Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Moonshine Villa •
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Feb. 16, 2020 12:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


to Ruby
Röhögök egyet Mazikeen nevének beskatulyázásán, azon meg már csak mosolygok, hogy képes engem ezért csesztetni. Mármint azért, hogy én azt csináltam, amit neki nem engedtem meg. Mondanám hogy jogos, ha öt évvel idősebb lenne és ennyivel tapasztaltabb is. Még a tapasztalat sem garancia semmire, hiszen nekem is eltört a kezem.
- Ő mentette meg az életem, de ettől még nem leszünk öri-barik. Ahogy mondtam, ők sosem tesznek semmit önzetlenül. Neked is jobb lenne, ha kivernéd a fejedből Athlan-t!
Túl sok bosszúságot okoztak már a múltban. Mazikeen sem a két szép szememért tette mindezt, teljesen biztos vagyok benne hogy viszont látom és majd fenyegetőzik, meg akaratoskodik. A démonok már csak ilyenek. Nyilván nem parancsolhatok rá, nem az én hatásköröm, ez csak egy jó tanács. Érdeklődve tekintek rá, mert úgy látom komoly problémába ütköztünk. A szobafogság gátolja a személyes szabadságát. Húha! Akkor talán tényleg össze kellene rakni a fegyvereket és nem kihúzni a gyufát Mr. Crusader-nél.
- Reggel kilenc körül van.
Nem néztem most meg az órát, de amikor felkeltem, fél nyolc körül volt és egy órát simán elszúrtam a konyhában, meg odakint, amikor a testvéremmel és az öreggel beszélgettem.
- Szóval te korán reggel megfőztél? Vagy ez a tegnapi kaja maradéka?
Nem tudom mi volt tegnap. Nem ettem belőle, az biztos, kint voltam terepen, aztán este hazatámolyogtam a kórházból és beájultam. Úgyhogy ezen a ponton akár hülyét is csinálhat belőlem.
- Nem szeretem a krumplifőzeléket. De a hús jöhet! Csak ne legyen hideg! Cserébe összerakom a fegyvereket.
Hosszabb ideig tartó legózás elé nézek. A kérdésére megrázom a fejem.
- Ha adsz egy kis időt, akkor felöltözöm és átmegyek.
Csak nem sikerül teljes körűen kitérni az Athlan témát. Morcosan horkanok egyet.
- Mi lett volna? A szokásos hülyeségei! Folyton azzal viccelődik, hogy megevett egy angyalt és többször kihangsúlyozta hogy nagyon KÜLÖNLEGES vagy. Elárulnád hogy mit csináltatok ti odabent? Ugye nem kötöttél vele alkut?
Megvárom már a válaszát, mert amúgy ez a része érdekes egy történet. A démonunknak mitől olyan különleges Ruby? Várok egy kicsit, hátha tőle értelmesebb választ kapok, mint a másik féltől, aztán a takarómba burkolózva felállok a kanapéról.
- Kérlek, menj és mondd meg apádnak hogy megleszünk, mielőtt úgy dönt, itthon marad és mind a kettőnket kicsinál idegileg!
Bökök a fejemmel a testvérem irányába, aki ebben a minutumban indul be a másik házba. Lehet hogy sietnie kéne mielőtt észreveszi mit művelt ott a fegyverekkel.
- Én gyorsan felöltözök és megyek át!
Szóval egy bő fél óra, mert fél kézzel a "gyorsan" az relatív fogalom.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Feb. 15, 2020 6:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Büntetésem: szobafogság
Ruby & Zagar  • Credit:

Végignézek rajta, hát nem fest valami jól, de hát így, hogy tudom, hogy egy démon intézte el, járhatott volna rosszabbul is, általában nem ússzák meg ennyivel.
- És hogy tudtad legyőzni a démont? Csak mert gondolom nem csak össze akart csomagolni, de az életed is vette volna. Érdeklődöm, mert érdekel, hogy sikerült mégis csak megszabadulnia a támadójától, miközben a csontjait törték, ami bizonyára fájdalmas lehetett én egyszer egy hullának próbáltam eltörni a kezét, még az égetése előtt, mikor senki sem látta, de azért nem olyan könnyű az ilyen, nem is sikerült.
- Jól van, nyugi! Nem értem minek így felkapni a vizet, nem történt semmi, ha meg történt volna sem izgat. Érdekelt bárkit is, hogy hogy vagyok, miután megszállt Athlan? Zagar akkor kérdezett csak meg és annyi, de szóba sem került sose, nem mintha lenne kedvem beszélni róla, de azért jól esett volna, ha felkeres vagy valami. Bezzeg most meg aggódik értem, mintha bármit is számítanék, ha megtudná, hogy mi vagyok, lehet inkább kérné,hogy maradjak még ott.
- Milyen hülye neve van... Szóval egy ark-démonnal bandáztál egyedül? Azt hittem jobban utálod őket ettől. Kicsit el is húzom a számat, persze én nem lehet kettesben a démonommal, de ő meg mászkálhat a veszélyesebbik fajtából lévővel.
- Aha, de nehezen tudok elmenni igényelni, ha itt kell lennem. Piszkálgatom tovább a körmöm alól a koszt inkább meg egy kósza tincset félrefújok az arcomból, annyira szenvedek és senki sem látja vagy érzi át a helyzetemet. Tehetetlenül ülök itthon, miközben ki tudja, hogy mi lehet az anyukámmal és persze az ujjat is labori körülmények közt vizsgálnám meg. Egy dobozba tettem és beraktam a frigóba, ráírtam, hogy Ruby-é ne nyúlj hozzá. Remélem nem is fognak, mert az az egyetlen nyom jelenleg és DNS elemzést akarok rajta csinálni majd.
- Könnyű azt mondani, hogy legyek nyitottabb. Motyogom magam előtt, persze, majd szétkürtölöm, hogy milyen képességeim vannak és hogy milyen elfajzott teremtmény vagyok, amit még én is megvetettem és megöltem volna, mint minden jó vadász. Most meg hezitálok és keresem a társaságot, elvégre a pokolra jutok, már ha kinyitja ismét a kapuit és nagyon nem szeretnék ott egyedül maradni.
- Ja, ha csak egyet szedek szét összerakom, de most mindent szétszedtem és kicsit összekeveredtek az alkatrészek. Megvonom a vállam, azt már nem részletezem, hogy mennyire idegesített és hogy a szárnyammal borítottam fel az átkozott asztalt, amiről minden a földre esett és utána nem csak a tollaim takaríthattam, hanem ezeket is, minden kis biszbaszt megkeresve. Már az emlékképtől is libabőrös leszek, elegem van, hogy nem tudok uralkodni a szárnyak felett. Aztán meg várhatom, hogy elmenjen mindenki a fenébe, hogy elégethessem a tollakat, mert kicsit gyanús lenne, ha még itt a házban is belebotlana Zagar. Ott volt a hotelban is, az erdőben is és persze ha itthon is, na az lenne a kirakós utolsó darabja szerintem.
- Nem hinném, hogy ez csere alku lenne, de segíthetnél, elvégre te nem tudtál eléggé vigyázni rám. Persze, hogy felrovom neki, hogy hagyott kiszökni, bár nem kell engem félteni szerencsére, elég ravasz tudok lenni és spontán is, ha úgy hozza a helyzet, hogy menekülni kell, hát én meg is teszem. A szárny-vészhelyzet nem vár senkire.
- Ebédet? Persze, hogy kapsz. Krumplifőzelék van meg rántott hús pürével. Amúgy is nagy adagot főztem, szóval az nem eszik belőle csak, aki nem akar. Ez így elég könnyű, szóval hülye lennék nem belemenni.
- Átjössz a házba vagy hozzam ide inkább a fegyókat? Érdeklődöm és közben kinézek, hogy Crusader pót apuci kint van-e még, nem akarok nagyon vele összefutni, láthatja, hogy a kedvenc tesója felügyel majd, szóval nem fogok megszökni a szobafogságból, bár nagyon szívesen elrepülnék, talán fel sem tűnne senkinek, csak hát azok az átkozott tollak, amiket elhagyok közben és az angyal csapdák, amiket kerülök.
- Válaszolsz arra is, hogy mi volt Athlannál? Teszem fel ismét a kérdést, mert nagyon terel és tudni akarom miért, szóval a fejébe mászok és remélem, hogy legalább gondol arra, hogy mi volt ott, ha elmondani nem is akarja. Tudnom kell, hogy mi volt.
Ha elküld a fegyverekért, akkor a válasz vagy a válasz alóli újabb kitérő után átmegyek, hogy áthozzam a vödröt, amibe mindent belesepertem a legutóbbi próbálkozás után, hogy egybevarázsoljam őket.

Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Feb. 15, 2020 11:06 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


to Ruby
Meghúzom a takaróm és felülök, nekihajtom a fejem a kanapé támlájának. Ebből sem lesz alvás.
- Igen. Nagyon gyorsan történt minden és nem tudtam elszaladni.
Legalább látja milyen az, ha az ember nekiáll verekedni ezekkel a dögökkel. Bár még sosem tört el semmim. És amióta eljöttem onnan, van egy olyan megérzésem, hogy ennek köze volt Mazikeen-hez. Nem véletlenül teremtek ott a semmiből. Azonban száz százalékig biztos sem vagyok ebben. Még csak azt sem hiszem hogy rosszat akart vele, ha valóban úgy volt, talán azért, mert hamar túl akart lenni rajtuk, csak nem számolt a következményekkel. Hogy azért én elég könnyen török vele ellentétben. Egyéb esetben már alulról szagolnám az ibolyát. Most nevezzem magam szerencsésnek? Hát nem tudom. Azért ez nem is szerencse kérdése.
- Elég. Fejezd be és gyere el onnan!
Ne kelljen már többször rászólnom. Úgy viselkedik, mint egy gyerek, már megint. Nem akarom hogy ráessen valami. Ő sem akarhatja ennyire. Én a helyében nem csodálkoznék azon hogy mindenki úgy kezeli ahogy, amikor így viselkedik az esetek többségében, pedig nem ilyen. Várok egy kicsit, de ha nem megy el a polc közeléből, akkor meg fogja kapni tőlem is a fejmosást. Kis idő múlva eljön onnan. Helyes!
- Mazikeen, így hívják. Ark-démon.
Csak a kezemet legyintem meg közben, mert amúgy fingom sincs hogy pontosan mi a beosztása, az ördög jobb vagy bal keze, netán kétbalkeze, de ennek nem akarok hangot adni.
- Igen.
Bólintok biztatóan a lakás kérdésre, mert egyébként bárki kaphat, ha van üres és lakható, és most hogy a 10. szektor tiszta, az tuti hogy csomóan mennének oda inkább, minthogy a panelekben éljenek egymás hegyén hátán.
- Amint biztosítva lesz a terep a mieink által és megkezdődnek a fal javítási munkálatai, szerintem rengetegen fognak oda áttelepedni. Úgyhogy ha tényleg menni akarsz, én a helyedben nem sokáig gondolkoznék ezen. Ha pedig maradni akarsz, úgy jobb lenne nyitottabban hozzáállnod a többiekhez.
Könnyű mindenért másokat okolni és ahogy észrevettem, durcás kisgyerek módjára kerüli a többieket itthon. Még akkor is, amikor éppen próbálnának vele beszélgetni. Hülyeségeket csinál, mint az előbb is és értetlenkedik olyan dolgok felett, amikhez csupán fel kellene nőnie és megértené a miért-jüket. Amikor a feladatairól kérdezem, szintén félvállról válaszol és amint kiderül mit is csinált, ez rá annyira jellemző. Veszek egy mély levegőt.
- Mióta is csinálod? Meg kellett volna jegyezned már párat.
Szerintem egy hete már tutira szobafogságban van. A fejét vakargatja, utána meg konokul jön nekem a hajvágással.
- Jah. Ha én segítek neked összerakni őket, te cserébe levágod a hajam?
Nem tetszik az a mosoly, és teljesen biztos vagyok benne, hogy ezt ő találta ki.
- Felejtsd el!
Inkább nem akarom hogy hozzányúljon, pedig elkélne, de tényleg. Hat hónapja vágta le Freya, akkor sem annyira rövidre és azóta megnőtt és nem foglalkoztam vele.
- Segítek neked összerakni őket, ha cserébe kapok valamit? Mondjuk ebédet? Ha nem..akkor úgy maradnak, és amikor meglátja, kitolja a büntetésed még két héttel!
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Feb. 14, 2020 7:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Büntetésem: szobafogság
Ruby & Zagar  • Credit:

Annak, hogy alacsony vagyok, vannak olyan előnyei, hogy könnyebben észreveszem a lábam előtti akadályokat, mint a kaktusz, nem lenne kellemes átesni rajta, szóval félre is tolom. Asszem van rendes bejárat is, de hát ha ez itt nyitva van, miért kerüljek. Amúgy kerülni akarom Crusader 'pót'aput, mielőtt még valami újabb feladatot ad nekem. Nem örült, hogy büntetéssel kezdődik a kapcsolatunk és talán rágódik is rajta, kivételesen nem néztem bele a fejébe, mert annyira nem érdekelt a dolog.
- Az jó. Megvonom a vállam, nem tudom hányszor sérül le, meg mennyit pihen, ez az első, hogy így látom, pedig említette, hogy veszélyesek a küldetések és néha jobb futni meg minden, hát most látom, hogy még ő is képes ilyenre, pedig ő egy elit a vadászok között. Valahogy még itt is kellemesebb, mint a másik házba, ahol minden centire pontosan a helyére van téve, ahhoz képest mennyi pasi lakik ott, rend van, nem úgy, mint itt.
- Hű, mivel verekedtél? Csak nem démonokkal, akiktől jobb távol maradni? Érdeklődöm, mert az a szektor hemzseg a pokolkutyáktól, de ők kétlem, hogy verekednének, az impek meg elmenekülnének inkább, szóval ez marad meg a félvérek. Amúgy meg ő mondta, hogy közelharcban nem érünk ellenük semmit és hasznosabb a futás, miért is nem futott el hát?
- Bárcsak rám esne valami! Hátrahajtom a  fejem és körülnézek, van pár eshetőség, de nem zavar, mert ha valami rám esne, legalább kiütne és nyernék egy napot, amikor nem kell szorgoskodnom. Szenvedek, szerintem nem érdemlek ekkora büntetést, mert nem történt semmi és kinyírtunk pár kellemetlen alakot is, akik embereket ettek.
- Kivel vagy kikkel voltál ott? Hogy tisztítottátok meg ilyen gyorsan? Szerinted tényleg kaphatnék ott saját lakást? Miután ellököm magam a polcoktól és sétálgatni kezdek, követem a tekintetét. Na persze, már megint ezzel jön, hogy beszéljek vele. Na azt már nem, megtudom hol lehet igényelni és lelépek, amint lehet, elegem van mindenkiből. Azt hittem majd jóba leszek Freyával, de láthatóan csak a testvérkéje érdekli, aki meg engem nem érdekel, az öregek meg pláne nem az eseteim, akikkel elbeszélgetnék.
- Megszökött? Egyszerre ijedek meg és lepődök meg ezen. Na ez nagyon nem jó, de csak nem akar felkeresni engem. Nekem kellett volna őt megszöktetni, de nem hagyhattam el ezt az átkozott helyet, szóval nehezen sikerült volna, jaj az ördögbe már!
- Natalie beszélt Luciferrel? Hüledezek, mert hát ez azért nagy szó és hűha. Az, amiről szó van szintén érdekesen hangzik, de hát nagyobb biztonságban leszünk és ha Athlan jön a városba, akkor arról feltehetőleg tudni fogunk, talán. Akarnék én még mást is kérdezni, de Zagar tereli a dolgot, amire összerántom a szemöldököm és unottan sóhajtok fel.
- Már tiszták, csak össze kell rakni... Viszont azzal van egy kis gond. Mindent szétszedtem és megtisztítottam egybe, hátha gyorsabb lesz, az is volt, csak most nem tudom mi minek az alkatrésze egyes fegyvereknél, kéne egy kis segítség. Nos igen, ez a másik ok, amiért átjöttem, mert talán tud benne segíteni még fél kézzel is, hogy mit mihez és hogyan, mert én már feladtam és úgy vagyok vele, hogy így adom vissza, hogy tiszta. A tarkóm megvakarom miközben előhozom, hogy van egy kis gond amúgy a dologgal.
- Néha kapok mást is ja, mint például, hogy vágjam le a hajad mert túl hosszú és úgy festesz, mint egy ősember. Elmosolyodok, mert ezt csak én találtam ki most, érdekel mennyire veszi sértésnek vagy viccesnek a dolgot. Viszont ha levágnám a haját, az elég feltűnő lenne és lehet utálná is, főleg mikor megjegyzik, hogy miért vágta le és kiderül, hogy csak egy rossz poén miatt... De simán megérdemelné, elvégre ő mártott be az öregnél, el is tusolhattuk volna.
- Még pár nap és vége, de már nagyon nem bírom... Szóval többször is meglátogattad és megtudtál tőle valami érdekeset? Érdeklődöm ismét Athlanról, mert érdekel miket mondott, hátha nekem mond valamit és talán, ha fel akarnám keresni, akkor segítségemre lenne az pár infómorzsa. Ahogy rá gondolok be is harapom az alsó ajkam, bár ne jött volna oda Zagar akkor és maradhattam volna vele kettesben. Na de ki kell vernem a fejemből, találnom kell mást, csak tudnám hol keressem.

Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Feb. 14, 2020 7:03 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


to Ruby
Látom Ruby-t közeledni, ugyanakkor a ház ura is kint sertepertél az udvaron. Idő kérdése és mind a ketten az agyamra fognak menni. Tekintve hogy most csak ő érkezik, egy kicsit feljebb húzódom, annyira hogy lássam és ne a plafont csodáljam közben. Ő és a testvérem nem igen beszélnek, szóval ha ő jön, akkor vagy Athlan-ról akar hallani, vagy unatkozik, de sanszos hogy ezek így egyben megvannak neki. Amikor integet, én bólintok egyet, nem biztos hogy látja. Aztán kinyitja a tornácajtót, én meg figyelmeztetném a kaktuszra, mert hát pont útban van. Nem kellemes érzés, ha az ember keresztül esik rajta, szúr, mint a fene. Kiszedegetni a tüskéit meg még inkább szórakoztató élmény. Elhúzza, szóval észrevette.
- Szia, kölyök!
Dörmögöm neki vissza a paplan árnyékából.
- Megmaradok.
Ritkán szoktam feküdni, sejtheti hogy nem jól. Szemrevételezi a kupit, tesz pár lépést közte, aztán kapom a szemrehányást. Tényleg már napok óta csak a munka és a munka, el is felejtettem hogy őt meg szobafogságra parancsolták. Az ítélet helyességével abszolút egyetértek, remélem ebből tanul. Egy vödör fegyvert kell napi szinten megtisztítania, úgyhogy ezekből biztosan. Majd becsukott szemmel is szét fogja tudni szedni és összerakni mindet.
- Brooklyn-ban, tízes szektor. Verekedés közben rosszul jött ki a lépés, jól kupán vágtak és még a kezem is eltörték.
Figyelem a körömpiszkálását, meg a hanyag hátrafelé dőlését.
- Vigyázz! Nehogy rád essen valami!
Az egyik polcon még franciakulcs is van, ráadásul kilóg a nyele. Már csak az hiányzik hogy ő is egy csinos kis kötést kapjon a kobakjára és itt szédelegjen nekem.
- Megtisztítottuk. Hamarosan átmehetnek az embereink megjavítani a falakat és akik ott laktak, azok visszaköltözhetnek. Ha gondolod, igényelhetsz ott magadnak egy saját lakást, csak előtte beszélj vele is.
Bökök a fejemmel az udvaron dolgozó nevelőapja alakjára, aki, ha jól látom gereblyézi az avart. Amennyire ismerem, most nem tudja eldönteni hogy itt hagyjon-e Ruby-val és menjen be ő is az irodába, vagy maradjon. Előbb utóbb döntésre jut, nem az a fajta, aki képtelen dűlőre jutni bármi felett, ez csak a szokásos aggódása amit néha túlpörög. Szinte vártam már a démonra vonatkozó érdeklődést. És ennek hangot is ad.
- Többször is. Megszökött. De mivel Natalie és Lucifer megállapodtak, így lehet vissza fog térni, legálisan. Tudod, a démonoknak le kell jelentkezniük és cserébe nem üldözzük őket tűzzel vassal a városon belül. De ez csak azokra vonatkozik, akik megteszik ezt.
Mielőtt azonban még tovább beszélgethetnénk őkelméről, én rátérek az előbbi témára.
- Hogy állsz a mai adaggal? Adott még más feladatot is?
Talán csak nem főznie kell? Vagy kitakarítania a másik házat? Akaratlanul is vigyorgok rajta. Megmondtam. Megszívta.
- Meddig tart ez a szobafogság?
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Feb. 13, 2020 9:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


Büntetésem: szobafogság
Ruby & Zagar  • Credit:

A múltkori kis akcióm miatt a keleti falnál most nem hagyhatom el a házat és nekem kell takarítani a retkes fegyvereket is, amiket most még pláne nem takarítanak le, hogy legyen mivel lefoglalni engem, mert úgy is ráérek. Annyira elegem van belőlük, legszívesebben elszöknék, csak hát nincs hová és azért még a démoni megszállást is nehezen hevertem ki, mintha kiszakított volna belőlem egy darabot, csak azt nem tudom, hogy honnan és mit. Pedig olyan helyes démon és még meg sem tudom látogatni, mert itthon poshadok, de talán Zagart faggathatnám... Elég tré állapotba volt legutóbb, amikor láttam, be volt gipszelve a keze meg a fejét is bekötözték, nem tudom hol volt, de jól elbántak vele az már biztos. Valamiért érdekelt, mi lehet vele, elvégre csak ő figyelt rám itt a leginkább, bár mostanában szerencsére volt elég más dolga is, mint engem felügyelni. Kinézek az ablakon és látom, hogy a família távozik, szóval elhagyhatom a házat, még ha csak annyira, hogy egy másikba menjek át, ami ide tartozik ugyanúgy. Már párszor sétáltam arra, mikor nem volt otthon senki, az üvegezett ajtós ablakok mindig is vonzottak és egy párszor megfordultam a tornácon, szóval arról indulok, ha ébren van, legalább látja, hogy jövök és én is látom, hogy mi a helyzet vele. Ha lát, akkor integetek neki, majd az ajtóhoz lépek, amit kinyitok és az útban lévő kaktuszt cserepestül kicsit arrébb tolom, hogy kényelmesen beférjek. Nem mintha olyan nagy darab lennék.
- Helló Zagar! Hogy vagy? Érdeklődöm és közelebb lépek hozzá, jó nagy kupi van, bár mi mást is vártam volna tőle, elég csak ránézni és persze férfiból van. Kicsit azért elhúzom a számat, mert elkéne ide egy takarítás, remélem nem küldd ide Crusader apuka ilyen feladattal.
- Mi történt veled? Hol voltál? Érdeklődök és közben nekidőlök valaminek és a körmöm kezdem el piszkálni, érdekel a válasza és láthatja, hogy amúgy nem pátyolgatni jöttem át, én inkább boncolok, mint ápolónőset játsszak, amúgy sem tűnik annyira betegnek.
- Athlannal találkoztál azóta? Teszem fel kicsit félve a kérdést, de tényleg érdekel és mást nem tudok megkérdezni ezzel kapcsolatban, mert miért érdekelne egy vadászt egy démon? Ja igen, mert hülye és beleszeretett egy pillanat alatt, nem is én lennék. Nincs szerencsém a férfiaknál az már biztos.


Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Feb. 13, 2020 7:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


to Ruby
A kórházban kaptam egy csinos gipszet, bár ott is tekergettek még előtte a csontjaimon a röntgent követően hogy normálisan forrjanak össze. A fejemen a bőr csak felrepedt, mint kiderült nem nagy, ezért összevarrni sem kellett, csak bekötözték. Utána persze nem tudtak ott tartani, inkább haza jöttem. Annyi érzéstelenítőt kaptam, hogy az alvás nem jelentett gondot, de most hogy reggel felkeltem, már fájdogál, néha, és érzem hogy csúnyán belázasodtam. Megkértem az öreget, a bázison mondja el mi van velem és hogy nem akarok most bemenni egy darabig. Persze ez csak kibújó, így legalább nem kell találkoznom Natalie-val és Drake-el sem. Előbbivel csúnyán összevesztünk, fogalmam sincs mit mondhatnék neki, ahhoz meg nincs kedvem hogy ott jó pofizzak neki egy ilyen után, az nem menne. Veszekedni sem akarok. Wallenberg pedig talán nem vette jó néven a benzinkutak tönkretételét, bár ezt nem tudom biztosan. Mindenesetre most passzolnám az alapos fejmosás lehetőségét, nem kérek belőle. Amúgy is kezd egyre jobban fájni a fejem és még csak nem is ittam egy kortyot sem hozzá az itthoni italkészletemből. Az öreg korán elindult a városba, engem meg a reggeli botorkálásom közben kétszer talált meg a ház ura, és szerinte nem kellene egyedül lennem, pedig érthetően mondtam neki hogy elvagyok egyedül is, nem kell dada. Miért érzem úgy hogy valakit rá fog beszélni erre? William-et nem tudná. Hála a jó égnek! De ha senki nem vállalja, akkor itt fog boldogítani! Gondolkoztam rajta hogy lelépek, mondjuk kimehetnék a vadászházhoz, de egyrészt az nem lenne szép húzás feléjük, ha már rájuk hoztam a frászt és magamra is, mert még sosem volt eltörve semmim, másrészt meg nagyon rosszul érzem magam. Úgyhogy feladtam. Még csak fel sem öltöztem, egyszerűen visszabújtam a kanapéra, a takarómba burkolózva és úgy döntöttem ott töltöm a napot. Beláttam ma jobb lesz megülnöm a hátsómon, legalább addig amíg a fejfájás, a szédülés és a láz elmúlik. Nem túl produktív nap elé nézek, de így kiheverem és alszok egy jót, aztán még meglátom mire lesz energiám. Egy darabig a felkelő nap fényének játékát követtem a szemközti házon és a gyepen, aztán mintha az úton közeledni látnék valakit.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Moonshine Villa - Page 3 VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1030
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Feb. 09, 2020 8:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


***
Szabad a játéktér
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Feb. 06, 2020 7:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


to Natalie
Nem számítottam rá hogy beszéd közben elkezd fura dolgokat művelni. Először csak nyüszít, meg visítozik, amiért sokszor oda vissza tekingetek közte és az előttünk húzódó út között. Aztán kapok egymás után több kérdést is, de most mondjam azt hogy magányosan akartam vedelni? Mert ez az igazság. A többin gondolkodnom kell, ugyanis most sem egészen világos, elvégre én nem értek az ilyesmihez. Athlan pedig nincs itt hogy elmagyarázza neki. De nem jutok szóhoz. Mire összeszedem a gondolataimat, ő elkezd hadarni és kaparni az ajtónál, közben jó hogy ki nem esik rajta.
- Mi a fenét művelsz?
Förmedek rá, főleg, mikor már az ablak lehúzót tekergeti össze vissza. Le fogja törni. Le fogja törni! De aztán sikerül neki lehúznia, miután rájött hogyan működik. Próbálok inkább az útra koncentrálni, nehogy valakivel karambolozzunk, mert a többi vadászcsalád is itt él, nekik is vannak járgányaik. Mi a központ déli szegletében élünk, majdnem a 8-as szektor határában, úgyhogy hamar ott leszünk az egyesben. Bő húszperces út. Közben kifújom az orromat.
- Mi van?
Dörmögöm még a zsepi árnyékában, amíg elrakom, azon agyalok hogy mit csináltam. De semmit. Vezetek, az utat figyelem. Ő meg itt hisztizik, már megint.
- Jah, ezt mondd meg nekik is, mert úgy látszik nem hallottak a tilalomról.
Nem tudok másképpen reagálni rá, olyan vicces és abszurd az egész. Veszett menyét módjára kaparászik és sikít, úgyhogy kénytelen vagyok lassítani, mielőtt tényleg kiugrik és összetöri magát. A járda mellé parkolok le és hagyom hogy kiszálljon. Én meg a kormányra dőlök. Ha ez így megy tovább, akkor estig sem fogunk odaérni. Várok egy kicsit, akármitől is húzta fel magát, arra, hogy lenyugodjon. Aztán felbőszült oroszlán módjára üvöltök ki neki.
- Natalie!
Kurv@ jó lenne, ha beszállna végre és abbahagyná a hisztizést.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Moonshine Villa - Page 3 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
451
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Feb. 05, 2020 3:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


I'm in trouble
Zagar & Natalie
──────────── [You must be registered and logged in to see this link.] ────────────
« Szószám; 520 • Zene; [You must be registered and logged in to see this link.]»
«In any moment of decision,
the best thing you can do is the right thing,
the next best thing is the wront thing,
and the worst thing you csan do is nothing.»
[You must be registered and logged in to see this image.]- Áááááh - adok hangot annak, hogy nem igazán értek vele egyet. Nem feltétlenül. - Igen is, meg nem is. Minimális átalakításra szükség van, csak én szeretem normálisan megcsinálni. Hosszabbtávon gondolkozok - vonom meg a vállam újra csak, karjaimat keresztbe fonom a mellkason. De persze elhiszem, hogyha ő mondja, ettől az én lelkem kevésbé lesz nyugodt, na meg ennyit engedjen meg nekem, amivel elterelhetem káoszos gondolataimat.
- De… - kezdek bele, hogy vitába bonyolódjak vele, de végül elengedem, nem akarok ma vitatkozni, nincs hozzá semmi kedvem. Tényleg nincsen. Inkább csak csendbe az anyósülés oldalára csattogok és beszállok az autóba. Eljövök majd, amikor nem tud róla és megcsinálom, amikor nem látja. Legfeljebb utólag harapja le a fejem, de az sem érdekel. Én okoztam a kárt, én javítom ki. Pont.
Makacs vagyok és nem tudja, hogy mennyire.
Szeretem a város azon szakaszát, ahol élek, most mégis keserűség eszi be magát szívembe. Semmi kedvem hazamenni és minden egyes fordulónál reménykedem, hogy nem érünk oda. Nem akarom látni, nem akarok… Nem akarok odamenni. Mélyen szívom be a levegőt az orromon.
Nem akarok hazamenni.
Nem otthonom már az a lakás.
- Mit csináltál ott? - teszem fel az első kérdést, döbbenten és felháborodottan, ahogy meghallom, hogy hol járt, anélkül, hogy megvárnám a választ. Láthatja, hogy jobban kicsúszok az ülésen, az ajtó irányába. Említettem már, hogy a frász kerülget a temetőktől? Szinte felmászok az autó oldalára, úgy fordulok az irányába.
- Hooooooooooogy miiiicsooodaaaaaaaaaa? - sipítozom korán sem nőiesen, vagy épp nőiesen, nem tudom. Ujjaimmal a karosszériát és az övemet szorongatom, szinte elfehérednek. - Mi, mi, mi, mi, mit csináltak? - dadogom vacogva. - Fel-fel-fel… Mi? - a lényegnél én is le tudok ragadni. - Hogy? Mégis… ho-ho-ho-hogy tud feltá… Miiiiiiiii? - nyüszítem. Tegnap halálra voltam rémülve, most viszont egyenesen rettegek.
- Rendben, én elköltözök, elmegyek délre, északra, ki a tenger közepére, én, én, engedj ki - fordulok az ajtó irányába, hogy kinyissam és elmehessek innen. Kész, ennyi volt. Kész vége. - Elköltözöm, új életet kezdek, egy faházikóba, egyedül, az isten háta mögött - kaparászom az ajtót, kilincsét, majd ablakát.
Miért nem lehet lehúzni az ablakot??
Végül csak sikerül, és nem érdekel, ha tüdőgyulladást kapok emiatt. Ő még nem láthatta, Alex annál inkább, hogy mennyire, őszintén rettegek a holtaktól, a temetőktől. Hallhatta, de biztos vagyok benne, hogy páni félelmem ezzel kapcsolatban nem tapasztalhatta még. De mindent be kell pótolnunk a maga idején.
Azt meg sem hallom, hogy ott volt egy démon, az zavar a legkevésbé jelenleg. A holtak feltámadnak, ennyi volt. Elmentem, tényleg. Komolyan. Elhúzok ebből a városból a bánatba.
- Zagar! - sikítom és újra felé fordulok, ő csak fel van háborodva, de én rajtam a páni félelem uralkodik el. Újra. Kiabáljon rám ezek után, közben, az sem érdekel. - A holtak nem támadhatnak fel… - hangom monoton, nem most mondom ezt el először, nem is utoljára. Mantráztam magamnak éveken keresztül. Őszintén halálfélelmem van a feltámadó holtaktól.
- Állj már meg! - sikítok újra, fel sem tűnik, hogy újra habzsolom a levegőt, az mégsem jut el tüdőmig, s ha megteszi a város bármely pontján is kicsatolom az övem és kiszállok, légszomj tovább folytatódik. Holtak feltámadnak. Nem, nem, nem lehet….
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Feb. 01, 2020 9:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


to Natalie
Ha többen megtanulnának vadászni és nem csak a természetfelettiekre, no meg persze tartanának haszonállatokat, akkor nem kellene spórolni. A hűtőnk tele van hússal, bár ezt nem közlöm vele, mert képes és elkéregeti a biomütyürjére, aztán ha bunkó leszek vele, akkor megint állni fog a bál. Kezd elegem lenni ezekből a veszekedésekből, mert mind a ketten nagyon bele tudunk hajrázni olyankor és nő létére nagyon alpári tud lenni ő is, sokszor rettentően csúnya amiket kimondunk a szánkon.
- A régebbi kocsik probléma nélkül működnek ilyenekkel.
Noha nem vagyok egy mérnök zseni, azért erről már én sem először hallok. Talán jobb volna keresni neki egy korosabb járgányt, és nem kellene a benzines tartállyal vacakolni. Persze ezt se mondom ki. Nem figyelem mit csinál mikor elindulunk kifelé, nekem elég ha hallom jönni mögöttem. Odakint ő is megcsodálja a művét.
- Egy fenéket csinálod meg! Ma délután a kocsidat szereljük meg.
Vágom rá rögtön morogva és legyintve is egyet magam előtt, mert nekem nem kell hogy itt egye a fene, ahelyett hogy a fontosabb dolgokra fókuszálnánk. Mint Mammon, meg a kocsija. Aztán mind a ketten beszállunk az autóba és elindulunk.
- Rendben.
Eleve az egyes szektor felé indultam el, ezért is fordulunk egyet, viszont azt nem tudom hogy pontosan hol lakik. A hirtelen jött kérdésére elhúzom a számat. Nem egy kellemes emlék, legalábbis bizonyos részei nem azok.
- A temetőben, szenteste. Egy b@rom unatkozott és csinált magának egy össznépi banzájt, halottak feltámasztásával, meg hangulatos fekete füsttel. Az egyik hulla meg fel volt puffadva vízzel, elesett és szétloccsant a földön.
Mert nekem is szenteste a temetőbe kell mennem vedelni. A többit kitalálja magától is. Egy darabig rágódom azon hogy Athlan-ról szóljak-e neki, közben az utat figyelem. De aztán arra jutok, hogy igenis veszélyt jelent ránk.
- Volt ott egy démon is. Nem tudtam elfogni, mert elszökött előlem.
Fogalmam sincs hogy a városban van-e még, vagy talán már hetedhét országon is túl jár, de azt hiszem a történetben nem ez az érdekes.
- Nem tudom mi a jó büdös istent várunk, ha olyanok élnek közöttünk, akik mindenféle sz@rt kipróbálnak és nem lehet őket fegyelmezni, vagy ellenőrizni!
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Moonshine Villa - Page 3 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
451
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jan. 26, 2020 6:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


I'm in trouble
Zagar & Natalie
──────────── [You must be registered and logged in to see this link.] ────────────
« Szószám; 353 • Zene; [You must be registered and logged in to see this link.]»
«In any moment of decision,
the best thing you can do is the right thing,
the next best thing is the wront thing,
and the worst thing you csan do is nothing.»
[You must be registered and logged in to see this image.]Nem is igazán kell a szememre hányni. Az évek alatt hozzászoktam, hogy helyre hozom az általam okozott hibákat. Ritkán hibáztattam bárkit is hibáimért, ha valamit tönkre tettem, szó nélkül megjavítottam. Nincs ez most másképp sem. Legfeljebb még tanácsosnak a holmijait nem tettem eddig tönkre. De hát egyszer mindent el kell kezdeni, nem igaz?
- Részben. Elég sok összetevője van, de a repcemag az egyik alapanyaga. A legfontosabb. De állati zsírokból is elő lehet például állítani, noha az lássuk be, manapság aranyárban van – az élelmiszer készletekre oda kell figyelnünk a húsra, annál inkább. Üzemanyagra nem pazarolható el, amíg mondjuk a növényi alapanyagból készült alternatív megoldások igen. – De lehet repcéből, napraforgóból, pálmából vagy szójából is készíteni – magyarázom, ha pedig csodálkozna azon, hogy honnan tudok ennyit, csak megvonom a vállam.
- Az elmúlt évekbe utánajártam a dolognak, megkértem néhány tudóst, hogy készítsenek nekem ilyet, ők azért jobban értenek hozzá. Amilyen jófej voltam még a képletet is előkutattam nekik – vonom meg újra csak a vállamat. – Az előző járgányomat is átalakítottuk James-szel, hogy bírjon ilyennel menni, így nem vagyok teljesen benzinhez kötve. - Ami nem árt, ha mondjuk nem akarok a tanácstól még egy szívességet kérni. A biodízel amúgy is kezd egyre nagyobb teret hódítani a városba is, előbb-utóbb képesek leszünk ráállni a használatára.
- Köszi – veszem el tőle a féktárcsát és farolok is ki az épületből. A tőle pár számmal nagyobb cipőbe mégis nehezebb. Hiába emelem rendesen, az orra akkor is a földön marad. Így kénytelen vagyok magastérdemeléssel sétálni, ha nem akarom, hogy elbukjak akár egy fűszálba is. Kezeimet közben kitárom, hogy egyensúlyozzak is. Úgy nézhetek ki, mint egy rossz madárijesztő. Félek a végén még megtartanak.
Saját iszonyommal elvagyok magam is. Nem is tudom, de hálás vagyok neki, amiért nem pesztrál. Talán most az csak idegesítene, vagy még nyomorultabbul érezném magam, mint amilyen vagyok. Az pedig nem igazán segítene most rajtam.
Csak el kellene vonulnom a külvilágtól, ezt mégsem tehetem meg. Jelen pillanatban nem.
A kuphoz érve hangosan szívom be a levegőt a fogaim között, ahogy meglátom, hogy mit tettem.
- Megcsinálom ma délután – ígérem, hiszen nem olyan dolog, amihez nem értene manapság az ember lánya. Legfeljebb nem nézi ki belőlem, de az ehhez hasonlókat meg már megszoktam. Nem nézik ki belőlem, pedig képes vagyok bepiszkítani a kezemet. Az előző járgányomat is magam turbóztam fel, éveken keresztül, azért is nőtt a szívemhez annyira, a rohadék.
Végül beülök a kocsiba, kabátját csak még jobban összehúzom magamon, lábaimat is szorosan zárom.
- Az egyes szektorban lakom. Az első út és a 77es utcánál kell a 77esre rákanyarodni, ott az egyik négyemeletesbe, de ott már tudom mutatni – magyarázom neki. – Ha esetleg nem tudnád – ami azt illeti fogalmam sincs, hogy tudja-e, hol lakom. Sose vertem nagy dobra, a laskát még egykor Abigailtől kaptuk közösen, Dylennel. Azóta már csak egyedül lakok benne, de ott maradtam. Amit az utóbbi időben kezdek nagyon bánni.
Torkom végül megköszörülöm, mert képtelen vagyok huzamosabb ideig csendbe maradni.
- Hol fáztál meg? – kérdezem tőle szemöldököm ráncolva.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 8 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 42 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 40 vendég

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/6
Angyal
2
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
2
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
5