[You must be registered and logged in to see this image.]A nő elhallgatott egy időre, mintha csak gyanakodni kezdene, de annyira nem zavart, ezen az estén nem ez lenne a legeltúlzottabb tréfa amit képesek kitalálni az emberek. Úgy tűnt, ő is erre a következtetésre jutott, ahogyan felnevetett. Az egyetlen zavaró az egészben, hogy ismét engem tapogat, mintha nem lenne itt még két lény, akiket kitüntethetne a kéretlen figyelmével. Talán pont az a taszító hidegség teszi, amivel rápillantok? Talán pont ezért mosolyodok el, kiesve a korábbi szerepből, olyan vidámsággal ami felér a korábbi szépen csengő nevetésével. - Ez az este erről szól. – A nőre nézve semmi különös nincs az egészben, a következő éles váltás akkor történik amikor elfordul, s a tekintetem ismét a démonra téved, elveszítve minden érzelmét, hiszen köztünk egy alku volt kialakulóban. Kezdetben mindegynek tűnt, hol helyezkedek el, most mégis, az ingatag szerkezetet nézve úgy tűnt talán mégis jobb lett volna sietősebben választani hordót. De mindegy már, azzal dolgoztam ami volt, a finomkodás viszont nem kedvezett a hatékonyságnak… Az almákon kívül egyéb vendégek is voltak a vízben, de az a tényező kevésbé volt jelentőségteljes, mint a tény, hogy ha túl nekifeszülök a tálnak, akkor a vízben köthetek ki… nem zavart, ha a poshadó vízzel akár kukacok is kerültek a számba, túl lekötött az almák terelgetése, a lények kikerülésével is nem tudtam foglalkozni és nem is akartam, hiszen a kerekded gyümölcsök így is túl makacsnak bizonyultak, az első kör végére egyet sem sikerült kiemelni. De legalább más sem volt sokkal szerencsésebb, egyedül Athlan járt sikerrel, ő is csak egyet szerzett meg. Még két kör van hátra, ezzel még semmi sem lett eldöntve, így töretlen nyugalommal hajoltam ismét a hordóm fölé amint kezdődött a következő forduló. A próbakör megvolt, talán az újonnal szerzett tapasztalatok segíteni fognak megnyerni ezt a fogadást.
- Öreganyám, tét nélkül nincs verseny! - csapom csípőre kezeim, s úgy nevetek fel, mint aki épp rosszban sántikálna. Hiába, egy magamfajtának kell egy kis ösztönzés, hogy ilyesmiken részt vegyen, márpedig Alessya boldogsága nem az. Sőt, ha csak ez lenne a tét, akkor mindent elkövetnék, hogy azt romba döntsem. Hamarosan elfoglaljuk a helyünket, s következik még egy kis technikai szünet, csak hogy a tökéletes ötletem ismertessem a többiekkel. - Nyitott könyv leszek... - alig hallhatóan felelem az idegen felé, ajkaim szinte tátogják a szavakat sejtelmes mosolyom alól. Valójában érezhető, hogy tisztában vagyok a győzelmemmel, s nincsenek kétségeim afelől, hogy nem az én mocskos pofámba kerül több alma. - Minden a győztes kezében lesz. - felelek a jobb oldalam felé, aztán Alessyára sandítok. A verseny pedig hamarosan kezdetét is veszi, s immáron sokkal céltudatosabban állok ehhez az egész szerencsétlen játékhoz. Így, hogy van tétje, sokkal komolyabban veszem, s talán ezért is sikerül a második próbálkozásom, mikor is közelebb szívom magamhoz az almát, melyet olyan erős vákumnak teszem ki, hogy fogaim pont bele tudnak fúródni, így sikerül egyet kiemelnem a vízből, sőt, még egy kukac is kikandikál a számból, mikor a kezembe köpöm a gyümölcsöt. Diadalittasan eresztek el egy nagyképű röhögést a levegőbe, mely bizony nem sok jót sejtet. De hát látva a többiek sikertelenségét, indokolt az örömöm. - Hé, mama, rohadnak az almái! - sandítok hátra egy pillanatra mosolyogva, s ekkor jut eszembe egy remek taktika. Így mikor kezdődik a következő kör, egyből azokat az almákat kezdem keresni, melyeken van egy kis lyuk, hiszen ha a kukacok ott tudtak mászni, akkor bizony azon a ponton kissé puhábbnak kell lennie az almának, s így talán könnyebben bele tudom fúrni a fogaimat.
Athlan hozza a formáját, szerencsére hamar rávágom, hogy nagyon beleéli magát a jelmeze szerepébe, mert még csak az kéne, hogy az öreg mama szívrohamot kapjon, hogy pont egy szurokszeműnek bókolgat és még daliásnak is hívja, ami miatt vissza kell fogjam magam, hogy ne röhögjem el magam, mert hát sok minden igaz lehetne rá, de ez. - A győzelem maga is jutalom - somolygok a többiek felé addig, amíg meg nem hallom, hogy milyen tétben akarnak játszani és hát nem is tudom, hogy ez jó vagy rossz, hogy ők ketten ennyire meg akarják ölni egymást. Azt hiszem komolyabb tétje lett a versenynek és én tudom, hogy ez részükről nem szerep, hanem teljesen komoly. - Egy színjátszó kör megirigyelhetné őket - mondom mosolyogva a versenybírónk felé, hogy mentsem őket, ki lenne olyan bolond, hogy egy démont is védelmezne? Főleg, ha emellett még vadász is ugyebár. Lehet egyedinek gondolom magam ezzel az esettel, de mégsem lenne olyan különleges? Nem tudom és nem is foglalkozom vele, inkább nem is reagálok Athlanéknak, én nem veszek részt a kakaskodásukba vagy mibe, nem szeretnék meghalni, ha véletlen balszerencse érne. A hordó nem lett jó választás, lehet középre kellett volna állnom, mintha az alacsonyabb lenne és jobban hozzáférhető, de tudja a fene, az ottani démon magas és nehéz belőni, hogy nekem is arányaiban kisebb lenne-e. A nyomorult almák meg csak a fogamhoz koccanva szinte arrébb is úsznak, nincs szerencsém az első körben. Kis nehezítés, hogy a felszínén a víznek kukacok is voltak, amitől kirázott a hideg még inkább és az arcom meg is törlöm egyből, ahogyan hallom a tapsot és hogy ennyi volt. Szerencsére csak egy almát halaszott ki az egyikünk, szóval még nincs minden veszve. Nagy levegőt veszek, hogy az újabb körben sikerüljön a produkció, jó lenne már kihalászni azokat a nyomorult almákat. Amúgy meg miért ennyire kukacosak? Direkt csinálták biztosan, elvégre milyen jó halloweeni dekor és játékelem. A következő körben féloldalasan hajolok be, hogy a hordó széléhez vezessem az almát és annak nyomva próbáljak belé harapni és kiemelni a hordóból, elvégre ez a játék lényege, muszáj technikát váltanom, ha ez sem jön be, fogalmam sincs mivel próbálkozzak, de majd az újabb levegőzésnél kitalálom.
[You must be registered and logged in to see this link.] • This is Halloween
[You must be registered and logged in to see this image.]Az öregasszony mímelt rosszallással pakolja csípőre a kezeit, amint egyik szemöldökét megvonva Athlanra sandít. - A tétről? Hát fiacskám, nem elég neked a játék élvezete? - dorombolja le a szavai dacára kedves hangon, mielőtt horkantva egyet, legyintene. - Ne aggódj, lesz jutalom annak, aki nyer, de hogy mi…? - vállát megvonva hagyja nyitottan a kérdést, bár hallva utána, a hármas végül miféle tétet határoz meg magának, elbizonytalanodik a sejtelmeskedése helyességében. Végül mégsem kap a szívéhez, jóízű kacajjal veregeti hátba a mellette elhaladó Astot, akit olybá tűnik, kiemelt figyelmébe fogadott. - Nagyon mulatságosak a daliás urak, egy percre sem zökkennek ki a szerepükből! - hahotázik nagy boldogan, ami abban a pillanatban szakad meg, ahogy mindhárman elfoglalták a helyüket a hordóknál. Innentől kezdve a versenyt komolyan veszi, szúrós szemekkel méregeti, hogy mindenki a szabályoknak megfelelő állást vett-e fel, mihelyt pedig erről megbizonyosodott, öblös tapssal indítja meg a gyermeteg viadalt. Mindhárman különböző taktikákat vetnek be az almák kihalászása érdekében, noha be kell látni, egy sima felületű, csúszós héjú gyümölcsöt a szintén sikamlós vízből kikapni közel sem egyszerű. Úgy alapjáraton, merthogy akadnak itt még nehezítő körülmények. Alessya hordója például kicsit az ellenkező irányba lejt, Athlanéban pár centivel biztosan kevesebb a víz, míg Asto hordója olyan ingatag, hogy félő, bármelyik momentumban eldőlhet. Ezek önmagukban sem segítenek hozzá a könnyű győzelemhez, de van itt még más is… Ha jobban odafigyelnek a vehemens halászás közben, bizony feltűnhet nekik, hogy a természet áldásából származó gyümölcsök bőséggel eresztettek magukból kukacokat a vízbe, melyek épp olyan boldogan lötyögnek a felszínen, mint maguk a piros-pozsgás almák. Persze lehet, ez a démonokat kevésbé fogja undorra, mint a szerencsétlen vadászlányt... Egy szó, mint száz, a hatás a tapssal záródó kör végére tetten érhető. Alessya hiába ügyeskedik, egyetlen almát sem sikerül kihalásznia, Asto ugyanígy jár, míg Athlan második próbálkozásra azért megszerez magának egyet. Vélhetően ő az, akit a nehezítések a legkevésbé akadályoztak a célja elérésében. - Na, ki a vízből! - szól rájuk az asszonyság, orcáján a szokásos derűvel, míg ráncos, cserepes ajkain vidám mosollyal. - Vegyetek levegőt is, fiatalok, mert máris indul a következő kör! Ez egy kicsit gyérecske volt… - teszi hozzá, és amennyiben szusszantak egyet a versenyzői, megint tapsol egyet az újabb forduló megnyitása gyanánt.
//Eddigi állás:
Alessya: 0 alma Athlan: 1 alma Asto: 0 alma //
Vendég
reveal your secrets
Hell or Heaven Frpg
- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt ∞ Kedd Okt. 20, 2020 11:56 am
Why...?
első forduló
[You must be registered and logged in to see this image.]Elég volt megközelíteni a taszító ígéretekkel csalogató standot, a hozzá tartozó, túlzottan jókedélyű nő máris korát meghazudtoló sebességgel csapna le rám, bár menekülni már nem terveztem, úgy tűnt, ő ezt nem is gondolta volna eshetőségnek. Sőt, mintha csak érezné a kétségeim az egész helyzet miatt, a kezébe véve a dolgokat már tovább is terel a többi jelentkező mellé, a démon és a kísérete elé. A kéretlen biztatásra megfeszülök kissé, de hagyom magam, végül is, közelebb akartam jönni. Nem a verseny miatt, Athlan miatt, a többi csak plusz kellemetlenség, aminek remélhetőleg gyorsan vége szakad… Úgy tűnt nem csak én érzek így, hármunk közül egyedül a nő tűnt izgatottnak… amiért nyilvánosan almákat halászhat a szájával? Sőt, az érkezésem előtti pillanatban a démon egyenesen idegesnek tűnt valami miatt, mostanra pedig már valami másra váltott. Felismerne? Talán fel tudna, de megjegyzett volna? Mutat a hordókra, én pedig követem a mozdulatot, bár a szavai helyett a rúnákat figyelem, csak a pokol szóra pillantva vissza rá. Pechje van, háromból legalább ketten onnan jöttünk, de aligha fogom elismerni ezt neki, helyette a mellettem állókat mérem fel, mintha teljesen mellékes lenne, hogy milyen társaságba kerültem éppen. Athlanon valamivel tovább pihentetem a tekintetem, mintha várnék valamire, de sosem derül ki mire. Utolsóként lépek a vízhez, amelyik maradt az tökéletes lesz, nem mintha számítana, egészen addig, amíg a démon felém nem pillant. A szavai váratlanul érnek, korábban csak lopva figyeltem, de így már rápillantok, egyre kíváncsibban várva a szavait, majd mikor a végére ért, bólintva felelhessek. – De ha én nyerek, te válaszolsz. – Mert ő is válaszolhatna, róla is pont annyira lenne értelme a kérdésnek, mint rólam. Hiszen még az a bizonyos este után sem tudtam meg a válaszokat, Tawrich elhallgatta őket, elterelte a figyelmem, de csak egy időre. Most, hogy előttem áll a démon, az emlékek kezdenek megelevenedni… - A vesztes halálának mikéntjéről a győztes dönthet. – Szinte meglepő gyorsasággal jön a válasz, részemről állhat az alku, de akkor én is kérem a részem belőle, ha úgy adódik. Végül is… talán mégsem lesz annyira rossz ez az egész… Ha nyerek, megtudhatom a válaszokat amiket túl rég óta halasztgattam, ha vesztek pedig… haltam már meg, ennyi kockázatot talán megér. Ha én választhatom ki, hogy miként vesszen a démon… már voltak ötleteim, az biztos, hogy nem pazarolnám el a kivégzését. Így viszont nőttek a tétek, a vereség sem zavart volna, de a győzelem jutalma már régen vágyott volt, így aligha maradhattam volna a tervezett stratégiával, ami csak annyiból állt, hogy látszólag elhalászgatok az almák közt, miközben fontosabb dolgokra koncentrálnék… így viszont, Athlan ajánlatára már célirányosabban hajolok a vízbe, kiválasztva az egyik almát amiről úgy gondolom, könnyebb lenne elkapni, egyelőre szinte barátkozva, számolt mozdulatokkal próbálva megfelelő támaszhoz terelni, hogy kiemelhessem a vízből, ha sikerülne a fogaim közé zárni.
Teljesen kihűlve és elképedve pislogok Alessya és a vidám asszonyság között... Mégis hogy lehet valaki ennyire lelkes? Honnan jön ez a temérdek jókedv, versenyszellem, mosolygás és olyan pozsga az öregasszony arcán, hogy legszívesebben magam is beleharapnék? - A jelmezem... Sok év munkája ám, mama! - ennél a mondatnál talán még a bal szemem is elkezd tikkelni, ami csak még inkább ráng egy nagyot, mikor társaságunk akad. Szerintem ha még egy percig értetlenül nézek, most kivételesen a jövevényre, teljesen biztosan úgy marad a pofám, s az alap haragos vonásokat felváltja a “mi a fasz van?” ábrázat. Ez azonban társul most némi halovány derengéssel, hiszen meg kell hagyni, egyedi vonásai vannak az alaknak. Olyanok, amiket nem lehet könnyen felejteni, csupán némi kutatás kellene az elmémben ahhoz, hogy rájöjjek, pontosan hol és mikor láttam már ezt az arcot. Ez azonban nem ebben a pillanatban fog bekövetkezni, hiszen mintha megerőszakolnák a személyiségem, úgy lépek oda a középső hordóhoz. Hogy miért? Fogalmam sincs. De komolyan. - Inkább a tétről beszéljen, öreganyám! - jegyzem meg, miután végighallgattam a kis ismertetőt. Tehát foggal elkapni, kihúzni, nem megzabálni, örülni. Gyerekjáték! - Kár. - felröhögök, mikor közli a banya, hogy belefulladni nem ér, pedig én már terveztem, hogy lábbal esetleg belerúgom Alessyát a vízbe, aztán lent is tartom a fejét egészen addig, amíg mozog... De hát ez nem az a mulatság. Nem az én mulatságom. Hanem ez inkább az embereké... - Ha én nyerek, elárulod, hogy ki vagy. - súgom magam mellé hirtelen, mikor odaér az idegen, kire épp hogy csak odasandítok. - S csak hogy tétje is legyen, amelyikünk nyer, az életben marad utána. Aki veszít... Nos... Azt majd meglátjuk. - felelem hangosan és aljas vigyorral immáron mindkettejüknek, persze az alap szabályokat nem módosítom, hiszen ezt utána is le tudjuk rendezni, miután elhagytuk a lugast. Csak ne mondhassa Alessya, hogy én nem tudok szórakozni... S ezáltal már céltudatosabban rakom hátra kezeim, s mikor felhangzik a taps, egyből belevetem a fejem a hordóba. Azonban nem a közepébe, hanem a széle felé próbálok tolni egy almát, hogy amazt nekitámasztva a széléhez könnyebben bele tudjam vájni a fogam. Ha ez a taktika sikerül, avagy ha nem, a következőnél amolyan szívó mozdulatot próbálok alkalmazni, minek hatására ugyan víz is kerül dögivel a számba, de legalább ennek az édes piros szarnak jobb lesz a fogása. Bárhogy is sikerüljön, a kör végén kénytelen vagyok köpni egyet a földre, hiszen ha nem is jutott az almának az íze a számba közvetlenül, elég volt benyelni a vízből egy jókora adagot.
Engem szinte magával ragad a hely hangulata és befutok az almás lugasba, ahol versenyt szimatolok és azokat én annyira szeretem, amióta a húsvétin is részt vettem és megnyertem. Ahogy megérkezek már jelentkezek is kicsit zihálva. Nem gondoltam volna, hogy Athlan megszól azért, mert elrohantam mellőle, de hát ő a démon, aki gyorsabb még a villámlásnál is, legalábbis a vidámparknál úgy tűnt, ahol egy gokarttal mentem vissza a kocsihoz, ahol már ő várt, pedig mentem úgy ötvennel vagy hatvannal a kis járgánnyal. jó itt mondjuk feltűnő lenne, ha úgy meglódulna utánam, de mindegy is. Jelentkeztem helyette is, ami miatt még biztosan később számíthatok valamire, ami nem fog tetszeni. - Köszönjük, az ő jelmeze tényleg lélegzetelállítóbb - ha tudná mennyire, mert hát gyakorlatilag egy emberi testet húzott magára, de ettől nem néz ki annak, olyan, mint egy démon és a tetovált rúnáit is festéknek hiszik biztosan. Csatlakozik hozzánk még valaki, akit végigmérek, fiatal, mint én és bár fiú, mégis olyan nőies kicsit az arca, furcsa kettősség. Én akartam versenyezni, szóval így más kettő ellenfelem lett, legalábbis így gondolom, mert már ismerteti a néni a szabályokat. - Igen, így izgalmasabb - összecsapom magam előtt a tenyerem és mosolygok a vetélytársaimra, amiből egy biztos nem akar itt lenni, de már bevonták a játékba, talán élvezni fogja ezt kicsit. Az ismertető közepén kicsit nyelek, már nem azért, mert szárnyas lennék vagy démon, hanem mert egy biztosan az. Kicsit görbül a szám nevetésre is, mert hát pont megdicsért egyet, hogy milyen jó a jelmeze, ha tudná, hogy Athlan így néz ki és nem öltözött ki valójában. - Ilyennel nem kellene itt viccelődni, nagyon beleéled magad a jelmezed szerepébe - mosolygok bájosan Athlanra, de vettem a célzást, hogy legszívesebben most belenyomná a fejem az egyik hordóba, hogy megfulladjak, majd ha feltámadnék, akkor még megismételhesse, csak hogy tudjam hol a helyem és persze, hogy ne rángassam bele mindenbe az ő akarata ellenére. A sapkámat leszedem a fejemről és leteszem egy halloweeni tökre, nem akarom, hogy a vízbe essen a fejemről és elázzon. - Győzzön a jobb! - Ezzel kicsit szökellve indulok meg és sétálok oda az egyik szélső dézsához, amit körbejárok hátra tett kézzel, szerencsére tele van almákkal, szóval azzal nem kell foglalkozni, hogy merre hajoljak be, hogy biztosra menjek. A szélénél kockázatos, hogy belefordulok a dézsába, a belsejénél is dettó, mivel alacsony vagyok , szóval csak okosan kellene csinálni, átgondolom még, amíg mindenki a tapsra vár, majd a kiszemelt alma felé hajolok. Természetesen ahogy a fogammal hozzáérek süllyedni kezd, így kénytelen vagyok az arcom is a vízbe nyomni. A nyelvemmel tapogatom ki az almát, mert a szemem nem tudom kinyitni a víz alatt. Ha pár másodpercig nincs meg az alma, akkor kiemelem a fejem és úgy nyomom bele, hogy egy alma biztosan a számnál legyen és igyekszem cápa módjára megharapni, hogy azzal együtt emelkedjek ki. Már tiszta libabőrös vagyok a hideg víztől, aminek frissítő hatása is van. Igyekszem kikapni egy almát és ha az meglenne, akkor jöhet a következő, csak és lépéssel arrébb megyek, hogy ott próbálkozzam meg vele, ha esélyem nyílik rá.
[You must be registered and logged in to see this link.] • This is Halloween
[You must be registered and logged in to see this image.]Sok mindent el lehet mondani a New York-iakról, de hogy ne értenének a szórakozáshoz, azt közel sem. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy még az apokalipszis kellős közepette is képesek afféle ünnepekbe energiát ölni, amely a túléléshez közel sem szükségeltetik. Elméletileg, hisz gyakorlatilag minden embernek szüksége van arra, hogy kiszakadjon a szürke, borús hétköznapokból, az állandó fenyegetettség gondolatából, és erre mi sem alkalmasabb, mint Halloween ünnepe, ahol aztán mindenki teljesen kifordulhat önmagából. Ahogyan az ezt megelőző években, most is számtalan jelmezes rója az utcákat, kézzel készített édességekért, friss, őszi gyümölcsökért kopogtatva az ajtókon, ahol még a legspúrabb nagyik szívének is meg szokása esni a kuncsorgó kölykökön. Persze nem csak a gyerekek öltenek gúnyát, számtalan felnőttön lehet felfedezni a legkülönfélébb jelmezeket, amint a szokásos standok körül teszik az újabb és újabb köröket. Az idei évben is találni kézműves asztalokat, a portékáikat árulókat, és természetesen a mulatság elengedhetetlen, örökös résztvevőit is, mint például az idős nénét a gyümölcsösben, aki fáradhatatlanul kínálja almáit a versenyszelleműeknek. Csak úgy vadássza magának a jelentkezőket, éberen figyel, és mihelyst valaki elköveti a hibát, hogy beforduljon az almás lugashoz, azt nem ereszti. Nyilván akkor a legboldogabb, amikor magától érkeznek az áldozatok, tehát a legújabb érkezőket, a vadászlányt és a démont kitörő örömmel fogadja. - Ó hogyne, hogyne, kedveském! Micsoda daliás urat hoztál magaddal, a jelmeze is lélegzetelállító! - hüledezik az asszonyság. - Persze a tiéd is, aranyom – teszi hozzá, egy kényelmetlen hangzású kacagást mellékelve a kijelentéséhez, de mielőtt még belekezdene a szabályok ismertetésébe, hirtelen oldalra kapja a tekintetét, mert bizony mozgást neszelt. - Áh! Fiacskám, gyere csak gyere, ne szégyenlősködj, pont hárman is lennétek, így ni – taszigálja közelebb Astot, akit Athlan és Alessya mellé sorol egy csapatba. - Nagyobb így az izgalom, mint ha csak ketten lennétek – magyarázza meg a számára egyértelműt, aztán a standja mögé lép, és nagy koncentrációval feljegyzi Alessya nevét. Athlant és Astot Daliás 1-nek és Daliás 2-nek kereszteli el a fencijén. - Most hogy a nevezéssel megvolnánk, ismertetném a szabályokat. Ott van az a három hordó – bök mutatóujjával a pár méterrel odébb helyezkedő, kellően kikerekedett és magas tartályokra, melyeknek vízzel telt felszínén vidáman ringatóznak a pirospozsgás almák. - Mindháromhoz odaáll valaki, hátratett kézzel. Gondolom szárnyasok nem vagytok, vagy fekete szemű pokolfajzatok, mindkettőt rühellem, de hát mit lehet tenni, a szövetség… Na, a biztonság kedvéért a csalás meg van gátolva – ismerteti a maga szakszerűségével a tudnivalókat. - Szóval a feladat, hogy csak a szátokat használva kihalásszátok az almákat, körönként kettőt lehet megszerezni és három kör lesz. Ó igen, belefulladni nem ér – fordul Athlanhoz, mutatóujját fenyegetően megemelve, majd int, hogy nyugodtan foglalják el a helyüket. Amennyiben mindhárman beálltak, tapssal jelzi a verseny kezdetét, a kör végét pedig szintén a két tenyerének hangzatos összeütésével határozza meg.
//A következő reagotokat feltételes módban, az eredmény ismerete nélkül írjátok meg Utána fogok dobni kockával, aminek az eredményét a következő mesélőiben foglalom össze nektek. Hajrá!//
Vendég
reveal your secrets
Hell or Heaven Frpg
- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt ∞ Vas. Okt. 18, 2020 3:04 pm
Why...?
jelentkezés
[You must be registered and logged in to see this image.]Október harmincegyedik napja a maga különlegességei ellenére is veszít a jelentőségéből, amikor már túl sokadjára tapasztalod meg. Amikor átléptél egy kort a korlátos halhatatlanságodban, utána egy év már egy nap csupán, az egyik jeles alkalmat szinte azonnal a követi az újabb… legalább is így volt ez, amíg nyitva volt a pokol. Azóta többek közt ez is megváltozott, az idő képlékeny fogalma teljesen új jelentést nyert. Eddig is sokat voltam a föld felett, de nem ennyire kényszerből, bármikor visszafordulhattam, ha szükségem volt valamire, ott biztosan megtaláltam… Bár már a földet is ismerem, a számomra szükséges felszereltsége nem hasonlít a sajátomra, amit magam mögött kellett hagynom, és ami már harmadik éve porosodhat magányosan… Mindez természetesen még mindig nem volt elégséges ok arra, hogy egy almahalászó verseny irányába forduljak. Erre igazából közel semmi nem lenne elégséges magyarázat. Azon kívül, hogy kezdek megőrülni, vagy mindenki más körülöttem? Vagy mindkettő. Ráadásul ide a mostani egyetlen épen maradt elméjű társaságom sem követett, Sagdid ehelyett a rendezvény szélénél kuporgott egyedül, mert arra kértem, hogy figyeljen amíg én elvegyülök az emberek közt. Bár kérdéses, hogy egy velem egykorú ember miért is menne az almahalászó verseny felé, megpillantva az előttem jelentkezőket már minden kételyem eloszlott afelől, hogy én leszek aki kilóg a sorból. A saját fiatal de mégis felnőtt vonásaim semmik ahhoz a tetovált férfihoz képest aki már ott toporog egy nő mellett. Az én tekintetem mégsem ezért akad meg rajta, sőt, talán nem is rajta van már, az emlékem visszavezetnek a múltba, egy különös estére… amin teljesen mellékesen felgyújtotta több évnyi munkámat. Ez a különös démon, akit Athlannak neveztek, és aki látszólag előbb vagy utóbb, mindenhol felbukkan. Hogyan felejtsem így el? Az arca az elmémbe égett a karnevál magasba csapó lángjaival együtt, amiket ő szított olyan hevesre. El akarta pusztítani. Meg akarta ölni. De tudhatta, hogy nem teheti örökre… mégis megtette. Szinte gondolkodás nélkül fordulok feléjük, olyan határozottsággal sétálva a jelentkező standhoz, mintha végig ez lett volna a terv, holott magamtól eszembe sem jutott volna. De ha ő itt van, én is itt leszek. Ez, ez talán egy elfogadható ok arra, hogy nevezzek egy ilyen ostoba versenyre. A helyzet másik érdekessége a hordókra festett jelek, tényleg készültek a természetfelettire, elképesztő... Mindebből viszont szinte semmit sem engedek megjelenni az arcomon, olyan semmitmondó komolysággal kötöm össze a hajam, mint akit kicsit sem zavar a démon, vagy a helyzet amibe került úgy általánosan.
Ha nem lenne mindegyik léptem alatt valami nyomorult jelmezes, még egész hangulatosnak is tűnhetne a helyszín a maga szokatlan fényeivel s díszeivel. Különleges a maga módján, de természetesen ennek a sok szerencsétlennek el kell rontania a majdnem remek összképet. Mondjuk kérdés, hogy létezik-e egyáltalán olyan dolog, melyben mások is részt vesznek, s kedvem lelném benne. - Jó jelmez. - lép el mellettem egy szőke tizenéves lány két fura copffal, kockás szoknyában, betűrt inggel, s pár kamu szeplővel. Én meg megállok egy pillanatra, végignézek magamon tanácstalanul, majd Alessya felé próbálnék sandítani, hogy ugyanmár magyarázza meg a hülye kislányos felfogásával, hogy mi a faszt nézett az a csitri rajtam jelmeznek. A szakadt gatya, a bakancs, és a sima egyszerű hosszú ujjú felső egy teljesen átlagos viselet manapság... Ám mikor hozzászólhatnék a szürkeséghez, amaz elkezd valamerre rohanni idétlenül, a lelkesedését szinte érzem a levegőben. Én meg egyből utána, miközben fellökök egy macskaruhás kölyköt, kinek még a kosarát is sikerül megtaposnom. Nagy nehezen utolérem Alessyát, s szavainak már csak a végét sikerül elcsípnem. - Na álljunk csak meg egy szóra! Nem engedtem meg, hogy a kérdezésem nélkül elszaladgálj, úgyhogy... - azzal megérzek a hátamon egy apró taszítást, mire kérdőn magam mögé nézek, s egy pozsgás, széles mosolyú idős asszony taszigál épp közelebb pár hordóhoz, amiknek a tetején almák fuldokolnak. Kérdőn pislogok a fahordókra, melyeken olyan rúnák vannak, amik megakasztják az erőm. Tehát ez a forgatag felkészült a magamfajták szórakoztatására is? - És ha az egyikünk véletlenül belefullad közben, az is ér? - kérdem az asszonyságot, miközben szúrósan pislogok Alessya felé.
Szeretem a halloween hangulatát, minden olyan hangulatos, töklámpásokat faragnak, tele van minden pókos, macskás, denevéres és szemgolyós édességekkel, akadnak műujjak is és rengeteg vörös ital, amivel a vért jelképezik. A legtöbben jelmezben vannak, akadnak ijesztőek és átlagosak, mint az enyém is, mert annyira nem toltam túl a boszorkányságot, csak megadtam a módját, mert egy ilyen helyen ez nem árt. A soron sétálunk és eleinte még mindent megnézegetek, az egyik standnál hallom, hogy almahalászós versenyre lehet jelentkezni, ahol pihéket lehet nyerni, szóval több sem kell, gyors helyzetfelmérés és elfutok az irányba, ahol az eseményt lelem, hogy ott jelentkezzek a megfelelő standnál, a megfelelő embernél. - Üdv! Szeretnék jelentkezni, Alessya vagyok és ha lehet, akkor csapatban lennék a kísérőmmel, bár ha nem jelentkezik más, akkor végül is lehetek ellene is. - A végén beadom a derekam, vajon itt le tudnám őt győzni? Nem használhat semmi démoni erőt, szóval van esélyem ellene, kétlem, hogy annyira ott lenne almahalászásban, mert unalmában csak ezt csinálta, pláne úgy, hogy nem is evett szinte semmit, mert nincs rá szüksége.
Utána fogok dobni kockával, aminek az eredményét a következő mesélőiben foglalom össze nektek. Hajrá!//