Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Katolikus templom •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Katolikus templom - Page 4 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Dec. 22, 2019 9:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


What are they doing?
Szerencsés… Valóban az lennék? Szerencsés egyedek egyike? Nem igazán hiszem, habár ha belegondolok. Mégis mi okom lenne panaszkodni az életben? Nincsen semmi, amivel gondom lenne. Apám ha nagy nehezen is, de megtaláltam. Innentől pedig minden szuperság.
Mégsem tudok elnyomni egy hatalmas ásítást, amikor önmagáról beszél.
- Kifogásnak ez mindig is szar volt – vonom meg a vállam. – Ilyen vagyok, bleh – öltöm ki a nyelvem, mintha valami nagyon undorítót ettem volna, amitől még a gyomrom is felkavarodik.  Vajon magyarázzam el neki, hogy milyen egyszerű olyat tenni, amit nem is igazán akar a démon gyermeke sem? És még örömöt is lehet benne lelni?
Persze nem úgy, hogy meg is csinálod amit kell, hanem hogy éppen nem csinálod meg. Sőt. Épp az ellenkezőjét teszed.
Bajszom alatt újabb ördögi mosoly jelenik meg és hogy mire utalhat? Inkább ne tudja ezt meg senki sem.
- Mindjárt meghatódom – helyezem üszkös szívem helyére a kezemet, még ajkaim is lebiggyednek, hogy egy újabb vigyorral adózzak irányába. – Ja, nem, csak vicceltem, tudod, hogy miként megy ez – vigyorgok rá, nem mintha én tudnám, hogy miként megy ez!
Hát honnan tudnám, mi vagyok én, valami menő manó?
Hehe.
Menő manó. Érted.
Nevetésbe török ki, még mielőtt valami mágikus dologba kezdenék. A kutyus úgy is hallott, időm, mint a tenger. Ő is mit tudna tenni? Felkoncol? Attól még nem jutna ki hamarabb, noha…
- Jaj de édes! És egyben unalmas – forgatom meg a szemem. – A hőn vágyott szabadság, ami nem is igazi szabadság, csak elhiszed, hogy az – forgatom meg újra, de lássunk is munkához. Nem kell ezzel foglalkozni, sem a szavaival.
Gúnyos megjegyzésére mégsem reagálok rá, csak sokat sejtető mosoly kúszik ajkam szegletébe. Nem kell sokat erőlködnöm – dehogynem kell! – és máris megvan, amit szeretett volna. A falak megrepedeznek, ahogy a padló is. Felszentelt hely, mégis képesek vagyunk itt bent létezni. Félvérként még erőmet is tudom használni, engem nem korlátoznak le.
Kissé lihegve, fújtatva tekintek fel, amikor sikerül megtörnöm a rúnákat. Újabb kérdésére csak sejtelmesen vigyorgok rá. Még a szemöldököm is felvonom.
- Eszem ágába sem volt – felelem pimaszul. Mégis mi célom volt ezzel? Nos lássuk csak. A démonok világa hatalmas. Hagynék egy másodpercet is elveszni egy újabb jövevényből, anélkül, hogy megtudnám, hogy mi és ki ő?
Hiszen többet árult el magáról, mint azt gondolta volna.
- Szórakoztasson téged a halál és a nyavalya ötven árnyalata. Nem az én dolgom megtalálni, hogy Te minek örülsz – vonom meg a vállam, de azért a vigyor nem tűnik el a képemről. – Elég nekem a saját mulattatásom – amit sokszor mások bánnak meg, mint most ez a szerencsétlen démoncika. De én jól éreztem magam. Csípőm az oltárnak vetem, innen nézem a kicsi démonkát, ahogy kisétál a templomból, ahova megidézték.
Ahova én intéztem el, hogy idézzék meg.
Szegény párám, ha tudná, hogy ki lett játszva.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Dec. 21, 2019 7:29 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Kyara & Athlan

"Az vagyok, aki vonít az éjen át,
S az is, aki üvölt a hóban.
Én vagyok az, aki fényt sose lát,
S a mélyből jő iszonytatóan."
Csak a szememet forgatom az újabb kérdésekre, s nagyot sóhajtva vonom meg a vállam.
- Semmi. Sehol. Nem mindenki lehet olyan szerencsés, mint te, kislány. - irigység azonban nincs bennem, sosem akartam mások mosolyát letépni és a saját arcomra ragasztani. Annak pedig mi értelme lenne, ha késsel szabdalom magamra az örömöt, hogy mindenki láthassa azt? Miközben belül minden rohad... Az álca sosem tartozott az erényeim közé.
- Ha tudnám az okát, akkor minden bizonnyal nem beszélgetnénk erről. Én egyszerűen... Ilyen vagyok. Nem tudok magamra erőszakolni olyat, ami nem létezik. - miért nem tudok örülni? Ez olyan kérdés, amit én magam is felteszek olykor legbelül, s mindig ugyanaz a válasz: mert ilyen vagyok. Ez valójában mindenre remek kifogás, s megspórol nekem mélyebb zuhanásokat, olyanokat, melyekre épp most nincs szükségem.
- Jobb szeretek kellemesen csalódni. - bólintok nagyképűen, mielőtt még adok neki némi segítséget a pokolkutyával kapcsolatban. Olyan nagynak nem tűnik ugyan, mégis mikor a kőkupac odébb lebeg, majd leesik, annak hamar meg lesz a hatása, hiszen agyonüti a tébolyult kis dögöt. Amaz hamar elhalkul, hiszen agyának darabkái már a földön hevernek.
- Igen, ki akar szabadulni, nem szereti, ha korlátozzák. - figyelem közben a mozdulatait, ám hamar kénytelen vagyok felnevetni. Vicces, ahogy próbál komolynak tűnni.
- Ez megint valami ócska trükk? Pockok fognak esetleg előbújni a repedésekből? Az nem lenne jó. Utálom a pockokat. - pislogok kérdőn a drámai mozdulat hatására. - És ennyire nagy ereje van egy döglött angyalnak? - a kép azonban hamarosan kezd összeállni. Ha az a bizonyos angyal olyan híresneves volt, akkor esélyesen nem csupán behullajtották egy gödörbe, rászórtak mocskos földet, és ott hagyták. Nem lennék meglepődve, ha rúnákkal védték volna le a sírját, olyanokkal, amik egy magamfajtára negatív hatással lehetnek. Az elején még ugyan nem remélek semmit, ám hamarosan megérzem, ahogy az erőm szép lassan újra teljes teljes lesz. Kifejezetten rühellem, ha ilyen ócskaságokkal próbálnak gyengíteni, így már őszintébb mosollyal, némi elismerő ábrázattal biccentek a lány felé.
- Már-már azt mondanám, hogy sikerült alábecsülnöm téged, DE... - emelem felé cinkosan az ujjam. - Ha erről már tudtál az elején, miért nem oldottad fel már akkor a pecsétet? - ekkor bevillan elém az őrült vigyora, s az a temérdek megmagyarázhatatlan cselekedet és beszéd, amik tőle származnak. Végül megadóan bólintok.
- Ne is válaszolj... - visszahúzom magamra végül a köpenyem, s elmormolok egy halk igét, minek hatására egy kisebb füstfelhő keletkezik körülöttem. - Ha véletlenül olyan ostoba lenne a sors, hogy újra összesodor minket... Melegen ajánlom, hogy szórakoztass. Ha már ilyen boldogtalan démonka vagyok... Ez a minimum, te bolond lány. - mosolygok gúnyosan, végül legyintek egyet, s elemészt a gomolygó füstfelhő. Ennyi kaland bőven sok volt mára. Legközelebb jobban meg kell gondolnom, biztosan akarom-e teljesíteni Atyám minden ostoba kérését. Elvégre nem szolga vagyok. Vagy hát a mai világban már ki tudja...

// Köszönöm a játékot!  bbb //
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Katolikus templom - Page 4 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Dec. 16, 2019 8:40 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


What are they doing?
Fejem félrehajtva érdeklődve hallgatom a kicsi démonka szavait. Ajkaimon ott pihen valami szórakoztató, eszelős mosoly, mely szinte soha el sem múlik. Hallgatom és mintha fény gyúlna elmémbe. Vagy éppen csak azt akarom?
- Jaj szegény démoncikának nincs semmi, ami boldogságot adhatna az életében? - helyezem szívem helyére a kezemet. - Nincs semmi ami szórakoztatná? Ilyen sivár az élete? - az utolsó kérdésem inkább meglepettségről tanúskodik, mint iróniáról. Szinte mindjárt megsajnálom szegény párát.
De csak szinte. Ha valaki nem élvez semmit sem… Nos hát azzal valami gond van. Még a legeszelősebb ember, démon, még a legsivárabb lelkivilággal rendelkező egyed is élvez valamit. Az ég szerelmére még az imádkozó sáska is képes.
- Miért? - kérdezem tőle, annak okát, hogy miért képtelen örülni is bárminek.
- Ad egy, nem tudsz örülni! - emelem fel kecses kacsóm és ragadom meg bal kezemmel a jobb mutatóujjam. - Ad kettő, senki sem képes unott pofával bármi pozítivat végignézni - fogom hozzá a középső ujjamat. - Ad három, csak rád kell nézni, hogy még az ostoba is láthassa, hogy szó szerint a pokolba kívánsz mindenkit - csapom hozzá a gyűrűs ujjamat is. Mi van még? Miért is foglalkozunk még ezzel?
Csak kíváncsi vagyok. Ami azt illeti kíváncsivá tett a kicsi démonka.
- Elég ha azt hiszik - fészkelődök a helyemen, ám nem zavartságom miatt, hanem inkább izgatottság végett. Ajkamon a mosoly csak szélesedik, félő, hogy egyszer elszakad az arcom és valóban úgy marad ez a mosoly. Mint valami nagyon rossz gyerekmesébe, ahol a szörnyeket ábrázolták így.
A megtévesztés nekem bőven elég. Nem kell senkinek sem lelkem legmélyéig lelátnia, elégen látták, több lényre nem is vagyok kíváncsi. Az meg hogy ki minek lát? Az valóban szórakoztat.
- Gyarlók - vonom meg a vállam. - Nem bírják elviselni, ha vannak tőlük jobbak, szebbek, okosabbak - erre mit lehetne mondani? Nincs baj az emberekkel, csak épp megölni kívánnám őket. Amit nyilván nem lehet, mert a démonok lételemei. Waaaaa, miért ilyen nehéz ez az egész?
De való igaz. Utoljára állnék össze bármilyen angyallal… inkább a halál, mint ők. Bár a város megtette, talán el kellene szórakoznom velük egy kicsit? Elkapni egyet-kettőt?
Beliallal lett volna az igazi.
- Lételemed? - fordulok felé, egyelőre mit sem törődve a dögökkel. Mintha nem érezném az igazi fenyegetést felőlük. - Pedig a következő nem jó arc, bizony meg fog téged ölni - húzom még szélesebbre az ajkamat. Alábecsülni? Jól van, becsüljenek csak alá. Nekem ez annál jobb. Én annál boldogabb vagyok. Annál elégedetebb.
De persze nem teljesen tudom kihallani, hogy merre is vannak a kis dögök. Ám kapok segítséget, miután visszafordulok.
- Nocsak, a kicsi démonka segít? Miért? - fordítom vissza a fejemet. Tudom, hogy nem ingyen teszi. Ezek sosem tesznek semmit sem ingyen. Miért is tennék?
De a kőkupac hamar a vicsorgó dögökre hull. Halk nyüszítés jelzi, hogy bizony találat érte. Örömömbe tapsolok és ugrálgatok.
- Jaj hát persze, a kicsi démonka ki akar szabadulni! - a föld alattunk megremeg. Tenyerem lefordítom a márványpadló felé. Szemeimet lehunyom, ahogy koncentrálok. Ismerem ezt a templomot, mint a tenyerem, pontosan tudom, hogy hol van az a démoncsapda.
- Az ostobák nem tudták, hogy hova hívnak meg, csak azt tudták, hogy nagy erővel bír a hely - szemeim felpattannak és az enyhe remegés is hirtelen abbamarad. - Régen angyalt temettek ide - még az ősidőkben, valamikor az előző század végén, még mielőtt minden elkezdődött volna. De tovább nem vigyorgok. Minden koncentrációmra szükségem van. Nem könnyű. A föld újra elkezd remegni, homlokom ráncai egyre csak szaporodnak, légzésem is felgyorsul a remegés pedig egyre csak erősebb lesz.
- Miért is segítek? - pillantok fel újra, amikor is újra abba marad a remegés. Jah persze, nem számít, vállam megvonom. Tekintetem újra lehunyom, az apró kődarabok pattognak a márvány lapon, ahogy próbálok az egészen egy törést létrehozni. Nincs is jobb, mint gyakorolgatni a kis erőmet.
Minél jobban próbálkozom, annál jobban törik fel belőlem előbb csak halk nevetés, majd egyre erőteljesebb. Rohadtul megerőltető.
De pár perc múlva sikerül is. Hatalmas reccsenés, mivel a padló északról déli irányba cikk-cakkban reped ketté. A kicsi démonka érezheti is, hogy az ereje mintha visszatért volna. Ha pedig jobban megfigyeli, akkor láthatja, hogy a talapzat valójában két rétegű. S az elsőbe van beleágyazva a megannyi csapda, gyengítő…
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Nov. 27, 2019 6:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Kyara & Athlan

"Az vagyok, aki vonít az éjen át,
S az is, aki üvölt a hóban.
Én vagyok az, aki fényt sose lát,
S a mélyből jő iszonytatóan."
Atyám elintézte volna egy karlegyintéssel a dolgot, melynek következtében nem csupán ezek a hitványok szakadtak volna apró darabokra, hanem ez a félvér is. Pár szempillantás, ennyi lett volna az egész. Ehelyett én csak húzom az időt, mert felesleges pocsékolásnak tartom használni az erőm ilyen ostobaságokra. Ehelyett pedig beszélek, mert mégis mi mást csinálhatnék ezek közt az átkozott romok közt? A lány kérdése nem gondolkoztat el, ridegen vonom meg a vállam, mint akinek teljesen mindegy lenne.
- Miért örüljek, ha nincs rá okom? Miért mosolyogjak, ha semmi sem mosolyogtat meg? - vonom fel a szemöldököm kérdőn. Bár a szavaim túlságosan negatívan hatnak, mégis az igazságot hordozzák. Még önmagamnak sem könnyű a saját kedvemre tenni, nem hogy másnak. Csak úgy engedjek szabadjára egy indokolatlan mosolyt? Ugyan.
- Nem tudhatod, milyen pozitív dolgok vannak az életemben, így ennek a kérdésnek semmi értelme. - mert akad, ó, akad bizony! Ám azok nem itt keresendőek, hanem alant. Itt nem lelem a helyem, nem véletlenül vagyok annyira kedvetlen, kiábrándult, s cselekvőképtelen. Némi keserűség ugyan megvillan az arcomon, ahogy fürkészem őt, de nem mennék bele újra abba, hogy miért nem akarok itt lenni.
- Téged boldogít, hogy mindenen mosolyogsz? Őszinték a vonásaid? - kérdezek vissza, ha már így belemegyünk a témába. Kettőnket össze sem lehetne hasonlítani, talán pont a két véglet vagyunk.
- Ohh, hogy a halandóknak köszönhető ez az egész... - mutatok végig rajta. - Miért nem vagyok meglepődve? - hiszen az emberek hajlamosak arra, hogy amit nem ismernek, azt nem hogy jobban megpróbálnák megérteni, hanem a ballépéseiknek hála még inkább elrontják. Jelenleg sem tudok mást mondani rájuk azon kívül, hogy ostobák lennének, hiszen azért egy félvért oltárra fektetni kissé erős dolog. A feleletére pedig elgondolkodva hümmögök, hiszen ezekben az időkben, amikor se le, se fel, olyan szövetségek alakulnak, amikből köszönöm, én nem kérek, s a közelükbe sem akarok kerülni. Nem tetszik a sejtelmes mosolya, nagyon nem.
- Egy cigit talán meg tudok oldani... - húzom gúnyos vigyorra ajkaim, de végül a figyelmem leköti a kóbor eb, aki már biztosan régen falatozott egy jót. Elég ocsmány pofája van, azt meg kell hagyni!
- Lételemem az alábecsülés. - összefonom magam előtt a karjaim, ahogy figyelem a levegőben keringő kőkupacot. A pokolkutyát láthatóan nem hatja meg a dolog, ám én halkan meglököm Kyara vállát.
- Egy kicsit balra... - súgom halkan, a kupac felé biccentve, melyet ha most ereszt el, akkor biztosan telibe találja a dögöt. Ugyan én is megoldhatnám, de hát abban mi lenne a szórakozás? Valami úgyis blokkolja az erőm, felesleges lenne nekem használni. Tartalékolok inkább arra, hogy minél gyorsabban eltűnhessek majd innen, ha végre sikerül megoldásra jutnunk. Ami reményeim szerint minél hamarabb fog bekövetkezni, ugyanis kezdem elveszíteni a türelmem. Olyannyira, hogy ha esetleg még a leányzó játszadozna a kőkupaccal, akkor a pillanat erejével kész vagyok közelebb taszítani őt a kutyához, hogy megmutathassa, mennyire tud elbánni egy ilyen döggel testközelből. Ha eddigre már sikerült elintéznie viszont, úgy halkan dobolva a lábammal állok mellette, mintegy jelezve, hogy mennék már innen végre. Ja, és kezdek éhes lenni. Nagyon. Egy vacsorával még kiengesztelhet, mert megérdemlem!
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Katolikus templom - Page 4 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Nov. 23, 2019 9:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


What are they doing?
Miért, miért, miért. Miért is vagyok erre képtelen? Vagy képes? Képes képtelen? Vajon miért képtelen a kutya repülni és a madár ugatni? Vannak dolgok, melyekre születésünktől fogva képtelen vagyunk, persze az érzelmek.
- Pffff – hagyja el ajkaimat ez az egyszerű mondat. Persze nem a kérdésének szól, nem teljesen, hiszen miért is szólna neki. Uh, megvan! Mutatóujjamat az égnek emelem, arcomra széles vigyor ül, majd…
Nem jön semmi.
Majd csak vállat vonok, mint ami nem is fontos.
- Te miért vagy képtelen szárnyakat növeszteni? Oh, nem, nem, nem. Miért vagy képtelen örülni? Mosolygoni? Miért vagy képtelen bármi pozitívra az életedben? – fordítom vissza a kérdést. Na nézzük, hogy ő választ tud-e adni erre, ha igen megkapj az enyémet is.
Nincsenek érzéseim. Nem csak mondogatom őket, valóban nincsenek. Nem érzek fizikai fájdalmat, régóta nem már. Volt egy időszak, emlékszem még a villamosszékek okozta rángatózásra, saját vékonyka hangomra, ahogy sikoltozom. Egy idő után elmúlt a fájdalom.
S mire elért volna bármit is a "kezelés" késő volt. Így maradtam.
Ahogy nem érzek semmit sem belül. Üres vagyok, akár egy váza. Kívül szép, belül végtelenül üres.
- Oh, dehogy! Mindjárt megsértesz – hőkölök hátra egy pillanatra. – A legtöbb félvér… pff… Próbálnak azonosulni a világgal – forgatom meg a szemeim. – Mily unalmas. Emberek próbálnak lenni, megjátszani magukat, hogy milyen erősek és jók ők – illegetem magam, hol jobbra, hol balra, királykisasszonyosat játszva.
- Kifüstölték az agyam – öt ujjam összefogom és halántékomhoz illesztem. Majd mintha robbanna hirtelen távolodik el a tenyerem buksimtól és tárulnak szét az ujjaim. – Azt hitték, hogy őrült vagyok, ezért kezeltek, majd őrültté tettek. Az emberek nem normálisak – vonom össze a szemöldököm, szinte már értetlenkedve tekintek rá.
Hangomban, arcomban nincs harag. Ami azt illeti még hálás is vagyok nekik, hogy így alakult. Így lehet igazán önmagam. A hangok meg.
Már megszoktam őket, jó hallgatóság ők.
- Hogy szövetség? Köztem és a tollasok között? Aranyom – bár hangom lekicsinylő, arcomról mégsem lehet levakarni a vigyort, mely olyan, mintha rászáradt volna. Még szemöldököm is megvonogatom. A levegőben hagyom a témát, dehogy válaszolok rá.
És ahogy én sem, úgy ő sem válaszol, én pedig csak vállam megvonva nyugtázom. Majd elkezdek lázasan keresni ruhám minden redőjébe egy szál bagót. Mert kell itt lennie!
Az előbb láttam!
Keresem, kutatom, kiforgatom a redőket, oda, meg vissza is, ám semmi. Nem találok ott semmit! Hiába forgok körbe-körbe, mint egy farkát kergető kutya, nincs egy szál cigi sem.
- Egy cigi! – felelem vidáman, kihúzva magam, mint aki igazán tudja ám a választ a feltett kérdésre! Oly büszkén nézek rá, hiszen ez a helyes válasz, nem igaz? Nem igaz? Nem igaz? Egy szál cigi! – Egy cigi után? – kérdezem szemöldököm ráncolva, hitetlenkedve.
Majd csak elnevetem magam.
- Ugyan, sose tennéd. Túl cuki vagyok – vigyorgok, illegetve magam egy pillanatig előtte magam.
Apró mutatványom nem hatotta meg a kicsi démonkát, mily meglepő.
- Sajnálom, van már házi angyalka kutyám. Várj az angyalokat hogy hívják, ha háziállatként tartod? – fordulok a démon felé, elgondolkozva a kérdésen.
- Előbb azt hitted, hogy majd megesznek a csúnya szektások – szipogok felé, egy újabb adag romhalmazt emelve a magasba. Felé nézek, ám a füleimmel magam mögé fókuszálok. Halk kaparás, morgás. Egy kő megmozdul a földön, hol szél sem fúj.
Puff, neki kő.
- Most meg azt hiszed, hogy pár láthatatlan eb el tud tenni láb alól? Milyen cuki – biggyesztem le ajkaimat. Rosszabbal is szembe kellett már néznem, na meg a marcangolás. A vigyor újra kiül ajkaimra. Mintha az ilyen eltántorítana bármitől is.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Nov. 11, 2019 6:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Kyara & Athlan

"Az vagyok, aki vonít az éjen át,
S az is, aki üvölt a hóban.
Én vagyok az, aki fényt sose lát,
S a mélyből jő iszonytatóan."
Szerelem. Nem hat meg, nem mozgat meg bennem semmit, nem késztet borús és magányos, elmerengő sóhajra. Valójában azt sem tudom, mint jelent maga a szó, hiszen halandóként nem volt részem ilyesmiben, démonként pedig nem tartottam arra igényt, hogy bárki olyan hatással legyen rám, hogy az már ártó lehet a számomra. Tapasztaltam, milyen, amikor két halandó közt oly' hevesen égett a szikra, hogy képesek lettek volna az idők végezetéig szenvedni, hogy megmentsék azt, akit szerettek... Néha ugyan ámulva figyeltem, honnan eredhetnek ezek az érzések bennük, de sosem jöttem rá a titkukra, így saját tapasztalat híján nincs is miért bánkódnom, hiszen még nem éltem át ilyesmit, nem tudhatom, milyen hatással lenne rám egy másik személy, akit szeretek. Pfejj, erre a gondolatra még egy fintor is kitelepedik az arcomra!
- Miért vagy képtelen a szerelemre? - kérdezek vissza váratlanul. Igen, pont most, pont ebben a helyzetben ezt a kérdést tettem fel. Mikor máskor?
- Túlságosan sokszor nem futottam bele még félvérekbe, bár az tény, hogy egyikőtök sem volt százas. Mi ez a sok személyiség? Több lélek egy testben? Vagy egyszerűen csak nem bírja elviselni az elméd ezt a kettősséget, és ezért hát meghasadt? - hiába nem akarom őt analizálni, akaratlanul törnek fel belőlem a kérdések. Nehéz nem arra gondolni, hogy kikötöm őt egy asztalhoz, felhasítom itt és ott, tesztelve ezzel és azzal, leásva elméjének mélységeibe... Lehet egyáltalán hibáztatni, hogy az átlagon felüliek megmozgatják a fogaskerekeim?
- Honnan tudsz te ennyit arról a helyről? - vágom rá egyből. - Csak nem szövetségek alakultak a démonok és az angyalok közt? - vonom fel egyik szemöldököm kérdőn. Na, pontosan ez az, amiből mindig is ki akartam maradni. Háborúk. Milyen jó is volt nekem odalent, távol mindentől és mindenkitől, ahol csak én számítottam! Itt fent sem terveztem, hogy kiveszem a részem a csatározásokból, egyszerűen csak felcsipegetem a morzsákat, amiket elhintenek. Jobb egyelőre a félhomályban maradni...
- Hát... Gondolom többsíkú. - biccentem oldalra a fejem értetlenül, de tovább nem húzom ezt a témát, hiszen még én magam sem tudnék helyesen válaszolni a kérdésre. Talán a legjobb válasz mégis az lenne, hogy magasan van a mércém, finnyás és undorodott vagyok, így hát egyáltalán nem mindegy, hogy a kínzásnak milyen síkjaiban mélyedek el. Ezen pedig jelenleg nem is agyalok túlságosan sokat, hiszen nyugodtabb pillanataimban sikerült megidézniük ezeknek a patkányoknak.
- Mit tudjam én! Neked kell tudnod, mit akarsz. Én nem tudnám meghatározni, hogy egy félvérnek éppen milyen vágyai lehetnek. Egy kavics? Új hajszín? Hatalom? Egy embergyerek? - legyintek a levegőbe. - Vagy hát ugye karóba is húzhatlak, ha szeretnéd... - röhögök fel nagyképűen. Sok mindent nem tudok neki ajánlani, hiszen eddig nem azzal voltam elfoglalva, hogy mások kívánságait találjam ki. Ők kívántak, én pedig időt adtam. Ennyi.
A pokolkutya felbukkanása kissé váratlanul ér, de hát szerencsétlenek nincsenek hozzászokva ehhez a légkörhöz, mit kezdenének magukkal egyáltalán? Kíváncsian figyelem, ahogy lépked a lány felé, görcsösen és mereven figyelve őt. Ekkor támad egy ötletem, melyet éppenséggel bedobhatnék az alku tárgyának.
- Segíthetek neked, hogy ne tépjen szét ez a dög apró cafatokra... Vagy éppen segíthetek, hogy meglásd őt, s hogy talán beidomítsd... - mosolyodok el sejtelmesen, végül Kyara mellé lépkedek. - Ám nekem úgy is jó, ha nem teszek semmit. Majd csak kijutok egyszer a segítséged nélkül is, legalább végignézhetem, ahogy szétcincál ez a drága. - sandítok felé várva a válaszára, bár az idő véges, a kutya morgása egyre akadozottabb és dühösebb. Hamarosan támad.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Katolikus templom - Page 4 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 27, 2019 10:25 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


What are they doing?
- Képtelen vagyok a szerelemre – hajtom enyhén oldalra a fejemet abba az irányba, ahogy  is, mintha csak egy tükör lennék számára, hangom rezingált, őszinte. – Nem szeretek senkit – ez persze túlzás, mert egyetlen élőlény van ezen a világon, kinek bármit és mindent megadnék. De, hogy az szeretet lenne? Vagy, amit aziránt az álombéli alak iránt érzek?
- Ez nem más csupán, mint puszta testi vágy – vonom meg a vállamat. Majd elmúlik, mindig elmúlik. Képtelen vagyok érezni bármit, fizikálisan legalábbis. Ezt régen kisütötték már az agyamból. Egyszerűen csak nem érzek semmit, lelkileg? Na, hát ahhoz lélek is kellene, nem igaz?
Ám, ahogy a halántékom ütögeti szélesen vigyorodok el.
- Sokan – sejtelmes a mosolyom, semmi jót nem ígér, sem neki, sem senkinek, mégsem ártok neki. Most nem, még nem. Nincs miért. Még tudnom kellene, hogy mire fogom tudni felhasználni. Egyéb iránt, képtelen lennék összeszámolni a hangokat. Abba végképp beleőrülnék. Inkább hagyom csak, hogy túlordibálják a saját belső hangomat.
Hogy mi vaaaaaan?????
Mit pofázol????
Már megint nyavalyog!
Nem nyavalyog, csak éppen gondolkodik, tanuld meg te is, sok hasznodat akkor sem vennénk…
- Az az angyalok városa – mosolygok rá negédesen. – Legalább is azt hiszik az emberek, hogy jaj a drága angyalok és Michael majd segít nekik és rajtuk! – teljesen meghatódva emelem kezem a szívemhez. – Minden tele van démoncsapdákkal – melyek egy részét én helyeztem el, na, megesik. – Meg gonoszabbnál, gonoszabb angyalharcosokkal – vonom meg végül a vállamat. Felnőttem ott, de minek? Borzalmas volt közöttük elrejteni valódiságomat, hogy ne jöjjenek rá. Bár egyben mulattató is, de inkább csak unalmas. Mérhetetlenül unalmas, na meg, amit akartam azt megtudtam ott.
- Mhhhh – hümmögésem inkább költői, kérdő, ahogy a hozzá felhúzott vállam is. Hogy miért, hogy miért? Vannak dolgok, amiket nem fogok elárulni még neki sem, senkinek sem. Nem kell tudniuk róla.
- Akkor milyen vagy kicsi démonka? – még a nevét sem tudom!
Pedig mondta?
Tényleg?
Tuti, hogy nem, mit magyarázol te? Síkagyú.
De! Márpedig mondta, amikor megidézték.
ELÉG!
Ordítom magamba, ám azt észre sem veszem, hogy újra csak felsikoltok hozzá. Fejemet kissé megrázom.
Ő pedig elmegy, én meg vidáman integetek neki, de elmenni úgysem tud. Vidám – vagy inkább csak őrült? – mosolyommal találja szembe magát.
Persze arrébb tol, én pedig hagyom neki. Szinte már kecsesen szökkenek le az oltárról egy apró hopp hang kíséretében.
Könnyedén fordulok meg és a felfekvő férfi felé hajolok. Összes hajam az arcomba lóg, a végei még az ő arcát is érintheti.
- Miért segítenék a kicsi démonkának? – kérdezem tőle, szinte már suttogva. Tényleg, miért? – Mi hasznom van benne? – ha rám is néz, láthatja az ezer karátos mosolyogomat, vigyoromat az arcába. Majd ciccegve rázom meg a fejemet és felegyenesedve sétálok el.
S egy hang. Ám hiába fordulok abba az irányba, nem hallok semmit sem. Halkan nevetem el magamat, hallottam már ezeket a hangokat az utóbbi időbe. Egy újabb hanggal gyarapodnék? Mit tudom én…
Ahogy méltatlankodik pedig fordulok is felé.
- Semmit sem csinálok, ingyen, kicsi démonka – nézek fele farkas szemet, ám az arca egy eddigi szokatlan érzésről árulkodik. Meglepett?
Majd integet valakinek, arra fordulok.
Jé, még egy őrült, akinek láthatatlan barátai vannak!
Jah, hogy csak démonkutya.
- Mennyire kiábrándító? – forgatom meg a szememet. Csuklómat könnyedén fordítom meg és még ha nem is látom, a földön elterülő romhalmazokat, mely egykor gyönyörű díszei voltak a falaknak abba az irányba hajítom. – Ha nem morognának még meg is tudnának lepni, de! – tekintek fel újra a démonra.
- Még mindig nem állapodtunk meg az alku tárgyába!
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 24, 2019 4:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Kyara & Athlan

"Az vagyok, aki vonít az éjen át,
S az is, aki üvölt a hóban.
Én vagyok az, aki fényt sose lát,
S a mélyből jő iszonytatóan."
- Csak nem szerelmes ez a félvér lányka? Ó, te kis drága... - biccentem oldalra a fejem nagyokat pislogva. - Ez olyan... - sóhajtom mélyen a levegőbe, halkan felszisszenve. - Gusztustalan. - csóválom meg a fejem. - De azért szép. Tényleg. És romantikus. - ekkor a halántéka felé bökök kíváncsian. - Mégis hányan vagytok odabent? - ugyan nem az volt a cél, hogy én bármi érdeklődést mutassak bármi iránt is, ám nagyon úgy tűnik, hogy valami kíváncsiság-féle csillan vissza a halovány zöld tekintetemből. Ezt persze nem kell a kisasszony tudtára adnom, még a végén elbízná magát.
- Miért, mi van San Franciscoban? - pislogok őszinte tudatlansággal. Nem sok ideje vagyok a felszínen, s eddig valahogy volt jobb dolgom is annál, mint hogy belevessem magam a külvilágba, s magamba szívjam az újat. Sajnos ebből egyre inkább úgy néz ki, hogy nem fogok tudni kimaradni.
- Mi szükséged van neked démonokra? Csak nem felcsaptál valami igazságosztónak? - vonom fel egyik szemöldököm némi gúnyos mosollyal. Őszintén szólva nem lennék meglepődve, ha egyik pillanatban démonok alá feküdne, a másikban meg ölné őket. Sőt, ettől tűnne csak normálisnak! Magához képest, persze.
- Miért gondolja mindenki, hogy egy magamfajtát csak az éltet, hogy kínozhat másokat? - sóhajtom ábrándosan a levegőbe. - Én nem vagyok ennyire egysíkú. - emelem meg az állam nagyképűen. Persze, tisztában vagyok vele, hogy sokan örülnek ennek, hiszen számtalan dolgot, mint például a kínzást a végletekig tudnak húzni. Ám én egy kicsit máshogy működök. Ez a lány meg... Ahogy a szemei cikáznak, én megállok előtte, s próbálok arra mozdulni, amerre a tekintete rohan, hogy valami értelmet keressek ott bennük, de hát azt kereshetem.
- Majd meglátod, ha jó leszel! -  vagy nem. Unottan indulok meg a lefelé vezető lépcsőkhöz, de a kisasszony az utolsó pillanatban megakasztja a lépéseimet. Morogva emelem a tekintetem a roskatag plafonra, s szememet forgatva lépek vissza végül hozzá.
- Őszinte leszek, rohadtul nincs kedvem foglalkozni ezzel az egésszel. Úgyhogy... - váratlanul megfogom Kyara csípőjét, majd egy mozdulattal odébb tolom az oltáron. Ráhajolok, felhúzom a lábaimat, majd végül kényelmesen elnyújtózok a hűs kövön, de a végén a hátsó felemmel még lökök egyet a bolond lányon.
- Visszavonom, én inkább itt fekszek, te pedig juttass ki innen. Aztán jöhet nekem a jutalomfalat, mert ilyen jó és nagylelkű vagyok. Szerintem korrekt ajánlat. Na, indulás! - a hátára fektetem a kezem, lökök rajta egyet, ám mielőtt még elkényelmesedhetnék rendesen, megcsapja a fülem egy halk morgás, mely kicsiny visszhangként száll végig az épületben. Egyből felkapom a fejem, s kérdőn nézek a leányzóra.
- Már elnézést! - ráncolom a homlokom. - Négykézlábra esetleg nem akarnál ereszkedni a kedvemért? Még a kezem is megnyalhatnád! - röhögök fel, s meglengetem felé a tépázott karomat, mely lassacskán kezd regenerálódni. Érződik rendesen, hogy jóval lassabb a folyamat, de hát én aztán nem bánom! Megint ereszteném vissza a fejem, de ekkor újabb morgást hallok, immáron közelebbről.
- Mondtam, hogy... - felülök végül, s meglepődve emelem a tekintetem a fal mellett ácsorgó pokolkutyára, aminek a nyelve hosszasan lóg ki a szájából, egyik szeme félig lóg lefelé a pofája mellett, s akadozottan emelkedik a tüdeje. A morgása egyre hangosabb, s lassú léptekkel indul meg felénk.
- Nahát, nézzenek oda! - leeresztem a lábaimat az oltárról, majd elkezdek integetni a dög felé, ám az olyan élesen és görcsösen figyeli a lányt, hogy esélytelen lenne magamra vonni a figyelmét. Így halkan szusszanva kulcsolom össze a kezeim magam előtt, s figyelem, ahogy a léptei, a karma felkavarja a port, s ahogy szétmásznak alatta az apró kavicsok.
- Talán gyorsabban kellene szerezned jutalomfalatot, bár ennek a pokolkutyának talán pont te lennél a legjobb falat... - nevetek fel, mit sem sejtve arról, hogy a dögöt csupán én látom.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Katolikus templom - Page 4 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 19, 2019 9:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


What are they doing?
- Oh, a végtelen üresség érzete, amikor úgy érzed, hogy senki sem elég jó neked, sőt mi több, senki sem jó neked, mert tudod, hogy senki sem tudja azt nyújtani, amit igazán vágynál? – teszem fel tőle a kérdést, mely nem is annyira költői és amiben több az érdeklődés, mint amennyit magam is el tudnék hinni. Kijelentésére mégis hangosan nevetek fel, majd el is hallgatok.
- Már megtaláltam – közlöm vele. Persze nem volt az erőszak, oh, dehogy is volt. Sőt mi több. Az a fájdalom, az a kín, az a kéj. Mély sóhaj szakad fel torkomból.
Oh, te dögrovás, miért csak az álmomban, a képzeletemben létezel? Miért nem tudsz megtalálni személyesen, meglátogatni? Miért csak az álmomat kínzod?
Naná, hogy azért, mert ott a legjobb a szórakozás, hiszen egy alávaló, bitang démon vagy. Milyen édes is.
Kérdésére ezúttal meghajolok előtte. Bal lábamat a jobb mögé helyezem, pukedlizek is hozzá.
- Kérlek, alássan én mindent csak és kizárólag magamtól tanultam meg! – emelem meg magamat. – Senkitől nem kértem segítséget – vonom meg a vállam. Nem is volt nagyon rá időm, meg lehetőségem sem. – Tudod a démonok nem nagyon merészkednek San Franciscoba, ha mégis, lehet, hogy gyorsan visszaküldtem őket a pokolba – húzom el a számat. Szükség volt rájuk, hogy apucikámnak tudjak üzenni. Ilyen dolog ez. – Itt meg van jobb dolgom is, mint hogy démonok után kajtassak – vonom meg a vállam. – Jah, tényleg voltam New Orleansba is! – lelkesülök, kettőt ugrok és tapsolok is hozzá. Majd hirtelen hagyom abba. – Jah, de ott minden démon rém uncsi volt – húzom el a számat. Mintha nem ismernék a mókát, totál kiábrándítóak voltak!
- Mégis mi ennyire unalmas? A túl sok halhatatlan ember? Akiket a halálba tudsz szó szerint kínozni – mert hát mi mást csinálna a pokolba? – aztán meg újraéled? – kapom a szám elé a kezemet, mintha valami óriásian nagy titkot árulnék el ezzel és most aztán nagy, nagy bajba fogok kerülni emiatt! Még a szemeim is ide-oda ugrálnak a helységbe.
De persze közben, alatta, utána teljesen mást csinálok, már magam sem tudom nyomon követni, hát akkor tőle mégis ezt hogyan várhatnám el? Na ugye, hogy ugye!
Pörgök és forgok, majd az oltálra huppanok ő pedig erőteljesen ránt magához közel.
- Tényleg? – lelkesülök újra csak, amikor a jutifalikról beszél. Vajon mi lehet az? – És mi az? Kis imp csemege? – vigyorgok eszelősen, a nevetésem is, ami kicsúszik hasonló ehhez.
Lábaimat magam mellé húzom az oltáron, jobb kezemmel megtámaszkodom testem mellett. Ő pedig belém törli a vérét, én pedig csak némán figyelem. Észre sem veszem, hogy ajkam szegletét megnyalom. Félrehajtott fejjel figyelem, ahogy lassan fordul meg és távozik.
- Viszlát! – integetek neki lelkesen, szabad kezem felemelve előbb jobbra, majd balra lengetve. Hangom dallamos, vidám, eszelős.
- Jah! A rúnák sok erőt blokkolnak – vonom meg a vállamat. – E bejáraton lehet csak kimenni. Ami meg sóval van körbe hintve – ciccegek egyet, vállamat megvonva. – Bár ha szépen kéred, talán tudok neked segíteni – ejtem ölembe a kezemet és a vértől ragacsos körmeimet kezdem el vizslatni, mintha találtam volna ott valamit, ami nagyon, de nagyon megtetszett ám nekem.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 08, 2019 11:41 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Kyara & Athlan

"Az vagyok, aki vonít az éjen át,
S az is, aki üvölt a hóban.
Én vagyok az, aki fényt sose lát,
S a mélyből jő iszonytatóan."
- Egy próbát megérne, hátha végre sikerülne valakinek! - nem mintha minden második embernek odatolnám magam azzal a felkiáltással, hogy "hé, nem akarsz megpróbálni meghágni?", de azért ha már ilyen feláldozósdit játszanánk, csináljuk már normálisan! Annyiféle szexuális rituálé van, de egyik sem olyan keménylegény, hogy alkalmazza.
- Jaj, ugyan, biztosan megtalálod az igazit, aki majd képes téged halálra erőszakolni! - biggyesztem le az ajkaim, mintha sajnálnám, de hát az olyanok, akik nem rózsaszirmokra vágynak és csokoládéra, igazán megérnek egy apró sajnálatot, még ha az pár másodpercig is tart. Bolond egy nőszemély, s minél tovább vagyok a társaságában, annál inkább kérdésessé válik a számomra, hogy ezek a férgek tényleg ennyire ostobák voltak, hogy őt választották áldozatnak, vagy volt egy konkrét tervük, aminek ő volt a célpontja? Vagy inkább ne értékeljem fel őket ennyire?
- Ugye nem mondod komolyan, hogy... Még senki sem tanított meg téged karóba húzni? - emelem fel a szemöldököm. - Mégis mióta rontod itt a levegőt? - a régi korok maradéka ez a módszer, manapság annyira nem jellemező. Pedig van benne élvezet, nem is kevés, ám az új módszerek bőven felülmúlják kegyetlenségben. Nem mintha én csinálnék ilyet. Dehogy. Soha.
- A Pokol jobb hely volt, mint ez, arra legalább nem untam rá ilyen hamar, mint erre, de... - emelem fel a kezem, ám a mondat bennem ragad, mikor a kisasszony elnyargal mellettem, hiszen látott egy katicát. Nem éppen úgy terveztem a mai napot, hogy megidéznek, s az áldozatuk fogja még kapirgálni a kezem, mert az olyan jó móka, s hamarosan tényleg kezdem elveszteni a türelmem. Bár mocskosul sok tud lenni, ha épp megerőltetem magam, de ennek a nőszemélynek a felét sem értem, így pedig nem olyan vicces, ha csak értetlenül pislogok felé. Ez pedig folytatódik az oltárnál is, figyelem, ahogy pörög a tengelye körül, majd lehuppan, de aztán már talpon is van. Enyhén megrázom a fejem, ahogy hallgatom, de minél többet beszél, annál inkább jövök le az életről. Nagy sóhajjal lépek hozzá közelebb végül, s ha nem ugrik félre, akkor megragadom a karját, majd közelebb húzom magamhoz.
- Inkább maradj itt, játssz szépen a dögökkel, vagy őrizd a helyet, mint egy jó kislány. Kapsz majd jutalomfalatot is, ha ügyes leszel. - hümmögve mosolygok felé, de végül elengedem a karját. Értelme túl sok nem lenne annak, ha az oltárhoz kötözném megint, de hát a türelmem is véges, s van jobb dolgom is annál, mint hogy itt szórakozzak egy bolond félvérrel. Csak gratulálni tudok a többi pusztulatos démonnak, hogy nem tudtak inkább egy kecskébe üríteni...
- Na én elléptem. - ám előttem még közelebb emelem a lányhoz a karom, s ha nem húzódik el, akkor a kis vérpatakokat jól beletörlöm abba a lenge, alig takaró szövetbe. Ennyi erővel ezt se kellett volna ráadni, minek szégyenlősködni? Egy démont idéztek, könyörgöm... Ugyan az összeset nem tudom eltávolítani, hiszen alvad, de azért bemocskolom egy kicsit, hadd örüljön. Végül egy apró vigyorral ellépek tőle, megfordulok, tekintetemmel megkeresem a lefelé vezető romos átjárót, majd megindulok afelé. Kezd egyre inkább nem tetszeni ez a hely, szóval merem ajánlani ezeknek a patkányoknak, hogy maximum tíz percet vegyen igénybe, amíg megtalálom a blokkolást, ami nem enged innen elmenni. Erőt sincs kedvem azért pazarolni, hogy szétromboljam ezt az istenverte helyet. Az olyan... Unalmas lenne.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Katolikus templom - Page 4 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 02, 2019 9:58 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


What are they doing?
- Csak nem azt akarod, hogy megerőszakoljanak - vigyorgok rá kétértelműen, hatalmas vigyorral az ajkam szegletébe. Szemeim veszélyesen villannak meg, kihívóan tekintek rá, karjaimat pedig keresztbe vonom a mellkasom előtt. Hát lenne ennél szórakoztatóbb valami? Ám ahogy taglalja, hogy mivel is töltöttük az időt, elfintorodok. - Ezek kismiskások - fintorgok tovább, ahogy a tetemeken végignézek. Mert hát lássuk be… - Nem született még oly férfi - vagy nő, ám ez részletkérdés - aki elég jó lehetne - sóhajtom el magamat ábrándosan.
Nem igaz, mert született. Van egy olyan férfi, teremtettek. Álmomba egyszer meglátogatott, de ennyi. Egyszer találkoztam vele, vagy tán kétszer? Avagy ez mind a képzelgésem lett volna csupán? Bárhogy is volt, visszamennék abba az állapotba, hátha újra meglátogat. Az a kínzó vágy, azok a fájdalommal teli kiáltások. Még egy kéjes sóhaj szakad fel a torkomból.
- Áh, dehogy, dehogy - legyintek, mert ettől függetlenül teljesen figyelek rá. Vagyis, öhm. Van hogy feltűnik, hogy itt van, de nézzétek el nekem, hogy nem igazán megy ez nekem. Annnyi mindennel lehet egyszerre foglalkozni!
De aztán kiabálni kezd. Vagy csak én hallom a fejembe, hogy kiabálna, amúgy nem kiabál? Egy pillanatra félrenézek, a jobb sarokba, ha ez az egész egy képernyő lenne. Szóval nem a jobb sarokba, csak jobb oldalt, ég irányába.
Kiabált?
Nem.
De mérges?
Mit tudom én, érdekel?
Ja, tényleg!
Vonom is meg a vállam, miután megvitattam magammal a dolgokat.
- De hát az életet élvezni kell! - csapok le rá és újra csak elnevetem magam. - Uh, karóbahúzás! - lelkesülök, még tapsolok is hozzá. Ajkaimon széles a vigyor, szinte levakarhatatlan. Ne akarja levakarni. - Taníts meg, hogy kell! - nem kérem, inkább követelem, magabiztos hanggal. Karjaimat is széttárom, de úgy, hogy a jobbom egy picit feljebb emelem, míg a balt meg lejjebb tartom, hogy egyfonalba legyenek.
- Én! - vigyorgok rá magabiztosan. Szakasztott úgy, mint apám. Pofátlan magabiztosság. A szorongatást is élvezem, nem is tudja mennyire. Ilyenkor érzem csak igazán, hogy élek! Hogy érzek.
De elenged. - Uncsi - öltöm ki rá a nyelvemet. Mitől fosik amúgy mindenki? És ha meghalunk, kit érdekel? Egyszer minden végetér, miért ragaszkodik mindenki ennyire az életéhez? Ez így…
Ezúttal lemondó sóhaj tör fel belőlem és a padlót kezdem el pásztázni.
Lelkét sem adja, üvegcsébe sem zárhatom. Megforgatom a szemem, de hogy mit tudnék ajánlani neki?
- Nem vagy jártas az emberek világába - már nem, ez látszik rajta. - Mondd csak, nem akarsz szórakozni rajtuk? Nem, nem, nem, nem - javítom ki magam, gyorsan egymás után kiejtve a szavakat, majd mindkét kezemmel egyszerre csettintek az arca előtt, mintha mágus lennék. - Jobbat tudok! - ám ekkor valami érdekeset látok meg az egyik fal maradványába.
Sikkantva kerülöm ki a férfit, s ahogy jött a gondolat, úgy is távozik az elmémből, hiszen valami jobbat találtam. Csapongok, ahogy mindig is, de nekem ez fel sem tűnik, nekem ez természetes. A könyv elpusztult, de ezek hagytak még itt egy ládikót. Kezem még ég, sebes, mégsem törődök vele, mintha nem érezném.
Nem érzem a fájdalmat.
Felnyitom a ládát és egy pengét találok benne.
Sokkal érdekesebb mint Kín, így hát most ezt veszem a kezembe, vagy ez is volt a kezembe? Vagy ez kín? A valóság és a képzelet olykor összemosódik.
Már nem is tudom, hogy valóban vagdosom, vagy mikor kezdtem, de a hangja csak tompán éri el az elmémet, vizenyős tekintettel nézek fel rá, hatalmasra tágult pupillákkal.
- Ó, a nagyok nem oldanak meg semmit. A világ meg huss! - hajolok közelebb hozzá. - Eltűnik! - nevetem el magamat és hagyom, hogy az oltárhoz vezessen. Milyen ostoba, hogy azt hiszi, hogy ott tud tartani. Hát ez már kész röhej!
Mégis hagyom neki, hadd próbálkozzon. A kőre lök én pedig hamar már rajta is állok és csak körbe és körbe és körbe forgok, kezeimet felemelve, őrült módjára röhögve, amíg el nem szédülök és le nem puffanok rá. De akár egy marionett baba már állok is fel, még ha nem is egyenes a tekintetem - a járásom meg végképp nem lenne az.
- Akartam valamit. De mit, mit, mit, mit? - teszem fel a kérdést, újra csak gyorsan egymás után. Halkan cicceggek is és néha a férfira tekintek, néha el mellette. - Akartam a kicsi démonkával valamit, de mit? Nem, nem megölni, az unalmas, az senkinek sem jó, meg amúgy is, legyetek kreatívak - szólok a hangokhoz, mintha nem is lenne itt előttem, véresen. Szélesen vigyorgok rá. - Áh, a hangok - nevetek csak újra. Valamit akartam, de mit és mit és mit?
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 15, 2019 11:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Kyara & Athlan

"Az vagyok, aki vonít az éjen át,
S az is, aki üvölt a hóban.
Én vagyok az, aki fényt sose lát,
S a mélyből jő iszonytatóan."
- Ha ennyire szórakoztató, lehet nekem is oda kellene vetnem magam pár szektás fattyú elé, hátha még meg is erőszakolnak, mielőtt feláldoznának. - töprengek el egy pillanatra hümmögve. - Mondjuk ezt a lenge ruhát elnézve rajtad, meg ezeket az ostoba férfiakat, s azt a hatalmas vigyorod... Lenne pár tippem, hogy ütöttétek el az időt, amíg vártatok rám. Lehet, hogy még húznom kellett volna egy kicsit az érkezést? - mosolygom színpadias vállrándítással, amolyan "hát most már mindegy" beletörődéssel. Akadnak izgalmasabb rituálék, idézések és kapcsolatteremtések is, nem mindennek egy egyszerű gyilkosság vagy vér az alapja. Ezek is tehettek volna többet az ügy érdekében, ha már egy démonnal akartak találkozni.
Csak figyelem a lányt, ahogy belemerül a saját elméjébe, s ahogy egyre jobban élvezi az agyszüleményeit felettébb látványosan. Félvérek, nem lepődök meg lassan semmin sem.
- Khm, szólj, ha zavarok. - töröm meg a kéjes sóhajokat mély zöngéssel. Felvont szemöldökkel figyelem a változásait, de alig tudom elkapni a fonalát. Eleve nehéz ráhangolnom magam másokra, nem hogy olyanokra, akiknek ennyifelé áll a személyiségük, lelkük, bármijük.
Azért kérem, van egy határ, így a felém repülő tárgyakat odébb lököm a levegőben, s újra csak értetlenül pislogok felé.
- Nekem is van egy ötletem! Mi lenne, ha nyughadnál, és nem támadnál meg öt percenként? És mondjuk nem élveznél ennyire mindent? Húztak már karóba? Kipróbáljuk?! - kérdem mérgesen. - Vagy simogassalak meg, hátha fordítva működsz? - biccentem oldalra a fejem halkan fújtatva. El kellene engednem. Így nem jutunk előrébb, csak még jobban bonyolódik az egész. Én vagyok az ostoba, hogy nem oldottam meg egy perc alatt a dolgokat.
- TE ajánlasz nekem alkut? - nevetek fel végül keserűen és beletörődve. Picit jobban szorítok nyakára, ám mivel élvezi a helyzetet, így egy sóhajjal végül elengedem.
- Nem lehetek örökké a tiéd, törődj bele. Hogy nyakláncként hordj és ott lógjak egy üvegcsében, amíg halálra nem unom magam? Még mit nem! - mutatok a keblei felé, s nem is értem, miért viszem tovább az abszurd gondolatát. Fertőző egy nőszemély, az biztos.
- A lelkem nem alku tárgya, mással meg aligha szolgálhatok. De hogy te mit nyújthatnál nekem, az jobban érdekel. - ugyanis fogalmam sincs. S esélyesen a válasza sem fog túlságosan kielégítő lenni, így már bánom, hogy visszakérdeztem. Vagy hogy egyáltalán megszólaltam. S hogy idejöttem. Figyelem közben, ahogy ellépked mellettem, de kár erőlködni, úgysem fogom megfejteni ezt a lány. Nyomott sóhajjal emelem hát fel a karom, mikor hozzám lép, ám mintha ott sem lennék, úgy kezdi mélyíteni a sebeket. Komolyan, kivárom. Felszisszenve ugyan, de egy ideig hagyom, hogy vagdosson még egy kicsit, amit már majdnem élvezni is kezdek, de na, ez nem az a helyzet, most nem lehet ilyenre koncentrálni.
- Már elnézést! - nyögöm ki hangosabban, jelezve, hogy ott vagyok ám, nem mentem még el. - Most fel akarsz izgatni, vagy megoldod, amit okoztál? Nem fogok itt maradni napokig, amíg játszadozol. - elhúzom a kezem, ha továbbra is rajtam akarja élezni a pengéjét. - Inkább menj és kuporodj össze a sarokban, amíg a nagyok megoldják a problémát. Úgyis csak a lábam alatt lennél, te bolond. - váratlanul megragadom a csuklóját, amit ha nem ránt el, úgy az oltár felé kezdem őt húzni. - Vagy inkább kikötlek, hogy ne okozz gondot. - ha sikerül odáig vonszolnom, akkor rálököm a kőre, s kérdőn teszem csípőre a kezem, hogy most hogyan tovább, mit akar. Mert hogy én mit, arról fogalmam sincs. Csak kijutni innen. Ez a biztos. A balomból még mindig csordogál a vér, lejjebb kúszva a derekamon, tovább folyva a fekete köpenyen, ami ugyan nem javít a helyzeten, de legalább szép. Ezt elismerem. Jól áll nekem a vér, mindig is jól állt, de nem csak a sajátom, hanem másoké is. Még Kyara vére is jól nézhet ki rajtam, ki tudja mikor akar teljesen véletlenül spontán érvágást csinálni magán?
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 8 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 8 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7