- Szalajtottak? – billen oldalra a fejem. Újabb és újabb idegen szóval találom szembe magam, de legalább arra veszi a fáradtságot, hogy elmagyarázza, amit nem értek. Eddig, legalábbis. A hízelgőt azt felismerem, így pedig be tudom azonosítani, hogy mit jelent a nyájas. És most már azt is tudom, hogy ugyanilyen a mézes-mázas. Az elemlámpát kezdem piszkálni, amit a kezembe kapok. Erre az időre lecövekelek egy helyre a szobában. Nem olyan nagy, nem lehet baj, ha nem megyek Seth után. Bár sűrűn fellesek rá, hogy lássam, mit csinál a testemben. Ekkor veszem észre a fegyvert, amit Seth húga… ha jól emlékszem, így nevezte magát, elővesz. - Beretta Elite! – ismerem fel. Legalábbis ahhoz hasonlít. Gondolom, ahogy kardból, úgy ebből is van többféle kinézetű. Ez az a fegyver, amivel le lehet lőni valakit… Fogalmam sincs hogyan, de le lehet, legalábbis az a nő ezt állította akkor. Kénytelen vagyok szipogni egyet. A mostanra felmelegedő elemlámpát ölelem magamhoz, hogy megmelegítsen. Fázok… Nem tudom miért, korábban nem volt így. Olyan, mintha saját testemben lennék. Arra emlékeztet. Kezemre nézek, de még mindig a nagy medvemancs néz vissza rám, ezért tudom, hogy még nem vagyok a helyemen. Kíváncsian lesek körbe, vajon más is érez-e hasonlót, és ekkor jut eszembe, hogy Seth fázott korábban. Érthető, hiszen az én testemben volt, ruha nélkül, vizesen. Hogyne fázna ezek után? Ostoba Seth! De ha ő fázik, én pedig eddig nem, akkor most miért? És miért folyik az orrom? Ha eldörren a fegyver, úgy nyakam behúzva tapasztom füleimre kezeimet. Túl hangos. Hogy lehet valami ilyen hangos? Reszketve maradok így egy kis ideig, miközben a földre ejtett lámpát figyelem. A reszketés viszont nem marad abba, akkor sem, amikor már túljutok a zaj okozta meglepettségen. Tovább folytatódik, és most már az elemlámpa sincs nálam, hogy melegítsen. - Seth, te is fázol? – kérdem, felé lesve. Ha megindul húga után, én is nyomukba eredek, felkapva a lámpát a földről. Ha marad, úgy én is. Arra megyek, amerre ő. Nem veszíthetem szem elől a testemet, most, hogy megtaláltam. Ki tudja, hogy az az ügyetlen testrabló milyen veszélybe sodorja? Lehet, ha nem figyelek rá, komolyabb bajom esik. Vagy baja… Fene se tudja már.
Vendég
reveal your secrets
Hell or Heaven Frpg
- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt ∞ Pént. Nov. 09, 2018 9:36 am
Changeling
Rémálomföld lakói
• szószám: 395 • Credit:[You must be registered and logged in to see this link.]
- De akkor is van valami benne, amitől nem olyan egyszerű az a kijutás. Szóval... - nem, nem adja könnyen magát, ezt láthatja is a másik, de érdeklődik. Az is valami, nem? Mondjuk, ha ő kijut, akkor ők is, feltehetőleg teljes pompájukban, és akkor mindenki nyert. No de ésszerű-e kiengedni valamit, amit bezártak? Nos, nekik kell a legjobban tudni, milyen jó is a szabadság, és bár vannak veszélyei, mindenkinek kijár. Egyelőre mégsem azonnal moccan erre, ismét a papírlapra téved a tekintete, keresi azokat a szavakat, amiből jobban megismerheti, kivel készül bármire is. Tudjátok, az apró betűs rész, már ha létezik ilyesmi. - Egyedül csak te vagy itt? Mert én ugyan csak emlékképen, de láttam egy erdőt, ahol... - ráncolja a homlokát és úgy tekint rá. - Te tudod mik vagyunk? Nahát – ez már érdekesebb. Vagy őt nem érte a tisztogatás, vagy belebújt a fejekbe és onnan nyúlt ki információkat. Az ékszerek közben nem kötik le, csak a hajtincset emeli ki és szemléli meg, enyhe fintorral az arcát. - Ezt minek rakják el.. - csóválja a fejét és visszaejti a dobozba. Persze, egy jó átokhoz összetevő is lehetne, azonban olyat most nem művel, a szobát csak átkutatta, a lényeg előtte pihen felszögezve. Kezeit megtörli ruhájában, majd felnyúl, és ha a tábla engedi, a hiányzó lapért nyúl és leveszi onnan. Le akarja vinni abba a könyvbe, illetve az ablakhoz közelebb húzódva, immáron jobban elolvasva. - Lényegében mind kicsit az – forgatja ujjai között a papírost, majd miután kinyerte a lényegi infókat, összehajtva, zseb híján a melltartójába tömi, mintha csak pénzt kapott volna azért, mert... szép. - Mindig az a fontos mit tett, de ha ki akarsz törni, az is, hogy hogyan. Meg talán, miért? Sose véletlen történik, ugye – támaszkodik az asztalnak, és onnan figyeli. Szemöldöke lágyan megemelkedik, majd aprót bólint. - Akkor kikkel? Miért vannak itt ezek a gyerekek? Ugyan, nekem nem kell hazudnod – kellemes mosolyt varázsol arcára, hogy neki aztán tényleg elmondhatja. Akkor is csapdának érzi ezt, de ha az, jöjjenek ki ők jól belőle. Odalent valami elrobban, hangja igencsak éles, még füle is belecsendül. Mi a francot művelnek megint? Nem akar lemenni, és csakhamar, megjelenik valaki. Nem lepi meg, ki. - Csak nem bírod ki nélkülem, mi? - csóválja meg a fejét, és közelebb lépked, ellökve magát az asztaltól. - Egyben van, látod? - forog körbe, majd megállva figyelmét visszatereli a nőre.
- Nem tudom ki vagy, de a módszereid elég barbárak. – de hibáztassa ezért bárki is, több, mint valószínű elsőre én is ezt tettem volna. – Honnan szalajtottak téged? – fordítom hátra a fejem, arcomon valódi értetlenség… csodálkozás? Mindegy, torz az biztos. – Nyájas, mint mézes- mázas, hízelgő, meg ilyesmi. Ne kiabálj, nem vagyok süket. A húgod vagyok. Ez meg elemlámpa. – nyomok egyet Rey kezébe s fordítok nekik hátat, hogy tovább kutasak. – Érdekes. – fivérem szavait hallgatva forgatom a kezeim között a hideg s nem is annyira könnyű szerkezetet. – Vajon mi lehet ez? – fogom meg a csövénél fogva először. – Olyan, mint egy kalapács. Jó fejbe lehet vele verni valakit. – legyintek vele kettőt a levegőbe, mint aki már el is képzelte a széttörni kívánt koponyát. Ha valaki azzal próbálkozna, hogy elvegye tőlem, akkor nagyon erősen tiltakozom, s akkor egy ösztönből jövő öklössel is gazdagabb lehet. Mert ez a valami, legyen ez bármi az enyém, én találtam engem illet. ~Láttam már ilyet. ~ elmémben kutakodok, de csak képek villannak be, s abban sem vagyok biztos, hogy az én emlékeim. Talán Ophilia mutatta vagy fivérem emlékfoszlányai lennének? Újra és újra megforgatom, megszagolom s a csövébe is belenézek – ha nem lövöm magam addig homlokon- az érdes műanyag markolatnál ragadom meg. Így jobb neki a fogása, s az ujjam, pont illik abba a kis lyukba, ahol az a fura kallantyú van. – Szóval azt mondod illúziót használt? - fordítom egy pillanatra a fejem a többiek felé, majd vissza a pisztolyra. – Vajon, hogy működik? Azt hiszem… - villan be egy újabb kép és követem a látottakat. Félig kinyújtva karom emelem feljebb a fegyvert, behunyom az egyik szemem. – Így… és akkor most ezt meghúzom. – ha elsül, lehet, hamar rájövök, hogy a másik szememet kellett volna lehunynom, de most már mindegy, már csak azért is, mert a dörrenéstől inkább le is dobom a lábam elé. Ám még mielőtt újra felvenném, azért a cipőm orrával megbökdösöm. – A lény s annak ereje. Ha ő irányítja a házat. Hmm… most, hogy mondod… belőle nem is éreztem mágiát. – eddig csak a zárt ajtók és a kulcs. – Meg kell találni azt a lapot. – s már fordulok is ki a konyhából, hogy kettesével szedve a lépcsőfokokat az emeltre vágtassak, befordulva az első ajtón, öcsémet nem találom, ezért az immár nyitott ajtóhoz megyek. – Akkor áll az alku? – a kérdés a nőnek szól, visszatérve a segítségnyújtásra. Már ha látom.
A konyhában tovább zajlik a kutatás, Seth például zsebkendő után néz, még ha a kifejezéssel nincs is feltétlen tisztában. Nos, a parányi ablakon ott függ egy pókhálós, szakadt függönydarabka, nem kimondottan csábító, ám ha tovább keresgél, észrevehet egy polcot, ami eddig a sötétség homályába burkolózott. Rajta egy kisebb csomag papír zsebkendővel, amin változatlanul áll a por, de a belseje érintetlen. Ráadásul mellette különféle üvegcséket, műanyag dobozokat is felfedezhet, az átlátszóakban jól kirajzolódnak a különféle színes vagy épp színtelen, fehér bogyók, pirulák. Reyna mindeközben nem szívesen tágít Seth mellől, így ha továbbra is mellette marad, talán segíthet neki a holmik azonosításában, már amennyiben valaha találkozott ilyesmikkel. Egy dolog mindenesetre feltűnhet neki az idő múlásával… méghozzá az, hogy rázni kezdi a hideg, holott belülről mintha melege lenne. És… Talán nem érzi jól, de csakugyan folyik az orra? Calypso kitartóan kutat, keres, aki pedig keres, az talál. Az asztal alatti eszközt nem lehet olyan könnyedén kiszedni, azonban lehajolva már láthatja, hogy egy bőrpánt tartja a helyén a holmi „nyelét”. Nincs benne se varázslat, sem ámítás, ha kicsatolja, kihúzhatja belőle a kézbe illő, .45 kaliberes fegyvert. Ami a helyzetét tekintve vész esetre volt tartva, így történetesen ki is van biztosítva. Vajon tudja bármelyikük, hogy mire való, vagy majd a tapasztalat útján derítik ki?
A nappaliban tovább zajlanak az események, noha már úgy tűnhetett, csillapodnak a kedélyek. Ophiliát, vagyis a testét sajnos érzékeny területen éri el az ajtó, s mivel a lendülete teljében egy bolhányit sem lassított, könnyedén roppantja meg a felkar vaskos csontját. A fájdalom azonnali és letaglózó, az elevenébe hatoló. Angyalként, ha volt már súlyosabb sérülésben része, úgy várhatná, viszonylag hamar múljon a kínzó fájdalom, és nem sokkal később a csontja is összeforrjon, de sajnos az a helyzet, a testénél ez érezhetően komótosabb tempót igényel. Pont „jókor”… Markan könnyebben megússza, az ablakról még ha le is pattan a fémdarab, már nem röppen tova akkora sebességgel, így a hátsója beérheti egy kényelmetlen zúzódással. Mi abban az esetben hamar múlna, ha a gyógyító energiái nem a szárnyait támogatnák éppen. A naplóval legalább nem kell sokat bajlódnia Ophiliának, habár a szárnyakat birtokló kevesebb kockázattal és kínlódással oldhatta volna meg a feladatot. Vajon kinek szól a passzivitás? Az Athan testében megbúvó angyalnak, vagy a legkisebb leviatánnak, magának? Bármi is legyen az igazság, a napló hozzájuk kerül, de az olvasás már egy másik történet. Ha kicsit odafigyelnek, feltűnhet nekik, hogy többé már nem húzza őket semmi a szobához. Kétségük sem lehet afelől, az itt tanyázó jelenés/energia az iratot szerette volna a kezükre adni, ilyen módon pedig akár ki is mehetnek, hisz a nappaliban nincs, ami ne lenne már vizes. Nem, Markan melltartója sem úszta meg a vízpartit.
Az emeleten a lény türelmetlenül kezd toporogni, nem tetszik neki hiszen a másik csekély lelkesedése és hajlása az összedolgozásra. - Kijutni innét. Kiszabadulni. Nem is lenne nehéz vagy áldozatot követelő - feleli, a saját érdekében visszafogva sértettségét. Arca bájos és reménykedő. Éppen ezért arra inkább nem válaszol, mit művelt a testével odalent, nem venné ki magát túl jól az igazság, melyet bizony kényszeredetten ki kellene mondania. Csendben figyeli helyette a kutakodását, külön örülve, hosszabb időt nem szentel a felfedezett lap átbogarászásának. Tán fel is derül kicsit, ilyen jól ismerné ez az idegen a fajtáját? Kimondottan megnyugtató lenne a számára, ha biztos kezekre bízhatná a sorsát. - Talán, mert titeket a víz éltetett, míg engem az erdők. Többnyire - billegteti ide-oda a fejét, némán tanakodva, mennyire pontos ez a meghatározás. Nem mintha lényeges lenne, neki csupán ki kell jutnia. Athan közben az ékszeres dobozokban tipikus női holmikat lelhet, láncokat, fülbevalókat, karkötőket és gyűrűket, külön az ezüst, külön az arany. Ócska bizsuknak nyoma sincs, ellenben egy pici, szőke babahajnak, amit haloványkék szalaggal kötöttek össze. - Pff, erős - forgatja meg a szemeit a lény. - Inkább megszállott - sóhajt fel. - Agla volt a neve, de ez nem olyan fontos. Az a lényeg, amit tett velem! Bezárt ide az idők végezetére! - csattan fel ismét, amíg el nem hangzik az újabb kérdés. A női alak kékes szemeim eleinte értetlenség fut át, majd a távolba révednek, mielőtt megcsillanna bennük a felismerés. - Dehogy! Ritkán zárok ide be bárkit, velük nem tettem - ennél több részletet nem árul el, ellenben várakozón pislog, most akkor megegyeztek-e az összedolgozásban, vagy sem?
Vendég
reveal your secrets
Hell or Heaven Frpg
- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt ∞ Csüt. Nov. 08, 2018 1:32 am
Changeling
Rémálomföld lakói
• szószám: 399 • Credit:[You must be registered and logged in to see this link.]
- Csak nekem? És mégis miben kellene az én segítségem? - azért érdeklődik, mert hát na, erre ki ne kapná fel jelen helyzetben a fejét? Majdnem mindenki, ha úgy nézzük, a parádé egészen nagyra nyúlt, mindenki kiszórakozta, kitapogatta magát mára, úgy véli. Persze, nem hülye. Ha olyasmit kér, amelyben vészeset sejt, hát akkor háromszor is megrágja majd azt a választ. - Na de az egyik pont az én testem! Így már nem volt annyira jó a buli. Már ha neked köszönhető, hogy egy merő vér volt az arcom – persze, akár meg is fejelhette a falat az a valaki, aki ott parádézik a bőrében, most így hirtelen nem tudja felidézni mi lehetett. De azt sem tudja nem észrevenni, ahogy beszél róluk. Valahogy ő is így festene, ha Istenről és a közös múltbeli pontjukról kellene beszélnie, tudja ő milyen, ha van egy ösztönös utálat, amit ha akar sem tud lemosni vagy épp letagadni. Aztán vissza is fordul és keres, füle figyel, ujjai matatnak és szemei cikáznak a cikkek között. Ó, hát itt minden van aztán. Fejét enyhén oldalra billentve, hunyorogva olvasgatja a sorokat, keresi az értelmet, és meg is leli, ajkai apró „ó”-t formálva nyílnak el, és közelebbről is elolvassa azt, amennyit a fény enged. Tündérek. Mily meglepő. - Hát ezt a lapot kereste – motyog magának, majd felhorkant, de kedves kis prüszkölésnek hallatszik, miközben hátratekint rá. - Ilyen az, ha kedves vagyok – fordul vissza, majd halad tovább, de csak félig-meddig, valamelyest agya a cikkeknél ragad meg, az eltűnéseknél, de ez egyelőre csak elméjében ül meg, elterelik kicsit a figyelmét. Mint az ékszeres doboz, amit lelkesen nyit fel, nem mintha amúgy hordana bármit. - Hmmm. Többen jöttünk, testvérek vagyunk de nemigen vagy ismerős. Bár a mágia talán az, amit ide lehetne kötni – elmélkedik hangosan, mégis mi lehetne ismerős vagy épp közös pont benne és Calypso között, mert hát biztos rá céloz. Na most jól jött volna, ha követi... A hirtelen hangulatváltásra meglepve pislog párat, ez már jobban hasonlít a saját dühükhöz és elsőnek nem is mond semmit, végighallgatja. - Bezárt? Ó! - kapja el a fonalat. Bezárás. Ez lehet a közös pont – Erős angyal lehetett. Tudod a nevét is? - lép kicsit közelebb, hunyorogva néz rá. Mint ti. - Mint azok akik a falra vannak tűzve, és eltűntek? Becsalod és sose engeded őket? - egy börtön, amely mégis nyitva áll. Mekkora szemét hely. - Basszus... egy csapda.
Vendég
reveal your secrets
Hell or Heaven Frpg
- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt ∞ Csüt. Nov. 08, 2018 12:41 am
Changeling
──────────── [You must be registered and logged in to see this link.] ────────────
Since the dawn of time. Only the strong have survived
Mindketten úgy gondoljuk, hogy a telekinézissel kezdhetünk valamit. Épp csak rágondolok, a széfajtó már repül is. Pontosabban, mintha önálló életre kelne. Repked a szobába. Elindul, lecsapja az öcsém, és ahelyett, hogy tovább szállna az ablaknál valamiért visszafordul és nagy erővel az angyali testem formás hátsójánál köt ki, mire egy hangosabb, fájdalmas sikoly tör fel belőlem. A picsába már. - simítok végig sajgó hátsófelemen. Egy lila folt ott is garantált. A kellemetlenségek ellenére a széf nyitva, és ez a lényeg. Angyalöcsém óvatosan közelít, hisz az áramütés veszélye még mindig fennáll. A széf nem üres, ezért megpróbálja kivenni, amit a belsejében talált. Egy könyvszerűség akad a kezei közé, amibe azonnal bele is lapoz. Némi csalódottságot érzek. Pont egy könyv? Másra számítottam. Ettől függetlenül remélem, hogy a porfogó a hasznunkra lesz és nem a semmiért páholt el minket a vasajtó. Ám hiába vannak teleírva a lapjai, sokat nem látunk belőle. Sötét van, olvasáshoz mindenképp. Ha most a saját testemben lennék, még az erőmre sem lenne szükség, csak belenyúlnék a zakóm zsebébe és az öngyújtómat használva világosságot csinálnék. Ennek hiányában marad Athan képessége. Mert képes rá. Ophelia jól sejti, így kérdésére bólintok. Csak koncentrálnod kell....meg kell valami száraz, amit meggyújthatsz - pillantok körbe a szobán. A kacsaúsztatóvá vált nappaliban nem is olyan egyszerű feladat találni valamit, amit ne lepett volna el a víz vagy ne volna valamilyen szinten nedves, mondhatni gyújthatatlan. Ekkor tekintetem a szárnyaimra tévednek. Csont szárazak. Könnyen égnének. Tökéletesek. Felötlik bennem egy gondolat. Semmi drasztikus. Csak egy kicsit megkopasztanám magam. Ha egy maréknyit kitépnék belőle, az pont elég lenne, de valami azt súgja, Ophelia nem örülne, ha tovább rombolnám a testét. Így is, mióta az angyali porhüvelybe kerültem beszereztem neki egy monoklit, kaptam egy durva gyomrost, eláztam, a szárnyai végét megperzselte a tűz, és most még a széfajtó is elpicsázta. Csóró angyal, ha így haladunk a végén kórházban köt ki. Keresztbe fonnám karjaim magam előtt, de kezem melleimbe ütközik. Hirtelen támad egy jobb ötletem, mint a tollfosztás. Várj egy percet! - benyúlok a ruhám alá és alaposan körbetapogatom a felső testemet. A hátam közepére érve ujjaimmal kitapintok valamit. Amolyan zárszerűség. Elkezdem piszkálni, mire kettéválik az egész. Innentől könnyedén bújok ki az angyal melleit fogságban tartó ruhadarabtól. Nesze "öcsém"...erre küldd a lángokat. - lengetem meg, majd az angyal kezébe nyomom saját melltartóját.
A konyhába kiérve igaz, kicsit jobbnak tűnik az idő, de még nem érzem magam jól. Talán a test hőmérsékletem is magasabb a kelleténél, de valahogy ez most mellékessé válik a számomra. Nem olyan fából faragtak, akit legyűr egy hideg pince, talpon maradok, amíg van bennem csak egy csepp erő, energia is. És húzom magammal ezt a testet is, ha kell. - Nem hiszem, hogy a jelenlévők közül bárki bántani akarna, bár lehet mondasz valamit. - felelem Reynának, mert ugye Markan például jobban szeretne a föld alatt látni 6-7 méterrel. Szipogó orrom alá nyomja testem birtoklója a használt bugyit, mire elhúzott szájjal eltolom a saját kezemet. Miféle bizarr jelenet ez? - Te ne a sunámmal foglalkozz, hanem inkább áruld el, ki a fene is vagy! - kezdek egyre ingerültebbé válni, de inkább nekilátok keresni valamit, amibe kifújhatom az orrom, amiből szüntelen folyik a nyálkás váladék. Bosszantó! Közben azon gondolkodom, hogy biztosan nem Markan az, ő inkább öngyilkos lenne a testemben, amint tükörbe nézne. Athan? Nem, ő nem tolna bugyit a képembe és nem baszna fel. Maradt a szőke nő meg Calypso. Mikor zseblámpával a kezében vallatni kezdi az öcsém testébe szorult kislányt, már erősen dereng, hogy a Tengeri csillag élvezheti testem vendégszeretetét. A kíváncsi kutakodás meg még jobban rá vall. - Én magamhoz képest elég nyájas voltam. - válaszolom a hangom kérdésére. Már meg sem lepődök Reyna kérdésein, de hagyom Calypsot érvényesülni, ő amúgy is jobban szeret beszélni, mint én. Közben az is egyre jobban irritál, hogy a barlanglakó lány folyton a sarkamban jár Markan pofájában, követ, mint valami árnyék. - Neked nincs jobb dolgod, mint engem szemmel tartani? - kérdem összevont szemöldökkel, majd felsóhajtok és megcsóválom a fejem, miközben tüsszentek egy hatalmasat. - Egy nő volt odalent. Teljesíteni akarta a kívánságaimat. Amíg a kicsike be nem rontott, hogy amazont játszva fel ne csessze. - tekintetem ismét Reynára siklik. - Miután keresztül baszta Reyna a fél szobán, cápafogakat meresztett és fénypacává változva elhúzott. Akkor tűntek fel a falakon a pecsétek. De elég furák voltak, már amiket ki tudtam venni. Nem angyal, de nem is démon csapdák. Viszont valamit hivatottak voltak elzárni. Szerintem. - foglalom össze a lent történteket. - Ez az erő? Vagy lény? Melyikre célzol? Egyáltalán milyen lény lehet a repkedő fénygömb? Ebben a testben nem érzem a mágiáját. - jegyzem meg, majd érzem, hogy ismét fázni kezd a haszontalan testem. - Mit találtál az asztal alatt?
Figyelem, ahogy a testem a halántékát masszírozza és szokatlan morgó hangot hallatok. Nem illik ez hozzám, de ebbe nem megyek most bele. Azon vagyok, hogy minél hamarabb visszatérjek belé és végre úgy viselkedjen, ahogy hozzá méltó. Vélhetőleg ezzel mindenki más is így van. - De nem az ő lényük vagyunk mi, nem az ő testük, de igaz… - hatan, mint ők. Talán ez még fontos lehet? Magam sem értem. Aztán csak figyelmesen hallgatom, hogy miket látott a bőrömbe bújt férfi. Mert gondolom a Markan férfi név. Halkan hümmögök csak, kérdésére pedig feltekintek a széfre. - Ki tudja, amíg nem… - vonnám meg a vállam, ám amit látok és tapasztalok… Szám tátva maradt. Reflexeim meg olyanok, amilyenek, de azért az arcom elé kapom a kezemet. A széf ajtaja még így is eltalál én pedig feljajdulok. Az ütés mértékétől persze dörzsölöm meg a karom. Ha nem tört el, akkor csak sajog, ám ha eltört… Talán nem csak sziszegni fogok, mint egy álnok kígyó. Nem kellett sok segítség tőlem, magától is elég erős, de örültem volna, ha erre nem jön rá. Sebaj, ebcsont beforr, ha meg úgy alakul… áh, nem unalmas a folyamatos emlékmanipuláció. Ígérem nem teszem meg, csak jussak már ki ebből a golyós testből! Majdnem sírva fakadok látva, hogy… várj eltért az útirányból? Arra nézek, ahol megfordult… - Hogyan? - bukik ki a kérdés a számból. De a testem! A drágaságom! Újjabb hümmentés tőlem. Óvatosan merészkedek a széfhez. Finoman nyúlok hozzá, hátha megráz. Ha igen kezem visszakapom de újra és újra megpróbálom, hogy megszerezzem a naplót. S ha sikerül. - Mh… Ilyen csúnya írást sem láttam, te boldogulsz vele? A testemnek kellene - gondolom én. Bár a saját kézírásomon kívül ritkán találkoztam még más emberével. Ha nem, akkor átpörgetem a naplót, hátha megakad a szemem egy szimbólumon, rajzon, egy kiemelt részen, bármin, amin megfoghatja a tekintetem. De… Lehet csak a fény a hibás? - Tudok tüzet gyújtani? - tekintek fel a férfira… A kandalló is meggyulladt valahogy. Talán lehet, hogy én voltam?
Az ajtó kinyílik, én pedig azonnal testem védelmébe kelek és falként állok közé és az idegen közé. Azt ugyan nem tudom, mit jelent, hogy „no para”, de további szavaiból sejtem. Abból, hogy azt mondja, nem fog bántani. Valami olyasmi lehet, hogy nem kell félni. Miért ne kellene? - Attól, hogy a te tested, még bántani akarhat az, aki elvette – magyarázom. Nem tudhatjuk, ki van benne, éppen ezért, amíg ez nem tisztázódik, Seth nyomában maradok. Fő az óvatosság, főleg most, hogy egy újabb valakivel bővül a csapatunk. Csendben figyelek rájuk és hallgatom őket, egészen addig, amíg Seth teste felém nem intéz egy kérdést. - Gyomron rúgtam – felelem. Nem tudom, mi ebben a nagy dolog. Úgy értem… szörny volt, mit kellett volna tennem? Igaz, akkor még nem tudtam, de sejtettem. Mi más lehetett volna? Gyanúsan kedves volt. Ráadásul, ha én nem teszem, a végén még megöli Sethet, az én testemben. Ő túl hiszékeny. Nem értem, hogy vetemedhetett arra, hogy bemásszon a vízbe. Most megnézheti a következményét, beteg lett. Beteggé tette a testemet. - Mit jelent, hogy nyájasabb? – érdeklődöm. Amíg a választ várom, kíváncsian figyelem a férfi testben rekedt valakit, az általa talált eszközzel együtt. Fényt csinál… Hogy csinálja? Azt a pontot nyomogatja és van fény, utána meg nincs. Érdekes, ráadásul hasznosnak tűnik. - Hogy hívják azt a valamit? – megyek hozzá közelebb. Ha kapok egyet, én magam is kipróbálom. A többi kérdés megválaszolását Sethre hagyom. Ő jobb ebben, mint én, ráadásul úgy tűnik, ismerik egymást. Legalább most már az ő teste is megvan. Ha kijuttatjuk magunkat, lehet, hogy vissza is kerülünk saját magunkba.
- Na, csak te arra ne vegyél mérget. – fordítok hátat a kettősnek, s már kérdeznem se kell, hogy fivérem kinek a testében is lapul. Közben szépen feltúrom a konyhát, a szekrényekben sok használhatót nem találok, viszont … ~Hmm…ez még jól jöhet. ~ s megrázva a sótartót vagy éppen a zacskót süllyesztem is el zakóm zsebébe. A hosszú láda évek alatt sok mindent felejtettem, de azt nem, hogy a démonok ellen hatásos lehet. És mivel egyelőre nem tudok másra gondolni, ha gonoszról van szó, így csak nyerhetünk vele. ~Ó, zseblámpa! Ilyennel már találkoztam. ~ ki-bekapcsolgatva próbálgatom őket. – Ő? Mit tettél vele? – fordulok összeráncolt homlokkal bátyám teste felé, miközben jó vallatóhoz híven világítok bele a szemébe a lámpával. – Legközelebb inkább legyetek nyájasabbak. – jelentem ki és közben kiosztom a működőképes ketyeréket, elvégre mondhatni elég sötét van ebben a házban. Közben tovább kutatva elteszek még néhány gyertyát is. Lassan kezdem magam úgy érezni, mint egy ószeres vagy mosómedve, ami minden szemetet összegyűjt. – Kekszet? – kínálom körbe a csemegét, majd ha senki se kap az alkalom, a vállam fölött hajítom hátra. – Ez? – húzom ki zsebemből a kelmét. – Khmm… neked hoztam, úgy látom, elkél, hogy eltakard vele a … sunádat. – mutatóujjamon lóbálva dugom a női test orra alá, s néztek végig rajta, hisz elég hiányos az öltözete, feltételezem, a zakó alatt nem sok minden van. Ha nem veszi el, úgy azt ledobom az asztalra, nekem már nem kell. Az esélytelenek ábrázatával simítok végig az asztal alján, miközben Seth beszámolóját hallgatom. – Rúnák? – kérdem. ~ Nini, van itt valami!~ bukok le, hogy úgy vegyem szemügyre, azt ami ott van, s operáljam le azt onnan. – Mifélék? Bármit, ami hasz…nos lehet. Mondjuk, ilyeneket. – küzdök meg vagy sem, azzal, amit oda tapasztottak, majd egy székbe kapaszkodva tápászkodok fel. Lerogyva arra, vonom vizsgálat alá a darabot. – Ti szétnéztettek odalent, találtatok valamit a … vízen kívül? – mérem végig őket fél szemmel, majd pillantok a pinceajtó irányába. – Hmm… bebútorozva. Ezt nem hiszem, de talán a fénylény energiája keltette életre. De most már nincs benne. – kelek fel, s sétálok az ajtóhoz, hogy végig simítsam. – De hogyan? – nézek Reyre és Sethre. – Mi van, ha ez a valami, már teljesen eggyé vált a házzal? – vad ötlet, de a mostani világban semmi sem kizárt.
Ha az információk korábban összeérnek, és nem üt ki a mini-apokalipszis a nappaliban, Ophilia a gondolatmenetével biztosan megoldotta volna a széf kinyitását. S voltaképpen az sem lenne akadály, hogy a fémeszköz megpörkölődött, aztán csurom vizessé lett, ha alapvetően nem az elektronika révén működött volna. A modernebb, egyszerű darab elején viszont egy számpanel nyugodott - amíg tönkre nem ment -, nem a jól ismert csavargatós rész, így tehát a heves kisülésnek hála a számkombináció felhasználása tárgytalanná vált. Nem úgy az ötlet, maga, hiszen telekinézissel valóban nem esne nehezükre a zár megnyitása. Csakhogy Markannak más elképzelései vannak; nem a zárszerkezetet birizgálná, hanem egyenest kitépné az ajtót. Meg is próbálkozik vele, amelyhez igazán társakra sincs szükség. Egymagában is képes az ereje arra, hogy kirántsa a helyéről az ajtaját, ami aztán úgy suhan át a szobán, akár egy bumeráng. Nekivágódik először Ophiliának, majd róla lepattanva röppenne tova az ablak irányába, ám onnét eltéríti valami láthatatlan, így visszakanyarodva végül Markan hátsójába csapódva lel végső nyugalomra. Az újabb, kaotikus történést követőn legalább már lehetőségük nyílik a széf belsejét is felfedezni, noha ahhoz közelebb kell menniük a csipkelődő vízben, na meg az ütések utáni kótyagosságot leküzdeniük. Amennyiben bevállalja valamelyikük, egy vastag bőrkötésű naplót fedezhetnek fel a zugban. Már csak az a kérdés, hogyan fogják elolvasni? A kinyitással nem ütköznek akadályba, ám bárhogy meresztgetik a szemüket, a kusza, apró betűs írást még az angyali szemeknek is nehéz olvasni a szobát uraló sötétségben.
Mindeközben a pince rabjai végre felszabadulhatnak, nincs már mágia vagy egyéb, mi visszatarthatná őket, s valóban, a konyha „melege” jót tesz az átfagyott Seth-nek. Megeshet persze, hogy ennél többre is gondolnia kell - vagy Reynának, kié tulajdonképpen a test -, hiszen könnyedén alakulhat apró meghűlésből vajmi komolyabb kórság. Igaz, az sem csoda, hogy testét látva elébb annak az állapotával kapcsolatban rohamozzák meg az elméjét kérdések… Calypso nem zavartatja magát emellett, ugyan a pince sötétjébe nem igazán lát be, azonban a konyhát minden további nélkül felbolygathatja, segítség vagy anélkül. Egyébként is felvilágosítja Seth a lenti állapotokról, kiegészítve azt az elképzeléseivel, szóval nem marad le semmiről. Lényeg a lényeg, a rumlis konyhában ha hétköznapi értelemben vett kincseket nem is talál(nak), azért akad jó néhány dolog. A kredencek egyikében só, bors, egy üveg betonkeménységűre száradt keksz és egy zacskó cukor, míg a fiókokban elszórtan gyufa, zseblámpák, kések, evőeszközök, illetve gyertyák és lejárt nassolni valók - müzli szeletek, cukorkák. A sparhelt üres, legfeljebb korom és por, ami várhat a felnyitójára, ellenben az asztal alján végigtapintva… Eleinte nem érezhet semmit Calypso, ám amikor már éppen feladná, megakadnak ujjai egy bőrtapintású tokféleségben, benne hideg, merev fémmel. Az biztos, hogy nem a bejárat kulcsa a kézbe illő, rövid csővel rendelkező eszköz. S noha közben telik az idő, a pince ajtaja nem csukódik/csapódik be, marad, ahogyan hagyták, élettelenül és öntörvények nélkül.
Odafent továbbra is magányosan térképezi fel a helyiséget Athan, már amennyiben eltekintünk a fénypaca-nő társaságától. - Nos, ha segítesz, én elintézhetem, hogy ne maradj így. Csak neked! - ajánlkozik őszintén a nőszemély, miközben követi a szobában bukdácsolót. - Nektek sosem ártottam, de az a két förmedvény tollas? Megérdemelték, amit kaptak, testük s szellemük révén - fonja karba a kezeit némi sértődöttséggel, aztán némán figyeli a szőkeség további kóválygását. Száját húzza az üres szavak hallatán, mely egyértelmű jelzője, nem veszik komolyan. - Lehetnél velem kedvesebb is - kéri ki magának csöndesen, míg a leviatán körülnéz a szobában, végül megállapodva a parafatábla előtt. Szerencséjére oda több fény ér az ablakból, tehát nagyjából ki tudja venni, mi minden nyugszik a teletűzdelt felületen. A zömük régi, kivágott újságcikk a környéken eltűnt csecsemőkről évtizedekre visszamenőleg, ám akadnak köztük furcsa, kelta szimbólumok, és a nagy sűrűségben bizony ott függ az egész, hiányzó lap a bestiáriumból is. Tündérek, olvasható a tetején. - Nem ismerem, de érzek vele kapcsolatban valami… ismerőset - felel közben a lány, nem tágítva a festmény közeléből. Az asztalon egyébként érintetlen ékszeres dobozok, egér ürülék és néhány lehullott cikk nyugszik, a fiókokban csakugyan mindenféle pipere kellékekkel, legalábbis az egyikben, a másik felében férfi parfümök, arcszeszek lapulnak, illetve egy karóra. - Hogy mondod? - csattan fel hirtelen Athan társasága, hangjában kiérezhető gyűlölettel. - Semmi közös nincsen bennünk! Gyűlölöm őket, az egyik megátalkodott szárnyas zárt be ide… - morogja dühödten, mielőtt el nem lágyulnának vonásai, és oldalra nem pillantana. - Az egyedüli szórakozásom az olyanok, mint ti vagytok - vonogatja meg a vállait.
Nem vágom, mi a tökömért álltam elő az előbb azzal az ostoba ötlettel, hogy majd képes lesz elszívni az ajtó mágiáját. Mintha az agyam nem egészen úgy működne, ahogy kellene. Lehet csak a lány fekete vére zavart be. Vagy a hideg. Vagy az egyre feljebb törő vízszint. Ki tudja. Ma amúgy sem egészen vagyok önmagam. De a kicsike megkérdőjelezhetetlenül követi az utasításaimat, mert nem ismeri a leviatánok határait. A testvéreim már rég megkérdőjelezték volna az épelméjűségemet. Miközben a lány az ajtóval bíbelődik, fura hangokat hallok. És az nem az én hangom az ajtó túlvégéről. Ez valami más. - Jól hallom? - mintha a morgó hang egyenesen az ajtóból jönne. Közelebb merészkedek és fülelni kezdek. Ne csikizz? Mi az, hogy csikiz? A mély dörmögés nevetésbe vált át, ahogy Reyna próbálkozik. És meglepetésemre bejön az egyébként lehetetlenségnek tűnő terv. Meglepettségem az arcomra is kiül. Miféle ház ez, ahol a bútorok élnek??? - Khmm…Szép volt Reyna. És most nyi… - mondanám, hogy nyissa ki az ajtót, de valami állat úgy berúgja, hogy meglepettségemben majdnem hátrazúgok a lépcsőkön. Markan karjaiba kapaszkodom meg, hogy ne érjen el a végzetes baleset. Az orrom alatt szitkozódom egy sort, miközben kölcsöntestem szemei próbálnak alkalmazkodni a fényviszonyokhoz, ám mikor meglátom a saját testem, egészen felderülök. - Reyna. No para, ez az én testem. Nem fog bántani. - jegyzem meg, miközben az említett hős már-már fojtó védelme mögött kilépek a konyhába. A hideg pince után a langyos konyha szinte ajándék. Kezd a kölcsöntest felmelegedni. Be is vágom magam után a pinceajtót. - Ja, a pincesuna. Bezárt minket az a kis szuka, hála neki. - bökök a fejemmel az öcsém testébe zárt Reynára. A gyertyát lepakolom a félig még épen maradt konyhapultra, majd megpördülök a tengelyem körül és rendesen végigmérem önmagam. A nadrágomnál aztán felszalad az egyik szemöldököm. - Ki vagy? És hogy került a zsebembe az a női alsó? - érdeklődöm tőle és bele se merek gondolni, mi történhetett addig idefent, míg én és a kicsike lent szenvedtünk a nyirkos pincében. - A ház el lehet átkozva. Lent a fal tele van megtört pecsétekkel, rúnákkal. Valamit itt elzártak. És az itt élőket vagy bebútorozták vagy teljesen elment az eszem, de az ajtó az előbb azt kérte, hogy ne csikizzük. És Reyna le tudta csapolni. Amúgy mit is keresel te meg? - érdeklődöm a testem birtoklójától.