Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Egy eldugott bár •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Cara Pierce


Egy eldugott bár - Page 6 Tumblr_mb699in2Yw1r2368yo1_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
219
☩ Rang :
nincs
☩ Play by :
Olivia Wilde
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Márc. 24, 2020 10:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


☽ Beyond the border

Leonard & Cara
zene: Crossfire  szószám: 753 • Credit:

 


Egészen másképp képzeltem el New Orleanst. Minden vágyam azt volt, hogy végre egyszer eljöhessek New Yorkból és körbe nézhessek a nagyvilágban, de arról senki nem szólt nekem, hogy itt szinte minden ugyanolyan. Nyilván az építészetben vannak eltérések, de ezen kívül lényeges különbséget nem igazán láttam. Az emberek ugyanolyan ruhákban járnak mint New Yorkban, hasonló bárokban pusztítják az agysejtjeiket és ugyanolyan taplók. És miért is jutottam ilyen hamar erre a megállapításra? Anyám még egyszer mesélte – mikor éppen jó kedve volt - hogy úgy jöttek össze apámmal, hogy sétált az utcán, eleredt az eső, apám pedig meglátta őt és felkínálta neki az ernyőjét, hogy ne ázzon el még jobban. Szerintem ez a sztori vagy kamu, vagy az emberek mostanra már kifordultak magukból. Miközben tartottam az eldugott kis bárba, ami az üzleti megbeszélésem helyszínéül szolgált eleredt az eső. Természetesen még messze voltam a célomtól, mert a fuvarom csak a város széléig szólt, szóval mondanom se kell, hogy tisztességesen megáztam. És vajon felajánlotta nekem bárki is az esernyőjét? Hát persze hogy nem. Kaptam néhány megjegyzést az elázott fehér blúzom által kínált látványra, de ezenkívül semmi. Mindenesetre, ha elkapok valami nyavalyát biztos, hogy extra jutalékot számolok fel. Szóval röviden összegezve, nem volt túl jó kedvem, amikor megérkeztem a bárba. Oda cammogtam a pulthoz, és nyomban megszólítottam a csapost.
- Szia. Szeretnék kérni egy forró teát.
– Egy pornó újság nem kéne kis csibe?
– Parancsolsz? – kérdeztem megrökönyödve.
– Vagy iszol, vagy tépés van innen. Ez nem egy szaros kávézó, ahol szürcsölgetheted a teádat és üldögélhetsz a sütikéddel.
Mielőtt vissza válaszoltam volna vettem egy nagy levegőt és elszámoltam magamban háromig. Normál esetben, addig ordítoznék vele, amíg el nem megy a hangom, hogy a tudomására hozzam, melyik testrészébe is helyezze el akkor a teljes kínálatát. De meg kellett őriznem a hidegvéremet, mert nekem ezen a helyen volt találkozóm, és nem dobathattam ki magamat még azelőtt mielőtt nyélbe ütöttem volna az üzletet. Utána már szabadon ereszthetem a ’vadállatot’, de addig vissza kell fogni magamat. Félretettem tehát a büszkeségemet, és jól megfontoltam, hogy mit válaszolok. Persze fejben felemeltem a jutalékom.
– Akkor kérlek légy olyan kedves és adj nekem egy pohár bort. Bármilyen megteszi. – Válaszoltam a legelbűvölőbb műmosolyom kíséretében, majd egy vaskos bankót csúsztattam az asztalra. Akkor vettem észre, hogy a bankjegy egy picit azért megázott. A pultos gondolkodás nélkül a pénzért nyúlt, majd fintorogva, de azért eltette. Végül rövid matatás után már a pultra is tolt egy pohár vörös valamit.
– Tessék.
Nem mondtam már neki inkább semmit, mindkettőnknek jobb volt így, helyette elindultam egy üres asztal felé. Miközben távoztam, tisztán hallottam, hogy a pultos még elmormol egy „hülye picsát”. Úgy csináltam, mintha nem jutott volna hozzám el a hang és a méltóságom maradékát össze kaparva leültem az egyik székre. Igyekeztem a bárban ülők megvető pillantásait is figyelmen kívül hagyni. Mondanom se kell a szolgáltatásaim ára még tovább kúszott felfelé, és ha így folytatódik az este akkor könnyen meg lehet, hogy az üzleti partneremnek nem csak a pénztárcája lesz vékonyabb, hanem még egy jobb egyenes által kiosztott jó éjt puszira is a vendégem lesz. Persze szigorúan valamelyik erősebb kollégám tolmácsolásában.
A kis táskámból elővettem egy barna bőrkötéses naplót. Vagyis hát azt, ami az eső után megmaradt belőle. Az időjárás nem csak a ruházatomat vágta haza, hanem nagyjából mindent, ami nálam volt. Az volt megbeszélve, hogy ezen a helyen találkozom egy fekete inges férfival, akinek fehér nyakkendője lesz. Nekem fehér blúzban kellett jönnöm, és az asztalra kellett raknom egy barna bőrnaplót. Természetesen nem ebben a szerelésben utaztam végig New Yorkból. A megérkezésemet követően volt lehetőségem egy közeli kis lakásba felugrani, hogy rendbe szedjen magam smink, frizura, ruházat és tisztálkodás téren. Az esőt viszont nem vettem számításba, így nincs mit szépíteni rajta, úgy néztem ki, mint egy ázott kutya. A percek teltek, én pedig csak vártam. Unottan néztem körbe a teremben. Kisebb csoportok beszélgettek egymással hűsnek tűnő italok társaságában. Mások egyedül üldögéltek és kis poharak sorakoztak már az asztalaikon. Meg volt egy nagyon kihívóan öltözködő csaj is, aki félreérthetetlen simogatásokkal tudatta egy jól öltözött és nagyon öreg úrral, hogy megkezdődött a párzási időszak. Kis idő után, ami lehet hogy igazából súlyos perceket jelent végül bele kortyoltam a borba. Legalább az rendben volt. Ittam már jobbat is, de a kialakult helyzet után legalább ezzel elégedett lehettem. Sóhajtottam egy nagyot majd az órára pillantottam. Késett. Nem is keveset. Ha én késnék el ennyi utazás után az szerintem azért elfogadható lenne, na de hogy pont egy helyi ne jelenjen meg időben? Nagyon reméltem, hogy lesz magyarázat.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Hell or Heaven


Egy eldugott bár - Page 6 VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1033
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Júl. 08, 2019 4:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


***
Szabad a játéktér
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 25, 2019 11:20 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Fuck You, Chaos
Belial&&Edolie Rose Tattoo  • Credit:
Úgy vélem, hogy az emberek normális világába ez az a helyzet, ahol mindenki jól jár. Én választ nem kapok a kérdésemre, kedvenc démonom pedig elhiheti saját szavait. Cáfolatom nem kapja meg, higgye, hogy zaklatja lelkemet. Képtelenek sokan elhinni, hogy attól, hogy ember voltam, valódi érzéseket képes vagyok táplálni. Más emberek iránt. A hatalom az egyetlen, amely érdekel, de az sem mindegy, hogy melyik hatalom.
Egyetlen dolog van, melyet meg akarok hódítani. A végtelen és zabolázatlan tenger, óceán. A poklot is tekinthetjük annak, mégis elmondhatatlan az a borzadalom, ami azzal járna, hogy annak az ura legyek. Királynője, elnézést. Maradok a seggemen, ahol vagyok.
Kalapomtól és az arcomba lógó hajamtól nem lathajta a szemöldököm miként szökken homlokom közepére.
- Már elnézést, de jelenleg melyikünk is van előnyösebb helyzetbe? - rekedt hangom betölti a teret, majd a nevetésem is. Hagyjam meg hitébe, vagy vitatkozzak vele. - Édesem - kezdek bele. - Mutass egyetlen olyan esetet, amikor pocsék tanácsot adtam neked, esetleg nem volt igazam - vonom meg a vállamat hetykén.
Kétséget képtelen bennem kelteni, ahhoz bennem is lennie kellene. De nincs. Tudom, hogy igazam van, nem jutottam volna el idáig, ilyen kevés idő alatt, ha nem tudnám kiszámítani, hogy minek mi a várható következménye. A kapitányság egyik ismérve. Nem hibáztatom, hogy nem tudja.
- Bocsáss meg - hajtom meg a fejem előtte. - Elfelejtettem, hogy hisztis óvodás vagy és ez nálad komoly, nem szórakozás - emelem rá kék szemeimet, melyben veszélyes fény csillan meg. Pimasz vagyok, az voltam mindig is. Ez hátráltatna? Nem igazán.
Figyelek minden szavára, ami kiesik azon az átkozott ajkakon. Kezemet keresztbe fonom magam előtt. Nem tartom itt sokáig, tenyereim a pultra simulnak, annak támaszkodom, hallgatom, amit mond. Nem sokat teszek hozzá, legfeljebb a vállaimat vonogatom felé.
- Mondj, amit akarsz, a szavaim már csak azért is engem igazolnak, ahol vagyok - vigyorgok rá, mind a harminckét fogammal. Ez nagy szó ám! Hatalmas, hogy megvan mind! Igen, volt időszak, amikor egyik sem volt!
Pimasz egy dolog.
Gyarló vagyok és nincsenek értékeim. Nincs bennem becsület, bajtársiság. Bárkin, bármikor áttaposok, ha arról van szó. Ha meg tudok menekülni, ha előrébb tudok jutni, nem érdekel, hogy ki áll az utamba, a végén úgyis csak egy hulla lesz belőle. Emberből lettem démon, de azt felejti el, hogy ezek a legveszélyesebbek.
Én pontosan tudom, hogy mit akarnak az emberek, mit éreznek, mitől félnek. Ő csak sejtheti.
- A tested elpusztítja - fintorodom el, egyik vállamat pedig felhúzom. Orromban lévő nedvet mélyre szívom. - Emberek nélkül, meg lássuk be… hasznavehetetlen lennél. Sem pokol, sem emberek - ha ennyire nem érdeklik a következmények, akkor engem miért érdekeljen, hogy mi lesz vele?
Próbáltam én értelmet verni belé.
Ez a kraken eleség tényleg le van maradva. Számat egyre jobban tátom el.
- Melyik összefogás érdekel? - kérdezem őszintén, ugyanis… Én egyről sem tudok, amit komolyan is lehetne venni. Tényleg… Oké, elengedem. Ez az ipse totál megőrült. Belebolondult a saját kis téveszméibe. Szörnyű.
- Ne aggódj - vigyorgok szemtelenül felkönyökölve a pultra kettőnk közé. Mérhetetlen önbizalommal áldott meg minket az ég. Ezért is illünk egymáshoz annyira jól. Zsák a foltját, mit? Amíg az érdekeim szolgálja nem hagyom, el de utána? Ő mit tesz ha egyedül marad? - Több leszek, amit te valaha is fel tudnál fogni - vonom össze szemem, a fény újra megvillan tekintetembe.
A levelet elégetem. Sok minden vagyok, de nem futár. Ahhoz nem fizet meg eléggé.
Torkom ragadja, de még mindig csak vigyorgok rá. Egy pillanat csak és a krimó másik végében találom magam. Hátamat erősen ütöm a falba, egy kósza képkeret nyomja meg gerincem. Nevetek. Hangosan, érdesen.
Nyakamat ropogtatom.
- Már tényleg azt hittem, hogy imposztor vagy - a régi balhék. Idegeire megyek, de képtelen lenne nélkülem élni, lássuk be. Kellek neki a szavai ellenére.
A falba kapaszkodva állok fel. Egyszerű mozdulattal vonzom magamhoz a rumos üveget. Kezemet kinyújtva intek megálljt neki, egy pillanatra, nem többre. Csak amíg elég kortyot le nem nyelek. Úgy a fél üveget.
Nem számít arra, hogy megáll. Így, amint elemelem az üveget, hangosan büfögök, majd felhasználom a kocsmába beköltözött növényeket. Indaként fonódnak a férfi lába köré, haladva egyre feljebb, szorítva azokat, a csontjait akarom törni.
- Tudod, hogy a kedvenc hobbim a te bosszantásod és elég jó vagyok benne - húzom fel orromat, fintort képezve arcomon. Újra csak meghajolok, kezeimet széttárom, az üveget nem eresztem.


Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Május 10, 2019 4:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


To: Edolie
For the sinners, To play as saints...



Egy látványosabb szemforgatással jutalmazom a visszakérdezését. Lassan kezdem azt hinni, miszerint én leszek mindenki számára a lexikon és külön órákat kellesz tartanom az emberi motívumokról, sőt azon belül is a mögöttes tartalmakról bár... bár neki tudnia kellene az ilyesféle megjegyzések valódiságát, hiszen emberből lett démon, s nem éppen teremtett egyed, mintsem jó magam. De hát persze, tévednem kell, mert úgy látszik... inkább nem is folytatom ezen elmélkedési kört, ugyanis kezd az idegeimre menni a felesleges kis értelmetlensége. Tehát félretéve ezt a kényelmetlen szituációt; foglalkozunk olyan eshetőségekkel, amik meg is érik a rászánt időt, feltéve, ha nem fordítva sül el a kis játékom, viszont ebben az esetben nem én húzom a rövidebbet, hanem ő. Oh, hogy mily' kár... Áh, dehogy!
- Miért is hallgassak rád, Edolie? - Vonom fel az egyik szemöldökömet. - Jelenleg tudtommal a helyemen élvezheted a kis előnyeidet, hiszen... nem kényszerít senki semmire, de úgy látszik te még egy marék démonkával sem bírsz el... ugyanis nem nehéz ám őket összefogni. - Célzok itt a légiós felállásra, ekként pedig egyértelművé válhat az, miként csupán csak ezzel rendelkezhet helyettem, avagy a nevemben, mert másra... másra sosem fog szert tenni. Nem egy lovas, sőt.. igazából egy senki. S igen, akármilyen fájó tény is lehet a számára; ezt be kell látnia. Ember volt, s egy alku által lett démon, majdan a tanácsadóm, amivel meg kellene elégednie, ehelyett meg kioktat folyton-folyvást. Látványosan nem tetszenek neki dolgok... Oh, várjunk! Ez engem egyáltalán miért is érdekel?! - Szerinted ez szórakozás? - Döntöm oldalra végül a fejemet. - Az is az volt, amikor lelépett tőlünk, s miért is..? Ah, igen, mert nem volt ránk többé szüksége! - Szúrom oda kellő hangsúllyal kiemelten, hogy felfogja végre a szavak hátterét is. Lucifer képes lett volna örökre magunkra hagyni minket, ő meg... azon pampog, miszerint miért nem térek vissza ide; New Orleans-ba? Ne legyen a nevem Viszály, ha nem Káoszt idézek mindenhol és mindenben, nem igaz?!
- Erről szól a démoni lét? - Röhögök rajta egy jó ízűt, miután befejezte a vázolását. - Szerintem a túlélés emberi ösztönből fakad és pusztán a gyávák féltik a létüket; azoknak, akiknek hatalma van... dölyfösek, határozottak és van büszkeségük. - Vonom meg a vállamat, ezzel hasonlóan cselekedve, mint nem régiben ő. - Az, hogy bizonyos opciókban élünk az alkukkal, avagy kénytelenek vagyunk cselekedni, nos nem jelenti egyben azt, miszerint ne lehetne értékrendünk. De nyilván egyikünk sem egyforma, így tedd azt, ami neked jólesik. - Zárom a témakör lényegi tartalmát, ugyanis értelmetlenség a végtelenségig húzni ezt. Ha nem érti meg, akkor az az ő problémája és nem az enyém. Lehet vaksi vagyok és neki tök jó ez... ez a szánalmas kis lézengése a sorsában. Bocsánat, miszerint tartást akartam neki adni, avagy egy kiváló tanácsot.
- Váó... - Tárom szét a karjaimat, ironikus csalódottsággal. - ...tehát így állunk! - Szemlélem helyette inkább a terepet. - Bár remélem, azért tudod, hogy egy golyó nekem... nevetséges. - Mosolyogva tekintek vissza rá, mint, akit nem zavar az a tény, hogy szívesen lelőne és átvenné a helyemet. Szép kis álmokat dédelget; túlságosan is élénkeket -, csak meg ne égesse önmagát, ugyanis az fájna..
Semmi reakciót nem ejtek meg a kis... szerintem hagyjuk ezt szépen, sőt nagyon gyorsan.
- Én tudom azt, hogy élni fogok, ezért nem kell eme ponton ugrálnom, mint neked. - Fűzöm hozzá a mondandójához gúnyosan. - Meg amúgy sem voltam ember sosem... - Húzom el a számat még a feltételezésre is. Az, hogy határokat lépek át, nézeteket szegek meg és ezernyiféle őrültséggel állok elő; nem jelenti azt, miszerint jól teszik, ha lenéznek, mert nem... koránt sem. Számolniuk kellene a következményekkel és azzal, hogy a másik fél is képes lehet arra, amire ők... jelen helyzetben pedig nála hatvanszor erősebb vagyok. Még így is... meggyengülten, ami alapjából a pokol bezártából adódik. Szóval... én a helyében megválogatnám a szavakat.
- Azért fognak össze, nem, hogy elintézzék a Sötétséget? - Teszek fel egy roppantul evidens kérdést. - Illetve... - Mutatok rá egyúttal; egy kedves kis gesztikuláció keretébe zártan. - ...tégy úgy, legalább addig se kell hallgatnom a rikácsolásodat, hanem majd... majd boldogul veled egy szerencsétlen! - Szúrom oda, ezzel ugyanolyan komolyan, mintsem, ahogyan ő mondta ki az ajkacskáin azokat a mondatokat. Még, hogy... nem mindenki ily' mértékben türelmes, mint én, de ugyan nem állítom meg, ha neki más valaki kell; menjen. Ott az ajtó... nyalizzon akárkinek. Aztán majd alakulnak a dolgai..
- Micsoda álomvilágban élsz... - Nevetem el magamat könnyedén. - ...de ne aggódj, kedves, mert sosem leszel, Lovas.. Ahhoz több kell, mintsem, ami Te valaha is leszel. - Kaján vigyorrá változik át a nevetésem, miközben a tekintetem őrültségtől csillog. Hogy dühös vagyok-e? Oh, miként ez megható? Pont annyira, mint.... amennyire érdekel. Semennyire.
Inkább csak figyelem a manőverét, ahogy kettőnk közé emeli a levélt és..
Lángra lobban, elég, a hamu pedig a képembe kerül...
Egyetlen laza mozdulattal törlöm meg az arcomat, ahogy újfent röhögök. Lehet szokatlan tőlem, de teljességgel élvezem az adott helyzetet...
- Tudod... - Csúszok feljebb a pulton, ezzel elkapva őt a hajától fogva és végül így rántom magamhoz. - ...hozzám képest senki vagy; még így is... - Suttogom a fülébe, egészen lenéző hangon. - ...pedig azért eléggé megcsappant az erőnk, nem gondolod? - Az ujjaim a nyakacskájára simítanak, miközben egyre erősebben kulcsolódnak köré. - Velem mersz szórakozni?! - Egyetlen határozott és erős mozdulattal emelem ki a pult mögül, hogy aztán a szemközti falnak repítsem teljes erőből. - A-a-a, kislány... rossz húzás volt ez a részedről! - Ugrom le a fa felületéről, leporolva a ruhámat, s így lépkedve vészjóslóan utána.

▲ music: Army▲ ▲Words: 912▲ ▲Note: -
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Május 03, 2019 9:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Fuck You, Chaos
Belial&&Edolie Rose Tattoo  • Credit:

- Zaklat? - ismétlem meg szavait. Szabad kezemmel nyúlok hátra és tomporom vakarom meg vele. Egy tetű, vagy bolha verhetett tanyát benne. Ki tudja, hogy miket szedtem össze ezektől a mocskoktól a pult alatt.
De számít ez az én esetembe? Akkor sem, amikor éltem és a szervezetem sokkal fogékonyabb volt a betegségekre. Egyszer élünk, nem igaz? Minek pazaroljuk el, vagy vigyázzunk bármire is? Nem úgy akarok meghalni - másodjára - hogy nem élveztem ki mindent. Oh, de nem ám. Jó, nem is igazán fogok meghalni, mert előbb adom el újra a lelkem és újra és még újra. Persze, rettegek a végleges elmúlástól, melyik magára is valamit is adó vadász ne rettegne? Már csak a gondolatába is beleborzongok.
- Csinálj, amit akarsz - vonom meg a vállam. A magam részéről átadtam az üznetet. - Ha rám hallgatnál, amit nem fogsz megtenni, de - emelem fel egyik kezemet, vele pedig a mutatóujjamat. - figyelmeztetlek, Belial. Sokáig nem szórakozhatsz vele is. Csettintéssel teremtett, mennyi időbe telne, hogy el is vegye? - teszem fel inkább csak a költői kérdést.
Az egészségesnek mondható életösztön sincs meg jó, öreg főnökömbe. Szörnyű, mennyire felelőtlen. Menekül ő is a büntetés elől, mégis kinézem belőle, hogy számára ez inkább csak játék, mint valódi komoly…
Ebben különbözünk és mi sem mutatná ez jobban, mint a kifakadása? Nyugodtan szemlélem csak, szemének változását, mimikáját, ahogy egyre idegesebbé válik. Ajkam szegletében megjelenik egy kaján vigyornak apró rándulása. Hallgatom és nem szólok közbe, hadd tombolja csak ki magát.
- Drága Viszályom - kezdek bele a legvégén. - Mit gondolsz, hogy jutottam el idáig? Becsületességgel és értékekkel? Vagy esetleg van büszkeség bennem, esetleg bármiféle értékrendem? Ne röhögtess ki - kacagok fel karcos hangomon. Hogyne. - Az életösztön nálam mindennél erősebb. Ha ez kell, hogy életben maradjak? - vonom meg a vállamat könnyedén, újra. - Kit érdekel, hogy mit adunk cserébe. Erről szól a démoni lét. Alkukat kötünk, velem is megtették, én is megteszem. De ez még nem jelenti azt hogy én nem fogok megtenni bármit, azért, hogy életben maradjak - tekintek végig kedvencnek aligha mondható főnököm, szánakozóan.
Mert az. Ilyenkor szánok minden embert, angyalt, de démont is. Alku. Ez képzi az életünket. Ha az életünket úgy menthetjük meg, hogy alku árán könyörgünk, akkor pont mi, mégis milyen jogon mondunk ellent ellen?
Fintorgok rá. Kezdjem el gyakorolni.
- Hamarabb eresztek golyót az ocsmány fejedbe, minthogy a büszkeségem okozza a halálom. Inkább kinyírlak és a helyedbe lépek, ha nem akarod így a tanácsaimat - közlöm hetykén, közben pedig egy bűzös bombát is elejtek az előbb vakart tomporomból.
Démon vagyok. Nő, de ez most mellékes. Nincsen semmilyen értékrendem. Egy dolog izgat, az arany csillogása, a tengerek hullámai, a vitorla veszítése, a sós víz, a kincs és a hatalom. Az utóbbi kéz a kézben jár. Célomat elérem bármi áron.
Mondom, bármi áron.
Elvicceli a helyzet komolyságát. Így még inkább csak szánakozok rajta.
- Mit is mondtál a szánalom jegyeiról? Tudod, majd akkor papolj nekem, kisapám, majd ha te is akként viselkedsz - húzom el a számat.
A pult mögött állva, újra, öntögetem neki is és magamnak is a rumot. Egy neki, egy nekem. Úgy érzem, hogy ez hosszú és rizikós menet lesz. Éééés, igazam is van.
Mélyről jövő sóhaj szökik fel torkomba.
- Wow. Benned tényleg semmi életösztön, haver - bököm meg kalapom elejét, hogy feljebb pöcköljem. Így jobban rálátok a manusra. Rendben, nekem több ital kell. Egy pohár, még egy. Majd még egy. A világom “békéje” kezd a helyére zökkeni.
- Mégis melyik arkocska intézze el neked? - tekintek rajta végig. - Kezdek benned rohadtul csalódni, lehet inkább démont váltok - jelentem ki, halálosan őszintén. Tényleg kezd megfogalmazódni ez a fejembe, azon túl, hogy inkább kinyírom és átveszem a helyét.
Lássuk be, hogy jobban csinálnám.
- Lehet ezt csinálom. Csatlakozom. Helyetted. Kitúrlak. A helyedről. S mire észbe kapsz azt fogod látni csak, hogy az egész világod darabjaira hullik. Nem leszel már Lucifer kis kedvence, de még mennyire nem, mert én leszek - húzom számat aljas mosolyra. -  Én leszek ott, Én veszem át a rangomat, mert Én leszek, aki bizonyítja neki, hogy jobb vagyok nálad - szemeim mohón villannak meg.
Igazából az ötlet kezd egyre szimpatikusabbá válik. Ha valóban így hozzá, miért ne használnám ki a lehetőséget? Ő nem kér belőle, én annál inkább.
Az életem a tét, de ezen túl meg kell látnom a kínálkozó lehetőséget, amit ő tálcán kínál nekem. S hogy ezt miért mondom el hangosan? Talán remélem, hogy ezzel észhez tér, de ha nem? Nos, akkor köszönjön mindent magának a későbbiekben.
Ujjaim közé rejti a levelet. Én pedig könnyedén csippentem meg őket és a szemünk közé emelem.
- Hogy ezt adjam át? - kérdezem rezzenéstelen arccal. Szempillantásnyi idő és lángba lobban a boríték benne a levél tartalmával. - Ha akarsz valamit, mondd el neki te - fújom arcába a hamukat. - Nem a csicskásod vagyok - jaj dehogynem, de most eléggé mérges vagyok rá. Elfordulok tőle és valami más italt keresek. Mit érdekel engem, hogy felbosszantom?
Jé! Tanulok tőle!


Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 10, 2019 7:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


To: Edolie
For the sinners, To play as saints...



New Orleans egykoron emberektől hemzsegő város volt, akárcsak szinte minden más tájegység a világon. Halandók keltek, s jártak a föld kerekség minden égtájékán, miközben a legnagyobb problémájuk mi magunk lehettünk, mintsem démonok. Alkut kötöttünk velük, kisebb szövetséget egyeztettünk, s lám, lám... egy kis sikerességért cserébe; képesek voltak eladni a lelkük. Mi ez, ha nem haszon, avagy mi ez, ha nem szánalom? Annyira keserves, sőt már-már megtört volt a sorsuk; szinte imádkoztak értünk, s azért, hogy valami sokkal jobbat kapjanak, bár igaz rövid ideig tartott, de élvezték... Ők választottak; nem mi. Ők akarták; saját ajkaikkal ejtették ki a bűvös szavak elfogadásának kísértését. S Mi ezt megadtuk nekik tíz évre; megadtuk nekik egy határozott időre. Tették, amit akartak, éltek, amíg lehetett, aztán pedig egyszerűen csak csatlakoztak a sorainkba. A legtöbbnek azóta halandóról halandóra szállva át változik a teste, a kinézete, a külleme, míg másoknak, akárcsak nekem, nos saját test adatott..
Mostan... a világ a feje tetejére állt; nincsenek alkuk, taktikák, sem pedig kiváltságok. Mi régen jó volt, mára már múlandó értékként szolgál. Hála a drága apró angyalkáknak, mert eltűnt a Nagyfater és viszálykodni kell. Ez pedig szerinted kinek is kedvező, ha nem éppen nekem? Esküszöm olyanok, mintha csak egy szappanopera főszereplőit nézném; Michaela és Gabriela kis csatározása, ahogy vállt vállnak vetve harcolnak; egymás ellen. Két fivér... két ellentét... két szánalmas tollbaba. Számomra nem többek ők, mintsem egy sakktábla játékbábui, kiknek a sorsa ez; kik pontosan engem mozdítanak előre.
Viszály, káosz, zűrzavar...
- Akármennyire is zaklat téged... - Ejtem ki könnyedén. - ...én még attól nem szándékozom és nem is fogok visszatérni Őfelségéhez. - Zárom le ekként, világosan közölve a tényt. Tudom, tudom, tudom... egy gonosz ördögi teremtmény vagyok, így a nem létező lelkemet se hatja meg az, miként Luci bácsi mit akar. Felőlem zsanna-mannát is ígérhet, meg finom cukorkákat, de akkor sem... S tudod, miért nem? Azért, mert én ilyen vagyok. Ellenkezek az összes létező szabállyal, sőt még ez a szó sem szerepel a szótáramban, így hát... mit is kellene betartanom? Na ugye, már te is látod?! Semmit..
- Bárkinek képes volnál könyörögni? - Vonom fel a szemöldökömet enyhe rájátszással. - Első szabály, Edolie, soha, de soha; nem könyörgünk senkinek, érted? - Beszélek hozzá komolyan. - Főként nem, akkor, ha az Én tanácsadóm vagy! Legyen annyi büszkeség benned, mint, ami bennem van! - Bökök felé a mutatóujjammal. - Szóval kezdd el gyakorolni ezt a kis jelenséget, ugyanis nem engedheted meg magadnak a szánalom egyetlen jelét sem! - Világítok rá a tényre, hiszen... oké, démonok vagyunk és bármit megteszünk a céljaink elérésének érdekében, de... könyörögni?! Soha, soha, sőt soha! Azt várja meg akárki, míg én elé állok térden kúszva, mert ez pont akkor következik be, miszerint soha! Ennél azért nagyobb az egóm és sokkalta többek az elvárásaim.
Büszkeség, önbizalom, fényezés...
- Így már egészen nyugtató a helyzet.. - Kezdek el nevetni, ahogy elmeséli mind a két föld alatti élményét. - Bár azt, azért megnéztem volna, miként lengeted nekik nagy hévvel a zászlót. Biztos jó kis pofákat vágtak hozzá... - Mosolygom meg önfeledten a tényt, jót szórakozva rajta. - Mindenesetre nem semmi vagy... - Ingatom a fejemet vigyorogva. Olyan dolgokra képes ez a démon... De hát nem hiába Ő a tanácsadóm! Persze, ezt a a tényt... nem, nem mondanám el sem neki, sem másnak. Lehetne nevezni ezt önelégültségnek is, viszont...
- Igazán jólesik ez a simulékony dicséret... - Válaszolok lazán, mintha a többi szavacskáját meg se hallanám. - ...én, mint a leghatalmasabb démon! - Tűnődöm el néhány rövidke percig, majd csak lazán vállat vonok, mint, aki tisztában sincs a többi szóval, s annak mélyebb tartalmával. Oh, ugyan... hallani hallottam, érteni is értettem.. Szimplán csupán jól esik kötekedni; ezért is lehet az, miszerint a mások idegein való táncolás a főhivatásom, na meg mondhatni; az idegesítő jelenlétem eszményien felemelő.
Figyelem a heves kirohanását, amelyből mi is jön át? Oh, hogy nem érdekel...
- Ahh, már! - Forgatom meg drámai érzékkel a tekintetemet. - Továbbra sem érdekel! - Emelem meg némileg a hangszínem. - Haljon meg mindenki, aki csak akar és akkor mi van? Semmi! - Húzom el a számat. - Majd Lucifer papa és a drága többi arkocska elintézi nekünk, hiszen ez az újabb nagy dobás; mindenki egyesült erővel eltávolítja az összefogás kis keretébe zártan. - Magyarázom neki a naprakész információimat. - Ha meg nem bírsz ölbe tett kézzel várni, akkor csatlakozz! - Mutatok ironikusan az ajtó irányába.
Ezt követően meg csak nézem, ahogy iszik és iszik...
- Milyen cuki vagy... - Vágok rá egy unott pofát; csak, hogy érzékeltessem az izgatottságomat. - De kösz, nem. Van jobb dolgom is, mint, hogy elfogadjam az értékeiket, meg az adottságaikat, sőt bámuljam a poficskájukat, miközben nem tehetek ellenük semmit.. - Fejtem ki neki bővebben az erről alkotott nézeteimet. - Tehát; nem, nem, nem és még mindig; nem! - Hiába akarja ezt, avagy javasolja nekem, de ezek nélkül is megoldhatóak a problémák. Mármint... én minek kellek ehhez a képletbe? Lucifer és a többiek majd szépen megoldják, míg engem ne is vegyenek figyelembe..
Minden létező módon forgatom a szemeimet a beszólása nyomán, ugyanis roppantul megbántja vele a nem létező szívemet...
- Akkor ezt; egy igennek veszem. - Könyvelem el a kérdésemre nem kapott választ, hisz' a nem szólás az egyúttal a beleegyezés egyik formája, nem igaz?! - Aztán meg.. a harmónia arkangyala volt, vagy mi a fene... - Hajolok hozzá közelebb, miközben letekintek rá. - De nyugi, nem miatta vagyok ilyen, kicsike démonkám... - Nézek vele farkasszemet, némileg az íriszeit fürkészve, míg az a lapocska pedig egészen közel kerül az ujjacskáihoz. Szemtelenség vagy sem, de már az övé -, szépen elviszi és odaadja Luciusznak. - Tehát, akkor ezt odaadod a hőn imádott Ördögünknek, én meg... nyaralok tovább valamerre. - Nyúlok az újabb kör rumomért, amit még eddig meg sem ittam. - Persze, ha még szeretnél szidni; nézd, itt vagyok.. - Húzom le egyből a maró hatású alkoholt. Meg se kottyan... mégis mi ez nekem?!

▲ music: Rockstar▲ ▲Words: 974▲ ▲Note: -
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 07, 2019 9:31 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Fuck You, Chaos
Belial&&Edolie Rose Tattoo  • Credit:
Néha annyira, de annyira fárasztó a főnököm, hogy szívesen verném a fejét a falba. Nem, nem is oda. Egykor voltak olyan eszközök a gladiátorokkal borított területeken, ahol egy fatörzsbe ágyaztak szegeket. Ezeket különféle módszerekkel pörgésre ösztökélték, a harcosoknak pedig nem volt más tennivalója, csak az ellenfele mellkasát erőteljesen meglökni, hogy felnyársalja ezekre a törzsekre.
Na én egy ilyenbe verném be a fejét újra és újra.
Esetleg fognám és bezárnám egy kalodába, felakasztanám a hét várbörtön legmélyebb zárkájának falára és csak hagynám, hogy éhen pusztuljon. Ötleteim, hogy miként szabadulnék meg tőle számtalanok. Valóban jól érzékeli bárki: ha nincs itt az a baj, ha itt van az a baj.
- Igen, tudom, képtelen vagy még mindig gondolkozni, de azért ejtsd meg. Vannak fontosabb dolgok még az ő életében is, minthogy örökké haragot tartson. Azt se felejtsd el, hogy ő teremtett téged, szóval pontosan ismer, ha el akarja ásni a csatabárdot neki kell lépnie - vonom meg a vállam. - Egyébként is mi vagyok én, pszichológus? Engem nyaggat, hogy merre vagy már, nem köti az orromra, hogy miért kíván a jobb oldalára - förmedek rá.
Mit képzel, mi vagyok én? Foglalkozok itt kettejük lelki bajával? Talán kellene. De amíg nem hozza úgy a sors, hogy ez érdekeljen engem, addig minek erőltessem meg magamat? Már megint az agyát játssza.
Elmémbe újabb kínzó módszer éled fel. Parázstól terhes börtöncellába zárni. Bárhova lép, bárhova nyúl, tűzforró parazsat talál, mely égeti a talpát, a tenyerét, a bőrét. Nem tud tőle menekülni, a levegőt kapkodja, ám a forróság végett hamarosan légszomjban találja magát. Nem kap levegőt. A forróság égeti a torkát is és lassan az egész bensősége felhólyagosodik. Kínok közepette rogy a padlóra, ahol tovább ég a bőre.
- Ha az érdekem úgy szolgálja - ingatom meg fejemet jobbra és balra, belátva. - Vagyok annyira alaki, hogyha a saját bőröm épségéről lenne szó… Tudnék még térden állva is könyörögni - látom be. Na, mi van? Nem vagyok én szent. Főként nincsenek elveim.
Eléggé egy, miként is fogalmazzák? Álszent dolog a szenteskedés és elveskedés egy démontól. Azt szolgálom és akkor és ott, akit akarok. Aki épp a célomat szolgálja. Ezt még neki is pontosan tudnia kellene. Ezért alkotunk tökéletes párost. Ő kihasznál a saját céljaiért, én a sajátoméért. Egyelőre nem ütközött a két cél egymásba, így megvagyunk egymás mellett.
Szavaimhoz azonban tartom magam.
- Én? - fakad ki belőlem a rekedt röhögés, döbbenet formájában. - Semmiért. A kérdés az, hogy melyik alávaló kalóz ütött le ásóval és ásott el. Az első még az emberi formámba volt - hunyom le a szeme, ismét döntögetve a fejemet. Legyünk pontosak. - A második egy porhüvelynél volt és azt hiszem, hogy világháborús katona volt. Nem tetszett az amcsiknak, hogy horogkeresztes zászlót lengetek a térfelükön - vonom meg hetykén a vállamat. Pedig haláli poén lett volna, ha örömlányként bejutottam volna a táboruk helyszínére.
De hát így bízzon a démon lánya egy csapatt kanos katonára bármit is. Kár, hogy nem tudták, megölni nem nagyon tudnak. Ellenben szerezhettem új gazdatestet. Egy háború idején, lássuk be. Nehéz dolgom volt.
Eközben előadja a sértett kiskutya szerepét, melyre az általa is észrevett színes felhozatalként reagálok.  
- Ha az anyád lennék - teszem elé a poharat, és öntök bele italt - Első napod alkalmából a tengerbe dobtalak volna. A véleményem nekem sem változik. Nem egy hisztis kisgyerek vagy. Elvileg démon. Azt is tartják, hogy a leghatalmasabb, de bárki látna téged így… - a mondatot nem fejezem be, ugyanis kiszórom tanácsaimat és öntögetem serényen számára a barnás, fekete nedűt.
Torkomat sűrűn köszörülöm meg. Rekedtes hangom nem javul, csak még mélyebb lesz, még karcosabb.
Szónoklatom elő adom. A lövés után a pultra csapom a fegyvert: ismét csak csővel felé. Két tenyeremmel támaszkodom újra rajta, mintha el akarnám tolni az irányába.
Szenvtelen arccal szemlélem kifakadását. Ahogy feláll, ahogy ellöki magát. Vele ellentétben én most nyugodtan állok, legfeljebb piszkos körmeim hegyével kopogtatok az ódon falapon. Számtalan gyűrűm nehezen fogja körbe ujjaimat, a mozdulatok hatására halk zeneszóként szólalnak meg.
- Etess meg egy krakennel, könyörgöm - hajtom le a legvégén a fejemet. Újra és újra ezzel jön. - Én esküszöm feldugok egy karót a seggedbe - emelem rá újra a tekintetem. - Nagyokos, ezt próbálom neked megmagyarázni - emelem ezúttal kezemet a homlokomhoz, innen pedig lendülettel mutatok rá, hátha így megérti, hogy mit akarok a csöpp kis fejébe verni.
- Ha nem lesz világ mit fogsz megölni? Ha nem lesz semmi, ha nem leszel te sem? Ha nem veszel erről a szarságról tudomást, azt hiszed, hogy te leszel az egyedüli ki életben marad? Gondokozz már te Luciferbarma - fakadok ki rá, hevesen gesztikulálva.
Én ezt nem bírom. Nekem szükségem van pár pohár italra. Addig nem is folytatom, amíg legalább négy kupicányi maró rum végig nem égeti a torkomat.
- Légy önző, leszarom. Csinálj, amit akarsz, magasról teszek rá. De ha már önző vagy, lennél okosan az. Szerinted nekem ínyemre van, hogy azokkal az álszent tollasokkal kell együttműködni. A hátamon feláll minden szőr. Ha másért nem, azért nyeld le azt a rohadt békát, hogy utána újra vadászhass rájuk. Ha nem teszed, esküszöm, hogy polipok csápját tömöm be minden lyukadba - fenyegetem egyszem főnökömet. Hátha így megérti, hogy mi a nyavalyát is szeretnék tőle.
Szarjon le mindent, úgysem érdekli semmi, magasról teszek rá. De legalább tényleg, úgy lenne önző, hogy saját érdekeit nézi. De még arra is képtelen.
- Mi siklott nálad félre miközben azt a szukát kínoztad? Előtte nem voltál ennyire elmeroggyant - magyarázom neki, fejemmel bökve felé. Direkt nem válaszolok arra, hogy átadom e Lucifernek-e a levelet vagy nem. Még korán sem zártuk le a beszélgetést. S remélem ezt ő is érzékeli még. Tekintetem felemelm rá, számat fintorba húzom, miközben a pultra tehénkedik.


Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Ápr. 05, 2019 2:33 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


To: Edolie
For the sinners, To play as saints...



A démoni létnek van egyféle előnye, amit az angyalok úgymond sosem tapasztalhatnak meg. Most persze mondhatnám azt, miszerint mennyire kár érte, de... akkor egyenesen hazudnék, nem igaz? Ugyanis köztudott azon tény rólam, miként megvetem, sőt már-már rühellem a jelenlétüket. Így ebből adódóan értendő, hogy sosem lesznek a szívem apró csücskei, s ekként az sem lehetséges, miként megsajnáljam a nyamvadt kis létüket. Bár... alapból sincsenek efféle, s fajta érzelmeim, hiszen én magam egy démon vagyok, szóval... ennek az abszurd gondolatmenetnek mi is a valódi értelme?
Gyengén megrázom a fejem, felejtve ezzel az előbbi őrült elmélkedésemet. Egyáltalán... minek is jutnak Ők az eszembe? Vagy...? Na jó, ennek az egésznek tényleg nincsen semmi haszna... maximum arra kiváló, miszerint a végtelenségig kitoljam az idő berkeit, viszont ezenfelül másra nem igazán alkalmazható.. Tehát, ha csak nem kívánom az idegeit feszegetni a szótlanságommal, akkor ideje lesz arra a pontra ugorni, amikor is a jelenben társalgunk, ugyanis ennek a félresiklásnak nem, hogy előnye sincs, de még a tartalmi része is kétséges kérdés..
Figyelem minden vonását, mozdulatát, sőt bármit, amiből csak kivehető is akármi. De nem árul el többet, nem tesz hozzá semmit.. s ha már itt tartunk, akkor egészen érdekes az...
Lucifer miért akarna tőlem bocsánatot kérni? Miért süllyedne le arra a szintre, miszerint... meghunyászkodik, s valami nála alsóbbrendű személytől...?
S íme már megint ugyanott tartunk; a drága Ophilia szövegelésénél, amely ékesen vermet ásott a fejemben, mintha pusztán itt táborozna sátrat állítva.
Idegesítő, röhejes, undorító...
- Mégis ezt.... ezt a momentumot miért hinném el? - Vonom fel a szemöldökömet, mindenféle emberi rájátszás nélkül. - Talán az ördögi vezetőnk megtébolyodott? Vagy most ébredt rá az emberi értékeire? Oh, vagy várj.... - Emelem meg a kezemet, rámutatva a mutatóujjammal. - Már tudom! - Kapom a szám elé a tenyerem. - Az angyali énje tán új színekbe öltözött?! - Forgatom meg drámaian a szemeimet, visszaejtve magam mellé a karom. - Mert, ha ez így van, akkor igazán csalódott vagyok... - Húzom el a szám. - Te mikor kérnél bocsánatot bárkitől is? Bár... azok után, hogy a kis testvérét kínoztam éveken keresztül... - Hangosan töprengek egy félpillanatig. - ...be kell látnom Ő sem különb. Angyal... egy közülük! - Sóhajtok egy nagyobbat, zárva az ecsetelés mértékét. Valahogy úgy érzem; ezt felesleges tovább boncolgatni. Hisz', ha így haladunk, akkor igazat fogok adni annak a szárnyasnak, s ha ez megtörténik, akkor az eddigi hűségem Lucica irányába megbomolhat; meginoghat. Hogy képes nálam.... N Á L A M egy francos kis söpredék ilyesmit elérni?
Azt meg már le sem reagálom, hogy 'jobban csinálja helyettem a munkát'; hm, most jobban belegondolva... végtelen szabadidő állna a rendelkezésemre.
Tökéletes egyetértés alakul ki köztünk, s mindez annak a fényében, hogy Raguel egy szuka.. Őszintén szólva tudnék még rá bőven jelzőket aggatni, de most elégedjünk meg csupán ennyivel!
- Itt nem erről van szó... - Vágom rá egyből Miss Durci Királynő szavacskáira. - ...egyszerűen csak.. mi a fenének ástad el magad mind a két helyszínen? Mi értelme van ennek a tapasztalatnak? De most komolyan?! - Hitetlenül ingatom a kobakom, hiszen... mondanám, hogy ez nem létezhet, viszont itt az élőpélda rá, tehát...
Percek telnek el, mire elmesélem neki az én kis sztorimat, amire az első reakciója egy mélyről jövő sóhaj. A második pedig egy kérdés, s a harmadik, miként hátulról tasliként csattan egy üveg.
Oh, hogy menne el...!
Feszülten szisszenek fel, eközben próbálva magamról lerázni a szilánkokat. Néhány darabka a földön is landol, míg a többit le kell sepernem, mert...
Ő magára kap ez idő alatt egy fehér inget, a pultra helyezi a kalapját, s előszed két poharat..
- Ettől nem változik meg a nézetem, sőt... kezdem lassan azt hinni, hogy Te vagy az anyám.. - Motyogom a számára egészen halkan, kissé sértettebben is a kelleténél. Végül iszok, de nem miatta, hanem a magam kapcsán. Aztán egy újabb kör, s míg én elkortyolgatom az újdonsült adagot lassan, Ő addig szépen kifejti hosszasan a véleményét..
Szavak, szavak, szavak...
Oh, ha tudnád Edolie.. oh, ha csak sejtenéd azt, amit én..!
Közben szegény lent lévő, aki ajándék golyót kap..
Vajon élvezte a fegyver hangját, vagy ideje sem volt reagálni rá?
- Ó-ó-ó, állj csak meg egy szóra! - Csapok rá a pultra, ahogy felállok a székről. - Nem elismerésre vágyom, hiszen magamtól is tudom, hogy ÉN miattam van ez a helyzet, oké? - Lököm el magam a falaptól. - Meg amúgy is... - Legyintek egyet. - Nem fogom neked elmagyarázni, ami oly' nyilvánvaló! - Lazán bökök felé. - Nem érdekel senki és semmi... nem foglalkoztatnak! Felőlem meghalhat az egész ember, s azt tehet Amara is, amit óhajt! Úgy sakkozhat mindenki, ahogy akar! Mert nem akarok ennek a részese lenni! Érted? - Fordítok neki hátat. - Csak angyalokat akarok ölni, s élvezni a démoni lét előnyeit... igen, pontosan ennyit akarok és nem többet! - Semleges célok ugyan, de, ami azt illeti... másra nem vágyom!
Könnyedén fordulok vissza, ekként a lépve a pulthoz, míg az üdvözlőkártyát a démonka előtt tologatom..
- Tehát... - Köszörülöm meg a torkomat. - ...odaadod neki, vagy sem? Mert számomra ez lényegesebb, mint Amara és a vele járó bla-bla-bla! - Magyarázom kellően unottan, miközben felpattanok a pultra, s immáron azon foglalok helyet. Őt figyelem érdeklődve, miközben tovább birizgálom azt a lapot.
Hm...
Megteszi-e, vagy sem?
Mert, ha igen, akkor nekem a kisujjamat sem kell mozdítanom..
De, ha nem, akkor... ezt nevezik szívásnak!

▲ music: All Or Nothing▲ ▲Words: 879▲ ▲Note: -
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Márc. 30, 2019 10:32 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Fuck You, Chaos
Belial&&Edolie Rose Tattoo  • Credit:
Egy pillanatig sem zavartatom magam, látva arcvonásait. Az értetlenkedés csírája nem hogy rügyezni látszik benne, hanem egyenesen fává nőtte ki magát, az agyát teljesen elborítva. Én pedig csak úgy magyarázok, mint eddig. Meg sem rezzennek a szempilláim, arcom minden vonását kordában tudom tartani. Pedig! Alig van bennem alkohol! Nem mintha amúgy valamit is hatna nekem. Be kell vallanom: sokszor csak úgy teszek, mintha szentségtelenül be lennék rúgva. De hát, ez ezzel jár, nem igaz? Feladtam a halandó létet, az örökké való testi örömökért és hatalomért? Megérte?
Naná!
Csak akkor nyújtom ki vonásaim, amikor lehunyja szemeit. Kihasználva az alkalmat vigyorodok el, átmozgatom az állkapcsom, de szemeimet is, a két ellenkező irányba. Így szebb is lehetek, mint egy démon álltal megszállt baba.  
Ebből nem sokat érezhet, ugyanis amikor újra kinyitja azokat, ugyanazzal az arccal és szürke szempárral nézhet farkasszemet, akivel előtte is.  
- Ne higgy nekem - vonom meg a vállamat. - Végül is nem én vagyok itt és hallgatom. De vigyázz kedvenc lovasom. Ha túl sokáig csinálom jobban a te munkádat - hajtom félre a fejemet, kalapom félig már eltakarta az arcomat. Vállamat újra megvonom, egy kósza hajtincs bukik ennek örömére előre, hogy tört végeivel a bőrömet cirógassa.  
Ha nem hisz nekem, az már az ő baja. Mikor akartam én!!!!! Neki!!!! Rosszat?????
Ne említsük meg, hogy tettem utalást számára, hogy merre találja a tollas kis kurvát. Én nem mondtam, hogy tegyen vele bármit is!
- Szuka - egyezek bele végül. Fejem félrehajtva vonom fel szemöldökeim hozzá pedig el is húzom a számat. Így is jó lesz akkor.  
Felsorolt kívánalmainak ecsetelésére kapott reakcióra csak elforgatom a szememet.  
- Mintha minden démon elfelejtette volna, hogy milyen egy söpredék. Tényleg most fogsz finnyáskodni? - förmedek rá. Hát milyen dolog már ez. Démonok vagyunk. Az emberi faj söpredékei. A hét bűn és minden nyavalya, háború, halál, viszály képviselői. Kihasználjuk a gyarlók és őrültek elméit. A jóságosokat tébolyba taszítjuk és nincsenek módszereink. Nem válogatunk. Komolyan, nyíljon vissza a pokol és mindenkit egyesével fogok addig kínozni, míg erre újra rá nem jönnek.  
Várj! Hiszen nekem ez nagyszerű alkalom lesz!
De aztán végül csak a tárgyra térünk.  
Ülve a széken, kissé előrehajolok. Hátam görbesége így csak még jobban szembetűnő lehet annak, aki mondjuk oldalról lát. Tudom, hogy jogos az érvelésem, hiszen azért mondtam.  
Sokat pedig nem is hazudtam a dolgokról. Kivételesen.  
Szemöldököm újra a magasba vonom, habár a kalap és a hajam miatt vajmi keveset láthat ebből is. Megkapta. Ajkamat elhúzom. Nem, nem fogom elárulni neki, hogy impekkel írattam és... Jót szórakozok és csak vigyorgok rá. Vajon mikor fog neki leesni?
De ahogy hallgatom, úgy válik ez a mosoly egyre komorabbá, mígnem már nem is mosoly, csak két vékony csík az orrom alatt. Hallgatom és...  
Igen, ezért is vagyok tanácsadó.  
Nem szólok közbe, hanem amikor végzett, csak mélyről jövő sóhaj bukik ki a számból.  
- Mi vagy te egy öt éves kölyök? - förmedek rá, valahonnan hátulról pedig egy üveget dobok a tarkójára, amolyan tasliként. Lepattanok a székről és újra a pult mögé kerülök. Lehajolva eltűnök egy pillanatra. Kopott, fehér vászon ingemet felveszem, mely leér combom közepéig. A kalapot a pultra teszem. Előveszek két tiszta poharat, amíg amaz a szilánkokat szedegeti maga körül össze, még az övét is elcsenem. Kap másikat.  
A polcról és pocsék, de azért jó fajta rumot veszek le. Töltök neki.  
- Igyál - bökök fejemmel felé. Ha nem akarja, akkor teszek róla, hogy megigya. Vélhetőleg a problémái még mindig nem oldódnak meg. Így kap egy másik poharral. Azt is felé tolom.  
- Féltékeny pöcsfejként viselkedsz. Jaj, apucika nem figyel rám, nem dicsért meg életem legnagyobb tettéért, brühühü - húzom el a számat. Komolyan, ez a pasi. - És akkor mi van? Értem én, leszarsz te mindenkit, az évek alatt kényelmesen megszoktam, sőt... De ha már ilyen leszarom vagy, legalább eszed legyen már egy csöpp. Persze borsóagyad nemfogad be ilyet - legyintek is, a pultra támaszkodva. Úgy állok, mintha meg akarnám azt tolni. - Ezért vagyok én itt. Gondolkozz, te idióta. Mi lesz akkor, ha minden ember elpusztul, mh? Azt hiszed, hogy repesek mindentől, amit az faszkalap kitalál - bökök arra, emerre sejtem Lucifer szálláshelyét. Ha azt hiszi, akkor érdes nevetéssel ki kell, hogy ábrándítsam. - Amara kiszabadult, tetszik, vagy sem. A kérdés csak az, amiért te leszarod, azt hiszed, hogy téged is életben hagy majd? - tekintek rajta végig. Nem hiszem. Öntök még egy adag rumot, de ezúttal magamnak is. Kérdés nélkül a torkomra öntöm. Valaki mocorog a lábamnál. Letekintek a delikvensre. A pisztolyt a kezembe veszem. A pillanatban beállt csendbe hangosan dörren el a fegyver.  


Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Márc. 27, 2019 8:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


To: Edolie
For the sinners, To play as saints...



Ez az a pillanat, amikor...
Egyáltalán ért ebből bárki bármit is?
Finoman ráncolom a homlokom, egészen összehúzva a szemöldökeimet, miközben gyanúsan méregetem őt, vagyis helyesbítve: inkább a vonásait. Oké, azt még megértem, hogy másnapos és körülbelül olyan számba se vesz, mint a levegőt, de az azért már erős túlzás, miként a kiejtett szavakat sem érti, nem? Vagy csupán én beszélnék ennyire értetlenül? Bár ez engem... miért is érdekel?!
Megrázom a fejemet, ekként kerülve ki ezt a kisebbféle értetlenkedést, aminek se eleje, sőt se hátulja. Mindenesetre igazán rendhagyó értékként tündököltek a vonásai, amik nem mellesleg; eléggé kifejezőek voltak az összes szemszögből. De mit sem firtatva ezen, figyelmen kívül hagytam. S még ez könnyebb is volt, mintsem szót érteni vele az év bármelyik napján. Képzelné el valaki, hogy az milyen... Ah, igen! Lehetetlen..
Pislogok néhányat a mondandója nyomán. Vajon jól érzi magát? Mert úgy látom, miszerint nem csak ivott, hanem szívott is valamit... sőt, szerintem ezt kezdjük az elejétől..
Bezárom a szemeimet, pontosítva a kérdéseire, amelyeket egy hosszabb szünet követ. Tehát... most ez valami vicc, vagy úgy véli milyen jó móka volna kettőnknek játszani?
Újabb pislogás, egy kisebb sóhaj, majd valami olyan, ami ritkán van a fejemre írva; a komolyság.
- Áruld el nekem... - Szólalok meg halkan. - ...mikor találtad ki ezt a remek a dolgot? - Nézek félre az üvegek felé. - Mert még az italok is érzik a humor hamisságát. - Bökök arra, így nézve rá végül. Ha-ha-ha, de röhögök! Még, hogy Lucifer bocsánatot akar kérni tőlem? S elnézne nekem mindent? Ugyan már! Ez a szó még a szótára fogalmát sem közelíti meg, s nem, hogy Őt... ha pedig mégis... akkor...
Talán igaza lenne Ophilia-nak?! Mert az tény, hogy Lucifer is angyal, de... újra jóvá válna?
- Ez a kis megnevezés jól illik hozzá. - Vágok rá egy unott félmosolyt és ennyi.
Raguel sosem volt több, mint egy jól megkínozható söpredék, aztán ennyi év után... már épp' ideje volt meghalnia.
Az elkövetkezőek... inkább nem fűznék ehhez véleményt, de tényleg!
- Öhm... én ennél többet nem akarok tudni! - Húzom el a kezemet a fejem előtt, mint egy tiltakozó 'nem'. - S még azt hittem, hogy semmi sem lephet meg?! Na persze, tévedtem! - Az íriszeim a mennyezetre szökkenek. Romlandó, gyarló, fertő... ezek vagyunk mi; démonok.
A leveles ügy.. az...
Igen, kényes téma!
- Jogos az érvelés.. - Töprengek el egy félpillanatra, aztán, mintha mit sem mondtam volna; szedem el tőle azt a levelet. Komolyan úgy csinálok.... Hagyjuk!
Hallgatva a tényeket, leteszem az üvegpoharat a pultra. Szóval... üdvözlőlap, levelek, tervek. Vág az esze, vagy mégsem?
- Nem élet-halál kérdése.. - Ingatom a fejem. - ..de ettől még neki szánom! - Nézek az asztalok irányába. - Bár... - Gyorsan elhalkulok és mégsem fejezem be, amit akarok.
- Igen, megkaptam mindet és tudod mit?! - Vállat vonok hanyagul. - Nem érdekel! - Mutatok körbe a mutatóujjammal. - Ez a hely... és ő... - Sejtelmes mosollyal fürkészem. - ...dugja fel magának az egészet! - Kissé megemelem a hangszínem. - Amikor nekünk volt rá szükségünk, akkor fogta magát és lelépett! Ott hagyta a poklot és eltűnt, mint a kámfor.. - Nézek az üres pohárra. - ..aztán meg azt akarta, hogy álljunk Michaela oldalára, mert milyen jó lesz, nem igaz? Most meg ott tartunk, hogy mindenkinek össze kellene fognia mindenkivel, mert ajjaj... - Forgatom meg a szemeimet. - ...elszabadult a Sötétség! Én nem rettegek, oké? Kellene? Talán! Mennyire izgat? Semennyire! - Húzom el a számat. - Tehát az igazság az, miszerint nem vagyok Lucifer szoknyácskájára utalva és oh, igen.... kifejezetten hiányzik, miszerint újra ne itt legyek! - Pimaszul mosolygok, elrugaszkodva az ülőhelyzetből és elé állva, odanyújtom neki a papírt. - Hogy mit akarok? Add át ezt neki, mint egyféle jelzés... mert nem ideges, nem igaz? Majd az lesz, vagyis én... mindenképpen teszek róla!

▲ music: Rise▲ ▲Words: 628▲ ▲Note: -
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Márc. 15, 2019 6:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


Fuck You, Chaos
Belial&&Edolie Rose Tattoo  • Credit:
- Nem mondod? - emelem mezítlen szegycsontomra a tenyeremet, kikerekedett szemekkel, majd pedig összevonom azokat, szemöldökeimmel egyetembe. Két egyenes vonal képződik orrnyergem fölött. - He? - bukik ki az őszinte érdeklődés az ajkaim közül. Igen-igen, nem igazán értem és még inkább nem is látom át, hogy mi történik jelenleg.
Ajkaimat hiába nyálazom be, a szomjúság érzet nem szűnik meg, mitől csak még jobban idegbe jövök. S vigyázzon mindenki, ha én idegbe jövök, hiszen az minden lesz számotokra csak nem öröm. Legalább is a szíves káosznak nem lesz az. Kezdeti értetlenkedésem rögtön el is múlik és a pultra tenyerelek.
- Miért nem? Lucifer bocsánatot akar kérni tőled - vonom meg a vállamat könnyedén. - Nem kaptad meg az üzeneteimet? Igen, nem volt könnyű, de azt hiszed, hogy nem követtem a nyomodat, te rohadék? - tekintek rá újra csak grimasszal teli. Hát persze, hogy nem. De ezek most lényegtelenek. Az üzenetek kimentek, melyeket nyilván véletlenségből nem kapta meg. Ez már nem az én hibám. - Bármennyire is szerette azt a szukát, hogy is hívták? - forgatom meg mutatóujjamat, hátha így hamarabb eszembe jut a válasz. Mennyire ostoba gondolat ez. Mégis miért jutna valakinek hamarabb eszébe valami, mert éppen valamilyen pótcselekvést hajt végre? Na ugye, hogy ugye!?
Semmi értelme.
Mégis csinálom. Azonban mit is akartam én ebből az egészből kihozni?
Uh, Rum!
Megörülök a kezembe talált üvegtől és máris ajkamhoz emelem azt. Mohón kortyolom a keserédes nedűt, mintha nem lenne holnap. Néhány cseppje ajkam szegletén keresztül távozik, államra folyva, onnan le a nyakamara és mivel nincs rajtam semmi ruha, legfeljebb kócos hajam az, mi felfoghatja.
- Megvolt - emelem el az üveget, majd kortyolok még egy utolsót. Neki oldalt fordulva, csak szemem sarkából figyelem. Nagyot böffentve csapom le a kemény üveget a pult lapjára. Egyik sem törik. Még. Legfeljebb az - vagy az én - fejem fog. - Megvolt, megvolt és! - nyújtom ki felé az ujjamat, mint egy közönséges tolvaj. - Megvolt. Tudtad, hogy nem mindegy, hogy mocsaras vidéken ásod el magad, vagy a sivatagba? - pislogok rá nagyokat. Na igen, démonként is volt pár zűrös korszakom, de kérdezem én: mégis mi végre vagyok halhatatlan, ha ne használjam ki?
A porhüvely meghalhat, de a lelkem?
Majd jön a kis közjátékom és a cseles lopásom. Oké, végső soron nem annyira rossz démonnak lenni. Örök élet. Végtelen rum. Egyszerűbb lopás. Teljesen arany az élet. Miért is nem tudtam én erről hamarabb? Persze kellett az a nyavalyás tíz év, mire lejárt a szerződés. Pedig milyen gyönyörű kalózkirály voltam.
Magamba morzsolok csak el egy könnycseppet, miközben a levelet próbálom kinyitni és elovlasni.
- Végső jogon engem illet - jegyzem meg. - Ami a városban történik és - rántom kissé hátrébb a lapot. - Veled kapcsolatos engem illet. Ugyanis, most én vagyok te, legfeljebb akkor lesz ez másképp, ha hivatalosan is be nem jelented, hogy visszatérsz - húzom szám galád mosolyra, mint aki most aztán többet tud ám a másiknál. Ennyi előjáték nekünk is jár.
Lábaimat nem teszem keresztbe, nőiesen, ellenbe kissé terpesztek velük. Kézfejemmel törlöm le az orromból előcsörtetű reggeli folyadékot. De ha kikapja is a kezemből, mit ér vele?
- Awww, valakinek nagyon fontos ám az a levél - dőlök kissé előre, hogy könyökeimet kényelmesen elhelyezhessem a térdein. - Szóval a nosztalgián túl, megkaptad a leveleimet? - térek a tárgyra. - Igazából többet is érdemelnél, de még fiatal a nap. Szóval halljam - bökök fejemmel az irányába. Igen. Teljes mértékben magyarázatára várok. Már ha kéri a jövőben a segítségemet még. Mert ha bizony kéri, ha másnak nem, nekem illene elmondania, hogy mit tervez. Avagy mi a retkes élet ette vissza. A kefén túl.


Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Márc. 10, 2019 9:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


To: Edolie
For the sinners, To play as saints...



Levegő...
Annak ellenére, miként egy igazán szükségtelen lételem, sőt a világon számomra semmi haszna -, mégis úgy veszem magamhoz, mintha bármelyik pillanatban megfulladhatnék. Lehet, hogy szimplán csak ezzel akarom elütni az időm, ha már a drága tanácsadóm ilyen kiváló módon szid, bánt és tipor szét lelkiekben.
Oh, s még, ha lenne lelkem.. Mily' élmények keletkezhetnének ebből!
Tehát... ott tartottam, miszerint...
Mélyen szívom magamba az oxigént, miközben a bosszús ábrázatát bámulom. Na meg azt a jókora grimaszt, amivel oly' kitűnő örömmel tisztel meg. Nem is ő lenne az, ha nem így tekintene rám, nem de bár?
- Hidd el, én is szerettem azt az időt... - Bólogatok helyeslőn, magamra se véve a stílust, amellyel illet. Ugyan már, hisz' látom a szemeinek tükrében, miként annyira imád, hogy mindjárt meg is ölel... akarom mondani: öl. - ...és szeretni is fogom, mert nem sokáig vagyok itt. Tehát... voltaképpen nem értem, miért veszed magadra.. - Döntöm oldalra a fejem, elhúzva a számat. Látom, amit látok..
Persze, sőt nyilván, nem én leszek a szíve csücske...
Oké, nincs is szívünk..
De... attól még..
Remek, feladom!
Amúgy is jobban szeretem az ellenségeket, mintsem a haverkákat. Meg egyáltalán kinek kellenek barátok, ha itt vannak az angyalok, akiknek letéphetem a fejét?!
- Mondjuk... - Gondolkozok el hirtelen. - ...sakk? Kártya? Tánc? Ásd el magad? - Sorolom fel kérdőn, de mégis szórakozottan.
Viccet űzök, tréfálkozok és az agyára megyek..
Öhm, hát ennek... nagyon nem lesz jó vége! De kit érdekel? Szerinted engem? Nem, nem és nem.. engem sem hat meg!
Így hát könnyedén folytatom, amit elkezdtem, míg le nem... köp. Ezzel egyúttal bezárom a szemhéjaimat... S micsoda örömteli reakció! Ebből is látom ám; akar engem! Hiszen a nyálát adja értem... ismétlem: É R T E M. Ez olyan megtisztelő módon megható lehetne... már, ha lenne lelkem, vagy pusztán szívem, de mivel nincsen egyik sem, így...
Sóhajtok.
- Ezzel a kinyilvánítással... - Már épp' mondanék valamit, amikor is lefagyasztja a pult felületét. Áh, de remek... eközben pedig sikerül odaragadnia a kezemnek, de nem kell sok és a tűz mágia használatával elérem az ellenkezőjét; az olvadást. S míg ezzel vagyok elfoglalva; kilopja a belsőzsebemből a levélkét, vagyis azt a kis üdvözlőlapocskát, amelyet Lucifer ajtaja alatt szeretnék becsúsztatni.
Morgok egy sort dühösen, ekként figyelve őt; aki leül, olvas, megjegyzést tesz...
Az íriszeim szikrákat szórnak az irányába, felállva pedig kikapom az ujjai közül a papírt, amit addigra már ötvenszer is átböngészhetett. Hála a figyelmem elterelésének, ami jó csel volt, de ezt... neki nem vallanám be. Főként, mert... nem és kész! Ennyi válasz erre nem elég?
- Ezt nem nevezném kvittnek! - Rejtem a hátam mögé, amennyiben visszaóhajtaná venni tőlem, ha meg nem.. úgy lazán zsebre vágom újfent. - Ez a kis közjáték egyedül csak neked kedvezett... - Folytatom mérgesen, de aztán annyiban hagyva, lehuppanok vissza a helyemre.
- Bár ezt megérdemeltem... - Vallom be halkan, tőlem oly' távol álló módon, mint még soha. Én elismerni azt, miszerint hibáztam? Sosem szoktam... de most mégis! Változnak az idők, nem? Ennyit megérdemel a pofátlanságomért, de ne képzelje azt, hogy ettől jó viszonyban leszünk, mert nem... Nagyon nem! Sőt; kifejezetten nem!
Ismételten a kezem ügyébe akad a pohár, melynek keserű tartalmát egy pillanat alatt el is tüntetem. Volt ital, meg nincs.. S aztán, mintha lényegében mit sem mondtam volna, nézek felé. Szinte szuggerálom a szemeit, bár kétségtelen tény, miként nem igézhetem meg... de hátha beválik és még rá is sózhatnám a levelet, miszerint adja át Lucifernek.
Igen, mert miért ne?!

▲ music: Dropped▲ ▲Words: 571▲ ▲Note: -
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
6 / 9 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 38 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 29 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/7
Angyal
2
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
2
Félvér
1
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
5