Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Katolikus templom •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Katolikus templom - Page 5 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 14, 2019 8:44 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


What are they doing?
- Hogy direkt? Ilyen helyzetekbe?- tekintek rá hatalmas és tágra nyílt szemekkel. Pár szökkenő lépéssel forgok magamon körbe, élvezem, hogy az áldozati ruhám derekamtól lefelé körbecsavar, szinte meg akar fojtani. Végül csak elnevetem újra csak. – Naná! De hát nézd milyen mulatságos! – vigyorgok rá kendőzetlenül, őszintén. Őrült fruska módján. – Hiszen csak sikerült nekik valakit megidézni! Még ha nem is azt, akit akartak és óóóóó, fogalmuk sincs, hogy ez mivel jár – vigyorgok rá teljes eszelős módjára.
Eddig neki sem jelentett gondot, hogy kicsinálja őket, vagyis legalább hagyta, ez pedig több, mint kellemes érzéssel tölt el.
Kérdésére mégis el kell gondolkoznom egy pillanatra.
- Régi, régi, régi, hát persze! – csapok bele saját tenyerembe, ezzel a csendet felkavarva, a falakról visszahangzik, még ha nem is örökké, csak kétszer. – Az egész város is lehetne az – vonom fel a vállamat. Ha akarnám. Ó, senki sem jönne rá, hogy ki vagyok, mindenkit az ujjam köré tudnék csavarni, ha akarnék.
Persze elmém él egy angyali szolga is, kit egy gyönyörű és minden érzékemet megborzongató démon hozott. Kár, hogy ez nem más, mint csak kósza álom volt, semmi több. Képzeletem szüleménye. Ilyen ez, amikor teljesen egyedül vagy és a lelki társad…
Várj mit jelent, hogy papundekli?
A könyv erejéig, mégis mintha kijózanodnék. Egy pillanat csak és a martalék lángjává ég, mégis pontosan emlékszem arra az egy rúnára. A káosz jelképe. Akaratlanul is vigyort csal ajkamra a következő gondolatom.
- Pusztítsa el a Halál! – vágom rá, majd elnevetem magam. – Érted, a Halál! – nevetem tovább. – A jó kis öreg, Halál – sóhajtom kéjesen. – Mily gyönyörű halálokat adott nekem – tekintetem egy pillanatra ábrándossá válik, miközben visszaemlékszem a gyönyörre, amit a megannyi kínzó érzés váltott ki belőlem.
Az egyetlen dolog, melyet igazán csak érzek. A fájdalom és a kín. A kéjes sóhajok kezdenek fokozódni, minél jobban belefeledkezek ezekbe az emlékekbe.
Nem is kérdezek, végképp nem kérek engedélyt és Kínt a férfi szívébe állítanám, már ha nem állítja meg. Azért nem suttogva szeli át a levegőt az éles tárgy.
Fúriaként fordulok felé, ám ahogy meglátom, csak nevetni támad kedvem.
- Uh, van egy jó ötletem! – csapok le, mintha az előbbi haragom teljesen eltűnt volna, nyomtalanul, mintha ott sem lett volna.
Kiakadására nem is reagálok, hiszen én már régen túllépten ezen az ostobaságon, a hangok kettővel előttem járnak.
Mégis egy apró megjegyzést megteszek neki.
- Áh, csak a hangok – pörgetem meg mutatóujjamat a halántékom mellett, fejemet pedig előbb élesen jobbra, majd onnan balra húzom. – Mindig a legjobb tanácsokat adják – kacsintok rá és még nyelvem hegyét is kidugom.
Na de, vissza az ötletemhez.
- Alkut ajánlok! Áh, nem kell a lelked, már rothadt, nem tudnék vele mit kezdeni, habár! Biztos érdekes lehet, ha bezárnám egy kis kupakba és magamnál hordoznám. Egy cseppnyi sötétség mely örökké az enyém – vonogatom meg szemöldököm érdeklődve.
- Ajj, ne sipítozz már, jól áll neked, színt vittem az életedbe – bökök állammal felé és leginkább a cafatokban lógó teste felé.
De persze a nyakamat szorongatja. Ha azt hiszi, hogy ezzel megijeszt, akkor nagyon is téved. Ajkamra inkább őrült, kihívásokkal teli mosoly szalad, mint aki élvezi. Ó, mit élvezek.
- Hajrá – adom meg neki az engedélyt. Egy mozdulatába kerülne, hogy elroppantsa a torkomat, nem többe. Nem is ellenkeznék ellene, egy percig sem. Inkább csak hangosan és élesen kacagok fel.
- Oh, te szegény erejét vesztette démonka, vajon mire készül eme – lépek el mellette, megnyújtott léptekkel, a hangom rekedtebb, mint pár másodperce, de ez csak a fojtogatás mellékterméke. A tüdőmbe nem sok levegő van már, mégsem okoz gondot, hogy ne beszéljek. – csúnya és rossz világba. Vajon, vajon, mit tehetne, mit is, mit is? – kérdezem leginkább magamtól, meg bárkitől, aki itt van. Mutatóujjammal koppintok ajkaimra, aki igazán gondolkozik ám.
- Sebkötözés! – lelkesedem, aprókat ugrálva és már rohanok is felé, Kínnal egyetembe. Örömmel átitatott tekintetem semmi jót nem ígérhet neki, de nem is akarom elkedvteleníteni. Még nem.
Mégsem kínt veszem a kezembe, hanem az egyik szent tőrt, mellyel engem akartak kinyírni ezek a mihasznák. A cafatokat nem hogy rendbe tenném…
Bal kezemmel nyúlok bal karja alá, hogy finoman tartsam meg, oh, de a jobbomba tartott tőrrel, csak tovább mélyítem, hosszabbítom a sebeket, miközben valami értelmetlen mondókát mormogok magamba.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 08, 2019 8:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Kyara & Athlan

"Az vagyok, aki vonít az éjen át,
S az is, aki üvölt a hóban.
Én vagyok az, aki fényt sose lát,
S a mélyből jő iszonytatóan."
- Hmm, végülis jogos. Nem úgy tűnt, hogy túlságosan ellenedre lett volna ott az oltáron. Már kezdem lassan azt hinni, hogy direkt sodrod magad ilyen helyzetekbe... - pillantok végig rajta az elmélkedésem közepén, némi érdeklődést mutatva talán most először. Akadtam már össze félvérrel - bár nem sokszor -, rájuk pedig a legjobb szó a "furcsa" lenne talán. Hiszen milyen legyen egy ilyen népség, akik a bűn által fogantak? Kyara is remek példa arra, hogy az emberek bizony nem olyan szentek, mint amilyennek egyesek beállítják őket.
- "Új" házikedvenc? Miért, van régi is? - vonom fel a szemöldököm kíváncsian, miközben a nyöszörgő felé biccentek. A fantázia olyan hatalmas világ, melyet képtelenség bejárni, így hát annak is millió módja van, hogy kergessünk egy halandót az őrület szélére, ahol csupán egyetlen hajszál választja el a biztos haláltól. Ám az a hajszál nagyon erős, és végtelenül borzalmas...
- Tán tapasztalt vadászok írták ezeket, vagy ostoba démonok hagyták szanaszét őket? Ha ezt az egyet így megszerezték ezek a férgek, akkor minden bizonnyal máshol is rá lehet akadni ilyenekre. - simítom meg az állam elgondolkodva. Számomra túl nagy ez a világ, s oly' régen voltam már itt, hogy nehéz újra felidézni, mi merre található. Nekem egyszerűen nem itt van a helyem, s szánalmas a tény, hogy ilyen senkiházik csak úgy játszadoznak a hívó rúnákkal.
- Ezeket a könyveket minél előbb el kell pusztítani. Hol lehetne még ilyeneket találni? - kérdezem a lányt, mintha valami használati kiskönyv lenne, aki mindenre tudja a választ. Talán bolondnak tűnik, ám néha pontosan az ilyenek rejtegetik a legnagyobb igazságokat és titkokat. Atyám pedig nem örülne, ha újabb mocskos társaság próbálná őt zaklatni, s úgyis rajtam csattanna az ostor vége. Ezért lövell ki belőlem egy apró lángcsóva, mely hamar elporlasztja azokat az átkozott lapokat. Én meg persze büszkén emelem meg az állam, s teszem karba kezeim, mint aki jól végezte a dolgát. Ezért sem számítok arra, hogy a sikolyt tett is követi, így váratlanul ér, mikor a lábaim megadják magukat, s a testem úgy kezd repülni hátrafelé, mint valami szalmaszál a szélben. Egy régi, öreg lámpának csapódok, melynek a darabjai hamar szétszabdalják a bal karomat. Későn kapcsolok ugyan, de azért még épp időben, hogy ne terüljek úgy a földön, mint valami gusztustalan massza, így hát lábra érkezem.
- Hát ezt jól megcsináltad! - morgom hangosan, azzal szétbontom a köpenyem, s derékig letolom magamon. Néhol cafatokban lóg a bőr a karomról a szilánkok miatt, pár pedig egészen a csontomig fúródik, miközben szép kis patakokban csöpög a vérem. A fekete rúnákat felhasítja ugyan, ám mivel azok nem a porhüvelyemből táplálkoznak, így nem is szakad meg a hatásuk. Nagy, beletörődő sóhajjal sétálok vissza a lányhoz, hiszen eddigre már kiderült, hogy még el sem tudom hagyni a helyet.
- Én mit művelek? Te mit művelsz! - mikor visszaérek, megpróbálok ráfogni a nyakára a vérrel áztatott, vöröslő kezemmel, hogy jó alaposan megszorítsam azt. Ha sikerül, úgy azonban nem akarom eltörni a nyakát, csupán egy kis levegőt akarok kiszorítani belőle. Ha ellenáll, s nem sikerül, úgy viszont nem is próbálkozok tovább, bár annál többre lesz szüksége, mint hogy egy apró mozdulattal félresöpörje a kezem.
- A "picikédnek" bőven van még ereje, de te meg ahelyett, hogy kirakóznál, inkább visszaemlékezhetnél, hogy mégis mikor rajzoltak fel ide egy csapdát. Ami jelzem, eléggé szánalmasra sikerült, hiszen az erőm meg van, csupán nem tudok szabadulni. S így te sem, kislány... - ha sikerült megragadnom a nyakát, akkor ezen a ponton engedem el, s elkezdem kiszedegetni a karomból a szilánkokat. Közben többször tekintek körbe, ám semmilyen jelet nem látok sehol. Talán vannak ennek a templomnak lejjebbi szintjei is?
- Borzalmasan unalmas tudok lenni, úgyhogy ha nem akarod leélni a hátralevő életed velem itt romantikusan a romok közt, akkor emeld fel a hátsód, és keressük meg azt az átkozott csapdát. Ja, és remélem nem gondolod, hogy ezt én fogom helyrehozni... - nyújtom felé dacosan a szétszabdalt balomat. - Gyerünk, használd az erőd, vagy a fogaid, bánom is én. Oldd meg! - nem mintha én nem tudnám, ám ha már a kisasszony volt olyan kedves, hogy a megmentőjének így hálálta meg, hogy kiszabadította, akkor már nyugodtan helyre is hozhatja az okozott kárt. Megvárom, úgysincs jobb dolgom, hiszen eltűnni nem tudok egyelőre.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Katolikus templom - Page 5 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 13, 2019 11:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


What are they doing?
Kérdése el is gondolkoztathatna. Ha lennének egyedi gondolataim. Haha, csak viccelek. Naná, hogy vannak, csak picit érdekesebbek, mint az átlagos halandónak. Azonban ő démon nem átlagos halandó, így vannak. Érdekesek, vagy gondolataik?
Jaj, hát kit érdekel?
Ő is csak azt láthatja, hogy eszeveszett vigyorom mögé rejtőzök kérdése hallatán, majd megvonom a vállamat.
- Kinek mi a mulatság, nem igaz? - vigyorgok tovább. Mi értelme volt. - Nem nagyon tudnál mit kezdeni, ha nem lennék itt - vigyorgok tovább. Meg amúgy is. Viselkedj furcsán és az emberek nem tudnak vele mit kezdeni. Röhögj, amikor ártanak neked, nevess a képükbe, tégy egy lépést közelebb a pengéhez, amit feléd tartanak. A legtöbbje meglepődik és visszakozni kezd. Megijednek. Amint nem a normák szerint viselkedsz.
Ajkaimat újra megnyalom, érzem, hogy kezdenek kiszáradni.
- Aww, hallod? - fordulok a nyüszörgő felé. - Nem akarja, hogy az új kis házikedvencem szórakozásunk hangját hallhassa - biggyednek le ajkaim. Eszem ágába sincs kinyírni a manust. Hazaviszem és ott fogok vele játszadozni! Az ölebemmé teszem, mint azt az angyalt…
Kár, hogy az megszökött.
Beszélgetésünk azonban hamar elhal, tekintve undorító az az állat, ami van neki. De hát Kín sem egy simogatni való késecske, így nincs túl sok jogom ahhoz, hogy megszóljam érte. Ennél jobban. Persze, hogy lehetne, ha akarnám.
A könyv mégis magával ragad. Nem érdekel, hogy úgy égeti a bőrömet, mintha savat öntenének rá, hogy előbb csak vörös lesz, majd hatalmas hólyagok alakulnak ki rajta. Érzem a fájdalmat, mégsem érzek igazán semmit. Nem vált ki belőlem sziszegő reakciókat. Érzékelem az egészet, mégis… Mintha csak egy szimpla szemlélője lennék ennek.
Azonban a könyv. Egy pillanatra megmaradok Abaddon nevénél, majd megyek tovább. Elmémbe rejtem a rúnát, melyet hozzá társítanak. Lapozok tovább, mint egy eszelős és hallom a kérdést.
- Az emberek ostobák. Finguk sincs, hogy milyen kincseken ülnek. Egyszerű könyvnek vélik ezeket - lehelem elhalóan. Engem teljes mértékben elkápráztatott és már meg is lenne a következő neve… Olvasom az első szótagot, és látom a rúna egy részét.
Majd az egészet.
S ebben a pillanatban lesz semmivé az egész.
A kezét emeli felé, én pedig hatalmasra nyílt pillákkal tekintek rá.
- Te… - sikítok felé, majd erőmet is felhasználom, azt a maradékot, ami maradt hogy a legközelebbi falrészhez vágjam a testét. Persze az is lehet, hogy ez nem jön össze és ki tudja védeni. Én a tüzet nem tudtam, kezemről leégette a szőrt, a hólyagok a hő miatt kilyukkadtak.
- Mégis van fogalmad arról, hogy mit műveltél? - és azt mondja, hogy végzett? Oh, nem hinném aranyom, de hát…
Hangosan nevetem el magamat, arcomon máris derű volt. - Csak vicceltem - ejtek ki ennyit, de nem tud elmenni.
- Oh, szegény picikém, elfogyott az erőd? - ajkamra aljas mosoly terül szét. Érzem, ahogy lábaim alatt megremeg a föld, ahogy meginog a tartásom. Lenge ruhámat felkapja a kellemes esti szellő. - Na, azért tudsz ennél többet is nem? - kezemet felemelem, de csak a dramaturgia miatt. Ellenben vele, most nem pusztítok. Nem. A helyére emelek minden egyes romdarabot, amit csak itt találok. Igen, tudom, hogy sok erőt kivesz ez belőlem.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Jún. 27, 2019 10:44 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Kyara & Athlan

"Az vagyok, aki vonít az éjen át,
S az is, aki üvölt a hóban.
Én vagyok az, aki fényt sose lát,
S a mélyből jő iszonytatóan."
A vállam kissé unottan és kiábrándultan vonom meg a nagy titkolózás hallatán. Én ugyan nem az a démon vagyok, akit annyira érdekelne, hogy ki kicsoda, ki mennyire erős, ki kinek a kije, hiszen nem véletlenül vontam ki magam több évszázadon át a világok dolgaiból. Engem nem érdekelnek sem az angyalok, sem a démonok, sem az ilyen bolond félvérek, s ha Atyám nem parancsol rám, hogy intézzem el ezt a kellemetlen kis közjátékot, akkor Anzu érkezéséig biztosan nem megyek mások közelébe. Sőt, még az ő közelébe sem, ha nem követném hűen a Mesterem utasításait. Legalább most már tényleg értem, hogy miért nem hajlandó ilyen ostoba senkiházik miatt előbújni, kiknek még a halála is pont olyan izgalmas, mint maga a szituáció.
A fura felkiáltást nem értem, így nem is reagálok rá, ám a szavai hallattán kérdőn vonom fel a szemöldököm.
- Mi értelme a megtévesztésnek, ha közben egy oltáron kötsz ki, ahol fel akarnak áldozni? Nem lett volna egyszerűbb mondjuk... Magadat adni az elején? - legyintek körbe, célozva arra a nagy, semmit mondó húskupacra, ami többek közt az ő műve. Nem mintha nekem olyan nagy tapasztalatom lenne a megtévesztés erejéről, de ilyen helyzetben számomra az lenne a logikus, ha a baj forrását megszüntetem, vagy ha nem tudom, akkor elzárom. Nem pedig játszadozok még vele, nehogy véletlenül megússzam a helyzetet.
Miközben keresem tekintetemmel a könyvet, megint megtöri a már-már jól eső csöndet egy kiáltás, és ezen a ponton vesztem el ismét az érdeklődést.
- Ahh, te jó ég... Inkább hallgattasd el végleg, mert már kezd idegesítő lenni ez a vinnyogás. - mert hogy nekem még ezzel sincs kedvem foglalkozni, az már biztos. Viszonylag azonban elég sokáig élt az érdeklődésem kicsiny csírája, hiszen máskor szinte pár percen belül már kirohad bennem.
- Patkány? Ahh, mindegy, mindegy... - kérdezek vissza reflexből, aztán egyből meggondolom magam, és morogva legyintek egyet. Egyre jobban nem értem ezt a nőszemélyt, s nem ez a hely lesz az, ahol jobban meg fogom. Maga a romos, enyhén dohos szagú légkör még kedvemre is lenne, de ez a sok vöröslő díszítés kissé talán elrontja. Nem vagyok az az őrült démon, aki abban leli örömét, ha a környezetét kipingálhatja emberi testrészekkel, még akkor sem, ha pontosan ezeknek a szenvedése hoz olykor megnyugvást - ha én akarom. S itt az "akarom" szócskán van a hangsúly, hiszen jelenleg nem önszántamból vagyok itt.
Megint csak kérdő lesz a tekintetem, mikor felelőtlen módon kezdi fogdosni azt a könyvet, hiszen tapasztalatból tudom, hogy az ilyen idézésekből szőtt kis regényeket nem csupán azzal ruházzák fel, hogy megégesse a nyomorult démon kezét, akinek egyrészt mit sem számít a fájdalom, másrészt pedig bármikor átszökellhet egy másik porhüvelybe. Az ilyeneken nagyobb védelem szokott lenni, s mivel én magam jelenleg feleslegesen vonzanám a bajt azzal, hogy kekeckedek egy számomra eddig ismeretlen átokkal függetlenül attól, hogy nem tudom, hogy talán tényleg ártalmatlan, vagy hogy mekkora erővel bír, így hagyom egyszerűen, hogy a lány tegye meg helyettem.
- Mégis ki az az ostoba, aki egy ilyet "könyvtárba" rakna? Itt? - úgy látszik, hogy ez a lány nincs is teljesen tudatában annak, hogy mit fog mégis a kezében. S de, ilyen időszakban pont, hogy az ilyen dolgokat inkább elrejtik az emberek, mint hogy még inkább rontsák a helyzetet. Bár még mindig nem értem, hogy ez hogy kerülhetett a kezükbe, hiszen nem árulták régen sem minden sarkon, sőt... S most én, a hatalmas és dicső Athlan belekezdhetnék egy hatalmas nyomozásba, hogy vajon honnan erednek a szálak, de... Az már nem tartozik a hatásköröm alá. Ha egy teljesen más egyénnek vannak hátsó szándékai, s ezen a helyen túl vezetnek a szálak, akkor minden bizonnyal még fel fog bukkanni az illető. Addig pedig kár ilyen ostobaságokkal foglalkoznom.
Mikor látom, hogy milyen mohón kezdi lapozgatni a lány a könyvet, egyből csóválni kezdem a fejem, s egy pillanatra nagy sóhajjal az arcom a kezembe temetem. Hogy tudott eddig életben maradni? Barátokkal, társakkal, családdal, talán. De egyedül... Túlságosan felelőtlennek és bolondnak tűnik ez a leányzó számomra, hogy a saját lábán képes tudjon megállni. Aztán ki tudja. Nem vagyok jó emberismerő, s van egy sejtésem, hogy nem is leszek az.
- Szerintem ezt inkább ne erőltessük. - azzal felemelem a kezem a lapok felé, s ha nem állít meg valami trükkel, vagy bármivel, úgy lángra lobbantom a lapokat, hadd vigye el a hamut egy beszökő, kósza szellő. Ha sikerül, úgy egyből érzem, hogy igen nagy erő kell már ahhoz is, hogy egyáltalán egy kis lángot gerjesszek a papíron, nem hogy többet.
- Na jól van, én itt végeztem. - közlöm akkor is, ha a lány valahogy eloltja az erős tüzet, s magának akarja az írást. Lépek párat hátra azzal a céllal, hogy távozok. Szemeimet le is hunyom egy pillanatra, hogy átadjam magam a kellemes, gomolygó felhőnek, mely visszarepít az erdő mélyére, de nem történik semmi. Se füst, se felhő, se semmi. Újra próbálkozok, ám megint csak nem történik semmi.
- Hát ez egyszerűen remek! - kiáltok fel morogva, s idegesen dobbantok egyet, mire egy vékony repedés keletkezik a talpam alatt. Ha kell, az egész helyet lerombolom pillanatokon belül, na de kérem, nem vagyok én olyan vad, hogy ilyen szép emléket egyenlővé tegyek a földdel... Ja, de, az vagyok.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Katolikus templom - Page 5 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jún. 21, 2019 11:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


What are they doing?
Ajkaim félmosolyra húzódnak. Nem barátkozik kígyókkal, oh nem tudja, hogy miből is marad ki valójában. De eszem ágába sincs az orrára kötni eme apróságot. Legyen csak az én titkom, hogy milyen kis kígyócskák élnek a világba és mire is lehetnek képesek, már akik igazán foglalkoznak velük. Akiket pedig nem érdekel? Nos az legyen majd csak a jövő zenéje, az már engem nem izgat.
- Egy pillanatig sem kell tudnod, hogy ki vagyok - biztosítom erről. Minél kevesebben ismernek számomra annál jobb. Fedje csak nevemet jótékony balladai homály. Nem kell, hogy többnek higgyenek egy cserfes lánynál. Egy őrült félvérnél. Nem kell, hogy veszélyesnek találjanak, avagy épp józan eszünek. Oh, nem. Egy pillanatig sem kell.
Addig jó nekem, amíg ezeket hiszik el rólam. Szemem megvillan. A meglepetés ereje. Ebben rejlik apám ereje is, az enyém is. Nem sok mindenben hasonlítunk, de ebben és a pusztító hajlamunkban? Annál inkább.
Nem fancsalodom tovább azon, ahogy bánik a jószággal. Ha belegondolok én is így viselkedem Kínnal, tényleg!
- Kín! - kiáltom el magam, mintha csak most tudatosulna bennem, hogy hű társam ellhagyott! A galád! Az a… az a… elhagyott, elment!
Mégis miként gondolta ezt? Miként hitte, hogy csak úgy elmehet tőlem? Otthagyhat az utcán, hogy ezek a senkiháziak azt tegyenek árva és ártatlan testemmel, amit csak akarnak, ő pedig fogja és csak úgy végignézi?
Hálátlan penge! Kap még ezért!
De várjunk, hol is tartottam? Valami volt azzal a patkánnyal és a…
Hogy van-e rosszabb a halálnál? Ajkamat aljas mosolyra húzom.
Hát hogyne tudnám. Emlékszem időkre, amikor könyörögtem a halálért. Alig voltam nyolc éves. Könyörögtem, sírtam, rimánkodtam, hogy öljenek meg. Amikor csak tudtam igyekeztem magamban kárt tenni, nem engedték. De azt sem engedték, hogy az legyek, aki, mégis miért? Mert senki nem hitt nekem.
Azt hitték, hogy megőrültem. Így hát őrültté tettek.
Ahogy az áldozatunkhoz sétálok, ügyet sem vetek szemlátomást a férfira, aki felismeri a nevem. Legalább is hibátlanul ejti ki, noha nem egy atomfizika ez.
- Dehogynem tudták. Pontosan tudták, hogy mi vagyok, épp ezért akartak engem elkapni. Láttátok, igaz? Napokkal, hetekkel ezelőtt a sikátorba. A haverod segített nekem, segített, az túl nagy túlzás, de megláttátok a kínálkozó lehetőséget - nem, az egyiket nem először ölöm meg. Akkor épp a szívét roppantottam össze. Az előttem félig ülő, megrettent férfi irtó büdös hugyszagot áraszt magából.
Azt hitték, hogy nem fog feltűnni? Ennyire ostoba vagyok?
- Csak akkor azt hitték, hogy ártalmatlan vagyok, hogy egy légynek sem tudnék ártani - veszek egy nagy levegőt és ábrándosan sóhajtom el magamat. - A megtévesztés, mindig bekajálják - vonom meg végül a vállamat, miközben egy újabb szelet bőröcskét csippentek az arcáról. Megnyúzzam? Minden testrészét?
- Vagyis én - tekintek fel a fickóra. - Helyetted, de rá se ránts, majd jössz nekem eggyel - ő nem takarít, én teszem meg helyette, miért is? Magyarázott valamit, valami szórakozásról, nem?
Régen volt már és amúgy sem vagyok épeszű, miért emlékezzek ilyenekre?
Brühü, nem tud hazamenni a pokolba.
Figyelem ahogy elemeli a karját, és az oltár mögé mutat. Amikor a fickó elfordul megfogom a kezét. Másik kezemben lévő tört a mutatóujja körme alá illesztem. Hallom nyüszítő hangját, ahogy távolodna egyre hátrább, de nem tud.
Egy egyszerű mozdulatot teszek, tépőt felfelé az ég irányába. Abba a pillanatban éktelen sikoly töri meg újra csak a csendet, ám ebben a pillanatban nem az én torkomból szakad fel.
Ennyire érdekel. Elengedem a karját, majd felállok mellőle, engem is érdekel az a könyv.
Mezítlen talpaimmal csattogok a fickó mellé, mit mondott hogy is hívják?
- Patkány! - ez az! Ez a neve! Azt hiszem legalább is.
Vállamat hetykén vonom meg. Áttetsző fekete áldozati ruhába hajolok le és fogom kezembe a könyvet. Kezem marja, enyhén nyirkos a könyv. Mintha égetnék a kezemet, a fájdalommal mégsem foglalkozom, mintha fel sem venném.
Mintha nem éreznék semmit.
Felcsapom a könyvet, nem törődök égő kezem érzetével. Ez a fájdalom szinte semmi.
- Könyvtár, kutatótermek, irattár. Sorolhatnám, hogy mennyi helyen lehet ilyet fellelni - csillan meg a szemem, ahogy különböző rúnákon és pecséteken futnak át a szemeim. Ajkaimat enyhén megnyalom. - Az apokalipszis idején nem éppen arra van ideje az embernek, hogy az ehhez hasonló könyveket biztonságba helyezze, pedig ha tudnák - mohón olvasom a sorokat, és lapozok a könyvben.
Ez egy kész aranybánya! A legtöbb démon nevét tartalmazza, mintha mindannyiukhoz pedig tartozna egy rúna, vagy legalább is valami olyasmi.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 09, 2019 3:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Kyara & Athlan

"Az vagyok, aki vonít az éjen át,
S az is, aki üvölt a hóban.
Én vagyok az, aki fényt sose lát,
S a mélyből jő iszonytatóan."
- Nem barátkozok kígyókkal. - jegyzem meg komoran, egy percre sem gondolkodva azon, hogy van-e értelme egyáltalán annak, amit mond. Eleve ennek az egész helyzetnek erősen keresendő az értelme, s már látom, hogy miért nem akart foglalkozni Atyám ilyen ostoba helyzetekkel. Ahogy lépkedek a lány felé, szánakozva és unottan tekintek végig a tetemeken, s ő sem kap túlzott érdeklődő pillantásokat. Volt már szerencsém hasonló viselkedésű személyekhez, akiket a gyengeségük az őrületbe kergetett. Én megértem... Hogy reagálhatna máshogy az elme arra, hogy épp ott van a tökéletesség kapujában, de azt sosem érheti el? Mindenki arra törekszik, hogy nagyobb, hatalmasabb legyen másoknál, s a legtöbbek bizony úgy végzik, mint ezek a félkegyelműek. Ezért áldom önmagam, hogy nem születtem versengő típusnak. Nem fitogtatom az erőm, s nem akarok elérhetetlen magaslatokba szárnyalni, hogy kövessem a nagyobbakat egy olyan úton, mely ugyan ki van taposva előttem, de úgy süllyednék el benne, mint egy apró homokszem. Atyám már azóta eme felfogást önti belém, mióta eladtam a lelkem. Nem véletlenül kaptam tőle mindössze egy hónapot. Egy csodálatos hónapot, mely alatt nem akartam többet annál, mint amit kaptam. Nem akartam hatalmat, vagyont, szerelmet. Egyszerűen csak szenvedést.
- Valóban, fogalmam sincs, hogy ki lehetsz. - egy ideig még ugyan várok a válaszra, amíg kiélvezem a penge hűs csókját, de ha nem érkezik, nem erőszakoskodok. Ha hamarosan szétválnak majd útjaink, onnantól esélyesen csak a sors egy kósza véletlenje fog minket újra összehozni csupán.
A patkányt megsimogatom még párszor, s fejcsóválva rejtem el őt a zsebemben.
- Ő a legcsodálatosabb dolog a világon. Ne is törődj vele, ő ezt nem értheti... - az utolsó mondatomat már az állatnak címezem, aki kíváncsian dugja ki még utoljára az orrát, majd fura cincogó hangot hallatva tűnik el végleg. Dehogy undorító! Számomra a szépséget hozza el erre a világra, hiszen nem gyönyörűek azok a gennyes, vérző sebek, s a fájdalom a tekintetekben? Ó, dehogynem, a legmámorítóbb érzés!
- Ugyan, ugyan, tudhatnád, hogy van rosszabb a halálnál. - ciccegek szemforgatva, s mikor megindul az utolsó élő felé, én szép lassan visszalépkedek az oltárhoz, s egy elnyújtott sóhajjal felfekszek rá. Pár pillanatig szórakozok a bilincsekkel, a kezemre próbálgatom őket, csak hogy átérezzem annak a sok szerencsétlennek a helyzetét, akit már feláldoztak arra, hogy kapcsolatba lépjenek egy démonnal. Még izgató is lenne egy kínzással vegyített gyilkossági kísérlet, de jelenleg csak erőtlenül lököm odébb a bilincseket. Kár, hogy sosem szerettem a nőket...
- Áhá! Kyara! - kiáltok fel a szavainak hallatán, felemelem a fejem, de bárhogy erőltetem az elmém, semmit sem találok odabent, ami hozzá lenne köthető. Így hát újra hosszú sóhajjal ejtem vissza a kőre a fejem, s egy apró mozdulattal megállítom a levegőben az elhullajtott bőrdarabot, majd óvatosan ajkaim közé emelem. Azonban kénytelen vagyok egyből kiköpni a rossz íz végett. Régebben kóstoltam embert, de akkor sokkal ízletesebb volt, mint ez a semmirekellő.
- Talán azt sem tudták, hogy félvér vagy? - vetem fel a kérdést hangosan, hiszen eddig kellően ostobának mutatták magukat ahhoz, hogy kinézzem belőlük azt, hogy találomra választanak ki egy gyengének tűnő lányt, akit feláldozhatnak. Hol a küzdés? Hol az izgalom? Hol a kockázat?
- Amióta bezárult a Pokol, és nem tudok hazamenni, azóta kénytelen vagyok itt rontani a levegőt - egyedül. A Mesterem ismeretlen helyen van, amit még én magam sem tudok. Őt akarták megidézni, de érthetően ilyen ócska húskupacok miatt nem fog előjönni. Úgyhogy... - tárom szét a kezeim fintorogva. - Takarítok. - azzal lemászok az oltárról, s közelebb lépkedek a lányhoz. Nem teszek fenyegető mozdulatot, de az eltorzult külsőm, no meg a fizikai terror elengedő arra, hogy szép lassan összeomoljon az utolsó barátunk.
- Azt mondjuk én is szeretném tudni, hogy mégis honnan szereztétek meg azt az igét, ami a Mesteremhez elérhet. - remegve bök az oltár mögé, ahol egy vastag könyv fekszik az egyik gyertya mellett. Egyből odarepítem magamhoz, azonban mikor meg akarom fogni, az egyből égetni kezdi a kezdem. Ezzel még baj nem is lenne, de a gyomrom forogni kezd, mintha a lelkem gomolygó füstként akarna kitörni a testemből. Öklendezve hajítom le a földre, majd egy köhintést követően kihúzom magam újra.
- Ez felettébb érdekes. - pillantok a lány felé, majd biccentek a könyvre. - Te meg tudod fogni? - kérdem, azzal összébb húzott szemmel emelem rá a tekintetem újra a férfire. - Ez mégis honnan van? Véletlenül ez nem kerül egy ember kezébe... - ekkor idétlenül és őrülten kezd el hangosan röhögni zokogva, én pedig megint csak unottan fújok egyet. Hosszú napunk lesz...
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Katolikus templom - Page 5 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 01, 2019 10:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


What are they doing?
- Tudom - felelem egy pimasz mosoly kíséretében. Pontosan tudom, hogy milyen ízletes is a vérem, nem csak egy démon számára, de még számomra is. Habár egykor sokkal ízletesebbé tettem.
Esetleg azt csak álmodtam volna, vagy éppen valaki a fejemmel játszott? Nem számít, mert az az íz mindent felülmúl, amit valaha is tapasztaltam. Oh, de még mennyire… Ki voltál, te megátalkodott démon?
Emlékeim kezdem elveszteni róla, de ha így haladunk, nem is kell már sok, hogy legyenek mások, másvalakivel.
Életünk tiszavirág éltű. Miért ragadjunk hát le egy démon rajongásánál? A Pusztításnál senkit sem fogok jobban imádni, de mellette lehetnek más rajongottjaink, nem?
Vagy ez nem így működik?
Persze a Bolondjaink, nevezzük őket így, a későbbiek kedvéért, nem igazán tudnak normális választ nyújtatni, hogy mit is akarnak. Hatalmat, erőt, de kivel szemben? Kivel nem tudnak vajon harcolni? Előbb-utóbb úgyis kiderül, addig is…
Saját vérem csorog le lapos hasamon. Vannak napok, amikor normális ételhez jutok, hogy jobban kidülled, ám az ilyeneken, csak lapos. Nem kockás, nem izmos, egyszerűen csak lapos, éhségtől korog. Megszoktam már, sokszor fel sem tűnik. Ahogy beesett alakom, vagy épp sárgább bőröm. Az apokalipszis megviseli az emberi testet, hát még ha ez egy félvér bőrébe van zárva, aki egy kicsit sem…
Százas?
Túl gyorsan végzek velük. Szinte semmi móka nincs bennük, azoban van fontosabb dolgom is.
Ki az a Dargo? Drago, Dagro, Dogro, Dogra… Áh, hagyjátok már abba, tudjátok, hogy mit hallottunk! Az akkor is Dargo volt!
Nem te idióta, Dogro.
Miért lenne Dogro? Hallod te, hogy ez egy milyen hülye név?
Igen, pontosan hallom, de te hallod saját idegesítő hangodat?
Éles sikoly töri meg az éjszaka közel sem békés csendjét, pont akkor, amikor a démon is megszólal. Így nem igazán hallom az első mondatát, de a hangokat sem tovább a fejemben. Ez az utóbbi meg jelen esetben igazán hálás. Zilált hajjal, kapkodó levegővel, előre mutató tőrrel a kezembe meredek a démonra. Szemeim szikrákat hánynak, de csak mert erősen koncentrálok rá. Mögöttem pedig valami összedől. A sikolyomnak tudom be, mi más okozhatta mégis? Nem mindig tudom az erőmet kordában tartani. Ilyen ez az őrület.
- Ez még hülyébb név, mint amit ezek találtak ki - fintorodok el. Hát milyen név az, hogy Athlan? Várj, ez ismerős. - A kicsi kígyó barátja vagy! - csapok le rá. Hiszen őt is úgy hívják, vagyis valami ilyesmi rémlik. Igaz már arra sem emlékszem, hogy Én milyen nevet adtam neki. Nem hogy, amúgy mi volt, de valami hasonló, vagy ő lenne az?
Pokol teremtménye és az árnyékok között jár. Szemem forgatom meg, nem a klisé miatt, hanem mert ennyire elpazarolja ama ajándékot, amit kapott. Máris nem annyira érdekes, noha lehetne rosszabb is, lássuk be.
Ahogy előrébb hajol a penge finoman fúrja át a bőrét. Erősen tartom a fegyvert, ellentartok az erőnek. Letekintek a megsebesítés helyére, ahol a vér előbukkan, vékony patakként folyva végig a…
Kékben tündöklő szemeimet felemelem a férfiéra. Ajkamra visszaül az elégedett mosoly.
- Kevesen képesek túlélni - húzom félmosolyra a számat. Ez így igaz. A legtöbbünk be akar olvadni a társadalomba.
Badarság. Mi nem vagyunk embereket. Mi feljebbvalók vagyunk. Az evulóció is arra teremtett, hogy jobbak legyünk náluk. Nagyobbak. Még, hogy olyanoknak lenni. Megalkudni velik, szinte felháborodnék ezen a gondolaton.
- Oh, Aranyom, fogalmad sincs, hogy kit fogtak el - önbizalmam határtalan. Néha az is, de tényleg nem tudják.
Rossz félvérrel húztak ujjat. Én nem csak egy vagyok egy oly közösülésből, mely csak arra szolgált, hogy a viszkető ágyékot enyhítség. Én ennél több vagyok. Engem okkal teremtett Apám, de még milyen okkal. Nem fogok neki kudarcot vallani, de nem ám.
Nevem mégsem árulom el neki. Számtalan holtat küldtem a pokolba, bejárhatta a nevem. Vagy épp nem.
A patkány láttán hátrébb hőkölök magam is. Arcom fintorba fordul.
- Undi - jegyzek meg ennyit, még akkor is, ha látom, hogy mit művel. Szemmel követem. Ajkam felhúzom, majd elfordulok a férfitól. Mezítlen lábbal csattogok, hangosan nevetek fel a lelkemért tett kísérlete miatt.
- Az már elkelt. Jobb vevő volt rá - húzom össze szememet egy pillanatra még a vállam fölött tekintve rá. Ajkamra kiül újra csak az eszelős tekintet. A tőrt  magam mellett tartom, áttetsző… ruhának nem nevezném, inkább hálóköntös? Mégis felül a mellem alatti részig zárt. Fura.
Pedig egy jó kis Origa. Egy kis erőszak, a szerencsétlen lány sikolya, ahogy áttöri az éjszaka csendjét, a tehetetlenség érzete. Megtörten sóhajtok fel. Milyen álomi is lehetett volna.
Lehetett volna, ha nem akarnék valamit tudni.
Újra eszelősen nevetek fel.
- Megmentetted? - fordulok hátra felé, miközben az utolsó élőhöz közeledek. - Ahhoz előbb meg kellene tudnom halni - hajolok előrébb, hajam az arcomba lóg.
Meghalni. Luxus ez számunkra és ez rohadtul nem jó. Nem lehet senkit sem megölni, de…
Lassú lépteim vezetem az utolsó alakhoz. A templom egykori tartóelemként szolgáló acélrúdjait használom béklyó gyanánt.
Nyugodtan guggolok le mellé. A tőrt felemelve karcolom végig a férfi arcát. Ijedt, a félelemtől és a kezdő fájdalomtól könnyek szöknek a fejedbe.
- Nem igazán kellett volna elrabolnod Kyarát, édesem - hajtom fejemet oldalra, szemlélve a markáns vonásokat. Valaki számára biztos vonzó lehetne a maga húsos pofijával. - Nem tudod, hogy kivel húztál újat, de én sem tudom. Mit akartok? - fordítom a pengét az arcához, mintha csak borotválni akarnám. Azonban az éles fegyver a bőrébe váj, nem mélyen. Csipetnyi falatot vágok le a bőréből, a nyers húst kívánom látni.
Fájdalmas ordítás szakad fel a férfi torkából. Két ujjam közé csippentem a bőrdarabot és dobom a hátam mögé.
- Szóval? - teszem fel a kérdést halálos nyugalommal a hangomban. Arcom komoly, ritkán, de komoly.
Kik ők és mit akarnak? Ha nem válaszol egy újabb nyisszantás, ezúttal az álla tájékáról.
- S mégis minek jelentél meg? - vetek egy pillantást a démon felé. Unatkozik, árnyak között jár. Nincs értelme annak, hogy most mégis megjelent.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Május 29, 2019 7:12 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Kyara & Athlan

"Az vagyok, aki vonít az éjen át,
S az is, aki üvölt a hóban.
Én vagyok az, aki fényt sose lát,
S a mélyből jő iszonytatóan."
Sosem voltam az a drámai démon, aki sok figyelmet fordított volna az eljövetelére. Nekem nem kellett sosem térdelnie senkinek, isteníteni, vagy éppen áldozatot bemutatni. Sosem imponált a hízelgés, sőt, attól egyenesen bedühödök, hiszen ha valaki oly' magas szintekre emeli önmagát, hogy méltónak találja magát arra, hogy megidézzen egy démont, akkor igenis elvárom, hogy a jelenlétemben kihúzza magát, nézzen a szemembe, s ne hunyászkodjon meg. Sokan nincsenek tisztában a következményekkel, pedig egy idézésnek bizony vannak. Sajnos jómagam már nem vagyok olyan türelmes, mint némely társam, hiszen ha én meglátom az első kicsiny jelet, hogy valaki nem méltó a feladatra, akkor hamar véget vetek az egésznek. Ez a társaság csupán a lánykának köszönheti, hogy nem szedtem még őket apró darabokra. Mégis ki áldoz fel egy őrült félvért?
- Azt csak hiszed... – súgom vissza, mikor az utolsó kicsiny vércsepp is eltűnik a nyelvemen. Anzunál egyértelműen alkalmazni fogom Atyám néhány módszerét, melyek egészen lenyúlnak a vérmágia sötét és mocskos verméig. Soha nem kóstoltam a Mesterem vérénél csodásabbat... Még magamnak is nehezen ismertem el, hogy talán túlságosan is fenséges volt minden cseppje. A démoni vér csodálatos... Egy igazi tiltott kincs, mely könnyedén megőrjítheti a gyenge elmét.
Segítek leszállni a lánynak, s mikor megérkezik az ostoba válasz, egyből egy akaratlan sóhaj szakad fel belőlem.
- Hát? Izé? – vonom fel kérdőn a szemöldököm. Azt hittem, hogy legalább egyből kinyögik, hogy pénzt akarnak, hatalmat, fegyvert, de még ez is elmarad.  
- Tehát unatkoztok. – reagálok a lány szavaira, ami a bolond tartalma ellenére nagyon is igaznak bizonyul. Pár unatkozó senkiházi kitalálta, hogy megváltja a világot... Ez már a milliomodik a sorban.
Az oltár mögé sétálok, majd enyhén kitámasztom magam a hűs kövön, miközben unottan figyelem az eseményeket. Hát persze, hogy megrontanák a félvért! Bármit kérhetnék, ők megtennék. S ez számomra szörnyen kiábrándító és unalmas... Hol az izgalom? Hol a kihívás? Egy csekély ásítást elnyomva nézek végig az egyik vetkőző férfin, majd a következőn. Már csak abban reménykedek, hogy a leányzó feldobja egy kicsit a helyzetet. S úgy tűnik, csak kívánnom kellett.
Csontok törnek, vér fröccsen, sikoly rázza át a romos templom magányos csendjét. Már majdnem zene füleimnek! De csak majdnem. Nem érzem, hogy mindent beleadnának abba, hogy megöljék ezt a láthatóan bolond nőszemélyt, kinek az őrült kacaja szinte szebben cseng, mint ezeknek a senkiháziknak az üvöltése. Mikor felém mutat, én egyből felegyenesedem, majd lassan felé kezdek lépkedni. Mikor kellő távolságba érek, enyhén széthúzom a köpenyt magamon, s ha még mindig tartja felém a tőrt, akkor egészen közel lépek hozzá úgy, hogy a hegye enyhén megbökje a mellkasom. Felszisszenek egy sóhajjal, s kissé elmerengve legyintek.
- Nem vagyok sem Dragon, sem Dogon, sem Dagon... Sőt, még az sem, akit ténylegesen próbáltak megidézni. – a szemem sarkából érzékelem, ahogy a maradék három a kijárat felé kezd araszolni, de hol maradna a személyes örömöm, ha ezt csak úgy hagynám? Felemelem a kezem feléjük, mire a romos boltív elé jó pár nagyobb törmelék hull, elzárva ezzel a kivezető utat. A tekintetem utána egyelőre a félvérre emelem újra.
- A nevem Athlan. Kétlem, hogy hallottál volna felőlem, hiszen eddig inkább az árnyékok közt jártam. Mióta bezárult a Pokol, azóta kénytelen vagyok itt ilyen ostobaságokkal elütni az időm. – egy kezemen meg tudom számolni, hányszor futottam bele rólam szóló úgymond legendákba. A démon, akit tündérek neveltek egykor... Határozottan állíthatom, hogy az alatt a pár hónap ők jobban a gondomat viselték, mint a saját népem.
Váratlanul még közelebb hajolok, s ha még tartja a pengét, amaz könnyedén beljebb fúródhat a mellkasomba. Hiába, élvezem gyötörni a materiális valóm, hiszen a fájdalom sokkal nagyobb összhangot képes teremteni a lelkem s a húsvér énem között.  
- Ritka, mikor félvérrel sodor össze a szél. – felvillannak a szürkés szemeim, ahogy végigtekintek rajta. Sokan korcsoknak tartják a fajtáját, de én magam sosem vélekedtem így. Tudom jól, hogy vannak bizonyos gyötrő érzések, melyek kegyetlenül űzik a démoni lelket, s nem hagynak békét a háborgó tengernek. Az ilyen románcok, melyeknek gyümölcse születik, nem mindig esztelen szórakozásból fakadnak.
- Jobban foglalkoztat inkább, hogy te ki vagy. Nem sűrűn lehet belebotlani olyanokba, akik egy magadfajtát akarnak feláldozni. – ekkor hátrébb lépek egyet, mire váratlanul egy fekete, hosszú orrú, rágott fülű, piros szemű patkány dugja ki a fejét a zsebemből, s mászik fel a köpenyem ujján. Ő az egyik legfontosabb dolog a számomra, hiszen amellett, hogy hűséges társ, életem legszebb emlékét hordozza magában. Atyám ajándékozta őt nekem egy nagy áttörésemkor, s azóta velem van. Lágyan fogom a kezembe, s arcomhoz emelem. Ajkaim ekkor feketés, lilás árnyalatot öltenek, mire halkan suttogni kezdek pár szót az állatnak. A hangom halovány füst képében ölt alakot, s miután ráfújok, amaz lekapaszkodik a ruhámon, s őrült sebességgel, vadul cincogva ugrik rá az egyik csuklyásra. Apró, ám hegyes fogai a kezébe marnak, s ennyi elegendő is. Egyből szalad vissza hozzám, s elbújik újra a köpenyem rejtekében. Alig kell pár pillanat, a férfin egyből megjelennek furcsa, sötét foltok, s üvöltve rogy le a földre. Ó, igen, ez a csodás folyamat, csak felgyorsítva... Épp most marja szét a betegség, s férkőzik egyre beljebb a csontjai felé. Hosszasan sóhajtok fel, s végignyalok feketés ajkaimon, miközben figyelem a vergődését. Hatalmas élvezeti értéke van, azt meg kell hagyni! A gennyes, folydogáló s vérző sebekről a tekintetem hamarosan újra a lányra vetül.
- Egy csókot a lelkedért? – húzom széles vigyorra az elszíneződött ajkaim. Természetesen komolytalanok a szavaim, hiszen nem azért jöttem, hogy alkudozzak. Eközben újra egy kiáltás zúg át köztünk, hiszen a borzalmas látvány a csúcspontra ér, mikor szép lassan cafatokban szakad le a barátunkról a hús.  
- Csalódtam volna, ha szétteszed nekik a lábad. – jegyzem meg mellékesen. Szavaim után újra felemelem a kezem a kiáltozó csuklyás felé, kinek pillanatokon belül eltűnik a szája a helyéről. Heves zihálásba kezd, de a levegő hamarosan úgyis belé szorul az egyre inkább eluralkodó pánik miatt. S ahelyett, hogy a harmadikat is gyötörném valamivel, egyszerűen csak felé mutatok.
- Olyan unalmas idefent... Szórakoztass, te lány! Ha már voltam ily’ kegyes, és megmentettem az életed... – vigyorgom felé fertőzött mosollyal, s ha akarja, akkor nyugodtan learathatja az utolsó ép szektás gyümölcsét.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Katolikus templom - Page 5 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Május 28, 2019 6:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


What are they doing?
Egy alak bontakozik ki a ködből mellettünk. A kántálás lassan marad abba, látom a felém emelkedő csuklyás álla megnyúlik. Szája tátva marad, de mi tagadás bennem is elnémulnak egy percre a hangok.
Ezeknek tényleg sikerült? Meg tudtak idézni valakit?
Fejem kissé felemelem, hogy jobban láthassam az alakot, kit sikerült, ám az is csuklyát viselt.
Biztos ez a Titkos Csuklyások Társasága. Egész unalmas, főleg ezzel a színpadiassággal. Számat magam is tátom, ám én nem a meglepetés miatt. Leginkább az unalom, mely az ajkaimra költözik az ásítás formájában.
Az ezüst tőr lassan ereszkedik le, a férfi pedig felém fordul. Az arca… meg a teste. A még mindig csuklyás alakokra tekintek. Döbbent csend fogadja a démonunkat, kit Drogonak hívnak? Tényleg így…
Néhányan a “tömegből” térdre ereszkednek, hezitál a főmufti is, de végül megteszi ő is.
Hasam enyhén süpped be az érintés nyomán. Szemem vezetem végig a démonon. Turkálására  csípőmet mozdítom meg jobbra, majd balra. Ám ahelyett, hogy felszisszennék alsó ajkamba harapok.
- Jól jegyezd meg az ízét, mert ennél finomabbat soha nem fogsz kóstolni, Vampeszka - vigyorgok rá egy kacsintás kíséretében.
Vérem értékesebb, mint azt bárki is gondolná? Pusztítás járja át, benne van minden sejtembe, még ha csak félig is. Egyszer azonban kóstoltam valami különlegeset. Valami finomat, mely minden vérnél ízletesebb volt. Az a démon… A kettőnk közöse…
- Pe… Peerszeee - jön a hebegés mellőlem, fejemet oldalra fordítva figyelem, ahogy sután állt fel. A bilincsekkel elbajlódik rajtam. Én pedig nem segítek neki, hiszen ide-oda kapkodom a kezeimet.
Szórakozás nekem is jár. De végül csak sikerül neki. Mind a négyet.
- Mily nagylelkű - jegyzem meg és elfogadom a felkínált kezet. Már ha a kezét nyújtja, nem másként kíván segíteni rajta.
Könnyedén pattanok fel, kicsorduló véremnek nem engedek gátat, érzem ahogy hideg bőröm nyaldossa a bíborló nedv, egyre jobban araszol lefelé. Begyógyulni a seb nem kívánkozik. Kissé kótyagos vagyok még.
- Mi azt szeretnénk.. hogy… hát… izé - kezd bele a főmufti, szemöldököm magasra vonom, majd kezeimet ütögetem magamhoz.
- Én tudom, én tudom! - kezem emelem a magasba, akár egy pedáns iskolás. Hatalmas vigyorral az arcomon fordulok a férfi felé, ki nem átallja markolászni a vállamat. - Unatkoznak! - közlöm az egyszerű tényt.
Mégis mi másért.
- Mi nem! - tiltakozna az egyikük, ám a szó belé fagy. Meglehet, hogy nyelvét szó szerint gúzsba kötötték?
Még mielőtt a valódi választ megkapnák, a démonka újra megszólal. Én pedig a szemöldököm emelem fel újra csak.
A démonka keze lassan araszol a hátam irányába, könnyedén lök rajtam egyet én pedig esedezve omlok az egyik felálló férfi karjába, a lépcsőkön lehanyatva. Lenge öltözetem mit sem segít nekem.
De nekik a feladatba.
- Oh! Orgia! - lelkesedek. Vajon hagyjam magamat, élvezzem ki, hogy a démon kedvére tegyek, vagy…
Eeeeeh.
Hangosan sípol az egyik hang a fejemben.
Persze, persze, persze, tudom, ez rém unalmas lenne. Jó, jó, teszünk ellene, pedig csak egy apróság kellett volna, egy…
- Hjaj - sóhajtok fel. A férfiak mintha farkasszemet kaptak volna. Csuklyájukat ledobják. Nagyon akarhatnak valamit, ha erre is képesek lennének.
Igen, ha lennének. De nem lesznek azok. Az első versenyző, aki elég elszántan közelít felém, félúton összeomlik. Szívét szorítja egy ismeretlen erő, egyre erősebben és erősebben. Oh, a hatalmam korlátlan - is lehetne - szinte a legerősebb minden démoni képesség közül. Csak fejleszteni kell. Szóval az egyik szívét töröm össze. Szó szerint.
A tör felemelkedik az oltárról, hacsak a démonkám nem állítja meg, akkor bizony a főmufti fejébe állítom azt. Koponyájának reccsenését még én is hallom.
Fejemet hátravetve nevetek fel. Az egyikük megfogja a karomat. Őrjítő nevetésem betölti a teret.
- Ugye tudod, hogy nem illik védtelen lányokkal így bánni? - töri hátra a kezét ismételten egy láthatatlan erő. Hallom a fájdalmas ordítást, mely a torkából szakad fel. - Oh ez fáj? - a dramaturgia miatt könnyedén csavarok csuklómon, hogy a nyakát törjem.
Ezzel a mozdulattal nyúlok ki a főmufti irányába, ahonnan a kezembe kapom az ezüsttőrt. Egyenesen a démonka felé mutatok. Szemmel láthatóan a többiek nem igazán igyekeznek már, hogy magukévá tehetem.
- Te? - indulok meg felé, eszelős tekintettel. - Ki vagy?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Május 28, 2019 7:22 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Kyara & Athlan

"Az vagyok, aki vonít az éjen át,
S az is, aki üvölt a hóban.
Én vagyok az, aki fényt sose lát,
S a mélyből jő iszonytatóan."
Egy apró vércsepp gördül le ajkaim szegletéből, miközben a maradék nedű elveszik a mélyükön. Hamar megérzem, hogy a testem egy különös bizsergésbe kezd, s mikor már úgy szemlélem a világot, mintha egy sötét vízfüggönyön át tekintenék kifelé, akkor kezdem el mormolni halkan az igét. A hangom mélyebb árnyalatot vesz, s minden megszűnik körülöttem létezni. Ki gondolná, hogy egy olyan tapasztalt démonnak, mint jómagam, ilyen nehéz kapcsolatba lépni a Mesterével? Nem az én tudatlanságom okozza, hanem egyrészt ő még az egyszerűnek tűnő dolgokat is szereti bonyolítani számomra, másrészt pedig mióta lezárult a Pokol, Atyám azóta ismeretlen helyen tartózkodik. Nem véletlen hát, hogy túlzott koncentrációt és áldozatot követel a kapcsolat. Utóbbi alatt nem csak az immáron halott lányt értem, hanem a saját testem is szörnyen legyengül közben. Túl sok fizikai erőt szív el az egész, ami után muszáj pihennem.
Ahogy egyre mélyebbre haladok magamban, úgy veszti el az idő értékét. Atyám halk zöngése felszól a messzi vidékekről, mely oly’ halk, mint egy fűszál lengedezése a szélben. Nehezen értem. Túl akadozott, túl távoli. Az is erős koncentrációt igényel, hogy egyáltalán tartsam a kapcsolatot. Ezért fogja mindig rövidre, s most is talán pár perc telhet el a valóságban – míg az elmémben hosszú évek.  
Egy kéréssel fordult hozzám. Valakik folyamatosan meg akarják idézni, s ez nála nagyon bezavar jelenleg. Egyértelmű, hogy nem fog előjönni, de ezt a problémát meg kell oldani  - oldanom. Ezért ha hívják, én fogom majd azt érzékelni, nem pedig ő. Szépen fogalmazva, takarítsam el a szemetet az útból...
Atyám hangja hamarosan elszáll, a fátyol lehull, s újra a dohos pince mélyén térek magamhoz. Nehezen állok fel, a lábaim remegnek, s alig bírom el a súlyom. A köpenyem magam után húzva négykézláb mászok fel a lépcsőn, s a koporsómig meg sem állok. Halkan felnyögve mászok bele, magamra csapom a tetejét, s másnap estig fel sem kelek.
Mikor a testem pihen, megint csak eltűnik az idő, így mikor felébredek, s lehajtom a koporsó fedelét, kell pár pillanat, mire újra visszatérnek az érzékeim. S ahogy ez megtörténik, hamarosan vad lüktetésbe kezd minden porcikám. Olyan érzés, mint mikor el akarom hagyni a testem, ez azonban erőszakos és irritáló. Viszont tudom jól, hogy ez a hívószó, s el kell intéznem. Így hát hagyom, hadd tegyék a dolgukat. Elengedem magam, s megvárom, amíg áthúznak az ő síkjukra.
Dagon? Jól hallom? Ohh, ezek még annál is ostobábbak, mint elsőre hittem. Tapasztalatlan, felkészületlen senkiházik. Mielőtt még az egyikük meglendítené a tőrt, akkor alakulhat ki a gomolygó füstfelhő a pecsét felett, melyből pillanatokon belül én magam öltök alakot. Egy-két szokást magammal hoztam az emberi létből, az egyik ilyen például a szenvedés imádata. Emlékszem még ennyi évszázad után is, milyen élvezettel csókoltam végig a fekélyes sebeken. Még mindig büszke vagyok, hogy én hozhattam el a falum számára a rothadást és pusztulást. Persze, ezt sem úgy kell érteni, hogy ész nélkül öldökölök. Nincs szükségem minden pillanatban arra, hogy megmártózzak valaki fájdalmában. Sokkal inkább békét hoz a lelkemnek egy nehéz időszak végén, s a kegyetlenség által eresztem le a bennem felgyűlt felesleges mocskot az élvezeteken keresztül. Egyszóval, akkor ölök, amikor én úgy akarom. Nem pedig akkor, mikor ilyen mihasznák próbálnak játszadozni. Azt hiszem, ideje levezetni a feszültséget...
- Én, a hatalmas és kegyetlen Dagon, eljöttem hozzátok, ereszkedjetek hát térdre! – tárom szét a karjaim igazán színpadiasan és drámaian, majd lehúzom a fejemről a csuklyát. Ujjammal a tőr felé bökök, majd közelebb lépek az azt szorongató patkányhoz. Mélyen nézek a szemeibe, csak hogy még jobban elhatalmasodjon rajta a rettegés. Sőt, hangulati elemnek halottá varázsolom a tekintetem, mely így szürkésen és sápadtan kezdi őt fürkészni, illetve a nyelvem kettéhasad a számban. Apróságok ezek, mégis az őrület határáig lehet kergetni az óvatlan idézgetőket.
- Arra semmi szükség, gyermekem. – azzal elveszem tőle a tőrt, s a lány felé fordulok. Tenyerem a hasára simítom, majd egyik ujjam enyhén a bőrén levő mély vágásba szúrom. Az immáron véres ujjam ajkaimhoz emelem, s a kígyónyelvem halk sóhajjal nyalja le a vért, miközben végig az „áldozatom” figyelem. Aztán jön a felismerés, hogy mi ő valójában... Ez pedig halovány, ám annál aljasabb mosolyt csal az arcomra, s észrevétlenül kacsintok a lány felé.
- Oldozd el őt. Mihez kezdjek vele, ha még mozogni sem tud? – adom ki az utasítást. Ha pedig valamelyik megteszi, akkor ha hagyja, felsegítem a lányt, hogy talpra tudjon állni.
- Miért szólítottatok? – teszem fel a kérdést a társaságnak, s ha még mindig mellettem áll az ajándékom, úgy nyugodtan a vállára simítom a kezem. Megvárom, amíg valaki válaszol, persze mit sem érdekel. Csupán a hatás kedvéért teszem.
- Bármit teljesítek, egy feltétellel... Nektek is adnotok kell valamit... – mutatok végig mindegyiken lassan, a hasuktól kicsit lejjebb. Majd enyhén előre lököm a félvért, ha hagyja magát, s felemelt állal biccentek felé.
- Azt akarom, hogy tegyétek magatokévá. Most azonnal. Mindenki. Az idő sürget, úgyhogy én sietnék a helyetekben... – vigyorodok el aljasan, s kis híján kibukik belőlem a röhögés, de még nagy nehezen vissza tudom fogni. Hátrébb is állok hát, hogy az oltár mögül nézhessem a műsort. Természetesen nem hagyom, hogy megöljék a lányt, vagy az akarata ellenére rontsák meg, de egyrészt kíváncsi vagyok, hogy venne revansot, másrészt rettentően élvezem a zavarral vegyített rettegést a levegőben. Ez is persze addig jó, amíg nem válik unalmassá. Ha így lesz, akkor úgyis hamar véget vetek ennek a bohóckodásnak.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Katolikus templom - Page 5 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Május 27, 2019 5:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


What are they doing?
Az ezüst tör pengéjén megcsillan a Hold ezüstös fénye még mielőtt a bőrt érintené hegyével. Élét finoman simítja végig a hófehér hasfalon a bíborló vér lustán hagyja el nyughelyét. Halk szisszenés töri meg a kántálás monotonitását. A pengét egy erős férfikéz tarjta, néha megremeg, ahogy egyre mélyebben vág a húsba, vérét ontva a…
Hat csuklyás férfi állja körbe az oltárt, mely az elhagyatott templom utolsó ép részét képzi. A tető évekkel ezelőtt beomlott, talán már akkor sem volt itt, amikor utoljára jártam itt, alig egy dekáddal ezelőtt. Azóta sok minden változott. A buja növényzet belepte az egykor ékes templom minden zugát. A kilences szektor bűzét mégsem képes távol tartani a szent épület.
Szent. Mily irónikus.
A hat csuklyás férfi földig omló palástot visel, melyeket vörös zsinorral kötnek meg a gallérjuknál. Szívük felett vörös cérnával vart jelkép. Egy sárkány, aki egy pentagramban helyezkedik el. Mily eredeti.
Kéjesen sóhajtok fel. A penge újra megremeg a férfi kezébe, torkomból pedig hangos nevetés szakad fel. Érzem, tudom, hogy a penge az én húsomba vág, mégsem érzek semmit. Nevetséges.
Kezemet mozdítom, ám a bilincsek megkötnek. Ha nem is túl eredetiek, ahhoz mégis volt eszük, hogy pontosan tudják, hogy kit kapjanak el. Szegény, gyanútlan félvér lány, aki nem akart ártani senkinek - éppenséggel -hátulról érte a galád támadás. Tarkóm még sajog, fejem zizzent, de mikor nem?
- Ha adhatok tanácsot… Pocsékul csináljátok - ráncolom össze az orrom melletti bőrt. A penge újra megremeg, ám most már a bordáim között jár. Nem vág túl mélyen, épp csak a bőrt. - Nyami - emelem meg kissé a fejemet, ajkaimat megnyalva.
Ekkor a penge újra megáll. A csuklya felém fordul, nem láthatom, hogy ki van mögötte, arcának borostás élét mégis kiszúrom. Fáklyákat helyzetek maguk köré, megszámolni nem tudom őket. Fényük narancs árnyalatában ragyogja be a teret, szörnyekként rajzolja az árnyékokat a falak töredezett oldalára.
Most mit néz? Szarul csinálják. Ezerszer jobban küldtem át a túlvilágra bárkit, amikor épp kerestem valakit. Azt az egy embert. Vajon mennyi elátkozott lélek kiálthatja az utolsó mondatot amit hallottak?
“Kyara Gilberung keresi az apját.”
Jobb ötletem sosem akadt, hát a pokolba üzentem neki. Nem kellett hozzá sok, csak néhány alávaló gazember, belőlük meg mindig volt sok.
A kántálást a hat másik csuklyás mégsem hagyja abba. Tört latinnal óbégatnak valamit. Ha lehet nekik hinni, akkor démont akarnak idézni, de még ehhez is analfabéták. Fejemet oldalra fordítva figyelem a pecsétet, melyet az oltár körül helyeztek el.
- Uh, ott egy hiba! - lelkesedek, kezem, lábam megemelve, ám sokáig nem tudom. Láncok tartják fogva, melyekre rúnákat véstek. Képtelen vagyok az erőmet használni, ha akarnám.
De hogy őszinte legyek egy pillanatig sem akarom. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a vége. Megölni képtelenek, de addig is jót tudok velük szórakozni. Bizonytalanul emeli a magasba a férfi a tőrt, szívem magasságába.
Szemeimet megforgatom. Hallom, ahogy fogai megcsikordulnak. Persze, hogy nem erre számított. Azt hitte, hogy sikongatni fogok, mint egy óvodás? Mi vagyok én, egy szende szűz? Már a gondolatra is nevetés fog el, melynek hangot is adok. Akkor, amikor ő is megszólal.
- Dagon, téged hívlak most át, a túlvilágról! - hallom magabiztos hangját. A nevetés csak még jobban kaparássza a torkomat. Jobbra és balra dőlök, mit sem érdekel, hogy vérem szinte végigfolyik rajtam.
Fekete ruhába öltöztettek, mégis felvágták azt szinte a mellkasomig. Logika.
- Nincs is túlvilág, bezárt a pokol vele együtt a bazár is, uh, tudom már! - folytatom, szemeimet kidüllesztve tekintek rá. Megpróbál nem figyelni rám és teljesen arra koncentrálni amit csinál.
Fogalmam sincs, hogy mit csinál.
- Fogadd ajándékba a lány lelkét, békítő szándékunk felől ne legyen hát kétséged - fáklya fényében még egyszer megcsillan a penge, mielőtt még egy lendületet venne, hogy belém mélyessze.
De tényleg. Mit vár?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Katolikus templom - Page 5 VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1070
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Május 15, 2018 8:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


***
Szabad a játéktér
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 8 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 14 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7