Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• New Yorki kórház •
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 01, 2019 1:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


New York Kórház
Ruby & Alexander : Próbaőrjárat • Credit:

- Ó igen, ez a haszontalan fegyverem, az ostorom, megszokásból vettem fel. De elsődlegesen a kardot fogok használni sajnos, pedig ez sokkalta jobb fegyver és a célzás természetesen ehhez is köthető, hogy jobban megy nekem. Annyi mindent lehet ezzel is csinálni, ami nem a férfiak fantáziájában él.
- Igen, ezért jó valakinek gyorsan jár az agya, mert akkor hamar feltalálja magát, jó ha minden fegyverhez értünk valamennyire. Helyeselek, tetszik a laza stílusa, szóval nagy dorgálásra valószínűleg nem kell számítanom tőle, bár ki tudja mi lesz később. Lehet most még szimpatikus, de később megmutatkozik a másik énje, ami már nem fog tetszeni. Persze az érzelmeim nem irányíthatnak, ezt jól megtanultam, a lényeg a jó összmunka, elvégre ha baj van, akkor csak az ment meg és csak egymásra számíthatunk. Bár nem vagyok csapatjátékos, de azért tanulmányoztam őket és mikor párba kerültem, akkor igyekeztem összedolgozni a társammal. Talán szólnom kellene, hogy nem vagyok csapathoz szokva, de egyelőre csak rágcsálom a számat belülről.
- Szentelt víz van a táskámban, tudom nem a legjobb helyen van, de majd kiteszem az övemre, ha indulunk, az angyalfém meg nos, nincs nálam, nem mertem elvenni otthonról engedély nélkül. Kicsit le is sütöm a szemem, annyira nem érzem magam ott otthon még és bár a nevem Crusader, de mégsem érzem úgy, hogy az ő dolgaikhoz kellene nyúlkálnom engedély nélkül. Furcsa ez az egész, az anyámnak volt, de az vele együtt elveszett a bevetésén, így nem kaphattam meg.
- Nem baj az, az íj kevésbé hibásodik meg, mint a lőfegyverek, szerintem sokkalta jobb választás és megfelelő rúnákkal elég emberfelettien gyors is vagy vele. Visszaemlékszem az íjamra, jó volt vele lőni, de valahogy jobb szerettem az események közepébe kerülni, így számomra a közelharc a természetesebb és a jobb megoldás.*
- A boncolásokat tanítják a bázison is? Csak mert azt is tanultam és folytatnám az ismereteim ilyen téren, de nem tudom kit kellene felkeresnem. Ha már kórház és kérdezhetek, hát azt is teszem, bár lehet nem fog örülni neki, mert ez nem kapcsolódik annyira az őrjáratozáshoz. Igaz, ha találunk valami idegen hullát, lehet összeszedjük tanulmányozni, mert megtudhatjuk miben halt meg az illető vagy mi által. A nyomok fontosak és bármennyire is undorító, az én gyomrom jól bírta az ilyesmit. Követem a kórházon belül, amíg meg nem állít, addig szinte a sarkában sétálok és nézelődök.
- Ha meglesz a társam, akkor vele is próba őrjáratokra kell eleinte majd mennem eleinte? Nem szeretnék türelmetlennek tűnni, csak szeretek előre tervezni és jobb tudni ezeket, hogy ne érjen meglepetés. Neked amúgy ki a társad? Elég kíváncsi vagyok, szóval a kérdések idő közben csak úgy jönnek. közben a szemem sarkából figyelem őt és a gondolatait is.


reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


New Yorki kórház - Page 3 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
330
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Aug. 31, 2019 11:35 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


No pain no gain
Ruby & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 401 • Zene; Here Comes Another One »
« Knock on the sun, beat your own drum
If you've got something to play »
Nem tartom magamat jó emberismerőnek, legalábbis néha csak jóval később kapcsolok egy-egy arckifejezés, megszólalás vonatkozásában, mint az elvárható lenne. Ha nagyon odakoncentrálok a másikra, persze jobb esélyekkel futok neki a megértésnek, azonban az esetek zömében felületes a figyelmem, vagy az információknak átfutási időre van szükségük. Nos, ezúttal az álmosságom dacára sem kerüli el a tekintetemet a leheletnyi szájhúzása, amit egyrészt megértek, mert a napunk érdekesebb részei nem itt várnak minket, a szökőkút mellett ácsorogva - na meg Freyt ismerve az állandó tenni akarás családi vonás lehet -, másrészt viszont nem díjazom. Egy vadász tudjon kivárni, és legyen türelme a meglehet unalmas, ám szükséges részeihez is a munkának. Nem kommentálom a dolgot, ellenben az íjam húrjára kapaszkodó ujjakkal hallgatom a felszereléséről.
- És az ott? - bökök a szabad kezemmel az övére csatolt ostorra, már csak azért is, mert kíváncsi lennék, hogyan harcol egy ilyen eszközzel. Sosem láttam még mást hasonló fegyvert választani terepre, de nem is zárkózok el a gondolat elől. - Berten csak szereti a macsós fegyvereket, ha engem kérdezel. Egy vadász kezében legyen minden fegyver - vonom meg a vállaimat, noha nem szeretnék az idősebb ellen beszélni. Sokat megélt és ezerszer tapasztaltabb vadász nálam, viszont emiatt és a koránál fogva már nem olyan rugalmas és nyitott az újdonságokra. Aztán meglehet, teljesen rosszul látom, és neki lesz igaza; az a rejtélyes fegyver, amit nem szeretne megnevezni a Crusader lány, csakugyan teljesen hasztalan lenne éles szituációban.
- Szentelt víz? Bármilyen angyalfémből készült kés, tőr? - érdeklődöm meg az eszközfelmérés zárásaképpen, ugyanis a legalapvetőbbeknél többre nem lesz szükségünk egy eseménytelen járőrözéshez. Egyébként sem ezen múlik a hatékonyságunk, nem kizárólagosan; legyen bármilyen felszerelt egy vadász, ha képtelen használni a holmijait, netán leblokkol egy démon vagy angyal láttán. Nem könnyű túljutni az ésszerű ösztönön, és lecövekelni harcolni ahelyett, hogy futnánk.
- Jól gondolod. Bár a lőfegyverekkel nem boldogulok olyan jól, mint az íjjal - pillantok le az íj combomnak simuló végére, majd vissza a lányra. Van némi hasonlóság közte és Frey között, magasságban mindenképpen, s ha most itt lenne, biztosan egy röhögés kíséretében adnám a tudtára, de a kuzinját inkább nem sértegetem.
- Először a kórházba. El kell intéznem valamit. Aztán, amerre a lábunk visz a négyes szektoron belül - ismét vállat vonok, hiszen a nem hivatalos városnézéshez nem kell nagy tervezet. - Na gyere, addig, ha van kérdésed az őrjáratokról… - ismét megrándítom a vállaimat, miközben ráérős tempóban elindulok a kórház épülete felé.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Aug. 30, 2019 9:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


 New York Kórház
Ruby & Alexander : Próbaőrjárat  • Credit:

A szökőkútnak támaszkodom, mikor észreveszem, hogy lehet sokkal korábban kijöttem, mint ahogy azt megüzenték nekem. A lábammal túrom az út porát magam előtt, majd időnként körbenézek, nem lenne jó, ha nagy unatkozásom közepette találna meg, hiszen izgatott vagyok ettől az egésztől. Annyit tudok, hogy a Payne család is a tanács tagja, ahogyan az enyém is. Elég  elszigetelten éltem tőlük, így meglepetés lesz minden. A távolban látok egy zsebre dugott kezű alakot közeledni, talán ő lesz az, akire vártam, de azért nem bízom el magam, amíg határozottan a közelembe nem érkezik. Ki gondolta volna, hogy ennyire apró teremtés vagyok, hogy mindenki magasabb tőlem, nem is kicsit ráadásul. Kezet fogunk és a fejébe nézek közben. Nem tudom, miért látna emlékeket attól, hogy kezet fogtunk, van benne valami különös, de nem fogom elárulni magam, mert túl nagy a kockázat. Anya szerint a nefilimeket szégyenlik és jobb, ha nem jut senkinek a tudtára az ilyesmi. A kérdésemre egyből rávágja, hogy van mit megbeszélni, így nem egyből indulunk. Bár jogos a dolog, de azért kicsit elhúzom a számat, főleg mikor meghallom, hogy csak próbaőrjárat lesz, ahol a legkisebb az esélye, hogy lesz akció, ám mindenre fel kell készülni.
- Pusztakezes harc és kard. Volt más fegyverem is, de azt inkább nem hoztam, mert Zagar szerint haszontalan. Talán nem kell elmondanom, hogy mi is az, mert nem akarom, hogy bárki más is elsüssön egy éjszaki szórakozáshoz jó is az poént.
- Ismerek szinte minden rúnát és pecsétet, legalábbis amikkel én találkoztam könyvekben, azokat biztosan. Van nálam egy kis szütyőben só is, mert sose lehet tudni, mikor találkozol egy démonnal. Én sem gondoltam volna, hogy egy motelban találkozom eggyel. Még nem tudom kiben bízhatok és kiben nem, így nagyon nem mennék bele semmi mesélésbe a kisebb kalandjaimról.
- Te meg ha jól látom, akkor inkább távolsági vagy és úgy véded a társad. Jegyzem meg és bökök a fejemmel az íj felé, a rúnák ismeretét kinézem belőle, elvégre tudnia kell miket varratott magára. Azt már nem mondom, hogy elég tudálékos vagyok, mert nem szeretnék ilyesmivel dicsekedni, utána meg ha kiderül, hogy valamit nem tudok, nagyon ciki lenne magyarázkodni. Arról nem is beszélve, ha ez eljut Freyához, ki tudja mennyire fog rajtam nevetni vagy mennyire érez majd gáz rokonnak.
- Merre fogunk menni? Érdeklődöm és körülnézek, mert jó lenne már elindulni valamerre.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


New Yorki kórház - Page 3 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
330
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Aug. 30, 2019 12:27 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


No pain no gain
Ruby & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 512 • Zene; Here Comes Another One »
« Knock on the sun, beat your own drum
If you've got something to play »
A kabátzsebembe dugott kezekkel szelem az utca poros köveit, miközben laposakat pislogva és a szakadatlan ásításaimmal hadakozva figyelem a környék viszonylagos nyugalmát. Hétvége van, ami még a világvégén is szent dolognak számít, kivéve, ha az ember vadász vagy a földeken, illetve állatokkal dolgozik. A városközpontban ilyenkor tíz előtt biztosan nem indul meg az élet, márpedig alig ütött kilencet az óra, mikor legutóbb megnéztem. És addig legalább húsz „én aztán nem megyek senkit pesztrálni” felszólítással induló csatát vívtam meg magamban, mielőtt beadtam volna a derekamat és kócos „kit érdekel, hogy nézek ki” fejjel el nem hagytam volna a házunkat - azt is Tony unszolására. Azóta persze méterenként teszek kísérletet a tincseim átfésülésére az ujjaimmal, de minden alkalommal rádöbbenek, hogy az égvilágon semmi haszna, és feleslegesen fárasztom le magamat még azelőtt, hogy a mai áldozatom megtenné.
Az orromat megszívva rándítok egyet a vállaimon, helyrerázva magamon a lenge, sötétkék dzsekit, ami a reggeli órákban még pont jól esik a pólóm felett, de tizenegy óra magasságában valószínűleg nagyon fogom utálni magamat, amiért megint hoztam magamnak egy felesleges, útban lévő holmit. Az egyetlen nyugalmam, hogy egy szál felsőben kényelmetlenül vágna a vállamra akasztott íjam húrja, vagy a tegezem durván megmunkált bőrpántja. Elméletileg egy mezei őrjáratot kell bemutatnom a meglepetés-Crusader lánynak, viszont soha nem lehet tudni, mikor fajul el a legegyszerűbb bevetés.
Na igen, Rubina Crusader. Elméletileg korunkbeli, ám valamiért egy fikarcnyi emlék sem dereng róla, és Freya sem említette soha. Az előbbire egyszerű magyarázat a tény, sohasem voltam egy mindenkivel lepacsizós figura, és az iskolát sem bírtam sokáig elviselni, amikor helyette edzhettünk és ostoba csínytevéseket követhettünk el Dommal. Utóbbira már nehezebb válaszokat lelnem, a kérdésre; hogyan tűnhet el az egyik alapító család oldalága? Egyszer talán kiderül, addig azonban engem ért a megtiszteltetés, hogy a mai napon vadászosdit játsszunk a város legbiztonságosabb környékén. Találkozóhelynek a központi kórház parkját neveztem meg, azon belül is a szökőkutat, amihez közelítve egyből kiszúrom a beharangozott, szőke kobakot. Minden jó érzést össze kell kaparnom magamban ahhoz, hogy ne törjem le egyből a lelkesedését az életunt képemmel, így mire odaérek hozzá, úgy vélem egész barátságos ábrázatot sikerül összehoznom.
- 'Reggelt! Alexander Payne - viszonozom a köszöntését és a bemutatkozását, majd kiszabadítom a jobbomat a kabátzsebemből, hogy kezet foghassak vele - közben mélyen reménykedve aziránt, hogy ne villanjon be semmiféle emlékkép róla az agyamba. Szerencsére túlvészelem az érintkezést enélkül, és ha nem lennék ilyen álmos, valószínűleg még el is mosolyodnék a lapátkezembe simuló, de annál határozottabban és erőteljesebben szorító kezén.
- Van - vágok a szavába, mielőtt túlontúl fellelkesülne, ugyanis vele szemben én még nem készültem fel a városnéző túránkra. Másrészről a kórházban is el kell intéznem valamit, amihez szintén erőt kell gyűjtenem.
- Ugyan csak próbaőrjáratra megyünk, de nem ismerlek egyáltalán. Ha probléma lépne fel, tudnom kell, mivel számoljak, szóval halljam, mivel dolgozol - bökök az állammal az oldalán csüngő kardra, ami magyarázat nélkül is adja magát, viszont az esetlegesen elrejtett fegyverei egészen más kategóriát képeznek. Aztán meg hallani is szeretném, miként fogalmaz, hogyan viszonyul a képességeihez, hogy valóban olyan jó-e, mint rebesgetik, és nem csupán a csinos arca miatt méltatja a fél bázis.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Aug. 28, 2019 12:06 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


 New Yorki Kórház
Ruby & Alexander : Próbaőrjárat  • Credit:

A szokásos kényelmes szerelésemet vettem fel, a fekete legginst és hozzá fehér pólót és fekete bőrkabátot. Az oldalamon az övemre csatolom az ostoromat és a kardomnak a tokját, aminek alján van egy szíj, amit a combomhoz tudok rögzíteni. Így nem fityeg fölöslegesen és nem is csapkodja a lábamat. A hajam nem fogtam össze, szinte biztos vagyok benne, hogy csak egy egyszerű őrjárat lesz valami olyan helyen, ahol nem fenyegeti majd őket veszély. Persze van a csuklómon egy hajgumi a biztonság kedvéért, ha valami rossz érzésem lenne, akkor gyorsan össze tudom még fogni talán a hajam, nem mintha zavarna a harcban, mert már megszoktam. Viszont plusz támadható felület. Még kicsit rágom magam, hogy mi legyen vele, amíg várom a Payne srácot, valami Alexander, ha jól emlékszem. Eligazításkor elég gyorsan beszéltek én meg csak bólogattam, örültem, hogy végre kimozdulhatok az iskolából és bizonyíthatok is. Anyám túlságosan féltett, így nem mehettem semerre, mert veszélyes. Nos, egyedül is elég veszélyes felnőni, lehet neki is biztonságban kellett volna maradnia, de nem fogom hibáztatni. Haragszom, mert meghalt, a tényre, hogy nincs többé. A legjobb barátnő és szülő volt. Sóhajtok és a falnak dőlök, hamarosan jönnie kell a kísérőmnek, hogy sétáljunk egy jót. Tapasztaltabb vadásszal még amúgy sem voltam, lehet valami Zargen korú ürgét kapok, akivel alig tudok majd beszélgetni bármiről is. A gondolatra elhúzom a szám és végül csak összefogom a hajam. A cipőmmel a földet simogatom magam előtt, túl korán jöttem ide. Nagyon vártam már erre a lehetőségre és izgulok, hogy mehessünk, még a tenyerem is izzadni kezdett. Reggel elkezdtem felrajzolni pár rúnát, amit nem fejeztem be, majd ha indulunk akkor ráér. Nem árt felkészültnek lenni, még ha tényleg igazam van ezzel kapcsolatban. Mikor egy magas pasi érkezik felém és kifejezetten hozzám, akkor kicsit meglepődött képet vágok. ~Nahát, milyen szerencsés vagyok!~
- Szia! Ruby Crusader. Köszöntöm és nyújtom felé a kezem is, előre rákészülve, hogy erős kézfogással határozottságot mutassak és önbizalmat. Persze ezek meg is vannak bennem, nem félek ilyesmi miatt, szinte vágyok egy kis harcra.
- Felőlem indulhatunk is, ha csak nincs valami, amit előtte meg kellene beszélni. Pillantok felé, egek milyen alacsony vagyok, mindenkire fel kell néznem.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


New Yorki kórház - Page 3 VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
914
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Júl. 27, 2018 12:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


***
Szabad a játéktér
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Jún. 15, 2018 9:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


☽ Hazug szív sikeréhez

hazug arc kell

Gollum's Song • megjegyzés:luvu  • Credit:

 
A keddvessség és én oly távol állunk egymástól, mint a pokol és a mennyek vagy annál is tovább. Semmit sem teszek ok nélkül, hiszen ha így lenne nem is egy démon lennék, hanem valami tollas jószág. Pfúj! Még belegondolni is rossz, nem is értem magamat, minek gondolok rájuk. Talán dühít, hogy miattuk tört ki az apokalipszis? Hát persze! De ez ellen egyenlőre semmit sem tehetek és úgy igazából nem is akarok. Egyetlen dolog lebeg a szemeim előtt, hogy megtaláljam a mesteremet. Hiába úgy tűnik, hogy jól érzem magam NY-ban, ez egy hatalmas tévedés. Ez a lehető legjobb taktikai lépés volt tőlem, hiszen rendelkezem papírokkal, hála a drága kis férjemnek. Senki se gondolta volna rólam, hogy démon vagyok, kivéve az előttem álló nőszemély szerelme. Bah, szerelem! Milyen ostobaság! A valaha volt leggyengébb dolog a világon és mégis, ha jobban belegondolok én is kezdek annak a csapdájába esni. Hallom, hogy hozzám beszél, aprót bólintok a szavaira, majd halványan elmosolyodom.
- Ne aggódj, most már nem vagy egyedül - suttogom vissza anyáskodón, akár egy szülő, aki az összetört szívű lányát nyugtatja a jelenlétével.
Az első jó dolog az este folyamán, ami eszébe jutott az a kávé. Földi életem során nagyon megszerettem ezt az italt, szívesen fogyasztom. Igaz semmi hatása sincs rám, hiszen démon vagyok, de ahogy a forró folyadék végig csúszik a torkomon újra úgy érzem egyetlen pillanat erejéig, hogy megint a pokolban vagyok. Ott van ilyen meleg, ami olyan megszokottá vált az évszázadok során. Kedves gesztus tőle, hogy szurkolni akar a baba projekt kapcsán, ha tudná, hogy életemben nem voltam férfivel, se démonival, se emberivel. Igen, igen tudom, elb*szott egy démon vagyok. A főnök tuti be volt szívva, mikor engem készített, hogy még a bujaságot is kifelejtette belőlem. De ez van, majd valahogy bepótolom a lemaradásokat, ha olyan kedvem tartja. Végül szerencsére a munkára terelődik a szó, mire halkan felnevetek, hangom csilingelő, akár a mennyek haragjai.
- Ha nem szerettem volna, akkor nem lennék itt. Igazáság szerint a férjemmel is egy baleset során ismerkedtem meg, bár a kórházat szerencsére megúsztam - vigyorgok rá csillogó szemekkel. Gondolatban előttem van a kép, mikor még katonának akartak kiképezni, én pedig meglógtam az edzésről, az első tanórámra Agramonhoz. Előttem van a kép, ahogy befont hajjal, kifulladva jelentem meg előtte. Sosem fogom elfelejteni azt az értetlenkedő fejet, amit akkor vágott.
- Életem egyik legnehezebb döntése volt... - ....elválni a mesteremtől. Teszem hozzá magamban, hiszen így végül is egy fél igazságot mondtam neki, ami jóval több mint amire bármelyik démontól is számíthat. Végre leülhettem, kezdtem unni az álldogálást, így lábaimat keresztbe vetve egymáson nézek a nő csillogó szemeibe. Mosolyát egyből viszonzom, de egyetlen szót sem szólok csak bólintok. Ó drága Tori, ha te tudnád mennyire érdekes vagyok. A férjecskéd sokat tudna mesélni, vagy nem, ha minden jól megy. De a kislányod talán még mesélhet, ha apránként ronccsá változtatom a gyermeki lelkét. Szerencsémre megint ő kezd beszélni, így van időm mindent számításba venni és átgondolni az összes eddigi és persze az elkövetkezendő hazugságaim listáját is, amik úgy suhannak ki a számból, akár a levegő.
- Tanár? Ez nagyon jól hangzik. Mindig is érdekelt a szakma, de végül az orvostudomány felé vettem az irányt. Viszont az irodalmat szeretem - válaszolok kedvesen. Ha jobban kiszélesítjük az irodalom fogalmát, akkor az okkult könyvet, amiket csak úgy faltam, azok is annak számítanak. Nem véletlen rendelkezem hatalmas tudással.
- Nem - rázom meg a fejem, iszom egy újabb kortyot a kávéból, mielőtt folytatnám a mondandómat - A városba nagyjából egy és fél éve kerültem, azaz menekültem. Előtte a lakatlan területeken bujdostam egy csapattal, akik időközben - elhallgatok és lehajtom a fejemet, egy könnycseppet csikarok ki magamból, úgy nézek fel rá - szóval, igen meghaltak. Sérülten, elveszetten kerültem a városba, őszintén nem is emlékszem hogyan kerültem ide. De a Central Parkban ébredtem, azaz a férjem ébresztgetett. Ő mentette meg az életemet - letörlöm a könnycseppet, keserédes mosollyal tekintek rá.
- Szerelem volt első látásra közöttünk, azóta pedig sok mindenen keresztül mentünk már - elkezdem csavargatni az ujjamon lévő gyűrűt - Sajnálom, nem akarok itt áradozni a férjemről, míg a tiéd... Bocsánat - elszégyellve magam lehajtom a fejemet. Legalábbis ő ezt láthatja rajtam, míg közben a fejemben teljesen más képek peregnek le. Elképzelem, hogyan fogom megnyúzni azt az alakot, amint felébred a kómából, ha pedig végre kinyúvad, akkor örömtáncot fogok lejteni. Sőt! Örömömben lehet ágyba viszem a férjemet is, közben pedig Agramon arcát varázsolom rá. Igen, kissé elkalandoztam, így inkább zavarodottan felpillantok az emberre.
- Szóval sosem hagytad el a várost? Egyáltalán? - teszem fel a kérdést, hogy ne nekem kelljen megint beszélnem. Könnyebb hallgatni és úgy taktikázni, mint gondolkodás nélkül beszélni. Az valahogy sosem volt a kenyerem.

Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Május 23, 2018 12:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


☽ Ne hagyj el,

Ringasd öledbe lelkemet!
zene • szószám: xXx • Credit:

 

Kevesebb, mint tíz perc alatt hatalmas érzelmi körforgáson mentem át. Megjártam a poklot, elkeseredtem, kétségbeestem, dühöngtem és bőgtem, majd egyszer csak megjelent ez a nő. Ez a nő, akit egyelőre még nem tudok hova tenni, de ő az egyetlen ebben az istenverte kórházban, aki egy kicsit is enyhített a nyomoromon. Nem felejtette el velem a bánatom, a gyomrom továbbra is görcsben állt, de kezet nyújtott és nem hagyott a földön gubbasztva, már-már félájultan, zokogva. Nem tudom, hogy miért tette, de jelenleg nem is nagyon érdekelt. Itt volt velem valaki, aki beszélt hozzám úgy, hogy még egy pillanatra se kelljen a gondolataimba mélyednem. Ennek ellenére nem terelni akart, nem próbálta meg kitörölni a fejemből azt, hogy a férjem súlyos, halál közeli állapotban van. Egyszerűen csak ott volt, beszélt és elfogadta, hogy annyit tehet, hogy mellettem van. Ennyit és nem többet. Ezzel valamelyest enyhíthet a bánatomon.
- Nagyon kedves tőled, Angelina. Igazán jól esik, nem is tudom, mihez kezdenék itt egyedül. – motyogtam az orrom alatt. – Valószínűleg még mindig a földön gubbasztanék. – fintorodtam el.
Bár nem az ő dolga volt, hogy ott legyen mellettem és tudtam, hogy nem helyes így magam mellett tartani, de ő sem akart itt hagyni és nem is lett volna más, akit magam mellé hívhattam volna estére a kórházba. A szüleim a kislányomra vigyáztak, akit otthon hagytam éjszakára. Őket nem hívhattam ide, mert a kicsi nem jöhet ide és egyedül sem maradhat otthon. Haza nem mehettem. Először is, nem bírtam volna elhagyni a kórház területét Chris nélkül, másodszor pedig a lányom sem láthatott ilyen állapotban. Egy gyermeknek arra van szüksége, hogy a szülei szemében sose lássa a kétségbeesést vagy a bizonytalanságot. Én pedig tele voltam ezekkel az érzelmekkel. Barátaim nem nagyon akadtak. Persze akadtak az iskolában, de ők inkább csak kollégák voltak, akiket felszínesen ismertem, inkább csak óratervekről, portfóliókról és diákokról beszéltem velük. Nem hívhattam ide őket az éjszaka közepén. Régen voltak barátaim az egyetemen, meg egy a középiskolában, de velük már nagyon régóta nem tartom a kapcsolatot.  Többségük elköltözött New York-ból. Volt, aki meghalt vagy önkéntes száműzetésbe vonult és a természetfelettiek kihalását elősegítve elkezdte őket levadászni. Milyen naivak és ostobák.
Felemelő érzés volt, hogy ilyen ismeretlenül rám ruházta a titkát. Kicsit sem furcsálltam, hiszen miközben felkapart a földről, szinte minden gát leomlott közöttünk. Éppen egy barátság kezd megköttetni? Furcsa barátság.
- Nagyon szurkolok neked és férjednek, hogy sikerüljön összehozni egy kisbabát. Az igazi ajándék. - motyogtam. - Stresszes munka lehet. - ismertem el. - De azért szeretted nem? Hiszen most is itt vagy. Nehezen hagytad itt?
Mindenféle kétely nélkül elhittem a szavait és el is kezdtem sajnálni. Az én életemben a kislányom a legfontosabb, ő a szerelmünk egyetlen, gyönyörű gyümölcse. Mindenkinek éreznie kell egyszer azt, amikor gondoskodhat egy ilyen csodáról.
Mivel ilyen bensőséges információkat megosztott velem, én sem éreztem kényszernek, hogy beszéljek magamról és nem féltem, hogy rossz embernek teregetem ki az életem. Angelina valahogy megbabonázott. Az eszem tudta, hogy még csak most ismertem meg pár perce és nem az a legszokványosabb, hogy ennyi idő után megosztom vele életem nagy dolgait, de teljesen gyenge voltam ahhoz, hogy kitaláljak valami indokot, hogy miért ne bízzak benne.
Ugyanis az igazság az, hogy nagyon könnyű volt megbízni benne és lelkileg nem volt hozzá erőm, hogy egy ilyen lehetőséget ellökjek magamtól. Így hát leültem vele szemben az asztalhoz és csillogó szemekkel, egyetértően bólogattam.
- Remek ötlet. – vágtam rá rögtön.  - Sok kérdésem van hozzád. Érdekes embernek tűnsz. – mosolyogtam rá a kávém fölött. A forró, fekete lé kellemesen lecsorgott a nyelőcsövemet és felmelegített. Ember… Merthogy biztosan az. Persze előfordulhat, hogy nem. Mostanában nem lehet biztosan tudni, de mindig is úgy voltam vele, hogy felismernék egy természetfelettit. Vagy legalábbis, ha ártalmas lenne számomra. Persze lehet, hogy mégsem. – De most úgy hiszem, én jövök. – mondtam és a kávém felett kavargó gőzbe nézve gondolkodtam rajta, mit meséljek. – A kislányomról már meséltem. Elég sokat. Persze még közel sem mindent. – mosolyogtam, de feltételeztem, hogy már másról is szeretne hallani. – A férjemen és a kislányomon kívül nincsen más izgalmas dolog az életemben. Tanár vagyok. – vallottam be. – Itt tanítok New Yorkban irodalmat a középiskolában. Imádom a gyerekeket. – mondom elrévedő pillantással. – Egyébként itt élek New York-ban, mióta csak élek. Ezért is volt természetes, hogy itt is kezdek bele a karrierembe. Persze hallok afelől, hogy milyen helyzetek uralkodnak kint, másik városokban, de sose vágytam arra, hogy elhagyjam ezt a várost. Te is mindig itt éltél?



Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 22, 2018 9:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


☽ Hazug szív sikeréhez

hazug arc kell

Gollum's Song • megjegyzés: legközelebb jobb lesz  fgbhjfk  • Credit:

 
Percek teltek el azóta, hogy beszédbe elegyedtem ezzel az emberi lénnyel, akinek a gondjai cseppet sem érdekelnek. Mégis magamra erőltetek elegendő önuralmat és kedvességet, hiszen szükségem van rá. Minden apró részletet tudnom kell a robbantásról és persze a férje állapotáról is. Az a kis spicli remélem sosem ébred fel, hiszen akkor nem tud beszélni arról a tényről, hogy nem tartozom a halandók közé. Ahogy felajánlom neki, hogy egész éjszaka mellette maradok elsőre csak motyog, majd eljut az elméjéig is a gondolat, hogy lehet más dolgom van. Ha ő azt tudná, hogy mennyi dolgom lenne és mennyi mindent szeretnék csinálni ehelyett. De! Egyenlőre egyiket sem tehetem meg, úgyhogy maradok.
- Ne butáskodj! Nem foglak itt hagyni ilyen állapotba, bűntudatom lenne, ha megtenném - hazudok reflexből. A halandók szokták használni azt a szót; bűntudat. De hogy mit jelent? Arról fogalmam sincs... Nem értem az ilyen apróságokat, leperegnek rólam az érzések, legalábbis a nagyja. Szavai szakítanak ki a gondolataimból. Egyetlen pillanat erejéig elveszek az emlékeimben, hiszen megakadok egyetlen szón: otthon. A pokol jelentette számomra mindig is az otthont, ugyanakkor most megelégednék annyival is, hogy a mesterem mellett lehessek, az is egy kisebb boldogsággal töltene el.
- Persze, a férjem otthon van - magyarázom és zavartan egy hajtincset hátra tűrök a fülem mögé. A lehajtott feje láttán egyből tudtam, hogy bármennyire is tagadja szüksége van rám.
- De nem gond ha itt maradok, dobok neki egy üzenetet, hogy ne várjon - tettem hozzá legyintve egyet mosolyogva. Nem könnyű arról beszélni, hogy férjes asszonnyá váltam, kezemen ott díszeleg az a gyönyörű gyémántgyűrű, amit a férjemtől kaptam hetekkel ezelőtt. Tudom, hogy az egész egy hazugságon alapult, hiszen belepiszkáltam a férfi agyába, hogy azt higgye szerelmes belém vagyis valami ilyesmi. Muszáj volt ehhez folyamodnom, hiszen New York-ban nem kedvelik annyira a természetefeletti lényeket, a város határát pedig őrzik. Egyenlőre esélyem sincs kijutni a városból, így kényeleteln voltam beilleszkedni. Ahogy a büfé felé sétálunk egy könnyedebb témára terelem a beszélgetést, hátha az segít rajta valamennyit. Nincs kedvem hallgatni a szánalmas hüppögését és jajjveszékelését a férjéről. Teljes szívemből gyűlölöm azt a halandót. Látom, ahogy felvidul az arca és áradozni kezd a kislányáról. Mondandója közben egyszer csak a homlokára csap, mire kissé meglepődve meredék rá, mire észbe kapnék már a táskájában kotorászik. Közben egyetlen percre sem hagy fel a beszéddel, olyan mintha felhúztak volna rajta rugót. Kissé idegesítő, de legalább már képes kinyögni egy teljes mondatot. Látom, amint egy pillatra elszomorodik, mire egyből nyugtatásképen végigsimítottam a hátán.
- A kislányod miatt ne aggódj, jó kezekben van és meg fogja érteni miért nem vagy vele most - mosolygok halványan, miközben lassan haladunk a célunk felé. Végre sikerül neki megtalálni az eddig keresett képet, amit egyből elém is tol. Elveszem tőle, hogy jobban szemügyre vehessem a kis szőkeséget, aki rózsaszín ruhában furcsa pozícióban áll. Aranyos kislány, milyen könnyedén be lehetne feketéteni az ártatlan, fehér lelkét. Ó, ez egyre jobbnak ígérkezik. Ha jól keverem a kártyáimat, akár több legyet is üthetek egy csapásra. Legalább addig sem gondolkodom azon, hogy merre lehet a Lord. Kezdtem már hozzászokni, hogy annyit beszél és nekem nem kell megszólalnom csak néha bólogatni és kedvesen rá mosolyogni, hiszen az mostanra tökéletesen ment. Sajnos rám tereli a szót, miközben csillogó szemekkel mered felém. Velem mi a helyzet? Hogy is mondjam... Démon vagyok, aki az egyik Lord tanácsadója, hatalmas okkult tudással rendelkezem. Ja és miattam került a férjed kórházba, de ne aggódj mert nincs szükségem a lelkére. Milyen vicces is lenne, ha ezt mind elmondanám neki, kíváncsi lennék milyen fejet vágna.
- Hol is kezdjem? - teszem fel a kérdést miközben hirtelen a padlót kezdem fixírozni, mintha valami nagyon fontos dolgot találtam volna rajta. Időt akartam nyerni, hogy kitaláljam a következő hazugságomat - Ahogy már említettem van egy férjem - fel is emeltem a csillogó gyűrűt apró mosollyal az arcomon - ő életem szerelme, mindent megtesz értem - áradoztam, miközben a gondolataim egy másik lényre terelődtek. Pimasz mosolyára, perverz kék tekintetére és csipkelődő olykor bántó szöevegire, a hatalmas tudására és odaadására a munkánk iránt.
- Sajnos még nincs, de tervben van és egy ideje próbálkozunk. Régen ápolónőként dolgoztam, azért is vagyok most itt, nem bírtam otthon maradni - lehajtottam a fejem, mintha egy titkot mondtam volna el - Viszont a munkám túlságosan stresszes volt és az orvosok szerint ez az egyik oka annak, hogy eddig nem sikerült teherbe esnem - vágom ki magam teljesen a szituációból. Ahogy ezek a szavak elhagyják ajkaimat el is gondolkodom rajta. Ilyen téren még sosem használtam ki a drágalátos férjecskémet, eddig eszembe sem jutott közelebb kerülni hozzá fizikálisan. Megálltunk a büfé előtt pár perc várakozás után szembe találtuk magunkat, egy álmos, mosolygós nővel. A melelttem álló ember, mintha egy kicsit feléledt volna és visszatért belé az élet egyből elsorolta, hogy mit szeretne.
- Ugyanazt kérem - mondom a büfésnek, majd mosolyogva a mellettem állóra pillantok - Köszönöm Tori, a következőt én állom - tesze hozzá egyből. Megvártuk míg a nő elkészíti az italokat, egy-egy műanyag pohárral tért vissza.
- Kicsit odébb láttam egy pár padot és asztalt, ahová nyugodtan letudunk ülni - mutatok kezemmel az adott irányba, fizetés után el is indultam a megfelelő irányba. Amint megpillantottam a székeket a sarok felé vettem az irányt, leültem majd az asztalra helyeztem a poharamat.
- Hosszú esténk lesz. Mit szólnál ahhoz, ha felváltva mesélnénk egymásnak az életünkről? - tettem fel a kérdést ugyanolyan barátságosan, ahogy eddig, szemeim biztatóan csillogtak felé.

Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Ápr. 18, 2018 10:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


☽ Ne hagyj el,

Ringasd öledbe lelkemet!
zene • szószám: xXx • Credit:

 

Az újonnan megismert nő minden pillantása és bíztató mosolya megtöltött reménnyel és energiával, miközben el is érzékenyültem. Egy percre sem gondolkodtam el azon, hogy miért van mellettem és valójában ki is ő, mert olyan rokonszenves és reménnyel teli tekintettel fürkészett, hogy eszembe sem jutott kételkedni benne. Ráadásul nagyon a padlón voltam. Minden egyes segítségre szükségem volt.
- Oh, ez igazán jó esne. – motyogtam az orrom alatt. – De biztos, hogy van más elfoglaltságod is, mint engem őrizni itt egész éjjel. - mondtam ujjaimat tördelve, miközben nagyon is örültem volna, ha itt marad velem.
Nem akartam egyedül maradni a gondolataimmal, mert attól féltem, hogy akkor megint elsüllyedek a kínjaimba.
Minden bizonnyal várnak is otthon. Nem kell aggódnod miattam. – folytattam lesütött szemekkel.
Azt akartam, hogy maradjon, de mégsem kérhettem meg egy vadidegent, hogy töltsön velem egy teljes éjszakát egy kórház büféjében és hallgassa a nyomorúságos sztorimat. Ráadásul az is hazugság volt, hogy nem kell aggódnia. Úgy éreztem, hogy a fájdalommal és kínokkal teli mély kút vékony peremén sétálgatok, miközben sötét karok hajkurászták a bokámat, hogy lehúzzon a mélységbe, ahol aztán elsüppedhetek kényelmesen a fájdalmamban és kínlódhatok egész éjjel céltalanul. Egyedül nem bírok egyensúlyozni. Kell mellém valaki, aki fogja a kezem, miközben mászkálok a keskeny peremén, és aki talán majd le is segít a kútról, ha végre már kapok valami jó hírt.
- Fantasztikus kislány, Angelina. – kezdtem azonnal áradozni.
Anya vagyok, ez természetes. Számomra az én kislányom a legtökéletesebb és, amint valaki kérdez felőle, nem tudok nem ódákat zengeni róla.
- Most múlt öt éves. Cserfes és életvidám, egy igazi energiabomba. Olyan, mint az apukája. – mondtam mosolyogva. – Adele-nek hívják. Mutatok róla egy képet. – csaptam a homlokomra, mintha akinek valami fantasztikus dolog jutott az eszébe és rögtön kotorászni kezdtem a táskámba, de közben is áradoztam róla. – Hihetetlen hosszú szőke fürtjei vannak. Nem tudom kitől örökölhette. Chris is barna hajú és a szüleink is. Most éppen az én szüleimnél van, szerencsére közel laknak hozzánk és tudnak rá vigyázni. – váratlanul elkapott a bűntudat.
Magára hagytam a kislányom. Csak egyetlen éjszakára, de így is borzasztóan éreztem magam. Anya vagyok, nem tehetem meg, hogy ennyire szétcsúszok. Onnantól kezdve, hogy egy másik életért is felelek, nem szabadna előfordulni ilyennek.
- Nagyon csajos kislány. Ez a kép egy balett előadás előtt készült. – mutattam neki, miközben a büfé felé sétáltunk.  – Nagyon tehetséges, de azt hiszem inkább a rózsaszínű ruha miatt akart balettozni. – mosolyodtam el. - De rossz érzés, hogy csak én beszélek, veled mi a helyzet? Van gyermeked? -kérdeztem csillogó szemekkel. Hát igen. Tanár vagyok. A gyerekek a kedvenc témáim között van.
Odaértünk a büféhez és pár percet álltunk a maszatos vitrin előtt, amikor előjött egy középkorú nő kócosan, a szemeit törölgetve. Álmosan ránk mosolygott és valami köszönésfélét motyogott.
- Egy dupla presszót szeretnék két cukorral és azt, amit a hölgy kér. – biccentettem Angelina felé egy fél mosollyal. – Én állom. – intéztem immár a említett felé szavaim.
A kép, amit mutogatok. Very Happy


Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 03, 2018 10:15 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


☽ Hazug szív sikeréhez

hazug arc kell

Gollum's Song • szószám: xXx • Credit:

 
Hosszú éveim alatt sosem tapasztaltam a szerelmet, fogalmam se volt arról, hogy milyen lehet ez az érzés, mivel mi démonok minden ilyesmitől a végletekig irtózunk. Aztán ahogy Agramon mellett tanultam néha-néha lopva rá vetült a pillantásom, mikor nem figyelt. Elnéztem, komoly arcát, amint egy-egy tárgyon dolgozott, azt a precizitást, amivel mindezt tette. Az apró mosolyt a szája szélén, ami önkéntelen reakció volt csak azért, mert szerette azt, amit csinált. Az ilyen pillanatokban nem azt a pökhendi, fennhéjázó egoista barmot láttam, akinek mutatta magát, hanem egy másik oldalát, azt akit jó mélyen elrejtett magában. Ilyenkor a szívem hevesebb ütemre váltott vagy olykor kihagyott egy ütemet, ha a közelembe került vágytam rá, hogy megérintsem, hogy a közelében maradhassak. Ugyanakkor a próbálkozásai megrémítettek, nem akartam én is húzni egy sorszámot és beállni az általa megfektetett démonnők sorába, így elmenekültem. De azt nem tudom, hogy amit iránta éreztem és érzek az egyenlő-e a szerelemmel. A férjem tényleg szeret engem, látom a szemeiben, hogy oda van értem. Minden mozdulatomat, kívánságomat lesi, bármit megtenne értem. Ez mind egy kisebb hazugságra épül, amit elültettem az elméjében, hazugság hazugság hátán.  
Látom magam előtt ezt a nőt, aki a földön fetreng csak azért, mert a férje kórházba került. Egyszerűen szánalmas és undorító mindaz, amit tesz. Ha esetleg ilyen szintre süllyednek abban az esetben könyörögve fogom kérni magát a Halált, hogy vessen véget a hallhatatlan életemnek. Minden ellenérzésem ellenére ott guggolok mellette és a hátát simogatom. Kedves szavakat sugdosok neki, amikkel megnyugtathatom nehéz lelkét, ami éppen darabjaira akar hullani. Más esetben szíves örömest rá is tennék egy lapáttal, de ez egy másik helyzet. Szükségem van rá, a bizalmába kell férkőznöm, hogy mindent megtudjak a drágalátos férjéről, amellett pedig a bizalmába kell férkőznöm. Ha ez sikerül onnantól fogva szavakkal is képes leszek irányítani. Szavaim hallatán nagyokat bólogat, még képtelen beszélni, egyre csak a könnyeit törölgeti a pulcsija ujjával. Bah, felfordul tőle a gyomrom, hogy süllyedhet valaki idáig? Hányinger kerülget, amit visszafolytok. A labor, igen a kén édes illata, az eszközök és a különböző kristályok. Igen, erre kell gondolnom, ez tart életben, hogy egyszer vissza fogok térni oda. Gondolataimból szavai rángatnak vissza a valóságba, ahol a kezét fogom és a hátát simogatom egy embernőnek. Na végre! Csakhogy valaki belátja, hogy igazam van. Köszönöm, köszönöm! Hajlok meg gondolatban minden irányba. De legalább zsebkendőt nem kell neki adnom, arról saját maga gondoskodik, remek egy probléma letudva. Én, én, én tudom! Jelentkezek hevesen gondolatban, miközben majd' halálra röhögöm magam. Hogy is hívják Alga? Alalelelul? Alakulatok, alakulatulatok? Alkataluk... Megvan! Alku! Biztos rávenném, hogy kössünk alkut a férje életéért cserébe, aztán ha ez megvan elmondanám neki, hogy felesleges volt az egész, mert a holtak közöttünk járnak, hála Amarának. Milyen vicces is lenne! Ha itt végeztem lehet megcsinálom egy másik szerencsétlennel...
- Nem kell szégyellnie magát - rázom meg a fejem és halványan rá mosolygok - Ilyen helyzetben mindenki hasonlóképpen reagált volna. Ha az én férjemmel történne mindez, akkor most Ön vigasztalhatna, mert én feküdnék a földön - válaszolom kedvesen, kissé szomorkásan, mintha belegondoltam volna a helyzetébe.
- Ne kérem, ne okozzon fájdalmat önmagának és amúgy se tesz jót az ajkaknak a harapdálás. Régen ha stresszes voltam én is ezt tettem, néha véresre haraptam. Egyáltalán nem volt szép látvány - megrázom a fejem, majd kérlelően nézek rá. Az igazság az, hogy az ütésektől repedt fel a szám, amit a kiképzések során kaptam, nem voltam használható katona... Oh, micsoda fejlemény! Még egy porontya is van annak a spiclinek! Ez aztán a remek fordulat! Tenyerébe temeti az arcát, majd megrázza a fejét, végül elfogadja a kezemet, aminek segítségével óvatosan fel is húzom a földről.
- Látja, éppen erről beszéltem. Ha érzi az már több, mint a semmi és jó, ha a megérzéseinkre hallgatunk, azok erőt adhatnak - oldalról átölelem a vállát, hogy nyomatékosítsam a szavaimat, majd el is engedem. Még gyakorolnom kell a testi kontaktot az emberekkel, de mi másra való az én drága férjecském, rajta annyi mindent tesztelhetek. Erőltetett mosolya láttán én rá villantok egy teljesen őszintét, miközben szemeim megértéstől csillognak. Lassan elmehetnék a Broadway-re fellépni, olyan jól megy a kiskutya szem, ártatlan mosoly stb. Most az egyszer előnyömre válik, hogy Lucifer be volt szívva mikor engem alkotott. Az angyali külső mindig megnyerő az emberek számára.
- Ebben az esetben mindkettőnknek szüksége lesz rá, mivel nem hagyom magára egyetlen percre sem - hangom határozottságról árulkodik, nem engedek ellenkezést. A büfét illetően csak bólintok és ahogy elindul én is követem, de megfordul felém, mire megtorpanok egyből.
- Máskor is szívesen, az enyém pedig Angelina - válaszolok az eddig használt álnevemet mondom, hogy ne okozzak félreértéseket a későbbiekben.
- Azt mondtad van egy kislányod. Mesélsz róla? - kérdezem érdeklődően, miközben szépen lassan elindulunk a büfé felé.

Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 02, 2018 11:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


☽ Ne hagyj el,

Ringasd öledbe lelkemet!
zene • szószám: xXx • Credit:

 
Fogalmam sem volt, hogymihez kezdek ezután, de abban biztos voltam, hogy az utolsó pillanatig hinni fogok abban, hogy a férjem visszatér hozzám. Hinnem kell benne, másképpen összeroppannék és azt egyszerűen nem tehetem meg. Nincs rá se időm, se pénzem, se energiám. Nekem van egy kislányom, akit el kell tartanom, akit fel kell nevelnem, nevelnünk és nem mondhatom azt neki, hogy egy időre a nagyi lesz az új anyu, mert ez a fájdalom elfelejtette velem, hogy anya is vagyok.
Pedig sokkal egyszerűbb és kényelmesebb lenne egész nap csak összekucorodva bőgni egy sarokban és nem beszélni, nem gondoskodni, nem csinálni semmit. Elmerülni a bánat mély ragacsos szirupjában, amiből aztán legalább egy évtized, mire kimosom magam. Nem ez valószínűleg túl önző dolog lenne, bár csábító. Nem kellene megerőltetnem magam, nem kellene tettetnem, hogy nem is fáj annyira és hogy könnyű levegőt venni, miközben minden egyes pillanatba egy kicsit belepusztulok.
Ez a kedves hölgy, úgy bánt velem, mint egy gondoskodó anyuka a gyermekével, akit lehorzsolta a térét biciklizés közben. Puha kezével simogatta a hátam, közelebb hajolt, illata és kedves hangja egy kissé megnyugtatott. Nedves arcomat törölgettem a pulóverem ujjával miközben nagyokat bólogattam a szavaira.
Igaza van. Nem engedhetem el magam ennyire. Most vettem csak észre mit csinálok. Egy ismeretlen folyosón fekszek New York hatalmas kórháza közepén és teljesen elhagyva magam bőgök miközben a gyermekem éppen a szüleimnél vár rám és a férjem minden egyes percben halálközeli élményeket él át. Össze kell szednem magam értük.
Chris, a férjem hamarosan mellettem lesz. Fel fog épülni, mert egyszerűen nincs más választása. Most csak meg kell ezt várom. Ez olyan, mint egy hosszú utazás, amire ő elutazott és most pár napig vagy hétig - ne adj isten hónapig - ki kell találnom, hogyan boldogulok nélküle és miként viseljem el azt a hiányt, amit maga után hagyott.
Utazás... Aha, persze. Ezt sokkal könnyebb kitalálni, mint valóban bemesélni magamnak. Ezután a kissé erős lelkifröccs után se éreztem sokkal jobban magam. Talán a kedves hölgy társasága és segítsége lendített egy kicsit ki a mélypontról.
- Azt hiszem, igaza van. -  bólogattam hevesen. Kihalásztam egy zsebkendőt a farzsebemből és megtörölgettem az arcom. A könnyeim kezdtek apadni. Igyekeztem másra gondolni és a hölgy minden egyes szavát elkapni, hogy nehogy elkezdjek megint a földön összekuporodva bőgni. - Sajnálom, szégyellem magam. Általában nem esek ennyire szét, csak... - kicsit elhallgattam, lenyeltem a könnyeim és folytattam. - A férjem nagyon fontos számomra. Én nem is tudom, mit tennék vagy mihez kezdenék, ha elveszíteném őt. Ő a mindenem. Az egész életem. - suttogtam, majd elkezdem az ajkaimat harapdálni, hogy ez a fájdalom segítsen enyhíteni a lelki bajaimat. - És a kislányom. - tenyerembe temetett arccal csóválni kezdem a fejem, majd mély levegőt vettem elfogadtam a felkínált kezet.
- Igaza van. Össze kell szednem magam. - bólogattam hevesen, már-már őrülten. - Vissza fog találni hozzám. Ennek így kell történnie és így is fog. - mondtam. - Érzem.
A nő szeme bátorítóan nézett engem, mintha energiát és reményt akarna lehelni belém.
-  A kávé jól hangzik. Szerintem úgyis az egész éjjelt itt fogom tölteni és akkor szükségem lesz néhány pohár expresszóra. - mondtam mosolyt erőltetve az arcomra. A hölgy nagyon kedvesen és gondoskodóan bánt velem, ahogyan egyébként a nővérkék is tettek volna, ha nem ordítom le a fejüket. Kezdtem magam emiatt is kicsit szégyellni. Biztosan megértik. Ha életük szerelme a öt orvos keze alatt küzdene az életéért, akkor ők is ugyanígy viselkednének. Túl sok a kín, túl sok a kétségbeesés bennem. Ezek miatt elveszítettem azt, aki valójában vagyok. - Azt hiszem a földszinten elrohantam egy büfé mellett, talán még nyitva van.
Tettem pár lépést, majd megint a nő felé fordultam.
- Egyébként a nevem Tori és nagyon köszönöm, hogy felkapartál a földről. - mondtam halkan, kínos mosollyal.


Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 29, 2018 11:31 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


☽ Hazug szív sikeréhez

hazug arc kell

zene • szószám: xXx • Credit:

 
Látom, ahogy összerezzen a hangom hallatán, akár egy ijedt kismadár. Ó, drágaságom még semmit se láttál és máris ijedezel? Magamban mosolygok, de kívülre felveszem a kedvesség álcáját. Most, hogy felkapta a fejét tekintetünk egyből találkozik, amibe jó mélyen elrejtettem a pokol tüzét, így nem láthatja igazi valómat. Miközben nagy nehezen megszólal egyetlen pillanatra sem hagyom abba a háta simogatását, azt olvastam valahol, hogy ez megnyugtatja a legtöbb halandót. Helybe is vagyunk. A férje. Remélem hamar kiböki, hogy mi történt azzal a nyomorult spiclivel. Megrázom a fejem jelezve, hogy nem vagyok orvos. Még csak az kéne nekem, hogy segítsek ezeken a mihasznákon? Nevetnem kell.
- Nekem nyugodtan elmondhatja mi bánja a lelkét, mitől érzi magát olyan rettenetesen - bátorítom egy halovány mosoly kíséretében, miközben remegő kezét a sajátomban tartom. Nem is kell sokáig kérlelnem egyből neki is lát és alig hallható hangon kiönti nekem a szívét. Szóval éppen műtik, úgy tűnik még nem halt meg. Francba, ezért még számolunk kedvesem!
- Úristen! - nyílnak el ajkaim ijedten, csak ennyi szalad ki a számon. Pár hét leforgása alatt tökéletes színésznővé váltam, Isten említése meg sem rázza démoni lelkemet, mikor ilyen szavak hagyják el a számat közben egészen máshol járok gondolatban. A labor rejtekén, Agramon társaságában... Milyen szép is volt az a rövid időszak. Maradandó károsodás, igen az jó lenne. Ne tudjon beszélni az a nyomorult, ha kell én magam gondoskodom róla. Szíves örömest kivágnám a nyelvét, de nem szándékozok bepiszkítani a kezeimet, akkor inkább az elméjét veszem kezelésbe. Kóma. Ez sokkalta jobban hangzik, úgy egyszerűbb megölni. Mély levegővétel után kimondja azokat a szavakat, ami hallatán örömtáncot tudnék lejteni. De ebből semmit se mutatok felé.
- Ó drágaságom! Annyira sajnálom - elengedem a kezét és óvatosan magamhoz ölelem, akár egy gondoskodó anyuka - Ne féljen, minden a legnagyobb rendben lesz. Az orvosok tudják mit csinálnak és a férje biztosan felépül - suttogom neki azokat a szavakat, amikkel tudom, hogy hatni tudok rá. Kissé eltolom magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.
- A férje odabenn küzd az életben maradásért és én tudom, hogy erős, mert tisztában van vele, hogy a felesége idekinn várja. Éppen ezért minden tőle telhetőt megfog tenni annak érdekében, hogy mielőbb együtt lehessenek - próbálom biztatni és a dolgok "jó" oldalát megközelíteni, hiszen tudom erre van szüksége. Nekem pedig arra, hogy feltétel nélkül higgyen bennem és a szavaimban is.
- Éppen ezért Önnek is össze kell szednie magát - óvatosan letörlöm a könnyeket az arcáról - pffúj, undorító ez a sós lé -, közben kedvesen mosolygok - Jöjjön, nem maradhat itt a földön, a végén még megfázik. Üljünk le valahova és igyunk egy forró kávét vagy teát - felállok és a kezemet nyújtom felé ezzel nyomatékosítva a szavaimat, miközben bátorítóan nézek rá.

Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 29, 2018 7:23 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


☽ Ne hagyj el,

Ringasd öledbe lelkemet!
zene • szószám: xXx • Credit:

 
Összerezzentem a közeli hang hallatán. Felkaptam a fejem. Egy gyönyörű, ismeretlen nő nézett rám kedvesen és együtt érzőn szorongatta karomat. Jót tett a lelkemnek, bár a kétségbeesésem nem csökkent, azért a hangos zokogásom csitult és már csak csendesen szipogtam.
-  Nem, nem vagyok jól. Rettentően érzem magam. A férjem... - kezdtem, de megint rám tört a hányinger, amelyet egy mély lélegzettel próbáltam csitítani. - Segíteni? Hacsak nem orvos, akkor sajnos kétlem, hogy tudna. - ingattam a fejem szomorúan. - Biztos hallani akarja?
Felnéztem az idegen nőre, csilingelő puha hangja bizalmat keltett bennem és valamiért egyáltalán nem tartottam furcsának a kórház folyosóján gubbasztva a padlón kiönteni a szívemet egy vadidegennek.
- Éppen műtik. Ott volt a robbanás helyszínén és szörnyen megsérült. - panaszoltam halkan. Enyhe suttogó hangra futotta csak tőlem meg valami béna nyöszörgésre. - Az orvosok szerint talán szenved maradandó károsodást, talán nem. Akár kómába is kerülhet, vagy akár... - mély levegőt vettem és a következő szavak közben újra megtelt könnyekkel a szemem. - Akár meg is halhat. - leheltem.


Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 29, 2018 6:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


☽ Hazug szív sikeréhez

hazug arc kell

zene • szószám: xXx • Credit:

 
Miután a pokol kivetett magából minket, démonokat sok mindent újra kellett gondolnom. Valami baleset folytán elszakadtam mindattól, amit eddig ismertem és egy másik városban kötöttem ki. Emiatt kénytelen voltam alkalmazkodni és számtalan kompromisszumot kötni. Az első ilyen esetben alkut kötöttem Gabriel, segítek neki egy kényes ügyben, amiért cserébe ő is viszonozza a szívességet. New York az a város, ahol az emberek "nyugodtan" élhetnek, a legtöbb természetfeletti lényt elkapják és ki is végzik abban a pillanatban. Hogy ezt elkerüljem kénytelen voltam igénybe venni egy kedves férfi segítségét. Legalábbis a halandó azt hiszi, hogy egy bajbajutott amnéziás lány vagyok, akibe apránként bele is szeretett és nem sokkal később feleségül vett. Az okkult tudásom segítségével belenyúltam az agyába, képes voltam bármit elhitetni vele. Az ő drága angyala lettem, a nő, akiért bármire képes. A feltűnés elkerülése végett kénytelen voltam megválni kedvenc ruháimtól, szokásaimtól és valamennyire az életvitelemtől is. Sokkal emberibbnek nézek ki, mint valaha. Mindennek két hete, "boldogan" éltem a hazugságokkal teli életem, mikor a fülembe jutott, hogy egy másik halandó, a férjem barátja megtudta valahogy a titkom. Több se kellett, tisztában voltam vele, hogy az egyik lázadó csoport robbantani akar, hiszen a robbanószerek egy részét tőlem kapták. Pár elejtett mondat után az én drága férjecském is a csoporthoz csatlakozott, azzal a feltett szándékkal, hogy bármi áron megvédi a mi kis titkunkat. Hiszen szeret és nem akar elveszíteni. Az egyik utcában történt, a házunk ablakán bámultam ki, mikor figyelmes lettem a zajra. Halvány mosollyal az arcomon tettem le a párkányra a kávémat. Kabátomba bújtam és egyből a kórházba mentem, meg kellett tudnom, hogy minden a terv szerint ment-e. A recepciós készségesen válaszolt a kérdésemre ugyanakkor egy számomra kedvező információval is szolgált. A férfi felesége is itt van. Egyetlen szó nélkül a keresésére indultam, egy-két üres folyosón végig sétáltam, mire figyelmes lettem a sírásra. Hangtalanul lépkedtem a földön gubbasztó nő elé, majd leguggoltam, hogy egy vonalba kerüljünk.
- Hölgyem, jól van? - teszem fel az átlagos emberi kérdést, majd megfogom az egyik kezét, finoman megszorítom, hogy tudja nincs egyedül - Mi történt? Tudok valamiben segíteni? - kedves, már-már angyali a hangom, közben a másik szabad kezemet a hátára teszem és simogatni kezdem. Bah, a hányinger kerülget az egésztől, de kénytelen vagyok eljátszani a segítőkész arra járót. A bizalmába kell férkőznöm, mindenáron.

Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Márc. 28, 2018 9:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


☽ Ne hagyj el,

Ringasd öledbe lelkemet!
zene • szószám: xXx • Credit:

 
A mentős szerint sok volta vér, sok volt a holttest. A legtöbb darabokban. Azt mondta, hogy én szerencsés vagyok, hisz nem kellett látnom. És szerencsés, mert az én hozzátartozómnak nem hiányzik egy végtagja sem. Pöszén, enyhe spanyol akcentusával bizonygatta, hogy látott ő már rosszabb állapotból is felébredő beteget az én férjemnél és izzadt kezével megszorongatta a vállamat. Utoljára végighúzta vastag ujjait drótszerű, ősz bajszán és valami jókívánságszerűséget motyogott artikulálatlanul.
Nem éreztem magam kevésbé nyomorultabban azután sem, hogy a mentős ezt közölte velem. Sőt, a hisztérikus idegbaj, a kétségbeesés és a sajgó szomorúság mellé még dühöt is éreztem. Fojtogató, elviselhetetlen, tehetetlen dühöt, amiért egyszerűen nem érti meg, hogy nincs szükségem a nyugtató szavaira. Csak azt akarom, hogy valaki végre elmondja nekem az elejétől a végig, hogy mi történt. Nem akarom, hogy szerencsésnek nevezzenek, mert a férjem csak egy kicsit szenvedett halálos sérüléseket és az nem is olyan vészes, hogy éppen az életéért küzdenek az szomszéd szobában. Ezektől a szavaktól a hajamat tudtam volna tépni, miközben mászok fel a falra. Kiborító.
Végigcsattogtam a csaknem üres kórházi folyosón a nyomasztó várótól egészen a nővérpultig, ahol addig nyomkodtam azt a nyavalyás csengőt, ameddig valamelyik fehér ruhás nővérke ki nem tipegett, ásítozva, a szemében turkálva. Mélységesen felháborított, hogy amíg én a poklok poklát élem át, addig van olyan ember, aki békésen alszik és ezt nem tudja.
- Elmondaná nekem, hogy mi a fene történt? -  förmedtem rá, miközben a düh béna könnyei utat törtek. Így hogyan tűnök majd komolynak és félelmetesnek?
- Ne haragudjon, de... - szólalt meg álmosan, nyilvánvalóan arról sincs fogalma, hogy hol van.
- Nem érdekel. Azt akarom tudni, hogy mi történt a férjemmel, amiért most bent fekszik a műtőben. - elhatalmasodott felettem a kétségbeesés. A kezemet ökölbe szorítottam, de annyira, hogy a körmeim már a húsomba vájtak. Ráharaptam az alsó ajkamra, hogy megpróbáljak uralkodni magamon és ne kezdjek elé bőgni, vagy ne borítsam rá a pultot erre a szundizó nővérkére.
- Mrs Mayer?
- Igen? - fordultam a hang irányába. Egy másik ápoló szólított meg puha, finom hangján.
- A férje egy robbantásban szenvedett súlyos sérüléseket. - tájékoztatott. Nem is próbált megnyugtatni.
- Robbantás? - suttogtam. - Akkor az a hang...
- Igen. - bólintott. - New York központjában egy lázadó csoport robbantott az egyik nyílt, forgalmas utcán. Ha a közelben volt, akkor hallhatta a robbanás hangját.
- Na de miért? És a férjem miért... - nem tértem magamhoz.
- Valószínűleg a férje is azok között az ártatlan járókelők között volt, akik szintén megsérültek vagy meghaltak. - mondta elhalkulva. - A robbantás kitervelői közül is haltak meg néhányan és azért tarthattak ilyen hangos és csoportos mészárlást, mert át akarták venni a vezetést New York-ban.
- És most mi lesz a férjemmel? - nyögtem ki a legfontosabb kérdést. A szundító nővérke most beszívta az alsó ajkát, mint aki fél, hogy rossz hír esetén itt én hajtom végre a mai második robbantást.
- Még a műtőben van a férje. - közölte nyugtató, leheletfinom hangján. - Őszinte leszek Önnel, Mrs Mayer. - mélyen beszívtam a levegőt, mintha soha többé nem kaphatnék újra. Ettől féltem. Az őszinteségtől, ugyanakkor ezt is vártam, de úgy mint még soha semmit. - Az orvosok jelenleg az életéért küzdenek.

Ennyi. Ez kiverte a biztosítékot.
Nem is szóltam többet a nővérekhez, csak elfordultam és mentem. Remegő lábakkal botladoztam az üres kórházi folyosón és a falnak támaszkodva kóvályogtam. Azt sem tudtam, hol vagyok. Minden bizonnyal eltévedtem, de nem érdekelt.  Csak mentem, amerre láttam és reménykedtem benne, hogy előbb-utóbb eljutok oda, ahonnan jöttem. Egy pillanatra szürke köd és a szemeimből ömlő könnytenger homályosította el a folyosót és először csak a szerelmem édes hangja csendült fel ebben a derengésben, majd arcát megláttam. Mosolygott.
Meghasadt a szívem, nem kaptam levegőt. Ez már a halál?
Görcsösen összeszoruló ujjaim elgyengültek és kifutott kezeim közül a műanyag korlát, így zokogva borultam a padlóra.


Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 1 Bot
• Fajaink száma •
Arkangyal
8/6
Leviatán
8/2
Angyal
6
Démon
14
Bukott Angyal
6
Ember
2
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
8
Nephilim
7