Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• Don's Place •
reveal your secrets

Abaddon


Don's Place - Page 5 Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
356
☩ Rang :
Lovas, a Háború
☩ Play by :
Cam Gigandet
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Május 24, 2018 10:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



The unknown

Ophilia & Abaddon

Music - Who We Want To Be


Érezhető a hirtelen változás ahogy visszatér a felszínre tör a valódi énje, újra Önmaga. Erősebb mint bárki más, tudom, éreztem a saját bőrömön tapasztaltam. Pedig akkor még nem volt ereje teljében még épp csak a termésem dézsmálta odalenn a lélek erdőmben.
Pillanatra nem figyelek míg emésztem szavait, Ramiél, Zephyr a szívét vett, majd gyorsan döntve vetem magam utána a mélybe. Iszonyatos erővel becsapódva érkezem meg, hogy aztán az utcára robogjak sebesen. Nem kell soká keressem és végül akarata ellenére viszem vissza, szavaira mit sem reagálva cipelem fel az emeletre. Nagyot huppan az ágyon míg én gondolataimat gyorsan próbálom rendezni. Figyelem amit mond, természetesen, Őt nem fogom tudni itt tartani fogja meg elmémet a mondat. - Azért egy próbát megér. - Használom az erőm s telekinézissel rántok egyet az ágyon melyen ott pihen éppen, hogy a faltól távolabb kerüljön. Az egyik fiókomban akad régi kréta, megteszi most. Rajzolni kezdek, az ágy köré, egy rúnakör, ismerem a magas mágiát, jóval magasabbat mint azt bárki tudná rólam. Előbb egy teljes kört húzok az ágy köré, majd cirádás kanyarokkal ékesítem tovább a művet körbe ahogy a rúnák felkerülnek sorra, az iskolában használtam hasonlót, a gyerekek körül. - Védőkör. - magyarázom rajzolás közben, már persze ha nem cselekszik közben valamit. Ha nem akkor a végére érve felállok. - Attól véd, hogy kigyere belőle. - A krétát azért átnyújtom neki a végén, hátha akarna még valamit alkotni tudom, hogy ért a varázslathoz Ő is. Azt mondja nem tudja hol van, bólintok, igaza van, talán jobb is, hiszen ha így volna akkor oda menne, hogy felkeresse és befejezze amit elkezdett, mert ezek szerint még Ramiél él, hiszen nem végzett vele, a szavai alapján. - Megkeresem Ramiélt, Te meg próbálj meg a fenekeden maradni. - Erősítem meg, hogy ez a terv, feltalálom magam, eddig is azt tettem. A könyvespolc felé veszem az irányt, mellette a falon két kard pihen keresztbe. Az egyiket leveszem s bőr tokjába helyezem. Bőrdzsekimért nyúlok és azt is magamra öltöm, azon vetem majd át keresztbe a kardszíjat, hogy kényelmes legyen. Kell a látszat, fegyvertelen halandó az utcán túl nagy feltűnést keltene nemde? Míg a polc mellett állok, neki háttal, meglátom a kis tojást amellyel játszott. Megigazítom a kabátom majd érte nyúlok és a kezembe veszem. Végighúzom rajta ujjam, némán szavakkal illetem. Az alján parányi jelkép izzik fel majd el is tűnik. Háttal állok neki így ebből jó esetben mit sem érzékel. Elmosolyodva fordulok féloldalt. - Hogy ne unatkozz. - Dobom felé a kicsiny eszközt mely szépen komótosan hullik éppen a kezébe, már ha nem ügyetlenkedik nagyon, de hát természetfelettiek vagyunk, nem okoz gondot az ilyesmi. Majd az ajtó felé indulok, lépteim ütemesen koppannak a padlón. A kilincsért nyúlok és tárom fel az ajtót, pillanatra állok meg csupán, szeme sarkából felé pillantok, de nem nézek rá, parányit biccentek majd kitárom az ajtót teljesen s mást nem történik akkor távozom s zárom magam mögött. Sietnem kell.
reveal your secrets

Ophilia


Don's Place - Page 5 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
786
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Május 23, 2018 10:59 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


There is no unknown for me
Sin, guilt, neurosis; they are one and the same, the fruit of the tree of knowledge

What I've become



Az elmúlt időszak emlékképei kavarognak bennem. Minden, mit azóta tettem, minden, mit azóta mondtam, mi történt. Rabláncon vergődtem saját elmémbe és nem találtam a kiutat onnan. Láttam, éreztem, amit tettem, mindez mégis oly idegen volt számomra. Nem én voltam, nem lehettem én, ki mindezt végrehajtotta. Nem lehet, hogy ez a sötétség ott élt bennem.
Nem ezért teremtettek.
Az nem lehet, hogy erre képes lehessek.
Az elmém küzdött, harcolt mindez ellen, hasztalannak bizonyult.
Most mégis a sötétség egyik harcosa az, ki képes visszahozni lényem tompa fényét. A koromfekete kátrány, mely lelketlen porhüvelyem jellemzi, lassan tisztul ki, a sötétség mégis ott lappang a háttérbe. Érzem ahogy indaként kíván újra körbefonni, újra magába szippantani.
Harcolni akarok ellene,  mindehhez mégis… kevés vagyok, s mégis kitől kérhetnék segítséget? Képtelenek voltak megtörni a sötétség nyomasztó magányát, mindeddig.
Ő megtette. Ő nem hagyta annyiban.
- Ez… - könnyes szemmel csóválom a fejemet. Nincs ami ellen nem lehetne. - Az ereje sokkal nagyobb már most, mint bárkié is, kit ismertem. Ez nem egyszerű - a sötétség hív, visszaakarna rángatni. Nem, nem lehet itt.
Tudom, hogy mit tennék meg, ha maradnék, és nem. Nem akarok sem neki, sem másnak ártani. Legfőképp neki. Segíteni akar, ezt értékelem, de… Bárki közelébe is legyek, annak csak ártani akarok. El kell tűnnöm. El kell mennem innen, nem maradhatok itt.
Sehol sem. Ha… Ha addig képes lennék egy pecsétet megrajzolni valahol, ahol senki sem találna rám. Akkor talán sikerülne. Ha el tudnám magamat zárni, akkor. De nem, ennyi időm már nincsen.
Gyorsan járnak az agytekervényeim, miközben a lépcsőn rohanok le. Kezem a korlátra simul, lábam néhol megbicsaklik, de most még ez sem zavar. Könnyeim hiába simítom ki szememből az szüntelen újra és újra megtelik.
Különös érzés ezt a saját arcomon tapasztalni. Az első alkalom talán, hogy ily mértékben potyognak.
Elmémet lassan körbefonja a kétségbeesés. Szabadulnom kell, menekülnöm. Önmagamtól, mindenkitől.
Hirtelen vágódik ki a ház üveg ajtaja. Az eső cseppeket először elnyeli a hajam, a ruhám. Érzem, hogy egyre jobban nehezednek. Ujjaim enyhén behajlítva pihennek testem mellett, miközben az út közepére sétálok ki.
~Cassael… Cass… kérlek, segíts. Szükségem van rád.~ Hunyom le a szememet, arcomat az ég felé emelve. Esőcseppek áztatják. Homlokomra hull, onnan folyik alá a halántékomra, szőke tincseim isszák fel. Orrnyergemre, onnan arcomon pásztázik végig. Ajkamra. Államra. Szempilláimon egy-egy pillanatra megpihennek, mielőtt a lejtőkön szánkóznának le.
Könyörgöm a testvéremnek, ki a legfontosabb. Ő képes lenne megvédeni engem, önmagamtól. Ő tudná, hogy mit kell tenni.
~Cass..~ kérem elcsukló hangon, kétségbeesetten. Hallgatok, várom válaszát. Mégsem jön semmi.
Aztán mégis. Meghallom a nevemet, de… Nem testvéremtől. ~Hol vagy?~ kérdezem tőle, mégsem kapok választ. Üresség csak, mi marad hangom után. Fejemet lassan emelem vissza és fordítom a démon irányába. Eső keveredik könnyeimmel, lélektükreim vörösek már. Nem, ne gyere közelebb.
- Ne… - rázom a fejemet. - Ne akard, hogy… - kezdenék bele, de addigra már mögém sétál. hátrálnék, vagy épp előre mennék, de nem enged. Lassúak a reakcióim.
- Ne tedd - tiltakozom továbbra is. - Addig kell eltűnnöm, addig kell elmennem, amíg senkibe sem teszek semmi kárt, tudom, hogy benned nem lehet, de lehet, és Ő tudja, hogy miként lehet, Don… - mégsem tér belátásra. Pár pillanat csupán és újra lakásában vagyunk. Kicsit sem gyengéden ejt le a puha ágyra. Nem telik bele sok idő és víztócsát eresztek magam köré. Most elég csak egyszer fülem mögé túrni rakoncátlan tincseimet. Most ott marad. Csendben hallgatom végig mondandóját.
- Nem érted - rázom meg a fejem, lehajtva azt végül. Nem létezik oly hely jelenleg, ahol biztonságba lehetnék. Tőle. Önmagamtól. - Őt nem fogod tudni itt tartani - sóhajtom halkan. Engem tudna, én belátnám, hogy itt kellene maradnom. Ő nem fog. Az ő dolga más. Újra csak sírás kerülget, miközben sötét gondolatok kezdenek el elárasztani. Újra.
- Nem tudom - rázom meg a fejemet őszintén. - Nem is akarom tudni, ha én tudom, Ő is tudja, és ha Ő tudja… Ő mindent megtesz, hogy elpusztítsa. Addig nem fogok megállni, míg meg nem teszem… - emelem kezem a homlokomra, ekképp csúszva le az ágyon. - Addig kell elzárni, amíg tudod, hogy hol vagyok. Zephyr… Zephyrré fogok válni egy idő után, őt sikerült béklyóba verni. Ott már senkinek sem árthat… Ramiél tudja, akkor ott volt velem - pillantok fel innen rá. Anélkül szabadon sétálhatnék a világba, az pedig…
reveal your secrets

Abaddon


Don's Place - Page 5 Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
356
☩ Rang :
Lovas, a Háború
☩ Play by :
Cam Gigandet
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Május 22, 2018 2:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



The unknown

Ophilia & Abaddon

Music - Who We Want To Be

Kristályosan csillanó parányi pettyekként hull alá a megannyi esőcsepp. Ütemes muzsikát varázsolva a város fölé, a tetőtök dobolva. A régi téglaépületet sem kíméli, csak hamar az utcát is beborítja a szüntelen ostrom. A széles ablakokat tisztára mossa.
Válaszokra tőle ne számítsak, ezúttal sem ad, még csak egy nevet sem képes, hogy kit is akarna megölni, így valóban nehéz lenne segíteni neki. Vékony ujjai a kilincsre kulcsolódnak. Mikor az egésznek nekifogtam, tudtam sokkal nagyobb fába vágom most fejszém mint eddig bármikor, tudtam ezúttal másként kell majd eljárjak. Őszinteség, az egyetlen dolog mire senki nem számít egy démontól, pontosan ez az amit fel kell használjak. Ugyan ki hinné el, hogy igazat mondok bármiben, vagy igazat cselekszem? Pontosan ez volt a lényege minden eddigi cselekedetem. Aztán megjelent Ő, és Ő elhitte, komolyan vette szavaim, hát nem hagyhatom veszni. Pengeélen táncolok minden cselekedettem, de nem mintha ez bármikor is másként lett volna, magát a pokol urát akarom elrakni az útból, itt nincs helye hibázásnak és a végsőkig el kell menni, hogy ha el akarod érni amit akarsz, olyan dolgokig melyeket mások még csupán álmodni sem mernek. Nincs már határ és nincs már visszaút sem "Minden megváltozott". Döntök és cselekszem is. Hirtelen termek mögötte hogy, pecsétet tegyek értelmetlen eszmecserénkre.
Sötétség, koromfekete, átláthatatlan sötétség. Hirtelen robban vakító fény a semmiből, hogy az egészet bejárja, minden zugát bevilágítsa.
Elválik végül a két test, a fény és a sötétség. Szemeit fürkészem melyek könnyekkel teltem fordulnak felém. - Nincs ami ellen ne lehetne, most is épp azt teszed. - Jegyzem meg piciny kis mosollyal magam elé, miszerint nem tud küzdeni ellene, de tud. Már már szemtelen a magabiztosságom, de számára talán éppen ez adhat erőt és biztatást. De többet nem szólok, gondosan figyelem szavait, tekeregnek a fogaskerekek, próbálom összerakni a kirakóst. Szóval még is Amara fertőzte, meg de hát az hogyan lehet? Persze... a "lehetetlen" szó már elmosódott épp néhány perce szögeztem le a dolgot. Elhangzik két név is, Ramiél, őt ismerem, ott volt a tárgyaláson. De a másik mit sem mond nekem, Zephyr aki szíveket tép. Érdekes. Míg próbálom helyrerakni a darabkákat Ő bizony elviharzik s csak a nyitott ajtó marad előttem a következő pillanatban. Parányit rázom meg fejem, ezeken majd később agyalok de ez most nem jó, nagyon nem, nem mehet el. Sikerült kizökkentenem de valami azt súgja nem tart soká. Ha engedem elmenni sosem találom meg és ha a tudását Amara oldalára állítja az bizony igen nagy baj volna. Cselekszem, ismét, mint mindig. Két lépés előre és már vetem is át magam a korlátom, hogy a szögletesen körbe futó lépcső közti üres térben zuhanjak. 6 emeletnyi zuhanás, egy halandó nyilván laposra passzírozódna, de én nem halandó vagyok. Fél térdre érkezve csapódok be a folyosó padlójára, szilánkosra repesztve a járólapot. Öreg volt már amúgy is, nem kár érte. Azonnal felkapom tekintetem előttem pedig az ajtó. Az izmok feszülnek és löknek is előre ahogy kivágom a bejárat fa, vas és üveg hármas házasságából született dupla ajtaját. Gyorsan kapom tekintetem előbb balra majd jobbra, de nem kell soká keressem, az út közepén áll, arcát az ég felé emelve, engedve, hogy egész alakját a kerekedő eső ostromolja. - Ophilia! - Szólítom meg kellő hangerővel, mondhatni kiáltva, hogy a zuhogó esőn át is hallja de vélhetően hasztalan így inkább felé indulok. Hamar odaérek, hacsak addig nem lép meg, de ezt igyekszem elkerülni, ha sikerül akkor már közelről folytatom. - Visszamegyünk, erre most nincs időnk. - Ha nem reagál akkor bizony nem tökölök, mögé lépve kapom fel ahogy van, csurom vizesen, ahogy jómagam sem úsztam meg az égi áldást. Jó esetben nem ellenkezik ha igen az sem érdekel. Mihamarabb vissza megyek az emeletre, fel, vissza a lakásba ott pedig az ágyra teszem / ejtem. Puha, sok baja nem esik, nem hal bele. Pillanatra még összeakad tekintetünk aztán elfordulva tőle pár lépést járkálni kezdek az ablak s az ágy előtt. - Ez a hely biztonságos, senki sem ismeri, akivel bármi kapcsolatba voltam az mind odaveszett vagy általam, vagy Amara megjelenése által, esetleg a pokolba ragadt, senki sem tudja, hogy itt vagyok. - Zárom rövidre gyorsan, jelezve, hogy itt maradhat, vagyis, hogy itt kell maradjon, mondhatjuk úgy, biztonságos. Ő is csak azért talált meg meg keresett és tudta kit is pontosan. Gondolkodnom kell, sietősen. - Szóval Ramiél. - Bólintok magam elé. - Hol találom? - Fordulok felé a kérdéssel végül.

Spoiler:
 
reveal your secrets

Ophilia


Don's Place - Page 5 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
786
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 20, 2018 5:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


There is no unknown for me
Sin, guilt, neurosis; they are one and the same, the fruit of the tree of knowledge


Ennyi önbizalom egyetlen teremtménybe. Miért olyan biztos abban, hogy sikerrel járhat? Akárhogy figyelem egyenes hátát, magabiztos tartását. Nem jut el az agyamig hogyan lehet ebben biztos. Balga dolog, az ekkora önbizalom, ezt neki is tudnia kellene.
- Egy istennel még te sem veheted fel a harcot - a Föld az ő játszótere, ahogy már számtalanszor kifejtettem. Itt senkinek sem volt soha, oly hatalma, hogy képes legyen szembe szállni vele. Ennyire sose volt ostoba, hogy oly ellenséget teremtsen magának, ki végezhetni tudna vele. S ebből adódik, hogyha vele nem tudunk végezni, akkor Amaraval sem. Egyedül biztos, hogy nem.
Egyedül egy egész világ ellen. Nevetséges, senki sem segítené célját. Még azok sem, akik meg akarnák állítani. Szemlátomást senkiben sincs annyi, hogy tegyen is ezért valamit. Lehetetlen.
- Mi köze van a megoldáshoz egy névnek? - rázom meg a fejemet értetlenül. Semmi köze nem kellene, hogy legyen. Csak szórakozik velem, semmi többet nem csinál. Azóta, hogy ismerem, csak szórakozik velem. Kihasznál - noha ezt mindig is sejtettem.
Az én segítségemet elvárja, még akár szó nélkül is, anélkül, hogy ezért bármit elvárnék tőle. Egyetlen egyszer kérem az ő segítségét és akkor sem képes válaszolni nekem.
Minek is jöttem ide? Mibe is reménykedtem valójában?
Hiba volt. Hiba volt idejönnöm, ezt már belátom. Ezért is indulok el nagy elánnal az ajtó irányába, ahol mégis megtorpanok. Még egy utolsó mondat, ennyit kap csak tőlem, én már nyúlik az a kilincs után.
Hallom még hangját az ablak felől. Nem szükséges kikísérnie. Még csak rám sem néznie, ha minden jól megy, többé már úgysem találkozunk.
Ujjaim már elérik a rézgombot, amikor hirtelen mögülem hallom mély baritonját. Reflex szerűen fordulok meg, védekezni esetleges támadása ellen. Hajam, akár a lágy hullám követi mozdulatomat. Mozdulni mégis képtelen vagyok már. Érzem kezét derekamon, minden izmom megfeszül, szabadulni akarván az ismeretlen veszély elől.
Feltekintek rá, ám…
Képtelen vagyok megmozdulni. Szívem mégsem ver hevesen, azt kitépték már, kitágult pupillákkal nézem csak az előttem elmosódó férfi arcát. Akaratlanul mozdulok meg irányába, derekam kissé hátradöntöm. Akaratlan a viszonzás, mely mégis oly helyesnek tűnik. Alig csak pár másodperc az egész, nem csupán, mégis az emlékek megrohamoznak. Az elmúlt időszakokat újra élem, de most visszafelé. Minden tettem, minden cselekedetem.
Mire elenged szemeim könnyel telnek meg.
- Don… - ejteném ki kérdőn nevén, ám hangom elcsuklik. Nagyot nyelve nyerek magamnak némi erőt. - Amara… Nem tudok ellene küzdeni - rázom meg a fejemet. - Megfertőzött és képtelen voltam bármit tenni ellene - érzem, hogy mellkasom hevesen jár fel-alá, nincs már sok időm hátra. Tudom. Érzem. - Ne engedd, hogy Ramiélt megöljem… Kérlek, nem tehetem meg, de nem tudok akarata ellen harcolni - lépek hátra az ajtó irányába, kezemmel az ajtó gombját kutatom. Mennem kell nem maradhatok. Nem maradhatok a közelébe. Senki közelébe. - El kell zárnotok… Zephyr… kitépte a szívemet… - talán itt kezdődött minden? Nem is tudom pontosan. Akkor kellett volna szólnom Ramiélnek, mégsem tettem. Most pedig a megölését akarom annak az egy angyalnak, aki végig mellettem állt. - Kérlek… - nézek Abaddonra segélykérően, könnycseppek áztatják arcomat. A zár halkan kattan én pedig oly gyorsasággal viharzok ki, ahogyan csak tudok. Nem, ebben a városban nem használhatom az erőmet, nem lehet. Nem bukhatok le. Nem akarok ártani senkinek sem.
Amilyen gyorsan csak lehet úgy futok le a lépcsőkön, ki a szabadba, ki az esőbe. Az sem zavar, ha teljesen elázok. Csak állok benne, fejem az én irányába emelve, honnan megváltás már nem érkezik.

reveal your secrets

Abaddon


Don's Place - Page 5 Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
356
☩ Rang :
Lovas, a Háború
☩ Play by :
Cam Gigandet
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 20, 2018 4:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



The unknown

Ophilia & Abaddon

Music - Wicked Game


Könnycseppekként peregnek az esőcseppek, ráérősen hullva alá a magas égből. A távoli óceánt kémlelem melyet az épületek felett átlátva figyelek, előnyös a legfelső emelet ugye. Tartásom továbbra is változatlan, egyes háttal, kezem hátam mögött összefonva, neki háttal. Állítására miszerint egyedül nem sokra fogok menni, ráérősen fordulok meg. - Nem ez volna az első eset. - Húzom fel szemöldököm és hajtom meg kissé a fejem amolyan megerősítés ként, tudja jól, hogy mindig is egymagam dolgoztam, egyedül vittem véghez világot rengető terveket mikről még csak sejtés sem esett, hogy én voltam. Aztán jönnek a további szavak, tagadás, ködösítés, egyenes beszédnek nyomát sem látom. Egyetlen feltett kérdésre sem adott nyílt választ. Mi történt veled Ophilia? Mi történt míg aludtam a napokban. Ismét elfordulva tőle hallgatom további semmit mondó, üres magyarázatát. Ha olyan aprócska volna a kérés - ami lássuk be nem az, "hogyan ölünk Arkot" ez nem az általános iskolai tananyag - akkor nem akarná ennyire és legalább egyetlen kérdésre választ adott volna. De nem tette, csak terelt, nincs már benne a régi egyenesség mi eddig ott élt benne. Az angyal kihalt volna belőle? Nem hinném. - Elég nehéz segíteni úgy, hogy nem tudom ki a célpont, továbbra sem, legalább egy nevet mondhatnál Tündérke. - Jegyzem meg amolyan mellékesen hiszen erre sem adott semmilyen választ. Nagyjából olyan mintha a fallal beszélgetnénk. Rajtam kívül úgy sem tudja senki a módját, aki tudta, már régen elpusztult, s a fegyver, legalább is az egyik fele odalent ragadt a pokolban. Megtanultam már szűrni a mondandókban a lényeget, odafigyelni a részletekre, hiszen az ördög lakik bennük mondják egyesek. Válaszai bár konkrét s egyenes válasszal egyetlen alkalommal sem szolgáltak az elmúlt percek során, még is sokat elárultak nekem. Hogy ki adta a parancsot, nem adott választ, de azt nem tagadta, hogy bárki is adta, tehát van valaki aki irányítja. Aztán egy újabb mondat csapja meg a fülem. "Az egyetlen reményetek Amara ellen" "reményetek" pupilláim tágulnak, majd hirtelen szűkülnek össze kissé, mikor meghallom, így ebben a formában. Ez lehetetlen, megfertőzte volna az elméjét? Lehetetlen, Épp egy angyallal bájcsevegek a pokol egyik hercege létemre... Azt hiszem ez a szó értelmét vesztette az utóbbi időben. Nem zárhatok ki semmilyen lehetőséget, a Viszállyal találkozott, összezavarhatta elméjét Ő is, de ha Amara ültetett magot a fejébe. Abba már bele sem folyok, hogy ha ideje annyira véges ahogy állítja, és bele törődött ahogy azt a megnyilvánulásai mutatják, akkor már nem mindegy, hogy egy Arkot megöl e vagy sem? Úgy is minden elpusztul szerinte, előbb vagy utóbb. Sok sebből vérzik a dolog és épp ezért nem hagyhatom annyiban, vagy is csak látszólag, hamar döntök, s cselekszem is. - Az élet véges... -Kezdek bele, majd egyetlen pillantás alatt válok fekete füsté, hogy aztán a következőben már éppen mögötte manifesztálódjak újra. Itt folytatom mondatom testközelben - ... ne fecséreld. - Zárom be a mondatot se ekkora jó esetben hangom hirtelen közelségére mindenképp megfordult, de időt nem hagyok neki, karom gyorsan mozdul és öleli körbe derekát. Egyetlen határozott mozdulat s ha sikerült meglepnem akkor most újra megteszem, ajkam forr az övére ezzel helyezve pecsétet a történetre. A meglepetés ereje az oldalamon áll, jó esetben. Végtelennek tűnő pillanatok nyúlnak ahogy a Fény és a Sötétség egybeforr, némán egyesül a két test az ajtóban. A távozás pillanata, mely egy új élményt ad az angyalnak. Az eső tompán kopogtat az ablakokon, ütemes dobpergéssel próbálja felhívni magára a figyelmet, hasztalan. Végül engedek, elválunk egyetlen szó nélkül fúrom íriszeim az övébe és karom is enged a szorításból, magam mellé úsztatom. - Még találkozunk. - Szólalok meg végül, menni akart, hát nem tartom vissza.
A kocka fordul, újabb torlasz, sok a dolgom, sérülés ide vagy oda, de tovább nem pihenhetek.

reveal your secrets

Ophilia


Don's Place - Page 5 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
786
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 20, 2018 1:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


There is no unknown for me
Sin, guilt, neurosis; they are one and the same, the fruit of the tree of knowledge


Tűnődve tekintek a férfira. Mitől ennyire magabiztos? Mitől gondolja, hogy Ő egyedül képes lenne véghez vinni, amihez egykoron nem csak a nyolc ark, az Isten, de a négy lovas is kellett? Kevés ő ehhez, mégsem hisz ebben. Miért.
Egy pislogás kíséretében tekintek le a lábai elé, majd vissza rá.
- Egyedül semmire sem fogsz menni. És senki más nem akarja ezt megállítani - ugyan már, hiszen hallhattam a szőke démonnő szavait. Vannak elegen. Egyáltalán nincsenek. Egy démonról tudok, aki küzdeni akarna ez ellen. Az pedig itt áll előttem és reméli, hogy ugyanazt akarom, amit ő.
Akaratam. Egyszer.
Inkább ráhagyom, hogy jobb-e, vagy sem, hogy tudom, ki is ő valójában. Talán foglalkoztat a tudat, már csak a puszta kíváncsiság miatt.
- Miért számítana? Ha Isten akaratát teljesítem, ahhoz nem sok közöd lenne. Ha pedig másét… igazából abban sem. A parancs az akkor is parancs, bárki is adja ezt - egyszerű lénynek teremtettek. Kövessem Uram - ez esetben Úrnőm - parancsát. Ennyi. Ez ilyen egyszerű. Én pedig eleget teszek enne, bármi is legyen ennek az ára.
Bármi is.
Noha annyira balga nem vagyok, hogy könnyűszerrel átadjam a legjobb fegyvert az ellen, ki oldalán harcolok most.
Szavai nem hagynak mély nyomot bennem, csak megerősíti azt az elképzelést, amit róla alkottam. Vág az esze, könnyedén átlát a szitán. Apró félszavakból is össze tudja rakni a kirakóst. Valódi célom mégsem árulom el neki. Csak némán állok és hallgatom, mintegy beleegyezve szavába. Nincs szükség arra, hogy megerősítsem azokat. Ő legalább látja, hogy így van, nem pedig ellenkezni akar.
- Pontosan, segíthetsz. Ennél többet nem szükséges tudnod, releváns ebben az esetben - húzom ki magamat. - De ha nem…
Könnyedén fordítok neki hátat. Az eső cseppjei egyre erőteljesebben veri az ablakot odakint. Még sincs okom itt maradni. Ha nem segít, akkor találok majd mást, aki igen.
Az esőre tett megjegyzései akasztják meg lépteimet, pedig már épp nyúlnék a kilincs után. Szemöldököm értetlenül húzom össze. Milyen frigyről beszél?
- Ne áltasd magad, nem feltétlen csak te tudod, ennek a titkát a démonok körében. Mindössze azért fordultam hozzád, mert tudtam, veled lehet tárgyalni. Egyszerű cserét akartam neked felajánlani - fordulok félig hátra. - A mag titkáról csak ketten tudunk, egyelőre. Nem hiszem, hogy más visszautasítaná ezt az ajánlatot. Más, ki hatalmát szélesíteni akarná, ki fittyet hány arra, hogy talán ez lehetne az egyetlen reményetek Amara ellen - csak enyhén húzom össze a szemöldökömet. Igen. Talán a Viszálynak tökéletes felajánlás lenne a mag. Egyetlen apró információért cserébe. - Az időm véges, fecsérelni nem akarom, ezt talán még te is megérted - fordulok vissza újra az ajtó irányába.

reveal your secrets

Abaddon


Don's Place - Page 5 Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
356
☩ Rang :
Lovas, a Háború
☩ Play by :
Cam Gigandet
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 20, 2018 2:25 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



The unknown

Ophilia & Abaddon

Music - Grave Digger


A Menny, valóban sosem vonzott, már legalább is a vizuális látványa. Ha a Bibliát kérdezed akkor Lucifer éppen azért hozott létre, hogy elpusztítsam azt. Talán igaz a történet, talán nem, mit számít ez jelenleg nemde? "Minden megváltozott" mondta a szőkeség és teljesen igaza van, minden és semmi. - Ezt azért megkérdőjelezném. - Mosolyodom el kijelentésére miszerint egy madár nem csinál nyarat. A lehető legjobb embernek, vagy is démonnak hívja. Élő - vagy talán a létező szó jobban illik - példája vagyok az ellenkezőjének. Nem tudom mi jár a kobakjában, de szavai, viselkedése nem sok jóval kecsegtet. - Hidd el, jobb is így. - Válaszolom röviden arra, hogy nem minden múltbeli alakomról tud. Éppen ezért van még életben, legalább is, ez is egy az okok közül, de ebbe most nem menjünk bele. Érzékelem arcának mozzanatait, pilláinak remegését, ilyen közelről nehéz volna nem észleli lássuk be. De végül szabadul a kutyaszorítóból. Más irány veszek, hogy hagyjam levegőhöz jutni. - Jelenleg, nagyon is számít Ophilia. - Állok immár távolabb ás féloldalast neki. Csupán az után szólalok meg ismét amint a dallam a végéhez ért, megtörve a csendet. Parányit fordulok csak, kezeim hátam mögött összekulcsolva, egyenes háttal állok amint kitekintek a hatalmas, falnyi ablakon. - A kocka perdül, szövetségek születnek és buknak el, úgy ismertelek meg mint akivel a célok közösek, ha az eszközök különböznek is. Szavaid alapján viszont, a Te célod más irányba tévedt. - Magyarázom neki meglátásom. Szavai hallatán enyhén ejtem le fejem elmosolyodva. - Ó persze, hogy csak olyan apró tudás. - Mondom elég egyértelműen átlátszó hangsúllyal, majd folytatom. - Ha olyan apró volna, nem egy ilyen értékes holmiért cserébe kérnéd. Meg aztán ha olyan apró, akkor az is apróság kit akarnál eltenni és miért meg persze kinek parancsára. Nemde? - Az ajánlat több sebből vérzik. De lássuk erre mit lép. - Mond, ki a célpont, segíthetek, Tündérke. - Tündérke, rég hívtam így. Emlékek, tán az egész világon neki van a legtöbb belőle. Eső, parányi mosolyt csal arcomra, parányit bólintok amolyan "Valóban" válasz gyanánt. - Még a természetes megsiratja frigyünket. - Vigyorgok magamba az egészen. Aztán érkezik a kérdés a mag titkáról. További is az ablakot nézem így nem látja amint parányi barázdák keletkeznek homlokomon kérdése hallatán, nem egészen értem szavait. - A mag titka ott van ahol lennie kell, és egyelőre így is marad. - Nem értem miért kéne pusztulnom ha más mond róla bármit is. Az átokról meg nem beszélek, amúgy is abszurdnak tartom s tartottam akkor is, megátkozni egy átkozott lelket. Persze az, hogy nem érdekel nem jelent semmit, attól még bekövetkezhet, történik aminek történni kell. - Majd kiderül ha egyszer úgy lesz. - teszem még hozzá jelezve, nem tudom én sem a választ.

reveal your secrets

Ophilia


Don's Place - Page 5 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
786
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Május 18, 2018 10:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


There is no unknown for me
Sin, guilt, neurosis; they are one and the same, the fruit of the tree of knowledge


Talán mind közöl ez lenne a legmorbidabb. Ha egy démont vonzana a menny, egy angyalt pedig a pokol. Mégis, ahogy rátekintek, be kell vallanom magamnak egy parányit vonz a tudata annak, hogy megismerhessem azt a helyet. Nem titok, hogy zavar a tudatlanság, bárminemű. Még ha őt nem is érdeklik a menny… Engem annál inkább az ellentete. Ezt azt hiszem mégsem most kellene megtárgyalnunk.
- Egy madár nem csinál nyarat. Ahogy egy angyal sem fog soha változást hozni - rázom meg parányit a fejemet. Nem elég ehhez egy angyal. Rajtam kívül ki akart tenni? Mindenki bezárta előttem a képzeletbeli ajtaját. Mindenkinek megvan a maga gondja, a jelenlegi gondja, mely korán sem akkora, mint ami a világunkat jelentette. Senkit sem érdekelt.
Senki sem akart tenni ellene. Belefáradtam, hogy egyedül küzdjek egy olyan ügyért, amit valójában senki sem akar. Hiszen ha bárki is akarná, akkor tenne is érte. Megerőltetné magát. Segítő kezét nyújtotta volna nekem.
Oh, Abaddon, ha pár héttel hamarabb sodor veled újra a sors.
Ami meg is történt, mégsem értem. Ha tudta, hogy ott van a mag, mi pedig ott vagyunk… Sejthette volna, hogy azért megyünk. Akkor miért nem tudta, hogy megtörtük pecsétjeinek hatalmát? Hogy megszereztük?
- Még vannak szürke foltjaim, hogy ki is voltál a földi történelem során - tekintek fel rá, minden kételyemet, ami hirtelen feltör belőlem igyekszem visszazárni magamba.
Miért néz így rám? Miért nem pislog? Ha igen… Egy pillanatra meginogni látszik akaratom, ám erőt veszek magamon. Az első esőcseppek koppanásával remegnek meg újra pilláim, nagy levegőt véve hajtom hátra a fejemet, nehogy lefejeljen.
- Számít egyáltalán? - ugyan már, ha Isten akarata lenne ez, ahhoz semmi köze nem lenne, megállítani nem tudhatna ebben - ha hinnék még benne persze. Ha meg Amaráé… Neki mindenféleképpen csak előny, ha egy rangosabb angyalt megölök. Ettől az ő hatalma erősödne a világban. Vele ellentétben mindenki más, tényleg nem tesz semmit.
De tényleg, számít ez valamit, most?
Sejtem, hogy balladai homállyal megáldott felelete nem minden, amit erről csak mondani tud. Ha kutakodnék elmémbe, ha felmehetnék a mennybe, meglelném rá a megoldást magam is. Csakhogy az idő sürget.
Ajkaimat szólásra nyitnám, ekkor szólal meg az apró zene. Tekintetem inkább levezetem a szerkezetre. Vékony, hosszú ujjaim közrefogják a szerkezetet, szinte megbűvölten nézem a kecses hattyút. Csendben hallgatom a dallamot, régi, ismerős érzések kerítenek hatalmába.
S amikor véget ér. Csend telepszik ránk, mély és nyomasztó. Vállaim enyhén megrázkódnak kérdése hallatán. Kósza pislogás kíséretében vezetem újra tekintetem rá, majd vállai felett a külvilágra.
- Feltűnt már, hogy akárhányszor találkozunk ebbe a városba, mindig esik? - fordulok vissza felé, parányi mosollyal az arcomon. Kezem újra mozdul, az apró doboz halkan koppan a polc fa talpazatán. Újabb tárgyat nem veszek már birtokba, nem ezért jöttem.
- Habár rendkívül élvezném máskor a rejtélyes szavaidat, most a magot ajánlom fel ezért az egy, apró tudásért cserébe - ennyit kérek csak csupán, se nem többet, se nem kevesebbet. Ez egy egészséges ajánlat, úgy vélem. Neki szüksége van rá - ahogy sokan másoknak is. Elvileg ő lenne az őrzője. Ennek jelentenie kellene valamit. Neki. - Sokat gondolkoztam azon, hogyha nem te árulod el a mag titkát, hanem valaki más teszi meg, de a jelenlétedben, akkor is elpusztulnál? - hajtom enyhén oldalra a fejemet, mosolyom továbbra is arcomon terül szét. Egykor derűs és szelíd volt. Az utóbbi vonásait most is hordozza, de köze sincs már hozzá.

reveal your secrets

Abaddon


Don's Place - Page 5 Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
356
☩ Rang :
Lovas, a Háború
☩ Play by :
Cam Gigandet
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Május 18, 2018 8:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



The unknown

Ophilia & Abaddon

Music - The River


Botanikai tanulmányainkat összevetve kiderül, hogy a pokolban valóban morbid végtermékek keletkeznek, de hát ilyen ez, kinek mi ugye. Egyetértőn bólogatok pár aprót, valóban igen más ott minden. - Ahogy a mennyben is vélhetően, valahogy sosem vonzott. - Szögezem le röviden, de talán a biológia órát máskorra kellene napolnak.
- Ez így van, de nem lennék én ha ölbe tett kézzel ülnék és várnám, hogy mi lesz. Ahogy mások teszik mint említetted, és ahogy éppen Te is teszed. - Jegyzem meg a tényt, hogy hiszen éppen azt teszi ő is jelenleg amit oly megvetőn emlegetett néhány perccel ez előtt. - Egy, ami nem egyezik az enyémmel. - Zárom be mondatát azzal a bizonyos egy céllal mit Amara dédelget.
A dallamot halkan dúdolom felé haladva. Csikorognak a tekervények, de végül megvillan a fény. Elégedett mosolyra húznak ajkaim válaszul. - Csodálom, hogy egyáltalán meg lep. - Ő talán ki a legtöbbet tudja, vagy is tudhatja rólam. Ismeri ténykedésem megannyi pontját, jelenlétem, különféle alakom ha nem is közvetlenül. Hirtelen sötétség borul ránk, termetes felhő kebelezi be a napkorongot félhomályt borítva a tájra. Egy kóbor csepp festi meg a fejünk felett méterekkel húzódó tetőablakot. Mozdulatom végül őt is mozgásra késztet, eddig is ellenállása is inkább a dacnak tudható be mintsem végtelen bátorságának. No nem mintha kétségbe vonnám azt, láttam hogy tud kiállni másokért, van benne spiritusz, nem félős fajta. Elgondolkodva lépek hátra mikor szóra nyitja ajkait. Egy szó megcsapta a fülem. - Kinek a parancsát is pontosan? - Kérdezek vissza tényfeltárás céljából s indulok egy néhány lépést oldalvást újra az ablak irányába kitekintve a borúba fordult városra s kikötőre. - Tulajdon Uratok adta meg azt eszközt hozzá, hogy hogyan is lehetséges. - Bököm ki végül a körmönfont mondatot, benne a megáldás ugyan, de lássuk be így még édes kevés. Nem véletlen. Pár lépést megtettem már az ablak felé mikor halk kattanás, majd dallamos, csilingelő zene hangja járja be a termet. Féloldalt fordulok vissza s az én szemeim is a kicsiny eszközre összpontosulnak, némán figyeljük a hattyú táncát és hallgatjuk dallamát. Mikor a dal a végére ér,tekintetem ismét rá emelem. - Melyik fivéredet akarod megölni és miért Ophilia? - Töröm meg a csendet a pengeként száguldó kérdéssel, hangom teljesen nyugodt és kimért továbbra is. A másodikra vélhetően tudom a választ, az imént mondta, parancsot kapott, a kérdés csak az kitől is pontosan.

reveal your secrets

Ophilia


Don's Place - Page 5 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
786
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Május 18, 2018 7:39 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


There is no unknown for me
Sin, guilt, neurosis; they are one and the same, the fruit of the tree of knowledge


Szó, szót követ, téma, témát vált. Így folyik beszélgetésünk göröngyös fonala. Érzem, hogy lassan eljutunk jövetelem valódi okához is. Apró felvezetés ez az, mi kísért valaha is bármilyen tárgyalást. A tudás az agyamban van, Anutemnek igaza volt. Csak fel kell használnom őket, mintha az a sajátom lenne, nem pedig eltanult.
- Végül is, logikus - vonom fel mindkét szemöldököm fejem enyhén félrehajtva, bólintás gyanánt. - Érdekes mi minden más a pokolban - kezdve a régiókkal. Azt legalább már megtudtam, hogy így vannak felosztva. Régiókra. Mindegyik felett egy-egy démon áll, mint a Földön a birodalmak. Nálunk ez teljességgel lehetetlen lett volna bármikor is. Ott mindig egy úr volt. Egyszer Isten… egyszer Gabriel, most pedig mindenhol Amara az Úrnő.
- Ha bármelyikük is így dönt, nem sok lehetőséged lesz ellenkezni ezzel - tekintek rá újra szemem sarkából. Halk sóhaj tör fel belőlem. Nem értem, hogy miért nem értik meg. Nincs sok lehetőségünk velük szembe, lényegében semmi. Ez nem más, mint a predesztináció elve. Semmi több. - Meglepődnél. Azt mondtad találkoztál vele. Akkor pontosan tudod, hogy mennyire nem képes egyetlen érzést sem képviselni. Mennyire higgadt és érdektelen. Egy célja van - mégsem hiszem, hogy sikerrel jár. Saját teremtményeinek sírása nem tudta őt visszahozni, akkor majd pont a testvérének pusztítása fogja?
Addig fogunk szenvedni, addig fog minket kárhoztatni, amíg elő nem kerül. Ez lesz a földi pokol, melyet az elmúlás fog követni.
Gondolatmenetembe tovább is mennék, ha nem hallanék meg egy ismerős dallamot. Fejem rögtön abba az irányba kapom, szemöldököm összevonom. Tudom, hogy ismerős valahonnan, de honnan? Ez a dallam. Hallottam, nem is olyan rég. Abból az időből mégis ködösek az emlékeim.
Végül mégis csak beugrik. Szemeim düllesztve, ajkaimat enyhé széttárva sóhajtok egyetlen egy, egyszerű szót.
- Te? - és ezt a pillanatot választja, amikor is megáll előttem. Nem hátraállok meg tőle, nem mutatok ki félelmet, noha nem létező szívem hevesen dobogna a mellkasomba, ha ott lenne. De nincs ott, így legalább ezzel nem árulom el magamat. Nagy nyelésemet mégsem tudom visszatartani, sem azt a nagy levegőt, melyet még a kérdés utána vettem. Amazt még ki sem engedtem, csak figyelem a felém tornyosulni akaró férfit. Kevésbé veszélyes helyzetben is voltam már, és történt ezalatt sokkal rosszabb dolog is velem.
Mégsem érzem úgy, hogy Don ártani akarna nekem. Nem sugároz magából oly veszélyt, mint azt mondjuk Belial… Hihetetlen, hogy két démon miként tud ennyire különböző lenni.
A magot megleltük végül, nélküle. Szerettem volna még akkor, hogy segítsen, de nem találtam sehol. Nem leltem rá sehol. Igaz akkor még csak hasonló módszereket sem alkalmaztam, mint most.
Kérdésem végül röviden csöppen le ajkaimról, melyet előbb mély csend, majd hirtelen mozdulat követ.
Don közelsége és további közelsége most mégis hátrálásra késztet. Megdöntöm derekamat hátra, nehogy lefejeljen. Félő végleg elfelejtem az okot, újra, amiért itt vagyok. Nem jó dolog az ilyen hosszú várakozás.
- Nem a csodát várom, egyszerű parancsot teljesítek. Mindenkivel ellentétben én elfogadom azt, mi ránk vár és megbékélek vele - valamint előresegítem. Amaranak kellett volna Ramiél nem kapta meg. Továbbra is Don lélektükreibe fúrom az enyémet, mit sem tartva tőle. Kezembe a tojással játszok, végigsimítok minden egyes motívumán.
- De igen. Ez érdekel - felelem neki őszintén, egyenesen, mielőtt még ha értené is, amit mondtam, nem akarná érteni. Véletlenül ekkor nyomok meg egy rejtett gombot a tojáson. A tetejénél nyílik ketté, s halk zene tölti be a kettőnk közötti teret.
Tchaikovsky.
Először veszem le a szemem a démonról és tekintek a kezembe lévő tárgyra. A tojás belsejében egy hófehér hattyú lejti kecses táncát.

reveal your secrets

Abaddon


Don's Place - Page 5 Tenor
☩ Történetem :
☩ Reagok :
356
☩ Rang :
Lovas, a Háború
☩ Play by :
Cam Gigandet
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Május 17, 2018 8:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next



The unknown

Ophilia & Abaddon

Music - The River


Apró kis eszköz a vékony ujjak közt. Figyelmem nem kerüli el amint babrál valamivel. Szavaink célt tévesztett puskagolyókként száguldanak el egymás mellett. Hamar felismerve nem látom értelmét további szócséplésnek. Lépteimmel közeledek felé s ez alatt ő elteszi a kis csecsebecsét közben pedig a lélekfákról kérdez. - Minden levél egy egy lélek, megérdemelten senyvednek. Nem tudták értékelni tulajdon életük, így másnak adnak táptalajt a lehetőségre. - Magyarázom bár ezt jóval mélyebben ki lehetne fejteni lássuk be, s azt hiszen nem is fog elmaradni a szőke kobakból kirobbanó kíváncsiskodó kérdés, szinte biztos vagyok benne. Mondatai eljutnak hozzám, valóban igaza van. - Így van, épp ezért lépek fel ellene, nem akarom hogy bárki kénye kedve szerint csettintgessen és múljak a feledésbe. - Nem kell ekkora erő egyetlen kézbe, főleg nem egy szeszélyes, hisztiző testvérébe. Azért éltem túl eddig is mert képes voltam az alkalmazkodásra, minden helyzetben, hűvös logika, erre van szükség a túléléshez, legalább is nekem. Olykor építettem, hogy aztán rombolhassak. Aztán szavai végül célba érnek, meghallom amit kerestem. Meg nem állok, továbbra is közeledem. - Jól mondod, nem tudnék, Ő sem képes. Tehát amit akar az semmiképp sem józan gondolkodás eredménye. - Jelentem ki a tényt, ezért kell megállítani, hiszen éppen most mondta, nem tudna józanul gondolkodni, ez meg is látszik. Ha tulajdon szavával kimondva sem jut el a tudatáig, de mindegy is.
Kérdő tekintete és maga a kérdés is mosolyt csal orcámra. Halkan dúdolni kezdek s közben az arcát fürkészem továbbra is. A dal pedig ismerős lehet, a tárgyaláson, az öreg keleti férfi, pontosan ezt a dallamot játszotta, hallhatta, hiszen ott volt, csupán egy mellettünk lévő teremben. Találkoztunk is, de ők kint maradtak míg mi négyen beljebb léptünk. De a dal hallható volt odakint is, tompán, de hallható s ki más ha pont Ő nem jegyezne meg mindent? Mikor a dal a végére ér, akkor állok meg éppen előtte. Kezében ekkorra már egy másik eszköz kerül, egy parányi tojás. Nem kerüli el figyelmem. De a hatalmas nyelése sem melyet közeledésem válthatott ki belőle. Tehát tart tőlem, még is ellenáll, erős, helyes. Nincs oka tartani tőlem, de ez jelenleg teljesen lényegtelen. Röviden válaszolok még a dal végén. - A találkozó után indultam felkeresni a magot, mielőtt más leli meg. - A kirakós újabb darabja került a helyére, nagyszerű.
Percekké nyúló néma pillanatok, végül rám tekint és felteszi a kérdést. Mire enyhén előrehajolok, s fejem megdöntve kissé oldalra húzódom keveredek még közelebb. - Ejjha, az előbb még csupán várni akartad a csodát, kényelmesen hátradőlve, s most hirtelen az érdekel, hogyan lehet végezni egy Arkangyallal, eggyel tulajdon társaid közül? - Kérdezek vissza, ne gondolja, hogy ilyen olcsón adom a titkaim, már ha vannak épp, mert arra nincs bizonyossága, hogy valóban rájöttem e hogyan lehetséges. Pedig az igazság az, hogy igen. Tudom, hogyan tehetném el az útból Lucifert, Gabrielt, vagy akár a többit is. Hát ez valóban érdekes.

reveal your secrets

Ophilia


Don's Place - Page 5 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
786
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Május 17, 2018 8:22 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


There is no unknown for me
Sin, guilt, neurosis; they are one and the same, the fruit of the tree of knowledge


Még egy utolsó apró megjegyzést tesz a változásról és akaratlanul is elgondolkozok saját változásomon. Egy ismerős hangot hallok a fejembe, ahogy a nevemen szólít, környezet Egyiptomban, de… Nem. Fejemet megrázom, elmém különös játékot játszik velem, ő sincsen sehol. Ő is csak elhagyott.
- Mármint minden lélek egy fa, vagy minden fán ott csücsülnek a lelkek? - faggatom tovább, ez valahogy továbbra is… elképzelhetetlen számomra, még akkor is, ha már rég elképzeltem. Mégis ez az egész… - Ez kicsit morbid - azt hiszem ezt a szót szokták az ilyenekre használni. Mindeközben a szemöldököm is a magasba szökken, fejem enyhén félrehajtom. Bárhonnan is nézem ez akkor is groteszk. Enyhén rázom csak meg a fejemet, hogy aztán újra minden figyelmem neki szenteljem.
- Nem tudhatjuk, hogy mi vagyunk-e az elsők, akik harcolnak is. Lényegtelen, hogy kell-e neked Isten és Amara, ha úgy döntenek minden erődet bevetheted, akkor is csettintésre fognak eltüntetni mindent, mintha soha nem is létezett volna. Észre sem fogod se te, se senki más venni, hogy mi történt, hogy történt egyáltalán valami - ezt pedig mindenkinek be kell látnia előbb utóbb. Habár ahogy az előbb mondta, mindenki az ellen harcol, ami ellen akar.
Én nem akarok már semmi ellen sem. Egyszerűen csak segíteni akarom a Sötétséget, hogy mi hamarabb véget érjen ez a szenvedés mely jelenleg a világ jelent. Ennyi, ez ilyen egyszerű.
Fejem mégis hitetlenkedve rázom meg, ahogy én sem hallom meg az ő érveléseit, úgy ő sem az enyéimet. Most még azt mondja, hogy tudna alkalmazkodni, de valóban így lenne? Feltehetőleg üldözött faj lenne mind a démon, mind az angyal az emberek szemébe, ha ez véget érne. Ha csak Isten ki nem törli mindenki emlékeit.
Végül is, ez is egy megoldás lehetne tőle és nem is annyira idegen. Hiszen azokról sincs semmi tudásunk, tudásom.
Az iránytűvel a kezembe kapom meg az újabb kérdését. Fejem lassan felemelve emelem tekintetem a férfira, majd vissza az apró szerkezetre.
- Nem csak azért, mert ő akarja - suttogom, szinte magam elé. Fejem aprón megrázom újra csak. - Csak képzeld magad a helyébe. Mi lenne, ha Téged a Pusztítást azért zárnának el… mert pusztítasz? De nem csak évekre, évtizedekre, hanem évezredekre. Egyedül vagy a sötétbe, társaságod nem más, csak a magány, ha ennyi idő után kiszabadulnál te tudnál józanul gondolkodni? De, mint a Pusztítás nem vágynál a bosszúra, azok ellen, akik elzártak? - a legtöbb sötét teremtmény ugyanígy cselekedne. De még tán a legtöbb angyal is, főleg manapság. Bárki lehet álszent, saját dolga, mégsem hiszem, hogy máshogy cselekedne. Senki sem érti meg, még csak segíteni sem akartak soha rajta.
Be kell vallanom, hogy az elejétől fogva sajnálom Őt. Nem igazságos, amit tettek vele.
- Azt hittem, hogy minden démon hasonlóan viselkedne - vonom fel kérdőn a szemöldökömet. De még csak az is lehet, hogy tévedek. Ám ahogy minden angyal Isten talpnyalója - volt - úgy minden démon az ő teremtőjüké.
Persze itt a képletbe belejátszik az is, hogy a démonok könnyedén fordítana mindannak hátat, ami fontos is lehetne nekik. Aminek számítani kellene, nincsenek elveik. A legtöbbnek nincs, csakhogy saját természetét képviselje.
- Te honnan... tudsz erről? Az egésznek titokban kellett volna folynia - ahogy az ő lakhelyének is titokban kellett volna maradnia, mégis itt vagyok. És épp az imént mondta, hogy nemrég járt utána az utóbbi idők eseményeinek. És ugyan épp mi más érdekelte volna, mint az a tárgyalás? Fejemet inkább megrázom, ahogy visszarakom az iránytűt.
Ha tényleg kémeik voltak, akkor… bárhol lehetnek. Kémek. Az angyalok között. Nevetséges ez az egész és még kérdik, hogy miért kell ennek véget vetni? Fenekestül?
Egy újabb érdekes tárgyat kaparintanak meg hosszú, vékony ujjaim. Egy tojás alakú, díszes valamit. Mielőtt még jobban megvizsgálnám, szemem sarkából látom, ahogy Don megmozdul és elindul felém.
Előbb csak felvont szemöldökkel figyelem. Lélektükreim viszonozzák a farkasszemet, annyi különbséggel, hogy az én pilláim olykor megremegnek. Rendületlen tart előre, mégsem mozdulok. Egyenes háttal, merész tekintettel várom, hogy elsodorjon.
Két kezem között az apró tojással. Ujjaim begyével a díszítést tapogatom. Egy pillanatra nagyot nyelek, az ütközés előtt, ami… nem következik be.
Nagy levegőt véve tekintek fel a tőlem nem is annyira magas férfira. Minden bátorságom össze kell szednem, azért, hogy egy lépésnyit se hátráljak meg tőle, noha közelsége eléggé… szokatlan számomra. Démon ily közel… jah de.
- Hogyan lehet megölni egy arkot? - kérdem halkan, felesleges a hangos szó. A nap fénye tompán világít be az ablakon, különös fényt kölcsönözve az előttem álló férfinek. Aki tökéletesen kitakarja az aranyló korongot. Ösztöneim azt súgják, hogy nem fog ártani nekem, csak megfélemlíteni akar. Ő mondta, hogy a segítségemet kéri…
Mégis mennyiszer hittem már ezt, és mennyiszer jártam pórul?
Csakhogy ezúttal nem fogom magam hagyni. Ezért is lehet, hogy merészen tekintek fel rá, nem szakítva meg egy pillanatra sem a szemkontaktust. A mag kell neki, mondhatnám is, hogy ez a végzete, de… Az túl közhelyes lenne.

Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
5 / 7 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 23 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 20 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2