T

Natasya & Amy

"Nem az igazságra van szükségünk, azt ismerjük magunk is, és nem tudunk mit kezdeni vele - vigasz kellene nekünk és segítség."

Már rég nem jártam a szegények között. Sok dolgom akadt az elmúlt időkben, de a mai napra fel tudtam szabadítani pár órát arra, hogy elmenjek segédkezni. Ilyenkor mindig megpróbálok elbújni a ruháim mögé. Nem akarom, hogy tudják ki is van ott. Nem akarom, hogy azt higgyék csak a jó reklám miatt csinálom, hogy ezzel segítsem esetleg nővéremet, vagy keltsem fel a figyelmet magamra. Nem azért csinálom, hanem csak azért mert szeretek segíteni. Lehet, hogy nem mindenki érdemli meg, de mikor rám pillant egy koszos, kopott ruhába bújt gyerek csillogó szemekkel mikor odaadom neki az aprócska kis csomagot… Nah azokért a pillanatokért csinálom.
A legkopottabb ruhámat veszem elő és a kedvenc kapucnis pulcsimat. Baseball sapka, rá a kapucni és már indulok is. Balut most kivételesen otthon hagyom. Féltem őt és sokan félnek a kutyáktól. Vele is csak kitűnnék a tömegből. Azt meg ugye nem szeretném.
Fayenek csak annyit mondom elmentem, nem részletezem. Szerintem úgy is rájön magától, hogy hova megyek ilyenkor. Biztosan vannak kémjei. Simán kinézem belőle. A lépteimet sietősre fogom. A gazdagok között viszont ezzel a szereléssel nagyon is kitűnök, így semmi kedvem nincs összefutni egy beképzelt f*szkalappal, aki neki áll majd kérdezősködni és még a rendőröket is a nyakamra hívja. Kisebb utcákat választok. Ott ritkábban sétálgat az elittje.
Mire a szegények negyedéhez érek már rég folyik az étel osztás. A tömeg igen hatalmas. Próbálok átvágni rajta, de nem a legegyszerűbb, főleg nem egy ilyen kisembernek, mint én. De nem adom fel a küzdelmet. Elég határozottan nyomulok előre, hogy eljuthassak az osztogatókhoz.