Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Katolikus templom •
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 24, 2019 3:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Kyara & Athlan

"Az vagyok, aki vonít az éjen át,
S az is, aki üvölt a hóban.
Én vagyok az, aki fényt sose lát,
S a mélyből jő iszonytatóan."
- Csak nem szerelmes ez a félvér lányka? Ó, te kis drága... - biccentem oldalra a fejem nagyokat pislogva. - Ez olyan... - sóhajtom mélyen a levegőbe, halkan felszisszenve. - Gusztustalan. - csóválom meg a fejem. - De azért szép. Tényleg. És romantikus. - ekkor a halántéka felé bökök kíváncsian. - Mégis hányan vagytok odabent? - ugyan nem az volt a cél, hogy én bármi érdeklődést mutassak bármi iránt is, ám nagyon úgy tűnik, hogy valami kíváncsiság-féle csillan vissza a halovány zöld tekintetemből. Ezt persze nem kell a kisasszony tudtára adnom, még a végén elbízná magát.
- Miért, mi van San Franciscoban? - pislogok őszinte tudatlansággal. Nem sok ideje vagyok a felszínen, s eddig valahogy volt jobb dolgom is annál, mint hogy belevessem magam a külvilágba, s magamba szívjam az újat. Sajnos ebből egyre inkább úgy néz ki, hogy nem fogok tudni kimaradni.
- Mi szükséged van neked démonokra? Csak nem felcsaptál valami igazságosztónak? - vonom fel egyik szemöldököm némi gúnyos mosollyal. Őszintén szólva nem lennék meglepődve, ha egyik pillanatban démonok alá feküdne, a másikban meg ölné őket. Sőt, ettől tűnne csak normálisnak! Magához képest, persze.
- Miért gondolja mindenki, hogy egy magamfajtát csak az éltet, hogy kínozhat másokat? - sóhajtom ábrándosan a levegőbe. - Én nem vagyok ennyire egysíkú. - emelem meg az állam nagyképűen. Persze, tisztában vagyok vele, hogy sokan örülnek ennek, hiszen számtalan dolgot, mint például a kínzást a végletekig tudnak húzni. Ám én egy kicsit máshogy működök. Ez a lány meg... Ahogy a szemei cikáznak, én megállok előtte, s próbálok arra mozdulni, amerre a tekintete rohan, hogy valami értelmet keressek ott bennük, de hát azt kereshetem.
- Majd meglátod, ha jó leszel! -  vagy nem. Unottan indulok meg a lefelé vezető lépcsőkhöz, de a kisasszony az utolsó pillanatban megakasztja a lépéseimet. Morogva emelem a tekintetem a roskatag plafonra, s szememet forgatva lépek vissza végül hozzá.
- Őszinte leszek, rohadtul nincs kedvem foglalkozni ezzel az egésszel. Úgyhogy... - váratlanul megfogom Kyara csípőjét, majd egy mozdulattal odébb tolom az oltáron. Ráhajolok, felhúzom a lábaimat, majd végül kényelmesen elnyújtózok a hűs kövön, de a végén a hátsó felemmel még lökök egyet a bolond lányon.
- Visszavonom, én inkább itt fekszek, te pedig juttass ki innen. Aztán jöhet nekem a jutalomfalat, mert ilyen jó és nagylelkű vagyok. Szerintem korrekt ajánlat. Na, indulás! - a hátára fektetem a kezem, lökök rajta egyet, ám mielőtt még elkényelmesedhetnék rendesen, megcsapja a fülem egy halk morgás, mely kicsiny visszhangként száll végig az épületben. Egyből felkapom a fejem, s kérdőn nézek a leányzóra.
- Már elnézést! - ráncolom a homlokom. - Négykézlábra esetleg nem akarnál ereszkedni a kedvemért? Még a kezem is megnyalhatnád! - röhögök fel, s meglengetem felé a tépázott karomat, mely lassacskán kezd regenerálódni. Érződik rendesen, hogy jóval lassabb a folyamat, de hát én aztán nem bánom! Megint ereszteném vissza a fejem, de ekkor újabb morgást hallok, immáron közelebbről.
- Mondtam, hogy... - felülök végül, s meglepődve emelem a tekintetem a fal mellett ácsorgó pokolkutyára, aminek a nyelve hosszasan lóg ki a szájából, egyik szeme félig lóg lefelé a pofája mellett, s akadozottan emelkedik a tüdeje. A morgása egyre hangosabb, s lassú léptekkel indul meg felénk.
- Nahát, nézzenek oda! - leeresztem a lábaimat az oltárról, majd elkezdek integetni a dög felé, ám az olyan élesen és görcsösen figyeli a lányt, hogy esélytelen lenne magamra vonni a figyelmét. Így halkan szusszanva kulcsolom össze a kezeim magam előtt, s figyelem, ahogy a léptei, a karma felkavarja a port, s ahogy szétmásznak alatta az apró kavicsok.
- Talán gyorsabban kellene szerezned jutalomfalatot, bár ennek a pokolkutyának talán pont te lennél a legjobb falat... - nevetek fel, mit sem sejtve arról, hogy a dögöt csupán én látom.
reveal your secrets

Kyara Gilberung


Katolikus templom - Page 5 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 19, 2019 8:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


What are they doing?
- Oh, a végtelen üresség érzete, amikor úgy érzed, hogy senki sem elég jó neked, sőt mi több, senki sem jó neked, mert tudod, hogy senki sem tudja azt nyújtani, amit igazán vágynál? – teszem fel tőle a kérdést, mely nem is annyira költői és amiben több az érdeklődés, mint amennyit magam is el tudnék hinni. Kijelentésére mégis hangosan nevetek fel, majd el is hallgatok.
- Már megtaláltam – közlöm vele. Persze nem volt az erőszak, oh, dehogy is volt. Sőt mi több. Az a fájdalom, az a kín, az a kéj. Mély sóhaj szakad fel torkomból.
Oh, te dögrovás, miért csak az álmomban, a képzeletemben létezel? Miért nem tudsz megtalálni személyesen, meglátogatni? Miért csak az álmomat kínzod?
Naná, hogy azért, mert ott a legjobb a szórakozás, hiszen egy alávaló, bitang démon vagy. Milyen édes is.
Kérdésére ezúttal meghajolok előtte. Bal lábamat a jobb mögé helyezem, pukedlizek is hozzá.
- Kérlek, alássan én mindent csak és kizárólag magamtól tanultam meg! – emelem meg magamat. – Senkitől nem kértem segítséget – vonom meg a vállam. Nem is volt nagyon rá időm, meg lehetőségem sem. – Tudod a démonok nem nagyon merészkednek San Franciscoba, ha mégis, lehet, hogy gyorsan visszaküldtem őket a pokolba – húzom el a számat. Szükség volt rájuk, hogy apucikámnak tudjak üzenni. Ilyen dolog ez. – Itt meg van jobb dolgom is, mint hogy démonok után kajtassak – vonom meg a vállam. – Jah, tényleg voltam New Orleansba is! – lelkesülök, kettőt ugrok és tapsolok is hozzá. Majd hirtelen hagyom abba. – Jah, de ott minden démon rém uncsi volt – húzom el a számat. Mintha nem ismernék a mókát, totál kiábrándítóak voltak!
- Mégis mi ennyire unalmas? A túl sok halhatatlan ember? Akiket a halálba tudsz szó szerint kínozni – mert hát mi mást csinálna a pokolba? – aztán meg újraéled? – kapom a szám elé a kezemet, mintha valami óriásian nagy titkot árulnék el ezzel és most aztán nagy, nagy bajba fogok kerülni emiatt! Még a szemeim is ide-oda ugrálnak a helységbe.
De persze közben, alatta, utána teljesen mást csinálok, már magam sem tudom nyomon követni, hát akkor tőle mégis ezt hogyan várhatnám el? Na ugye, hogy ugye!
Pörgök és forgok, majd az oltálra huppanok ő pedig erőteljesen ránt magához közel.
- Tényleg? – lelkesülök újra csak, amikor a jutifalikról beszél. Vajon mi lehet az? – És mi az? Kis imp csemege? – vigyorgok eszelősen, a nevetésem is, ami kicsúszik hasonló ehhez.
Lábaimat magam mellé húzom az oltáron, jobb kezemmel megtámaszkodom testem mellett. Ő pedig belém törli a vérét, én pedig csak némán figyelem. Észre sem veszem, hogy ajkam szegletét megnyalom. Félrehajtott fejjel figyelem, ahogy lassan fordul meg és távozik.
- Viszlát! – integetek neki lelkesen, szabad kezem felemelve előbb jobbra, majd balra lengetve. Hangom dallamos, vidám, eszelős.
- Jah! A rúnák sok erőt blokkolnak – vonom meg a vállamat. – E bejáraton lehet csak kimenni. Ami meg sóval van körbe hintve – ciccegek egyet, vállamat megvonva. – Bár ha szépen kéred, talán tudok neked segíteni – ejtem ölembe a kezemet és a vértől ragacsos körmeimet kezdem el vizslatni, mintha találtam volna ott valamit, ami nagyon, de nagyon megtetszett ám nekem.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 08, 2019 10:41 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Kyara & Athlan

"Az vagyok, aki vonít az éjen át,
S az is, aki üvölt a hóban.
Én vagyok az, aki fényt sose lát,
S a mélyből jő iszonytatóan."
- Egy próbát megérne, hátha végre sikerülne valakinek! - nem mintha minden második embernek odatolnám magam azzal a felkiáltással, hogy "hé, nem akarsz megpróbálni meghágni?", de azért ha már ilyen feláldozósdit játszanánk, csináljuk már normálisan! Annyiféle szexuális rituálé van, de egyik sem olyan keménylegény, hogy alkalmazza.
- Jaj, ugyan, biztosan megtalálod az igazit, aki majd képes téged halálra erőszakolni! - biggyesztem le az ajkaim, mintha sajnálnám, de hát az olyanok, akik nem rózsaszirmokra vágynak és csokoládéra, igazán megérnek egy apró sajnálatot, még ha az pár másodpercig is tart. Bolond egy nőszemély, s minél tovább vagyok a társaságában, annál inkább kérdésessé válik a számomra, hogy ezek a férgek tényleg ennyire ostobák voltak, hogy őt választották áldozatnak, vagy volt egy konkrét tervük, aminek ő volt a célpontja? Vagy inkább ne értékeljem fel őket ennyire?
- Ugye nem mondod komolyan, hogy... Még senki sem tanított meg téged karóba húzni? - emelem fel a szemöldököm. - Mégis mióta rontod itt a levegőt? - a régi korok maradéka ez a módszer, manapság annyira nem jellemező. Pedig van benne élvezet, nem is kevés, ám az új módszerek bőven felülmúlják kegyetlenségben. Nem mintha én csinálnék ilyet. Dehogy. Soha.
- A Pokol jobb hely volt, mint ez, arra legalább nem untam rá ilyen hamar, mint erre, de... - emelem fel a kezem, ám a mondat bennem ragad, mikor a kisasszony elnyargal mellettem, hiszen látott egy katicát. Nem éppen úgy terveztem a mai napot, hogy megidéznek, s az áldozatuk fogja még kapirgálni a kezem, mert az olyan jó móka, s hamarosan tényleg kezdem elveszteni a türelmem. Bár mocskosul sok tud lenni, ha épp megerőltetem magam, de ennek a nőszemélynek a felét sem értem, így pedig nem olyan vicces, ha csak értetlenül pislogok felé. Ez pedig folytatódik az oltárnál is, figyelem, ahogy pörög a tengelye körül, majd lehuppan, de aztán már talpon is van. Enyhén megrázom a fejem, ahogy hallgatom, de minél többet beszél, annál inkább jövök le az életről. Nagy sóhajjal lépek hozzá közelebb végül, s ha nem ugrik félre, akkor megragadom a karját, majd közelebb húzom magamhoz.
- Inkább maradj itt, játssz szépen a dögökkel, vagy őrizd a helyet, mint egy jó kislány. Kapsz majd jutalomfalatot is, ha ügyes leszel. - hümmögve mosolygok felé, de végül elengedem a karját. Értelme túl sok nem lenne annak, ha az oltárhoz kötözném megint, de hát a türelmem is véges, s van jobb dolgom is annál, mint hogy itt szórakozzak egy bolond félvérrel. Csak gratulálni tudok a többi pusztulatos démonnak, hogy nem tudtak inkább egy kecskébe üríteni...
- Na én elléptem. - ám előttem még közelebb emelem a lányhoz a karom, s ha nem húzódik el, akkor a kis vérpatakokat jól beletörlöm abba a lenge, alig takaró szövetbe. Ennyi erővel ezt se kellett volna ráadni, minek szégyenlősködni? Egy démont idéztek, könyörgöm... Ugyan az összeset nem tudom eltávolítani, hiszen alvad, de azért bemocskolom egy kicsit, hadd örüljön. Végül egy apró vigyorral ellépek tőle, megfordulok, tekintetemmel megkeresem a lefelé vezető romos átjárót, majd megindulok afelé. Kezd egyre inkább nem tetszeni ez a hely, szóval merem ajánlani ezeknek a patkányoknak, hogy maximum tíz percet vegyen igénybe, amíg megtalálom a blokkolást, ami nem enged innen elmenni. Erőt sincs kedvem azért pazarolni, hogy szétromboljam ezt az istenverte helyet. Az olyan... Unalmas lenne.
reveal your secrets

Kyara Gilberung


Katolikus templom - Page 5 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 02, 2019 8:58 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


What are they doing?
- Csak nem azt akarod, hogy megerőszakoljanak - vigyorgok rá kétértelműen, hatalmas vigyorral az ajkam szegletébe. Szemeim veszélyesen villannak meg, kihívóan tekintek rá, karjaimat pedig keresztbe vonom a mellkasom előtt. Hát lenne ennél szórakoztatóbb valami? Ám ahogy taglalja, hogy mivel is töltöttük az időt, elfintorodok. - Ezek kismiskások - fintorgok tovább, ahogy a tetemeken végignézek. Mert hát lássuk be… - Nem született még oly férfi - vagy nő, ám ez részletkérdés - aki elég jó lehetne - sóhajtom el magamat ábrándosan.
Nem igaz, mert született. Van egy olyan férfi, teremtettek. Álmomba egyszer meglátogatott, de ennyi. Egyszer találkoztam vele, vagy tán kétszer? Avagy ez mind a képzelgésem lett volna csupán? Bárhogy is volt, visszamennék abba az állapotba, hátha újra meglátogat. Az a kínzó vágy, azok a fájdalommal teli kiáltások. Még egy kéjes sóhaj szakad fel a torkomból.
- Áh, dehogy, dehogy - legyintek, mert ettől függetlenül teljesen figyelek rá. Vagyis, öhm. Van hogy feltűnik, hogy itt van, de nézzétek el nekem, hogy nem igazán megy ez nekem. Annnyi mindennel lehet egyszerre foglalkozni!
De aztán kiabálni kezd. Vagy csak én hallom a fejembe, hogy kiabálna, amúgy nem kiabál? Egy pillanatra félrenézek, a jobb sarokba, ha ez az egész egy képernyő lenne. Szóval nem a jobb sarokba, csak jobb oldalt, ég irányába.
Kiabált?
Nem.
De mérges?
Mit tudom én, érdekel?
Ja, tényleg!
Vonom is meg a vállam, miután megvitattam magammal a dolgokat.
- De hát az életet élvezni kell! - csapok le rá és újra csak elnevetem magam. - Uh, karóbahúzás! - lelkesülök, még tapsolok is hozzá. Ajkaimon széles a vigyor, szinte levakarhatatlan. Ne akarja levakarni. - Taníts meg, hogy kell! - nem kérem, inkább követelem, magabiztos hanggal. Karjaimat is széttárom, de úgy, hogy a jobbom egy picit feljebb emelem, míg a balt meg lejjebb tartom, hogy egyfonalba legyenek.
- Én! - vigyorgok rá magabiztosan. Szakasztott úgy, mint apám. Pofátlan magabiztosság. A szorongatást is élvezem, nem is tudja mennyire. Ilyenkor érzem csak igazán, hogy élek! Hogy érzek.
De elenged. - Uncsi - öltöm ki rá a nyelvemet. Mitől fosik amúgy mindenki? És ha meghalunk, kit érdekel? Egyszer minden végetér, miért ragaszkodik mindenki ennyire az életéhez? Ez így…
Ezúttal lemondó sóhaj tör fel belőlem és a padlót kezdem el pásztázni.
Lelkét sem adja, üvegcsébe sem zárhatom. Megforgatom a szemem, de hogy mit tudnék ajánlani neki?
- Nem vagy jártas az emberek világába - már nem, ez látszik rajta. - Mondd csak, nem akarsz szórakozni rajtuk? Nem, nem, nem, nem - javítom ki magam, gyorsan egymás után kiejtve a szavakat, majd mindkét kezemmel egyszerre csettintek az arca előtt, mintha mágus lennék. - Jobbat tudok! - ám ekkor valami érdekeset látok meg az egyik fal maradványába.
Sikkantva kerülöm ki a férfit, s ahogy jött a gondolat, úgy is távozik az elmémből, hiszen valami jobbat találtam. Csapongok, ahogy mindig is, de nekem ez fel sem tűnik, nekem ez természetes. A könyv elpusztult, de ezek hagytak még itt egy ládikót. Kezem még ég, sebes, mégsem törődök vele, mintha nem érezném.
Nem érzem a fájdalmat.
Felnyitom a ládát és egy pengét találok benne.
Sokkal érdekesebb mint Kín, így hát most ezt veszem a kezembe, vagy ez is volt a kezembe? Vagy ez kín? A valóság és a képzelet olykor összemosódik.
Már nem is tudom, hogy valóban vagdosom, vagy mikor kezdtem, de a hangja csak tompán éri el az elmémet, vizenyős tekintettel nézek fel rá, hatalmasra tágult pupillákkal.
- Ó, a nagyok nem oldanak meg semmit. A világ meg huss! - hajolok közelebb hozzá. - Eltűnik! - nevetem el magamat és hagyom, hogy az oltárhoz vezessen. Milyen ostoba, hogy azt hiszi, hogy ott tud tartani. Hát ez már kész röhej!
Mégis hagyom neki, hadd próbálkozzon. A kőre lök én pedig hamar már rajta is állok és csak körbe és körbe és körbe forgok, kezeimet felemelve, őrült módjára röhögve, amíg el nem szédülök és le nem puffanok rá. De akár egy marionett baba már állok is fel, még ha nem is egyenes a tekintetem - a járásom meg végképp nem lenne az.
- Akartam valamit. De mit, mit, mit, mit? - teszem fel a kérdést, újra csak gyorsan egymás után. Halkan cicceggek is és néha a férfira tekintek, néha el mellette. - Akartam a kicsi démonkával valamit, de mit? Nem, nem megölni, az unalmas, az senkinek sem jó, meg amúgy is, legyetek kreatívak - szólok a hangokhoz, mintha nem is lenne itt előttem, véresen. Szélesen vigyorgok rá. - Áh, a hangok - nevetek csak újra. Valamit akartam, de mit és mit és mit?
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 15, 2019 10:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Kyara & Athlan

"Az vagyok, aki vonít az éjen át,
S az is, aki üvölt a hóban.
Én vagyok az, aki fényt sose lát,
S a mélyből jő iszonytatóan."
- Ha ennyire szórakoztató, lehet nekem is oda kellene vetnem magam pár szektás fattyú elé, hátha még meg is erőszakolnak, mielőtt feláldoznának. - töprengek el egy pillanatra hümmögve. - Mondjuk ezt a lenge ruhát elnézve rajtad, meg ezeket az ostoba férfiakat, s azt a hatalmas vigyorod... Lenne pár tippem, hogy ütöttétek el az időt, amíg vártatok rám. Lehet, hogy még húznom kellett volna egy kicsit az érkezést? - mosolygom színpadias vállrándítással, amolyan "hát most már mindegy" beletörődéssel. Akadnak izgalmasabb rituálék, idézések és kapcsolatteremtések is, nem mindennek egy egyszerű gyilkosság vagy vér az alapja. Ezek is tehettek volna többet az ügy érdekében, ha már egy démonnal akartak találkozni.
Csak figyelem a lányt, ahogy belemerül a saját elméjébe, s ahogy egyre jobban élvezi az agyszüleményeit felettébb látványosan. Félvérek, nem lepődök meg lassan semmin sem.
- Khm, szólj, ha zavarok. - töröm meg a kéjes sóhajokat mély zöngéssel. Felvont szemöldökkel figyelem a változásait, de alig tudom elkapni a fonalát. Eleve nehéz ráhangolnom magam másokra, nem hogy olyanokra, akiknek ennyifelé áll a személyiségük, lelkük, bármijük.
Azért kérem, van egy határ, így a felém repülő tárgyakat odébb lököm a levegőben, s újra csak értetlenül pislogok felé.
- Nekem is van egy ötletem! Mi lenne, ha nyughadnál, és nem támadnál meg öt percenként? És mondjuk nem élveznél ennyire mindent? Húztak már karóba? Kipróbáljuk?! - kérdem mérgesen. - Vagy simogassalak meg, hátha fordítva működsz? - biccentem oldalra a fejem halkan fújtatva. El kellene engednem. Így nem jutunk előrébb, csak még jobban bonyolódik az egész. Én vagyok az ostoba, hogy nem oldottam meg egy perc alatt a dolgokat.
- TE ajánlasz nekem alkut? - nevetek fel végül keserűen és beletörődve. Picit jobban szorítok nyakára, ám mivel élvezi a helyzetet, így egy sóhajjal végül elengedem.
- Nem lehetek örökké a tiéd, törődj bele. Hogy nyakláncként hordj és ott lógjak egy üvegcsében, amíg halálra nem unom magam? Még mit nem! - mutatok a keblei felé, s nem is értem, miért viszem tovább az abszurd gondolatát. Fertőző egy nőszemély, az biztos.
- A lelkem nem alku tárgya, mással meg aligha szolgálhatok. De hogy te mit nyújthatnál nekem, az jobban érdekel. - ugyanis fogalmam sincs. S esélyesen a válasza sem fog túlságosan kielégítő lenni, így már bánom, hogy visszakérdeztem. Vagy hogy egyáltalán megszólaltam. S hogy idejöttem. Figyelem közben, ahogy ellépked mellettem, de kár erőlködni, úgysem fogom megfejteni ezt a lány. Nyomott sóhajjal emelem hát fel a karom, mikor hozzám lép, ám mintha ott sem lennék, úgy kezdi mélyíteni a sebeket. Komolyan, kivárom. Felszisszenve ugyan, de egy ideig hagyom, hogy vagdosson még egy kicsit, amit már majdnem élvezni is kezdek, de na, ez nem az a helyzet, most nem lehet ilyenre koncentrálni.
- Már elnézést! - nyögöm ki hangosabban, jelezve, hogy ott vagyok ám, nem mentem még el. - Most fel akarsz izgatni, vagy megoldod, amit okoztál? Nem fogok itt maradni napokig, amíg játszadozol. - elhúzom a kezem, ha továbbra is rajtam akarja élezni a pengéjét. - Inkább menj és kuporodj össze a sarokban, amíg a nagyok megoldják a problémát. Úgyis csak a lábam alatt lennél, te bolond. - váratlanul megragadom a csuklóját, amit ha nem ránt el, úgy az oltár felé kezdem őt húzni. - Vagy inkább kikötlek, hogy ne okozz gondot. - ha sikerül odáig vonszolnom, akkor rálököm a kőre, s kérdőn teszem csípőre a kezem, hogy most hogyan tovább, mit akar. Mert hogy én mit, arról fogalmam sincs. Csak kijutni innen. Ez a biztos. A balomból még mindig csordogál a vér, lejjebb kúszva a derekamon, tovább folyva a fekete köpenyen, ami ugyan nem javít a helyzeten, de legalább szép. Ezt elismerem. Jól áll nekem a vér, mindig is jól állt, de nem csak a sajátom, hanem másoké is. Még Kyara vére is jól nézhet ki rajtam, ki tudja mikor akar teljesen véletlenül spontán érvágást csinálni magán?
reveal your secrets

Kyara Gilberung


Katolikus templom - Page 5 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 14, 2019 8:44 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


What are they doing?
- Hogy direkt? Ilyen helyzetekbe?- tekintek rá hatalmas és tágra nyílt szemekkel. Pár szökkenő lépéssel forgok magamon körbe, élvezem, hogy az áldozati ruhám derekamtól lefelé körbecsavar, szinte meg akar fojtani. Végül csak elnevetem újra csak. – Naná! De hát nézd milyen mulatságos! – vigyorgok rá kendőzetlenül, őszintén. Őrült fruska módján. – Hiszen csak sikerült nekik valakit megidézni! Még ha nem is azt, akit akartak és óóóóó, fogalmuk sincs, hogy ez mivel jár – vigyorgok rá teljes eszelős módjára.
Eddig neki sem jelentett gondot, hogy kicsinálja őket, vagyis legalább hagyta, ez pedig több, mint kellemes érzéssel tölt el.
Kérdésére mégis el kell gondolkoznom egy pillanatra.
- Régi, régi, régi, hát persze! – csapok bele saját tenyerembe, ezzel a csendet felkavarva, a falakról visszahangzik, még ha nem is örökké, csak kétszer. – Az egész város is lehetne az – vonom fel a vállamat. Ha akarnám. Ó, senki sem jönne rá, hogy ki vagyok, mindenkit az ujjam köré tudnék csavarni, ha akarnék.
Persze elmém él egy angyali szolga is, kit egy gyönyörű és minden érzékemet megborzongató démon hozott. Kár, hogy ez nem más, mint csak kósza álom volt, semmi több. Képzeletem szüleménye. Ilyen ez, amikor teljesen egyedül vagy és a lelki társad…
Várj mit jelent, hogy papundekli?
A könyv erejéig, mégis mintha kijózanodnék. Egy pillanat csak és a martalék lángjává ég, mégis pontosan emlékszem arra az egy rúnára. A káosz jelképe. Akaratlanul is vigyort csal ajkamra a következő gondolatom.
- Pusztítsa el a Halál! – vágom rá, majd elnevetem magam. – Érted, a Halál! – nevetem tovább. – A jó kis öreg, Halál – sóhajtom kéjesen. – Mily gyönyörű halálokat adott nekem – tekintetem egy pillanatra ábrándossá válik, miközben visszaemlékszem a gyönyörre, amit a megannyi kínzó érzés váltott ki belőlem.
Az egyetlen dolog, melyet igazán csak érzek. A fájdalom és a kín. A kéjes sóhajok kezdenek fokozódni, minél jobban belefeledkezek ezekbe az emlékekbe.
Nem is kérdezek, végképp nem kérek engedélyt és Kínt a férfi szívébe állítanám, már ha nem állítja meg. Azért nem suttogva szeli át a levegőt az éles tárgy.
Fúriaként fordulok felé, ám ahogy meglátom, csak nevetni támad kedvem.
- Uh, van egy jó ötletem! – csapok le, mintha az előbbi haragom teljesen eltűnt volna, nyomtalanul, mintha ott sem lett volna.
Kiakadására nem is reagálok, hiszen én már régen túllépten ezen az ostobaságon, a hangok kettővel előttem járnak.
Mégis egy apró megjegyzést megteszek neki.
- Áh, csak a hangok – pörgetem meg mutatóujjamat a halántékom mellett, fejemet pedig előbb élesen jobbra, majd onnan balra húzom. – Mindig a legjobb tanácsokat adják – kacsintok rá és még nyelvem hegyét is kidugom.
Na de, vissza az ötletemhez.
- Alkut ajánlok! Áh, nem kell a lelked, már rothadt, nem tudnék vele mit kezdeni, habár! Biztos érdekes lehet, ha bezárnám egy kis kupakba és magamnál hordoznám. Egy cseppnyi sötétség mely örökké az enyém – vonogatom meg szemöldököm érdeklődve.
- Ajj, ne sipítozz már, jól áll neked, színt vittem az életedbe – bökök állammal felé és leginkább a cafatokban lógó teste felé.
De persze a nyakamat szorongatja. Ha azt hiszi, hogy ezzel megijeszt, akkor nagyon is téved. Ajkamra inkább őrült, kihívásokkal teli mosoly szalad, mint aki élvezi. Ó, mit élvezek.
- Hajrá – adom meg neki az engedélyt. Egy mozdulatába kerülne, hogy elroppantsa a torkomat, nem többe. Nem is ellenkeznék ellene, egy percig sem. Inkább csak hangosan és élesen kacagok fel.
- Oh, te szegény erejét vesztette démonka, vajon mire készül eme – lépek el mellette, megnyújtott léptekkel, a hangom rekedtebb, mint pár másodperce, de ez csak a fojtogatás mellékterméke. A tüdőmbe nem sok levegő van már, mégsem okoz gondot, hogy ne beszéljek. – csúnya és rossz világba. Vajon, vajon, mit tehetne, mit is, mit is? – kérdezem leginkább magamtól, meg bárkitől, aki itt van. Mutatóujjammal koppintok ajkaimra, aki igazán gondolkozik ám.
- Sebkötözés! – lelkesedem, aprókat ugrálva és már rohanok is felé, Kínnal egyetembe. Örömmel átitatott tekintetem semmi jót nem ígérhet neki, de nem is akarom elkedvteleníteni. Még nem.
Mégsem kínt veszem a kezembe, hanem az egyik szent tőrt, mellyel engem akartak kinyírni ezek a mihasznák. A cafatokat nem hogy rendbe tenném…
Bal kezemmel nyúlok bal karja alá, hogy finoman tartsam meg, oh, de a jobbomba tartott tőrrel, csak tovább mélyítem, hosszabbítom a sebeket, miközben valami értelmetlen mondókát mormogok magamba.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 08, 2019 8:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Kyara & Athlan

"Az vagyok, aki vonít az éjen át,
S az is, aki üvölt a hóban.
Én vagyok az, aki fényt sose lát,
S a mélyből jő iszonytatóan."
- Hmm, végülis jogos. Nem úgy tűnt, hogy túlságosan ellenedre lett volna ott az oltáron. Már kezdem lassan azt hinni, hogy direkt sodrod magad ilyen helyzetekbe... - pillantok végig rajta az elmélkedésem közepén, némi érdeklődést mutatva talán most először. Akadtam már össze félvérrel - bár nem sokszor -, rájuk pedig a legjobb szó a "furcsa" lenne talán. Hiszen milyen legyen egy ilyen népség, akik a bűn által fogantak? Kyara is remek példa arra, hogy az emberek bizony nem olyan szentek, mint amilyennek egyesek beállítják őket.
- "Új" házikedvenc? Miért, van régi is? - vonom fel a szemöldököm kíváncsian, miközben a nyöszörgő felé biccentek. A fantázia olyan hatalmas világ, melyet képtelenség bejárni, így hát annak is millió módja van, hogy kergessünk egy halandót az őrület szélére, ahol csupán egyetlen hajszál választja el a biztos haláltól. Ám az a hajszál nagyon erős, és végtelenül borzalmas...
- Tán tapasztalt vadászok írták ezeket, vagy ostoba démonok hagyták szanaszét őket? Ha ezt az egyet így megszerezték ezek a férgek, akkor minden bizonnyal máshol is rá lehet akadni ilyenekre. - simítom meg az állam elgondolkodva. Számomra túl nagy ez a világ, s oly' régen voltam már itt, hogy nehéz újra felidézni, mi merre található. Nekem egyszerűen nem itt van a helyem, s szánalmas a tény, hogy ilyen senkiházik csak úgy játszadoznak a hívó rúnákkal.
- Ezeket a könyveket minél előbb el kell pusztítani. Hol lehetne még ilyeneket találni? - kérdezem a lányt, mintha valami használati kiskönyv lenne, aki mindenre tudja a választ. Talán bolondnak tűnik, ám néha pontosan az ilyenek rejtegetik a legnagyobb igazságokat és titkokat. Atyám pedig nem örülne, ha újabb mocskos társaság próbálná őt zaklatni, s úgyis rajtam csattanna az ostor vége. Ezért lövell ki belőlem egy apró lángcsóva, mely hamar elporlasztja azokat az átkozott lapokat. Én meg persze büszkén emelem meg az állam, s teszem karba kezeim, mint aki jól végezte a dolgát. Ezért sem számítok arra, hogy a sikolyt tett is követi, így váratlanul ér, mikor a lábaim megadják magukat, s a testem úgy kezd repülni hátrafelé, mint valami szalmaszál a szélben. Egy régi, öreg lámpának csapódok, melynek a darabjai hamar szétszabdalják a bal karomat. Későn kapcsolok ugyan, de azért még épp időben, hogy ne terüljek úgy a földön, mint valami gusztustalan massza, így hát lábra érkezem.
- Hát ezt jól megcsináltad! - morgom hangosan, azzal szétbontom a köpenyem, s derékig letolom magamon. Néhol cafatokban lóg a bőr a karomról a szilánkok miatt, pár pedig egészen a csontomig fúródik, miközben szép kis patakokban csöpög a vérem. A fekete rúnákat felhasítja ugyan, ám mivel azok nem a porhüvelyemből táplálkoznak, így nem is szakad meg a hatásuk. Nagy, beletörődő sóhajjal sétálok vissza a lányhoz, hiszen eddigre már kiderült, hogy még el sem tudom hagyni a helyet.
- Én mit művelek? Te mit művelsz! - mikor visszaérek, megpróbálok ráfogni a nyakára a vérrel áztatott, vöröslő kezemmel, hogy jó alaposan megszorítsam azt. Ha sikerül, úgy azonban nem akarom eltörni a nyakát, csupán egy kis levegőt akarok kiszorítani belőle. Ha ellenáll, s nem sikerül, úgy viszont nem is próbálkozok tovább, bár annál többre lesz szüksége, mint hogy egy apró mozdulattal félresöpörje a kezem.
- A "picikédnek" bőven van még ereje, de te meg ahelyett, hogy kirakóznál, inkább visszaemlékezhetnél, hogy mégis mikor rajzoltak fel ide egy csapdát. Ami jelzem, eléggé szánalmasra sikerült, hiszen az erőm meg van, csupán nem tudok szabadulni. S így te sem, kislány... - ha sikerült megragadnom a nyakát, akkor ezen a ponton engedem el, s elkezdem kiszedegetni a karomból a szilánkokat. Közben többször tekintek körbe, ám semmilyen jelet nem látok sehol. Talán vannak ennek a templomnak lejjebbi szintjei is?
- Borzalmasan unalmas tudok lenni, úgyhogy ha nem akarod leélni a hátralevő életed velem itt romantikusan a romok közt, akkor emeld fel a hátsód, és keressük meg azt az átkozott csapdát. Ja, és remélem nem gondolod, hogy ezt én fogom helyrehozni... - nyújtom felé dacosan a szétszabdalt balomat. - Gyerünk, használd az erőd, vagy a fogaid, bánom is én. Oldd meg! - nem mintha én nem tudnám, ám ha már a kisasszony volt olyan kedves, hogy a megmentőjének így hálálta meg, hogy kiszabadította, akkor már nyugodtan helyre is hozhatja az okozott kárt. Megvárom, úgysincs jobb dolgom, hiszen eltűnni nem tudok egyelőre.
reveal your secrets

Kyara Gilberung


Katolikus templom - Page 5 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 13, 2019 11:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


What are they doing?
Kérdése el is gondolkoztathatna. Ha lennének egyedi gondolataim. Haha, csak viccelek. Naná, hogy vannak, csak picit érdekesebbek, mint az átlagos halandónak. Azonban ő démon nem átlagos halandó, így vannak. Érdekesek, vagy gondolataik?
Jaj, hát kit érdekel?
Ő is csak azt láthatja, hogy eszeveszett vigyorom mögé rejtőzök kérdése hallatán, majd megvonom a vállamat.
- Kinek mi a mulatság, nem igaz? - vigyorgok tovább. Mi értelme volt. - Nem nagyon tudnál mit kezdeni, ha nem lennék itt - vigyorgok tovább. Meg amúgy is. Viselkedj furcsán és az emberek nem tudnak vele mit kezdeni. Röhögj, amikor ártanak neked, nevess a képükbe, tégy egy lépést közelebb a pengéhez, amit feléd tartanak. A legtöbbje meglepődik és visszakozni kezd. Megijednek. Amint nem a normák szerint viselkedsz.
Ajkaimat újra megnyalom, érzem, hogy kezdenek kiszáradni.
- Aww, hallod? - fordulok a nyüszörgő felé. - Nem akarja, hogy az új kis házikedvencem szórakozásunk hangját hallhassa - biggyednek le ajkaim. Eszem ágába sincs kinyírni a manust. Hazaviszem és ott fogok vele játszadozni! Az ölebemmé teszem, mint azt az angyalt…
Kár, hogy az megszökött.
Beszélgetésünk azonban hamar elhal, tekintve undorító az az állat, ami van neki. De hát Kín sem egy simogatni való késecske, így nincs túl sok jogom ahhoz, hogy megszóljam érte. Ennél jobban. Persze, hogy lehetne, ha akarnám.
A könyv mégis magával ragad. Nem érdekel, hogy úgy égeti a bőrömet, mintha savat öntenének rá, hogy előbb csak vörös lesz, majd hatalmas hólyagok alakulnak ki rajta. Érzem a fájdalmat, mégsem érzek igazán semmit. Nem vált ki belőlem sziszegő reakciókat. Érzékelem az egészet, mégis… Mintha csak egy szimpla szemlélője lennék ennek.
Azonban a könyv. Egy pillanatra megmaradok Abaddon nevénél, majd megyek tovább. Elmémbe rejtem a rúnát, melyet hozzá társítanak. Lapozok tovább, mint egy eszelős és hallom a kérdést.
- Az emberek ostobák. Finguk sincs, hogy milyen kincseken ülnek. Egyszerű könyvnek vélik ezeket - lehelem elhalóan. Engem teljes mértékben elkápráztatott és már meg is lenne a következő neve… Olvasom az első szótagot, és látom a rúna egy részét.
Majd az egészet.
S ebben a pillanatban lesz semmivé az egész.
A kezét emeli felé, én pedig hatalmasra nyílt pillákkal tekintek rá.
- Te… - sikítok felé, majd erőmet is felhasználom, azt a maradékot, ami maradt hogy a legközelebbi falrészhez vágjam a testét. Persze az is lehet, hogy ez nem jön össze és ki tudja védeni. Én a tüzet nem tudtam, kezemről leégette a szőrt, a hólyagok a hő miatt kilyukkadtak.
- Mégis van fogalmad arról, hogy mit műveltél? - és azt mondja, hogy végzett? Oh, nem hinném aranyom, de hát…
Hangosan nevetem el magamat, arcomon máris derű volt. - Csak vicceltem - ejtek ki ennyit, de nem tud elmenni.
- Oh, szegény picikém, elfogyott az erőd? - ajkamra aljas mosoly terül szét. Érzem, ahogy lábaim alatt megremeg a föld, ahogy meginog a tartásom. Lenge ruhámat felkapja a kellemes esti szellő. - Na, azért tudsz ennél többet is nem? - kezemet felemelem, de csak a dramaturgia miatt. Ellenben vele, most nem pusztítok. Nem. A helyére emelek minden egyes romdarabot, amit csak itt találok. Igen, tudom, hogy sok erőt kivesz ez belőlem.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Jún. 27, 2019 10:44 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Kyara & Athlan

"Az vagyok, aki vonít az éjen át,
S az is, aki üvölt a hóban.
Én vagyok az, aki fényt sose lát,
S a mélyből jő iszonytatóan."
A vállam kissé unottan és kiábrándultan vonom meg a nagy titkolózás hallatán. Én ugyan nem az a démon vagyok, akit annyira érdekelne, hogy ki kicsoda, ki mennyire erős, ki kinek a kije, hiszen nem véletlenül vontam ki magam több évszázadon át a világok dolgaiból. Engem nem érdekelnek sem az angyalok, sem a démonok, sem az ilyen bolond félvérek, s ha Atyám nem parancsol rám, hogy intézzem el ezt a kellemetlen kis közjátékot, akkor Anzu érkezéséig biztosan nem megyek mások közelébe. Sőt, még az ő közelébe sem, ha nem követném hűen a Mesterem utasításait. Legalább most már tényleg értem, hogy miért nem hajlandó ilyen ostoba senkiházik miatt előbújni, kiknek még a halála is pont olyan izgalmas, mint maga a szituáció.
A fura felkiáltást nem értem, így nem is reagálok rá, ám a szavai hallattán kérdőn vonom fel a szemöldököm.
- Mi értelme a megtévesztésnek, ha közben egy oltáron kötsz ki, ahol fel akarnak áldozni? Nem lett volna egyszerűbb mondjuk... Magadat adni az elején? - legyintek körbe, célozva arra a nagy, semmit mondó húskupacra, ami többek közt az ő műve. Nem mintha nekem olyan nagy tapasztalatom lenne a megtévesztés erejéről, de ilyen helyzetben számomra az lenne a logikus, ha a baj forrását megszüntetem, vagy ha nem tudom, akkor elzárom. Nem pedig játszadozok még vele, nehogy véletlenül megússzam a helyzetet.
Miközben keresem tekintetemmel a könyvet, megint megtöri a már-már jól eső csöndet egy kiáltás, és ezen a ponton vesztem el ismét az érdeklődést.
- Ahh, te jó ég... Inkább hallgattasd el végleg, mert már kezd idegesítő lenni ez a vinnyogás. - mert hogy nekem még ezzel sincs kedvem foglalkozni, az már biztos. Viszonylag azonban elég sokáig élt az érdeklődésem kicsiny csírája, hiszen máskor szinte pár percen belül már kirohad bennem.
- Patkány? Ahh, mindegy, mindegy... - kérdezek vissza reflexből, aztán egyből meggondolom magam, és morogva legyintek egyet. Egyre jobban nem értem ezt a nőszemélyt, s nem ez a hely lesz az, ahol jobban meg fogom. Maga a romos, enyhén dohos szagú légkör még kedvemre is lenne, de ez a sok vöröslő díszítés kissé talán elrontja. Nem vagyok az az őrült démon, aki abban leli örömét, ha a környezetét kipingálhatja emberi testrészekkel, még akkor sem, ha pontosan ezeknek a szenvedése hoz olykor megnyugvást - ha én akarom. S itt az "akarom" szócskán van a hangsúly, hiszen jelenleg nem önszántamból vagyok itt.
Megint csak kérdő lesz a tekintetem, mikor felelőtlen módon kezdi fogdosni azt a könyvet, hiszen tapasztalatból tudom, hogy az ilyen idézésekből szőtt kis regényeket nem csupán azzal ruházzák fel, hogy megégesse a nyomorult démon kezét, akinek egyrészt mit sem számít a fájdalom, másrészt pedig bármikor átszökellhet egy másik porhüvelybe. Az ilyeneken nagyobb védelem szokott lenni, s mivel én magam jelenleg feleslegesen vonzanám a bajt azzal, hogy kekeckedek egy számomra eddig ismeretlen átokkal függetlenül attól, hogy nem tudom, hogy talán tényleg ártalmatlan, vagy hogy mekkora erővel bír, így hagyom egyszerűen, hogy a lány tegye meg helyettem.
- Mégis ki az az ostoba, aki egy ilyet "könyvtárba" rakna? Itt? - úgy látszik, hogy ez a lány nincs is teljesen tudatában annak, hogy mit fog mégis a kezében. S de, ilyen időszakban pont, hogy az ilyen dolgokat inkább elrejtik az emberek, mint hogy még inkább rontsák a helyzetet. Bár még mindig nem értem, hogy ez hogy kerülhetett a kezükbe, hiszen nem árulták régen sem minden sarkon, sőt... S most én, a hatalmas és dicső Athlan belekezdhetnék egy hatalmas nyomozásba, hogy vajon honnan erednek a szálak, de... Az már nem tartozik a hatásköröm alá. Ha egy teljesen más egyénnek vannak hátsó szándékai, s ezen a helyen túl vezetnek a szálak, akkor minden bizonnyal még fel fog bukkanni az illető. Addig pedig kár ilyen ostobaságokkal foglalkoznom.
Mikor látom, hogy milyen mohón kezdi lapozgatni a lány a könyvet, egyből csóválni kezdem a fejem, s egy pillanatra nagy sóhajjal az arcom a kezembe temetem. Hogy tudott eddig életben maradni? Barátokkal, társakkal, családdal, talán. De egyedül... Túlságosan felelőtlennek és bolondnak tűnik ez a leányzó számomra, hogy a saját lábán képes tudjon megállni. Aztán ki tudja. Nem vagyok jó emberismerő, s van egy sejtésem, hogy nem is leszek az.
- Szerintem ezt inkább ne erőltessük. - azzal felemelem a kezem a lapok felé, s ha nem állít meg valami trükkel, vagy bármivel, úgy lángra lobbantom a lapokat, hadd vigye el a hamut egy beszökő, kósza szellő. Ha sikerül, úgy egyből érzem, hogy igen nagy erő kell már ahhoz is, hogy egyáltalán egy kis lángot gerjesszek a papíron, nem hogy többet.
- Na jól van, én itt végeztem. - közlöm akkor is, ha a lány valahogy eloltja az erős tüzet, s magának akarja az írást. Lépek párat hátra azzal a céllal, hogy távozok. Szemeimet le is hunyom egy pillanatra, hogy átadjam magam a kellemes, gomolygó felhőnek, mely visszarepít az erdő mélyére, de nem történik semmi. Se füst, se felhő, se semmi. Újra próbálkozok, ám megint csak nem történik semmi.
- Hát ez egyszerűen remek! - kiáltok fel morogva, s idegesen dobbantok egyet, mire egy vékony repedés keletkezik a talpam alatt. Ha kell, az egész helyet lerombolom pillanatokon belül, na de kérem, nem vagyok én olyan vad, hogy ilyen szép emléket egyenlővé tegyek a földdel... Ja, de, az vagyok.
reveal your secrets

Kyara Gilberung


Katolikus templom - Page 5 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jún. 21, 2019 11:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


What are they doing?
Ajkaim félmosolyra húzódnak. Nem barátkozik kígyókkal, oh nem tudja, hogy miből is marad ki valójában. De eszem ágába sincs az orrára kötni eme apróságot. Legyen csak az én titkom, hogy milyen kis kígyócskák élnek a világba és mire is lehetnek képesek, már akik igazán foglalkoznak velük. Akiket pedig nem érdekel? Nos az legyen majd csak a jövő zenéje, az már engem nem izgat.
- Egy pillanatig sem kell tudnod, hogy ki vagyok - biztosítom erről. Minél kevesebben ismernek számomra annál jobb. Fedje csak nevemet jótékony balladai homály. Nem kell, hogy többnek higgyenek egy cserfes lánynál. Egy őrült félvérnél. Nem kell, hogy veszélyesnek találjanak, avagy épp józan eszünek. Oh, nem. Egy pillanatig sem kell.
Addig jó nekem, amíg ezeket hiszik el rólam. Szemem megvillan. A meglepetés ereje. Ebben rejlik apám ereje is, az enyém is. Nem sok mindenben hasonlítunk, de ebben és a pusztító hajlamunkban? Annál inkább.
Nem fancsalodom tovább azon, ahogy bánik a jószággal. Ha belegondolok én is így viselkedem Kínnal, tényleg!
- Kín! - kiáltom el magam, mintha csak most tudatosulna bennem, hogy hű társam ellhagyott! A galád! Az a… az a… elhagyott, elment!
Mégis miként gondolta ezt? Miként hitte, hogy csak úgy elmehet tőlem? Otthagyhat az utcán, hogy ezek a senkiháziak azt tegyenek árva és ártatlan testemmel, amit csak akarnak, ő pedig fogja és csak úgy végignézi?
Hálátlan penge! Kap még ezért!
De várjunk, hol is tartottam? Valami volt azzal a patkánnyal és a…
Hogy van-e rosszabb a halálnál? Ajkamat aljas mosolyra húzom.
Hát hogyne tudnám. Emlékszem időkre, amikor könyörögtem a halálért. Alig voltam nyolc éves. Könyörögtem, sírtam, rimánkodtam, hogy öljenek meg. Amikor csak tudtam igyekeztem magamban kárt tenni, nem engedték. De azt sem engedték, hogy az legyek, aki, mégis miért? Mert senki nem hitt nekem.
Azt hitték, hogy megőrültem. Így hát őrültté tettek.
Ahogy az áldozatunkhoz sétálok, ügyet sem vetek szemlátomást a férfira, aki felismeri a nevem. Legalább is hibátlanul ejti ki, noha nem egy atomfizika ez.
- Dehogynem tudták. Pontosan tudták, hogy mi vagyok, épp ezért akartak engem elkapni. Láttátok, igaz? Napokkal, hetekkel ezelőtt a sikátorba. A haverod segített nekem, segített, az túl nagy túlzás, de megláttátok a kínálkozó lehetőséget - nem, az egyiket nem először ölöm meg. Akkor épp a szívét roppantottam össze. Az előttem félig ülő, megrettent férfi irtó büdös hugyszagot áraszt magából.
Azt hitték, hogy nem fog feltűnni? Ennyire ostoba vagyok?
- Csak akkor azt hitték, hogy ártalmatlan vagyok, hogy egy légynek sem tudnék ártani - veszek egy nagy levegőt és ábrándosan sóhajtom el magamat. - A megtévesztés, mindig bekajálják - vonom meg végül a vállamat, miközben egy újabb szelet bőröcskét csippentek az arcáról. Megnyúzzam? Minden testrészét?
- Vagyis én - tekintek fel a fickóra. - Helyetted, de rá se ránts, majd jössz nekem eggyel - ő nem takarít, én teszem meg helyette, miért is? Magyarázott valamit, valami szórakozásról, nem?
Régen volt már és amúgy sem vagyok épeszű, miért emlékezzek ilyenekre?
Brühü, nem tud hazamenni a pokolba.
Figyelem ahogy elemeli a karját, és az oltár mögé mutat. Amikor a fickó elfordul megfogom a kezét. Másik kezemben lévő tört a mutatóujja körme alá illesztem. Hallom nyüszítő hangját, ahogy távolodna egyre hátrább, de nem tud.
Egy egyszerű mozdulatot teszek, tépőt felfelé az ég irányába. Abba a pillanatban éktelen sikoly töri meg újra csak a csendet, ám ebben a pillanatban nem az én torkomból szakad fel.
Ennyire érdekel. Elengedem a karját, majd felállok mellőle, engem is érdekel az a könyv.
Mezítlen talpaimmal csattogok a fickó mellé, mit mondott hogy is hívják?
- Patkány! - ez az! Ez a neve! Azt hiszem legalább is.
Vállamat hetykén vonom meg. Áttetsző fekete áldozati ruhába hajolok le és fogom kezembe a könyvet. Kezem marja, enyhén nyirkos a könyv. Mintha égetnék a kezemet, a fájdalommal mégsem foglalkozom, mintha fel sem venném.
Mintha nem éreznék semmit.
Felcsapom a könyvet, nem törődök égő kezem érzetével. Ez a fájdalom szinte semmi.
- Könyvtár, kutatótermek, irattár. Sorolhatnám, hogy mennyi helyen lehet ilyet fellelni - csillan meg a szemem, ahogy különböző rúnákon és pecséteken futnak át a szemeim. Ajkaimat enyhén megnyalom. - Az apokalipszis idején nem éppen arra van ideje az embernek, hogy az ehhez hasonló könyveket biztonságba helyezze, pedig ha tudnák - mohón olvasom a sorokat, és lapozok a könyvben.
Ez egy kész aranybánya! A legtöbb démon nevét tartalmazza, mintha mindannyiukhoz pedig tartozna egy rúna, vagy legalább is valami olyasmi.
reveal your secrets

Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 09, 2019 3:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Kyara & Athlan

"Az vagyok, aki vonít az éjen át,
S az is, aki üvölt a hóban.
Én vagyok az, aki fényt sose lát,
S a mélyből jő iszonytatóan."
- Nem barátkozok kígyókkal. - jegyzem meg komoran, egy percre sem gondolkodva azon, hogy van-e értelme egyáltalán annak, amit mond. Eleve ennek az egész helyzetnek erősen keresendő az értelme, s már látom, hogy miért nem akart foglalkozni Atyám ilyen ostoba helyzetekkel. Ahogy lépkedek a lány felé, szánakozva és unottan tekintek végig a tetemeken, s ő sem kap túlzott érdeklődő pillantásokat. Volt már szerencsém hasonló viselkedésű személyekhez, akiket a gyengeségük az őrületbe kergetett. Én megértem... Hogy reagálhatna máshogy az elme arra, hogy épp ott van a tökéletesség kapujában, de azt sosem érheti el? Mindenki arra törekszik, hogy nagyobb, hatalmasabb legyen másoknál, s a legtöbbek bizony úgy végzik, mint ezek a félkegyelműek. Ezért áldom önmagam, hogy nem születtem versengő típusnak. Nem fitogtatom az erőm, s nem akarok elérhetetlen magaslatokba szárnyalni, hogy kövessem a nagyobbakat egy olyan úton, mely ugyan ki van taposva előttem, de úgy süllyednék el benne, mint egy apró homokszem. Atyám már azóta eme felfogást önti belém, mióta eladtam a lelkem. Nem véletlenül kaptam tőle mindössze egy hónapot. Egy csodálatos hónapot, mely alatt nem akartam többet annál, mint amit kaptam. Nem akartam hatalmat, vagyont, szerelmet. Egyszerűen csak szenvedést.
- Valóban, fogalmam sincs, hogy ki lehetsz. - egy ideig még ugyan várok a válaszra, amíg kiélvezem a penge hűs csókját, de ha nem érkezik, nem erőszakoskodok. Ha hamarosan szétválnak majd útjaink, onnantól esélyesen csak a sors egy kósza véletlenje fog minket újra összehozni csupán.
A patkányt megsimogatom még párszor, s fejcsóválva rejtem el őt a zsebemben.
- Ő a legcsodálatosabb dolog a világon. Ne is törődj vele, ő ezt nem értheti... - az utolsó mondatomat már az állatnak címezem, aki kíváncsian dugja ki még utoljára az orrát, majd fura cincogó hangot hallatva tűnik el végleg. Dehogy undorító! Számomra a szépséget hozza el erre a világra, hiszen nem gyönyörűek azok a gennyes, vérző sebek, s a fájdalom a tekintetekben? Ó, dehogynem, a legmámorítóbb érzés!
- Ugyan, ugyan, tudhatnád, hogy van rosszabb a halálnál. - ciccegek szemforgatva, s mikor megindul az utolsó élő felé, én szép lassan visszalépkedek az oltárhoz, s egy elnyújtott sóhajjal felfekszek rá. Pár pillanatig szórakozok a bilincsekkel, a kezemre próbálgatom őket, csak hogy átérezzem annak a sok szerencsétlennek a helyzetét, akit már feláldoztak arra, hogy kapcsolatba lépjenek egy démonnal. Még izgató is lenne egy kínzással vegyített gyilkossági kísérlet, de jelenleg csak erőtlenül lököm odébb a bilincseket. Kár, hogy sosem szerettem a nőket...
- Áhá! Kyara! - kiáltok fel a szavainak hallatán, felemelem a fejem, de bárhogy erőltetem az elmém, semmit sem találok odabent, ami hozzá lenne köthető. Így hát újra hosszú sóhajjal ejtem vissza a kőre a fejem, s egy apró mozdulattal megállítom a levegőben az elhullajtott bőrdarabot, majd óvatosan ajkaim közé emelem. Azonban kénytelen vagyok egyből kiköpni a rossz íz végett. Régebben kóstoltam embert, de akkor sokkal ízletesebb volt, mint ez a semmirekellő.
- Talán azt sem tudták, hogy félvér vagy? - vetem fel a kérdést hangosan, hiszen eddig kellően ostobának mutatták magukat ahhoz, hogy kinézzem belőlük azt, hogy találomra választanak ki egy gyengének tűnő lányt, akit feláldozhatnak. Hol a küzdés? Hol az izgalom? Hol a kockázat?
- Amióta bezárult a Pokol, és nem tudok hazamenni, azóta kénytelen vagyok itt rontani a levegőt - egyedül. A Mesterem ismeretlen helyen van, amit még én magam sem tudok. Őt akarták megidézni, de érthetően ilyen ócska húskupacok miatt nem fog előjönni. Úgyhogy... - tárom szét a kezeim fintorogva. - Takarítok. - azzal lemászok az oltárról, s közelebb lépkedek a lányhoz. Nem teszek fenyegető mozdulatot, de az eltorzult külsőm, no meg a fizikai terror elengedő arra, hogy szép lassan összeomoljon az utolsó barátunk.
- Azt mondjuk én is szeretném tudni, hogy mégis honnan szereztétek meg azt az igét, ami a Mesteremhez elérhet. - remegve bök az oltár mögé, ahol egy vastag könyv fekszik az egyik gyertya mellett. Egyből odarepítem magamhoz, azonban mikor meg akarom fogni, az egyből égetni kezdi a kezdem. Ezzel még baj nem is lenne, de a gyomrom forogni kezd, mintha a lelkem gomolygó füstként akarna kitörni a testemből. Öklendezve hajítom le a földre, majd egy köhintést követően kihúzom magam újra.
- Ez felettébb érdekes. - pillantok a lány felé, majd biccentek a könyvre. - Te meg tudod fogni? - kérdem, azzal összébb húzott szemmel emelem rá a tekintetem újra a férfire. - Ez mégis honnan van? Véletlenül ez nem kerül egy ember kezébe... - ekkor idétlenül és őrülten kezd el hangosan röhögni zokogva, én pedig megint csak unottan fújok egyet. Hosszú napunk lesz...
reveal your secrets

Kyara Gilberung


Katolikus templom - Page 5 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 01, 2019 10:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


What are they doing?
- Tudom - felelem egy pimasz mosoly kíséretében. Pontosan tudom, hogy milyen ízletes is a vérem, nem csak egy démon számára, de még számomra is. Habár egykor sokkal ízletesebbé tettem.
Esetleg azt csak álmodtam volna, vagy éppen valaki a fejemmel játszott? Nem számít, mert az az íz mindent felülmúl, amit valaha is tapasztaltam. Oh, de még mennyire… Ki voltál, te megátalkodott démon?
Emlékeim kezdem elveszteni róla, de ha így haladunk, nem is kell már sok, hogy legyenek mások, másvalakivel.
Életünk tiszavirág éltű. Miért ragadjunk hát le egy démon rajongásánál? A Pusztításnál senkit sem fogok jobban imádni, de mellette lehetnek más rajongottjaink, nem?
Vagy ez nem így működik?
Persze a Bolondjaink, nevezzük őket így, a későbbiek kedvéért, nem igazán tudnak normális választ nyújtatni, hogy mit is akarnak. Hatalmat, erőt, de kivel szemben? Kivel nem tudnak vajon harcolni? Előbb-utóbb úgyis kiderül, addig is…
Saját vérem csorog le lapos hasamon. Vannak napok, amikor normális ételhez jutok, hogy jobban kidülled, ám az ilyeneken, csak lapos. Nem kockás, nem izmos, egyszerűen csak lapos, éhségtől korog. Megszoktam már, sokszor fel sem tűnik. Ahogy beesett alakom, vagy épp sárgább bőröm. Az apokalipszis megviseli az emberi testet, hát még ha ez egy félvér bőrébe van zárva, aki egy kicsit sem…
Százas?
Túl gyorsan végzek velük. Szinte semmi móka nincs bennük, azoban van fontosabb dolgom is.
Ki az a Dargo? Drago, Dagro, Dogro, Dogra… Áh, hagyjátok már abba, tudjátok, hogy mit hallottunk! Az akkor is Dargo volt!
Nem te idióta, Dogro.
Miért lenne Dogro? Hallod te, hogy ez egy milyen hülye név?
Igen, pontosan hallom, de te hallod saját idegesítő hangodat?
Éles sikoly töri meg az éjszaka közel sem békés csendjét, pont akkor, amikor a démon is megszólal. Így nem igazán hallom az első mondatát, de a hangokat sem tovább a fejemben. Ez az utóbbi meg jelen esetben igazán hálás. Zilált hajjal, kapkodó levegővel, előre mutató tőrrel a kezembe meredek a démonra. Szemeim szikrákat hánynak, de csak mert erősen koncentrálok rá. Mögöttem pedig valami összedől. A sikolyomnak tudom be, mi más okozhatta mégis? Nem mindig tudom az erőmet kordában tartani. Ilyen ez az őrület.
- Ez még hülyébb név, mint amit ezek találtak ki - fintorodok el. Hát milyen név az, hogy Athlan? Várj, ez ismerős. - A kicsi kígyó barátja vagy! - csapok le rá. Hiszen őt is úgy hívják, vagyis valami ilyesmi rémlik. Igaz már arra sem emlékszem, hogy Én milyen nevet adtam neki. Nem hogy, amúgy mi volt, de valami hasonló, vagy ő lenne az?
Pokol teremtménye és az árnyékok között jár. Szemem forgatom meg, nem a klisé miatt, hanem mert ennyire elpazarolja ama ajándékot, amit kapott. Máris nem annyira érdekes, noha lehetne rosszabb is, lássuk be.
Ahogy előrébb hajol a penge finoman fúrja át a bőrét. Erősen tartom a fegyvert, ellentartok az erőnek. Letekintek a megsebesítés helyére, ahol a vér előbukkan, vékony patakként folyva végig a…
Kékben tündöklő szemeimet felemelem a férfiéra. Ajkamra visszaül az elégedett mosoly.
- Kevesen képesek túlélni - húzom félmosolyra a számat. Ez így igaz. A legtöbbünk be akar olvadni a társadalomba.
Badarság. Mi nem vagyunk embereket. Mi feljebbvalók vagyunk. Az evulóció is arra teremtett, hogy jobbak legyünk náluk. Nagyobbak. Még, hogy olyanoknak lenni. Megalkudni velik, szinte felháborodnék ezen a gondolaton.
- Oh, Aranyom, fogalmad sincs, hogy kit fogtak el - önbizalmam határtalan. Néha az is, de tényleg nem tudják.
Rossz félvérrel húztak ujjat. Én nem csak egy vagyok egy oly közösülésből, mely csak arra szolgált, hogy a viszkető ágyékot enyhítség. Én ennél több vagyok. Engem okkal teremtett Apám, de még milyen okkal. Nem fogok neki kudarcot vallani, de nem ám.
Nevem mégsem árulom el neki. Számtalan holtat küldtem a pokolba, bejárhatta a nevem. Vagy épp nem.
A patkány láttán hátrébb hőkölök magam is. Arcom fintorba fordul.
- Undi - jegyzek meg ennyit, még akkor is, ha látom, hogy mit művel. Szemmel követem. Ajkam felhúzom, majd elfordulok a férfitól. Mezítlen lábbal csattogok, hangosan nevetek fel a lelkemért tett kísérlete miatt.
- Az már elkelt. Jobb vevő volt rá - húzom össze szememet egy pillanatra még a vállam fölött tekintve rá. Ajkamra kiül újra csak az eszelős tekintet. A tőrt  magam mellett tartom, áttetsző… ruhának nem nevezném, inkább hálóköntös? Mégis felül a mellem alatti részig zárt. Fura.
Pedig egy jó kis Origa. Egy kis erőszak, a szerencsétlen lány sikolya, ahogy áttöri az éjszaka csendjét, a tehetetlenség érzete. Megtörten sóhajtok fel. Milyen álomi is lehetett volna.
Lehetett volna, ha nem akarnék valamit tudni.
Újra eszelősen nevetek fel.
- Megmentetted? - fordulok hátra felé, miközben az utolsó élőhöz közeledek. - Ahhoz előbb meg kellene tudnom halni - hajolok előrébb, hajam az arcomba lóg.
Meghalni. Luxus ez számunkra és ez rohadtul nem jó. Nem lehet senkit sem megölni, de…
Lassú lépteim vezetem az utolsó alakhoz. A templom egykori tartóelemként szolgáló acélrúdjait használom béklyó gyanánt.
Nyugodtan guggolok le mellé. A tőrt felemelve karcolom végig a férfi arcát. Ijedt, a félelemtől és a kezdő fájdalomtól könnyek szöknek a fejedbe.
- Nem igazán kellett volna elrabolnod Kyarát, édesem - hajtom fejemet oldalra, szemlélve a markáns vonásokat. Valaki számára biztos vonzó lehetne a maga húsos pofijával. - Nem tudod, hogy kivel húztál újat, de én sem tudom. Mit akartok? - fordítom a pengét az arcához, mintha csak borotválni akarnám. Azonban az éles fegyver a bőrébe váj, nem mélyen. Csipetnyi falatot vágok le a bőréből, a nyers húst kívánom látni.
Fájdalmas ordítás szakad fel a férfi torkából. Két ujjam közé csippentem a bőrdarabot és dobom a hátam mögé.
- Szóval? - teszem fel a kérdést halálos nyugalommal a hangomban. Arcom komoly, ritkán, de komoly.
Kik ők és mit akarnak? Ha nem válaszol egy újabb nyisszantás, ezúttal az álla tájékáról.
- S mégis minek jelentél meg? - vetek egy pillantást a démon felé. Unatkozik, árnyak között jár. Nincs értelme annak, hogy most mégis megjelent.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 9 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma

Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2