Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• San Francisco - Can we help to each other? •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Hell or Heaven


San Francisco - Can we help to each other? VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1033
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 14, 2020 6:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Lezárt múlt
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 23, 2020 12:36 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




Ophilia & Jael

Aprót bólintottam a szavaira, s kicsit bűntudatom volt, amiért ennyire ítélkező lettem az utóbbi időben. Igaz, próbáltam én megérteni Zarallt, mindig az lebegett a szemem előtt, hogy mégiscsak ő állt egész létem során hozzám a legközelebb, ő volt a másik felem. Győzködtem magam minden egyes nap, hogy nem rossz, nem lépett rossz útra sem, csak eltévedt, de egyet nem tudtam érteni a nézeteivel soha. Csak próbáltam megérteni, sikerrel mégsem jártam. Ophiliának pedig igaza volt abban, hogy ez a dolgok menete. Persze nem az, hogy egymás ellen fordulnak a testvérek, ám sajnálatos módon ez is elég gyakori volt. Nem jó, nem szükséges... azt hiszem. Ebben teljesen biztos nem lehettem, nem tudhattam, mi célja van ezzel Istennek. Talán ez csak egy folyamat volt, aminek a végén az eddiginél is szorosabb kapocs jön létre köztem és a fivérem között. Talán a világnak is szüksége volt ezekre a borzalmas dolgokra, hogy újjászülessen.
Összeráncoltam a szemöldököm a szavaira, ez volt az első, hogy nem értettem egyet vele. Tulajdonképpen ez így nem is helyes... nem az egyetértéssel volt a baj, mert akár igazak is lehettek ezek a gondolatok. Ugyanakkor... én már nem nagyon hittem semmiben. Hittem abban, amit csinálok, amire rendeltettem, Atyánkban, de abban, hogy ő ezzel mit akart elérni, nos, halvány fogalmam sem volt róla, így nem is remélhettem, nem is hihettem semmit. Csak tettem, amit eddig is, én nem változtam, legalábbis nem olyan drasztikusan, mint az ikerfivérem.
- Előbb vagy utóbb kiderül, miért tűnt el. Hiszen vissza fog térni, ez az, amiben én hiszek. - Igen, ezt legalább határozottan állíthattam, ha már annyi minden másban voltam bizonytalan újabban. Főleg mostanában, emiatt a nő felbukkanását egyfajta csodaként éltem meg, olyan volt ő, mint fény az alagút végén.
- A démonokhoz nekem... nekünk nincs közünk. Talán valamikor régen volt, de már nincs. Nem ítélem el őket, ami az utóbbi időben kifejezetten nehéz számomra, felülkerekedni az ítélkezésen, ámbár én azért kimaradok az ügyeikből, ha megtehetem. Szavaiddal mégis egyet kell értenem, manapság már semmi sem fekete és fehér, nem tudhatod, ki nyújtja neked segítő kezét, s ki az, aki hátba támad. - vontam vállat esetlenül, mert nagyon reménykedtem benne, Zarall sosem fordulna ellenem, még akkor sem, ha már más körökben mozgunk, mégis féltem tőle. Ahogy Ophilia is mondta... az élet sokrétű. Nekem pedig épp ez volt a legnagyobb kihívás ebben az új életben, mert nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Mikor angyalok támadnak emberekre... én nem tudtam ilyen gyorsan változni, nem tudtam idomulni az új élethez. Nem ment, túl maradi voltam hozzá, hogy változtassak rajta, de azt még én magam is beismertem, hogy nem minden angyal jó, már nem. A démonokról nem voltam más véleménnyel, tényleg elkerültem őket, amióta csak idelent voltunk, a földön, így nem láttam változást.
- Talán... Vagy talán mégis illett. Idelent elsőként azt tanultam meg, hogy mennyire szép a tökéletlenség. Messze szebb, jobb, mint a tökéletes. - Vele együtt mosolyogtam, szinte magam előtt láttam mindazt, amiről mesélt, éreztem a por szagát, ami olykor tüsszögésre készteti az embereket, de megvan annak is a varázsa, mikor egy gyönyörű, régi könyvről leszállt apró porszemek ilyen reakciót váltanak ki belőlünk.
- Köszönöm. Akkor érkeztél hozzám, mikor a legnagyobb szükségem volt a szavaidra. Igazán hálás vagyok neked, Ophilia. - gyengéden megszorítottam a kezét még egyszer utoljára, majd eleresztettem. Mosolyogva búcsúztam tőle, feltöltött energiával, egészen elevennek éreztem magam, szinte boldognak, ami hosszú idő óta az első alkalom volt. Megviselt az egész háborúzás, a herce-hurca Zarallal, ő pedig egészen rövid idő alatt adta vissza a hitemet, s még egy kis örömöt is csempészett belém.
- Köszönöm. - mondtam köszönetet még egyszer. - Én is remélem. Maradjon meg a hited, s ne változz meg, kérlek! - tettem még hozzá egészen halkan, továbbra is mosolyogva, s ez a görbület azután is jelen volt, hogy a nő eltűnt.

624 szó ● köszönöm a játékot, imádtam, és téged is! OMG luvu
●●
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


San Francisco - Can we help to each other? Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
769
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 21, 2020 10:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Jael
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Az életben az a legszebb Jael, hogy nem vagyunk egyformák. Még mi angyalok sem, a Mennyország túl unalmas és sekélyes lenne, ha így lenne. Gabriel és Michael soha nem versengtek volna és nem ösztönözték volna egymást arra, hogy jobbak, erősebbek, kitartóbbak legyenek - hajtom enyhén félre a fejemet. Halovány mosollyal tekintek a velem szemben ülő lányra. Szavaimat komolyan gondolom.
- Én örülök, hogy nem vagyunk egyformák, úgy nem tudnánk előre haladni a világban - hiszen mindig a különböző gondolatok irányították elő a nagy változásokat, bármilyen szempontból nézzük is. Az emberek között ez túl hamar harapódzott el, de a változások mindig megmaradtak, az emberi lélek pedig begyógyult előbb, vagy utóbb. A munkánk soha nem szűnt meg a Földön, de hát Atyánk erre teremtett minket. Ez így volt rendjén.
- Abban hisznek, hogy ezzel Atyánkat hívhatják haza, hogy azért ment el, mert az embereket örök kárhozatra ítélte. Nem ez lett volna az első alkalom, hogy megtette - Gabriel és követőinek a gondolata nem hibás. Egyetlen egy dologban az: nem tudjuk, hogy Atyánk mit szeretne.
Saját véleményem ezzel kapcsolatban teljesen más, azonban én túl kishal vagyok a tengerbe, hogy meg is osszam, anélkül, hogy kérdeznének, hogy engedélyt kapjak rá. Szavaimban mégis hiszek. Nem vezérli őket rossz szándék.
- Nem minden rossz, ami rossznak tűnik. Ha hiszed, ha nem, nem minden démon cselekedete rossz szándékból gyökerezik, még ha rosszat is tesznek. Ugyanúgy, nem minden angyal tettei jóságosak, hiába tűnnek annak. Az élet, te is tudod, hogy ennél jóval sokrétegűbb - Atyánk egykor arra kért minket, hogy vigyázzunk az emberekre és az őket megkísértő démonoktól védjük meg.
- A démonok lettek azok, akik megvédik az embereket tőlünk, halált érdemelnének emiatt? Pedig démonok. Ez már rég nem olyan egyszerű, mint amilyen egykoron volt - hajtom oldalra újra a fejemet. Valóban nem az, és ahogy a világ változik úgy kell nekünk is változnunk. Mi vagyunk azok, akiknek idomulni kell a világhoz és akkor képesek leszünk változást létrehozni.
Ez lehet a mi örökségünk, még ha sokan nem is így látják, vannak tán, akik igen.
Beszélgetésünk fonala mégis tovagördül és vidámabb témákat pedzegetünk, mindketten. Szívesen mesélek arról, hogy mit csináltam odafent. Élveztem a munkámat, élveztem az embereket, testvéreimet figyelni, még ha én soha nem lehettem részesei azon nagy történeteknek.
Szívemet egy ismeretlen érzés szorítja össze, magam sem értem, hogy miért, ahogy arra gondolok Cassael miként járt ott fent. Hiányzik az otthonunk.
- Legalább is illúzióval, úgy nézett ki, mint a por - mosolyodom rá lelkesen. - De Cassaelnek igaza volt, nem illet Atyánk dicsőségéhez és tisztaságához - somolygom orrom alatt. Hiszen ez tényleg így van. Nem illett.
Vajon most, hogy nem vagyok ott, mi történt, ott?
- Ismerős érzés. Valahol én is mindig bűnnek éltem meg. De nem hinném. Atyánk csodás kezének munkáját mi is élvezhetjük, nincs ebben semmi olyan, amiért szárnyaid kerülhetnek levágásra - mosolygok rá kedvesen, kezét finoman fogom meg. - Ismerd meg a világot, azon helyeket, amelyekre sokszor gondolsz, mert ezek vezethetnek téged azon az úton, amelyen megtalálod a megoldást, Zarall szívéhez - lassan állok fel az asztaltól, de kezét, ha engedi még fogom. Mellé sétálva csókolom meg orcáját.
- Vigyázz magadra Jael, remélem találkozunk még. Ne neheztelj fivéredre, szándékai tiszták. A türelem kísérjen utadon - mosolygok rá, s lényem lassan tűnik el előtte. Dolgom van még, sok. Cassael kérte segítségem nem tehetem meg, hogy nem veszem számításba a sürgetést, melyet feladata irányába szentelt.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 19, 2020 12:23 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



To: Ophilia




Kifejezetten elégedett voltam, amiért egyetértett velem, ez az bizonyította, mégsem veszítettem el a hitemet, csak... meginogtam egy kissé. Az emberek által gyakorolt érzelmek nem voltak mindenkire jó hatással, bár meggyőződésem volt, az otthonunk elhagyása nagyobb törés volt számomra, ezáltal nagyobb hatást is váltott ki belőlem, mint holmi érzések. Ráadásul ezzel a tudtomra adta azt is, nem szabad letérnem a jó útról, a hit útjáról, mert ez a mozgatórugója mindennek, legalábbis véleményem szerint.
- Bárcsak mindenki úgy gondolkodna, mint te. - vágtam egy szomorú fintort, s az asztalra szegeztem a pillantásom néhány másodperc erejéig. - Abban bízom, idővel a hitüket vesztett társaink is észhez térnek. Hiszen... abban hinni, hogy a gyilkosság bármit is megold... nem helyes. - sóhajtottam. Próbáltam én megérteni Zarallt és a többi hozzá hasonló angyalt, s részben sikerrel is jártam, ugyanakkor a gyilkosság nem volt megoldás. Sosem tettünk hasonlót, még Lucifer is száműzetésbe került csak, nem fosztották meg életétől, ahogy a bukottaktól sem vettük el azt. Igaz, a szárnyaktól való megfosztás felér az életünk elvesztésével, bár ebbe a témába inkább nem mennék bele.
Ahogy Gabrielt és a hozzá csapódó fajtársainkat, úgy a vadászokat is meg tudtam érteni, sőt, őket még jobban. Mi nem voltunk ide valóak soha, nem volt itt keresnivalónk, ami sok embernek jogosan nem tetszett. A gyilkossággal akkor sem értettem egyet, soha nem is fogok, akkor sem, ha jelenleg a halál lehetetlen volt, ugyanakkor az indíttatást képest voltam megérteni.
Csupán egy biccentésre voltam képes, többre nem, mert... nem éreztem normálisnak a félelmet. Minden érzelem közül ez és a harag volt a legérthetetlenebb, a legrosszabb, még mindig küszködtem velük. A félelem szinte már kebelbarátommá vált, igaz, nem kifejezetten személyektől féltem, inkább a történésektől, a bizonytalanságtól. Olyan érzés volt ez, amitől nagyon szívesen megszabadultam volna.
- Az emberek segítése, Atyánk segítése. - felelem összevont szemöldökkel, mert ráébredek, nem csak ennyi. - Én... személyes küldetésemnek, vagy ha úgy tetszik utamnak gondolom minden rossz dolog megakadályozását. Amennyiben tehetem. - sóhajtottam újra, mert sajnálatos módon nem akadályozhattam meg minden rosszat, nem vethettem véget például ennek a háborúnak ember és angyal között, nem akadályozhattam meg, hogy Zarall a rossz oldalra kerüljön. Kicsit úgy éreztem, elbuktam.
- Tökéletesen igazad van, drága Ophilia! - mosolyodtam el szélesen, ő képes volt arra, hogy egy kis boldogságot csempésszen a borús napjaimba. Nagyon reméltem, még találkozhatok vele, többször is, erre mindenkinek szüksége lenne. Zarallnak leginkább, de... kételkedtem benne, hogy hatna rá bárki is. Ha én, mint ikerhúga nem voltam erre képes, akkor senki, ez volt a szomorú igazság. Épp ezért kellett nekem mindent megtennem érte. - Atyánk mindenhol ott van, s amiket teremtett, ugyanúgy hozzánk is tartozik, a mi részünk. - Ez segített, miképp egy kicsit otthonosabban érezzem magam idelent.
Megmosolyogtattak a szavai, annyira emberinek tűnt, ahogy az irattárról mesélt, már egyáltalán nem is tűnt furcsának vagy nem idevalónak. A társaságának pedig nagyon is örültem, igazi napfény volt ebben a kis kávézóban.
- Sajnálom, hogy odafönt nem foglalkozhattam az irattárral. Biztosan csodás hely volt, főleg, ha képes voltál port varázsolni oda. Szerintem kifejezetten illik ilyen helyekre a por! - nevettem én is, magam előtt látva mindazt, amit elém tárt szavaival. Tényleg nem tartózkodtam soha az ő munkaterülete közelében, egyéb elfoglaltságok miatt, de magamban megfogadtam, megnézem, ha még esélyem nyílik rá egyszer.
- Nem nagyon mertem eddig a saját vágyaimnak élni. Azt valahogy... nem tartottam méltónak egy kerubhoz. Mármint... szabad nekem csak magamra gondolnom? - kérdeztem teljesen komolyan, tekintetemmel belecsimpaszkodva az ő pillantásába, elgondolkodva a kérdésen. Szinte már egy rövid sétát, vagy repülést is bűnnek éreztem.


words: 578 || youtube || note: fgbhjfk fgbhjfk luvu || kredit || inspirate by
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


San Francisco - Can we help to each other? Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
769
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Szept. 20, 2019 9:45 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Jael
[You must be registered and logged in to see this image.]
Mosolyogva bólogatok a szavaira. Ha belenéznék a fejébe, amit soha nem fogok, akkor vitába szállnék vele biztos. Soha nem tartottam magam bölcsnek, soha nem is hinném, hogy máshogy látom a világot, mint bárki más. Az tény, hogy annyit láttam – ám nem tapasztaltam – hogy képes vagyok a közös, mindenki más látásmódját is visszahozni az elméjébe. Hiszen egykor ő is úgy gondolta, ahogy én most, csak épp elveszett.
Én pedig csak az útra segítek neki visszatalálni.
- Pontosan. Rengeteg dolog van, amit tanulhatunk az emberektől. Rengetegen vannak, kik a hitüket sose hagyják el, ez pedig egy olyan erény ma, melyet igenis tanulhatunk tőlük – nevetem halkan, nem megróvni akarom, egyszerűen csak tudatni, hogy van más lehetőségünk is. Ez az, amiért annyira csodálom őket, amiért ők megkaphatták a szabad akaratot. Ők képesek azt jóra használni, ám mi? Nézzük meg, mi történt, csak mert hirtelen kaptunk egy kis szabad akaratot.
- Már hogyne létezne – hajtom oldalra a fejemet. – Csak nézz körbe, napról, napra láthatsz ilyen embereket. A város vezetése, szörnyű dolgokon mentek keresztül, veszteségek és az emberek sem könnyítik meg a dolgaikat és igenis harcolnak mindennap az emberekért, hogy jobb legyen nekik, mert hiszik, hogy lesz még egy szebb nap. Nézz el New Yorkba, az ottani vadászok, még ha ránk is vadásznak – vonom fel az egyik vállamat könnyedén. – Hitből teszik, mégha az a hitük is, hogy egy olyan világot akarnak, amibe mi nem vagyunk. A hitüket meg lehet törni, el tudják veszíteni de újra és újra megtalálják és harcolnak tovább. Mindegy, hogy mennyiszer esnek a földre felállnak, történjen bármi is. Az élet apró csodái megtalálhatóak a mindennapjainkba, csak jobban oda kell figyelni – felelem neki.
Való igaz, hogy nehéz jószemmel nézni akár a vadászok hitét, akár a városvezetésének a hitét. Hiszen vegyes érzéseket válthat ki belőlünk. Mi lesz ha tényleg megölnek minket? Mi van, ha többé nem kérnek a segítségünkből és boldogulni fognak nélkülünk is?
Nos, úgy vélem, hogy akkor Atyánk sikerrel járt velük szembe és valóban ők a teremtésének a csúcsai.
- Ez teljesen normális Jael. A félelem nem egy rossz dolog, hiszen ha sikerül legyőznöd, szembe szállnod vele, erősebb leszel mint valaha, még ha ezt nem is hiszed el – a hite pedig megerősödik majd. A félelem nem rossz, én is félek. Féltem a testvéreimet ez a háború teljesen szétszakítja őket és elég csak rá és Zarallra nézni.
- Bíznunk és cselekednünk – egészítem még ki egy apró féloldalas bólintással. Nem állítom, hogy könnyű lenne, mert nem az. Nem lesz könnyű ez az út, vélhetőleg egyikünk számára sem. Mégis meg kell próbálnunk, élni kell a lehetőséggel, mely adatott nekünk. Atyánk lehet, hogy már nincs közöttünk tanítását mégis tovább tudjuk vinni.
- Miért nekünk mi az utunk? – kérdezek vissza. Nem igazán értem most meg Zarallt. Gabrielt könnyebben megtudom, el tudom fogadni az ő szavait. Ám Zarallét? Az utunk épp az, hogy segítsük az embereket. Évezredeken keresztül ezt az utat követtük. Mi más lehet még?
- Valóban a Föld mindig is az emberek otthona volt, s amíg a démonok szabadon járhatnak le a Pokolba, nekünk ez nem adatott meg a Mennyel. De lépj ki az emberek által épített világból. Sétálj az erdőbe, repülj az óceán felett, ússz a mélyére, feküdj le egy virágokkal terhes rétre, engedd, hogy a nap simogassa az arcodat, figyeld egy szikla szirtjéről a holdat, a csillagokat, hallgasd a farkasok vonyítását. Mindenben érezni fogod, hogy Atyánk ott van, itt van még és ahogy ez az embereké, ez úgy a miénk is – a természeten keresztül érhetjük el a legjobban, a mennyei békét. A csendet, a nyugalmat. Még a legnagyobb vihar közepén is ott van ez a nyugalom. Atyánk teremtette, most, ebben a pillanatban van jogunk élvezni is, megtapasztalni, nem csak azokat a rosszakat, amit Michaelék hoztak ránk.
- Odafent sajnos nincsenek könyvek, de idelent persze. Mielőtt lejöttem volna próbáltam az irattárat a földi irattárékéhoz hasonlatossá tenni. Mint amilyen Alexandriában volt! Vagy Rómában. Még a port is odavarázsoltam, bár inkább volt ez illúzió – nevetek halkan. – De hát Cassaelnek nem tetszett, úgy vélte – nevetem én is halkan, jóízűen. – Hogy Atyánk otthonába nem illik a hasonló rendetlenség – felvonom a vállam végül. – Igaza is van – egy pillanatig engedtem a saját vágyaimnak, már ha senki más sem törődött velem odafent.
- Szóval séta. És csak a városban teszed ezt, vagy más helyeket is meglátogattál már a világban? – kérdezem érdeklődve. Biztos nem lehet könnyű az emberek nélküli holt városokba járkálni, mégsem tudnám kihagyni, hogy ne tegyem meg.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Szept. 17, 2019 7:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



To: Ophilia




Mindig érzek egyfajta kötődést angyaltársaim iránt, legyen az ark, harcos angyal, vagy akár bukott. Teljesen mindegy, melyik csoportba sorolandó, aki angyal, nem szűnik meg szárnyas lenni akkor sem, ha elveszítette tollas csodáját. Ophilia irányába is megvolt ez a kötődés, már azelőtt, hogy bemutatkozott volna, ahogy viszont beszédbe elegyedtünk, ez a kötődés egyre erősödött. Nagyon tetszett a gondolkodása, bölcs szavai, ahogy látja a világot, az embereket, az angyalokat. A nézetei egyszerűen fenomenálisak voltak számomra, még többet, s többet akartam tőle hallani, tudni, amit ő. Csodáltam, mert irattárosként nem volt olyan dolog, amit ne látott, hallott, vagy olvasott volna.
- Így van, adhatunk nekik hitet, ugyanakkor mi is kaphatunk tőlük. - feleltem könnyedén, s így is gondoltam. Tényleg kaphattunk mi is hitet az emberektől, habár ők sosem találkoztak Istennel. Igaz, másféle hit is létezett. - Találkoztál már olyan halandóval idelent, aki mindent elveszített, mégis hiszi, egyszer minden újra a régi lesz, vagy legalábbis jobb? Szerintem ez egy csoda, olyan csoda, ami létezik. - mosolyodtam el, hiszen én már találkoztam ilyen emberrel, láttam, tapasztaltam mindezt. Tényleg varázslatos volt, s ezekért az apró örömökért megérte itt lenni, megérte élni.
- Én is hiszek, bár nem tagadom, néha vannak kételyeim. Inkább amiatt, mert aggódom, félek, azt hiszem. - Igen, az érzelmekkel a mai napig bajlódtam, néha másodpercekig, vagy percekig gondolkodnom kellett, melyik is az az érzelem, amit éppen érzek, tapasztalok. Nehéz volt megfogalmazni, mert nem tudja elmondani szavakkal senki, mi zajlik le benne, talán csak körülírni. Tudtam, mi az, ami kellemetlen érzés, s mi az, ami kellemes, az elnevezésük sokszor mégsem jött a nyelvemre.
- Szeretnék segíteni Michaelnek, s még Gabrielnek is, hiába állok a másik oldalon. Talán egy nap sikerül meggyőznünk őket, vagy maguktól jönnek rá, s abbahagyják ezt a háborút. Ebben kell bíznunk, akkor el is jön ez az idő. - aprót bólintottam, beleegyezésül, bár ő sokkal biztosabb volt a dolgában, mint én. Nem használta a talán, vagy a ha szócskát, nekem viszont kételyeim voltak, csak a hit maradt, illetve a remény, ami egy nagyon komplikált dolog volt, már szinte nem is érzelem.
- Igazad lehet, ám az összehasonlítás olykor tévképzeteket szül. Zarall, példának okáért meg van róla győződve, az emberek rosszak, s mind alja nép, csak mert nincs meg az erejük, vagy épp az útjuk, mint nekünk. Ugyanakkor... valóban fontos felmérni a szituációkat, a jelenlegi helyzet okán. - Mikor Zarall neve elhagyta a számat, egy kicsit mindig körbeölelt a szomorúság, mint egy sötét köpeny, amitől nem tudok megszabadulni, hiába dobom le magamról.
A fejrázását figyelemmel követem, ahogy a hirtelen pislogását is, de nem tulajdonítok túl nagy szerepet nekik. Ophilia számomra egy kissé furcsa jelenség, bár ezektől a kifejezésektől mély bűntudat hasít belém. Már a saját fajtámat is különcnek tartom, aki nem vette még át az emberek szokásait. Szégyenletes, ám ezt tette velünk a „beilleszkedés”.
- Mindig is úgy gondoltam rá, mi egy másik világ részét képezzük. Nem ezt. Még ha le is jártunk olykor, egyengettük is az emberek útját... sosem éreztem magam idevalónak. - Egy mosollyal köszöntem meg a kézszorítást, amit viszonoztam is ösztönösen. - Mégis igazad lehet, hiszen ezt a helyet is Atyánk teremtette, mi pedig az ő gyermekei vagyunk, ugyanúgy, ahogy az emberek is. Megtalálni a helyünket viszont nem olyan egyszerű, ezt bizonyára te is tapasztalod. Idővel biztosan másképp lesz. Még számodra is. - Újabb mosoly, az ő jelenlétében nem volt nehéz, úgy tűnt, ezt a szokást már átvette az itteniektől.
Érdekes kérdést tett föl, amíg nem magyarázta meg, pislogtam néhányat, bár utána is erős gondolkodásba kellett kezdenem.
- Nem is tudom. Odafönt nem volt számomra más, csak a vezetői pozícióm, a harc, az emberek segítése. Azt hiszem mindig is kellemesen éreztem magam küldetések közben. Viszont... amióta itt vagyunk rájöttem, hogy egy séta is tud olyan kielégítő lenni, mint a repülés, mert az... valahogy más. Mikor a cipőd alatt ropognak a kavicsok, vagy zörögnek a levelek. Repülés közben ilyen nincs. - Mosolyodtam el, ez egy kicsit másféle mosoly volt. Vidámabb, izgatottabb. Az ő szavait ízlelgettem, miután elhallgattam, s rögtön eszembe jutott egy kérdés, amit ki másnak tennék fel, ha nem neki? - Szagoltál már meg könyvet? Ez odafönt talán nem szokás, idelent viszont az emberek csinálják. Egyszer kipróbáltam, nagyon kellemes illatuk van. - Elnevettem magam, furcsán hangzott ez a számból, ráadásul a rám telepedő szomorúság és kétségbeesés is nagyon lecsökkent, amióta témát váltottunk.


words: 714 || youtube || note: ha valami nem jó, sikíts! 3  || kredit || inspirate by
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


San Francisco - Can we help to each other? Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
769
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Szept. 17, 2019 5:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Jael
[You must be registered and logged in to see this image.]
Kedves mosolyom nem tűnik el az arcomról, továbbra is ott virít rajta. Nincs bennem harag, sem negatív érzés. Egyszerű és színtiszta hit. Hit a fajom felé, hit Atyánk felé, mely töretlen marad. Hiszek szavaimban, sőt tudom, hogy ez így is lesz, hiszen nem lehet máshogy. Miért is lenne úgy majd? Számomra teljesen elképzelhetetlen, hogy ez ne úgy végződjön, hogy Atyánk visszatér.
- Hited ne hagyjon el, Jael. Hiszen ha a miénk elhagy, akkor az embereknek milyen reménye marad? – hajtom enyhén oldalra a fejemet. Nem rovom meg, még csak meg sem feddem, egyszerű nyugodt hangon kérdezem tőle. Szemeimet egy pillanatra sütöm csak le, majd újra reá emelem zöldes íriszeimet. – Mi vagyunk, kiknek fényt kell mutatni számukra a legsötétebb órákban is. Legyünk mi a fény az éjjelükbe és higgy abban, hogy minden rendbe fog jönni, még ha most nehéznek is tűnik a helyzetünk. Nem tudhatjuk, hogy mi mozgolódik a háttérbe, melytől minden megváltozhat – oh, és ha tudnám, hogy mennyire megváltoznak majd a dolgok, tán nem tennék ilyen egyszerű kijelentést, ennyire könnyelműt. Mégis mindannak ellenére, ami történt velem, ami fájdalmat okoztak testvéreim nem tudnám szomorúan, keserűen, vagy hitehagyottan nézni világunk alakulását.
Hiszek még a jóságukban. Hiszek az angyalokban.
- Atyánk mindent tud és mindent lát. Nincs kétségem afelől, hogy most is figyel minket. Meglehet, hogy ezért sem tér vissza, a vitákat el kell rendeznie a két fivérnek, mi pedig segítségünkre lehetünk. Te és Zarall, ti vagytok azok, akik közel állnak az arkokhoz, kik képesek józan ésszel meggyőzni őket arról, hogy amit tesznek, nem tehetik örökké – nem véletlenül nem használom azt a szót, hogy hibás, amit tesznek, mert nem érzem annak. Nem hiba, amit vétenek, hiszen ezek is mi vagyunk. Ezzel a tudattal együtt kell élnünk, de építkezhetünk belőle. Tanulhatunk a hibáinkból. Az angyalok a legbölcsebb lények a világba. Példát kell mutatnunk az embereknek és a démonoknak is, de akár saját fajtársainknak is.
- Sokan el vannak veszve, legyünk mi azok, akik irányt mutatnak nekik – mosolygok rá kedvesen továbbra is. Úgy tűnik, hogy ez az egyetlen gesztus, melyet képes voltam eltanulni az emberektől le sem vakarható a képemről.
- Mindegyik fajnak megvan a maga erőssége és gyengesége. Az erkölcsi értékekben magasan az emberek felett állunk, ám érzelmi világban, a hituk megtartásában, de még az akaraterejükben is felülmúlnak minket. A hasonlítás nem minden esetben káros, van hogy számba kell venni, hogy ki mire képes, mit tud elérni, egy hasonló világban, ahol a háború pusztít, ahol már nem húzható meg élesen a határ a jó és a rossz között, meg végképp szükségünk van erre. Ahogy arra is, hogy felismerjük saját magunk gyengeségeit, és az ő erősségeiket is – dönteni kell, hogy mikor mit cselekszünk, kinek segítünk és kit használunk ki. Kegyetlen szóhasználat, de így van. Ez az egész csak így lesz túlélhető. Tisztába kell ezzel lennünk, így nem árt, ha összehasonlítjuk magunkat az emberekkel, de akár a démonokkal is.
S a kék szempár újra belibben szemeim elé, ahogy a katakombába könnyedén előre enged, az az apró megjegyzés.
Zavartan pislogok párat saját emlékeim miatt, fejem kissé megrázom.
- Pedig mi is a világ részét képezzük, Jael – nyúlok előre és szorítom meg újra csak a kezeit. – Tudom, hisz számomra is szokatlan a Föld, hogy nem a mennybe vagyunk, de ugyanúgy a Föld a mi otthonunk is, van benne helyünk. Csak meg kell találnunk azt – mosolygok rá bátorítóan és talán ebben tudok neki segíteni. – Mi az, amit a legjobban kedvelsz? Nem csak idelent, hanem úgy ámblokk? Én a tudásszomjam miatt a legjobban a könyvtárakba, múzeumokba, irattárakban érzem magam igazán otthon, az emlékek között, melyet az emberek őriztek meg ily hosszú idő után is – próbálok neki hasonlatot hozni, hogy értse miért is kérdezem, amit kérdeztem. Így talán a segítségére lehetek a jövőben is majd.  
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 16, 2019 3:38 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



To: Ophilia




Hinni akartam Ophilia szavainak, mindennél jobban, mégsem volt ez olyan egyszerű. Sokkal árnyaltabb, mint azt bárki el tudná képzelni. Ahogy a világ sem volt fekete, s fehér, úgy ez a téma sem. Nem nyugodtam meg ettől, hiába voltak a nő szavai nyugtatóak, vagy hihetőek, annyi kérdés merült fel bennem. Csodálkoztam, a fejem felett nem jelentek meg kérdőjelek, mint valami rajzfilmben, amiket nem értettem, s amiket valószínűleg sosem fogok megérteni. Logikátlan rajzolt figurák furcsa, abszurd élete.
- Szeretném ezt hinni. S idővel biztosan így is lesz. - Tudtam le ennyivel, mert fölöslegesnek éreztem tovább taglalni a kételyeimet, félelmeimet. Annak, ha valaki panaszkodik, ám nem tesz ellene, s nem is tud tenni ellene, nincs értelme. A racionalitásomat ennyire azért sikerült megőriznem még idelent is. Egy részem tényleg elhitte a szavakat, hitt, méghozzá erősen, Michaelben, Atyánkban, még Zarallban is. A másik részem elveszett volt. Bár talán ez így ostobaság, bizonyára nem egy részünk van, apró pici darabkákból állunk össze, ezt nevezik a halandók személyiségnek, a spirituálisabbak pedig léleknek. Ez a lényünk, ezek az apró mozaikdarabkák alkotják a nagy egészet, amit sokszor senki sem ismer, még saját magunk sem.
Ophilia szavai és jelenléte viszont elég erőt adtak ahhoz, hogy tovább csináljam, tovább haladjak a kijelölt úton, vagy választott úton, bárhogyan is nevezzük. Kételyeket is elültetett a fejemben, ám csak és kizárólag olyat, ami eleve ott is volt. Nehéz volt ez az egész...
- Valóban nehéz kitalálni, mit akart ezzel elérni, mi volt a célja, vagy egyáltalán szándékosan tette, amit tett, vagy sem. Ugyanakkor egyet kell értenem veled, amíg nem fordul jobbra minden, nem sok esélyt látok arra, miként visszatér hozzánk. Vagy talán épp amiatt fog. Én azonban nem szeretném, hogy így térjen vissza, egy ilyen világba. - Kicsit elkeseredtem, ahogy róla beszéltünk. Egyikünknek sem volt szoros kapcsolata vele, úgy értem, személyesen nem. Én mindig is közel éreztem magam hozzá, bizonyosan sokan mások is a testvéreim közül, talán még maga Lucifer is, hiába történt, ami történt. Nehéz volt emiatt róla beszélni, a hiányáról, egy kicsit mindnyájan ürességet érezhettünk emiatt.
- Nem tudok nem egyetérteni veled. - mosolyodtam el, kicsit megnyugvást éreztem emiatt. Valakivel úgy beszélni, hogy nem értünk egyet, mégis megvan a közös nevező. Igazán kellemes érzéssel töltött el. - Nem tartom magam többnek, jobbnak, mint egy halandó embert. Erősebbek vagyunk, s bizony, képességekkel rendelkezünk, ám ez... Ostobaság egyáltalán ezt latolgatni. Az összehasonlítás mit sem ér, nemde? - Feleltem kérdéssel az kérdésére, bár nem voltam biztos benne, valóban egy kérdést tett fel. Egyrészt megzavarta a gondolataimat, a világnézetemet, másrészt megerősített sok dologban. Már csak ezért boldog voltam, hogy találkoztam vele, ha a többit nem is számoljuk.
Újabb szavaira csak némán bólintottam. Én sem vártam el senkitől, úgy gondolkodjon, mint én, vagy mindenben értsen egyet velem. Zaralltól sem ezt vártam, tulajdonképpen én nem is Michael oldalán akartam látni, hanem az enyémen, mindentől függetlenül.
- A múlt meghatározza a jelenünket, némileg. A jövőt mégse kellene, hogy befolyásolja, de megteszi. Különösen a halandóknál, akik megannyi érzelmet társítanak a múlthoz, az emlékekhez. - Újabb kijelentés, amihez sokat nem lehet hozzászólni, tulajdonképpen csupán az egyetértésemet akartam kifejezni az irányába. A szavai felé. Roppant bölcsnek láttam a nőt, amolyan mindentudó angyalnak.
- Nagyon vegyesek az érzelmeim, még mindig. Igazat adok neked mindenben, csodálatos ez a világ. Mégsem vagyunk teljesen otthon. Ugyanakkor... ha már így alakult, mi is kihozhatjuk ebből a legtöbbet, ahogyan a halandók. Tanulhatunk tőlük. - mosolyodtam el, ez valóban egy kellemesebb téma volt, még ha egy kicsit szomorkás is egyben. Hiányzott az otthonom, ám már ez vált azzá, amolyan ideiglenes otthonná. Meg kellett szokni, megszeretni, de csak épp annyira, hogy amikor eljön az idő, el tudjuk engedni. Kíváncsi lettem rá, ez hány angyalnak sikerül majd.


words: 607 || youtube || note: ha valami nem jó, sikíts! 3  || kredit || inspirate by
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


San Francisco - Can we help to each other? Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
769
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Júl. 27, 2019 10:35 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Jael
[You must be registered and logged in to see this image.]
Nem tagadom, hogy nem néztem le mióta Gabriel a földön pusztít. Nem tagadom, hogy fogalmam sincs, hogy testvéreimmel mi történt, egyszerűen csak képtelen voltam lenézni. Képtelen voltam látni azt, amit művelnek azzal, amit Atyánk alkotnak.
De soha, soha nem gondoltam abba bele, hogy mit élhetnek át azok, akik nem Gabriel oldalán harcolnak. Egy semleges számára is borzalmas volt a menny, hogy nem tudtam mikor látnak át rajtam, mikor bukok le azzal, ha mondjuk Ramiélt segítem. Az, hogy nem térhetnek vissza közénk, az mindennél rosszabbul esik.
- Idővel, amikor Gabriel és Michael belátják, hogy értelmetlen a vívódásuk, hogy ezzel Atyánkat nem fogják tudni visszacsalogatni, akkor újra hazatérhetünk – mosolygok rá kedvesen. – Amikor Atyánk újra elfoglalja a mennyek trónját, visszaáll minden a régi kerékvágásba – igen, hiszek ebben. Hiszek abba, hogy még minden lehet normális, hogy nem történt olyan komoly érvágás a testvérek között, amit ne lehetne helyrehozni. Nem lesz egyszerű, ezzel tisztában vagyok. De idővel minden seb begyógyul, a hegek ott maradnak, de csak azért, hogy tanuljunk belőle.
Ebben hiszek. És tudom, hogy vissza fog térni Atyánk, ezért sem kívánok letérni arról az ösvényről, melyet ő mutatott meg egykor, évezredekkel ezelőtt. Ez az Ő tanítása, mihez ragaszkodni kívánok. Azt kérte tőlem, hogy segítsek minden angyalnak, ki segítségemet kéri.
Így is fogok tenni.
- Számtalan oka lehet annak, hogy elment – hajtom félre a fejemet, ujjaimmal a pohár szélén játszok. – Senki sem tudhatja rajta kívül és senkinek nincs ahhoz joga, hogy kérdőre vonja emiatt. Az azonban szinte biztos, hogy azért nem tér vissza közénk, mert látja, hogy mivé lett a világa, melyet olyannyira szeretett. Gyermekei miként hányták tűzre azokat a tanításokat, melyeket mutatott neki – ajkamat kissé elhúzom. – Mégsem hiszem, hogy ezek olyan károk, melyeket ne lehetne helyre hozni – mosolygok rá kedvesen. Talán neki is az a dolga, hogy irányt mutasson Michaelnek? Nem tudom. Már nem tudom, hogy milyen viszont ki, miként ápol. Számomra mindig is elképzelhetetlen volt, hogy egy arkkal gondtalanul tudjak beszélni, gondjaimat meg tudjam vele osztani, szavai kapcsán pedig megnyugvást leljen elmém. Ramiél ezt mégis képes volt biztosítani számomra.
Ahogy azonba kiejti a feljebb való fajt, akaratlanul is jóindulatú és boldog mosoly kerekedik arcomra. Fejemet lehajtom, hiszen illetlenség, mit csinálok. Jael magasabb rangban helyezkedik el mint mi.
- Atyánk azért teremtett, hogy egyengessük az útjukat. Védőik vagyunk, nem magasabb faj. Mindene az emberek voltak, ezért is adott nekik oly keveset, hogy maguk dönthessenek. Ellentétben velünk, számunkra soha nem adatott meg a szabad akarat – vonom fel az egyik vállamat. – Képességeinket is csak azért kaptuk, hogy a démonok sötétségét ellensúlyozni tudjuk – emelem fel pillantásomat, szórakozottan tekintve nővéremre. Halkan nevetek mégis a kijelentésén. Sosem éreztem úgy, hogy magasabb rendűek lennének. Az emberek mindig is központi helyet foglaltak el a világunkban.
- Nem vagyunk sem többek, sem kevesebbek náluk. Ők rendelkeznek oly képességekkel, amikkel mi nem és ez így van fordítva is. Erősebbek vagyunk, tény. Több mindenre vagyunk képesek, ez is tény, de emiatt többek lennénk tőlük? – teszem fel őszinte kíváncsisággal a hangomban a kérdést. Vajon tényleg többek lennénk?
Állításával újra egyet is értek, meg nem is. Fejemet jobbra és balra is döntögetem, hangot mégsem adok most ennek. Titokzatosak az embereknek, ahogy ők is azok voltak nekünk. Most is azok vagyunk számukra, ellenben első számú ellenségükké nőttük ki magunkat.
- Unalmas lenne a világ, ha mindenki úgy vélekedne, ahogy én – jegyzem még meg. Nem kell mindenkinek, én nem szeretném. Nem csak azért, mert unalmas, mert ettől lesz olyannyira sokszínű a világ. Ettől változik újra és újra. Ettől olyan értékes.
Meleg mosoly ül továbbra is arcomon, ahogy kiejti a válaszát. Nem lenne rá képes és ez így is van rendjén.
- Ez hozzánk tartozik, ettől válunk azzá, akik vagyunk. A lényünk részét képzik az események, melyek velünk történnek meg, melyeknek mi is részesei, alakítói vagyunk. Elfeledni ezeket bűn lenne. Hozzánk tartozik, mégis nem a múlt fogja meghatározni, hogy kik vagyunk – a jelen és a jövő az, amely megteszi. A múlton rágódni már lényegtelen. A jelenben élünk és ezek a tetteink azok, amelyek a jövőnket meghatározzák. Ezért sem lennék képes máshogy cselekedni, mint ahogy azt Atyánk elvárja.
- Igazán nincs mit – nevetek halkan. És végre rátérhetünk egy olyan témára, mely őt is jobban érdekli, mosolyra sarkallja. Szívesen tanulnék tőle az emberekről, a szokásaikról.
A repülés, oh amikor először tapasztaltam idelent. Valóban kevés hozzá fogható van. Az illatok, engem inkább megzavarnak, szédülök tőlük, képtelen vagyok egyenesen járni. Még túl friss itt minden megtapasztalás.
- Az emberek világa különleges és izgalmas. Lenyűgözve néztem, hogy miből, hova tudtak fejlődni – egy pillanatra szétnézek, magunk köré. Az épületek, az ablakok, asztalok. – San Francisco egykor sugrázó város volt, mára csak halovány fénye egykori önmagának, de ez igaz New Yorkra és a legtöbb városra. Az emberek a túlélésre kényszerülnek és lásd, így is teljes életet tudnak élni. Megoldják a legapróbb dolgokat is, leleményesek. A fizika törvényeit felfedezik, kapcsolatot találnak közöttük ezzel pedig újat alkotnak, mint még eddig sohasem – ha valamiről rengeteget tudok beszélni, nos az az emberi világ. Mindig is lenyűgözött, mindig is levágytam közéjük. De nem így, nem ebben a formában.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Júl. 24, 2019 3:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



To: Ophilia




Aprót bólintottam szavaira. Igaza volt, mint minden másban... még ha nem is értettünk egyet mindenben. Kívülállóként, mégis belsősként szemlélte a helyzetet. Igazán tiszteltem amiatt, hogy nem foglalt állást, ő egyszerűen minden angyal oldalán állt. - Szeretnék visszatérni, de... ideiglenes otthonnak ez is megfelelő. Bárcsak mindenki más is így látná.- fintorogtam önkéntelenül, majd elmosolyodtam. Legalább Ophilia mindent úgy látott, ahogy valójában volt, nem fátyolozta el semmi a tekintetét, s nem is befolyásolták buta kis érzelmek. Kicsit irigyeltem emiatt, bár nem lehetett tudni. Talán néhány éven belül ő is másképp fog gondolkodni, viselkedni. Kicsit azért reméltem, mégsem változik meg, néhány angyal hozzá hasonlóan nem foglalt állást, s nem is vette fel a halandó szokásokat.
- Köszönöm! Jó ezt hallani, bár a sok változás miatt kicsit nehéz elhinni. - feleltem röviden, egy gyors mosoly után. - Tudod, sokkal nehezebb azt elfogadni, hogy Ő jelenleg nincs velünk, mint azt, hogy nem mehetünk haza. Az inkább csak... hogy is szokták mondani? Hab a tortán. - Ez a kifejezés még mindig vicces volt számomra, egy szituációt egy ételhez hasoníltani. Furcsá, s néha igencsak mulatságosak voltak az emberek. Emiatt is kedveltem őket. Idelent a halandóknak fontos az érintés, bár egyes csoportoknál nem helyénvaló. Ez egy olyan gesztus volt, amit mi angyalok is alkalmaztunk nem egyszer. Én szeretteminkább a pillantásommal üzenni másoknak, de akadt, hogy megveregettem a harcosok vállát, ha szép munkát végeztek, Zarall kezét pedig többször is fogtam odafönt. Különös volt belegondolni ebbe. Némiképp mi is hasonlítottunk az emberekre. Hiszen mindkét fajt Isten teremtette.
- Még mindig szem előtt tartom a feladataimat. - bólintottam az elhangzott kérdésre. - Az elpusztításuk szóba sem jöhet nálam, soha nem is kívántam a halálukat. Ámbár úgy gondolom, épp amiatt kellene az útjukat egyengetni, mert mi vagyunk a feljebbvaló faj. Ha egyáltalán ez így van. - Már ebben sem voltam teljesen biztos, ámbár Zarall szeretett ezzel érvelni. - Zarall mindig azt mondja, mi többek vagyunk náluk. - szóltam elgondolkodva, magam elé meredve. Ha ez igaz is volt... épp amiatt nem szabadott volna bántanunk őket. Tartottam magam ahhoz az elgondoláshoz, miszerint ők nem is az embereket gyűlölik. Csak uralkodni akarnak valakik felett, ahogyan atyánk is tette.
- Magam is így gondolom. - újabb mosoly, talán a nő ajkán ülő állandó görbe az, ami erre késztet, vagy a hangulat. Sokat segít a tanácsaival, hiszen ő sokunkat ismeri, jóformán mindent tud. Majdnem annyit, mint anyánk, ő közelíti meg leginkább a tudását. Nem ismertem ezelőtt, csupán látásból, mégis megkedveltem egy találkozás után. Nehéz lett volna másképp tekinteni rá. - Mi is egyszerűek voltunk valamikor. Talán egyszerűbbek, mint az emberek. Kevésbé titokzatosak. Mára viszont... - Nem fejeztem be a mondatot. Mára minden megváltozott, ahogy azt már a beszélgetés során sokszor taglaltuk. Minden megváltozott, mi sem voltunk már olyan könnyen kiismerhetőek. Ha azok lettünk volna, előre tudnom kellett volna arról, Zarall Gabriel pártjára áll.
- Szeretnék ebben hinni. S hiszek is. Nehéz, de a hitem csak megingott, nem tűnt el teljesen. - Gondolatban hozzátettem, hogy remélem nem is fog, hangosan viszont ezt már nem mondtam ki. - Bárcsak mindenki úgy gondolkodna, mint te. - tettem hozzá kicsit szomorúan, minden sokkal kevésbé volna bonyolult. Én sem gondoltam másképp a többi angyalra, mindegyik a részem volt, azok az angyalok is, akiket nem ismertem személyesen. Zarall különösen, ő volt a másik felem, nélküle üresnek éreztem magam, mint akiből hiányzik valami.
- Nem. - Egyszerű válasz, miután nagyot nyeltem. Nem lennék képes rá. - Nem hiszem. Ez már a részemmé vált, ha akarnám, sem tudnám elfelejteni. Te... - egy pillanatra megálltam, hiszen ő még nem volt olyan jártas ebben a témában, vagy magában a lenti világban. Mégis. Kíváncsi voltam az ő véleményére is. - Te képes volnál rá? - furcsálltam volna, ha igennel felel, ez a világ mindenkire és mindenre hatással volt, legyen az angyal, démon, vagy ember. Nem sok választotta el a két világot, talán néhány ezer méter -sosem voltam jó az ilyenekben -, de rengeteg különbséget lehetett felfedezni. Egy egész más világ volt odafönt, s idelent.
- Nekem már most sokat segítettél. Elég volt hozzá néhány szó. Köszönöm ezt neked! - mondtam őszintén köszöntet, azt sem tudtam, meg fogom tudni-e hálálni neki mindezt, még akkor is, ha ő nem várt cserébe semmit. Felajánlottam a szolgálataimat neki, így ha akarta, bármikor igénybe vehette a segítségemet.
A téma, amit feldobott, rögtön mosolygásra késztetett, s izgatottság költözött belém, ami valószínűleg az arcomra is kiült. Szerettem ezt a várost, bár nehéz volt szavakba önteni, hogy mit szeretek benne. - Amikor először jártam itt - mármint úgy igazán, nem azért, mert Isten küldött le -, rögtön megtetszett, ahogy a tetőkről belátni az egész várost. A színek, az illatok, a látvány... Talán nem jó dolog ilyen hatalmas épületekkel elfedni a természetet, de odafönt minden olyan csodálatos. Mint a repülés. - merengtem el egy kicsit, de végig őt pásztáztam a szememmel. Kíváncsi voltam, ő miképp vélekedik. Igaz, amiket elondtam, nem kifejezetten erre a városra vonatkoztak, talán minden város ilyen, nekem mégis ez tetszett.
- Neked mi a véleményed az emberi világról? Errőla városról? - tettem fel én is a kérdést, kicsit közelebb is hajoltam hozzá az asztal fölött. A bögrémmel egyelőre nem törődtem. Talán ez majd eltereli annyira a figyelmem, hogy néhány percre elfeledjem Zarallt, s mindent, ami nyomaszt.


words: 860 || youtube || note: ha valami nem jó, sikíts! 3  || kredit || inspirate by
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


San Francisco - Can we help to each other? Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
769
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Júl. 21, 2019 12:00 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Jael
[You must be registered and logged in to see this image.]
- Ez nem igaz – javítom ki a lehorgonyzásra tett megjegyzését. Nem horgonyoztunk le, egyszerűen csak. – Gabriel nem enged vissza titeket, így természetes, hogy olyan egy új otthont vagytok kényszerűen keresni, amíg el nem ül a vihar. A további harcok elkerülése végett ez volt a legjobb dolog, amit tehetettek – tekintek rá, fejemet kissé félrehajtva. Nem hiszek ebben, hiszen ahhoz a legtöbb angyal, még túl angyali. Nem tanulták még el az emberek reakcióit, érzéseit. Meglehet, hogy minél több időt töltünk idelent, ezt annál jobban megtanulják. Félő, hogy én magam is, még ha ez egyelőre elképzelhetetlennek is tűnik. De vegyük számításba, hogy mások, nálam nagyobb jellemeknek is sikerült akaratukon kívül.
- Jael, te is valódi angyal vagy – mosolygok rá szelíden. – Nem kell ahhoz a Földre jönni, hogy valaki elveszítse a hitet, vagy az iránymutatást. Atyánk nélkül ez sokkal nehezebb, de soha ne becsüld le magadat – fogom meg újra a kezét, kissé megszorítva azt, bátorítóan. Elveszettnek érezheti magát, ha ilyeneket mondd, mégsem szűnt meg angyalnak lenni.
- Sokakkal ellentétben te még mindig képviseled azt, amit Atyánk tanított. Az emberek nem azért fontosak neked, mert az életüket kívánod élni, hanem mert Atyánk szerette volna, ha egyengeted az útjukat, ahogy a többi erényangyalét is. Ebből még most sem igazán vesztettél, nem igaz? – fejemet még mindig félrehajtva tartom. Tudom, hogy jó munkát végez, hogy jól dolgozik. Még mindig próbálja magát tartani, holott láthatólag szenved. Szegény pára, úgy segítenék rajta, mégsem tudok ennél többet tenni. Szívemet egy szokatlan érzés markolássza. Ezt éreztem egykor Hadriel kapcsán is, amikor bukottá vált.
- De még annál is titokzatosabbak. Egyszerű lények, mégis annyira sokszínűek, hogy képtelenség rajtuk igazán kiigazodni – nevetem halkan. – De ez nem baj. Épp ettől lesznek igazán csak emberek – teszem hozzá gyorsan, még mielőtt félreértené, amit kívánok neki sugallni.
Nevetését egy pillanatig nem értem, szemöldököm halványan ráncolom ehhez.
- Ne szégyelld, sem helyette, sem magad miatt. Nem szégyen, ha máshogy gondolkozunk, ha nem vagyunk ugyanazon a véleményem, Jael – szólítom kedves hangon. – A mérlegnek mindig két oldala van, Gabriel kétségbeesett. Visszavárja Atyánkat és úgy tűnik, hogy nem az emberek kiirtása fogja visszahozni őt. Emiatt elvetemült, nem csoda, ha az angyalai is azzá váltak. Azonban ők mégis a testvéreink, idővel ők is rájönnek erre – érjen bármennyi csapás a részükről. Soha nem tudnék olyan eshetőséget elképzelni, amikor kezet emelek egyre közülünk. Ők a testvéreim és őszintén szeretem őket, bármit is csináljanak, bármit is műveljenek. A megbocsátás nagy erény, ki más ne mutatná ezt meg számukra, mint egy angyal? Mint egy családtagja? A jót képviseljük, még ha tele vagyunk rosszal is. Ezt mindig szem előtt kell tartanunk.
- Sok mindent tapasztaltál idelent, gondolom. Természetes, ha a gondolkodásod megváltozott, Jael, ebben semmi rossz nincsen. Ha rágörcsölsz, hogy mit szeretnél, visszahozni azt, ami régen volt, akkor el kell ahhoz felejteni mindent, ami addig történt veled. Képes lennél erre? Elfelejteni mindent, amit a Földön tapasztaltál? – én nem hiszem, hogy képes lennék erre. Szeretném, mindennél jobban, hogy visszaálljon a régi rend. Ebben hiszek is, hogy visszafog, amint Atyánk visszatér. A szájhúzás évszázadokon keresztül érezhető lesz a két oldal között, de idővel mindenki elfelejti majd, ahogy sok más mindent is.
- Ugyan már. Ha belegondolsz, akkor lényegében ez a munkám. Most nem tudom a mennyből végezni, de tényleg szeretnék segíteni. Ha máshogy nem is, így talán tudok nektek – mosolygok rá kedvesen.
- Köszönöm szépen – mégsem mondom neki, hogy remélem erre nem lesz szükség. Szeretnék egyedül boldogulni, szeretném, ha a testvéreim belátnák, hogy nem kell mindenkinek ártani, ki nem azon a véleményen van. Hiszek még a józan eszükbe. – Mit szeretsz ebben a városban? – teszem fel a kérdést, hogy egy kicsit könnyedebb témára is ugorjunk. Valóban érdekel, hogy mi az, ahol, amitől itt jól érzi magát.
[You must be registered and logged in to see this link.]
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 15, 2019 11:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



To: Ophilia




Ophilia iránt erős kötődést éreztem, talán amiatt, hogy egy a fajunk, egy helyről jöttünk. Vagy talán, ahogy a halandók fogalmaznak, leendő barátként tekintettem rá, valakire, akire számíthatok majd. Hiába támadnak fel bennem különféle érzések, főként kellemetlenek, mégis egyfajta nyugalmat érzek mellette. Részben tényleg azért, mert úgy viselkedik, ahogy egykoron én is.. részben pedig jó szövetséges alapanyag, amire igencsak szükségünk van itt lent. Össze kell fognunk nekünk, angyaloknak, akkor talán eljön újra a béke. Egyetértésem jeléül bólintottam az elhangzott szavakra, majd gyorsan átgondoltam őket. - Lehorgonyoztunk. - mosolyodtam el, bár nehéz volt eldönteni, boldog, belenyugvó mosoly, avagy szomorú és kétségbeesett. Még én magam sem tudtam, melyiket skerült magamra ölteni. Az érzéseim túl zavarosak voltak, hogy uralkodni tudjak az arckifejezéseimen, s egy részem teljesen ki is akarta zárni az érzelmeket. Mint régen, figyelmenkívül hagyni, nem törődni velük. Őrlődtem magamban, mégis mit tegyek, végül felsóhajtottam. - Igazad lehet. Sőt! - csillant fel a szemem hirtelen, ahogy megértettem. Teljesen más irányba változtunk Zarallal, s ez emelt közénk egy magas, áttörhetetlen falat. Ám mi képesek voltunk repülni, s erősebbek voltunk egy egyszerű embernél. Ha mi nem tudjuk áthidalni ezt az akadályt, akkor senki. - Igazán szükségem volt valakire, aki még úgy gondolkodik, mint egy valódi angyal. - mosolyodtam el újra, ezúttal vidámabbra sikerült. Úgy éreztem, végre tisztábban látok, s valahogy... Ophilia jelenléte, a szavai feltöltöttek energiával. Már kevésbé aggódtam, kevésbé vágyódtam haza, mint hosszú percekkel ezelőtt. Nem magyarázkodtam, viszont hittem benne, értette, mire is cáloztam a valódi szócskával.
- Idővel belerázódsz. Nem túl titokzatosak az emberek. - jelentettem ki kifejezéstelen arccal. Ebben az egyben nagyon is biztos voltam. Azt nem tudtam volna eldönteni, ez rossz, avagy jó dolog. Ők csak ilyenek voltak. Egyszerűek, a maguk módján mégis bonyolultak, Atyánk épp emiatt kedvelhette őket. Teremtménynek kétségkívül tökéletesek voltak, de nem úgy, ahogy mi, náluk a tökéletlenség volt egyenlő a tökéletességgel. Következő szavai hallatán azonban felnevettem, mintegy önkéntelenül. - Kissé szégyellem magam. Zarall miatt, azt hiszem. Ő másképp gondolkodik, számára az emberek haszontalan, pusztító lények, s egy bizonyos mértékig egyet is értek vele. Ámbár... Zarall nem látja, hogy ami nem tökéletes, az miért szép, miért érdekes. Ráadásul, nem különböznek annyira tőlünk. Pusztításra mi is képesek vagyunk, csak rá kell nézni a Földre jelenleg. Ezt nem az emberek okozták. - magyaráztam hevesen, egy kissé bosszús voltam Zarallra, le se tagadhattam volna. Ugyanúgy pusztítottunk, ha úgy láttuk jónak, életeket ontottunk ki, világokat romboltunk le. A halandók nem tudnak annyi mindent, mint mi, sosem tudtak, emberi butaság, amit művelnek. No de mi? Ha valóban fejlettebbek volnánk, följebb valóak... valójában nem voltunk azok. - Bár én is így látnám. Szeretnék úgy gondolkodni, ahogy régen. Ugyanakkor... néha többnek látom, többnek érzem magam, mert megtapasztaltam új dolgokat, méghozzá közelről. - merengtem el hangosan, válaszolva szavaira, amennyire tőlem telt. Kevésbé éreztem bölcsnek magam, mint ő. Többet tudott már odafönt is, mint mi, bár a lenti, halandó világról már kevesebbet. Az az én szakterületem volt, vagyis egykor azt hittem. Már ebben sem voltam biztos. Ismertem az emberek szokásait, sőt, át is vettem őket, ahogy az érzelmeket, a gesztusokat, rengeteg mindent. Mégis idegennek éreztem magam közöttük, s már az angyalok között is. Mint egy szürke bárány a fehérek, s feketék között.
- Lehet, hogy nem is lesz hatással, talán jobb volna úgy. Lehetnél te az én józan mentorom! - vetettem fel viccelődve, játékos hangszínnel, bár arcomon egy feszült mosoly ült, mellette pedig komoly ábrázat. - Látod? Megy ez neked. Valóban észhez térítesz. - ezúttal komolyan, őszintén ejtem ki a szavakat, mert csakugyan így van. Nem lehetek ostoba, nem tehetek elhamarkodott kijelentéseket. Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Keze az enyémen nyugodott még pár pillanatig, mielőtt visszahúzta volna, s ez szintén pozitív energiával töltött fel. Éreztem, miképp rá tényleg számíthatok. - Ez esetben szeretném, ha tudnád, én is a rendelkezésedre állok. Bármikor, bármiben, csak szólj! - újra elmosolyodtam, arckifejezésem az övét tükrözte, talán csak a szemem csillogott jobban a kelleténél.


words: 643 || youtube || note: ha valami nem jó, sikíts! 3  || kredit || inspirate by
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 20 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/7
Angyal
2
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
2
Félvér
1
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
5