Déla
Sabrael

Lassan szállok le a kocsi túloldalára és megkerülöm a gazokkal benőtt területet, hogy vele szemben álljak.
~Ha megengeded, megmutatom. Megmutathatom, hogy milyen volt régen?~
Miért kérek engedélyt? Mert így éreztem helyénvalónak. Egyfajta hálával és tisztelettel viseltettem iránta, amiért kiszabadított onnan. Körbenéztem, sok helyütt már a neon hirdetések se látszottak. Egész biztos,hogy az összes boltot kifosztották, amint elkezdődött az egész herce-hurca.
~ A mostani levegő sokkal jobb, mint az akkori. Sokat tisztult, hogy nem használjátok azt a rengeteg autót. ~
Ha szabad volt ,ha nem ellenkezett, akkor megérintettem az arcát, a tenyerembe simítottam a finom, puha bőrét, néhány pillanatig csak álltam vele szembe, és figyeltem, ahogy őt érintem, olyan abszurd volt, de valahogy, jól esett, hogy nem bántanak, és ez csak egy egyszerű érintés, és nem is várnak el semmit ezután. Nem akarják ,hogy basszak, vagy könyörögjek azért, hogy érintsenek meg. Ez tényleg csak egy ártatlan érintés volt. Eközben figyeltem a környezetünkre, én tartottam az álcánkat, de figyeltem arra is, hogy nehogy váratlan látogatóink legyenek. Noha láthatatlanul tudtunk volna járkálni köztük.
Adéla, ha megengedte, akkor a régi New Yorkot láthatta a maga forgalmas pompájában, nyüzsögve, én odafentről figyeltem a lenti emberforgatagot, az egyik magas toronyház tetejéről. Egy régi emlékemet osztottam meg vele.
~Volt itt egy állatkert is, de gondolom az is az enyészeté lett?~
Láthatta, ahogy tovaszállok, néhány helyet jobban szemügyre veszek, amikor megállok a Central Park-i állatkert bejárata előtt, és egy intésemre nyílik ki a kovácsoltvas kerítés, majd zárul be mögöttem.

Déla
Sabrael

Felvillanyozott az ötlet, hogy körbenézhetek a városban, igazából a szárnyaimat szerettem volna használni. Nagyon rég nem repültem már, így miután felfegyverkeztem, mezitláb lépkedtem oda az erkélykorláthoz, és ha jött Adéla, miért ne jött volna, hiszen az ő ötlete volt a felfedezés, akkor őt is bevontam a káprázatomba, hogy senki se láthassa meg. Repülés közben felvettem az ő tempóját, és kicsit lemaradva követtem, többször szélesre tártam a szárnyaimat, s talán némi széllökést generálva a lányt is meglöktem vele, de nem igazán zavart. Nem befolyásolta a repülésben. Figyeltem az alattam elterülő területet, házakat, romokat és azt, ahogy a növényzet beterítette az egykori civilizáció nyomait.
~Emlékszem, amikor még minden tele volt itt emberekkel, nyüzsögtek és taxi hátán taxi állt a dugóban~
Lebegek az egyik kereszteződés felett, nem siratom őket, ó dehogy. Oka van ennek a korszaknak is, éltem már meg ennél rosszabbat is, de mind közül ennek a civilizációnak volt a legnagyobb bukása, a technológiai fejlődésük miatt. Egyenletes szárnycsapásokkal tartottam magam egy helyben, nem kéne megbíznom senkiben sem, ezt tudtam. Ahogy a fajtáját is meg kellene vetnem, de ha akart akkor megölhetett volna ott, ahol rám talált. Hosszasan figyeltem őt, elgondolkodva.