Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Chinese town •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Chinese town - Page 3 Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
397
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jún. 19, 2018 9:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


You're my job, you're our hope
Flora & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; ide • Szószám; 970• Zene; why do you want him»
« "The best protection
any woman can have...
is courage»
Ujjaim idegesen kopognak a baseballütő szárán, fogaimmal hol az alsóajkam, hol a rágóm rágcsálom. Magam sem tudom eldönteni, hogy miért és melyiket és mi célból. Vagy a mi célbólt már mondtam? Flora felkészült, ez látszik rajta. El sem tudom képzelni, hogy milyen lehet az élete, a folytonos menekülésbe. Holott jobban ismerem őt, mint azt hinné, vagy mint bárki más. Az elmúlt másfél évben nagyot fordult vele a világ. A nyugodt óráinak a kórházba véget ért. Drake hamar a nyakamba varrta, természetesen nem mondta el, hogy mi célból tette mindezt.
Egyszerűen csak vigyázzak rá. Nem okozohatok sem neki, sem másnak csalódást. Indokaim ennél mégis tovább mennek. Egy ártatlan, csonka család van bajba, fene sem tudja, hogy miért. Vállam fölött egyre többször és többször tekintek hátra. Hallom az idegen autó ajtajának hangját, nehéz bakancsok lépteit, ahogy az ódon lépcsőre nehezkednek.
Nem okozhatok csalódást sem nekik, sem Drakenek. Sem magamnak. Tekintetem akaratlanul is a gyermekre siklik. Akaratlanul jut eszembe, hogy már nekem is lehetne egy. Nem lenne ennyi idős - vagyis de, csak nem nézne ki ennyinek. Nem normális, hogy alig egy év alatt majd tízenkét évet nőtt. Havonta egy hónapot. Fejemet rázom meg, miközben magyarázok nekik. Nem válaszolnak. Feketére mázolt szemhélyeim közé tessékelt íriszeim ezért nagyon is hálásak.
Nem bíznak bennem, nem is értetlenkedem ezek. Sőt, mi több, meg is értem. Ha hozzám törnének be hasonlóan, tudod, hogy ki hinné el, hogy segíteni akarnak. A nőnek és a gyereknek mégsincs túl sok választása. El kell hinniük, hogy csak jót akarok nekik. Sajnos sok választásunk most nincsen. Figyelem, ahogy az apró kezek elrejtik a slusszkulcsot. Figyelnék még be többet is, de az ajtón már robognak is be ketten.
Vigyorogva kacsintok rájuk még egyszer, hogy aztán kifordulva időt nyerjek nekük. Fel sem merül elmémbe, hogy itt hagynának. Túlságosan megbízok bennük, én ismerem őket. Tudom mit esznek, hova mennek, mi a kedvenc daluk, éttermük, parkjuk. Ők ezt nem tudják, ők semmit sem tudnak rólam, csakhogy egy idegen rájuk tört. Én is lehetnék, akik csapdába csalnák őket.
- Ki a bánat vagy te? - mordul rám az egyik, megtorpanva nem sokkal előttem. Persze, nem rám számítottak.
- Te, izé, ez nem volt ott a bárba?
- Mit keresett volna ott?
- Szerintem meg igenis ott volt! - akadékoskodik az egyik. Szívem szerint hatalmasakat pislognék rájuk, elgondolkozva, hogy lehetnek ennyire barmok a démonok, de igazából a kezemre is játszanak is ezzel.
Figyelmeztetés nélkül suhintom meg a baseballütőt. Miért figyelmeztessem őket, hogy kikerüljék? Nincs erre szükségem. Az ehhez hasonlatos nagyszabású beszámolók legfeljebb a régebbi filmekben ért valami értelmet. Azonban ez a valóság, ahol véresen komolyan kell vennünk az életünket. Az arcon talált démon arca enyhén égni kezd, parázslik a bőr a felrótt rúnák alatt. A másik pedig nem tétlenkedik. Lábam emelem, hogy elrúgjam magamtól, mégsem annyira ostobák. Bokámat megfogva rántana közel magához. Egy lépéssel előtte járok, habár megbillenek a platformokon, mégis a levegőbe rúgom magam. Félfordulatot téve rúgom cipőmmel nyakon, Egyik kezemmel a falat támasztva meg, a másikkal a lépcső korlát. Félig kicsavart testem nem akadályozhat meg egy újabb támadásba, mégpedig, hogy fejem hátrahajtva fejeljem le az elsőt. Baseballütőm nem is olyan messzire gurul előlem, utána kapok, ám…
Hajamnál rántanak vissza. Ideges, mérges kiáltás hagyja el torkomat. Féltérdre ereszkedve dőlök enyhén hátra, könyökömet vájva a gazdatest bordái közé. Előrerendülve ugrok az ütőér. A padlón csúszva nem zavartatom magam, hogy a szoknyám már a derekamnál jár, harisnyám több helyen kiszakadt a szálkás paldónak köszönhetően hajam borzosságát kivételesen nem a fésűnek köszönhetem, de! Sminkem még így is makulátlan!
Szóval, a felém közeledő démon felé nyújtva tartom az ütőt, annak alján egy apró gombot nyomok meg és láss csodát… Vaskés áll a szívébe…
- És méghogy ez merőben felesleges… - látom miként égnek szemei, miként porlad semmivé ez a teremtmény.
Amilyen gyorsan csak lehet úgy állok talpra, de lássuk be hátrányból indulok ezekkel a cipőkkel. Megbillenve kapaszkodok bele az ajtófélfába. Bizonytalan léptekkel indulok meg a szobába a nyitott ajtó irányába. Picsába félig van csak nyitva. Hallom a folyosóról hogy a másik démon feltápászkodik. Futva közelítem meg a kijáratot. Kezemmel óvom fejemet, ahogy áttörök az ablakkereten. A másfél méter magas földre gurulva érkezek meg, ezernyi üvegszilánk közé. Végigkarcolja karomat, lábamat, nem vészesen. Féltérdre érkeznék, ha nem lenne most magasságom húsz centivel nagyobb. Ez az átkozott cipő. Felállva egy bokorba próbálom megnyerni az egyensúlyomat. Nyilván tüskés.
Nagy levegőt véve sprintelek az autóm irányába. Láss csodát, ebbe a lábbelibe megy. Az adrenalin csodákra képes, Szoknyámat közbe visszaráncigálom combom közepéig. Az ajtót kicsapva szinte bevetem magam az ülésre és már indítanék is, hacsak…
- A kulcsot! - zihálom a nő felé fordulva. Sürgetem kissé, nem is csoda. Egy démon még alélt állapotban volt, fegyverem legfeljebb a kocsiba van ellen, de inkább húznék el a fenébe innen. Ha megkapom, kapkodva dugom bele az indítóba, elfordítva röfög egyet a motor, lábam a gázpedálra feszül. Döccenve indulunk neki.
A semmiből vágódik a motorháztetőre az égett arcú démon.
- Hogy a rohadt életbe már… - sziszegem orrom alatt. Lükvercbe kapcsolva tolatok vakon hátra. Közbe kezemmel a kesztyűtartóba matatok, ha épp odaférek tőlük. - Hogy én mennyire utálom a fajtájukat. Mondjátok cska, nem vágytok egy kis démonsültre? - próbálom oldani a feszült hangulatot, vigyorogva. Mikor egy apró fiolát megtalálok, hirtelen fékezek le. A nyitott ablakon dobom meg vele a fickót, könnyedén törik rajta ripityára.
Szenteltvíz. Az ajtóba rejtett oldalfiókból pedig gyújtót keresek elő. Latin igéket mormolok az orrom altt, a vihargyújtót meggyújtva dobom azt a motorháztetőre.
Mh, említettem már, hogy az autóm tele van démoncsapdákkal és az biztos?
Előttünk ég semmivé a démon. A gyerek szemét automatikusan eltakarom, ha esetleg nézelődni támadna kedve.
Amikor elporlad, sem pihenek meg. Újra egyenesbe teszem az autót, csikorduló kerekekkel hajtok ki az útra, el innen, el minél messzebb.
- Egy védett helyre viszlek titeket. Olyan elhagyatott, hogy arra még a démonok, meg az angyalok sem járnak - mosolygok Florára biztatóul. - A nevem Natalie - pihegem halkan. Egyik kezemmel megigazítom testemhez tapadó felsőmet, félig felülve leráncigálom újra a szoknyámat. Cipőmtől szívesen megszabadulnék. Majd.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Jún. 16, 2018 10:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Natalie & Flora
Who can say.Where the road goes.Where the day flows.Only time Enya-Only Time  • Credit:
Nem azért nem bízom benned mert nem ismerlek, hanem mert váratlanul bukkantál fel ott, ahol elvileg senki nem keresne. Kérdések tucatját indítottad el a fejemben, melyekre bizonyosan választ fogsz adni, ha biztonságban tudsz majd bennünket. Menekülünk. Megint, és már sokadszorra, és szinte már meg sem lepődöm, arcizmom sem rándul, és rutinosan teszem amire kérsz.Nem egyszer fordult már elő, hogy démonok menekülésnek álcázva hurcoltak magukkal, és pusztán az éberségemnek köszönhettem a menekülést. És persze egy láthatatlannak tűnő erőnek, valakinek, aki mindig figyel a háttérből, és ott van ha szükségem van rá. Te lennél ez? Vagy Drake, akit már Isten tudja mióta nem láttam, híreket pedig egyáltalán nem hallottam felőle….te vagy az első vadásza, hosszú idő óta aki felbukkan. Kezdtem már aggódni, és az az igazság, hogy ha lenne bennem elég kurázsi és bátorság akkor már hamarabb, saját szakállamra tovább álltunk volna innen. De félek. Mindig is féltem, mióta csak várandós lettem a fiammal, mióta csak megszületett, mégsem adnám semmiért azt az érzést, hogy amikor átölelem, akkor szinte érzem az utolsó kis sóhaját is, érzem, hogy nálam nagyobb biztonságban senkinél nem lehet. Egyszerű halandó vagyok csupán, aki sokáig mit sem tudott a nagyhatalmak kisded játékairól, aki Istent úgy képzelte el, hogy kegyelme határtalan, jósága mérhetetlen, hogy szemeivel örökkön lépteinket figyeli, hogy meghallgatja imáinkat. Isten az eredendő jóság és magasztosság. De azon az éjjelen, amikor Peter apja kimenekített a földre varázsolt pokolból, rájöttem, hogy Isten csupán egy játékos, és a világot egy hatalmas sakktáblának tekinti. Ha unatkozik, feldönti a bábukat, és megnézi mik lesznek a következmények.
Még nem jöttem rá, hogy mi célból történik mindez velünk, a kérdéseim vagy éppen az, hogy válaszokat kapjak a történtekre, pedig oly süketen halnak el az égbolt előtt, mintha mindig is zárva lett volna. A világ tökéletesen a feje tetejére állt, már képtelenek vagyunk valamilyen módon legalább ezt a sárbolygót uralni, melyet játszótérnek kaptunk, és tönkretettük….de nem egyedül. Nem mi voltunk egyedül, akik képtelenek voltak tisztelni az életet.
Mikor Peter megszületett, azt gondoltam, hogy az Úr kegyet gyakorol, hogy ajándékul adta őt, később rádöbbentem, hogy ha célja is van vele….azt előttem nagyon is titkolja. De egy valamiről talán elfeledkezett: hogy egy anyának oly erőt adott, amely képes volt civilizációkat a magasba emelni és ledönteni. Egy anyának hatalma van, a szeretet és a ragaszkodás különös egyvelegében fürdőzve oly ereje, amely csak és kizárólag bennünk van. A félelem most is a háttérbe szorul, pedig hidd el, hogy valahol mélyen, apróra kucorogva rettegek. Rettegek tőled, azoktól akik jöhetnek még, rettegek a holnaptól, a következő pillanattól, és rettegek attól, hogy ha elengedem a fiam kezét, soha többé nem tudom megfogni azt.Mindenek előtt a legjobban ettől rettegek. Magamat is csak azért féltem, mert ha nem leszek neki ki lesz képes oly őszintén szeretni és vigyázni rá ahogyan én teszem? Senki. Ebben egyedül nekem van döntő feladatom. Életben kell maradnom, bármi áron. Korábban, a magam egyszerűségében nem számított semmi. A holnap sem számított már talán, maga az élet is csupán múlt velem, az idő végtelen tengerében szinte elveszett az én apró csónakom….hogy fontos lehetek, sosem sejtettem.
Arcul csapott két éve minden amit addig nem tudtam a világról, és pár óra leforgása alatt töményen az arcomba csapták. Azóta sem tudtam feldolgozni, mert nem maradt rá idő, a folytonos rohanásban. Jó lenne megállni….csak egy kicsit. Feltöltődni az emlékekkel, talán sírni is, az sem lenne rossz. Könnytelen napokban fuldoklom, oly jó lenne megkönnyebbülni.
Én bízni akarok benned, hidd el...a külsőd nem számít, és Peter is érzem, hogy szeretné ugyanezt. Mégis védekezünk, ahogyan mindig. Ez marad nekünk. Nem veted a szemünkre, amiért kimondatlanul is hálás vagyok.
Meglep a válaszod Draket illetően, és a döbbenet ami kiül az arcomra, futó másodpercek erejéig árulkodó lehet. Nem erre számítottam. Hogy még ti sem tudjátok hol lehet. Valami nagy baj lehet, érzem, csak éppen fogalmam sincs mi lehet. Tökéletesen megőrülök ebben a fajta tudatlanságban.
Menekülési útvonalak után kutatok, de csupán egy jut eszembe, amelyen át én is menekülnék, ha nem éppen te jössz a segítségemre, hanem magamra lennék utalva. Úgy tűnik azonban, hogy neked egészen másféle elképzeléseid vannak, és csak azért fogadom el, mert tapasztaltabbnak tűnsz. Az apró mosolyod csak egy kicsit enyhíti a bizalmatlanságot bennem, épp csak annyira, hogy elfogadjam az ajánlatodat. Menjünk arra amerre te mondod. Meg fogom tenni, ezt érzed már abból, ahogyan az ezüst pengémet az oldalamon pihenő, és a nadrágomhoz erősített tokba csúsztatom. Nem takarom el, a markolata nyitott marad, hogy bármelyik pillanatban előránthassam, ha kell. A rutin és a szükség megtanított bizonyos dolgokra. Én aki korábban még a konyhai szeletelő késtől is irtóztam, mostanra rákényszerültem erre a különleges szerszámra, amely úgy ontja ki a démonok életét, mintha vajon siklana át a hegye. Ajándék volt….egy nap ott várt az asztalomon, a hozzá tartozó tokban, amelyre rúnákat és védelmi szimbólumokat festettek. Talán csak sejtéseim vannak arról, hogy ki küldhette. A negyedik hónapban jártam Peterrel.
Elkapom a felém dobott slusszkulcsot, melyet Peter apró kezecskéjébe csúsztatok és rázárom az ujjacskáit.
- Vigyázz rá! Fontos! El ne ereszd!- súgom a buksijára, és egy csókot lehelek rá, mielőtt követem az utasításaidat. Nem akarok vitatkozni, vagy ellenállni. Egyrészt, mert az érkezőktől jobban félek mint tőled….másrészt meg, ha kijutok az épületből még mindig eldönthetem, hogy a kocsiddal nélküled távozom a fiammal….vagy megvárlak és megtudom mégis miért éppen most bukkantál fel, és egyáltalán te és a másik két üldözőm honnan tudta, hogy itt vagyunk?
-Vigyázz magadra!- mégis valahogyan olyan egyszerűen és magától értetődően gurulnak le ajkaimról a szavak feléd.Őszintén mondom és őszintén gondolom. Rád nézek, és elkap egy különös érzés, mely az eddigi bizalmatlanság lakatját szinte másodpercek alatt töri ketté.
Ott állunk a fiammal, és várunk, várunk ahogyan kérted, a jelre, hogy indulhassunk. Peter fejét a mellkasomra hajtom, testét az enyémhez szorítom. Kezem a pengémre simul, ösztöneim visszahajtanának hozzád, hogy segíthessek, de amikor lepillantok a fiamra, tudom, hogy jó helyen vagyok. Mellette.
Tested árnyékát figyelem a falon, és amikor meghallom azt a bizonyos szót, szinte belezuhanunk az időbe a fiammal, és előbb őt préselem át az ablakon, majd követem én is. Nem nézek vissza, ahogyan Peternek se engedem, mert nincs rá időnk. A benti zajok arra engednek következtetni, hogy nincs egyszerű dolgod….uralkodom a felébredő segíteni vágyásomon, a nőn, aki egykor voltam, aki nővérként a betegek életéért küzdött és most kioltja bárkiét, aki a fiának ártani akarna.
Rohanunk át az utcán, a túloldal felé. A betonon a lecsapódó éjjeli pára groteszk tükörképét villantja vissza a csillagtalan égboltnak. Lépteink halkan, de sietősen koppannak. Még pár lépés, amikor a ház felől felhallatszik az üvöltésed...aztán csend. A félelem apró gombócot formál a gyomromból. Most értettem meg, hogy ha van valaki akiben ma éjjel megbízhatnánk, te vagy. Mondd, hogy nem késő még!
Kapkodva nyitok ajtót, de a kérésednek most nem teszek eleget, mert a fiammal együtt a hátsó ülésre kucorodunk, olyan apróvá összegörnyedve és lekusshadva amennyire csak lehet. Riadtan kémlelem a házat, és várom mikor bukkansz fel.Próbálok láthatatlan maradni amennyire csak lehet, és feszült aggodalommal hallgatom Peter szapora lélegzetvételeit. Érzem, hogy hozzám hasonlóan fél….hiszen még csak egy apró életke, hiába tűnik külsőleg jóval idősebbnek. Ugyanazt a ragaszkodást látom a tekintetében, amit a születése pillanatában. Óvón ölelem magamhoz, és mantrázom neki ezerszer is akár, hogy nem lesz semmi baj. De én is csak akkor hiszem ezt el, ha látlak téged felbukkani...akár futva, akárhogyan….csak gyere!



reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Chinese town - Page 3 Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
397
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jún. 13, 2018 12:29 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


You're my job, you're our hope
Flora & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; ide • Szószám; 680• Zene; why do you want him»
« "The best protection
any woman can have...
is courage»
A baseball ütőt forgatva a kezembe, rágót csámcsogva sétálok be a nőhöz. Ijedt pillantása nem kerüli el figyelmemet, ezért is fogom mentegetőzésre, de sok időnk nincsen. Kevesebb is, mint azt hinni szerettem volna. Mint mondtam, soha nem pihenhetünk, nem lehet szabadságunk, nem mondhatjuk azt, hogy nem tesszük meg, ami ránk vár. Ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak, ahogy most sem. Egyszerű bútorokkal berendezett lakás ez, nincs benne sok minden.
Az első ijedelem után, azonban látom, hogy a nő felfogja szavaimat és ennek fényében cselekszik. Piros pont neki, hogy nem kezd el akadékoskodni nekem. Azzal is csak az időnk vesztegetnénk. Némán figyelem, ahogy a gyermekhez fordulva beszél, csak nagyra fújom rágógumim. Hangosan pukkan ki, én pedig közelebb lépve megszólalok.
- Ugye tudod, hogy a démonokat általában nem érdekli, hogy nekünk nincs időnk most erre? – pislogok rá nagyokat. Az idő sürget nincs időm kedvesnek lennem, arra sincs időm, hogy mindent elmagyarázzak.
Majd ha már épségben leszünk. Nem kérem, hogy bízzon meg bennem, fordítva én sem tenném meg. Az irónia része azonban, hogy még így is többet tudok róla, mint azt sejtené. Az elmúlt években a kocsim üléséről figyeltem az életét. Ezért is van tele szeméttel, kajás dobozokkal, üres dobozokkal. Lehet előbb kitakarítanom kellett volna, mielőtt eljövök?
Viszont, kérdem én: számítottam én, hogy az estém így fog alakulni? Na ugye, hogy ugye.
Kérdésére félrehajtom a fejemet.
- Az egymillió dolláros kérdés. Ha egyszer előeszi a fene, azon túl, hogy kinyírom a sokadik kérdésem majd ez lesz hozzá – mosolygok rá negédesen. Nem rá haragszom, hanem egyszem főnökömre, aki úgy döntött, hogy felszívódik, mint a kámfor.
Ilyenkor tényleg csak azt kívánom, hogy rohadjon meg. Aztán rohadjon vissza hozzám is, mert nélküle a városnak befellegzett. Így is minden bajom van, hogy a Payne kurvát megállítsam. A nyakamba még ez is, lehet, hogy túl sok lesz.
A hatalmi harcokkal majd foglalkozik, ha visszatér, ez a feladat, sokkal fontosabb. Még akkor is, ha a város veszélybe kerül egy hataloméhes ribanc miatt. Legfeljebb eltöröm a liba lábát, ameddig nem látja és az első gondom le is van tudva.
Az, hogy nem állítana be csak így… Sejtem, hogyha szóltam volna neki, úgy loholna ide, mint egy tökkelütött, vagy találkoznánk valahol félúton, miután kimenekítettem őket. Innen.
- Nagyszerű, ahonnan két kijárat van, ez az egyik, a másik meg a felfelé vezető lépcső. Nem csapdába akarlak csalni titeket, hanem épp kivenni titeket – mosolygok rá barátságosan. Tekintetem gyorsan körbevezetem a szobán, az egyik ablaknál állapodik meg. Majd a túloldalon. Ehhez sétálok oda. – Másszatok ki az ablakon. Nem vagytok magasan, az utcán áll az autóm. De akkor, amikor belépnek. Ketten kell lenniük – hadarom, amilyen gyorsan csak tudom. – Ha azt mondom, hogy Aranyom, akkor másszatok ki, ez azt jelenti, hogy mindketten bent vannak. Akkor senki sem láthat titeket. Ha be is jönnek, elterelésnek a másik oldalit nyitva hagyom…
Húzom fel az ablakot a reteszt kipöckölve onnan. Fejemmel a másik fel intek, közbe kabátom zsebébe nyúlok és odadobom neki a slusszkulcsom.
- Öreg, és rozsdás csotrogány. BNK-6916, nehogy rosszba üljetek. Tedd be a kulcsot az indítóba. Amilyen gyorsan tudok, követlek titeket, biztonságos helyre viszlek titeket, Az anyósülés háttámlája lehajtható, a kicsi megbújhat ott, te pedig dőlj végig az ülésen, kívülről senki se lásson titeket…
Hadarom amilyen gyorsan csak tudom, ugyanis közbe már kopogás nélkül rontanak a házba. Cipőt már nincs időm cserélni. Legyintek a nőnek, hogy jól leszek így. Ezt is fegyverként ki tudom majd használni. Kihasználva az alkalmat suhanok ki a folyosóra feltartva őket – na meg a terepet is felmérve. Csak az egyik van még bent. Rohadt jó.
- Kopogni nem szokás? – forgatom meg kezembe az ütőt, melyre több rúna és pecsét is fel van vésve. Ja és említettem már, hogy vasból van?
Flora csak testem árnyékát láthatja semmi többet. Egy fiolát veszek elő a másik zsebemből kérdés nélkül hajítom a démon irányába, az ütőt emelve pedig annak segítségével töröm szét. Egyenesen az arcába robbantva a szentelt vizet. A háttérben meglátom a másikat…
- Helló Aranyom – vigyorgok rá rosszat sejtően. Azonban még csak most jövök rá, hogy innen nem fogok tudni ablakot zárni. Sebaj, két oldalból majd az egyik felé ösztökélem őket...
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 10, 2018 11:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


Natalie & Flora
Who can say.Where the road goes.Where the day flows.Only time Enya-Only Time  • Credit:
Semmiben sem különbözött a mai azoktól a napoktól, amelyekben az utóbbi két évben éltem.Semmiben sem volt jobb vagy éppen rosszabb és semmiben sem tért el a megszokott félelmekkel terhes óráktól, amikor ezerszer is ellenőriztem az ajtó zárját, vagy éppen kémleltem körül mielőtt egyáltalán a boltba elindultunk volna. Nem mintha azoknak, akik megtalálni vágynak útjukban lennének holmi ajtók. Hogy egyéb módon védenek is bennünket mindemellett, arról nem tudtam semmit, ahogyan arról sem, még mindig….és azóta sem, hogy tulajdonképpen azon túlmenően, hogy Peter egy angyal gyermeke mitől olyan különleges, hogy az életére törnek szüntelen. Miért áll örökös futásból az életünk, miért nincs a világon senkim az egykor volt szeretteim közül, akikre számíthatnék? Miért vadidegenek próbálnak menekíteni egyik helyről a másikra, miért kell örökké csak a fegyverek és kegyetlenség erőivel szembeszállók mögé rejteznünk a fiammal? Mit vétettem a világgal szemben, hogy ez jutott osztályrészül, és Peter mit vétett? Korábban, még sok évvel ezelőtt, ha imádságra adtam a fejem, talán volt bennem egy csöppnyi remény, hogy Isten válaszol majd...vagy legalábbis meghallgat és talán nem hagy magamra. Mostanra már letettem valahol félúton igaz hitemet, és helyette az egyre vészterhesebb fellegeket vonszoló égboltra tekintek, mintha ott, a ködös semmin túl megláthatnám, megkaphatnám a kérdéseimre a választ. Néma a Menny, és csendes a Pokol. Nem hallatszik nesz, túl nagy a zajtalanság.Ha jobban belegondolok évekkel ezelőtt még a tudatlanság vett körül, és naívan szeretném azt gondolni, hogy jobb volt, hogy jobb lenne még most is úgy élni. Hogy apa tekintetében szeretet van, és nem szurokszín félelmet keltő, szinte gyomrot kaparó fenyegetés, hogy a nagyszüleim még élnek, nem látom őket vérben fagyva a saját szemeimmel.Rövid idő leforgása alatt veszítettem el mindenkit, akit a családomnak nevezhettem, barátok híjján pedig az utolsó mentsváramat is. Az angyalt, akitől Peter született.Eltűnt.
A fiam, ez a gyönyörű, barna hajú egy éves csoda, ki külsőségekben mégis olyan mint egy tizenéves kiskamasz, mert gyorsabban növekszik mint bármilyen más gyermek. Többek között ezért is próbálok távol maradni az olyan egyszerű halandóktól, amilyen én is voltam egykor. Mivel lehetne ezt megmagyarázni? Még én magam sem tudom mi történik velünk, csak próbálom a józan eszem megtartásával elfogadni azt.
Peter odabújik hozzám, friss óceán illata van a hajának és én beletemetve az arcomat magamba szívom. Mesét szeretne, mesét az apjáról, arról a bizonyos napról, amikor találkoztunk, arról az elsőről...és utolsóról is egyben. Mintha így akarná őt megőrizni magának, ebből az egyetlen elmondott történetből, melynek szavai ugyanúgy csendülnek hónapok óta, ugyanazzal a lassúsággal mesélem, miközben ujjam védelmező táncot járnak a pihe hajú buksin. Peter a mindenem. Az életem árán is védelmezném, és bármilyen helyzetben magamat tolnám előbbre, csakhogy ő életben maradjon. Nem tudom miért olyan fontos másoknak, de senkinek nem lehet olyan fontos amennyire nekem.
Három hónapja élünk ebben a lakásban, amelyet egy félvér asszony bocsátott a rendelkezésünkre. Mondhatni ez a leghosszabb idő, amit egy helyben töltünk Peter születése óta. Volt idő, amikor egy óra is luxusnak számított, ahogyan akár egy pár nap után megjelent valaki, és már indulnunk is kellett egy újabb helyre. Körültekintően mindig úgy választották meg a helyet számunkra, hogy oda már egyedül mentem a fiammal. Nem akarták a gondolataik között megőrizni azt, hogy pontosan hol is tartózkodunk. Mindenki csak hozzávetőlegesen volt vele tisztában.
Egy ideje már nem akarok feltétlen otthont teremteni, csupán azon a pár négyzetméteren ahol valóban élünk. Egy nagy táska és egy kisebb minden holmink, hogy bármikor könnyebben menjen tovább állni. Ezek minden nap útra készen vannak...sosem tudhatom mikor kell indulni. Hogy milyen élet ez így? Nem is tudom. Néha, amikor már a fiam alszik, és őt figyelem...a mellkasát ahogyan lassan emelkedik és süllyed, fáradtan dörgölve meg az orrnyergem arra jutok, hogy ez tulajdonképpen nem élet. Ez létezés.Létezés, melyben az egyetlen örömet a fiam jelenti.Annyiszor teszem fel a kérdést, talán a semminek, talán valaki meghallja, hogy meddig kell még így rohannunk, hogy mikor és hogyan lesz ennek vége….de ahogyan most a mindent beborító csend oson át a szobán, úgy akkor is éppen ilyen némaság nyeli el a szavaimat.
Wallenberg és az ő vadászai. Jelenleg az egyetlen olyan név, és a hozzá tartozók, akikben feltétel nélkül megbízhatom. Kiépült a bizalom sok évvel ezelőtt, és ez most sem csappant meg. Még ha az angyalok vagy éppen a démonok és egyéb teremtmények között vannak is akik segítenének nekünk, mert ritka helyzetekben vannak ilyenek, még ha nem is vagyok tisztában pontosan az okával, soha nem tudhatom melyik lesz az aki majd elárul….aki felad bennünket, akik az életünkre tör. Sosem lehetek elég éber. Drake mindig ezt hangsúlyozta, meg azt, hogy ha túl nagy a csend, ha túl nagy nyugalom vesz körül, akkor legyek a legóvatosabb.Drake….ahogyan itt kucorgom a szoba legtávolabbi pontjában, a fotelben, ölemben az alvó fiammal, hirtelen hasít belém a gondolat, hogy mennyire régóta nem hallottam felőle, ahogyan másokról sem, akik tőle jöttek. A világ kissé elzárva hevert ideiglenes szállásom falain túl, és csupán néha jutott el hozzám némi információ arról mi zajlik odakint. Mintha minden ami korábban fontos volt, értelmét vesztett badarság lett volna. Civilizáció? Ugyanmár, ostoba gyerekek, lejárt játéka, melyet Isten egy mozdulattal sepert félre. Feltéve ha ő volt….nyilván nem, különben keblére ölelve várná gyermekeit vissza otthonukba.
Az ajtó csapódására megriadok, és felkapom a fejemet. A fotel melletti aprócska éjjeli szekrényről magamhoz veszem a széles ezüst pengémet, és másik, szabad kezemmel Petert ölelem védelmezőn magamhoz. Szinte azonnal megriad álmából és csendesen pillant körbe, aztán kérdőn néz rám.Megvonom a vállam, és mozdulatlanul figyelek, szemmel tartom az egyetlen ajtót, és az egyetlen ablakot, ahol be lehet jönni a helységbe, a kezemben még mindig ott szorongatom a kést. Sok mindenre fel vagyok készülve, de a látványra és az érkezőre biztosan nem.
Hihetném, hogy ez volt veled az első találkozásom, de tudtam, hogy az arcod ismerős valahonnan.Mégsem voltam ebben a helyzetben képes a régi emlékek között felkutatni, hogy hol láttalak már. Végigpillantok rajtad, és a ruhád elég erőteljesen ellentétben áll a szavaiddal. Nem merem kérdezni, hogy honnan jöttél, vagy éppen miért ez a viselet van rajtad….elég gyorsan jövök rá, hogy minden bizonnyal sietősen kellett döntést hoznod, és abból ítélve amilyen csinosan jelentél meg nálam, nem az én megmentésem volt eltervezve mai program gyanánt. Ugyanakkor ezzel még nem győztél meg, ám nem a tiltakozásommal akarom az időt rabolni. Ha valóban veszélyben vagyunk akkor indulnunk kell, nincs vesztegetni való másodpercünk sem, így a pengét lejjebb engedve óvatosan teszem le magam elé Petert, majd szorítom meg a kezét. Némán beszélgetünk. Türkiz és mélykékben táncoló szemeiben látom a kimondatlan kérdést, hogy bízhatunk e benned...és a válaszom, hogy nem. De veled kell mennünk, mert ha mások is üldöznek, ha mások is rájöttek, hogy itt vagyunk, úgy ki kell találni útközben hogyan győződhetem meg arról, hogy valóban az vagy akinek mondod magad, és nem, akkor meg kell szöknünk. Nem először csinálnánk. De első sorban minden gyanún felül kell állnunk.
Bólintok a szavaidra, majd mintegy mellékesen teszem fel a kérdést, miközben a két táskáért nyúlok.
- Wallenberg hogyhogy nem maga jött?- a vállam felett pillantok vissza rád, és egy kérdésben két hazugságot is elrejtettem, pontosabban csúsztatást. Egy:sosem hívom Wallenberg-nek Drake-t és ezt a vadászai is tudják. Kettő: sosem állítana be csak úgy magától még akkor sem ha tudná hol vagyok.Ettől körültekintőbb.
A ház előtt ekkor újabb kocsi áll meg. Látom miként forgatod meg a kezedben a pengét. Megragadom az egyik táskát és Peter hátára adom, az a kisebb, a hátizsák, a másikat az oldalamra kanyarítom. Nem először futunk a homijainkkal.
- Van egy régi étellift a házban, a konyhában. Azon keresztül le tudunk jutni a pincébe.- jegyzem meg neked, miközben a konyha felé mutatok. Közben kezem parányi bölcsőjében felbukkan, majd a zsebemben eltűnik egy kisebb ezüst szín flaska, amit egy megfelelő pillanatban be fogok vetni. Ellened. Tudnom kell, értsd meg tudnom, hogy bízhatok e benned.
- És ott az ajtó mellett van egy kék futócipő...nem a legjobb minőségű, de ahogyan látom egy lábméretünk van, talán jobb lesz ennél.-biccentek a lábadon viselt óriási méretű magas talpú lábbelire. Nem is értem hogy tudtál eddig benne menni.
Ha elfogadod akkor sietve kell magadra rántanod, mert hallani, ahogyan a bejárati ajtónál neszezés indul….itt vannak. Bárkik is azok mennünk kell. Peter kezét megszorítom és magamhoz húzom. A közelemben van a legnagyobb biztonságban. Én az anyja vagyok, nálam jobban senki nem képes szeretni és óvni őt. Senki ebben az egész világmindenségben.



reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Chinese town - Page 3 Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
397
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 10, 2018 2:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


You're my job, you're our hope
Flora & Natalie
──────────── ────────────
« Comment; ide • Szószám; 558 • Zene; why do you want him»
« "The best protection
any woman can have...
is courage»
Egy vadász élete sohasem egyszerű. Soha nem is volt az, soha nem is lesz az. Ugyanis nekünk nincs szabadnapunk, nincs olyan, hogy most kiveszünk egy napot, egy hetet, hogy pihenhessünk. Nem tudhatjuk, hogy mikor futunk bele valamibe, ami veszélyt jelenthet bárkire is nézve.
Így indult el az én mai estém is. Az egyik kedvenc helyi bandám koncertet tart egy föld alatti placcon. Igazán kellemes muszika, nekem való. Ennek apropóján öltöztem fel szűk ruhámba, magassarkú, és magas platformú fehér szandimba. Az utóbbi hetek után igazán rám fért volna egy kis kikapcsolódás. A tükör előtt sminkelve a pillantásom lesiklik az alatta lévő asztalkára. Azon is egy cetlire, melyeket hónapok óta őrzők magamnál. Igazából csak hetek óta, de ezek hónapoknak tűnnek. Keserű szájízzel húzom el ajkamat, olvasva az egyszerű nevet. Kapokodó, robosztus írás. Ezer közül is felismerném. Főleg a nevet. Mégis mit hitt, hogy azok után, hogy eltűnik, majd nem fogom megfigyelni a nőt, akit már évek óta figyelek? Néha nem tudom, hogy Drake ilyen ostoba, vagy csak elmentek neki otthonról.
Lényegtelen is azt hiszem. Most nem ezzel kell foglalkoznom.
Hanem, hogy végre kimulatom magam! Egy füstös, neonfénnyel teli, hangzavaros helyen.
De még csak az első italomig sem tudtam eljutni. A pultnál állva magabiztosan kérem ki az italomat, mikor is megcsapja érzékeny fülemet egy egyszerű diskurzus.
- A gyerek kell nekünk.
- Az anyja a kínai negyedben van. Annak a szukának a kölyke megválthatja a világot. Rohadék…
- Nem. Senki sem figyel rá, mi pedig… - egy pillanatra nézek csak oldalra, annyi időre, hogy láthassam miként sötétülnek el íriszei kátrányfeketére.
Magamba nagyot sóhajtva mondok le a ma esti mulatozástól. Jelenetet nem rendezhetek itt - főleg nem ebben a hacukában. Arról nem is beszélve, hogy semmi sincs nálam, ami segítségével két démonnal tudnék harcolni. Túl sok a civil idelent.
Sóhajom végül felszakad torkomból, hátat fordítva a remek estémnek, leszegett orr-ral lépek ki a szabadba. Beleszimatolok a nyár kellemes illatába. Ilyenkor este viselhető el igazán ez a meleg. Gyors, apró léptekkel - mással nem is tudnék menni - nyitom ki autóm rozoga ajtaját. Csak egy fél percet tökölök az indításával és már sínen is vagyok. Hamarabb fogok ezeknél odaérni - vagyis remélem. A nő tudta nélkül a háza köré pecséteket festettem fel, démon nem tud csakúgy odateleportálni. Angyal már igen. De ezek nem azok voltak.
Csikorduló gumikkal állok meg a ház előtt, az ajtót hangosan csapom be magam után. A platóról kiveszem az egyik baseball ütőt, melyet vasból készítettek - és pár csinos rúnát tartalmaz, na meg kereszteket. Az ajtón csak azért kopogok, hogy tudják jönnek. Nem várom meg, hogy kinyissák, erre nincs időm. Magam nyitok be az épületbe.
- Flora! - kiáltom el magam. Személyesen soha nem találkoztunk még, vagyis… ismertem látásból a kórházból Dylan osztályán dolgozott, de nem rémlik, hogy aznap este is ott lett volna. Régen volt már, annyi idő alatt annyi minden változott, kivéve az, hogy ő maga ápoló maradt, engem pedig többé az épület közelébe sem láttak. Nosztalgiázásra nincs időm, amint megtalálom őket, tipegve, az egyik szobába, széles mosollyal az ajkamon szólok hozzá. Még mielőtt nekem támadna.
- Drake küldött. Úton vannak értetek. Indulni kell. Most! - nyomatékosítom, hogy az időnk véges. Elég bizonytalanul állok lábaimon, de csak azért, mert a mai hacukámat nem harcolásra terveztem. Közben hallom, hogy egy újabb jármű is megérkezik a ház elé.
- És itt is vannak - sóhajtom, megforgatva kezembe a fegyverem.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


Chinese town - Page 3 Tumblr_pt7lne0Ai81smfjeeo1_250

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
397
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 10, 2018 1:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


***
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 17 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 14 vendég :: 1 Bot
• Fajaink száma •
Arkangyal
8/6
Leviatán
8/2
Angyal
6
Démon
14
Bukott Angyal
6
Ember
2
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
8
Nephilim
7