Egészen fura ez az érzés. Olyan, amilyennek gondoltam, abban az értelemben, hogy erősebbé válok. Apránként ugyan, de érzem, hogy így van. Fogalmam sincs, hogy csinálom. Azt pedig végképp nem, hogy mi szólal meg. Szemeim kipattannak, mint amikor egy rossz álomból riadok fel. Ujjaim megfeszülnek a kilincsen, miközben jobbra-balra tekintgetek. Amennyire tudok, még lefelé is nézek a lépcsők alja felé, hátha onnan szólalt meg valaki. Aztán újra megszólal, ezúttal pedig sikerül megállapítanom, hogy az ajtó felől jön a hang. Talán annak a túlsó oldaláról? - Ki van ott? – kérdem, egyenest az ajtóra meredve. Kicsit megrángatom a kilincset, hátha most már kinyílik. Közben folyamatosan áramlik belém a mágia. Remélem, ennek hatására tényleg sikerül kijutnunk innen. Utána pedig ki a házból, a mellettem lévő testemmel együtt. Idővel elfogy az ajtóból áradó erő. Hiába fogom tovább, nem jön belőle több mágia, így kénytelen vagyok beérni azzal, amit kaptam. Ami furcsa, hogy a hang is elhallgat. Mi lehetett az? Épp nyitnám az ajtót, amikor az kivágódik. Azonnal az idegen és a már annyira nem idegen Seth közé állok, készen arra, hogy elintézzem a jövevényt, ha támadna. Képes lennék rá, biztos vagyok benne. Annyi ideig távol tudnám tartani, ameddig kell, és el tudnám távolítani őt az ajtóból, hogy feljussunk. Megragadva Seth karját, húzni is kezdem kifelé, mielőtt újra becsukódna az ajtó. Másik kezem magam elé tartva tolom félre az útból az ott állót. - Víz és sötét – válaszolok a kérdésére, a másikra viszont már csak bólintok. Láttuk a fényt, ami nem is biztos, hogy fény. Lehet, hogy valami más, egy nő. Még mindig nem tudom, melyik az igazi alakja.
Vendég
reveal your secrets
Hell or Heaven Frpg
- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt ∞ Kedd Nov. 06, 2018 2:22 pm
Changeling
──────────── [You must be registered and logged in to see this link.] ────────────
Since the dawn of time. Only the strong have survived
Ahogy telik az idő és egyre tovább raboskodom az angyal testében, úgy törnek rám a nő újabb és újabb képességei. Előbb a szárnyai bújnak elő, most pedig mintha koncerteznének a fejembe. Mindent hallok és mindenfelől. Mi ez a hangzavar? Elégedetlenül morgok, miközben ujjaimmal a halántékomat dörzsölöm. Úgy érzem, ha ez sokáig így marad szét fog robbanni a fejem. Hallom az emeleti hangokat, azt is ami a konyha felől jön meg ami a pincéből. Egy zavaró nagy zsibajjá áll össze az egész. Úgy van. Hatan vannak.....akárcsak mi. - jegyzem meg ezt az akár véletlennek tűnő dolgot, de valószínűleg ez sem az. Angyalöcsém elnyűtt újságpapírokkal veszi körbe magát és hangos ötletelésbe kezd, próbálja megfejteni a kódot. Számokat és összefüggéseket keresgél, amivel kinyithatjuk a széf ajtaját. Odafent csak egy családi fotót láttam, meg egy dobozt, amiből valami rémes zene szólt. - felelem kérdésére, majd elgondolkodom az ötletén. Bár az elgondolása tény és való nem ostobaság, akár működhetne is, de jelenleg...a fejemben lévő hangzavarban aligha hallanám a szerkezet halk kattanását. Másfelől... Gondolod ezek után.. - bökök a fejemmel a szikrázó berendezésre - ...még rendesen működik ez a zár? - teszem fel a kérdést. Erős kétségeim vannak afelől, hogy megfelelően funkcionál. Amúgy is, az időigényes finom megoldások helyett, vannak gyorsabb és lényegesen egyszerűbbek is. Tegyük tönkre. Viszont a telekinézisben vannak lehetőségek. - hiszen úgy tűnik mindkettőnk teste képes rá. Megpróbálhatnánk azt, mint a vízvezetékeknél...tépjük ki!- vetem fel az általa korábban javasolt ötletet újra. Hiszen, ha a módszer bevált a tűzoltásnál, akkor itt is simán működhet. Körbenézek. Ennek a szobának már úgyis mindegy. Egy kidőlt fallal több vagy kevesebb, nem sokat számít. Elsősorban csak az ajtaját gondoltam kitépni onnét, de ha véletlen a fal az egész széfet kivetné magából, hát az sem akkora nagy baj. Maximum utána verjük le a zárat vagy feszítjük fel a piszkavassal, ha már nem lesz az egész áram alatt. Az áramütés egyikőnknek sem hiányzik. Azért remélem, lesz benne valami használható. - fél pillanatra felmerül bennem, hogy lehet a semmiért strapáljuk magunkat, és állott levegőn meg némi széfpiszkon kívül nincs is benne semmi.
Vendég
reveal your secrets
Hell or Heaven Frpg
- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt ∞ Kedd Nov. 06, 2018 12:47 am
Changeling
Rémálomföld lakói
• szószám: 386 • Credit:[You must be registered and logged in to see this link.]
Eléggé szétszóródtak, de nem is bánja. Bár talán kicsit frusztrálja az, hogy igen különös társa akad, mégsem olyan szörnyű, mint amilyen lehetne. Elvégre, ázhatna lent és rázhatná áram, vagy bármi más, és mégis, most valamiféle sikert érez. Mert eddig nemigen haladt előre, csak ha lábait pakolta egymás elé, de hogy valami másban... Ez a szoba pedig egy apró győzelem, bár, ha pókháló lesz csak mögötte, akkor mérges lesz kicsit. El is bambul, annyira a szobára koncentrál, így kell neki egy kis idő, mire felfogja, hogy hozzá beszélnek. - Távolabb? Azt ne mondd, hogy így fogok maradni – kicsit mereszti a szemeit rá, túlságosan rosszul jött ki ez a mondat, mert ha csak métereket jelent, még kibírja, na de ha azt, hogy ezzel sikerült Calypso bőrébe láncolnia magát, igencsak ki fog kapni a tulajdonosától. Szusszan egyet, mielőtt elkalandozik. - Nem gondoltam, bár, odalent elég ellenséges voltál egyesekkel. Jobb az óvatosság – itt meg főleg. Besétálva a sötét fogadja, de még ha lenne áram, akkor sem csapna a kapcsolóra, abból elég volt mára, mind lent és fent, így próbál valamennyire ő alkalmazkodni ehhez, mint holmi macska. Persze, nem kapott szuperképességeket, de ha eléggé hunyorog, akkor talán nem borul fel az első berendezéssel. - Aha, beszélhetünk – de most igencsak távol van, pontosabban hall, csak nem jut el a tudatáig. Megpróbálja a beszüremlő fényben kivenni a bútorokat, az ágyra sikeresen majdnem rá is esik, kissé sajgó lábujjai és szitkozódása követi a sötétben, ahogy eljut az íróasztalig. A többi tárgyig el sem ér, vagy csak rápillant, a parafatáblát tanulmányozza, amikor a jelenés ismét felszólal. - Művek? Ez inkább... - keresi a megfelelő szót, de közben a másikra pillant, mit is nevez művészetnek. Jobban megnézve, bitorolt testének elméjében megint kellemes emlékeket ébreszt benne, a többivel sincs problémája. Mintha a Caly-nál lévő könyv kiegészítése lenne, amott egy szörnyes könyv, itt a szoba hozzá. Valaki dolgozott itt, az biztos, és ezekkel a lényekkel foglalkozott így vagy úgy. - Hogy érted azt, hogy közös? Ismered azt, akiben vagyok? - kíváncsiskodik, és ismét a parafatábla felé fordul. Próbálja követni azt a gondolatmenetet, amit ott láthat, vagy épp ha értelmetlen, akkor meglelni benne a közös nevezőt. Bármit. De közben figyel, most már hall is. - Mi a közös benned és az angyalokban? - matat az íróasztalon heverő tárgyakban, ha van. Ha nincs, a fiókokba les bele.
A továbbiakban-csendben hallgatom öcsémet, lehet abban is valami, amit ő mond, s ezt bólogatással adom tudtára, jobban leköti figyelmem a könyv. Lent miután pedig vége lett a bográcsozásnak, s elhordtam magamban mindennek Athant, sőt még testét meg is büntettem, egyedül s dacosan vágtatok be a konyhába. Furcsa hangok szűrödnek ki a zárt ajtó mögül vagy éppen innen?. ~ Mi fene? ~ nézek körbe, de sehol senki. – Mi folyik itt? – rúgom be szinte a pince ajtaját. Ezek itt szórakoznak, míg minket majdnem elemészt a tűz és azon fáradozunk, hogy kijussunk ebből az átokverte házból. Csípőre tett kézzel nézem a két jómadarat, - mindkettő a bátyám, így vagy úgy- még a lábam is ütemesen jár mellettem. Persze szabad utat adok nekik, ha ki akarnak jönni. – Mi van odalent? – teszem fel a kérdést, miközben lekukucskálok a gyér fénnyel megvilágított helységbe. Egy darabig elgondolkodok, hogy magam is lesétálok, s körbe nézek, több szem többet lát alapon. De egyelőre elvetem még az ötletet. Valószínűleg míg hallgatom a élménybeszámolót, talán fivérem, hogy visszaakarja kapni a testét, melyet én bitorlok, addig kíváncsiságból benézek néhány fiókba, belesek a kredencbe még a sparhelt is kinyitom, hátha akad benne hamuba sült pogácsa. Valami fura inditatásból még a bent lévő asztal – már ha van- alját is körbe simítom, hátha odadugták a bejárati ajtó kulcsát. – Ti is találkoztatok a fénypacával? – kérdezem újra őket, ha netalán maguktól nem lennének elég közlékenyek. Meg persze, ha nem hagynak magamra.
A nevek, melyeket a testem sorol. Tudom, hogy tudom, kik ezek. Mégis, mintha ebbe a testbe ragadva, nem úgy emlékeznék a dolgokra, ahogy azt illene. Ahogy kellene. Ismerős nevek. Agla. Ismerősek, mégsem tudok rájönni, hogy honnan, vagy talán mégis? Ezt csak a felsőbb hatalmak tudhatják, jelenleg én magam nem. Így hát visszamegyek a nappaliba, remélve, hogy testem követ. Amúgy is ez a szoba… - Te is érzed? - kérdezek vissza a testemtől. Magam újra az ázott újságokat veszem szemügyre. A víz mindenhonnan csepeg, a széf pedig még mindig serceg. A testem nem kívánja, hogy a közelébe legyek. Egy emlékkép villany fel, amikor konnetktorba nyúl. Sóhajtozva rázom meg a fejemet. - Markan… - ismétlem a nevet. Nem ismerős, de lehet, hogy akkor a magas férfi ragadhatott a testembe, kit nemrég felpofoztam. Vagyi Markan pofozott fel. Makran és Marcus… Az lenne még szép, ha testvérek is lennének, de ne. Most térjünk vissza a lényegre. - Két szülő, három gyerek és egy angyal - ismétlem el magamat. - Angyal, ha ő kívülálló, akkor őranyal lehet… Jhaj, pedig tudnom kellene eme család történetét - masszírozom át homlokomat. Miért nem jut eszembe semmi velük kapcsolatban? A nevük is annyira ismeretlen. Magam is a széfre vetem a tekintetem. - Mily képességeket tud ez a test? Valahogy ki kell szedni a széfet. Ha nem tudunk hozzáérni, telekinézissel elforgathatjuk a zárat, addig, amíg ki nem nyílik. Mivel nekem… neked tökéletes a hallásod, hallhatod, hogy mikor kattan… - jobb ötlet nem jut eszembe, ahogy továbbra is a guggolva tekintek felváltva a széfre és jómagamra. - Család. Agla nélkül öt, vele együtt hat. Elsőnek ezt a számot próbáljuk meg elfordítani. Ellenség, biztos volt nekik, tán Agla lenne? Nem hinném. Szerencseszám. Milyen számokat láttál… - az újságokra tekintek újra. - Március. A harmadik hónap - halkan hümmentek. De az ellenség. - Valami ellenségre utalót találtatok fent? - tekintek fel magamra. Kérlek, adja az ég, hogy szétnézett és megmaradt az elméjébe.
Seth frusztrációja teljesen érthető. Mint amikor egy rossz álomban ragad az ember, ahol hiába próbál kiáltani, beszélni, megnyikkanni, egyszerűen képtelen rá. Frappáns volt a terve a pecséttel, mindösszesen azzal nem számolt, ez a ház úgy el van bájolva, mint annak a rendje. Az újabb ötlete, miszerint szívja el az ajtó mágiáját Reyna… Nos, alapesetben nem lehetne kivitelezhető, révén, a leviatánok a lényekét tudják magukévá tenni, ám a tudatalattija valahogy most mégis előrukkol az elképzeléssel. Próbáljuk ki azt is, amire semmi esély alapon, hiszen bármi jobb, mint megfulladni egy dohos pincében, nemdebár? Reyna követi az utasítást, kezei a kilincsen nyugszanak, míg szemeit behunyja. Aztán egyszer csak egy különös, morgó hang üti meg a fülüket. Vagy inkább kínlódó? - Ez csikiz - szólal meg egy mély hang, ám bármerre néznek, sehol egy áldott, áldatlan lélek. Lehetséges, hogy… - Naa, ne csikizz! - horkan fel a hang az ajtó irányából, amelynek mágiája egyébként szép lassan átáramlik a nő kölcsönzött testébe. A bizarr, mély és egyébként halk nevetgélés pontosan addig tart, amíg egyszeriben ki nem fogy az alkalmatosságból nyerhető erő, és Reyna fel nem töltődik. Akkor ismét „csend” telepedik rájuk. Pontosabban fogalmazva telepedne, ha az ajtó ezúttal nem csapódna ki vehemensen a pincét lelkesen felfedezni vágyó Calypsonak hála. Érdekes találkozás - márcsak azért is, mert ő is hallhatta az előbbi mormogást - az egyébként nem feltétlen üres és lényegtelen konyhában, ahol az ütött-kopott szekrények és más zeg-zugok talán rejthetnek értékes kincseket.
Ophilia és Markan a nappali mellett döntenek, hisz mindketten érzik, itt még nem végeztek. Az Athan testében ragadt angyal visszatér az újságok megfejtéséhez, és ha nemrég figyelt, még talán a Markan által motyogott neveket is kiérthette, újabb kérdőjelet adva hozzá a képzeletbeli rejtély-listához. Ám bárhogyan töri az agyát, és szemez a széffel… Valahol a bensőjében érzi, már nem a nyomok fogják kisegíteni. Erre a szárnyas férfi is rádöbben magában, noha a cselekvésig még nem jut el. Igen bölcsen, hiszen egy áramütés nem feltétlen segítene hozzá az egészségéhez. Helyette több összefüggést is megfogalmaz, igaz, megint csak elzárkózva a gondolatai között, ahol lássuk be, kezd tumultus lenni. Előbb a másik gondolatai, aztán a konyhából szűrődő hangok, legvégül az emeletről érkező mondatfoszlányok, neszezések. Rádöbbenhet, hogy pofátlanul jól hall, más kérdés, hogy az esetében ez áldás inkább, vagy átok? Nála fognak összpontosulni a különböző információ-fonalkák, hogy egyetlen egésszé alakulhassanak, vagy éppen belezavarodik a sok-sok rendezetlen tudásba, mely most az elméjét sújtja?
A konyhai népszaporulathoz és Markan fejéhez képest kellemes csend uralkodik az emeleten. Athan nem retten meg a jelenéstől, és láthatóan az sem kapja fel a vizet az elutasítás nyomán. - Közelebb, vagy éppen távolabb. Miért gondolod, hogy ellened vagyok? - kíváncsiskodik tovább a nőszemély, követve a leviatánt a sötét, poros szobába, mely a többihez képest egész nagy rendben leledzik. Ez is egy háló volt hajdanán, szép, terebélyes ággyal, íróasztallal, mely fölött egy teletűzdelt parafatábla lóg, öltözőszekrénnyel és fésülködőasztallal. A falon akadnak festmények sellőkről, mesebeli alakokról, az egyiken még egy főnix is szárnyait tárja. - Közben is beszélhetünk - vált taktikát a hölgyemény, lemondva Athan elcsábításáról valahova máshova. - Micsoda szép művek! - szólal fel, a sellőket ábrázolóhoz libbenve. - És oly’ sok közös van bennünk - mosolyog rá a szőkeségre huncutan.
Ládába zárva? Hogy élhetne bárki egy ládába zárva? Abban még annyi hely sem lenne, mint abban a lyukban, ahol én éltem. Kivéve, ha nagyon nagy láda volt, akkor akár nagyobb tér is lehet, mint ahol laktam. - Barlangban – felelem röviden. Figyelmesen hallgatom Seth savait. Tehát a kardom vasból készült. Akkor lehet, hogy az olló is. Meg minden, ami olyan szürke, mint a fegyverem pengéje. Az viszont, hogy van, aki érzékeny rá, furcsa. Vagy nem? Az, hogy ételre az valaki, vagy a medve harapására, egy dolog, de hogy lehet valaki egy olyan dologra érzékeny, amiből eszközöket és fegyvereket készítenek? Hacsak nem szúrják meg vele, mint annak idején engem. Amikor megvágom a kezem, az valóban kellemetlen, de ezt az érzést hamar legyűri a döbbenet. Amit látok, az cseppet sem megszokott. Még számomra sem, mert bár a saját vérem már láttam, nem is egyszer, másnál még nem tapasztaltam, hogy fekete vére lett volna. - Ember – felelek ismét tömören, de rájövök, hogy javítani kell magam – Vagyis… Most nem tudom, de az eredeti testem, ami most a tiéd, az emberi – magyarázom úgy, hogy én is kezdek belegabalyodni. A zárnál bár kattan valami, nem nyílik. Olyan érzés ez, mint régen. Hiába próbáltam meg kinyitni az ajtót, nem sikerült. Akkor sem, ha addig ütöttem egy kővel, amíg a körmeim leszakadtak ujjaimról. Sokszor kicsúszott kezemből a kő és beleakadtak. Nagyon fájt. Sokáig. Utána a démon meg is vert, amiért helyette teszek kárt magamban. Szám elhúzom, mikor hallom az újabb ötletet. Érzem a mágiát, igen. Erre a részre bólintok is egyet. A többit viszont nem tudom, hogy kellene csinálnom. Nyilván, ha mindig lenne a testemben, mostanra megtanultam volna használni, ez viszont így túl hirtelen. Mint amikor kiszabadultam és nem tudtam, merre induljak el. Ahhoz tudnám hasonlítani. Ugyan itt van mellettem Seth, aki érti ezeket a dolgokat, de sajnos nincs a helyemben, hogy megoldja őket. Kezemmel a kilincsre szorítok. Szemeim lecsukva próbálok koncentrálni arra, amit mondott. A mágiára. Arra, hogy rá kapcsolódva magamba áramoltassam mindet. Hogy megszerezzem. Úgy érzem, attól még erősebbé válhatok, ha így teszek és ha sikerrel járok. Nem értem miért, de egyszerűen tudom. Minél erősebben igyekszem, annál jobban éhezem rá. Olyan ez, mint amikor úgy érzem, bogyókat kell szednem és ennem kell, vagy összeesek. Annyi a különbség, hogy a hasam nem korog, valami más viszont áhítozik utána bennem. Aztán megpróbálom lenyomni a kilincset.
Kérdésére összevont szemöldökkel meredek rá? Ez semmit sem tud? - Te is ládába zárva éltél? - kérdezem meg tőle. - A vas fém. Nagyon sok fegyver és egyéb modern eszköz egyik alapanyaga. Pédának okáért a kardodé. - paskolom meg az oldalamon lévő hüvelyt, majd kelletlenül, de magamra öltöm a felkínált zakót. Ám még így sem az igazi, a talpam fázik, prüszkölök, szipogok, de legalább a testem már nem reszket úgy, mintha direkt ráznák. - De vannak akik…érzékenyek rá. - felelem sejtelmesen. Nem kell jobban kiadni a fajtám, mint amennyire szükséges. Az említett fegyvert előhúzva akarja megvágni Markan tenyerét. Nem tartom jó ötletnek a dolgot, de más fegyverünk ezek szerint nem maradt. - El ne ájulj nekem! - figyelmeztetem a kicsikét, ha esetleg rosszul érezné magát a hideg fém érintésétől. Ám meglepő módon nem történik semmi különös. Azon kívül, hogy az én, akarom mondani a saját keze után nyúl és mielőtt elhúzhatnám, megvágja. Már éppen kérdezni akarom, hogy ezt mi a jó büdös francért csinálta, ám a bőr alól kibuggyanó fekete folyadék láttán megemelkedik a szemöldököm. Mindkettő. - Mi a tököm vagy te? - érdeklődöm tőle és bár látom, hogy az ő vére sűrűbb, mint a miénk, mégsem hagy nyugodni a tény, hogy fekete, mint az éjszaka. Ha a saját testemben volnék, bizonyára érezném, van e benne mágia, avagy sem. De így…A tervem nem működött, az ajtó zárva maradt. Na jó elegem van ebből! Most telt be a pohár! Kérdésére amolyan, mi van? arckifejezés ül ki arcomra. Démon? Nem, de ezek szerint őt az tartotta fogva. Egy villásfarkú pokolszökevény. Így már mindjárt világos. Bár ha belegondolok, igazából Andariel minket is fogva tartott. - Ezt majd megtárgyaljuk később, előtte jussunk ki innen, mert kezdek idegbe jönni! - felelem, majd a már szebb napokat látott zakóba törlöm a kezem. Mágia, vissza akarom kapni a mágiám! Ha tehetném, elszívnám az…Várjunk csak! - Megvan! Érzékeled a körülötted lévő mágiát igaz? Az ajtó mágikusan van lezárva. El tudod szívni a mágikus tárgyak erejét. Próbáld meg! Érj a kilincshez és engedd át magad a mágiának, engedd, hogy beléd áramoljon, koncentrálj és szívd ki mind egy cseppig. Akard, követeld, hogy a tiéd legyen! Utána elég lesz csak lenyomni a kilincset. - vázolom fel neki az újabb haditervet és remélem, ezúttal sikerrel járunk. Közben meghallom a saját hangom odakintről. Legalább jó tudni, hogy a testem még egyben van.
Vendég
reveal your secrets
Hell or Heaven Frpg
- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt ∞ Szomb. Nov. 03, 2018 6:18 pm
Changeling
──────────── [You must be registered and logged in to see this link.] ────────────
Since the dawn of time. Only the strong have survived
Bosszantó ez a helyzet, hogy egy olyan testben rekedtem, aminek nem vagyok ura. Nem úgy mozdul, ahogy én akarom és ezek a szárnyak... Seth megjelenik és sipítva rám csimpaszkodik. Lekeverek neki egyet, ettől kicsit én is jobban érzem magam. Veszek egy mély levegőt. Elhagynám a szobát, hogy testem keresésére induljak, de újra rám tör az az erős késztetés, ami a nappali felé irányít. Van ott valamii, ami oda vonz, vagyis inkább ezt az angyaltestet. Rachel, David, Chris, Anabelle, Thomas és Agla. - ismétlem immáron motyogva a fejemben ismétlődő neveket. Kik lehetnek ezek? Talán ők laktak itt... Megállok az ajtóba, majd tekintetem megakad a félfába szorult piszkavason, amit a fénypaca távozáskor olyan látványosan került ki, mintha tartana tőle. Hirtelen ötlettől vezérelve rángatom ki a vasat, ezúttal meglepően könnyedén, és viszem magammal. Úgy érzem, erre a cuccra még szükségem lesz. AngyalAthi sóhajtozva hiányolja a porhüvelyét, ezzel ez érzéssel nincs egyedül. Mind visszavágyunk magunkba. Maradok. Amúgy is...ez a szoba... - nem fejezem be a mondatom, szerintem ő is pontosan tudja, mire gondolok. Vetek egy pillantást a romokban álló helyiségre, miközben elhalad mellettem öcsém teste. Követem őt, kicsit összébb húzva a szárnyaimat, nehogy fennakadjak az ajtókeretben. Ophelia. Így hívják? Elárulja a nevét, de meglep, hogy közben nem mozog a szája. Mintha a fejéből olvastam volna ki. Ez is biztos valami angyali képesség. Az én nevem Markan. - felelem. Azt tanácsolja hallgatózzak, miközben ő újra a régi újságokat kezdi szemlélni. Körbenézek én is a szobába, mivel eddig nem igazán tudtam rendesen körbelesni. Meglátom a festményt, amin három kölyök van és velük egy angyal, a glóriájában az Agla nevet viseli. Agla, az egyik név a hat közül. A három kis takony is ismerősnek tűnik, majd bevillan az emeleten látott családi fotó, amire futólag még rápillantottam, mielőtt lefelé vettem volna az irányt. Két szülő, három gyerek és egy angyal. - állok meg közben a széf előtt. Még mindig kék szikrákat vet. Alapesetben megpróbálnám erővel kinyitni, de valami azt súgja, hogy ez nem volna bölcs döntés. Tekintve, hogy elég hiányosak az ismereteim a mai világ találmányairól. Annyit azért tudok, hogy az elektromosság, a víz és a fém jelenléte egy helyen nem a legszerencsésebb kombináció. Bár elgondolkodom a kipattanó szikrák láttán, vajon mennyire sérülhetett meg a széf? Ha rácsapnék egyet, vajon kinyílna az ajtaja? Mit gondolsz? - pillantok az újságok közt matató öcsémre, miközben a piszkavasat a vállamnak támasztom.
Vendég
reveal your secrets
Hell or Heaven Frpg
- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt ∞ Szomb. Nov. 03, 2018 3:47 pm
Changeling
Rémálomföld lakói
• szószám: 397 • Credit:[You must be registered and logged in to see this link.]
- Őrangyal... Lehet benne valami – bólogat egyet értve férfias csomagban pihenő nővérével, talán ez lehet a sok-sok utalás közötti megfejtés, vagy csak annak egy fontos darabja. No de mi lehetett olyan gonosz, hogy álcáját vagy épp láthatatlanságát ennyire felfedje, hogy még kósza fotókon is fellelhető? Vagy akár... - Azt mondtad kölykök? Elméletben lehetnek nekik is kölykeik nem? Aztán ha ő a büszke apuka? - csavarja tovább, de inkább magának jegyzi meg. Jó persze, ez igen sarkalatos, sőt mi több, igencsak lehetetlen, ha már találgatnak, oly mindegy, mit ejt ki a száján, elfér. - Jaj nem olyan vadász, te – legyint rá, hiszen már rég nem azt takarja a szó. Bár ő sem tud még annyi mindent róluk, azt igen, ha nem nyulakra vadásznak, sőt, nagyvadnak inkább számít egy tollas mint egy hatalmas szarvas. Tekintete ismét a könyvre csusszan, majd szemeit forgatja. Persze, az ő hibája, hogy nincs idő keresni, mindenképp. - A földön a lapok között nem volt, ha ez megnyugtat – vagy ő nem találta meg, de be nem vallja. Inkább megy tovább, vagyis mennek, be a nappaliba, ahol aztán hirtelen az unalmas jelenetek igencsak átalakulnak. Tűz és víz küzd egymással, majd ha nyúl nem is, testvére ugrik, és ezzel életre szóló kellemes emléket okozva. Nem rest kiröhögni sem, és amennyire eddig maga mellett cibálta, abból igencsak hamar igyekszik kibújni. Nem szereti ha vezetgetik, ha oda lökik, amerre ő nem menne. Tessék megköszönni anyukának, hogy inkább lázadó szellemmel élve kacagja el ismét magát, Caly kifakadására. Még kacéran integet is neki távozóban. - Majd jövök! Tudom, hogy már most hiányzom! - azzal ő eltűnik, fel, egyenesen a lépcsőn. Kicsit megtorpan, amikor bőre és annak ideiglenes tulajdonosa nem tart vele, de hát, nem kényszer, nem akar olyan lenni, mint a morgó medve a nappaliban. Megvonva a vállát, marad egyedül a kíváncsiságával, és a fénypacával. Nem feszélyezi, így nem zavarja el immáron odafent sem, de összerezzen, amikor eltűnik a paca és nőként szól hozzá. - Áhh! Hogy te ilyet tudsz... - szusszant maga elé és megrázza a fejét. - Miért? Mert talán közelebb kerülök ahhoz, hogy ismét a saját bőrömben legyek – nem, nem tágít, az érintésre sem, na majd pont most vonul szobára, pont így... - Érdekes, hogy mi közöd lehet a nővéremhez, de előbb ezt itt lecsekkolom. Utána beszélhetünk - viszonozza a mosolyt és az ajtót belökve, óvatosan lép be, ha követi, ha nem. Tudni akarja...
A szárnyaim, az én drága szárnyaim. Könnycseppet morzsolok el szemem alatt, látva mivé lett a sok fekete pihécske. Szinte kényszert érzek, hogy megfogjak egy maréknyi hamut és a fájdalmas testrészeimre dörzsöljem. Nem teszem, nem buktatom le gyönyörű képességemet. Inkább kapkodom a fejem. Általában pontosan tudatában vagyok annak, hogy mi történik velem, ám most? Talán a test hibája. Mégis, ahogy kilépek a nappaliból, honvágy fog el. Visszakívánkozom oda. De miért? Gondolkodva fordulok vissza és csak tekintek a romhalmazra. Valami van ott. A kulcsot mégis átadom és elindulnék az emelet irányába, ha… a magagas, colos, mégis annyira ismerős ipse nem rúgna bokán, miután Calypso teste megelőzött volna. - Au! - fordulok felé és bosszúsan boxolok bele a férfi vállába. - Csak azért, mert Ő - mutatok felfelé. - Így viselkedik és a testét bünteted, attól még Nekem fáj! - szólok rá. Jó, nagyobb fájdalmat is átéltem már. Viszont talán ennyi idő elég is volt arra, hogy már ne akarjak felmenni. Újra a nappali irányába fordulok. - Ti nem érzitek úgy, mintha valami… hiányozna? - nem tudom máshogy megfogalmazni. Magamra és a Sethnek nevezett Calypsora tekintek. - Nem a két másik tökfilkóra gondolok - forgatom meg a szemem, mielőtt… - De… - kezdek bele és nézem, hogy Calypso lénye miként lép be a konyhába. Én viszont tétován állok, és tekintek magamra. - Hiányzik a testem - sóhajtom el magam. Vagyis minél hamarabb meg kell oldani a rejtélyt. - Velem maradnál, ha segítenék neked a tested irányításába? Hogy ne borogass fel mindent és ne égess el több pihét? - nézek magamra. - Hogy hívnak amúgy? - kérdezem, mert magamnak nem hívhatom. Valaki van benne, s vélhetőleg nem méltó a testemre. Valljuk meg, senki sem lenne az. De hjaj. Ez olyan szomorú. ~Ophilia~ Újabb emlékkép egy kabátos fickóról. Fejemet megrázom, rövid hajam kisöpröm a homlokomról. Percről, percre nagyobb letargia hull rám. S inkább visszamegyek a nappaliba. Ott van valami. Engedek a késztetésnek. - Mellesleg hallgasd ki, hogy mi folyik az emeleten. Nem kellene problémát okoznia neked - léptek, neszek, mindenre figyelnie kellene a testemnek. Angyali képességek. Én addig pedig, a régi újságokat szemlélem. Márciusiak. - Miért vagytok márciusiak? - és vajon meddig mennek vissza időben?
- Ami azt illeti nem… - forgatom meg a szemeim, miért kell ezt a szememre vetni? – Tudod Athan, mondasz valamit, mert jér a szád… de ha az a fickó, aki a képen van és az, aki a nappaliban vigyorog a kölykökkel ugyanaz, akkor amondó vagyok, egy őrangyallal van dolgunk. S bár soha sem vetettem bele magam az Angyal Lexikonba, ha szükségét érezte, hogy felfedje magát a család előtt, nos, akkor valami nagyon gonosztól akarta megóvni a családot vagy legalábbis egyik tagját. – vezetem le elképzelésem, bár ezzel nem vagyok előrébb, mert még mindig fivérem bőrében gubbasztok az asztal felett. De ha még jól gondolkodik is, a kirakós széle kezd csak összeállni.- Vadászok? Hát az egyik valóban úgy néz ki, mint valami ősember, már csak a kőbalta hiányzik a kezéből…, de a másik… - Maradnék még, de öcsém máshogy dönt, s a testem nem hagyhatom egyedül vele. – Amolyan bestiárium, vannak benne szirének, főnixek, trollok sőt még leviatánokról is írnak benne… de hiányzik egy lap. Megkeresném, ha nem lennél ilyen hamari. - Lent aztán áll a bál, tűz, víz, van itt minden akár csak egy after partyn, senki se önmaga. Öcsém vagy bátyám nyakasa szinte üdítőleg hat rám, s míg seggel a földre érkezem, fülem tövét simogatva, elhatározásra jutok. Keressük meg a csorda többi tagját is, hátha együtt okosabbak leszünk. Tervnek nem rossz, s látszólag mindenki bele is egyezik. Ah… - Te büdös kölök, hozd vissza a testem! – kiáltok öcsém után. – Anyánk teje apadt volna el, mikor szoptatott, te… te… - legszívesebben a mellettem álló testének olyat adnék, hogy még oda is becsengetne, ahol most ássák az alapokat. De öklömet s számat összeszorítva, csak a bokájába rúgok. – Nesze… - majd zakóm szárnyait erősen megrántva, nyitok be az ajtón. Ha már úgy döntöttem, hogy megkeresem a két testvérem másik feleit és a nőt, hát… De ha újra elém kerül, nem érdekel, biztos addig rázom, míg ki nem ugrik a bőrömből. Átlépve a küszöbön, szinte ugyanaz tárul elém, mint az emeleten a két nyitott szobában, a nagy büdös semmi. Kelletlenül húzom el a szám, ha követni akarnak, nem szabok neki gátat, nyitva hagyom magam mögött az ajtót. Ha felfedezem, a másik ajtót- s semmi érdekesebb nem köti le a figyelmem-, mely a pincébe vezet, akkor megpróbálom azon is átverekedni magam.
Chang