Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Katolikus templom •
reveal your secrets

Kyara Gilberung


Katolikus templom - Page 6 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 01, 2019 10:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


What are they doing?
- Tudom - felelem egy pimasz mosoly kíséretében. Pontosan tudom, hogy milyen ízletes is a vérem, nem csak egy démon számára, de még számomra is. Habár egykor sokkal ízletesebbé tettem.
Esetleg azt csak álmodtam volna, vagy éppen valaki a fejemmel játszott? Nem számít, mert az az íz mindent felülmúl, amit valaha is tapasztaltam. Oh, de még mennyire… Ki voltál, te megátalkodott démon?
Emlékeim kezdem elveszteni róla, de ha így haladunk, nem is kell már sok, hogy legyenek mások, másvalakivel.
Életünk tiszavirág éltű. Miért ragadjunk hát le egy démon rajongásánál? A Pusztításnál senkit sem fogok jobban imádni, de mellette lehetnek más rajongottjaink, nem?
Vagy ez nem így működik?
Persze a Bolondjaink, nevezzük őket így, a későbbiek kedvéért, nem igazán tudnak normális választ nyújtatni, hogy mit is akarnak. Hatalmat, erőt, de kivel szemben? Kivel nem tudnak vajon harcolni? Előbb-utóbb úgyis kiderül, addig is…
Saját vérem csorog le lapos hasamon. Vannak napok, amikor normális ételhez jutok, hogy jobban kidülled, ám az ilyeneken, csak lapos. Nem kockás, nem izmos, egyszerűen csak lapos, éhségtől korog. Megszoktam már, sokszor fel sem tűnik. Ahogy beesett alakom, vagy épp sárgább bőröm. Az apokalipszis megviseli az emberi testet, hát még ha ez egy félvér bőrébe van zárva, aki egy kicsit sem…
Százas?
Túl gyorsan végzek velük. Szinte semmi móka nincs bennük, azoban van fontosabb dolgom is.
Ki az a Dargo? Drago, Dagro, Dogro, Dogra… Áh, hagyjátok már abba, tudjátok, hogy mit hallottunk! Az akkor is Dargo volt!
Nem te idióta, Dogro.
Miért lenne Dogro? Hallod te, hogy ez egy milyen hülye név?
Igen, pontosan hallom, de te hallod saját idegesítő hangodat?
Éles sikoly töri meg az éjszaka közel sem békés csendjét, pont akkor, amikor a démon is megszólal. Így nem igazán hallom az első mondatát, de a hangokat sem tovább a fejemben. Ez az utóbbi meg jelen esetben igazán hálás. Zilált hajjal, kapkodó levegővel, előre mutató tőrrel a kezembe meredek a démonra. Szemeim szikrákat hánynak, de csak mert erősen koncentrálok rá. Mögöttem pedig valami összedől. A sikolyomnak tudom be, mi más okozhatta mégis? Nem mindig tudom az erőmet kordában tartani. Ilyen ez az őrület.
- Ez még hülyébb név, mint amit ezek találtak ki - fintorodok el. Hát milyen név az, hogy Athlan? Várj, ez ismerős. - A kicsi kígyó barátja vagy! - csapok le rá. Hiszen őt is úgy hívják, vagyis valami ilyesmi rémlik. Igaz már arra sem emlékszem, hogy Én milyen nevet adtam neki. Nem hogy, amúgy mi volt, de valami hasonló, vagy ő lenne az?
Pokol teremtménye és az árnyékok között jár. Szemem forgatom meg, nem a klisé miatt, hanem mert ennyire elpazarolja ama ajándékot, amit kapott. Máris nem annyira érdekes, noha lehetne rosszabb is, lássuk be.
Ahogy előrébb hajol a penge finoman fúrja át a bőrét. Erősen tartom a fegyvert, ellentartok az erőnek. Letekintek a megsebesítés helyére, ahol a vér előbukkan, vékony patakként folyva végig a…
Kékben tündöklő szemeimet felemelem a férfiéra. Ajkamra visszaül az elégedett mosoly.
- Kevesen képesek túlélni - húzom félmosolyra a számat. Ez így igaz. A legtöbbünk be akar olvadni a társadalomba.
Badarság. Mi nem vagyunk embereket. Mi feljebbvalók vagyunk. Az evulóció is arra teremtett, hogy jobbak legyünk náluk. Nagyobbak. Még, hogy olyanoknak lenni. Megalkudni velik, szinte felháborodnék ezen a gondolaton.
- Oh, Aranyom, fogalmad sincs, hogy kit fogtak el - önbizalmam határtalan. Néha az is, de tényleg nem tudják.
Rossz félvérrel húztak ujjat. Én nem csak egy vagyok egy oly közösülésből, mely csak arra szolgált, hogy a viszkető ágyékot enyhítség. Én ennél több vagyok. Engem okkal teremtett Apám, de még milyen okkal. Nem fogok neki kudarcot vallani, de nem ám.
Nevem mégsem árulom el neki. Számtalan holtat küldtem a pokolba, bejárhatta a nevem. Vagy épp nem.
A patkány láttán hátrébb hőkölök magam is. Arcom fintorba fordul.
- Undi - jegyzek meg ennyit, még akkor is, ha látom, hogy mit művel. Szemmel követem. Ajkam felhúzom, majd elfordulok a férfitól. Mezítlen lábbal csattogok, hangosan nevetek fel a lelkemért tett kísérlete miatt.
- Az már elkelt. Jobb vevő volt rá - húzom össze szememet egy pillanatra még a vállam fölött tekintve rá. Ajkamra kiül újra csak az eszelős tekintet. A tőrt  magam mellett tartom, áttetsző… ruhának nem nevezném, inkább hálóköntös? Mégis felül a mellem alatti részig zárt. Fura.
Pedig egy jó kis Origa. Egy kis erőszak, a szerencsétlen lány sikolya, ahogy áttöri az éjszaka csendjét, a tehetetlenség érzete. Megtörten sóhajtok fel. Milyen álomi is lehetett volna.
Lehetett volna, ha nem akarnék valamit tudni.
Újra eszelősen nevetek fel.
- Megmentetted? - fordulok hátra felé, miközben az utolsó élőhöz közeledek. - Ahhoz előbb meg kellene tudnom halni - hajolok előrébb, hajam az arcomba lóg.
Meghalni. Luxus ez számunkra és ez rohadtul nem jó. Nem lehet senkit sem megölni, de…
Lassú lépteim vezetem az utolsó alakhoz. A templom egykori tartóelemként szolgáló acélrúdjait használom béklyó gyanánt.
Nyugodtan guggolok le mellé. A tőrt felemelve karcolom végig a férfi arcát. Ijedt, a félelemtől és a kezdő fájdalomtól könnyek szöknek a fejedbe.
- Nem igazán kellett volna elrabolnod Kyarát, édesem - hajtom fejemet oldalra, szemlélve a markáns vonásokat. Valaki számára biztos vonzó lehetne a maga húsos pofijával. - Nem tudod, hogy kivel húztál újat, de én sem tudom. Mit akartok? - fordítom a pengét az arcához, mintha csak borotválni akarnám. Azonban az éles fegyver a bőrébe váj, nem mélyen. Csipetnyi falatot vágok le a bőréből, a nyers húst kívánom látni.
Fájdalmas ordítás szakad fel a férfi torkából. Két ujjam közé csippentem a bőrdarabot és dobom a hátam mögé.
- Szóval? - teszem fel a kérdést halálos nyugalommal a hangomban. Arcom komoly, ritkán, de komoly.
Kik ők és mit akarnak? Ha nem válaszol egy újabb nyisszantás, ezúttal az álla tájékáról.
- S mégis minek jelentél meg? - vetek egy pillantást a démon felé. Unatkozik, árnyak között jár. Nincs értelme annak, hogy most mégis megjelent.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Május 29, 2019 7:12 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Kyara & Athlan

"Az vagyok, aki vonít az éjen át,
S az is, aki üvölt a hóban.
Én vagyok az, aki fényt sose lát,
S a mélyből jő iszonytatóan."
Sosem voltam az a drámai démon, aki sok figyelmet fordított volna az eljövetelére. Nekem nem kellett sosem térdelnie senkinek, isteníteni, vagy éppen áldozatot bemutatni. Sosem imponált a hízelgés, sőt, attól egyenesen bedühödök, hiszen ha valaki oly' magas szintekre emeli önmagát, hogy méltónak találja magát arra, hogy megidézzen egy démont, akkor igenis elvárom, hogy a jelenlétemben kihúzza magát, nézzen a szemembe, s ne hunyászkodjon meg. Sokan nincsenek tisztában a következményekkel, pedig egy idézésnek bizony vannak. Sajnos jómagam már nem vagyok olyan türelmes, mint némely társam, hiszen ha én meglátom az első kicsiny jelet, hogy valaki nem méltó a feladatra, akkor hamar véget vetek az egésznek. Ez a társaság csupán a lánykának köszönheti, hogy nem szedtem még őket apró darabokra. Mégis ki áldoz fel egy őrült félvért?
- Azt csak hiszed... – súgom vissza, mikor az utolsó kicsiny vércsepp is eltűnik a nyelvemen. Anzunál egyértelműen alkalmazni fogom Atyám néhány módszerét, melyek egészen lenyúlnak a vérmágia sötét és mocskos verméig. Soha nem kóstoltam a Mesterem vérénél csodásabbat... Még magamnak is nehezen ismertem el, hogy talán túlságosan is fenséges volt minden cseppje. A démoni vér csodálatos... Egy igazi tiltott kincs, mely könnyedén megőrjítheti a gyenge elmét.
Segítek leszállni a lánynak, s mikor megérkezik az ostoba válasz, egyből egy akaratlan sóhaj szakad fel belőlem.
- Hát? Izé? – vonom fel kérdőn a szemöldököm. Azt hittem, hogy legalább egyből kinyögik, hogy pénzt akarnak, hatalmat, fegyvert, de még ez is elmarad.  
- Tehát unatkoztok. – reagálok a lány szavaira, ami a bolond tartalma ellenére nagyon is igaznak bizonyul. Pár unatkozó senkiházi kitalálta, hogy megváltja a világot... Ez már a milliomodik a sorban.
Az oltár mögé sétálok, majd enyhén kitámasztom magam a hűs kövön, miközben unottan figyelem az eseményeket. Hát persze, hogy megrontanák a félvért! Bármit kérhetnék, ők megtennék. S ez számomra szörnyen kiábrándító és unalmas... Hol az izgalom? Hol a kihívás? Egy csekély ásítást elnyomva nézek végig az egyik vetkőző férfin, majd a következőn. Már csak abban reménykedek, hogy a leányzó feldobja egy kicsit a helyzetet. S úgy tűnik, csak kívánnom kellett.
Csontok törnek, vér fröccsen, sikoly rázza át a romos templom magányos csendjét. Már majdnem zene füleimnek! De csak majdnem. Nem érzem, hogy mindent beleadnának abba, hogy megöljék ezt a láthatóan bolond nőszemélyt, kinek az őrült kacaja szinte szebben cseng, mint ezeknek a senkiháziknak az üvöltése. Mikor felém mutat, én egyből felegyenesedem, majd lassan felé kezdek lépkedni. Mikor kellő távolságba érek, enyhén széthúzom a köpenyt magamon, s ha még mindig tartja felém a tőrt, akkor egészen közel lépek hozzá úgy, hogy a hegye enyhén megbökje a mellkasom. Felszisszenek egy sóhajjal, s kissé elmerengve legyintek.
- Nem vagyok sem Dragon, sem Dogon, sem Dagon... Sőt, még az sem, akit ténylegesen próbáltak megidézni. – a szemem sarkából érzékelem, ahogy a maradék három a kijárat felé kezd araszolni, de hol maradna a személyes örömöm, ha ezt csak úgy hagynám? Felemelem a kezem feléjük, mire a romos boltív elé jó pár nagyobb törmelék hull, elzárva ezzel a kivezető utat. A tekintetem utána egyelőre a félvérre emelem újra.
- A nevem Athlan. Kétlem, hogy hallottál volna felőlem, hiszen eddig inkább az árnyékok közt jártam. Mióta bezárult a Pokol, azóta kénytelen vagyok itt ilyen ostobaságokkal elütni az időm. – egy kezemen meg tudom számolni, hányszor futottam bele rólam szóló úgymond legendákba. A démon, akit tündérek neveltek egykor... Határozottan állíthatom, hogy az alatt a pár hónap ők jobban a gondomat viselték, mint a saját népem.
Váratlanul még közelebb hajolok, s ha még tartja a pengét, amaz könnyedén beljebb fúródhat a mellkasomba. Hiába, élvezem gyötörni a materiális valóm, hiszen a fájdalom sokkal nagyobb összhangot képes teremteni a lelkem s a húsvér énem között.  
- Ritka, mikor félvérrel sodor össze a szél. – felvillannak a szürkés szemeim, ahogy végigtekintek rajta. Sokan korcsoknak tartják a fajtáját, de én magam sosem vélekedtem így. Tudom jól, hogy vannak bizonyos gyötrő érzések, melyek kegyetlenül űzik a démoni lelket, s nem hagynak békét a háborgó tengernek. Az ilyen románcok, melyeknek gyümölcse születik, nem mindig esztelen szórakozásból fakadnak.
- Jobban foglalkoztat inkább, hogy te ki vagy. Nem sűrűn lehet belebotlani olyanokba, akik egy magadfajtát akarnak feláldozni. – ekkor hátrébb lépek egyet, mire váratlanul egy fekete, hosszú orrú, rágott fülű, piros szemű patkány dugja ki a fejét a zsebemből, s mászik fel a köpenyem ujján. Ő az egyik legfontosabb dolog a számomra, hiszen amellett, hogy hűséges társ, életem legszebb emlékét hordozza magában. Atyám ajándékozta őt nekem egy nagy áttörésemkor, s azóta velem van. Lágyan fogom a kezembe, s arcomhoz emelem. Ajkaim ekkor feketés, lilás árnyalatot öltenek, mire halkan suttogni kezdek pár szót az állatnak. A hangom halovány füst képében ölt alakot, s miután ráfújok, amaz lekapaszkodik a ruhámon, s őrült sebességgel, vadul cincogva ugrik rá az egyik csuklyásra. Apró, ám hegyes fogai a kezébe marnak, s ennyi elegendő is. Egyből szalad vissza hozzám, s elbújik újra a köpenyem rejtekében. Alig kell pár pillanat, a férfin egyből megjelennek furcsa, sötét foltok, s üvöltve rogy le a földre. Ó, igen, ez a csodás folyamat, csak felgyorsítva... Épp most marja szét a betegség, s férkőzik egyre beljebb a csontjai felé. Hosszasan sóhajtok fel, s végignyalok feketés ajkaimon, miközben figyelem a vergődését. Hatalmas élvezeti értéke van, azt meg kell hagyni! A gennyes, folydogáló s vérző sebekről a tekintetem hamarosan újra a lányra vetül.
- Egy csókot a lelkedért? – húzom széles vigyorra az elszíneződött ajkaim. Természetesen komolytalanok a szavaim, hiszen nem azért jöttem, hogy alkudozzak. Eközben újra egy kiáltás zúg át köztünk, hiszen a borzalmas látvány a csúcspontra ér, mikor szép lassan cafatokban szakad le a barátunkról a hús.  
- Csalódtam volna, ha szétteszed nekik a lábad. – jegyzem meg mellékesen. Szavaim után újra felemelem a kezem a kiáltozó csuklyás felé, kinek pillanatokon belül eltűnik a szája a helyéről. Heves zihálásba kezd, de a levegő hamarosan úgyis belé szorul az egyre inkább eluralkodó pánik miatt. S ahelyett, hogy a harmadikat is gyötörném valamivel, egyszerűen csak felé mutatok.
- Olyan unalmas idefent... Szórakoztass, te lány! Ha már voltam ily’ kegyes, és megmentettem az életed... – vigyorgom felé fertőzött mosollyal, s ha akarja, akkor nyugodtan learathatja az utolsó ép szektás gyümölcsét.
reveal your secrets

Kyara Gilberung


Katolikus templom - Page 6 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Május 28, 2019 6:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


What are they doing?
Egy alak bontakozik ki a ködből mellettünk. A kántálás lassan marad abba, látom a felém emelkedő csuklyás álla megnyúlik. Szája tátva marad, de mi tagadás bennem is elnémulnak egy percre a hangok.
Ezeknek tényleg sikerült? Meg tudtak idézni valakit?
Fejem kissé felemelem, hogy jobban láthassam az alakot, kit sikerült, ám az is csuklyát viselt.
Biztos ez a Titkos Csuklyások Társasága. Egész unalmas, főleg ezzel a színpadiassággal. Számat magam is tátom, ám én nem a meglepetés miatt. Leginkább az unalom, mely az ajkaimra költözik az ásítás formájában.
Az ezüst tőr lassan ereszkedik le, a férfi pedig felém fordul. Az arca… meg a teste. A még mindig csuklyás alakokra tekintek. Döbbent csend fogadja a démonunkat, kit Drogonak hívnak? Tényleg így…
Néhányan a “tömegből” térdre ereszkednek, hezitál a főmufti is, de végül megteszi ő is.
Hasam enyhén süpped be az érintés nyomán. Szemem vezetem végig a démonon. Turkálására  csípőmet mozdítom meg jobbra, majd balra. Ám ahelyett, hogy felszisszennék alsó ajkamba harapok.
- Jól jegyezd meg az ízét, mert ennél finomabbat soha nem fogsz kóstolni, Vampeszka - vigyorgok rá egy kacsintás kíséretében.
Vérem értékesebb, mint azt bárki is gondolná? Pusztítás járja át, benne van minden sejtembe, még ha csak félig is. Egyszer azonban kóstoltam valami különlegeset. Valami finomat, mely minden vérnél ízletesebb volt. Az a démon… A kettőnk közöse…
- Pe… Peerszeee - jön a hebegés mellőlem, fejemet oldalra fordítva figyelem, ahogy sután állt fel. A bilincsekkel elbajlódik rajtam. Én pedig nem segítek neki, hiszen ide-oda kapkodom a kezeimet.
Szórakozás nekem is jár. De végül csak sikerül neki. Mind a négyet.
- Mily nagylelkű - jegyzem meg és elfogadom a felkínált kezet. Már ha a kezét nyújtja, nem másként kíván segíteni rajta.
Könnyedén pattanok fel, kicsorduló véremnek nem engedek gátat, érzem ahogy hideg bőröm nyaldossa a bíborló nedv, egyre jobban araszol lefelé. Begyógyulni a seb nem kívánkozik. Kissé kótyagos vagyok még.
- Mi azt szeretnénk.. hogy… hát… izé - kezd bele a főmufti, szemöldököm magasra vonom, majd kezeimet ütögetem magamhoz.
- Én tudom, én tudom! - kezem emelem a magasba, akár egy pedáns iskolás. Hatalmas vigyorral az arcomon fordulok a férfi felé, ki nem átallja markolászni a vállamat. - Unatkoznak! - közlöm az egyszerű tényt.
Mégis mi másért.
- Mi nem! - tiltakozna az egyikük, ám a szó belé fagy. Meglehet, hogy nyelvét szó szerint gúzsba kötötték?
Még mielőtt a valódi választ megkapnák, a démonka újra megszólal. Én pedig a szemöldököm emelem fel újra csak.
A démonka keze lassan araszol a hátam irányába, könnyedén lök rajtam egyet én pedig esedezve omlok az egyik felálló férfi karjába, a lépcsőkön lehanyatva. Lenge öltözetem mit sem segít nekem.
De nekik a feladatba.
- Oh! Orgia! - lelkesedek. Vajon hagyjam magamat, élvezzem ki, hogy a démon kedvére tegyek, vagy…
Eeeeeh.
Hangosan sípol az egyik hang a fejemben.
Persze, persze, persze, tudom, ez rém unalmas lenne. Jó, jó, teszünk ellene, pedig csak egy apróság kellett volna, egy…
- Hjaj - sóhajtok fel. A férfiak mintha farkasszemet kaptak volna. Csuklyájukat ledobják. Nagyon akarhatnak valamit, ha erre is képesek lennének.
Igen, ha lennének. De nem lesznek azok. Az első versenyző, aki elég elszántan közelít felém, félúton összeomlik. Szívét szorítja egy ismeretlen erő, egyre erősebben és erősebben. Oh, a hatalmam korlátlan - is lehetne - szinte a legerősebb minden démoni képesség közül. Csak fejleszteni kell. Szóval az egyik szívét töröm össze. Szó szerint.
A tör felemelkedik az oltárról, hacsak a démonkám nem állítja meg, akkor bizony a főmufti fejébe állítom azt. Koponyájának reccsenését még én is hallom.
Fejemet hátravetve nevetek fel. Az egyikük megfogja a karomat. Őrjítő nevetésem betölti a teret.
- Ugye tudod, hogy nem illik védtelen lányokkal így bánni? - töri hátra a kezét ismételten egy láthatatlan erő. Hallom a fájdalmas ordítást, mely a torkából szakad fel. - Oh ez fáj? - a dramaturgia miatt könnyedén csavarok csuklómon, hogy a nyakát törjem.
Ezzel a mozdulattal nyúlok ki a főmufti irányába, ahonnan a kezembe kapom az ezüsttőrt. Egyenesen a démonka felé mutatok. Szemmel láthatóan a többiek nem igazán igyekeznek már, hogy magukévá tehetem.
- Te? - indulok meg felé, eszelős tekintettel. - Ki vagy?
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Május 28, 2019 7:22 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Kyara & Athlan

"Az vagyok, aki vonít az éjen át,
S az is, aki üvölt a hóban.
Én vagyok az, aki fényt sose lát,
S a mélyből jő iszonytatóan."
Egy apró vércsepp gördül le ajkaim szegletéből, miközben a maradék nedű elveszik a mélyükön. Hamar megérzem, hogy a testem egy különös bizsergésbe kezd, s mikor már úgy szemlélem a világot, mintha egy sötét vízfüggönyön át tekintenék kifelé, akkor kezdem el mormolni halkan az igét. A hangom mélyebb árnyalatot vesz, s minden megszűnik körülöttem létezni. Ki gondolná, hogy egy olyan tapasztalt démonnak, mint jómagam, ilyen nehéz kapcsolatba lépni a Mesterével? Nem az én tudatlanságom okozza, hanem egyrészt ő még az egyszerűnek tűnő dolgokat is szereti bonyolítani számomra, másrészt pedig mióta lezárult a Pokol, Atyám azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Nem véletlen hát, hogy túlzott koncentrációt és áldozatot követel a kapcsolat. Utóbbi alatt nem csak az immáron halott lányt értem, hanem a saját testem is szörnyen legyengül közben. Túl sok fizikai erőt szív el az egész, ami után muszáj pihennem.
Ahogy egyre mélyebbre haladok magamban, úgy veszti el az idő értékét. Atyám halk zöngése felszól a messzi vidékekről, mely oly’ halk, mint egy fűszál lengedezése a szélben. Nehezen értem. Túl akadozott, túl távoli. Az is erős koncentrációt igényel, hogy egyáltalán tartsam a kapcsolatot. Ezért fogja mindig rövidre, s most is talán pár perc telhet el a valóságban – míg az elmémben hosszú évek.  
Egy kéréssel fordult hozzám. Valakik folyamatosan meg akarják idézni, s ez nála nagyon bezavar jelenleg. Egyértelmű, hogy nem fog előjönni, de ezt a problémát meg kell oldani  - oldanom. Ezért ha hívják, én fogom majd azt érzékelni, nem pedig ő. Szépen fogalmazva, takarítsam el a szemetet az útból...
Atyám hangja hamarosan elszáll, a fátyol lehull, s újra a dohos pince mélyén térek magamhoz. Nehezen állok fel, a lábaim remegnek, s alig bírom el a súlyom. A köpenyem magam után húzva négykézláb mászok fel a lépcsőn, s a koporsómig meg sem állok. Halkan felnyögve mászok bele, magamra csapom a tetejét, s másnap estig fel sem kelek.
Mikor a testem pihen, megint csak eltűnik az idő, így mikor felébredek, s lehajtom a koporsó fedelét, kell pár pillanat, mire újra visszatérnek az érzékeim. S ahogy ez megtörténik, hamarosan vad lüktetésbe kezd minden porcikám. Olyan érzés, mint mikor el akarom hagyni a testem, ez azonban erőszakos és irritáló. Viszont tudom jól, hogy ez a hívószó, s el kell intéznem. Így hát hagyom, hadd tegyék a dolgukat. Elengedem magam, s megvárom, amíg áthúznak az ő síkjukra.
Dagon? Jól hallom? Ohh, ezek még annál is ostobábbak, mint elsőre hittem. Tapasztalatlan, felkészületlen senkiházik. Mielőtt még az egyikük meglendítené a tőrt, akkor alakulhat ki a gomolygó füstfelhő a pecsét felett, melyből pillanatokon belül én magam öltök alakot. Egy-két szokást magammal hoztam az emberi létből, az egyik ilyen például a szenvedés imádata. Emlékszem még ennyi évszázad után is, milyen élvezettel csókoltam végig a fekélyes sebeken. Még mindig büszke vagyok, hogy én hozhattam el a falum számára a rothadást és pusztulást. Persze, ezt sem úgy kell érteni, hogy ész nélkül öldökölök. Nincs szükségem minden pillanatban arra, hogy megmártózzak valaki fájdalmában. Sokkal inkább békét hoz a lelkemnek egy nehéz időszak végén, s a kegyetlenség által eresztem le a bennem felgyűlt felesleges mocskot az élvezeteken keresztül. Egyszóval, akkor ölök, amikor én úgy akarom. Nem pedig akkor, mikor ilyen mihasznák próbálnak játszadozni. Azt hiszem, ideje levezetni a feszültséget...
- Én, a hatalmas és kegyetlen Dagon, eljöttem hozzátok, ereszkedjetek hát térdre! – tárom szét a karjaim igazán színpadiasan és drámaian, majd lehúzom a fejemről a csuklyát. Ujjammal a tőr felé bökök, majd közelebb lépek az azt szorongató patkányhoz. Mélyen nézek a szemeibe, csak hogy még jobban elhatalmasodjon rajta a rettegés. Sőt, hangulati elemnek halottá varázsolom a tekintetem, mely így szürkésen és sápadtan kezdi őt fürkészni, illetve a nyelvem kettéhasad a számban. Apróságok ezek, mégis az őrület határáig lehet kergetni az óvatlan idézgetőket.
- Arra semmi szükség, gyermekem. – azzal elveszem tőle a tőrt, s a lány felé fordulok. Tenyerem a hasára simítom, majd egyik ujjam enyhén a bőrén levő mély vágásba szúrom. Az immáron véres ujjam ajkaimhoz emelem, s a kígyónyelvem halk sóhajjal nyalja le a vért, miközben végig az „áldozatom” figyelem. Aztán jön a felismerés, hogy mi ő valójában... Ez pedig halovány, ám annál aljasabb mosolyt csal az arcomra, s észrevétlenül kacsintok a lány felé.
- Oldozd el őt. Mihez kezdjek vele, ha még mozogni sem tud? – adom ki az utasítást. Ha pedig valamelyik megteszi, akkor ha hagyja, felsegítem a lányt, hogy talpra tudjon állni.
- Miért szólítottatok? – teszem fel a kérdést a társaságnak, s ha még mindig mellettem áll az ajándékom, úgy nyugodtan a vállára simítom a kezem. Megvárom, amíg valaki válaszol, persze mit sem érdekel. Csupán a hatás kedvéért teszem.
- Bármit teljesítek, egy feltétellel... Nektek is adnotok kell valamit... – mutatok végig mindegyiken lassan, a hasuktól kicsit lejjebb. Majd enyhén előre lököm a félvért, ha hagyja magát, s felemelt állal biccentek felé.
- Azt akarom, hogy tegyétek magatokévá. Most azonnal. Mindenki. Az idő sürget, úgyhogy én sietnék a helyetekben... – vigyorodok el aljasan, s kis híján kibukik belőlem a röhögés, de még nagy nehezen vissza tudom fogni. Hátrébb is állok hát, hogy az oltár mögül nézhessem a műsort. Természetesen nem hagyom, hogy megöljék a lányt, vagy az akarata ellenére rontsák meg, de egyrészt kíváncsi vagyok, hogy venne revansot, másrészt rettentően élvezem a zavarral vegyített rettegést a levegőben. Ez is persze addig jó, amíg nem válik unalmassá. Ha így lesz, akkor úgyis hamar véget vetek ennek a bohóckodásnak.
reveal your secrets

Kyara Gilberung


Katolikus templom - Page 6 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Május 27, 2019 5:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


What are they doing?
Az ezüst tör pengéjén megcsillan a Hold ezüstös fénye még mielőtt a bőrt érintené hegyével. Élét finoman simítja végig a hófehér hasfalon a bíborló vér lustán hagyja el nyughelyét. Halk szisszenés töri meg a kántálás monotonitását. A pengét egy erős férfikéz tarjta, néha megremeg, ahogy egyre mélyebben vág a húsba, vérét ontva a…
Hat csuklyás férfi állja körbe az oltárt, mely az elhagyatott templom utolsó ép részét képzi. A tető évekkel ezelőtt beomlott, talán már akkor sem volt itt, amikor utoljára jártam itt, alig egy dekáddal ezelőtt. Azóta sok minden változott. A buja növényzet belepte az egykor ékes templom minden zugát. A kilences szektor bűzét mégsem képes távol tartani a szent épület.
Szent. Mily irónikus.
A hat csuklyás férfi földig omló palástot visel, melyeket vörös zsinorral kötnek meg a gallérjuknál. Szívük felett vörös cérnával vart jelkép. Egy sárkány, aki egy pentagramban helyezkedik el. Mily eredeti.
Kéjesen sóhajtok fel. A penge újra megremeg a férfi kezébe, torkomból pedig hangos nevetés szakad fel. Érzem, tudom, hogy a penge az én húsomba vág, mégsem érzek semmit. Nevetséges.
Kezemet mozdítom, ám a bilincsek megkötnek. Ha nem is túl eredetiek, ahhoz mégis volt eszük, hogy pontosan tudják, hogy kit kapjanak el. Szegény, gyanútlan félvér lány, aki nem akart ártani senkinek - éppenséggel -hátulról érte a galád támadás. Tarkóm még sajog, fejem zizzent, de mikor nem?
- Ha adhatok tanácsot… Pocsékul csináljátok - ráncolom össze az orrom melletti bőrt. A penge újra megremeg, ám most már a bordáim között jár. Nem vág túl mélyen, épp csak a bőrt. - Nyami - emelem meg kissé a fejemet, ajkaimat megnyalva.
Ekkor a penge újra megáll. A csuklya felém fordul, nem láthatom, hogy ki van mögötte, arcának borostás élét mégis kiszúrom. Fáklyákat helyzetek maguk köré, megszámolni nem tudom őket. Fényük narancs árnyalatában ragyogja be a teret, szörnyekként rajzolja az árnyékokat a falak töredezett oldalára.
Most mit néz? Szarul csinálják. Ezerszer jobban küldtem át a túlvilágra bárkit, amikor épp kerestem valakit. Azt az egy embert. Vajon mennyi elátkozott lélek kiálthatja az utolsó mondatot amit hallottak?
“Kyara Gilberung keresi az apját.”
Jobb ötletem sosem akadt, hát a pokolba üzentem neki. Nem kellett hozzá sok, csak néhány alávaló gazember, belőlük meg mindig volt sok.
A kántálást a hat másik csuklyás mégsem hagyja abba. Tört latinnal óbégatnak valamit. Ha lehet nekik hinni, akkor démont akarnak idézni, de még ehhez is analfabéták. Fejemet oldalra fordítva figyelem a pecsétet, melyet az oltár körül helyeztek el.
- Uh, ott egy hiba! - lelkesedek, kezem, lábam megemelve, ám sokáig nem tudom. Láncok tartják fogva, melyekre rúnákat véstek. Képtelen vagyok az erőmet használni, ha akarnám.
De hogy őszinte legyek egy pillanatig sem akarom. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a vége. Megölni képtelenek, de addig is jót tudok velük szórakozni. Bizonytalanul emeli a magasba a férfi a tőrt, szívem magasságába.
Szemeimet megforgatom. Hallom, ahogy fogai megcsikordulnak. Persze, hogy nem erre számított. Azt hitte, hogy sikongatni fogok, mint egy óvodás? Mi vagyok én, egy szende szűz? Már a gondolatra is nevetés fog el, melynek hangot is adok. Akkor, amikor ő is megszólal.
- Dagon, téged hívlak most át, a túlvilágról! - hallom magabiztos hangját. A nevetés csak még jobban kaparássza a torkomat. Jobbra és balra dőlök, mit sem érdekel, hogy vérem szinte végigfolyik rajtam.
Fekete ruhába öltöztettek, mégis felvágták azt szinte a mellkasomig. Logika.
- Nincs is túlvilág, bezárt a pokol vele együtt a bazár is, uh, tudom már! - folytatom, szemeimet kidüllesztve tekintek rá. Megpróbál nem figyelni rám és teljesen arra koncentrálni amit csinál.
Fogalmam sincs, hogy mit csinál.
- Fogadd ajándékba a lány lelkét, békítő szándékunk felől ne legyen hát kétséged - fáklya fényében még egyszer megcsillan a penge, mielőtt még egy lendületet venne, hogy belém mélyessze.
De tényleg. Mit vár?
reveal your secrets

Hell or Heaven


Katolikus templom - Page 6 VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1136
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Május 15, 2018 8:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Alexander Payne


Katolikus templom - Page 6 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
349
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Nov. 01, 2017 7:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Dommiel & Alexander
Hell sent us the most evil disease and we humans called it love
Zene: Who we are • szószám: 550 • Credit:

Noha a kedvünk sokat javult a beszélgetésünk kezdete óta, legalábbis az enyém mindenképpen, az óhatatlanul felemlegetett kis baleset kapcsán ismét dermesztő fájdalom kapaszkodik meg kíméletlen karmaival a szívemen. Dommiel állandó viccelődései és a mindent lesajnáló attitűdje mellett könnyen el lehet felejteni, milyen élete is van valójában, hogy milyen kifacsart világot teremtett neki az apja… Érzem, ahogy újfent gombóc növekedik a torkomban, a gyomrom pedig egészen apróra zsugorodik, amiként lelki szemeim előtt elképzelem az általa felvázolt lehetőségeket. Egy olyan alternatív verzióját a történteknek, ami ha bekövetkezett volna, nem is tudom, hogy most hol tartanánk. Láttam már edzést tartani az apját, azt azonban még soha, hogy komolyan és indokolatlanul bántotta volna. Visszahallom Domtól, nem szokta magába zárni ezeket az eseteket, révén, számára tényleg ez vált a normalitássá, viszont amíg nem látom a saját szemeimmel és nem vagyok mellette, hogy rögtön léphessek, addig csekély, amit tenni tudok érte. Egy dologban mindenesetre biztos vagyok, ha ott és akkor ténylegesen megtette volna, amiről most olyan könnyelműen értekezik a társam, egyedül Isten kegyelmezhetett volna az apjának.
- Téged nem, de engem igen - felelem elcsöndesedve, majd egy apró szusszanással a vállára simítom a kezemet. - Nem kell hozzászoknod semmihez, csak azért, mert valaki azt mondja. Nem szólhat az életed minden perce az edzésről és a megfelelésről, magadra is gondolnod kell, Dom. Egy törés is törés, én pedig változatlanul aggódni fogok miatta - magyarázom neki továbbra is visszafogott hangon, elvégre jól tudom, hogy az apjával való kapcsolatát boncolgatni… Nos, nem a legkifizetődőbb cselekedet, ráadásul azt sem szeretném, ha a nagy életbölcsességeim okán elzárkózna előlem a legjobb barátom.
Igyekszem hát ennek fényében visszanyerni a jó hangulatomat, és elterelni a figyelmünket a teljesen komolytalan edzéssel.
- Pff, csak szeretnéd - vigyorodok el magabiztosan, még ha tudom is előre, hogy melyikünk fog alulmaradni ebben az összecsapásban. Nem mintha könnyen tervezném adni a bőrömet, ezért alaposan felkészítem magamat lelkiekben a legelső csapására, csakhogy amint támadásba lendül, óriási robaj száguld végig a templom falai között, pillanatokkal később pedig szétcsattannak az eddig megmaradt ablakok is. Ösztönnel kapom az arcom elé a karjaimat, de némi törmeléket leszámítva nem potyog ránk semmi, ellenben odakintről velőt rázó sikolyok csendülnek fel. Elhűlve kapom a tekintetemet Dommielre, majd meg sem várva, hogy szóljon vagy bólintson, már rohanok is ki, az épület elé. Az előbbi robbanást további puffanások követik az egyre jelentősebbé váló kiabálások és sikolyok mellett, és amikor hunyorogva sikeredik átlátnom az esőfüggönyön, illetve az északon gyülemlő porfelhőn, világossá válik, mi az oka az emberek pánikjának, legyen bármilyen hihetetlen is. És nem, nem egy rossz helyre csapódott villámról van szó…
- Dom… - szólítom meg csöndesen, sejtve, ő sem késlekedett utánam jönni. - A fal… Az északi fal beomlott - nyögöm ki hitetlenül és egyúttal félve, hiszen jól tudom, mik bujdosnak odakint az árnyak között. Wallenberg távozása óta óriási démoni tevékenységről számoltak be a városon kívül, és ha az a temérdek szörnyeteg beszabadul… El sem akarom képzelni, mi fog történni.
- Segítenünk kell. Hazasietek a fegyvereimért, te is menj, a téren találkozunk, rendben? - pillantok rá, igyekezve határozottságot csempészni az arcomra és a porcikáim összességére, még ha legszívesebben pánikolva szaladnék is a katasztrófa helyszínére, ugyanis nagy esély van rá, hogy épp a közelében tartózkodik Kait a titkos kis toborzásunk miatt.
Amennyiben nem hátráltat Dommiel, vagy talál ki használhatóbb tervet, úgy a fájdalmaimat összeszorított fogakkal tűrve kezdek futni hazafelé.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 24, 2017 11:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


.
reveal your secrets

Alexander Payne


Katolikus templom - Page 6 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
349
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 04, 2017 9:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Dommiel & Alexander
Hell sent us the most evil disease and we humans called it love
Zene: Who we are • szószám: 639 • Credit:

Nem mondom ki és igyekszem nem is mutatni, de görcsbe ugrik a gyomrom a Dommiel által felvázoltak hallatán. Ezekre természetesen már rájöttünk, mégis előrevetítve az esélyeinket, nem éppen az örömóda csendül fel a lelkemben. „Amiből lehet, nem épülünk fel.” Szüntelenül visszhangzik az elmémben ez az egyetlen, árva mondat, és minden alkalommal egyre nagyobb és nagyobb gombócot növeszt a torkomban. Hazugság lenne azt állítani, hogyha egyedül lennék, kevésbé érdekelnének a következmények, ugyanis szeretek élni és rendületlenül hiszem, hogy komoly feladatunk van a világban, ám így, hogy Dommiel is mellettem van… Felelősséggel tartozunk egymásért, szóval el sem akarom képzelni azt a valóságot, amiben nem jutunk sikerre ezzel az átkozott démonnal.
Kezeim ökölbe szorulnak, rövidre vágott körmeim élesen marnak a tenyereimbe, és csupán akkor hajlandóak felengedni az ujjaim, amikor a gyermekkorunk emlékei idéződnek lelki szemeink elé.
- Attól még furcsa lesz - felelem kurtán, főként azért, mert elbeszélése kapcsán temérdek más dolog is felvetődik bennem. Anyáék hazugsága, vagy éppen az, milyen észrevétlenül kerültem közelebb a legjobb barátomhoz. Vajon mit reagálna, ha egyszer kiderülne? Rosszul lenne tőlem, vagy inkább úgy tenne, mintha semmi sem történt volna? - Hé! Néha azért én is elporoltam a tiédet, ezt nem veheted el tőlem - mosolygok rá büszkén, mert azzal bizony én is tisztában vagyok, milyen csapnivalóak a közelharci képességeim, tehát nekem még a kis győzelmek is nagy áttörésnek bizonyulnak. Nyilván többre vagyok képes, és hatékonyabban működök, mint egy kezdő vadász vagy egy olyan ember, aki soha nem tanult küzdeni, viszont Domhoz vagy akár a nővéremhez képest… Még most is van hova fejlődnöm.
A lányokat illető megjegyzéseire rosszalló mosollyal csóválom meg a fejemet, igaz, legbelül indokolatlan és ostoba féltékenység ragadja el a szívemet. New yorki viszonylatban legfeljebb Wallenberg, aki nagyobb népszerűségnek örvend nála, de hát nehéz a város vezetőjével ringbe szállni. Nem is értem, ennyi rajongó mellett hogy nem lehet még barátnője, éppúgy a nagy vezetőnknek. Biztos a siker és a hatalom ára a magas mérce, amihez nehéz felérnie a nőknek…
- Néha elgondolkodom, hogy vajon a túlzott vakmerőséged, vagy a mérhetetlen önelégültséged fog egy napon a sírba vinni - cukkolom, s bár egy részem beletörődött abba, hogy mi ketten örök bajtársak és testvérek maradunk, azért jól esik az ölelése. Ha mardostak is eddig a kételyek a démon és egyéb problémáim kapcsán, úgy az illata ellazítja minden idegszálamat. Most aztán minden további nélkül képes lennék álomba szenderülni, s mellette még a rémálmaim sem kínoznának.
- A napom huszonnégy óráját kiteszi az irántad való aggódásom - vonom fel a szemöldökeimet. - Hadd ne kelljen emlékeztetnem téged arra, amikor fiatalabb korunkban annyira siettél összekészülődni egy bevetésre, hogy felborultál a félig felhúzott gatyádban, aztán majdnem betörted az orrodat - tekintek rá meggyőzhetetlen arckifejezéssel, persze hamar mosollyá kunkorodik a szám, és egy visszafogott nevetést is megengedek magamnak. Na nem mintha én nem remekeltem volna az életünk során, de hiába kiváló vadász Dom, ha néha eszében sincs gondolkozni. - Amúgy meg ne írd le magad ilyen hamar. Jó, anya meg a bátyám külön kategória, de Kait csak féltékeny rád, amiért elloptad tőle a kisöccsét - komolyan szerettem volna tudatni vele, hogy igen is megértené mindenki otthon, milyen veszteség lenne, ha bármi történne vele, mégsem tudom mellőzni a téma elbolondozását. Fogalmam sincs, mi szállt meg, amiért a korábbi keserűségem helyébe ekkora életkedv kucorodott, mindenesetre nem firtatom az okokat, egyszerűen kihasználom, hogy végre embernek érezhetem magamat.
Arcátlan kijelentésére szórakozottan felhorkantok, miközben felveszek egy laza alapállást a könnyed gyakorlásunkhoz.
- Én már csak ilyen udvarias vagyok - mosolygok rá derűsen, figyelve, ahogyan feltápászkodik az emelvényről. Biztos vagyok benne, hogy neki is éppen annyira sajognak a végtagjai, mint nekem, viszont szükségünk van erre; a jól ismert fájdalomra és a kimerültségre, amit egy-egy gyakorlás foglal magában. Ebben semmi kiszámíthatatlan nincsen, biztos kapaszkodó a démon keltette kétségeink közepette.
- Ne szövegelj annyit, inkább mutasd végre, hogy mit tudsz - pillantok rá kihívóan, előzékenyen átadva neki a kezdés lehetőségét.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 04, 2017 3:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


.
reveal your secrets

Alexander Payne


Katolikus templom - Page 6 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
349
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 04, 2017 12:01 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Dommiel & Alexander
Hell sent us the most evil disease and we humans called it love
Zene: Who we are • szószám: 748 • Credit:

A démonidézést illető dilemmánkat egyelőre függőben hagyom, úgy vélem, mindkettőnk oldaláról elhangoztak a legfontosabb érvek és ellenérvek, nem marad más hátra, mint az átgondolás, s kellő idő elteltével az újravitatás. Jogos persze minden, amit felrótt hátrányként a procedúra ellen, viszont bízok magunkban. Tudom, hogyha valamire elszánjuk magunkat, mi ketten, akkor semmiféle akadályba nem ütközhetünk, nagyobb kérdés az, hogy megéri-e majd vállalni a kockázatot. Eddig kivétel nélkül megérte, csakhogy most először kerültünk olyan helyzetbe, amelynek során akár az életünket is elveszíthettük volna. Ez a tűzhöz közeli élmény nem csoda, hogy még a vakmerőség fogalmával vetekedő Domot is elővigyázatosságra inti, azonban jól ismerem; ha nem lesz más lehetőségünk az ügy felgöngyölítésére, ő sem fog nemet mondani.
- Tudom, csak… Azt hittem, ez az egész hajsza segít majd túllendülni - nem pedig azt, hogy még mélyebbre fog taszítani. Így hangzik a mondat kimondatlan fele, ami már túlontúl elkeseredett lenne a bevalláshoz. Természetesen nem álltatom magamat, Dommiel mindig tudja, hogy miről beszélek. - Nem kapkodunk el semmit, előbb-utóbb biztosan átlátjuk majd a mintákat, amik alapján cselekszik. Talán össze kéne ülnünk egy kávézóban, és sorra venni az egy hét jellegzetességeit - töprengek félhangosan, ugyanis ezt még ráérünk később megbeszélni, na meg aztán az is csoda lesz, ha nem áll majd őrt a bátyám az ajtómnál, meggátolva bárminemű tervemben, amiért most is szó nélkül elszeleltem otthonról.
A kő nyilván még ott van opcióként, de egyelőre, legalább egy fél napra szeretnék megszabadulni a varázslatoktól, s úgy hiszem, Domnak sem ártana még egy kis pihenő. Hiába nem mutatja a fájdalmai jelét, attól még ugyanúgy ember marad, akinek időre van szüksége a gyógyuláshoz. Nehéz megértenem, hogy az apja miért hajtja ennyire keményen, és miért várja el tőle a szinte lehetetlent. Nyilvánvalóan a legjobb vadászt akarja belőle faragni, az sem lepne meg, ha mindezzel ő is a város élére való törekvéseit alapozná meg, de hogyan nem veszi észre, hogy ezzel szinte kiöli a fiából az érzelmeket? Vannak napok, amikor jól megmondanám a magamét Mr. Sloannak, és talán az öklömet sem mellőzném egy bemosás erejéig, viszont jobban belegondolva nem lenne merszem szembeszállni vele, megkockáztatva, hogy még keményebb bánásmódban részesítse a társamat. Azt nem tudnám megbocsájtani magamnak.
- Furcsa belegondolni, hogy előbb-utóbb ez a hely is az enyészeté lesz majd. A fél gyerekkorunkat itt töltöttük, emlékszel például, amikor kiskorunkban egymáson gyakoroltuk a mozdulatokat, amit elláttunk a felnőttektől? Mindig angyal akartam lenni, ha én voltam az ellenfél - forgatom meg a szemeimet elmosolyodva. Akkoriban még alig fogtunk fel valamit a világ valós veszélyeiből, pusztán az izgalmas történeteknek és a mendemondáknak éltünk, na meg a célnak, hogy együtt legyőzhetetlen igazságharcosokká válhassunk. Micsoda naiv elképzelés volt… Mégsem kucorodik keserűség a szívembe; ahogy Domot figyelem, és hallgatom a nagyzolását, újfent annak a fiatal, gondtalan kölyöknek érzem magamat, aki minden bizalmát az angyalszerű vonásokkal megáldott barátjába vetette. Ez pedig azóta sem változott, továbbra is rendületlenül hiszek benne, és ugyanúgy remélem, hogy valami jót tehetünk a világgal.
- Pff, szerintem téged még sérülésekkel is körberajonganak a lányok - csóválom meg a fejemet, ajkaimon változatlan mosollyal, amely igaz, enyhül a témánk komolyabb mederbe csordulásánál, ám nem tűnik el végérvényesen az ábrázatomról.
Előzékenyen bújok hozzá közelebb, miként félig-meddig ölelésbe von, s bár legszívesebben a halántékának dönteném a sajátomat, a gondolat bűnössége tartózkodásra bír. Dommiel szinte a testvérem, olyan közel áll hozzám és úgy ismer, ahogyan senki más, mégis tudom a tudatom s a szívem legmélyén, hogy ennél több vonz hozzá. A kusza érzések nélkül semmi különös nem lenne a mozdulatban, hiába szeretjük mindketten rejtegetni az érzéseinket, egymás közt valahogy mindig is nyíltabban kezeltük az egymás iránt érzett szeretetünket, de ezúttal tudom, nem csupán emiatt tenném, ha közelebb dőlnék hozzá.
- Soha nem féltem ennyire… Még Kait se volt hajlandó rólad beszélni, miután magamhoz tértem, egyedül abból tudtam, hogy életben vagy, mert éreztem a szívemben. Na és mert egyikük sem vágott elég gyászos képet hozzá - teszem hozzá tompításként az utóbbi mondatot, miközben lopva-lopva rá nézek a szemem sarkából. - Felelőtlenül rángattalak bele, úgy mentünk terepre, hogy nem készültünk fel. Legközelebb jobban fogok vigyázni - rád. Ígérem, és mintegy viszonzásul én is finoman megszorítom a kezét.
- Kénytelenek vagyunk. Miután túléltünk egy démont, nincs kedvem ropogósra sülni odakint egy villámcsapás által - egyenesedek fel, s egyúttal a kezeimet is elhúzom tőle, hiába kiáltozik ellene minden porcikám. Domhoz tartozom, szinte természetellenes, ha akár centikre is elszakadunk egymástól. - Mit szólsz, van kedved edzeni? Valami enyhét - vigyorodok el, miként felkelek a helyemről. Egészen elgémberedtek a végtagjaim az ücsörgéstől, jól esik kinyújtóztatni őket, még ha fájogatnak is a korábban elszenvedett sérüléseimtől.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 03, 2017 1:20 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
6 / 9 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 23 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 21 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2