Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• million dollar dreams (+16) •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


million dollar dreams (+16) VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1059
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Dec. 08, 2019 6:35 pm
Következő oldal


***
Lezárt játék
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


million dollar dreams (+16) Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
288
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 23, 2019 6:16 pm
Következő oldal


pursuit of happiness
────────────── ──────────────
@Athlan  && @Dai Jie - 1252 szavacska
Valahol aztán mégis el van veszve ő. Talán az is, amit tett azért, hogy bármi is lehessen. Mindig is el volt veszve kicsit. Nem egyszerű, de nem is egyszerű lélek, azt mondják, mindenkiben benne van az a vadság, amellyel ki akar törni a szürke napokból, csak aztán nincs merszük hozzá. Valami pedig egyeseknél mégis kattan, ezekből pedig születnek az új élmények. Akár egy válás, akár csak az, hogy ejtőernyős ugrásra vegye rá magát, új frizurára vagy épp a bűn útjára. Kinek mi. Pedig a lelke nem romlott, nem sötét, nem sérült, csak... Csak mi? Az alkohol amúgy sosem válasz egy ilyesmire, azt mondják, hogy akkor is csupán annak érződik, viszont sehol máshol nem fogják azt figyelembe venni, vagy épp érdekel bárkit is. És amúgy sem annyira vészes állapotban tette a dolgot, így más választ kell keresnie, ha épp akar. Csak nem akar. El akarja magát ringatni abba a tudatba, hogy amúgy a reggel sosem jön el, vagy olyan gyors lesz a nappal, hogy észre sem veszi, senki sem vesz észre semmit és belesimulhat az eddig életébe, amelyet aztán szinte el is ítél, mert mégsem akarja. Elnézi azokat, akik látóterébe kerülnek, elmereng merről jöttek, mit csinálnak és neki még az is izgalmasabb, ahogy elképzeli a szemüveges, kopaszodó férfi történetét, aki mellett olyan nő lépeget, hogy biztos a kirakatból pakolta össze. Ó igen, a pénz nagy úr, akinek nincs, az azt kergeti, egészen addig, míg bele nem fekszik a gödörbe, az irigység meg mindenhol megül és rombol, miért kímélte volna meg őt épp ma, vagy élete bármely szakaszában?
Közben szép lassan engedi ki ujjai között ezeket, merül bele olyasmibe, mint a filmekben. Mert mi másért nézne, olvasna akárki akármit ha nem azért, hogy másba képzelje magát, ő pedig gyerekes örömmel ízleli meg, hogy ilyesmi valóban lehetséges. Töltögethette a lottót eddig vagy épp bármi mást, a szerencse mindig elkerülte, ő nem kegyelt, ő csak... van. Volt. És most él. Még ha rövid ideig.
Valahol ez másoknak mégis mindennapos, elég csak azokra pillantani, akik dolgoznak ma este, nem szórakoznak ugyebár. Agya már pörög és nem nagyon foglalkozik a hivatalos dolgokkal, nem is gond, csak kérdés, ő meddig bírná? Itt talán örökké, a kísértés és a vágyak mezején bőven van mit kortyolni, nem szent ő és nem is vak, még ha kilóg az otthoni sorból, de most még mennyire. Tényleg más, most ütközik ki, neki ez itt csak méreg és olyan szépen állt be tőle, ahogy annak a rendje, talán kicsit megőrült, talán csak kicsit arra vár, hogy valaki más őrjítse meg. Nem tudja, elkapta a hév, pillanatnyi társaság hamar elillan és egyedül boldogulva pedig mégis bátrabb, mint akármekkora tömegben. Furcsa ez és mégis rettenetesen kényelmes. Maga a hely is. Újra meg újra körbetekint, vagy épp a mozdulatokat figyeli és követi. Beleszédül, mámor és csillogás. Kedve lenne saját magának is csillogni, azonban célközönség, kiszolgálják tekintetét. Pedig tudja, hogy menni akart máshova, hogy keresni megint egy asztalt, ahol az ördög bibliáját lapozhatná át ismét, azonban mégsem akaródzik megkeresni az ajtót, egy pillanatra úgy is tűnik, talán mióta belépett, be is falazták, roppant cseles üzletpolitika ez, nincs feltűnő helyen, csak odakint, hogy könnyebben meg legyen találva, a kifele út meg nem fontos, akkor nincs aki költsön és bámészkodjon. Nevet is, egymagában talán nem olyan kényelmes, mégis jóleső érzés ez is, sok-sok más mellett. Nem figyel nagyon a tömegre, arra, hogy épp ki és mit művel, az ő dolguk, ő csak szomjat oltana, kielégítené a fogyasztás istenét kicsit, vagy talán más is, fogalma sincs, bátortalan vigyora vagy pillantása mibe vihette volna az egészet. Talán egy lépés, vagy még másik, italt kortyol, majd megint, jólesően marja végig a torkát és most már bizsergető érzéssel eltöltve talán még bátrabb is és kíváncsibb, tekintete megint a vörös anyagra téved, a sötét tincsekre, és a valóság megint betör, rombol és...
Már félúton volt eddigi helye és közötte, amikor a zene mellett nem a kellemes kiáltások hangzanak csak fel. Eddig csilingelő nevetés, egy-egy trágárabb szó, vagy épp csak zsibogás, most viszont hőbörög valaki, hangos és szinte fel akar robbanni. A tetovált fazon is kiszúrja a pult végén, a vörös tündöklés is, ő is arra fordul. És jön, jön mint a tank. Ennyit a nyugalomról.
Egy pillanatra azt hiszi, nem erre és valóban, szerencsétlen akarja megtalálni, lehet átvágták, magasnak véli a számlát, mindig vannak elégedetlenkedő valaki, akinek semmi sem jó, vagy azt hiszi, hogy egy ilyen helyen majd nem belőle gazdagodnak meg.
- Ezt a faszt – horkan fel, lépe tovább, lapozna, mit számítana, de egy pillanat alatt van ott. Semmi több, mint egy pislogás. Egyik kezével kapaszkodik meg a hosszú hajban, a másik pedig... Éles csattanás, a háta a pultnak préselődik, ahogy a lendület eléri a célt. Fel sem fogta, hiszen reflexei le vannak lassulva, a csattanás az arcán kellemetlen lüktet, hát nem pont őt vágta pofán? Hát komolyan. Ennyire nem lehet szerencsétlen és mégis. Csillagok táncolnak, vagy csak a hely fényei, feje kicsit zúg, kicsit mégis tisztább. Arcára tapogat, oda, ahol fáj és felszisszen.
- Beteg állat, mi a szar bajod van?! - sziszegi felé, nem mintha rá figyelne. Az előbb látott fazon lép oda, akar hőssé válni, a másik meg, mintha felhúzták volna, támad, harap, olyan mint a csivava, nem érdekli mekkora, ő neki is megy. Meg is üti, ez teljesen elmebeteg, sokat ivott és szívott, bár neki mindegy. Hát, kocsmai verekedésben sem volt része, nemhogy sztip-klubban, ellöki magát a pulttól, kicsit tántorog. Hogy ő hős? Nem, ő még most sem. Tehet bármit, mindig csak a kis senki marad, így bízná a nagyokra a dolgot, lógna meg a bámészkodó tömegbe, akármi, sok szem fordul feléjük. Egyre kínosabb, de vajon valamelyiknek eszébe jut rendőrt hívni? Lát mobilt, de azzal talán most majd csak videózni fognak? Faszom társadalom.
Ellépne, de talán késő. Ujjai markolnak most az ő tincsei közé, térde megrogyva lép hát, enged a húzásnak, bár így is búcsút kell mondani pár szálnak. Fájó ez, sziszeg, tiltakozik, megragadja a kezet, karmolja, húzza ki a tincsei közül, a szavai azonban aztán pedig haragjára pakolna bőven, mindenre, hát ez aztán már végképp botrány, még a másiknak is, hiába a csipke. Túl merész? Még mindig a csapdában, de támad.
- Na most vegyél vissza a pofádból... - hangosabb, mordul, a kezét szorongatja, karmolja, a másikkal ő is üt, ahol eléri. Sőt, még bele is rúg. - Ribanc a jó anyád, az... azt kúrogasd – megint csap, rúg, harcol, talán csak ront a helyzeten. Olyannyira, hogy tincsei kiszabadulnak, azonban ismét arcába kap, erőset, kiabál is, de neki a füle is cseng, orra vére elered, a bárszékek közé esik be. Egy kicsit talán ki is dől, de mégsem, hamar kapcsol, kimászik, most már mintha mozognának a többiek is. Vagy csak ő látja így?
És nem tágít, megint megragadja, felrántja, még nem tud érdemit tenni ellene, beleszédül. Mint két trófea, kifordul az ujjak közül, megint beleveszik. Ráüvölt, hogy nyughasson, talán mintha még kést is emlegetne, talán elő is vette, a csillanás túl erős. Eressze már el, eressze, hát komolyan, miért kell a világnak megőrülnie?!
- Nem... nem megyek... - motyogja, a pultba kapaszkodik, hát mozdulj már, szinte vádlóan mered a tetováltra, mit ácsorog ott? Megvárja míg elő is veszi és szemlélteti, hogy gondolta azt a véres menetet?
- Indulás... ha valaki közbepofázik, annak kivágom a kurva nyelvét is - végképp megvadult, vérben forognak szemei és valóban lép, magával húzva őket, kettejüket. Fel sem fogja, nem enged, a végén még ahelyett, hogy családja veri agyon, akkor ez az állat itt. Üvölteni lenne kedve, de csak nyikhaj nyekergés lesz belőle.
Van ennél lejjebb?
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 15, 2019 1:03 am
Következő oldal



Egyre nehezebb volt úgy tennem, mintha szerettem volna a munkám.
Pedig megvoltak a maga jó oldalai - például nap közben, amikor a klub zárva volt, idejöhettem táncolni és ezáltal rengeteget megspóroltam a tánciskolák próbatermeinek kibérlésén; ésszerű kereteken belül ingyen voltak a dolgozói italok, és az esetleges borravalót is elfogadhattam anélkül, hogy osztoznom kellett volna rajta bárkivel is; na meg a pénz, ami a legfontosabb szemponttá vált az életemben azután, hogy elveszítettem az egyetem által ajánlott ösztöndíjat, az is itt tartott még, a csillámmal díszített, vörösre festett falak között, a tömény cigarettafüstben, mint valami kiállítási tárgyat, amit a múzeumokkal ellentétben nem csak nézni, de fogdosni is lehetett. Gyakran elgondolkodtam azon is, mégis hogyan volt még itt létjogosultságom; hiszen a táncosok többségét csinosabbnál csinosabb lányok tették ki... Aztán voltam én.
Én, aki a vérvörös csipkét nem csak a klubban viselte, hanem a szakadt farmerjai alatt is; én, aki minden bizonnyal jobban sminkelt, mint a makeup vloggerek nagy része; én, aki meglehetősen elhanyagoltnak és közönségesnek érezte magát, ahogy figyelte, hogy még a valamivel kevésbé attraktív hostessek is sorban kapják a drága italokat, míg én csak a cigarettám szívtam, a lehető legcsábosabb mosolyom próbálva elővenni. Úgy tűnik, ma éjjel nem volt rám kereslet; a klub fölött is elmúltak már a legjobb napok, hiszen véget ért a nyár és vele együtt a legénybúcsú-szezon is, mostanra már csak a tébláboló turisták maradtak és esetleges üzletemberek, akik boldogtalanok voltak a házasságaikban, és így inkább a klub falain belül keresték a boldogságukat, életük legdrágább maszturbálására kiadva a nehéz munkával megkeresett dollárokat. Nagy részüket már névről is fel tudtam volna sorolni, vagy épp felismerni az utcán a sokszor látott arcokat, de tudtam, hogy ők minden bizonnyal akkor se vennének észre, ha a homlokomra lenne írva, hol dolgozok; a többségüket Candy érdekelte a maga platinaszőke hajával és mutatós dekoltázsával, meg a buta vihogásával, amit még a hangosan üvöltő zenén keresztül is mindig hallottam, vagy épp Penelope, akit minden bizonnyal csak az tett ennyire közkedveltté, hogy nem félt megszegni a szabályokat és mindig bátran hozzáért a kliensekhez olyan kontextusokban is, amiket tiltott a munkaköri leírás. Az efféle lányok mindig népszerűbbek voltak a részeges kliensek köreiben, én meg összeszedhettem azokat, akik maradtak, meg azt a néhány állandó vendégem, aki volt. Igaz, ők is kezdtek kimaradozni - mondjuk Oswaldra pont nem haragudtam, sőt, kifejezetten értettem, hogy a válóperének kellős közepén nem akart sztriptízbárokat látogatni, de azért néha hiányzott az estéimből, hiszen vele még viszonylag értelmesen is el lehet beszélgetni, ráadásul sosem várta el, hogy ledobjam a csipkét, akármennyit is fizetett volna a velem töltött időért.
Egy halk, rezignált sóhaj kíséretében nyomom el a cigarettám a kristály hamutartóban; nem veszem a fáradtságot, hogy megigazítsam a vékony szatént, ami menet közben lecsúszott a vállamról, valamennyire felfedve a lapockámra varrt mintát. A szemem sarkából látom csak a bár túloldalán üldögélő kidobót; nem kell kifejezetten sokáig néznem, hogy tudjam, melyikük az, hiszen akárhol felismerném már csak az aurájáról is, nem hogy a több tucatnyi tetoválásáról, amiket sosem volt igazán lehetőségem közelebbről megnézni, bármennyire is kíváncsi voltam. Kiábrándító eventualitás volt az ilyen, bár nem csodálkoztam rajta; talán az Ő helyében én sem akartam volna közösködni a magamfajtákkal, vagyis inkább a magamfajtával, az egyetlen férfi stripperrel az egész kurva klubban, aki ráadásul csipkét és magassarkút viselt... És nagyot nyelek, ahogy végül elfordulok tőle, újabb cigarettára gyújtva; és szinte megkönnyebbülök, amikor valaki végre kitakarja Őt a látóteremből, egyből meg is szakítva a róla szóló gondolatmenetem.
Tekintetem most a mellettem álldogáló fiú foglalja le, meg az, ahogy a pult szélébe kapaszkodik; szinte már ösztönösen lépek közelebb hozzá, hogy szükség esetén megtartsam, ha esetleg fel akarna borulni, ahogy elgondolkodok azon, hogy mégis mivel kezdhetném a beszélgetést a szokásos "helló, hogy szórakozol" helyett. Untam már ezt a klisét - főleg, hogy a válasz mindig ugyanaz volt, hogy jól, meg hogy az ital pazar, a lányok szépek, de szeretnének többet látni... És mindezt csak azért, hogy a legtöbbször ezt a bizonyos, szóval forgó "többet" valaki mástól akarják. Lélekben már készen álltam arra, hogy ez majd most is meg fog történni; és bár hallottam a kezdődő veszekedést valahol a klub területén, nem vettem a fáradtságot, hogy oda is nézzek, tekintetem inkább a mellettem álló fiú profiljába szegeztem, ahogy lustán szívtam a cigarettám, szelíden elmosolyodva, mikor felém nézett.
Talán hozzá is szóltam volna végül, ha a balhé nem keveredik át a bárnak erre a felére; még arra sincs igazán időm, hogy hátraforduljak és megnézzem, mi történik, mert valaki durván mar a hajamba és ránt maga felé, és nem sok hiányzik ahhoz, hogy elessek a pofátlanul magas sarkú cipőimben, és ajkaim közül elkínzott nyikkanás szakad ki, mert hát a kurva életbe is, fáj, ahogy a hajam húzza, és ez már közel sincs ahhoz a fájdalomhoz, amit még kellemesnek lehetne titulálni, sőt! Nem sok hiányzik, hogy el is káromkodjam magam, már a nyelvem hegyén is vannak a szitokszavak, de aztán visszatartom őket; hiszen jön is a felmentőseregem a kidobó srác személyében, és attól a jéghideg éltől a hangjában még engem is kiráz a hideg, a fene tudja, melyik fajtából. A jóból? A rosszból? Ez egy olyan dolog, amit azt hiszem, már sosem fogok megtudni.
- Én a helyedben hallgatnék rá... - A fogaim között szűröm a szavakat, elég kínosan érezve magam attól, hogy mindenki minket néz; nem is kell körbepillantanom, hogy ezt tudjam, érzem a hátamba fúródó tekinteteket, a vendégek, akiket épp nem köt le Crystal bemutatója, most összesúgnak a kanapéikon ülve és ujjal mutogatnak, és én azon gondolkodok, hogy mégis hol van ilyenkor a menedzser? Miért engedi, hogy az ilyen szituációk megtörténjenek? Undorodva fintorodok el, amikor eljut az agyamig, hogy közben még ribancnak is lettem nevezve; nem ez az első alkalom, hogy ez megtörtént, de összekapcsolva még azzal a fenyegetéssel, amit hozzáad, meg az elképzeléssel a fejemben, kifejezetten undorítónak és közönségesnek is érzem magam. Ha egyszer elszabadulok a szorításából, első dolgom lesz átöltözni és összefogni a hajam...
De egyelőre csak ki kéne szabadulnom és tenni az ellen is, hogy a klub vendégei be legyenek vonva az efféle verekedésekbe; mert az standard procedúra volt, hogy engem lökdöshettek, nagyon sokan egyébként is megvetően néztek rám, bármennyire is tehetséges voltam, de szegény vendég srác nem tehetett arról, hogy rosszkor állt rossz helyen. Azért igyekszem kiszabadítani a hajam, sziszegve-morgolódva, mert ez nem az én dolgom kéne, hogy legyen, szóval jobb híján csak szúrós tekintettel méregetem az illetékest, aki csak áll ott, mint fasz a lakodalomban és vár, isten tudja mire. Talán arra, hogy ez a részeg fasz kitépje az összes hajam? Mert akkor már nem kell sokáig várnia...

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athlan


☩ Reagok :
404
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 06, 2019 4:24 am
Következő oldal


Athan × Dai Jie × Athlan

"A szívem üstjét, jöjj, kavard,
Míg tart e bűvös éj,
Hisz mind tiéd, mi benne forr:
A vágy s a szenvedély."
Egy halk sóhaj. Csupán ennyi töri meg a majd' fél órája tartó csendet, mielőtt még a mezítelen talpak halk csattogása eltüntetné a bágyadt nyugalmat. Pedig aztán nem bántam volna, ha soha többet nem mozdul a tüdeje, s mire legközelebb hozzáérek, a forróság helyett csak a hideg bőrét simíthatom... Mert valójában undorodom tőle, de nem csak tőle, hanem magamtól is. Egyik kézzel támasztom magam a széles ablak mellett, görcsösen és bágyadtan bámulva kifelé az éjszakába, melynek sötétségét eltompítják az üvegen legördülő esőcseppek, melyeken át különösen oszlanak szét a kinti lámpák fényei. Megborzongok, ahogy végigsimít a hátamon. Sóhajtva túrok bele a fekete tincseimbe, s enyhén oldalra biccentem a fejem, ahogy figyelem őt. Nehezen mozog, már alig él, csoda, hogy egyáltalán képes járni. A szőke tincsei elvesznek a félhomályban, s mikor felszól egy távoli sziréna valahol az olcsó bérházak mögött, egy pillanatra átsuhan rajtam a gondolat, hogy mi lenne, ha érte jönnének... A szőke tincsek vörösbe fordulnának, és...
- Még egy kör, cukifiú? - támaszkodik az asztalnak, s a vékony hangja éles zajként száll a fülembe. Kezdek lassacskán visszatérni a valóságba, s ezt onnan tudom, hogy megint gyűlölöm őt, megint úgy érzem, hogy kivetném magam ebből a kibaszott ablakból, hogy a lenti szeméttárolóba essek, és macskák rágják szét a gusztustalan hullám... Már nem dübörög a szívem százötvenen, sem pedig alig zakatol negyvenen. Már csak az olykor feltörő remegés és szédülés maradt, ami már csak a maradéka az utóbbi intenzív hat óra mámornak. Megvonom hát a vállam, ellököm magam az ablaktól, s odasétálok hozzá. A kártyámmal egyengeti a két hosszú csíkot, ezt is olyan érzékien tudja művelni, ahogy hajlik a csuklója, ahogy édesen csusszan az ujjai közt a kártya... Ha nem lennék ennyire elbaszott, szadista fasz, talán még értékelném is. A fehér bőrét, a tengerkék íriszeket, ahogy a rövid haja lágyan omlik a fülére, a csodás kacaját, a nőiességét, s mindent, ami ő maga... Néha eltöprengek azon, hogy mi lenne, ha nem csak egy mocskos kurva lenne - már nem a szó szoros értelmében -, hanem egy átlagos férfi, ami persze sosem lehetne, hiszen túlságosan sok feminim vonással lett megáldva. Mégis, olykor belemerülök a rémképekbe, hogy mi lenne, ha normális lennék. Ha ő és én... Aztán mielőtt még tovább gondolhatnám, elfog a hányinger és egy túlságosan is mélyre ható undor, mely mindent képes magába szippantani. Mint most is, ahogy eltűnik a mámor. Hiszen ezek a képzelgések csupán akkor kísértenek meg, mikor már két csík van legalább a tüdőmben, s egy tabletta épp dolgozik mindenemben. Hamis képek ezek, valami más sík ócska maradványai, melyek a drogtól összemosódtak s az elmém valami rettenetes zugában öltöttek testet. S most mi maradt hát? Undor és gyűlölet. Egy ócska szoba a kilencediken, egy meztelen, senkiházi, transzvesztita ribanc, az amfetamin, a marslakó alakú rózsaszín tabletta s én... Közelebb lépek hát, majd elveszem tőle az összetekert zöldhasút, az orromhoz emelem, s egy halk nyögéssel felszívom a fehér port. A kesernyés íze borzalmas még mindig, pedig aztán évek óta élek rajta, így hát ajkaimhoz emelem az asztalon heverő boros üveget, s nagyot húzok belőle, hogy csillapítsam az ízt. A bizsergés hamar érkezik közben, a szívem megint heves tempóra kapcsol, gyorsan zakatol de aprókat, ilyenkor pedig ha a nyakamhoz érek, alig lehet érezni a pulzusom. Pedig ott van az, de hát ezek a cuccok annyira lelassítják s megbolondítják az anyagcserét, hogy néha bizonyos dolgok kikapcsolnak bennem. Vagy épp felerősödnek... Most épp erősödik, érzem, hiszen újra nem látom gusztustalannak, újra felértékelődik annyira, hogy egy eszköznek tekintsem csupán - ne pedig annál alacsonyabbnak. Ilyen ez, ha egy szadista és egy mazochista összekeveredik valamilyen módon. Ő szereti, ha eszköz, én pedig nem nézek rá máshogy. S ez így van rendjén. Megfogom a kezét, s a különös mosolya arról árulkodik, hogy bizony ő sem fáradt.
~ Hátrébb lépek párat vele, hogy az ablak homályába kerüljünk, ám eddigre már hullámzik a fal, s hallom a fejemben, ahogy lélegzek, hallom, ahogy visszhangzik bennem minden, s mintha egyre járnának a dobbanásaim a távoli, villódzó neon tábla fényével, mert erősen világít, szinte beteríti az egész elmém, itt van bennem és mégis távol, itt van és érzem, ahogy vörös és hallom, ahogy villog és szikrázik, és az ajkai, ahogy körbeölelnek ott, ahogy villog, ahogy vibrál, ahogy ráfogok a nyakára és szorítom erősen, hogy fuldokoljon, s csak tolom a neon felé, tolom magam belé, neki a hűvös ablaknak, de ő csak villog és meleg és fáj és forró, és még mélyebbre és mélyebbre, és a neon csak közeleg és közeleg, ő pedig hajol és tolja magát felém, muszáj karmolnom és tépnem, mert a neon csak villog és mindjárt itt van és ömlik és reszket és mindjárt és mindjárt... ~

- Athlan, nyisd ki azt a kibaszott ajtót, mert rád töröm bazdmeg hallod? Nyisd ki, te idióta fasz!!! - a szemeim hirtelen pattannak ki, hirtelen mászik ki a nyughatatlan álom belőlem, s egy másodperc elég, hogy visszatérjek a valóságba. A valóságba, ami megint sokként ér, mint mindig. Magamra rángatom a földön heverő alsónadrágot, s iszonyatos képpel lépek az ajtóhoz és próbálom eltalálni a kulccsal a zárat, ami talán két percet is átölelhet. Mikor pedig végre kinyitom azt, egyből benyargal rajta a főnök pincsije, egy alacsony, kopasz, fuxos strici, aki elborzadva néz körül, s zavartan kapja el a tekintetét az ablak előtt heverő meztelen testről, mely pontosan abban a pózban van, amiben hagytam pár órája...
- Mi lenne, ha megpróbálnád nem kinyírni a főnök kibaszott kölykét?! Ugye tudod, ha meg tudja, hogy dugod a tizenhét éves fiát, kinyír a gecibe? - értetlenül pislogok a földön heverő kölyök felé, majd az arcom egy pillanatra a tenyerembe temetem egy halk nyögéssel.
- Tizenhét?! Ne basszál fel... - kiráz a hideg egy pillanatra, hiszen hirtelen rohannak meg az emlékek, ahogy aljas bosszúból behálóztam tegnap este ezt "fiút", már csak azért is, hogy kiélvezzem a bosszúmat, hiszen félhavi fizetésemet elvette az a paraszt. Legalább ennyi járjon nekem, hogy ha nem ő, akkor valaki fizet...
- Na mindegy, leszarom, kívánom neked, hogy nyírasson ki téged is, mint a többi hülye buzit ebben a szájbakúrt bagázsban. - a kezembe nyom ekkor egy meggyűrt papírt egy címmel. - Itt a következő meló. Ma este legyél ott a klubban. Ugyanaz a menet, mint három napja a bordélyban. Ne baszd el, mert repülsz. Világos? Nem te vagy az egyetlen gorilla, egy féreg vagy és pótolható. Eltaposnak, és két másik nő a helyedbe. Szóval intézd el, mert a főnöknek kell a védelmi pénz, főleg hogy a nigger kurvák kiestek a köréből. - mielőtt még távozna, újra a földön fekvő kölyök felé biccent. - Azt pedig kapard már össze, mielőtt még azt kezdeném el gondolni, hogy halálra dugtad... - azzal rábaszom az ajtót, s egy nyomott sóhajjal fordulok vissza a sötét kis kéjbarlang felé. Hát, akkor kezdjük el a napot...

- Az lesz, ott. És akkor ahogy megbeszéltük. - biccent a pincsi a klub mellett ácsorgó fazon felé, aki aprón bólint felénk, majd eltűnik az ajtóban. Pár szót még váltok vele, aztán ő is felszívódik, én pedig lassú léptekkel megindulok az ajtó irányába. A bakancsom halkan csattan egy tócsában, s ezzel párhuzamosan kigombolom a fekete ingem két gombját, beletúrok a hajamba - mely középen hátrafésülve, oldalt pedig felnyírva van -, elhajítom a csikket az egyik közeli csatornába, majd belépek végül. Őszintén szólva nem kedvelem ezt a helyet, sosem volt a szívem csücske, pedig az utóbbi két hónapban párszor megfordultam itt, noha nem önszántamból, hanem csak körülnézni és szaglászni. Ez persze kimerült abban, hogy csak ültem a bárnál egyedül és iszogattam. Nem akartam öltáncot, nem érdekeltek a rúdon vonagló nőcskék sem... Tökéletesen megelégedtem az alkohollal, a zenével, az illatokkal és hangokkal, többre nem is vágytam. Most is az utam egyenesen a bár széléhez vezet, mint mindig. Most is megigazítom az ingem, mint mindig. S most is abból a minőségi, angol whiskyből kérek, mint mindig. Visszautasítom ezt, visszautasítom azt. Gondolatban már teljesen máshol járok, ahogy elkezdődik egy fülbemászó zeneszó, s csupán egy apró, kósza pillantást vetek a színpad irányába, de a pirosságon kívül szinte semmit sem látok, hiszen egyből visszanézek az alkoholos üvegekre, melyek szépen sorban sorakoznak egymás mellett a polcon. A zsebemben levő amfetamin és extasy csak arra vár, hogy újra szétcsaphassam magam végre velük, de most egyedül, távol minden élőtől, halottól, valahol messze, egy gödörben, a földben, ott mélyen...
Az ábrándjaimat egy kiáltás szakítja meg, mégpedig az illetőtől, akit beszerveztünk, hogy bontsa egy kicsit rendet, hogy én kamuból kidobhassam innen azzal a célszóval, hogy védem a helyet az ilyen mitugrász senkiktől, ezért pedig érdemes fizetni, mert hát sosem lehet tudni... Egy kamu szar az egész, de nem igazán érdekelnek a részletek. Fizetnek, én olykor verekszek, s ennyi. Nem kell beavatni semmibe, de nem is érdekel.
Finoman megérintem a vöröslő öklöm, mely a három nappal ezelőtti eset maradékát hordozza még pár felrepedt seb formájában. Aztán kivárok. Figyelem a tagot, ahogy egyre jobban kötekedik, figyelem a pirosló csipkét és a jólöltözött külsőt, s a tekintetet, ahogy kiszúrja őket a távolból. Ajkaimhoz emelem újra a poharat, s ha felém tekint bármelyikük, haloványan felvonom a szemöldököm feléjük. Bűn lenne szétrobbantani őket, hiszen a maguk hangulatában még elnézegetném őket egy kis ideig, ahogy az esetleges szikrák cserélődnek, ahogy a vonások megváltoznak egymás irányába, és ahogy...
A gondolat újra megáll, ahogy az a patkány szétrombolja a már-már majdnem idilli képet. Hiszen valljuk be, mindkettő különleges a maga módján, valahogy mindegyik kilóg abból a csoportból, amiben most lennie kellene. A táncosok és vendégek, most egy kicsit mindenki eltörpül mellettük. A tag pedig lép, mégpedig hozzájuk, s hirtelen belekapaszkodik a hosszú, fekete hajkoronába, miközben az öklével már egy ütést próbál bevinni a mellette állónak. Látszik, mennyire beleéli magát a nyomorult a szerepébe... Talán nekem is így kellene tennem? Pedig kiadták, hogy ne bántsam, csak játsszam el. Hogy lehetne mégis eljátszani, hogy felrepesztem a szemöldökét? Várjak még, amíg tovább fajul a dolog? Vagy tegyek pontot a végére? Halk sóhajjal gurul le a torkomon az utolsó hűs korty, s miközben mindenki zavartan ugrik fel mellettem, én még pár pillanatig csak figyelek higgadtan. Ahogy a gusztustalan ujjak az ében hajkoronába fúródnak, ahogy kész arra, hogy megüsse a másikat, ami sikerül is, ha nem hajol el... Kár érte. Kár értük. Kár értem. Felpattanok hát a helyemről, s pár lépéssel ott termek az illető mögött, s egyből erősen megszorítom a vállát.
- Erre semmi szükség. - közlöm hidegen és mélyen. Nem vagyok egy beszédes férfi, de hát az emberek meg sem érdemlik, hogy rájuk pazaroljam a szavaimat. Ő azonban úgy tűnik, hogy kissé túllő a célon. Mikor megfordul, ugyan még nem engedi el az egyik haját, ám az ökle lódul egyet, s valahova az ajkaim szegletébe intéz egy ütést, utána pedig egyből elkapja a másik haját is, s ránt rajta egyet. Így már mindkét kezével tép, mindkettőben hajakat szorongat, csupán két embertől.
- Na mi van, most mit lépsz, faszikám? Úgyse bánthatsz, haha, bazdmeg! Nem kell kidobni, kösz, megyek magamtól is, és viszem ezt a két ribancot magammal, hogy véresre kúrjam mindkettőt! - kissé sokat ivott, ez látszik. Azt még megértem, hogy az egyiket ribancnak képzeli, szerintem tévesen, de a másikban nem teljesen értem, miért látja azt. S valószínűleg nem is fogom megérteni, de nem is akarom. Nem erről volt szó. Csak egy kis balhé, de semmi testiség. Főleg nem velem... Hüvelykujjammal végül lassan törlöm le ajkaim szegletéből a vért, s egy különös, apró mosoly száguld végig rajtam, ahogy elveszejtem az ujjam a számban egy pillanatra. Ám még nem lépek. Csak egy kicsit várok felvont szemöldökkel, kíváncsian. Várva az egyikre, a másikra, erre a patkányra. S magamra, hogy vajon mikor kapcsol át az a bizonyos kapcsoló bennem, s hogy tisztán meddig vagyok képes higgadt maradni...
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Athan


million dollar dreams (+16) Jack's_Eyes_1301
☩ Történetem :
☩ Reagok :
288
☩ Rang :
☠ "vadászpalánta"
☩ Play by :
Alexander Calvert
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 06, 2019 12:55 am
Következő oldal


pursuit of happiness
────────────── ──────────────
@Athlan  && @Dai Jie - 1605 szavacska
Ő aztán bármire készen állt, amikor bejelentették, hogy megtartják az igazi és utánozhatatlan legénybúcsút, amellyel hivatalosan véget vetnek egy korszaknak és bevezetik egy újabba. Nem is álmodhatott volna jobbat, mint azt, ahogy felvázolták neki, hogy hova is viszi majd az útjuk, hogy mibe is vágnak majd bele. Egyszerű életében már eleve az egy kellemes momentum volt, hogy testvére végül is nem tartotta be a szavát, miszerint majd egy koncerttel lerendezik, vagy esetleg valami fesztivállal, bár ezzel még ő is kibékült volna, mégis, Vegas csábítása úgy felpörgette, mint még soha. Szabadságát kiírta bőven, a munkahelye igenis tudja hiányolni pár napig, mert direkt hagyott utána időt arra, hogy regenerálja magát, aztán majd visszacsúszik a szürke munkakörébe az asztala mögé, ahol majd rohadásig körmölheti az e-maileket és táblázatokat, amelytől oly sokszor kívánja elhányni magát, viszont tudja, hogy a sikertelen végső vizsgája után egyelőre ez a protekcióval szerzett kis helye igencsak kiváltságos. Főnöke a testvére legjobb haverja, aki végül rávette erre az útra és akit végül ugyanolyan elánnal tud szidni, mint hétköznapokon, amikor bent kell maradnia, mert épp nyakig ülnek mindenben is.
Naiv fejjel gondolta azt, hogy majd ez lesz az a kaland, amely vetekedik a vásznon látott Másnaposok filmmel, hogy majd nekik is beteg és mégis életre szóló emlékeik – és azok hiánya – teszik majd tényleg egyszeri és megismételhetetlen eseménnyé ezt a napot. Hisz készültek, még pólót is nyomtattak, közösre, mert az milyen menő és ezerrel ötleteltek. Azt ugyan nem tudta, mi lesz a végső felállás, úgy volt vele, lepjék meg. És meg is tették. Caesars Palace? Csak elhaladtak előtte, szállásuk jóval szerényebb, mégsem lett volna ezzel semmi gond, már az egész, hogy itt vannak, mámorító. A legfiatalabbként sokszor neki már csak az jutott, amit a másik kettő levetett vagy lecserélt, nem voltak szegények, mégis, minek új, ha még használható, a családja imádja a spórolást, őt viszont tuti a postás csinálta, mert bármit is művel, sosem képes rá, arra viszont mesterien, hogyan bassza el a pénzt pillanatok alatt. Mindenki más, itt vezet, ott igazgat – mármint a szülők -, idősebb, más őszülő testvére ügyvéd, akivel ezt a remek élményt kívánja átélni, ingatlanpiacon dolgozik, ő maga pedig a nagy mintájára kívánt a jogok útján boldogulni, csak épp úgy néz ki, hogy az eddigi akadályok után mégsem olyan könnyű a végén elbírni vele. Talán égi jel, hogy hagyja ott és kezdjen valami másba, a médiával szemezett egy ideig, csak épp lutri. Mint minden. Határozottan nem találja a helyét lassan a világban, és ez egyre jobban aggasztja a hozzá közelállókat. Talán csak fejbecsapás vár rá és megmutatni, hogy merre menjen, talán egy ilyen este, hogy kitombolja magát és végre megjöjjön az esze. Aztán...
Ez nemhogy nem másnapos, de még Last Vegas hangulatot sem üti meg. Ezek kulturált emberek és azok is maradnak. Napfényben érnek oda és cövekelnek le, amikor kevesebb az izgalom és a lehetőség, ezzel még ki is volt békülve. Egy kis városnézés, egy kis kirándulás, teljesen átlagos turistamulatság, kajálással és az ünnepelt éljenzésével. A menyasszony csapata biztos már a sokadik bort bontják és betegre pletykálták magukat, arra a viccre pedig, hogy a saját legénybúcsúja ennél nem lehet jobb, már nem is reagál. Eleve nem olyan rég mászott ki a kapcsolatából, amit még az egyetem elején szedett össze, nem tervez olyan bohócságokat, mint a házasság, hiába volt szép a lány, ha rájött, hogy nem egy világban élnek. És ez igaz a menyasszonyra is, tipikusan annak látja, aki a nagy napig gyönyörű, karcsú, aztán kiesik belőle egy gyerek, hízik hatvan kilót és onnantól csak akkor jön lázba és akkor moccan, ha épp Fekete Péntek van és le kell dózerolni az embertömeget. De nem rontja el ezt a testvérnek, majd rájön maga is.
A nap lemenőben van, a minigolfot pedig hamar elunva akart visszaindulni a szállodába. Nem indulnak még holnap, szerencsére a hétvége az övék itt, de úgy hitte, hogy már így az érkezés napján azért jobban megerőltetik magukat. Láthatóan ő toporog a legjobban, mégis a kiadós vacsora után előkerülnek a telefonok és mindenki beletemetkezik egy jó beszélgetésbe vagy épp tőzsdézik egyet, ő meg ott ül és nem akarja elhinni, amit lát.
- Majd holnap mulatunk, öcskös. Ma mindenki fáradt – nyugtatja meg testvére, még a jegyeket is megmutatja, amit valami szórakozóhely V.I.P. részlegére váltott meg hetekkel ezelőtt, ez azonban őt nem nyugtatja meg.
- És a kaszinók...?
- Megejtünk majd egy-két kört, de nem ez miatt jöttünk...
- De te ugye tudod, hogy itt az a lényeg, nem a nyugdíjas műsor, amit toltok?
- Tedd el magad holnapra inkább, sok volt a vörösbor az agyadnak – inti le és valóban, tényleg csak a hely minikaszinójába ülnek le kártyázni, békésen, amit pár kör után közösen hagynak ott. Azt mondják kimennek a parkba, majd ledőlnek aludni, de neki ez már nem kell. Már a kártyás sztorinál feladta azt, hogy ő jól érzi magát velük. Ezt így elcseszni...

Nemes egyszerűséggel fosztogatja a minibárt, amikor megjött az ihlet. Olyan széles és gonosz vigyorral testte meg, hogy kábé aláírta a halálos ítéletét. Tényleg nem jó neki az alkohol, tényleg nem jó ő, el van veszve, bele az unalomba és ingerszegény életebe, amelyből ki akar törni vadul. Sok mindent nem tudnak róla, hogy bizony nem egyszer tépett már be, hogy kivel csalta meg a csinos barátnőjét annak idején, vagy hogy simán kilopná bárki szemét, ha lenne hozzá mersze. Csak épp alapesetben nincs, de most... most a pici üvegek mintha azt súgnák, csak egyszer él.
Így esett meg az, hogy bátyja hitelkártyáját lenyúlva szerzett magának mára zsebpénzt, hogy nem kímélte meg a másikakat is, akiktől a kápét nyúlta le, mert mindent egy közös szállodai széfre mertek bízni és a bátyjára, aki a lottón is mindig ugyanazokat a számokat játssza meg, így a kód, amelyet be kellett ütnie, könnyebb volt, mint nyalókát lopni a boltból.
Itt lehetne a lelkiismeret pillanata és volt is, hiszen percekig ott állt és rágta saját száját, mit tegyen, azonban tényleg, valami elkattant benne a mai nap. Szórakozni akart, de ő fiatal, egy tízessel kevesebb mint az átlag a csoportban, nem illik ide. Nem öltönyös menő alak, nincs otthon ki várja és még talán a diplomája sem születik meg sosem. Kullogott mindig a többi árnyékában, elfogadta, hogy majd lesz valami egyszer és csendben volt mindig is, szinte. Aztán akárhányszor messzebbre került, merészebb lett kicsit, bátrabb, majd visszazuhant, hogy a társadalom keretei elfogadjáj őt.
Ma azonban már nem.
És gonosz kacajjal osont ki, lépte meg az automatát, majd a plasztikot eldobva szépen tömött zsebeivel és reményeivel ő felkereste az igazi életet. Társasága annak akad, aki fizet. A kockánál a szüzek keze szerencsés, így amit vesztett, vissza is kapta, amit nyert, azt pedig bedugta a többi mellé. Ma éjjel ő a szaudi herceg, akinek semmi sem drága. Orrán napszemüveg figyel, a kaszinóban lopott csókok és egyebek pedig eléggé feltüzelték arra, hogy komolyabbat keressen. Úgy vélte, hogy jó lesz neki valami vibráló diszkó, majd akad valaki, aki megkínálja bármivel is, mindenre nyitott. Viháncoló lányok követik, meg két fura tag, egyetemisták ők is, csak épp másik országból és úgy vélték, jó buli ide is eljutni. Törik az angolt is, talán oroszok, de inni azt tudnak... Épp az általuk bérelt kocsiból száll ki, amikor rájön, hogy neki bizony dolga van a fal tövében. Nem illendő házfalakat levizelni, de a szükség nagy úr... Így marad hát megint egyedül, mire kapcsol és mire visszatalál az utca azon pontjára, ahol leparkoltak, senki sehol.
- Picsába... - mordulva forog körbe, megtapogatja magát, pontosabban bőrkabátját, amelynek belső zsebei a fontosak ma este és még le sem nyúlták. Széles vigyorral fordult meg és indul el egy éles fényekkel vibráló utcába. Mámorító ez a város, már attól megrészegül, hogy itt lehet. Legszívesebben a szökőkútban hűtené le magát, vagy épp kiabálna hajnalig, míg fel nem kel a nap. Határozottan ő az, akit ez a város megőrjít, akinek nem lett volna szabad idejönnie. Akit megmérgez. A célközönség, akiről le lehet gombolni mindent.
Már majdnem pillangókat is kifog, de erre még ő is nemet mond – egyelőre – enni kívánna, vagy épp megint kockázni, annyira bejött neki az a pillanat, ahol csak ő és egyedül volt győztes. Már számolgat fejben, amikor a csinos hostess lányok szúrják ki – nem nehéz, egyedül van, láthatóan már kapatos, és a legjobb gönceit vette fel, hogy lássák, nem a csóró, akinek csak olcsó sörre futja. Hízelgő mivoltuk pedig hamar meggyőzik, hogy neki erre a helyre van szüksége, nem is akart ma már mást, mintsem leülni és bámulni a helyi látványosságokat, amelyek jobban, mint bárhol máshol. Fogalma sincs, mit művel, csak meg, inkább finoman tolják be és ültetik le egy boxba. Mire feleszmél, már pezsgőt ivott, egy egész üveggel rendelt és nem számolt semmit, mintha csak tényleg nem lenne fék és gátlás.
Körbetekintve a sztrip-klub képe bontakozik ki, ez valahogy még mindig jobb, mint ami azokkal az idiótákkal várt volna rá. A lányok leléptek más áldozatot keresni, ő pedig mégis az a vendég, aki ügyesen fizet és megbámul mindent, ami csak lehetséges. Talán jobban is. Nem tud nem eltátott szájjal ücsörögni, sosem volt még ilyen helyen.
Kabátját immáron a kezében tartja, a hely forró, a torka száraz. A pultig is eljut valahogy, az előbb látott alak is ott van, akire nem tudott nem zavart pillantással figyelni, noha nem azért, mert ő bármit és bárkit elítélne, hanem azért, amit ott csinált. Az újszülöttnek is minden élmény új és pazar, ő meg szinte ordít, hogy kicsit elveszett. De a pultba kapaszkodva, egyensúlya még egész ügyes, és még érthető szavakkal rendel egyet, miközben pedig vár, tekintete kalandozik, arcán lassan ott a minden, hogy jól mulat, csak még szoknia kell.
Bármi is lesz a mai este vége, már megérte az egészet, a döntést. Még egy bátor vigyort is küldd bárki felé. Ma nem ő lesz a szürke kisegér.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 02, 2019 1:10 am
Következő oldal



Nem éreztem magam késznek arra, hogy elhagyjam az öltözőt; a klubban szóló zene túlexponált basszusai tompán dübörögtek a fülemben, ahogy a tükörképem figyeltem, próbálva megtalálni a hiányosságokat magamon, abban a reményben, hogy majd ezek korrigálásával elhúzhatnám az időt - de akármennyire is igyekeztem, semmiben sem találtam hibát a munkakedvemen kívül. Pedig átlagos péntek estének ígérkezett ez a mai is; a vendégek még csak most gyülekeztek idebent, apró csoportokba verődve beszélgettek az alacsony bőrkanapékon, az alkoholos menü egész kínálatának különböző pozícióit kortyolgatva; legalábbis így volt még olyan negyvenhét percre, amikor jócskán elkésve beestem az ajtón, bocsánatkérően mosolyogva a menedzserre, aki valószínűleg a bárpult tetején fojtott volna meg, ha lett volna más táncosa, aki elvállalná ezt a műszakot.
Az ilyen pillanatokban gondolkodtam el azon egyébként, hogy mégis hogyan jutottam el erre a pontra az életemben - hiszen eredetileg azzal a céllal érkeztem Vegasba, hogy egyetemre menjek, hónapokkal ezelőtt még arra vágytam, hogy majd egy nap büszkén mutathassam fel a diplomám, és mondhassam, hogy megdolgoztam érte... De aztán az ösztöndíj elfogyott, a tananyag mennyisége pedig túlnőtt a képességeimen, és mire észbe kaptam, már itt voltam, Las Vegas egyik legexkluzívabb éjszakai klubjában és sokkal többet kerestem annál, mint amennyit el tudtam volna költeni. Volt tető a fejem fölött, voltak lehetőségeim arra, hogy két marékra szórhassam az aprót, ha esetleg olyan kedvem lett volna; ma valamiért mégis komplett erkölcsi fertőnek éreztem az egész helyet, és undorodtam magamtól azért, hogy itt voltam. Lehet, csupán amiatt éreztem így, mert gyűlöltem a lokál klienseinek azt a részét, akinek fogalma sem volt a személyes higiéniáról vagy személyes térről és minden áron oda akarták pakolni a mocskos mancsaikat, ahol nem kértem belőlük - és hiába volt munkahelyi kikötés, hogy kedvesnek kell lenni mindenkihez, aki betér a klubba, az utóbbi időben egyre kevesebb türelmem volt ahhoz, hogy bájologjak és csevegjek, mint akit igazán érdekelne az a rengeteg jelentéktelen információ, amit mindenki meg akart velem osztani. Mármint félreértés ne essen, nagyon örültem annak, hogy Hans vett magának egy nyaralót valahol Norvégiában, vagy hogy James szexuális élete a feleségével rengeteget javult, amióta rám szokott gondolni szex közben; hiszen minden egyes történet, minden egyes személy csak egy újabb pénzszerzési lehetőség volt, amiért elég volt csak kinyújtanom a kezem, meg néhányszor szelíden elmosolyodni... Talán végre lenne pénzem egy új autóra, hiszen az előző már harmadjára mondja fel a szolgálatot az elmúlt két hétben, beleszámítva a mai alkalmat is, ami miatt tömegközlekedéssel kellett jönnöm.
De ahhoz, hogy új autóm lehessen, ki kéne mennem a klubrészre; egy rezignált sóhaj kíséretében fordulok vissza a tükörhöz, hogy utoljára szemügyre vegyem a tükörképem, de még mindig ugyanannyira hibátlan, mint korábban - a vérvörös csipke még mindig puhán simul a hóka bőrömre, néhol felfedve egy-egy darabot valamelyik tetoválásomból, a sminkem még egy drag queen-t is megszégyeníthetne, az illetlenül magas sarkú cipő pedig már végre nem töri a lábam, így végre elfeledkezhettem a lehorzsolt sarkakkal járó fájdalmat is. Talán mindenki más azt mondhatná, hogy egy ilyen kiadásban egészen szép vagyok; és talán csak egy szelíd mosollyal bólintanék, megköszönve a bókot, beletörődve abba, hogy senki sem fog már karakteresnek vagy jóképűnek tartani, hogy ennek a munkának a mocska már örökre rám tapad, lemoshatatlanul, hiába is akarnám egészen véresre súrolni a bőröm. Még a legutóbbi ilyen manőverem utáni heg sem gyógyult be teljesen; még mindig egy valamivel sötétebb árnyalattal éktelenkedik a combomon, ott, ahol az a gusztustalan alak hozzám ért a legutóbbi műszakom alatt. Lélekben még elmotyogok egy imát, hogy a mai éjszaka alatt ne legyen ismétlés az efféle eseményből; csak ezután veszem magamra a rövid, szatén köntösfélét, és hagyom el az öltözőt, halkan kopogva a cipőim sarkával a fekete szőnyeggel lefedett padlón. Nem tudom, hogy ez a büszkeség vagy épp a szégyen sétája-e; de az arcomba hulló, kósza hajtincsek mögül fürkészem a bent lévőket, próbálva rátalálni bárki olyanra, akire érdemes lenne felfigyelnem, mert mondjuk kevésbé lenne visszataszító, mint mindenki más ezen az istenverte helyen... És legszívesebben még rágyújtanék, de a menedzser felzavar az alacsony pódiumra, fogai között szűrve a szavakat, hogy tegyem hasznossá magam, mert a vendégek nem fognak a végtelenségig várni, és a másik táncos fél órát késni fog, mert hozzám hasonlóan lekéste a buszát. Esküszöm, el van átkozva ez a nap...
Mégis a legprofesszionálisabb, vagyis egészen pontosan a legcsábítóbb mosolyom veszem elő, mikor végül a színpadra lépek; és minden elégedetlenségem a zene első ütemeivel együtt távozik, ahogy megérzem az ujjaim alatt a rúd hűvös fémjét - mert akkor nincsenek körülöttem a kliensek, sem az egész klub giccses, csillámporral díszített falai, csupán a zene létezik, és a rúd, és én, és megszűnik a külvilág körülöttem, mintha sose létezett volna. Talán csak ilyenkor lehettem igazán önmagam - a színpad reflektorainak ezerszínű kereszttüzében, amikor minden tekintet rám szegeződött, a csillogó sminkemmel és polgárpukkasztóan kihívó csipkémben, halkan sóhajtva, mikor a hűvös szatén a vállamról a földre csúszott, és a cipőim talpai egymásnak koccantak, és az istenük voltam, mindenkié egytől egyig. De egyikük sem volt igazán méltó a figyelmemre; undorodtam tőlük mind, egytől egyig, hiszen szinte már akkor is a nyálukat csorgatták a pódiumra, mikor még csak a szatént dobtam le, és végül talán ez a gondolat tart vissza attól, hogy a csipkét is le akarjam venni. Táncosnak akartam hinni magam, művésznek, nem egyszerű kurvának, aminek mindenki más titulált; és igazából hatalmas súly kerül le a vállaimról, mikor a dal végre véget ér és visszavehetem az olyan sokat sejtető, mégis olyan sokat takaró szatént, elégedetlenül morogva egy sort azon, hogy derékig érő hajam konstans beleakad az övébe és utána lehetetlen azt onnan kibogozni. Sürgősen szükségem van egy cigarettára; és remeg a kezem, mikor kipöccintem a fekete dunhillt a dobozából és rágyújtok, megtámaszkodva a bár szélén, hogy onnan vegyem szemügyre a bent lévőket.
Semmi sem változott: a sarokban üldögélő, negyvenes évei vége felé járó, házas fazon még mindig úgy néz, mintha itt és most tervezne gerincre vágni, és ki is ráz a hideg, mikor néhány egyértelmű gesztussal "hangot" is ad az efféle vágyainak; az este legalább annyira unalmasnak és monotonnak ígérkezik, mint minden másik, és ezzel a gondolattal szívom a cigarettám, semmit se látó tekintettel bámulva a saját tükörképem a szemben lévő tükrözött üvegben, aminek a túloldalán várhatott volna valamelyik szerencsésre egy exkluzív tánc, egy pezsgő és a korlátozatlan idő... De senki sem volt megfelelő a bent lévő vendégek közül, egyikükhöz sem akartam közelebb kerülni, mint az feltétlenül szükséges volt. Miért nem tévedt be erre az istenverte helyre soha senki olyan, akivel élvezet lehetett volna kapcsolatba kerülni?

Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 01, 2019 10:28 pm
Következő oldal


ez az az alter, amiben nincsen se természetfeletti, se apokalipszis, és végre mind jól be tudunk rúgni anélkül, hogy csődbe mennénk

Athan & Athlan & Dai Jie
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 41 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 32 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/6
Angyal
1
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
3
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
6