Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Hell or Heaven


Emelet VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
894
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Feb. 05, 2020 11:54 am
Következő oldal


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Emelet HQTdSIs
Emelet TBHXtln
☩ Történetem :
☩ Reagok :
153
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Feb. 03, 2020 4:50 pm
Következő oldal


Ünnepi bál
Vadászomnak
────────────── ──────────────
Azt mondja, hogy számít, de tudom, hogy csak szeretné, hogy így legyen. Az igazság az, hogy egyetlen cselekedetünk sem változtathat a világon, semmi sem oldhatja fel a gondolatokból álló börtönt a fejemben. Nem számított soha egyetlen közös pillanat és ideiglenes enyhülés sem, mert még mindig ugyanazok vagyunk, akik előtte: ő Alexander Payne marad, én pedig ezután is egyedül leszek. Jó volt reménykedni, elhinni egy percre, hogy vár még ránk valami más is, pedig mindvégig tudtam, hogy az ellenkezője lesz a kettőnk végzete. Végső soron ez a sors különlegessége. Megváltoztathatatlan, és az ember addig érzi a csontjaiban a közeledtét, míg be nem teljesül, aztán meg felszabadít, hogy a bizonytalanság régi súlyként gördülhessen le a mellkasodról.
– Ahogy akarod. – Vállat vonok és félrenézek. Könnyebb lenne, ha kiabálna. Ha nem látszana csalódottnak, és ha elmondaná, hogy soha nem is számított többre tőlem, talán hamarabb költözne odabentre a tettetett üresség az arcomról. Egy másik életben százszor lejátszottam már ugyanezeket a köröket, és emlékszem az íratlan szabályokra, most mégis másnak tűnnek a következmények.
– Üdv a valóságban, Alex – teszem még hozzá, hátha ez segít, és úgy mélyebbre lökhetem magunkat a sötétségbe. – Semmi sincs ingyen, semmi sem igazi. Mindketten jól tudtuk, hogy csak azért jöttem, mert egyébként is szükségem volt valamire. Ilyen az élet, nőj fel! – Tudom, hogy minden egyes szóval rosszabbá teszem a kettőnk helyzetét, és mégsem tudom megakadályozni a kifelé kívánkozó szavakat. El kell engednem ahhoz, hogy egyszer majd semmit ne érezhessek.
A könyvet nézi a földön, nekem pedig lassan ismét rá vándorol a tekintetem. Egyetlen rövid másodpercre mégis azt kívánom, hogy segítsen jobbnak lenni; tudná, ha a szemeimbe nézne, de túl gyorsan veszek újra erőt magamon – a pillanat rövid ideig tart csak, én pedig túlságosan messzire mentem.
Bocsánatot kéne kérnem, de úgysem fogok, Alex pedig elmegy. Visszanéz, mielőtt tényleg átlépné a küszöböt, lezárva a vitánkat és ezzel együtt mindent, ami valaha mi voltunk, de még ekkor sem tartom őt vissza. Nem merem, mert egyértelműen sikerült megbántanom, hiába volt pontosan ez az utolsó néhány mondatom egyetlen célja. Kisétál, és ahogy beáll a csend a távolodó léptei után, a képzeletbeli súlyok azonnal visszagördülnek a mellkasomra, súlyosabban préselve kifelé a levegőmet, mint bármikor azelőtt.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Emelet 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
330
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Feb. 03, 2020 12:18 am
Következő oldal


Ünnepi bál
Kapitány, az egyetlen
────────────── ──────────────
« I'd rather not have seen and
I'll hide away for another day »
Magyarázkodásba kezd, de a próbálkozása pontosan olyan hamar hal el, mint amilyen sietséggel nekiveselkedett. Valahol megkönnyebbülök, amiért nem traktál hazugságokkal, légből kapott kifogásokkal arra, mi a francot keres a kandallóban és honnét tudta, hogy épp egy könyv lapul benne… Talán jobban megrendítene, mint az igazság, persze ezt csupán addig gondolom így, amíg valóban hozzám nem vágja itt létének eredeti célját. Megváltozik, az arca érzelemmentessé válik, és nem tudok többet tenni, minthogy néhány másodpercnyi kontrollálatlan döbbenetet követően leképezem az arcvonásait. Érzem, hogy meg kell acéloznom magamat vele szemben, mert olyat fog mondani, ami cseppet sem fog tetszeni, de ahogy korábban említettem… Vannak dolgok az életben, amelyekre képtelenség felkészülni, és a csalódottság, ami mérgezett tőrként fúródik most a szívembe, pont ilyen.
Némán hallgatom a flegmaságát, a hazugságait, mert ezek sem többek annál, bármennyire is próbálkozik. Nem lehet másként, nem lehet valótlan, amit odalent mondott, nem csalhattak meg a szemei és a saját érzékeim. Máskülönben hogyan bízhatnék meg akárkiben innentől kezdve? Ez a kisebbik rossz lenne, mindösszesen belőle kellene kiábrándulnom és nem az egész világból. Habár az árulása jelenleg felér az egész univerzum összeroppanásával, az utolsó, vékonyka tartóoszlopok törésével és hanyatlásával, mert nem ezt vártam volna tőle. Az ember nem azt várja az utolsó mentsvárától, hogy egy momentumra elfordulva, s aztán visszapillantva kastély helyett szellemjárta, rozoga ház köszön vissza rá.
Leheletnyire összerezzenek a földre ejtett könyv puffanásától. A tárgyra süllyesztem a tekintetemet, hogy ne kelljen tovább látnom Cole rezzenéstelen ábrázatát, és egy kis ideig ne kelljen átélnem a falai mögül történő kitoloncolásomat. Ám előbb-utóbb kénytelen vagyok visszanézni rá, erőt meríteni a látványából s megbocsátásért kutatni magamban, hátha van még innét tovább kettőnk számára. Kétségbeesetten kezdek el belekapaszkodni a szavaiba, kifacsarni őket és értelmet találni bennük, magyarázatot a viselkedésére és megoldást lelni a helyzetünkre, viszont az utolsó két, rövid tőmondata belém fagyasztja a reménykedés utolsó, halovány csíráját is. Jobban fáj, mint a tény, hogy az első adandó alkalommal átvert.
- Igen is számít, Cole - szólalok meg csöndesen, igyekezve a szívem legmélyére taszítani az érzelmeimet. - Nekem számít és nem én foglak a sárba tiporni - ahhoz túl fontos vagy- voltál nekem. Ugyanis nem hazudtam tánc közben; a titkai úgy érzem, nem tudnának meghátrálásra sarkallni... Nem tudnának, ha megosztaná velem őket, de így? Hazudva, kijátszva, bizalmatlanul és nemtörődöm? Majd belém rúgva, hogy ne kelljen igazán felelősséget vállalnia?
Ismét a könyvre siklik a pillantásom, mert egyszerűen nincsen erőm vitatkozni, mint a szórakozóhelyen, és talán nem is akarom megtudni az igazságot, ami mentes a spekulációimtól, a szépítéseimtől. Nem akarok szembenézni a helyzettel vagy a ténnyel, hogy az égvilágon nem volt értelme semminek, hogy az életem pontosan annyit ér, mint amennyinek a kibékülésünk előtt gondoltam, így egy mélyet szusszanva rövidre fogom a szavaimat.
- Nem kell a szaros könyv, a tiéd. És jobban teszed, ha most elmész - jelentem ki halkan, összeszoruló gyomorral, miközben félig elfordulva teszek egy lépést az ajtó irányába. Mielőtt azonban hátrahagynám, megtorpanva visszanézek rá. - Igazad volt. Ez egy szar vicc - utalok a mondandójára, amit egy találkozással korábban vágott a fejemhez, mialatt különösebb magyarázat nélkül faképnél hagyott. Én is ezt teszem most vele, mert úgy érzem, ha egy másodperccel is tovább maradok a jelenlétében, darabjaimra fogok hullani, a lelkem megfagyott szilánkjai pedig hangos csörömpöléssel omlanának majd az átkozott könyv köré, ami fontosabbnak bizonyult kettőnknél.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Emelet HQTdSIs
Emelet TBHXtln
☩ Történetem :
☩ Reagok :
153
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Feb. 02, 2020 10:17 pm
Következő oldal


Ünnepi bál
Vadászomnak
────────────── ──────────────
A folyosón sétálva eszembe jut, hogy talán nem is éri meg ez az egész. A terv egészen egyszerű, a kivitelezés pedig szinte már adott: Alexnek köszönhetően egyetlen akadály sem áll már az utamban. Megkeresem a megfelelő szobát, kihúzom a kandallóból azt a kormos szarságot. Kezet mosok, és útközben elrejtem valahová, hogy később pillanatok alatt visszatérhessek érte. Nem is olyan régen még rosszul éreztem magam a titkok miatt, azért, mert elválasztanak tőle, elválasztanak Alextől, és most mégis újabbal gyarapítom a hosszú listát. A bűntudatom mélyen odabent ébredezni kezdene, de időben emlékeztetem magam arra, hogy nem az én ötletem volt az emelet, és hogy talán nem akkora baj kihasználni az előttem feltáruló lehetőséget. Nem kellett hozzá hazudnom és manipulálnom, és talán még nem ígértem meg semmit, amit nem tudnék betartani.
Ráakadnak az ujjaim a kiálló részre, aztán a könyvet takaró anyagra, és nem is olyan sokára kibányászom az egészet. Barátságtalan, fekete korom száll fel a borításról, ahogy megpaskolom a tenyeremmel. Ettől és a kosztól függetlenül nagyon jólesik a pillanatnyi győzelem; azt jelenti, hogy a következő néhány hétben lesz mit ennem, ha spórolok. Az ünnepekig nem elég, de ahhoz igen, hogy átvészeljem a következő esedékes nehéz időszakot, és egy darabig az izgalmas küldetések iránti vágyam is kielégíti.
Megfordulok. Nem hallom az ajtót ismét kinyílni, így számomra Alex szavai törik meg először a csendet, és ezzel együtt még nagyobb vészhelyzetet csinálnak a váratlan látványból.
– Én csak kerestem a… – a szavak eleinte olyan természetesen hagyják el a számat, mintha nem is lennének igazán hazugságok, de aztán a tekintete találkozik az enyémmel, és onnantól kezdve nem jönnek tovább maguktól. Erőlködnöm kéne, hogy befejezzem a mondatot, de az arcát nézve felesleges lenne akármit is mondanom; ezt már nem hozhatom csak úgy helyre. Átverhetem magunkat, és ha úgy is csinál, mintha hinne nekem, mindketten tudni fogjuk legbelül, hogy nem bízhat bennem többé.
Leengedem a kezemet, benne a rúnákat és egyéb varázslatokat őrző, régi könyvvel. Ő ismét kérdez, és én kezdek csendes, mozdulatlan pánikba esni. Az első adandó alkalommal elbasztam – erre számítani lehetett, de most valahogy mégis meglepetésként ér ez az egész; olyan, mint egy kijárat nélküli folyosón hátrálni és hátrálni, amíg a falhoz nem ér a hátsó feled, majd meglepődni azon, hogy tényleg nincs tovább.
– Azért vagyok itt, hogy ellopjam ezt a szart – vallom be az igazságot hirtelen, és az arcom egészen érzelemmentessé válik. – Szerinted hogy máshogy sétáltam volna fel érte? Keresztül az őrökön és a tömegen… – Nem akartalak kihasználni, de könnyebb lesz, ha büszkén távozom. Vagy ha feldobsz és bezárnak. Könnyebb lenne nem létezni, mint részese lenni ennek a borzasztó körforgásnak.
Felé nyújtom a szerzeményemet, aztán gondolok egyet és egyszerűen elengedem a levegőben: a könyv a lábaim előtt ér földet és kiesik a fekete színezetű csomagolásából.
– Ha vissza akarod szerezni, tessék. Lebuktam. – Előre lépek egyet, és a szívem kimondhatatlanul hevesen ver a mellkasomban. Mindennek vége. Miért nem tudtam választani? Miért bántom most ahelyett, hogy megpróbálnám megmagyarázni? Nem értené meg, ebben biztos vagyok, de legalább nem hinné azt, hogy kihasználtam. Igazából százezer megválaszolatlan kérdéshez csatlakozik az előző kettő.
– Azt csinálsz velem és az információval, amit akarsz – teszem még hozzá, és vigyázok, hogy csak azt az oldalamat lássa, amit mindenki más. – Úgysem számít. Semmi sem számít.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Emelet 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
330
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jan. 31, 2020 11:17 am
Következő oldal


Ünnepi bál
Kapitány, az egyetlen
────────────── ──────────────
« I'd rather not have seen and
I'll hide away for another day »
Szórakozottan horkantok fel a kijelentésére, miközben a mindenre kiterjedő helyiség felmérését végzi. Óhatatlanul eszembe jut ismét az a különös, teliholdas éjszaka, amit a kabinban eltöltöttünk; pontosan ilyen alapossággal nyitogatott ki ott is minden szekrényt, derítette fel az összes zegzugot. Cole-t alapvetően inkább hasonlítanám egy öntörvényű, kiszámíthatatlan macskához, azonban a módszeresen végzett érdeklődése egy új helyen sokkal jobban emlékeztet egy kutyára. Szinte már várom, mikor szimatol oda valamelyik vázának vagy régi könyvekkel megrakodott polcsornak, de ez elmarad, így szerencsére belőlem sem kell előtörnie a bordáimat belülről feszítgető nevetésnek.
- Kizárná a kettő egymást? - vonom meg a szemöldökeimet ártalmatlan ábrázattal, mielőtt elárulna egy újabb, arcomra telepedő széles vigyor. - Sokszor köti össze az ember a kellemest a hasznossal - teszem hozzá jó kedvűen, majd elkezdek babrálni a nehezen nyíló bárszekrénnyel. Régi bútordarab, mint szinte majdnem mindegyik a városban. Persze készítenek újakat is az emberek, de bőven kevesebbet, mint amennyire szükségünk lenne a nyolcvanas-kilencvenes évekből történő kiváláshoz. Vajon magunk mögött hagyhatjuk valaha is a múltat?
- Azt nehezen tudnám elképzelni. Ezeken a bulikon nincs bunyózás vagy bármi izgalmas - mosolyodok el újfent, aztán előhúzva a két poharat, felsorolom a szekrényben lappangó menüt. Kíváncsian figyelem, amiként a vállam felett nézelődve tanakodik, s bizony egy momentumra elfog a kényszer, hogy odahajoljak megcsókolni az arcát, kizökkentve a nagy dilemmájából. Ezúttal viszont nem támadom le, leginkább azért, mert nem hiszek a további önkontrollomban, és a szalon közel sem ideális hely a… Szóval igen.
- A drágább nem feltétlen jelenti, hogy jobb - jegyzem meg csöndesebben, elidőzve az arcvonásain és a frizuráján, amin legszívesebben kócolnék még egy sort. Közben ő is rám fordítja a figyelmét, a karomra simítja a kezét s egy pillanatra azt hiszem, éppen annak lát most neki, amit az imént sikerrel lenyeltem magamban. Emiatt kissé meg is lep a hirtelen kijelentése, de nem tulajdonítok neki különösebb jelentőséget, sőt. Szinte rögtön bevillan, mire használjam ki a félrevonulását, a gondolatra pedig sokadjára is el kell mosolyodnom.
- Meglesz… - bólintok a számomra mulattató párhuzamra, majd a rövidke csókját a legnagyobb lelkesedéssel viszonozva visszafordulok az italokhoz. Mégis csak töltök valamit, mielőtt utána szaladnék _meglepni_ őt.
Végül a rumra esik a választásom, mert azzal nem sűrűn találkozni a vásárokon. Sietősen és izgatottan öntök magunknak a poharainkba, kicsit sikerül mellé is löttyintenem a sajátomat, ám nem pazarlom az időt takarítással; mihelyst készen vagyok, „futok” is utána a mosdóba.
A szőnyeggel borított folyosón azért igyekszem halkan közlekedni, nem illetődne meg túlzottan ugyanis, ha már kilométerekkel előrébb hallaná a patadobogásomat. Megfontolt léptekkel haladok el a szobák, egyéb helyiségek mellett, és ahol résnyire nyitva az ajtó, ott be is nézek, mert nem örülnék semmiféle kínos meglepetésnek idő közben.
Éppen a dolgozószobához érek, mikor halk motoszkálásra leszek figyelmes, és fogalmam sincs miért, de egyből eszembe jut az a zöldfülű újonc, aki legutóbb a bázison ténfergett hasonlóképp a lezárt irattárunkban. A dolgozószoba sem az a hely, ahol illő lenne letáboroznia bárkinek is a sok pihenőszoba helyett, így őszintén szólva nem lepne meg, ha őt találnám az ajtó túloldalán megint. Pontosan ezért, amikor óvatosan benyitok, és egy, a kandallóban turkáló Cole-t pillantok meg, teljesen ledermedek. Elakad a szavam, a szemeim elkerekednek, és talán még az ajkaim is elnyílnak arra a néhány másodpercre, mielőtt a homlokom elkezdene ráncokba szedődni a különös ténykedését figyelemmel kísérendő. Mégis mi a fenét művel könyékig egy kandallóban?
Nos, a kérdésem hamar megválaszolást nyer, amint visszahúzza a kezét, és elégedetten hátrafordul. Előbb az ujjai között szorongatott tárgyra vetem a tekintetemet, majd ismét rá emelem. Újabb momentumoknak kell eltelnie ahhoz, hogy felocsúdjak a döbbenetemből és képes legyek megszólalni, feltenni a legkézenfekvőbb kérdést, ami ilyenkor felderenghet egy gyanútlan leleplező ködös agyában.
- Mit csinálsz itt, Cole? - összehúzódnak a szemöldökeim, ahogy újból végigmérem. Nem telt el sok idő azóta, hogy kiment a szalonból, és figyelembe véve, milyen rejtekhelyről húzta elő azt a kormos valamit, kétségem sincs afelől, hogy tudta, mit s hol keressen. Egyelőre semmi komolyra nem szeretnék gondolni vagy következtetni, noha a tudatom mélyén és a mellkasom tájékán ha elnyomottan is, de kellemetlen gondolatok, érzetek kezdenek körvonalazódni. - Miért vagy itt tulajdonképpen? - érzem, hogy a vonásaim kezdenek aggódóvá, gyanakvóvá válni az akaratom ellenére, tartva a válaszától egy olyan kérdésre, amit többféleképpen is értelmezhet; miért vagy a szobában, miért vagy az emeleten velem, miért vagy itt, a bálon? Gombócot nyelve a torkomról várom a válaszát.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Emelet HQTdSIs
Emelet TBHXtln
☩ Történetem :
☩ Reagok :
153
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jan. 28, 2020 11:01 pm
Következő oldal


Ünnepi bál
Vadászomnak
────────────── ──────────────
Jólesik a csend. Meglepően jobban érzem magam odafent, pedig Alex felkérése óta majdnem, hogy sikerült elfeledkeznem az emberek és démonok okozta zűrzavarról, ami a tömegben látszólag egyedül az én érzékeimet töltötte túl. Így, hogy végre ismét szabadon lélegezhetek, egyszerűbb feladatnak tűnik összehangolni az Alexszel töltött estét a majdnem feledésbe merült megbízásommal. Egyetlen apróságot kell csak megcsinálnom, és vége az egésznek. Az egymásba fonódó ujjainkra pillantok – minden a tervek szerint zajlik, minden tökéletes.
Csak csukott ajtók mögött engedi el a kezem, épp, mire az érzés különös módon-kellemesből lassan megszokottá válik; a tenyere már megint hajszálpontosan illeszkedik az enyémhez. Mire használtam a kezemet azelőtt, hogy az összeforrt volna az övével? Már nem is emlékszem igazán, miért érezhettem magam olyan magányosnak alig néhány perccel korábban.
– És én még azt hittem, hogy másért akarsz feljönni – vigyorgok rá szélesen, mikor az általa csak meglógásként számontartott műveletet emlegeti. Még egy pillanat, és már tovább is lépek, hogy szokásomhoz híven feltérképezhessem a helyiség minden érdekességét. Sosem jártam még ehhez hasonló helyen, tehát a szalon extra izgalmakat rejt: rengeteg mindent kinyitok séta közben, és a párnázott székeket sem felejtem el gyanakvóan megbökni, amint elhaladok mellettük.
– Munkaadók – ismétlem utána a szót halkan és öntudatlanul, hiszen a figyelmemet ekkor még mindig teljesen lefoglalja a felfedezés. – Hmm. – Alex a bárszekrénynél áll, amihez eddig még nem sikerült közel férkőznöm, így most egyenesen felé fordulok és indulok el. – Mi van, ha csak meguntam a hagyományos bulikat? Ha ki akartam próbálni, hogy milyen híres vadásznak lenni? – vigyorodok el újból, mikor már nem tudom érzelemmentes arccal felvázolni a nehezen elképzelhető feltételezést. Mire hátranéz a poharakkal a kezében, már egészen közel állok.
– Vajon melyik a legdrágább? – Tanulmányozni kezdem az üvegeket a válla felett, de hamar az arcára siklik a tekintetem; én magam sem értem teljesen, de a szemeim szívesebben időznek most az álla vonalán és a homlokához érő fekete tincseken, mint a polcon sorakozó üvegek bármelyikén. Még közelebb kell lépnem, hogy újra végig simíthassak a felkarján anélkül, hogy akárki is látná. Jó érzés nem sietni, így kiélvezem a közelségét, amíg tehetem.
– Elhúztam a mosdóba. Lepj meg – hátrálok el aztán mégis, mikor rájövök, hogy itt a tökéletes alkalom a rövid küldetésem kivitelezésére. Ki kell használnom, hogy feljutottam. Ki kell használnom, hogy egy percre lefoglalja majd az alkohol kitöltése. Visszalépek, hogy rövid csókot nyomhassak az ajkaira, aztán kisétálok a folyosóra, még mielőtt bármit hozzáfűzhetne a hirtelen akadt dolgomhoz.
Odakint összpontosítok és előveszem a fejemben tárolt kis térképet. Megtalálom a megfelelő ajtót a megfelelő szobával, és könyékig felhajtom a zakóm ujját, mielőtt kotorászni kezdenék a kandallóban. A poros, kemény és érdes felületet egyszer csak valami simább váltja fel az ujjaim alatt. A következő mozdulattal sikerül kihúznom, ezután pedig elégedetten fordulok hátra.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Emelet 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
330
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Jan. 27, 2020 3:25 pm
Következő oldal


Ünnepi bál
Kapitány, az egyetlen
────────────── ──────────────
« I'd rather not have seen and
I'll hide away for another day »
Sosem tartottam magamat érzelgős embernek, vagy egyáltalában olyannak, akinek az arcáról bármit le lehetne olvasni az akarata nélkül. A legőszintébb gondolataink kimutatása, az érzelmek gátlás nélküli szabadon engedése a terepen egyenlő a halállal, és egyébként sem túl professzionális. A munkában nincsen helye se gyengeségnek sem gyengédségnek, s mikor a vadászlét a tulajdonképpeni életed, más területen sem viselkedsz különbül. Ennek számtalan előnye van; nem foglalkozol mások kicsinyességével, nem borulsz ki, ha egyik pillanatról a másikra új terepre küldenek, összességében nem késztethet igazán semmi megrendülésre. Semmi, amire fel tudsz készülni, amit elvársz az élettől, de mindig akad olyasmi, amire képtelenség előre számítani. Ilyen például, mikor kiderül, hogy sohasem voltál az, akinek hitted magadat, amikor a gondosan építgetett falaid egy földcsuszamlásnak köszönhetően a semmivel lesznek egyenlővé.
Mielőtt találkoztunk volna a szórakozóhelyen, Cole, nem tudtam volna elképzelni az újrakezdést anélkül, hogy valami bődületes ostobaságot ne kövessek el, ám azóta nekem is Te váltál a legjobb hülye ötletemmé. Fogalmam sincs, hogyha nem esek ezernyi apró darabra, most ilyen felszabadultan és megbánásmentesen beszélnék-e az érzéseimről, a gondolataimról, vagy egyszerűen magadra hagynálak a sajátjaiddal, néma résztvevőként biztosítva téged a támogatásomról... Az sem kizárt, hogy az egésznek semmi köze nincs az új alapokhoz, talán a falak ugyanott vannak, viszont az a néhány, vaskos repedés pont elég volt, hogy átférj rajtuk oda, ahová eddig csak kevesen jutottak.
Nem tudom, csupán azt, hogy a zavart kis köhögés mosolyra görbíti az ajkaimat, és hogy ez a pillanat valami egészen különleges. Úgy érzem, én is megugrottam egy bizalmi küszöböt, s a világért nem szeretném ezt az előrelépést, estélyt elbagatellizálni – akkor sem, ha ezzel folytatnom „kell” a szívem kiöntését. Szökő évente egyszer belefér, Payne, sokáig spóroltál…
- Az elkövetkezendő évtizedre letudtuk a nyálas romantikázást, azt hiszem – horkantok fel, mielőtt kézen ragadnám és elkezdeném a lépcsők felé húzni.
Út közben elkapok egykét pillantást, amelyek egészen változatosak; némelyik meglehetősen döbbent, valamelyik távolságtartó és undorodó, azonban akad néhány egészen szimpátiával telt is. Anyáék felé el sem merek nézni, habár őt ismerve pusztán akkor rendezne jelenetet, ha az érdeke úgy kívánná, márpedig a mai bálon eléggé pengeélen táncol. Meglehet, emiatt sem szólnak az emeletre vezető őrök egy árva szót sem arról, hogy odalent lenne a helyem a vendégek között, megjegyzés nélkül engednek minket tovább oda, ahova az ünnepség kezdete óta visszavágyok.
Fent meglehetősen nagy csend fogad bennünket, nem nyüzsögnek az emberek úgy, mint odalent a bálteremben, sőt, egyelőre úgy fest, hogy egy árva lélek sem téblábol az emeleten. Persze nem érzek vágyat arra, hogy erről az összes helyiség átfésülésével meggyőződjek, célirányosan visz az utam a szalonba, ahova belépve szerencsére nem botlunk kellemetlen meglepetésekbe. Ekkor engedem csupán el Cole tenyerét, amely ez idő alatt kellemesen belemelegedett az enyémbe.
- Kész szerencse, hogy eljöttél a bálra. Nélküled biztosan nem tudok meglógni ilyen hamar – vigyorodok el, mialatt az egyik díszes bárszekrényhez lépek. - Neked kevésbé szerencsés, hogy elraboltalak a leendő munkaadóidtól – teszem hozzá, mert feltételezem ezért van itt; újabb kapcsolatokat kiépíteni, leendő feladatokat intézni. Nem áltatnám magamat valami más, romantikus magyarázattal, tisztában vagyok vele, hogy az irreális álmodozás valahol itt kezdődik. - Mit kérsz? - szúrom közbe, mielőtt még komolyabb eszmecserébe kezdenénk, s a két, idő közben előszedett üvegpohárral fordulok az irányába. - Van whisky, rum, meg ööö valami vodkaszerűség is – sorolom a kínálatot, fél szemmel a szekrényt sasolva puska gyanánt.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Emelet Mektupp
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
754
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 17, 2019 4:27 pm
Következő oldal


Ünnepi bál
Abaddon
Nem véletlen ez az ellentét. Ő egy démon én pedig egy angyal, ellentétei vagyunk egymásnak. Vagyis, ami azt illeti, az ő tökéletes ellentéte Raguel volt, vagy épp Uriel. A béke, a nyugalom, a meghittség, a harmónia. Esetlegesen én fajomból eredendően lehetek az ellentéte. Bár, azért, hogy az utóbbi időben én sem épp a jót képviselek, azt sem hazudtolom meg. S ennek ellenére sem tudunk egyet érteni lényegében semmiben. Ilyen az életünk, azt hiszem.
Azonban meglep, hiszen nem ellenkezik, ezúttal nem teszi meg. Hanem egyet is ért velem. Csak felvonom a szemöldököm rá, tovább magam sem szaporítom a szót a témában. Nem tudom, hogy bízik-e az emberekben, a magam részéről én nem teszem ezt meg. Lehet ez egy csapda is. De lehet, hogy nem az. Bármi lehet, a mai világban már bármi is lehet.
-- Nincsenek tisztába vele? - vonom fel a szemöldököm. Ez egy olyan dolog, melyhez nem hogy nem értek, de nem is igazán értem meg. De igen, jöhet a kérdés, tőlem, hogy miként nem ismerheti meg valaki ennyire önmagát, míg felém pedig, hogy miért várom ezt mindenkinek?
- Tudásra teremtettek, hogy tudjak, hogy ismerjek mindent és mindenkit, a legapróbb részletekig. Szerinted mi lehet a gyenge pontom? - vonom fel kérdőn a szemöldököm újra csak, ajkam szegletébe mégis jóleső, szinte már boldog mosoly vibrál. - Nem olyan nehéz rájönni - heccelem egy kicsit. Kimondani nem fogom, hiszen felesleges lenne.
Tudom, hogy a tudás hiánya, ha ezt elveszik tőlem, az az én igazi gyengém. Az, hogy a leviatánokat nem ismerem, hogy nem tudok róluk semmit, hogy nem emlékszem róluk semmire az alapjaiba dönti meg a világképemet, az arról kialakult képet, mindent, amit ismerni véltem.
Kétségbe taszított. Mit ismerhetek és mit nem?
Értetlenkedésemre mégis egyszerű választ kapok.
- Ha tudod, hogy nem értem, miért próbálkozol vele? - torpanok meg egy pillanatra a lépcsőn felfelé haladva és fordulok hátra. Pillantásom őszinte, érdeklődő, mosoly mégsincs rajta.
De a továbbiakban nem őt figyelem, egy pillanatra a közönségen tekintek végig, kik vannak itt a bálon, ki lehet fontos és ki nem, vagy, hogy egyáltalán mi is történik. Figyelem őket, és lemaradok arról, ahogy a homlokát ráncolja.
Fent pedig pillanatok alatt eltüntettem a ruhájára ragadt, csorgott, csöpögött étel- és italdarabokat.
- Miért jönnék…  - tekintek rá értetlenve. Szemöldököm ráncolom, szeretném megérteni, tényleg, de nehezen megy. - Miért gondolod, hogy mi… olyan… - fejemet rázom csak simán, még fel is fonom szemöldököm. Ám mivel hajam csalafinta módon a jobb oldalam irányába van befonva, így most a balon, kicsúszik pár kósza tincs. Könnyed mozdulattal simítom vissza azokat, ám sokat nem segítenek. Továbbra is kicsúszik, arcomba hull.
- Amit te keresel úgy vélem, azt úgy hívják, hogy bejárónő - tekintek rá újra csak komolyan. Esküszöm néha egyáltalán nem értem a pasast. - Nincs erre kifejezetten szolgátok lent a pokolba? Úgy értem a pokol már feljött - vonom meg a vállamat. Nem tudhatom, hogy foglalkoztat-e impeket, ad-e nekik munkát, megélhetést, vagy éppen nem teszi meg. Ennyire még mindig nem ismerem a pokolbéli társadalmat, felépítést.
- Miért láttam volna? - pislogok rá, fejemet enyhén félrehajtva. Végül csak egy apró sóhaj szakad fel torkomból.
- Hm? - kérdezek vissza. - Hogy hogy merre tovább? - harapok bele alsó ajkamba s érdeklődve tekintek fel rá. Közben odalent megszólal a zene, s fejem fordítom csak abba az irányba, a táncoló párokat veszek szemügyre. Szívembe nem költözik irigység tudom, hogy képtelen lennék a mozdulatokra, s ezt a velem szemben álló is tapasztalhatta már.
Credit •• Ashes
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Abaddon


Emelet Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
323
☩ Rang :
Lovas, a Háború
☩ Play by :
Cam Gigandet
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 15, 2019 10:03 pm
Következő oldal


Ünnepi Bál
Mindenki - Ophilia • zene  • Credit:
Bárhol is járjunk, bárhol is hozzon össze a sors - vagy valami más - keze, mindig sikerül ellentmondanunk egymásnak. Végetelen verbális küzdelem ez a sötétség katonái és a fényesség seregei közt. Pontosan amennyire unjuk már pont ugyan annyira élvezzük is, ne áltassuk magunk. Hallgatom szavait, némán szótlanul, tőlem nem várt módon. Tekintetemmel követem az övét mely a vadászok felé indul szemléltetés közben. Majd visszavezetem tekitem rá. Mikor Ő is így tesz, s látom szemeiben a vágyakozást, látom rajta, hogy várja reakcióm, okfejtésem, ellentmondásom. Orcámra széles mosolyt húzok, majd... fejem enyhén oldalra lendítem. - Talán valóban így van. - Nincs ellentmondás, nincs kesztyű felvéve. Vagy éppen így teszem, hogy rá hagyom? Bizonyosan ez az eshetőség is végig fut kobakjában, s mi van ha ez a célja? Vagy csupán egyszerűen és nyíltan, nem belefolyni a dologba. Jó kérdés, mire talán sosem derül fény. Aztán a félelems a gyenge pont kerül szóba, tekintetem a poháron pihentetem miközben az ital táncát szemlélem mit a mozgásra kényszerül eljárni a kezemben. - Nem mindenki van tisztában tulajdon gyengéivel, sokan tán addig a pontig nem is tudnak róla míg szembe nem kerülnek vele. - Az igazat megvallva én magam sem tudom mi volna az pontosan, valami motoszkál bennem ott a távolban, mélyen a sötétség bugyraiban, de hogy mi volna, nem tudnám megfogalmazni. Túlzottan el voltam és vagyok foglalva a folytonos harccal, nem volt időm ilyeneken elmélkedni. Végül sokat mondón feltekintek rá, elkapom tekintetét s úgy teszem fel kérdésem. - Vajon Te találkoztál e már vele, tudod e mi volna az számodra? - Csupán kíváncsiság, bár balga dolog volna részéről ha felfedné éppen egy démon előtt. Persze nem számítok válaszra, így el is engedem a történet ezen fonalát. Jót somolygunk kérésemen s beleegyezett amint szemtanúja lesz emlékeztet reá. Így haladunk az emelet felé hol, ahogy Ő fogalmazott, kellemesebben fogom érezni, hát, állok elébe...
Bár hogyan is próbálok képtelen vagyok komoly maradni reakciójára. - Az irónia nem az erősséged még mindig. - Csóválom meg fejem enyhén a dobás elvétésére. Ezt követő szavai viszont szöget ütnek fejemben. "Mindig emlékszem, mindenre. Kivéve, amit Isten akart, hogy elfelejtsek." Szemeim parányit szűkítem össze, szinte észrevétlen, mire újra rám tekint már nyoma sincs az öszetönös cselekvésnek. Eme két mondatot elrakom későbbre. Kényelesen követem lépteit, ahogy ruhája sarkába csippent, másik kezét pedig a korláton vezeti végig kecsesen haladva felfelé. Továbbra is jót vigyorgok magamban a helyzeten.
Végül elérjük célunk, könyvespolcok amíg a szem ellát, roskadoznak különféle darabok alatt. Kezem magam elé emelem színpadias ártatlanságot színlelve. - Távol álljon tőlem! Miért tán zavarba jöttél? - Kérdezek vissza parányit közelebb hajolva, a pimasz mosoly most is ott bújkál a megszokott helyen. Figyelem mit alkot végül, hogy hogyan lesz az ingből - mely az egész étlapot tartalmazza néhány négyeztcentiméteren - hirtelen mintha csak vadonat új volna. - Hm, ügyes trükk. Vasalást is vállalsz? Nincs sok holmim, de a szekrényemben némi frissítés nem ártana. - Vizsgálgatom elismerően a művet. Úgy hiszem ezért a tudásért egyes emberek ölnének, ha halandó volnék szinte biztos, hogy Én magam is közöttük lennénk. - Köszönöm, de igazán nem volt szükséges. - Zárom azért le röviden. Végül elvigyorodok ahogy édes kettesben ácsorgunk elhúzódva a házibuli többi résztvevője elől. - Tényleg nem láttál túl sok tini filmet vagy Amerikai Pitét. - Kihagytatlan ziccer. Majd hagyom a témát s körülnézek. - S merre tovább? - Veszem szemügyre a könyveket álló helyemben. Egyelőre nem lépek semerre sem.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Emelet Mektupp
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
754
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Szept. 19, 2019 5:49 pm
Következő oldal


Ünnepi bál
Abaddon
Visszakérdezésénél már tudhatnám, hogy egy hosszabb magyarázat fog következni arról, hogy mennyire nem is vagyunk azok. Várakozásaimat mégis felülmúlja az, amit kapok. Csak a jobb szemöldököm vonom fel.
- A különbség mindössze annyi, hogy amíg az emberek nem halnak meg véglegesen addig mi igen – hajtom mégis oldalra a fejemet, enyhe vitába taszítva magunkat. – Az emberek törvényei szerint tán hiheted azt, hogy egyenlőek vagyunk, de kérlek, nézz szét jobban – bökök fejemmel akár csak az ajtónál álló marcona vadászokra, ki a hátuk közepére sem kívánják az egész cirkuszt. – Egy rúnát, egy csapdát nem állítottak, nem védekeztek eképpen, elhitetik olcsó trükökkel, hogy nem ártanának nekünk, ám a felszín alatt jobban fel vannak készülve ellenünk, mint bármikor – vonom fel a vállamat. Csak azért mert naiv és olykor kedves vagyok nem jelenti, hogy ostoba is. Többet látok, mint ahogy azt bárki más gondolná. Mégis ezúttal fel vagyok arra készülve, hogy még egy vitába fogunk keveredni, ennyibe nem hagyja. Épp más lesz a véleménye az emberekről, mint nekem. Ezúttal talán megint csak a jót feltételezi majd róluk. Azt mégsem hiszem, hogy ténylegesen azt hiszi, hogy egyenlőek vagyunk. Különbségeink kirajzolódnak. Nem, nem vagyunk egyenlőek, csak épp mindenki ugyabban a mocsárba ragadt.
Róla az italra réved a tekintetem, ahogy a kezébe tartott pohárba meglibben az ital, táncot jár.
- Oh, biztos vagyok abban, hogy neked is van egy gyengepontod, mindenkinek van. Még Istennek is és ismered az elméletet. Nem lehet jobbat alkotni annál, ami te magad vagy – vonom meg újra a vállamat. – Egyszerűen csak az tűnik hihetetlennek, hogy az épp a halál? – nevetek halkan.
Ahogy abban is tökéletesen biztos vagyok, hogy vigyorogni fog a halállal szembe, egy szem félelem sem lesz benne. Halkan nevetek csak rajta, fejemet lehajtva. Oldalra font copfom kissé elemelkedik a bőrömtől, ellenoldalán egy kósza tincs szökik ki a laza fonatok közül. Amikor felemel tekintetem, arcom még mindig sugárzik a boldogságtól.
- Bár érdekelne, hogy mégis mi az, amitől igazán félsz – hajtom félre a fejemet, ajkamra szelíd, régről megszokott mosoly kúszik. Szavaim őszinték, nem bántóak. Hajt a puszta kíváncsiság, hogy mégis mitől félne. Mégsem kérdezek rá, nem is hinném, hogy válaszolna rá. – Mindenképp emlékeztetlek majd, ha szemtanúja leszek – bólintok egyet, halkan nevetve. Nem, nem hiszem, hogy ez bekövetkezne. Miért lennék én ott az Ő halálakor?
- Elvétetted? – hajtom értetlenül balra a fejemet, szakasztott úgy, mint első találkozásunk alkalmával. Szemöldököm ráncolom, s bárhogy is emlékszem vissza. – Nem, kifejezetten emlékszem… Hogy nem vétetted el – értetlenkedek tovább.
- Mindig emlékszem, mindenre – nincs olyan, mit elfelejtettem volna. – Kivéve, amit Isten akart, hogy elfelejtsek – utalok itt a kígyólényekre, kikből egy meg is jelent már ma este, ám vele sem foglalkozom. Azt csinálnak lényegében, amit akarnak, nem az én dolgom ez sem.
Már nem.
Ahogy elindulok hallom meg a hangját, szavai újra csak értetlenek. Megtorpanok és visszafordulok.
- Te miről beszélsz? – kérdezek rá, összevont szemöldökkel. – Amit most vázolsz fel, annak az égvilágon semmi köze… - kezdek bele, mire rájövök, a mosolya láttán, a nevetése hallatán, hogy csak ugrat. Fejemet egy amolyan, ez most komoly, mozdulattal fordítom félre és már fordulok is meg, hogy folytassam az irányt.
- Remélem tudod, hogy nincsenek biológiai szüleim – jegyzem meg, ahol már megint vétett egy logikai hibát. A lépcsőn felfelé, egyik kezemmel ruhám szegélyét csippentem fel, a másikat a korláton húzom végig, lendületet kölcsönözve magamnak. Magassarkú cipőm, mintha rám öntötték volna, meg sem botlok benne.
Valójában nem megyek messzire, az emelet egy részéről még kényelmesen rá lehet látni lenti részre. A folyosó két oldalon visz végig, korlát választja el az embert, démont a mélytől. A falak mentén plafontól padlóig terjedő könyvespolcok sorakoznak rajtuk ezernyi könyvekkel. Mohó pillantást vetek rájuk, de nem foglalkozom velük.
- Ilyenkor egyébként az a terved, hogy zavarba hozz? – kérdezek rá értetlenül, nem ez az első hasonló hasonlata. De ha nem is válaszol is elengedem a dolgokat.
Egy kellőleg elszeparált helyen, ahol nem láthatnak minket, még lentről sem fordulok vele szembe. Apró mágiát használok csak, mellyel az eredeti állapotába állítom vissza ingjét. No nem szövetté és növénnyé, de legalább étel- és italmentessé. Ennyi csupán, két másodperc sem az egész, mégsem szívesen buktatom le magam, hiszen mások is láthatták volna ezt lent.
Credit •• Ashes
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Hell or Heaven


Emelet VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
894
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Jún. 20, 2019 8:04 pm
Következő oldal


Emelet Gedob-xy10308
Az emeletre a bálteremből vezet lépcső, melynek tetején keskeny, a terem egészén körbefutó galériáról lehet szemlélni az odalent zajló eseményeket. Akit mégsem csábítana a bámészkodás, egy újabb, kétszárnyas ajtón juthat el az emelet fő folyosójára, vagy a túloldalt egy dolgozószobába, melyből a bejárat fölötti, kicsiny erkélyt lehet megközelíteni. A fő folyosóról egy szalonhelyiség, egy könyvtár és számos hálószoba érhető el. Több ajtó is megtalálható ezeken felül, de azok többsége zárva van. Hozzá kell tenni, az emeletre sem engednek fel akárkit, egy-egy vadász őrzi a feljutást, persze a megfelelő fizetség ellenében bizonyára ők sem ítélkeznek szigorúan.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 30 felhasználó van itt :: 7 regisztrált, 0 rejtett és 23 vendég :: 2 Bots
• Fajaink száma •
Arkangyal
8/7
Leviatán
8/2
Angyal
7
Démon
14
Bukott Angyal
6
Ember
2
Félvér
4
Harcos Angyal
5
Vadász
9
Nephilim
7