Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
reveal your secrets

Ophilia


Ingyen konyha       Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
786
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 15, 2021 5:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Puriel
The only way to survive eternity is to be able to appreciate each moment
• Zene: Ophelia
Ajkamat keretező szelíd mosoly nem halványul, akkor sem, amikor kérdését meghallom. Fejem egy pillanatra félre biccentem. Ekként szemlélem arcának vonásait a rá kiülő érzéseket, vajon mit mondhatnak el nekem. Ennek felfedezésében ő jóval tapasztaltabb, mint én valaha is leszek. Mégis… Szeretném tudni, hogy ő maga miként is van. Hogy éli meg. Néhány szívdobbanás erejéig maradok csupán csendben, majd egy egyszerű mozdulattal rázom meg a fejem.
- Sok mindenre számítottam, arra nem igazán, hogy testvéreink egymás ellen indítanak majd háborút. Angyalok szívébe gyűlölködés költözött, oly fajta, mely sosem volt jellemző ránk – nem gondoltam volna, hogy ilyenre képesek lehetünk és lám. Mégis azok vagyunk. Ez is csak azt mutatja, hogy valójában mi is fejlődünk. Úgy is mondhatnánk, hogy el emberesedtünk.
- Ez nem igaz – rázom meg fejem enyhén, de a mosoly nem kerül le arcomról. Hallva sóhaját, látva arcára kiütköző vonásokat a kényszer bennem van, hogy egyszerűen nyújtsam ki a kezem és finoman simítsak végig az arcán. A késztetésnek mégis ellen állok. Jobban, mint azt valaha tettem. – Nincs megbocsáthatatlan bűn. És hiszek abban, hogy Atyánk is megbocsát majd neki, ha visszatér közénk. Ha Gabriel valóban megbánja, amit tett. Vagy a Teremtőnknek volt végig talán ez a célja – vonom fel a jobb vállamat esetlenül. Fogalmam sincs, hogy mi kényszeríthette Gabrielt arra, amit tett…
Mégsem hiszem azt, hogy rossz cél motiválta volna. Az Úr eltűnt, anélkül, hogy bárkinek is szólhatott volna. Megharagudott az olyannyira szeretett népére… Mi mást tehetett volna?
- Ami történt – nyúlok ki mégis felé, kezét fogom meg finoman. Ha nem húzódik el, érezheti, hogy a nyugalom lassan árad szét kezein keresztül az egész testén. – Azon sajnos nem tudunk már változni. Arra mégis megvan a képességünk és a lehetőségünk is, hogy a múlt hibáiból tanuljunk. Változást érjünk el a világban. Az emberek nem érdemelték meg, amit kaptak, viszont nincs még minden veszve. Nem csak ők, de mi is kaptunk egy második esélyt, hogy jóvá tegyük, amit elrontottunk – igen. Mindannyian. Ugyanúgy Michael is vétkezett, ahogy Gabriel is. Én is, talán még maga Puriel is. Mindannyian, egyikünk sem ártatlan ebben a történetben, bármennyire is szeretnénk ezt elhinni. Erre sajnos nincs lehetőségünk.
Kezét mindazonáltal elengedem. Nem kívánom erőmmel, mellyel Atyánk ruházott fel, hamis békét teremteni háborgó lelkében. Még ha ez a szó szoros értelemben a mi esetünkben nem is lehet igaz.
- Ha már lekényszerültem, igyekeztem elmenni oda, ahova mindig is vágytam, odafentről. Vagyis, amiket csodáltam. A vágyat nem mondanám valósnak, szerettem az otthonunkban is élni. Mégsem bánok semmit abból, mi történt – a mosoly most mégis leolvad az arcomról. Amara átka… egy új fajta élmény volt a számomra. De nem bánom, mi megtörtént. Általa jobban megismertem magam. A bennem szunnyadó sötétséget, melyet talán képes leszek kordában tartani.
Az emberi mondását mégsem tudom helyesen értelmezni, úgy tűnik. Nem gondolnám az előttem álló angyalt semmilyen tekintetben sem rossznak.
- Valóban, nem igazán kell félteni téged – ráncolom enyhén szemöldököm továbbra is. – De hogy idegesítő vonás? Benned? – tekintek rá értetlenül, fejem pedig újra megrázom. – Nem hiszem. A makacsság, eltökéltség, nem rossz tulajdonság – állapítom meg. Akkor is így gondolom, ha van, akinél hátrányt tud jelenteni ez a két tulajdonság… Ami azt illeti egy démont ismerek is, akinél ez így van…
Testvér, testvér ellen. Visszhangzik elmémben húgom szavai. Szemeim lesütöm, túl sokat szenvedtünk mi magunk is. Túl sokan vesztek oda, egy látszólagos értelmetlen harcért. Mégis, hiszek abban, hogy mindig minden okkal történik, így ez is. Tovább szaporítani a szót, főként úgy, hogy segítségre szorulnak, nem teszem meg.
Puriel nevetése ragadós, rám is ragad és halkan, szinte vele egyszerre nevetek fel. Szemöldökeim a magasba reppennek.
- Vagyis angyal – tekintek róla a lányokra, majd vissza húgomra. Nem szégyellem, aki vagyok, sosem tettem. Sem Gabriel városában, sem Michael városában nem tettem ezt meg. A lányokon látott rajongás valahol mégis új számára. Ritkán találkozik olyannal, aki még rajongana a fajtájukért. Talán ezért is értékes még mindig San Francisco.
Némán figyelem miként inti őket rendre, ők pedig nevetve dolgoznak tovább. Purielnek mindig is megvolt az a képessége, hogy képes az emberek ajkaira örömöt hozni. Végtelen szeretetet áraszt feléjük, megbíznak benne. És aggódni sincs miért, hiszen sose árulná el őket.
- Miattad – emelem tekintetem újra testvéremre. – Jó hatással vagy az emberekre. Mindig is az voltál és nem hinném, hogy ez bármi miatt is változna. Az örökös jókedved, optimizmusod ragadós, Puriel. Viszont, hogy ne mondjak neked sem ellen… Egymást inspiráljátok és egymás segítségére vagytok. Sikerült, amit másoknak nem. Teljes szimbiózisban élni az emberekkel – becsülöm és tisztelem érte. Elérte azt, amit más angyalnak eddig nem sikerült, vagy csak igazán kevésnek.
Jóval többre hivatott, mint az bárki gondolná róla első ránézésre. Szerény, végtelenül. Furcsa, ismerős érzés fog el vele kapcsolatban és egy férfi szavai. Szemeim újra lesütöm, orrom alatt bazsalygok mindössze.
- Különös, annyi évezreden keresztül figyeltem az embereket és valamiért vonz a közelségük. Egyszerűen csak szeretem elnézni őket, ahogy élnek, egyszerűen. Anélkül, hogy igazán fájna a fejük amiatt, mely a világban történik. Az ő vállaikat kevesebb teher rója, mint a miénket – s a dolgaim… Sok minden van, amit még jóvá kell tennem, vagy meg kell tennem. Az időnk kevés, arra mégis mindig találni kell alkalmat, hogy az angyal is tudjon pihenni. Túl sok gondolat forog az elmémben ahhoz, hogy néha ne kelljen egy kis szünet, hogy mindent tisztán tudjak látni.

reveal your secrets

Puriel


Ingyen konyha       48519e3dc3601406798910f8d718a9c41b1d0088
☩ Történetem :
☩ Reagok :
39
☩ Rang :
Kerub
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Korom :
167
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 04, 2021 10:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


The only way to survive eternity is to be able to appreciate each moment
────────────── ──────────────
Mindkettejük hallgatagabb lesz néhány minutum erejéig, hiszen hihetetlen, hogy a Mennyek, teremtésük helye, az Isten alkotta tökéletesség nem szolgál már az angyalok otthonául, legalábbis, az ott maradtak száma elenyésző ahhoz képest, milyen is volt hajdanán. Puriel nem töltött ott sok időt földi küldetései miatt, mégis átjárja valami megfoghatatlan szomorúság. S épp ezért gondolja joggal, hogy az előtte álló angyalnő, kinek létezése szervesen hozzákapcsolódott az Isteni színhelyhez, minden bizonnyal elmondhatatlanul megsínylette, mikor bekövetkezett e csúfság... - Gondoltad volna, mivé lesz a világunk? - az övéké, az angyaloké. Kérdése után finom sóhaj ütközik meg ajkaival, mielőtt az tovaszállna, hiszen az, hogy Ophilia elhagyta teremtésük helyét, Gabriel számára minden bizonnyal árulásnak minősült. Áldott legyen személye, hogy épen és ily ragyogón itt van. - Amit Gabriel tett, megbocsáthatatlan.   - nyögi ki nyíltan, célozva rá, miféle érzések kerítik hatalmába a név okán.  - Ott voltam az emberek között, mikor lesújtottak seregei. És később, az összecsapások véres folyamán, Michael harcosaival... - résnyire prései ajkait, ezúttal ő pillant el Ophilia arcáról. Híres nyugalma most csupán látszólagos, kék íriszei egy pillanat erejéig megtelnek a felkavaró képekkel. De csupán egy pillanatra. - Mindnyájan nagy árat fizettünk a rögeszméje miatt. - és Atyjuk is magára hagyta őket, nyeli vissza, s inkább a jelenre koncentrál, s nővére kellemes arca után kutat újból.

- Úgy tűnik útjaink valamilyen oknál fogva nem kívánták keresztezni egymást idáig. Viszont örülök, hogy most eljött az idő - állapítja meg gyengéd hanglejtéssel, szelíden. - Ahogy annak is, mennyi helyen jártál. Ó, mennyi mindent láthattál, s tapasztalhattál...   - az a fajta irigység érzet járja át, ami a kellemesebb fajtából akad. Hiszen megtehette volna ő maga is, hogy nővére példáját kövesse, és szárnytollai alá vegye a Föld javát, így csupán magát korholhatja, amiért itt maradt. Azonban elég, ha körbe néz, s máris úgy gondolja, nem cserélné el egyetlen utazásra sem halandóit.

- Ó, ez csupán egy emberi közmondás...   - szélesedik ki mosolya. A világért sem nevetné ki nővérét, hisz voltaképp ő az, akit ki kellene nevetni, amiért ily csacska.
-  A "rossz" csak képletesen értendő, kedvesem. És egészen nyugodtan behelyettesíthető más, erőteljes, már-már idegesítőn jelen lévő tulajdonsággal. A makaccsal, az eltökélttel... Valami olyasmit jelent, hogy nem kell féltened. - kacsint nővérére, reménykedve, hogy magyarázata megfelel neki annyira, hogy eme emberi mondás ne okozzon neki többé problémát.

-  Sajnos bőven akadnak kivételek.  - sóhajt újfent. Nem kötelezhetnek rá senkit, hogy akarata ellenére kedvelje, tisztelje, bizalmat érezzen az angyalok után. Még akkor sem, ha Michaelről van szó, s a hozzá hűséges angyalokról.
- Testvér a testvér ellen... - egészíti ki Ophilia szavait, mikor rámutat, merre tart a vérontás. Hány angyal halt meg egy másik keze által az őrült háború miatt? Túl sok. Kupacokban hányták őket halomra, még emlékszik az égett húsra, a szagra...
Beleborzong.

-  Semmi rosszat nem tettél nővérem, ne aggódj. - kuncog a telekinézisre reflektáló lányok, illetve Ophilia riadalma miatt. - A lányok mindössze most jöttek rá, hogy olyan vagy, mint én - bök feléjük fejével, jelezvén testvérének, hogy ő is cselekedjen így, s nézzen a lányok irányába. Ha ezt megteszi az angyalnő, láthatja, hogy inkább rajongás csillog jókedvű tekintetükben, sem mint más, negatív érzés.
-  Félre a csodálattal lányok, első a munka - szól oda ál-korholón, játékosan, mire a három ifjú hölgy szinte kórusban csilingelteti nevetését, mielőtt megfogadnák a tanácsot, s visszatérnének feladatukhoz. Látszik rajtuk, hogy jól érzik magukat, ez pedig Purielre is jó hatással van.
- Inkább nekem kell megbecsülnöm őket. Nézz csak rájuk, tele vannak élettel, pozitív energiákkal  - még mindig, ennyi év után is oly csodálattal adózik az emberi faj iránt, mintha most látná őket először. Szelíden örvendezik nem létező lelke, hisz mi más lenne az ő feladata?

- Nem csak a dolgaid miatt? - kérdez vissza, hisz olyan rejtélyesen fogalmaz nővére. Egyébként nem kerülte el figyelmét Cassael fivérük említése sem, akit Puriel maga is kedvel, habár alig-alig van rá lehetősége, hogy a férfi társaságát élvezze, inkább csak futólag látja. Pedig kedveli a nyersségét, bármilyen furcsán is hangozzék. Kedveli a lényegre törő jellemet, melyet Isten minden harcosának megadott.



reveal your secrets

Ophilia


Ingyen konyha       Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
786
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jan. 03, 2021 4:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Puriel
The only way to survive eternity is to be able to appreciate each moment
• Zene: Ophelia
Szelíd mosolyom mit sem változik, akkor sem, amikor mennyek elhagyásáról beszélgetünk. Zöldes íriszeimben némi szomorúság költözik. Szempilláim megremegnek, akaratlanul tekintek le kettőnk közé, miközben az emlékeket idézem vissza elmémbe.
- Nem vagy vele egyedül. Én sem gondoltam volna, hogy valaha elhagynám. Nem is kívántam. Mégsem tudtam magaménak tudni Gabriel hitvallását. Számomra minden testvérem egy és ugyanaz, sose tudtam volna ártani senkinek, csak azért mert másban hitt, mint mások – vonom meg a bal vállam finoman. – Ezt a hozzáállást azonban jópár testvérünk nem osztotta – húzom el végül ajkaimat. Csúnya dolog volt, ha Cassael nincs ott, talán nem is tudtam volna a mennyekből alászállni.
Sokat köszönhetek fivéremnek. Miatta élhettem túl a mennyeket, neki köszönhetem, hogy egyáltalán még életben vagyok. Hogy az lettem, aki vagyok, végül.
- Vélhetőleg ők sem tudták. Egy ideig kerestek. Különös, itt voltam a városba, nagyon sokáig. Aztán pedig a világ több pontján is jártam – mosolygom szelíd lelkesedéssel ajkaimon. A világ túl nagy, képtelen voltam egy helyben maradni. Késztetést éreztem arra, hogy az emberek által alkotott világ legtöbb pontját meglátogassam. Nem tudhatom, hogy mennyi ideig maradunk a Földön, de azt az időt szeretném kihasználni.
Jóra fordítani.
Közmondását, amit hallottam már, ám sose értettem, most is értetlen ráncokat von homlokomra.
- Nem értem, hiszen te nem vagy rossz Puriel – hajtom enyhén félre a fejem. Szemlélem lágy vonásait, mosolygó arcát és végképp nem értem a megjegyzését. Ha valakit, őt sose gondoltam volna rossznak. Jó angyal, kedves, előzékeny, szerény. Ő képvisel mindazt, amiről az embernek eszébe jut, ha egy angyalról beszél.
Kétségtelen, hogy nem rossz.
- Még mindig tiltakoznak a segítség ellen? Úgy véltem, hogy egy olyan városban, amelyet Michael irányít, ott jobban elfogadóbbak az angyalok iránt – húzom el ajkaimat kelletlenül. Aztán csak csendben hallgatom, miként érzik magukat az emberek. Nem mondanám, hogy meglep, mégis különös hallani. Eddig sose foglalkoztam igazán az emberek valódi érzéseivel. Segítettem őket, ahogy tudtam, ha elfogadták ezt, ha nem. Sose titkoltam valódiságomat, igaz nem is fedtem fel nekik, ha nem kérdezték. De hasonlóan sose vélekedtem még róluk.
- Valóban nem lehet ezért hibáztatni őket. Gabriel tette szörnyű csapás az egész Földre. Szegény vígasz, hogy egy csapat angyal felállt ellene. De túl későn, s a vérontás immár saját testvéreink körein belül vannak – testvér, testvér ellen. Csodálkozunk hát, hogy Atyánk nem kíván visszajönni? Valahogy én nem tenném.
- A jóság mindig hosszútávon találja meg az embert. Idő kell hozzá és türelem. De épp neked mesélem ezt? – nevetem enyhén zavartan, fejem lehajtva. Ha valaki tisztában van azzal, hogy miként is működnek ezek a dolgok, akkor az épp ő maga.
Sokáig nem tartom szóval a régmúlt emlékeivel. Nem egészséges, senki számára sem. A jelen és a jövő az mely számít, annak ellenére is, hogy hiszem, a múltat nem feledhetjük. Tanulhatunk belőle, mi magunk is javíthatunk magunkon, a hozzáállásokon. Hibáink nem végzetesek, sosem azok.
- Az biztos – nevetem vele együtt. – Abból bőven kijárt nekem is – sétálok mellé és a dobozok összeszerelésébe kezdek magam is. Már ahogy. Kisebb-nagyobb sikerrel, inkább kisebbel. Türelmem nem állítanám, hogy véges, mégis egyszerűen csak ahhoz nyúlok, amihez értek. Telekinézishez. A susmorgás mégis megállít bennem. Ijedten tekintek fel, a kuncogást sem igazán értem. Sok emberi érzéssel nem vagyok még mindig tisztába.
- Rosszat tettem? – fordulok húgom felé. Addig nem is nyúlok semmihez, amíg választ sem kapok. Puriel válasza hallatán mégis meleg mosoly kúszik ajkamra.
- Valódi jótét lélek vagy Puriel, remélem megbecsülnek téged – felelem neki. Kitartó, hűséges. Hűséges az emberekhez, akikre vigyáz. Ennél erősebb kerubra van-e szükségünk nekünk is? Nem igazán hiszem.
- Itt és New Yorkban sokat tartózkodtam. Ott segítek, ahol tudok. Ahova hívnak. Cassael fivérünknek sokat segítettem. Heteket, legfeljebb egy-két hónapig voltam mindig egyhelyben. Azonban mindig visszatértem, ahogy most is. Utam újra és újra visszatalál eme két városba és nem csak a dolgaim miatt – melyből egyre több van. Számos fivéremet felkerestem, hogy elnézést kérjek a viselkedésemért, amit tettem, amíg Amara sötétsége ragadott magához. És most újra itt vagyok.

reveal your secrets

Puriel


Ingyen konyha       48519e3dc3601406798910f8d718a9c41b1d0088
☩ Történetem :
☩ Reagok :
39
☩ Rang :
Kerub
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Korom :
167
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Nov. 17, 2020 12:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


The only way to survive eternity is to be able to appreciate each moment
────────────── ──────────────
A társaságaként szolgáló angyalnőt keveseknek lehet ismeretlen saját köreikben: Puriel mindig is csodálta munkáját, érdekesnek, magasztosnak találta, hozzá közelállónak. Míg ő maga földi segítőként teremtetett, Ophilia emberi mércével aligha mérhető távlatokban átfogott történéseket őriz, s örökít - talán még ma is. Azonban ebben nem lehet biztos, hiszen elsodródtak egymás mellől utóbbi, említett találkozásuk után. Emlékszik mennyire sajgott a szíve Odafönn minden egyes látogatása során, Atyja híján, s testvérei minden alkalommal egyre fogyatkozni látszó létszáma miatt... Ezért hát Puriel ritkított az egykoron valóban Paradicsomi hely visszatéréseibe, főleg miután már Ophiliát sem látta... Ezért örül most annyira az említett angyalnő viszontlátásának. Oly tiszta, oly önzetlen, oly bölcs... Mindig is felnézett rá.

Érzi, hogy eme emberi gesztus, az ölelés csupán részéről teljes, és Ophilia nem viszonozza, ámde egyrészről a kezdetektől tudatában van annak, hogy az ő viselkedése nem megszokott az angyalok alapviselkedéséhez képest, ezáltal ha ily cselekvésre adja fejét (ritkán egyébként, hisz ő sem ölelget csak úgy mindenkit), így hát nem is vár kölcsönösséget. Azonban minden alkalom szórakoztató neki. Másrészről így is tudja, hogy az angyalnő is örül neki; ragyogó tekintete, őszinte mosolya, s szavai a hiányzásról tovább melengetik Purielt, mi több, a szavakból tovább szőtt mondatok, melyeket kap, szintén jólesően simogatják. - Nekem is hiányoztál. - mosolyog a kapott melegség fényével, miután végighallgatja Ophiliát. - És én is aggódtam érted, hiszen ha valakit örökké a Mennyben jósolhattam, az Te voltál. Meglepett, amikor megtudtam, hogy elhagytad teremtésünk helyét.   - habár egyelőre úgy véli, nem teszi fel kérdését, szemeibe kíváncsiság költözik, hiszen érdekli az ok, amiért nővére Odafentről elkerült. - De hiába kérdeztem, nem kaptam választ arról, hová mehettél. - ezáltal felkutatni sem tudta.
- Tudod, rám nézve az embereknek van egy tökéletes, ide illő mondása: rossz pénz nem vész el.   - jegyzi jóllétét illetően, minek után mosolya szélesebben honol arcán, bár kétségtelenül voltak olyan időszakai, melyek sötét árnyékában nem gondolta volna, hogy léte valaha is így fog még ragyogni.

-  Sajnos túl sok. - feleli immár a témából fakadó komolysággal megszakítva az eddigi jókedvet. Komolyan (ha lehet ilyet mondani egy angyal szájából:) szívén viseli a halandók sorsát, ámde minden ténykedése ellenére is akad még bőven, akit nem tud elérni. -  Képesek lennénk a gyógyításra, ha elfogadnák a segítséget...  - sóhajtja. Van, akit nem lehet meggyőzni, noha képességét bevetve nem mondja, hogy nem történt már hasonló.
- Volt, hogy elzavartak, hogy leköptek. Mert ezek a sebek nem csak a testüket, de lelküket is marja. Ők nem hisznek sem az angyalokban, sem Istenben. Bár közel húsz esztendeje történt, de ők nem felejtettek, Ophilia. Oly mértékben megviselte hitüket a Földet ért tragédia, hogy az színtiszta gyűlöletté nőtt szívükben. És félelemmé, amiért nem hibáztatom őket. Emlékeznek még az angyal katonákra, a szörnyűségekre, melyeket elkövettek.... Emlékeznek.   - ő maga is emlékszik, és most is fáj, mikor a képek tekintete elé kúsznak. Főleg Yerevan, a máglyák, az égő hús szaga...
-  Segítem őket, ahogyan tudom, de hamis magvakat nem ültethetek a szívükbe. - egy pillanatra elsiklik tekintete, hiszen kudarc ez, Istené, és az övéké. Minnyájuké.

A nosztalgia egy kevésbé fájdalmas részére már elismerően bólint, újfent visszatérvén Ophilia arcára, sajátjáról elrejtvén az előbbi kínt. - Pompás volt, ez így igaz. Sissivel együtt emelkedett fel. - aki mellett ott volt a végsőkig, bár a sors úgy hozta, hogy nem élhetett hosszú időt. Mégis, annyi szenvedés után is kitartott... Egy ember, egy törékeny nő...
Újból belefog a félbehagyott munkába, azonban a nevetésre önkéntelenül is hasonló késztetést érez.
- Nos, szerencsére időd végtelen...  -jegyzi jókedvvel, arra utalva, hogy még bőségesen pótolható az említett hiba korrekciója.
Egy doboz kész részéről, ámbár a lányok halk susogása magára vonja figyelmét úgy is, hogy közben a miértre, Ophilia telekinézis használatára, s egyúttal az angyalnőre bazsalyog. Charlotte, Kath és Lisa nem látnak sokszor hasonlót általa, hisz igyekszik emberin viselkedni, ámbár a susogás így sem félelemből fakad, mindössze most jöttek rá, hogy mentoruk gyönyörű ismerőse sem ember. Puriel amikor rájuk pillant, mint a kisgyermekek, kuncognak össze, s térnek vissza feladataikhoz. Kath megjegyzi még suttogva társainak, hogy tudhatta volna, hisz ily szépségeket alkotására csupán Isten lehetett képes...
Nos, ők hisznek, és ez nagy kincs. Puriel kedveli őket.
- Itt folyamatosan szükség volt rám, hát nem hagytam el őket, csupán egy-egy rövid időre.  - tér vissza a kuncogás előtti kérdés megválaszolására, s nyúl közben egy másik kartonért. - És te? Sosem volt olyan város, ahol hosszabb ideig maradtál volna?  - kérdez ezúttal ő, hisz alig tud valamit a nő jelenjéről.



reveal your secrets

Ophilia


Ingyen konyha       Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
786
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 15, 2020 7:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Puriel
The only way to survive eternity is to be able to appreciate each moment
• Zene: Ophelia
Halk, mégis vidám kuncogását nem igazán tudom hova tenni. Szemöldökeim enyhén ráncolom össze, de tán észre sem veszi ezt, miközben ölel. Én mégsem viszonzom a gesztust, érzem, hogy szívembe miként kap a fájdalom. Ügyelek, hogy bőröm egy felülete se érjen az övéhez, ha mégis megtörténne, érezhetné Puriel, hogy az eddigi békés viselkedése, miként mélyülne el. Mely abban a pillanatban válik köddé, ahogy enged.
Én pedig szelíd mosollyal az ajkamon viszonzom az ő vidámságát. Hatással van rám, kétségtelen. Purielnek mindig is ez volt a dolga és még ennyi eltelt év után is képes kiváltani belőlem. A magam részéről most mégis szelídebben, visszafogodtabban viselkedtem. Az egykori gyermeki jókedvű és lelkesedésű angyal mostanra sehol sincs.
- Hiányoztál – ejtem ki nemes egyszerűséggel az okot, miért is kerestem. – És aggódtam is érted. Egy ideig pedig elveszett is voltam. Nem a legjobb körülmények között kerültem le a mennyek országából – aztán elvesztem magam is. Más dolgok váltak fontosabbá, mint rég feledett fivéreim felkutatása. – Mégis örülök annak, hogy jól vagy – mosolygok rá szelíden, pillantásomat csak egy pillanatra sütöm le, hogy aztán újra felemelhessem rá.
Szinte tündököl, ahogy mindig is tette. Körülötte mindenki gondtalanná, vidámmá válik és csak most jövök rá igazán, mennyire hiányzott ez az érzés. Nem csalódott, nem keseredett meg. A világ problémája ha nyomja is a vállát, látszólag nincs rá hatással, képes a lelket tartani az emberekbe, az, amelyre igazán szükség van ezekben az órákba.
Hiányzott, hogy egy olyan angyallal találkozzak, ki még tartja Atyánk akaratát.
A kabát hamar helyet talál egy szék karfáján és kezeimet magam előtt továbbra is összekulcsolva fordulok vissza régen látott húgom felé. Ahogy azonban magyaráz zöldes íriszeim már nem őt figyelik, hanem azt, amiről beszél. A dobozok és amelyeket az említett lányok pakolnak bele.
- Mennyi ilyen sérült van San Franciscoba? – kérdezem tőle, tekintetem visszavezetve rá. Szemöldököm haloványan ráncolom össze. – És milyen sérülésekről van szó? Képesek lennénk gyógyítani? – kérdezem tőle. Képességeink révén talán segíthetünk jobban ezeknek az embereknek. Elmosódott már az, hogy erőnket miként használhatjuk az emberekkel szembe. Atyánk a gyógyítás erejét adta nekünk, miért ne élnénk hát ezzel?
A felém nyújtott dobozt átveszem és követem Purielt, ha időközben elindult.
- Emlékszem. Gyönyörű várossá alakítottátok. Akkor volt a legszebb a bécsi udvar – uralkodása alatt, akkor is, ha rengeteg rosszakarója volt. Az utókor, mint a legtöbb esetben őt is felmentette. Halála mindazonáltal értelmetlen volt. A halállal táncolt egész életén keresztül.
Az emberekhez fűződő megjegyzésére mégis halkan nevetem el magam.
- Hibás vagyok magam is. Kevés társaságát kerestem meg, hogy megfejthessem őket, vagy legalább kiigazodhassak rajtuk – rázom meg a fejem. Azt mégsem árulom el neki, hogy mennyi démon társaságát találtam meg azóta és milyen kapcsolatokat építettem ki az alvilág hatalmasaival.
- Nem is mentél el a városból? – ráncolom össze a szemöldököm újra csak. A kartonból lassan formálok magam is dobozt, nem átállom erőm használni ehhez, telekinézis, hogy minél könnyebb dolgom lehessen és ha elszakadna esetleg, ugyancsak erőm révén hozom helyre. – Sose vágytál el innen? Más városokba? – érdeklődöm, enyhe meglepettséggel a hangomba.

reveal your secrets

Puriel


Ingyen konyha       48519e3dc3601406798910f8d718a9c41b1d0088
☩ Történetem :
☩ Reagok :
39
☩ Rang :
Kerub
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Korom :
167
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Nov. 03, 2020 7:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


The only way to survive eternity is to be able to appreciate each moment
────────────── ──────────────
Azon szerencsés angyalok közé sorolhatja magát, akik a teremtésüktől eltelt idő nagy részét az emberek között tölti, mindössze kisebb kihagyásokkal megszakítva azt. Igen, Puriel szerencsésnek tartja magát, minden múltbéli árnyfolt ellenére, noha eme érzésnek lényegében Isten akarata szerint kell ekkora elánnak szerepelnie az angyalnőben. Tudja jól, fajának különböző rétegei között mekkora gondolkodásbéli különbség honol, de hajdanán egy katonának nyilván nem is volt szüksége akkora alázatra az emberek felé, mint neki. Ez így volt jól. Amíg persze működött. Amíg egyben volt a társadalmuk és... Nos, nem mosódtak el a határok.
Mindenesetre Puriel sok mindent átélt, ám a szeretete töretlen. Neki csak az emberek maradtak, beléjük kapaszkodhat. Azzal, hogy segíti a megmaradt emberiséget, valahol önmagát segíti. Hisz amíg ők vannak, Purielnek is van célja...

Ophilia jelenléte lágy szellőként söpör végig rajta. Nem csoda, ha túlkapást eszközöl egy ölelés formájában, s még az sem riasztja meg, hogy az említett személy valószínűleg kevésbé szokott hozzá hasonló mozzanatokhoz... Puriel magában felkuncog, bár nem Ophilián, sokkal inkább saját "halandósága" miatt. Nagyon kiütközik rajta (szokásaiban), mennyi időt tölt az emberek körében... Elhúzódva ragyogó mosolya folytatólagossá válik: boldogságát vetíti.
- Inkább négy - kutat emlékei között utolsó találkozásuk kapcsán. A tökéletes memória sosem csal, habár az idő folytonossága ellenére számukra leginkább mégis olyan, mintha megállt volna. De végül is nem számít, hogy három, vagy négy évről, vagy harminc, negyven esztendőről van e szó... Ezek csupán számok; emberi mértékegységek.
-  Ezt igazán jó hallani, ámbátor kíváncsivá tettél a miértjét illetően - ejti továbbra is töretlen kedélyességgel Ophilia kijelentésére, miszerint rég óta keresi őt. Meglepődik, ez igaz, hiszen egy boldog csevelyért még nem biztos, hogy betért volna hozzá az angyalnő. Bizonyosan van konkretizált miértje, amire Puriel várhatóan, s nem hezitálva rá is kérdez.
Azonban eme kérdés sem úgy hangzik el, hogy megtörné vele a hangulatot. Ophilia lelkesedése melengetésében fürdőzve vezeti őt a hat összetolt asztal szabad végére (a lányok a másik végében végzik dolgukat).  Amíg társa leveszi kabátját és egy szék karfájára teszi, mellette ő egy másikra helyezi tenyereit, s egy pár pillanatra az odébb szorgoskodó segítőit fürkészi. - Az összegyűjtött adomány nagy részét már elvitték. A lányok segítségével most a megmaradt készletből egy jó adag tartós élelmiszert kisebb dobozokba szortírozzuk, egyformán. Ezek a dobozok meleg holmikkal együtt el fognak jutni olyan otthonokba, ahol sérült, beteg, cselekvőképtelen emberek élnek.   - magyarázza, s egyúttal annyi időre ellépked Ophilia mellől, hogy pár - egyelőre - összecsukott kartont vegyen magához. Egyet máris átnyújt, s ő maga precíz mozdulatokkal kezdi kihajtogatni, hogy annak a végén doboz formája lehessen. Aztán megakad a mozdulatban.
- Ó Bécs, ó, a kastély! Csodálatos hely. Az én szegény Sissim eleinte ódzkodott, mégis nagyon megszerette... - csillan fel tekintete, oh, mennyi élmény, mennyi emlék köti oda...! Ophilia megfogta a témával, ez már bizonyos, nosztalgiájából ezért tör egy porszemnyi emléket. - De visszatérve egy kicsit az emberekhez és rád... - továbbra sem a dobozzal foglalkozik, - Nehéz megfejteni őket, de nem lehetetlen.   - bazsalyog, ámbár azért fogalmaz finoman, hogy lelkesítsen, ne kioktasson.
- Nehéz megmondani. Először 1989-ben jelentem meg itt. Volt pár év kihagyásom, amikor nem találtam a helyem, főleg a harcok lecsendesülése, az "új világ" kialakulása közepette, de valahogy ez a hely... visszavonzott magához. És itt ragadtam.  - piciny vállvonással fürkészi tovább a nő arcát válasza közepette. Ophilia e szavakból feltételezheti, hogy Puriel huzamosabb ideje tagja San Francisconak.




reveal your secrets

Ophilia


Ingyen konyha       Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
786
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 01, 2020 10:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Puriel
The only way to survive eternity is to be able to appreciate each moment
• Zene: Ophelia
Nyugodtan lépek be az ingyenkonyha ajtaján, pár lépés után, mégis megállok. Kezeimet magam előtt kulcsolom össze, ajkaimon tünékeny mosoly játszik. Fejem enyhén félrehajtva figyelem a kerub és az őt öleli gyermek párosát. Kérdése tovább mélyíti mosolyom, tekintetem egy pillanatra vezetem a padló irányába, kettőnk közé.
Hamis lenne az állítás, ha azt mondanám, mindig is irigyeltem, azon angyalokat, kik a földre letérhettek. Ez sose volt így. Csodáltam őket, mert az emberek között járhattak, de az érzés, sose lett volna méltó egy angyalhoz. Örültem nekik, hogy megtapasztalhatták azt, amit én sohasem. S lám, most, az apokalipszis vermében, ezen angyalok, milyen egyszerűen képesek megértetni magukat az emberekkel.
Sose ment nekem. Ismerem az életüket, minden egyes emberét, ki valaha a Földön megszületett. Fel tudnám idézni életének minden egyes másodpercét, hisz a szemeim előtt történt. Mégsem tudtam emberszerűen viselkedni, ez idegen volt nekem. S most… hiába élek már idestova négy éve a idelent, még mindig nem megy.
Puriel azon ritka angyalok egyike, ki képes hatni az emberre. Szürkészöld íriszeim vezetem rájuk, csendben hallgatom, ahogy egyeszséget kínál, ajkaimra szórakozott mosoly húzódik. Lám, a gyermek, örömteli mosollyal ígér meg akármit Purielnek. Magával ragadó elegancia, vidámság jellemzi az angyalt. S ez ráragad mindenkire, ki körülötte van.
Mikor pedig nevem ejti ki, állam felszegve tekintek rá. Ajkaimon a régről ismert derűs, szelíd mosoly húzódik. Egymással szemközt állunk meg, s egyet horkant. Szemöldökeim lágyan vonom össze, valahogy nem illik hozzá, ám ahogy közelebb lép…
- Oh… - ejtem ki esetlenül, kezeim fogását bontom, ám az ölelést, nem tudom viszonozoni. Hiába emelem kezem, még mielőtt megérinteném, táncolok vissza a gesztusból. Neki talán fel sem tűnne, hiszen végtelen nyugalommal rendelkezik. – Való igaz. Mióta is? Három, négy éve? – mikor is került le a mennyből végleg?
- Viszont is. Régóta kereslek már – vallom meg neki derűs mosollyal az arcomon. Széles mosoly az én ajkaimra is széleset von. Halkan nevetem el magam, fejem enyhén hajtom le. Intésére eleget teszek, s lám. Egy emberi szokás máris rámragadt. Kabátom gombolom ki és helyezem le az egyik szék támlájára. – Miben tudok segíteni? – kérdezem, mert bár szétnézek az asztalokon, nem igazán tudom, hogy melyik részében vehetem ki a részem.
- Oh, túl sok minden, ami azt illeti. Megpróbálom megtanulni az emberek világát. Azt hittem, hogy azzal, hogy mindent tudok róluk, azt is jelenti, hogy könnyedén élhetek közöttük… Hatalmasat tévedtem. De számos, régóta vágyott helyet is bejártam. Többek között a Schönbrunnt is – képességünk, hogy szárnyakkal áldott meg Atyánk, hatalmas lehetőséget adott nekünk.
- Mióta van San Franciscoba? – kérdezem fürkésző tekintetem nem veszem le Puriel kellemes vonásairól. Van benne valami természetfelettien bájos, amitől az angyal is úgy érzi, bármikor megbízhat benne.

reveal your secrets

Puriel


Ingyen konyha       48519e3dc3601406798910f8d718a9c41b1d0088
☩ Történetem :
☩ Reagok :
39
☩ Rang :
Kerub
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Korom :
167
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 18, 2020 7:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


The only way to survive eternity is to be able to appreciate each moment
────────────── ──────────────
Miután Sissy, az ő Erzsébetének fénye kihunyt, Puriel küldetése véget ért. Az addig tartó ingázás Menny és Föld között egy időre megszűnt, ám Atyja ismételten leküldte Purielt, a feladattal, hogy Raguelt segítse, mindemellett koordinálja az emberek életét továbbra is, amennyiben szükséges. Jól működött. Puriel létezésének többségét a halandók között töltötte, s tölti most is, Isten eltűnése, a Kapuk bezárulása után is olyan szeretettel és hittel, úgy, mint a kezdetek kezdetén, teremtése idején.

Rutinosan mozog a teremben. Szorgalmasan kiveszi a részét az adományosztásnál, hiszen nem először végez efféle jótékony munkát: ő szervezte, ő gyűjtötte össze mind, némi ráhatással a jóügy érdekében, ez igaz. Rendszerint havonta igyekszik az évszakhoz mérten ruházattal, hideg és meleg élelemmel segíteni az itt élő embereket, ezért gyakran keres fel módosabb támogatókat, és használja hozzá roppant meggyőző képességeit, mindezt a jó érdekében. A Szegénynegyedben már fel sem tűnik senkinek, s nem okoz problémát Puriel személye, hiszen nyílt titok errefelé, kicsoda is ő valójában. Évek óta közöttük jár.

Sok kisgyermekkel találkozik ilyenkor, és Puriel számára a legcsodálatosabb, de egyben a legnehezebb feladat tiszta, ámbár szomorkás szemeikbe pillantani, ilyenkor mindig arra gondol, az élet sokkal szebb is lehetne számukra. Mindig van nála játék, és néhány plüss, mikor Ophilia besétál az ajtón, Puriel épp leguggol, hogy egy csaknem hatéves forma szőke kisgyermeket egy kis boldogsággal lepjen meg.
Thomasnak hívják.
Hatalmas barna szemei vannak.
Az angyalnő ragyog, hogy a közelében lehet, és ez a csodálatos érzés csak fokozódik, mikor a gyermek átkulcsolja cserébe a nyakát, és megöleli.
- Tényleg vannak szárnyaid, néni? - kérdezi kíváncsi izgalommal, de nem elég halkan, hiszen a fiúcska édesanyja zavarában majdnem elájul mellettük. Puriel elneveti magát.
- Nos, mi van, ha azt mondom, tényleg? - kérdezi játékosan, ekkor a gyermek még izgatottabbá válik, ragyogó, teljes fogsorból álló huncut mosollyal húzódik el és kémleli a nő arcát. Puriel ekkor már észrevette Ophiliát, bár a gyermeket semmi szín alatt nem akarja lerázni.
- Kössünk egyezséget.   - suttogja a fülébe.
A gyermek édesanyja nem hallotta, de Ophilia füleinek bizonyosan nem jelentettek gondot meghallgatni az egyezség tartalmát. Megígértette Thomassal, hogy szót fogad anyának. Hogy mindent megeszik, és sosem felesel, bármit kérjen tőle. Tudja, hogy félig árva, és tudja, milyen nehéz a családnak, az anyának, aki amit lehet, megad a gyermekének. Nemrég talált rá Christine-re, borzalmas állapotban, a vággyal a halálra. Felerősítette hát benne az élni akarást, hiszen a gyermeknek szüksége van az anyjára, az anyának pedig a gyermekre, hogy túléljék az élet hullámvölgyeit.   
- Jövőhónapban találkozunk - mosolyog rájuk, mielőtt elköszönnek. Thomas születésnapján ellátogat majd hozzájuk, és ha a fiúcska tartja az ígéretét, ő is tartani fogja a sajátját.

- Ophilia! - közelít ő is, arcán megilletődött, őszinte mosoly honol. Nem számított az angyalnőre, ez tény, de olyan jól esik neki a jelenléte, hogy arra hirtelen szavakat sem talál. Nagyon magányos tud lenni, pedig sosincs egyedül... Ez az érzés bizonyára angyaltestvérei ritkulása miatt ette bele magát Puriel valójába, s egyébiránt a szemben álló angyalt nagyon kedvelte, sőt, kedveli most is, bármi is volt az oka, amiért elkerült a Mennyből.
- Bizony rég volt, kedvesem... - mosolyog továbbra is, kettő lépésre megállva tőle, aztán felhorkan, és még közelebb lép. Szeretné megölelni, s reméli, ez az üdvözlés nem ütközik akadályba. - Túl rég - suttogja, ha Ophilia nem érzi kényelmetlennek és engedi az ölelését. - Nagyon jó látni téged... - úgy vigyorog, mint az emberek, ha valami nagyon intenzív, pozitív élmény éri őket. Hasonlót él meg ő is, angyal-lét ide, vagy oda. Aztán elhúzódik, s kíváncsian fürkészi a kellemes ismerős arcát. - Megtisztelnél. - bólint a kérdésre, hasonló intenzitással Ophiliához, s iránymutatásul jobb karjával kecsesen irányt mutatva tessékeli nővérét beljebb, a felállított hosszú sor felé, amely mögött három segítő pakol lelkesen. - Mesélj, mi történt veled? - érdeklődik, habár a legnagyobb kérdése az, minek köszönheti a váratlan érkezést. Ám mindent csak sorjában. Ki szeretné élvezni a társaságot, hiszen legutoljára három esztendeje, Odafent élvezhette a másik kellemes lényét.


reveal your secrets

Ophilia


Ingyen konyha       Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
786
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Okt. 16, 2020 11:13 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Puriel
The only way to survive eternity is to be able to appreciate each moment
• Zene: Ophelia
Az angyal oly sok szokást fel tud venni az emberektől. Sokszor bele sem gondolunk, hogy milyen hatással van ez ránk. Közöttük élve telepedik ránk és válik mindennapjainknak a részéve. Legtöbbünk azonban nem szűnnek meg annak maradni, amiknek teremtve lettek.
Jóságos, kedves és igazságos angyalnak. Az utóbbi bár szubjektív tud lenni, de vannak még olyanok San Franciscoba, kit az emberi világ nem fertőzött meg teljesen. Noha, fertőzésnek számít az, ha hatással van ránk? Különös az egész kérdéskör. Lekényszerültünk a Földre, mert nem volt más, amit tehettünk volna. Ki élni szeretett volna, tenni azt, amiért oly sok évszázaddal ezelőtt teremtve lett, nem volt más választása. Ellenkező esetben Gabriel és a hozzá hű angyalok végeztek volna velük.
De itt a Földön pedig hatással van ránk minden. A nap, az eső, az illatok, az érzetek, amelyek érzékszerveinket támadja. Az angyalok szívébe a kétségbeesés és csalódottság költözött. Az emberek megvetették őket, amiért Gabriel kiirtotta őket. Tudná őket bárki okolni? Egy másik részük rákényszerült arra, hogy együtt éljenek velünk, de a bizalmatlanság az ő részükről is jelen van.
Most mégis itt van, egy angyal, a sok közül, ki mindennek ellenére képes segíteni a rászorulókon. Egykoron egy dologra lett teremtve. Szegény Erzsébet királyné életét óvja a rosszakaroktól. Túl sokan voltak a bécsi udvarba, kik hatással voltak szerencsétlen nőre és ha nem vigyázott volna, ha nem lett volna mellette egy ilyen kedves, kedélyes személy, akkor hamarabb is véget érhetett volna az élete. S az utókorra nem hagyta volna rá ama örökségét, amit a környező országokba egészen 1990-ig érezhető volt a hatása. Megosztó személyiség volt, a magam részéről sose gondoltam rossznak.
S bár mégis meghalt, Puriel mindig szívesen beszélt róla. Életét annak áldozta, melyre teremtett: segítsen az embereknek. S ennyi idő után is megteszi.
Kényelmesen sétálok be az ingyenkonyhába, az őszi, esőt permetező időszakba. Kabátomra nem lenne szükség, ezúttal mégsem szeretném, ha bárki felismerné angyalságomat. Nem rejtem el őket, mert nem szégyellem, de felesleges bonyodalmakba sem keverednék ezúttal. A konyha ezúttal csendes, sokan maradtak otthon.
A város sokat változott mióta én is ide kényszerültem. Sok pusztítás járta át, s az emberek félnek. S eme félelem közepén van egy angyal, ki fényével melegséget áraszt közöttük.
- Puriel! – szólítom meg a régen látott angyalt, széles mosollyal az ajkamon, s pár könnyed lépést teszek felé. – Rég láttalak – nevetem halkan. Utoljára még a mennybe. Három éve vagyok lent, de nem tudtam megkeresni, hiába jártam a városba magam is.
- Segíthetek nektek? – kérdezem gyermeki lelkesedéssel hangomba.  

reveal your secrets

Hell or Heaven


Ingyen konyha       VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1140
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 12, 2018 10:51 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
szabad a játéktér
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 03, 2017 12:35 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




T


Natasya & Amy

"Nem az igazságra van szükségünk, azt ismerjük magunk is, és nem tudunk mit kezdeni vele - vigasz kellene nekünk és segítség."

Miért nem érkeztem időben? Akkor most nem keveredtem volna bajba. Néha ha tehetném nagyon is pofon vágnám magam a hülyeségeimért… De hogy mutatna az, ha ekkora tömegben elkezdeném bántani magam? A végén még bezárnának valami szobába önbántalmazás miatt.
-Tudod, hogy milyen vagyok. A memóriám pocsék. Azt sem tudom, hogy fél órája mit csináltam…-Tettetem a hülye hugicát. Nem szeretnék lebukni, hogy nem idevalósi vagyok, bár félek ez a lány már rájött arra, hogy nem közéjük tartozom. De abban még reménykedhetek, hogy nem ismer fel engem. Nem szeretnék lebukni, nem szeretnék nagy port keverni a jelenlétemmel. Nem azért jövök ilyenkor ide, hogy fényezzem magam, hanem azért, hogy segítsek.
Amint kiérünk a tömegből kissé fellélegzem. Amúgy tényleg ostobának érzem magam, hisz sejthettem, hogy nem fognak annak örülni, ha elkezdek a tömegben előre furakodni, mint valami bunkó.
-Rendben, menjünk!-Már kíváncsivá is tett azzal, hogy mások nem mernek arra menni, mert beszariak. Természetesen érdekel, hogy milyen is lehet az az útvonal. Szó nélkül követem őt. Elég segítőkésznek tűnt nekem, így nem aggódom a miatt, hogy valami csapdába vezetne engem.
-Én Am… Amabel vagyok.-Mondom végül ki a kitalált neved egy kis hezitálás után. Ha nem akarom felfedni magam nem árulhatom el igazi nevem. Lehet, hogy nem mondana neki semmit lehet, hogy ettől még nem jönne rá ki is vagyok, de inkább jobb az óvatosság.
-Nem nem fogadok. Hiszek neked, hisz te vagy itt a jártasabb.-Mosolyodom el kedvesen. Sejtem, hogy tudja mi hogyan működik errefelé. Pont ilyen embereket kellene felvenni a város irányításához, akik látják a szegények mindennapjait, akik ismerik a népet és tudják mi kell igazából nekik… De ki vagyok én, hogy ezt megmondjam?

Öltözet: - ʘ Zene: - ʘ Megjegyzés: -
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jún. 02, 2017 6:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tasy & Amy
Regret is for suckaz
Vállán tartó kezemmel végig simítok buksiján, mintha csak esetlen, ostoba kis húgocskám lenne, ki nem tud vigyázni eme óriási és veszélyen világban magára. No persze, lehet hogy tud, nem ítélem el, hogy nem tud, csak hát meg ne sértődjön senki, de tolakodási módszerén látszott, hogy nem ide való. Tán egy másik város szülötte? Vagy szakadár lenne? Vagy a város más részén élő szegények soraiból jött volna? Nem, ahhoz túl finom az illata.
- Persze, persze, de épp ezért kell vigyázni. Minél jobban korog a hasad annál jobban eszednél kell lenned, vagy ezek itt ni – mutatok körbe poharat tartó kezemmel a tömegen. – Élve felesznek. Oh, Clarice, miért nem hallgatsz meg sose és miért felejtesz el mindig mindent amit mondok neked? – dobbantok kettőt lábammal, mintha már nem ez lenne az első eset, hogy hasonló beszélgetést folytatunk le. Szerencsém van Claricet sem ejtették gyerek korába a fejjel a földnek így belemegy színjátékunkba.
- Persze, persze nem állt szándékodba – legyintek könnyedén rá hagyva a dolgot. Ha nem állt volna, akkor nem akart volna átfurakodni a tömegen. De amikor onnan kiérünk hirtelen eresztem el és indulok meg egy irányba. Megpróbálom megkerülni az épületet.
- Áh, hagyd rájuk, mindig morcosak. Akkor is azok lennének, ha egy vittyilóba élnének. Kiégtek már – legyintek újra csak könnyedén, mintha nem is élő emberekről beszélgetnénk. Holott a nagy részüket nagyon is jól ismerem és tudom, hogy miken mentek keresztül mióta ez a háború tart. – Gyere, mutatok egy könnyebb utat, a legtöbben félnek ettől, mert teljesen beszariak – forgatom meg enyhén a szememet, majd biztatóan mosolygok rá, hogy bizony, kövessen csak. Egészen a hátsó bejáratig, ahol egy őr van. Számba rágógumit lökök s visszafordulok a lány felé.
- Tasy vagyok – csámcsogom hangosan. – Öt perc múlva annak az őrnek fontos feladata lesz és szó nélkül elmegy pár percre. Vagyis a konyha hátsó bejárata szabad lesz, könnyen be lehet surranni. Akarsz velem fogadni, hogy így lesz? – vigyorgok rá szemtelenül.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 10 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/4
Angyal
2
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
1
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2