[You must be registered and logged in to see this image.]Dícsérő szavakra csak apró mosoly szalad arcomra, de lihegek még. Megpihenek Drake karjaiban, de nem akarok sokáig ott időzni, csak egy kicsit. Még nem éltem át iyen kínt. Megfeszül teste,  s utána jelez nekem. Én meg igyekszem megtartani magam, s rá pillantok minden rendben van e, de kérdést nem teszek fel. Hirtelen mozdulattal, s kegyetlenséggel döfi bele a férfiba kését. Fény égeti a szemem így elkapom tekintettem, s még ugyan topogok, de meg meg állok saját lábamon.
- Akkor ezek szerint vége. - Jelentem ki, s pillantok az ajtó fele.
-Köszönöm. - Súgom halkan, erőtlenül. S elindulok kifelé az ajtón.

||Köszönöm a játékot drága!   [You must be registered and logged in to see this link.]||

Látom alaposan kivett belőle az előbbi mutatvány. A küszködést a talpon maradásért. A figyelmemet kivételesen egészében kétfelé tudom osztani: Kaitlyn-re és a kezem alatt szorítva tartott démonra. A fejemben lévő végre hallgat. Leszarom miért. Csak örülök a kusshadásának és ez hozzáad a szék visszarántásának lendületéhez. A festékes tálért el tud nyúlni, át tudja adni még. Az átvételnél nem hezitálok, a lekopott vonalak visszafestését sem odázom. Pár mozdulattal egészítem ki a rajzolatot. Röviden emelem rá a tekintetem az egyiknél.
- Jól bírtad kölyök. – Dőlöngélt. Észrevettem. A beszédnek mindössze ezért adtam helyet: legyen mire fókuszálnia. A kezembe vett eszközöket a körön kívül hagyom. Felállva odalépek hozzá, a hóna alá kapok, azt az egyszerű üzenetet címezve a számára vele, mi szerint megtartom. Pihenhet. Összegyűjtheti némileg az erejét.
Oo-ooo! Igazán bájos. Szerinted melyik van jobb állapotban: a pasas vagy a kislány?
A semmiből vág vissza a Pestis orgánuma. Automatikusan megfeszülök, megszívom a tüdőm levegővel és visszatekintek a nyúzott testre. Csak a benne lévő erő tartja életben.
Te is arra gondolsz, amire én…? Grrr.
Irritáljon bármennyire is a kéretlen dorombolása, be kell ismerjem: igen. Ugyanarra gondolunk mindketten. Finom húzással jelzem Kaitlyn-nek, ha még eszméleténél van, hogy lépnie kell. A procedúrának vége, de nem hagyok befejezetlen ügyet. A tőrt egyesen a mellkasába mártom a férfinak, akiben már csak a démon ordít fel ahogy egy szikra narancsos színével folyik végig halálakor az erekben.

[You must be registered and logged in to see this image.]Drake jelenléte megnyugtat, s arra kényszerít, hogy e álljuljak el. Hiába omlanék nagy és erős karjába, ha nem tehetem mit sem ér. Égett bőr szaga perzseli orrom, s a sikitások vissza folytása nagyobb erővel jár, mint az, hogy saját lábamon meg állhassak.
Négy... három...kettő...egy... számolok vissza hátha sikerül eltalűlnom egyszer, és ez a kis mantra segít. Vége! Drake vissza rántja a démonkát, s festé felé mutat. Erőt veszek magamon s megragadom azt, majd oda nyúljtom hozzá.
"Vége?" Kérdezem magamban, mert szavak formázására még nincs elég erőm, egyre jobban sötétedik minden, s elmosódnak az élek. Kapaszkodom, erősnek kellene lennem, de nem megy. Vagy még is?

A folyamat alatt mindkettejüknek ugyanakkora figyelmet szentelek. A démonnak azért, hogy teljesítse az ukázt, helyes mintát rajzoljon fel a bőrre. Kaitlyn-re azért, hogy miként bírja a kínzást. …mert ez is egyfajta. Emlékeim között nem szerepel őt illető komolyabb sérülés, fizikai trauma. Az edzés önmagában nem készíti fel a folyamatos, soká tartó fájdalomra.
Közelebb megyek a fal támasztéknak használásakor, de nem lépek mellé. Készenlétben állok, ha szüksége van rám és nem bír megállni a saját lábán vagy elviselhetetlenné válna a bőrének égetése. A pecsét befejezéséig nem sok van hátra. Egy perc. Leteltével, a rajzolat teljesnek tekintésével jelzés nélkül rántom hátrébb a támlájánál fogva a széket, vele együtt a porhüvelyében sínylődő démont. Vissza a körbe és amennyiben magánál van Kaitlyn, cselekvőképes állapotban a festéket tartalmazó tálra, ecsetre mutatok a kezem nyúlványaként funkcionáló pengével. A lekopott részleteket vissza kell festeni, szándékomban áll nekem megtenni. Innentől nem sok van hátra; szerinte vajon mi következik?

[You must be registered and logged in to see this image.]Elfordított tekintettem a falat bámulja, túl kiszogálatottan érzem magam, megtörtnek. Démon véres kopése száll el mellettem, majd hallom, ahogyan Drakenek noszogatnia kell baráátunkkat.
Nem kell sok neki, hiszen kellőképpen ki van már, így be adja a derekát, s elvégzi. Mielött elkezdte volna megérintett, hányni tudtam volna, de aztán csak böröm felet hadonált. Elkezdődött az égető érzés, amit nyögéssel viselek, soha semmi nem fájt még ennyire, megcsapja az orromat az égett bőrőm szaga, s felfordul a gyomrom, de tartom magamat.
Egyszer kétszel kiszökig, egy orditás, de elfolytom azt, hiszen nem mutatkozhatok gyengének, de legszívesebben elájulnák a fájdalomtól. kezem a közeli falhoz teszem, s támasztom magam. Félek, hogy elvesztem az eszméletem.

A megütött hangnemet figyelmen kívül hagyom. A hisztivel nem itt, nem most fogok foglalkozni. Ez az ő feladata. Az ő felelőssége. Az ő kötelessége. Saját szemével láthatja a nyúzott démon szórakozását. A szájában felgyülemlett vért majd’ röhögve köpi félre. A szemforgatásával, a sóhajtásával olyan húrokat pedzeget meg, amiket nagyon nem kellene… Eloldozom a démon jobb kezét, a zsebemben lévő kulccsal kinyitom a csuklójára helyezett béklyó zárját. A helyiségben nincs se festék, se tű.
- Égesd a bőrére. – A kés a szavaimat megelőzően feszült a bordái közé. Tapasztaltam a mágiáját. Képes az ukáz elvégzésére. Kaitlyn-nek pedig képesnek kell lennie elviselnie a fájdalmat és az égett húsának szagát.
A fogoly nem emeli azonnal a karját. Az ösztönzéséhez végighúzom a pengét az oldalán. A vágás nem megy mélyre, nincs rá szükség. A tűrőképességével kacérkodik a csiklandozó mozdulat is. Dühösen kapkodja a levegőt, megszívja a fogát és lenyeli a káromkodásának felét. Csak ezután adja be a derekát, tartja a tenyerét a felé tartott bőrfelület elé, hogy a vékony vonalú munkába belekezdjen. Szép lassan, precízen…

[You must be registered and logged in to see this image.]- Jó! - Mondom durván, mit sem érdekelve ki a főnök, amit még abban a pillanatban megbánnok. Érezni, hogy idiótaságom, s zavarom megkökkenti. Égnek emelem a szemem és már húzom fel a pólót. Ha zavarja, ha nem ilyen vagyok. Elpillantok a fallra, s sóhajtok egyet miközben tartom a polót.

A kérdést hallva meg kell állnom a mély lélegzetvételnél. Egynél, nem többnél. A szemforgatás ingerét lenyelem közben. A mellvonal alá mutattam, amit most ismét demonstrálok a könnyebben érthetőség kedvéért. Közel a lengőbordához.
- Csak húzd feljebb. Nem kell teljesen fel. - Nem kell fedetlenné tennie a kebleit... A visszafojtott nevetést megérzem a démonnál, ahogy visszahelyezem a nyakához az élezett kést. Feljebb nyomom az állához jobban domborodjon a gigája. A famarkolattal csapok rá figyelmeztetésként. A kislányos, női zavarát - vagy hogy az istenbe nevezzem az előbbi jelenetben kibukót - változatlan nem értem. Ha volt is, remélem most már elhagyta.

[You must be registered and logged in to see this image.]Penge olyan éles, hogy halom, ahogyan a börrel érintkezik. Mi féle kislányos dolog ez gondolhatná bárki. De nem egyszerű meg villantanom magam. - csupasz felső test kell vagy nem? - Förmedek rá már, hiszen nem hiszem el mit nem ér, ilyenkor gondolkodjon nőként. Nem vagyok szerelmes Drakbe, hiába hiszi ezt Sam, de a tisztelet és az, hogy ő a mesterem valami kötődést ad számomra még is. Most így elő venni kebleim, és mutogatni, hogy nézd ide csapjátok nekem azt a démon szart, köszi elég frusztráló. Démon vizslató tekintette pedig csak jobban idegessé tesz.

Más esetben lehet észrevenném a zavarát, a bizonytalanságát... belegondolnék a meglétébe. A Pestis több, mint két napja folyamatosan tartó zagyválása immunissá tesz ezekre. Fáradt vagyok hozzá. Zsibbadt. Nem. Nem érdekel jelenleg ő felkészültnek érzi-e magát vagy se. Kit lehet mindenre felkészíteni? Senkit.
Magától értetődik a csendben minden számára szükséges párbeszédet lefuttat a fejében. Támogató jellegűt, biztatót, okítót. A figyelmével egy kalap alá veszem, mert a kért anyagok kézhez kapását követően nem nézek rá. Az állkapocs kifeszítését, a kínzás folytatásába temetkeznek a gondolataim. Észre sem veszem erőszakosabban cselekszem, tekintettel nem léve arra a porhüvely egy emberi lelket takar. Valahol mélyre száműzve.
A penge a nyak bőrének feszül. Egy nyelés elég hozzá felsértse a felszínét. A lány majd' tétlenkedő, toporgó várakozását lassan emelkedő szemöldökkel vizslatom. Kérdőn. Leplezett türelmetlenséggel.
- ...hogy? - Felé bökök az állammal. - Húzd feljebb az anyagot. Azon keresztül nem megy. - Nem értem mire gondol. Egyáltalán nem.

[You must be registered and logged in to see this image.]Megfagyott, komoly arca pillant rám. Felkapom a fejem, amikor a mellemről kezd el beszélni. Végül is teljesen igazat tudok neki adni, mert a kezemre még szükségem lesz, de mostvetközést várja? Cska kapkodom a fejem, ahogyan a szobor arc cselekedik, s már adom is a kért dolgokat a kezébe. Rémültségnk itt nincs helye, össze kell szednem magam, s igyekszem azon enni. Lelkem nincs erre felkészülve, de itt vagy vadásszá vállok, vagy elfelejtenek, s nem akarok a sötétségben élni, de talán van bennem ennyi erő, hogy tléljem ezt?
Barátunk vértköpdösve, de bele megy. Drake cselekszik, s elhúzza a férfit, majd előkerül az a fegyver, aminek híre van, mit még csak lesve pillathattam meg, de most itt van elöttem.
- És most? Azt várod, hogy .... - Kimondani se tudom, de arra gondolok, hogy megvillantsam kebleim, s közkivánatra tegyem azt? Ha ezt valaki megtudja, mondjuk Sam .. nekem végem.