Welcome to hell or heaven frpg
- Staff és tagok által keresett karakterek -

 
• World Trade Center •
reveal your secrets

Kyara Gilberung


World Trade Center - Page 2 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 23, 2018 9:14 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


This is my world
Fejemet felemelve nevetek a semmibe, hagyva, hogy a kötél engedjen merevségén és a mély felé taszítsa újdonsült barátomat. Talpa megcsúszik a peremen, keze az egek felé tör utat, remélve, hogy a kötél másik vége megfeszül végre és nem zuhan le az épület közepéről. Még ez is több száz méter magasságot jelent, azt hiszem. Igazából fogalmam sincs, hogy milyen magasan vagyok, de még arról sincs halvány fogalmam, hogy miként kerültem ide.
Csak annyi, hogy ez a manus a sarkba járkálva folyton újra és újra azt hajkurázta, hogy nem lehetek itt. Nincs jogosultságom itt lenni, mert nincs engedélyem hozzá. Meg kellett tanulnia, hogy az engedélyekért én nem állok sorba. Nekem ezek alanyi jogon járnak. A pimasz nem értett velem egyet, így meg kell büntetnem, csak hogy legközelebb még közelébe se legyen annak, hogy meg akarjon állítani. De hát akkor meg hova lenne a szórakozásom? Persze, hogy sehova. Szörnyű egy világot élünk.
Lényegtelen ez az egész, visszapördülve újra elkapom a kötél végét, barátom pedig nem zuhan még ki az ablakon.
- De szép derékszögű háromszög vagy! - lelkesülök, miközben a kötelet könnyedén csuklóm köré tekerem. Látom, hogy szeme könyörögnek nekem, kidüllesztve bármit megígérne nekem, tán még lelkét is eladná nekem. Ez az! Miért nem mentem el démonok lelkibeszerzőjének!? Hát persze, mert mással voltam elfoglalva, na de majd ezek után!
Levédetem, mielőtt még bárki más elhappolná előlem eme nagyszerű ötletet. Nem, nem ilyen nem lehetett eddig még.
A kötelet megfeszítve lépek közelebb a férfihoz, ki azt hitte, hogy féken tarthat egy megzabolázatlan vadat. Talpam alatt megcsikordulnak az üvegszilánkok, bántják a fület, a hátamon állna fel a fül, ha épp… nem ezt élvezném a legjobban a világon. Vagy legalább is ne lenne annyira a kedvelt témáim között.
- Ne aggódj, nem fogsz egykönnyen kimúlni, ezt megígérhetem neked - mosolygok fejemet félrehajtva komolyan szemlélve, minden egyes porcikáját felmérem. Fejének sérülését, ahonnan vékony patakban folyik arcának élén végig bíborló vére. Nyaka körülötti fojtogatási nyomok. Testét ért több sérülés, nadrágján a vizelet folt, egyik karjából kiálló csont. Hupsz, csak egy picikét eltört a karja? Nem az én hibám! Ő döntött úgy, hogy megtámad és ezért egy fallal találta magát szembe! Ártatlan vagyok, mint egy ma született bárány.
Már a gondolatra is nevetés kaparássza torkomat, és ki vagyok én, ha nem az, aki ennek hangot is ad? Őrült nevetésembentestem előre dől, hasamat fogom tőle, szemeimet egy pillanatra becsukom, átadva magamat a hangulatnak, a gondolatoknak. Könnyes szemem nyitom ki, és…
Egy ismeretlen cipőtalp.
Tetetett ijedelemmel fordulok meg, a karjánál megfeszített fickó kissé feljebb emelkedik, én pedig szám elé kapom a kezemet. Pont, mint aki most bánja azt, hogy rajta kapták egy oly foglalatosságon, melyet nem szabadna művelni.
Zavaros tekintettel szemlélem az idegen fickót, miért van, hogy ilyen helyeken sose találkozom egy nővel sem? Rejtély.
- Nem én voltam! - kezdem a mentegetőzést, figyelve a szájának sarkából kiálló papíresernyőt. Hogy én mit keresek itt, arról halvány dunsztom sincs, de hogy ő? Egy kocsma után? Talán halálra vágyik? Átsegíthetem a felesleges túlvilágra? Szemeim rögtön felcsillannak. - Nem én csináltam be - emelem meg kezemet, minek aztán a manus enyhén visszaesik, cipője talpa megcsúszik a peremen. Fejemet hátrafordítva, halkan hümmögök magamba. Ez így nem lesz jó. Ha kapok még egy „kuncsaftot” kivel el lehet szórakozni, akkor ezt addig jégre kell tennem. Meg is van!
Elengedem a kötelet, ám az meg sem moccan, feszességéből nem veszít. A vastag barna pertli hirtelen rándul meg barátom pedig máris az épületen belül találja magát. Csórikám megkönnyebbült sóhajt hallat.
- Vélhetőleg nem azért jöttél, hogy kitessékelj az épületből - jegyzem meg eléggé magabiztosan, vigyorogva tekintve az idegen felé. Vajon ki lehet ez? Barátom lábát könnyedén kaszálom el, lábamat a háta közepébe vájom, nem apró fájdalmat okozva neki ezzel. Tapasztott száján keresztül hallom a nyöszörgését. Helyes. Ajkamon helyet foglaló aljas mosolyom nem tűnik el. - Hát akkor mit keresel egy kihalt épület magasságában? - nem, egy cseppet sem izgat, hogy alig két emelet magasan vannak „dolgozó” emberek, ők ugyanis egy pillanatig sem számítanak. Nekem legalább is, nem. Eközben a kötél csoda mód magától leoldódik barátom kezéről. Persze az üvegszilánkokon hasaló máris menekülne, ám sarkam tovább mélyesztem két csigolyája között. Mégis úgy dönt, hogy marad. Okos. De nem eléggé.
- Csak azt ne mondd, hogy élnél ama klisének, hogy egy épület tetejéről leugrani menő és jó dolog és az aztán a legjobb halálnem a világon - forgatom meg szemeimet lenézően. Még nekem is vannak halálnemek, melyekkel nem élnék, de ez épp nincs közöttük.
Ami azt illeti vonz a szabad repülés gondolata, de szárnyak nélkül, ezt csak így oldhatnám meg. Eközben a kötél a férfi nyaka köré tekeredik, anélkül, hogy akár egy ujjal is hozzá nyúlnék. Ugyan, mégis miért kellene, ha meg van a képességem ehhez? S miért akarnám véka alá rejteni?
Lazán kötődik meg a kötél, nem annyira, hogy fojtogassa barátomat, de annyira mégsem laza, hogy fejét ki tudja belőle bújtatni. Ekkor lépek le mellé.
- Állj fel - rúgok bele, törött bordájába nem kellemesen, mintha egy rühes kutyával tenném ezt meg. Tekintetem eközben nem veszem le az idegenről.
- Ha mégis ilyen vágyakkal érkeztél meg, szívesen bevégzem neked máshogy az életed - farzsebemből előveszem a koszos laposüveget, tetejét lecsavarva kortyolok bele a keserű nedűbe. Orrom mellett apró ráncok képződnek. A kötél másik végét a plafonról lelógó egyik vasrúd felé dobom. Elég csak gondolatban nagyon is jól megkötnöm, hogy a valóságban is leképeződjön ez.
- Csak egy pillanatot kérek - mosolygok rá álnokul és ezúttal újra hátat fordítok neki. Miért tartanék tőle, ha megölne sem tudnék meghalni, feltámadnék újra és újra. Ily világot élünk és minden másodpercét kiélvezem.
A fickó emelkedik lassan,a hogy a kötél is húzódik. Karjánál fogva vezetem vészesen az épület szélére, de nem dobom ki rajta. Oh, nem.
A szélén állítom meg.
- Tényleg, a kezeid! - kapálózna azzal a torka felé, szétnézve azonban… semmi érdemlegeset nem találok.
Ajkamat elhúzva fordulok mégis csak az idegen felé.
- Kölcsön kérhetem a felsődet? - vigyorodok rá pofátlanul, kit érdekel ha nincs más ruhája? Jelenleg nem ezt kérdeztem tőle és nem is ez érdekelt.
Minden más most lényegtele.
Vendég
reveal your secrets

Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 22, 2018 10:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


☽ Let's blow up the World Trade Center!

Kyara & Ruben
zenei aláfestés • szószám: 1246 • Credit:

 
Nem tudok szépen nevetni, egyáltalán. Ezt pedig tetézi még az is, hogyha nagyon belelovalom magam, akkor röfögni kezdek, mint az elégedett disznó a moslékos vödör felett, így azon kevés szerencsések, akik a pokoli zsivaj ellenére is hallják az öblös, mélyről és szívből jövő kacagásba finoman beleolvadó röffentéseket, ezzel az élménnyel gazdagodva, illetve nem kevés lila, kék és zöld folttal, néhány törött vagy leszakított végtaggal, csontokkal, valamint élve vagy holtan zárják az estét. Egészen fiatal voltam még ezen a parányi bolygón, amikor az embereket és viselkedésüket elnézve rájöttem, hogy kifejezetten szórakoztat több állatias megnyilvánulásuk közül az, hogy bármilyen negatív élmény, stressz, akár egy rossz szó is éri őket, rögvest az erőszakot látják első és egyetlen elfogadható megoldásnak, ez alól persze kivételt képeznek a némileg több értelemmel rendelkező egyedek, akik első körben szép szóval, észérvekkel mennek neki a fennálló problémának, fizikai erejüket egyáltalán nem, vagy nagyon ritkán használják, de csak mint végső megoldás. Szeretem a vitákat hallgatni, de az mégsem annyira izgalmas, mint amikor egy maximum ötven fő kapacitású kocsmában egyetlen rosszindulatú megjegyzés miatt - 'Te, az ott egy fekete szemű!' - tömegverekedés alakul ki, az életek pedig sorra múlnak ki. Emberek és démonok egymás ellen. Padok hasadnak szét, üvegek törnek, golyók repülnek, sebtében festik újra az elkoszolódott falakat bordó színű vérrel, az ördögűzés sorai csak úgy röpködnek a levegőben, ahogy az emberek is maguktól repülnek faltól falig, vagy esetleg bele a trófeaként a falra szerelt szarvas és vaddisznó agancsába és agyarába, fekete, fojtogató füstgomolyagok úsznak ki messze az éjszakába, hogy aztán hamarosan újabb fekete szemű embertömeg térjen vissza és ritkítsa tovább a nyájat, miközben az élettelen, vagy már kevésbé élő testek rekord sebességgel növekednek. És én ezt leplezetlenül, barbár módon élvezem. Ízletes olívabogyót rágcsálva a lila napernyővé alakított fogpiszkálóról, valami meghatározhatatlan ízű, egyszerre keserű és édes alkoholos italt szürcsölve, lábaimat kényelmesen a padra pakolva és a falnak dőlve élvezem a faragatlan tragikomédiát, szurkolva és buzdítva mind a két felet, segítve annak, aki a lábaim elé zuhan. Nem számít, hogy melyik faj képviselője, az adrenalintól és az élni akarástól még erősen, vagy félig holtan esik oda, egy - két trükk nekem is van a tarsolyomban, ami még izgalmasabbá teszi a vérengzést. Nevetésemet és röfögésemet néhány másodpercre abbahagyva a meglepődöttségtől hajolok el egy kupaccá gyűrt gyomor kupac elől, ami gombolyaggá gyűrve csattan mögöttem hangosan a falon és sebesen a földre szánkázva landol a pad alatt, vért és egyéb nedveket maga után hagyva a nem túl igényes festésen.
'Kicsit oda lehetne figyelni, hogy kinek a mije hová repked...' - zsörtölődöm magamban és miután az ernyőt ajkaim közé csípem, felszabadult kezemmel fésülöm át kissé borzas üstököm emberi maradványok után kutatva, de remek időzítésemnek hála elkerültem a szerencsétlen találkozást. De várjunk csak! Mi ez a szag? Fintorogva szagolok a levegőbe, ami hamarosan nem csak démoni eredetű fekete füsttel jelenik meg, hanem a hamarosan felcsapó narancssárgás, sárgás lángok előjelével, amihez rögvest a benzin, az égett fa és töméntelen mennyiségű alkohol elegye keveredik, tehát összességében szolid jelzése annak, hogy akinek kedves az élete és a porhüvelye, az felhúzza a nyúlcipőt. Az apró ernyőt a fülem mögé tűzve húzom le egy hatalmas korty formájában a maradék italt, melynek hála agyam visongva fordul egyet a saját tengelye körül és magabiztosnak hitt lépteim, melyek a kifelé vezető úthoz kormányoznak, igencsak csámpásra sikerülnek. Miért forog a világ? Miért van itt dupla annyi ember, mint amennyi eredetileg volt? Miért akarok dalra fakadni és artikulálatlanul énekelni? Miért akarok lefeküdni és aludni? A pánikoló tömeggel együtt az utcára nyomakodva csámpázom minél távolabb a hamarosan lángokba boruló épülettől és hunyorogva nézem a betört ablakokból és szélesre tárt ajtóból ömlő füstfelhőket, a vissza - vissza szaladó embereket, akik bent rekedt társaikat próbálják menteni. Úgy néz ki, mintha egy hatalmas szörny gyomrába rohannának be önként és dalolva. De legalább az ernyőm megvan! Lendületesen hátat fordítva a tragédiának indulok el arra, amerre a lábam visz, miközben vígan fütyörészve kezdem vakargatni a nyakamat, a fütyülést pedig egy rossz mozdulat után szisszenés váltja fel, reagálva az éles, hirtelen fájdalomra. Mi ez? Kezemet elhúzva meredek a körmöm alá szorult ezüstösen csillogó pikkely darabkára, amit rövid zsörtölődés után elpöckölök, nem is nézve, hogy hol landol. Kifáradtam és ennek hála pikkelyeim kezdenek előbújni, felváltják helyenként az emberi bőrt, hogy úgy nézzek ki, mint egy cirkuszba való szörnyeteg. Remek! Alkohol mámorban lubickoló agyamat próbálom rendre inteni néhány pofon segítségével, de csak annyit érek el, lehetetlen módon megint énekelni akarok. Nem szabad! Pihennem kell minél előbb. Na de hol?
Óráknak tetszően hosszú menetelés után végre megtaláltam a nekem megfelelő helyszínt, aminek hogyha megpróbálok a legtetejéig fölnézni, gyomrom buckázik egyet és meghúzza a vészharangot, mely szerint ha nem szeretném az este hátralévő részét gyomrom tartalmának viszontlátásával tölteni, akkor az előttem lévő dolgokra koncentrálok, ameddig le nem hajtom a fejem valami puhára. Lábaimnak nem kell kétszer könyörögni, hogy induljanak el, még úgy is tudják a dolgokat, hogy gazdájuk szinte alva jár, ennek köszönhetően az épületbe az ajtó helyett a hatalmas üvegből készült falon át jutottam be, ami hatalmas hangzavart okozva tört ezernyi több kisebb - nagyobb darabra, de nem úgy tűnik, mintha bárkit is érdekelne, ugyanis senki nem szalad elő a biztonsági őröknek fenntartott kis bunkerből, hogy visszafordítson és kifizettesse velem az épületben okozott kárt. Hol is vagyok amúgy? Hunyorogva pillantok körbe a hatalmas aulában, melynek falán az alábbi szöveg található: Üdvözöljük a Világkereskedelmi Központban! Világkereskedelmi Közpooont? És az mit csinál? Agyamban a fogaskerekek egyre csak kattognak, de egyedül arra az eredményre jutnak, hogy hogyan kellett volna csalni a Gazdálkodj okosan! nevezetű játékban, hogy Lea ne tudjon egymás után háromszor is legyőzni. Késő bánat, de legközelebb hasznosítom. Lábaim ezen idő alatt ismét önállósodva vágtak át az igen csak gyér biztonsági rendszeren és mire felocsúdom már a lépcsőház megszámlálhatatlan sorait szedem egyesével. Meddig is akarok eljutni? A legtetejére? Eszem ágában sincs! Nyakamat újfent megvakarva és dühösen szisszenve szedek le még egy pikkelyt és hagyom el valamelyik lépcsőfokon, nyál nélküli nyelvem egyre sűrűbben tapad hozzá szájpadlásomhoz és érzem, hogy ölni tudnék most egy flakon vízért, de egy pohárnyi is megteszi kezdésnek. Ott pihenek meg, ahol van víz, ez pedig mintegy varázsütés szerűen adja vissza egyre fogyatkozó erőmet, tervemet viszont emeletekkel később egy éles kacaj kettévágja. Az ajtó előtt megtorpanva hallgatózom, a nevetés pedig habár bentről jön, kísértetiesen visszhangzik az egész lépcsőházban is. A vízről másodpercek alatt megfelejtkezve lököm be az ajtót és lépek a néptelen irodák folyosójára. Mindent por és piszok lep el, ki tudja mióta nem dolgozhatott itt már senki. Néhány dísznövény feldöntve, földjéből kifordulva, elszáradva hever a földön, különféle masinák állnak a falnál munkára készen, úgy, ahogyan hagyták őket. Az irodák ablakai piszkosak, nem lehet belátni egyáltalán, ahogyan kifelé sem. Ha van is itt egy flakon víz, az már poshadt és ihatatlan, a mosdó lehet az egyetlen reményem, amennyiben a vízhálózat még működő állapotban van. Miért pont ide kellett jönnöm? Miért nem egy kútba estem bele út közben? Fejemet elkeseredetten csóválva pillantok le a földre ismét, hunyorgó szemeim pedig kissé kikerekednek a friss vérfoltok láttán. Cipőm orrával maszatolom szét az alvadásnak indult kis tócsát, majd a nyomokat követve jutok el az egyik irodáig, ahonnan valószínűleg a kacagás is eredt. Óvatosan bepillantva tárul elém a vérző alany és egy fiatal lány alakja, aki úgy szórakozik szerencsétlen flótással, mintha egy élettelen báb lenne. Úgy látszik a cirkusz még nem ért véget ma estére egyáltalán. Az alkoholtól és a fáradtságtól kissé meggyengülve ugyan, de előmerészkedem a fal rejteke mögül és az ajtófélfának dőlve, mellkasom előtt karjaimat keresztbe fonva várom a folytatást. Lehet csak egy unatkozó fekete szemű futóbolond vagy valami más? Úgy érzem hamarosan fény derül rá.

reveal your secrets

Kyara Gilberung


World Trade Center - Page 2 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 15, 2018 9:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Almost...
Nem tudsz felébredni, hiszen ez nem egy álom.
Ez a világ nem az.
Ahogy te sem vagy emberi lény. Semmi emberség nincsen benned, Kyara. Soha nem volt, és soha nem is lesz. Egy szörnyeteg vagy, egy átok erre a világra.
De ne aggódj, aranyom, ebből semmire sem fogsz emlékezni. Mire feleszmélsz, addigra egy új lányom lesz. Egy szebb és egy jobb. Kit valójában megérdemlek. Nem pedig egy olyan félkegyelműt, mint téged. Ki azt hiszi, hogy valaki kiirtott egy egész karavánt, amikor is ő maga tette ezt.
Ne hazudj nekem
- csattan az első pofon törékeny arcomon - véresen és mocskosan jöttél haza! Az egész tested vérben úszott! Még hogy egy öregember tette! Senki sem lenne erre képes, csak te… Te szörnyszülött - fordul arca fintorba.
Még ma is magam előtt látom az arcát, az undort ahogy rám tekintett. Saját anyjára. Szemeimet lassan nyitom ki és tekintek le a magam előtt elterülő világon. New York.
Minden itt kezdődött. Pontosabban a város határain kívül, de idebent… Az őrület várt mindenkit. A vadászok teljesen magukon kívül voltak, amikor véresen átléptem a határt, egyedül. Nem volt velem senki, pedig egy egész katonai konvojnak kellett volna jönnie velem San Franciscoból. De nem jött. Mind halottak voltak, egy öreg miatt.
Nem hittek nekem. Őrült gyilkosnak tartottak egy hét éves kislányt, ezért zártak be az intézetbe.
Ajkamra aljas félmosoly terül szét. Jobbat nem is tehettek volna velem. Ha nem kerülök be oda, akkor ki tudja… Talán évek múltán fedezem csak fel mily erő is lakozik bennem valójában. Ahogy azt Ő tette. S ki tudja, talán akkor én is megpróbálnék jó maradni, ember maradni egy olyan világban, ahol pontosan tudom, hogy megvan a hatalmam, hogy egy kibaszott királynő lehessek. No persze csak akkor, ha a megbomlott elmém is úgy akarja.
De jelenleg nem akarja ezt.
Ehelyett az egykori világkereskedelmi központ sokadik emeletén állva nevetek a városra, oly módon, ahogy egy őrült is megirigyelné tőlem.
- Hipp-hopp, jön, Boby - enegedek a kezembe tartott kötélen. A másik végén tartózkodó férfi könyörög, ha máshogy nem tud, hát szemeivel teszi. Már ami maradt belőle. Az egyik a földön hever, valahol az emelet másik végén. A másik pedig kissé feldagadva bevérezve. Száját letapasztottam, már idegesített az ezernyi ígérete, melyet úgysem tudna megtartani.
- Tudod - kapom el a kötelet mielőtt még végleg kibillenne az ablakon a fickó. Hájas egy féreg, de hát ő kereste magának a bajt, amikor rám szólt, miszerint nem lehetek itt.
Már miért ne lehetnék a világ tetején, ha épp úgy tartja kedvem? - Nem fogok bocsánatot kérni, azért, amiért vagyok… Egyszer sem kértek tőlem bocsánatot, azok, kik ilyenné tettek - vonom meg a vállamat könnyedén, aztán ajkam újra nevetésbe fordul, torkomat ördögi kacaj hagyja el. Ujjaim közül lazul a szorítás a kötél pedig enged.
A férfi még könyörög, még próbálkozik, de hasztalan. Teste engedelmeskedik a gravitációnak én pedig boldogan fordulok körbe magamon.
Nem fogok bocsánatot kérni senkitől, semmiért. Főleg, amiért tudom, hogy ennek pontosan így kellett lennie.
Nem foglak megölni, Kyara. De bántani foglak és ez nagyon fog fájni neked. De utána csak jobb lesz neked.
Mondja a pap, miközben a villamosszékhez kötözött. Számba egyszerű bőrövet tömködött, hogy arra harapjak rá. Valójában csak arra volt elég, hogy ne hallatszódjon annyira ki ordibálásom, amikor a vízes tappancsokon keresztül vezették az áramot a fejembe.
Saját visításom visszhangzik a fejembe, én pedig újra csak elnevetem magam. Vannak előnyei tortúrámnak. Nem érdekel, hogy mit tettek velem, senki se értsen félre. Tudom, hogy kegyetlennek hangzik és az is. Sokat szenvedtem miatta. Sok fájdalmon estem át, mire kést mártottam a nővér, majd a lelkész testébe.
Akkor valóban én végeztem a legtöbb emberrel. A testemen végigfolyó vér, valóban azért folyt rajtam, mert én oltottam ki. Előtte két évvel nem, de akkor már igen. Ők tették ezt meg velem.
Ez a karma, nem igaz?
Bárhogy is legyen.
Ez a város egyszer az enyém lesz. Nem... nem csak a város. A világ is, ha a megfelelő démonnak segítek, a többieket, pedig kellőleg távol tartom magamtól.
Igen, ennek így kell lennie. Kellőleg távol tartom magam. Nem engedek a csábításnak, nem engedhetek annak a csábításnak, mely megmérgezi lelkemet. Noha... néha még nekem is jár egy kis szórakozás. S erre egy pacika tökéletes alany számomra.
Aljas mosolyom továbbra is arcomon nyugszik, ahogy a lenyugvó fényben figyelem a város árnyékait. Az árnyékok. Mely az igazi otthonom. Melyben magam lehetek csak igazán. Melyben én lehet. No de ki is vagyok én? Melyik énem a valódi?
Nincs több dolgod, mint jönni is kideríteni. Nem igaz?
reveal your secrets

Kyara Gilberung


World Trade Center - Page 2 Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
216
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 15, 2018 8:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Pic':
 
Ajánlott tartalom
reveal your secrets



Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma

Nincs


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
1/1
Leviatán
7/3
Angyal
1
Démon
6
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
5
Nephilim
2