Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Salamis, Greece VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1070
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 14, 2020 10:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Amara


Salamis, Greece SZMvs5t
☩ Történetem :
☩ Reagok :
42
☩ Rang :
The Darkness
☩ Play by :
Lyndsy Fonseca
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Okt. 14, 2020 9:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ramiél & Amara
Zene: Song For The Fog• Credit:

Leheletnyi hunyorra húzódnak szemhéjaim, amint az arkangyal magyarázatát hallgatom. Ujjaim finoman marnak a fátyolos, éjfekete ruha anyagába, ám a nyugodt tempójú sétámban nem állapodok meg.
- De te az én szolgálóm vagy, Ramiél. S én nem a hasztalan érzéseiktől rángatózó hangyákat képviselem benned, hanem az ürességet. Tartsd szem előtt – tanácsolom hűvösen, mielőtt megtorpannék és felé fordulnék.
- Add ide hát a kaszádat – jelentem ki, sápadag bőrrel fedett tenyeremet felé nyújtva. - A készenlétük pedig szemernyit sem érdekel, nem uralkodni kívánok felettük. Élhetik az életüket, amíg jónak találom – billentem oldalra enyhén a fejemet, mialatt szemeimet várakozón az arkangyalra vetem. Nem pusztán a neki ajándékozott fegyverért tanúsítok türelmet, hanem a félbehagyott jelentése iránt is.
- Beszélj ezekről a szövetségekről, melyek szerinted nekem előnyösek lehetnek – teszem hozzá, s amennyiben átnyújtja a kaszáját, kitartott alapossággal mérem végig a kezeim között az otthonára talált eszközt. A tollas nem hazudott, bővelkedik a lelkekben.
Közben természetest ő magáról sem feledkezem meg, s tán annak okán, hogy látszólag nem őt figyelem, elengedi magát, a bensője pedig akként rezdül, amiként a legkevésbé tesz a kedvtelésemre. Aprónyi árkok vésődnek a homlokomra, amint a világ minden idejében bővelkedő lassúsággal visszaemelem rá a pillantásomat.
- Megváltoztál, mihelyst róla kérdeztem – állapítom meg, leengedve a kezeim között a kaszát, és újfent közelebb lépdelvén hozzá. A szemeibe nézek, mélyen, keresztül a testét felépítő rostokon és láthatatlan alkotóelemeken át; a lénye feneketlenségébe tekintek, furakodok addig, amíg rá nem találok az iménti kizökkenés forrására. Az egykori valójának dacos, kérlelhetetlen, ámde elnyomott árnyékára. Görcsösen szorulnak a fegyver markolatára az ujjaim.
- Kis híján átvertél, Ramiél… De a fivérem teremtette lények gyengesége ebben rejlik, nemde? Ebben az érthetetlen, ostoba ragaszkodásban egymás iránt, mely a vesztetekbe sodor benneteket – jelentem ki hűvösen, s bár sajnálhatnám, hogy újabb katonától esek el, ám nem vagyok hajlandó még egyet hagyni kicsúszni a kezeim közül. Amennyiben képtelen vagyok a szolgálatomra bírni, másként kell hasznosítanom. - Ostoba lények vagytok mind… - teszem hozzá szánakozással telt hangon, majd csettintve egyet az ujjaimmal, figyelem, miként válik egyszerűen köddé, semmivé a teste, és emelkedik fel belőle egy élénken ragyogó, kékes derengés, mely szinte rögvest felém lendül, hogy a torkomon alácsúszva válhasson eggyé velem.
A kaszában remegő lelkeket sem juttatom egyéb sorsra, az eszközből magamba szívom az összegyűjtött energiát, a fegyvert pedig, révén, hasznomra már nincsen, a tengerbe vetem.

// RIP //
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 12, 2020 4:35 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next





On the roads of darkness
To: @Amara

Nem kell sok biztatás, hiszen azzal, hogy térdet hatottam már megadtam a kellő tiszteletet, nem fogok elé borulni ennél jobban. A köd engedélye előtt állok fel, kisebb terpeszben megvetem a lábam.
- Sok időt töltöttünk az emberek között, képessé váltunk olyan dolgokat érezni, melyekről előtte csak hallottunk. Minél többet vagyunk a földre száműzve annál emberibbek leszünk. – ezt látom és tapasztalom a többieken is, akár ha Asraelt nézem vagy magát a démonherceget, a többi angyalt, aki elveszetten bolyonganak, a démonokat, kik otthonra lelnek, házakban puccoskodnak, szerelemről hadoválnak. Talán az emberek között mi is azzá válunk valahol belül.  Meg sem moccanok, ahogy közelebb sétál, a kezeim a hátam mögött összefogom, a kasza egyetlen pillanattal kerülhet elő, a kard még gyorsabban, de nála nem hiszem, hogy lehetek fürgébb, ha úgy adódna vajh mire mennék a tőle kapott kaszával és az angyalpengével? – Lelketek toboroztam neked az emberek között járva, a hitük satnyulását érzem bennük, készen állnak egy új hatalomra, egy nagyobb, sötétebb erőre. – megfigyelések ezek, de az emberek alapvetően rosszak. a többi meg.. mese. – Szövetségeket kötöttem, melyek talán a hasznodra lesznek idővel. – erről nem szeretnék többet mondani neki, nem akarok nevekkel dobálózni, mert tudom, hogy tudja, tudnia kell.
Nem fordulok utána, csak a fülemmel figyelek rá tovább, tudni akarom hol jár, mit tervez, megbízhatatlan. Belül lázong a jóra való hajlamom, hogy álljunk ellen, forduljunk ellene, megpróbálhatnám.– Ophilia… – a név lekúszik a számról, a fájdalom szétárad bennem, nem tudom honnan ered. – Nem tudok semmit róla,  számomra  nem létezik. - sem most, sem semmikor máskor  nem tudok neki  semmiféle  információt  adni róla.  Azt sem tudom ki az.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Amara


Salamis, Greece SZMvs5t
☩ Történetem :
☩ Reagok :
42
☩ Rang :
The Darkness
☩ Play by :
Lyndsy Fonseca
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Okt. 09, 2020 11:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ramiél & Amara
Zene: Song For The Fog• Credit:

Behódolásának jele nem tölti el különösebb elégedettséggel üres, semmibe vesző bensőmet, azonban a hiánya rá kell döbbenjek, haragra gerjesztene. Kénytelen voltam elsajátítani a fivérem teremtette koszfészek számtalan jellemvonását, mint az általa létrehozott természet törvényeinek rejtelmeit, a bábjainak különféle megtestesüléseit s képességeit, éppúgy az efféle elenyésző apróságokat, mint a játékszereinek sajátos, hangtalan üzeneteit.
A fekete köd nem tágít túl soká mellőle, hamarost ismét visszakúszik hozzá, s láthatatlan karmaival noszogatja felegyenesedésre a szárnyas alattvalómat.
- Öröm? Képes vagy érezni, vagy hazudsz nekem? - érdeklődök színtelen, sivár hangon, mialatt közelebb lépdelek hozzá, hogy ne pusztán tapogatózzak, hanem valóban érezzem s lássam, nem akad benne ezúttal ellenállás. A megállapítás, melyre jutok, a kedvemre tesz. - Rátérünk. Mesélj előbb, mire jutottál mindez idő alatt, mellyel felruháztalak a feladatodhoz – kutakodásom végeztével odébb mozdulok testvérem legelső teremtményeinek egyikétől, félkört írva le hangtalan a letűnt, jelentéktelen idők romjai között. Mennyi elpazarolt energia, eltékozolt tehetség s mire fel? Egy ostoba hangyabolyra, mely röpke létével nem képes néhány romhalmaznál többet hátrahagyni, felépíteni.
- Arról is mesélhetnél, mi történt a társaddal. Ophilia, az angyal, kinek sikeredett valamiként felülkerekednie az uralmamon, s most hozzád hasonló erővel ruházódott fel. Mit tudsz erről? - kimért lassúsággal süllyesztem rá a tekintetemet, kutatva a megtévesztés jeleit, melyek újabb bosszantó összetevői mindannak, mellyel ezek a megvetendő lények bírnak, s melyek felismerése elsajátításra szorult.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 05, 2020 1:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next





On the roads of darkness
To: @Amara

Lassan ér el a hívás, hagyom magam körül tekeregni, beinni magát a bőr alá, csukott szemem mögött, az agyamra fonódik rá. Tudom, hogy Ő hív, még az azelőtt, hogy a hang egyáltalán elérne hozzám. Ez teszi biztossá, hogy elköteleződtem felé, hogy ez a sötét, ami nem is sötét, hanem egy önmagaként létező entitás, nem a fény hiánya, hanem annak teljes nélkülözése, mely dobogva léteik mit egy rideg, hideg kitágult szív. Veri az ütemet… a hangja lecsúszik a gyomromig, hallom őt odabent magamba.
Intenzíven van jelen, pedig nincs a szobában, nincs a denveri lakásunkban. Az ipharem sem alszik mellettem, hallom a lélegzetén, hogy pihenést mímel, de ébren van. A bőrömön még ott szárad az izzadsága, a csókjainak hevessége. A megbocsátása, mintha szükségem lenne rá.
Először csak felkavar a hang, meg sem moccanok rá, de a szívem felcsavarja a tempót, a következő kicsit követelőzőbbnek tűnik, a semmiből jön és a mindenben ér véget, bennem.
Felkelek az ágyról, tempósan öltözöm a bőrnadrág alig csúszik fel izzadt combomon, de fél kézzel már az ingem gombolom.
Teljes valómmal jelenek meg előtte, a mások számára láthatatlan kard és kasza erre kialakított tartóban a hátamon feszül, utóbbit tőle kaptam és nem hazudnám, hogy nem töltöttem fel lelkekkel a készülő hadseregét.
Hosszú, magabiztos léptekkel indulok meg felé, a szárnyaimat felolvasztom a hátamra, minden lépéssel visszafordul a lapockákba. A nőt mindig ez a sötét hideg veszi körül. Ez a lélegző mélyfeketeség. Az egész kép túl méltóságos, hogy meg merjem kérdőjelezni a létezését. Most a közelében, nincs egy percnyi kételyem sem, hogy hozzá tartozom, most a sötét tort ül bennem és hálásan köszönti a létrehozóját. Ahogy felém fordul a szívem megint felgyorsul, nincs előtte titkom, csupán izgatott vagyok, hogy miért hív magához ő? A szél kapkodja a foszlányokat, okos nő túl okos, fizikálisan megfoghatónak csak akkor érzem, amikor már fél térdem a talajon, lehajtott fejem maga a megadás. A tomboló természet pont olyan, mint ő szeszélyes, kiszámíthatatlan és rettegett erővel bír, amit meg sem tudok érteni. – Megtanultam a leckét legutóbb, Úrnőm. – kivárom, hogy egyetlen kézjellel, szóval, gesztussal jelezze, hogy felemelkedhetek. Odabent a jobbik énem a világos akarat most a semmibe veszik, elbújik valahol a gyomromban, nem küzd ellenem, nem harcol ellene, nem hajt a megdöntése felé. Most jó helyen vagyok. – Öröm látni téged. Miben lehetek a szolgálatodra? – alamuszi kis kérdés? Nem. Őszinte kíváncsiság, az is, ahogy végig pillantok rajta. A hangom messzire viszi a szél, a víz illata.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Amara


Salamis, Greece SZMvs5t
☩ Történetem :
☩ Reagok :
42
☩ Rang :
The Darkness
☩ Play by :
Lyndsy Fonseca
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 04, 2020 3:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Ramiél & Amara
Zene: Song For The Fog• Credit:

~Ramiél...~
A fivérem teremtette világ humanoid élőlényeihez igazított testem szemhéjai alácsukódnak az elébbük háborgó, fekete hullámokra, s az éjszakánál is sötétebb vidékekre engedi elvezetni a lényemet. Sűrű, gomolygó füst megfeketedett, pókhálóhoz hasonuló hálózatán át cikázik az univerzumon is túllátó tekintetem, megannyi kapcson és szálon át kúszik tova, keresve azt az egyetlent, akit magamhoz kívánok egyengetni.
~Ramiél...~
Éteri suttogásként visszhangzó orgánumom finom rezgésekként szalad tova a fonalakon, míg végül meg nem találja a megnevezés jogos tulajdonosát. Hallójárataiba kúszik, a tudata mélyét kezd el szorgosan kapirgálni, s akkor, mikor hajlandóságát fejezi ki odafigyelni a hangra, úgy tudatosulhat benne a hívásom. Pontosan tudnia kell, hová érkezzen...
Pillantásom újfent az éjszakába burkolózó, hánytorgó tengerre emelkedik, a felettünk tomboló vihar vad szélörvényei kíméletlenül korbácsolják a felszínét, csakúgy a környező növények oly' gyönge alakját. A kör alakban lerakott kövek romjairól finom szemcse hullik alá, újabb és újabb bizonyságát adva az óhajom előtti behódolásnak. Ám egyelőre nem engedem a hullámok közé veszni.
Ismerős szárnysuhogás vonja magára érdektelen figyelmemet, így hátat fordítok a természet vad táncának, hogy tekintetemet ezúttal az elébbem manifesztálódó arkangyalnak szentelhessem. Hosszú, fátyolszerű ruházatom, mely ködként ölel körbe, lágyan fodrozódik, amiként követi mozdulatomat. Apró foszlányokat hagy hátra maga után, amelyek aztán a szárnyas alakja felé röppennek, körbeillegik őt, s csupán akkor térnek vissza, mihelyst megbizonyosodtak a lény valódiságáról.
- Ramiél… Ezúttal nem kívánsz átverni – állapítom meg csöndes hangon, mely emígy is áthasítja a köröttünk tomboló égzengést. Legutóbb holmi kivetüléssel kísérelte megvezetni a tudatomat, azonban elégedettségemre válik jelenlegi, bölcs döntése.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Salamis, Greece VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1070
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Nov. 11, 2019 8:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Salamis, Greece Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
780
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 27, 2019 11:59 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Seth
Szükség törvény bont. Van ebben valami. Talán a családdal is így van, azonban ez mégis más. A család mindig más.
- Állhattok bármennyire is egymás ellen, de amikor igazán szükséged van valakire, a család az, aki ott áll melletted – vonom össze a szemem enyhén, ráncolva a szemöldökömet. – Persze ez sem törvényszerű – vonom meg végül a vállamat. Én sem igazán tudok számítani a családomra, ha így nézzük. Bárkitől kértem segítséget senki sem tette meg értem. Senkit sem érdekeltem. Ezért miért is érdekeljenek engem? Tényleg, miért?
- A bezárásnak is nézheted a rossz oldalát, vagy fordíthatod figyelmed a pozitív dolgokra – fejezem ki észrevételemet ezzel kapcsolatban. Kicsit unalmas, hogy mindig mindenki csak panaszkodik. A rossz és negatív oldalát látják a dolgoknak, képtelen a jót, a pozitívat meglátni. Pedig ha meg tudnák, sokkal több mindenre is képesek lehetnének.
De hát… Nem mindenki egyforma, amivel nincs is gond.
Újra csak figyelem, bár a szemeinek villanása nem kerülte el a figyelmemet, mégsem foglalkozok vele túlzottan. Ahogy a démonok szurokszemeivel sem, ha látom. A megjegyzésére mégis halkan elnevetem magam.
- Na persze, amíg megteheted – mosolygok rá sokat mondóan. Vajon tudja, hogy bármikor belenézhetnék a fejébe és elvehetném az emlékeit? Mindent megtudnék róla? Az egyetlen dolog, amiért nem teszem, az Amara és a hozzá kötődő valamiféle… hűség? Nem nevezném annak. Kötődésnek meg végképp nem. Ahhoz képest, hogy a szavak angyala vagyok, erre most mégsem találok kifejezést. Egy a célunk, a világ pusztulása. Az én reményem csak annyi, hogy ha minden eltűnik, ketten újra felépítik. Ám ezúttal úgy, ahogy annak lennie is kell.
- Ahhoz még ő sem ért, annyi mindent elpusztítani, hogy ténylegesen ne lehessen ama eseményeket meghatározni? – teszem fel a költői kérdést – De persze, ha lényeges volt – emelem fel a kezemet védekezőleg. Akkor volt értelme annak, amit csináltak. Persze a történeken mit sem változtat. Ők emlékeznek, mi aligha. Mégis a világ elment úgy, hogy nem tudtak róla és tökéletesen eléltek. Ez vajon miként lehetséges? Talán mindegy is, ezen már tényleg kár rágódni.
Az azonban mégis jobban izgat, hogy miért lettek elzárva? Mi volt a valódi ok, mert biztos, hogy nem a hatalom szerzése, arra ott vannak a démonok is.
- Minden pusztítás új világ csíráját hordozzák magába. Az egyensúly természeti törvény, meghaladja Isten és Amara hatalmát is. A világnak egyensúlyban_kell állnia. Ha el is pusztítja a világot Amara, egy újat hozhatnak létre – vonom meg a vállam. Persze ez sem törvényszerű, nem kell létrehozniuk. Elmarakodhatnak, a két ellenpólus mégis meglesz. Nem létezhetnek a másik nélkül, nem alkothatnak teljes világot, egymás nélkül. Isten ezt elfelejtette.
- Szóval, az, hogy vissza akarod venni, amit Tőled elvettek, az nem bosszú? Elvennéd mástól, mely szerinted joggal téged illet, de az már másé, és ez nem bosszú? – vonom fel a szemöldököm, ő is ellentmondásokról beszél ezek alapján. Ez is valahol bosszú, még ha tagadja is. De ő is csak egy, azok közül, ki képtelen a saját érdekein tovább nézni. Halkan fújtatok csak. Mindenki önző a világba, a saját érdekeiket nézik és képtelenek egészébe látni az eseményeket. Ez nem feltétlenül az ő hibájuk, mégis, amikor meghallják az ész érveket, még akkor is a saját maguk igazát szajkózzák? Belefáradtam már ebbe.
Ha nem érti meg, nem érti meg. Sokat tenni ellene nem tehetnek. Isten nincs és Amara ereje napról napra nő.
- Ugyanazzal az okkal mint Ti – teszem hozzá. – Hogy nehogy beleszóljon Isten babaházába – vonom meg a vállamat. Okkal volt, mert Isten is önző, miért várnánk el akkor, hogy a teremtményei ne legyenek azok? Humbuk, hogy csak azért volt elzárva, mert el akart mindent pusztítani. Ez a dolga, ez a természete. Isten volt az, aki elsőkörben megszegte a természet törvényeit.
A történet mégis érdekes, melyet előad. Figyelmesen hallgatom, szemmel láthatóan mégsem adózok neki túl sok figyelmet.
- Kíváncsi lennék, hogy Amaranak mennyi időből telne saját teremtményeket létrehozni – melyeket aztán senki sem ismer. És máris nem lesznek olyan különlegesek. Egyelőre mégis megvan az oka, hogy nem teszi. Megkérdezném szívesen, hogy mi az. – Mh – teszek csak hozzá ennyit. – Érdekes történet – fűzöm hozzá. Szóval egyszer már elszakították a rabláncot, de az anyjuk démon volt, nem? Amara meg egy istenség, ezt miért felejti el mindenki? Halkan sóhajtok csak fel.
- Miért minden megszállt démon, amikor a képességét használja, annak automatikusan feketévé válik a szeme? – vonom fel a szemöldököm. Nem hinném. – A képességeik alapján pedig miért ne lehetne azt hinni? A középkorban, de utána is dívott a démonok körébe a túlzott emberi megszállás. Nem csak a boszorkányokra értve. Ott van Salem, jóval azután létezett, mint ahogy eltűntök, ott is boszorkányok tanyáztak. Legalább is ezt mondták, később kiderült, hogy csak démonok szállták meg a nők testét – zárkóztatom fel egy kis történelemmel, habár Salem lehet nem is mond neki sokat. Így nem volt egy elvetett ötlet az, hogy démonoknak adta ki Isten a boszorkányokat.
Nem érdemelte meg a halált? Hangosan felnevetek.
- Oh, Seth. Minden halandó megérdemli a halált. Onnantól kezdve, hogy hátat fordítottak az emberi létnek, megérdemelték – nevetek rajta. – Itt most arról van szó, hogy az emberek mit tehetnek meg és mit nem. Miért az megérdemli hogy pokolra jusson, aki azért adja el a lelkét, hogy a szeretteit védje? – vonom fel a szemöldököm. Attól még a lelküket adták el egy démonnak, ezáltal megérdemli, ami történt velük. – Ez az élet törvénye – vonom meg végül a vállamat.
- Isten belátta tévedését – vagyis nagyon remélem. – Hagyja világát elpusztítani, megunta a játszóteret, melybe belepiszkított más. Nem tökéletes, de mégis ki mondta, hogy az? – teszem fel újra a költői kérdést, majd újra csak legyintek. Lényegtelen is, mert nem az.
- Mh, te vagy az első rajtam kívül, aki felvetette egy másik világ teremtésének a történetét. Akkor mégis miért ragaszkodnánk ehhez? – teszem fel újra csak a kérdést, ezúttal mégis érdeklődően.  
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 20, 2019 11:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


The story of Leviathans
Szószám; 962 lett, maradhat? • Zene; background noise »
A családdal kapcsolatos idézetére csak enynhe fintorral az arcán reagált. Bár szüksége volt terve eléréshez a testvéreire jobban örült volna annak ha egyik sem került volna elő a dobozból. Vagy ha meg se születtek volna és az Ő erejük most benne összpontosulhatna.
- A leviatánoknál kicsit más ez a család téma. Szükség törvény alapon vagyunk csak egy család. Ha nem lenne szükséges az együttműködés elhiheted, hogy egyikünk se próbálna családként létezni. - vonja meg enyhén vállait. ez volt az igazság. Mindenki utálta a másikat viszont az erőre mindig szükség volt és lesz is főleg most, hogy az amilyük volt megcsappant. Ha képes lett volna rá anyját is egymaga ölte volna meg, hogy az Ő ereje csak rá szálljon át. Esze ágába nem lett volna osztozkodni ha az nem lett volna kötelező. Nélkülük anyjuk még mindig élne és soha nem lettek volna azok akik.
- Nos ezzel én is így vagyok. Még az elzárást is túléltem. Pedig nem volt a legkellemesebb egy kígyófészekben. - villantja meg egy pillanatra kígyó szerű szemeit. Bár maga sem tudja, hogy szándékosan tette vagy csak zsigerből jött a kígyófészek emlegetésére.
A tenger látványa nyugtató volt számára. Szerette. Kevés dolog van a világon amit ténylegesen szeret. De a tenger és a víz közelsége pont ide tartozott. S fajából adódóan közel is állt hozzá. Az angyal megjegyzése miszerint frusztráló, hogy nem tudni róluk semmit mosolyt csal az arcára. Ez számára inkább előny volt. Isten kitörölte Őket a tudatból, de mégis itt vannak és elég nagy előnnyel indulhatnak majd a későbbiekben bárkivel szemben.
- Számomra csak helyzeti előny ha nem tudnak rólam semmit. - mosolyog továbbra is miközben tekintete még mindig a tengert kémleli. A nő provokációja hidegen hagyja hiszen kinőtt már ebből. Elég régóta létezik ahhoz, hogy tudja mire kell reagálnia.
- Át lett írva, de a lényegi része megmaradt. Szóval sokkal inkább mondanám azt, hogy igenis fontos volt. - tárja szét karjait kifejezéstelen arccal nézve a nőre. Mert ha valóban lényegtelen lett volna bármelyik tettük is akkor az teljes mértékben eltűnt volna a tudatból. Viszont a legtöbb megmaradt és ez azt jelentette, hogy igenis formálták valamennyire a világot. Legalábbis Ő ebben hitt és ezt senki sem tudja elvenni tőle.
- Szóval a világnak kipusztultnak kell lennie amit csak sötétség borít? Ez igen ellentmondásos ha azt vesszük figyelembe, hogy egyensúlyról beszéltél korábban. - beszél továbbra is kifejezéstelen arccal a nőnemű angyalhoz. -Bosszú? - kérdez vissza hiszen ez a kérdés váratlanul érte.  - Talán az első kétszáz év. Az volt az amikor pusztítani akartam. De azóta eltelt még ötszáz év és megváltozott a nézőpontom. Csak azt akarom amit elvettek tőlem. Erőt. Hatalmat és az életemet. Persze ehhez szükség lesz egy kis vérontásra itt meg ott. - mutogat karjaival két különböző irányba. - De ez mind szükséges ahhoz, hogy elvegyem másoktól azt amit Tőlem elvettek és amit most Ők mondhatnak maguknak. - ereszti le karjait és arca ismét kisimult, semmi érzelem nem olvasható ki belőle még szemeiből sem. - Szóval nem bosszút akarok. Csak azt, ami jár. A föld kiirtása pedig pont nem tartozik ebbe a kategóriába. - dől neki háttal ismét a romos falnak. Esze ágában nem lenne kiirtani azokat akik felett uralkodhat majd. Csak a szükséges áldozatokat hajandó kivégezni a többit majd a sorsra bízza.
- Ha lehetőségem adódik. Akkor egy percig sem fogok azon gondolkodni, hogy megtegyem e. Megteszem. Ő is okkal volt elzárva. - csak tekintetével követi Ophiliát.
- A kezdetek kezdetén anyánk parancsait követtük. Minden amit akkor megszereztünk az Ő ölében landolt. Végül szívét és életét vettük, mi a gyermekei. Elegünk lett a rabláncokból. S Amara meg az Ő szolgálása pont ugyan ebbe a helyzetbe taszít minket. Amitől egyszer már megszabadultunk. - pillant az égre. - Kellett az erő és a hatalom, hogy életben maradjunk, de végső soron csak a gyarapodásra koncentráltunk hiszen belőlünk nem készült több száz vagy ezer egy csettintésre mint belőletek vagy a démonokból. Mi limitált számban létezünk és mivel egymás társaságát nem igazán tűrjük kellett fejenként mindenkinek egy saját család, egy vérvonal, ami generációkon keresztül hordozta volna a mi örökségünk. - ismét Ophiliára tekintett, de most nyhén felé is fordította a fejét. Az unalmas részeket amiket Ophilia az emlékezésről mondott igyekezett figyelmen kívül hagyni csak a lényegi részét megragadni a dolgonak. Meg sem kérdőjelezte, nem is reagált rá.
- Szóval ezt a mesét adta be nektek. Démonok.. - nevette el magát akarva akaratlanul hiszen nevetségesnek tartotta. - S látott bárki olyan boszorkánt akinek fekete szemei voltak vagy látta a bárki is mondjuk Te, aki mindent lát és tud, hogy valaha megszállta volna Őket egy démon? - vonja kérdőre az angyalt bár nem vitatkozni akart. Ez már a múlt és megtörtént. Nem lehet visszavonni ahogyan új boszorkányokat sem képesek már alkotni erejük gyengülésének köszönhetően.
- Belenyúltunk. Viszont azok az emberek nem érdemelték meg a halált. Csak lehetőséget kaptak valakitől aki felettük állt. Azonban a szerető teremtőjük kivégeztette mindet legalábbis elintézte, hogy mind meghaljon. Igazán Isteni cselekedet. - jegyzi meg gúnyosan.
- Azokat a teremtményeket hagyta hátra akiket annyira védett. De úgy látszik, hogy Isten mégse annyira tökéletes. S hogy hol tart? A pusztulás szélén miután az angyalok hadjáratba kezdtek aztán pedig jött Amara és az Ő sötétsége amely mindent el akar pusztítani. Azonban Isten még mindig sehol. Szóval ebben akkor hol az egyensúly? A mérleg ismét csak egy oldalra billen mint amikor Amara lezárásra került. - ismét az eget kémleli. Nem akart sem szemkontaktust létesíteni sem pedig rá nézni az angyalra.
- Egyszerű a válasz. Belefáradt. Egyszerűbb ha úgy hagyja ahogy van hiszen az angyalai és Amara jelenleg elvégzi ezt az igazán piszkos munkát, Istennek még a kisujját sem kell mozdítani. Talán már teremtett is egy másik világot tanulva a hibákból. - vonja meg ismét vállait.


« taggeld; @Ophilia • Komment: megkésve bár, de törve nem  Cool   »
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Salamis, Greece Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
780
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Júl. 18, 2019 9:28 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Seth
Szemöldököm magasra vonom fel és halkan nevetem el magamat, hallva a kifogását. Tekintetem újra csak a földre sütöm, alsó ajkamba puhán harapok bele, amíg tart a jókedvem.
- Pedig az a mondás tartja, hogy a családért mindent nem igaz? Várj-várj, ez nem így hangzik. Sokkal magasztosabb a család összetartásáról. Mindjárt meglesz - hunyom le szememet, gondolkodóan. Ehhez a szemöldököm is összeráncolom, homlokommal egyetembe. - "Szép kis család (...), amelyik csak az örökségről álmodik." Ez talán ma minden családra igaz - nem csak az övékre. Kapzsik, ezért lettek elzárva, már ha lehet hinni Calypso emlékeinek. S mivel emlékek, azok ritkán hazudnak. Hittem egy időbe, és nézzük. Már sokszor nem tudom, hogy mit tudok és mit nem. Mi az ami valódi és mi az amit csak úgy kitöröltek az emlékeimből.
Méghogy nem frusztráló ez az egész.
- Túléltem már egy pár dolgot - biggyesztem le ajkaim, amolyan elgondolkodón és beismerően. Mióta lent vagyok, csak a pofonokat kapom, mindkét, vagy három oldalról. Nem tekintettek testvérének Michael angyalai is, ahogy Gabriel szolgái sem. A démonok közé is becsempészték a hírt, egy sokat tudó lent van a Földön. A legtöbbje nem szépen kér, csak egy.
Egy jégkék szempár tulajdonosa.
Mégis azt érzem, hogy egyedül Ramiél maradt nekem, az oldalamon, senki más.
Fent is sokat voltam egyedül,hát most idelent is. Nem sok a változás, legfeljebb itt valójában megtapasztalom a szél simogatását, a sós, tengeri levegő finom illatát.
- Hidd el, hogy épp elég frusztráló a tudat, hogy nem tudni rólatok semmit - már azon kívül, amit megmutattak, de neki egyelőre erről nem kell tudnia. - De hétszáz év. Ha nem volt hozzátok hasonló, akkor is elég nagy részével tisztába vagyok az eseményeknek. Egy-két apróság átíródott, az nem sokat dob a latba. Ezek szerint nem volt túl fontos - provokálom. Vagy éppen túl fontos volt. Egyelőre még meghagyom abban a tudatban, hogy lenézem. Isten nem törölné ki ok nélkül a létezésüket. A kérdés akkor csak az, hogy miért tette. Mi volt ezzel a célja, mert biztos, hogy célja volt vele.
Figyelem miként szorul ökölbe a keze. Nem hinném, hogy nekem szól a gondolat. Ő is frusztrált, naná. Elrohant a világ mellettük és ki tudja, hogy miként érezték magukat odabent. Nem ismernek semmit és senkit, ha mégis, ők nem teszik.
Ha engem zavar a tudatlanság, hát akkor őket?
- Nem teljesen igaz. Talán a tettei azt sugallják, hogy bosszút akar, de ez sokkal többről szól. Ez arról szól, amilyennek a világnak lennie kellene, de ezt tegyük egy pillanatra félre - támaszkodom meg tenyérrel a romon. - Te nem vágysz bosszúra azért mert bezártak téged? - teszem fel az egyszerű kérdést. Addig nem is folytatom a gondolataimat, amíg erre nem kapok választ. A reakciója természetes lenne, ha így lenne, ahogy Amaráé is.
Figyelmesen hallgatom szavait, mégsem szólok bele. Hallgatom és figyelem a reakcióit, mintha reménykednék abba, hogy valamit ki tudok belőlük olvasni.
- Ennyi évnyi szenvedés után, amikor tudod, hogy milyen ez, visszatennél valakit a börtönébe? - kérdezzem meg, hogy van e neki szíve? Nem fogom, teljesen felesleges lenne. Inkább csak fejemet rázom meg halkan nevetve és elfordulok tőle, hogy a romok távolabbi részét is megvizsgálhassam. Még ha nincs is itt semmi különös engem vonz a látványa. Talán követ, meglehet, hogy ott marad. Bárhogy is, hallom a hangját, szavait. Mondandóját.
- Melyik állításom téves? Nem voltatok kapzsik? Nem akartatok mindent megszerezni, nem akartatok hatalmat és erőt? - valakitől szerzett információ. Sokat sejtető mosollyal fordulok felé, fejemet is félrehajtom, csak hogy lássa, nem teljesen így van ez. - Isten elkövette azt a hibát, hogy átírta a történelmet, még előttem is. Az ő teremtménye vagyok, mindenkinél jobban tudja, hogy amint napvilágra kerül ez, mindent megteszek, hogy a legapróbb részletekre is visszaemlékezzek, így vagy úgy - mindent teljesen objektívan szemlélni. Csak így állhat össze a kirakós.
- Oh, a boszorkányok. Démonoknak nézte őket minden angyal - legalább is megszálló démonoknak. A múlt, ahogy mi emlékszünk rájuk, hiszen úgy hogy nem tudtunk róluk ez volt a leglogikusabb, amit gondolhattunk. - Nézőpont kérdése igazán, hogy bűn volt-e. Isten igazán hepciás arra, ha a teremtményei életébe belefolynak. A démonokat azért teremtetette, hogy megkísértsék az embereket. Ha nem lennének képesek megszállni az angyaloknak sem kellen védelmezni őket. Lucifer itt átlépett egy határt, amire Isten így reagált. Beleszóltatok az emberek életébe, úgymond a bioritmusába. Átformáltátok őket - magyarázom, ha az isteni logika mentén akarnék gondolkozni.
Az egyik fal tövébe azonban megcsillan valami. Óvatosan guggolok le. Vékony ujjaimmal simítom el onnan a földet, ha kell kicsit kaparok is hozzá, mígnem egy régi drachma nem válik kiolvashatóvá.
- Vélhetőleg volt oka, hogy nem ölt meg. De hogy nem tartana ott a világ? Mert hol tart? Isten elment, mert nem bírt már a teremtményeire nézni, annyira undorodott tőlük, amikké vált - felelem, felemelve az érmét. Az emberek elfelejtették, hogy honnan jöttek hát mi? - Isten bosszúálló, viszont egy teljes fajt még ő sem irtott ki. Mit gondolsz, miért nem? - teszem hát most fel én a kérdést neki.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Júl. 14, 2019 2:38 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


The story of Leviathans
Szószám; 610 lett, maradhat? • Zene; background noise »
-Tudod az a hétszáz esztendő amit testvéreimmel összezárva töltöttem.. Segített elfogadni és elviselni a kellemetlen társaságot. Te még a közelükbe sem érsz. Hozzájuk képest a legjobb társaság vagy a világon. - mondom kifejezéstelen arccal válaszul arra, hogy akár el is mehetnék. [i,]Dehogy megyek.[/i] fut át a gondolat tervekkel teli fejemen miközben a tengert kémlelem. Legalább az maradt hasonló ahhoz, ami a múltban volt.
- Tény ámbár tapasztalataim szerint nem a legelőnyösebb egyedül lenni. Nincs biztonság, megszűnt létezni amikor a pokol fattyai és az úr szolgái a Földre száműzettek. - vonja meg vállait, nem érdekli a szent beszéd. Sokkal jobban kedvelte mindig is a valós tényeket és dolgokat. Az pedig, hogy a világ megszűnt létezni azon formájában ahol éltek csak lehetőséget ad a fejlődésre.
- Itt bukott el az állítás, hogy mindent tudsz. - nézek rá gúnyos mosolyt díszelegtetve egyébként komor arcomon. - Találkoztam a ténnyel, hogy senki sem tud rólunk. Ez viszont nem jelenti azt, hogy azok is vagyunk. Bár eltörölték a létezésünk apró jelét is itt vagyunk. Itt állok Veled, egy angyallal és a tengert kémlelem. - nem mintha nem lett volna ezer meg egy dolog amit szívesebben tennék sajnos erőm hiányában erre kényszerültem. Önmagam árnyékának tudata elszomorító sőt inkább dühítő és amint lehetőségem adódik mindaz amit átéltem a bosszúm részeként fogja elsöpörni azokat kik ellenszegülnek. Kezeim ökülbeszorulnak mellyel próbálom csillapítani jelenlegi dühömet. Kézfejem elfehéredik az erek pedig kidüllednek. Körmeim tenyerembe vájnak és apró, hajszálvékony vérpatak indul meg belőle. Bár hamar begyógyul azért még lopva oda pillantok és nézem ahogy egy-két csepp a poros földre hullik.  
- Legalábbis kötelességed lenne, de az a hőn imádott urad még előled is elrejtette a leviatánokat. Nem bosszantó? - teszem fel a kérdést mely tényleg foglalkoztat. Ez a nőszemély azt a feladatot kapta, hogy mindenről tudjon, de még Ő sem tudhatott rólunk.
- Tény viszont az Isten eltűnt ha jól tudom. Amara pedig csak pusztítani akar. Ő maga is bosszúra szomjazik. - vonom meg vállaim. Egészen addig míg erőm vissza nem tér valódi formájában nem zavar ha pusztít csak ne az egész univerzum bánja gyermeteg sértettségét azért mert Ő is úgy járt mint mi.
- Kifejezetten én magam sem megölni szeretném hisz mint mondtad isteni lény és nem tudnék annyi erőt gyűjteni mely elegendő lenne és még a következményekkel se vagyunk tisztában. Bőven elég ha visszakerül a kis börtönébe. De nem most. Még csak bemelegített azzal, hogy mi visszakerültünk a képletbe és még mi is csak árnyékok vagyunk a múltból. - lopva pillantok az angyalra. Furcsa mégis jó érzés elmondani valakinek azon gondolatokat melyek már kiszabadulásunkat követően nyomták tudatomat.
- Mint ahogy korábban mondtad nem tudsz rólunk semmit. Tehát bezárásunk okát sem tudod csak valakitől szerzett információ morzsák alapján következtetsz. Kapzsik? Mindent akartunk? Rablánc? - kérdezek vissza gúnyosan kuncogva. - A történelem formálói voltunk. A világ nem lenne az ami a mi nem nyúlunk bele. S az ok amiért a drága Istened dobozba zárt… Nem más mint az, hogy sokasodni akartunk. Fajtánkból születésünk óta csak mi vagyunk és nem is vagyunk képesek ugyan olyanokat nemzeni mint mi. Ezért megosztottuk a mágiánkat az emberi fajjal, hogy valamilyen szinten legyenek utódaink. -  arc izmaim megfeszülnek, kezeim ismét ökölbe szorulnak. - Aztán jött a drága apucikátok és mindent elvett tőlünk. Holott csak fenn akartuk magunkat tartani. Bezzeg az angyalok. A kihalás szélére sodorják teremtményeit még sincsenek dobozba zárva. Sőt még le is lépett. Magatokra hagyott Titeket mi pedig ismét a földet tapossuk. - a dühtől szinte már már alig látok, de végül egy nagy sóhaj kíséretében ellazul minden izmom, ami korábban megfeszült. - Ez bűn lett volna? - nézem rá már kisimult, nyugodtan tűnő arccal.
- Az elintézésem helyett viszont az egyik elzárt nem ölt meg. A másik pedig kiszabadított. Szóval mindkettőnek valamilyen szinten fontos a leviatánok létezése, nem gondolod? - vonom kérdőre miközben tekintetem ismét a tengerre téved.

« taggeld; @Ophilia • Komment: megkésve bár, de törve nem  Cool   »
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Salamis, Greece Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
780
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Júl. 07, 2019 8:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Seth
Létezésem nem mások szórakoztatására van szentelve. Mindig is egy dolgom volt: az emberek történetét papírra vetni, elraktározni. Ebbe beletartoznak az angyalok és azon démonok is, kiket képes vagyok felismerni. Rideg tényen, melyen még a nézőpontok sem tudnak változtatni. A történteket nem a győztesek írták a mennybe, hanem Én.
- Ha kellemes társaságra vágysz, talán egyszerűen tovább is állhatnál - zöldesbarna íriszeimet reám emelem. Hangom nyugodt, ahogy arcom is. Nem zord, nem érzelemmentes, mégis olyan, mintha alabástromból faragták volna ki. Nincs lelkem, régóta nincs már szívem sem, nincs mi tükröződjön a tekintetemben.
Ajkamon mégsem pihen ott a kellemes és szelíd mosoly. Egyre kevesebbszer jelenik meg orcámon. S egyre kevesebbszer igazak is.
- És, hogy miért ácsorgok itt, noha a körülményekről semmit sem tudsz, elég balga dolog lenne kijelenteni, hogy emiatt. A világ óriási, s te is mondtad, az emberek száma megcsappant. Egy természetfelettinek nem nehéz valahol egyedül lennie - tény, nem kötözködöm.
Egyszerű tényeket közlök vele, mely továbbra sem fog tetszeni számára. Az egyedüllétet pedig én választottam. Nincs ellenemre, sokat voltam odafenn is egyedül. Idelent sincs ez másképp. A magányban az angyal leánya jobban tud gondolkodni. Tisztábban látni, átlátni a kirakós darabkáit, melyekhez értenem kellenem.
Tekintetem visszavezetem a tenger irányába. Valójában ha el kívánna menni, nem gátolnám meg benne. Mégsem tesz úgy. Így a beszélgetést egyelőre folytatjuk.
- Ahhoz tudnom kellett volna a létezésetek tényéről - ráncolom össze újra a szemöldököm. - Talán nem tudod, viszont a világ elfelejtett titeket. Isten kitörölte az utolsó lábnyomotokat is a történelem lapjairól, az emlékekből. Mindent, mit tettetek, mások eredményeként dicsőítették, avagy egyszerű legendává formálta. Így ezúttal is téves a kérdésed - megkérhetném, hogy előbb gondolkodjon, mielőtt kérdez, de nem teszem.
Először is azért, mert valóban nem tudom, hogy tudja-e ezt a tényt. Mennyire volt elszeparálva a világtól, ha maga is a kietlen helyeket keresi. Másodszor azért sem teszem, mert sokan nem tudják, hogy milyen logikai tévesztéseket tesznek. Vegyünk csak egy embert. A gyermek hazaérkezik az iskolából. Betoppan a lakásba, az anyja épp a konyhába főz, csak hogy néhány klisét említsek. A nő arca felderül és kibukik száján az első kérdés, ami eszébe jut: “Hazaértél?” Holott szemmel látható, hogy hazatért, mégis megkérdezi.
Nincs ez máshogy sem az angyalokkal, sem a démonokkal. De ezek szerint a kígyókkal sem.
- Mindent, a ténykedéseiteket leszámítva - felelem határozottan. - A menny irattárosaként kötelességem mindenről tudnom - ez ilyen egyszerű. Fizikálisan miként lehetséges?
Sokan nem képesek ezt megérteni, vagy csak egyszerűen felfogni. Az én agyam befogadóképessége tágasabb, mint bármely egyszerű halandóé, vagy épp halhatatlané. Amíg ők, a kapacitásuk csak egy kis elenyésző részét tudják felhasználni, én addig majd az egészet. Persze nem mindig tudom elsőnek a választ. Előfordul, hogy gondolkoznom kell néhány esemény megtörténtén, főként úgy, hogy minden iratom odafenn ragadt.
- A szabadság relatív fogalom - vonom meg végül a vállam, részben egyetértek azzal, amit mond. - Amíg Amara és Isten létezik, addig senki sem lesz szabad. Mindig a kettejük játékszerei leszünk - persze erre Amaranak van egy megoldása. A számunkra, mellyel magam élnék is.
Egy következő világnak már annál kevésbé. Ha el is pusztul minden, ha meg is semmisíti ezt a világot, minden teremtményével együtt és ha újat hoznának létre ők ketten, akkor sem lenne ez máshogy. - A világ nem más, mint az ő kettejük sakkjátszmája, a korábbi hasonlattal élve. Még igazán azt sem mondhatnánk, hogy mi magunk határozzuk meg, hogy mely pozícióban állunk, ha így is van, az csak egy hamis illúzió - vonom meg a vállamat, mint akit nem érdekel.
Soha nem akartam magas babérokra törni. Mindig is tudtam, hogy hol a helyem. Isten alatt is a legalacsonyabb rangban éltem, ahogy Amara alatt is. Nincsenek nagyravágyó terveim, sem olyanok, melyekkel másokon kellene áttaposnom, hogy előre tőrhessek. Engem nem ilyennek teremtett és ezzel teljes mértékben meg is tudok barátkozni.
- Elzárta és nem megölte. Amara nem más, mint Istven tökéletes ellentéte. A két pólus. A világegyetemen az egyensúlyon alapszik, nem tudod kiírtani az egyik pólust a másik létezése nélkül. Nem ölte meg, mert tudta, hogy azzal minden kárba vész - persze ez csak az én elméletem, de a leglogikusabb. Az egyensúlynak a mintája mindenhol és mindenben megtalálható.
- Pontosan, a magad ura voltál és mit értél el vele? Kapzsik voltatok és mohók, mindent akartatok és rabláncra vertek titeket? Nem volt elég időd a múlt hibáiból tanulnod, újra elkövetnéd azt? - fordulok irányába, karjaimat könnyedén fonom össze mellkasom előtt.
A sötétség okkal hozta ki őket, ezzel tisztában vagyok. Ahogy azzal is, hogy fogalmam sincs, hogy miért. Tervében mégis töretlenül hiszek. A kérdés, a leviatánok vajon tudnak a saját hibájukból tanulni, vagy újra a kárhozaté lesznek?
- Amarat, de még talán Istent is mindenki lebecsüli. Mindenki a saját erejéhez mérten gondolkozik, főként ha róluk van szó. Isteni lények. Csettintéssel elintézhetné mindkettő, hogy többé ne létezzél - tekintek a szemeibe, ajkamon még mindig nem játszik a szelíd mosoly halovány fénye sem. - Okkal nem teszi.
Kérdésére, hogy engem mivel vett rá, nem válaszolok. Az eddigi beszélgetésünk alapján, nem hinném, hogy képes lenne megérteni, túllátni a saját vágyain. Nem is teszi, hiszen újra csak ezt akarja, nem igaz? A szavaiból legalább is így veszem ki. Saját vágyak, saját célok. Önző akarat.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7