Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Drake Wallenberg irodája •
reveal your secrets

Drake Wallenberg


Drake Wallenberg irodája Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
29
☩ Rang :
New York vezetője
☩ Play by :
Jensen Ackles
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Márc. 17, 2021 12:50 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Álmatlanok

@Natalie Rossmyra &    & DW  


Titoktartásban határozottan jobb vagyok, mint lelkizésben, de attól függetlenül, hogy én vagyok New York vezetője, egy barátra mindig van időm, még abban az esetben is, ha utána kétszer annyit kell dolgoznom, hogy behozzam a lemaradást.
- Csakis Nyúzottképű Rossmyra kisasszonynak! - dobom vissza kaján vigyorral a labdát. Várok még néhány rövid pillanatot, hátha mégis belekezd abba, hogy milyen problémái akadnak mostanság, de sem igazán türelmes nem vagyok, róla pedig nem az rí le, hogy beszélni akarna róluk. Eképpen ejtem a témát. Gondolom ha a dolog igazán lényeges lesz, akkor úgyis beavat.
- Öhm… - ezúttal rajtam van a csodálkozás sora, ahogy amint elárulja, már belém is fojtaná a szót. - Igazából mindössze annyit akartam mondani, hogy vigyázz magadra - eszembe se jutott marasztalni, elvégre bizonyosan hasztalan lenne. Aggódni se terveztem miatta, elvégre elég talpraesett leányzó. - Egyébként is, próbálnám meg megtiltani, és egy egész hetet maradnál… ráadásul képes lennél ki is szökni! - vigyorgom rá. Aligha hiszem, hogy bármi lenne, ami visszatarthatná őt attól, amit a fejébe vett, ráadásul ő az, aki biztosan képes lenne kisurranni a városból, mégha minden vadásznak meg is parancsolnám, hogy tartóztassák fel, feltalálná magát akkor is.
- Az jó lesz… én majd az irodám csöndjében elmélkedem róla - elvégre Mammon mindent is tud a városról, hála nekem, és annak, hogy vendégül láttam a kobakomban. Elmémbe számtalan kérdés tolul Mammonnal kapcsolatban, amelyek jó része vár feleletre, sőt, jó lenne, ha akadna rá válaszom. Az egyszerűbbek, amelyeket gond nélkül képes vagyok megválaszolni, nos azokat pont ezért nem érdemes felhozni, ráaádásul mindössze további aggodalmaskodást szülnének. Persze a többi se jobb. Legszívesebben felvetném Natalie-nak, merre juthatna be Mammon, de mégse teszem meg. Talán most nem jutott az eszébe, maradjon is így. Egyedül próbálom inkább felderíteni az összes veszélyes pontot. Ha akad olyan helyszín, ahol Mammon könnyedén, vagy könnyebben képes bejutni, nos azt magam kell kiderítenem. Esetleg Cassaelnek megemlíteni a dolgot. De elég, hacsak a kettőnk feje fáj emiatt, Natalienak semmiképpen sem akarok újabb kellemetlen találkozást összehozni, ha rajtam múlik, akkor Mammon soha többé nem fogja látni őt.
Gondolkodás nélkül nyúlok az irattartó fiókban. Minden bizonnyal olvastam már azt a jelentést, és megállapítottam, hogy a helyzet nagyjából lehetetlen, legalábbis a jelenlegi készleteink alapján. - Nem tudnánk esetleg valamit elbontani? Mondjuk néhány templomot… - kicsit halkabb a vége, mint az eleje, de na. Biztosan lenne ellenkezés ha egy szent helyet akarnék építőanyagként felhasználni máshova. Pedig Isten nyilvánvalóan nem véd meg minket semmitől, a falak viszont legalább valamennyi biztonságot nyújtanának. Ha pedig az emberek imádkozni akarnak, azt otthon is nyugodtan megtehetik, elvégre vallásszabadság az van… bár fogalmam sincs, az elmúlt 21 év után ki akarna bármit is Istentől.
- Melyikkel? - kérdem némi kíváncsisággal a hangomban. Csak hallomásból sejtem, melyek tartózkodhatnak San Franciscoban, a bizonyosság pedig sosem árt. Na nem mintha bármelyikkel szeretnék találkozni… jó, talán Ophiliával. De hiába is fűz valamiféle barátság Cassaelhez, azért tömeges angyalinváziót továbbra se szeretnék, tartsák meg csak maguknak őket a San Francisco-iak. - Kár, hogy Cartell akkor sem került elő - hangom kicsit elgondolkodóan cseng. Furcsállom, hogy valamiképpen egyre kevesebb a hír San Francisco emberi vezetőjéről.
- Ez egy nehéz kérdés - sóhajtok nagyot az angyalok témakörére. - Képmutató lennék, ha azt mondanám, hogy elutasítom őket - elvégre Natalie is találkozott Cassaellel - de meg se bízom bennük. Cassael is csak olyan kivétel erősíti a szabályt angyal - ha nem lenne a paktum a városok között, szemrebbenés nélkül zsigerelnék ki egy Gabriel párti angyalt, és az is kétséges, hogy egy San Franciscoból suttyomban érkezettel kegyelmesebb lennék. - Egyetértek veled, Amarával és a pusztításával szemben szükséges a szövetség - bólintok egy rövidet, de aztán elfelhősödik a tekintetem - azonban a franc se tudja, hogyan viszem ezt át a tanácson. Az élteti őket, hogy mindenben ellenem foglaljanak állást - van amikor egyszerűen csak bosszant, máskor pedig csak megcsóválom rá a fejem, de bármit is teszek, ők akkor sem tágítanak. Kész csoda, hogy nem próbáltak meg azóta megint eltenni láb alól. Egyszer-egyszer felmerült bennem, hogy nem kellett volna annyira diszkréten kezelnem, hogy csak Alan és köztem maradjon, de mi mást tehettem volna? A Payne kurva úgyis valahogy lemosta volna magáról, és csak felesleges indulatokat szült volna a városban. Arra volt New Yorknak a legkevésbé szüksége a Félvér Háború után. Ígyhát hallgattam, mintha szemet hunytam volna annak a hárpiának a ténykedése felett. De megemlegeti még mindazt, amit tett!
Az ifjak jelentéseire csak bólintok. Majd elkérem őket Fredtől. Az emberi természetet boncolgató mondatokra is csak biccentés a válasz. Sajnálatos módon mi se gondolkodunk ugyanúgy, noha ez gyakran jó. Mégis bosszantó amikor “defektes” emberekkel találkozom. Például olyanokkal, akik pénzért szövetkeznek démonokkal, vagy valami egyéb kicsinyes indokból kifolyólag.
- Nem tetszel nekem te Nőszemély! - szűkítem össze a szemeimet az újabb pimaszkodását hallva. Ha nem nézne ki ilyen rosszul, akkor biztos nem is erőltetném, de… mindig ő magyarázza nekem, mennyit dolgozom, meghogy pihennem is kellene. - No jó, alkudjunk meg - figyelem, ahogy újra ajkaihoz emeli a poharat és elfogyasztja a benne maradt folyadékot. - 1 órán keresztül nem piszkállak ezzel, te pedig utána szépen hazamész és kialszod magad, főnöki utasításra. Mit szólsz? - vonom fel a szemöldököm várakozóan. Na nem mintha bárkivel is alkudoznom kellene New York falain belül, de kinézem ebből a makacsság királynőjéből, hogy a hátam mögött visszaoson még dolgozni.

reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Drake Wallenberg irodája 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Feb. 28, 2021 4:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hello again, Stranger
Drake & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 863 • Zene; How did you love?»
«TRUE TEAMS ARE MADE
WHEN YOU PUT ASIDE INDIVIDUAL WANTS
FOR
COLLECTIVE GOOD»
Szemöldököm sebesen szalad fel homlokom közepére. Mióta az eszem tudom, ismerem őt. Lényegében együtt nőttünk fel és bár tudom, hogy minden körülmény között számíthatok rá – na jó ez egy picit túlzás, tekintve a saját múltunk, de erre most egy pillanat erejéig borítsunk fátylat – azért ritkán vetemedünk mi ketten arra, hogy egymással lelkizzünk.
Akkor is, ha tudom, hogy érzéseim biztonságban lenne nála és ez nincs másként fordítva sem. Mégsem érzem úgy, hogy jó ötlet lenne rázúdítani bármit is, tekintve, ő min ment keresztül. Nem hiszek abban, hogy bármit is sikerült abból feldolgoznia.
- Nocsak. Dr. Wallenberg pszichológus rendel? – ugratom, alamuszi mosollyal ajkam szegletében, ezzel egyszerre csapva el az egész ügy komolyságát és lényegében vissza is utasítom felajánlását.
S úgy tűnik, hogy szemöldököm beszélgetésünk hátralévő részében a homlokom közepén is marad.
- Öhm – kezdek bele könnyedén, majd szétnézek az asztalán. Na jó, ez az övé, de valójában az enyém sem néz ki jobban. Mostanra azonban szabadulnék már mindentől, erre rájöttem. Viszont nem szívesen mondanám el, hogy hova megyek. Okkal. Végül mély sóhajt eresztek ki magamból. – Hamptonba. Ne mondj semmit! – emelem fel a kezem, még mielőtt belekezdene abból, hogy milyen felelőtlen vagyok. Egyedül a város falain túlra merészkedni. Anyáméknak van ott birtokuk, egy gondnokkal. Biztonságos, ezt Drake is tudja. – Tudom, mit csinálok. Szükségem van egy kis levegőre – vagy annak változására igazából. Az utóbbi időben túl sok minden történt. Mammon, a társunk halála… A Willard elmegyógyintézet leégése. Minden. Túl sok. Érzem, ha túl sokáig feszítem a húrt fel fogok robbanni és az senkinek, de senkinek sem lenne jó.
- Ott pedig, tiszta fejjel, újra átgondolom a város védelmét. A rúnarendszereket, biztonsági pontokat, logisztikai útvonalakat – hátha az óceán melletti levegő friss megközelítést hoz az egészben. Hiába görnyedünk a térkép felett, megváltás nem érkezett még gondolataimra.
Szemem sarkából figyelem, hogy milyen reakciót vált ki belőle az első levél, egyenlőre azonban nem hozom szóba. Főleg nem akkor, amikor félreteszi, hogy a következőt olvassa el.
- Dolgoznak rajta. De több helyen is kár keletkezett, azok felmérése már megtört. Az irattartó fiókban van – állammal bökök abba az irányba, amelyre megtalálhatja őket. – Rongálás címszó alatt – tudatom vele a pontos helyét. – Meghatározták hol történt komoly kár, és mihez van egyáltalán pótoli való agyagunk. És mit kell beszerezni hozzá. Nem fog örömmel eldönteni a tények – teszem hozzá, ha netalán arra vetemedne, hogy megnézi a jelentést.
Rohadtul szarul állunk. Nem mindent tudunk kitermelni, a nyersanyagoknak kezdünk a végére érni. Ami csak egyet jelent: portya a vadonban, a falakon túl. Ez mindig rizikós.
- Dolgoznak az emberek, ahogy tudnak. Próbálnak túlélni ebben a helyzetben is és a tőlük telhető legjobbat teszik meg ezrét, Drake – ráncolom össze a szemöldököm. – Egyébként sem kell mindent egyedül csinálnod – nem vetem a szemére, hogy nélküle is tudtunk dolgozni. Úgy, ahogy. Már, amikor a tanács engedte. – A felújítás prioritást élvez nálunk is, a munkálatokat elkezdtük – nem tudom hibáztatni az átlagembert, hogy nem akar kezdeményezni. Ők csak élni akarnak. Túlélni. Ezt nekünk, vadászoknak kell biztosítani.
Arra nem mondok semmit, hogy a tanács sem tesz semmit. Moroghatnék én is, de gerjeszteni a haragot nem kívánom. Nem most. Van elég gondunk is enélkül.
A jelentést leteteti velem és inkább San Franciscoról kérdez.
- Nyitottak voltak az együttműködésre, noha nem Cartellel beszéltem. Az egyik arkangyallal. Az utóbbi időben egyre több természeti és nem természeti katasztrófa is sújtja őket. Élelmiszerért cserében tudnának erőforrást biztosítani számunkra. Közelebb vannak a régi katonai központokhoz, megvan a lehetőségük, hogy lőfegyvert, lőszert szerezzenek. De ezen túl is többet, nyersanyagokat. Amiben mi szenvedünk, ők azt tudják biztosítani és viszont is. Emellett együtt dolgoznának velünk, az új veszély ellen. A kérdés leginkább az, hogy mi miként állunk az angyali segítség mellett? – a kérdés leginkább költői. Sehogy. Nem szeretjük őket, mióta az eszünk tudjuk, harcolunk ellenük. Azonban…
- Ha engem kérdezel, szükségünk van rájuk. Olyan veszély leselkedik a világra, amit természetfeletti erő nélkül nem tudunk megoldani. Ehhez, mi emberek, kevesek leszünk csupán. A szövetségkötésekben rejlik most az erő. Ezért is tartottam jó ötletnek, a démonokkal való szövetséget – húzom el az ajkamat. Na igen. Az nem jött össze épp a legjobban. Mondhatnánk, hogy cseszettül is elcseszhettem. Ezt majd az utókor megítéli.
Szükségünk van rájuk. Ez a szomorú igazság.
- Frednél vannak – válaszolom meg könnyedén, hogy hol vannak az újoncok jelentései. – Vannak köztük ígéretesek – teszem még ezt is hozzá. Legalább is amennyit én láttam belőlük. Az utóbbi időben keveset. De a legtöbbje elhivatott. Amilyenek mi is voltunk annak idején. Tettrekészek.
- Az emberi természeten sosem fogunk tudni változtatni, Drake – vonom meg könnyedén a vállamat. – Ember, embernek farkasa – vonom meg újra, miközben újra visszamerülök a jelentések közé. Ezt az érzést mi is érezzük. Alávaló népség vagyunk, a bosszú és a harag tud minket hajtani. A vágya annak, hogy ártsunk fajtársainknak. Még ebben a helyzetben is elevenen él bennünk.
Bennem is. Nem is kicsit.
- Főként, hogy ülök – vetem közben. Újra hintázok a széken annyira, hogy a mögöttem lévő ablakot fedő redőny szálain keresztül kinézhessek a külvilágra. A nap feljövőben. Nekem pedig nem fűlik fogam az alváshoz. Nagyon nem. – Amúgy is… van kávém – emelem fel a bögrémet, amiben a fekete nedű pihen én pedig gyorsan felhörpintem azt. Ezzel pedig le is zárom a témát és visszatemetkezek egy újabb jelentésbe. Oké, ezt én írtam. Megy a démoni kupacra. Jöhet a következő.
reveal your secrets

Drake Wallenberg


Drake Wallenberg irodája Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
29
☩ Rang :
New York vezetője
☩ Play by :
Jensen Ackles
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Feb. 22, 2021 11:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Álmatlanok


Minden bizonnyal most rajtam lenne a sor, hogy addig piszkáljam, amíg végül alvásra adja a fejét, ámbár ha bármit is másolni kíván az én hasonló makacsságomból, akkor előbb alszom el én a rengeteg beszéd okozta kimerültségben, mint ő az én kérésemnek eleget téve. Egyébként is, túlzottan fáradtnak tűnik ahhoz, hogy a bosszantásával még tovább merítsem. Talán majd máskor visszatérek erre a témára.
- Hmm… - meredek rá félre döntött fejjel, miközben azon jár az eszem, mire gondolhat ő. Az az érzésem, hogy valami zavarja, de ez mindössze megérzés, és a leghalványabb dunsztom sincs, hogy mi lehet az. - Ha bármi gond van, szívesen meghallgatlak - préselem ki végül magamból, mivel nincs jobb ötletem. Komolyan gondolom az elhangzottakat, bizonyosan képes vagyok ott ülni és hallgatni, ha elmondja mi okozza a mostani állapotát. Azonban ennél nem biztos, hogy képes vagyok többet tenni, mert nagyon gyenge vagyok vigasztalásban, és ilyenekben. Viszont talán valami használható barát oldalam akad, ha koncentrálok egy kicsit. Azt mondhattam, volna, hogy segítek, ám a vőlegénye óta tartózkodok egy ilyen, talán elhamarkodott ígérettől.
- Nagyon helyes! - értem ezt arra, hogy nem lesz elérhető. - Mivel töltöd a hétvégéd? - lesek rá kíváncsian az éppen böngészett papír mögül. A kérdés mindössze érdeklődő jellegű, legalább elképzelnék valami csodás hétvégi programot, ami tökéletes kikapcsolódással és pihenéssel jár, hiszen Natalie távoztával még annál is több munkám lesz, mint eddig volt, így azt a két napot is itt fogom tölteni, ez bizonyos.
- Mondasz valamit… - bámulom nem túl lelkesen a sürgős leveleket. Az égvilágon semmi kedvem sincsen felbontani őket. Végül mély levegőt veszek, hogy aztán széthajtsam az elsőt. Összeszalad a szemöldököm, ahogy szemeim végigfutnak a sorokon. Aztán félredobom és a kökvetkezőnek állok neki. Még nem vagyok felkészülve a cselekvésre is…
- És nem találkoztál véletlen az általa küldött jelentéssel? - kérdem, hátha akad róla elérhető információ. - Elsősorban a fal miatt kérdem. Nem építette vissza magát suttyomban az éjjel, ugye? - végre végzem a sürgős információk befogadásával, majd a következő pár órában cselekvés is várható ezügyben, de egyenlőre semmi kedvem elhagyni az irodámat. - Néha azt kívánom, bár lenne a városlakókban némi kezdeményezésre való hajlam. Még nem jutottam el odáig, hogy magam szervezzek le mindent az újraépítésükkel kapcsolatban. Ilyenkor bezzeg a Tanácstagok nem tudnának a hátam mögött cselekedni..! Pedig végre tehetnének valami hasznosat is - fújtatok. Csodálatos lenne, ha valamelyik Tanácstag végre úgy döntene, hogy megszervezi valamelyik lerombolt védelmi rendszerű kerületben a fal visszahúzását. Még a szememben is nagyot nőne, de ez nyilván egyiküket sem érdekli.
- Hmm, ez jó ötlet - tűnődöm el. - Ámbár… jó lenne részletes beszámolót hallani róla. Szóval tedd azokat le - intek a jelentésekre - és elevenítsd fel az emlékeimet - talán csak a korai időpont az oka, de nem rémlik tisztán, pontosan mik történtek vele ott, úgy pedig nehéz rá hivatkozni. - A tanácsot pedig megfogadom - értem ezt arra, hogy előbb nekem kellene nagylelkűnek lennem. Az sosem árt meg, ha tudom, San Francisco miben szenved hiányt, noha abban kételkedem, hogy bármiben is segítséget tudnánk nekik nyújtani. Még a saját problémáinkkal sem vagyunk képesek leszámolni.
- Ezt látod nem kell bemutatnod - fintorodom el. - Nem kedvelem az íjat. Bezzeg a pisztolyt! - össze se lehet hasonlítani a kettőt, s szerintem az utóbbi használata sokkal egyszerűbb is. Persze, ha nincs lőszer, úgy lényegtelen, melyik számomra a szimpatikusabb. - Apropó újoncok. Van róluk valami jelentés? Azt hiszem a mai napot azokkal és a démoni károkkal kezdem - mint nagyjából minden napot. Az utóbbi mondjuk sok bosszúságra ad okot, de még mindig kevésbé száraz, mint a mindenféle egyéb jelentés. Arról nem is beszélve, hogy büszkeséggel tölt el, ahogy talpraesett vadászaim orvosolják a felmerülő gondokat velük. Ugyanez igaz a fiatalok előremenetelére.
- Ha nem lenne, még a végén tudnék rendesen aludni éjszakánként, munka helyett - morgom szarkasztikusan. - Borzalmas, hogy az emberek még mindig egymást ölik, pedig nem is tudunk meghalni rendesen - sajnos nem mindenki tér vissza az életbe, vannak sérülések, amelyek nem gyógyulnak be, arról pedig fogalmam sincs, mi lesz ezen személyek lelkével, de lehet, hogy nem is akarom tudni.
- Nem, nem… - szúrom gyorsan közbe, mielőtt még jobban beleélhetné magát. - Nagyon hálás vagyok az eddigi munkádért, de most irány haza, majd én befejezem. Alig állsz a lábadon. Csoda, hogy még le nem ájultál a székről - gyanús, hogy szavaim nem érik majd el a kívánt hatást, de kész vagyok vitatkozni vele ezügyben. Na nem, mintha én nem pont ugyanezt csinálnám, de most kivételesen egészen kipihent vagyok, ő is megengedhetne magának pár órányi alvást, s ha rajtam múlik, úgy rá is veszem erre. Legalábbis ez a terv.

reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Drake Wallenberg irodája 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jan. 15, 2021 6:29 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hello again, Stranger
Drake & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 642 • Zene; How did you love?»
«TRUE TEAMS ARE MADE
WHEN YOU PUT ASIDE INDIVIDUAL WANTS
FOR
COLLECTIVE GOOD»
Szemöldököm ívesen szökken a magasba, hallva, hogy ő igenis aludt. Mifene. Mi történt, mert vélhetőleg csoda. Persze eszem ágába sincs ennél jobban belefolyni ebbe a beszélgetésbe, főként, hogy én vagyok az, aki leginkább nyúzza amiatt, hogy pihenjen. Semmi kedvem nincs visszakapni tőle ezt a kedvességet.
Még csak az kéne. Eszem ágába sincs bevallani rémálmaim tömkelegét, amik miatt inkább nem alszok. Végkimerülés, mi az nekem… Így csak egy elismerő bólintást kap válaszul.
- De legalább jutott – vonom meg a vállam egykedvűen. – Már az is valami – fásult vagyok. Fáradt, kimerült, ilyenkor a humorérzékem sem mindig talál meg. Szarkasztikus megjegyzéseim annál inkább. Nagyon oda kell figyelnem arra, hogy mit is fogok mondani az elkövetkezendő percekben, órákban. Nyelvemre csomót kötök, csak hogy biztos, ami biztos.
- Inkább a bohóca – vetem oda, ennyit a csomóról. Figyelem miként heveredik le egy székre, fejem enyhén félrehajtva tartom. – Tessék – dobom oda, az aktuális mappát, amit az ölembe tartok. Ennyit arról, hogy elkerüljem azt is, hogy ne akarjon hazaküldeni. – Majd pihenek. Hétvégén nem leszek elérhető – szólok előre, még ha túl későn is. Azt persze nem árulom el, hogy merre leszek. Azt sejtheti, ha azt mondom nem leszek elérhető, a pokol hétbugyrában sem találna meg sose. Rejtőzködni legalább azt jól tudok.
- Addig is van még elég dolgom… - ő pedig tovább is áll a levelekhez. Nem zavarom meg benne, leveszek egy újabb mappát, hogy a jelentését olvassam el. Démontámadás… Megy az egyre növekvő kupac tetejére.
- Előbb-utóbb foglalkoznod kell azokkal is – vonom meg újra a vállam egy újabb mappa tartalmát olvasva. – Vélhetőleg azért sürgősek, mert nem igazán érnek rá – villantok egy negédes mosolyt legkedvencebb főnökömre, miközben a pillanat tört részéig feltekintek rá.
Egyszerűen bólintok csak arra, hogy tartalékolni kellene. Nem ártana, nagyon nem. De egy megijedt ember is sokszor reflexből cselekszik, védekezik és ha lőfegyver van a kezében, akkor azzal teszi meg. Ez egy természetes emberi reakció.
A soron következő kérdése azonban megdöbbent. Ívesen vonom fel jobb szemöldököm, amikor újra rátekintek.
- Legutóbbi tudomásom szerint, nem én vagyok az élelmezésért felelős személy az épületben, de még a városban sem – pislogok rá nagyokat. Jó, fáradt vagyok, még mindig. Ez ennek is betudható azért. Vagyis csak részben. – Röviden: halvány lila gőzöm sincs. A vadászathoz értek, jelentésekhez – mutatok az asztalára, az irathalmokra. – Rúnákhoz, természetfelettiekhez. Könyveléshez, elsősegélyhez. Motivációhoz. Mezőgazdasághoz nem – rázom meg a fejem. Ezzel pedig a magam részéről ejteném is a témát. Fogalmam sincs, hogy miként állnak a termőföldek, így is jóval több dologgal foglalkozom, mint amivel kellene. A munkaköri leírásomat évek óta dobhatom ki a kukába, kb.
- Az ott van – felelem kurtán, újra visszamerülve az iratok közé. A Payne házhoz semmi közünk. A nőt pedig nem szívesen emlegetem, akkor sem, ha fia a szívem csücskében helyezkedik el.
A San Franciscoval való levélváltása, mintha több sebből vérezne, ám ezt nem sorakoztatom fel neki. Szemöldököm nem is annyira halvány ráncolásával felelek csak arra, amit mondd.
- Hivatkozz az én látogatásomra – vonom meg a vállam. – Kezdetnek nem rossz. Aztán, hogy nekik mire van segítségük, sose úgy kezd, hogy te mit akarsz. Előbb mindig éreztesd, hogy te mit ajánlanál fel – vetem fel, ezzel talán tudok neki segíteni. Azért kettőnk közül általában én értek jobban az emberekhez. Legalább is az érzelmek terén.
- Az újoncokat már azzal képzik ki, de nem hatékony – vonom meg a vállam. – Rövidebb idő alatt többet tudsz lőni fegyverrel, mint íjjal. Nyilvánvaló, hogy érdekesebb is a vadászok számára. De nem lesz más választásunk. A készleteink kifogynak – akkor pedig igenis át kell állni. Nem lesz mese, sem pedig más megoldás.
- Démonok, angyalok, impek. Néhány elszabadult, őrült ember. Rablás, gyilkosság, cserbenhagyásos balesetek, beomló épületek, elárasztott pincék. Mindenki meg van őrülve – foglalom össze, amit eddig találtam. Rémtörténetek, amik miatt már aludni sem akarnék.
- Egyelőre szortírozok, aztán majd tematikusan haladok rajtuk végig – ásítok egy hatalmasat, kezem a szám elé emelem, fejem pedig hátrabukik a szék támláján. Száraz, monoton munka. De fáraszt, aludni mégsem enged. Fasza.
reveal your secrets

Drake Wallenberg


Drake Wallenberg irodája Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
29
☩ Rang :
New York vezetője
☩ Play by :
Jensen Ackles
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Dec. 06, 2020 5:50 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Álmatlanok

@Natalie Rossmyra &    & DW  


- Ez most nem talált, egy órája még a saját ágyamban húztam a lóbőrt - enyhén megnyomom a “saját” szót, hiszen nem szokásom ez. Azonban Cassael éppen nem tartózkodik az ingatlanon belül, szóval egészen szívesen járok haza. Ugyan az angyal jelenléte nem volt rossz, mégis, időnként legszívesebben beleeresztettem volna néhány golyót. Rengeteget kell még tanulnia az emberi szokásokról, én pedig nem vagyok sem a legtürelmesebb tanár, sem pedig túlzottan kötélidegzetű személy. - Igen szar minőségű bor jutott nekünk - kerítek egy széket, hogy levethessem rá magam. Kötelességtudat miatt dolgozom éjjel-nappal, nem pedig élvezetből. Gondolom ez rá is igaz. Mondjuk fogalmam sincs, mit kezdenék magammal, ha nem lenne semmi elolvasandó papír, sürgős ügy, vagy egyéb feladat. Nem való nekem a szabadság. - Úgy trónolsz ott, mint valami kiskirály - csipkelődöm rápillantva. - De a viccet félretéve, tényleg rádférne egy kis pihenés, hazamehetnél aludni. A többit intézem én itt - biztosra veszem, hogy szavaim nem érhetnek célt, mégis meg kell próbálnom.
- Ó, értem - állok fel, hogy az említett kupachoz lépjek. Gyorsan meglesem a feladókat, de természetesen nem írnak csak azért levelet San Franciscoból, mert Drake Wallenberg arra gondolt, milyen jó is lenne ez. - Meg merjem nézni a sürgős üzeneteket? - kérdem, mert feltehetőleg azok felétől is hajat lehetne tépni. - Ilyen borzalmas ötletekkel álltak elő? - ugyan én is láttam már olyan javaslatot, amelytől majdnem kifordult a szemgödréből a szemem, de időnként akadtak használhatóak is. - Talán tartalékolni kellene - sóhajtok. Nagy baj, hogy nincs elég, de nem vagyunk képesek varázsolni még. Ahogy élelmet se, s ez még nagyobb probléma. - Hogy állunk az étellel? Mi a helyzet a III. számú termőfölddel? - a fal még nem lett visszahúzva, de igyekeztem úgy csoportosítani az embereket, hogy biztonságosan művelhető legyen. - Egyébként a Payne kúriában - ezt különösen gúnyosan ejtem - biztosan van egy fél városnak elég lőszer… - az az álnok szuka tuti hatalmas készleteket halmozott fel.
- Szeretnék kapcsolatba lépni Faye Cartellével. Talán a segítségükkel stabilizálhatnánk az áramellátásunkat. Valamint fejleszthetnénk a minden egyebet is - foglalom össze pár szóban. - De ahhoz meg kellene fogalmaznom ezt levélbe, és fogalmam sincs, mit írjak - vonom meg a vállam.
- Az átállás egyébként nem lenne járható út? Régebben is megvoltak az emberek íjakkal. A természetfeletti pedig úgyse hal meg véglegesen - noha határozottan pisztoly párti vagyok, bizonyos korlátozásokat talán be lehetne vezetni. A gondolataim némileg csapongók, talán a hajnali időpont miatt, talán mert nem találom a jó válaszokat, csak erőlködöm, mindenesetre valahogy mindig visszajutok a fogyó készletek témájára.
- No milyen izgalmas jelentés van még itt? - bökök a kupacokra, amikhez Natalie láthatóan nem nagyon akarna odaengedni.

reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Drake Wallenberg irodája 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Dec. 04, 2020 2:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hello again, Stranger
Drake & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 380 • Zene; How did you love?»
«TRUE TEAMS ARE MADE
WHEN YOU PUT ASIDE INDIVIDUAL WANTS
FOR
COLLECTIVE GOOD»
A jelentéseket az asztal körül a földön több kupacba gyűjtögetem. Valójában csak szortírozom, melyik miről szól. Démoni, angyali vagy épp emberi problémával állunk szembe. Ha az előbbi kettő, akkor azokat még tovább választgatom, plusz az egyéb cukorfalat lényesek is külön kerülnek. Így majd át tudom valakinek passzolni, foglalkozzanak ezekkel jobban.
A kupac az asztalon mintha nem is akarna kisebb lenni, ám körülöttem egyre terebéjesebb. Kell egy jobb rendszer, be kell látnunk. Wallenberg nem tud mindent egyedül csinálni, bármennyire is akarná. Egyszerűen nem lehet és kész.
És az én segítségem az sem, hogy szemlátomást itt vagyok neki, hogy segítsek. Lássuk be, hogy velem sincs kisegítve. Egy újabb rablást olvasok, melyről nem tudja az áldozat eldönteni, hogy ember volt-e vagy démon. A személyleírás, amit adott, egy átlagos emberre is ráillene, a fantomarc pedig…
Mélyről jövő sóhaj szakad fel belőlem, amikor nyílik az ajtó. A széket a hátsó két lábára állítom, hintázva tekintek fel az érkezőre. Keserű fintor görbül arcomra. Tudnia kell, hogy nem neki szól. Szemöldököm enyhén ráncolom, ahogy köszönt, és elfordulok tőle. Csak annyira, hogy még inkább hátrébb dőljek a széken, hogy a behúzott függönyt elcsippentsem a helyéről.
- Amióta te sem – felelem neki félvállról, látva, hogy az ég alján, halovány csíkban jelenik meg a nap fénye. Elhúzom a szám. – Kérlek, meg se próbáld. Ne prédikálj vizet, ha te is bort iszol. Az utóbbi amúgy is finomabb és valakinek dolgozni is kell – fordulok felé, noha fásult, de ezúttal kedves mosollyal. Nincs kedvem vitatkozni vele. A lábamnak támasztott jelentést könnyedén lököm az egyik halomra magam mellett és várakozás teljesen tekintek fel rá. Mintha várnám, hogy miért zavart meg az irodámba. Igen, mérhetetlenül pofátlan vagyok.
- Ajtó melletti komódon vannak a leveleid – hessentem arrébb a kezemmel, még mielőtt a kreatív káoszomba tapicskolna bele véglegesen. - Az asztalon csak a kávé és a jelentések halmai lehetnek. A kávéfőző mellett pedig a sürgős üzenetek, a javaslatokat egyelőre elrejtettem, mert a felétől kitépném a hajam. Tudtad, hogy nehezményezik, hogy fogy a lőszer és át kell állni a kézileg eszkebált távolsági fegyverekre, mint az íj és nyíl? – nyúlik meg az arcom. – Mintha a fán teremne a lőszer – csóválom meg a fejem. Fejem enyhén félrehajtva figyelem legkedveltebb főnököm.
- Mit vársz odaátról? – érdeklődöm. Levelei bontatlanul hevernek, nem olvastam el őket. Végtelenül pofátlan nem vagyok, csak egy kicsit, nah.
reveal your secrets

Drake Wallenberg


Drake Wallenberg irodája Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
29
☩ Rang :
New York vezetője
☩ Play by :
Jensen Ackles
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Nov. 02, 2020 6:12 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Álmatlanok

@Natalie Rossmyra &    & DW  


Szokásosnak éppen nem mondható napnak néztem elébe, aminek legfőbb ismertetőjele az volt, hogy az ágyamban ébredtem. Tisztán. Nem is tudom melyik volt a meglepőbb, na jó, mégis, egyértelműen az első felismerés. Kikászálódva az ágyból rögtön az ablak függönyéhez lépek, hogy nehéz, sötét tömegét elhúzva fényt eresszek be, ám hamar csalatkoznom kell ez ügyben. Sötét van még, s így már szinte megnyugodok, hogy csak nem sikerült annyit aludnom, amennyit egy normális embernek kellene. Meg se kísérelek villanyt kapcsolni, ki tudja mit gondol éppen magáról a hálózat, helyette félhomályban igyekszem összeszedni a cuccaimat. A szemem már hozzászokott a csökkent látásviszonyokhoz, s a divathoz egyébként sem értek, sőt, egy fejre ejtett csirkétől is megirigyelhetném a stílusérzékét, szóval egy farmer meg valami felső úgyis bőven elég lesz.
Kerek húsz perc múlva már az utca betonján szaporázom a lépteimet. Sietnem ugyan nem kell, de hűs az idő, s tölthetném a sétálásra áldozott perceket hasznosabb tevékenységekkel is. Lövésem sincs, miről elmélkedhettem az úton, ugyanis a bázis előtt eszmélek. Belépve a folyosókra legszívesebben elindulnék az edzőrészleg felé, de nem lehet, egészen kipihentnek érzem magam, s az asztalomon jelentéshegyek állnak. Mindent szemrevételeznem kell, rá kell bólintanom, hogy megvalósuljon. Annyira nem bánom, legalább nehezebb a hátam mögött cselekedni. Néha hatásosabb, ha én nevezek ki valakit egy-egy csoport élére. Tudom kik megbízhatók, kik felelősségteljesek, s a beosztottaim harci képességeit is ismerem - legalábbis igyekszem mindig képben lenni -, szóval van előnyös oldala. El is határozom, hogy ezekkel a jelentésekkel fogok kezdeni, amiben harc van, a lelkesedés tovább szaporázza a lépteimet. Szinte már rohanok, de fel sem tűnik. A folyosók konganak, korán van még, s léptemen halkan surranóak csupán. Halott lennék már, ha nem így lenne. Töretlen sebességgel nyitok be az irodámba és… egy álmos szempár néz rám vissza.
- Jó reggelt - préselek ki magamból egy meglepett köszönést. - Vagy inkább hajnalt - helyesbítek, elvégre a napszakoknak nem szokásuk igazodni az én alvási szokásaimhoz. - Mióta nem aludtál rendesen? - Szerencsére nem csúszik ki a számon a “de szarul nézel ki” szókapcsolat, melyet Natalie aligha értékelne, noha jelen pillanatban megállná a helyét. Még én se szoktam ennyire hullaszerű kinézetet ölteni, pedig borzalmasan tudok festeni. Nem is véletlen, hogy leszereltettem a tükröket az irodám folyosójáról. Ha nem nézek tükörbe, akkor nem is karikás a szemem!
Szemeimmel még mindig a nőt tanulmányozom, amelynek másik oka - az előbb említett mellett -, hogy semmi kedvem megcsodálni az asztalomon tornyosuló irathalmot, amely az elvégzetlen munkám bizonyos aspektusairól költhetne bő elbeszélő költeményt. Minden bizonnyal nehezebb lenne rendet rakni a fából eszkabált berendezési tárgyon, mint legyőzni Amarát, s mint ott, itt se tudom, hogyan is kellene hozzákezdenem a feladathoz. Na meg, csak toporgok egy helyben… Valahogy mindig visszagyártják magukat a kupacok, bármennyit is végzek ki.
- Nem jött véletlen egy levél San Francisco-ból? - kezdek kotorászni a hegyek között, hátha. Hiú remény a keresés, csak késleltetem a munka megkezdését. Kötve hiszem, hogy pont most, az irodámtól relatíve távol töltött időben érkezett volna meg Faye Cartelle részletes akcióterve a jövőre vonatkozóan. Le kellene ülnöm és megfogalmazni egy értelmes levelet San Francisco vezetőinek. Együttműködni az angyalokkal… ki gondolta volna, hogy valaha is hajlandó leszek ilyesmire… Persze régebbén még nem volt előttem ismeretes Cassael és Mammon se henyélt a testemben.

reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Drake Wallenberg irodája 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Szept. 25, 2020 10:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hello again, Stranger
Drake & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 509 • Zene; How did you love?»
«TRUE TEAMS ARE MADE
WHEN YOU PUT ASIDE INDIVIDUAL WANTS
FOR
COLLECTIVE GOOD»
- Arrrh, találnom kellene egy lakást végre – döntöm hátra a fejemet, a magasított támlájú széken. Lábaimról órákkal ezelőtt rúgtam le a csizmát, felemás zokniba bújtatott lábam kecsesen pakoltam fel az asztalra, úgy, hogy bokáim egymást keresztezzék. Méretes ásítás hagyja el ajkamat, a soron következő jelentést rejtő mappát a combomon fektetem végig.
A széket félig elfordítottam, annyira, hogy a könyököm kényelmesen felférjen az amúgy elég zsúfolt az asztalra. Az ajtónak így sem ülök háttal, ahogy feltekintek, pont előttem magasodik, kolosszális alakja olykor megijeszt. Nem szoktam még hozzá, hogy az itt tartozkódó újra visszatért a városba. Mintha nem is tette volna, annyit látom körülbelül. Kelletlen húzom el az ajkaimat.
Persze nem azért lébecolok Wallenberg irányába mert annyira hiányozna, egyszerűen ez az egyetlen olyan hely a bázison, ahol ad egy, nem fognak keresni. Ad kettő, senki be nem tenné a lábát rajtam kívül az engedélye nélkül. Ad három senkinek sem tűnik fel, hogy már megint nem járok haza, hanem az éjszakákat is idebent töltöm. Vagy már hajnalt? A falra szerelt órára pillantok. A kettő közötti átmenet.
Egy újabb ásítást engedek szabadjára, s kezem távolságába lévő egyszerű bögréért nyúlok. Felemelem és farkasszemet nézek az alján tátongó üreséggel. A peremén apró fekete körfolt árulkodik arról, hogy mit is tartalmazott alig fél órával ezelőtt.
- Persze, és gondolom varázslatosan nem tudsz megtelni, igaz? – rakom vissza a helyére, fejem újra hátradöntöm. Talán behunyhatnám a szemeimet egy pillanatra. Senkinek sem ártanék vele igazán. A plafont figyelem egy darabig és hallgatom a körém telepedett csendet. A másodpercek lassú vánszorgását, az óra hangját, mely lassan van rám altató hatással. Lehunyom szemeimet, ám ebben a pillanatban pattannak is ki.
- Na jó, a jelentések nem olvassák el magukat – állok fel és a kávéfőzőhőz lépek, hogy egy újabb adag feketét főzzek le. A lámpát csak félhomályra kapcsoltam, nehogy bárkinek feltűnjön odakint a fény idebent. A függönyöket is elhúztam.
Nem azért nem alszok otthon, mert nincs hol. Van. Vár egy nagyobb lakás, kényelmes ággyal, konyhával, konyhakerttel, virágokkal. Holt vőlegényem cuccaival, hatalmas, színes üveggel kirakott fürdőablakkal. Hatalmas asztallal, ahol ugyancsak a munkám pihen, ahogy idebent is. Az örök dolgozó, kinek nincs semmi hobbija. Befásult, túlterhelt.
Nagyobbat nyelek, míg várom a kávét, a pultnak támaszkodom és a kezembe tartott jelentést olvasom. Újabb farkaskutya támadás, a hármas szektorba.
Mammon az oka. Rettegek tőle és hogy újra meglátogat. Nem tudom, hogy mitévő legyek ellene, könnyedén kijátszik bármilyen rendszert. Nem merek aludni, félek, hogy újra végig kell néznem, ahogy megöli Dylant. Nem lennék arra a fájdalomra még egyszer képes. Most, hogy ennyi év után megbékéltem vele. Képtelen vagyok aludni, napok óta ébren vagyok, ha csak fél órákra is alszok be ebédszünetbe. Tudom, hogy ez nem fog semmi jóhoz vezetni. Szemeim alatt elterülő egyre nagyobb karikák jelzik ezt… Az utolsó alkalom, hogy tudtam jól aludni az Hamptonba volt…
Keserű nyál költözik számba, és kiöntök a forró, fekete nedűből, melynek már illata is felébreszt én pedig visszatelepedek legkedvencebb főnököm székébe, lábaimat újra felpakolom az asztalra és belemelyülök a sokadik jelentésbe… Hozzá landol a legtöbb, nem is értem miért, látszik, hogy ideje sincs foglalkozni vele… Új rendszert kellene kitalálni erre.
reveal your secrets

Hell or Heaven


Drake Wallenberg irodája VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1136
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 08, 2020 1:30 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Drake Wallenberg irodája 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 13, 2020 6:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hello again, Stranger
Drake & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 594 • Zene; The Ghost of You»
«TRUE TEAMS ARE MADE
WHEN YOU PUT ASIDE INDIVIDUAL WANTS
FOR
COLLECTIVE GOOD»
Ajkaim somolyogva kunkorodnak felfelé, hallva egyetértésünk. Lássuk be ritkán esik meg velünk, hogy valamibe tényleg ily egyszerűen jussunk konszenzusra. Persze az alapegyetértés megvan mindkettőnkbe: megvédeni a várost. Az eszközeink ebben azonban merőben eltérőek, amíg én képes vagyok figyelembe venni emberi érzéseket, ő a ráció mentén halad. Amiben nincs baj, csak sajnos - vagy épp nem - nem minden fekete vagy épp fehér.
De ezzel nincs is gond, hiszen valahogy mindig megoldjuk a nézeteltéréseinket, valahogy közös nevezőre jutunk, sikerül a másikat, nyomokban meggyőzni. Ettől működik a kapcsolatunk, ezért tudunk ennyi ideje ilyen jól együtt dolgozni.
- Áh, a közhiedelemmel ellentétben, nem vagyok ennyire gonosz szipirtyó - nevetek rá vidáman, noha szavaimba több az igazság. Már rég nem érdekel, hogy ki kedvel és ki nem. A munkáim mindig magukért beszélnek, és ebbe még a Tanács sem tud belekötni. A velem szemben ülő férfi is alig teszi, ezért is esik meg rajta a szívem: nem fogom a vérét most szívni. Remélhetéleg sok hosszú, közös évünk van még hátra, amikor megtehetem. Ha egy kicsit csillapodik a helyzet idebent.
Mosolyom szélesedek, ahogy a homlokára csap, arcát fürkészve figyelem, vonásaim lassan simulnak ki, ahogy elidőzöm barázdáin. Az istenért is, hiányzott a fickó. Egyszer még nagyon, nagyon meg fogja keserülni, hogy elhagyott minket.
- Már ha érdekli őket - vonom meg a vállam. - Végülis démonok. Csodákat várok, remélem meg is kapjuk. Reméljük, hogy az ő hiearchiájuk ér valamit. Jó lenne, ha így lenne - teszem hozzá. - De ha nem, akkor tényleg így jártak, mi próbáljuk magunkat tartani hozzá - mutatok körbe az ezernyi poros iraton, több száz éves könyvön, papírhalmazon. És még mennyi van belőle, amit át kell nézni. Menten sírni támadna kedvem.
S mintha kívánságom csak parancs lenne.
A pánik úrrá lesz rajtam, úgy mint Zagarnál, nem látok, nem hallok semmit, testem remeg. Akkor és ott, ő képes volt lenyugtatni, a fojtogató érzés, ha csak egy estére is, de továbbállt. Most mégis visszatért, tekintetem az asztalról, aligha tudom levenni, még ha meg is teszem és még ha a padlót is nézem… Ott látom az összeroncsolt fejet. Vállaim megremegnek, lényem megrendül. Kezem a torkomra fonom, szemeimet szorosan lezárom, ezért sem láthatom, hogy Drake lassan mozdul. Habzsolom a levegőt, de az nem jut le a tüdőmbe, megfullaszt a pánik. Érintését most mégis oly távolinak érzem.
Magához húz, én pedig vállának döntöm a homlokom. Hangja nyugtatólag hat rám, valamennyire. Egy nagyobb levegő jut a tüdőmbe, bent tartom, érezheti, ahogy vállaim finoman remegnek érintése alatt. Mellkasom fel-alá jár, ahogy kapkodom továbbra is az éltető oxigént. Szívem torkomba, elmémbe dobog, látásom vakítja, a világ forog körülöttem, a hányinger környékez meg.
Megsemmisülve pihenek meg Drake karjai között, egyik kezemmel csak karját tudom átfogni, ujjjaimmal kapaszkodok bele, mintha az életem múlna rajta.
Ebben a pillanatban úgy is érzem.
Páni félelmemből az utolsó mondata szakít ki. Még levegőt is elfelejtek venni, újra.
Nem, nem viselkedhetsz így, Natalie. Neked csak az álmod gyalázta meg, neki az egész lényét. Erőt veszek magamon, bár nyelnem rettentően nehéz.
- Drake - emelkedek el tőle, hogy ránézhessek, könnycseppjének nyoma ekkor tűnik csak fel. Remegve nyúlok kezemmel érte, törlöm le, kezem mégis arcán tartom.
- Jól vagyok - sóhajtom el magam, bár ezt még én sem hiszem el, ő sem fogja, fejem megrázom. Tekintetem lehunyom, ha hagyja, homlokom az övének támasztom.
- Sajnálom - suttogom, alig hallhatóan, annyira mégis, hogy ő hallhassa. Nem tudnék hangosabban beszélni most. Minden érzésem, félelmem, rettegésem lenyelem, visszatartom. - Kérlek, ne menj fejjel a falnak. Ezt várja. Hogy hozzád rohanjak, rettegve, hogy elvesztísd a fejed, kérlek ne tedd. Most tisztábban kell gondolkodnunk, mint valaha - kérem tőle halkan, ha kell könyörgök érte neki. Gyengéden simítok végig arcán, azt akarom, hogy meghallja szavaimat, hogy eljussannak hozzá.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 13, 2020 2:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hello again, stranger
• Zene: noise• SZÓSZÁM: 645
Bármennyire is próbálja fenntartani a komor, érzéketlen fickót azt Natalie közelségében szinte esélytelen volt. Túlságosan régóta és túlságosan jól ismerték egymást ahhoz, hogy vele szembe előtudja adni a komor vezetőt. Ezért is ereszt el néha egy kacsintást vagy egy mosoly szerű valamit, de a jelenlegi helyzetére a fejfájás plusz egy lapáttal tesz. Leginkább most elzárkózna emiatt minden elől. Minden apró zaj tűként hatol halántékába ezzel tovább feszítve a már amúgy is pattanásig feszült idegrendszerét.
- Legalább most egyetértünk valamiben. - ismét egy baráti megnyilvánulást és egy szelíd mosoly helyett vicsor jelent meg a fájdalomtól enyhén torzuló arcán, de bármennyire is menekülni akart nem tehette meg. Többek között azért sem mert így fény derülne enyhén megbomlott elmeállapotára másrészt pedig magára kéne hagynia Nataliet a nagy kutatásban, ami lássuk be nem minden esetben lenne szép és kedves húzás bár mint vezetőt és mint barátot simán megértené…
- Csapd csak le, adok egy lehetőséget, hogy szíven szúrj. - kacsint Natalie felé ismét. S bár tudta, hogy nem kell magyarázkodnia mert talán Natalie az egyetlen olyan személy a földön, aki tudja, hogy mikor viccel és mikor nem… és most pont a megszokott dolgoktól eltérve igyekszik bepótolni az elmúlt időszak összes poénkodását.
- A pincerendszer! - csapja homlokon saját magát a kezében lévő könyvvel. Hiszen számos alternatíva eszébe ötlött már és számos építményt megvizsgált már mielőtt ezt a tervet Natalieval közölte volna, de azok a börtönök ismeretlen okokból kifolyólag valahogy kimaradtak a szórásból pedig tényleg sokkal kézenfekvőbb lenne mint bármi, amit eddig nézett. - Csak a megfelelő pillanat kell és egy kis félrelépés a részükről. Onnantól kezdve a biztonságra és az egyezmény fenntartására hivatkozva kötelesek lennének bevonulni oda máskülönben megütik a bokájuk. - vázolja fel a kezdetleges ötletét annak, hogy miként is próbálná meg rávenni a fekete szemű betolakodókat arra, hogy önként vonuljanak be minden nap a saját börtönükbe.
S bár számos ötlet fogalmazódott meg a fejében és a fájdalmak ellenére sikerült jókedvűnek lenni várható volt, hogy ez nem tart majd olyan sokáig. Általában mikor jókedvű akkor történnek a legnagyobb szörnyűségek amire egyáltalán nem számítana az adott helyzetben. S a jókedv oly hamar szertefoszlott mint ahogyan jött. Helyét a düh, a tombolás vette át a szerepet és másodpercek alatt rendezte át az irodáját és amortizálta le saját magát. S bár nem vol tura tetteinek és egész testének miután ökle hatalmas vérfoltot hagyott a falon hamar felszállt a vörös köd. Erre már csak Mammon neve tett rá egy lapáttal, teste elernyedt, mindent úgy hallott mintha visszhang lenne látása csőlátásra szűkült és arca tovább fehéredett. S bár tovább faggatta volna Nataliet képtelen volt rá. Nem mozogtak az ajkai, a hangszálai képtelenek voltak hangot kiadni. Csak ült az asztal lábának dőlve és bámult ki a fejéből miközben lüktetett a koponyájában a démon undorítóan gúnyos kacagása.
Katatón állapotából Natalie levegő utáni harca rángatta vissza a valóságba. S bár arcán még mindig a sokk jelei voltak láthatóak gondolkodás nélkül ugrott Nataliehoz. Izmai feszültek voltak szinte görcsöltek és minden mozdulat fájt, de nem hagyhatta, hogy hű társa és barátja megfulladjon. Átkarolta és magához húzta.
- Itt vagyok… itt vagyok csak nyugodj meg. - suttogta egyenesen a fülébe miközben néha ellenőrizte, hogy eszméleténél van e még. - Minden rendben lesz… - dadogva ejtette ki a szavakat és egy könnycsepp is társult hozzájuk… nem tudni miért. Vagy Natalie állapota miatt vagy a félelemtől és sokktól amibe Mammon neve és fenyegetése taszította…
- Nem hagyom, hogy bajod essen… én magam ölöm meg mind. - a düh szikrái ismét tekintetében csillogtak miközben minden tőle telhetőt megtett Natalie éppségéért.


reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Drake Wallenberg irodája 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 05, 2020 3:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hello again, Stranger
Drake & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 612 • Zene; The Ghost of You»
«TRUE TEAMS ARE MADE
WHEN YOU PUT ASIDE INDIVIDUAL WANTS
FOR
COLLECTIVE GOOD»
Beszélgetésünk játékosságának ívén nem tompítok. Szívemhez kapok nagylelkűségét hallva, ajkam szegletében mégis ott bújkál a mosoly, a vidámság, mely már olyannyira hiányzott. Tőle, leginkább. Tudom, hogy milyen komoly figura, mindig is az volt, de emlékszem időkre, amikor önfeledten tudott még nevetni és vessetek tűzbe, amiért jobban szeretem azt az énjét.
Még ha a kacsintását nem is követi mosoly, én azért szemöldököm vonom fel többször is, pajkosabb fajtából - tudja, hogy ennek köztünk semmi jelentősége igazán.
- Ebben teljesen egyetértünk - bólintok rá, hiszen valóban az játszott közre. Női szívek elrablója, majd összetörője. Vajon mennyi nő epekedik még a mai napig is érte, akikért ilyen-okok miatt sose fűlött a foga?
- Tudod, nagyon gonosz dolog, ilyen magas labdát feldobni, miután kijelentettem az ellenkezőjét - sóhajtom el magam. De persze sose mondanék mást, ezt ő is tudja. Az egyetlen indok, amiért visszatértem a vadászok közé, az épp ő volt. Mert ismertem, tudtam, hogy milyen ember és hogyha valaki, akkor ő képes vezetni megfelelően ezt a várost.
Nem állítom, hogy nem vagyok ötlete ellen, még hangosan fel is nevetek rá, hogy inkább börtön lenne, mint bordély. Milyen igaz, de aztán csak legyintek rá.
- Mh - nézek fel a könyvből, ahogy előadja a tervét és ötletét. Egy pillanat erejéig elidőzök Drake arcán, míg átgondolom magam is, noha én már valahol rég a kivitelezési fázisában vagyok annak, hogy miként lehetne ezt létrehozni. Mit kellene változtatnunk azon, hogy életképes is maradhasson. - A pincerendszer börtöneit át lehet alakítani. Annak a biztonsága amúgy is magas, épp miattuk - ötletnek nem is annyira rossz. Azonban mégis ott van egy aprócska gond. - Már ha ebbe ők is beleegyeznek ebben a formában és nem aljaskodnak hozzá - mert hát csak démonokról van szó, kikben nem lehet megbízni.
Én mégis megtettem. S akkor még csak nem is sejtettem, hogy mennyire fog főni a fejem emiatt.
S most látszik csak igazán, hogy egy röpke jókedv, gondtalanság, milyen törékeny is valójában. Mintha a korábbi pillanat nem lett volna más, mint egy álom, egy hiú ábránd, semmi több. Mintha Mammon játszana az elmémmel, holott tudom, hogy ez a valóság. Tom eltorzult vonásai mélyen az elevenembe hatolnak, a képet kitörölni képtelen vagyok. Jackson amilyen gyorsan úgy megy a dolgára, magunkra hagyva minket.
A hangos zaj fel sem tűnik, még ha vállam, hátam meg is rázkódik, Drake hirtelen mozdulatai nyomán. Nem tudom levenni a szemem arról a zsákról, ott látom, a vastag vászonon keresztül, hogy miként néz rám. Kezem remegve emelem ajkam elé.
Kérdésére fejem rázom meg.
- Kétszer találkoztunk, egyszer, amikor kiküldtek minket Stamfordba… - válaszolom gyorsan, amíg képes vagyok beszélni, a pánik mégis lassan uralkodik el a testemen. - Egyszer utána… - nem tudok ennél többet mondani.
Nem álltunk közel egymáshoz, mégis mindig hibásnak tarottam magam, azért, amit részben miattam is át kellett élnie, hogy képtelen voltam megvédeni, pedig papíron épp Wallenberg egyik elit vadásza lennék.
Ebbe mégis egyre jobban kételkedem.
Mammon is olyan gyorsan modnom el, amennyire tudom, idegeim, izmaim mégsem bírják tovább. Összeomlok a könyvek elé, felsőm markolom, ahogy az éltető levegő után kapkodok.
Kérdésére mégsem tudok mit felelni, csak feltekintek rá. Ha rám tekint, láthatja a kétségbeesést, a félelmet, ajkaim remegését, ahogy szégyellve hajtom le a fejem. Nem akartam, hogy megtudja, a francba is, nem akartam, hogy megtudja, hogy Mammon szórakozik velem. Nem kellene emiatt is aggódnia.
Mégis most rázom össze magam az ordítására először. Pár kapkodó lélegzetvétel erejéig csendben maradok, próbálom összeszedni a gondolataimat.
- Eddig is bent jártak - szólok csendesen, nem tudok rátekinteni. - Eddig is itt voltak, játszottak velünk, megszálltak… - itt újra elhallgatok, most az alkaromon díszelgő rúna égetően kezd el viszketni. Nem, nem omolhatok össze. Nem mellette, nem előtte.
Érte nem tehetem meg, mégsem tudok normálisan levegőt venni, fuldoklom. Hangosan hörpögöm az oxigént, az mégsem jut el hozzám, nem tudok megszólalni.
Fuldoklom, szó szerint.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
2
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
1
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2