a tervet Natalieval közölte volna, de azok a börtönök ismeretlen okokból kifolyólag valahogy kimaradtak a szórásból pedig tényleg sokkal kézenfekvőbb lenne mint bármi, amit eddig nézett. - Csak a megfelelő pillanat kell és egy kis félrelépés a részükről. Onnantól kezdve a biztonságra és az egyezmény fenntartására hivatkozva kötelesek lennének bevonulni oda máskülönben megütik a bokájuk. - vázolja fel a kezdetleges ötletét annak, hogy miként is próbálná meg rávenni a fekete szemű betolakodókat arra, hogy önként vonuljanak be minden nap a saját börtönükbe.
S bár számos ötlet fogalmazódott meg a fejében és a fájdalmak ellenére sikerült jókedvűnek lenni várható volt, hogy ez nem tart majd olyan sokáig. Általában mikor jókedvű akkor történnek a legnagyobb szörnyűségek amire egyáltalán nem számítana az adott helyzetben. S a jókedv oly hamar szertefoszlott mint ahogyan jött. Helyét a düh, a tombolás vette át a szerepet és másodpercek alatt rendezte át az irodáját és amortizálta le saját magát. S bár nem vol tura tetteinek és egész testének miután ökle hatalmas vérfoltot hagyott a falon hamar felszállt a vörös köd. Erre már csak Mammon neve tett rá egy lapáttal, teste elernyedt, mindent úgy hallott mintha visszhang lenne látása csőlátásra szűkült és arca tovább fehéredett. S bár tovább faggatta volna Nataliet képtelen volt rá. Nem mozogtak az ajkai, a hangszálai képtelenek voltak hangot kiadni. Csak ült az asztal lábának dőlve és bámult ki a fejéből miközben lüktetett a koponyájában a démon undorítóan gúnyos kacagása.
Katatón állapotából Natalie levegő utáni harca rángatta vissza a valóságba. S bár arcán még mindig a sokk jelei voltak láthatóak gondolkodás nélkül ugrott Nataliehoz. Izmai feszültek voltak szinte görcsöltek és minden mozdulat fájt, de nem hagyhatta, hogy hű társa és barátja megfulladjon. Átkarolta és magához húzta.
- Itt vagyok… itt vagyok csak nyugodj meg. - suttogta egyenesen a fülébe miközben néha ellenőrizte, hogy eszméleténél van e még. - Minden rendben lesz… - dadogva ejtette ki a szavakat és egy könnycsepp is társult hozzájuk… nem tudni miért. Vagy Natalie állapota miatt vagy a félelemtől és sokktól amibe Mammon neve és fenyegetése taszította…
- Nem hagyom, hogy bajod essen… én magam ölöm meg mind. - a düh szikrái ismét tekintetében csillogtak miközben minden tőle telhetőt megtett Natalie éppségéért.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Drake Wallenberg irodája 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
449
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 05, 2020 3:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hello again, Stranger
Drake & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 612 • Zene; The Ghost of You»
«TRUE TEAMS ARE MADE
WHEN YOU PUT ASIDE INDIVIDUAL WANTS
FOR
COLLECTIVE GOOD»
Beszélgetésünk játékosságának ívén nem tompítok. Szívemhez kapok nagylelkűségét hallva, ajkam szegletében mégis ott bújkál a mosoly, a vidámság, mely már olyannyira hiányzott. Tőle, leginkább. Tudom, hogy milyen komoly figura, mindig is az volt, de emlékszem időkre, amikor önfeledten tudott még nevetni és vessetek tűzbe, amiért jobban szeretem azt az énjét.
Még ha a kacsintását nem is követi mosoly, én azért szemöldököm vonom fel többször is, pajkosabb fajtából - tudja, hogy ennek köztünk semmi jelentősége igazán.
- Ebben teljesen egyetértünk - bólintok rá, hiszen valóban az játszott közre. Női szívek elrablója, majd összetörője. Vajon mennyi nő epekedik még a mai napig is érte, akikért ilyen-okok miatt sose fűlött a foga?
- Tudod, nagyon gonosz dolog, ilyen magas labdát feldobni, miután kijelentettem az ellenkezőjét - sóhajtom el magam. De persze sose mondanék mást, ezt ő is tudja. Az egyetlen indok, amiért visszatértem a vadászok közé, az épp ő volt. Mert ismertem, tudtam, hogy milyen ember és hogyha valaki, akkor ő képes vezetni megfelelően ezt a várost.
Nem állítom, hogy nem vagyok ötlete ellen, még hangosan fel is nevetek rá, hogy inkább börtön lenne, mint bordély. Milyen igaz, de aztán csak legyintek rá.
- Mh - nézek fel a könyvből, ahogy előadja a tervét és ötletét. Egy pillanat erejéig elidőzök Drake arcán, míg átgondolom magam is, noha én már valahol rég a kivitelezési fázisában vagyok annak, hogy miként lehetne ezt létrehozni. Mit kellene változtatnunk azon, hogy életképes is maradhasson. - A pincerendszer börtöneit át lehet alakítani. Annak a biztonsága amúgy is magas, épp miattuk - ötletnek nem is annyira rossz. Azonban mégis ott van egy aprócska gond. - Már ha ebbe ők is beleegyeznek ebben a formában és nem aljaskodnak hozzá - mert hát csak démonokról van szó, kikben nem lehet megbízni.
Én mégis megtettem. S akkor még csak nem is sejtettem, hogy mennyire fog főni a fejem emiatt.
S most látszik csak igazán, hogy egy röpke jókedv, gondtalanság, milyen törékeny is valójában. Mintha a korábbi pillanat nem lett volna más, mint egy álom, egy hiú ábránd, semmi több. Mintha Mammon játszana az elmémmel, holott tudom, hogy ez a valóság. Tom eltorzult vonásai mélyen az elevenembe hatolnak, a képet kitörölni képtelen vagyok. Jackson amilyen gyorsan úgy megy a dolgára, magunkra hagyva minket.
A hangos zaj fel sem tűnik, még ha vállam, hátam meg is rázkódik, Drake hirtelen mozdulatai nyomán. Nem tudom levenni a szemem arról a zsákról, ott látom, a vastag vászonon keresztül, hogy miként néz rám. Kezem remegve emelem ajkam elé.
Kérdésére fejem rázom meg.
- Kétszer találkoztunk, egyszer, amikor kiküldtek minket Stamfordba… - válaszolom gyorsan, amíg képes vagyok beszélni, a pánik mégis lassan uralkodik el a testemen. - Egyszer utána… - nem tudok ennél többet mondani.
Nem álltunk közel egymáshoz, mégis mindig hibásnak tarottam magam, azért, amit részben miattam is át kellett élnie, hogy képtelen voltam megvédeni, pedig papíron épp Wallenberg egyik elit vadásza lennék.
Ebbe mégis egyre jobban kételkedem.
Mammon is olyan gyorsan modnom el, amennyire tudom, idegeim, izmaim mégsem bírják tovább. Összeomlok a könyvek elé, felsőm markolom, ahogy az éltető levegő után kapkodok.
Kérdésére mégsem tudok mit felelni, csak feltekintek rá. Ha rám tekint, láthatja a kétségbeesést, a félelmet, ajkaim remegését, ahogy szégyellve hajtom le a fejem. Nem akartam, hogy megtudja, a francba is, nem akartam, hogy megtudja, hogy Mammon szórakozik velem. Nem kellene emiatt is aggódnia.
Mégis most rázom össze magam az ordítására először. Pár kapkodó lélegzetvétel erejéig csendben maradok, próbálom összeszedni a gondolataimat.
- Eddig is bent jártak - szólok csendesen, nem tudok rátekinteni. - Eddig is itt voltak, játszottak velünk, megszálltak… - itt újra elhallgatok, most az alkaromon díszelgő rúna égetően kezd el viszketni. Nem, nem omolhatok össze. Nem mellette, nem előtte.
Érte nem tehetem meg, mégsem tudok normálisan levegőt venni, fuldoklom. Hangosan hörpögöm az oxigént, az mégsem jut el hozzám, nem tudok megszólalni.
Fuldoklom, szó szerint.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 04, 2020 7:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hello again, stranger
• Zene: noise• SZÓSZÁM: 645
Rezzenéstelen arccal követi figyelemmel Natalie mondandóit vgy éppen cselekedeteit. Az ádáz kacaj elméjének elbújt sarkában kezdett elhalni. Egyre halkabban és halkabban hallotta.
- Közismert vagyok a nagylelkűségről. - kacsint rá Natalira azonban mosolyogni nem tud.  A feje enyhén lüktetni kezd. Nem bírja azt a feszültséget, ami a fejében játszódik le jelenleg és most magyarázat nélkül nem is tudna elszaladni vagy bevenni rá valamit. Biztos benne, hogy ez szemet fog szúrni Natalienak ugyanis egyre sűrűbben pillant az ajtóra és gondolkodik el azon, hogy távozik.  
- Szerintem az őrületesen szexi mosolyom volt a kulcs. - vonja meg a vállait bár még valójában ennyi év után Ő maga se tudja pontosan mi volt az amivel sikerült elérnie azt, hogy Ő lehessen a város vezetője. Hiszen mások is öltek démonokat, mások is küzdöttek a félvérek ellen. Talán jókor volt jó helyen vagy tényleg ennyivel jobban csinálta mindezeket. rejtély.
- Mernél mást mondani. - vonja össze szemöldökét és próbál szigorúan nézni Nataliera, ami mondjuk pont az erőssége.  - Hát. Nem úgy adnék nekik ahogyan annak örülnének. Inkább lenne az börtön nekik mind bordély. - vonja meg ismét vállait nemtörődöm módon. Néha muszáj drasztikus megoldásokat találni hiszen Ő az-az ember a városban akinek meg kell hoznia azokat a döntéseket amiket más még álmában sem akarna. Neki nem csak a saját életéről kellett dönteni hanem egy egész városról. Ez pedig iszonyatos módon meg tudja nehezíteni a helyzetet.
- Nem csak az lenne a cél, hogy gyűjtögessenek. Persze lenne felügyelet, de a lényeg az, hogy szigorú megfigyelés alatt tarthatnánk a városban tartózkodó démonok többségét. Így nem kéne attól tartani, hogy művelnek valami olyasmit ami árt a városnak. - próbálja kibogozni Natalienak érthetően a magyarázatot, ami valljuk be gondolatként jobban hangzott.
Azonban egyre sűrűbben ingázik tekintete Natalie és az ajtó között miközben érdeklődve hallgatja azért a nőt. Feje lüktet, sajog. Kezdett elviselhetetlenné válni és a nevetés ismét erősödni kezdett. Mintha egy hosszú alagútban közeledne valaki, egyre hangosabb és hangosabb, dübörgött koponyájában.
- Ez nekem is feltűnt. Észhez kell téríteni Őket valahogy. - motyogta az orra alatt miközben a könyvre próbált fókuszálni. A betűk hullámozni kezdtek, egyre nehezebbé vált maga az olvasás is. Talán ezért is érte felüdülésként a vadász érkezése azonban az egész másodpercek alatt átváltozott rémálommá. A levágott és megbecstelenített fej a zsákban, a leégett intézmény, Natalienak szánt üzenet, Natalie kikészülése. Mindez csak olaj volt a tűzre. Nem tudott többet uralkodni magán. Lesöpört mindent az asztaláról miközben hangosan, dühétől fröcsögve káromkodott és adta ki a parancsokat. Kérdőre akarta vonni Nataliet, de a düh úgy tombolt benne, hogy csak ízekre tudta volna szedni.  Ökle hangosan csattant a falon, hirtelen eltűnt a vörös köd ahogyan a fájdalom éles késként hatolt be elborult elméjébe. Maga elé emelte kezét, szétnyílt az ökle, vérzett. Csak ezek után volt képes kérdőre vonni Nataliet, aki teljes mértékben kikészült a történtektől.
- Mennyire állt pontosan közel hozzád? - valamennyire kitisztult fejjel már tudott értelmes kérdéseket is feltenni miközben most már tekintete a zsákban rejtőző fej és Natalie között ingázott. A kacagás azonban nem tompult. Kénytelen volt halántékához nyúlni. Enyhén megmasszírozta azonban amint elhangzott a név amit ebben a helyzetben egyáltalán nem akart hallani lefagyott. A kacagás olyan szintre erősödött mintha közvetlenül a füleibe röhögött volna a démon. Arca elfehéredett, levegőt akadozva tudott csak venni. A szavak nem jöttek ajkaira, nem tudott mit mondani csak halálra vált arccal bámult maga elé.
- A...azt akarod mondani, hogy a démon, aki bennem volt és aki miatt elmentem bosszút esküdött és játszik az elméddel? - remegő hangon vonja kérdőre a nőt elvesztette teste felett az uralmat. Úgy dőlt hátra az asztal élének mint egy liszteszsák. Pár centivel hátrébb tolódott a bútor Ő pedig a földre csúszott. Ott ült üveges tekintetekkel, lüktető fejjel és vérző kézzel mint, aki most végzett egy tizenkét menetes box meccsen.
- S ezek tudatában egyezséget kötöttünk a démonokkal akik most ha adnak valami légből kapott nevet vígan szaladgálhatnak a városban. - tenyerébe temeti arcát majd hangosan beleordít abban reménykedve, hogy ez elnyomja az elméjében dübörgött gúnyos kacagást.
- Natalie… miért…?

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Drake Wallenberg irodája 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
449
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Márc. 14, 2020 10:24 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hello again, Stranger
Drake & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 881 • Zene; The Ghost of You»
«TRUE TEAMS ARE MADE
WHEN YOU PUT ASIDE INDIVIDUAL WANTS
FOR
COLLECTIVE GOOD»
Kérdésére csak vigyorogva vonogatom a szemöldököm irányába, kacéran. Pontosan tudja, hogy ebbe leginkább a játékosságom van, na meg a kimondatlan válaszom. Ha a kapcsolatunk ennyi mindent túlélt, akkor már nincs az a dolog, ami miatt ne lennék mellette.
Hisz lám, most is itt vagyok.
- A nagylelkűséged – helyezem kezem szívem helyére, játékosan szipogok is hozzá, lássa valójában mennyire meg vagyok hatódva. – Szinte szívembe markol – szipogok még kettőt, ajkam szegeltébe mégis ott bújkál egy mosoly, csak a komolyság jegye miatt próbálom eltitkolni, nagyon mégsem megy.
- Rejtély, hogy tetted
– rázom meg a fejem, nevetésem most pedig már őszintén csúszik ki a számon. – De! Tartom magam ahhoz, amihez már idestova hét éve is! Jó döntés voltál – bólintok határozottan hozzá. Lássuk be, ha ő nem tör babérokra én sem térek vissza vadásznak, valahol még mindig halálát tervezgetném. Kapcsolatunk merőben más lenne – vagy épp nem. Egy félvérháború kellett ahhoz, hogy helyére zökkentsen minket, megtanuljuk értékelni azokat, akik még itt vannak velünk. Én pedig azóta egyáltalán nem voltam hálátlan, sőt. Olykor anyatigrissé tudok változni, ha bárki kritizálni meri Drake vezetési képességeit.
Ezzel szemben én vagyok az is, aki először mondja meg zord főnökömnek, hogyha hülye és ostobaságokat beszél. Elég merész, tudom, de eddig még élek, nem?
- Elvesztésének a ténye, halálának tudata mégis ott van, hiába támad fel – vonom meg a vállam. Túltettem már magam az eseményeken, Tommal is beszéltem azóta, továbbra is csodálattal adózom irányába, hogy képes visszatérni a testületünkbe. – Az a halál, ami nem természetesen érkezik, sosincs igazán rendjén. Az, hogy nem vagyunk képesek meghalni? – szemöldököm ráncolva emelem tekintetem felé. – Drake, az emberek megváltoznak, volt valami abba a fekete ködbe, ami a városra hullt akkor. Erőszakosabbak, gyilkosabb vénáik vannak és emiatt merészebbek. Tudják, hogy nem halhat meg senki, szívesebben ölnek fosztogatás közben. De egyszer ez véget ér. Egyszer azon fogjuk kapni magunkat, hogy már senki sem fog visszatérni – húzom el kelletlenül ajkaim, mielőtt visszatérnék a könyv lapjaihoz. Átfutom a latin szöveget, keresem azt a néhány szót, de semmi. Hozzá képest én óvatosan lapozok tova.
Légből kapott felvetésemre mégis ráharap.
- Tényleg? – nevetem el magam jóízűen, nem is sejtve, hogy ez nem sokáig fog kitartani nálam. – Mármint tényleg adni akarsz nekik egy bordélyt? Nem mondom, hogy hülyeség, csak… Megleptél – vallom meg. Ő azon kevesek egyike, akivel nyíltan tudok őszinte lenni, bármiről is legyen szó. Előtte korán sem kell megjátszanom magam. Láttuk egymás legrosszabb és legjobb napjain is.
Újabb felvetését pedig komoly arccal hallgatom. Halkan hümmögök csak közbe, mégsem szólok bele. Szemöldököm mégis ráncokba fut össze.  
- Kérdés, hogy tényleg segítenek-e és az információkat nem-e tartják meg maguknak. Na és ott van, hogy felgyújtanak mindent, bár ezeket rúnákkal meg lehetne oldani. Az ötlet nem rossz, egyelőre még sok hibafaktort látok benne. Például hogy választjuk ki, hogy ki lesz a megfelelő démon erre? Egyáltalán esznek ezek, ezt inkább ne említsük meg nekik. Nem szívesen hagyom őket egyedül, így én is bent lennék velük. Ne nézz így! – előzöm meg felháborodását. – Ezek az én kis kicsikéim – simítok végig a könyveken, szeretetittas ábrázattal. – Nem adom csúnya, rusnya démonok kezébe csak úgy – biztosítom erről legkedvencebb főnököm.
Hasonló érdeklődéssel fordulok az ajtó felé, mosolyom is felderül, amíg Jacob komoly ábrázatát meg nem látom. Rögtön leolvad minden. Mégis felállok, szinte azonnal. Drakekel ellentétben én nyugodtan hallgatom a szavait, a rossz érzés mégis megüli a gyomromat. A könyv hirtelen csattanó hangjára rázkódik össze testem, tekintek szemem sarkából csak a férfira. Az események hirtelen gyorsulnak fel, s ahogy meglátom az arcot…
A sikolyom után, szinte kővé mered minden izmom. Kezem az arcom elé teszem, ajkamat takarom el. A világ szinte megszűnik létezni, nem látok semmit. Még csak arra sem rezzenek össze, ahogy Drake asztaláról minden a földre kerül. Tekintetem nem tudom levenni a fejről, látványa akkor is látom magam előtt, amikor Jackson már rég eltette előlünk, nem kell, hogy többet lássuk.
Óvatosan lép felém, megfogja reszkető vállaim.
- Nat… - kezd bele, de Drake szavai elvonják a figyelmét. Szinte nem érzem, ahogy karomat simítja, nyugtatás célzattal. – Rendben, amint tudlak értesítelek – bólint felé, majd hozzám fordul, de én nem látok semmit, csak egy pontra meredek. Testem, lelkem remeg.
- Nem lesz gond – hint csókot halántékomra, ám sokat nem foglalkozik most lelki állapotommal, van jobb dolga is. A zsákot itt hagyja, ránk bízza, most nincs ideje ezzel foglalkoznia. Én pedig feszülő tekintettel bámulom.
- Nem tudom… - tekintek fel rá, hangom remeg. – Nem tudom, hogy miért halt meg, miért ő… - érzem, ahogy szinte kapkodva veszem a levegőt a számon keresztül, éltető oxigén mégsem jut el hozzám. Jobb kezem hasamra tapasztom.
- Mammon… - kezdek bele, nehezen. Tekintetem lehunyom, nagyot nyelek, mielőtt folytatnám, mégis érzem, ahogy a pánik újra kezd úrrá lenni rajtam. A pánik, amit akkor éjjel éreztem… - Hetek óta szórakozik az álmaimmal, pár napja, hete, nem tudom már, de felfedte magát… Ott… Ott volt. Ott volt a lakásomba – tekintek fel Drakere, miközben egy könnycsepp bukik alá arcomon. Nem akartam neki szólni, nem akartam, hogy tudja, Mammon nagyobb fenyegetés, mint azt bárki hitte. Nem akartam, hogy az emlékei… - Mindenkit el akar pusztítani, ki fontos nekem, ami fontos neked… - mondom végül, lábaim mégis feladják a harcot. Bokáim megremegnek, térdeim összecsuklanak, könyveim közé huppanok le, térdeim erősen csapódnak a padlóhoz, szinte meg sem érzem.
A levegőt már szinte kapkodom, venni nem tudom. Nem, nem kapok levegőt, a mellkasomra szorítom a kezem, ruhám gyűrődik össze alatta.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Márc. 13, 2020 3:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hello again, stranger
Natalie && Drake

- Ezt most vegyem fenyegetésnek? - ismét egy erőltetett mosoly szerűséget próbál az arcára erőszakolni jelezve, hogy viccelni próbál. Soha nem tartotta erősségének a poénkodást, annál sokkal katonásabb jellemmel rendelkezik amivel sokkal jobban boldogult ebben az elcseszett világban. Ráadásul nehezen tűr meg másokat a közelében. Természetesen akadnak kivételek, Natalie pont ebbe a szűk körbe tartozott. Kapcsolatuk elég régre nyúlik vissza talán ezzel magyarázható hiszen új kapcsolatokat elég nehezen tud kialakítani. Vagy azért mert vezető és közismert tényező a környéken vagy pedig azért mert iszonyatosan önfejű és nem hajlandó mást elfogadni csak a saját igazát.
- A részletek is igen fontos tényezők tudnak lenni, de üsse kő, ezúttal nem kötözködök. - adja meg magát a nő akaratának hiszen tényleg semmi értelme nem lenne ráadásul olyan állapotba van amikor csak örülni tud annak, hogy pont Ő itt van mellette.
- Valahogy mégis politikai babérokra törtem. - vonja meg a vállait amikor véleményezve lett a hazugsága és az azzal való kapcsolata. Tény nem szeret hazudni, sőt pont azok közé tartozik aki utálja a hazugságot, de ezekben a vészterhes időkben szinte lételemévé vált az embereknek ahogyan számára is mióta Mammon bekerült a képletbe. Ne meg persze mióta kikerült a testéből. Senki sem tud arról, hogy rémálmok gyötrik és van amikor éber állapotában is képzelődik róla. Tervei közt bújik meg, hogy kideríti, hogy az elméje zápult e meg vagy maradt ott a démonból valami, de a város és azok lakói fontosabbak számára, az emberiség a legélesebb kés élén táncol és most nem szabad hibáznia, hibázniuk.
Érdeklődve hallgatta végig Natalie minden szavát. Ritkán beszél ilyen kötetlenül bármiről bárkivel, ez talán enyhít a belső feszültségén, enyhít a lelkén..
- Meg kell hagyni, hogy nem mindennapi és megszokható látvány az amikor a szemed láttára ölnek meg valakit majd az egy kis idő elteltével fogja magát és feltámad. - csak odapillant Nataliera majd a könyveket bújja tovább. - Tudod… még az invázió előtt még minden angyal démon és egyéb huzavona előtt vagy a nagy háború idején szerintem igen hálásak lettek volna az emberek ha a szeretteik nem halnak meg. Most viszont inkább ijesztő.. ki tudja mennyi jön vissza belőle, mennyire marad valójában Önmaga. - talán még Ő maga is örült volna ha nem veszíti el olyan fiatalon a szüleit, de talán ez volt az oka annak is, hogy ilyen messzire jutott.
- Hát én egy penge töredéket sem adok annak a ribancnak a kezébe. - kifejezéstelen arccal közli pedig legbelül szinte robbanni tudott volna ha arra gondolt, hogy a démonoknak szívességet kellene tennie. - Szóval egyelőre maradjunk csak a bordélyoknál ez nem is rossz ötlet. - nem érdekli, hogy Natalie szinte egyből el is vetette az ötletet.
- Vagy… van egy ennél is jobb ötletem. Bevonjuk Őket a kutatásba. Persze nem lófrálhatnak szabadon a bázis területén. Sőt. Egyáltalán nem. A legnagyobb használaton kívüli, zárható helyiséget biztosítjuk nekik a kutatnivaló anyagokkal és napi egy étkezéssel karöltve. azonban a helyiség a lehető legerősebb gyengítő rúnákkal és az ajtónál csapdákkal lesz ellátva az ajtó pedig zárva lesz amit két vadász őrizni fog. Reggel beengedjük őket, rájuk zárjuk az ajtót este vagy délután pedig kiengedjük Őket.  Így szemmel is lesznek tartva és hasznuk is lesz, mit szólsz? - vázolja fel az ötletét. Megoldható lenne, de nem volt benne teljesen biztos, hogy egy ilyen alkuba bármelyik démon is belemenne hiszen lényegében olyan mintha bebörtönöznék Őket.
Érdeklődve emeli tekintetét az ajtó felé amikor meghallja a kopogást. - Gyere be. - adja meg az engedélyt amire valószínűleg nem tartott igényt Jackson, aki már azelőtt benyitott, hogy beengedte volna. Összeráncolt szemöldökkel méri fel a férfit, aki egy zsákot tartott a kezében. - Mocskos rohadékok. - csapja a legközelebbi falnak az éppen akkor kezében lévő könyvet. A hír, hogy felgyújtották az elmegyógyintézetet úgy hatott ramaty idegrendszerére mintha bombát robbantottak volna a fejében. Szinte álló helyzetbe ugrik mikor arra kérik, az asztalhoz lép és megfeszült arcizmokkal követi a történéseket. A fej látványa csak tovább rontott idegrendszerének állapotán. Az íróasztalához lépett és mindent lesöpört onnan dühében.
- Le kell zárni minden kijáratot a városból. Ha valaki mégis szökni próbál meg kell ölni. - mondja dühtől fröcsögve Jacksonnak. - Csöndben, diszkréten végezzék, nem kell, hogy nagyobb pánik törjön ki mint amekkorát a lángoló intézmény okozott. - kezei ökölbe szorultak, szinte fehéredtek, körmei a tenyerébe vágtak. - Elmehetsz. - küldte el Jacksont majd az idegességtől szinte lángoló tekintetével Natalie felé fordult.
- Azt hiszem tartozol egy igen komoly beszámolóval, hogy a kölyök miért halt meg és pontosan mi közöd van az egészhez. - bök rá az asztalon lévő zsákra. - S ne próbálj egy kicsit se hazudni, elég személyes fenyegetést kaptál és nem tudlak megvédeni ha nem tudom, hogy miről van szó.




background noise • szószám: 741 • Credit:
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Drake Wallenberg irodája 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
449
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Márc. 07, 2020 3:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hello again, Stranger
Drake & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 960 • Zene; The Ghost of You»
«TRUE TEAMS ARE MADE
WHEN YOU PUT ASIDE INDIVIDUAL WANTS
FOR
COLLECTIVE GOOD»
Fejem felszegve hallgatom, hogy miként vélekedik felajánlásomról. Halkan hümmögök csak, eltekintek válla felett a plafon és a fal találkozásához, barna lélektükreim nekik szentelem. Pár szívdobbanásnyi ideig vagyok csak itt, majd hirtelen vonom meg a vállam.
- Ebben az esetben sose szabadulsz tőlem - mosolygok rá vidáman, mintha valami óriásian nagy fenyegetést helyeztem volna kilátásba. Jó, embere válogatja, de a magam részéről még mindig bóknak számít, ha valakihez képes vagyok még ragaszkodni. Egyébként meg… ühm…
Látom, hogy mikét moccan meg ajkának az íve, mosolyom szelídebbé, melegebbé válik, látva, hogy még képes rá. Nem sokáig, de képes. Helyes, vagyis van még még remény arra, hogy nem teljesen zord a fickó. Minden más csak kemény munka gyümölcse lesz, az elhatározás mégis régen megszületett bennem, túl régen és nem engedek belőle, függetlenül attól, hogy én miként érzem magam.
- A részletek Hercegem, a részletek. Most ne kötözködj - intek csak kezemmel neki, hogy tényleg teljesen láthatatlannak is nézhet, nem fogok érte neheztelni, főleg, hogy most már kávét is kaptam tőle. Tényleg szükségem volt egy helyre, ahova eljöhettem a többiek elől és ember legyen a talpán, aki amúgy meg merné zavarná a mai időben Draket.
Mégis szemöldököm ráncolva figyelem legrégebbi barátomat.
- Pocsék hazudozó vagy - állapítom meg, bólintok is hozzá egyet, a biztosíték végett csupán, egyelőre mégsem kérdezek többet. Ismerem, olyan fafejű, ha most nekikezdek akadékoskodni, soha nem imádkozom ki, hogy mi nyomja lelkét, noha sejtem. Keserű nyál gyűlik össze számba, mégis miként mondjam el neki, hogy legalább úgy rettegek a démontól, ahogy ő is? Pedig nekem csak az álmaim zavarta össze.
Felvetésére mégis hangosan nevetem el magam.
- Te leszel Rambo, mi? Készíthetnénk ilyen plakátokat, a város hű védelmezője, Drake Ramob! Drambo! - nevetem továbbra is jóízűen, fejem mégis kelletlenül rázom meg. Nem tetszik, ahogy vélekedik, ahogy elhagyja magát.
Kifejtem álláspontom a jelenlegi helyzetünkkel kapcsolatban, ő pedig az övét osztja meg velem. Figyelek minden szavára, ajkamra mégis halovány mosoly terül szét. Hiányzott már ez. Hogy ne vitatkozzak az emberekkel, hogy ne idegekbe menőleg értessem meg velük a tények állását, hanem valóban vitapartnerként, békésen beszélgessünk el erről.
- Feltámadunk - vonom meg a vállam, egykedvűen. - Megölnek minket újra és újra, a lelkünk mivel nem tud hova szállni, visszatér a testünkbe, tudom, hogy abszurd, de láttam - húzom el ajkaim. - Marissa kiküldött egy újonccal a városon túlra, ahol nyilván démonok vártak minket - ha nagyon rossz szándékű lennék, még meg is vádolnám a Payne kurvát, hogy ő szervezte meg. Ezt azonban még én sem nézem ki belőle. - Tommal mentem ki, nagyon lelkes, pedáns tanuló volt, legjobb eredményekkel, de… - itt nagyot nyelek, Draket nézem, nem tudom tovább mondani. - Visszahoztam a városba, félúton magához tért, pedig nem kellett volna, meghalt. Nem volt pulzusa… - vonom meg a vállam. Sok időbe telt, amíg lelkileg rendbe jött, hogy úgy döntsön, nem hagyja itt a szervezetet, hanem folytatja a harcot. Pedig nem csodálkoztam volna azon, ha itthagyja. A helyében én ezt tettem volna.
- Isten okkal teremtett meg minket középre. Bennünk megvan minden, amiben egy angyalban és egy démonban is. Jóság, szeretet, gyűlölet, keserűség és még napestig sorolhatnám. Lehet, hogy igazad van és semmit sem számítunk, de ha így van, miért a köztes világot hagyta meg? Megtehette volna, hogy minket is megöl, nem sokba telt volna neki, mégsem tette - ellenben lassú kínzásra ítéltetett minket.
S hogy mennyi mindent találtunk? Keserűen húzom el számat.
- Mazikeen kifejtette, hogy angyalpengére is szüksége lenne - vonom fel a szemöldököm. - Na persze, mert azt mi meg csak úgy osztogatjuk ingyen, egyelőre, amíg nincs C terv, B-nek bemehet. Vagy csak eltereljük a figyelmüket. Démonok, nem épp az erkölcsiség az életük, ott vannak a bordélyházak, szórakozzanak kedvükre - húzom mosolyra ajkaimat, de legyintve el is vetem.
Nyüszítve figyelem a régi könyv útját a háta mögé, vállaim megrázkódnak, ahogy földet ér, a por belőle úgy robban ki, mintha atombomba robbant volna. - Óvatosabban, ezek nagyon régi könyvek - kérem tőle finoman.
Az ajtón pedig ekkor kopognak. Érdeklődve fordulok meg ültömbe, a nyakammal csak. Óvatosan lép be Jackson, az egyik legrégebbi és legmegbízhatóbb vadász. Vidám természetű, ajkain most mégsincs mosoly. Nesztelenül siklik be az ajtón, kezébe egy zsákot tart, melybe egy gömb formájú valami lehet. Nincs még dinnyeszezon.
- De jó, hogy mindketten itt vagytok - sóhajtja el magát, torkát megköszörüli, bőrében feszeng. - Ezt látnotok kell… Mindkettőtöknek - szemöldököm itt vonom össze, tekintetem visszavezetem Drakere.
Jackson az asztalhoz sétál és belekezd jövetelének okára.
- A Willard elmegyógyintézet lángokba fulladt, egyelőre nincs túlélő, a tüzeket még oltják, de… - a zsákot leteszi az asztalra, szemével int, hogy álljunk fel. Értem a kezét nyújtja, én meg elfogadom. Izzadt. Izgul. A rossz érzés lassan költözik mellkasomba, szorítja össze azt. Érdeklődve állok mellé, pólom alját lehúzom. - A kapun, ezt találták. A tűzoltóparancsnok vette le, rögtön nekem adta, nem engedte senkinek sem, hogy lássák… - többet azonban nem mondd, engem méreget és nem értem. Végül kinyitja a zsák száját, amiben egy fej pihen.
Sikolyom rázza meg a falakat, ahogy felismerem Tom eltorzított arcát. Egyik szeme kiesik a helyéről és… Homlokára írt szöveget figyelem, melyet nem értek. Két szót csak. Két nevet. Az enyémet és a démonét…
- A tűzoltóparancsnok anyja német volt, ismeri a nyelvet, azt jelenti, hogy… Drága Natalie, a következő te vagy- kezei ökölbe szorulnak, az én arcom pedig fehérré válik.
Mélyen beszívott levegőm bennem reked, tekintetem nem tudom levenni az eldeformált fejtől. Nem tudok levegőt venni, nem kapok levegőt. Testem megremeg.
- Nem - préselem ki nehezen, kósza lépést teszek hátra az asztaltól. Jackson összezárja a zsák száját, hogy ne lássuk. - Nem, nem, nem… - kapkodom a levegőt, éltető oxigén mégsem jut el a tüdőmig. Szívem torkomba dobog, a szédülés környékez. Szemem könnyel telik meg, a pánik mégis nagyobb rajtam. Nagyobb, mint amikor meglátogatott. Olyannyira, hogy megbénít, szó szerint…
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 05, 2020 3:58 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hello again, stranger
Natalie && Drake

Bár már eltelt egy kis idő mióta visszatért a városba és ismét “normális” emberként folytathatta mindennapjait még mindig meggyötörtnek és néha fogvatartottnak érezte magát. Tudatánal eldugott apró kis szegleteiben még mindig ott rejtőzött a démon legalábbis az amit hagyott maga után és akarva akaratlanul képes volt apró részleteket felidézni belőle még a legkellemetlenebb helyzetekben is. Ilyen volt a mostani is. Halkan, de mintha kuncogást hallott volna mindenhonnan, de tudta, hogy ez nem valódi hiszen rajta kívül csak Nat tartózkodott a helyiségben.
- De ha Te találod ki még inkább fel tudod törni azt a zárat. - ráncolja kicsit a szemöldökét hiszen kicsit logikátlannak tűnt ez a gondolatmenet, de aztán lehet képes lenne meglepni Őt... ki tudja.
- Na mondjuk ebben lehet valami… - rázza meg mutatóujját miközben szájának széle megremeg mikor enyhe mosolyt próbálna erőltetni komor, megviselt és talán falfehér arcára. A démon mizéria óta még nehezebben megy számára az ilyesféle érzelmek tükrözése az arcán mint a boldogság vagy egyéb baromság. Nem látja egyiknek se értelmét és nem is kutatja, hogy az emberek minek köszönhetően tudnak még ilyen helyzetben is mosolyogni.
A figyelő tekintetekre tett megjegyzésére nem reagál legalábbis verbálisan nem, de nem kerüli el figyelmét ahogyan Nat megrázkódik. Elég ideje ismerte ahhoz, hogy tudja ez valós volt nem pedig a hatás kedvéért csinálta. Bár azt nem tudta miért így reagál a dologra, de ami késik az nem múlik alapon ráhagyta a dolgot hiszen ha valamit meg akar tudni azt vagy így, vagy úgy, de megfogja tudni.
- Elég nehéz ha az irodám közepén egy halom poros papírkupaccal körülvéve kempingezel. - vonja meg a vállait majd miután sikerült a pillanatnyi rohamot leküzdenie amit remélhetőleg Nat nem vett észre inkább úgy határozott, hogy mégis csak csinál neki kávét. A köszönetre csak hümmög, elmerül borús, sötét elméjében melyben apró foszlányokként még ott élt Mammon. Persze nem ténylegesen, de maradt belőle még valami, nincs olyan, hogy egy démon nyom nélkül eltűnik egy porhüvelyből… s lássuk be elég időt töltött el a testében ahhoz, hogy bizonyos dolgok beidegződésként hassanak rá.
- Persze, hogyne. - vágja rá gondolkodás nélkül a választ. S bár az égvilágon semmi sem volt rendben főleg nem benne nem volt hajlandó ezt senki orrára sem kötni. Túlságosan is makacs és önfejű volt ahhoz, hogy bevallja a tényt amely álmatlan éjszakákat eredményez. Hiszen Ő is csak egy gyenge ember, törékeny akár egy porcelán tányér… és most ez a tányér megrepesztve hever a sötétségben.
- Kell a változás. - vonja meg a vállait és ismét mosolyt próbál erőltetni leharcolt pofázmányára, de ez ismét inkább hat vicsorításként. - Legalább több fegyvert tudok a ruhák alá rejteni. -  próbálja oldani a benne rejlő feszültséget ócska számára poénnak titulálható megszólalásával miközben odanyújtja a friss kávét.
Érdeklődve hallgatja végig Nat meglátását a dologgal kapcsolatban. Kicsit megnyugodott, hogy nem bízik a démonokban, de a félsz mint minden emberben így benne is ott van.
- Mi van ha Amara nem szándékosan hagy minket életben. Elvégre mint mondtad a Pokol és a Menny zárva. S mint mi emberek halálunk után valahova kerülünk, de mi van akkor ha nem tudunk egyikbe se bejutni? Itt maradunk. Vagy mi van akkor ha mi csak csalik vagyunk? Mi van ha igazából mi csak apró porszemek vagyunk az Ő kis tervében mely sokkal nagyobb volumenű nálunk? Mi van akkor ha mi nem is számítunk annyira mint mi azt reméljük? - fakadnak ki belőle a kérdések amelyek már egy ideje kavarogtak fejében amikor éppen nem Mammon gúnyos kacaját próbálta meg elnyomni.
- Szóval egyelőre van egy nagy semmin megtöltve még egy kis semmivel.. remek. - konstatálja a nem éppen fényes helyzetet hiszen a megállapodás csak addig lesz érvényben míg tudják húzni az időt vagy amíg nem találnak valamit.
- Kell egy B terv a megállapodás betartatásához. Kell valami amivel lefoglaljuk azokat a szarzsákokat és elhitetjük velük, hogy van valamink egészen addig amíg nem találunk valamit. Ötlet? -  bök felé a könyvvel amit utána a háta mögé dob.
- Édenkert, alma, kígyó, isteni tárgy…- ismétli a szavakat miközben magához vesz egy újabb poros papír kupacot, ami valamikor könyv lehetett…



background noise • szószám: 673 • Credit:
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Drake Wallenberg irodája 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
449
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jan. 24, 2020 1:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hello again, Stranger
Drake & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 720 • Zene; The Ghost of You»
«TRUE TEAMS ARE MADE
WHEN YOU PUT ASIDE INDIVIDUAL WANTS
FOR
COLLECTIVE GOOD»
Mondanám, hogy elhúzóm a csíkot innen, de kizárt dolognak tartom. Kényelmes az iroda padlója, kellemes a négy fal között megülő csend. Drake illata körbeölel és jelen pillanatban megnyugtatónak találom, képes vagyok tőle a tiszta gondolkodásra. Ébren tart, ennél több pedig aligha kellene.
Legfeljebb a sokadik kávém.
- Cserélj zárat – javaslom egyszerűen, óvatosan lapozva a könyvön, fejem végül hirtelen emelem fel. – Bár azzal sem érsz sokat – látom be magam is. Kitűnő betörő is lehettem volna, egy másik életben. Ennek a tudásnak olykor mégis hasznát veszik, tagadhatatlan tény. – Ha gondolod kitalálok neked egy zárat, amit még én sem tudok felnyitni – pillantok legkedvesebb főnökömre negédes mosollyal az ajkamon. – Úgyis régen zaklattam már meg Jamest – nem most volt, hogy kitiltott a műhelyéből, mert rájött, hogy lopom tőle a puskaport. Talán már megbocsájtott nekem és ha előadnám az ötletem, nagyobb rajongója lenne a projektnek, mint én magam.  Gondolatban már a terveken jár az eszem, holott Drake rá sem bólintott.
- Rég nem érdekel már, hogy mit gondolnak rólam. Egyéb esetben nem a kezed alatt dolgoznék – vigyorgok rá pofátlanul. Tisztába vagyok azzal, hogy mivel jár az ő elit vadászának lenni. A többi vadász lenéz minket a tanács pedig arra játszik, hogy a méregcsepp kifejtse hatását és egymás ellen forduljunk végre. Megtettek mindent, hogy szétzilláljanak minket, amíg nem volt itt Drake. Szeretném hinni, hogy nem ment nekik, társaimat mégsem láttam az elmúlt napokba, ki tudja, hogy mit művelnek. – Amúgy sem tudnának segíteni, vagyis aki igen, azokat már rég megkértem, mások figyelő tekintetére meg, brrr – ráz ki újra a hideg, vállaim, hátam megrázkódik tőle. Az amúgy szociális egyéniségem most irtózik minden embertől.
Irtózom, mert rettegésben telnek napjaim és rettegek attól, hogy bárki megláthatja ezt.
- Ühm, nézz át rajtam és akkor fel sem tűnik, hogy itt vagyok – fordítom vissza tekintetem az iratok irányába. Hangomban nincs sértettség, ezt most még komolyan is gondolom. Hogy nézzen át rajtam. Szokatlanul képes lennék öt percnél tovább is csendben maradni, akár órákra is. Az utóbbi időben ez nagyon is megy nekem.
Feltekintek az asztalnál álló férfira, ha csak egy pillanat erejéig, látom kezeinek fehérségét, ahogy szorítja. Pont olyan makacs, mint én. Nem beszél a problémájáról, ahogy én sem. Majd lesz valami alapon vagyunk az életünkkel. Zagar azt mondta, hogy mártírok vagyunk. Ezen most mégis mosolyognom kell.
- Kösziiiiii – felelem széles mosollyal a hangomba. Hangszínét nem tartom bántónak, tőle már rég nem. Bocsánat kérése mégis meglep. Még a mozdulatomba is megállok, ahogy a könyv felé hajolok és feltekintek egyszem főnökömre. – Minden rendben? – vonom fel a szemöldököm kérdőn. – Nem szoktál bocsánatot kérni, lényegében semmiért – adok hangot aggódásom tárgyának. Jó, szokott, de nem ilyen dolog miatt. Még azért sem tette, hogy szó nélkül lelépett, egy kissé komorabb hangszínért meg igen?
Kifordultunk a világból?
- Mily meglepő – harapok bele az egyik sajtos kekszbe. – Az lenne a csoda, ha az lennél. Így el fogsz fogyni, nem győzhetem majd újraszabni a ruhatáradat – dörmögöm az orrom alatt. Nem ezzel van a problémám, hanem, hogy ennyire elhanyagolja magát. Mégsem tudok rá erőltetni olyat, amit nem akar.
- Áh, köszi! – veszem el tőle széles mosollyal a kávét, az illata máris élínkit, mégis érzem az ólomsúlyú fáradtságot a szemeimen. Mégsem engedhetek ennek.
Kérdésére mégis gúnyos nevetés hagyja el ajkaimat.
- Nem bízok bennük, ha erre célzol – tekintek fel a lapokról, sokatmondó tekintettel. – Ebben viszont nincs igazad. Kellenek az emberek Amara ellen. Nem tudom, hogy miért, milyen formájában, de így van. Miért van az, hogy csak mi nem halunk meg? Jó, bezárult a pokol és a menny, de miért? Mi célja van Amaranak abba, hogy életben tartson minket? – teszem fel a kérdéseket, melyek már régóta befészkelte magát az elmémbe.
- Talán nem csak a magról van szó, de kiindulásnak jó, van mihez nyúlni, tudunk mivel foglalkozni addig is és talán megtalálhatjuk a valódi okot – csak egy indok kellett, semmi több. Célom, addig húzni az időt, amíg ép ésszel lehetséges. Veszélyes, ezt tudom, de valódi célom tényleg megkeresni azt a magot, vagy bármit, ami kapcsolódik hozzá.
- Ühm, semmit. Vagyis nem sokat, mint mondtam egy egész irattárat kellene átnézni – húzom el ajkamat. – Az elkövetkezendő időkbe nem igazán fogok aludni – de így legalább elkerülhetem a terepmunkát is.
Az összecsapott könyv felporzik, orromba szökik az irritáló érzés és három, gyors egymást követő hapcizásba kezdek.
- Bármi, amiben szerepel az édenkert, alma, kígyó, isteni tárgy kombináció – törlöm meg orrom, szemeim vizenyőssé válnak, hátra van még egy nagyobb hapci.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jan. 24, 2020 1:17 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hello again, stranger
Natalie && Drake

Lényegében mindenre számított csak arra nem, hogy Natalie az Ő irodájába fészkeli be majd be magát a kutatás idejére és egy hatalmas könyv kupaccal fogja fogadni majd amikor úgy dönt, hogy beeszi magát ide intézkedni. A kávéval kapcsolatos megjegyzések egyelőre süket fülekre találtak nála hiszen jobban érdekelte a dolgok miértje mint az, hogy a szemmel láthatóan fáradt, nyúzott nőnek kerítsen az energiát adó italból annak ellenére, hogy elég közel álltak egymáshoz.
- Egyszerű. Kivételesen nem számítottam látogatóra. - vonja meg vállát alig láthatóan miközben tovább hallgatja a nőt, aki most éppen azt taglalja miként is került ide a sok vaskos,öreg könyvvel. Közben tekintete a Natalietól kapott kávéfőzőre vándorolt, illetve felmérte az irodát ahol elég rég tett normális látogatást hiszen nem olyan régen tért vissza és azóta számtalan más tennivalója akadt. Bál, biztonsági rendszer és minden más amiről Mammon tudott… gyorsan kellett intézkednie anélkül, hogy gyanút fogtak volna azok akik nem tudtak távozásának valódi okáról. Még az is meglepő volt számára, hogy nem lett szétkürtölve a tanács által hiszen egy tökéletes alapot adott a kezükbe a leváltáshoz.
- Az emberek mindig ott lesznek mindenhol és mindig zargatni is fognak. Mint a vezető ezt biztosan állíthatom. - mondja komoran. - De ha nem kapnak semmilyen választ vagy nem adsz nekik lehetőséget még akkor is ha az égvilágon semmit sem tudnak segíteni elég hamar felüti a fejét az aggódás, az elégedetlenség, az ellenségeskedés. Hagyni kell egy kicsit érvényesülni Őket is különben még bosszantóbbak lesznek. - mondja továbbra is kifejezéstelen arccal. Vele sem volt mindenki megelégedve, tudta jól. Sokan pályáztak a helyére, a hatalomra amit Ő képvisel. Sokan voltak elégedetlenek vele szemben főleg, hogy számos ember azt se tudta, hogy miért lépett le arra az időre csak annyit tudtak, hogy elment majd úgy tért vissza mint akit megrágott majd kihányt egy pokolkutya.
- Most sem azt mondtam, hogy zavarsz. - forgatja meg szemeit amit követően ismét a könyvekre pillant. - Csak mint mondtam nem éppen számított látogatóra ma. - bár soha nem volt olyan nap, hogy ne lepte volna meg valaki hiszen mégis csak vezető és vannak kötelezettségei, de ma remélte, hogy megússza ezeket.. tévedett.
Halk, de erőteljes kacagás. A tarkóján érezte a leheletet. Mintha tényleg ott állt volna mögötte valaki és csak hangosan kinevetnék azért mert létezik, azért mert próbál visszatérni a valódi életébe. S bár tudta, hogy Mammon biztosan nincs már a testében mégis úgy érezte ha ott lenne… Keze megfeszült asztalának szélén, szinte már fehéredik, az erek, az inak teljes valójukban láthatóvá váltak a szorítás következtében. “Csak képzelődök.” Próbálta erősíteni magát miközben elnyújtott pár hosszú másodpercig egy pislogást.
A képzelgésből Nat rángatta vissza a valóságba. Izmai ellazultak, szemeit kinyitotta és Nataliera szegezte őket, aki szinte sóvárgott a kávéért. Ellökte magát az asztaltól és a Tőle kapott kávéfőzőhöz lépett. Sokszor nem használta ez meg is látszott rajta hiszen poros volt az is mint minden más, ami nem lett letakarítva mert meglepő módon bár nem volt itt az iroda mintha gondozás alatt állt volna. S hiába próbált úgy tenni, hogy nem tudja ki volt a jótevő, hiszen tudta jól, hogy az volt, aki most éppen kutató teremmé varázsolta és ott gubbaszt mindennek a közepén.
- Jól van na, csinálom már..- böki oda kicsit ingerültebben amin még Ő is meglepődött. Tudta, hogy a képzelgése állhat ingerlékenysége mögött, de egy percig sem gondolta volna, hogy az ennyire előfog törni főleg egy ilyen semmitmondó dologgal kapcsolatban. - Bocs. - préseli ki halkan a  bocsánatkérést a nő felé hiszen oka sem volt ingerültnek lenni legalábbis ha ingerült lesz akkor annak nem a kávé miatt kéne megtörténni.
- Egyed csak, nem igazán vagyok éhes. - nyújtja oda a friss kávét majd helyet foglal, de most Natalieval szemben a földre ül le és úgy támaszkodik az asztalnak. Felkap egy könyvet, kicsit leporolja majd kinyitja.
- Miből gondolod, hogy bármelyik fekete szemű is tartani fogja magát az egyezséghez? - nem néz fel rá, a könyvet lapozza tovább. - Olcsó színjátéknak tűnik, hogy csak ránk számíthatnak. - gyorsan szeli az oldalakat. A mag szót keresve leginkább, de még említést sem ejtenek róla.
- Egyáltalán találtál már valamit? - továbbra is csak a könyvet bújja és úgy teszi fel a kérdéseit. - Meg pontosan mit is keresünk ezekben? - csukja össze a könyvet és emeli fel miközben a nőre emeli tekintetét.





background noise • szószám: 687 • Credit:
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/5
Angyal
2
Démon
15
Bukott Angyal
3
Ember
3
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
5