Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• New Yorki kórház •
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Hell or Heaven


New Yorki kórház VQSi8OZ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
1030
☩ Rang :
Staff
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 26, 2020 6:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


***
Szabad a játéktér
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


New Yorki kórház 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
341
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 26, 2020 6:18 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


No pain no gain
Naty & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 538 • Zene; Here Comes Another One »
« Knock on the sun, beat your own drum
If you've got something to play »
Sejtettem, hogy Natalie nem fog cserben hagyni a felvilágosítással. El sem tudnám képzelni, hogy létezik bármi, amiről ne lenne legalább két szava és gondolata, és emiatt – többek között – igazán felnézek rá. Csak azt ne tudja meg soha, hogy gyakran akaratomon kívül nem figyelek oda a bővebb lére eresztett előadásaira mondjuk a római birodalom bukásáról. Nem tehetek róla, megvan a koncentrációmnak is a maga kapacitása, de szerencsére a zsibvásár rövid története belefér az elmetáramba amellett is, hogy egyébként egy vadászat kellős közepette vagyunk. Elámultan hallgatom a limitált kiadásról, éppen úgy a gázálarcról, amit valamiért még sosem mutatott meg nekem. Nem hibáztatom, én is félnék, hogy elcsaklizza előlem.
- Lásd be, ha lenne még ilyen, mindketten ágrólszakadtak lennénk már – vigyorodok el hasonszőrűen hozzá, mielőtt ismét a feladatunkra koncentrálnánk. Hozzávetőlegesen, mivel a tavalyi halloween említése óhatatlanul mély sebeket tép fel Naty szívében. De hát a fene kérte, hogy menjen a temetőbe nélkülem, egyáltalán hogy nem vette észre, hogy már nem vagyok mellette?
- Komolyan – bólintok határozottan, igyekezve elnyomni magamban egy feltörekedni kívánó nevetést. - Te mit tettél volna, ha valaki az utca végén azt kiabálja, hogy „ingyen Star Wars limitált kiadású tányérok!”? - teszem fel a költői kérdést, érzékeltetve vele a helyzet súlyosságát. A kaja szent, és ha még ingyen is van, akkor engem elvesztettek. Más kérdés, hogy mennyire érte meg végül benevezni arra a horrorisztikus élményre…
Közben nagy sokára megegyezésre jutunk az elfuserált kaszásunk ügyében, így hát munkához látunk a kivonszolásával. Elmosolyodok a titulusra, amivel Nat illet.
- Jól hangzik. Úgy ötven évvel idősebb is lettem tőle – horkantok fel, szakadatlanul rángatva ki a dög testét az épületből, ami csak akkor válik igazán érdekessé, amikor kijutunk a természet lágy ölére. Nehezen tudom visszafogni a lényt, ám nem fog el a pánik, ugyanis tudom, hogy Natalie bármelyik pillanatban odatűzi a földhöz a rusnyaságot, ha bármivel is próbálkozna. De nem próbálkozik, ellenben miniatűr fénybogyóvá avanzsál, és a lehető legnagyobb természetességgel, mint egy részeg karácsonyi égő, elszelel a fák és épületek közé. Hasonló döbbenetet érzek, mint a társam.
- Igazat írtak a jelentésben… - nyögöm ki egy nagyobb nyelést követően, majd néhány kitartott pislogással megrázom a fejemet, és átkarolom Naty vállát. - Jó ötlet, húzzunk innen – értek egyet a tervvel, bár látom előre, hogy anya ki fog akadni megint. Ez volt sok idő után az első értelmes munkanapom, ahol nem volt más feladatom, mint egy újoncot végigsétáltatni a városon, akár egy engedelmes kiskutyát, ehhez képest valami behatárolhatatlan lénnyel kellett viaskodnunk, ami alatt biztosan ezernyi szabályt szegtem meg. Kezdve azzal, hogy egy újonccal mentem felmérni a terepet akkor, amikor már egyértelmű volt, hogy erősítésre van szükségünk.
Mély sóhajjal ülök be a kocsiba, ahol, amíg Nat vezet, bejelentem a kórházi esetet, mert igaz, hogy szörnyünk nincsen, de segítségre szoruló emberek még igen. Ezt letudván dőlök csak hátra, és hallgatom az éjjeli műszakjának rémesen részletes elbeszélését. Mégsem sóhajtozok, vagy fészkelődök, ellazultan, apró mosollyal figyelek a szavaira, amíg meg nem érkezünk haza.
- Mindenképpen – pillantok rá változatlan mosollyal, majd a puszijának viszonzása gyanánt megsimítom a vállát. - Te is. És aludd ki magad, Szörnyella de Frász elbújhatna melletted – vigyorodok el, és még azelőtt kiugrok a kocsijából, mielőtt egy kellemes ütéssel megköszönné a jótékony észrevételemet.
A tornácról még hátra integetek neki, aztán egy nagyobb szusszanással nekiveselkedek a nap folytatásának.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


New Yorki kórház 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
451
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 26, 2020 5:25 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 678 • Zene; Rebels and Saints»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Hunyorgására játékosan fintorgok vissza, fejem jobbra-balra forgatom közbe, többször is. Persze mindezt a játékosság nevében. Mosolyom azért széles, s akkor is az marad, amikor megszólal. Nem fogom az anyjáról alkotott véleményem jobban a tudtára hozni, tisztelem azért annyira. Csak nah, néha még belőlem is kibukik és egyébként sem mondtam semmi olyat, ami nem lenne igaz: Mrs. Payne mindent megadna azért, ha a fia nem velem barátkozna. És valóban úgy gondolja, hogy kígyó vagyok a mellkasán, vélhetőleg nem egyszer hallgatta már ő is végig.
- Uh, azok amúgy nagyon jó kis események voltak! Gyerek voltál, amikor bezáratták őket – legyintek könnyedén, ha már zsibvásárról van szó. – Minden apróságot, jelentéktelen vacakot lehetett ott vásárolni. Rájött a városvezetés, hogy háááát, nem feltétlen Star Warsos tányérgyűjteményre kellene az embereknek elherdálni a pénzüket, pedig!!! Limitált kiadásúak voltak! Onnan csakliztam el egyszer egy világháborús gázálarcot. Ki tudja alapon – vigyorgok rá szélesen, még akkor is, ha a helyzetünk nem engedi meg. Hagyjuk már, hogy halál komolyak legyünk mindig terepen. Persze vannak rá alkalmak, amikor kellene. Amikor illik és nem is engedhető meg, mondjuk a harc hevébe – bár én még akkor is képes vagyok ökörködni, ha arról van szó. De ilyenkor, levezetésnek igazán kellemes.
Az ember ha ezt túl komolyan veszi, idő előtt rokkan bele. Alexnak sem kívánom ezt.
- Komolyan? Piteevő versenyért hagytál egy hullákkal teli temetőbe? – fintorodok el, egyrészt az undortól, mert képzelem, milyen lehetett az a pite, ha már ő is undorítónak titulálja. Másrészt meg azért kerül az orcámra ez a kifejezés, mert újra átjár annak az emléke, amit ott éltem át. Újra kiráz a hideg.
Inkább nem is gondolok rá. Nem szabad, fúj.
- De jó – sóhajtom el magam a jelentés hallatán. Vajon kik lehettek akkor a házba. Bár… ez most nem számít, erre kell megoldást találni. Ennél jobb ötletem pedig jelenleg nincs. Azt hittem, hogy wendigo, azokkal könnyebben el tudtam volna bánni, ilyennel pedig sose találkoztam még. Sóhajtva indulok utána és amikor a feje kezd nagyobb lenni, mindig egy szökkenő ugrással termek ott és erőnek erejével, teljes testsúlyommal ugrom rá, hogy széttoccsanjon a kórház padlóján. Fekete szutyok a bakancsomra ragad. A gyomrom pedig egyre jobban fordul fel. Undi.
- Értettem, Payne őrmester – hangomból kihallhatja a játékosságot, de azt is, hogy eszem ágába sincs gúnyt űzni belőle. Való igaz, amit mondd, és támogatom is ebbe. Ezért is egyezek bele ideje korán.
Majd pedig nyílik az ajtó és…
- Te most szórakozol velem? – kérdezem a rángatózást látva, és övemből előveszem a fegyverem és a rémségre fogom. Követem Alexet és szent meggyőződésem, hogy lelőjem, ha rá akarna támadni. Legalább annyi időre, hogy a fegyvert tartó bal kezem aljához szorított késemmel újra nyisszantsak rajta egyet…
Csakhogy…
- Mi…. – kezdek bele, halkan, döbbent pislogással, ajkaim elnyíltan tekint a fénygömb felé, majd után… - Öhm… - mutatok felé, és hol Alexet, hol pedig a fénygömböt nézem. – Öhm… - kezdek bele újra, de ennél több hang nem jön ki a számon. – Utána kellene menni… - folytatom, de elég hamar szem elől tévesztjük. Mh. Még egy lény, akire figyelnünk kell és figyelmeztetni kell az embereket, hogy mitől tartsanak. Mélyről jövő sóhajt szakad fel belőlem én pedig drága barátom mellé sétálok, derekát ölelem át, s gyengéden noszogatom a kocsim felé.
- Gyere, hazaviszlek. Aztán én is magamat, erre aludnom kell. Szólj anyádnak, hogy figyelmeztesse a tanácsot, hogy van egy új szörnyikénk – a legegyszerűbb most megkerülni a hivatalos bürokratikus szerveket. Talán otthon találjuk még. A kocsit kinyitom barátom előtt, az időközbe visszaszerzett medálomat pedig ezúttal a zsebembe rejtem. Nem kell senkinek sem látnia, hogy világít Alex közelébe.
Hamar mellette termek a kocsiba, könnyedén röffentem be és egy tíz perc alatt hazaviszem. Ha kezdeményez beszélgetést, tudja, hogy mindig vevő vagyok rá, de legalább is elmesélem neki, hogy mi történt az éjjel az irodába. A semmin kívül. De azt elég részletesen és groteszk módon. A Payne ház előtt döccenés nélkül állok meg.
- A napokba megiszunk majd valamit? – kérdezem tőle mosolyogva, és mielőtt még kiszállna egy kósza csókot lehelek arcára, s haját is összeborzolom. – Vigyázz magadra – kacsintok leghűbb barátomra. Megvárom, amíg besétál a házba és csak utána hajtok haza.
Hogy aludjak egy jóóó nagyot.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


New Yorki kórház 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
341
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Szept. 26, 2020 1:26 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


No pain no gain
Naty & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 642 • Zene; Here Comes Another One »
« Knock on the sun, beat your own drum
If you've got something to play »
Naty ábrándján kénytelen vagyok felhorkantani, mialatt a szemöldökeimet is mosolyogva megemelem. Mégsem fűzöm tovább az egyébként hangzatos és kellemes gondolatfonalat, mert ha egyszer belekezdünk, az életben nem hagyjuk abba egymás licitálását az elvetemültebbnél elvetemültebb ötletekkel, és sajnos vagy nem sajnos, most munkánk van, aminek jó lenne pontot tenni a végére. Persze megint nem tudja megállni, hogy ne dobálózzon az anyámmal, aki tudom, közel sem szent életű, és még csak nem is a vér szerinti szülőm, de ő nevelt fel, fogadott be, és ezért sok mindennel tartozok neki. Például egy kiábrándult, lapos hunyorral Nat felé, jelezvén, hogy engedje el a témát. Csupán halkan és magamban jegyzem meg, hogy egyébként tényleg remek kígyót alakítana, amin kis híján el is röhögöm magamat.
- Túl sok a komolytalanság a terepen, Rossmyra elitvadász, tudhatná, hogy ez nem zsibvásár – szólalok meg az egyik kiképzőnket mímelve, akinek a nyelvét szerintem feltekerték, mint egy szalagot, és ha fegyelmeznie kellett, akkor egyszerűen csak beindította a maga külön bejáratú száj-magnóját. - Bármi is legyen az a zsibvásár… - teszem hozzá halkabban, aztán egy mély sóhajjal a szörnyünk felé fordulok. A világért sem halnál meg, jól gondolom?
- Ehmm… - nyikkanok meg az idő közben felelevenedő tavalyi emlékek kapcsán. Nagyon is jól emlékszem, hogy hátrahagytam Natyt Halloweenkor, de hát ő az, akit lehetetlen követni, és nem hallja meg, hogy „Várj már, várj már, de Natalie, nézz oda, nem, nem oda. Natalie? Most meg hová tűntél?”. Viszont nem ez az, amivel megmagyarázom a kellemetlen esetet. - Tökös piteevő verseny volt. Ami máskülönben életem legundorítóbb élménye volt – jegyzem meg, és egy pillanatra még a hideg is kiráz. Igaz, még mindig nem annyira, mint ettől a förmedvénytől, aki újra és újra fejet növeszt magának, tegyünk bármit is ellene. És nem, még mindig nem értem, hogyan jön a képbe a halloweeni mulatság. Ez az izé nem lett fénygömb, nem is mondanám, hogy tündéri ábrázattal lenne megáldva, feltéve, ha hinnék annak az igen csak zavaros és kusza jelentésnek.
- Pontosan annyi szerepelt a jelentésben, amit elmondtam. Akik bent voltak, és kijöttek a házból, már, ha volt egyáltalán ott bárki, azokat se kérdezték ki – vonom meg a vállaimat, mert változatlanul nem alapoznék erre, viszont a dög folyamatosan gyarapodik, én meg kifogytam az ötleteimből, ami nem meglepő azok után, hogy már Natynak sincs jobb elképzelése a kaszásunk kilétét illetően.
Apró szusszanás hagyja el a számat a legújabb terv hallatán, ám mit lehet tenni, ha nem tudjuk megölni, akkor el kell zárnunk valahová, ahol nem tud ártani az embereknek.
- Oké, lássunk neki – sóhajtok fel megint, majd a vállamra csapva az íjamat, a nyilat pedig visszacsúsztatva a tegezbe, fintorogva elkapom a két lábát a szörnyetegnek, és amennyiben Nat is felkészült, elindulok vele kifelé a vasajtó irányába. Kíváncsi leszek, mihez kezd majd odakint a dög, hiszen eddig a természetes fényt meglehetősen nagy elővigyázatossággal kerülte. Ha szerencsénk van, egyszerűen szétporlad majd, a mi munkánk pedig befejeződik és nem kell egészen a bázisig cibálnom az egyébként közel sem pihekönnyű alakját.
- Ha kiértünk a kocsidhoz, erősítést kell hívnunk. Talán az áldozatok tapasztalatai alapján már előrébb leszünk, és a kórháznak sem ártanak a segítő kezek – magyarázom csöndesen, leginkább azért, hogy eltereljem a figyelmemet a kényelmetlen munkáról. Hogy ezután mennyire fog sajogni a derekam…
Szerencsére jó tempóban haladunk, egyetlen egyszer kell csak megállni, hogy nyisszantson egyet a rémség nyakán Naty, utána viszont már a vasajtót tolom a hátsómmal, hogy kiszabaduljunk. A kijárat félig árnyékban van, így rögtön nem látjuk a nap hatását, azonban a dög ki tudja, miként érzékelve a vesztének közeledtét, még fej nélkül is rángatózni kezd. - Francba is… - mordulok fel, kitartóan húzva tovább a fűben, ahol még két lépés, és végre kiérünk a napsütötte területre. És akkor olyasmi történik, amin egyszerre tudnék felröhögni és elképedni, mivelhogy a kaszásunk hirtelenjében az egyre hevesebbé váló rángatózása közepette apró fénygömbbé változik, és olyan sebességgel húzza el a csíkot, hogy öröm nézni.
- Mi a franc…


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


New Yorki kórház 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
451
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Szept. 25, 2020 7:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 550 • Zene; Rebels and Saints»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Vállaim vonom meg végül könnyedén. Ha el tudja viselni, akkor eltudja, innentől nem az én gondom lesz ez már. A lehetőséget felajánlottam, ha nekem valaki megtette volna, én egykor hótbiztos, hogy éltem volna ezzel. Jó, ígyis megvolt, csak a műszak végén a vadászbázis mögötti sikátorba, az egyik utcai kukába ürítettem ki a gyomromat, s akkor még Cam fogta a hajam, gyengéden, simogatta a hátam és olyan ostoba ígéreteket tett, hogy nem lesz mindig ilyen rossz.
Nos hát, kedves kezdők, van egy rossz hírem: ehhez soha a büdös életbe nem fogsz hozzászokni. Vagyis, ember legyen a talpán, aki megteszi, én nem tudtam. A mai napig felfordul a gyomrom, csakhogy már könnyebben nyelem vissza a dolgokat, mint egykor.
- Milliók néznék – csillan fel tekintetem – még pár ilyen műalkotás és hidd el vissza is vonulhatunk, elélünk életünk végéig, az Upper East Side egyik vityillójába. Reggelente nézzük a Central Park gyönyörű termőföldjeit, a hatalmas teraszunkon, mert nyilván lesz, kávébabot termesztünk, s nincs más dolgunk egész nap, csak élvezni a megtermett férfiúk kényeztető kezeik munkáját – ábrándozok, hogy milyen világot is el tudnék magunknak képzelni. Cinkos félvigyort és egy kacsintást is küldök drága barátom irányába. Amennyire feszült voltam akkor, amikor meghallottam a bejelentést épp annyira oldotta ezt fel, ezekkel az apró ugratásokkal.
Ilyenekre is szükségünk van az életben. Egyébként belegebednénk a munkánkba, ideje korán kiégnénk, mint Wallenberg. Na azt is vissza kellene valahogy hozni az életbe, bár erre esélyt nem sokat látok.
- Anyád jobban örülne neki. Inkább szörnyeket, mint kígyókat – állok fel és kezeimet a nadrágomba törlöm, azután tekintek csak fel. – Bocsánat – emelem fel mindkét kezemet. – De lássuk be eszméli sziszegős hangot tudok kiadni… Fiaszkáááám – nyújtom ki felé, nem éppen villás, de azért hosszúra nőtt nyelvemet. – Szsszszszszszszsz – sziszegek neki egy sort. Nem szívleljük egymást anyjával, de eszem ágába sincs rajta leverni ezt. Ettől függetlenül, nem fogom titkolni érzéseimet előtte, de arra oda tudok figyelni, hogy ne legyek túlzottan bántó.
Azonban a móka is véget ér egyszer, újra. S lázas találgatásba kezdek, hogy mi lehet ez a fenevad.
- Ühüm, amikor egyedül hagytál a temetőbe – emlékztetem, hogy melyik halloweenre is gondolok pontosan. A legtöbb ünnepet azért együtt töltjük, járjuk az utcát, bóhockodunk, vihogunk, iszunk, ám legutóbb épp elhagyott… Gondolom egy légyott miatt. Sebaj, ennyi belefér. Valami rémlik, de akkor ütött be a crach és nem igazán figyeltem az ilyen eseményekre. Minden időmet elvette a város térképének újrarajzolása.
- Fénygömb, tünde… mh… - tekintek az újra manifesztálódó alakra. – Nem néz ki épp tündének. De volt valami benne, hogy kommunikálni tudtak-e vele, vagy harcolni ellene, egyáltalán mi lett ezzel a fénygömbbel? Bármi – tekintek Alexra, hiszen most rajta a sor, hogy valamivel segítse az én munkámat. Én is járatom az agyam, hogy tündérekről hallottam-e. Persze, A gyűrűk urába, remek könyv. De ott ezeknek hegyes fülük volt és sokáig éltek és nemesek, tiszta lelkületűek és könnyedek voltak. Nem koszos, büdös, retkes fénygömbök…
- Oké, ne essünk pánikba, menj előre, én megyek mögöttetek, ha visszanőne teljesen a feje, mielőtt mocorogni kezdenek újra levágom. Jobb ötletem nincs, a bázisig ezt el tudjuk játszani, bent Todd biztos tudja, hogy mit lehet tenni ellene. Ő a természetfeletti részleg vezetője – és biztos vagyok benne, hogy a tündérek jelentését sem hagyta annyiba. Az nem az ő asztala, nekem pedig újra be kell vezetnem a szigorú jelentéstételeket. Bármit is tapasztalnak ne féljék leírni, bármennyire hihetetlennek is tűnnek. Most már semmi sem az.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


New Yorki kórház 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
341
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 07, 2020 12:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


No pain no gain
Naty & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 490 • Zene; Here Comes Another One »
« Knock on the sun, beat your own drum
If you've got something to play »
Hunyorogva és elbizonytalanodással telve figyelem Natyt, míg a tanácsát boncolgatja, ugyanis elképzelésem sincs, minek szól ez a nagy tolerancia. Tudhatná, hogy gyengének lenni a harctéren egyenlő a halállal, mert ha épp akkor támad az embernek kedve rókázni egyet a legközelebbi félreeső sarokban, amikor egy pokolkutya feni rá a fogát hátulról, akkor megette a fene a szabad önkifejezést.
- El bírom viselni… - reagálom le végül ennyivel a dolgot, hiszen ha nem bírnám, akkor már rég a falat támasztanám és fognám a hasamat. Van, amit kényszerrel sem lehet legyűrni, ha elemi ösztönből fakad, én mégsem érzem úgy, hogy hányás nélkül nem tudnám folytatni az életemet… Egy alig hallható szusszanással engedem el a témát, nem csak azért, mert céltalannak érzem, hanem mert szükséges futnom egy kört az ezüst láncáért, ami nem sokkal később a dög nyakában ékeskedik. Már ha lehet ilyet mondani a groteszk és cseppet sem vonzó látványra.
- Hmpf… A Kaszás és az ezüst lánc súlya, a legújabb kiállítási darab a New York-i múzeumban Rossmyra és Payne alkotásában. Szerintem sikere lenne – jegyzem meg változatlan vigyorral az ábrázatomon, azonban sok egyéb mellett egyhamar elkedvetlenít a tudat, hogy viccen kívül talán így is lenne… Elvégre voltak, akik a cirkuszi előadásokat is örömmel látogatták, amíg fel nem forgattuk a helyet.
Gondolatban a fejemet rázva igyekszem a feladatomra koncentrálni, ami továbbra sem mellőzi a gusztustalanságot. Félig megemelt szemöldökkel pillantok Natyra az újabb jó tanácsát hallva.
- Eszem ágában sem lett volna kivinni, mint egy menyasszonyt. Örök életemre azt hallgatnám, hogy Alexander Payne szörnyeket dédelget a mellkasán – csóválom meg a fejemet elborzadva, az anyámat és a várost illető megjegyzését jótékonyan elengedve a füleim mellett. Van, amibe jobb nem belemenni Nattal, és a családom ténykedései, illetve New York kapcsolata velük tiltólistás témakör. Aztán meg egyhamar el is tereli a figyelmünket az elfuserált kaszásunk a ténnyel, hogy még mindig létezik és láthatóan gyarapodik, tegyünk bármit is ellene.
Felhúzott íjjal cikáztatom a tekintetemet a találgató Naty és a szörnyeteg között, egyre kifejezettebb pánikkal a mellkasomban. Igyekszem nem mutatni jelét az aggodalmamnak, viszont kezdem úgy érezni, ez az egész helyzet kezd kicsúszni a kezeink közül, éppen mint… Nem, nem fog újra megtörténni.
- Halloweenkor? - kérdezek vissza, megnyalva a kiszáradt számat, mielőtt ismét megszólalnék. - Mhm… Beomlott, vagy valami ilyesmi – pillantok magam elé, próbálva előhívni az emlékezetemből a tavaly történtekről szóló jelentést. És ha nem csal a memóriám, az a beszámoló volt az, amin hitetlenül felnevettem, mert egészen meredek dolgokat írtak le benne. Tűz ütött ki, de senki nem tudott bejutni a házba, mert valószínűleg blokkolva volt valami mágiával vagy rúnával, pecséttel… Aztán pedig összeomlott az egész épület, amiből egy fénygömb, meg néhány alak keveredett elő, és távozott sértetlenül. Ha jól tudom, a Tanács elkönyvelte egy berúgott és rémült vadász rémképeinek az esetet. - Balesetnek van elkönyvelve, de a jelentő vadász esküdözött, hogy valami fénygömbbé változó, tündéri lányt látott a helyszínen. Az ő szavai… - teszem hozzá elbizonytalanodva, mert fogalmam sincs, hogy segíthet ez az egész a jelen helyzetünkön.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


New Yorki kórház 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
451
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Aug. 30, 2020 5:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 375 • Zene; Rebels and Saints»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Persze, hogy hallja a megjegyzést, amivel illetem, mégis úgy tesz, mint aki nem. Vagy legalább is visszakérdez, de oh, aranyom. Tudhatnád, hogy nem belém kellene belémállnod, mert én igenis a szemedbe mondom. Ha ennyire szeretnéd.
- Nem foglak kevésbé tisztelni, vagy lenézni, mert nem bírod ezt elviselni… Senki sem bírja, szerinted Wallenberg valaha jól viselte ezeket? Van, amihez sose lehet hozzászoknod, ha teheted, akkor ne játszd meg magad – adok neki egy tanácsot, s hagyom, hogy a fintor az arcomra üljön ki. Nem neki szól, ennek az egésznek és ami a kórházba történt. – Saját magad érdekébe – teszem még hozzá, mielőtt azt hinné, hogy azért mondom, hogy nekem kedvezzen.
Erről szó sincs.
Elengedem fülem mellett, hogy neki milyen reggel van. Nem vitatkozom, tényleg nem. Nincs sok értelme. Nem szívesen kötöm az orrára, hogy mennyire nem alszok megint napok – napok? hetek – óta, milyen álmatlanul fáradt vagyok és mennyire nem merek, de időm sincs aludni igazán.
A közelgő bál minden erőmet felemészti.
Alex hamar visszatér, a láncot pedig a nyaka köré teszem, hátha az ezüst hat rá.
- Ki is állíthatnánk – sóhajtom ábrándosan, félrehajtott fejjel figyelve a drága szörnyikénket. De sok időt nem tökölök már vele, felállok, leporolom kezemet, nadrágomba törlöm és felteszem a millió dolláros kérdést: mit akar hozni.
Szemem forgatom a válaszára.
- Elég, ha a lábánál fogva húzod… Nem érdemel többet – jegyzem meg, a fejet pedig becsomagolom egy közelben talált kórházi lepedőbe. Majd a bázison elbánnak vele, jóval frissebb elmével rendelkezők.
- Pont annyira, mint annak a háttere, hogy mi a fészkes fene történik a városba… Egyébként, üzenem neki, hogy csókoltatom – nem teszem hozzá, hogyha nem terhelne és hajszolna minket halomra, akkor több időm is lenne a nyomorult jelentéseire. Konkrétan aludni sem hagy minket és ez nem szűnt meg, mióta Drake visszatért. Úgy ugráltatja az eliteket, mintha valami cirkuszi bohócok lennénk.
- Mh? – fordulok előbb felé, majd vissza a szörnyre. – Viccelsz? – ő nyilat helyez az íjra, addig én a késem veszem elő és gondolkozom, hogy mi lehet.
- Démon, kinek nincs teste? Illúziókeltő angyal? Azoknak is visszenő a feje, nem, ha nem angyalpengével vágod le. Mh… milyen újkeletű lények vannak még… Volt valami… tavaly halloweenkor, jelentették, valami kísértetházat. Nem olvastál annak utána? – kérdezem tőle, mert tudnia kell: én biztos nem, kerülöm azt az ünnepet, ha lehet.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


New Yorki kórház 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
341
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Aug. 21, 2020 7:39 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


No pain no gain
Naty & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 401 • Zene; Here Comes Another One »
« Knock on the sun, beat your own drum
If you've got something to play »
Félig megemelt szemöldökkel pillantok el Nat felé a megjegyzése hallatán, és ha nem foglalná le a kezemet az íjam, akkor a hatás kedvéért össze is fonnám a karjaimat a mellkasom előtt.
- Mit motyogsz ott? - kérdezek vissza gyanakvóan, ugyanis ismerem annyira, hogy tudjam, ha valami bő lére eresztett susmorgást ereszt meg az orra alatt, az határozottan a jelenlévők valamelyikére vonatkozik. Persze ennél van egy sokkalta sürgetőbb és aggasztóbb dolgunk is, mégpedig ennek az akárminek a likvidálása, így a koszorút illető kekeckedésére már nem is felelek, leköt az ezüst lázas keresgélése magamon vagy a környezetünkön. Az átlagos szerencsénkhez igazodva természetesen semmi használhatót nem találok. Fogalmam sincs, Naty ennek fényében, és mialatt vérfürdőt rendez, hogyan képes széles mosolyba rendezni az ábrázatát.
- Nekem pedig kora reggel – morgok ezúttal én is egyet az orrom alatt, ám mindenek ellenére csipkedem magamat, és amennyire a sötétség illetve a tereptárgyak engedik, kiloholok az ezüst láncáért, azzal a lendülettel pedig mihelyt megtaláltam, vissza.
Az újabb megjegyzésére ismét a szemöldökeimet emelem, bár kár lepleznem, a rá következő dicsérete azért simogatja a nyomokban felfedezhető hiúságomat. A kiképzésünk nem a pátyolgatáson, hanem a fejlődés állandó hajszolásán alapul, szóval még tőle is ritkaságszámba vehető az elismerés. Mégsem hálálkodok, vagy adom nyílt jelét a bensőmben szétterjedő, kellemes érzetnek, hanem bólintok egyet határozottan, és visszafordítom a figyelmemet a fejetlen kaszásunkra.
- Most már egészen csinos lett – jegyzem meg, ezúttal nem tudva elnyomni magamban egy vigyort a groteszk látványnak köszönhetően. Igaz, a sercegés vagy bárminemű reakciónak a hiánya kissé aggaszt, valaminek történnie kellene, ha a bőréhez ér az ezüst, nem? Aggaszt, mégsem jut időm szóvá tenni, mivelhogy az utolsó feladatunk hallatán megint elfog az undor. Csupán a „macsó” kötelességem, ami a döntést meghozatja velem.
- Hozom a testét… - jegyzem meg egy határozott fintor kíséretében, noha a terv folytatását hallva egyre kiábrándultabbá válok. Elnyíló szájjal, a mutatóujjamat lassan megemelve készülök a védőbeszédemre, de aztán látva, hogy mennyire fáradt, beletörődötten visszavonulót fújok. - Oké, megírom. Talán jobb is, anya folyton arra panaszkodik, hogy a jelentéseid kibogozhatatlanok – mosolyodok el, majd visszafordulok a döghöz, amit viszont látok, az cseppet sem tetszik.
- Öhm, Nat… ennek még mindig nő a feje – tudatosítom vele, miközben egy újabb nyilat húzok az íj idegére, készen arra, hogy újfent ártalmatlanítsam a szörnyet, vagy legalábbis eltereljem a figyelmét, míg a bágyadt társam lenyisszantja a fejét. - Biztos vagy benne, hogy wendigo? Mi a franc lehet még? - kezdek el lázas gondolkozásba megint.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


New Yorki kórház 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
451
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Aug. 16, 2020 7:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 455 • Zene; Rebels and Saints»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Szemöldökeimet a magasra dobom fel, magabiztos válaszát hallva.
- Hát persze a macsóság – bólintok is hozzá egyet, enyhe grimasszal az én arcomon. Bezzeg az én gyomrom bukfencezik. Bár már nem annyira, mint régen. – Emlékszem az első vadászesetnél, az első angyalt, amikor szárnyát metszettük le, én elvonultam az utcasarokra. Telehánytam a kukát. Wallenberg fogta a hajam és simogatta a hátam, hogy jobban legyek. Bezzeg neki sem volt semmi baja… Kívülről. A macsóság, mondom én – morgom leginkább csak orrom alatt. Az a fene nagy férfiasság, sokra is mennek vele, nem igaz?
Ajkaimat húzom el, fejem csóválom csak. Mintha előttem számítana, hogy miként érzi magát. Nem fogok rá kevésbé férfiként gondolni. Ha nem teszem meg, az azért van, mert számomra örök gyermek marad, még ha szemlátomást nem is az.
Na, de sebaj.
- Csak nem szeretnéd kihasználni, ilyen irányú ismereteimet? – vonogatom fel pajkosan a szemöldökeimet.  Oh, hogy nem tudok vele még hülyéskedni, mert ez a rusnyaság… Kiakaszt.
Lehajolok hozzá és levagdosom nyakáról a cafatokat, szemem sarkából látom csak, ahogy drága barátom eszeveszetten keresgél. Mire megadom neki a második megoldást, mégha átmeneti is.
- Ahha, ezüst – tekintek fel rá, mosolyom pedig kiszélesedik. Az évek és a rutin, mondhatnák. Nekem már túl sok bajom nincs, annyira, ha hasonló szituációba kerülök. Gyomrom forgása hamar abbamarad, és belehelyezkedem az új helyzet adta kívánalmakba. – Okéééééé – mondom neki és egy újabb cafatot vágok le. – Napestig. Jegyzem, nekem már éjszaka van – kacsintok rá, csak hogy jelezzem irányába: igyekezhetne.
Amíg várom, addig egyik térdem a padlóra helyezem a lény mellett. A másikkal továbbra is guggolok, kezem azon támasztom meg, ahogy a cafatokat újra és újra levagdosom a nyakáról, a fejet pedig messzire dobom.
- Mondd csak édes drágám, te hogy kerültél be a városba? – kérdezem a némán kiáltó pofától, persze hang már nem jön ki rajta. – Az egyik résen? Senki sem látott meg, igaz? – társalgok vele, mindaddig, amíg vissza nem tér, kissé lihegve Alex.
- Na mi az, megártott egy kis kocogás? – somolygom orrom alatt, miközben elveszem tőle a láncot. Hajam fülem mögé illesztem. – Egyébként szép lövés volt, büszke vagyok rád – tekintek fel rá, szemem sarkából, majd már fordulok is a lény felé, hogy annak nyakába akasszam a láncomat. Azt hiszem, hogy ezt rohadt sokáig fogom mosni majd.
- Már csak egy feladatunk van hátra – emelkedek el, miközben nézem, ahogy az apró medál, erősen pulzál a wendigo bőréhez érve. – Ki kell vonszolni a testét. Fejét hozod, vagy a testét? – tekintek drága barátom felé. Tenyereim összeütköztetve porolom le és vágom csípőre a kezem.
- Be kell vinni a bázisra – magyarázom meg tettem. – Ott van borostyán, ott könnyedén meg lehet ölni. Az a legbiztosabb. Viszont jelentést te írsz! – jelentem ki, miközben egy ásítást nyomok el. Vállamhoz fordulok, ajkaim odaérintem, úgy teszem mindezt. Nagyon messze van a tegnap reggel.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


New Yorki kórház 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
341
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 03, 2020 8:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


No pain no gain
Naty & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 557 • Zene; Here Comes Another One »
« Knock on the sun, beat your own drum
If you've got something to play »
Elhúzott szájjal és az orromat ráncolva pillantok le a földön ploccsanó fejre, aminek a küszködéstől szélesre tárt szájából apró szemű, tűhegyes fogak állnak ki. Egy momentumra eltűnődök azon, hogy vajon ezekkel a pici vackokkal hogy a bánatban tudhat felfalni bármit a wendigonk, ám eltereli, magára vonja a figyelmemet és a tekintetemet Naty hangja.
- Nem fogok hányni – jelentem ki, visszatalálva a magabiztosságomhoz, ami persze épp akkora látszat, mint általában a nyugalmam vagy a közömbös viselkedésem. Legszívesebben kirohannék a friss levegőre, magamba szívva a virágok kellemes illatát, és ha még annak fényében sem lennék képes a felfelé gurgulázó gyomorsavat megállítani, büszkén pingálnám ki az épület falát. Viszont a vér orrfacsaró bűzétől nincs menekvés, habár így jobban belegondolva nem a szokásos fémes szaga van. Mintha hiányozna belőle a vas, ami olyannyira jellegzetessé teszi a miénket. Különös... - Legfeljebb, ha kijutottunk – adom be a derekamat egy sóhaj kíséretében, mert lássuk be, Natalie előtt nincs mit titkolnom.
Közben a földre vágja a pitypangokat a fejéről, és leképezve a mozdulatát, én is megszabadulok a kéretlen koronámtól, amiről a harc hevében szinte már teljesen meg is feledkeztem.
- Ki. De legalább most már tudhatom, hogy remek koszorúkat tudsz fonni – vigyorodok el incselkedően, igyekezve oldani a felfokozott hangulatunkat, csakhogy még nincsen vége a megpróbáltatásainknak. A korábban lenyiszatolt fej kezd elpárologni, hogy visszakerülhessen eredeti, dicső pozíciójába. Nat előbb kapcsol, mint én, s kíméletlenül kezdi levagdosni a nyakra épülgető cafatokat…
Most már nem vagyok biztos abban, hogy nem fogok hányni.
Feléledő pánikkal lépek oldalra, és pillantok körbe, hátha valami csoda folytán a kórház kellős közepén találhatok a vágyott borostyánból, ám mint az várható, nem lelek egyet sem. Ismét a gyomorforgató látványnak szentelem a koncentrációmat, illetőleg Naty szavainak.
- Ezüst? - kérdezek vissza ostobán, majd végignézek magamon, de semmi nincs rajtam vagy nálam, ami ezüstből lenne. Megrázom a fejemet, jelezve a szituációt, de addigra újabb megoldással rukkol elő. Egyáltalán nem örülök az ötletnek, a ténynek, hogy itt kell hagynom, azonban néhány másodperces csendes, orrom alatt kivitelezett szentségelést követően bólintok.
- A francba is… Hozom, ne hagyd feléledni! - bököm ki, mintha szükség lenne a kérésemre, aztán íjastól mindenestől irányt változtatok, hogy futólépésben kirohanhassak az épületből. Ezúttal nem figyelek a nesztelenségre vagy az óvatosságra, noha valahogy sikerül komolyabb pusztítás és zajongás nélkül kivetődnöm a rozsdás vasajtón, amiről megint eszembe jut az a furcsa szagú vér… Koncentrálj, Payne.
Az iménti tempónál a szabad mozgástérnek köszönhetően jóval gyorsabban rohanok el a kocsijáig, erőteljesen hunyorogva a kint ragyogó, váratlanul erős napfénynek hála. Ott aztán újabb akadályokba ütközök, mert sem a kesztyűtartóban, sem a hátrahagyott táskákban nem találom a nyakláncát. Már éppen terveznék a csomagtartóhoz sietni, amikor a szemem sarkából feltűnik az anyósülésre ejtett kabátja. Adva egy esélyt a lehetetlennek, végigtapogatom, kutatom a holmit, és nagy megkönnyebbülésemre a zsebében meg is találom a különös medált, ami a tenyerembe simulva különösen pulzálni kezd, mindamellett, hogy narancsosan felizzik. A számat húzva ejtem ki a kezemből, még időben rákapva az őt tartó láncra, és így sietek vissza vele Nataliehoz.
A kinti vakító fény után odabent szinte az előbbinél háromszor sötétebbnek tűnik minden, aminek végett egy pillanatra meggyőződésemmé válik, hogy megvakultam. De aztán kezd visszatérni a látásom, mire pedig visszabotorkálok a döghöz és Nathoz, szinte el is tűnik az összes fényes kis karika, ami a szemeim előtt libegett korábban.
- Tessék, remélem használni fog – nyújtom oda neki a nyakéket, kicsivel gyorsabban szedve a levegőt a normálisnál.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Natalie Rossmyra


New Yorki kórház 3e08e4eb076ed95d98f103cfa6300fa953efe2db

☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
451
☩ Rang :
Szemtelen fehérnép
☩ Play by :
Meghan Ory
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 03, 2020 1:57 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


Le petit Prince
Alex & Nat
──────────── ────────────
« Comment; lovely • Szószám; 377 • Zene; Rebels and Saints»
« You become responsible,
forever,
for what you have tamed
Teljes mértékben megbízok barátomba, társamba. Tudom, hogy nem fog cserben hagyni és éles helyzetbe tudja azt tenni, amit kérek tőle, főként ha az én életem múlik rajta. Kissé oldalasan állok, amikor a nyilat kilövi én pedig már futok is a rusnya dög felé. Majd utólag talán kihányom a meg nem evett vacsorámat, most ezzel mégsincs időm teljesen törődni.
Előtte megállva, amíg az a szemébe állított vesszővel foglalkozik torkát vágom, de már hajolva pördülök ki előle és kerülök a háta mögé, hogy ott könnyedén vágjam tovább a fejét.
Közben kiáltok, most el kell terelnünk a figyelmét, hogy ne velem foglalkozzon.
S Alex már lő is, a rusnya dög pedig felordít. Én pedig az éles angyalpengével vágom tovább a torkát, metszem át a húst, az inakat és idegeket. Fosztom meg lélegzetétől.
Hajába, fejbőrébe - tököm sem tudja, hogy mi ez - markolok, hogy erősen tudjam tartani, amíg elválasztom a fejét a testének többi részétől.
Vér spriccel a szélrózsa minden irnyába, a falakat, a padlót, de ruhámat is befesti.
Még egy pillanatig a kezembe tartom a fejet. Feltekintve a folyosó túlvégén drága barátom arácól hasonló vonásokat olvasok le, mint amiket én is produkálok. Undorodva dobom le a fejet.
- Sose lesz jobb, az évek múlásával sem - törlöm nadrágomba, leginkább fenék és combtájékon a kezem. - Hányni ér, sose égő - jegyzem még meg, mert bizony én érzem, hogy gyomrom fordul egyet. Mégsem teszek egyelőre semmit, visszanyelem a kijönni kívánkozó vacsorámat. De jó, hogy nem reggeliztem.
S már nem is fogok, úgy érzem.
- Fogalmam sincs - szedem le fejemről a pitypangot és dobom a testre… semmi hatása. Remek. - Azt hiszem, hogy ezt kihúzhatjuk a listáról - sóhajtom el magam és korán sem tetszik, amit ezek után látok.
- Kurvára kell az a borostyán valahonnan - lépek közelebb és lehajolok a lényhez, hogy a visszaépülő darabokat levágjam és messzire dobjam. - Mert ezt napestig csinálhatjuk, várj… - tekintek fel újra Alexra. - Azt hiszem az ezüst is megteszi? Mondd, hogy van láncod… lánc… - zsebeimhez nyúlok ám a tűzopál medál nincs nálam… - Alex, a kocsimba van a medálom! Enyhén pulzál, ha természetfeletti van a közelben, azért vettem le, az ezüsláncon lóg… Ha meg sem öli, ha a nyaka köré tekerem, talán ér annyit, hogy ne akarjon a feje visszanőni - fogalmam sincs, tippelek most is, de egy próbát megér. Kérlelőn tekintek rá, hogy hátha kimegy érte.
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


New Yorki kórház 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
341
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Ápr. 28, 2020 1:29 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


No pain no gain
Naty & Alexander
────────────── ──────────────
« Szószám; 437 • Zene; Here Comes Another One »
« Knock on the sun, beat your own drum
If you've got something to play »
Natalie arckifejezése még a félhomályban is egészen egyértelmű üzeneteket küld felém, és bár kivételesen nem állt szándékomban akadékoskodni – ahogy előzékenyen a démonok tengeri csatáinak rejtelmeit sem feszegettem –, megadóan csóválom a virágkoszorútól illatozó fejemet. Mondjon bárki bármit, ez akkor is röhejes, de tudom, nem ő találta ki, és míg a démonokat, meg a tisztaság undorukat egész komoly kötelék és következetesség köti a sóhoz, addig a wendigok kapcsán nehéz bármiből kiindulni, legfeljebb abból, hogy embereket esznek. Végtére is… én is gyomorrontást kapnék, ha a hamburgeremből kihagynák a húst, és csak zöldségekkel tömnének.
A lehengerlő gondolatmenetemet ennek ellenére nem osztom meg vele, meggyőzvén arról, hogy nem hülyeség az, ami határozottan annak tűnik, helyette a borostyán híján maradt emberek rezignáltságával haladok vele a folyosón, egészen, míg szembe nem találjuk magunkat a rémséggel. Pontosan olyan elfuserált és rusnya, mint ahogy a rövid távú memóriámba élénken beleégett a legelső forduló alkalmával, de nem azért jöttünk vissza, hogy szörnyülködjünk rajta egy sort és a szívünkhöz kapjunk.
Nyilat lövök felé, megelőzve a támadással egyenértékű kiáltását, és nem tévesztem el, mert sohasem tévesztem el a célpontomat – legalábbis szeretem ezt gondolni. Natalie szinte rögtön nekilódul, én pedig kihasználom a pillanatnyi lehetőséget arra, hogy a hátam mögé nyúlva újabb nyílvesszőt húzzak ki a tegezemből, majd az íjam húrjára feszítsem. Egyik szememet behunyva mérem be ismét a célpontot, akinek immáron mély és tekintélyes vágás húzódik a nyakán. Fellélegezhetnék, ám láthatóan meg sem hatja Naty pitypang koszorúja, ahogyan kínjaitól vergődve próbál visszatámadni. Beharapom a számat, hogy visszatartsam a támadásomat a jelzésig, mert legszívesebben addig lőném bele a nyilakat, amíg nem marad más belőle, mint méretes cafatok…
Aztán elordítja magát Natalie, és több sem kell ahhoz, hogy egy újabbat eresszek a dög koponyájába. A visításából és a látványból ítélve sikerült eltalálnom, így marad ideje Natnak megpróbálni elválasztani a karcsú nyakától a rémség fejét. Közel sem jó ránézni a kibuggyanó, szanaszét spriccelő vérére, vagy az egyre kevesebbet tartó nyakára, talán el is fintorodnék, ha nem készülnék újabb lövéssel s támadással, igaz, senki nem ígérte soha, hogy vadászni öröm lesz a szemnek.
Közben a lény is küszködik, innét elnézve az sem kizárt, hogy a karmos kezével rácsap a torkát nyaszitolóra, azonban egyre koordinálatlanabbak és gyengébbek lesznek a mozdulatai, míg abba nem maradnak a sikeres lefejezés végett. Ezúttal hagyom kiülni az arcomra az undort.
- Meghalt? - kiáltok oda bizonytalan hangon, és hacsak nem jelez másként Naty, úgy lassan elindulok feléjük. Gyanakodva méregetem a kezében tartott vagy épp a földre ejtett, nyilakkal megtűzdelt fejet, ám az óvakodásom helyét egyhamar átveszi az elszörnyülködő aggodalom, merthogy kezd elpárologni a levágott testrésze, az eltűnő darabokkal egyensúlyban pedig az élettelen testre kezdenek visszaépülgetni a szövetek. - Baszdki…


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 6 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3, 4, 5, 6  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 5 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
8/6
Angyal
2
Démon
13
Bukott Angyal
3
Ember
2
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
6
Nephilim
5