Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Katonai központ •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Abaddon


Katonai központ        - Page 2 Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
332
☩ Rang :
Lovas, a Háború
☩ Play by :
Cam Gigandet
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. 2 Feb. 2020 - 21:08
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Ophilia & Cassael & Abaddon
"In normal times, evil would be fought with good. But in times like these, well, it should be fought by another kind of evil."
Zene: Become the Beast • Szószám: 442 • Credit:

Kelletlen válasz szülte keserű íz a számba, mely dühöt, haragot szül bennem, mondhatnám lelkemben, márha rendelkeznék ilyennel. Testem kimerült, de ez mikor tartott vissza bármitől, keserű dühöm annál nagyobb ahogy a rövid válasz eljut tudatomig. Arcom izmai feszólnek ahogy nézem a mozdulatlant. De megállj nincsen, a lényem nem engedi, a Pusztítás s a Háború dúl bennem, ezek közül pedig egyik sem nyugszik sosem. Még akkor is mikor úgy hinnéd megpihen, a béke illúziójával kecsegtet, tévhitbe ringat, s akkor is készül, tervel, előkészít. Sosincs megálj, ez most sem lesz másként, bár testem vonszolom csupán de akkor is haladok, meg sosem állhatok. Így kerülök mellé, s nyújtam markom a szívért mely nem dobban immár. A harcos angyal pedig át is nyújtja hát, ellenkezés nem érkezik felőle. Időt nem pazarlok gyászára vagy bármire is mit éppen tesz. Cselekvésem, dühből fakad, elkeseredettség, végső vergődés? Nem tudni, de az biztos, hogy meg állhatok, itt nem, most nem, s máskor sem fogok, megmondtam, elhatároztam, nincs megállj, nincs visszaút...

Koncentrálok, szemeim ismét olajossá válnak ahogy arcom izmai feszülnek, az épület felett sötét fellegek gyülekeznek, vihar van készülőben. Testem használom, hogy rajtam fusson keresztül az tiszta energia. Hasztalan görnyedek előre, lihegek, álkapcsom megfeszülve, fogaim összeszorítva meredek a padlóra, olajos tekintetem a végtelen sötétbe ásító ajkakként vetül a hideg kőre. Lihegve kapom a levegőt, testem zakatol, a képességeim határait karcolgatom. Jópár légvétel telik el, ez alatt egyetlen hajdani kijelentésem mantrázom. "El kell menni a határig, s túllépni azt, csak így érheted el a végső célt, az ár nem számít..." Újabb légvétel, majd koncentrálok, a fellegek háborognak az épület felett. Komótosan koncentrálódnak, majd az epicentrumból egyenest, pengeként száguldú fénycsóva robog megállíthatatlanul, a célpont Én vagyok. Arcom torzulva üvöltöm be hangommal a teret, az épület megremeg. A bőr hasad, a repedések izzanak, fájdalom, nem számít, folytatom. A villámok nem apadnak, még nem... A szemem előtt felsejlő apró képek, szőke tincsek, tánclépések. Halovány kacaj, értetlen tekintet. Óráknak tűnő pillanatok csupán, míg a torkomból a hangok folyamatosan kiszakadnak. Immár egészen más, a túlvilágról robaljó idegen hang. A határt átléptem, visszaút immár nincsen.
Végül testem görnyed, erőtlen rogyok a földre, balkarom a padlón támaszt meg, jobbomból a szív komótosan gördül el, így azzal is támaszt találok. Fejem ernyedten borul előre, térdelek. Ujjaim a kőbe marnak, mintha csupán homok lenne úgy vájom bele azokat. Jobb csuklóm gyúrús ujján a gyűrű izzása még nem múlt el, lassan tűnik belőle tova megmaradt lelkek hada. A levegőt kapkodom, ennyire futja már, többre nem. S végül... meghallom az erőtlen hangot. Orcámra parányi mosoly ül, fájdalmas de akkor sem hagyhatom veszni a jó szokásom, aprócska, erőtlen, de akkor is a közel megszokott. Tekintetem nem látni hiszem továbbra is előre görnyedve szegezem szemeim a padló irányába. - Átérzem... - Próbálom elviccelni a dolgot, kevés sikerrel. A fizikai valón nincs túl jó állapotban, a tiszta energia áramlott keresztül minden porcikámon, olyan érzés mintha a fényesség vizében fürdötem volna, legalább is ahhoz hasonló. Lassan nézek fel, egy pillantás a földön fekvőre, hogy a bárgyú képem még láthassa, majd Cassaelre. - Te jössz, Angyal. - Ennyi még mire futja, majd ahogy egyenesedtem felfelé úgy dőlük is tovább s terülök el ezúttal én a padlón, testem nagyot koppanva adja meg magát. Szemem sötétje eloszlik, csábít az álomvilág. S magába is szippant immár. Ernyedten nyúlok el a padlón, hogy átadjam elmém a sötétségnek, ott majd jó helyem lesz...
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Katonai központ        - Page 2 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
773
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. 2 Feb. 2020 - 19:30
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


To Cassael & Abaddon
It wasn't your fault.
It was mine, for believing every word you said
A végtelen ürességben úszom, körülöttem megszűnt létezni a tér és az idő. Egyedül vagyok, nincs itt senki, vagy semmi. Csecsemőpózban fekszem, nem, inkább lebegek. Egyszerre van fény és sötétség, oly kettőség, melyet nem értek, mely mégis olyannyira kellemes, annyira megnyugtató. Mintha a tenger felszínén feküdnék és a hullámok játékosan vinnének tovább, ringatnának. Olyan érzés kerít hatalmába.
Egyedül vagyok, magányom még sincs, velem van minden és mindenki, akit valaha is ismertem. Ismerős hangok, zenék, ízek. Arcok villannak be, lezárt szemhéjaim alá, ajkam mosolyogva szemléli őket.
Ramiél első ölelése, amikor vigasztalni próbált. Mily megilletődve álltam mellette, féltem attól, hogy bárki megláthatná a mennybe, mely az otthona és ahova mégsem mehetett biztonságban. Akkor lopta be magát először szívembe az érzés. S mégis milyen felemelő érzés volt látni, a parkba aznap, segítő kezét elfogadni.
Cassael szórakozott hangját hallom, értetlen szemöldök ráncolását, mely olyan hatást keltett bennem, mintha tükörbe tekintettem volna. Senki sem tudott oly értetlenül nézni, mint ő, sokszor mégis képes voltam osztozni ebben benne. Halkan kuncogok, ő volt az első, kivel szembe érzéseket voltam képes megfogalmazni magamba. Szeretet, bizalom, egymásba vetett hit. Elkötelezettség, ha csak rá gondolok, szívembe melegséget érzek, akaratlan mosoly ajkam szegletébe. Nincs oly dolog, amit ne tennék meg érte, miatta.
Jael, kit nem ismerek oly régóta, mégis szívemen hordoztam sorsát. Az ikrek szebbik fele, aki a mai napig képes volt ártatlanságát megőrizni, védeni azokat, akiket Atyánk olyannyira szeretett. Szomorú pillantása most is magam előtt van, ahogy a reménnyel teli tekintete is, hogy képes lesz, fog tudni változtatni sorsukon.
S végül Abadddon jéghideg szempárja is. Ezúttal szomorúság, bánat járja át porcikáimat, még inkább csak összébb húzom magamat.
~Csupán magadat~ hallom hangját, amivel hitet cseppentett elmémbe, mely ösztönzött, hogy ne adjam fel, nem tettem. Ott állt mellettem, ott volt végig mellettem, a nehéz időkben is, a kétség mezején tartott.
~Ébresztő, Csipkerózsika~ tekintetem mégsem nyitom ki. Ólomsúlyként nehezedik szememre a fáradtság. Elfáradtam, a folytonos küzdelembe, képtelen vagyok már tovább harcolni, elfogyott az energiám.
A sötétség felemésztett. Nem érzékelem a hűvös padlót, a puha érintést.
~Kiűztem. A szíve viszont…~
Fájdalom nyílal mellkasomba.
A szívem viszont nem ver tovább. A túlvilág és az ébrenlét mezsgyéjén lebegek még, hallom a hozzám intézett szavakat, mégsem tudok rá felelni. Élettelenül fekszem mindkét síkon, mozdulni képtelenül. Minden egyes kiejtett szó késként fúródik mellkasomba.
Amara felemésztett, ereje elől nincs menekvés. Vagy az övé vagy senkié.
Oh, Ramiél. Ne engem mentsetek, mentsétek őt. Kérlek titeket, vele tegyétek, engem hagyjatok, nem érek ennyit. Nem érek egy porszemnyit sem, ám reá még szükségetek van. Elmondtam nektek mindent, őt mentsétek, ha még nem késő…
Kérlek, mondjátok, hogy nem késő…
Újabb éles fájdalom járja át testemet. Érzem, ahogy sikítok a semmibe, a végtelen űrbe, melybe kerültem. Izmaim görcsbe húzódnak, testem a kövön mégis mozdulatlan. Testem tehetetlenül rázkódik, ahogy az energia végigrázza. Ujjaim görbülnek be, lábam rándul össze. Mellkasom, tekintetem mégis csukva marad. Szívem dobogtalanul hever a démon kezébe.
El kell telnie legalább egy percnek, mikor halványan megdobban.
Az űrben testem megfeszül, egy villámcikázás gerincem kihúzza. Végtelen örvénylésbe kezd körülöttem a levegő, vákumi erővel hív vissza.
A fájdalom elviselhetetlen, mely porcikámat járja körbe…
Olyan mintha újra…
Szemeimet hirtelen nyitom ki, mély levegőt veszek, mintha erre igazán szükségem lenne, fejem, vállam elemelkedik a padlóról. Látom a bázis fehérre mázolt falát, érzékelem az erős kezet a mellkasomon. Testem megrázkódik, ám ezúttal, mert az élet tér vissza belé. Szívem egyre hevesebben dobog és ahogy dobog, úgy a fájdalom is erősödik.
- Fáj... rettentően fáj - vezetem az első alakra a tekintetem, Donra. Kezébe tartott szívére tekintek. - Nagyon fáj - remegő ajkakkal ejtem csak ki, arcom fájdalmas grimaszba torzul, testem megremeg, segélykérően tekintek fivéremre...
- Cass... - ejtem ki nevét, szinte alig hallhatóan, a fájdalom átjárja minden porcikámat... Fáj, de miért? Miért éget, miért perzsel?
Credit •• Burn
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cassael


☩ Történetem :
☩ Reagok :
282
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. 2 Feb. 2020 - 18:10
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Ophilia & Abaddon & Cassael
Feral roots are calling you back home
Zene: Feral Roots • Szószám: 413 • Credit:

Ophilia veszedelmes, majd elhalkult kérlelése sem állíthat meg abban, végre lecsutakoljuk róla a sötétség kíméletlen, lényén kormos lenyomatot hagyó erőit. Fájdalmas sikolya sem zökkent ki a fékevesztett csatából, mit a szívében megtelepedett feketeséggel vívok, nem lebeg más cél a tekintetem előtt ugyanis, mint testvérem angyali ragyogásának megtisztítása, elméjének hosszan tartó rabigájából való felszabadítása. Mindennemű igyekezetemet az ádáz küzdelemnek szentelem, mígnem aztán vakító robajjal el nem hal a fényéért történő harc.
Kimerült szusszanás szakad fel a mellkasomból, miközben ujjaim közül kicsusszan nővérem hevesen verdeső szíve. Figyelmemet a vérben úszó szervről hamarost a földön elfekvőnek szentelem, ki éppen úgy heveredik el a bázis kőpadlóján, akár egy megfáradt gyermek az egész napos futkározását követően. Megnyugvás telepedhetne rám, bizonyosság a sikerünkben, ám valamiként nem stimmel a látvány. Kezéből melankolikus dallamot a világba suttogó, kerekded szerkezet gurul ki, míg mellkasa egy utolsó, kifejezett emelkedést követőn nem moccan tovább. Hiába várom feszülten az újabb - számunkra ugyan lényegtelen - légvételt, az nem érkezik el, így aggódóan kapom a pillantásomat az előttem heverő szívre. Az sem lüktet.
Abaddon hangjára leszek figyelmes, noha mindeddig észre sem vettem, már hátrahagyta Zephyr testét. A kérdésére a legegyszerűbb lehetne felelni, amennyiben Ophilia nem tűnne holtnak, elvégre a szíve megtisztult s azzal együtt ő maga is. Mi a probléma, tehát? Miféle egyensúlyt borítottunk meg, amiért végül neki kellett vesznie?! Képtelen vagyok válaszolni, bárminemű hangot a torkomon megformálni; a hitetlenség s a váratlan gyász teljesen megbénít. Ki hitte volna, érzéketlen lények révén valaha képes lehetek megrendülni, mélységesen átérezni egy fajtárs elmúlását? Persze a Mennyek irattárosa sem állt távol tőlem ahhoz, hogy kívülállóként szemlélhessem a tragédiát.
A Háború újabb, ingerült kérdésére mégis csak feleszmélek.
- Kiűztem. A szíve viszont… - ábrázatomról gondterheltség sugárzik, miként az előttem heverő szervre tekintek. Tán ennyi hiányozna? Egyetlen módon tudhatjuk csupán meg, ezért hát a démon kérésére késlekedés nélkül adom át a vérben ázott szívet, s mihelyst az ujjai közé kerül, odébb lépek, hogy csendben figyelhessem elkeseredett igyekvését Ophilia megmentésére. Remény mégsem gyúl a mellkasomban, csodák, mióta az Úr hátrahagyott bennünket, nem történnek, s bármily nehéz is legyen kimondani… Ha meg is nyertük ezt a csatát, éppúgy el is veszítettük azt. Mint az összes többit, amibe valaha beleártottam magamat, akárha átok ülne rajtam s a szerencsémen. Vagy ez sem volna több, mint mérföldkő egy következő "fejezethez"? Apró porszem a világ homokos tengerpartján, amelynek változása mégis az egész környezetét felbolygatja?
Ismételt, halk sóhajjal vetem magam elé a pillantásomat, feszengőn várva, mikor adja fel Abaddon a próbálkozást, s mikor válik igazsággá, valósággá testvérem halála…


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




spiritual, celestial being

Never have I been a calm blue sea. I have always been a storm
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Abaddon


Katonai központ        - Page 2 Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
332
☩ Rang :
Lovas, a Háború
☩ Play by :
Cam Gigandet
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. 2 Feb. 2020 - 16:16
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Ophilia & Cassael & Abaddon
"In normal times, evil would be fought with good. But in times like these, well, it should be fought by another kind of evil."
Zene: Become the Beast • Szószám: 442 • Credit:

Véget nem érő szócsata, mely szinte már rutinossá vált számunkra. Jelen helyzetben egészen más a célja, nem több mint az idő húzása, hogy a harcos angyal ügyködhessen. A válaszok tárgytalanok, abszolút hidegen hagynak hiszen immár tudom, régen kiderült már, hogy nem Önmaga, a sötétség fertőzte elméje beszél bele, ami végeredményben a Sötétség maga. ~ Enged el a rabláncokat Ophilia, tudom milyen mi gúsbaköt s mélybeteszít, én magam is a sötétség katonája vagyok, nem választottam, de nem is fertőzték elmém, engem teremtettek rá. "vagyok ami vagyik mert kell egy ilyen is..." ~ Kósza gondolatok, melyeket tán csupán Ő maga hall, ott bent, mélyen, hol még pislákol a fénynek parányi szikrája, mert bizonyos, hogy így van. Nem jött volna hozzám akkor ott a spanyol partoknál, hogy tudtomra adja mit nekem szánt, nem hagyott volna kiskaput a romos házban mikor úgy gondoltam bezárt. Tudat alatt száguldó gondolataim tán csak Ő látja, már ha elmém fürkészi továbbra. Aztán végül Zephyr keze a porba hull. Ekkor kapom oda tekintetem magam is, Cassael cselekszik, s én magam is. Tulajdon szavait ízlelve hozok végül döntést, az egyiknek pusztulni kell szólt az ige. Hát akkor vesszem. Kénes füstgomolyag száguld az éterben, hogy próbálja bekebelezni Zephyr fertőzött testét s azon belül elméjét...
Éteri közdelem veszi kezdetét, elme az elme ellen. Fény már nem sok lakozik benne, így attól nem kell aggódjak, itt bíz a sötétség küzd a sötétséggel. Míg Cassael remélhetőleg tudatosan teszi amit kell, hogy a szőke angyalt visszatérítse a fényre. Az elmében vívott csata egészen más mint mit a materiális világban vívnak. Kiengedem valódi valómat, ahogy Ő is így tesz, látom a Sötétség erejét amint harcol a megmaradt fényfoszlánnyal. Szinte már alig pislákol, életjelt nem sokat ad, nem tart már soká kitartása, hogy végül teljes erejével a másikat szolgálja. Én ebből köszönöm nem kérek, s lássuk be ez a sors vár Ophiliára is, s akkor már nincs visszaút, ha csak nem járunk sikerrel. Teljes erőmet bevetem az egykori angyal ellen, hogy időt nyerjek, hogy feltartsam amíg csak lehet. Küzdelmünk közben hangfoszlányok szűrődnek be a külső világból, ismrős hang, de a szavakat nem értem s nem fordítok most ezeknek figyelmet, Cassael intézi, nekem ide kell koncetráljak minden erőmmel. Aztán hirtelen fényrobbanás száguld keresztül a semmiből, iszonyatos erővel pusztít minket, mint a sötétség híveit, a gyűrű felizzik ahogy az elme küzdelem robbanásszerűen ér véget és testemben vágódok a falnak én magam is, ahogy vélhetően Zephyer sőtét énje is.... "- Ophilia..? -" Jut el tudatomig a név, távoli, mintha víz alatt hangfoszlány volna. Szemeim sötétjét feltárom, hogy a felfogjam hol is vagyok, s a katonai központ ódon falai tekintenek vissza rám. Tekintetem hamar megleli a harcos angyalt kitől a hang érkezett, majd nem messze tőle a földön fekvő alakot. Aranyszín haja lustán terül el a hideg padlón. Halk muzsika szól, szemeim követik s nem kell soká kutasson megleli a forrást, apró tojás pattan fel melyből az ismerős dal szól. Az olajos szemek lassan húzódnak vissza, ahogy erőm egy része is elszáll belőlem, sokat kivett a sötét angyallal való küdelem, még ha nem is a fizikai valóban esett meg. Négykézláb támaszkodom meg, idő kell míg visszanyerem erőmet, a gyűrű izzása ujjamon lassan alább hagy, hogy ismét a megszokott fémes színét öltse magára. - Sikerült? - Bukik ki végül belőlem nehezen, szaiam pedig Cassael felé intézem. Nagynehezen feltápászkodom, lábam húzva de odabotorkálok a szőkeség mellé, hogy ott roggyak le, megpihentetve magam, jobbommal bordáim szorítom, az éteri sérülések egyiket melyet az elmében töltött küzdelem emlékekét őrizhetek, attól mert nem fizikai, a sérülések még igenis súlyosak, akár végzetesek lehetnek, sőt. - Ébresztő, Csipkerózsika. - Vezetem végig szemeim orcáján melyen ott úszik a kóbor könnycsepp. Életet nem fedezek fel benne, teste mozdulatlan, de számunkra, mintha csupán aludna. Íriszeim szűkülnek. - Sikerült?! - teszem fel a kérdést újra kissé ingerültebben mint az imént, mikor még a kíváncsiságot lehetett kihallani belőle. - Kiűzted a Sötétséget, s a szíve, a szíve visszakerült a helyére?! - Kérdezek újra, az egyiknek veszni kell... veszett, Zephyr veszett oda, a sötétség veszett oda, akkor hát mi lehet?! Megannyi gondolat cikázik fejemben jelenleg, szemeim kapkodom jobbra, balra, ahogy fejemben tervezek. - Add a szívet. - Jelentem ki végül, s ha adja, vagy ha nincsen nála hát igyekszem megkaparintani. - Egy próbát megér... - Ha Cassael hagyja hát kezembe veszem, szemeim feketére váltanak ahogy koncentrálok, a gyűrű felizzik ezzel egyetemben, s villám cikázik keresztüla magas égen. Ez is egy szervm tán újra indítja az élletent, hogy aztán a helyére kerüljön. Egyik kezem a szívet tartja míg a másik az angyal mozdulatlan testére helyezem. Rajtam fog keresztül futni minden energia, onnan pedig egyenest belevezetem. Egy próbát megér... egészen addig míg ki nem merülök... nem állok le, nem adom fel, nem itt, nem most. Visszajössz, mert nélküled elvesztünk...
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Katonai központ        - Page 2 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
773
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd 28 Jan. 2020 - 19:31
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


To Cassael & Abaddon
It wasn't your fault.
It was mine, for believing every word you said
A pecsét közepén rogyok össze, mégis ahogy enged a szorítás szívem közül, érzem én is, hogyan enyhül mellkasom fájdalma. Kezemet mégis ott tartom, ujjaim görcsösen gyűrik felsőm azon részét, ami szívemet fedné. A szorító, fojtogató érzés lassan foszlik semmissé, testem mégis enyhén remeg az emlék nyomán.
Hangosan kapkodok levegő után, zöldesbarna íriszeimet a még mindig a kézben lévő szívre irányítom. Az ujjak tartják, de nem szorítják már, ernyedtek, mintha egy holttestté lennének. Szinte kortylom a levegőt, pedig igazából szükségem sincsen rá, testem mégis ezt követeli tőlem.
Férfias ujjak nyúlnak a levágott kézhez, én pedig követem a vonalát. Csuklóját, alkarját, amint eltűnik a kopott, megtépázott barna kabát alatt. A széles vállakra, az ismeretlen férfi arcának élére, mígnem tekintetem szemén meg nem állapodik.
- Engedd el – sziszegem. Sziszegném, ha képes lennék hangot kiadni, mégis elfojtott, rekedtes szavak préselődnek ki. – Ne tedd – szinte már kérem, ahogy látom, ahogy szívét kezébe veszi. Súlyosságát most érzem csak igazán meg mellkasomba.
Némán tátogok, ahogy fejem lehajtom. Régről ismerős, meleg érzést újabb fájdalomhullám követ. Mintha kezébe dobogó, amúgy totálisan hasztalan szívem nem bírná elviselni a szent ujjak lenyomatát. De nem is képes, égeti, minden sejtjével, mivel hozzáér és érzem, ezt a forró, fájdalmakkal teli érzést.
- Engedd el… - kérem fejem lehajtva, fogaimat szorítva. Az élettelenné vált porhüvelyre tekintek, ami egykoron a démon volt, most mégis nem más, mint egy üres test, semmi több. Mintha az ő arcából próbálnék erőt meríteni. Felállni képtelen vagyok mégis, erőmet nem tudom idebent használni. Szabad kezemmel tenyerelek a földön, s mikor megérzem szívemen az arki vért… Hirtelen tekintek fel, arcomat a fájdalom okozta görcsök torzítják el, néma fájdalmamról tanúskodva.
Az angyal valódi fénye elvakítja látásomat. Valódi angyal állt előttem én mégsem hittem semminek, senkinek. Ereje mégis…
Gondolkozni nem tudok róla. Újabb sikoly szakad fel torkomból, a korábbiaknál erőteljesebb, mélyről fakadóbb. Fényem szó szerint kitör belőlem, a sötétség menekülne, szabadulna bennem egy mélyebb helyre, ám szívembe nincs már helye. Csatát küzd a mennyei erőkkel, melyeket ismeretlen testvérem vív meg értem.
Melyet Cassael vív meg értem. A sötétség és fivérem ereje tépi hajamat, mosna el a föld felszínéről is, ha a pecsét nem akadályozná meg ebben. Kitol a közepééig. Szeretnék neki segíteni a fájdalom mégis bénítóan hat rám, megmozdulni sem tudok.
Testem beleremeg az örvénybe, melyet kelt, érzem, ahogy belülről a sötétség, mint láncra vert rab éget, mar. Nem enged, nem hajlandó elengedni.
Akaratlan a mozdulat, amellyel ruhám zsebébe nyúlok. Apró tojás alakú tárgyat húzok, tetejét felpattintom. Szemeimbe könny szökik, ahogy a sötétség és a valóság mezsgyéjén emlékképek sorakoznak fel az elmúlt időszakról, mindenről, amit tettem. Szívemet maró fájdalmat már csak némán viselem… Kósza csepp gördül végig arcomon, mikor a végső táncra kerül a sor. Lelki szemeim előtt lepereg Abaddon alakja, tánca. Védelmező mozdulata.
Ramiél segítő szándéka, az áldozata, amit értem hozott...
Az örvény pedig semmissé válik, én pedig lehunyom a szemeim… Nem így akartam, búcsúm nem így terveztem, nem szó nélkül. Nem figyelmeztetés nélkül.
A por lassan ül el, halkan puffan testem a pecséten belül. Kezemből kiesik a tojás alakú zenedoboz, Tchaikovsky ismerős dallamát játssza, a hattyú haláláról.
Fivérem szólítását nem hallom már meg, tekintetem lehunyom, a fájdalom lassan emészt fel, mígnem megszűnik minden érzés, megszűnik körülöttem minden, nem marad más csak a végtelen sötétség és magány…
Földre hulló szívem dobban még egyet. Egy utolsót, hogy aztán nehézzé váljon a katonai bázis ódon betonján…
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cassael


☩ Történetem :
☩ Reagok :
282
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. 27 Jan. 2020 - 23:26
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Ophilia & Abaddon & Cassael
Feral roots are calling you back home
Zene: Feral Roots • Szószám: 422 • Credit:

Zephyr csuklóját a mennyei fém, akár forró kés a vajat, úgy szeli át, keze pedig minden további igyekezet nélkül hull a poros kőlapra. Nem feltétlen számítottam efféle könnyed végkimenetelre, persze nem is áltatom magamat a harcunk lezárásával; mielőtt még rám emelhetné szabad karját, a homlokára tapasztom a kezemet, s megkísérlem álomba szenderíteni. A küzdelem itt nem a fizikai erőn múlik, jóval inkább az elménk tisztaságán s dacán, és bár tekintve, az enyémet nem ködösíti Amara - így némi előnyt élvezek -, azért megnehezíti a dolgomat a démon idő közben nekem intézett felszólítása.
A homlokomon eddig a koncentrációtól mélyedtek az árkok, ezúttal viszont az értetlenségtől, miként egy momentumra hátrafordítom fejemet a Háborúhoz. Kiszáradt, cserepes ajkaimon felkészülten, türelemmel ülnek a szavak, a kérdőjelek arról, mégis miért pazaroljam erőimet Zephyrre, ám látván, teste rongybabaként hanyatlik a földre, míg ő a maga füstös valójában a feltartott angyal felé száguld, megértem, kire is célzott igazából. A félkezű testvér immáron sokadlagos probléma, elsősorban Ophiliát kell felszabadítanunk, s mihelyst a velem viaskodó csakugyan elterül a kövön, úgy az ernyedt ujjak között heverő szívre fordítom a figyelmemet.
Aggályokkal telve, óvatosan guggolok le, majd emelem ki a vérben úszó, élettelen tenyérből nővérem kárhozatra ítélt szívét. Nem hinném, a démonűzés ténylegesen célra vezethetne minket, legfeljebb az energia, a mennyei tisztaság, amelyet egyéb esetben is latba vetnénk mellette. Mielőtt azonban bármivel megpróbálkoznék, Sariel megmaradt vérét a fiolából nemes egyszerűséggel a szervre csepegtetem, tekintve, a maga radikális módján az arkangyal is egy új kezdetet hirdet a fajtánknak, feloldozást a bűnök alól és lehetőséget a megváltásra. Amint pedig sűrű vére belepi Ophilia lényét, behunyom a szemeimet, hogy minden angyali erőmet megidézhessem, és ragyogó fényként összpontosíthassam a sötétség elhajtására. A Mennyek dicsőségével itatom át kettejük harmóniáját, a hitemmel iránta, s emlékek tömkelegével, melyek hozzá fűznek szorosan, megkísérelve a mérleg nyelvét felénk billenteni.
Kitartott momentumokig törekszem szakadatlanul; heves szél lobban körülöttünk, benne elegyedve a két ellenpólussal. Ádáz csatát vívnak egymással nem törődve, mi keveredik éppen az útjukba, ruháinkba tépnek bele, hajunkat kócolják és feltett szándékuk kibillenteni minket az egyensúlyunkból. Ellenfeszülök a háborgó erőknek, akárcsak a Falnál Ophilia támadásának, ám olybá tűnik, egyre vadabb táncot lejtenek, míg aztán egy bizonyos ponton túl a vakító örvény egyszeriben semmivé nem foszlik, s remegő tenyereim közül ismét kicsusszan a nehezen megkaparintott szív.
Megkönnyebbült sóhaj tör fel a mellkasomból, igaz, a közbeavatkozásunk sikerességéről még nem tudhatok. Szusszannom szükséges néhányat, mielőtt leheletnyi hunyorral megpróbálnám felmérni testvérem alakját a felkavarodott porfelhőben, figyelve, történt-e bármi változás, vagy a végkimerüléshez közel nem értem el többet, mindössze látványos fényjátékot a bázis kőfalainak mohás, zuzmós felületén.
- Ophilia...?


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




spiritual, celestial being

Never have I been a calm blue sea. I have always been a storm
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Katonai központ        - Page 2 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
773
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. 19 Jan. 2020 - 17:12
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


To Cassael
It wasn't your fault.
It was mine, for believing every word you said
Gúnyos pillantásom nem láthatja, hiszen topánom figyeli, mégis amikor feltekint rám, csak felvont szemöldökömmel találhatja magát szembe.
- Pontosan tisztába vagyok azzal, amit művel velem. Hogy mi az ára annak, hogy őt szolgáljam, mégsincs ellene egy rossz szavam. A tervét is csak támogatni tudom, mert képes vagyok túllátni saját önzőségemen, mely meglehet, mh, hogy is fogalmazol… Teljes valómba? Lehet, hogy ő nem értené meg, hanem harcolna ellene, feleslegesen. Mert Amaranak igaza van – az egyensúly felbomlott, végig mondani a gondolatmenetet mégsem tudom. Megzavarnak minket, ki már ismeri minden érvelésemet, mégsem érdekli.
Épp azért, mert elsőkörbe érdekli saját élete, hogy egy rothadó világban létezzen, minthogy esélyt adjon egy jobb életnek, egy jobb helynek. Igaz, annak részese már nem lehet.
Mégsem tudom, hogy miről beszélhet a démon, hiszen nem táncoltam vele, ebben szentül biztos vagyok, ő mégis állítja. Mégsem vitázom már vele, parttalan lenne, mint a legtöbb beszélgetésünk. Sok értelme így meg nincs.
Felszegett állal állom pillantását, ahogy rám tekint, ahogy kimondja azokat a bizonyos szavakat. Szemeim résnyire szűkülnek.
- Ez vagyok én – felelem végül, s grimasz nem jelenik meg orcámon, pillantásom komoly, őszinte. Nincs benne egy csepp kétség sem, még ha ő ezt is kívánja elérni.
Csupán magadat.
A mondat, mely az utóbbi hónapokban kísértet. Most mégis tudom rá a választ…
Beszélgetésünk mégsem tudjuk folytatni, hisz a háttérbe megmozdul Zephyr, én pedig taktikusan visszaállok a pecsét közepére, mintha ott biztonságba lennék tőle. Még ha nem is én harcoltam ellene, pontosan tudom, hogy mire képes az angyal. Mennyire nincs már önmagánál, vagy épp annál van? Ösztönlénnyé változott, képtelen volt a benne dúló sötétséget megérteni. Mégsem aggódom azért, hogy én is ilyenné válnék.
A fájdalom a mellkasomba hatol, térdre rogyok, a kör közepén, egyik kezemmel szívem helyét markolom, amíg a másikkal a földbe kapaszkodom. Szó szerint. A fájdalom az elevenemig hat, könnyem gördül le arcomon.
- Szíve a gátja valódi erejének. Míg szíve él, nem hozhatja el a világotok végső végét – közli továbbra is nem emberi, se nem angyali hangon. Mintha nem is ő beszélne.
Majd ordítás csendül fel, ám ez már nem az én torkomból származik. Kézfejét veszti elkárhozott fivérem, ujjai pedig mintha görcsbe ragadtak volna. Vére a földet áztatja, már mozdul is, hogy másik kezével ragadja torkon elfeledett testvéremet. Aki megelőzi őt, homlokára tapasztja kezét…
A szívet markoló ujjak mintha erősebbek lennének, én pedig felkiáltok. A fájdalom elviselhetetlen mellkasomba, fényem kitör, mégsem tiszta. Feketén gomolyog benne a sötétség. Kiáltásom egészen addig hat, amíg a démon úgy nem dönt, hogy megszállja a testet.
Mintha az ujjak meglazultak volna, az erő mellyel távolról is képes volt szorítani, megszűnt. Mégis térden maradok, pihegve tekintek fel. A levegőt kapkodom.
Azt hittem, hogy a pecsétben biztonságban leszek.
A kettős támadás sikeresnek hathat, Zephyr izmai elernyednek, ha nem fogja meg senki akkor, mint egy zsák hanyatlik le a porba.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Abaddon


Katonai központ        - Page 2 Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
332
☩ Rang :
Lovas, a Háború
☩ Play by :
Cam Gigandet
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. 18 Jan. 2020 - 19:04
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Ophilia & Cassael & Abaddon
"In normal times, evil would be fought with good. But in times like these, well, it should be fought by another kind of evil."
Zene: Bad Man • Szószám: 442 • Credit:

Vészjósló ordítás rázza fel a csendet az öreg épület falai közt cikázva végig. Mint izzó acél érintése, úgy fog rá az elrabolt szívre. Váratlan érezésem a meglepetés erejét használva tereli figyelmét a helyiségben lévő díszes társaságnak, csak úgy a fogságban lévő, sötétségbe borult angyallánynak mint az Ő felszabadítására érkező másiknak. A pillanatnyi helyzet előnyt melyet ez a röpke meglepetés okoz egyetlen dologra használom fel: felmérni a terepet. Túl sok mindent nem is kell ugyebár, mert hát a látkép magáért beszél, csak úgy mint a szavak melyeket egymáshoz vagy éppen hozzám intéznek. Így hát a döntés is hamar születik meg bennem s rögvást válik is cselekvéssé, nem szeretem húzni az időt, legalább is nem minden helyzetben. A harcos angyal szerencsére szintén gyorsan kapcsol, bár Őt is sikerül meglepnem a tőlem már megszokott - de lássuk ki mindig űberelhető - pofátlanságommal. Ami most éppen kapóra jött, hiszen a szőkeség minden figyelmét nekem szenteli így - ha már eljutott Cassael tudatáig, hogy miért is teszem az idiótát és parádézok mint bazári majom ismételten, melynek ugye mindig oka van, csak hála az égnek keveseknek esik le - így hát a harcos szentelheti elméjének maradékát arra, hogy a szív felszabadításával foglalkozzon. Mi lássuk be nem tűnik egyszerűnek. Ez a bizonyos Zephyr karmaiban tartja azt, így nehéz hozzáférni.
Én pedig teszem a dolgom, s szóval tartom. Rögvest a táncra térek. Arcátlan mosolyom nem lankad, még fejem is enyhén mozdítom ahogy visszakérdezek. - Pedig a végére már egészen jól ringattad a csípődet. - Jegyzem meg elismerően. Ajánlatom a szabadságára nézve, rövid választ kap, nem szándékozik kimenni, fejemet ingatom csupán meg szavai hallatán, elgondolkodón, parányit. "Egy alku? Mit akarsz hát tőlem, valójában mit akarsz" hangzik el tőle, mire mosoly kúszik ajkram szegletébe, az a fajta melyet Ő jól ismer, tekintetemmel nem engedem az övét úgy mondom a szavakat. - Csupán magadat. - Hangzik el a rövidke mondat mely éles pengeként száguld elméje felé. Így már bizton akad ideje a másiknak, hogy haladjon a szabadítás igencsak problémás megoldása felé. S láss csodát, nem rest, cselekszik. Én már csupán a levágott kézre leszek figyelmes miután a lény elmondta kellemes mondókáját. "Amara hírnöke, ki végső pusztulást hoz el a világra. Szíve méregfekete, elméje mégis tiszta. A két erő viaskodik benne." "Amíg az egyik el nem pusztul örökre" Ismétlődik a fejemben, míg a földre hulló - már ha valóban így történik ugye - kezek szemlélem. Cassael itt nem is áll meg, tovább lép, hogy tenyerét tapassza a másik homlokára. Nos, most volna az a pillanat mikor is Uriel fényére volna szükségünk, legalább is elméletem szerint. De ez az opció nem áll jelenleg rendelkezésünkre. - Tehát az egyiknek pusztulni kell, nos, ez könnyű választás lesz! A pusztításban jó vagyok, rajtam ne múljon! - Heccelem kissé a sötétséget. Aztán Cassael felé fordulok. - Cassael, űzz ördögöt! Amilyen erősen csak tudod! - Szólok rá immár komolyabbra váltva, jobb tippem nincs, hiszen Ophiliát is megszállták, vélhetően hasonló módon ahogy mi is tesszük, s ami bejutott az ki is tud jönni nemdebár? Egy próbát megér ha a másiknak jobb ötlete nincsen. Uriel fényét szántam volna az űzésre, de mind mondottam Ő éppen nem áll rendelkezésre. A léyneg, hogy a szív már megvan, már csak meg kell szevadítsuk, szív a mellkasba és megmentettük a napot. Az elmélet jó, jöhet a gyakolrat. - A másikat intézem. - Zárom rövidre s lévén nem tudom mennyire járt sikerrel a kézlevágás utáni cselekmény a harcos angyaltól, én magam ismét kockázatos cselekvésre készülök: Alakom hirtelen foszlik koromszín füstté, gomolyog majd száguld egyenest Zephyr felé. Minden erőt bevetek hogy bejuthassak s uralmam alá vonjam a bábot, mert jelenleg Ő sem több bábnál, angyalnak semmiképp sem mondható lássuk be... Ha sikerül akkor belső harcot vívok vele, elméjében küzd a sötétség a sötétség ellen, így lesz ideje Cassaelnek Ophiliára koncentrálni. Én pedig... nos a paklabina benne van, hogy ott pusztulok mert a sötétség ereje erősebb a lényben mint gondoltam, de hát ez az opció bármikor adott... S az is lehet eddig el sem jutok, minden esetre egy próbát megér.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cassael


☩ Történetem :
☩ Reagok :
282
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. 16 Jan. 2020 - 10:34
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Ophilia & Abaddon & Cassael
God's mercy is fresh and new every morning
Zene: Golden Butterflies • Szószám: 582 • Credit:

Pillantásom Ophilia cipőjének orrára siklik, miként a rúna éles határának feszül. Míg nővérem beszél, látszólagos figyelmem zömét az említett viseleten tartom, s pusztán mondandója végén emelem vissza rá a szemeimet. Egyetlen szava sem kerülte meg a tudatomat.
- Egyikről sem. Tán egyiket sem lehetünk képesek megérteni vagy saját érzésünkké formálni, ezt elfogadom, azonban, ha a Sötétség valóban csak kért téged… Mi szükség volt a fejedbe költözésére? A szíved elbitorlására? Tényleg szabad akaratodból segíted, s valóban így tennél akkor is, ha teljes volnál? Ha nem lennél sebezhető? Nem tudhatod, mert befolyásolt téged. Ő is - szegezem neki a kíméletlen igazságot, bár mint eddig, ezúttal sem várok megértésre. Időnyerés mindez, csupán, s különös felderengése a múltnak. Homályosan rajzolódik ki előttem New York csillagos egének képe, tompán visszhangzik fejemben az angyal orgánuma. A megértése Amara felé, az első apró jel, melyre ugranom, semmint legyintenem kellett volna.
Fejemet csóválva engedem szélnek a hasztalan rágódást, mit ér hiszen, mikor most, a jelenben is képes lehetek tenni az érdekében. Ujjaim Zephyr kezére szorulnak, megérintik Ophilia szívét, ki ennek hatására fájdalmas kiáltásban tör ki. Révén, a saját árnyékától is megrettenő halandó nem vagyok, nem kapom el rögvest a kezemet, próbálkozom néhány másodpercig, mielőtt belátnám, ennél többre van szükség a kiszabadításához. S máskülönben a Háború is jelenését teszi.
Megjegyzésére a szemeimet forgatom, habár nem gondoltam volna, ténylegesen a száját fogja jártatni. Leheletnyi hunyorral méregetem az alakjukat, hol a démonon, hol pedig a koncentrációját teljesen neki felejtett nővéremen függesztve tekintetemet. El kell telnie egy kis időnek, mire rájövök, éppen azzal próbálkozik Abaddon, mint amivel eddig én, így hát kihasználom a felszabadított perceket, s visszatérek Zephyr vizsgálgatásához. Nyilvánvalóan a fizikai erő nem jelent megoldást, ezért a nehezebb utat kell választanom, választanunk. Megtörni a pecsétet, melyet Ramiél vére tett biztossá. Kötve hinném, egyszerű dolgom lenne, ezért is volt szükségem egy másik arkangyal vérére, tehát újfent előhúzom a fiolát, persze mindeközben figyelemmel kísérve kettejük diskurálását. Meg is akadok ténykedéseimben, mihelyst a démon Ophilia szabadságáról kezd alkudozásba.
Összevont szemöldökökkel, értetlenül fordulok hozzá, tűnődve, vajh miféle játékot űz? Egészen idáig csalogatott bennünket, hogy vajmi ostoba bosszút álljon vagy céltalan szórakozását élje ki? A démon ennél – noha keserű szájízzel látom csak be – eszesebbnek bizonyult eddig, a korábban felsorakoztatott indokai a testvérem felszabadítására pedig affélék, melyeket pusztán egy idióta vetne tűzre. Ophilia is gyanakvással közelít a felvetéséhez, s változatlan, töretlen figyelemmel adózik Abadonnak. Neki és nem nekem.
Kényelmetlen érzettel ugyan, ám visszatérek a dolgomhoz, és Sariel vérét felhasználva végre megtöröm - megdöbbentően egyszerűen - a Zephyr karján ékeskedő pecsétet. Mindezt nem követi semmiféle látványos jelenet, felvillanás vagy mennydörgés, néma csendben foszlik semmivé az eddig feszengő érzetet maga után hagyó béklyó, igaz, a megkönnyebbülés még várat magára. A szoborrá dermedt angyal szaggatott mozgásba kezd, fekete szemekkel pislog rám, míg karját előre húzza, ujjai között Ophilia megfeketedett szívét szorítva. Ismét hunyorra húzom a szemhéjaimat, miként csendben végighallgatom vészjósló szavait, s az idő közben kétrét görnyedő testvéremnek csupán egy pillantással adózok.
- Mégis mi hasznod volna a szíve elpusztításából? A te fejedben valódi sötétség lakozik, elkárhozott fivérem - jegyzem meg rezzenéstelen ábrázattal, kézügybe egyengetve eközben a pengémet. Logikája mentén baja nem esne nővéremnek, amennyiben szíve megsemmisülne, ám a jelen helyzetet figyelembe véve inkább nem támaszkodnék félbiztos spekulációkra. Ellenben Zephyr koncentrációját megtörhetem, időt nyerve magunknak a további lépések kidolgozásához, így hát egy határozott csapással elválasztom az angyal csuklóját a karjától. Vélhetően a szívvel együtt fog a porba hullani a keze, s mielőtt még összeszedhetné magát, újabb támadással igyekszem ártalmatlanná tenni a problémánk megoldásához szükséges időtartamra. Tenyeremet a homlokára tapasztom, és megkísérlem a tudatát befolyásolva álomba szenderíteni.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




spiritual, celestial being

Never have I been a calm blue sea. I have always been a storm
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Katonai központ        - Page 2 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
773
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd 7 Jan. 2020 - 20:35
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


To Cassael
It wasn't your fault.
It was mine, for believing every word you said
- Oh, máris más a helyzet, érdekes, hogy annyi időn keresztül senkinek sem hiányzott nem? Igazán összetartó egy családról árulkodik – mosolygok rá gúnyosan, s ahogy szemlélem, ahogy szavaim kiejtem ez a mosoly úgy is tűnik el ajkaimról.
Csapdában érzem magam. Tudom, hogy ott vagyok és nagyon nem tetszik ez a helyzet. Szabadulnék, ám nem tudok. Nem tudok, mert figyelmem újra eltereli, egy egyszerű emlékkel, mely most mégis keserű szájízt ad maga után. Pillantásom…
Szomorú? Annak nem nevezném, ám tudom, hogy az az emlék nem igazán az enyém. Játszottak velem akkor és ott, bár erről a méltán híres démon megfeledkezik. Azt hitte, hogy segít? Kezeimet keresztbe fonom mellkasom előtt.
- Tudod – lépek egyet előre, ám tovább nem tudok. Cipőm orra a rúna széléhez ér, blokkolja áthaladásom. – Van különbség aközött, ha valaki úgy használja ki a tudásom, hogy ezt elmondja, hogy nyíltan beszél előttem, nem alakoskodik, nem játszadozik és aközött, hogy mindenki álnokul becsap, kihasznál, miért? Hogy megtudjanak valamit. Mindig csak_kérni_kellett volna. Soha nem tették meg, inkább kijátszották az információt, mert az sokkal egyszerűbb volt, nem igaz? Testvériségről beszélsz, szeretetről, tán megbocsájtásról? – karjaimat leengedem, fejem megrázom. Rég nincs hitem már senkibe, ám ez a legkisebb gondom ezzel a világgal.
Mégis ahogy hozzáér szívemhez, fájdalmas ordítás hagyja el ajkamat. Mellkasomhoz kapok, miközben előrehajolok. Másik kezemmel térdembe kapaszkodok. Tán angyali szent keze lenne az, mely ilyen hatást vált ki szénné feketedett szívem érintve?
Mégsem tudhatok meg többet, hisz újabb társaságunk akad. Enyhén zihálva tekintek fel reá.
- Táncot? – kérdezek vissza szemöldököm ráncolva, újra felegyenesedve. A szívbe markoló fájdalom nem tűnt el nyomtalanul orcámról, íriszeimbe ott játszik még halovány lángja. – Nem táncoltam vele… - itt azonban a számomra idegen férfira tekintek, fejem határozottan rázom meg. – Nem táncoltam vele – biztosítom róla, ahogy lélektükreim visszakapom a démonra. – Nem táncoltam veled, nem tudok táncolni – felelem neki könnyedén.
De hogy én küldtem volna ide?
- Mindennél jobban kerülni akarom ezt a helyet, miért küldenélek akkor pont ide? – teszem karba a kezemet. – Ha már hazudni kívánsz, legalább felépítettebben tennéd – nem értem miről beszél. Legutóbb épp a városban láttam, a börtönszigeten. A tánc, hónapokkal ezelőtt volt, New Yorkba. Még a bálon sem tudott rávenni, vagy épp arra gondolna? Ám ott sem táncoltam.
Viszont, ahogy közelít hozzám, úgy teszek egy óvatos lépést hátra. Bizalmatlanul mustrálom a férfit. Szemöldököm ráncolva figyelem a férfit. Valami nem stimmel. Visszaemlékszem minden vitánkra, egyszer sem akarta, hogy így maradjak, most mégis szabadságom ajánlja fel nekem?
- A kérdés inkább az, hogy mit érsz el te azzal, ha elengedsz – lépek hozzá közelebb, egészen a pecsét széléhez újra, kezeimet magam mellett tartom, fejem felszegve tekintek a férfira, szinte már büszkén – Egy alku? Mit akarsz hát tőlem, valójában mit akarsz – teszem fel újra a kérdést, mert nem jószívűségből van itt, nem azért keres meg újra, mert a társaságom kedveli. Akar valamit. Hát itt az ideje, hogy elmondja.
Mindeközben kitakarja előlem Cassaelt. Nem láthatom, hogy mit csinál, ám a béklyóba kötött angyal alkarján vérrel rajzolt pecsét díszeleg, mely megtörése nem nehéz, ám következményekkel jár. Ha megtenné, akkor az eddig szoborként álló angyal először csak pislog egyet, fejét jobbra-balra forgatva ropogtatja nyakát.
Csak és kizárólag ebben az esetben tekintek el a démon válla felett.
- Nem áll szándékomba kimenni – tán ostoba vagyok. Nem igazán gondolom már át a cselekedeteimet. Én nem tudok kimenni, azt hiszem, hogy biztonságba vagyok, ám Zephyr könnyedén átjut, árthatna nekem.
És ha a férfi valóban volt oly balga, hogy elengedje, akkor szurokfekete szemeit veti fivérére.
- Amara hírnöke, ki végső pusztulást hoz el a világra. Szíve méregfekete, elméje mégis tiszta. A két erő viaskodik benne – emeli előre a kezét, melybe szívem tartja. Ujjai megszorulnak benne. Hangja túlvilági vészjóslással zeng.  – Amíg az egyik el nem pusztul örökre – s ahogy megszorítja a fájdalom úgy költözik vissza mellkasomba.
Szemöldököm összevonva, némán tátogva görnyedek össze.
Persze ha mást tervez elfeledett fivérem, akkor mindez nem történik meg.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Abaddon


Katonai központ        - Page 2 Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
332
☩ Rang :
Lovas, a Háború
☩ Play by :
Cam Gigandet
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd 7 Jan. 2020 - 19:49
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Ophilia & Cassael & Abaddon
"In normal times, evil would be fought with good. But in times like these, well, it should be fought by another kind of evil."
Zene: Bad Man • Szószám: 442 • Credit:

Hajdanán vörös, mostanra kopottas cső vonul végig a fal mentén, kígyóként kebelezve be a végtelennek tűnő folyosókat. Betonlabirintusokat emeltek a halandók, maguk védelmére. Abszolúte logikusan kialakított masszív részei a hadigépezetnek. Egy ehhez hasnló építmény kopár folyosóinak ugyancsak kopár padlóját koptatja cipőm talpa. Öregedó, fa ajtók haladnak mellettem mígnem végül elérem az imént hallott hangforrást. Érkeztemre sokat várnom sem kell, a két angyal tekintetének keresztüzébe hamar bekerülök. Sajnálatos, hogy a disputa kezdetét nem volt lehetőségem hallani. Belépőm hatása sem marad el. Orcámra elismerő vigyor úszik, s meglepett hümmentés kíséretében. - Ami azt illeti, valóban nem. - Bólogatok parányikat amint Cassael felé nézek, majd vissza Ophilia felé, vagy aki épp birtokolja. Szavaiból hamar leesik most épp a másik van itt, bár már magam sem tudom melyik melyik... Nem is fontos. Míg tekintetem Cassael felé fordítottam, nem volt nehéz szemügyre venni figyelmének tárgyát, mely egy meredt test köré öszpontosul. "Zephyer" legalább is gondolom, ugyan mi másért lennének itt ők is? S ezzel a lendülettel juthatna eszembe, hogy az a bizonyos elbeszélés Ophiliatól, akkor ott, a táncunkkor, lehetett e csapda. Hiszen ha azt nézzük ide irányított s mi fogad? 2 angyal is... No persze értelme nem sok, hiszen a kérdéses személy mozdulatlan, láthatlan gúsba kötve, a rúnák tartják helyén, míg a másik, Cassael épp a célpontot veszi szemügyre. Tehát logikus mi történik, csupán levezettem na...
- Fecserészni, természetesen. Én mindig hasznossá teszem magam. - Húzódik parányi mosoly orcámra miközben fejem enyén hajtom előbbre így tekintve a szőkesége íriszeibe sokat mondón. - Óh, csupán gondoltam illendően megköszönöm a táncot melyet velem lejtettél, így van rendjén, nemde? - Magyarázom tovább tekintetemmel nem engedve a másikat. Cassael kikerül a képből, mintha itt sem volna úgy fecsrészek ha már így felvetette. - Hiszen, Te magad küldtél ide. Épp tesztelem a szavahihetőséged. - Egy kóbor lépést teszek, kezem hátam mögött kulcsolom össze s tekintek a falak mentén körbe, mint kíváncsi ingatlan vásárló mikor a portékát szemléli, ezzel a szemkontaktust is megtöröm egy kis időre. Cipőm tompán koppan a padlón lépteim nyomán haladtomban, komótosan, ráérősen, csupán néhány lépést teszek. A falról a tekintetem a szőke angyalt körülvevő alkotásra tévedek. - Hm, ez nem lehet túl kényelmes. - Jegyzem meg, számára vélhetően nem túl humorosan. - De kívülről mindig könnyebb megtörni egy csapdát, igaz e. - Tekintek fel rá újfent, immár közelebb hozzá, íriszeim újfent az övébe fúrom, úgy szólalok meg ismét. - Mit érne neked ha ez a rúna megtörne, csupán egy kicsit, véletlen? - Teszem fel a kérdést, orcámra parányi, apró, már jól ismert mosolykezdemény kúszik, csupán haloványan játszik ajkam szegletében. Hoppá. A kocka fordulni látszik? Cassael vajon hogyan reagál a felvetésre, hogy szabadon engedjem a sötétség gyalogosát, kit vélhetően s szemmel láthatóan nehezen ejtett a csapdába? Tik tak. Acélos íriszeim s ajkam szegletében játszadozó parány mosolyka nem szűnik, Ophilia válaszát várja, mit sem törődve most a másikkal...
Az idő mintha megfagyna óráknak tűnő pillanatokra. De pörgessük vissza azt a kereket...
Egy angyalt egy démon nem engedhet ki fogságából, erre hamar rájöttem. Szükség volt a másik oldal erejére, kézenfekvő volt hát, Cassael volt a leglogikusabb választás. Phanuel jó szolgálatott tett a láda kinyitásánál, így nyertünk egy megoldást és egy újabb problémát Mammon személyében, de azzal majd később foglalkozunk. A következő lépés, Zephyer felkutatása volt. Tudtam róla, hisz maga említette akkor, ott azon az esős napon. Csak a megfelelő pillanat kellett, hogy elmondja hol is van. Reméltem itt lesz majd valaki, kit szintén hasonló cél vezérel, ez pedig nem más mint Cassael, hisz elmondtam neki a részleteket, tudta mik kell tennie. Hát itt vagyok én magam is, biztosíték. És épp szabadságot kínálok neki, hogy miért? Mert mást nem tudok... S az ég áldjon meg Cassael ha nem esik le, hogy időt nyerni készülök mert nekem, hogy feloldjak egy angyali pecsétet, melyet angyali vérrel pecsételtek, nincs azt hiszem meghaladja még jelenleig képességeimet is. Nos meglátjuk leesik e Mr Együgyű angyal, ha nem akkor eztán is joggal hívlak majd így. Illúzió, káosz, zavarodottság, hatalmas fegyverek.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cassael


☩ Történetem :
☩ Reagok :
282
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. 6 Jan. 2020 - 22:19
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


Ophilia & Abaddon & Cassael
God's mercy is fresh and new every morning
Zene: Golden Butterflies • Szószám: 439 • Credit:

- Raguelt megmentették, mihelyst tudomásukra jutott az elrablás ténye - felelem szűkszavúan, elvégre Ophilia sem gondolhatja, e két eset minden mozzanatában azonos. Nővérem bajba jutásáról viszonylag hamar értesültünk, s Ramiél tán nagyobb áldozatott hozott, mint a Harmónia megmentésekor - az ismeretlennel vív csatát ezúttal, ugyanis.
Folytatom mindeközben a pecsét felfestését, bár figyelmemet nem kerüli el testvérem próbálkozása, feszengése az erőit elnyomó gúzzsal szemben. Kénytelenné válok változatlan szóval tartani, beszéltetni, hogy koncentrációját inkább szentelje a megvetésemnek, netán az angyali faj lekicsinylésének, mint a vad ellenkezésnek. A Háború említése pedig olybá tűnik, hatásos módszer volt a kizökkentésére. Szemei felvillannak, és ha megvilágosodás nem is andalog végig a tekintetén, az emlékek határozottan felelevenednek tudata szövevényes lankáin, elrévedéséből legalábbis erre következtetek.
Mire felocsúdik, végzek a csapda felállításával, s már éppen indulnék Zephyr alakja felé, mikor újonnan megszólal. Lépteimben megakadok, eső és vér áztatta kabátom ellenirányban lendül a hirtelen fékezésnek köszönhetően, míg pillantásom oldalra vetül. Az azzal megegyező irányban fordulok aztán hátra, hogy egyenest Ophiliára nézhessek.
- Mit gondolsz, a Sötétség mit akar tőled, ha nem a tudást, amit birtokolsz? Ne álltasd magadat, nővérem - jegyzem meg, mielőtt folytatnám utamat a mozdulatlan angyal felé, s tüzetesebben átvizsgálnám szoborrá merevedett lényét. Sok időbe nem telik felfedezni, mi rejlik a háta mögött, habár a rálátásom korlátozott - inkább a ragyogása az, mely azt sugallja, jó helyen tapogatózom. A szó szoros értelmében, ugyanis megkísérlem átfogni az ujjait, és azokon keresztül elérni testvérem szívét, melynek pulzálása egyre hevesebbé válik. Arra is próbát teszek, egyszerűen kifejtsem a görcsbe állt kézből az elbitorolt testrészt, s pontosan ekkor csendül a helyiség viszonylagos csendjébe egy bosszantóan ismerős hang. Fél szemmel sandítok csupán a homályban ácsorgó démonra, majd folytatom, mit elkezdtem.
- A lehető legjobbkor, démon. Ilyet se mondtak még neked, gondolom - szólalok meg, összedolgozásunk okán nem különböztetve meg a fajtáját illető bánásmódomtól. A végén még furcsállná légből kapott bajtársiasságomat… Közben, ha úgy is tűnne egy momentumra, sikerül elemelnem nővérem szívét, a következőben rá kell döbbenjek, hogy közel sem lesz ez ilyen egyszerű, a megkövült angyal nem ereszti oly’ könnyeden a jussát. Mély sóhajjal húzom hát vissza a karomat Zephyr háta mögül, s fordulok a Háború irányába.
- Fecserészni érkeztél, vagy ide jössz, és hasznossá teszed magadat? A felé intézett szavakkal már nem sokra megyünk - vetem a pillantásomat Ophiliára, mialatt ismét az oldalamra markolok. Nem hittem volna, valóban felbukkan majd a démon, ám úgy fest, szorosabb kötelék fonja őket össze annál. Jobban mondva érdek. Az enyém pedig most az, hogy felszabadítsuk nővéremet, szóval némi türelmetlenséggel pislogok Abaddonra. Ha mindenáron meg kell zavarnunk Zephyr békéjét, s fékezhetetlenné válna az őrülete, szükségem lesz valakire, aki féken tartja az angyalt, míg én megtisztítom Ophilia szívét.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




spiritual, celestial being

Never have I been a calm blue sea. I have always been a storm
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 28 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 22 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/6
Angyal
1
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
3
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
6