Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Piszkos Fred kocsmája •
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Nov. 20, 2016 11:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Sóhajtva fordulok vissza a férfi felé, arcomon egy halvány, visszafogott mosoly játszik.
- Édes, drága, naiv Cassaelem – ingatom a fejem, és az a lágy mosoly lassan vigyorrá szélesedik. - Percenként lenyűgözöl az ártatlanságoddal – teszem hozzá, részben hogy cukkoljam, részben viszont tényleg így is gondolom. Elbűvölő már az is, ahogy a csókolózásról beszél: „nem űzzük”. Mintha egy hobbiról beszélgetnénk. Hát nem érdekes, hogy ezek az égi teremtmények még régebb óta léteznek, mint mi, és mégis olyan keveset tapasztaltak eddig? Persze az elmúlt évtizedekben akadtak közülük néhánynak, akik megpróbáltak mindent egyszerre bepótolni, elvegyülni az emberek között, beilleszkedni, tanulni, tapasztalni. De Cassael egyértelműen nem tartozik közéjük. Talán későn érő a drága.
- Nem csak arra céloztam, de igen, ez is egy jó példa – bólintok végül, és nem tudok nem somolyogni rajta, hogy én voltam neki az első. Ez olyan édes. Legalább annyira, mint a mentegetőzése. - Tudományos megfigyelés? Mégis mi vagy te, valami stréber orvostanhallgató? - nevetek fel. - Csak kíváncsiságból: mennyiben juttatja előrébb a fajtádat a halandók intim pillanatainak meglesése? Nem mintha ítélkeznék! Váljék egészségedre, édes – kacsintok rá. Ki gondolta volna, hogy egy délután egy angyal társaságában ilyen szórakoztató lehet. Bár nyilván nem mindegy, hogy milyen, illetve melyik angyalról is van szó? Egyesek közülük már besavanyodva teremtettek, unalmasak, mások meg teljesen agyatlanok, nem gondolkodnak, csak villogtatják a pengéjüket, és azt képzelik, bárkinél hatalmasabbak. Cassael egész érdekesnek bizonyult, az ártatlansággal körbeszőtt őszintesége, és hogy mindent annyira komolyan vesz. Mint egy új, csillogó játékszer. Üdítő. Vagy csak a sok alkohol teszi, hogy ilyen jól elviseljük egymást, minden ellentéttől függetlenül?
- Engem az lep meg, hogy a legtöbbjüknek még mindig megvannak a szárnyai. Talán a hóhérotok is szabadságra ment, vagy lazultak a szabályok, amióta a nagyfőnök lelépett? - Mint a macska, meg a cincogó egerek dolog. Ilyen könnyű lenne megfeledkezni az erkölcseikről, a házirendről, vagy akármi is volt, ami szerint eddig éltek? Persze nekem nemigen lehet arról fogalmam, milyen szigorúan kerülni a bűnt, meg angyalinak lenni, de a régi rend szerint az égiek többségének már nem bukottnak kéne lennie?
- Kétséget kizáróan ez a legkedvesebb dolog, amit egy angyal valaha mondott nekem – állapítom meg ismét a pultra támaszkodva, szemben vele. - És mondd csak, nem érzel semmiféle megbánást vagy bűntudatod, amiért élvezni mered egy magamfajta társaságát? - Arcomon ismét a már ismert, sejtelmes mosollyal hajolok egész közel. Minden pillanatát élvezem az ilyen játszadozásnak. De ahogy Drakere terelődik a szó, akaratlanul is elkomolyodom.
- Mammon legyengült... nem tudhatom, milyen következményekkel járna, ha elpusztítanám a testet, amibe bezárták, úgyhogy nem, megölni nem fogom. De teszek róla, hogy visszanyerhesse az erejét. Aztán a főnök eldönti, mi lesz a sorsa – vonok vállat. Tulajdonképpen már csak Lucifer miatt sem lenne okos dolog azonnal a gyilkolást választanom, hisz megvannak a tervei mind a vadásszal, mind a lovassal, ha leszállítottam a csomagot neki. De ettől még élvezném, ha megbüntethetném a fivérem fogva tartóját. - Ugye nem akarsz az utamba állni, szép szemű? - kérdezek rá, miközben a nyakkendőjéért nyúlok, és ujjaimmal elbabrálok vele. Néhány óra ezzel a jámbor jószággal, és már kezdek megtanulni olvasni benne. Azok a ráncok a homlokán egyértelműen azt jelentik, hogy elkezdtek dolgozni odabent a fogaskerekek. Remélem, nem kell megbánnom, hogy elmondtam neki az igazat. Van igazság abban, hogy az alkoholtól megered a nyelvünk... még a mi fajtánké is. De ha szembe akar szállni velem, hát vessen magára! Magamhoz veszem az üveget, amiből Cass épp az imént töltött ismét magának, majd félretéve a poharazgatást, csak úgy meghúzom a tartalmát. Ezt már úgysem kéri tőlünk vissza senki.


reveal your secrets

Cassael


☩ Történetem :
☩ Reagok :
295
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Nov. 15, 2016 6:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Astarte & Cassael
Every moment of light and dark is a miracle
Enyhe szemöldökvonással felelek a Halál még mindig sejtelmes talajon ringatózó válaszára, igyekezve megfejteni a szavai mögött rejlő valódi jelentéstartalmat, ám bárhogy próbálom, nem áll össze a kép. Mármint, nyilvánvalóan olyasmire céloz, amelyet mi, angyalok a világért nem gyakorolnánk magunk - mint ahogyan azt ki is emelte -, de ezzel még nem vitt közelebb a megoldáshoz. Korábbi gondolataim ugyan a csók körött forogtak, ennek okán szinte zsigerből valami azzal kapcsolatosra asszociálok, azonban sosem lehetek biztos abban, hogy mi kavarog valójában egy démon fertelmes elméjében.
- Ezzel nem sokat segítettél - állapítom meg a nyilvánvalót, miközben laposakat pislogok a titokzatosan somolygó vörösre, noha következő kérdését hallva azt hiszem, kezdek megvilágosodni. - Ohh… Szóval az előbb a csókolózásról beszéltél? Hmm, igen, azt valóban nem űzzük - bólogatok egy-két hümmentés kíséretében, miközben felhagyok a poharammal való játékkal. Nem azért, mert meguntam volna, a tökéletes, körkörös mozdulatok egyelőre kellően lekötöttek, azonban bevallom, enyhe zavar telepedik rám a lovas nem óhajtott kíváncsisága végett.
- A-az nem kukkolás… Tudományos megfigyelés a fajtánk előrébb juttatásához - köszörülöm meg a torkomat, néhány pillanatig még kitartóan lavírozva az igazság és amannak elhallgatása mezsgyéjén, mielőtt megtörnék a hallgatás súlya alatt. - Ettől függetlenül… Valóban tanulságos - nyögöm ki, kínomban oly hevesen vonva össze szemöldökeimet, hogy egy röpke momentum erejéig még a látásom is elhomályosul, szóval hamarost lágyítok megvadulni tetsző vonásaimon. Remélem megelégszik ezzel a válasszal, s belőle ki tudja következtetni a részleteket, mint például, hogy ő nevezhető az első nőnek, kivel effajta tapasztaláson osztoztam.
Végül egy gondterhelt sóhajt engedve világnak, megtöltöm az ürességtől kongó poharamat, hogy a korábbi gyakorlatot alkalmazván szinte rögtön el is tüntethessem tartalmát az ajkaim mögött. Csak eztán vagyok hajlandó ismét beszédbe elegyedni, igaz, ezúttal egy kevésbé zavaró téma előtt adózván.
- Sértésnek semmiképpen. Úgy értettem, démonként tudom, hogy legvégső esetben mire számíthatok tőled, legfeljebb pozitív csalódást tudsz okozni. Míg ők… Óhatatlan a legjobbat várom tőlük, mégis gyakorta a legrosszabbal szembesítenek - magyarázom. Meglehet, nem kért rá, én mégis szükségesnek találom a félreértések mellőzése érdekében. S mert ennyi etilalkohol után a szervezetemben már nem töprengek sokat azon, megosszak-e valamit Astartéval, vagy sem.
Megvallom, nem éppen effajta reakcióra számítottam, de minekután egyelőre még senkinek a halálával nem járt a démon jelenléte, s engem sem bosszantott a végletekig, voltaképpen jólesik a mosolyát látni óhatatlan vallomásom nyomán.
- Túlzásokba azért ne ess, te még mindég démon vagy, én meg angyal - közlöm, bár úgy érzem, inkább saját erkölcsömet igyekszem palástolni szavaimmal, és nem őt megsérteni általuk. - Azonban élvezem a társaságodat - hunyorítok enyhén, amint egymásnak koccintja poharainkat. Beletelik néhány másodpercbe, míg leesik, hogy mi nem stimmel, viszont hamar orvosolom a problémát a sajátom utántöltésével. Most azonban nem tudom le egyből az italt torkomon, aprót kortyolok csupán, míg erről a Wallenbergről hallgatom a démont. Mit mondhatnék, óhatatlanul is mosolyra fakadok a vadász leleményességének hallatán, egyedül az bánt, hogy ebből vélhetően nem fog kikerülni épségben. Ismeretségünk ugyan nincsen, ám minden halandó lélekért felelősséggel tartozni érzem magamat.
- Elég különös megoldás, bár én meg tudom érteni. S mit óhajtasz tenni? Végzel vele, hogy fivéred szabadon ereszthesd? - kíváncsiskodok leplezetlen, hiszen ha már ennyi mindent megosztott velem, úgy vélem, nem a megoldást fogja elhallgatni előlem. Igaz, eme tudás birtokában nehéz lesz megállni, hogy ne loholjak egy újabb halandó segedelmére, aki meglehet, az első adandó alkalommal állítaná pengéjét a hátamba révén, magam is a természetfeletti világ rétegét képezem.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




spiritual, celestial being

Never have I been a calm blue sea. I have always been a storm
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Nov. 07, 2016 12:24 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Visszakérdezésére arcomon egy sejtelmes mosollyal pillantok fel rá, amely sokat mondó lehet valaki olyan számára, aki már ismer annyira, hogy kicsit a fejembe lásson, és tudja, mennyi mocskos dolog megfordulhat benne ilyenkor. De Cassael nyilvánvalóan nem ismerhet ilyen jól, lesütöm a pillantásom, és a figyelmemet látszólag újra a kutakodás köti le, ám a titokzatos mosoly továbbra is ott van az orrom alatt.
- Például olyan... emberi dolgokra, amelyekben, úgy sejtem, a hozzád hasonló angyalkáknak nincs sok tapasztalata. Tudod... hogy hogyan is élvezd igazán az életet. Segíthet jobban megérteni a halandókat – válaszolok végül egy vállvonással, mintha ez ilyen egyszerű lenne. Nos, nekem az is. Neki már minden bizonnyal kevésbé az. Bár az is lehet, hogy sokkal tanulékonyabb, mint gondolom. Ma már sikerült nem egy meglepetést okoznia.
- Ó, pontosan tudom, drágám, hogy mi vagy. Ezért is gondolkodtam el azon, hogy vajon hanyadik nő lehetek a sorban, akit valaha megcsókoltál? - fogalmazom meg a kérdést, ami jelenleg felkeltette a kíváncsiságomat. - Azt hihetnénk, hogy az angyalok ilyesmit nem tesznek túl gyakran, de úgy tűnt, mintha neked már lenne némi gyakorlatod ebben. Vagy csak ilyen könnyen lehet tanulni a sok kukkolásból? - toldom meg a kérdést, aztán lassan, gonoszkásan elvigyorodom. Még a fejébe szállna a dicséret, ha nem egészítem ki valami szemtelen megjegyzéssel is. Különben is, ki tudja, talán tényleg ilyen jól hasznosítható a sok évezreden át tartó őrangyalos leselkedés. Még a végén én is kedvet kapok, hogy unalmas pillanataimban bele-bele pillantsak az átlagemberek mindennapjaiba. Uhh, vagy mégsem.
Amikor Cassael az angyalságát és a halandók védelmét hozza fel mentségül az ismétlődő segítőkészségére, kérdőn, hitetlenkedve vonom fel a szemöldökeimet. Fogyatékosnak néz? Mégis mi köze lenne a hétalvóknak ahhoz, hogy irgalmas szamaritánust játszik velem? Hiszen jelenleg a légynek sem tudnának ártani, a sebem kitisztítása pedig csak az én dolgom.
- Nem is tudom, hogy bóknak vagy sértésnek kellene-e vennem, hogy kiszámíthatónak tartasz – vonom össze a szemöldökeimet. Mégis ki szeret kiszámíthatónak lenne, főleg az égiekkel összehasonlítva? Közben már épp feladom, hogy találjak itt valami megfelelő eszközt a golyó eltávolítására, talán a vadászok szablyái között kellene szétnéznem valami használható után... és akkor a golyó önként távozik a vállamból. Kicsit lejjebb is tolom róla a felsőmet a karom felé, és így láthatom is, amint a sebem lassan végre tényleg beforr. Már csak a vért kell letisztogatnom róla, amit további pult mögötti piszmogások helyett inkább az újjáéledő erőmmel intézek el. Bár tény, hogy nekem a vörös mindenhogy jól áll, még akkor is, ha épp vér borít valahol.
- Szóval... ezzel azt akarod mondani, hogy megkedveltél? - somolyodok el ismét a kiegészítését hallva, és igyekszem nem nevetni a szavain. - Erre iszunk – fogom meg a poharam, majd az övéhez koccintom, aztán felhajtom a tartalmát. Én már nem is számolom, hogy ez hanyadik kör, de szerintem nyugodt szívvel állíthatjuk, hogy egész szép számlát halmozunk itt fel lassan így kettecskén.
- Wallenberg az a vadász, aki fogva ejtette a fivéremet a saját testében – hangsúlyozom ki az utóbbi szavakat, olyan tekintettel, ami azt sugallja, hogy ilyet bizony csak egy őrült csinál – miután a testvéreid meggyengítették őt. - Árulom el enyhén szemrehányón, és egy kicsit talán túl őszintén, de igazság szerint jelenleg cseppet sem tartok attól, hogy ezzel esetleg magam alatt vágnám a fát. Cassaelnek van jobb dolga is, minthogy keresztbe tegyen nekem, főleg mivel ha én nem járok sikerrel, akkor maga Lucifer fog intézkedni.


reveal your secrets

Cassael


☩ Történetem :
☩ Reagok :
295
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 27, 2016 3:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Astarte & Cassael
Every moment of light and dark is a miracle
Astarte kijelentését hallva ismét felé fordítom a tekintetemet, gyanakvással méregetve túlontúl jókedvű voltát. Nehéz megállapítanom, hogy vajon mire is gondol pontosan, hiszen tudhatná, hogy minden démoni förtelmére aligha találhatna bennem vevőre, azonban a korábbi, rendkívül informatív tevékenységünkről meglehet, én is szívesen okulnék. Fajtársaim zömével ellentétben soha nem mutattam érdeklődést ezen emberi foglalatosságok iránt, többnyire azért, mert lehetőségem sem akadt rá, másrészt megrögzötten hittem angyali bűnmentességünkben. Ám mostanra be kell látnom, hogy csupán a Menny oltalma és magasztossága emelt minket piedesztálra, nem a belőlünk fakadó, példamutató tökéletességünk.
Ha úgy nézem, ezúttal sem a vágyakozás taszított bűnbe, hanem a halandók védelme, viszont a nem várt eredményt kár lenne tagadnom.
- Mint például? - billentem oldalra a fejemet enyhén, miközben mutatóujjammal a poharam szélén kőrözök, s figyelem, ahogy keres valami kellően éles eszközt a kínjainak megszűntetésére. Néhány pillanattal korábban úgy hittem, az szolgál majd a jelen társaság javára, ha a Halál egyelőre legyengült állapotban marad, ám jobban belegondolva, még ezen státuszában is könnyedén végezhetne velük vagy akár velem.  A felesleges kínok legfeljebb bosszússá tehetik, ami vélhetően rontana az iszogatásunk fennmaradó részén.
- Emlékeztetnem kell rá, hogy angyal vagyok? - vonom meg az egyik szemöldökömet a kérdésének oltárán, aztán egy apró sóhajt hallatva, illetve tartva a könyöktámaszomat a pulton, megemelem a kezemet, és egy finom csavaró, majd húzó mozdulattal kiröppentem a szétroncsolódott töltényt s amannak maradványait a kevésbé ép sérüléséből. A jótéteményért cserébe nem várok hálát, ám a bizalmatlan kérdései nélkül is megmaradtam volna. Így hát, mielőtt még válaszra nyitnám a számat, kitöltök magunknak a megmaradt italból, s miután felé toltam a saját poharát, kézbe veszem a magamét. - A halandók védelmében - közlöm rezzenéstelen ábrázattal, de mégis kit akarok álltatni? - S mert nem vagy olyan ostoba, mint korábban gondoltam. Sőt, fivéreimnél és nővéreimnél kiszámíthatóbb, értékelhetőbb társaságnak bizonyulsz - magyarázom visszafogott hangerővel, mert bár korábban tisztáztam magamban mindezt, de színt vallani a démonnak egészen más történet. Persze a vadászokkal történt kis közjátékot továbbra is mellőztem volna, azonban kedvezőbb kimenetellel bírt, mint amire első körben számítottam. - Korábban pedig te is segítettél, gondoltam illendő viszonozni az ilyesmit. Ohh, igen - jut eszembe a pengém, amit a csók hevében hanyagul a földre ejtettem. El is pillantok rá hátra, viszont nincs bennem elég motiváció ahhoz, hogy le is hajoljak érte, ezért Astarte kényelmes zenecsiholását alapul véve én is a magam erejéből táplálkozva oldom meg a tulajdonom visszaszerzését, majd elhelyezését a kabátom belsejében.
Dolgom végeztével végre a számhoz emelem a poharamat, és egy gyors mozdulattal letudom a torkomon az alkoholt, amelynek enyhe maró hatása furcsa érzést hagy maga után ajándékul. Ennek ellenére már épp nyúlnék az üvegért egy következő kör reményében, azonban félúton megakad a kezem, amint meghallom korábbi szavaim nem teljesen pontos idézését. Összevont szemöldökökkel tekintek az egyre közelebb merészkedő démonra, igyekezve megfejteni az emlékeztetés mögött rejlő hátsószándékot. Eltelik néhány másodpercbe, míg összeegyeztetem a pár perce tanúsított bizalmatlanságával a segítségemet illetően, legalábbis úgy sejtem, hogy erről lehet szó. Ettől függetlenül nem tudom, mit kíván elérni.
- Úgy vélem, hogy nem az esdeklésemre vársz - állapítom meg, hol az aljasságtól fénylő szemeit, hol pedig a gúnytól szélesre húzott ajkait vizslatva. - Ez a mondat némi korrekcióra szorul. Valahogy így kezdődne: szerencséd, hogy nem egy átlagos démon vagy… - helyesbítek, remélve, hogy megelégszik ezzel, s nem várja el tőlem, hogy olyan mélységekben kielemezzem a lényemtől idegenkedő szimpátiát egy démon iránt, amely már kényelmetlennek bizonyulna.
- Ki ez a Drake Wallenberg? - terelem a témát egy általam kiszámíthatóbbnak vélt társalgás irányába, noha elég nehéz a közönyre koncentrálnom, amikor szemérmetlenül incselkedik a tűréshatárommal. Ezúttal viszont nem rendelkezek nyomós indokkal a szájának birtokba vételére, ennek fényében nem is teszem.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




spiritual, celestial being

Never have I been a calm blue sea. I have always been a storm
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 23, 2016 2:58 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Ismét el kell ismernem, hogy Cassael szavaiban van igazság. Ha az a vérengző arkangyal nem azzal indít apuci első szabadnapján, hogy vérfürdővel köszönti az emberiséget, valószínűleg sokkal jobb reklámot kapott volna az egész faj a lecsődülésük idejére. De hát ez már legyen az ő problémájuk. Legalább a halandók is megláthatták, ahogy talán maguk az angyalok is felfedezhették, hogy nem minden fekete vagy fehér. Bár ez valahol kicsit számunkra is meglepetés volt, hogy az angyaloknak sincs mindig lelkiismerete. Persze minden csoda három napig tart. Mostanra legalább valóban megtanultuk, hogy nem minden arany, ami fénylik. Hmm... Cassaellel ellentétben, úgy tűnik, én tele vagyok emberi mondásokkal és közhelyekkel.
Mindenesetre nem most van itt az ideje, hogy vitába szálljak legújabb cimborámmal a halandók tizedelésének hátrányairól és előnyeiről. Egyelőre jobb dolgom is akad, hisz a tétlen iszogatás után végre alkalmam adódik megszorongatni – mondhatni szó szerint – a vadászokat, és infókat gyűjteni a küldetésemhez. Szerintem egész tűrhetően haladok vele, amíg Cass a maga kis trükkjével félbe nem szakít. Vagyok olyan hiú, hogy azt gondoljam, képes lehetek kézben tartani a vallatás dolgot, és kiélvezni az angyal kezdeményezését is egyszerre. Egy-két pillanatig még talán megy is, de aztán az a váratlan tűz, amit őszintén ki sem néztem volna ebből az égi Isten-szolgájából, kissé magával sodor. Kezd izgalmas lenni, ahogy ajkaink játéka tovább folytatódik, a penge hangos csörrenése után pedig megérzem karjait a derekamon. Válaszképpen a kezem a hajtókájáról feljebb siklik, és ujjaim a hajába túrnak, teljesen figyelmen kívül hagyva a nézőközönségünket. Sajnos ez lesz a vesztem is. Bár a végeredményt tekintve valójában nem is jártam olyan rosszul. Mit számít egy kis sérülés, ha jól szórakozom, és közben még az információt is sikerül megszereznem, amire szükségem volt? Persze mindjárt még néhány fokozattal jobb lenne a hangulatom, ha meg is szabadulnék végre a golyótól, amelyből a só folyamatosan égeti a sebemet.
- És mi mindent tudnék még neked tanítani... - kacsintok rá jókedvűen az angyalra a megjegyzését hallva, miután kicsit kifújtam magam. Azért még mindig szükségem lenne valami eszközre, amivel megoperálhatom magam. Egyik fiókot húzom ki a másik után... Komolyan, hol tartják ezek a késeket? Az egyetlen, ami a kezem ügyébe kerül, az egy tompa élű vajazókés, azzal meg nem megyek sokra. Cassael kijelentését hallva a homlokomat ráncolva pillantok fel rá.
- Igazán? És hogyan? - vonom fel ezúttal a szemöldökeimet, aztán a tekintetem egy pillanat alatt ismét kissé bizalmatlanná változik. - Ezzel azt akarod mondani, hogy segíteni akarsz? Miért tennél ilyet? És... miért tetted korábban? - kérdezek rá, miközben bólintok az italajánlatra. Most különösképpen jól fog esni egy pohárral. És ami azt illeti, miután a korábbi beszélgetések morajait a hétalvók hortyogásai váltották fel, egy kis zenének is örülnék. Az egyik legjobb dolog az ilyen lepukkant, régi kocsmákban, a gyakran fellépő bunyók mellett, amelyek mindig szórakoztattak, az öreg zenegépek. Ideje beüzemelnünk a kicsikét a sarokban. Szerencsére már nincs ki előtt lelepleződnöm, így csak egy intésembe kerül, és a teret egy régi sláger tölti be. Ajkaim apró mosolyra görbülnek, ahogy meghallom a Bad Moon Rising első sorait.
- Engedd meg, hogy emlékeztesselek egy korábbi kijelentésedre: "Démon vagy, te ostoba" - kezdek bele elmélyítve kicsit a hangomat, és felvéve Cass hanglejtését. - "Szerencséd, hogy nem más körülmények között találkozunk, mert már elvágtam volna a torkodat." - Az hiszem, valahogy így hangzott az a mondat, de nem vagyok élő diktafon. Arcomon széles, gúnyoros mosollyal hajolok a kelleténél jóval közelebb a pult felett, szenvtelenül a képébe mászva, és kíváncsian várom, hogy vajon mi változott számára az első néhány perc óta.


reveal your secrets

Cassael


☩ Történetem :
☩ Reagok :
295
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 18, 2016 1:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Astarte & Cassael
Every moment of light and dark is a miracle
Tekintetemet szánakozással telve emelem a falra tapadt vadászokra, kik úgy függenek ott, mint a díszpapírra tűzött pillangók egy elvetemült rovarimádó gyűjteményében. Akad köztük olyan, aki kitartva önbecsülése mellett, haragvással telve méreget minket, míg mások a pániktól dermedten igyekszenek megfejteni a vörös nőszemély kilétét. Arra bizonyosan már rádöbbentek, hogy nem angyallal van dolguk, azonban a további lehetőségek tárháza még igen tágas. Egészen addig, míg színpadiasan be nem mutatkozik démon társam, noha a kitartóbbak hitetlen felhorkantásait hallva úgy értékelem, hogy nem volt egészen pontos a megfogalmazás. Nos, nem az én feladatom megnyitni beszűkült elméjüket, amelyből a túléléshez szükségeltetett legalapvetőbb mechanizmusok is hiányoznak. Meglehet, eléggé erősek egy angyal likvidálására, netán egy démon kiűzésére, azonban Astarte erődemonstrációjából már rádöbbenhettek volna, hogy nem átlagos ellenféllel néznek farkasszemet.
Fejemet alig érzékelhetően megcsóválva, fordulok a Halál felé, és hallgatom okfejtését, mely Gábriel nézeteivel kíván bizonyos mértékben hasonulni.
- Nem - felelek szemrebbenés nélkül a kérdésére. - Meglehet, ha első kézből Gábriel nem szánt végig a Földön az említett haragjával, szívélyesebb fogadtatásnak örvendenénk a halandók részéről - magyarázom higgadtan. Mindezt már nem mondhatnám el a démonokról, azonban úgy vélem, hogy felesleges is volna említést tennem róla, Astarte is tisztában van a fajtájuk temperamentumával s legalapvetőbb tulajdonságaival. Amúgy is mintha egy kissé dühösnek tűnne, nem lenne tanácsos tovább korbácsolni féktelenségét.
Ezen elhatározásom előtt adózván nem szólok többet az emberek és New York kapcsolatáról, engem, kinek nem volt játszótere a Föld annak előtte, egyáltalán nem rendít meg egy város elzárkózása. S miként nagyobb megértéssel fordulok az Úr teremtményei felé, teljesen el tudom fogadni a reakcióikat egy olyan háborúra, melyet soha meg sem kellett volna vívniuk. Ezeket a vadászokat sem tudom gyűlölni, legfeljebb szánom ostobaságukat, amiért előbb választanák a halált, minthogy elhintsenek néhány információt a démon számára. Igaz, ez másrészt lenyűgöző összetartásról ad tanúbizonyságot, olyasféle kötelékről, melyet csupán hittem, hogy az angyalok is birtokolnak. Egy szó, mint száz, továbbra is kötelességemnek érzem a megmentésüket, amelyhez kissé bizarr mód egy csók asszisztál, amit magától a Haláltól lopok. Megdöbbenése nem olyan kiélezett, számomra mégis kézzel tapintható, legalábbis abban a néhány bizonytalan momentumban, mielőtt a galléromra fogva közelebb vonna magához. Itt rajtam a sor a meglepődésben, ám hiába próbálnám tagadni, pillanatok alatt átjár a hevessége, amit hasonló türelmetlenséggel viszonzok. Kezemből balga módon hagyom kihullani a pengét annak érdekében, hogy szabaddá téve, a démon derekára simíthassam tenyeremet. Szemeimet is végül lehunyom, földi tartózkodásom óta először élvezve ki egy női test közelségét, s bizony még hosszan becézgetném cseresznyeszín ajkait, ha nem szólna közbe egy fegyver jól ismert dörrenése. Szinte várom, hogy átsuhanjon testemen a golyó, azonban nem történik ilyesmi, ellenben Astarte hevesen ellök magától, és akkor már én is megszemlélhetem fájónak ható sérülését.
Aggodalom tölt el, ugyanis ezen a ponton már nem szavaznék túl sok esélyt a vadászok életben maradására, és sajnos én sem tudok többet tenni, ami nem merítené ki az öngyilkos küldetés fogalmát. Azonban a halandók azonnali halála helyett újabb erődemonstrációnak lehetek szemtanúja, talán egy utolsó esélynek, hogy korrigálják a hibáikat. Ezúttal nem szólok közbe, csupán megtörlöm nedvessé és vélhetően rúzsossá vált számat a kézhátammal, aztán szusszanva egy aprót s megkönnyebbültet, hallgatom a rettegés szülte válaszokat, amelyek sietősen távoznak torkuk mélyéről. Végül a démon kegyelmének örvendve rogynak le a padlóra, s merülnek mély álomba, remélhetőleg jó időre, ugyanis még nem végeztem az italommal.
- Tanulságos vallatás volt - állapítom meg, miközben bosszúsan morranva egyet, átlépek a ripityára tört poharam felett, és újfent helyemet foglalom a pultnál. Persze nem kerüli el a figyelmemet ivótársam összerogyása, de engem sem ejtettek a fejemre ahhoz, hogy tüstént a segítségére siessek. Valószínűleg már így is többet tűrt tőlem, mint amihez szokott, s amiképpen már megállapítottam magamban, nem rendelkezek öngyilkos hajlamokkal. Aztán meg senkinek nem fog ártani, hogyha a Halál egy leheletnyire gyengített változatával kell majd boldogulni.
- Én kés nélkül is megoldhatnám - állapítom meg csak úgy mellékesen, ugyanis eszem ágában sincs a beleegyezése… inkább a kérése nélkül cselekedni. Tehát, amíg várom a feleletét, nyugodtan kitöltök magamnak egy pohárral a whiskyből, és egy moderált korttyal igyekszem visszarázódni a békés ivászatba. - Kérsz egyet? - kérdezem ezt már teljes önzetlenséggel, miközben áthajolva a pult felett, előkaparok mögüle egy újabb poharat.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




spiritual, celestial being

Never have I been a calm blue sea. I have always been a storm
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 18, 2016 2:26 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
„Leledzünk egyetértésben.” Ez az angyal miket nem mond néha! De a meglehetősen költői megfogalmazáson túl be kell ismerni, igaza van. Általában a fajtájával folytatott beszélgetéseim kifulladnak úgy három mondat után, szóval számomra is már-már kellemes meglepetésnek számít, hogy micsoda összhang alakult ki közöttünk mostanra. Bár erős a gyanúm, hogy ha nem egy kocsmában akadunk össze, és nem vesz részt a társalgásunkban egy üveg jóféle whisky is, akkor ez az ismerkedés is teljesen más irányt vett volna, még egészen a legelején. Nem mintha az este folytatása nem alakulna hasonlóképpen érdekesen. Kissé magamat is meglepem vele, hogy egy apró trükkel Cassaelnek szerzek előnyt a felbukkanó vadásszal kialakult csetepatéjában, ám a válaszreakciója sem mellékes. Nem is tudom szó nélkül hagyni, hogy megmentésemre sietett, holott nem kértem rá, és nem is vártam volna, legfőképpen pedig nem volt szükségem rá. Egyáltalán mégis miért tenne ilyet? Persze azonnal megragadom az alkalmat, hogy bebizonyítsam a teremben összeverődött csürhének, nem vagyok, és soha nem is voltam egy bajba jutott lány.
- Mindenáron tudni szeretted volna, hogy ki vagyok? - Kérdezem megvető hangon a korábbi támadónktól, aki immár a falon díszeleg a többivel együtt, vérző nyakkal. Szép munka, Cass! Egy kicsit mélyebbre kellett volna mártani azt a pengét, de így sem rossz. - A Halálotok vagyok! - jelentem ki egy fél lépést téve feléjük, gunyoros mosollyal arcomon, és tudom, kissé költőien cseng, mintha az angyal stílusát próbálnám átvenni, pedig csak az igazat mondom. Még csak nem is igazán fenyegetésnek szánom. Egyszerű tény. Most, két hónap, vagy húsz év múlva, de én leszek az, aki eljön ezekért az idiótákért.
- Nem, valóban nincs ínyemre a fivéred terve, hogy végigmészárolja a földet. De ne mondd nekem, hogy amikor ilyen agyatlan tuskókkal hoz össze a sors, akik kérdés nélkül elvágnák a torkodat, nem jut eszedbe egy pillanatra sem, hogy egy részük valóban megérdemli Gabriel haragját? - vonom fel a szemöldökeimet, és enyhén Cassael felé fordulok, hogy láthassam is az arcát, miközben válaszol. A reakcióm, illetve a kérdésem alapján kicsit talán úgy tűnhet, mintha magam is az emberi bűn kiirtására szavaznék, ami természetesen nem igaz. Amire én személy szerint allergiás vagyok, az a mérhetetlen emberi ostobaság, amelyből olyan sok kijut az ilyen vadászféléknek is.
- Még hogy az ő városuk! – nevetek fel röviden, nem túl őszintén. - Negyed évszázaddal ezelőtt New York éppen olyan izgalmas nagyváros volt, mint a többi. Sőt! Az egyik kedvencem volt. Attól, hogy fogták magukat, és körülbarikádozták, még nem lesz az övéké – ingatom a fejemet a nemtetszésem jeleként. Viszont ideje munkához látni, és kiszedni ezekből a kocsmatöltelékekből, amit tudnom kell. Persze nem várom, hogy könnyen megeredjen a nyelvük, de van néhány trükk a tarsolyomban, amitől kedvet kaphatnak a csevegéshez. És Cassael ismét a lovagot játssza – kérdés persze, hogy kiét – arra biztatva a társaságot, hogy beszéljenek, de nem úgy tűnik, mintha rá jobban hallgatnának. Valószínűleg mert még mindig túl sok a levegőjük. Előrenyújtott kezem lassan, körkörös irányban mozdul a levegőben, az angyal szavai azonban kissé kizökkentenek a koncentrálásból. Idióták bizony. Bár nem hittem volna, hogy ebben is egyet fogunk ért...
Na, ha valamire biztos nem számítottam ma este, az határozottan az, hogy egy angyal rám mozdul egy fenyítés kellős közepén. Az enyhe sokktól egy pillanatra lefagyok. De ha már így alakult, a Pokolba is, kihozom belőle a legtöbbet. Végül is hányszor van alkalmam egy égivel ilyesmire? Szabad kezemmel elkapom a gallérját, közelebb vonom magamhoz, és elmélyítem a csókot, beleadva mindazt a szenvedélyt, amit ez az érdekes, veszéllyel fűszerezett helyzet, és a felemésztett alkoholmennyiség kihoz belőlem. Had tudja meg, milyen is egy démonnal csókolózni! A körülményeket tekintve, azt hiszem, egy kicsit olyannak tűnhetünk, mint Bonnie és Clyde démoni-angyali változata. Mindenesetre a terelés elég sikeresnek bizonyul Cassael részéről, mert érzem, hogy lankad a figyelmem, és azzal együtt a szorításom is a társaságon. Ez azonban nem is zavar egészen addig, amíg egy nagy dörrenés nem rázza meg a helyiséget, a golyó pedig az angyal mellett szépen elhaladva egyenesen a szívem felett fúródik a vállamba. A belém hasító fájdalomtól ordítani tudnék, de csak felszisszenek, és eltaszítom magamtól Casst. Halhatatlan vagyok ugyan, de nem sebezhetetlen, és ebben a töltényben egész biztosan só is van. Fogcsikorgatva, újult haraggal fordulok ismét a társaság felé, melynek élén az időközben kiszabadult véres nyakú a fegyvere csövét éppen rám szegezi. Mielőtt újra elsüthetné, nekitaszítom a falnak, és hamar eszméletlenül esik össze. A többiek ismét a levegőbe emelkedve lapulnak a falhoz, és valamennyinek egyszerre kell szembenéznie a saját fegyverével. Az arzenáljuk elég vegyes, tőrök, szablyák, pisztolyok, puskák, még egy kisebb nyílpuska is akad, és mind feléjük irányul.
- Ha nem beszéltek, többé nem is veszem hasznotokat – vonok vállat lazán, és bár ez a kis műsor így, sérülten, úgy érzem, minden energiámat felemészti, mégis megéri a látványt, a tekintetekbe költöző rémületet. Megtehettem volna, hogy egyszerre töröm ki mindegyik nyakát, vagy robbantom fel a fejüket, de ez így nyilvánvalóan hatásosabb, hisz ezzel kaptak még egy utolsó esélyt a beszédre.
- Én tudom, hol van Wallenberg – jelenti ki végre az egyik. - Egy külvárosi motelben rejtőzik most... - árulja el hamar egy másik, és bár a többiek lepisszegik őket, végül mégis megkapok minden infót, amire szükségem van. Mielőtt túl nagy lenne a zűrzavar, egy elmotyogott varázslattal küldöm mindet egyszerre álomba, hogy a következő pillanatban már közösen indíthassanak horkolás-koncertet, én pedig erőtlenül rogyok a padlóra. Nem mondom, hogy nem nyírtam volna ki szívesen mindet, de e percben túl gyenge vagyok ahhoz, hogy szembenézzek egy felbőszült angyallal is.
- A rohadt életbe! - markolászom a vállamat, aztán veszek egy-két mély levegőt, és újra talpra vergődök. - Kell egy kés – indulok meg imbolyogva a pult mögé. - Ki kell piszkálnom ezt a golyót, hogy gyorsabban gyógyuljak. Előbb-utóbb kilökődne magától is, de a fenének van kedve azt megvárni – motyogom magam elég magyarázatképpen, mielőtt Cassael azt gondolná, hogy egy citromszeletelővel készülök elmetszeni az álomszuszékok torkát.


reveal your secrets

Cassael


☩ Történetem :
☩ Reagok :
295
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 16, 2016 11:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Astarte & Cassael
Nem állt szándékomban nevetség tárgyává avanzsálni a jó útról megtért fivéreimet s nővéreimet, mégis, ahogy Astarte jóízűen felnevet, helytelen büszkeség tölti el a bensőmet. Ritkán sikerül nevetésre bírnom másokat, ugyanis még mindig latolgatnom kell, merre húzódik a komolyság és humor egymással több helyen elegyedő mezsgyéje, tehát az effajta véletleneket gyermeki lelkesedéssel fogadom. Az iróniára és szarkazmusra egyelőre nem is pazarolnék energiát, olykor sikerül megértenem, tán még gyakorolnom is, máskor viszont körberepülhetném az univerzumot, akkor sem lennék előrébb.
- A mai estén már nem először leledzünk egyetértésben - állapítom meg, komolyságot erőltetve felfelé kunkorodni óhajtó ajkaimra, ezzel talán rontva az imént bezsebelt „sikeren”, noha mindez a feledés homályába vész a vadászok közbeavatkozásával.
Meglehet ostobaság egy ismerősi kapcsolatnak sem nevezhető valamire alapozni, főként egy démonnal, mégis úgy érzem helyesnek, hogy tegyek az érdekében, miként ő is a segítségemre tett a pengém visszaszolgáltatásával. Másodszorra végiggondolva nagyobb ostobaság, mint elsőnek hatott, ugyanis a Halálnak legkevésbé van szüksége egy angyal oltalmazására. Bár az is igaz, tettem kétélű volt, révén, hogy a pokoli teremtmény inkognitójának megtartásával a jelenlévő halandók biztonságát is megkíséreltem biztosítani.

A Vörös démon értetlen, netalántán gyanakvó pillantását közönnyel fogadom, s amúgy is ösztönös tettekre sarkall nagyszájú barátunk kissé elhamarkodott támadása.
- Tudom - felelek szemrebbenés nélkül, szélsebesen pergetve a gondolatokat az elmémben a helyzet megoldására, azonban úgy fest, hogy gyenge próbálkozásommal a megtévesztésre teljes mértékben aláástam az esélyeinket a kocsmai ivászat békés folytatására. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy az ivó további vendégei is közbeavatkoznak, pontosabban avatkoznának, ha az általam sakkban tartott alakkal együtt nem repülnének a szemközti falhoz. Szerencsére még időben el tudom húzni a pengémet a vadász torkától - legalábbis nem hal meg -, ám felületesen még így is termetes vágás kerekedik a bőrének felszínén. Ennek fényében vetek egy elégedetlen pillantást a démoni ivócimborára, de hogy őszinte legyek, jelen esetben semmi jogom ítélkezni felette.
- Nem értelek - vonom össze a szemöldökeimet. - Magad sem pártolnád Gábriel oldalát, hát nekem sem jut eszembe ilyesmi - magyarázom, miközben leemelem a pultról a rongyot - amivel korábban a kiszolgáló törölgette le a kifröccsent italokat s egyéb szennyeződéseket -, majd körültekintően letisztítom a vért az angyalpengéről. - Ez az ő városuk, érthető a reakciójuk - mentem fel a vadászokat látszólag logikátlan cselekedetük alól, ugyanis nem hiszem, hogy számítottak volna a Halál megjelenésére és az erejére. Egy vagy két angyalt, ha nem is tudtak volna megölni, könnyűszerrel elűzték volna őket, bizonyára ők is ezzel számoltak.
- Átkozott szuka - hallatszik fel közben az első felelet Astarte kérdésére, amire csupán egy elhaló sóhajjal tudok reagálni. Feltett célom, hogy életben tarthassam ezeket az embereket, de egyáltalán nem könnyítik meg nekem. - Feleljétek meg a kérdését, s több gondotok nem lesz velünk - alkudozok többes számban, végül a Lovashoz fordulva, hogy megajándékozhassam egy sokatmondó pillantással. Persze tisztában vagyok vele, hogy a Halálnak nem parancsolhat senki, azonban egy próbát megér.
Viszont hallhatóan és láthatóan mindhiába, néhányan egyre kékülő ábrázattal igyekszenek magukba préselni némi levegőt, mielőtt teljesen képtelenné válnának a légzésre. Ismét lázas tanakodásba kezdek a lehetőségeimet illetően, amelyek közül az azonnali támadás tűnik a legösztönösebb cselekedetnek, ám mit érnék vele? Könnyűszerrel végezhet velem, s a vadászokat sem kímélné ezek után, tehát más taktika kell… Nos… azt hiszem, hogy megvan a legkiválóbb elterelő hadművelet.
- Ezek csak idióták - tudatom vele, miközben felé fordulok, remélve, hogy a kijelentésem legalább egy leheletnyire kizökkenti, éppen annyi időre, míg elé lépek, s szabad kezemmel a tarkójára fogva, egymásnak préselem a szájainkat. Biztosra veszem, hogy abban a túlfűtött filmben jobban élvezték a szereplők mindezt, de nem is a saját örömömre cselekszem. Ha nem is tudom megtörni Astarte képességeit, a koncentrációjának megzavarásával, és saját erőm bevetésével remélhetőleg a halál szélén állókat megkímélhetem, s adhatok időt nekik arra, hogy jobb belátásra térjenek az információszolgáltatást illetően.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




spiritual, celestial being

Never have I been a calm blue sea. I have always been a storm
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 16, 2016 1:22 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Cassael megfogalmazására muszáj felnevetnem, és most kivételesen még csak nem is gúnyos célzattal teszem azt. Úgy tűnik, az angyalnak van humora is, még ha csak ritkán is engedi szabadjára. De el kell ismerni, a hasonlata legalább annyira igaz, mint amennyire mulatságos. Az egész fajuk tényleg úgy viselkedik, mint az ötévesek, akiket apuci magukra hagyott egy délutánra, és azonnal kapnak az alkalmon, hogy összezsírkrétázzák a falakat, kiforgassák a ruhásszekrényeket, szétszórják a lisztet a konyhában... és szépen sorjában felforgassák a házat. Hiszen úgysem látja senki.
- Nem hittem, hogy ma még ilyet mondok, de teljesen igazad van – bólintok határozottan, gesztusaimban is elismerve szavai hitelességét. Cass teljesen elfogadható ivótárs, kivétel azokban a pillanatokban, amikor épp a lebukásunk miatt aggodalmaskodik. Démonok között még sosem láttam, hogy ekkora problémát okozott volna a lelepleződés veszélye. Ellenkezőleg. Meg van az izgalma annak, amikor felfedezik a kilétünket, mindig érdekes figyelemmel kísérni a reakciókat. Persze vannak helyzeteket, amikor jobb inkognitóban maradni, amíg az adott terveinket véghez nem visszük, de arra az esetre is mindig van egy B terv, ha máshogy sülnének el a dolgok. Angyalok között viszont eddig még nem sokat mozgolódtam, pláne nem olyanok között, akiknek még megvannak a szárnyai. Mert hát a bukottak is teljesen más kategória. Ők amúgy is általában sokkal elviselhetőbbek. De tetszik, hogy ezúttal kivételes lehetőségem adódott megismerni egy szárnyast is. Ha pedig idővel túl kiábrándítóvá válna a társasága, még mindig átcsábíthatom a rossz oldalra. Oh, azt hiszem, az nagyon is tetszene...
A lassan alkoholmámorossá váló társalgásunkból és gondolatmenetemből a vadember felbukkanása rángat ki, aki az igazi kocsmai taplókat megszégyenítő bunkósággal szakít bennünket félbe, és küldi padlóra Casst. Pedig még szívesen kifejtettem volna, hogy mi is a véleményem "az arkangyalokat övező tiszteletről". Először még abban a tévhitben vagyok, hogy haláli nyugalommal végigszemlélhetem az előttem kibontakozó eseményeket, és közben kimaradhatok belőlük, ám hamar úgy alakulnak a dolgok, hogy kényszert érzek a közbelépésre, még ha csupán észrevétlenül is teszem azt. Erre Cassaelnek, úgy tűnik, az a válasza, hogy falaz nekem. Előbb meglepetten, majd összevont szemekkel meredek rá. Nemigazán értem. Vagy csak nem vagyok hozzászokva, hogy bárki ilyet tegyen értem. Démonok között nem szokás egymás segítségére sietnünk. Gondolom, részben ez az oka annak is, hogy egyedül érkeztem Mammon kiszabadítására. Az egyik legerősebb, legfontosabb szerepet betöltő pokolfajzat, és a társaink mégis mind lemondtak róla, amikor a tanácskozás során az került terítékre, hogy kit küldjön érte Lucifer. A jelenlegi érthetetlen helyzet azonban tovább fokozódik, amikor a vadász kést szegez a torkomnak, az angyal pedig ismét kész megvédeni engem.
- Megoldottam volna – jelentem ki, miután fordult a kocka, és a támadónk nyaka van kitéve egy penge cirógatásának. Már nem is igazán tudom, hogy a fennálló helyzet számomra szokatlan és meglepő, vagy leginkább sértő-e. De nem is sokat tűnődöm ezen, mert a feszültté váló jelenet hatására a teremben tartózkodók többsége szinte egy emberként indulnak felénk előkapva fegyvereiket. Sóhajtok egyet, majd a kezemet előre lendítve repítem mindet a szemben levő falnak. Ennyit arról, hogy nem kell lelepleznem magam. Egy gyengébb, fiatalabb démonnak talán kissé nehéz feladat lenne egyszerre egy tucatnyi vadászt falnak szegezni, számomra azonban ez gyerekjáték. Valójában még arra is marad erőm, hogy a kevésbé szimpatikusakból lassan, szolidan a levegőt is kiszorítsam.
- Amikor ilyen idiótákkal nézel szembe, nem szoktál elgondolkodni rajta, hogy Gabriel fivérednek talán igaza van? - pillantok oldalra Cassaelre érdeklődve, a kezemet azonban természetesen továbbra sem engedem lejjebb. Aztán ismét a díszes társaságra pillantok.
- Nos... nem így terveztem, de ha már így alakult: halljam, ki mit tud elmondani Drake Wallenbergről? - teszem fel a százmillió dolláros kérdést. Aki válaszolni tud, talán nyerhet is valamit. Mondjuk az életét.

reveal your secrets

Cassael


☩ Történetem :
☩ Reagok :
295
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 11, 2016 12:02 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Astarte & Cassael
Manírkészletem egyik alapkövéül szolgáló szemöldökvonással fogadom hosszú távlatokba mutató tanácsát az arkangyalokra vonatkozóan; mintha az olyan egyszerű volna. Úgy hiszem, ezt még ő sem gondolja komolyan, elvégre ha lenne bárki, aki jobb belátásra téríthetné az Úr legelső gyermekeit, már rég nem háborúznának egymással.
- Erre legföljebb Isten lenne képes. Nélküle olyanok, mint a gyerekek szülők nélkül, ha otthon hagyják őket egyedül. Láttam már ilyen gyermekeket - teszem hozzá, ugyanis nálam ez egyáltalán nem minősül alapvetésnek. - Talán mégsem különbözünk annyit a halandóktól - sóhajtok fel gondterhelten s lemondóan, ugyanis a fajtársaim okozta zűrre összpontosítani olyan, mintha belevetném magamat egy tornádó közepébe, s még az is kíméletesebb hatásokat gyakorolna rám. Ezen ráadásul nem segít sokat Astarte vélhetően megjátszott kifakadása szerény megjegyzésem nyomán a felelőtlenségünket illetően. Néha egészen könnyedén megfeledkezek a fúria démon voltáról.
- Csupán a tényeket közöltem - pillantok rá enyhe hitetlenkedéssel egyetemben. Inkább szántam szavaimat figyelmeztetőnek mindkettőnk számára, semmint fenyegetésnek, na meg, ha őszinte kívánok lenni önmagamhoz, nem szívesen hagynék itt csapot-papot egy szabály miatt, amelyet én is könnyűszerrel megszegtem. Siralmas belátni, sőt, egészen kiábrándító, de már rég nem esett alkalmam ilyen közvetlen társalgásra. Angyaltársaimnak inkább szolgálok vigaszul, vagy éppen menekülni kényszerülök előlük, azonban ilyen kötetlenségben s kívülálló szemléletmódban még nem volt lehetőségem megtárgyalni a világ helyzetét senkivel. Hová jutottunk, hogy a Halál mellett nagyobb kényelmet érzek, mint viaskodó fajtársaim mellett? Remélem, hogy az Úr mindenlátó szemei most messzire kerülnek engem. - Sehova sem terveztem menni - teszem hozzá végül, mielőtt ismét a felespohár fenekére nézhetnék, illetve, mielőtt folytatnánk a társalgást feljebbvalóimról.
- Talán elfogadná, talán nem. Valószínűleg nyitott lenne a lehetőségre, de egy vezért mindig a követői határoznak meg. Az arkangyalok nagy tiszteletnek örvendenek, s vakon követik őket a katonáik, ám a démonokkal való üzérkedés meglehet, hogy bizonytalanságra sarkallnák őket. Tétovázásból jó még nem született - magyarázom neki a meglátásaimat, persze az igazságot csupán akkor tudhatjuk meg, ha eljön annak az ideje. Addig puszta spekuláció mindez, legfeljebb az esélyekről indíthatunk vitát. Ám őszintén? Jómagamat a többi angyalhoz mérten viszonylag szabados felfogásúnak ítélem, s még én is a fejét vettem volna a démonnak első reakció gyanánt. Röghöz kötött fivéreim s nővéreim ezek fényében hogyan tudnák megemészteni a kezük ilyen módon történő bemocskolását?
Nos, ezekre a kérdésekre nem most fogom megkapni a választ, de felvetni sem tudnám Astarténak, ugyanis a vadászok felismerése közbeszól.
Egyáltalán nem övezi öröm a fejleményeket a részemről, mindenesetre nem teszek meggondolatlan lépéseket, sőt, kihasználom a démon nyerte időt a stratégiám kidolgozására. Vagyis használnám, azonban a valójának letagadása némi váratlansággal szolgál, noha számíthattam volna ezen lépésére. Miért is hagyná veszni a maga küldetését s inkognitóját, ha csupán az enyém lepleződött le? Amúgy is kétségbeesett lépés volna egy démon közreműködésére hagyatkozni, így már éppen kelnék fel a padlóról, amikor is visszacsúszni érzem a pengémet a kabátom belsejébe. Nyilván nem kelt önálló életre, s legutóbbi tudomásom szerint az ivóban rajtam kívül nem tartózkodik egyéb angyal, hogy a segítségemre legyen, tehát egyedül Astarténak tulajdoníthatom a segítségnyújtás effajta módját. Ami őszintén meglepő. Fel is emelem rá a tekintetemet, miközben felegyenesedek a padlóról, majd kézügybe helyezem az angyalpengét, hátha akad felszereltebb vadász is a társaságban. Ha leleplezőm rendelkezett volna egyel, bizonyára nem pazarolta volna az időt a kikérdezésünkre.
- Igazat mond - szólok közbe, igyekezve kamatoztatni a nemrég szerzett tudást a megtévesztésről, bár attól tartok, hogy nem rendelkezek olyan hatalmas meggyőző erővel, mint a Halál, mert a férfi arca nem, hogy nyugodtabbá válna, hanem mélyülő barázdák szánkáznak végig izzadságtól fénylő bőrén.
- Na persze. Majdnem bevettem a rizsádat, na csicseregj, ki a franc vagy te?! - esik neki a vörös démonnak, amint korábbi barátiasságát fitogtatván kést szegez a pokoli teremtmény torkának. Nem igazán gondolom végig a lépéseimet, az ösztöneim hajtanak, mikor egy, a halandók által szempillantásnyinak érzékelt momentum alatt az alak mögött termek, s én is megsimítom a torkát az angyali fegyver kristályosan fénylő élével.
- A magad érdekében jobb, ha visszavonulsz - suttogom a füle mellett, igyekezve sulykolni magamba, hogy ostobának tetsző lépésem az ember védelmét szolgálta, s nem az ivócimbora kisegítését.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




spiritual, celestial being

Never have I been a calm blue sea. I have always been a storm
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 09, 2016 11:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Cassael & Astarte
WHAT A BEAUTIFUL DAY TO HAVE A DRINK WITH AN ANGEL
Azt hiszem, Cassael azzal, hogy elfogadja a tanácsomat, jobban meglep, mint az este folyamán bármi más. Ki gondolta volna, hogy ez az angyalka, aki a beszélgetésünk elején még sorozatosan nevezett ostobának, és sütött róla a megvetés irányomban, végül bármit is komolyan megszívlelhet, amit mondok neki. Ez a kis iszogatás, azt hiszem, mindkettőnk számára érdekesen és nem várt módon alakul. Nálam legalábbis egyáltalán nem szokás ilyen mélyen szántó beszélgetéseket folytatni a fajtájával, de hát a kivétel erősíti a szabályt. Egyébként pedig manapság semmi sem úgy megy, ahogy azt több ezer éven át megszokhattuk. Az egész világ a fejére fordult. Ehhez képest talán az egyik legkevésbé furcsa dolog az, hogy képesek vagyunk meginni egymás mellett egy pár italt anélkül is, hogy egymás torkának esnénk. Igazából Cassael egész tűrhető és szórakoztató beszélgetőtárs, függetlenül attól, hogy néha olyan, mint aki tényleg a Marsról jött – mint ahogy azt gyakran állítják a férfiakról idefent.
- Akkor talán érdemes lenne az arkangyalokat jobb belátásra bírni, és emlékeztetni őket, hogy mi is a dolguk – vonok vállat, mintha ez ilyen egyszerű lenne. De ha jól sejtem, ha ez tényleg így menne, akkor eleve nem lenne szükség a háborúskodásra. Ó, ha Ashtaroth hallaná, hogy a háború ellen beszélek. Igazából nincs kifejezetten ellenemre az, hogy az égiek egymásnak esnek, sőt, az általuk okozott káosz sem zavarna alapból. Az viszont egyáltalán nem tetszik, hogy mit is kockáztatnak ezzel. Az egész emberiség a tét, melynek sorsa felett bizony nem csak nekik lenne joguk dönteni.
- Na ne mondd! Igazán? Megszegtük a szabályaidat? - kérdezek vissza meglepettnek tűnve. - És akkor most mi lesz? Csak úgy faképnél hagysz? - görbülnek lefelé ajkaim. Persze, volt egy-két feltétele arra vonatkozóan, hogy is fog zajlani a beszélgetésünk... én pedig, hoppá, megfeledkeztem róla. Ahogy ő is. És akkor mi van? Nem úgy tűnik, mintha csak kényszerből maradt volna itt eddig, főleg úgy a második pohár ital óta nem.
- Azt mondod, Michael nem lenne hajlandó elfogadni a segítségünket akkor sem, ha az általa hőn szeretett és védelmezett emberek sorsa a tét? - fordítom meg Cassael kérdését azonnal kérdő tekintettel, felvont szemöldökkel. Gabrielből az eddigi tapasztalataim alapján kinéznék ilyen szintű makacsságot, de Michael? Egyelőre úgy tűnik, ő viselkedik ésszerűbben, és meglehet, ebbe az ésszerű kategóriába beletartozik az is, hogy elküld bennünket a fenébe, viszont ha tényleg van egy kis sütnivalója, beláthatja, hogy velünk az oldalán jobban járna. Ezen most mindenesetre nem akarok túl sokat filózni. A whisky és a nagy elmerengések együttesen sosem jelentenek jót. Akkor inkább újratöltöm a poharam... vagyis jelen esetben kivárom, hogy az angyali cimborám megtegye helyettem, aztán megemelem felé az italt, és már kortyolom is.
A következő pillanatban azonban váratlanul félbeszakítanak bennünket. Egy megtermett őstulok izomból rántja magával, majd taszítja földre Cassaelt. A poharammal a kezemben fordulok érdeklődve a jelenet felé, lábaimat kecsesen keresztbe téve helyezkedek el kényelmesen, a kibontakozó műsort figyelve. Egyik felem lelkesen áll a dologhoz azt mondva: na végre, egy kis izgalom. A másik felem azonban ennél kissé bosszúsabb, nem örül ennyire a fejleményeknek. Ez a bunkó vadász megvárhatta volna, amíg sikerrel járok a nyomozgatásommal, aztán szívesen kivettem volna én is a részemet a balhéból. Így viszont hagynom kell Cassaelt kinyuvadni - hacsak nem tér el a korábbi álláspontjától, és hajlandó bemocskolni a kezét, hogy magát védje -, és még csak meg sem negyedelhetem a kocsmában tartózkodókat, ha nem akarok lebukni idő előtt.
- Ez most komoly? Madárnak nézel? - fordulok a tagbaszakadt felé egy undorodó fintorral, ami valljuk be, elég hitelesre sikeredik. Bár szerintem amúgy is hamar rá fog jönni, hogy nincs bennem az ég világon semmi angyali. Azt meg aligha néznék ki belőlünk, hogy egy angyal egy démonnal barátkozik. Valljuk be, ez ritka véletlen, és talán ez lesz most az én szerencsém.
- Még csak nem is sejtettem, hogy a fickó angyal – ingatom a fejemet. - Azt hiszem, berozsdásodtam. Vagy csak... sok volt az alkohol – bökök az üveg felé, melynek tartalma már igencsak megcsappant, ám amíg a gesztusaimmal és szavaimmal lefoglalom a férfit, az elmém erejével visszairányítom az angyalpengét Cassael kabátja alá, egyrészt hogy ne legyen szem előtt, másrészt hogy a keze ügyében maradjon. És hogy miért teszek ilyen ostobaságot, miközben épp az előbb fogalmaztam meg magamban, hogy lazán végignézném az angyal halálát? Talán mert közlékeny vadászokat jóval egyszerűbb találni ebben az átkozott városban, mint angyali ivócimborákat.

reveal your secrets

Cassael


☩ Történetem :
☩ Reagok :
295
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Okt. 07, 2016 10:52 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next



Astarte & Cassael
Végtére is van igazság abban, amit Astarte megfogalmaz az emberekről, legalábbis a naiv hiszékenységüket illetően. Milliárdnyian hitték már azelőtt Isten és az angyalok létét, hogy kirobbant volna ez a sajnálatos háború, melynek folytán kénytelenné váltunk felfedni magunkat. Márpedig olyasmit hinni, mélyen és rendületlenül, amelynek létét semmi sem igazolja, valóban naivnak tetszik. Vajon én is az lennék, amiért mindenáron hajszolom az Urat? Nehéz magamat az egyszerű földi halandókkal összehasonlítani.
- Nos… megjegyzem a tanácsot - tekintek a démonra enyhén összehúzott szemhéjaim mögül, ugyanis a Haláltól tanulni? Még egy hozzám hasonló, eltévelyedett angyalnak is bizarr tapasztalás, noha senki sem aggathatja rám ezek után a szűklátókörű jelzőt. S mégis kinek lenne joga pálcát törni felettem, mikor megannyian a sajátjaim közül is épp annyira romlottak, mint a Pokol szolgái?
- Pff… - fakad ki belőlem az első ösztönös és őszinte reakció a kérdése nyomán. Nyomatékot adva a remény teljes hiányának, illetve a helyzet képtelen voltának, megforgatom a szemeimet is, mielőtt egy mély sóhajt hallatva végre válaszra nyitnám a számat. - Az Úr legelső teremtményei az arkangyalok… Ők következnének a sorban, de tekintve, hogy ők maguk robbantották ki mindezt… - hitetlenkedő, gyengéd mosollyal rázom meg a fejemet, ugyanis kiváltképp röhejesnek tetszik ez az egész állapot. Egy-két hozzám hasonló szakadárt leszámítva mindenki cselekszi a neki elrendeltetett feladatot, a dominósor tökéletesen omlik össze. Nem… az angyalok maguk ezt a helyzetet nem fogják tudni rendezni, egyre mélyebbre és mélyebbre ássák magukat a kárhozat felé. Bármiképpen is legyen, a gondolataimban nem merülhetek el túl mélyen, hála a mellettem tanyázó démonnak.
- Remélem tudod, hogy már többedszerre megszegtük a kitételeimet - pillantok rá közönyös ábrázattal, elengedve a fülem mellett türelmetlen magyarázkodását. Leszámítva a végét. - Néha nézek tévét. Az az Oprah show egész mókás szokott lenni - állapítom meg, miközben nyúzottan a pultra könyökölök, tenyerembe pedig az arcom oldalát simítom. Meglepő lenne, hogy épp a Halál ne tudná, miként kell elvenni mások életkedvét, azonban a társalgásunk elején valahogy nem számoltam azzal, hogy effajta irányt fog majd vetni a beszélgetésünk. Nem is tervezem tovább cifrázni önnön problémáimat, úgy vélem, épp eleget hallott belőle, viszont a démonok helyzete még igen csak új és ingatag terep. Ennek okán csendben végighallgatom, és sűrűn töltögetem újra a poharamat, esetleg poharainkat, ha ő is tartja az ivótempómat.
- Kivételesen nem a ti fajtátokat érte a megjegyzésem - tisztázom első körben, annak ellenére, hogy ez is megfordult a fejemben. Mindazonáltal a szavai nyomán, ha nem is vetett akkora fordulatot a véleményem a démonokról, azért el kell ismernem, hogy ösztönös utálatunk végett keveset tudunk a természetükről. Bár ez bizonyosan kölcsönös, ők is épp annyit látnak belőlünk, amennyit szeretnének. - Szerinted az angyalok képesek lennének félretenni az önbecsülésüket, és démonokat fogadni maguk mellé? Vált vállnak vetve harcolni velük? Manapság már egymást sem állhatják - horkanok fel, rögvest ezután pedig újabb pohárnyit tudnék le magamban a whiskyből, ha valaki nem ragadna vállon, és fordítana maga felé.
- Már egy ideje figyellek, angyal - szegezi nekem a leleplezést, ám én csupán a földre hullott pohár árva szilánkjait tudom figyelni, amelyek között ott csurog a drága, borostyánszín ital, mi egyenesen a testemnek lett teremtve.
- Kár volt a whiskyért - állapítom meg összevont szemöldökökkel, s csak eztán realizálom úgy igazán, hogy az egyik vadász tényleg leleplezett. Ráadásul nem fogadja jól a „mellébeszélésemet”, legalábbis erre tudok következtetni abból, hogy a következő pillanatban felránt a székből, és fordítva egyet magunkon, barátian a földre dob. Megvallom, az utóbbi néhány pohár ital már nem kellett volna, mert az egyensúlyom már nem az igazi. Azért egy asztalban még meg tudok kapaszkodni, viszont az angyalpengém menthetetlenül kicsusszan a ballonkabátom belsejéből, a dermedt csendben pedig fájóan éles hangot hallat, amint a kőpadlót csókolja.
- Hé te! Te is valami átkozott szárnyas vagy?! - fejemet az előbbi férfi felé fordítom, aki most a démont vonja kérdőre, kézügybe készítve egy kést, mintha számítana bármelyikünk ellen is valamit.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




spiritual, celestial being

Never have I been a calm blue sea. I have always been a storm
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 25 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 22 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2