Omnen dimittite
spem, o vos intrantes!
Staff, és tagok által keresett karakterek

 
• Pincerendszer •
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Aug. 15, 2018 8:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


New York, New York
Amber hallgat rám, míg én lefoglalom kőagy barátunkat, akinek időközben sikerült kihúznia a dárdáját a falból. Aztán olyant látok, amit talán csak Isten csarnokában. A fal összerakja saját magát, ismét egy egészet alkotva. Kevés időm van ezen agyalni és rá kell jöjjek, én nem merültem el a rúnák világában, fogalmam sincs miként jön létre ez az illúzió, vagy mechanika. A fene tudja melyik. Amber az ajtót próbálja nyitni, én pedig elindulok az ellenkező irányba, csak hogy a szobor ne zavarja ebben, miközben igyekszik engem porrá zúzni. Gyakorlatilag az erőm nélkül gyenge fos vagyok. Ezt leginkább akkor érzem meg, amikor a dárda vége lesújt, én meg kikerülöm, de nekiütközök a falnak. Nos, a fal nem barátom. Ha tudnék káromkodni...de nem tudok és nem is szeretek. A szobor meg ismét mozog, felemeli a dárdát és íves csapást mér felém, jah, most jön a hajolás, bár az ütés ereje olyan szinten taszít, hogy féltérdre rogyok, fölöttem meg potyog a bezúzott vakolat, akaratlanul is a fejemre teszem a kezeimet. Talán több is, mint pusztán a vakolat, örülhetünk ha nem ütötte át, de aztán a fal megint befoltozza saját magát. Nem időzhetek, már megint hallom a mozgást, vele együtt Amber hangját, mely szerint siet. Istenem, itt fogunk meghalni! Tekintve hogy pislogni sincs időm, már csak fejvesztve rohanok a fal mentén, olykor a böszmére tekintve, csak hogy ki tudjam kerülni a következő nagyon begyakorolt csapást, mely úgy néz ki...szóval mintha csak fát vágnánk egy baltával. Egy ütés, nem talált. Még egy ütés, nem talált. Hoppá, megint beragadt a hülye szerszám, ki kell húzni! De előtte, mivel látni a szerencsétlent még ott támolyogni a szerszám mellett, akkor üssünk neki oda egyet ököllel!
Van annyi lélek jelenlétem hogy oldalra guruljak, a szobor ökle meg kíméletlenül lesújt néhány centire mellettem a talajra. Törik a kőhalom, szakad a padló, nekem meg az arcomba csap a porszemét. Aztán egy sokkal örömtelibb hang Amber felől. Ezt el se hiszem.
- Jövök!
Sikerül talpra állnom megint és rohanni kezdek az ellenkező irányba, amerről jöttem, vissza Amber-hez, aki úgy tűnik valahogy kinyitotta a kincses terem ajtaját. Én már úgy vagyok vele, tőlem a Pokol ajtaja is lehet, tök mindegy, csak ezt a szobrot többet ne lássam! Nagyon lehangoló és mániákus! És ami még rosszab, ismétli önmagát. Már megint el akarja hajítani a fegyverét, persze engem céloz vele, én meg rohanok lélekszakadva, ekkor jövök rá hogy az mégsem úgy van, mert fáradok. Jézus ereje! A maradék tíz métert már vetődve teszem meg, mert a nemlétező nyolcvanadik érzékem szerint, amúgy inkább a nagyfokú pánik, azt suggalta, ne legyek könnyű célpont. Igaza volt. A dárda beleáll a nyitot ajtó jobb oldalába, én pedig négykézláb, üvöltve sietek befelé. Odabent sikerül felállnom, kétségbeesetten fordulok a bal részének a falhoz.
- Ugye nem fog lecsukódni az ajtó?
Mintegy beletörődő hangnemmel taglalom, hogy az a dárda nagyon szerencsétlen helyre került. Az ajtó nyitva, hamarosan meg fog jelenni a Spártai, és őt követi majd a víz is. Én meg korántsem vagyok kint a slamasztikából, bármennyire szeretnék elbújni a falban. Amúgy is fizikai képtelenség. Amikor kissé alábbhagy a fülzúgásom és a pánik roham, eszembe jut, mintha Ophilia hangját hallottam volna korábban, amellett meg nem biztos hogy itt a falhoz kellene ennyire lapulnom, hiszen azt se tudom hova jutottunk. És hangokat hallok, mármint a szobor és Amber hangján kívül is...
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Pincerendszer - Page 2 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
783
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Aug. 12, 2018 4:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


New York, New York
The Silence of the Lambs - To Alexander


Jókedvemet kevés minden tudja most megtörni, még a fiú értetlen ábrázata sem. Végül magam is rájövök szavait miként érti, s ahogy egy lágy szellő visz tova egy kósza fűszálat, úgy száll vele is el ez a kérdés is kettőnk közül. Itt a négy falak között a mélységben teljesen más dolgok kötik le figyelmünket.
Összefoglalására halkan kuncogom el magamat.
- Így is lehet mondani - meg máshogy is, de kinek miként tetszik, nem igaz? Kedélyemből nem vesztek, akkor sem, ha ő épp nem érzi úgy, hogy nyeregbe lennénk.
Ami azt illeti, ennél nagyobb nyeregbe nem is lehetnénk. Szórakoztat elbizonytalanodása, igaz ő nem tudhatja azt rólam, amit a legtöbb testvérem igen. Az ő szemében tán nem is vagyok más, mint egy törékenynek tetsző nő, angyal. Ki ha akarná kiirthatná az embereket.
- Ne aggódj, én okosabb vagyok nála - közlöm ezt oly egyszerűséggel, mint ahogy más az időjárásról beszél, vagy épp szemének színe. Ez csak egy tény, melyet a legtöbben tudnak rólam.
Mindent láttam fentről, ami a Földön történt. Mindent. Így az ő ténykedését is. Pontosan tudom, hogy mi vár reánk idelent, hisz ezért sem akartam, hogy velünk jöjjenek. Így már nincs is más hátra, mint menni előre, és tenni a dolgunkat.
Csakhogy ez nem ilyen egyszerű. Vélem én.
- Bármely időben - mosolygok rá szelíden. - Tudod, nem hiába alakult ki az a közmondás, hogy a tudás hatalom. Noha, boldogok a tudatlanok, de életük épp úgy ér véget, hogy nem értenek semmit sem maguk körül - habár szelídek a szavaim, magamat is meglepem, mily szomorúsággal ejtem ki őket. Az elmúlt évezredekben egyszer sem éreztem szánalmat az ehhez hasonló emberek iránt…
De magam is rá kell jönnöm, hogy ma már csak az életképes ember marad életbe. Az okos, a rátermett. A kreatív. Aki a tudásra szomjúhozik, hiszen ők lesznek azok, kik tanulhatnak elődeik hibájából.
- A hibák azért vannak, hogy elkövessék őket. Rajtunk áll csak, hogy tanulunk-e belőle, vagy elkövetjük mi magunk is - hajtom le fejemet, engedve, hogy pár tincs arcomat takarja el.
Erre mégsincs jelenleg időnk. Szólit a kötelesség, át kell jutnunk a termen, anélkül, hogy lezuhanánk. A fiú talán nem halna meg véglegesen, de egy halál is épp elég egy léleknek, hogy megtörjön. Nem szeretném bajba sodorni.
Mégis egy kissé sikerül. Mégsem érzem úgy, hogy nem lenne ebből is kiút. Ahogy Cassael is mondta, mindenre vagy egy plusz megoldás. Mindenből mindig van kiút. Atyánk nem úgy teremtette a világot, hogy ne hagyott volna biztosítékot. Így van ez az emberek által teremtett dolgokkal is - vagy épp bukotakkal. Az ő teremtményei vagyunk. Akaratlanul is úgy vagyunk kalibrálva, mint ők.
Kezem nyújtom neki, kedveskedő mosollyal, ő pedig elfogajda azt. Hamar megtalálja a ritmust, nekem egy momentummal több idő kell. Hiába a körénk teremtett táncolók, számomra ez teljesen létidegen.
Talán számára is?
Mindenesetre neki megvan a ritmus, egymást vezetve próbálunk tovajutni. Egy-egy nyíl épp mellettünk halad el, súrolja a hajamat, a tűz megégeti szőke tincseimet. Lenyisszant belőle, ügyet mégsem csinálok belőle. Egy másik az arcunk előtt suhan el, vagy épp arcunk között, mégis csak szemem pillája remeg meg. Talán ha nyugalmat árasztok magamból, ez őrá is ráragad.
A padló néhányszor megremeg alattunk, mégis sikerül átvészelnünk, és átjutni a túloldra.
- Igazán belejöttél, ahhoz képest, hogy nem tanultál táncolni - kedveskedem halkan nevetve. Hiszen ez számomra is felért egy remek kis kalanddal. Lelketlen vagyok - és még szívtelen is - de ezek olyan dolgok, melyeket nem tudok nem élvezni. Ahogy a falnak dől, fejemt enyhén félrehajtom, s tekintettemmel máris a kiútat keresem.
Amire nem is kell sokat várnunk. Halk, súrlódó hang, s…
- Ifjú Payne! - kiáltok utána, s kezemmel elkapnám őt, de már késő. Ha sikerül is, ujjai kicsúsznak kezeim közül, ő pedig lezuhan a mélybe. Lélegzetem visszafojtva hallgatom a hangokat, ahogy csúszik és csúszik. Próbálom kivenni, hogy mi lehet vele...
Végül hangját is meghallom. Megkönnyebbülten sóhajtok egyet, szemeimet lehunyva. Nem sok időbe telik, hogy magam is utána vessem magam. Noha vele ellentétbe én végig nevetve szánkázok végig a csapdán. Vállaim nekiütődnek a szűk járat falainak, de ez a zuhanás… Ehhez ritkán van fogható. Talán a szárnyalás. Pár pillanat és én is leérek mellé, vele ellentétbe kissé szerencsétlenül érve földet. A lábam az utolsó pillanatban akad be, félig megfordulva konkrétan kibukfencezek a járatból és háttal érkezem meg. A levegő beszorul az amúgy teljesen logikátlanul létező tüdőmbe.
Szemeim mégis boldogan csillognak, nevetésem sem hagy alább. Lassan ülök fel, de nem állok fel. Aztán eszembe jut, hogy mit éltem át, amikor lezuhant az ismeretlenségbe.
- Nem tanultál még abból, hogy ne menj előre? - sóhajtom el magamat, lemondóan. Nem oktatóan… Tekintetem róla az emelvényre siklik.
~Ramiél, megtaláltuk… Hol vagytok?~ Szólítom meg az arkot, remélve, hogy hangom elér hozzá.
Mégsem időzik rajta sokáig, visszakúszik az ifjúra. Megróvó arcom végül mégis kisimul látva, hogy jól van, fejemet mégis enyhén megrázom, miközben felállunk.
- Várjuk meg Ramiéléket. Tartok attól, hogy Abaddon is tartogat nekünk valami szépséget még idelenn.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Pincerendszer - Page 2 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
347
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Aug. 03, 2018 12:44 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


New York, New York
Everyone & Alexander
Zene: The Fugitive Kind • szószám: 748 • Credit:

Ha eddig nem néztem rá furcsállóan, most már összetéveszthetetlenül leolvashatja az ábrázatomról a tartózkodással keveredett elbizonytalanodást, míg halkan motyogva töri a fejét a szavaimon. Aztán a villámcsapások hirtelenségével vetekedve beugrik, hogy a mindent szó szerint értő verseny kiemelt nyerteseként, vagyis angyalként bizonyára más kép gördült le benne, mint aminek tulajdonképpen a zsörtölődésemet szántam. A gyomrom aljában enyhe rándulást érzek, mintha egy nevetés akarna előtörni belőlem, ám, mielőtt az, vagy a magyarázatom kibukhatna a számon, ő maga is rádöbben a turpisságra. Végül bólintással jelzem, hogy helyénvaló a következtetése.
Továbbhaladunk, és amíg a rúnákat vizslatjuk, illetve a csapdák számát tekintve próbálok valami hozzávetőlegesen helyes tippet kibökni magamban, addig a csapdák létrehozójáról hallgatom a bő lére eresztett elbeszélését. Kissé elszégyellem magamat, hiszen tényleg mesélt korábban, noha ebben az egész labirintusban olyan a fejem, mintha az agyam nem lenne több némi szeletelt citromnál, amit lelkesen lötyögtetnek egy nagy kancsó vízben ide-oda. A zötykölődéstől még néha kipotyog az üvegből egy-egy darab…
- Igen, emlékszem már. Szóval egy mindent tudó, a sajátjaival is kitolni akaró zsenivel van dolgunk, hehh, nem hangzik olyan vészesnek - rántom meg a vállaimat, persze a mímelt mosolyomról lerí az egyértelmű „oltári módon megszívtuk” életérzés. - De te elég sokat tudsz róla. Meg minden másról, talán nem hagyjuk itt a fogunkat - nyögöm ki, legfőképpen a magam biztatására, mert kezd egyre inkább kétségessé válni a számomra a túlélési rátánk eddigi fényesnek vizionált állapota. Nincs gond, én választottam ezt, éppen azért, hogy minél több információt megtudhassak erről a tárgyról, amivel jó eséllyel egyből olajra fog lépni a díszes delegáció. Legalább nem mondhatja senki, hogy tudatlanul raboltak ki minket, és hiábavaló volt az áldozatom.
- Ebben a világban tudás nélkül meghalsz, ilyen egyszerű - felelem zavaromban a meglátására a tehetséggel bíró lelkekkel kapcsolatban, habár nem kizárólag szemérmeskedés gyanánt. Az, hogy régen mi volt a prioritás az embereknek, nem vonható párhuzamba a mai helyzettel. Muszáj okulnunk, képezni magunkat, máskülönben az első adandó alkalommal ott hagyjuk a fogunkat.
Ennyiben hagyom a témát mindenesetre, s a következő, igen csak hamar lepergő momentumoknak hála amúgy sem adódna lehetőségünk a mélylélektan kivesézésére, ugyanis, mire bármelyikünk kettőt pisloghatna, az aknamező kellős közepén rostokolunk, a fejünk fölött füstölgő nyílzáporral. Fergeteges!
- Oké, ezt aláírom - dünnyögöm a karjaim közül, már ami a tánctudását illeti, igazi halandó módjára várva közben, hogy ezt a slamasztikát a szárnyas oldja meg helyettem. Főleg, ha már belerángatott mindkettőnket a sűrűjébe. Szerencsére a megoldás nem érkezik túl soká, mármint, mielőtt belezsibbadnának a szorosan magam alá gyűrt lábaim, és elgémberedne a magasra nyúlt emberek leggyengébb pontja, avagy a derekam… Felkel mellőlem, érzem, ahogy a finom lendület meglegyinti a hajszálaimat, szóval bátorkodok ismét kikukucskálni a karjaim óvásából. Orrom előtt a keze pihen, aminek az elfogadását ezúttal nem gondolom túl. Tűnjünk mihamarabb ebből a nyílzáporból.
- Rendben, azt hiszem megvan a ritmus - bólintok sután, mintha nem is egy élet-halál pillanatot, hanem valami rendkívül kínos báltermi élményt kellene átvészelnem, de aztán hagyom, hogy a koncentráció és Ophilia kezdeti vezetése elragadja a gondolataimat. A derekát és az egyik puha, hűvös kezét tartva veszem fel a nyilak ritmusát, s minél inkább beleszokok, annál bátrabban is mozgok közöttük, egészen addig jutva, hogy az utolsó métereket már az én irányításommal tehetjük meg. Nem mondom, van valami izgalmas a vesszők forró szellőjében toporogni, mert hát hiába tűnik rendkívül elegánsnak bármelyikünk vezetése, „tánca”, egymás lábainak a letiprása szerintem többször következett be, mint ahány átkozott nyíl elszáguldott mellettünk idő közben ebben a barátságos kis csapdarendszerben.
Ide bénázás, oda billegés, végül kiérünk a mező szélére, én pedig eleresztve Ophiliát, hatalmas légvétellel esek neki a szemközti falnak. Én. Egy falnak. Nem tanultam már meg, hogy ez a kombináció semmi jót nem jelent? Úgy látszik, hogy nem.
Az oldalasan nekicsapódó vállam alatt mintha a tégla egy kis részen recsegve, meszesen súrolódva besüppedne, és mire felocsúdhatnék, megnyílik a lábaim alatt a padló. Nyikkanni sincs időm, mintha a gravitáció mellett egy láthatatlan erő is húzna lefelé a rozsdás, kellemetlenül szűk lejáraton, amit egy csúszdaparkban biztosan jobban élveznék, tudván, hogy a végén víz, és nem az ismeretlen vár. A vállaim a fogaimmal szinkronban, fájóan koccannak ide-oda, hangos puffanásokat visszhangoztatva magam mögött, aztán hopp! Földet is érek.
Vadászösztöneim irányítása alatt rögvest felpattanok a száraz földtől porzó talajon, kiköpve egy adagot a számból egyúttal, majd védekező állásba verődve mérem fel a terepet magam körül. A helyiség oválisan kanyarodik az ember körül, és a „csúszdától” távolabb eső pontjában egy emelvény foglal helyet, rajta egy ládával. Berosálok.
- Ophilia! Azt hiszem megvan! - kiabálok fel neki, aztán a portól beszürkült, koszos hajamba túrva lépdelek közelebb a kincshez. Komolyan ilyen „egyszerű” lett volna?


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Pincerendszer - Page 2 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
783
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Aug. 01, 2018 11:09 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


New York, New York
The Silence of the Lambs - To Alexander


Elég értetlen fejet vághatok a fiatalemberre. Ajkaimat enyhén elnyílva fejemet kissé félrehajtva tekintek rá. Szemöldökeim enyhén ráncolódnak, csinos lófarokba lógó hajam a vállamon pihen.
- Én… Nem hinném, hogy… - kezdek bele, s próbálom magam elé képzelni, ahogy Atyánk letépi egy szeretett teremtményének a karját. Majd, ahogy ezt teszi Amara is. Akaratlanul is visszaemlékszem arra a találkozásra, Kanadába. Ami mellett csak elhaladt… Vélhetőleg a teremtményekkel való érintkezéssel is hasonló sivárságot hordoz maga után. - Oh! - esik csak most le, hogy miként is értette.
- Ez is csak egy szólásmondás? - kérdezem, mintsem kijelentem. Egy helyeslést várok csak, semmi többet.
Rémlik hogy hasonlókkal fejezték ki magukat az emberek egykor.
De végül csak tovább lépünk ezen. Az apró helyet halk nevetésem tölti be. Úgy tűnik, hogy semmi csapdát nem indít be hangom, noha nem csodálkoznék ezen sem. Apró kis félreértések ezek, miért legyek bármiért bosszús? Mi, angyalok nem ilyenek vagyunk. Én legalább is meg szeretném őrizni egykor volt énünket. Fivérem szavai jutnak eszembe. Bármi is történjen meg akarom mutatni az embereknek, hogy nem minden angyal rossz. Legyen egy kis hitük a világba.
Kedves arccal tekintek a fiúra, gondolkozom, miként magyarázzam el neki.
- Egy Bukott angyalé. Amikor bejöttünk, róla meséltem neked. Egykor az emberek segítségére teremtette Atyánk, viszont rájött, hogy nagyobb hatalom van a kezébe mint azt bárki is sejtheti. Istent akart játszani az emberek között, Atyám nem tűrhette ezt. Megfosztotta szárnyait, bízott abban, hogy ez elég büntetés számára, hogy magába szálljon és visszatérjen a helyes útra - tekintek újra előre, majd le a kezemre. Ajkamra mégis halvány mosoly kúszik. Ha tudásról van szó, talán az övé vetekedhet az enyémmel. - Mégsem így tett. Nem rémítette meg a bukott lét, hiszen örök élete megmaradt. Megalapított egy szervezetet, egyfajta egyház ez. Rengeteg épület ott hordozza a jelképüket. A legtöbb Atyánktól eredeztethető tárgyat összegyűjtötte és csapdák közé állítva rejtette el. Nem csak az embere, vagy démonok elől, de még előlünk is - Yefefiah, elég sok csapdát és rúnát ismer.
Nem lesz könnyű itt átjutnunk, de nem érzek semmilyen akadályt, hogy ne tegyem meg. Talán ő is okos, de én okosabb. Ha valaki átlát rajta, az pont én leszek.
Tudatlanságára halkan nevetve rázom meg a fejemet. Korán sincs így.
- Ami azt illeti korodhoz képest sokkal többet tudsz, mint bárki más. Sok ember életét végigkövettem egykor. Felismerem a tehetséggel bíró lelkeket. Te szomjazod a tudást, s ki szomjazza, az sose lesz tudatlan - felelem neki, elengedve a témát.
Inkább vágjunk neki ennek a folyosónak. Álpadló. A megfelelő köveken végighaladva nem eshetünk le. Ha mégis, akkor szárnyaimat nem tudom kiereszteni. Az ifjút nem fogom tudni megmenteni. Jobban kell vigyáznom, mint bármikor életembe. Oh, Atyám, adj erőt. Nem vagyok őrangyal.
Szavai bár eljutnak hozzám, a lendületemet már nem tudom visszatartani. Hirtelen sötétség, kiáltó hangom tölti be a teret, s magam is leguggolok. Így figyelem a sötétségbe előtörő tüzes nyilak táncát. Ujjaimmal finoman dobolok a padlón, egy ritmust keresve.
Gyorsan kattognak a fogaskerekek a fejembe, miként oldjam meg a problémát.
- A mennybe sem épp táncot tanul az angyal - jegyzem én is meg. Aztán megpróbálkozom valamivel. Szemeim behunyva koncentrálok. A terembe idézek egy régi tánci éjt a bécsi udvarból. Nehéz anyagból készült ruhákba bújt nők, térdig érő csizmát viselő férfiak, katonai egyenruhába. A tüzes nyilakkal egyetemebe táncolnak és… A megfelelő ritmusba nem éri őket baj.
Lassan felállva nyújtom kezem a fiú felé.
- Csak követnünk kell őket - tekintek a régi emlék felé. Ha elfogadja a kezemet, akkor megpróbálom vezetni, de ha ő kívánja akkor sem fogok szólni. Vélhetőleg folyton egymás lábára lépkedünk, de ez nem baj. Amíg elkapjuk a ritmust és a tüzelő nyilak között épségben átjutunk… Úgy, hogy ne szakadjon alánk semmi.

Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Júl. 22, 2018 6:48 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next




T


New York New York

Egy pillanatra a megkönnyebbülés járja át testemet, mikor Ramiél szemei felnyílnak. De tényleg csak egy rövidke pillanatra, mert utána ismét hevesen kezd el kalapálni a szívem, ahogy felpattanok és futásnak eredek. Számomra tök logikus, hogy a lépcsőn indulok meg felfelé, hisz onnan jöttünk le. De tény arra nem számítottam, hogy nagy eséllyel zárva lesz az a bizonyos ajtó. Túl könnyű lenne akkor a kijutás. Természetesen próbálom megrángatni, keresni valami nehezebb tárgyat és azzal kijutni… Sőt még a berúgást is megpróbálom, de az aztán tényleg egy gyenge próbálkozás volt a részemről. Nem éppen az erősségemről vagyok híres, de nah… Mindent ki kell próbálni.
Ha tudnám hogyan segítenék Ramiélnek is, de egy ekkora szoborral én sem tudok elbánni.
-Szerintem maradjunk! Olyan kis családias a légkör!-Mondom halálosan komolyan. Másik kijáratot, tényleg? Ha nem mondja eszembe sem jut. Ahogy mutogatja az ajtókat szemügyre veszem őket. Kincses terem? Mi van, ha onnan nincs kijut? De elvileg valamit keresünk… Mi is az?... Nem igen értettem a beszélgetésüket… Valami könny? Áh, már ki emlékszik rá… De mi van, ha ott rejtik, amit keresnek? Nah meg ki tudja, hogy a másik ajtó mögött mi rejtőzik. Lehet az is zsákutca lenne.
-Öhm… Oki! Sietek!-Bólintok egyet, majd he elindult én is futásnak eredek. Amennyiben nem állja utamat a kincses terem felé veszem az irányt. Lehet, hogy életem egyik legostobább döntése lesz, de talán tényleg véget vethetünk ennek a pokolnak. Az ajtóhoz érve próbálom azt kinyitni. Ha sikerül oda is kiáltok Ramiélnek.
-Sikerült! Gyere!-Amennyiben kell segítség neki, kitámasztom valami kő darabbal az ajtót, majd igyekszem elterelni én is a szobor figyelmét, hogy az arkunk eljuthasson legalább az ajtóig. Amennyiben nem sikerül kinyitnom a átrohanok a másik oldalra és az ottani ajtót próbálom meg kinyitni.


Öltözet ʘ Zene: - ʘ Megjegyzés: -
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Pincerendszer - Page 2 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
347
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Júl. 22, 2018 1:28 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


New York, New York
Everyone & Alexander
Zene: The Fugitive Kind • szószám: 565 • Credit:

Próbálok szakértő képet vágni a magyarázathoz a misztikus ládát illetően, de mihelyst elfordítja rólam a tekintetét az angyalnő, értetlen fintorba torzul az ábrázatom. Apró fejrázással nyugtázom a szárnyasok rébuszait, úgy fest, ez élteti őket, illetve a meg nem értettség. Mert hogy halovány foglalatom sincs arról, mit akar mindezzel a tudtomra adni. A következő kis magyarázatnál azonban már kezd körvonalazódni a fejemben, hogy nem kimondottan a pusztító démonunkra célzott, és a tény, még egy istenség is belecsúszott a felsorolásba, komoly aggodalmakat szül a mellkasomba. Hát ez egyszerűen csak fantasztikus, mit akarnak még a nyakunkba varrni?
- Istenséggel… A kisujjadat nyújtod nekik, és az egész karodat letépik - zsörtölődök az orrom alatt, annyit összetéve a tudatomban, bármilyen tárgy is legyen itt, annak a története nem fog véget érni New Yorkban a megtalálásával. Mondtam már, hogy imádom az angyalokat?
Mégis, hiába vagyok bosszús, Ophilia nevetése, és az élcelődésemből született félreértése megingatja a szigorú, érzéketlen vadász látszatát, már amit magamra próbálok erőszakolni. Nem ért az emberekhez, mifelénk ezt naivitásnak neveznénk, és lám, fapofa meg morgás helyett jó ízűen kacarászik a slamasztika kellős közepén. Ilyenek lettek volna régen az angyalok? Kedvesek, kötelességtudóak és valami láthatatlan dicsfényben fürdőzőek?
Oké, csukd be a szád, Payne, nem gyengülhetsz el egyetlen pozitív példa láttán. Még ha ilyenek is voltak, mára a legtöbbjük elfajzott szörnyeteggé vált, akikkel semmi tárgyalnivalónk nincsen.
- Hogy tessék? - kérdezek vissza eltévelyedett gondolataim közül ébredve. - Ha nem a démon műve, akkor kié? - fordítom rá a tekintetemet kimérten, lemerevedve, mert már eddig is elég ismeretlen volt ebben az egyenletben, pontosan egy újabb hiányzott. Mint amikor ki próbál bogozni egy csomót az ember, ám ahelyett, hogy sikerülne megbontani az első szálat, még inkább egymásra szorítja az átláthatatlan fonalakat.
Íriszeim idő közben a falak mentén ""látható"" repedésekre siklanak, vagyis a feltételezett helyükre, irányukra, merthogy ebben a sötétben legfeljebb az első két csapda vonalában nyugvókat tudom kiszúrni, nem többet.
- Tudom, hogy tudatlan embereknek hisztek minket, de azért egy csapdát még én is felismerek. Vagyis egy tucatnyit - magyarázom, vélhetően feleslegesen, mert az angyalnő lelkesen folytatja a mesélést erről a trükkös pasasról. Vagy nőről, fogalmam sincs, hogyan és mi alapján adnak nevet az angyaloknak. Bvah, most nincs időnk a mesedélutánra, ha neki akar vágni, akkor vágjunk neki.
Félelmet ugyan ismerve, de a logikámban bízva magabiztosan lépek az „aknamezőre”, melynek első csapdája középen várja az áldozatát.  Valószínűleg nem pusztán a mozgást érzékelik ezek a rejtett fegyverek, hanem az adott mezőre nehezedő súlyt is. Vagy szerencsém volt, és emberekre tényleg nem hatnak egyáltalán.
- Ühüm, akkor hagyd, hogy ismét én próbáljam meg - ajánlkozok fel, imádkozva Ophilia igazáért, csakhogy ezúttal őt nem lehet visszatartani. Mielőtt még kinyöghetném, hogy állj, már a háromszögön toporog, a teremben pedig az eddigieknél is sötétebb lesz. Ennyit a lelki békémről. - Komolyan, erre mi szüks- - kezdenék háborogni, szerencsére azonban a nő hangja túlüvölti az enyémet, így leguggolva nem válok céltáblájává a kiapadhatatlannak tetsző nyílzápornak. A fejemet a karjaimmal védve, összeszorított szemekkel várom, hogy csillapodjon a ritmusos suhogás, mindhiába. Ellenben minél tovább koncentrálok a zajra, annál inkább kezd egy… Én ezt nem hiszem el.
- Tényleg nem vicceltél a keringővel. Már csak az a bökkenő, hogy az íjászat alapjai és a közelharci technikák között nem a bálozásra szoktak minket felkészíteni, hanem a vadászatra - mormogom, próbálva kikukucskálni a karjaim között, de céltalanul, mivel nem látok többet a sötétben, mint elmosódott fénycsóvákat ide-oda süvíteni. - Mi legyen a következő lépés?


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Pincerendszer - Page 2 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
783
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Júl. 08, 2018 5:19 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


New York, New York
The Silence of the Lambs - To Alexander


Kérdésére csak fejemet rázom meg.
- Amit maga a láda rejt, de nem nyitnám ki, amíg nem lenne szükséges. Oly hatalom ez, melyet nem hogy halandó elme, de még mi magunk se nagyon tudunk felfogni - mosolygok rá szelíden.
Igen, a mag hatalmas erőt adhat nekünk, de ugyanúgy elveheti is azt. Persze az alma, melyet a fa adhat. De erre nincs időnk. Úgy kell felhasználni a magot, amilyen állapotban itt van. Remélni tudom csak, hogy Abaddon nem használta fel idő előtt.
Beszélnie nem volt róla szabad. Nem felhazsnálni.
Hátamat a falnak vetem, de az újra kocsonyássá válik. Mégsem tudok most átmenni rajta. Hallom társaink hangját mögöttünk de csak ennyit. S mintha Amber is kiabálna? Szemöldököm húzom csak össze. Mégsem aggódom az arkért. Ha valaki, hát ő tud magára vigyázni.
- Ha rajtam múlik, akkor senkivel. Sem démonnal, sem angyallal, sem… egy istenséggel. New York erős város, erős, mert ti emberek azok maradtatok, függetlenül attól, hogy hisztek-e Atyánkba vagy sem - somolygom, miközben kezét fogom meg. Többet is mondanék neki, de ekkor érdekes megállapítást tesz. - Hogyan? Esetem? - pislogok rá nagyokat, fogalmam sincs, hogy mire céloz ezzel.
Értetlenség ül ki arcomra, miután nem sikerül magunkat a túloldalra teleportálni. Viszont újabb kérdésénél mintha kissé megvilágosodnék.
- Oh, hogy azt hitted, hogy elesek veled! - nevetem el magamat. - Nem, csak tudod, képesek vagyunk a teret meghajlítani, s ezt akartam felhasználni arra, hogy átjussunk a túloldalra, de… Valamiért nem tudjuk az erőnket idebent használni. S ez már nem Abaddon műve - tekintek le kezeimre.
Nem, ő nem tudja, hogy miként tudja elszívni őket. Ez… Ez valami teljesen más lesz.
- Nem, nem gondolom, de nézd. Majd mindegyik rúna, vagy pecsét csapdát rejt. Nem fogunk rajta átjutni, és akkor most nézd a falakat. Repedéseket a mentén, apró lyukakat. Ezek mind arra vannak, hogy megsebesítsenek minket. De kellő ritmusba… Yefefiah élt-halt a boldog békeidők-béli kultúráért. Napjait a királyi udvarokba töltötte, minden bálon, minden rendezvényen, amit valaha is szerveztek ott volt. Még magát Erzsébet királynőt is sikerült elcsábítania, hogy… - ajkamba harapva rázom meg a fejemet, ez most nem lényeges. - Nem csoda, hogy a keringő lehet a megoldás - pillantok újra a fiúra. A magam részéről csak a lépéseket ismerem, soha nem táncoltam.
Miért tettem volna? Ez számunkra egyáltalán nem volt érdekes. De ha valaki tudna vezetni, talán…
- Aktiváljuk a csapdákat. De… - de nem tudom befejezni mert előrelép. Nyúlok utána, megfogva a könyökét, de… Nem történik semmi. Rendben, akkor ez rá nincs hatással. Igen, ő ember. Az angyalcsapdák csak rám veszélyesek, démon nincs közöttünk, az egyikünknek sem ártalmas.
- Illumináti. Az egy szem. Ez Atyánkat jelöli. A megvilágosodottak, ez legfeljebb démonokra, vagy félvérekre lehet ártalmas, de nem feltétlenül. Alatta mintha lenne más is - szárnyaimat kitárom, bár a szárnyamat de szomorúan érzékelem, hogy nem tudom azt kitárni. - Ha itt leszakad a padló, hogy nem tudom magunk fenntartani.
Ellépve mellette én teszem most lábamat a háromszög alakú jelre. Hirtelen válik sötétté - még sötétebbé a terem. Majd egy kattanó hang a fülem mellett. - Guggolj! - kiáltom el magam, s magam is így teszek.
Ha sikerül mindkettőnknek, akkor tüzes nyilak sorozatai röpködnek fejünk fölött oda és vissza. Egy ritmust követve.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Pincerendszer - Page 2 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
347
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Júl. 01, 2018 10:12 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


New York, New York
Everyone & Alexander
Zene: The Fugitive Kind • szószám: 595 • Credit:

Arcvonásaim újfent furcsállásba torzulnak az angyalnő próbálkozását tekintve a védelmi rúnák természetének megfejtésére. Attól még, hogy védelminek nevezzük, célzóan ártó szándékúak, nemde? Leszámítva persze azokat, amiket jelzésre, egyebekre használunk, azonban feleslegesnek, sőt mi több, árulásnak érezném ennél is jobban beavatni Ophiliát a rúnákat illető tudásomba. Végül könnyelmű legyintéssel és egy hitetlen mosollyal hagyom rá a meglátásait. Ellenben a következő információmorzsával, amiket megoszt velem.
- Láda? Egy ládát keresünk, az a tárgy? - érdeklődöm meg, elraktározva közben az elmémben a démon nevét is. Abaddon, a pusztító. Démonlexikon, fene sem tudja hányadik oldal, melyik bekezdése. Micsoda is ő? Egy lovas? Vagy lovag? Ezt már nem tudnám megmondani, mindenesetre a veszélyességéről tesz tanúbizonyságot ez a kedves kis labirintusa a vadászbázis alatt. Nem viccelt a tollas, komoly slamasztikába ártottuk magunkat Amberrel. Feltéve, ha ő követett végül minket az arkkal, vajon hol időznek már?
A számat rágcsálva tekintek hátra a falrészletre, mely az imént még engedékenyen nyílt meg előttünk. Legnagyobb megdöbbenéssel tapasztalom, hogy érintkezés nélkül továbbra sem különb, mint bármelyik tégla. Kivéve, amíg Ophilia neki nem dől, akkor újfból felveszi kocsonyás, színes állagát, de hiába próbálok a nő mögé kukucskálni - ami a magasságomból adódóan nem volna probléma -, nem látom a hátramaradtakat. Remélem nem falta fel őket egy éhes, nílusi krokodil. Vagy egy múmia! Oké, szedd össze magadat, Payne, ez nem az a film, amit a régi kazettán láttál.
- Kivel lehetne itt harcolni? Abaddonnal? - kapom íriszeimet a szárnyasra, aki már az előbbi mondatát is félbehagyta, szóval sejtem, hogy szimplán hangosan gondolkozik, de aki hangosan gondolkozik mások füle hallatára, az számítson csak a kérdésekre. Nem úgy, mint én a hirtelen kézfogására.
- Ne vedd magadra, viszont nem vagy az esetem. Kezdjük azzal, hogy angyal vagy - pillantok rá, igyekezve viccelődéssel elkergetni a bensőmből és az ábrázatomról a szinte tapintható bizonytalanságomat. Remélem, nem készül a csapdába vetni, habár annak túl sok értelme nem lenne. Csöndben figyelem a továbbiakban a próbálkozását, miután pedig elengedett, ismét csak furcsállóan tekintek utána. - Ennek a kiderítéséhez minek kellett kéz a kézben járnunk? - vonom meg az egyik szemöldökömet, igen, leragadva az egyik „legfontosabb” dolognál. Noha lássuk be, az nem ér döbbenetként, hogy az ereje nem működik, a démon helyében én sem védeném másképpen a kincseimet. Inkább az a kérdés, a csapdák megkülönböztetik az angyalt az embertől? Van egy olyan sanda balsejtelmem, hogy nem.
- Keringőzni? - kérdezek vissza reflexből, már-már támadóan. Uram atyám, ennyire még én sem vagyok… Na hagyjuk. - Ó… - esik le hirtelen a tantusz, hol Ophiliát, hol a rúnákkal pettyezett „sakktáblát” figyelve. - Csak nem gondolod, hogy átszambázok rajta? Több rúna is fel van festve, túlzottan egyszerű lenne, ha azokat kikerülgetve jutnánk el A-ból B-be - ellenkezek, igyekezve hatni a logikájára, az eszére. Itt valami komoly turpisság van. És ha éppen a közepén döbbenünk rá, hogy az adott szimbólumot nem ismerjük, akkor próba cseresznye?
- De, komolyan gondolod… - pislogok rá hitetlenül, majd ismét az aknamezőre vetem a pillantásomat. - Úgy sejtem nincs más választásunk - sóhajtok fel gondterhelten, a tarkómat vakarva, de nem tökölök tovább, bizonytalanul megindulok a csapdák felé. Ahhoz, hogy az angyalűző pecsétre vér kerüljön, annak a közelében kell megsérülnünk, szóval… - Esetleg a szélén kellene kezdenünk - tanácsolom, és habár így a logikus, már-már a hányingerrel és az ájulással küszködve lépek rá az első négyzetre, várva, honnét döfi keresztül a szívemet valami átkozott fegyver. Ám nem jön semmi.
- Azt hiszem ez bejött. Már csak az a kérdés, mi a bánatot jelent a következő szimbólum? Felismered? Angyalinak tűnik - magyarázom, próbálva a magabiztosság és profizmus látszatát eladni, több-kevesebb sikerrel. Egy kis fény jót tenne az idegeimnek.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jún. 26, 2018 6:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


New York, New York
Tőlem távol állt az az elképzelés, hogy majd mindent összeszedünk és megyünk előre, rábízva magunkat a sorsa, most még is bajba kerülünk. Hallom Amber hangját, erre pattannak fel a szemeim, közben mellettem megremeg a föld. A fejem vérzik, és amikor próbálok felállni, szédülök is. Nem áll el és nem múlik el. Mi jöhet még? Kisebb gondom is nagyobb annál, hogy Ophiliának a tudtára adjam hol vagyunk, mert ahogy oldalra tekintek egy hatalmas láb készül lecsapni ránk.
- Futás!
Üvöltöm el magam, Ambert útjára engedve, én pedig oldalra gurulok, mivel még nem sikerült felállnom. Újabb földrengés mögöttem. Először guggoló helyzetből szerencsétlenkedem magam álló helyzetbe, aztán megfordulok. Egy majdnem három méter magas bronz szobor mered rám. Leginkább egy spártai harcosra emlékeztet mind az öltözék, mind a felszerelés, melyeket rá formáztak. Ugyanakkor a lélegzetem is eláll, sikerül rám ijesztenie, mert most pontosan felém irányuló kézzel próbál becélozni a lándzsájával. Egy ideig hátrálva figyelem. A pajzsán ókori mérlegre emlékeztető dísz virít. A talaj meglepően jól bírja ennek a monstrumnak az erejét, meg sem kottyant az alapzatnak hogy ez a szobor az előbb majdnem eltaposott.
- Ki tudunk menni?!
Kiáltom Ambernek, aki biztos visszafutott a lépcsőn felfelé, amerről én leestem. Ez a szobor pedig pont ott állt az oldalánál, jelenleg most háttal helyezkedik az ember nőnek, úgy tűnik engem szeretne a lándzsa hegyére kitűzni. Rossz érzésem van azzal kapcsolatban, hogy mitől kelt életre és ettől a gondolattól vezérelve odakapok a fejemhez. A vérem. Még mindig nem gyógyult be. Már jó ideje hallom én is a víz csobogását, mostanra már a földön is megjelenik, utat törve magának. Közben ismét bent reked a levegő, a szobor épp dobni készül, én megbotlok a nagy igyekezetben és hátrafelé esés közben még érzékelem a bronz lándzsa teret átszelő erejét, ahogy centikkel felettem robog bele a hátam mögötti falba, kisebb hátszelet gerjesztve menet közben. Megint a földön vagyok. Ijedten csuklok össze vissza ahogy az útjából kotródom el a szörnynek, egy ideig négykézláb manőverezve, aztán sikerül megint felállnom. Csupán a lépcső feljáróját célzom be rosszul a támolygás közben, helyette neki megyek a falnak. Bár nem nagy tempóban érkezem, így nem történik semmi, kis ideig a fal mentén haladok, míg beérem Ambert. A szobor közben a lándzsáját próbálja kiszabadítani a szemközti oldalon, látom, amikor lopva hátra tekintek. Idegesen szelem felfelé a lépcsőfokokat, már látom Ambert, de az ajtó zárva. Lehet hogy csak kívülről nyílik, vagy akár az is, hogy a csapda zárta le.
- Másik kijáratot kell találnunk.
Csupa sár vagyok, ami a víz és a földön fellelhető kosz elegye. Még pár ilyen zakó és a szobor azt fogja hinni, vele vagyok. Visszafelé kóválygok erősen a falra hagyatkozva. A szobor még az előbbi helyén, úgyhogy van időm körbenézni. Balra van egy kisebb mélyedés a falban, szerintem arra egy kijárat lehet, ami mögött megint egy folyosót lelünk. Jobbra pedig egy nagyobb termet sejtek, erre utal a falon díszelgő mérleg, ugyanez van a szobor pajzsán.
- Balra egy kijárat, jobbra egy kincses terem.
Mutogatok gyors elánnal Ambernek, tőlem választhat. Csak valamerre mozogjunk ebből a teremből, mielőtt a méretes barátunk fali díszt készít belőlünk. Vagy mielőtt elönti az egész termet a víz.
- Amíg te kinyitod valamelyik ajtót, addig én lefoglalom őt!
Számomra egyértelmű hogy a szobor a termet védi, ahogy az is, hogy a vérem életre keltette, valószínűleg egy rúna segítségével. Rossz helyen vagyunk.
Vendég
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Anonymous


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 24, 2018 9:41 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next




T


New York New York

Ki beszél itt erőről? Egyszerű halandóként próbálok gondolkozni, hisz én ebben vagyok jó. Nem ismerem a rúnákat, nincs különleges képességem. Így marad a tippelés. De a jelek szerint félre értette a szavaimat. Nem szívesen zuhannék le vicces padló miatt, viszont ötletemet nem osztja, így elvetem azt. Majd haladok utána, így én biztosan nem fogok lezuhanni.
-Le akarod ide rángatni?-Nézek rá kérdőn. Mondjuk igaz pontosan nem tudom ki az az Amara, hogy néz ki, hogyan kell őt elképzelni. Mesélhetnének kicsit róla, bár van egy olyan érzésem nem most fog kis előadást tartani róla Ramiél.
Közben Ophila hangját is meghallom, de nem tudom eldönteni, hogy merről is. Végül a zöld falon lendül a tekintetem. Ezek komolyan átmentek rajta? Valahogy nekem sincs túl sok kedvem egy ilyen falon átlépni. Nem is értem, hogy tehették, hisz ki tudja mi van mögötte. De a jelek szerint még élnek, különben nem hallottam volna őt… Vagy lehet, hogy én is képzelgek? Mondjuk gondolom ez a varázslatok vagy mik leginkább a természetfeletti lények ellen védekezik, hisz egy egyszerű halandó túl sok mindent nem tudna kezdene a különféle csapdákkal.
Gondolatomból Ramiél hangja zökkent ki. Ahogy felé pillantok a tekintetem csak azt látom, hogy hátra zuhan.
-RAMIÉL!-Kiáltom el magam ahogy utána sietek. A lépcső tetején megállva nézek le utána. A francba már! Azt hittem az angyalok ennél okosabbak! Bár hezitálok egy kicsit, de végül lesietek hozzá. Leérve egy pillanatra nézek csak körbe, majd leguggolok hozzá és megfordítom őt. Remek… elájult. Felpillantok a szoborra… Mondjuk még szerencse, hogy nem tört be a feje.
-Ramiél! Ébredj! Nincs most időnk szundizni. Utána annyit pihenhetsz, amennyit akarsz. Ha kell én kergetek el minden zak…-Hirtelen a szobor megmozdul és valami fura hangra leszek figyelmes. Mintha.. Basszus! Ijedten kezdem el erősebben rázni az arkot, de ha még ez sem sikerül, akkor egy pofont is lekeverek neki. Fogalmam sincs, hogy ez segít e, de hátha ettől felébred.
-Ramiél! Baj van! Nem foglak tudni felráncigálni a lépcsőn. Egyáltalán a angyalok tudnak úszni?-Bár ha ez a zárt helyiség megtelik vízzel megfulladunk. Amennyiben még nem ébredt fel megfogom a karjainál fogva és elkezdem ráncigálni a lépcső felé, megpróbálva feljebb vinni ezzel is időt nyerni.


Öltözet ʘ Zene: - ʘ Megjegyzés: -
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Ophilia


Pincerendszer - Page 2 Mektupp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
783
☩ Play by :
Blake Lively
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jún. 20, 2018 10:16 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


New York, New York
The Silence of the Lambs - To Alexander


A fiú szavaira enyhén félrehajtom a fejemet. Ajkaim nyitom, hogy mentegetőzzek számára, most mégsem jön semmi sem számra. Végül csak lehajtott fejemmel mosolyogva rázom meg azt. Szőke tincseim nem furakodnak előre az elegánsan megkötött fizurámból.
- Úgy értem a célzóan ártó szándékúakat, nem a… Védelemre szolgálóakat. Pontosan nem tudom, de sejtem, hogy a védelmiek épp azért védelmiek, mert valakinek ártanak. Ez csak így logikus - felelem neki mosolyogva, amíg a hátramaradt csipet-csapatot várjuk.
Frusztráló is lehetne, hogy vannak dolgok, amiket nem tudok. Valójában az is, mégis gyermeteg kíváncsisággal hallgatnám, hogy mily rúnák is léteznek valójában. Mégsincs erre most időnk és nem hiszem, hogy az ifjú hajlandó is lenne nekem segíteni a jövőben. Hibáztatnánk érte? Testvéreim kiirtották faját. A helyébe én is bizonytalan lennék. A szavak semmit sem érnek. Tettekkel kell bizonyítanunk, hogy mi Ramiéllel mások vagyunk. Mi segíteni akarunk.
Az Ark hangját mégis csak tompán hallom csak.
Válaszára kószán bólintok.
- Abaddon. Tett róla, hogy senki se jusson közel a ládához. Légy elővigyázatos - nem misztifikálom túl a démont, viszont másokkal ellentétben pontosan tudom, hogy mit is jelent számára. Saját léte forog kockán és erre mindenki - főleg ő - úgy vigyáz, mint a legféltettebb kincsekre.
Ezért sem lehetünk eléggé óvatosak. Érzem, hogy az erőm nem olyan erős idebent, vajon Ramiéllel is érzi? Vagy csak velem van, mert csak egy rangnélküli vagyok?
Nem működik? Mi nem?
A hangját egyszerre hallom a fiú kérdésével együtt, ezzel összezavarva engem. Szemöldököm vonom csak finoman össze. Végül csak megadóan sóhajtok. Szavaim továbbra is élnek, hogy jobb ha vigyázunk.
- Ennek a falnak szilárdnak kellene maradnia - suttogom szinte szavaimat, értetlenül. Nem, valami nem stimmel. Mi válthatta ki, ez… Ez nincs benne a képletbe, hogy mi is ez a hely...
Kérésemnek azonban úgy tesz keresztbe, ahogy nem is szégyelli. Hiába marasztalnám, hiába rántanám vissza.
Megyek utána, kissé erélyesebbre sikeredhet odabent a visszatartásom, mert megáll. Hátam hiába vetem a falnak, visszasüppednék. Ez egy kósza gondolatot indít el bennem. Nekidőlök, de nem történik semmi. A különös massza körbeöleli alakomat, de több nem történik. Megakadok valahol félúton.
Fejemet félig hátrafordítva a percek múlásával megérzem az ark jelenlétét. Fogalmam sincs, hogy miként lehet, de egyszerűen érzem, hogy ott van a fal túloldalán. Vele vélhetőleg az ifjú leány is.
- A fejedbe? - kapom az ifjúra a tekintetem. - Nem… velünk ez… - fejemet nemlegesen rázom meg. Velünk hasonló nem tud megtörténni. Semmi sem tud… a Sötétséggen kívül bemászni a fejembe. De ez a hely épp ellene - is - épült. A túloldalról pedig Ramiél…
- Vagyis itt lehetne ellene harcolni? Ahhoz a komplett várost ki kellene üríteni - ha behoznánk ide Amarat… Ha nem működik az elmélet, akkor… Veszélyes, de… Talán újra lehetne építeni. Talán! Yefefiahnak van még hasonló építkezései valahol a világon, ahol…
~Mögöttem vagytok… Érzem a jelenléteteket... ~ még ha ez nálunk nem is lehetséges. Tekintetem visszavezetem a padlóra és az ottani rúnákra. Mintha egy mintát alkotnának…
Összegzésére most nem sóhajtok. Szó nélkül fogom meg a kezét, gyengéden. Ujjaimmal megszorítom. Erősen koncentrálok a folyosó túlsó végébe, mégis csak egy kósza légáramlatot vagyok képes generálni. Nem működik tárgymanipuláló erőm. Fejem megrázva engedem el az ifjú kezét. Nem vagyok kétségbeesve. Megpróbálok néhány falból lepergett kavics mozgatását is kivitelezni. Bárhogy is koncentrálok, legfeljebb megremeg egy-egy kavics, több nem történik. Legvégső esetben, ahogy helyünk engedi szárnyam próbálom kibontani… Sikertelenül…
- Az erőm nagy részét blokkolja valami - közlöm egyszerűen, továbbra is a padlót fésülve. Kintről tompa hangokra leszek figyelmes. Fejem újra félig hátrahajtom. - Jól vagytok? - szólok ki? A fejembe hallottam Ramiél hangját, a falon túlról is. Ez legalább működik.
Aztán hirtelen világosodom meg. Vér ellenébe aktiválódnak. Falba csapdák vannak. Vannak üres négyzetek, de ezek látszólag értelmetlenek.
- Mondd, tudsz keringőzni? - fordulok félig oldalra a vadász felé. Tekintetem érdeklődő, bizakodó. Sejtheti, hogy miért kérdezem.

reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Alexander Payne


Pincerendszer - Page 2 7e4anIQ
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
347
☩ Rang :
Vadász
☩ Play by :
Matthew Daddario
☩ Korom :
21
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Jún. 17, 2018 1:46 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


New York, New York
Everyone & Alexander
Zene: The Fugitive Kind • szószám: 505 • Credit:

Kétkedő mosollyal, leheletnyire emelkedő szemöldökökkel és egy hitetlen horkantással fogadom az angyal kérdését. A rendkívül naiv kérdését.
- A védelmi rúnáink gyakran ártóak is. Védelem alatt az épület védelmét, és nem a rúnák természetét értettem - fejtem ki bővebben, újra és újra megdöbbenve azon, hogy ezek a tollasok mennyire szó szerint vesznek mindent. A körülbelül öt évvel ezelőtti kiadásom még tartózkodó kíváncsisággal és alázattal lesett volna meg egy angyalt, ugyanis hiába tudta, hogy mennyi rosszat hoztak a világunkra, azért mégis csak egy olyan helyről jöttek, amit korábban a legnagyobb jutalomként tartott számon az emberiség. Fenséges lényeknek hittem őket, most meg? Legfeljebb kínomban tudnék nevetni rajtuk, és a többségnek már a jelenléte is bosszant. Ophilia más, ő jobban ért az emberek nyelvéhez, de ilyen esetekben kitűnően lerí, hogy csupán próbál minket imitálni, olyan sohasem lesz, mint mi.
Gondolatmenetemből felocsúdva fordítom tekintetemet a téglafalba karistolt vésetre. Homlokomra ráncok vetülnek, szemhéjaim összehúzódnak, ám bármilyen szögből nézzem, egyik, általam ismert pecsétre vagy rúnára sem hasonlít.
- Nem. De az biztos, hogy démoni eredetű - állapítom meg a nyilvánvalót, habár ki tudja, firkálhatta az a bukott angyal is, akiről az imént mesélt a szárnyas. - Látod ezeket a vonalakat? - mutatok rá a kicsiny kör körül helyezkedő kriksz-krakszokra. - Az angyalok által készített szimbólumok lágyabb vonalvezetésűek, bonyolultabbak. Néhányat az ördögcsapdákba is belerajzolunk közülük, de így egyben? Nem tudnám megmondani, mire való - gondolkozok hangosan, majd a maradásunkat illető kérésére pusztán egy bólintással felelek. Ebben még én is ki tudok egyezni, egészen addig… Amíg el nem kezd furcsán lüktetni a tenyerem alatt a fal, és át nem alakul egy különös zselévé. Vicces, mégis valahogy engem kevésbé taglóz le a helyzet, mint az angyalnőt, aki hevesen kap a csuklóm után, és úgy mered hitetlenkedve hol rám, hol pedig a „falra”.
- Mi lennék? Ember. Mondtam, hogy kelleni fogok ide - jelentem ki büszkén, és mivel a magabiztosságom kiugró tendenciát mutat, meg egyébként is furcsa vágyakozás tör rám a felfedezés iránt, úgy hát átlépek a masszán, mit sem törődve Ophilia felkiáltásával, rándításával. Csupán akkor dermedek le, amikor komolyabban rám szól, és megállásra kényszerít. Egek, valami itt nagyon nincs rendjén.
- R-rendben, várok - fújom ki a levegőt feszülten, egy pillanatra behunyva a szemeimet is. - Te nem érzed? Mintha valami a fejembe akarna férkőzni - tekintek rá elbizonytalanodva, noha nem vagyok biztos abban, hogy a megfelelő módon fejeztem ki magamat. Lehet, hogy köze van ennek ahhoz, hogy korábban megszállt egy démon? De nem az angyalok ellen van felvértezve ez a hely? Nem értek semmit.
- Hmm… - íriszeim a padló irányába siklanak, igaz, elég nehéz ebben a gyér fényben bármit kivenni a vésetekből. Ilyenkor azért irigylem ezeket a szárnyasokat, mennyivel könnyebb lenne vadászni is, ha jól látnánk a sötétben! - Szerintem az első egy angyalűző pecsét. Bár vér nélkül nem sokat ér… - töprengek el, és ezzel együtt a „sakktábla” két oldalát is felmérem a falak mentén, illetve a plafont, már amennyit ki tudok belőle venni. - Valószínűleg fegyverek vannak elrejtve, amik sebzést okozva megoldják a vér hiányát - vonom össze a szemöldökeimet.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I am a hunter
Clearly I'm not afraid of the Dark
Ajánlott tartalom
reveal your secrets

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 4 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett TagjainkFajaink létszáma



●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 21 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 19 vendég :: 1 Bot

• Fajaink száma •
Arkangyal
2/2
Leviatán
7/6
Angyal
1
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
5
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
5
Nephilim
5