Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

   
Új topikot nyitok
Bátran nyiss friss topikot
Új hozzászólást írok
Válaszolj hozzászólással
 
• Gyümölcsös •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Gyümölcsös - Page 4 CfJmUUkGyümölcsös - Page 4 TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
184
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 04, 2019 3:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Moonlight sonata
Alex & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 643 • Zene; Leftovers »
What makes night within us may leave stars.
A köztünk történtek pozitív hatása és a vissza-visszatérő sötétség megfejthetetlen elegyet képez a tudatomban, kiszámíthatatlanul színezi be a gondolataimat. A legtöbbször borongósak lesznek, ahogy arra számítani lehet, mikor az embert lezárhatatlan felhőcskék követik, mégis, ha Alexre nézek, átragad valami a belőle áradó melegségből. Átszűrődik rajtuk a nap fénye még úgy is, hogy folytonos mozgásban vannak és így csak egyszer-egyszer ritkulnak meg eléggé ahhoz, hogy közöttük áttörhessen néhány a legerősebb sugarak közül.
Akármennyire is tetszik a boldogsága, magában hordozza a felismerést, hogy talán semmi sincs már, ami elég lenne ahhoz, hogy hasonlót érezzek. Ha mégis, az az öröm hazugság, és ha mégsem, akkor nem állandó; olyasmi, amit kérdés nélkül kell elvennem valaki mástól, mert soha nem is volt igazán az enyém.
Néha segít, ha mégis megpróbálok magam elé képzelni valami szépet, néha pedig minden nehezebbé válik, ha vágyakozni kezdek valami szürreális és szégyenteljes után. A pillanatba kapaszkodni egy kicsivel biztonságosabb, ezért úgy tervezem, értékelni fogom minden apró csodáját, amíg tart. Például Alex nevetését ahelyett, hogy hang nélkül azt kívánnám, egyszer anélkül érezhessem valaki bőrét a sajátomon, hogy szexelnem kéne az illetővel.
– Sokszínű tehetség – bólintok én is egyet, mikor a vadászléttől független képességeinél tatunk, és közben nem öltözöm fel teljesen, hátha ez mindkettőnk ürügyévé válhat. Ha nincs rajtam ruha, még nem végeztünk. Ha nem végeztünk, még nem kell elindulnom sem. Nem akarom elriasztani, ezért azt végképp nem teszem hozzá, hogy tehetne egy rövid látogatást a lakásomban is, persze csak ha kitart addig az ágyneműtakarításhoz való kedve.
Miközben az epret pucolom, a sajátjáért egy másik történetet kér cserébe – de bele sem merek gondolni, hogyan reagálna, ha megtudná az igazságot. Ez a titok még az előzőnél is gyengébbé tesz; szinte szégyenteljesebb, mint kiváltás nélküli érintésre vágyni.  A szemébe nézek, mintha kettőnk közül én várnék válaszra, aztán lepillantok a gézzel körbetekert területre. Hosszú másodpercek telnek teljes csendben, mire megszólalok.
– Baleset jellegű – vonok vállat, még mindig kerülve a tekintetét. A bal kezemmel visszatűrök egy kilógó darabot a kötés alá, és óvatosan szemügyre veszem a dzseki takarásában keletkezett foltokat is. Már sokkal inkább barnásak mint pirosas színűek, de az semmit sem változtat a tényen, hogy újabb megoldandó probléma lesz a géz tisztábbra cserésére, ha hazaérek. De addig persze még begyógyulhat. Azt akarom, hogy a lehető leggyorsabban búcsúzhassam el tőle, ettől a borzasztó emlékeztetőtől, hogy valami nincs rendben velem. – Szerencsére túlélhető – teszem hozzá lazán, mintha semmiség lenne az egész és mintha nem érezném a sebek lüktetését. Talán az is, de biztosan semmi olyasmi, amit ne érdemelnék meg. Én csináltam és ezután is nekem kell majd élnem az utána maradó nyomokkal.
Elveszi az epret. Megkönnyebbülök, hogy folytatja a beszédet, habár a témához feleannyira sem ragaszkodom, mint Alex hangjához, az apró ajándék viszont úgy látszik, meghozta hozzá a kedvét. Türelmesen hallgatom a rövid beszámolót, miközben elkalandozik rajta a tekintetem. A szája mozgásán, az átadott epret forgató ujjain, a bicepszén és a vállán, a hátizmokon és a nyakán húzódó puha bőrön. Más nem fog úgy látni, ahogy ő látott ma; többet nem engedem.
– És milyen képességeket erősítenek? – kérdezem, csak hogy tovább vigyem a beszélgetést, de erre már nem kapok azonnal választ. Van egy olyan sejtésem, még egy eperrel nem tudom meggyőzni, főleg, hogy az előzőt sem ette még meg, megkímélve engem azoktól a vicces fintoroktól. Mivel azóta sincs, amit felajánlhatnék a továbbiakért cserébe, oldalra dőlök mellette az ágyon.
Ugyan most szemtől szembe kerülünk egymással, a tál még mindig köztünk van, én pedig nem igyekszem közelebb férkőzni hozzá. Mégis félek, mert mi van, ha ez lenne az utolsó esélyem közelebb kerülni Alexhez? Hozzáérni; vele lenni és addig sem egyedül.
– Szóval mivel lehet téged megvesztegetni? – Ha nem tudnám pontosan, hogy néhány percig kell csak így heverésznem ahhoz, hogy elnyomjon a mai nap fáradtsága, könnyen kitalálnám, mit csináljunk már megint, de egyelőre nem érzek magamban elég erőt az ismétlésre. Ráadásként így, mozdulatlanul fázni kezdem az egyszál alsóban; alig észrevehető remegés fut rajtam végig a takaró tetején fekve.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Gyümölcsös - Page 4 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Május 01, 2019 11:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Moonlight sonata
Cole & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 699 • Zene; Grizzly Man »
...Three, two, one and here I go
Nehéz lenne nem boldognak lennem. Hosszú ideje most először érzem úgy, hogy olyan helyen vagyok, ahol az lehetek, aki igazán vagyok, ahol nem emésztődnek fel az energiáim az érzéseim elkendőzésére és megjátszására, s ahol nincsenek aggasztó és kínnal teli elvárások, csupán az létezik, amit mindketten akarunk. Kicsit persze ijesztő ekkora bizalmat adni valakinek, akit még alig ismerek, de azután, hogy a legelső alkalmamat vele töltöttem el, talán még inkább ragaszkodom hozzá és a közelségéhez, jelenlétéhez, mint amikor odakint leültem mellé s elhatároztam, hogy kitartok vele.
Még a pillanat tökéletlenségei is mosolyra fakasztanak, mint a túl sietős meglépése az ágyból, így a dicséretemre adott válaszára már nem is csoda, hogy széles vigyorral felelek, amíg végül ki nem robban belőlem egy sokadik nevetésfoszlány. A kiszámíthatatlanságát tanítani kéne. Néha olyan elvont apróságokon ragad meg a figyelme, amelyeken nekem sose tudna, ellenben amikor végre találok valami hasonlót, a lehető legnagyobb egyszerűséggel felel rá. Ezek után az ágynemű problematikáját már végkép nem tudom komolysággal kezelni, habár ezúttal a zavaromat is igyekszem elkendőzni vele. Előtte nyilvánvalóan nem csinálok ügyet abból, kihez vonzódom, vagy abból, hogy mit műveltünk alig néhány perce, ellenben a gondolat, erről bárki más tudomást szerezzen; olyanok, akik egy álomvilágban élnek velem kapcsolatban, az zavarttá és aggódóvá tesz. Szerencsére az érzés könnyen hal, valahol a megkezdett eper felénél már arra sem emlékszem, minek kapcsán zökkentem ki az örömhullámomból.
- Azt én sem hittem volna, hogy ilyen magas szintre fejleszthetem a tudásomat. Démonokat, impeket ölni gyerekjátéknak tűnik egy titkos kaland bizonyítékainak eltüntetéséhez képest. Biztos vagyok benne, hogy kevesen ilyen alaposak a koszos ágyneműkkel - bólogatok egyetértően, és az irónia egészen helytálló, mert nem tartom egyébként olyan jó vadásznak magamat. Szabályokat szegek, óvatlan vagyok, aminek hála már két démon is megszállt, közelharcban pedig még a nővérem is lekőröz, szóval így belegondolva nem is csoda, hogy az anyám lassan megőszül tőlem. De most nem különösebben hatnak meg a gyengeségeim, Cole-nak szentelem a figyelmemet, belé kapaszkodva tartom szinten a jó kedvemet, ami a felvetődő kérdésével sem kerül veszélybe. Igaz, komolyabb vizekre terelgeti a beszélgetésünket és a gondolataimat, mégsem olyan mértékben, hogy az kihatással lehetne a hangulatomra.
- Nem lennék biztos benne, hogy idővel nem válna könnyen eladhatóvá - felelek neki őszintén, mindenféle rossz érzet vagy harag nélkül. Ha a túlélésemen múlna, én is kiadnék bármi velem és a vadászokkal kapcsolatos információt a helyében, azt pedig még ő sem tudhatja előre, hogy mikor kerül szorult helyzetbe. Mindeközben ideiglenesen felfüggesztem a gyümölcsevést, és helyette érdeklődően figyelem, amint körültekintő alapossággal leszedegeti a tálból újonnan kiemelt eper leveleit.
- Úgy elmesélhetnéd, mi történt a kezeddel. Persze csak, ha szeretnéd - teszem hozzá sietősen, mert a legegyszerűbb balesetek mellett sötétebb gondolatok is felderengenek az elmémben. Talán megtámadták, bántották, és efféléről még én sem feltétlen beszélnék szívesen, egyáltalán nem. Elég csak az oldalamon haloványan derengő sebhelyre gondolnom, vagy arra, ami a bal alkarom belsején hosszában nyúlik; azokra a sérülésekre, amelyekre egyetlen rúna sem lehetett gyógyír.
Közben követem a pillantását a mellkasára, amin ezúttal már alaposabban át tudom tanulmányozni a nem túl méretes tetoválást. Az üzenetével jobban tudok azonosulni, mint gondolná, ám nem jegyzek meg semmit, s magamban is inkább arra koncentrálok, hogy változatlanul a kedvemre tesz, ahogyan a bőrén mutat. Valószínűleg még el is nézegetném egy darabig, ha nem úszna a szemeim elé a tökéletesre pucolt epre, amit az információért kínál cserébe. Néhány másodpercig csak pislogok az ujjai között tartott, lédús gyümölcsre, de aztán szelíd, szeretetteljes mosoly terebélyesedik ki az arcomon, amiként elfogadom a szerény felajánlását.
- Nos, ezt nem utasíthatom vissza - somolygok az orrom alatt, azonban én sem eszem meg, egyszerűen forgatom a kezeim között, mintha valami rettentő értékes kincs volna. - A tetoválások tulajdonképpen rúnák. Sokan csak felmázolják magukra, ami éppen kell, és a legtöbbet én is úgy szoktam, de ezeket praktikusnak találtam állandóvá tenni. A meglévő képességek erősítésére szolgálnak - magyarázom, hol az epret, hol pedig őt figyelve. - Ha konkrétumokra vágysz, több fog kelleni némi epernél - incselkedek vele tovább, változatlanul mosolyogva, ám az sem fog elszomorítani, ha nem szeretne elmélyedni a rúnáim jelentésében, mert nem tartom túlzottan izgalmasnak őket. A mellékelt játszadozás kétségkívül érdekesebb, mint néhány krikszkraksz a bőrömbe vésve, habár valahol a kedvemre válik a gondolat, hogy a civil világban csak ő ismerhesse a zömével takarásban lévő mintáimat.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Gyümölcsös - Page 4 CfJmUUkGyümölcsös - Page 4 TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
184
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 28, 2019 6:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Moonlight sonata
Alex & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 668 • Zene; Leftovers »
What makes night within us may leave stars.
Visszacsókolok. Nem akarok még elszakadni tőle, nem akarok újra egyedül lenni. Fejben azért felkészítem magam, mert tudom, hogy hamarosan muszáj lesz; nem várhatom meg mellette a reggelt. Úgy nem maradhatok, ha tudom, hogy az együtt töltött idő nehezebbé teszi az elválást, és ha most mindkettőnknek megpsórolhatom a vele járó kellemetlenségek egy részét.
– Most már úgy érzem, hogy megérte fél napot sétálnom – válaszolom, miközben ő a hátára fordul. Amíg szemtől szemben fekszik velem, nem vagyok képes másra nézni, ugyanis Alex boldog arca felülmúlja az összes eddigi rajta ülő kifejezést; széles, szimmetrikus vigyorral és ragyogó szemekkel pillant felém. Sikerül elhalványítania az aggodalmaimat, ha nem is véglegesen űzi el a látványa és halk nevetése a hazaút előrevetített képét. A hideget és az órákig tartó csendet, amíg biztosan egyedül maradok a gondolataimmal, aztán az újabb rám váró erőfeszítést: fel kell majd mennem a lépcsőn. Átsétálnom a közel fekvő épületek tetejét összekötő palánkon. Belépnem a lakás ajtaján. Egyszerű cselekvések, semmi olyasmi, amit ne tettem volna meg már ezerszer rutinszerűen azelőtt, most mégis lehetetlen feladatnak érződnek; fizikai képtelenségnek, hatalmas, áthidalhatatlan akadálynak előttem.
Ismét megszólal, ezért éppen csak kizökkenve, félúton a konyha felé visszafordulok.
– Neked pedig a meztelenség áll nagyon jól – vigyorodom el én is. Ekkorra már hason fekszik, felfedve még egyet a különös tetoválások közül. Egyetértek vele, már ami a kint sütő holdfényt illeti – egy darabig nem szeretném újra a bőrömön érezni. Tudom, hogy fogom, mert hamarosan ki kell lépnem a sötétbe. Egy ideje minden év egy kicsit rosszabb, minden elválás nehezebb az előzőnél, és félek, hogy mégsem leszek képes örökké ezt az utat taposni. Ha nem kedvellek, veled maradok egy éjszakára; ha igen, nem várom meg a reggelt – nem várom meg, hogy megutálj, én pedig megszeresselek. Vég nélküli, fárasztó körök ezek és eljön majd a nap, mikor semmi sem teheti már könnyebbé ezt a fajta létezést. A kérdés az, hogy ezt hívjuk-e pokolnak, vagy ez a valami hamarabb ér el minket és csap le ránk.
Alex már megint nevetni kezd, méghozzá az ágyneműhöz kapcsolódó aggályaimon, és én szinte szomjazni kezdem a belőle áradó energiákra. Remélem, hogy hamar elmúlik.
– Ki hitte volna, hogy ilyen jó vadász vagy. – A változás talán nem árnyékolja annyira a mosolyomat, hogy észre lehessen venni, így nem izgulok miatta különösebbképpen; amíg figyelek, nem tehetek kárt benne. Tovább nézem Alexet és öltözködés közben is visszavezetem rá néhányszor a tekintetem. Kifejezetten szórakoztató látvány, ahogy az epreket eszi és minden egyes harapás után fintorog egyet, épp, mint az elsőnél, így azután is hatalmas érdeklődéssel nézem a jelenetet, hogy helyet foglalok mellette a takaró tetején.
Az önkéntelen előadásnak köszönhetően már azelőtt nehéz elfojtanom a mosolyomat, hogy megszólalna, és utána sem könnyíti meg a dolgomat. Nem mondhatom, hogy egyáltalán nem jogos a gyanúsítása, egy másodpercre sem tudom komolyan venni a szavait.
– Mi van, ha ezt az infót most magamnak akarom? – billentem oldalra a fejem hunyorogva. Kivételesen egyetlen vadász sincs rajta kívül, akinek a rúnái – már, ha ezek tényleg azok, aminek tűnnek – felkeltenék az érdeklődésemet. Ismételten fintorog egyet, amin ez alkalommal már majdnem fel is nevetek. Igyekszem átvenni a tettetett komolyságát, több-kevesebb sikerrel.
Közben én is kiveszek egy epret a tálból, de egyelőre csak az ujjaim között forgatom, majd ráérősen eltávolítom a zöld szárat és a leveleket.
– Mondanám, hogy cserébe én is elárulom a sajátomét, de az nem olyan izgalmas történet – pillantok le a mellkasomon lévő írásra, amit ő is nagy előszeretettel tanulmányozott nemrég.  Li(f)e. Nagyon jó ötletnek tűnt és felettébb mély gondolatnak, de utólag már fogalmam sincs, mi futott át az agyamon abban a percben, mikor hirtelen felindulásból megcsináltattam egy rég elfeledett ismerőssel. Megszámolni sem tudnám, hányszor megtörtént már, hogy elfelejtettem a saját érzéseimet és indítékaimat; hogy hagytam őket elhalványodni és érthetetlenné válni, kicsúszni a kezeim közül. Ilyenkor mindig nehéz kiigazodnom a hozzájuk köthető cselekedeteken, sőt, talán semmi sem valódi, amit most érzek, kezdve azokkal a rohadt vágásokkal a kötés alatt: már egyáltalán nem tűnnek logikus és jó döntésnek vagy egyáltalán megoldásnak a problémámra.
– Ezt felajánlom viszont – nyújtom felé büszkén a gondolkozás közbeni munkám eredményét, mintha tényleg képviselne valamilyen értéket az általa megmosott, egyetlen szem eper.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Gyümölcsös - Page 4 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 27, 2019 1:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Moonlight sonata
Cole & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 632 • Zene; Grizzly Man »
...Three, two, one and here I go
Ha nem szuszogna ilyen hevesen, meggyőződésem lenne, hogy elaludt. Ami nem különösebben lepne meg, mert én is kezdem érezni, ahogy a kialvatlanságból és az imént történtekből fakadó fáradtság kényelmesen elterpeszkedik rajtam, egyre közelebb húzva a testemet a kiszámíthatatlan álmok felé. Azonban egyelőre még küzdök a késztetés ellen, éppen, mint kisgyerekként, amikor a világért sem akartam megadni magamat a felolvasott történetek lágy ringatózásának, nehogy bármi izgalmasról és érdekesről lemaradjak.  Most sem szeretnék egyetlen értékes pillanatot elvéteni, megkockáztatni, hogy másnap üres ágyban keljek fel anélkül, felkészültem volna rá. Úgy sem lenne ideális, de legalább nem érne döbbenetként.
Felém fordul, simítása alá pedig elkényelmesedett macskaként bújnék, ha nem lenne bennem tartás, vagy fogalmazzunk inkább úgy, ha nem felügyelném kínosan, mit engedek megmutatni magamból és mi az, amit egyelőre még nem osztok meg vele. A vajra kenhetőségem maradjon az árnyak között, ellenben egy elégedett szusszanást még így sem tudok elnyomni magamban a puha érintésnek hála.
- Hm… - első körben ennél többre nem futja válasz gyanánt, helyette én magam is az oldalamra fordulok, majd egy gilisztát meghazudtolva fészkelődőm hozzá egyre közelebb, amíg egy futó csókra el nem érem a száját. - Máskor is a gyümölcsösbe jövök, ha nem sikerül aludni - egyre szélesedő mosollyal fúrom a tekintetemet az övébe, aztán egy elfúló nevetéssel ismét a hátamra gördülök, leküzdve a feléledő zavaromat, amiért rajta kaptak a kicsattanó örömömön. Noha egykettőre megbánom a döntést, mert úgy fest, neki sem kellett több ahhoz, hogy felüljön. Kicsit szánom, hogy nem marad tovább összebújni, de nem tartom vissza, hanem újfent mocorogva egy sort ezúttal a hasamra fekszem, s elkapva egy kisebb párnát, az összekulcsolt karjaim és a fejem közé passzírozom azt. Jobban belegondolva abból, amit eddig tapasztaltam Cole személyiségéből, tulajdonképpen nem is ő lenne, ha nyugton maradna a hátsóján. A gondolatra megint csak szélesedik a mosolyom.
- Tudod… Jobban áll neked a narancs, mint az ezüst - állapítom meg halkan, eltűnődötten néhány momentumnyi hallgatást követően, figyelve a nyúlánk alakját és a rajta játszadozó melengető, boldog árnyalatokat. Persze biztos vagyok benne, hogy a hold fényében is éppen ennyire találnám kellemes látványnak, ahogy pucéran mászkál előttem, azonban odakint sokkal távolabbinak tűnne; elérhetetlennek.
Nem mélyedek el különösebben a gondolataimban, főként, hogy egyhamar visszatalál hozzám a tál eperrel, ami tompán puffan mellettem az ágyon.
- Te sem gondolhatod, hogy így hagyom. Egy vadász tüntesse el a nyomait - dünnyögöm szakértő ábrázattal, viszont ahogy az ő ajkain vigyor dereng fel, úgy belőlem egy újabb nevetés tör ki, miként belenyomom az arcomat a párnába. Egek, még az kéne, hogy ezzel kínozzam Abby-éket, szerintem örök életemre kitagadnának, és még annál is tovább. A fejemet csóválva emelem meg magamat és támaszkodom az alkarjaimra, s csak akkor tűnik fel, hogy elkezdett öltözködni, amikor én is elbitorolok egy eperszemet. Óhatatlanul összeugrik egy pillanatra a gyomrom, mert nem akarom, hogy már is véget érjen az éjszaka, de mihelyst kényelembe helyezi magát, és nem mutatja hajlandóságát a további ruhadarabok felvételére, megkönnyebbedik a mellkasom. És azzal együtt fintorba torzulnak a vonásaim, mert Kait említése illetve a jelen szituáció valahogy nem fér össze bennem. Fanyalogva és ráérősen nyammogom el az epret, bár egy szavam sem lehet, a savanyúsága kitűnően elnyomja a feléledő szomjúságomat.
- Van egy ismerősöm… - kezdek bele az okfejtésembe, miközben kényelmesen összekulcsolom a lábaimat. A halk, sercegő hangra felkapom a tekintetemet rá, ám hamar visszavezetem a szemeimet az újabb gyümölcsdarabra, amit idő közben magamhoz vettem. - Szerintem néha összevesznek a borotvával, ha engem kérdezel, de nem is ez a lényeg, hanem, hogy az ilyen információkból él - emelem meg az egyik szemöldökömet, újfent felsandítva rá, és egyelőre kitűnően tudom tartani a szerepemet. - Ezeknek a tetoválásoknak a jelentése komoly vadász-titok, nem vagyok biztos benne, hogy csak úgy el kellene mondanom. Mit ajánlasz érte? - pislogok rá kettőt, egészen ártatlanul, noha egy fintor csak megint belerondít az összképbe, amiként megkezdem a következő epret.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Gyümölcsös - Page 4 CfJmUUkGyümölcsös - Page 4 TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
184
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 25, 2019 8:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Moonlight sonata
Alex & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 690 • Zene; Leftovers »
What makes night within us may leave stars.
Egyszerre és ellentétesen mozdulunk, kiegészítve egymás mozdulatait; szinkronizált szívverésekké válunk a takaró felett. Tényleg élőnek és egésznek érzem magam, amíg együtt vagyunk; mintha végre mindennek lenne értelme, és mintha a végtelenségig nyújthatnánk ezt az egyetlen tökéletes pillanatot – és mintha utóbbi árnyékában láthatatlanná válnának a rosszak. Egy ideig tényleg működik, mert könnyű vagyok és súlytalan míg a karjai el nem eresztenek, aztán másodpercek alatt emlékké válik a lassan felépülő, összetartó elektromosság, újra helyet hagyva az ürességnek maga mögött.
Amint vízszintesbe kerülök, süllyedni kezdek lefelé. Először alig észrevehetően, aztán egyre inkább visszatér hozzám a súly, amitől napok óta képtelen vagyok elszakadni, de aztán Alex ujjai visszatalálnak hozzám és az érintése ismét elűzi kicsit a felettem gyülekező felhőket. Tudom, hogy csak idő kérdése az egész, mert nem mentek messzebbre a saroknál – most is ott vannak és akárhányszor lököm őket hátrébb, újra és újra úszni kezdenek felém.
Amíg ténylegesen le nem lassul a légzésem, becsukom a szemeimet. Egyszerűbb dolgom van onnantól, hogy ismét kinyitom őket és oldalra fordítom a fejem, mert ő nagyon boldognak látszik mellettem, a felszabadultsága pedig hamar eltereli a figyelmem. Észre sem veszem, de amint végignézek Alexen, átveszem az arcán szétterülő mosoly óvatosabb verzióját. Közelebb akarok csúszni, de akkor biztosan nem lesz erőm újra elválni tőle, és az akarat ezen az éjszakán kifejezetten kapóra jött eddig. Azért oldalra fordulok és szokás szerint helyezkedem kicsit, csak hogy kényelmesen felé nyújthassam a karomat, amivel cserébe én is megsimogatom az övét.
– Mi a helyzet? – kérdezem még mindig mosolyogva, mert tetszik, hogy így lenyűgözte, amit csináltunk. A biztonság kedvéért mégis megtartom a magam távolságát, a kettőnk között húzódó alig húsz centit. Érdekelne, mi jár most a fejében, és hogy miért vagyok képtelen véglegesen kiszakadni ebből a borongós hangulatból még a legszebb percekben sem. Úgy akarok érezni, ahogy ő, boldog akarok lenni, mint Alex, ezért innentől még több erőt fektetek a negatív gondolatok távoltartásába.
Nem mintha tele lennék energiával, de nyújtózkodva ülök fel a környék legkényelmesebb ágyán még néhány hosszú percnyi heverészés után – a sajátomhoz képest legalábbis nagyon puhának tűnik a vastag matrac. A hajamba túrok, de a mozdulat inkább hasonlít egy elegáns tarkóvakarásra, aminek a végén tényleg feltápászkodom és csupasz lábakkal lelépek a padlóra. Más sincs rajtam egyáltalán, de nem érzem szükségét takarásnak Alex előtt, mióta mindent látott és tapintott, és talán még úgy sem lennék szégyenlősebb, ha itt és most találkoznánk életünkben először.
Ráérősen sétálok keresztül az apró lakáson. A gyertyákon lefolyó viasz folyamatosan szilárduló és növekvő kis dombokat képez az őket tartó alátéteken. Kint sötét van és hideg, bent pedig sárga színű, gyér fény árasztja el az egyetlen szobát, de azért még itt is érezni a bőrömmel találkozó hűvös levegőt, és már megint libabőrösek lesznek tőle a karjaim. Nézelődöm, hátha van még valami Alexen kívül, ami eredményesen lefoglalhat – először a viasz formálta alakzatokon futtatom végig az ujjaimat, aztán a pultra támaszkodom mindkét tenyeremmel. A szemem sarkából kiszúrom a tálat, ami azóta is tele az epreivel, így más elfoglaltság híján abból veszek egy darabot. Kicsit savanyú ugyan, de nem zavar annyira, hogy két harapással el ne tűntessem az elsőt és vegyem fel tűnődve az egészet, amivel ezután vissza is sétálok az ágyon hagyott Alexhez. Megállok és csendben végigmérem a látképet, miközben a szabad kezemmel kiveszem a következőt.
– Mit fogsz mondani, ha rákérdeznek a foltos ágyneműre? – jegyzem meg tárgyilagosan, de aztán muszáj elvigyorodnom. Nem túl magasról mellé ejtem a tálat, miközben a számba veszem a gyümölcsöt, és amíg rágok, lehajolok az alsómért. Félkézzel választom ki a földre hányt kupacból, de aztán ennek az epernek is megeszem a maradékát, csak hogy könnyebben tornázhassam magamra az egyetlen felvenni kívánt ruhadarabot. Megint megtorpanok, végül mégis visszamászom mellé. Kicsit arrébb helyezkedem el, törökülésben, lazán a térdeimre könyökölve. Egyre többször feledkezem meg a kötésről és arról, ami alatta rejlik, most mégis vigyáznom kell, nehogy a kelleténél erősebb nyomás érje a felületet.
– Most mesélhetnél a tetoválásokról. Vagy a nővéredről. – Átgondolom, melyik téma illik jobban az eddigi programunkhoz és rájövök, hogy egyik sem a kettő közül, de azért hozzáteszem: – Na jó, talán nem feltétlen róla, hanem akármiről, ami eszedbe jut – vigyorgok Alexre halványan. Miközben a válaszára várok, egy tenyeremmel megdörzsölöm az arcom, éppen csak annyira, hogy hallani lehessen a halk, sercegő hangot.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Gyümölcsös - Page 4 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 24, 2019 12:19 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Moonlight sonata
Cole & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 743 • Zene; Grizzly Man »
...Three, two, one and here I go
Habár a kérdés saját magamnak szólt és tulajdonképpen csak kivetítettem rá az elbizonytalanodásomat, jól esik hallani a magabiztos válaszát. Szerény és szemérmes mosolyra görbülnek az ajkaim, ahogy továbbra is a tetoválásának adózva a tekintetem és ujjaim figyelmével, aprókat bólogatok. Egészen biztosnak azért nem nevezhetném magamat, hiszen a legkülönfélébb szituációk túlgondolása gyárilag lett belém kódolva, ám a haloványan pislákoló kételyeimet mindenképpen maga alá taszítja a fellobbant vágyam iránta. Meg akarom ismerni, többet szeretnék tapasztalni az egyelőre megfejthetetlennek tűnő személyiségéből, de ebben a pillanatban, ennyi csók és forró simítás után az érdeklődésem a folytatásra kényszerült redukálódni. Ez pedig egyszerű és letisztult érzés, s hogy ellopjam a szavait a pirosra csókolt szájáról; ha ő is, akkor én is.
Mire végre felnézek rá, kisebb vigyor ragyogja be a helyes arcát, ami ezúttal sem hazudtolja meg a ragadósságát; ösztönösen teszem magamévá a vonásai egyengette kifejezést. A szíve ütemesen, élénken dobban a tenyerem alatt, a jelen momentumhoz tapasztja a valómat és biztosít róla, hogy idő közben nem vált a valóságból álom, nem egy csalfa illúzió az, ami történik.
- Még szerencse - somolygom az orrom alatt, behunyva a szemeimet, amint végigsimít a nyakam oldalán lefutó, méretes rúnán. Akad még néhány a testemen, és mindeddig eszembe sem jutott azon tanakodni, vajon tetszhetnek-e bárkinek vagy sem. A praktikumot és sokszor a túlélést szolgálják, nem olyan beszédesek, mint az átlag embereket díszítő varrások. Egészen felélénkül bennem a vágy az ő mellkasán nyugvó, apró kis minta felfedezésére, ugyanis többet dalolna Cole-ról, mint rólam a rúnáim, viszont ahogy a kötést illetően, úgy az ezzel kapcsolatos kíváncsiságomat is jótékonyan félreteszem, elraktározom egy megfelelőbb időpontra. Most túlzottan vonzanak az ajkai és a csupasz bőre, amit élvezettel simogatok végig, fedezek fel a sokadik - bár ezúttal sokkal türelmesebb - csókunk alatt. Igaz, nem is nyúlik túlzottan hosszúra, mihelyst a lábaim a matrac szélének üköznek, elszakadok tőle, mintegy magamnak is jelezve, hogy újabb mérföldkőhöz érkeztünk. Azonban Ő nem tétlenkedik, lerántja rólam a pólómat, ami halk susogással pottyan a többi ruha nyughelyére, vagyis a padlóra. Azonnal megérzem a szoba hűvösét, libabőr cikázik végig a testemen, ám tekintve, hogy mindemellett megint egyre hevesebben kezd száguldozni a vér az ereimben, eltörpül a kellemetlenség.
Néhány pillanatra kihagy az agyam, sután ácsorgok előtte, amíg a cipőit lerugdalja magáról, ellenben a nadrágja lehámozásába ha nem is túl nagy igyekezettel, de besegítek. Éppúgy a sajátomba, amiről eddig fel sem tűnt, mennyire kényelmetlenné és szűkössé vált - most bezzeg már a hátramaradó alsóm is kimondottan zavaró... A cipőimet én is leküzdöm a zoknikkal egyetemben - tökéletes pótcselekvés, amíg azok a mindent látó szemei a tőlük megszokott nyíltsággal mérnek végig -, majd engedve a taszításának, leülök az ágyra. Puhán süpped alattam, de nem különbül tud érdekelni a komfortossága, mert jelenleg úgy érzem, még egy gerinc-gyilkos, lyukacsos matracot is örömmel fogadnék, ha vele oszthatom meg.
Mosollyal pillantok fel rá, kinyúlok érte mindkét kezemmel, és ha kellő közelségbe lépett, óvatosan leegyengetem magamhoz, miközben eldőlök a hátamra vele együtt. Gondolkodás nélkül ölelem át a karjaimmal, mielőtt jóleső sóhajjal alámozdulnék az érintéseinek, és mielőtt én magam is felfedezném Őt az elkövetkezendőkben.
Minden új nekem veled és a közös időtöltésünkkel kapcsolatban, Cole, de egy percig sem bánom, hogy veled osztottam meg a legbátortalanabb és egyben legcsodálatosabb élményemet...

***

Biztos vagyok benne, hogy idióta vigyor ül a képemen, miként szuszogva, kimelegedve, nyirkos bőrrel a sötétbe burkolózott plafont fixírozom a szemeimmel. Egyik tenyerem a hasamon pihen, míg a másik kettőnk között nyugszik, néha-néha s lopva megcirógatva az ujjbegyeimmel Cole kezét vagy éppen a combját, ha az előbbit máshol tartja. Muszáj megérintenem, közel lennem hozzá, ugyanis jelenleg nem vagyok benne biztos, hogy képes lennék megmaradni a realitás talaján. Túl szürreális az, ami történt, legalábbis a tekintetben, hogy messze nem készültem ilyesmire a mai estémen, hát még vele; a különc informátorral, aki úgy méregetett a közös munkánk alatt, mintha nem én lettem volna a vadász kettőnk közül, hanem ő egy egészen más terepen. A helyzet furcsasága ellenére mégis ki tudnék csattanni az örömtől, ami vélhetően a testemen alig néhány perce végigfutó, meglehetősen intenzív érzéseknek köszönhető, és nem annak, hogy végérvényesen megzápult az agyam - remélem.
A sokadik vigyorgással töltött momentum után igyekszem megregulázni az arcizmaimat, és egy kevésbé idétlen mosollyal pillantani a mellettem fekvőre. Eddig is szemrevalónak találtam, de a közösen átéltek után már tényleg nem lepődnék meg, ha elragadná a holdistennő, persze, miután átverekedte magát rajtam. Arcátlanul szépnek találom, ahogy a gyertyák narancsos fényei kacéran kacskaringóznak az ábrázatán és a fedetlen bőrén.
Egyelőre képtelen vagyok megszólalni, túl értékes ez a pillanat ahhoz, hogy valami sületlenséggel törjem meg.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Gyümölcsös - Page 4 CfJmUUkGyümölcsös - Page 4 TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
184
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 23, 2019 2:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Moonlight sonata
Alex & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 678 • Zene; Leftovers »
What makes night within us may leave stars.
Alex karjai között beláthatatlanul távolinak tűnik az egyenetlen talaj hidegéhez és a kint sütő holdhoz kapcsolódó emlékkép, és még távolibbnak az előző este érzett kétségbeesés; messze járónak az odaképzelt, alaptalan fájdalom, aminek mégis sikerült leterítenie, mikor nem figyeltem rá eléggé. Az ő ujjai sem félnek felfedezni; a fejbőrömre tévednek, ahogy végeztek a többnapos borostától szúrós arcomon, de ott vannak a hátam mögött is, hogy közelebb vonhassanak gazdájukhoz. Még el sem kezdtük igazán, de már fogalmam sincs, hol ér véget Alex és hol kezdődöm én, és hogy kinek az ajkai követelik jobban a folytatást. Nem akarok megfeledkezni a tényről, hogy körülöttünk minden csak illúzió, hogy az egymáshoz vonzó erő nem lehet valós, de egyre hosszabbá válnak azok a másodpercek, mikor mégis sikerül; mikor elhiszem, hogy ezek a csókok végleg eltemetik a bennem tomboló ürességet. Átverem őt és ő is magát, és ami a legrosszabb, hogy a saját szívemmel is elhitetem a hazugságot. Alex nem tudja, de olyasmihez ér hozzá, aminek máskor gondolkodás nélkül vetne véget, én pedig azt hiszem, hogy létezik a történetemnek olyan variációja, mikor valaki önként simít végig ilyen óvatosan és vágyakozva.
Tovább akarok lépni, pontról pontra haladó, beszámítható cselekvések sorozataként kezelni ezt az egészet. Hátrébb tolom, kiszélesítve a mozgásterem; ha én irányítok, talán addig sem kínzom magam álmodozással. A tenyerem egyenletes, puha bőrt simít a hátán, közvetlenül a gerince menti mélyedés mellett és csodás izmokat a hasfala környékén, amint előrébb vándorol a vékony felső alatt. Alex nem hagy túlzottan sokáig tapogatózni, helyette, ha nem is túl sietősen, de tovább vetkőztet, nekem pedig eszembe sem jut tiltakozni. Ettől fogva a pólóm is a földet díszíti, és legszívesebben azonnal utána küldeném a sajátját is, de mielőtt egyáltalán visszavezethetném arra a területre a tekintetem, az találkozik az övével.
Kérdése azonban meglepetésként ér; túlságosan udvariasnak és legalább olyan bizonytalannak hangzik a lassuló lélegzetvételeink háborította csendben. A keze megtalálja a tetoválást a mellkasomon.
– Ha te is, akkor egészen – húzom összébb a szemöldökeimet, de aztán ellazul az arcom és mosoly születik a szám sarkában, s nemsokára halvány vigyor formálódik belőle. Most már tényleg érdekelne Alex kora, de nem rombolom értelmetlen faggatózással a hangulatot. Abba sem akarok belegondolni, mi van, ha egyedül én használom őt, és a fordítottja még csak meg sem fordult abban a tökéletes fejében. Valamiért azt remélem, hogy mégsem lát teljes egésznek; hogy tudja, semmi szépet nem rejt a koszos és fésületlen külsőm, és hogy éppen akkora sérülések tarkítanak odabent, mint amekkorákat a használt gézzel igyekszem eltakarni. Át akarlak verni, Alex, de éppen csak annyira, hogy egy pillanatra elveszhessünk az illúziómban, te viszont gond nélkül érhess talajt, mikor szertefoszlik körülöttünk.
Én is érzem a szívverésem a tenyere alatt, és legszívesebben az övére simítanám a saját kezem, amíg a hirtelen felindulásból szerzett tetoválással foglalkozik és a gondolatai messze járnak, helyette mégis kivárom, hogy újra megszólaljon.
– Nekem is bejön a tiéd – szélesedik ki a vigyorom ismét, miközben aprót szusszanok válaszul. Az ujjaim felfutnak nyakán sötétlő, kontrasztos és vastag vonalakra; nemrég ugyanehhez a területhez tapasztottam hozzá az ajkaimat és alig várom, hogy újra beszívhassam Alex illatát. Magához húz egy újabb hosszúra nyújtott csókra, most azonban látszólag sehová sem sietünk, lassabban és meggondoltabban mozdulunk az ágy irányába. A lábaim szinte az övéi közé lépnek, nem hagyják, hogy túlságosan nagy távolság nyíljon köztünk; én előrefelé, ő pedig hátrálva közeledik, míg a matrac széle meg nem állítja benne. Feljebb gyűröm és lerántom róla a pólóját, ha nincs ellenvetése. Lerúgom a cipőimet. Kigombolom a sliccem és kibújom a már egészen szorosnak és tapadósnak érződő nadrágból, és időt sem hagyva Alexnek, már az övé feltárásával foglalkoznak az ujjaim. A mellkasánál fogva ismét ellentétes irányba nyomom, csak hogy még egyszer végig nézhessek rajta, amint megadja magát és az ágyra ül vagy fekszik a kedvemért.
Már nincs miért megállnunk. Gondoltad volna, hogy ez lesz a vége – hogy tényleg sikerül megszereznem téged, mikor először találkoztunk az elhagyatott épület félhomályában? Én sem így terveztem, nem ezekkel az érzelmekkel vagy érzelmekkel egyáltalán, de most mégis itt vagyunk, és semmi sincs, ami elég erős lenne hozzá, hogy elválasszon tőled.
A kezem, amivel ezután nem felette támaszkodom, az utolsó rajta maradt anyagon indul újabb felfedezőútra.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Gyümölcsös - Page 4 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 22, 2019 12:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Moonlight sonata
Cole & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 668 • Zene; Grizzly Man »
...Three, two, one and here I go
Zavartan nyalok végig a számon, ugyanis a mindennapokban könnyű megfeledkezni arról, hogy attól függetlenül, a város igyekszik megteremteni az egyenlő feltételeket mindenki számára, azért jócskán van különbség a vadászok és hozzájuk közel állók, illetve a peremterületekre szorult emberek életszínvonala között. Ezt a kis viskót én például nem feltétlen nevezném otthonnak, legfeljebb egyetlen ember számára, ám ki tudja, hogy máshol hányan tennék össze a kezüket már csak ennyiért. Eltűnődötten pillantok Cole-ra, ugyanis eddig bele sem gondoltam, vajon honnét jött. Hol él, milyen barátai vannak, van-e családja, idegesítő testvére, kutyája-macskája? Tény és való, az eddigi találkozóink nem adtak alapot arra, mindezt fel akarjam deríteni vele kapcsolatban, mert nem a magánélete részleteire volt szükségem, most mégis azon kapom magamat, hogy kíváncsi vagyok, és szívesen elhallgatnám, ahogy magáról beszél. Ahogy újra és újra rádöbbent, a képzelőerőm holmi kevés hozzá.
Nem tudnék visszaemlékezni a momentumra, amikor az érdeklődésemet valami egészen más felé irányította, hisz immáron minden egyes gondolatomat kitöltik a simításai, a forró csókjai, majd a teste, amiként lehetetlenül közel préselődik hozzám. Derekán pihenő kezem ellentétesen csusszan a mozdulatával, míg szorosan, vigyázón át nem karolom; ölelem, mintha az életem múlna rajta. És valóban megsemmisítő érzés lenne, ha most eltaszítana magától, mert hosszú ideje először biztonságban érzem magamat. Távol a rémálmoktól, távol az éber éjszakáktól, messze az árnyak között megbúvó rémségektől vagy a mindennapi problémáktól, egyszerűen Cole-nak adózom minden figyelmemmel, és ezt szívesen is teszem.
Szőkésbarna, légies tincsei között a csókjába lehelt sóhajjal futtatom végig az ujjaimat, amint hűvös tenyereit megérzem a fedetlen karomon felsiklani. Minden mozdulata, apró rebbenése újdonságként ér, a gerincemen végigbizsergő érzetként, amit az örökkévalóságig el tudnék viselni, ám bármelyiket elcserélném azért a pillantásért, amivel a rövidke szünet alkalmával engem illet. Egyszerre merülnék el benne és bújnék el előle, azonban sikerül a köztes úton maradnom, a valóságban, ahol meg-megszakított csókjaink között lassan őt is pólóra vetkőztetem a segítségével. Szívesen néznék végig az alakján, a bőrén, amit ezúttal nem fed annyi réteg, de mielőtt esélyem nyílhatna rá, előbb az ajkaival rabolja el a figyelmemet, majd a hátrébb tántorításommal.
Arcomon biztosan végigszalad az értetlenség és a leheletnyi aggodalom gyönge keveréke, amint cuppanva elválunk, igaz, hamar elhal bennem minden kétség, amikor az ajkai a nyakamra tapadnak, tenyere pedig a felsőm alá simít. Ha eddig azt hittem, a szédítő csókjainál jobban semmi sem sürgethet, akkor rettentően rosszul gondoltam, ugyanis a csupasz bőröm érintése egészen megbolondít. A hasizmaim egy pillanatra megrándulnak, míg testemen didergő érzet borzong végig, és alig tudom türtőztetni magamat, hogy ne szabadítsam meg magunkat sebtében minden útba akadó ruhaneműtől. Lehunyom a szemeimet, mély szusszanással csillapítom a bordáim közül katapultálni óhajtó szívemet, és felszabadult kezeimet finoman végigsimogatom a karjain. Feltűnik, hogy az egyik alatt a puha, feszes bőre helyett gézt érzek meg, de hiába próbálnék lepislantani, a kilátást a kócos haja takarja.
Ismét hátrálásra késztet, s az ajkaimon felderengő, halovány mosollyal engedek a taszításának legfeljebb két lépést. Mivelhogy utána megragadom a pólója szegélyét, és óvatosan lesegítem róla, miközben lopva az alkarjának is megengedek egy félresandítást. Nem bámulom, elraktározom magamban az információt, hagyom magamban kiforrni és leülepedni a számtalan magyarázatot, amelynek felderítését elteszem a közeljövő egy sokkalta nyugalmasabb momentumára.
- Biztos… Biztos vagy benne…? - számon helyette egy sokkal nagyobb hülyeség bukik ki, mialatt elmerengő ábrázattal végigcirógatom az ujjbegyeimmel a mellkasán díszelgő tetoválást. Ilyen gyér fényviszonyok mellett képtelen vagyok kivenni, hogy mit ábrázol, de anélkül is tudom; tetszik, amiként a bőrén mutat. Szívesen rejtem a szemlélgetése mögé a zavaromat, hiszen a kérdésem inkább szól saját magamnak, mint neki. Biztosan le akarok feküdni valakivel, akinek még a családnevét sem tudom? A szíve fölé helyezem a tenyeremet, és az alatta pulzáló élet rádöbbent, hogy nem a családnevéért és az élete rejtelmeiért ültem le mellé odakint, ahogyan most sem azért engedem közel magamhoz szívesen, mert az idealisztikusan felépített kapcsolat-történetemben a társam egyben a legjobb barátom is, hanem mert mindezek nélkül is kedvelem.
- Kedvelem… - állapítom meg végül a tetoválása kapcsán, majd a dereka két oldalára simított tenyereimmel vonom magamhoz ismét közelebb egy lustább, higgadtabb csókra, miközben óvatosan tovább hátrálok az ágy felé, ami már egészen közel lehet.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Gyümölcsös - Page 4 CfJmUUkGyümölcsös - Page 4 TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
184
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 18, 2019 9:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Moonlight sonata
Alex & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 681 • Zene; Leftovers »
What makes night within us may leave stars.
Végighallgatom ugyan a magyarázatot, már az otthon szó után résnyire nyílik a szám, miközben valamivel messzebb és oldalra kapom a tekintetem, miközben elgondolkozom Alex szavain.
– Hát persze, hogy van még egy nagyobb házuk is – csóválom a fejem vigyorogva, és magamban megjegyzem, hogy át kéne értékelnem a fizikai munkáról alkotott véleményem. Lehet, hogy hetekig tudnám csinálni, mielőtt egy nap egyszerűen nem mennék be; vagy azért, mert úgy érzem, semmi értelme sincs tovább erőlködnöm, vagy pedig mert sokkal izgalmasabb tevékenység jut eszembe hirtelen, és szinte azonnal elvesztem a fellángolással szembeni harcot. Ezerszer eszembe jutott már, hogy egyedül én érzek-e így, vagy másokat is ellentétes gondolatok irányítanak és nem csak számomra olyan nehéz olykor az egyensúlyt megtalálni. Hogy más lennék-e két ember gyermekeként, vagy ez a saját terhem, amiért nincs kit okolnom önmagamon kívül. Annyi kérdés kavarog a fejemben, de csak egyvalakinek tehetném fel őket, azonban nem bízom eléggé Vladban és a homályos válaszaiban, ezért egyelőre figyelmen kívül hagyom a rúnát a lakásom falán és – egészen a mai napig - a pigmentfoltot az alkaromon. Tudom, hogy akkor sem hagyna nyugodni, ha tényleg sikerülne lekaparnom, sőt talán még az sem segítene, ha feldarabolnám magam; olyan részemet képezi a jelenléte, amitől talán soha nem leszek képes megszabadulni.
Alex, az én gyönyörű menekülőutam nem hagy cserben, így minden egyes hosszúra nyújtott csókkal könnyebbé válik a mellkasomra visszaülő, fojtogató súly. Az egyik keze az arcomon simít végig, a másikat pedig, amint szembe fordulunk egymással, megérzem feljebb csúszni a combomon. Csak most válik igazán sürgetővé közelebb préselődnöm hozzá, mintha létezne egyáltalán olyan pozíció a világon, amely eléggé lecsökkenthetné köztünk ezt a már amúgy is minimális távolságot. Azért előrébb csúszom kicsit, mert a keze már a derekamon pihen, és az ujjaim olyan kitartóan fésülik át a haját, hogy ha hátra lépne egyet, szinte biztosan előre esnék és a vártnál sokkal hamarabb találkoznék újra a talajjal. Minden értelemben rá vagyok utalva, mégsem gondolom meg kétszer, mit akarok, mikor egy pillanatra mégis elválunk egymástól. Nem engedem el Alexet, de ellazulnak és lejjebb süllyednek a karjaim körülötte; a tekintetéből könnyű kitalálni, hogy csak levegővételnyi szünetet tartunk, így időm sincs amiatt pánikolni, hogy mi van, ha mégis meggondolta magát.
Láttam már ezeket a szemeket, habár nem az ő tökéletes arcán, és éreztem már jópár egészen hasonló tenyeret a testem minden egyes négyzetcentiméterén. Az időzítés veszélyessége az egyetlen különbség az ő ajkai és az azelőtti száz másiké között; a bizalom, amit a sötétben, virágszirmokkal körülvéve építettünk fel együtt. Nem boldogít a felismerés, de sokkal jobban félek attól, hogy magamban csalódom majd, mint benne.
Újból megcsókol, az ujjai pedig megtalálják a cipzáron az enyémeket. Észre sem veszem, hogy már ki is bújt a belőle, mert szakadozva, de ugyanolyan hevesen folytatjuk tovább, csak mikor meghallom a dzsekit földet érni a lábai mellett. Alatta majdhogynem forrónak érződik a bőre, ahogy a kezem futólag visszasimul a felkarjára. Nem számítok rá, de megint megtorpan egy pillanatra és most az arcomat figyeli; az érintése libabőrt idéz elő minden még takarásban lévő végtagomon. Szilárd tekintettel, vágyakozva viszonzom a pillantását. Tovább akarom vetkőztetni, de őt is az enyémhez hasonló érzések hajthatják, mert először a kapucnim, majd félkézzel a dzsekim maradékának eltávolítását tűzi ki célul. Segítek neki, és a pultra vetkőzöm a felülről utolsó előtti darabot; alatta már csak a pólóm takar.
Azt hiszem, hogy sokkal kevésbé vagyunk meztelenek, ha nincsenek rajtunk ruhák, mert egy részünk feledésbe merül a másik által; testté válunk lélek nélkül, vagy áruvá az ideiglenesen beteljesülő álmok piacán. Remélem, hogy emiatt Alex figyelmét sem fogja megragadni a koszos, rózsaszínes foltokkal tarkított kötés a jobb karomon, a biztonság kedvéért mégis lecsapok rá egy újabb csókkal, mielőtt egyáltalán oldalra fordíthatná a fejét.
Alig néhány másodperc telik el, mire lökök rajta egyet, majd két lábbal a padlón landolok, közvetlenül az addig magasságbeli előnyt kölcsönző pult előtt; most pont kényelmesen tapadnak az ajkaim az állkapcsa alatti érzékeny bőrére a nyakán, mikor lejjebb hajtom a fejem. Megtalálom a pólója szélét, egy tenyerem azonnal utat keres magának alatta a csípője felett. Még egyet léptetem őt hátrafelé, vagy amerre az ágyat láttam korábban, nem is törődve az otthagyott eperrel és a még mindig narancssárga lánggal égő gyertyákkal.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Gyümölcsös - Page 4 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 16, 2019 11:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Moonlight sonata
Cole & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 813 • Zene; Grizzly Man »
...Three, two, one and here I go
Az idejét sem tudnám már megmondani annak, mikor elegyedtem utoljára közvetlenebb és személyesebb beszélgetésbe bárkivel, akit alig ismerek. Egyszerűbben szólva régóta nem próbálkoztam bármiféle barátkozásnak csúfolható tevékenységet űzni, talán a legutolsó ilyen áldozatom az ápolónő volt a kórházból, ahol… Erre talán jobb, ha nem pont most gondolok vissza, szeretném megtartani a nyugodt hangulatomat, ami azóta telepedett rám, hogy letáboroztam a bagolytársam mellé. Mégis, az éppen, hogy csak felderengő, ám annál kellemetlenebb emlékek néhány pillanatra kizökkentenek, mielőtt mosollyal tekintenék fel Cole-ra a röpke tényközléseim alatt. Nem, ezúttal nincsen semmiféle démon, ami a saját kezeim által árthatna a mellettem ücsörgőnek, ezért a legtöbb, amiért görcsbe illik rándulnia a gyomromnak, az a közelsége.
- Otthon…? - vonom meg az egyik szemöldökömet némi értetlenséggel, noha rá kell döbbenjek, sokaknak még a saját lakás sem adatik meg, nemhogy kettő, amelyből az egyik ugyan egy kicsi, rozoga, poros viskó arra az esetre, ha a földeken huzamosabb ideig kellene dolgozni, de mégis valami. - Tekints erre a kabinra úgy, mint a munkahelyükre, ahol ha muszáj, ott is alszanak. Egészen röhejes belegondolni, hogy néha nem az impek meg egyéb rémségek miatt kell hadban állni naphosszakat, hanem például egy varjú inváziónak köszönhetően - horkantok fel, oldalra billentett fejjel és féloldalas mosollyal elevenítve fel magamban a tavalyi év egy hetes vadászatát, aminek a végén fél New York belakmározhatott a madarakból.
Viszont az emlékeknél sokkalta érdekfeszítőbbnek találom az ajkaira kiülő mosolyát, s szinte alig tudom megállni, hogy ne biztosítsam újra, minden kétséget kizáróan az elnyert első helyéről. Mivelhogy magamat is megleptem vele; úgy gondolom, két és fél alkalomnyi, zömével munkával kitöltött találkozás nem szolgálhatna rá ekkora bizalomra, közvetlenségre a részemről. Ezernyi indokot fel tudnék sorakoztatni arra vonatkozóan, miért akarhatna kihasználni Cole, miért rossz ötlet anélkül beleugorni egy feneketlen tengerbe, hogy úszni tudnék, ennek ellenére úgy érzem, úgy akarom érezni, hogy nem ez hajtja, és megfulladni sem fogok. Meglehet, éppen emiatt az érzet miatt merek alámozdulni a húzásának és engedelmeskedni a vonzásának…
Nincs igazán viszonyítási alapom arra nézve, milyen érzés felfedezni mások legapróbb részleteit és cserébe ugyanezt átélni, hiszen a legtöbb, mit felmutathatok az néhány bátortalan csók, amelyeknek súlya alatt kis híján megroppantam, ha magam elé képzeltem a lehetséges borúsabbnál borúsabb következményeket. Ezúttal viszont nem érzek terhet a mellkasomra telepedni, pihekönnyűvé válik minden porcikám, ahogy felbátorodó ujjai feljebb kúsznak a tincseim között, s határozott tenyere a nyakamra csúszik. Egyszerű, letisztult vágy hajt, hogy az akadozó szusszanását, amivel a bőrömet cirógatja forrón és ellenállhatatlanul, ellophassam tőle az ajkaink röpke találkozása által, és nem is tervezem megváratni magunkat.
Az orromon feszülten szívom be a levegőt, amiként a legelső, szikrázó érzet végighullámzik a testemen, s bár úgy képzeltem, egy ekkora lépés után mindenképpen szükségem lesz két milliszekundumnyi időre a felocsúdáshoz, azon kapom magamat, hogy képtelen vagyok elszakadni a puhán nedves ajkaitól. Az arcát simító ujjaim lomhán gördülnek fel közben a járomcsontján, felfedezik maguknak az ott feszülő, puha bőrt, mielőtt tovább andalogva végigzongoráznának a fülcimpáján, hogy tenyerem aztán kényelmesen állapodhasson meg az állkapcsának éles vonalán. Másik kezemmel sem szeretném tovább támasztani a pultot, egy fél lépést megtéve és kikerülve az eddig mellettem nyugvó térdét, immáron szemtől szembe állok vele; feleslegessé válik az egyensúlyomat tartogatni. Felszabaduló ujjaim legelső kapaszkodóként a combját találják meg, de mihelyst ráeszmélek az elhamarkodottnak tűnő tapogatózásra, átcsoportosítom őket a derekára, melyen a kinti hideghez képest túl kevés, az érezni vágyó felemnek azonban túl sok ruha simul. Igaz, ha fél perccel korábban siklik a nyelve a számba, valószínűleg fel sem fogom a mozdulataim automatizáltságát, és a lábán marad a kezem. A belőle áradó forróság egy kis időre rövidzárlatossá teszi az agyamat, s mire feleszmélek, már a dzsekim cipzárját egyengeti egyre lejjebb.
A gyomrom megint vet egy fordulatot, ugyanis hirtelenjében kitisztul bennem, merre is haladunk valójában. Egyrészt pillanatok alatt felhevül a vérem a vágyakozástól; a legapróbb gondolatától annak, hogy a tenyereim alatt érezhetem majd a bőrét, és a sajátomon az övéit, másrészt elfog a félsz, mert mi van, ha ezek után az a kezdetleges barátságféleség semmivé lesz, vagy ha tökéletesen elbénázok valamit? A legelső alkalom gondolata kevésbé frusztrál, inkább a tudat, hogy félremegy valami és ismét rádöbbenek, bátornak lenni még a csatatéren sem mindig kifizetődő, nemhogy az emberi kapcsolatok vidékén. De aztán, ahogy egy momentumra elválok tőle, és végignézek az arcán, a kipirult ajkain, egészen egyértelművé válik; hogyha ő nem rugdos el magától, én sem leszek képes elszakadni tőle.
Hamar vissza is tapasztom a szájára a sajátomat, jóleső csatározásra hívva a nyelvét a sajátommal, mialatt készségesen segítek alá a dzsekim lehámozásának. A fekete bőr súlyosan omlik a padlóra, miután sikeredett mindkét kezemet kitornázni belőle, ám ennél nem haladok tovább, legalábbis saját részről. Ujjaim visszatalálnak Cole-hoz, s ha van lehetőségem, mindkét tenyeremmel közrefogom az arcát; puhán, de határozottan. Hüvelykujjaimmal végigcirógatok rajta párszor, mielőtt hátra csusszannának a kezeim, lesodorva a fejéről a kapucniját. S amíg az egyik oldalt tovább siklanak az ujjaim a szőkésbarna tincsek közé, addig a másikon a saját dzsekijét kezdem fejtegetni, remélve, hogy ő is alásegít a procedúrának, mert fél kézzel nehezen boldogulok.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Gyümölcsös - Page 4 CfJmUUkGyümölcsös - Page 4 TRjmahg
☩ Történetem :
☩ Reagok :
184
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 15, 2019 8:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Moonlight sonata
Alex & Cole
────────────── ──────────────
« Szószám; 755 • Zene; Leftovers »
What makes night within us may leave stars.
Még mindig élvezem, ha anélkül hallgatom a hangját, hogy a kelleténél gyakrabban kéne meg szólalnom. Nem bánom a személyes témát, mert érdekel Alex vadászaton kívüli élete, de őszintén szólva egy hosszú és részletes receptet is meghallgatnék tőle, ha véletlen a keze ügyébe kerülne egy azok közül a régi, besárgult lapú, nyomtatott füzetek közül.
Alaposan körbe nézek, mielőtt ismét megszólalnék. Még csak a szekrények és polcok tartalmával sikerült megismerkednem, tehát semmi olyasmivel, ami ténylegesen szem előtt lenne. A rejtett dolgok persze sokkal többet elárulnak egy ház gazdáiról, mint akármi, amit szándékosan helyeznek el az előtérben; a poharak, a kanalak és a lábasok csoportosítása, vagy a páros és pár nélkül a fiókba tett zoknik. Minden, amit magadnak rendszerezel és hagysz szándékosan rendetlenül, valódi.
– És ők hol vannak most? – kérdezem oldalra billentett fejjel, puszta kíváncsiságból. Nehezen tudom magam elé képzelni, ahogy itt, a gyümölcsösben töltöm a napjaimat kapálással, fizikai munkával – vagy ha már itt tartunk, akármilyen rendes állásban – az életem hátralévő részében. Ha van is olyan tehetségem, amellyel hirtelen hasznos tagjává válhatnék a társadalomnak, az egyelőre mélyen lappang odabent, és ebbe bőven beleszámít minden olyan foglalkozás is, ami mára az emberiség múltjának részét képezi. Más szóval épp akkora eséllyel válhatott volna belőlem elnök, mint asztronauta, tekintve, hogy az ereimben folyó démonvérnek nem sok köze van az apokalipszishez.
– Megtisztelő, hogy velem avatod fel – válaszolom rövid gondolkozás után, és már megint félmosolyra húzódik a szám. Meglep, hogy ezek szerint nem osztotta még meg mással az aprócska házat, de ez semmit sem változtat a lassan és fokozatosan kialakult elképzelésemen. Akármit megtennék érte, hogy még egy rövid ideig magam mellett tartsam. Ezen a világon semmi sincs ingyen, és nekem szükségem van Alexre.
Egyetlen másodpercre sem áll ellen, így azonnal minimálisra csökken a köztünk lévő távolság. Néhány fokkal jobb idő van bent, mint kint a hűvös éjszakai levegőn és a végtagjaim már nem mozognak olyan érzéketlenül, mint azelőtt, de még ennél is melegebbre és közelebbire vágyom. Ha a lehetetlennél is szorosabban fonódunk össze, nem láthat engem és én sem őt; ha szerencsém van, sikerül elég messze sodródnom akármi mástól, ami kívül esik az egymásnak préselődő testek érzékelésénél. Ha szerencsénk van, mindketten megkapjuk, amit akarunk.
Észre sem veszem, hogy a kezem, amivel közelebb húztam magamhoz, még mindig a felkarján pihen, sőt, úgy kapaszkodom belé, mintha ezen múlna, mi történik a kezdeményezésem után. Az arcom felé emeli a sajátját, ezért elengedem; talán már nem fog hátra lépni tőlem, hogy kellemetlen hallgatás foglalhassa el a kettőnk között megnyíló üres helyet, nem kell magyarázkodnom, nem kell elmennem. A sűrűn növő, fekete hajszálak között épp olyan érzéssel siklanak az ujjaim, ahogy azt elképzeltem, az állkapcsa alig érinti ugyan az enyém oldalát, tökéletesnek érződik a bőre. A vékony női csuklókhoz és puha ujjakhoz képest Alex érintése határozottnak és forrónak hat, pedig az előbb még bizonytalanul kapta oldalra a tekintetét. Fűszeres, kemény és lapos az édes és sima után; én mégis úgy érzem, hogy maradéktalanul kiegészítjük egymást.
Kellene még egy centiméter. Akadozva szívom be a levegőt, csukott szemmel, szinte semennyire sem az ajkaitól, mert ellentétes érzések kavarognak a fejemben. Te használsz engem, vagy én használlak téged? Talán mindketten rosszat teszünk, de az is lehet, hogy egyikünk sem; annyiféle különböző verziót látok magam előtt, hogy képtelenné válok kiigazodni a gondolataimon. Csak azt tudom, hogy Alexet akarom, lehetőleg minél közelebb hozzám, a legrosszabb emlékeket pedig az ajtó túloldalán, mintha fennakadhatnának az előtte kifeszített dróthuzalon. Gyenge vagyok és sebezhetőbb, mint valaha. Szinte akármi átszakíthatja azt a papírvékony hártyát, ami ma összetartja a darabkáimat és attól félek, hogy egyik pillanatról a másikra ismét homályosan látom majd a világot, az arcomat áztató, véres vágásokat okozó könnyeket pedig semmi sem lesz képes megállítani.
Alex folytatja a mozdulatot és addig hajol, míg ténylegesen nem találkozik a szám a sajátjával. Észrevétlen, nyugodtabb levegőt veszek. Résnyire nyílnak az ajkaim és tartva lassú tempónkat, még inkább az övének nyomódva zárulnak össze. A hajába túró kezem még többet akar és feljebb csúszik, hogy helyet adjon a másiknak az ellentétes oldalon, végül valahol az állkapcsa és a nyaka találkozása környékén simul bőréhez a tenyerem dombja.
Eszemben sincs elszakadni tőle, sőt, egyre többre vágyom; kizárok és befogadok abban bízva, hogy a végtelenségig nyújthatom ezt a pillanatot, ha tényleg elhiszem, hogy elég erőm van hozzá. Percekig folytatom – percekig csókolózom vele –, ha el nem húzódik és a nyelvem is megtalálja az útját a szájába.
Észre sem veszem, hogy egy tenyerem időközben a mellkasára siklik, csak mikor az ujjaim megtalálják a dzsekije cipzárját. Úgy húzom le róla, mintha az életem múlna rajta és remélem, hogy egyre gondolunk; hogy tényleg jól érzi velem magát így is.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Gyümölcsös - Page 4 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
346
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 14, 2019 12:21 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Moonlight sonata
Cole & Alex
────────────── ──────────────
« Szószám; 640 • Zene; Grizzly Man »
...Three, two, one and here I go
- Tulajdonképpen egy ismerősömé - jegyzem meg, kilépve a kamrából, kezeim között a korán szüretelt, itt-ott még zöldes eperadaggal, habár egy fél lépésre megakadok, látva a gyertya és a tenyere bensőséges kapcsolatát. Óhatatlanul anya jut eszembe, meg a „ne játssz a tűzzel, mert megégeted magad” mondása, amit igaz, közel sem értett soha ennyire szó szerint. Vajon azért volt eddig ilyen levert hangulatban Cole, mert megperzselte volna magát? Kis híján megrázom a fejemet, hogy végre kiszórjam belőle azt a pofátlanul nagy kíváncsiságot, ami időről időre feldereng benne. - Egy házaspáré, ha pontos akarok lenni, de ők nem vadászok. Kicsit olyanok, mintha a nagyszüleim lennének, a gyümölcsös hozzájuk tartozik - osztom meg vele a kéretlen információt, hátha sikerül elvonatkoztatnom mindattól, ami már elmúlt. Látványosan jobb a kedve, nem fogom lerombolni a faggatózásommal. Közben átmosom az epreket, mert nincs is annál rosszabb érzés, mint amikor az ember fogai alatt ott ropog a por meg a föld. - Sokszor felajánlották, hogy jöjjek ide bármikor kikapcsolódni, de most először vagyok itt nélkülük - pillantok fel rá egy kósza momentumra, miközben gyengéd mosolyra húzom a számat. Nagy szó, mert az ilyen első alkalmakat mindig Natalie szokta megnyerni magának, bár ezt ő nem tudhatja… Úgy gondolom, egyelőre jobb is, ha ez így marad, megkímélném magamat a kellemetlen magyarázkodástól.
Miután a sokadik öblítésen is átestek a gyümölcsök, lepakolom magunk közé/mellé a tálat, és tekintve, hogy elég pirinyó a konyha, én magam is közel állok meg Cole-hoz. Legalábbis szeretném azt hinni, hogy a tér szűke kényszerít, és nem az az egyre nehezebben elnyomható vágy; minél kevesebb levegő válasszon el bennünket. Sokszor eltűnődtem már, látva a sorra egymásba gabalyodó párokat, sőt, egyszerű fiatalokat, akiknek addig közük sem volt egymáshoz, hogy miként képesek csak úgy, egyetlen csettintésre levedleni a gátlásaikat? Összeállni valakivel, akit alig ismernek, és a szerencsére bízni, együtt maradnak-e vagy sem. Sokkalta könnyebb, letisztultabb volt Domot szeretni, biztonságosabb, ha úgy tetszik, és most mégis arra eszmélek, hogy semmi sem lehetne természetesebb, mint a mellettem ücsörgő közelségére, érintéseire vágyni. Talán benőtt a fejem lágya, vagy a kint töltött, bensőséges pillanatok bizonyultak elégnek a lelkem megnyugvásához, mindenesetre nem kezdenek el forogni az agytekervényeim a lehetséges menekülő útvonalak után kutatva, mint legutóbb a kocsmában.
A zavarom már egy egészen más kérdés persze, amit hirtelenjében egy eperdarabbal kívánok leküzdeni. Hát, nem mondanám haszontalannak, a savanyúsága összehúzza a számat, amire kénytelen vagyok egy momentumra összeszorítani a szemeimet. A hideg is végigdidergeti a testemet, szóval az elkölcsönzött víz kimondottan jó szolgálatot tesz. Örülök annak is, hogy a kijelentésével megvárta azt a néhány kortyot, amit elbitoroltam a poharából, mert ezen a ponton biztosan félrenyelek az elmémbe hasító lehetséges opciók végett.
Végül kisebb szusszanással, óvatosan nyújtom vissza neki az ivóalkalmatosságot, majd hozzá tapadó tekintettel figyelem a keze útját, ami előbb a poharat száműzi a pult távolabbi szegletébe, aztán a karomra csúszva kezd el húzni a gazdája felé. Ezúttal úgy döntök, hogy az ismét felerősödő szívverésem, légszomjam illetve a fejembe tóduló vérem dacára sem térek ki előle, s a tenyerét sem tessékelem odébb, egyszerűen csak hajolok, amerre kívánja. Oldalasan, kicsit bizonytalanul, de töretlenül, ameddig engedi és akarja.
Ahogy ujjai a tarkómra simulnak, apró sóhaj puhatolózik elő az ajkaim mögül, vele együtt pedig a szemeim is megadóan lecsukódnak, s pusztán ekkor jut eszembe, hogy a saját kezeim bárhol is állapodtak meg, közel sem ott vannak, ahol szeretném őket. Az egyikkel a pulton támasztom ki magamat a combja mellett, míg a másikat óvatosan az arcára vezetem. Az ujjbegyeim simításának szúrós kis szőrszálak állnak ellen, és egy villanásra átfut a tudatomon, hogy nem csak a tenyeremen akarom érezni őket, éppen, mielőtt megakadna Cole. Ő megakad, én viszont hajolok tovább a gyönge lendülettel, félreejtve minden aggályomat, bizonytalanságomat és félelmemet. A pillanatnak élve teszem meg az utolsó centiket, amíg egymásnak nem simulnak az ajkaink. Nem tökéletesen, kicsit oldalasan; vakon a szája sarkához közelebb állapodtam meg, de még így belegyengülnek az izmaim az érzésbe.
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
4 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Új téma nyitása   Hozzászólás a témáhozUgrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
14
Bukott Angyal
4
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
7