Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Katolikus templom •
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 24, 2017 11:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Katolikus templom - Page 6 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 04, 2017 9:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Dommiel & Alexander
Hell sent us the most evil disease and we humans called it love
Zene: Who we are • szószám: 639 • Credit:

Nem mondom ki és igyekszem nem is mutatni, de görcsbe ugrik a gyomrom a Dommiel által felvázoltak hallatán. Ezekre természetesen már rájöttünk, mégis előrevetítve az esélyeinket, nem éppen az örömóda csendül fel a lelkemben. „Amiből lehet, nem épülünk fel.” Szüntelenül visszhangzik az elmémben ez az egyetlen, árva mondat, és minden alkalommal egyre nagyobb és nagyobb gombócot növeszt a torkomban. Hazugság lenne azt állítani, hogyha egyedül lennék, kevésbé érdekelnének a következmények, ugyanis szeretek élni és rendületlenül hiszem, hogy komoly feladatunk van a világban, ám így, hogy Dommiel is mellettem van… Felelősséggel tartozunk egymásért, szóval el sem akarom képzelni azt a valóságot, amiben nem jutunk sikerre ezzel az átkozott démonnal.
Kezeim ökölbe szorulnak, rövidre vágott körmeim élesen marnak a tenyereimbe, és csupán akkor hajlandóak felengedni az ujjaim, amikor a gyermekkorunk emlékei idéződnek lelki szemeink elé.
- Attól még furcsa lesz - felelem kurtán, főként azért, mert elbeszélése kapcsán temérdek más dolog is felvetődik bennem. Anyáék hazugsága, vagy éppen az, milyen észrevétlenül kerültem közelebb a legjobb barátomhoz. Vajon mit reagálna, ha egyszer kiderülne? Rosszul lenne tőlem, vagy inkább úgy tenne, mintha semmi sem történt volna? - Hé! Néha azért én is elporoltam a tiédet, ezt nem veheted el tőlem - mosolygok rá büszkén, mert azzal bizony én is tisztában vagyok, milyen csapnivalóak a közelharci képességeim, tehát nekem még a kis győzelmek is nagy áttörésnek bizonyulnak. Nyilván többre vagyok képes, és hatékonyabban működök, mint egy kezdő vadász vagy egy olyan ember, aki soha nem tanult küzdeni, viszont Domhoz vagy akár a nővéremhez képest… Még most is van hova fejlődnöm.
A lányokat illető megjegyzéseire rosszalló mosollyal csóválom meg a fejemet, igaz, legbelül indokolatlan és ostoba féltékenység ragadja el a szívemet. New yorki viszonylatban legfeljebb Wallenberg, aki nagyobb népszerűségnek örvend nála, de hát nehéz a város vezetőjével ringbe szállni. Nem is értem, ennyi rajongó mellett hogy nem lehet még barátnője, éppúgy a nagy vezetőnknek. Biztos a siker és a hatalom ára a magas mérce, amihez nehéz felérnie a nőknek…
- Néha elgondolkodom, hogy vajon a túlzott vakmerőséged, vagy a mérhetetlen önelégültséged fog egy napon a sírba vinni - cukkolom, s bár egy részem beletörődött abba, hogy mi ketten örök bajtársak és testvérek maradunk, azért jól esik az ölelése. Ha mardostak is eddig a kételyek a démon és egyéb problémáim kapcsán, úgy az illata ellazítja minden idegszálamat. Most aztán minden további nélkül képes lennék álomba szenderülni, s mellette még a rémálmaim sem kínoznának.
- A napom huszonnégy óráját kiteszi az irántad való aggódásom - vonom fel a szemöldökeimet. - Hadd ne kelljen emlékeztetnem téged arra, amikor fiatalabb korunkban annyira siettél összekészülődni egy bevetésre, hogy felborultál a félig felhúzott gatyádban, aztán majdnem betörted az orrodat - tekintek rá meggyőzhetetlen arckifejezéssel, persze hamar mosollyá kunkorodik a szám, és egy visszafogott nevetést is megengedek magamnak. Na nem mintha én nem remekeltem volna az életünk során, de hiába kiváló vadász Dom, ha néha eszében sincs gondolkozni. - Amúgy meg ne írd le magad ilyen hamar. Jó, anya meg a bátyám külön kategória, de Kait csak féltékeny rád, amiért elloptad tőle a kisöccsét - komolyan szerettem volna tudatni vele, hogy igen is megértené mindenki otthon, milyen veszteség lenne, ha bármi történne vele, mégsem tudom mellőzni a téma elbolondozását. Fogalmam sincs, mi szállt meg, amiért a korábbi keserűségem helyébe ekkora életkedv kucorodott, mindenesetre nem firtatom az okokat, egyszerűen kihasználom, hogy végre embernek érezhetem magamat.
Arcátlan kijelentésére szórakozottan felhorkantok, miközben felveszek egy laza alapállást a könnyed gyakorlásunkhoz.
- Én már csak ilyen udvarias vagyok - mosolygok rá derűsen, figyelve, ahogyan feltápászkodik az emelvényről. Biztos vagyok benne, hogy neki is éppen annyira sajognak a végtagjai, mint nekem, viszont szükségünk van erre; a jól ismert fájdalomra és a kimerültségre, amit egy-egy gyakorlás foglal magában. Ebben semmi kiszámíthatatlan nincsen, biztos kapaszkodó a démon keltette kétségeink közepette.
- Ne szövegelj annyit, inkább mutasd végre, hogy mit tudsz - pillantok rá kihívóan, előzékenyen átadva neki a kezdés lehetőségét.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 04, 2017 3:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Katolikus templom - Page 6 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 04, 2017 12:01 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Dommiel & Alexander
Hell sent us the most evil disease and we humans called it love
Zene: Who we are • szószám: 748 • Credit:

A démonidézést illető dilemmánkat egyelőre függőben hagyom, úgy vélem, mindkettőnk oldaláról elhangoztak a legfontosabb érvek és ellenérvek, nem marad más hátra, mint az átgondolás, s kellő idő elteltével az újravitatás. Jogos persze minden, amit felrótt hátrányként a procedúra ellen, viszont bízok magunkban. Tudom, hogyha valamire elszánjuk magunkat, mi ketten, akkor semmiféle akadályba nem ütközhetünk, nagyobb kérdés az, hogy megéri-e majd vállalni a kockázatot. Eddig kivétel nélkül megérte, csakhogy most először kerültünk olyan helyzetbe, amelynek során akár az életünket is elveszíthettük volna. Ez a tűzhöz közeli élmény nem csoda, hogy még a vakmerőség fogalmával vetekedő Domot is elővigyázatosságra inti, azonban jól ismerem; ha nem lesz más lehetőségünk az ügy felgöngyölítésére, ő sem fog nemet mondani.
- Tudom, csak… Azt hittem, ez az egész hajsza segít majd túllendülni - nem pedig azt, hogy még mélyebbre fog taszítani. Így hangzik a mondat kimondatlan fele, ami már túlontúl elkeseredett lenne a bevalláshoz. Természetesen nem álltatom magamat, Dommiel mindig tudja, hogy miről beszélek. - Nem kapkodunk el semmit, előbb-utóbb biztosan átlátjuk majd a mintákat, amik alapján cselekszik. Talán össze kéne ülnünk egy kávézóban, és sorra venni az egy hét jellegzetességeit - töprengek félhangosan, ugyanis ezt még ráérünk később megbeszélni, na meg aztán az is csoda lesz, ha nem áll majd őrt a bátyám az ajtómnál, meggátolva bárminemű tervemben, amiért most is szó nélkül elszeleltem otthonról.
A kő nyilván még ott van opcióként, de egyelőre, legalább egy fél napra szeretnék megszabadulni a varázslatoktól, s úgy hiszem, Domnak sem ártana még egy kis pihenő. Hiába nem mutatja a fájdalmai jelét, attól még ugyanúgy ember marad, akinek időre van szüksége a gyógyuláshoz. Nehéz megértenem, hogy az apja miért hajtja ennyire keményen, és miért várja el tőle a szinte lehetetlent. Nyilvánvalóan a legjobb vadászt akarja belőle faragni, az sem lepne meg, ha mindezzel ő is a város élére való törekvéseit alapozná meg, de hogyan nem veszi észre, hogy ezzel szinte kiöli a fiából az érzelmeket? Vannak napok, amikor jól megmondanám a magamét Mr. Sloannak, és talán az öklömet sem mellőzném egy bemosás erejéig, viszont jobban belegondolva nem lenne merszem szembeszállni vele, megkockáztatva, hogy még keményebb bánásmódban részesítse a társamat. Azt nem tudnám megbocsájtani magamnak.
- Furcsa belegondolni, hogy előbb-utóbb ez a hely is az enyészeté lesz majd. A fél gyerekkorunkat itt töltöttük, emlékszel például, amikor kiskorunkban egymáson gyakoroltuk a mozdulatokat, amit elláttunk a felnőttektől? Mindig angyal akartam lenni, ha én voltam az ellenfél - forgatom meg a szemeimet elmosolyodva. Akkoriban még alig fogtunk fel valamit a világ valós veszélyeiből, pusztán az izgalmas történeteknek és a mendemondáknak éltünk, na meg a célnak, hogy együtt legyőzhetetlen igazságharcosokká válhassunk. Micsoda naiv elképzelés volt… Mégsem kucorodik keserűség a szívembe; ahogy Domot figyelem, és hallgatom a nagyzolását, újfent annak a fiatal, gondtalan kölyöknek érzem magamat, aki minden bizalmát az angyalszerű vonásokkal megáldott barátjába vetette. Ez pedig azóta sem változott, továbbra is rendületlenül hiszek benne, és ugyanúgy remélem, hogy valami jót tehetünk a világgal.
- Pff, szerintem téged még sérülésekkel is körberajonganak a lányok - csóválom meg a fejemet, ajkaimon változatlan mosollyal, amely igaz, enyhül a témánk komolyabb mederbe csordulásánál, ám nem tűnik el végérvényesen az ábrázatomról.
Előzékenyen bújok hozzá közelebb, miként félig-meddig ölelésbe von, s bár legszívesebben a halántékának dönteném a sajátomat, a gondolat bűnössége tartózkodásra bír. Dommiel szinte a testvérem, olyan közel áll hozzám és úgy ismer, ahogyan senki más, mégis tudom a tudatom s a szívem legmélyén, hogy ennél több vonz hozzá. A kusza érzések nélkül semmi különös nem lenne a mozdulatban, hiába szeretjük mindketten rejtegetni az érzéseinket, egymás közt valahogy mindig is nyíltabban kezeltük az egymás iránt érzett szeretetünket, de ezúttal tudom, nem csupán emiatt tenném, ha közelebb dőlnék hozzá.
- Soha nem féltem ennyire… Még Kait se volt hajlandó rólad beszélni, miután magamhoz tértem, egyedül abból tudtam, hogy életben vagy, mert éreztem a szívemben. Na és mert egyikük sem vágott elég gyászos képet hozzá - teszem hozzá tompításként az utóbbi mondatot, miközben lopva-lopva rá nézek a szemem sarkából. - Felelőtlenül rángattalak bele, úgy mentünk terepre, hogy nem készültünk fel. Legközelebb jobban fogok vigyázni - rád. Ígérem, és mintegy viszonzásul én is finoman megszorítom a kezét.
- Kénytelenek vagyunk. Miután túléltünk egy démont, nincs kedvem ropogósra sülni odakint egy villámcsapás által - egyenesedek fel, s egyúttal a kezeimet is elhúzom tőle, hiába kiáltozik ellene minden porcikám. Domhoz tartozom, szinte természetellenes, ha akár centikre is elszakadunk egymástól. - Mit szólsz, van kedved edzeni? Valami enyhét - vigyorodok el, miként felkelek a helyemről. Egészen elgémberedtek a végtagjaim az ücsörgéstől, jól esik kinyújtóztatni őket, még ha fájogatnak is a korábban elszenvedett sérüléseimtől.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 03, 2017 1:20 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Katolikus templom - Page 6 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 23, 2017 4:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Dommiel & Alexander
Hell sent us the most evil disease and we humans called it love
Zene: Who we are • szószám: 677 • Credit:

Tisztában vagyok vele, hogy Domnak igaza van a démonidézéssel kapcsolatban, mégsem hagy nyugodni a gondolat, végtére is a kezünkben van minden eszköz egy démon megfékezésére, és ha nem is válik hasznunkra, hát egyszerűen megöljük. Hol itt a probléma?
- Tudom, hogy veszélyes, de nem veszélyesebb, mint üldözni. Övé az előny a nyílt terepen, fogalmunk sincs az indítékairól meg úgy bármiről vele kapcsolatban. Így viszont lenne esélyünk átvenni tőle az irányítást - magyarázom, igyekezve elvonatkoztatni a sürgető tettvágytól, és logikusan levezetni a feltevésemben rejlő lehetőségeket. Persze azon a tényen mit sem változtatnak az érvek, miszerint egyikünknek sincs fogalma a démonidézés csínjáról, ám nem hinném, hogy az irodalomnak bármelyik házban híján lennénk. Dommiel apja amúgy is olyan típus, aki mindig mindenre fel van készülve, ezt a tudást miért ne őrizné? Anyáék sem tűnnek ártatlannak ilyen szempontból, vagy ha más nem, ott van Kait és a démon szállta Wallenberg, aki hét szentség, hogy erre is megtanította a nővéremet. Na jó, Kaitlyn segítségére inkább nem támaszkodnék, már a követ illető informálódásom sem nyerte el a tetszését, és akkor még finoman fogalmaztam.
- Lehet, hogy a játék része, viszont semmi kedvem egy démon szabályai szerint ugrálni - motyogom magam elé, leginkább azért, mert Domnak sikerült megint a lényegre tapintania az önmarcangolásomat illetően. Túl jól ismer, nehéz lenne elkendőzni előtte bármit, mindenesetre igaza van, nem kéne rögtön magamban keresni a hibát, hiszen megeshet, hogy éppen erre apellál a füstlény is. Azzal szórakoznak, hogy az embereket kétségek közé taszítják, megkeresik a leggyengébb pontjaikat, azonban könnyű okosabbnak és felkészültebbnek lenni, mikor kívülről szemléljük az eseteket egy-egy vadászat során, semmint a saját bőrünkön tapasztalva.
A fiú lázas kutakodása a filctoll iránt azért mindennemű aggodalmam ellenére aprónyi mosolyt csal az arcomra.
- Az a baj, hogy belőled ki is nézem - bököm meg finoman a vállát a sajátommal.

A médiumosdit övező humorom egykettőre szerte foszlik, mire újfent sikerül megtapasztalnom a kő furcsaságait, és őszintén szólva az a gondolat sem ad nagyobb biztonságot, miszerint ez a démon mesterkedése, s nem az én elmémnek a megbomlása. Lehetséges, hogy normális esetben nem sújtana le ennyire a dolog, talán még élvezném is a kihívást, de amióta közölték velem otthon, hogy nem vagyok a vérszerinti gyerekük… az jócskán kihúzta a lábaim alól a talajt. Mintha az egész eddigi életem alatt festett vászonra fehér festéket locsoltak volna, és most nem tudhatom, hogy ki is vagyok igazán. Payne? Valaki más? A saját családomban nevelkedve is ugyanaz az ember lennék, aki most vagyok?
Kétségeim örvényléséből Dommiel simítása ránt fel, és hosszú percek óta most érzem először, hogy levegőhöz jutok. Nem emelem meg a fejemet, félő, akkor abbamaradnának jóleső érintései, márpedig a jelen pillanatban úgy érzem, elvesznék nélkülük. Viszont hiába minden igyekezetem, ha a természet ereje úgy dönt, hogy közbeszól.
- Hmm… - csupán ennyivel konstatálom a kérését, miközben eltűnődötten figyelem a tetőszerkezet meggyötört vonalait. - Elég fura ősszel villámlást látni - állapítom meg, mondjuk azoknak valószínűleg semmi furcsa nincsen benne, akik még éltek az angyalok támadása előtti időkben. Nekünk, akik már ebbe a világba születtek, nehéz elképzelni az idilli képet, ahol az egész Földet emberek lakták, és viszonylagos békében éltek, fejlődtek, ahogyan azt a terrort is, amit a mindennapjaik teljes felborulása okozott a szárnyasok felbukkanásával. Egy ilyen esemény után számukra szerintem már nem okozhat semmi meglepetést. - Állítólag San Franciscot természeti katasztrófák sújtják. Anyáék eléggé komolyan vették a dolgot - magyarázom halkan, némán örvendve magamban, amiért Dom keze nem tágít a hátamról, és amiért a követ is eltünteti szem elől. Megkockáztatok egy pillantást rá, s noha mindig tökéletesnek találtam az arcát, ezúttal összevonódnak a szemöldökeim a látványára.
- Mintha halványultak volna a zúzódásaid - jegyzem meg elcsöndesedve, mert pontosabb lett volna úgy fogalmazni „szinte teljesen el is tűntek rólad”. Néhány rövidke momentumig még a vonásait vizslatom, de aztán elkergetem magamból a kételyeimet, és amennyiben nem bújtatta szabad kezét végérvényesen a zsebébe, úgy közelebb vackolva magamat hozzá, a sajátjaim közé fogom hűvös tenyerét. - Örülök, hogy itt vagy.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 23, 2017 12:56 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Katolikus templom - Page 6 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Szept. 22, 2017 9:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Dommiel & Alexander
Hell sent us the most evil disease and we humans called it love
Zene: Who we are • szószám: 677 • Credit:

Feszülten szívom magamba az elhagyatott, romos templom hűvös levegőjét, amely kellemetlen facsarást hagy maga után az orromban, de nem azt a fajtát, ami után kedve támadna az embernek egy öblöset tüsszenteni, hanem amelyik apró kis tűk módjára szurkálja végig a nyálkahártyát. A fájdalom kellemetlen, azonban segít koncentrálni, és meggátolni azt, hogy elvesszek a kérdőjelek végeláthatatlan tengerében.
Ha őszinte szeretnék lenni a társamhoz, szerintem minden démon élvezi az emberekkel való játszadozást, főleg azok a példányok, akik már untig megelégelték az örökkévaló életüket. Mégsem kötöm az orrára a meglátásomat, mert ezzel nem jutnánk előrébb, csupán a felesleges köröket rónánk egy, az információink hiányában megérthetetlen helyzet körött. Ellenben tettre kész ötlete bennem is fellobbantja a cselekvés iránti vágyat. Kettőnk közül általában én vagyok a megfontoltabb, a szabálykövetőbb, ám ha démonokról van szó, tudom, hogy mi alkotjuk a legjobb csapatot ellenük, mindegy, hogy mekkora a kockázat. Persze belátom, hogy a jelenlegi meggondolatlan lelkesedésem mögött ott búvik a befogadó szüleim elleni lázadás is…
- Akár meg is idézhetnénk… - vetem fel az ötletet némi tartózkodással, ugyanis az effajta rituálékról még nem hallottam, hogy valaha jól sültek volna el. - A kő segítségével, és ha csapdát állítunk neki, még csak nem is árthat nekünk - próbálom alátámasztani tervemet a józanság biztosítékaival, de valahogy még ezek mellett is óriási felelőtlenségnek hangzik az egész. Arról nem is beszélve, hogy tudtommal egyikünk sem ért a boszorkánykodáshoz, már ha lehet ezt így nevezni.
- Igazad van, ennek sincsen sok értelme - újabb sóhaj puhatolózik elő az ajkaim mögül, ahogy rádöbbenek, az egyetlen szalmaszál is kezd szertefoszlani, amelynek segítségével megkapaszkodhattam eddig valamiféle gyenge magyarázatban a történtekre. Nem marad más hátra, minthogy újfent megpróbálkozzak azzal, amiről fogalmam sincs, korábban hogyan csináltam.
Máskülönben jól esnek Dommiel szavai, biztonságérzettel és bizakodással töltenek el, sőt, talán még enyhén fel is engedek, bár hogy a humora nyomán valóban kiül-e mosoly az ábrázatomra, azt nem tudnám megmondani.
- Azt hittem azt fogod mondani, hogy az egyetlen veszély, ami fenyeget, az te vagy és egy filctoll, amivel tele fogod firkálni az arcomat, amíg médiumosat játszom - felelem megjátszott lazasággal, amit talán a hangomba sikerül belecsempésznem, de hogy az izmaim teljesen meg vannak feszülve, az egészen biztos. Nagy nehezen azért ráveszem magamat a procedúrára, ám a végén cseppet sem kerülünk közelebb a megoldáshoz, ami azt illeti, helyette úgy érzem, mintha még inkább elvesznénk ebben a megfejthetetlen örvénylésben.
- Mégis miféle oka? - kérdezem a feszültség és az aggodalom szerelemgyermekeként fogant hangon, miközben az ujjaimat kezdem tördelni idegességemben. Rá sem tudok nézni Domra, óhatatlanul törekszik fel bennem újra és újra a gondolat, hogy nem a kővel, hanem velem van valami nagy baj. Némileg azért higgadásra bírnak társam újabb felvetései, kezdem meglátni bennük a logikát.  - Talán… De mit vár tőlünk? Hogy papás mamást játszunk a kedvéért? - vonom össze a szemöldökeimet, bár ha így is van, abban nem téved a démon, hogy Dom egészen közel áll hozzám.  Persze ezt még a gondolatok szintjén is kínos bevallani, mert gyerekkori barátokként szinte olyanok vagyunk egymásnak, mint a testvérek, arról nem is beszélve, hogy őt száz százalékig a nők érdeklik. Az Istenre, nagyon elkalandoztam.
- Átkozott démon - morgolódok elcsöndesedve, miközben előre görnyedve, a térdeimen könyöklő kezeimmel kusza tincseim közé túrok, homlokomat pedig a tenyereim alján támasztom meg. Alig, hogy vehetnék egy mély, feszültséggel teli levegőt, egy kékesfehér villanás tölti meg a templom elsötétedett valóját, amit aztán hangzatos mennydörgés kísér. Egy apró rezzenésen kívül nem tulajdonítanék neki nagyobb jelentőséget, csakhogy pillanatokon belül a fémek eltorzult, fülsértő csikorgása hallatszik fel, feltehetőleg méretes kövek is potyognak a földre odakint a puffanásokból ítélve, majd az egész koncert egy óriási robbanással ér véget, amelynek hulláma megrezgeti a templom, az idő által kikezdett falait.
Ijedten kapom fel a fejemet, arra várva, melyik momentumban zuhan ránk az egész kóceráj, azonban a vakolat és néhány kisebb kődarab lepotyogásán kívül nem történik egyéb. Legalábbis az épülettel, viszont az ablakokon és egyéb réseken törmelékekkel elegyedett füst kezd beszivárogni.
- Remélem ez nem Isten haragja volt, amiért a templomban átkozódtam… - sutyorgom elhalkulva, s mintha a sors igazolni akarná a szavaimat, újabb villámcsapások tűnnek fel, és mennydörgések durrannak a közelünkben.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Szept. 20, 2017 3:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Katolikus templom - Page 6 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 16, 2017 6:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Dommiel & Alexander
Hell sent us the most evil disease and we humans called it love
Zene: Who we are • szószám: 594 • Credit:

Kedvem lenne felhorkanni a megjegyzésén, mindenesetre ajkaim halovány, apró rezdülésénél többet nem engedek kiülni az arcomra. Még, hogy ne aggódjak miatta… Olyan ez, mintha arra kérne, egyenesen levegőt se vegyek, hiszen éppen olyan lenne nem venni tudomást róla, mint vállat vonni az élethez elengedhetetlen szükségleteimre. Ettől függetlenül nem kezdek magasröptű monológokba és okításokba arról, ő is igazságtalannak vélné, ha ilyesmire utasítanám, inkább a vállára simítom a hozzá közelebb eső kezemet, és finoman az ujjaim alá gyűröm a felsőjét. Nincsen szükség szavakra, amikor a legapróbb pillantásokból és érintésekből is megértjük egymást.
- A démonoknál soha sem lehet valami annyira egyszerű, mint egy véletlen - húzom vissza a kezemet, mikor már a kő eredetére igyekszünk rájönni. - Főleg úgy, hogy egy hete szórakozott velünk - szerettem volna azt gondolni, hogy mi vagyunk igazából körültekintőek, és azért húzódott eddig, mert nehéz volt a nyomára bukkanni, ám egyre inkább az a véleményem, hogy csak pofátlanul játszadozott velünk. Persze felvetődik a kérdés, hogy miért? Ennyire nem unatkozhat egyetlen pokoli lény sem.
- Azt hiszem, erre legfeljebb akkor fogunk rájönni, ha újra előeszi a fene - sóhajtok fel csöndesen, az egész napja a gyomromat sújtó érzet pedig újfent nehezül a hasamban. Mire odáig jutunk, hogy rádöbbenjek; Dommiel semmit nem tapasztalt a kő erejéből, addigra már olyan, mintha mázsás súlyokat cipelnék magamban, és ez minden, csupán kellemes nem.
- Nem pontosan így gondoltam - nyelek egy aprót, mert az ő előadásában úgy hangzik az egész, mintha rajta szerettem volna kísérletezni. - Az jutott eszembe, hogy talán azért nem hatott másra, mert mi ketten voltunk csak ott, lehet, hogy beszippantottunk valamennyit a démon füstjéből. Fogalmam sincs - tekintek magam elé némi bűnbánattal. Egészen könnyen el tudnék most merülni az önmarcangolás színpompás és változatos vidékein, azonban Domnak hála erre nem marad időm. Érdeklődően fordítom rá a pillantásomat, majd néhány rövidke momentumig elcsámcsogok magamban a feltevésein.
- Mondasz valamit. De… hogyan engedjem le magamban a falakat? Mert hát tényleg nem volt egy felemelő tapasztalás - morfondírozok, kétkedve figyelve az ujjai között felém nyújtott követ. Legszívesebben egyszerűen rá simítanám a tenyeremet, és nem ereszteném el a kezét, hátha meríthetnék a kiapadhatatlannak tűnő magabiztosságából. - Rendben van, megpróbálom újra - határozok végül, és a kőért nyúlok. Ujjaim a különös ásvány köré fonódnak, belesimulva közben vadásztársam tenyerébe, akinek biztatása okán még néhány pillanatig elidőznek a bőrének melegében. Tudom, hogy kitart mellettem, elvégre amióta az eszemet tudom, mindig ott voltunk egymásnak, mégis éppen ezért félek annyira, ezúttal az ismeretlen kikezdi a közöttünk húzódó köteléket. Kaitlyn dühét és elhatárolódását is nehezen viselem, Dommiel elfordulásába viszont biztosan belepusztulnék.
- Tudom - biccentek az aggodalmaim ellenére, majd elemelem tőle a követ, és a két kezem közé fogom. Még vetek egy utolsó pillantást Dom különleges, felemás színű szemeire, aztán behunyom a sajátjaimat, és igyekszem minden koncentrációmat a tárgyra összpontosítani.
Hosszú másodpercekig nem történik semmi, de aztán hirtelen elfog az a gyomor lifteztető érzet, és magával ragad a sötétség. Csupán egy villanás az egész, és még csak nem is a Pokol ölt formát előttem. Helyette egy vastag takaróba bugyolált, keservesen síró kisbaba, akit nőies formájú kezek helyeznek egy kosárba... S itt vége is szakad a látomásnak. A szemeim felpattannak, és ha eddig értetlennek is találtam magamat, most egyenesen össze vagyok zavarodva. Homlokomat ráncolva fordítom lélektükreimet a barátomra, majd kimérten leteszem magunk közé a követ, ugyanis azt hiszem az lesz a legjobb, ha nem tapicskolom többet.
- Nem értem… most meg egy csecsemőt láttam. Van ennek bármi értelme? - nagyot nyelve fonom egymásba a karjaimat a mellkasom előtt, és az elveszettség őszinte érzetével ölelkezve tekintek magam elé. - Talán agylágyulást kaptam.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 16, 2017 12:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Katolikus templom - Page 6 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Szept. 15, 2017 11:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Dommiel & Alexander
Hell sent us the most evil disease and we humans called it love
Zene: Who we are • szószám: 496 • Credit:

Kérdése nem lep meg különösképpen, még ha előrelátóan nem is faggatózok az állapotáról, akkor is minden lehetőséget megragad arra, hogy bizonyítsa; az égvilágon semmi baja. És ez így van rendjén, amíg van ereje jó szokás szerint elkendőzni a valóságot, és félvállról nekem lökött szavaival tompítani az igazság élén, addig tényleg tudhatom, hogy a körülményekhez képest minden rendben van vele.
- Azt te is tudod - felelem nyugodtan, igyekezve elhessegetni gyomromból a kellemetlen feszülést, és a torkomban növekedő gombócot. Többnyire nem szoktam jeleskedni az érzelmeim megregulázásában, abban viszont, hogy a külvilág számára ne mutassak belőlük sokat, egészen profinak tudhatom magamat. Szeretek erre erényként gondolni, ám időről időre elővájja magát a gondolat a koponyám mélyéről, miszerint semmi tanult és ravasz nincsen ebben, pusztán csak nem tudom, hogy ki is vagyok én tulajdonképpen. Anélkül pedig elég nehéz megválogatni a reakcióimat és a tetteimet, maradnak hát a semmitmondó arckifejezések, s a mélyre temetett érzések.
- A démonoknak van kabalakövük? - kétkedően vonom össze a szemöldökeimet, mert ilyesmiről nem igazán hallottam a tanulmányaink során, persze vadász létünkre még temérdek dologról nem tudhatunk. Mindenesetre a kabalakő kifejezésről rögtön valami idétlen kabalaállat ugrik a lelki szemeim elé, s ennek fényében elég nehéz komolyan vennem Dom kijelentését. Akkor azonban ott a kérdés, hogy mégis mi a fene ez? Ha mágikus tárgy lenne, arra valószínűleg rájöttek volna már anyáék és a közelébe sem engednének, mondjuk nem is igazán kértem engedélyt az elhozatalára… - Talán egy üzenetet akart átadni nekünk ezzel, máskülönben miért hagyta volna hátra? - egyszerűen csak találgatok, miközben azt figyelem, hogyan forgatja fegyverhez szokott ujjai között a követ, s természetesen lélegzet visszafojtva várom, mikor fejti ki rajta is a hatását.
- Ebben igazad van - zárom rövidre én is Kaitlyn dolgait, mialatt az előttünk elterülő, szedett-vedett csarnokra vezetem a pillantásomat. Hűvös ujjaimat egymásba fonom némi melegséget remélve, alkarjaimat pedig a térdeimre pihentetem támaszték gyanánt. Néhány jelentéktelen momentumra egészen elmélyedek belső világomban, ám még időben kapcsolok, és fordulok vissza Domhoz a fejlemények reményében. Csakhogy azok elmaradnak.
- Semmit…? - kérdezek vissza tartózkodóan, érezve, hogy a hidegtől kivilágosodott arcom tovább fehéredik, hiába kezdek azonnal önmagam győzködésébe arról, hogy valószínűleg elmúlt a kő hatása, hiszen az első alkalom óta én sem tapasztaltam semmi különöset. Rendkívüli módon igyekszem, de a rettenet éket ver a bensőmben, s ezúttal az ábrázatomról sem tudom száműzni az általa formált vonásokat. - Bizonyára… bizonyára elmúlt a hatása - köszörülöm meg a torkomat, ismét magam elé meredve. Számat vékonyka vonallá szorítom össze, és ide-oda cikázó tekintettel próbálom összerakni a fejemben a képet. - Nem értem. Amikor először megérintettem... - alsó ajkamat beharapva keresem fel újfent Dommiel tekintetét, vívódva, vajon megéri-e elé tárnom az igazságot, és megkockáztatni, hogy ő is valami dilinyósnak vagy csodabogárnak nézzen? - Nem is tudom, mintha látomásom lett volna a Pokolról. Persze gőzöm sincs, hogy néz ki - vonogatom a vállaimat védekezően, úgy határozva, hogy a hozzám legközelebb állót megilleti a valóság ismerete.
- Lehet, hogy csak az agyrázkódás, azóta semmit nem tapasztaltam, és más sem - sóhajtok fel gondterhelten.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
6 / 8 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7