Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• 260 Bellaire Drive, New Orleans. - Vlad háza •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


260 Bellaire Drive, New Orleans. - Vlad háza  VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1022
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jún. 24, 2020 11:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


260 Bellaire Drive, New Orleans. - Vlad háza  CfJmUUk260 Bellaire Drive, New Orleans. - Vlad háza  TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
173
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jún. 24, 2020 9:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


And all at once, summer collapsed into fall.
DNA • to Vlad  • Credit:
A valóságom tesztelésére adott reakciója csak fokozza a helyzet bizarr szürrealitását – mert azt hiszem, valódi az itt és most és nem csak egy azok közül a homályossá váló, részeges álmok közül, amelyek az elmúlt két hétben felváltották a nappalaimat –, a megjegyzése hallatán azonban mégis viszonzom az arcára kiülő halvány mosolyt.
Mintha pislákolni kezdene odabent egy új remény az elmúlóak helyén; részleteiben támad fel bennem valaki régi, tudatlan és bizakodó – valaki, aki hitt egy jobb életben és egy másik világban, amiben számára is van hely valaki oldalán. Még ha nem is a Párizsban való gyújtogatás az első családi program, ami eszembe jutna, az ötlet megragad a fejemben és továbbiakat gyártva cikázik a gondolataim között.
Ideiglenesen Vladba fektetem a hitemet, ha már magamban nem tudok megbízni a történtek után; ha van is velem valamiféle titkos terve, az egészen biztosan nem ronthat sokkal többet a körülményeimen. Sohasem fogok megváltozni és az időt sem pörgethetem vissza, az én egyetlen esélyem Alexszel egy másodpercre sem volt igazi. Talán ha elég sokáig várok, ha kihúzom még egy kicsit, előbb-utóbb az emlékek is halványodni kezdenek, pontosan úgy, ahogy azok, amik anyámról szólnak – már csak akkor hallom a hangját, ha a rémálmaimban visszatalál hozzám a pillantása.
Alig ér földet a csikk, Vlad már el is tüntette a ház makulátlan padlózatáról, szinte nyomtalanul szívódik fel, vagy inkább száll ki az ablakon a belőle maradt hamu, akárcsak a meggyilkolt imp vére. Továbbra is ott pihen néhány az állán a vörös cseppekből, de valahogy elfeledkezem róla; megszokom és nem veszem többé észre, mintha a halál színei hozzá tartoznának az arcához.
Felajánlása némi hatásszünet után ugyan, de az ezt megelőzőknél jóval határozottabb bólintást kap válaszul. Azt hiszem, igaza van – szükségem lenne némi segítségre.
– Maradni akarok – teszem hozzá halkan – Egy darabig – Semmiképp sem örökké, de talán ez az, ami helyrehoz majd: anélkül kerültem távol New Yorktól és attól az élettől, ami elől egészen idáig lehetetlennek látszott elmenekülnöm, hogy egyből a pokolban végeztem volna. Nyertem, még ha veszítenem is kellett hozzá.
Körbevezet. Zuhanyozni nincs még ugyan erőm, de amint magamra hagy, átöltözöm. Az ágyra ülve már egyáltalán nem hiányoznak a földre dobott matracom nyikorgós rugói és a lakásban álló szeméthegyek; nem hallom New York zaját az ablakban állva és jól esik az utca csendje. Csendre vágytam és most végre itt van.
Mi van, ha ez az, ahová a lámpák fénye vezetett?
Odalent ezernyi apró molylepke köröz az egyik narancsosan világító körte körül.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Vlad


260 Bellaire Drive, New Orleans. - Vlad háza  Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
46
☩ Rang :
Választott
☩ Play by :
Tom Riley
☩ Korom :
588
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jún. 22, 2020 7:03 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ There is a house in New Orleans...

ColexXx Vlad
szószám:- • Credit:

 
Néha furcsa ránéznem Cole-ra. Lehetőséget látok benne, de nem tudom, hogy ezt a démoni mivoltomnak, vagy az alapvető természetemnek köszönhetem. Lényegtelen is, lehet egy kicsit is-is. Vagy életemben sem voltam túl érzelgős, de legalább el tudom játszani. Amikor észreveszem, hogy a cigarettaparazsat taperolgatja az ujjbegyével szemöldököm feljebb csúszik arcomon.
- Amennyiben piromániás vagy akkor, ha gondolod, lehet egy közös apa-fia gyújtogatós programunk. Mit szólsz Párizshoz? – apró mosoly marad csak az ajkaimon és hallgatom a kétkedését. Na, de sebaj, ahogy látom bizonytalan.
- Hinni nekem? Mi okod lenne nem hinni nekem? Én nem hazudok és árullak el, mint a többi élőlény, akivel eddig volt kapcsolatod. Én, akárhonnan nézzük, még mindig nemes vagyok. Egy nemes pedig hazudik mindenkinek, csak az örökösének nem.
Úgy próbálok beszélni, mintha valami nagy arisztokrata lennék, de impvérrel a számon nem olyan meggyőző ez a pár mondat.
A hajösszeborzolás által kiváltott reakcióra bocsánatkérőn néztem rá. Ezt lehet nem az ő korában szokás a gyerekekkel csinálni. Nincs nagy gyakorlatom ebben sajnos. Ritkán foglalkoztam gyerekekkel. Annál sokkal jobban érdekeltek az élet igazán érdekes dolgai, amiket ha elárulnék, Cole sikoltva menekülne, de majd egyszer talán edződik annyira, hogy ilyenekről is lehet vele beszélni.
Ahogy kimondja a végleges beleegyezését örömömet nem is leplezve felragyog a tekintetem és a szememmel követem a cigarettacsikket, amely üstökösként száll át a nappalimon. Egyet settintek és a csikk lángra lobban és egyből tökéletesen hamuvá és, majd a hamvakat egy kis szellő kirántja az ablakon.  Pont ilyen az emberélet. Amint elkezdünk szállni gyors és nagy lánggal égni el is hamvadunk majd a semmibe merülünk.  Legalábbis azok, akiknek nem adatott meg az örök élet.
- Elsőnek semmi különöset nem kell tenned, maradhatsz itt egy darabig, ha akarsz. Illetve segíthetek megtanulni hogyan irányítsad az erődet és a… - elkezdek azon töprengeni hogyan hívjam azt, hogy parazitaként rácuppan más emberek energiájára és szép lassan kiszipolyozza az energiáikat – táplálkozásodra.
Hát a végén úgy lett, ahogy mondtam. A fiam megtért hozzám. Aki tőlem indul úgyis hozzámér, mindig is így volt ez. Hogyha beleegyezik abba, hogy marad, akkor adok neki ruhát, megmutatom hol van a fürdő és a szoba, amit neki adok. Ahova megy a házban ott tisztaságot és rendet fog találni. Gondoskodtam róla, hogy minden tiszta legyen. Kényes vagyok a környezetemre.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


260 Bellaire Drive, New Orleans. - Vlad háza  CfJmUUk260 Bellaire Drive, New Orleans. - Vlad háza  TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
173
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Május 04, 2020 10:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


And all at once, summer collapsed into fall.
– Oscar Wilde • to Vlad  • Credit:
Elfogadom a felém nyújtott szálat, Vlad ugyanis az elrablásom után többel jön nekem, mint egy cigi meg egy apró láng az ujja végén. Nem mintha igényt tartanék akármire, ami az övé, de ettől talán már úgysincs lejjebb, a füst meg ha szerencsés vagyok, lenyugtatja az össze-vissza csapongó gondolataimat, a gyomrom háborgását pedig remélhetőleg nem kelti új életre.
A hullát takarító impre szegezem a tekintetem, miközben beszél; egy darabig sokkal könnyebbnek tűnik a különös lényt figyelni, mint viszonozni a pillantását. Én tettem fel a kérdést, ilyen részletes válaszra azonban nem számítottam – az utolsó, amit kinéznék az apámból az, hogy őszinte lesz –, de az arcát figyelve nem vagyok biztos benne, hogy át akarna verni. Túl fáradt vagyok, vagy ő a jó színész, esetleg az igazat mondja, de az is lehet, hogy egyszerűen megőrültem és másra sem vágyom, mint hogy értelmet találjak ebben az egészben; hogy végül mégis összezavarodtam és az egész a képzeletem szüleménye. Elvégre semmi olyan nem hangzik el, amit ne tudnék elhinni anyámról, és ha Vlad tényleg nem hazudik, előbbi válna hibássá a történtekért.
Mire befejezi a monológját, már hosszú másodpercek óta a csikk végén égő parazsat figyelem. Tudni akarom, hogy ez a beszélgetés a fejemben létezik-e, vagy tényleg itt vagyok; kezd túlságosan sok furcsa dolog történni körülöttünk, és egy ideje nem bízom a saját érzékeimben. Egy ujjammal hozzáérek a narancsszínnel lüktető ponthoz, de el kell kapnom a kezem; égetni kezd, mintha a tűz beszökött volna a bőröm alá. Most, hogy kiderült, hogy tényleg ez a valóság, még annyira sem tudom, mit csináljak.
– Nem tudom, hogyan hihetnék neked – teszem hozzá halkan, de legbelül másra sem vágyom. Mert mégis, hogyan lehetne egy démon magányos? Lehet, hogy pontosan úgy, ahogy én; lehet, hogy mégsem vagyunk olyan különbözőek, mint amennyire szeretném. Bárcsak több időm lenne gondolkozni és dönteni, mielőtt szembenéznék az igazsággal: látatlanban fogom odaígérni magam, mert egyre inkább úgy tűnik, nincs más alternatívája az örökké tartó semminek, a sorsomnak – a sötétségnek.
Újabb kérdések sorozatát szegezem neki, és ezúttal biztos lehetek a válasza igazságtartalmában. Az élete érdekel, a puzzle hiányzó részletei, melyek segítségével talán végre megérthetem őt. Új értelmet nyerne minden, ha biztosra tudhatnám, hogy létezik még az ember a felszín alatt.
– Oké – emelem felé a tenyerem védekezően, mikor váratlanul elém lép és összeborzolja az amúgy is százfelé álló hajamat, a mozdulatra ugyanis nem voltam teljesen felkészülve. Értelmezhetetlen jelzés egy amúgy is szürreális szituációban, de valahogy mégis közelebb visz hozzá a furcsa próbálkozása. Mintha próbálkozna. Talán ennyi elég is.
– Fogalmam sincs, mit akarsz tőlem… hogy mit kéne csinálnom… – szólalok meg bizonytalanul, majd felállok a fotelból, amiben egészen eddig úgy üldögéltem, mintha képtelen lennék elszakadni a karfáitól – De benne vagyok. – Nincs más választásom. Messzire pöckölöm a csikket.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Vlad


260 Bellaire Drive, New Orleans. - Vlad háza  Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
46
☩ Rang :
Választott
☩ Play by :
Tom Riley
☩ Korom :
588
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 28, 2020 6:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ There is a house in New Orleans...

ColexXx Vlad
szószám:- • Credit:

 
És kérdőre von. A poharam tartalmát ismét lehúzom, és rá is kell gyújtanom egy cigire. felkelek a helyemről és dobozomat a fiam felé nyújtom, megkínálva őt. Amennyiben elfogadja az ő cigarettáját – csakúgy, mint az enyémet – meggyújtom egy aprócska lángnyelvvel, amit az ujjbegyem felé idéztem. Talán ezt a felhasználását szeretem a legjobban a képességeimnek. Hogy az élet bármely pillanatában jól jönnek. Ahogy beleszívok a cigarettába egy újabb imp totyog be a bal lábát húzva és rakja bele egy kukászsákba a fivére tetemét, akit szétmarcangoltam. Ez az imp már biztosan nem fog felbosszantani, és még a parancs kiadása előtt megtette, amit akartam.
Nem igazán tudtam mit mondjak Colenak. De miután egy nagy füstkarikát fújok a kandalló előtt megállva, s belekezdek:
– Anyád keresett fel engem. Az ő hívására feleltem, amikor majdnem öngyilkos lett. A nagyapád fanatikus viselkedésmódja miatt elizolálva élt a társadalomtól. Ő volt a pap gyereke, akit aztán mindentől óvni akartak. Maddie kiszökött otthonról és egy tetőn állt, mikor rátaláltam. Megéreztem a kétségbeesettségét – kezdek bele a mesélésbe és a szemkontaktust is felveszem vele. – Aztán visszahúztam a tető széléről, beszélgettünk és megnyílt nekem. Manipuláltam őt, de megnyilt nekem, így tudtam segíteni. Egy teljesen fair alkut ajánlottam: Megoldom, hogy a szülei ne zárják be, hogy hagyják élni, cserébe, ha egyszer meghal, a természetes élete végén a lelke hozzám fog kerülni. Plusz amíg él egy szívességet kell tennie. Innen már csak a kivitelezés volt. Megszálltam egy pszichológust, elmondtam a nagyapádnak, hogy én láttam meg Maddiet a tetőn és tanácsot is adtam, hogyha így folytatják a lányuk meghal. És szabadabb lett, boldogabb volt, két év alatt barátokat is szerzett, ami addig egy se volt neki. De én eljöttem a fizetségemért. Amíg a szülei úgy tudták, hogy az egyik barátnőjével találkozik iskola után, velem találkozott. Te voltál, amit kértem. Te, mivel úgy gondoltam, hogy majd a családom része lehetsz. Hogy lesz valakim. Anyád meg belerokkant abba, hogy fiatalon szült gyereket. Abba, hogy egy démontól van gyereke, ugyanis akkor realizálta, hogy mit tett. Lehet eleve nem volt százas és nem tudta felmérni a dolog súlyát, de kibukott nála. Talán a szerencsének köszönhető, hogy most élsz. Hogy pont akkor látogattalak meg téged. Egy késsel a kezében közeledett a bölcsőd felé – gondterhelten sóhajtok. – Én védtelek meg és átkoztam meg anyádat, hogyha neked akar ártani, akkor amit kitervelt helyetted mással tegye, olyannal, akit szeret. Nem tudom ez az átok szedett e valakit áldozatul, de neked nem esett bántódásod anyád miatt. Cserébe, hogyha ő nem tud téged bántani én se kaphassalak meg elzárt, elrejtett elölem, nyilván a vadászoktól tanult pár rúnát, vagy segítséget kért a pénzből, amit az apja apként összelopkodott. A házatokba be se tudtam tenni a lábam. Azután a pokolban is kitört a káosz. Ráadásul apokalipszis is volt. Sok volt a dolgom, de tudtam, hogy Maddie nem kockáztatná meg a haragom kivívását, s biztonságban tudtalak. Aztán te elszöktél és nem tudtalak megtalálni. Kerestelek.  – a tekintetemen csak azt láthatja, hogy az igazat mondom. Aztán hogy hazudok-e? Ki tudja, erre majd egyszer talán fény derül.
Ez a történetünk, ez az, ami köztem és anyád között történt. Én akartalak téged, szükségem volt rád, nem úgy, mint anyádnak. Azt hiszem egyedül voltam, sőt vagyok. Magányos vagyok. Leszármazottaim már nincsenek, akiről tudnék. És nincs senki, aki ténylegesen mellettem állna. Ezt akarom veled. Ezért vagy fontos.
Majd végül ahogy eljutunk a vadászgyerekes témáig együttérzően próbálok ránézni. Megerőltetem magam az empátia látszatáért, aminek talán már csak apró szikrái lelhetőek fent a fekete belsőmben. Amikor a hibákról beszél csak bólogatok és röviden hozzáteszem.
- Mind követünk el hibákat, de tanulhatunk belőlük.
Így van, a hibákból lehet a legtöbbet tanulni. Igazából engem is a hibáim és az apám hibái tettek azzá, aki. Tettek emlékezetes alakká, azzá a démonná, akire büszke vagyok. Vannak árnyoldalaim, tény, de kinek nincs? Le merem fogadni, hogy még a jó öreg Isten is unalmasabb napokon női ruhába bújva különféle objektumokkal kényeztette a hátsófelét. Mármint én nem szoktam ilyet, csupán ötlet volt. Ha már lelépett az öreg el tudom róla képzelni ezt is.
- Csendet? Békét keresel? – kérdezem őt, ahogy elmozdulok a kandalló elől és mellé ülök a fotel karfájára. – Én tudok neked békét adni. Tudok segíteni, hogy lenyugodjon a fejedben háborgó tenger, de csak akkor, ha mellettem maradsz.
Ígéretet teszek neki, igen, muszáj, mert talán ezzel megfogom őt, ezzel kicsit magamhoz láncolhatom. És aztán az is tény, hogy valóban segíthetek rajta. Főleg, ha démonná válik. Akkor megszűnik az emberi és démoni fele folyamatos küzdelme, kiegyensúlyozottab lesz, mint egyébként.
- Hogy mi tehet ilyen szörnnyé? A sors, a világ, ha úgy tetszik. Hogyha szörnnyé kell válnod, hogy ne szánalmas senkiként hullj a porba. Apám eladott az Oszmán birodalomnak, politikai fogolynak. Életemben akkor jártam meg először a Poklot. Azok után kiderült, hogy apámat megölték, és az örökségemet más orozta el. És a borzalmak viharai után úgy hittem nincs mit veszítenem, és magamhoz hívtam azt, ami megrémít mindenkit. A sötétség erőit. És puff, démon lettem. Hatalmam lett, uralkodtam, majd visszakerültem a pokolba és lent is uralkodó lettem. Az emberi életemben átélt szenvedés miatt vagyok „szörny” ahogy te fogalmaznál. De nem vagyok az. A szörny ösztönösen cselekszik, nekem meg vannak terveim, gondolataim. Te azért vagy, hogy én távolabb kerüljek a szörnyeteg léttől, én meg azért vagyok itt veled, hogy távol tartsalak attól, hogy megőrülj, és azzá legyél, amit elítélsz, megvetsz és talán rettegsz is tőle.
A nem véres kezemmel összeborzolom a kölyköm haját, elvégre én vagyok az apja. Valami ilyesmit tennének az emberi apák is ilyen helyzetben, nem?


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


260 Bellaire Drive, New Orleans. - Vlad háza  CfJmUUk260 Bellaire Drive, New Orleans. - Vlad háza  TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
173
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 11, 2020 9:41 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


And all at once, summer collapsed into fall.
– Oscar Wilde • to Vlad  • Credit:
Úgy helyezkedik előttem a saját foteljában, mintha egy perccel ezelőtt nem tépte volna darabokra azt a valamit a megmagyarázhatatlanul éles fogaival; mintha nem ordított volna rám, amiért kételkedem a hazugságaiban – mintha nem létezne a lassan terjeszkedő, véres tócsa a lábaim előtt.
Nincs szükségem rád, nincs szükségem rád. Magamban ismételgetem a szavakat és azt kívánom, bárcsak ne próbálna meggyőzni az ellenkezőjéről. Fáradt vagyok vitatkozni és jól tudom, hogy előbb-utóbb bármit elhinnék neki, csak hogy értelmet találjak végre ebben az egészben: az elmúlt gyötrelmes 13 évben és az életem azelőtti felében, meg abban a sok reménytelen próbálkozásban, mindössze azért, mert jó lenne megérkezni valahová. Ez egy kétvégű cső lyukak nélkül, és nem akarom, hogy Vlad legyen a fény az alagút végén.
– Talán, ha elmondanád, hogy mi történt anyám és közted, az sokat segítene a bizalmi helyzetünkön… – szólalok meg halkan, de mégsem olyan közömbösen, mint ahogy szeretném. Legutóbb azt mondta, hogy nem ismerem a teljes igazságot, és jó lenne megtudni, hogy tényleg így van-e, vagy ez is csak trükk volt; valami, amivel kedvére manipulálhat. Tudnom kell, még akkor is, ha ez azt jelentené, hogy nem Vladot gyűlölte anyám jobban kettőnk közül.
De miért épp most kellek neked, ennyi idő után? Meg akarom kérdezni, de azt hiszem, hogy sosem vallaná be az igazi céljait, és a gondolataim mélyén egy ideje már úgyis ott motoszkál az egyetlen értelmes válasz: ha nem tapasztalom meg a saját bőrömön, mi történik, mikor ezt az utat járom, örökké reménykednék ebben a másik életben; sosem hagyna nyugodni a lehetőség gondolata. Most pedig itt az ideje felébredni és belátni, hogy ez a világ sosem lesz az enyém, és hogy talán ő az egyetlen alternatívája a semminek, ami az alvilág előtt vár rám. Bárcsak kiszabadulhatnék ebből a szenvedésből álló körforgásból, a csapdából, amibe önként sétáltam bele, és úgy egy napon ismét arra ébrednék, hogy könnyű létezni.
Ez lenne az oka annak, hogy egyetlen pillanat leforgása alatt döntök úgy, elmondom neki az igazat? Én sem értem teljesen, hiszen még mindig nem bízom benne, sem abban, hogy érdekli, mi küldött padlóra legutóbb, ráadásul Alex felemlegetése mindkettőnk számára százféle veszélyt rejthet. Elmondom, pedig nem akarok előtte még ennél is gyengébbnek tűnni; hirtelen és figyelmeztetés nélkül törik fel belül a pecsét, ami egészen eddig fogságban tartotta a szégyenteljes titkaimat.
Remeg a hangom és remegnek a kezeim is, és mégis megpróbálom kihagyni a vadászokat abból a történetből, amit legszívesebben örökre elfelejtenék. Persze nem tudom őt kitörölni a memóriámból, sem meg nem történté tenni azt, ami a bálon játszódott le köztünk, vagy visszavonni a szavakat, amiket hozzávágtam, hogy a lehető legmesszebb lökjem magamtól.
Ha elmondom az igazat, most ő is gyűlölne, szóval hazudtam helyette, újra és újra, és most már valószínűleg semmit nem érez irántam – vagy inkább a személy iránt, akinek hagytam, hogy elképzeljen. Ez volt az első nagy hazugságom, és úgy látszik, hogy Vlad tudott róla. Talán pontosan ezért említette, hogy a vadászok egyike sem kegyelmezne meg, ha szembesülne az igazsággal; hogy idióta vagyok, ha másban reménykedem.
– Az egy hiba volt. – Ismét a padlóra kapom a tekintetem, ahol az találkozik a holttest üresen csillogó szemeivel. – Most már én is látom. – De legalább elkerülöm azt, amitől a legjobban féltem: Alex sosem fog úgy rám nézni, ahogy anyám tette azon az utolsó napon. Szeretném azt hinni, hogy mindkettőnknek jobb lesz így, hogy nem kell elé állnom a vallomással, aminek a végén undorodna minden egyes hozzám kapcsolódó emlékétől. Én életben maradok, ő pedig nem fogja utálni magát azért, hogy valaha egyáltalán hozzám ért.
Eddig könnyű volt az én ismeretlen apámat hibáztatni, de most, hogy Vlad itt ül velem szemben és pontosan azt mondja, amit hallani akarok, már nem látszik minden feketének és fehérnek körülötte. Ő az összes problémám forrása, de emellett talán az egyetlen megoldásom is, még ha a múltunkat semmilyen cselekedetével nem változtathatja meg csak úgy. Ha esélyt adok neki, az azt jelenti, hogy végleg ellőttem a saját utolsómat.
Hatalom? Nem vagyok benne biztos, hogy hatalomra van szükségem – vallom be egy fokkal nyugodtabban, amint megszűnik a végtagjaim remegése és átgondoltam a válaszát. Nem ilyen áron. – Úgy látszik, valahogy mindenkinek ez a legfontosabb… – réved a tekintetem a távolba kiábrándultan, és ismét Kyara jut az eszembe a maga elméleteivel.
– Azt hiszem… azt hiszem, hogy én csak csendet szeretnék. – De mi van, ha az egyik nem létezhet a másik nélkül? Ha végérvényesen fel kell adnom hozzá egy részemet, hogy megszabaduljak minden rossztól, ami vele jár? Embernek lenni szopás, de fogalmam sincs, mivé válnék, ha bármi más akarnék lenni.
A plafonra kapom a pillantásom, mikor a tűzzel rajzolt alakzat egyetlen mozdulatára látszik felszívódni, és én végre kiszabadulok abból a börtönből, amiből jó ideje nincs már erőm elmenekülni.
– Valószínűleg úgysem érted. Nem értheted – rázom meg a fejem lassan. Vlad mindig csak egyetlen dolog volt egyszerre a források alapján, amikhez egy egyszerű halandó hozzájuthat: ember, aztán démon, és a kettő között valami, amit Drakulaként emlegetnek a könyvek. A biztonság kedvéért azért rákérdezek; közelebb engedem magamhoz, közel engedem az igazságot.
– Hogy válik valaki ezzé...? – intek a halott imp felé, miközben felteszem a saját kérdéseimet. – Hogy lettél démon? Miért vagy itt? – Mi ő, ha nem szörnyeteg? – Miért kell léteznem?



reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Vlad


260 Bellaire Drive, New Orleans. - Vlad háza  Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
46
☩ Rang :
Választott
☩ Play by :
Tom Riley
☩ Korom :
588
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 09, 2020 9:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ There is a house in New Orleans...

ColexXx Vlad
szószám:- • Credit:

 
Mindig is volt némi indulatkezelési problémám. De kinek nincs? A sok stressz, a sok teendő, a felelősség, amely összenyom. Sokan mondják, hogy őrült vagyok, ó, de még mennyien! Páran azt is hiszik csak az alattam szolgáló démonokat ugráltatva tudok létezni, de magam is elég erős és megfontolt vagyok. Kivéve ilyenkor. Ilyenkor, amikor a mattrészeg fiam hálátlan, ellenséges viselkedését kell nézni. A dührohamom, a harapás, majd a tetem eldobása csak ködös emlékként marad meg bennem. Az adrenalin elvette az emlékezés képességének ezen részét. Bent a fejemben meg egy hangot érzek megszólalni, a porhüvelyem. Még mindig nem törtem meg teljesen. Pedig mindent megteszek, de talán nem vágom teljesen tönkre. Nem pusztítom el a lelke minden részét, de a tervemet majd később kibontom, most nem az én stabilitásomban való megingásom miatt megszólalt hangot fogom előtérbe helyezni.
Igen, a bizonyos hang helyett itt van ez az alkoholtól, hányástól és impvértől bűzlő félvér. A fiam. Talán az utolsó élő fiam, akiről tudok. Sőt, biztos is. A démoncsapda óvatosság volt, nehogy elfusson. Így nem kell őt bántanom. Nem akarom bántani, mert ha egyszer dühbe gurulnék miatta lehet ő is úgy járna, mint az imp. A kirohanásomra csupán egy reakciója volt. És nem tagadom, nem hazudok senkinek, nagyon szíven ütött. Hogy lehet valaki, aki már a születésétől kezdve nem evilági ennyire emberi? Reménytelenség, csalódottság és keserűség, de nem ezen érzelmek tomboló módján, inkább a lassan égő tűzként a szívében. Annyira emberinek hangzik, és ez egyszerre rossz és jó is. Ha emberi még formázható, de viszont valahol fény is van benne az emberi természete miatt. Ez lehet még bizonyos dolgok akadálya is lehet. De majdcsak szépen átadja magát a démoni mivoltának.
A kérdéseit egy darabig megválaszolatlanul hagyom, csupán hagyom, hogy megnyíljon, és meg is teszi. Erre van szükség, hogy elmondja magától mi a baja.  Addig is lenyugszom. Addigi helyemet elfoglalva hallgatom szavait míg újra fény költözik a szobába.  A végén csak nagyot sóhajtok.
- Azt kérdezted hogyan lehetnénk egy család… igaz-e? – kérdezem ahogy féloldalas ülő poziciót veszek fel a fotelban és egyik lábam átvetem a karfán. – Mondjuk, ha néha a segítő kezet, amit feléd nyújtanak nem megharapnád, hanem elfogadnád azt. Akkor hatalmas erőd lenne és családot tudnánk alkotni. Én megtudnék benned bízni, feltétel nélkül, hogyha te megbíznál bennem. Szörnyetegnek hiszel, de több vagyok annál, amit látsz és gondolsz. Csak egy kis időt kéne rászánnod. Hagynod kéne, hogy közelebb kerüljek hozzád. Talán te is tudod mélyen, hogy ide tartozol, hozzám tartozol. És ez elől nem futhatsz.
Mélyen a szemébe nézek. Látja, hogy akarom, hogy csatlakozzon hozzám. Komolyan gondolom, hogy szükségem van a fiamra. Lehet ezt az emberi időszakomból hoztam magammal, hogy ragaszkodnék a családhoz… Vagy csak nem akarok egyedül maradni egy ilyen helyzetben. mind a kettő lehetséges változat.
- Gondolom arról a kis tündér barna vadászfiúról van szó, igazam van? – megelőzve a csodálkozását hozzáfűzöm. – Ne legyél meglepődve! Nehezen találtalak meg, nem foglak teljesen szem elől téveszteni. És hát kutakodtam, remélem nem bánod.
Ezek után egy nagy levegőt vettem. Még a végén én leszek a hibás a szerencsétlenül alakult életéért. Na nehogy itt a végén még az apokalipszisért is én legyek a hibás!
- Cole, nem ezt adtam neked. Én hatalmat adtam neked, amit meg kell tanulnod használni. Állj mellém és megtanítalak mindenre, amit tudok. Soha nem kell majd elengedned dolgokat, ha úgy tartja a kedved. Vagy akár kitörölheted az érzelmeid körül, ami kínoz. Jól hangzik, nem?
Egy intéssel eltörlöm a csapdát, amiben eddig volt. Nem rab, az én házamban ő otthon van, nem fogoly.
- Szóval, mit választasz? Megengeded nekem, hogy ténylegesen atyád és szövetségesed legyek, fiam?
Teszem fel az utolsó, világot megrengető kérdést.



reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


260 Bellaire Drive, New Orleans. - Vlad háza  CfJmUUk260 Bellaire Drive, New Orleans. - Vlad háza  TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
173
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Márc. 14, 2020 10:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


And all at once, summer collapsed into fall.
– Oscar Wilde • to Vlad  • Credit:
Be akarom csukni a szemeimet, de tudom, hogy már elég józan vagyok ahhoz, hogy a színes foltok és villanások a szemhéjaim mögött igazi alakzatokká váljanak; és ha körvonalakat kapnak és értelmet, a végén olyan képpé alakulnak, amit nem szívesen látnék ismét. Nem mindig Alex az. Az első néhány napban csak rá tudtam gondolni: százszor lejátszódott előttem az az utolsó este, százszor hallottam a szavait a fejemben, mikor elsétált a hazugságaim elől. Megfordult és itt hagyott, mert már nem bírta tovább.
Csalódott bennem, többet várt volna – láttam a tekintetében, ami azóta egyre gyakrabban cserélődik anyáméra, sőt, időnként szinte ugyanazzá a szempárrá mosódik össze a könnyei nélkül. Egy ideje azt is érzem, ahogy Alex megérint, mintha a tenyere még mindig ott lennének a felkaromon, a lélegzete pedig forrón kúszik át a homlokomba lógó tincseken. Eltűnik, ha kinyitom a szemeimet, és a kezem sem ütközik bele semmibe, ha kinyújtom magam előtt, és minden alkalommal, mikor a levegőbe markolnak az ujjaim, jobban feszít belülről ez a szokatlanul fájó üresség.
Aztán kezdődik elölről. Iszom. Minél többet és minél gyorsabban, mert ha nem, egyre több hang szólal meg odabent: az övé, az enyém, aztán anyámé, és ha véletlen csend lesz, azt megtöri a véres kés koppanása a régi parkettán. Emlékeztet arra az énemre, akivel soha többé nem akarok találkozni, de tudom, hogy mégis napról napra közelebb kerülök hozzá. Elvesztem az irányítást, ha éreznem kell, és akkor sem segítek magamon, ha megpróbálom eltompítani.
Most egészen józan vagyok, hála Vlad hirtelen felbukkanásának, még ha ő is az utolsó ember ezen a világon, akivel jólesett volna most találkoznom. Őt sem tudom csak úgy kitörölni vagy megfejteni, hogy aztán tovább léphessek, pedig mindent odaadnék azért, hogy elfelejtsem Alexszel és anyámmal együtt. Bárcsak tiszta lappal kezdhetnék. Bárcsak megszűnnék ma létezni.
Nincs kedvem ehhez a beszélgetéshez és nem is figyelek igazán. Ha elég türelmes vagyok, talán elenged vagy békén hagy, de akár azzal is ki tudnék egyezni, ha valami sokkal kevésbé kellemes sorsot szánt nekem, amíg leköti vele a figyelmemet, és amíg semmit sem vár tőlem érte. Erre gondolok egészen az azelőtti pillanatig, hogy a lángok felcsapnának a fejem felett – hirtelen ismét felgyorsul a kényelmes ütemre lassult pulzusom, és már nem is érzem olyan fullasztónak a napok óta bennem növekvő, láthatatlan nyomást.
– Nem mintha egyébként haza tudnék szökni New Orlea… – kezdek bele felfelé nézve, tettetett nemtörődömséggel, de aztán a következő történések sorozata belém fojtja a szavakat. Először a tenyerébe álló szilánkok látványa, mert titokban érdekel, milyen érzés, mikor áthatol egy a bőrödön – hogy megszüntet-e minden mást, ami annál sokkal jobban fáj a felszín alatt. Aztán az imp gyors halála. A távolabbi, égve maradó gyertyák félhomályában is túlságosan jól látom, ahogy belefúródnak az éles, fehér fogak, és a szétrepülő vércseppeken még inkább megcsillannak a narancsos lángok.
Hozzám vágja a tetemet, mintha nem mozgott és lélegzett volna alig néhány másodperccel ezelőtt. Félig az ölemben hever a teste és félig a kanapé karfáján landol, fej nélkül, szakadozottan, mint egy megrágott és kiköpött húsdarab. Látom a sötét cseppeket a ruhámon és azokat is érzem, amik most langyosan folynak le az arcom oldalán, és egyből nem is akarok többé halott lenni.
Hallom, hogy Vlad beszélni kezd, de hosszú pillanatokon keresztül olyan, mintha víz alól szólna hozzám. Összeszedem magam, hogy a földre lökjem a testet, a vörösen fénylő ujjaimat nézve azonban minden kitisztul – gyorsan, de fokozatosan visszatérek abba a valóságba, amit idáig minden igyekezetemmel próbáltam elkerülni. Már felfogom, hogy ordítozik, de a figyelmem továbbra is sokkal inkább a mészárlás és a véres maradvány köti le a földön. Vagy talán inkább a gondolat, hogy véget ért előttem egy élet, és másodperceken belül túltettem magam a sokkon; talán gyorsabban is, mint akkor a sikátorban. Elért hozzám, és aztán eltűnt bennem, és fogalmam sincs, hogy ez normális-e.
– Hogyan lehetnénk egy család…? – szólalok meg csendesen, mikor végzett a monológgal. Nem rám van szüksége, hanem a hűségemre, nekem pedig arra a biztonságra, amit egyetlen ígéret sem adhat meg csak úgy önmagában. Semmi nem vár rám ezek után, ha realisztikus akarok végre lenni, és azt hiszem, eljött az idő. – Nem bízol bennem és én sem bízom benned. – Mi van, ha tényleg ő az egyetlen ezen a világon, aki előtt nem kell titkokat rejtegetnem? Velük üldöztem el Alexet, anyámat pedig az igazsággal. Talán tényleg Vlad mellett lenne a helyem. Nem vagyok hülye, tudom, hogy soha nem leszek a fia, hogy nem fog hirtelen megszeretni – ami azonban ennél is fontosabb, hogy gyűlölni sem, miután megismeri minden egyes oldalamat.
Ahogy a legutolsó találkozásunk során, most sem tudok azonnal válaszolni az ajánlatra. Túl sok mindent kellene átgondolnom, túl sok múlik most a szavaimon, de mégis fáradt vagyok már tiltakozni. Talán, ha az apám mellé állok, bármire készüljön is, értelme lesz végre felkelnem reggelente és megszűnik ez a borzasztó káosz a fejemben.
Ismét a véres kezeimre pillantok, aztán pedig anélkül felelek a kérdésére, hogy egyáltalán elgondolkoztam volna azon, akarok-e.
– Megismertem valakit, és túl közel engedtem magamhoz. – Sötét tócsa növekszik a végtagok körül, mintha csak nagy nehezen merné elhagyni a nyirkos és hideg tetemet, aztán lassan eléri a cipőm szélét. Óvatosan előre dőlök és mindkét könyökömmel a térdeimen támasztom ki magam.
– Tudtam, hogy vége lesz. Tudtam, hogy a végén úgyis egyedül maradok, hogy valahol el fogom rontani – most aprókat és gyorsan bólogatok, mintha csak magammal közölném a nyilvánvaló igazságot. – Tudom, hogy nem vagyok olyan, mint ők, mint mindenki más, és én mégsem… Egyszerűen nem tudom elengedni. – egy pillanat és elcsuklik a hangom. Miért mondom ezt el neked egyáltalán? Olyan egyértelmű minden egyes szó, mintha már réges-régen megfogalmaztam volna a fejemben a vallomást.
– Annyira esélytelen, és mégsem tudtam elengedni. – Megfeszülnek az izmaim, és az egyik kezemen ökölbe záródnak az ujjak, miközben még ennél is lejjebb hajtom a fejemet. Aztán vissza. Felnézek és oldalra pillantok; legszívesebben messze lennék ettől a helytől és még messzebb önmagamtól.
– Már csak azt akarom, hogy elmúljon ez az egész – érintem meg a halántékomat hirtelen. – Hogy békén hagyjanak ezek a… – befejezésképpen a kezeimmel gesztikulálok. Nem vagyok normális. Valami nincs rendben velem, és nem értem teljesen, miért ismerem be hangosan épp most, pont neki. – Meg akarok szabadulni ezektől a gondolatoktól, mielőtt…
Talán jobb is így – most majd minden eldől. Ha lát még bennem valamit ezek után, elhiszem neki, hogy mellette vagyok a legjobb helyen. Talán most kiderül, ha mindvégig Kyarának volt igaza.
– Tessék. Ez az az élet, amit adtál nekem – horkantok fel halkan, széttárt kezekkel, mintha ő is csak egy rossz viccet mondott volna, és többé nem kerülöm a pillantását. – Talán így érted, miért nem fogom soha megköszönni.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Vlad


260 Bellaire Drive, New Orleans. - Vlad háza  Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
46
☩ Rang :
Választott
☩ Play by :
Tom Riley
☩ Korom :
588
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Feb. 10, 2020 6:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ There is a house in New Orleans...

ColexXx Vlad
szószám:- • Credit:

 
Az imp ügyetlenül botladozva törli fel a tócsát, amit fiam gondosan helyezett a padlóra, de én csupán belekortyolok az italomba, amit kitöltöttem magamnak, és hallgatom, ahogy a fiam válaszolgat nekem. Néma csendben, mint egy külső szemlélő, pedig a szavak hozzám szóltak. Egy megkeseredett, depressziós gyerek volt. Tényleg, számomra nevetséges volt az állapota, így még senkit nem láttam. A depresszív állapot, mint olyan már megjelent előttem, de úgy, hogy indokolatlan lett volna, vagy ne tudatta volna a miértjét még nem. Nyilván azért, mert eddig mágiával kiszedtem mindent az emberekből, de a fiamon nem akarom alkalmazni, csupán majd, ha nagyon próbára teszi az eleve gyenge lábakon álló türelmem. Azonban ez senkinek se jó, bizony nem, hiszen ki akarna a türelmemmel játszani? Csupán én húzhatom mások agyát, de ha velem teszik annak általában csúnya haláleset a vége. Nyilván nem fogok kezet emelni az első rossz szó hatására a saját véremre. Az én apám is csupán néha ütött meg minket, - mert bizony megtette, - engem pláne nem, mert én voltam a kedvence. Talán sokat látott bennem magából, de bennem kevés van belőle, ó, de még milyen kevés! Szinte semmi nem vagyok, ami ő volt. Ő, a gyengekezű uralkodónak öltöztetett kofa nyugodtan mondhatná hogy nem vagyok a fia. A köpönyegforgatásának eredményeként ásták el élve, míg ellenem egyéb indokokból szőttek összeesküvést, illetve Európa szerte rossz híremet keltették. Az utóbbi nagyon kellemetlennek bizonyult és felőrölte a türelmemet, tehát hamar fán találta magát az, aki pletykákat terjesztett rólam.
A gyermekem is ezt a megbontott türelmet feszegeti, várva, hogy elszakadjon a cérna, vagyis azt hiszem az a cél. Ki akarja hozni belőlem az állatot, hátha megölöm, de nem fogok így tenni. Nem bizony, értékes fegyver lehet ő a kezemben. Nem fogom eldobni, hiszen a legrosszabb esetben pár dologra tudom őt használni, amit jelenleg inkább nem részleteznék.
Hatalmas passzivitásba csap át beszélgetés terén, amit nekem igazán nehéz kezelnem, majd a végén amikor kimondja, hogy csináljak vele, amit csak akarok, én bólintok és elemi mágiával a saját plafonom alá jelenítek meg tiszta tűzből egy démoncsapdát, amitől a plafonon lévő festék megég és a fekete korom formálja a gyermekem új börtönét, persze ideiglenesen. A harag, mi bennem tombolt a negatív hozzáállásától éppen robbanni készült és mielőtt csupán kiabálásban törtem volna ki, a felmosó imp olyat tett, amit nem kellett volna neki. A felmosóhoz járó vödröt felrúgta és annak tartalma a cipőmre löttyent összeszennyezve azt. A whiskys pohár a kezemben összeroppant és a szilánkok beleálltak a tenyerembe, azonban a fájdalmat nem éreztem. Kinyújtottam a kezem, amire az imp a kezembe repült. Próbált karmolni, küzdeni az életéért, de én az újonnan magamnak varázsolt fogakat a kegyetlen – nem mellesleg jogos — kivégzésre használtam. Gyors és határozott mozdulattal haraptam át az imp torkát, de úgy, hogy a vékony nyakában lévő csigolyákat is összeroppantottam. Nem kellett már sok, hogy dühömben leszakítsam véletlen a fejét is. Az egész történés közben elbújtak a fekete szemeim és akaratomon kívül eloltottam minden gyertyát és fényforrást. Akár még hőmérsékletcsökkenést is lehetett érezni, persze ennek vége lett, amint az imp feje már a padlón koppant.
Vér mindenütt. A szám is teljesen megtelt a kellemetlen ízű vérével, majd a maradékot az impből hozzádobom Colehoz, aki a csapda által kreált láthatatlan falhoz csapódhat maximum.
- Meg kéne köszönnöd nekem azt, hogy élsz. Nélkülem létre se jöhettél volna! Nem véletlen nemzettelek, okkal terveztelek, hát itt az idő, hogy betöltsd a feladatodat az oldalamon – üvöltözök vele. Ha nem hallgat a szép szóra én úgyis az oldalamra állíthatom. Enyhítek a hangvételen, halkabban beszélek. – Senkinek se kellesz ezen a rothadó világon, de nekem igen. Helyet ajánlok neked, családot. Ez az, amit ajánlok, nem pedig munka és ugráltatás. Csupán állj mellém, ennyi kell. Van róla fogalmad ketten milyen magasságokba törhetünk? A Pokolban te valaki lennél, hatalommal, és a szavadnak lenne súlya. Itt csupán egy féldémon vagy, semmi más. Az első vadász aki megtudná szívesen átmetszené a torkodat. Ne légy idióta! Szövetkezz velem és azt is kiderítem, hogy mi lett anyáddal, hogy hogy van, és ha bosszút akarsz állni mert rossz anya volt megteheted, ha meg helyre akarod hozni a kapcsolatotokat azt is elintézhetem. Csupán egyezzünk meg! Mondd el mit akarsz, én is elmondom mit akarok. Teljesíthetem bármilyen vágyadat…
Muszáj tudnia, hogy hatalmamban áll. Messzire elér a kezem, csupán egy helyre nem, ami nagyon irritál. A vadászok. Ostoba emberi ellenállás és ha az ő rendszerüket összetörhetném a légióimmal, akik közül rengetegen nem tudtak testet ölteni, főleg mert a vadászok az emberek egy nagy csoportját védik. Ha ők eltűnnek a hadseregem olyan hálás lesz, hogy csak én fogok számítani. New York fontos taktikai szempontból, így ha az a kezembe kerül esetleg még az Öreget is legyűrhetném. Igen, Lucifert. Elgyengült, túlságosan jól érezte magát a Földön. Semmi tekintélye nincs már, nem is kicsiny körben. A fejemben elmormolok egy átkot, miszerint meg fog nekem nyílni, és minden kérdésemre felel, persze ezt a varázslatot fenn kell tartanom és igazán egy darab kérdésre akarok egyből választ.
- Mi ez a szívösszetörős dolog? Mi történt, meséld el pontosan!


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


260 Bellaire Drive, New Orleans. - Vlad háza  CfJmUUk260 Bellaire Drive, New Orleans. - Vlad háza  TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
173
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Nov. 14, 2019 3:54 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


And all at once, summer collapsed into fall.
– Oscar Wilde • to Vlad  • Credit:
Lépek és lépek, és csak a szerencsén múlik, hogy mindig jó szögben ér a cipőm talpa a járda köveihez; szinte önkéntelenül mozognak a végtagjaim, célirányos sétálás helyett pedig egyedül a lendület visz előre. Ha lefelé nézek, nagyrészt kellemes és megnyugtató sötétséget látok és apró, csillogó kis pöttyöket, aztán valahogy mindig a látóterembe kúszik egy a narancssárga, szétterülő és erősödő fények közül. Eltűnik, amint átsétálok rajta, de aztán jön a következő és az azutáni folt; mind narancssárga és egyáltalán nem túl bizalomgerjesztő, de az alternatíva sem tetszik túlságosan, mert tudom, hogy teljes sötétségben szinte azonnal véget érne az éjszakám. Elnyelne, mintha egyetlen megtett méterem sem számítana, és akkor sohasem tudnám meg, mi vár rám a lámpák által kijelölt út végén.
Valószínűleg semmi. Semmi vagy ugyanaz; világos és véges fénypacák a sötétség tengerében, az élet pedig ebből áll, ebből a semmiből, ebből a borzasztó, állandó és végtelen ismétlődésből. Nem emlékszem, hogyan tudok kiszállni és senki sincs, akit megkérdezhetnék.
Abban az egyben persze mindig is biztos voltam, hogy az apám előbb vagy utóbb, de ígéretéhez híven ismét fel fog bukkanni, az időzítése azonban újabb hatalmas, kijózanító pofonnak tűnik az élettől. Ma képtelen lennék bármihez hozzáfogni, és jó eséllyel holnap is hasonlóan érzem majd magam, és ha még egy és még egy újabb nap eltűnik és felkel New York legmagasabb épületei mögött, akkor sem lesz több értelme ennek az örökké tartó semminek; a lélegzetvételeimnek és a lépteimnek a hideg kőlapokon.
Éles fogakat villant felém, és én még ekkor is teljesen hasznavehetetlen vagyok. Egyszer valaki azt mondta, hogy a város pontosan ilyen; egy hatalmas, széles állkapocs ezernyi szúrós foggal, mi pedig apró ragadozókként csattogtatjuk közöttük a sajátjainkat, míg össze nem zárul a fejünk felett ez az egész. Sejtettem, hogy igaza lehet, de csak most tudatosul bennem igazán: utolért a végzetem.
Természetesen az is lehet, hogy az alkohol az és a szokásos, kontrollálhatatlan én keveredett össze már megint az ürességgel, és talán az sem segít, hogy messze kerültem a pad alatt csillogó, kristályos kis darabkáktól.
Azt persze még ebben az állapotban is biztosra vehetem, hogy a megjelenéséhez semmi köze az irántam való érdeklődésnek, a kérdésére azonban szavak helyett zavart fejrázással válaszolok. Fogalmam sincs, mit akar, de én biztos nem tudok rajta segíteni – hogy tudnék, ha még magamon sem sikerül.
Elkap, mielőtt rendesen tiltakozhatnék, és többé nem ott vagyunk, ahol eddig.
Hamar előre dőlök és hányni kezdek, ő azonban olyan gyorsan lép hátra tőlem, hogy esélyem sincs eltalálni a sugárral; na nem mintha szándékosan próbálkoztam volna, és ha őszinte akarok lenni, kishíján én is a saját magam okozta undorító tócsa közepén kötök ki. Nincs mibe megkapaszkodnom, így erőtlenül esek térdre alig néhány centivel arrébb, de szerencsére nem kívánkozik felfelé semmi egyéb az elmúlt fél nap alatt elfogyasztott italokon kívül. Valószínűleg nagyon régen ehettem akármit is, és ennek köszönhető a kellemes állaga. Na meg a teleportálás. Már ha teleportáltunk, és nem csak kiesett egy részlet az éjszakámból, ugyanis az sem lenne páratlan eset…
Vlad a fotelba ültet, és én hagyom magam. Ideiglenesen ugyan, de feladom az ellene folytatott harcot; nincs sok értelme tiltakoznom, mikor ilyen homályos a látásom és gyors a szívverésem, a lábaimat pedig újra érezni kezdem, mert reszketve állok meg rajtuk. Ez nem az én napom. A kép persze előbb-utóbb tisztulni kezd előttem, és mikor óvatosan oldalra fordítom a fejemet, az azóta villámgyors tempóban takarító impen is megakad végre a tekintetem. Majdnem újra beleszédülök a szürreális látványba, na meg a hányás gondolatába, mert a tünedező mestermű élénken felidézi bennem az érzését, és lassan megint mindennél jobban vágyom a kinti sötétségre.
– Nem – szólalok meg halkan, a szemeim azonban egészen addig tapadnak a szolga hátára, míg az el nem indul az ajtó felé, s ezután is sokáig nézem még a tisztára mosott padlót. – Tudom, hogy valami mást szeretnél – engedem először vissza a fejem lassan, majd egy fokkal bátrabban ugyan, de teljesen üres tekintettel emelem felé. – Ugyan már. Mondd el. Legyünk túl rajta.
Nem létezik a valóságnak olyan verziója, amiben az apám anélkül akar beszélgetni velem, hogy különösebb oka lenne rá. Olyan sem, amiben egyáltalán érdeklem őt, és talán az lenne a legjobb, ha soha többé nem próbálnám meg senkiről az ellenkezőjét feltételezni.
– Én voltam az – válaszolok meg egyet a kérdései közül rövid gondolkodás után. Én voltam az, én törtem össze a saját szívemet. Hibáztam, és nem tudom jóvá tenni; nincs is értelme olyan dolgok megjavításával foglalkoznom, amik előbb-utóbb elkerülhetetlenül elromlanak. Az elejétől fogva tudtam, hogy nincs jövőnk, és mégis elhitettem magammal, hogy meg fogja érni ez az egész, ennyi szenvedés néhány szép másodpercért.
– Túl leszek rajta – teszem hozzá halkan, és mintha magamat biztatnám, bólintok párszor megerősítésképp. Ma sem tudunk meghalni. Mi a legrosszabb, ami történhet? – Nincs szükségem segítségre.
A pokolkutya szintén olyasvalami, ami eddig elkerülte a figyelmemet, és aminek a látványa most a meglepetés erejével csap le rám, amint a széken terpeszkedő Vlad lábához dörgöli magát. Túlságosan közel van és túlságosan valódi, és én sajnos látom őt. Itt minden arra emlékeztet, hogy egyik oldalhoz sem tartozom igazán.
Így, hogy túljutottam a mélyponton és a hányinger is elmúlt, legalább egy fokkal jobban érzem magam; fáradtnak és érzéketlennek, ez a tompaság azonban más, mint ami a sötétben botorkálva telepedett rám. Ez most valódi: lüktető és állandó az eddigi éles szúrások helyett. Észre sem vettem, hogy az állatot szemlélve a fotel karfájába mélyednek az ujjaim, az előbbi realizáció hatására azonban normális értékre lassul a szívverésem, s óvatosan felemelem a tenyereimet az anyagról.
– Nem tudom, mit akarsz, de amint látod – tárom szét a karjaimat jelképesen – Ma nem vagyok olyan hangulatban, szóval ugorjuk át ezt az egészet. – Tudnia kéne, hogy nem használhat. Hogy így semmire sem vagyok jó. – Te elárulod, hogy mire kellek, én pedig nemet mondok, aztán visszaviszel oda, ahol találtál. Vagy tudod mit…? Csinálj velem, amit csak szeretnél. Nem érdekel többé. – És ezzel hátra is döntöm a fejem, hogy csukott szemmel pihenhessek néhány pillanatot.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Vlad


260 Bellaire Drive, New Orleans. - Vlad háza  Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
46
☩ Rang :
Választott
☩ Play by :
Tom Riley
☩ Korom :
588
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 19, 2019 12:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ There is a house in New Orleans...

ColexXx Vlad
szószám:- • Credit:

 
Ami azt illeti… gyermekem állapota meglepett. Nem hittem volna, hogy ilyen szinten be tudna rúgni, mármint ránézésre már el kéne ájulnia, vagy nem is tudom. Lehet már az ereiben vér helyett is alkohol folyik? Ez persze nem baj, őszinteségre ösztökéli az illuminált állapot. Ahogyan csak engem, bár lehet, hogy én egyszerűen seggfej vagyok, ha berúgok. Igaz, sokak szerint amúgy is az vagyok.
Ott, a nyirkos, bűzös városi utcán a fiam egyből kérdőre von, hogy mit akarok tőle. Halványan mosolygok, fehér fogaim kivillannak a sötét borostám környezetéből. Feltűnhet neki a kis mutációm, amit magamnak okoztam, vagyis a porhüvelyemnek. A fogak megerősödtek, élesebbek lettek, már-már bestiális a fogsorom kinézete. Talán ezzel tisztelgek Mr. Abraham Stoker előtt? Lehet, de engem csupán csak izgat, ha gond nélkül át tudom harapni valaki torkát. De ez most nem számít, egyáltalán nem lényeges, itt vagyok a fiammal, aki nem hiszi el, hogy csupán vele szeretnék lenni.
– Ilyen nehéz számodra elképzelni, hogy időt szeretnék tölteni az én kis száraz magzatommal? Ez őszintén fájt, szíven ütött. – játszom el a vérig sértettet, majd hozzáteszem. – Most, ha nem sértődsz meg, velem fogsz jönni, vagy ha igen, akkor is – És ezzel el is teleportálom magunkat a házamba. A teleportálás folyamán eszembe jut, hogy az emberek elég nehezen bírják ezt a mutatványt, a gyomruk nem veszi be. Sokszor a pocakjuk kiveti magából tartalmát, miképpen minket vetett ki a pokol. Annyi különbséggel, hogy mi nem vagyunk olyan büdösek. Amint megérkeztünk, és elkezdett beszélni hozzam, hátrébbléptem, mert láttam mi következik. Éreztem, hogy a gyermekem be fogja mutatni gyér latin tudását és a közönséges óriáskígyó latin nevét fogja mondani. Épp átfutott az agyamon és lőn: „Boa.” Jómagam meg a produkciót szemléltem elkeseredetten és a meggyalázott padlót.
Hátat fordítottam és hagytam, hogy befejezze. Ki tudja mennyi alkoholtól fog most megszabadulni? Jómagam meg a kisasztalon lévő whiskys poharat és felhajtottam a benne lötyögő italt. Az egyik szánalmas kis impem ekkor bújt ki a zongora alól. Beszélni nem igen tud, de a parancsokat megérti. Lesújtóan pillantok rá, megvillantva fekete szemeimet összerezzen, és mélyen meghajol, majd a fiam felé is, aki ekkorra talán már abbahagyta a szarvasbőgés utánozását. Jól hátsón billentem bel lábammal az impet, és ráparancsolok:
– Takaríts fel a herceged után, vagy veled törlöm fel!
Az imp erre az érthető utasításra már hozott is egy felmosót benne vízzel és némi tisztítószerrel, majd elkezd takarítani. Esetlenül, de gyorsan feltakarít, és a padló tisztább, mint valaha. Csupán leültetem a fiam a fotelembe. Mi mást tennék ugyan? Ott legalább stabilan fog ülni és nem kell attól tartanom, hogy összetöri az arcát.
- Ne beszéljünk üzletről, gyermekem. Ha gondolod aludhatsz is, ami rád férne és majd holnap beszélünk. Vagy ha gondolod kiöntheted nekem a szívedet, elvégre azért vagyok az atyád – mondom neki kissé gúnyosan. Tudhatja, hogy nem vagyok egy jó pszichológus, de ha szükséges, meg fogom hallgatni. Főleg, mert úgy számíthatok a segítségére. – Ki törte annyira össze a szíved, hogy italba fojtod negatív érzéseid?
Kérdezem leülve a fotellal szemben egy székre, amit telekinézissel intettem oda magamhoz. Csupán éreznie kell, hogy nekem beszélhet a személyes dolgairól, még ha nem is vagyok a legegyüttérzőbb személy, akit ismer. A pokolkutyám eközben szelíden elkezdett a lábamhoz dörgölőzni. Az álla alatt elkezdtem vakargatni, aminek örömére csaholni kezdett, de én csak halkan csittegek, hogy ne ugasson. Bár néhány démonnak is lehetne azt mondani, hogy ne ugasson, de azt hiszem abból hamar sértődés lenne.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


260 Bellaire Drive, New Orleans. - Vlad háza  CfJmUUk260 Bellaire Drive, New Orleans. - Vlad háza  TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
173
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 22, 2019 9:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


And all at once, summer collapsed into fall.
– Oscar Wilde • to Vlad  • Credit:
Sötét van. Sötét van és hideg, már amennyire meg tudom állapítani a végtagjaim remegéséből, lassan azonban elérek ahhoz a ponthoz, mikor már nem érzek semmit. A lámpák fényei sokszorozódnak a látóteremben, aztán csíkot húznak maguk után, ahogy mozdulok; olyanok, mint az utcai tűzzsonglőrök botjainak végén ülő, folyós lángok azokban a régi, fényképes programkatalógusokban New Yorkról. Ma miért nem állnak ott a sarkokon? A dobozok persze sorakoznak, de az ember semmiféle trükköt nem kap cserébe, ha bedob egy-két dollárt. Abban sem vagyok biztos, hogy van még köztünk akárki, aki a belvárosban való sétálgatásban és nézelődésben lelné örömét, mert manapság nem sok köze van a szórakozáshoz; nincs kihez igazítani a saját lépteinket és ha egyszer elég sokáig hallgatjuk a saját talpaink földet érésének monoton hangját, rájövünk, hogy úti cél nélkül minden egyes megtett méter felesleges.
Most nem hallom őket, csak valamit, aminek az emlékezetemben rájuk hasonlítanak a visszhangjai, ezzel pedig szívesen kiegyezem; még pár korty és az utolsó valósághoz tartozó kapaszkodóm is szertefoszlik végre. Megcélzom a következő kivilágított padot, mert ezzel együtt egyértelművé válik, hogy kénytelen leszek megkapaszkodni, ha meg akarok állni annyira, míg meghúzom a kezemben tartott üveget. Nem is értem, hogy nem adták még fel az ujjaim, de olyan, mintha még a nyaka körül szorítanám őket össze; nem koppant még a hátam mögött a gazzal benőtt köveken, és amúgy is nyirkos és csúszós már annyira, hogy jegesnek érezzem felette a saját bőrömet.
Majdnem mellé nyúlok, de aztán valahogy mégis sikerül megragadnom a háttámlát, az egyensúlyom pedig váltakozva helyezem át a lábaim és a kitámasztott karom között, míg eldöntöm, milyen pozícióban van a legtöbb esélyem a számig emelni a másikat az italommal anélkül, hogy azután alulról figyeljem tovább a léceket. Végül a csípőmet is a faanyagnak döntöm, és így elég stabilnak érzem magam ahhoz, hogy egyetlen nekifutással lehúzzak mindent, ami az üveg alján maradt.
Koppanás – végre – aztán éles csilingelés. Feltehetőleg a szilánkok azok, még ha egészen olyan is, mintha ennél sokkal messzebbről jönne a hang, egy másik életből vagy univerzumból. Egy szebb helyről. Azért a szemem sarkából feltűnik a darabos csillogásuk, aztán valahogy a ropogás is elér hozzám, mialatt átsétálok a maradványokon; jobban belegondolva szerencse, hogy egyetlenegy sem végezte merőlegesen a cipőm talpába állva.
Tovább indulok a következő és az azutáni utcai lámpa felé, mintha az apró bogarakhoz és molylepkékhez hasonlóan vonzana a belőlük áradó fény – mintha az általuk kijelölt, ismeretlen út végén várna rám valami. Érdekelne, meddig jutok el, ha őket követem; hogy hány mellett haladok majd el ebben a tempóban még azelőtt, hogy elfáradnék a gyaloglásban, de tudom, hogy képtelen lennék most számolni. Képtelen lennék akármit is csinálni, akármire gondolni vagy akármit érezni, ha pontosak akarunk lenni.
Még egy méter és ismét megtorpanok, mielőtt előre esnék, a lépések hangja azonban továbbra is ott visszhangzik a fülemben. Különváltak azoktól a szerencsésnek mondható cipőtalpaktól, és ha le is maradnak a mozdulataim mögött, mint valami fáziskéséses filmtekercs részletei, azért mindig ott vannak a nyomomban és emlékeztetnek rá, mit csináltam egy pillanattal azelőtt. A másik verzió az, hogy valaki követ, de legalább arrafelé tart, mint amerre én. Ha szerencsém van, ez a valaki meg akar ölni. Ha nem, akkor egy molylepke lesz az; két méter magas, szárny nélküli, emberi bakancsokkal a járásra használatos lábain, és ha mellém ér, megkérdezi majd, miért csak ezek a homályosan fénylő szarok világítanak ma a hatalmas és elérhetetlen hold helyett.
Megfordulok, még ha nem is túl elegánsan, száznyolcvan fokkal ugyanis csak jónéhány imbolygós lépésben sikerül leszámolnom, és bár nem az elképzelt nagyra nőtt rovarral találom magam szembe, hiába várom a megkönnyebbülést. Nehéz az arcára fókuszálnom, mikor a kép minden egyes szeglete ilyen gyorsan változik, szinte cikázik előttem, de aztán ismerős vonásokat fedezek fel az addig idegennek remélt arcon.
– Te nem… Te… – emelem felé az egyik karomat tiltakozásképpen, de Vlad egyre csak közelít, nekem pedig kezd egészen egyértelművé válni, hogy nem álmodom a jelenetet. Magatehetetlenül lépek tőle hátrébb, de aztán nem mozdulok többet; már csak azért sem fogok pont előtte csókolózni a talajjal.
– Mit akarsz tőlem? Most? – nyomom meg az utolsó betűket talán egy kicsit erősebben a kelleténél, miközben hunyorogva igyekszem kitalálni az indítékait, aztán pedig az ezután következő szavaival okoz még ennél is komolyabb fejtörést. Támaszkodni. Minek? Aztán ő nyúl felém, és amint karon ragad, forogni kezd körülöttem a világ.
Nem tudom, mire számítok, de biztosan nem arra, ami ezután történik, mert hirtelen összekuszálódik a környezetem minden egyes eleme. Esküdni mernék rá, hogy fejjel lefelé érkeztünk meg, de aztán szilárd talajt érzek a lábaim alatt, ő pedig újból megszólal, és a hangjából csak arra tudok következtetni, hogy még mindig pontosan ugyanolyan pozícióban állunk, mint egy pillanattal ezelőtt. Csak épp valahol teljesen máshol.
– Mi a faszt keresünk a há- – akadok el a mondat közepén, egyvalamit ugyanis most már egészen tisztán meg tudok állapítani: ha a többi részem nem is, a gyomrom biztosan fordítva érkezett meg. Fordítva és kifordítva, és alulról kezdve szűkül a hely odabent, mióta az apám átrángatott a maga felfoghatatlan tércsapdáján. A lába elé hányok. Nem mondhatni, hogy direkt, és azzal szemben sincs ellenvetésem, ha véletlenül sikerült időben arrébb lépnie, egyedül azt bánom, hogy ezután jó eséllyel sokkal hamarabb számíthatok a kijózanodásra, mint azt eredetileg terveztem.


Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/5
Angyal
2
Démon
15
Bukott Angyal
3
Ember
3
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
5