Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Willard Asylum •
reveal your secrets

Hell or Heaven


Willard Asylum VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1136
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 04, 2021 2:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


***
Szabad a játéktér
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 29, 2021 6:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Fedőnevem: Mastemah
Natalie & Belial
XArnTq0.gif
Kalandosabbra sikerült a nap és a föld alatti boklászásunk, mint azt előre remélni mertem volna. A majdnem vízbe fullás nem volt a tervben és a semmiből előtűnő pokolebek is meglepetésként értek, de legalább hozzájárultak, hogy azt láthassam, amit valójában akarok. Végülis együtt lehet működni a vadászkákkal, ez a későbbiekben akár jól is jöhet. Furcasra kenek mindent, úgyse ártatlan, nyakig benne van. És ha ráusztíom a jágereket, egyúttal megoldódik egy régóta húzódó problémám is. Figyelem Natalie aggodalmas arcát. Na igen, bizonyára nyugtalanító, hogy egy démon így beásta magát a vadásztanya alá, és még csak túl hosszú idő sem kellett neki, hogy kész alagútrendszert "varázsoljon" a föld alá.
-Erény vagy sem, de igen leleményesek vagyunk. - jegyzem meg egy halvány mosolyt megengedve magamnak. A lány szeme láttára omlasztom le a járatot, ami a városon kívülre vezetett bennünket. Ahogy megremeg talpunk alatt a föld, és belereng kicsit talán a környék is, hatalmas port kavarok, az alagút járhatatlanná válik. Legalábbis egy része. Egy kevésbé szembeeső vonala megmarad, hiszen bolond volnék, ha az egészet beomlasztanám. A lényeg, hogy a vadásznő látja megsemmisülni az idevezető utat és olyan alaposan sikerül a munka, hogy talán a legkisebb gyanú sem ébred benne, hogy maradhattak még mellékjáratok. Ha mégis elfogná a gondolat, hogy a biztonság kedvéért végig járná később társaival az útvonalat, nem találna semmit leomlott földdarabokon kívül. Később talán Mammon öcskösnek el megsúgom, hol lóghat be a jágertanyára.
Natalie lassan összeszedi magát. Újfent felfelé ível a szám sarka, ahogy elkapom a lány arcán átfutó fintort, miként köszönetet rebeg. El tudom képzelni, milyen nehéz volt számára kiejteni ezt a pár betűt egy démonnak szegezve.
-Igazán nincs mit. - felelem könnyedén. Mielőtt visszaindulna szeretett városkájába még egy kérdést intéz felém. Mit kívánsz az emberektől? pillant felém kíváncsian. Nem látom okát annak,  hogy elengedjem fülem mellett a kérdést, így a tőlem telhető legőszintébben felelek.
-Semmi különöset...pusztán érdekesek számomra. Hosszú évezredek óta figyelem az embereket, és esendőségük ellenére, van bennük valami igazán figyelemre méltó...a találékonyságuk. - magyarázom, miközben a távoli épületek felé tekintek. Azt hiszem még a magamfajta őskövület számára is mutathatnak újat. Nem tudom kimerítő választ adtam-e kérdésére, de akár megelégszik vele, akár nem, mást nemigen mondhatok.
-Jó utat hazafelé, Natalie!. - intek búcsút a lánynak, majd lassan elindulok az erdőség felé.


zene: nincs || üzenet: Nagyon köszönöm a játékot Very Happy ||
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Willard Asylum 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Feb. 15, 2021 1:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


I never give up
Belial & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 494 • Zene; Chasing the First time»
«It's all about
finding the calm in
the Chaos.»
Tüdőm szaggat, szívem ki kívánna szakadni mellkasom fogságából, érzem miként dübörög a vérem az adrenalinnal keverve fülembe, torkomba csomót képez. Oldalam sajong, a lábaimba érzett kínzó fájdalom immár zsibbadássá vált, nem érzem. Nem, mert az életösztön hajt előre.
Tudom már előre, hogy innen első utam lesz az otthonom, fürdőm hatalmas kádjában pedig összekuporodva fogom elsírni magam. Ez a kép azonban túl messzinek tűnik, előbb túl kell élni az alagutat. Ahonnan talán a démon tud kiutat. Egyik kezemmel az oldalamban kapaszkodok meg, amíg a másikkal a falnak támaszkodok. Várom, hogy a démonfelérjen. S hallom mögöttünk a rohanó kutyákat. Itt fogok elveszni. Tekintetem egy pillanat erejéig hunyom le.
A napfény hirtelen ömlik be az apró nyíláson és amint Mastemah elindul én is követhessem. Kezét elfogadom, ő pedig szinte kiránt… s ha nem teszi a lábam veszett volna oda.
A csatorna fedele visszahull, a démonkutya láthatatlan teste pedig visszapattan az alagútba. Egy nagyobb lélegzet szakad fel tüdőmből. Az, hogy mennyire közel volt, csak felhorkanok. A földön ülve szemlélem koszos, horzsolásokkal teli talpamat. Érzem, hogy sírni támadna kedvem, ezt mégis visszanyelem. Apró, tűszerű fájdalmakat most kezdem realizálni benne. Megmozgatnom fizikai fájdalommal jár.
Kegyesen intek az irányába, hogy felőlem aztán nyugodtan tönkreteheti az alagutat, nekem sem a megfelelő eszközöm, sem képességem nincs rá. Kijönni ide, meg nem vágyok. Újra.
Addig, amíg beomlasztja a távoli város képét szemlélem. Újra felsóhajtom magam. Figyelem, amit művel. Szemeim összervonom, ahogy a rúnákat figyelem, amiket felfest.
- Nagyszerű – nyögök fel a korát meghallva. Ősi démonokkal sosem egyszerű. A legtöbb nagyhatalmú és pontosan tudja hogy miként játszák ki csapdáinkat. Más sem hiányzott a nyakunkba Mammon mellé. – Úgy vélem a kedvelés az kölcsönös – sóhajtok. Ezek nem fognak változni, egyezmény béke ide, vagy oda. Szívem szerint hátradőlnék a fűben, de rémesen kíváncsi vagyok, hogy mit rajzol fel. – És milyen rövid időn belül volt képes úgy alagutat építeni, hogy senkinek fel sem tűnt – ez pedig aggasztó.
Kurvára aggasztó. Bármikor beszivároghat bárki a városba. Számba keserű nyál gyűlik össze.
Utolsó megjegyzésére enyhén összevonom újra szemréseim. Akaratlan is magot ültetett a fejemben és nem tudom, hogy engedjek-e a kényszernek, ami kezd csírázni. Majd. Máskor. Talán. Nyugodtabb pillanatomban.
Az alagút Mintha ezernyi és egy robbanás következne be, sorjában. Porfelhőt von maga után és mivel igen közel ülök az egykori alagútrendszerhez a por teljesen beborít.
Ez ellen mégsem tiltakozom most. Prüszkölök, köhögök, elhessentem magam elől azaprószemű felleget, hátha hamarabb fel tudok lélegezni. Továbbra is ülve maradok, ekként tekintek fel a démonra.
- Köszönöm a segítséged – ejtem ki a gyűlölt szavakat, arcomra enyhe fintort is képez. Mondanám, hogy ez nem neki szól, de valójában igen. Térdeimre támaszkodom, megpróbálok felállni. – Nekem vissza kell mennem a városba – köszörülöm meg a torkom. Dolgoznom sem kellene. Háziőrizetben vagyok, átmenetileg. Legalább is, amíg Mammon dolog meg nem oldódik. Pf. Mintha lenne ennek értelme.
- Mit kívánsz az emberektől? – kérdezek rá, valódi céljára. Nem véletlenül volt a városban. Még mielőtt végső erőt vennék, hogy felálljak, sebessé vált lábaimon térjek vissza New Yorkba, még egy kérdést ez megér. Tőlem meg.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Feb. 13, 2021 3:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Fedőnevem: Mastemah
Natalie & Belial
XArnTq0.gif
Mintha némi meglepettséget fedeznék fel a nő arcán, ami jól eső vigyorral töltene el, ha engedném mosolyom szélesre nyúlni.
-Oh, a világért sem állítanék ilyesmit. - ingatom meg a fejem. Még hogy mindannyian? Legfeljebb egy kis hányad. Kedélyes kis csevegésünk hívatlan, sötét lényeg zavarják meg, akik szemmel láthatóan nem valami barátságosak. A pokolebekkel szemezve kicsit hezitálok, és egy pillanat alatt mérlegelem, mi volna a bölcsebb lépés, végül úgy döntök, nem kockáztatok, főleg előző vizes élmény után. Valószínűleg a vadászlány se vágyna túlzottan a halálra -  hogy testét alvilági ebek marcangolják szét, függetlenül attól, hogy ez az állapot most nem volna tartós és idővel felépülne belőle. Így ahelyett, hogy mágiával ráznánk le kellemetlen társaságunk, inkább futásnak eredünk. Rohanás közben kiszúrok egy feljárót és annak reményében, hogy nem sülünk fel, mint a másikkal, gyors felkapaszkodom a vaslétrán és a tetejéhez érve igyekszem a nyílás feletti súlyos vastetőt kimozdítani a helyéről. A morranások eközben egyre közelebbinek hallatszanak, így igyekvőre veszem a tempót és végül a szerencse ránk mosolyog, mert a fedelet arrébb taszítva elhárul előlünk az akadály. Nem húzom az időt, két mozdulattal kijuttatom magam a csatornából, majd kezemet nyújtom a lány felé, akit magam után húzok. A démoneb már nyúlna utánunk, de hirtelen zárom előle a kiutat, így az az alagútban reked.
-Hát ez közel volt. - fújom ki magam, mielőtt tekintetem körbehordoznám, hova is jutottunk. Natalie is megrökönyödve tekint körbe észrevételezve, igen távolra kerültünk a Willard romos udvarától. Hogy milyen messzire jutottunk?
-Nem igazán tudnám megsaccolni, de elég hosszú az a föld alatti járat. - válaszolom a földön pihegő vadásznőnek, majd felvetem, hogy talán nem ártana lezárni elvágni a városba vezető titkos föld alatti utat. A nő nem tiltakozik az ötlet ellen, viszont átruházza rám ezt a nemes feladatot. Egy bólintással jelzem felé, rendben, tönkre teszem a démon művét.
Teszek néhány lépést távolabb, miközben a földet fixírozom, majd egy ponton megállok és betájolom a föld felett azt a csapásirányt, amit a föld alatt idejövet tettünk meg. Aztán kabátom alatt pihenő pengémet előhalászom az anyag mögül és annak élével egy hosszanti vágást ejtek tenyeremen, hogy rendesen kiserkenjen vérem. Ezután ujjaimat szurokszínű vérembe mártva kezdek el démoni rúnákat festeni az egyik nagyobb szikladarabra, a vadászlány közben Furcasról kérdez.
-Furcas...nos ő egy elég idős démon, nagyjából százezer éve létezik. - kezdek el beszélni a bűnbakká kijelölt démonpajtásról.
-Kivételes ügyessége van a csapdák és mint magad is láthatod az alagutak készítéséhez. És előszeretettel hagy kellemetlen meglepetéseket az emberek számára...mondjuk úgy, nem túlzottan kedveli a halandó népséget... - folytatom és amit mondok az ezúttal az igazság. A pokolfajzat a legjobb alvilági kelepcekészítők egyike és híres embergyűlöletéről is. Kiváltképp a vadászokat rühelli, akik sok barátját levadászták az eltelt évezredek során. Így ha arról van szó, hogy keresztbe kell tenni a jágereknek, kérni sem kell, szinte önként jelentkezik a feladatra. Nem is csoda, hogy olyan könnyen bepalizható volt.
-Szerintem nincs olyan hely a világba, ahol ne tűnt volna fel. - teszem hozzá, majd ahogy az utolsó jelet is felfestem a kőre, úgy megremeg a föld alattunk. A talajrengés végig fut egészen a városhatárig, ám ott hirtelen megáll és a beomlás nem folytatódik NY utcái között. A földmozgás útját több méter magas szürkés porfelhő kíséri, ami lassan oldalirányban elterül a kiégett füves mező felett. Magam is köhintek párat, mikor a port felénk fújja a szél, de néhány percet követen lassan újra leül a föld és kitisztul a levegő.

zene: nincs || üzenet: nincs ||
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Willard Asylum 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jan. 19, 2021 1:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


I never give up
Belial & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 462 • Zene; Chasing the First time»
«It's all about
finding the calm in
the Chaos.»
Felvontsága után vonom össze szemöldökömet. Ritka, amikor egy démonnal két értelmes szót tudok szólni. Legalább is anélkül, hogy meg akarna ölni, meg kívánna szállni és egyéb nyalángságok nélkül. Hanem csak egyszerűen eszmecserét váltunk egymással.
Nocsak. Ők változnak, ahogy mi is.
- Te. Legfeljebb. És talán egy-két fajtársad. Hadd ne higgyem, hogy mindannyian – kezem csak annyira emelem, hogy a fejem felé mutassak, mire is gondolok. Ha annyira változnának – mindannyian – akkor nem pusztítottak volna el egy teljes elmegyógyintézetet, minden lakójával együtt. Akiket bár elszállítottunk, akkor is új helyet kell nekik találni. Haláluk és feltámadásuk nem tett jót egyébként is bomlott elméjüknek. […]
- Mindjárt még jobban meglepsz… - pedig igazán egyikünk sem halna meg. De tény, nem szívesen kelnék újra, hogy aztán újra meghaljak a törmelékek alatt. Ördögi kör lenne és Lucifer mentsen meg ettől a veszedelemtől. Ahogy haladunk előre, annál inkább kapkodom a levegőt. A kapaszkodás, fuldoklás és most a futás azért sok energiát kivesz belőlem. Tüdőm kapacitása is sajnos véges.
Szaladok mellette, majd ahogy megáll, úgy fékezek le én is. Talpam átfázott, az alagút pora, mocska lepi, a kövek, törmelékek pedig felsebezték talpamat. Halkan sziszegek fel. Bizsergetve fáj, kénytelen vagyok a falba megkapaszkodni, hogy saját lábaimon tudjak állni.
- Csak utánad – másik kezemmel a bordáimat tapogatom, immár lihegek is. – Nem tudnám fel… - csak kezeimmel mutogatok, hogy mire is gondolok. Felemelni a tetejét.
Fejem fordítom újra és újra hátra, de így, hogy a kezemről a víz lemosta a démon vérét, semmit sem látok. Hangokra tudok támaszkodni, hogy milyen gyorsan érnek ide. Minél közelebbről hallom a morgásukat, szívem ritmusa annál gyorsabban kezd el verni. Az adrenalin szétárad testemben, ami fájdalmam akadt, mintha hirtelen elmúlt volna.
A vas pedig mozdul, fejem emelem fel és ahogy Mastemah elindul, úgy követem én is. Segítő kezét pedig elfogadom, hagyom, hogy felhúzzon, nem ellenkezem. Ezúttal nem, mert épp a lábam kapná el az egyik dög, érzem forró leheletét talpamon. Halkan sikoltok fel.
Ahogy pedig földet érek, le is huppanok rá, hangosan kortyolom a levegőket, először fel sem tűnik, hogy hol vagyunk. Szétrongálódott lábfejemet figyelem, némán morzsolok el egy könnycseppet értük.
- Huh? – kérdezek vissza, ahogy megszólal és akkor nézek csak fel… és látom meg, hogy hol vagyok. – Komolyan? – hördülök fel, de nem neki, hanem csak a távolodó épületre. – Mennyit jöttünk? – vonom össze a szemöldököm. Amúgy is, hol vagyunk? Miéééért? Miért velem történik ez mindig?
Ennek ellenére nem állok fel, csak kecsesen – semmi kecsesség nincs mozdulatomba – csúszok arrébb a földön.
- Meghagyom neked a lehetőséget – kegyesen intek a feljáró irányába. – Nem szerepelt a város tervrajzán ez a járat – mondom, inkább magamba. Hetek óta görnyedek térképek felett. Ez a járat nincs rajta. Egy alaprajzon sem. Miért? Hogyan?
- Ez a Furcas… - tekintek fel Mastemah-ra. – Mióta él? Merre járt eddig a világban? – kíváncsiskodok, hátha lelkem eladása nélkül is válaszol kérdéseimre.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jan. 02, 2021 2:28 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Fedőnevem: Mastemah
Natalie & Belial
XArnTq0.gif
Látom meghökkentettem a kislányt. Olyat szóltam, amit egy magamfajta pokoli fajzatból sem nézett volna ki. Egy halvány mosollyal illetem meglepettségét.
-Így van, ilyennek lettünk teremtve... - ismerem el alaptermészetünk egyik jellemzőjét. Kár is lenne tagadnom, számtalanszor bizonyítottuk aljasságunkat. - ...de mi is fejlődünk, mint ti halandók, muszáj. A világ változik és vele együtt minden más is. Mi pedig alkalmazkodunk. Hiba lenne, ha nem így tennék. - magyarázom séta közben. Talpam alatt tocsog az ösvény, ez a hirtelen csatornaáradást, rendesen feláztatta a járatot...
Társaságunk akad, előbb egy vad pokoli véreb tűnik fel, majd újabb morranások jelzik felénk, többen vannak. Futásnak eredünk. A terepet nem ítélem alkalmasnak egy harchoz.
-Nem, nem erről van szó...de inkább nem kockáztatnék most semmilyen mágiát vagy démon trükköt. - aggodalmasan pillantok az alagút vízáztatta falaira és a rajtuk futó baljós repedésekre. Az átázott föld lehet magától is rövidesen megadná magát, el kell tűnnünk innét. Bár felajánlom, hogy felkapom és viszem, Natalie inkább mezítlábasan, saját lábon ered futásnak.
-Remélhetőleg egy kijárat felé.- felelem lábaimat kapkodva. Rövidesen megpillantok magam előtt egy hasonló feljárót, amin keresztül nem rég az áramlat elől igyekeztünk elmenekülni, de annak teteje beragadt. Talán most van esélyünk a felszínre jutni, ha nem járunk úgy, mint az előbb.
-Bízzunk benne, hogy az mozdulni fog. - mutatok felfelé, majd felkapaszkodok a vaslétrára és pillanatok alatt felmászok a legfelső fokáig. Fél tenyeremet a fedélre tapasztom, és nem kis erőt kell kifejtenem, hogy kicsit is megmozduljon a vasdarab. Az ebek morgó hangja egyre közelebbről hallatszik, igyekeznünk kell, mielőtt beérnének minket. A fémlapot végül sikerül félre tolnom és kellő nagyságú rés keletkezik a fejem felett, hogy mindketten ki tudjunk mászni rajta. Előbb én érek a felszínre, ha a vadászlány követ, majd kezét nyújtja, úgy segítek neki kimászni a járatból. Az egyik démonkutya a lépcső aljához ér. Vicsorogva, nyálcsorgatva ugrik fel utánunk, de a fémdarabot igyekezve tolom vissza a gödörre, elzárva a pokoli fenevad elől a kiutat. Csak ezután nézek körül és meglepődve tapasztalom, hogy ez már nem a város, valahol a határban lehetünk, egy gémeskút szerű szerkezet virít a távolba, néhány fát és bokrot lehet még felfedezni mellette. A föld alatt járat egészen a szektoron és a városon túlra hozott minket.
-Ez igen. - tekintek New York távoli épületeire. A szemem sarkából a szúrós szeműre pillantok, figyelve reakcióit. Mennyire döbbenti meg a tény, hogy egy, a vadászkák területén kívül eső helyről kanyargós kis járat vezet a biztonságosnak vélt városukba.
-Bizonyára Furcas is ezen keresztül akarja majd elhagyni a várost. - jegyzem meg a vadfedélre pillantva, ami a fúrat bejáratát zárja le.
-Talán el kellene pusztítanunk, mit gondolsz? - döntöm oldalra a fejem.

zene: nincs || üzenet: nincs ||
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Willard Asylum 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Okt. 16, 2020 11:15 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


I never give up
Belial & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 669 • Zene; Chasing the First time»
«It's all about
finding the calm in
the Chaos.»
Szemöldököm emelkedik a magasba, azt hallva, mennyire nem szereti a céltalan dolgokat. Egy démon, aki képes lenne előre gondolkozni? A nagyobb hatalmon lévőkre jellemző is lehetne – talán – ami egyrészt újdonság varázsaként hat rám. Másrészt viszont veszélyes is lehet. Inkább legyenek céltalanok, azokra csak helyben kell reagálni. Nem pedig kitalálni a következő lépésüket, melyet lássuk be… Nem lesz túl egyszerű.
Furcas.
És a démontől kapott őszinteség. Szemöldököm vonom fel.
- Csak nyugodtan – tárom szét a karomat. Csak hogy lássa, valóban lehet az, ha szeretne én pedig nem fogok ellene küzdeni. Jóságomnak ezúttal nincs határa. Mégis a szemöldököm ráncolom össze. – A démonok az indokolatlanság egyik szimbóluma. Leszámoltok azzal, akivel csak akartok, anélkül, hogy igazán okot kellene hozzá keresnetek. Hiszen ezt kellene képviselnie a fajtátoknak. Még ha őszinte is vagy. Ez elég furcsa így – teszem hozzá, de ki tudja, lehet, hogy van abban valami, amit ő mondd.
Vállam vonom meg. Nem, valóban nem szokatlan, hogy a rangtalan, rangra vágyik. Az emberek is ilyenek, ezt a démonoktól tanultuk, vagy ők tőlünk, nem is tudom igazán. Csak amíg minket kötnek az emberi törvények, addig őket nem kellene, semmi sem kötni. De ez egy külön mulatság és vélhetőleg ha nem eme dohos helyen lennénk, akkor szívesen boncolgatnám a témát. Ám, el vagyok ázva, a nyirkos, hideg ruha rámtapad, vacogok tőle, a sötét, hideg alagútrendszer sem segít az állapotomon. A bakancs a lábamon cuppog minden egyes lépésemnél. Vállam sajog, mozogni nem is nagyon kívánom, s félkarúvá váltam.
- Valóban nem. Sok a közös vonásunk – engedek meg magamnak egy félmosolyt, a barátságosabb fajtából. Nem fogom magunkat, az embereket piedesztára emelni, mert nincs rá igazán semmi okom. Gyarlók vagyunk, olykor ostobák és kegyetlenek. De emelett esendők, szeretetre méltók és ártatlanok is. Ahányan, annyi félék.
Arcomra, nyakamra tapadt hajamat fél kézzel fogom össze, legalább annyira, hogy ne zavarjon a vizes érzete. Mikor is valami morran.
Cifrább gondolataim támadnak, de kulturált közegbe adok csak ennek hangot. Az ellenkezése sem vált ki belőlem jobbakat.
- Azzal beomlasztod, ha nyakát töröd? – pislogok rá nagyokat. Várjunk, vajon ők nem is ugyanazt a telekinetikus képességet bírják, mint a félvérek? Ha ők használják, körülöttük a levegő is megremeg? Fura, ilyet sem láttam még – vagy inkább hallottam.
Kérdésére morgok. Lehajolok és annyira kötöm csak ki a cipőfűzőimet, hogy könnyedén kibújjak, vagy lerúgjam magamról őket.
- Persze! Heveny tüdőgyulladásért előre! – felkiáltással indulok meg. Sprintelek, noha a tüdőm nem kívánja ezt. A doh, a penész, az ősidők óta itt lévő por, csak nehezíti a légzésemet. Hallottam ám, hogy többen vannak, de hát… mit tudhatnék tenni?
Futok, ahogy a tüdőm, a szervezetem, a lábam bírja, nem is tekintek hátra, a démont követem, ezúttal megbízok benne. Ezúttal is muszáj vagyok. – Merre is haladunk? – kérdezem kapkodó lélegzettel… Ki tudja, hogy merre haladunk?
Tényleg. Ki tudja?
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 20, 2020 3:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Fedőnevem: Mastemah
Natalie & Belial
XArnTq0.gif
Lent az egykori Willard romjai alatt egy szövevényes alagútrendszer lapul. Megléte igen nagy meglepetést okoz a vadászlánynak, a hátrahagyott jelzőrúna-töredékek pedig csak tovább fokozzák a kíváncsiságot. Mi rejtőzhet a föld alatt? Követjük a jeleket, és egy lent talált pecsét megtörését követően megrendül talpunk alatt a föld. Bár nem látok közte összefüggést, nincs is nagyon idő ezen elmélkedni, mert gyors vízhozam tart felénk. A közelünkben lévő aknalejáró ígéretes út a menekvésre, ám a lezárt vasfedél miatt zsákutcának bizonyul. A víz hamar elér minket és ereje kicsit sem bizonyul kegyesnek. Szabályosan átgázol rajtunk és Natalie is egy elég csúnya sérülést szerez be. De amilyen hirtelen érkezik, olyan gyorsan vonul tovább. Míg a lány igyekszik kicsit erőre és életre kapni a víz alatti fuldoklása után, felfedezek egy újabb elágazást, ami egészen biztosan nem volt itt az áradat előtt. Mágia fedhette el a szemünk elől és amiatt nem vettük észre. Meglehet, hogy az áramlás ereje mosta le a csapást elrejtő jelet. Vagy a pecsét, amit a hullámok érkezése előtt törtem meg, az rejtette el ezt az útszakaszt? De mindegy is, mi a valódi oka. Az ösvény új irányba vezet.
"Kell nektek ehhez bármilyen indok? kérdezi, miközben az ismeretlen folyosót szemlélem, ami felfedezésre vár.
-Tulajdonképpen nem. De én, személy szerint nem szeretem a céltalan dolgokat. - vallom meg egy könnyed vállrándítás kíséretében. A merülés előtt újra rákérdez az üldözött démon nevére, és választ is kap rá. Furcasként azonosítom a willardi gyújtogatót, a Mammon-fant, aki vadászkollégája fejét méltatlan állapotában hagyta díszelegni az intézet vaskapujának tetején. A levágott testrészt egy vérrel írt, szívhez szóló szép üzenettel Natalienak mellékelte. Mindent rákenek, de az alagutat nem kell. Azért valóban a démonpajtás a felelős. Még engem is meglep, milyen rövid idő alatt eszközölte mindet. Bár sejteni vélem, megfelelő segítsége azért megvolt hozzá, azért is végezhetett vele ilyen rövid idő alatt. Ez a tény viszont semmit nem von le munkája értékéből. Aztán egy figyelemre méltó gondolat fogalmazódik meg kérdésként a vadászlány részéről. "Mit tett ellenetek ennyire Furcas?...Nektek nem ez a lételemetek, amit ő csinál?"
-Nos ha lehetek őszinte. - már ha egy démonból ilyet képes egyáltalán kinézni.. - ...ez a hatalmi harcunk része. Furcas new yorki húzása egy jó ok arra, hogy végre elvarrjunk egy rég elvarratlan szálakat. - adok nyílt választ. Nem ködösítek. Furcas személye kellemetlenné vált, így az itteni tettei, meg azok amiket rákentem, megalapozzák, miért kell eltenni láb alól.
-Egyáltalán nem szokatlan, hogy egy rangtalan fentebb vágyik.. - teszem hozzá. Vannak démonok a ranglétra alján, akik még akkor sem mozdulnának meg, ha elébük hullana a lehetőség. Na ez a kevesebb. Nem izgatja őket a rang és mindaz, ami vele jár, viszont a többség nem fordítaná el a fejét ha úgy adódna feljebb léphet. Két marokkal ragadná meg az alkalmat.
-...de azt hiszem, ez a halandóknak sem lehet ismeretlen jelenség. - engedek meg magamnak egy halvány mosolyt. Az ember mit meg nem tesz, hogy magasabbra és magasabbra törjön. A történelmük rá remek bizonyíték. Mondandóm közben látom, vállai rendellenesen állnak, és nem hagyom észrevétel nélkül, hogy azt bizony nem ártana visszaroppantani. Őt viszont látszólag nem zavarja a dolog, ami furcsa, mert le merném fogadni, hogy kiugrott vállai nem épp kellemes érzést keltenek benne. Hát ő tudja...
Nekivágunk a frissen megjelent útszakaszon. Néhány perc elteltével sem látni semmi érdekeset, de az rögtön szembetűnő, hogy a járat minden, csak nem biztonságos. Olyan érzetet kelt, mintha bármelyik pillanatban a fejünkre omolhatna az egész. Ennek ellenére mégsem tűnők aggodalmasnak. Aztán a semmiből tűnik fel előttünk egy pokoli dög. Habár Natalie csupán a morranását hallhatja az is bőven elég, hogy beazonosíthassa miféle veszedelem toppant társaságunkba. Nemtetszésének azonnal hangot is ad, miközben javaslatot teszek gyors távozásra.
-Próbálkozhatok, ha gondolod, de... - pillantok gyorsan körbe az ingatag járatba.
-...tartok tőle, hogy beomlasztanám. Egy stabilabb helyen, szerencsésebb lenne lenyomni a dögöt. - folytatom újra a vadásznőre pillantva. Közben végig nézek rajta és azt mérlegelem mennyire lenne képes most sebesülten, csurom vizesen gyors sprintelésre.
-Menni fog a futás? Vagy kapjalak a nyakamba? - kérdezem csak félig elviccelve a dolgot, miközben újabb morgás hallatszik a háttérből.
-Hm, úgy tűnik többen is vannak. - osztom meg a rossz hírt. Nincs sok időnk eldönteni mi legyen.

zene: nincs || üzenet: nincs ||
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Willard Asylum 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Aug. 30, 2020 4:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


I never give up
Belial & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 669 • Zene; Chasing the First time»
«It's all about
finding the calm in
the Chaos.»
Enyhe undor költözik arcomra, a további leírást hallva. Hogy milyen démonok vannak még a pokolba. Érzem, ahogy gyomrom felfordul. Alapesetben nem igazán vagyok egy mimóza személyiség, de van, amitől még én is undorodom. Azok pedig a gusztustalan bogarak, pókok, csúszómászók. Inkább kerüljenek el. Az, hogy pedig ilyenek démonból is vannak. Hát ez minden csak nem éppen… kedélyes…
Tovább azonban nem faggatom, akad fontosabb dolgunk is, minthogy nyomára bukkanjon azoknak, aki ezt az egészet művelte. Nevét vélhetőleg meg fogom jegyezni, amint eszembe jut. Odalent azonban valami teljesen más foglalkoztat.
Ott pedig vagyok annyira balga, hogy elhiszem: nem lesz semmi gond, ha feltöri a pecsétet. Szúrós pillantást vetek rá, amint a föld megremeg a lábunk alatt, de épp azon vagyunk, hogy túléljük, vagy kibúvót találjunk innen. A robotpilóta, mint mindig, most is átveszi testem felett a hatalmat. Ösztönösen keresem a kiutat, azzal pedig nem reagálok, hogy szervezetem erre miként reagál. Szívem ütemei felgyorsulnak, vérnyomásom az egekbe szökken, ám az adrenalin jótékony hatása miatt aligha érzékelek ezekből bármit is. A pánikot elfojtja bennem, a túlélés ösztöne erősebb bennem.
Mély levegőt veszek, Furcas nevét pedig egy életre megjegyzem. Halállistám legelejére kerül, rögtön Mammon mellé. Akinek a beleit ki kell szednem, a nyaka köré kell tekernem… A víz alatt, az életőt oxigén nélkül van épp időm átgondolni milyen változatos kínzásoknak fogom majd alávetni. Tovább és tovább is gondolnám, ha torkomat nem kaparná a léghiány, mellkasom nem készülne összeomlani. Tekintetem előtt csillagképek rajzolódnak ki, tekintetem végig lehunyva tartom – ki tudja mi van a mocskos vízbe, ami ha oda kerül megfertőz.
A víz pedig taszít, érzem, miként taszítja meg karomat, mellyel a testem tartom, a fájdalom eljut az elmémig, az adrenalin és a fulladással járó oxigénhiányra koncentrálok… és csak arra, hogy ne vegyek levegőt, ki se fújjam, bármennyire is ordítanék.
Végül pedig átfolyik rajtunk – szó szerint – én pedig a életőtért habzsolok. Nem szégyellem hangosan hörpölni a levegőt. Fejem szaggatja a fájdalom, lélegzetem szapora, mintha nem akarna újra helyre állni. Közbe pedig néhány köhögés is elhagyja ajkamat.
Vállamba érzem az enyhe lüktetést, nem kapok oda, de szemem sarkából is látom, hogy nem áll rendesen. Megpróbálom a fájdalmat kizárni elmémből, igen nehezen megy.
Ami azt illeti, rohadt nehezen.
- Kell nektek ehhez bármilyen indok? – kérdezem hitetlenkedéssel hangomba. Mely a levegőhiány miatt enyhén rekedt és erőtlen. Szabad kezemmel nyúlok a késemért, a fegyveremnek ugyanis búcsút mondhatok. Az áradástól csütörtököt mondd.
- Mit tett ellenetek ennyire Furcas? Az hogy ellenünk mit, az egy dolog, de ellenetek? Nektek nem ez a lételemetek, amit ő csinál? – kérdezem, hiszen lassan tényleg meg kell tudnom egyet, s mást, hogy mégis milyen démoni politika van érvénybe. Nem lehet csak úgy akármilyen, úgy vélem.
Jobb, ha mi is tudunk róla.
- Feltűnt, de ráér – legyintek kezemmel, melybe a kést tartom. – Nem ez az első és nem is az utolsó – az pedig biztos, hogy ezt csak szakértő kezekre bízom. Vagyis, aki tudja, hogy kell visszatenni. És nem kórházba dolgozik. Nem is olyan nagy kérés, nem igaz?
A folyosón haladunk, kanyargunk, melyen nincs semmi érdekes, és nem is túl biztonságos. Nézve őket, nem akkor épültek, amikor a csatorna korábbi részei. Jóval régebbiek, felújításnak nyomai sincsenek, sem a megerősítésnek. Oly mellékjárat, melyről évtizedek alatt elfelejtkezett mindenki. Én mégis keresek valami, ami utalhat a korára, ami alapján majd megkereshetem az irattárba.
Csakhogy egy morgás…
Abban a pillanatban megtorpanok.
- Te most szórakozol velem – sziszegem, na nem Mastemathnak címezve, hanem a mögénk került dögnek. Letekintek kezemre… a korábbi pecsétet lemosta a víz. Remek.
Hátam mögé pillantok, majd a démonra. Ötletére előbb csak morgok, majd lenyelem felkívánkozó megjegyzésem: megmondtam, vagy nem megmondtam, hogy nem jó ötlet bejönnünk? Ráadásul nem ismere a csatornahálózat ezen részét, nem ismerek egy kiutat, egy zsákutcát, semmit…
- Nem tudod csak felgyújtani? Eltörni a nyakát telekinézissel? Nem ismersz mondjuk földmágiát, és a földből masszát formázó agyagdárdával átszúrni a fejét? Milyen démon vagy te? – kérdezem sorba, de ha ezek egyikére sem képes, akkor bizony futásnak kell erednünk, de egy – vagy több – kérdést megér. Csizmám átázott, áll benne a víz, ebbe futni képtelenség, csak lelassítana, enélkül pedig egyenesen életveszély lenne.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Aug. 19, 2020 11:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Fedőnevem: Mastemah
Natalie & Belial
XArnTq0.gif
Natalie démoni alakomról kérdez, és egy elnagyzolt leírást adok magamról néhány mondatban. Arcát figyelve jókedvűen mosolyodom el, ahogy szemöldökét ráncolva, hitetlenkedve pillant rám. Minek három pár? Hangzik kérdése, majd egy Drakula nevű valakit említ. Fogalmam sincs róla kicsoda. Ő is egy démon talán?
-Bizonyára megvolt az oka, hogy ilyen külsővel teremtettek. És örülhetek, hogy nem egy hat lábú, csápos, féregszerű nyálkás képződménynek terveztek. - utalok rá, vannak sokkal bizarabb küllemmel megáldott pokoli bestiák is odalent, amiket egyértelműen nem az emberi szem gyönyörködtetésére alkottak. Mimikáján még elszórakozom egy ideig, ám lassan a nyomokat követve lemegyünk a föld alá, hogy kiderítsünk merre, pontosabban honnan is vezetnek a jelek. Már a járat mélyén járunk, épp egy pecsétet törnék fel, ő pedig amiatt izgul, hogy nyakunkba omlik a városnegyed. Nincs oka rá, hogy higyjen a szavamnak, de biztosítom róla, nem fog semmi ránk omlani. Elég gyakorlott vagyok már az ilyesmiben, nem mellesleg a földmágiám a legerősebb.
-Tuti. - felelem határozottan kétkedő szavaira. A pecsétet feltöröm, majd hirtelen érkező remegés, amit talpunk alatt érzünk, kicsit engem is megakaszt. Az biztos, hogy nem az előbbi művelet okozta. A forrása egészen máshonnan érkezik, egy hömpölygő vízhozam formájában, ami faltól falig, padlózattól a mennyezetig árasztja el a pincejáratot. Perceink sincsenek, hogy kiutat találjunk, mielőtt elérne minket a vízözön. Egy vaslétrára kapaszkodunk fel, Natalie igyekszik felnyomni az aknafedőt, de az makacsul a helyén marad. Ki tudja milyen rég nem mozdították már el onnét. Lehet odakövült, vagy valami ránehezedik fentről. Hamar egyértelművé válik, hogy itt nem jutunk ki, időnk viszont már nincs más menekülési útvonalat keresni, nem mintha bővelkednénk a lehetőségekben, mert a víz már előttünk van. És egy lélegzetvételnyi idővel később a víz alá kerülünk mi is. Ám mielőtt eltűnnénk a szabad levegőről, még annyira van érkezésem, hogy szokatlan kérdésére egy nevet adjak válaszul.
-Furcas. - ejtem ki a démon nevét, aki miatt elméletileg itt vagyunk. Nem értem ugyan jelen szorult helyzetünkbe miért fontos ez, de ha tippelnem kellene, azt mondanám, biztos tudni akarja kit szidjon, ha vízbe fullad. A sodrás ereje kíméletlenül hasít belénk, még úgy is, hogy mágiámmal fékezem. Hosszú percek telnek el, mire átvonul rajtunk. Pont időben. Lefogadom,
A vadászlány hangosan szívja be a levegőt. Szinte hallani, ahogy tüdejével együtt egész teste megkönnyebbül. Míg piheg és lassan lemászik a vaslépcsőkről egy új folyosórészt fedezek fel, ami az áradás előtt még egészen biztos nem volt itt. Hogy ezt most a víz hozta magával, vagy a megtört pecsét fedte fel, nem tudni. Bár valójában mindegy is. Szinte adja magát, hogy járjuk végig és fedezzük fel az új útszakaszt, de ahogy Natalie-ra pillantok, látom rajta....egyetlen porcikája sem kívánkozik a felfedezőútra. Egy köszönömöt azért elrebeg a vizes élmény után, mire sunyi vigyor kúszik végig az arcomon, bár háttal állok neki, így szemtelen mosolyom aligha láthatja. Biztos vagyok benne látatlanul is, milyen nagy erőfeszítés volt neki ezt a nyolc betűt felköhögnie egy démonnak. Végül úgy dönt mégis nekivág velem a folyosószakasznak, tartva attól, hogy átformálnám.
-Miért tennék ilyet? - kérdezek vissza, miközben előhúzza átnedvesedett csizmájában lapuló pengéjét és megindul a járat felé. Közben arra kér mondjam el újra, miért is segítek neki.
-Hazudnék, ha azt mondanám, hogy Mazikeen-féle nyerő egyezség miatt teszem...sokkal inkább Furcas az oka...jó volna kivonni végre a forgalomból. Na meg persze...érdekel ez a föld alatti járat is. - adok választ kérdésére és még csak nem egyetlen szavammal sem ferdítek az igazságon.
-Vissza kellene tenni a válladat. - jegyzem meg úgy mellékesen. Nem kerülte el figyelmemet rendellenes testtartása, ami egyértelműen arra utal, csontjai nincsenek a helyén. Közben rendületlenül haladunk előre, néha egyet-egyet kanyargunk, hol jobbra, hol balra ível az út. Rúnák jeleit viszont sehol nem látom. És a falak sem tűnnek túl stabilnak. Hm, érdekes. Hirtelen vérfagyasztó morranást hallok a hátunk mögül, mire azonnal megtorpanok. Nem idegen ez a hang. Lassan hátrafordítom a fejem, és félig testem is követi mozdulatom.
-Egy pokolkutya. - mondom ki, ami a szemem elé kerül. Natalie is hallgatja az pokoli eb bajjósló morgását, lihegését, de szemei előtt láthatatlan marad. Ahogy csorgó nyállal vicsorog és gyilkos pillantásokat vet ránk, nem ígér számunkra semmi jót.
-Futnunk kellene. - vetem fel az ötletet. Harcba bocsátkozni itt túl rizikós lenne. A járat túl szűk, ha pedig mágiámat használnám könnyedén omlaszthatnám magunkra az alagutat. Talán, ha kintebb érünk...ha futásnak eredünk a dög rögvest a nyomunkba ered...


zene: nincs || üzenet: nincs ||
reveal your secrets

Natalie Rossmyra


Willard Asylum 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
481
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Aug. 16, 2020 8:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


I never give up
Belial & Natalie
──────────── ────────────
« Szószám; 642 • Zene; Chasing the First time»
«It's all about
finding the calm in
the Chaos.»
Érdeklődve hallgatom eleinte, saját jellemzését, majd már csak szemöldököm ráncolom, leginkább azért, hogy el tudjam képzelni, amit mondd. Végül csak értetlen, ráncolásokkal tarkított, hitetlen arcommal nézhet farkasszemet. Már ha érdekli a reakcióm.
- Minek három pár? – jön az első kérdés. – Nem lett volna elég egy nagyobbat fejleszteni? Mi vagy te, Drakula, denevérkedsz itt? – rázom meg végül a fejemet. A magam következtetését levonom. Furák a démonok. És undik, de ezt inkább csak magamba teszem hozzá.
Mégis miből lehet a bőre, hogy ilyen vastag? És mennyire foghatja meg az angyalpenge?
A gond az a baj, hogy annyi megjegyzésem lenne ehhez a kinézethez, melyekből jó párat vissza kell nyelnem.
- És most, hogy nincs pokol, azok most csak úgy heverésznek lent? – pislogok rá nagyokat. Esküszöm, hogy próbálom elképzelni, de ehhez rettentő szegényes a képzelőerőm. Pedig nem gondoltam volna, hogy hasonló velem! Velem!!!! Meg tud esni.
Az egyékbént pedig már nehezebben, ha valamit nem ismernék fel. Heteket, hónapokat töltöttem térképek felett görnyedve, hogy újratervezzem egész New York rúnarendszerét. Ez a szakasz pedig… a rohadt életbe már.
Ide vissza kell majd térnem, de ha nem lesz rá lehetőségem, akkor is megjegyzem a rúnákat, melyeket a falra véstek. Utána kell járnom, hogy mik lehetnek ezek. Tudnom kell, egyszerűen, csak tudnom kell.
A városrombolásról alkotott képére halkan morgok csak orrom alatt. Tovább mégsem magyarázom a dolgokat, értelmetlen is lenne.
- Tuti? – kérdezem, csak enyhe pánikkal a hangomba. A remegés, egy földalatti folyosórendszerbe nemhogy nem kellemes, de rohadtul nem is jó. Nem itt akarok elveszni, még ha meg sem halok, akkor is, könyörgöm. Itt éledek újra és fulladok meg megint?
Nem igazán kívánkozik ez annyira nekem.
A víz pedig csak jön, én pedig hiába próbálom a csapóajtót, nem mozdul. Gondolataink egy rugóra járnak. – Ne aggódj, egyikünk sem hal meg, igazán, nem? – tör fel belőlem a gúny. – Mit is mondtál, hogy hívták a démont? – igen, ehhez és hasonló gondjaim vannak, miközben épp azt várom, hogy a víz elragadjon és megfulladjak.
A parancsnak is beillő hanghordozásnak eleget teszek. Erősen kapaszkodom meg a vaslépcsőbe, sőt, vagyok olyan balga, hogy karom fűzöm a fokba, pedig tudom, hogy a víztömeg ki is szakíthatja karom, legalább is vállam törheti… De talán nem fog annyira elsodorni. Nagy levegőt veszek, s ahogy hirtelen elér a víz…
Rosszabbra számítok. Még így is elsodor, de tompábban, mint vártam. Könyököm így is kiakad, ahogy elsodorna a víz. Ujjaimmal erősen markolok a fokra, mégis érzem, ahogy elsodor a víz. Könyököm is gátolja a rántást, vállam ugrasztja ki. Éles fájdalom hasít elmémbe, fogaimat szorítva nyelem vissza a sikolyt, nem pazarolhatok levegőt. Szemeimet végig lehunyva tartom. A visszatartott levegővétellel érzem, ahogy tüdőm egyre jobban roggyan meg. Éltető oxigénért kiált, mégsem kap belőle semmit sem.
S mikor már a csillagrendzser teljes képét látom magam előtt, amikor úgy érzem hogy nincs tovább, muszáj vagyok levegőt venni, életem filmje pedig nem pereg le lehunyt pilláim előtt, ér véget az egész, a víztömeg odébb áll, dohos, penészes levegőt hagy maga után. Én pedig hirtelen hörpölök belőle egy nagyobb falatot.
Köhögök, harapom a levegőt, amikor megszólal. Én pedig legyintek kezemmel.
- Hogyne – felelem rekedt hangon, kipirosló arccal. – Vadászdolog – mászok le a fokokról, minden egyes lépésnél, érzem, ahogy vállamba húzódik a fájdalom. Halkan szisszenek fel. – Nagyszerű – morgom, tenyerem kiugrott vállamra simítva. – Mi sem hiányzik jobban, mint ismeretlen terepre menni… Egy démonnal… - jegyzem meg, szemem sarkából pedig Mestemathra tekintek. – Köszönöm – teszem hozzá, hiszen életem mentette… Fogaim csikordulnak míg kiejtem a szavakat, azonban jár neki.
- Az a baj, ha most itthagylak, akkor biztos megnézed és átformálod… - de semmi kedvem bemenni. Minden ép idegszálam akaródzik ez ellen. Morranok egyet, újra csak. Átázott csizmámba nyúlok, melybe tocsogok a vízbe. Kiveszem egyetlen, még működő fegyvere: vadászkésemet.
- Menjünk – dünnyögöm, vizes hajam kiseprem a szememből. Végül is… én jöttem ide. Mindenki tudta nélkül, hogy megnézzem mi történt. Hogy jött be ide Mammon, erre nesze neked… - Emlékeztess, miért segítesz? – kérdezem két lépés után.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 06, 2020 5:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


Fedőnevem: Mastemah
Natalie & Belial
XArnTq0.gif
A szibériai éghajlatra hasonlatos fagyos légkör, mintha oszlani látszana és Maria feltűnésével kicsit alább hagyna az ellenségeskedés. Az éber gyanakvás mellett némi érdeklődés is megcsillanna a vadászlány részéről, én pedig nem töröm le kíváncsiságát. Megosztom, hogy lenti megjelenésünk igen változatos. Meglehet, hogy akadnak démonok, akik a pokolkutyákhoz hasonlóan rothatásszerű vonásokkal is bírnak, de szerencsére legtöbbünk nem ilyen. Bár kétségtelenül bizarr létformák is akadnak bő szerivel.
-Nos...valódi alakomban magasabb vagyok, nagyjából két és fél méterre saccolnám magamat. A bőröm igen vastag, mintha páncélt hordanék. Kezeim hosszú karmokba végződnek. Vannak szarvaim és három pár denevérszerű szárnyam. - ismertetem menetben démoni valóm legfőbb jellemzőit. Idejét sem tudom már, mikor voltam démoni alakomban. A földi világban ilyen formában nem léphetünk, pedig megnézném a halandók félelemre torzult arcait.
A hátrahagyott jeleket követve egyre mélyebbre haladunk a pincerendszer folyosóin. Már talán el is hagytuk a Willard területét is, mikor az egyik elágazásnál új, ismeretlen irányba fut az út. Látom meglepettség ül ki Natalie arcára, amint az eddig idegen szakaszt kémleli. Nyilván nem emlékezhet rá, csak nem régiben ásták ki démonjaim nagy titokban. Egyetlen térképen sem lehetne fellelni. Egy új bejárat New Yorkba, jelzőrúnák vezetnek a kacskaringót útrendszeren át a felszínre és a vadászpajtások erről mit sem tudnak. Ez továbbgondolva nem jelenthet rájuk nézve semmi jót. Szabad átjárás lehetősége, ellenőrzés nélkül.
A járat a pecsétnél véget ér, látszólag nem vezet tovább, egy szakaszon visszakanyarodik abba az irányba, ahol az eredeti útvonalak futnak. Ennek így nem sok értelme lenne, de a falra rajzolt ábra sejtetné, hogy a sunyiságnak itt még közel sincs vége. Apró repedéseket kelesztek, hogy megtörjem a falon talált pecsétet. Mozdulataimat igen körültekintően végzem, hiszen nem akarom, hogy a nyakunkba zuhanjon több tonna föld meg akármi más, amit még a felszín hozhat magával.
-Figyelek, nyugi. Nem azért vagyok itt, hogy leromboljam a városotokat. - fűzöm hozzá a lány gondolataihoz. A pecsétet közben feloldom. Várom a hatást, de egyelőre nem történik semmi, aztán enyhe földmozgást mégis érzek a talpam alatt, ami nem túl szerencsés előjel.
-Ez biztos nem ettől. - jegyzem meg inkább magamnak, és hangozhat kisebb mentegetőzésnek a vadászlány irányába. Értetlenül fordulok vissza a falra festett jelre, de tekintetem nem időzik ott túl sokat. A víz robajának hangjai, amik azt jelzik, tetemes vízmennyiség közelít felénk, cselekvésre késztet. Nem hinném, hogy halálomat lelném a sodrásban, de ettől eltekintve nem vágyok vadvízi túrára, sem arra hogy sérüléseket szerezzek be. A vadászlány kilátásai jóval rosszabbak, valószínűleg nem élné a kalandot, ha elragadná az áramlat. Mindketten menekülő utat keresünk. Ekkor meglátok egy csatornalejárót, amin keresztül talán sikerülne megszöknünk, de ha másnak nem, hát kapaszkodónak legalább megteszi. Sürgetem a lányt, másszon fel, miközben a víz egyre nyomasztóbb közelségbe kerül hozzánk. Natalie felkapaszkodik és megpróbálja a fedelet felnyomni, hogy utat nyisson, de a vasdarab az istenért nem akar mozdulni. Feltehetőleg zárva van.
-Aztap*csa! - sziszegem fogaim között, amikor a kanyarban feltűnik a víztömeg. A lány már ököllel veri a vasat, de az továbbra sem mozdul el a helyéről. Szemmel láthatóan reménytelen a felfelé vezető úton a kijutás. Letekintek és a víz már ott is van.
-Kapaszkodj erősen és mély levegő. - mondom Natalienak. A víz a szavaimat követően ér testközelben. Jobb kezemet magam elé emelem, mágiámmal próbálom tompítani a vízhozam bődületes erejét. Így is telibe kapjuk és fejünk búbjáig víz alá kerülünk, de a sodrás erejét felére fékezem. A jágerlánynak így is kapaszkodnia kell rendesen a kiálló vasfokokba.
Nem tudom mennyi ideig tart, míg átvonul rajtunk keresztül, de a kezemben már érzem a zsibbadást, az izmaim teljesen megfeszülnek. A lányra nézek közben, aki hősiesen tartja magát. Végül is nem csoda, az életéért kapaszkodik. Jól van, bírd még ki egy kicsit. Remélhetőleg levegővel is bírja még. Aztán érzem az áramlatot csillapodni, míg lassan a vízszint a plafontól a padlózat felé csökken. Amikor már féllábszárig zsugorodik a vízszint lemászok a feljáróról és alaposan körbenézek.
-Jól vagy? - pillantok hátra a vállam felett, kérdést a vadászlánynak szegezve. Nyilvánvalóan volt már jobb napja is. Az első ami elsőnek szembe tűnik, hogy a falakra festett jelzőrúnák megsérültek, aztán....
-Nézd csak! Ez az imént még nem volt itt... - állapítom meg, miközben egy ismeretlen folyosórésszel szemezek. Határozottan emlékszem, hogy itt nem rég még fal állt, most pedig egy hosszú járat nyúlik el előttem a sötétbe. Megvárom Natalie válaszát, meg hogy ő is alaposan megvizsgálja a helyzetet. Ha szívesen megnézné mi van az alagút túlvégén, úgy támogatom a gondolatot.

zene: nincs || üzenet: nincs ||
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 7 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 19 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2