Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• I.sz. 75. - Róma - Rory & Ephran •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


I.sz. 75. - Róma - Rory & Ephran VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1022
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 16, 2020 4:26 pm
Következő oldal


***
Lezárt játéktér
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Nov. 26, 2019 11:34 pm
Következő oldal


Várok. Nem is keveset, de igazából nincs hova sietnem, ez a legfontosabb programom a következő napokra, úgyhogy egy szavam sincs. Egy pohár borral kiszolgálom magam a tálcáról, amin a szolgálók behozzák a frissítőt és a gyümölcsöt, hogy ne teljen étlen-szomjan a várakozás. Még mindig képes vagyok rácsodálkozni, mire nem képes egyetlen festett sáv a ruhán. Nem igazán közegem ez az úrias, művi társadalom, de időnként muszáj ennek a hátrányait is elviselnem, hogy kiélvezhessem az előnyeit.
Mikor végül megjelenik a szolga, aki bevezet az ura színe elé, leteszem a kupát, és készséggel követem a márvánnyal borított terembe. A szobrokon csak futólag szalad át a pillantásom, a figyelmem nagyrésze a rögtönzött trónuson ücsörgő… kölyöké. Atyám az égben, nem akartam ezt a jelzőt használni rá, de mi mást használhatnék? Elég csak körbepillantani a “szentélyben”, amit mintha csak magának emelt volna, és igazán könnyű megérteni, az emberek miért pletykálnak róla holmi földre szállt Apollóként. Emberek… annyi mindent hajlandóak elnézni és megbocsátani megfelelő indokkal, és a vagyon és a befolyás valahogy szinte mindig megfelelő indok idelent a Földön. Mintha csak egy kiskirály óhajtaná saját kényére formálni a világot, és ki mondaná neki, hogy nem teheti, hiszen minden hatalma megvan hozzá!
Egyetlen kósza pillanatra megfordul a fejemben az ötlet, hogy egyszerűen hátat fordítsak neki. Alázkodjak meg előtte egy kéréssel, amikor szinte látom magam előtt, milyen magas lóról utasíthatná el, bármivel állok elé. Kérés, ajánlat, akár áldozat is lehet, ha nem kedvére való. Mégis… maradok. Sőt, beljebb lépek, miközben a szemem sarkából figyelem a távozó testőrök és tanácsosok szűk gárdáját, hogy aztán kettesben maradjunk. Csak Ő és én.
Figyelem, ahogy felemelkedik a trónusról, érdeklődő tekintete úgy mér végig, mint éhező a húsvéti terített asztalt, hogy aztán egyszerre lássak csalódást és kíváncsiságot a tekintetében. Ez is valami már, nem igaz? Hogy meg sem kellett szólalnom, hogy már felkeltsem az érdeklődését. Csak tessék, csak tessék, a legújabb vásári mutatvány: az erejétől megfosztott angyal. Őszintén? Örülök, hogy nem tollfosztottról beszélünk. Ez majd… megoldódik, nem igaz? Legalábbis nagyon remélem, hogy így lesz, mert rendkívül bosszantó ez a kiszolgáltatottság minden szempontból.
Közelebb, közelebb… mint ahogy a kígyó édesgeti magához az áldozatát, kicsit úgy érzem magam… persze csak a hasonlat kedvéért. Egyelőre inkább találom mulatságosnak és kissé bosszantónak az egész helyzetet, mint amennyire bármikor fenyegetve érezném magam. Igen, bosszantó, hogy ez a kölyök az ujjai köré csavarta a fél világot, mert éppen megteheti, míg én épp hozzá kényszerültem szívességet kérni. Szívesség… nem, azt általában önzetlenül adják, nekem pedig úgy sejtem, alkudnom kell majd… és hazudnom mindezért. Mégiscsak egyszerűbb lenne meghajtani a fejem, és Atyánk színe elé járulni megvallva bűnömet, de mit tehetek, ha nem hajlandó meghallgatni? Oldd meg, fiam, ha már magadnak kerested a bajt? Nem mondhatnám, hogy értékelem a tanító szándékot jelen helyzetben.
De ha már itt vagyok, minek feszegetném a határokat rögtön az elején? Közelebb lépek, ahogy magához int, és megadom magam a fürkésző tekintetnek. Úgysem tud kiolvasni belőlem mást, mint amit látni engedek számára. Had higgyen bátran a saját hatalmasságában. Még a képességemre sincs szükségem, hogy tudjam, jobban áhítozik a figyelemre, mint én arra, hogy visszakapjam, amit Mammon átka elorzott tőlem.
- Mit ajánlhatnék cserébe a segítségedért? Mert erre lenne szükségem. Egy átok megtörésére, ami úgy sejtem, neked semmiség lenne, nekem mégis sokat jelent.
Nyugodt a hangom, és bár a tartásom büszke, a fejem enyhén meghajtom felé. Szükségem van a segítségére. Ott rejlik az újabb varázsszó, ami előkészíteni hívatott az alkut, amit megkötni kényszerülök, legyen szinte bármi az ára. Szinte… mert inkább maradok ember szárnyakkal, mint lennék angyal bűnökkel.
- Egy démon átkát hordozom, ami megfosztott szinte minden erőmtől, és a mágiád lenne képes segíteni rajtam. Cserébe mit ajánlhatnék, amid nem adatott még meg? Vagyonod mint égen a csillag, senkit neked nem adhatok… de elérhetem, hogy mások bármit megadjanak neked.
Az első gondolatom egy hazugság volt, hatalmat hazudni, díszes péncélt, hűséges légiót, ahogy földi befolyást hazudik a bíbor szegély, de ennyi idősen is nehezen áll rá a nyelvem a hazug szóra. Vagy talán már egyre nehezebben? Bár én magam keveset tudnék felajánlani cserébe, de annyi mást kérhetne… bárkitől, és én megadhatnám neki. Mennyivel jobb vajon egy leviatánnal alkudni, mint egy démonnal? Adott szóért adott szót várni, pecsételt alkuért megfelelő fizetséget… Meglátjuk. Meglátjuk, megérte-e ide jönnöm egyedül és gyengén. De mit tehetne velem? Megöl? Kihasznál? Az előbbinek nem lenne értelme, és valószínűleg sokkal kevesebb élvezetet jelentene így, gyengén kioltani az életemet, mint amennyiért érdemes lenne a kisujját mozdítania, az utóbbihoz pedig azért lenne pár szavam. Az erőmet veszítettem el, nem az eszemet.
Alig észrevehetően billen félre a fejem, miközben az arcát tanulmányozom. Mit szól vajon az egészhez? Hajlandó egyátlalán megfontolni, vagy a képembe nevet, és elküld? Mi bánni valóm lenne ebből azon kívül, hogy mást kellene keresnem? Valószínűleg semmi, miért ne érhetne hát meg egy próbát? Az őszinteségem többet ér sok hazugságnál, amit kiejthetnék a számon.
- Ha kéred, a lábad elé teríthetem a világot… de nem tudom garantálni, hogy nem lesz csalánnal tele a fű, amiben lépdelsz.
Nem véletlenül mondja sok történet, hogy vigyázz, mit kívánsz, mert a végén valóra válik! Nem árt precízen fogalmazni.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 24, 2019 5:43 pm
Következő oldal


Such a snack
Ephran&&Rory  • Credit:
A testvéreim közül talán én kedvelem leginkább a városi nyüzsgést, egy ideje pedig Rómában horgonyoztam le. Nem, horgonynak nem mondanám, otthonnak sem felétlenül, de nevezzük annak a birtoknak, ahol a legszívesebben töltöm az időmet. Szeretek itt lenni. Tulajdonképpen lehetnék maga a császár is, de manapság nincsenek efféle ambícióim. A birodalomban a zsebemben van mindenki, aki fontos, a császárral és a pereputtyával az élen. Nem vágyok a felelősségre, ami a hasonló pozíciókkal jön. Sokkal inkább mozgatom a háttérből a szálakat. Ez a bizonyos háttér árnyéknak persze nem nevezhető, hisz megadom a módját a római életemnek. Méreteiben kisebb, ám jóval fényűzőbb a házam, mint maga a császári palota. Illetlenség lenne? Igen, az. Ám Vespasianus pontosan tudja, hol a helye, ahogy az utána következő császár is tudni fogja a szenátussal együtt, meg bárki, akinek cseppnyi esze is van a környéken.
Lényeg a lényeg, nincs szükségem adományokra. Ez a bizonyos szenátor viszont nem győz a kedvemben járni, mióta összerúgtuk a port egy néhány héttel ezelőtti partin. Most félti az életét, amit arannyal igyekszik kiváltani. Ha a szűz kölykei vérét adná még egészen a kedvemre is tenne, de kell a francnak az aranya. Kicsit elszakadt a cérna, amikor legutóbb ideküldetett három ládányit. Az, hogy elszakadt a cérna nem vért követelt, egészen ellenkezőleg. Abban a pillanatban, hogy a szolgák letették a padlómra, azzal a lendülettel el is vitettem. Két ládát a piacra küldtem, hogy osszák szét a nép között a tartalmát, egyet pedig a birtokon dolgozók között osztattam szét. Impulzív és rossz ötlet volt, mert azóta folyamatosan felbukkan valaki a küszöbömön, aki vagy szolgálni, vagy alamizsnát akar. Az én jóindulatom is véges. Nagyon véges. A mai napon meg is mondtam a háziszolgáknak, hogyha még valaki ide meri tolni a képét, csapják le a fejét és dobják ki a legközelebbi téren. Mit ad az ég, egy lovassági parancsnok bukkant fel. Valakit az ő pozíciójában azért mégsem kellene kettéhasítani az utca kövén.
Ajánlat.
Ez a kulcsszó, ami ha a figyelmem nem is teljesen keltette fel, de máris érdekesebbé tette a helyzetet, mintha valaki egyenes kijelentéssel talpat nyalni jött volna. Motoszkál bennem egy furcsa érzés, ami arra késztet, hogy látni akarom a figyelmemet igénylő férfit. Szinte érzem a förmedvény szagát és mégsem. Alaposan megvárakoztatom, kiélvezem a kései uzsonnára fogyasztott bort és gyümölcsöt, majd a főterembe fáradok, helyet foglalok a három lépcsővel megemelt trónomon és várom, hogy elém vezessék az idegent.
A nép mindig beszél ezt-azt, ám leginkább a hófehér márványterembe belépve realizálhatják igazán a vendégeim, hogy a birtokon nem található meg egyetlen oltár vagy bármiféle pont, ami az isteneiknek áldozna. A legkifinomultabb művészek által, gondosan megmunkált szobrok mind az emberi forma szépsége előtt tisztelegnek – vagy épp engem ábrázolnak – de sehol egy isten. Ugyan, csak nem képzeled, hogy a majmaik előtt fogok tisztelegni, akár csak a látszat kedvéért is? Persze rólam is szólnak pletykák. A legnépszerűbb, aktuális szóbeszéd az, hogy maga Apollo vagyok, aki ki tudja miért, épp a Földön múlatja az idejét. Tulajdonképpen van benne valami, de ez most mindegy is.
Nem ülök túl tisztességes tartással a trónomon. Az egyik karfán lustán könyökölök, míg a másikról a lábamat lógatom, de legalább a másik lábam a földet éri. Az is valami, hogy nem fekszem el teljesen. A tekintetem meglehetősen apatikus, amikor bekísérik Őt. Ahogy viszont világos szemeink találkoznak, máris láthatóan érdeklődőbbé válok. Hümmögést hallatok, olyan tónusban, mintha csak azt mondanám: Ó, vagy úgy. Az őröket és a jelenlévő két tanácsost is kiküldöm, – utóbbiak egyike nem mellesleg démon, – mikor kettesben maradunk, csak akkor emelem fel a kényelmes hátsómat a székből. A márványpódium legalsó lépcsőfokára sétálok, amitől egy magasságúvá válunk, és onnan veszem alaposan szemügyre az angyalt. Mi más lenne? Hát ez volt az a furcsa érzés, amit először nem tudtam hova tenni. De hogyan is tudtam volna? Ahogy őt figyelem, látni a tekintetemen, hogy úgy érzem, mintha egy üres tányért néznék. Keresem az elfogyasztható morzsákat és nem találom. Érzem a hatalmas medret, de az erőt nem, aminek meg kellene töltenie. Érdekes.
- Jöjj közelebb. – Még közelebb. Egészen közel. Közeledésre ösztönzöm egészen addig, amíg számomra megfelelően közel nem ér. De két méteren belülre azért nem engedem. Nem vagyok épp a legelővigyázatosabb teremtmény, kezdve azzal, hogy mindenkit kiküldtem a teremből és hajlandó vagyok magamtól ennyire engedni egy angyalt. De annyira unalmas napom volt, mit tehetnék. Megölni nem tud. - Halljuk az ajánlatát, „Parancsnok”. – Mézesen szólok hozzá. Arra sem figyelek, hogy épp tegezem vagy magázom. A leviatánok pökhendisége köztudottan határtalan, ennél mégsem feszítem tovább. Nem szaladok annyira előre, hogy rákezdjek az elméleteimre. Tőle akarom hallani, hogy miért jött. Miért jött ide egyedül és gyengén?


Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Nov. 22, 2019 10:35 pm
Következő oldal


Dühös vagyok a kialakult helyzet miatt. Meglepő módon első sorban magamra, és csak utána Mammonra. Nem kellett volna keresztbe tennem neki, még akkor sem, ha csak félig volt befolyásom az eseményekre. Biztos vagyok benne, hogy mindez csupán egy lecke Atyánktól, amiből tanulhatok magamról és a körülöttem élőkről. Sosem véletlenül történnek a dolgok, mindenben ott van Isten kezének lenyomata, akkor is, ha csak halványan érezhető, vagy éppen úgy gondoljuk, el is fordította rólunk az arcát. Minden rossz hozzásegít ahhoz, hogy többek legyünk, avagy ami nem öl meg, az megerősít. Legalábbis ezt szokták mondani. Az egyetlen probléma, hogy jelenleg gyengének érzem magam. Így az erőm nélkül szinte olyan vagyok, mint egy ember szárnyakkal. Persze nem veszítettem el mindent, de kellőképpen legyengültek a képességeim, hogy semmisnek érezzem őket.
Az ideúton is többször meg kellett állnom, mert kimerített a repülés. Aludnom kellett. Aludnom! El sem tudtam képzelni, hogy lehetek ennyire… elesett. Nem jó érzés, sőt, kifejezetten bosszantó lenne, ha nem lennék képes félretenni a negatív érzelmeimet, és arra koncentrálni, hogy valami jót hozzak ki az egészből. Először a magam számára jót, aztán majd igyekszem helyreállítani a kárt, amit a tettem okozott az univerzum rendjében.
Éppen ezért nem észak, hanem dél felé vettem az irányt, némi tájékozódás után, hogy végül Rómában érjek földet. Van egy olyan előnye a nagyon, nagyon hosszú életnek, hogy megtanulja az angyal, hol mennyire sűrű a kapcsolati háló természetfelettiekből. Nem volt hát nehéz rátalálnom a legközelebbi leviatánra, aki segíthet a felmerült problémámon. Nem mintha lennének illúzióim, hogy mindezt puszta szívjóságból fogja elkövetni, már ha hajlandó egyáltalán. Már csak ezért is érdemesebb lett volna keresni egy angyalt, de… valahogy nehezemre esne a sajátjaimhoz fordulni segítségért. Valami indokolatlan büszkeség munkálkodik bennem, esélyt sem adva, hogy sokadszorra is átgondoljam az egészet, és esetleg meggondoljam magam.
Kicsit tájidegennek érzem magam minden egyes alkalommal, amikor erre járok. Sokkal jobban kedvelem a hideg észak vad nyugalmát, mint a városi nyüzsgést, de a szükség törvényt bont. Vagyis jelenleg inkább a komfortzónámon kívülre taszít, amit némi kényelmetlen feszültséggel veszek tudomásul.
Késő délután van már, mire megállok a meglehetősen impozáns ház előtt, és… akaratlanul is veszek egy mély levegőt. Aztán kifújom, és ezzel együtt igyekszem is elengedni azt a galád kis hangot, ami hasonló esetekben mindig ott motoszkál bennem, mintha csak a vállamon ücsörgő ördögfióka lenne az előítéleteivel. Bár ha hihetek az út közben magamra szedett pletykáknak, akkor már nem is annyira nevezhető mindez előítéletnek. Mindegy is, a lényeg, hogy próbálok tiszta lappal nekiindulni a látogatásnak. Rendben, talán nem olyan tiszta az a lap, elvégre az akkurátusan kötött tógám vastag, bíbor szegélye már hazudik, holott még egyetlen szót sem ejtettem ki a számon. Rangot és vagyont, ami oly fontos itt a földön, és amit normál körülmények között én magam oly kevésre becsülök. Most mégis úgy éreztem, hogy szükségem van erre az apróságra, hogy egyáltalán eljuthassak addig, hogy előhozakodjak a kérésemmel.
Az elém siető háziszolgának bemutatkozom - egy frissen kinevezett lovassági parancsnok tollával ékeskedem, aki pont kapóra jött, hiszen nem sokan ismerhetik még, angyali mivoltomat pedig ostobaság lenne megosztanom az emberekkel, elég, ha az tudja majd, akit érint. Ezután elmondom, kit keresek, és hogy lenne számára egy ajánlatom - elvégre ha kérést említek, már köthetem is a meztelen talpamra saru helyett az útilaput -, majd türelmesen várok. Legalább ez mindig jól ment, a várakozás.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Nov. 22, 2019 10:34 pm
Következő oldal


***
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/5
Angyal
2
Démon
15
Bukott Angyal
3
Ember
3
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
5