Elhagyatott falu

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Dai Jie


Elhagyatott falu C335fdbd3c353ccce06d2239c2a94f61
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
22
☩ Rang :
őrangyal
☩ Play by :
wang yibo
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Today at 12:33 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Talán át kellene gondolnom a döntésem, futni, menekülni az éjszaka lassan mélyülő sötétségébe, eltűnni fürkésző tekintete elől, de mintha egy idegszálam se engedelmeskedne az akaratomnak; amióta csak magamhoz tértem ott, a néma sötétségben, valami megváltozott, bennem és a környezetemben is, amitől inkább úgy éreztem, vegetálok, minthogy ténylegesen éljek. Nem éreztem úgy, hogy bármi is igazán számítana - vagy legalábbis nem ebben a pillanatban, és talán ez az oka annak is, hogy nem érzem azt a félelmet, amit éreznem kéne, csak hagyom, hogy meghurcoljon, a menekülési vágynak akár a legapróbb jele nélkül is, mert hát... Mi értelme lenne? Akármilyen messzire is próbálnék menekülni, ez a nyomasztó, rossz érzés oda is követne, második bőrként tapadna rám, amit még csak levetkőzni sem tudnék, még akkor sem, ha puszta kezeimmel kaparnám le a saját bőröm. A kérdése is teljesen fölösleges, csakúgy, mint a menekülés lenne; nem vagyok ostoba, tökéletesen tudatában vagyok annak, hogy nem engedne csak úgy elsétálni, hiszen akkor nem lenne nála a szögesdrót, és nem rángatna annál fogva, mint a döglődőfélben lévő kutyát, a porban és mocsokban, és nem érezném, ahogy a kavicsok és szilánkok először a nadrágom anyagát marják szét, majd a bőröm, apró sebeket nyitnak a húsban, amibe a por és homok beleeheti magát.
De a fizikai fájdalom túl könnyen elviselhető; hiszen elég ideje élek már ahhoz, hogy mondhassam, elviseltem már rosszabbat is, a sötétség jóval többször nyelte már el az egész lényem, mint másokét, ezért sem könyörgök már azért, hogy kíméljem meg - hiszen a könyörgés sosem használt, sem az üvöltés, sem a fenyegetőzés, inkább csak a benzint öntötte az egyébként is vadul lángoló tűzre, és én, még így, minden apátia ellenére sem akartam neki megadni az az örömöt, hogy engem könyörögni halljon. Abban korántsem vagyok biztos, hogy csak a magam méltóságát próbálom-e ezzel védeni, vagy valami mást akarok elérni, vagy éppen semmit sem - bár leginkább talán ez utolsót, a nagy semmit, hiszen már arra sem bírom rávenni magam, hogy ránézzek; pedig csendben tűrni is nehéz, mert korántsem vagyok annyira immúnis a fájdalomra, mint azt szeretném, fáj az is, ahogy a hajamba tép és hátrafeszíti a fejem, és a másodperc töredékéig, mikor pillantásom összeakad az övével, megfordul a fejemben, hogy talán harcolhatnék vele, hiszen bennem van az ehhez szükséges erő még annak ellenére is, hogy sosem voltam igazán rákényszerítve arra, hogy használjam - a kezemben van az íjam is, elég lenne csak egy jól irányzott mozdulat vele... De nincs meg bennem az akarat, a gondolatok tiszavirágok módjára halnak el bennem; csak megrándulok, mikor arcon köp, szemeim lehunyva igyekszem rákényszeríteni magam egy lassú, szaggatott lélegzetvételre, amíg keze az arcom érinti, pedig legszívesebben elhúzódnék a lehető legmesszebb, oda, ahol már nem érhetne el - bár azt megint csak a hajam bánná, biztosan beletépne, hiszen most se csinál igazán mást...
Mondjuk azt hiszem, azt nem akarnám tudni, mi játszódik le a fejében abban a pillanatban, amelyikben elkezd nevetni; csak halkan nyikkanok, amikor beletép a hajamba, érzem, ahogy ujjai alatt szakadnak az ében hajszálak, és ez csak arra késztet, hogy felé nézzek, próbálva rájönni, hogy mégis mi olyan kibaszott vicces, és szemem akaratom ellenére is picit magasabbra szökik, hallva a szavait, mert hát... Hogy lehet, hogy annak, amit mond, hirtelen semmi értelme sincs?
- Számítana egyáltalán, hogy engedném-e vagy sem? - Ajkaim halovány, keserű mosolyra húzom; viszont az egész csupán a pillanat töredékéig tart, hiszen keze tovább vándorol és cselekszik, és én egészen lefagyok, mikor hozzám ér... És bármennyire is igyekeznék keresni az esetleges pozitívumokat, nem találok egyet sem; az egész helyzet istentelenül megalázó, mintha ténylegesen az lenne a terve, hogy a lehető legjobban meggyalázzon, letépje rólam a maradék méltóságom is, aztán meg fene tudja, mit tegyen a megviselt hússal és a törékeny csontokkal, amik maradnának. Ha tiltakozni is akarnék, biztos vagyok benne, hogy egy hang se jönne ki a torkomon; az elkínzott nyikkanásom is elhal, még mielőtt elhagyhatná ajkaimat, és a borzongás, ami átfut a testemen, mikor odalent érint meg, sem kellemes, ezért is könnyebbülök meg igazából, mikor nem folytatja ezt a játékot, hiszen nem tudom, mit tennék, ha tovább akarna gyalázni ilyen módon, talán tényleg könyörögnék is neki, bár nem azért, hogy folytassa, sokkal inkább azért, hogy végezzen velem, hogy ne kelljen átélnem ezt a megaláztatást...
Fejem is úgy ejtem vissza, mikor végre elengedi a hajam; pedig korántsem kényelmes így lenni, a szögesdrót csak még fájdalmasabban mar a húsomba, de már nem is gondolok arra, hogy esetleg próbáljam azt lefejteni onnan. Még az ujjaim szorítása is enyhül az íjon, egészen addig, míg az vissza nem esik a porba és mocsokba, szinte már elfeledve, hiszen nincs meg bennem az az akaraterő, hogy használjam, még annyira sem, mint pillanatokkal ezelőtt; talán a megaláztatás fájdalmasabb is, mint az, ahogy meghurcol, mint holmi korcs kutyát, és hamar azon kapom magam, hogy olyat teszek, amit már évszázadok óta nem: hogy lélekben imádkozok valamiért, a menekülésért, megmentésért vagy épp halálért, vagy mindezekért együtt, vagy talán semmiért sem...? Talán a bűnbocsánatért kéne, az Ő bűneiért, de hát érne ez egyáltalán bármit is? Létezik-e olyan isten, aki megbocsátaná, hogy valaki így viselkedik egyik teremtményével?
...és ahogy a drót egyre mélyebben mar a húsomba, érzem a saját vérem melegét a bőrömön, a szagát a hűvös, éjszakai levegőben és undorodok tőle, ahogy saját magamtól is; talán valahogy mélyen gyűlölöm is magam ennyire gyengének és gyarlónak érezni, gyűlölöm magamban azt, hogy ennyire segítségre szorulnék, mert egyedül... mi is voltam? Csak egy árnyék, megfakult képe valami egykor ragyogónak és erősnek; és minél inkább felkoncol arra a faágra, annál inkább kedvem lenne könyörögni, hogy kössön fel rá úgy igazán, aztán hagyjon elvérezni, mert talán nem is akarok élni, vagy legalábbis nem így, nem ennyire meggyalázva...
De kérdésére válasz helyett csupán egy elégedetlen kis kacajt kap, ami hamar köhögésbe vált át; a tekintetemmel követem csak a földre hulló vércseppeket, pislogva párat, hogy elűzzem a látóterem szélén lassan sötétedő árnyakat, de nem érzem úgy, hogy ez bármit is segítene, levegőt venni is egyre nehezebb, egyre értelmetlenebb... Bár számít is ez egyáltalán? Nem ez lenne az első alkalom a halálra, az meg, kinek keze által történik meg, már a hetedik alkalom után nem számított. Csak tudnám, mi a fenéért húzza ennyire az időt...



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



pray for my sins, make me stronger where i'm weak
we die, we die together, the prophecy complete

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Beelzebub


Elhagyatott falu Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
19
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Okt. 25, 2019 6:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Az a szelíd mosoly viszketés keltő, hogy lenyúznám bőrömet, kellemetlen kampós horogként akad a húsba és húzza-vonja idegesítve. Olyan akár a fagyban nyíló első virág, mely halálra van ítélve a tél zimankós ölelésében mégis ragyog, mint  valami hírnök, aki hisz abban, hogy jön már nem sokára, érkezik az enyhülés. Bosszantó, az egész lénye, megbocsáthatatlan a létezése, még sosem éreztem ily maró gyűlöletet ily rövid idő alatt, de ez elemi, emésztő, hogy a gyomorsav érzem, éhesen háborog bensőmben. Pusztulnia kellene, halnia, annyira undorodom attól a mosolytól, de ott húzódik valahol pillantásom mélyén a kíváncsiság. Nem riadt meg, nem menekül. Kihívás ez, arcomba dobott kesztyű, hogy az elhintett vágy sarjad és szárba szökik, hogy lássuk a szenvedését. Halljuk a rémült sikolyait. Törjük és őröljük össze minden csontján, szakadjon a húsa, míg nem zihál és könyörög a kegyelemért, a megváltó halálért. Van benne valami fenséges valami, ami miatt ökölbe szorul a kezem és ideges frusztráltságom kordába sem tudom tartani, hogy Seymour előrébb merészkedik megnézni mégis mi folyik itt azon kívül, hogy az ő kezére mérek sebeket a dróttal. Így nézzük ketten egy szemmel, méregetjük, míg az ő tekintete a drótra tapad, a vérre. Sértő, hiszen rám kellene nézni, vajon szándékosan ingerel, ezzel az elrévedő tekintettel, mintha nem is ebben a világban lenne, hanem valahol egészen máshol?
Milyen szép… Seymournak igaza volt, a látvány hívogató, valahogy makulátlannak tűnik az a fakó bőr, tetszetős a mandulavágású szemek sötét, lágy pillantása, mely melegséggel borzongatják Seymour emberi lelkét, hogy én nekem bele kell fintorodnom. Határozott, de lágy vonások vezetik a szemet, a hosszú haj fekete talmi csillogással kápráztat. Tekintetem megakad a kecses, tenyeret kívánó nyakon. Mennyi jelet tudnék ezen a fehér alabástrom fehér bőrön hagyni, vöröset, véresre karmoltat, zöldet, lilát, feketét, amik zúzódásról dalolnak. Kedvem lenne megtépni azt a selymesnek tűnő hajt, ujjaim köré csavarni és húzni, míg nem szakadnak ki a fejbőrből. El torzítaná a kín azokat a határozottságot, szíve nyugalmas ritmus helyet ijedten verdesne, akkor mutatna jól, olyannak mint egy ártatlan kismadár, akit tenyerem közé kell zárni és szorítani, míg kiszáll belőle az élet, így nem esetlen, röpképtelen, haszontalanul csapdosó szerencsétlen pára, hanem valami méltóságteljes égre kívánkozó tünemény. Utálom. Miért, hiszen gyönyörű…
Seymour nem érthette, éppen azért utálom, mert ennyire gyönyörű, a tökéletesség nem több hazugságnál, mert senki nem tökéletesen én igazán tudom, mindenki gyarló, mindenki esendő és bűnre hajló.
A válasza tömör és velős, pillantása határozott hozzá. Felismerem a bölcs szempárt, ami túl sok tapasztalásról duruzsol a fiatal archoz képest és alá becsül velük. Szám torz mosolyra húzódik, hiszen téved, nem ismer engem, nem ismeri a fájdalmat, amit okozni tudok, s hosszúra nyújthatom, hiszen nem halandó ebben oly biztos vagyok, hisz ösztöneim ezt súgják. Nyelvem lustán nyalint saját sebeinken, Seymour odabent sziszeg, bánkódik a teste miatt, de én nem érzek felette megbánást, hiszen csak vendég vagyok én őnála, bármikor sorsára hagyhatom, ha úgy tartja kedvem, vagy annyira összeroncsolódik a teste, hogy haszontalan kolonccá válik. Elgondolkodva hümmögök, Seymour ízét ízlelgetve csettint a nyelvem, míg én is a drótra pillantok, majd vissza az idegenre. – Biztos nem akarja átgondolni a választ? – ne mondja senki, hogy nem vagyok előzékeny, bár már elkésett vele, hogy más lehessen a válasza, mert annyira nagyon irritál. Kezem mozdul, lecsap a szögesdrót, éhesen kap a nyakának puha húsába, és ragaszkodva öleli körbe, fonódik köré, mint egy szerető fojtogató karjai. A fájdalmas nyikkanás kéjes borzongássá válik a bőrömön. Igen, ebből kell még, ebből adjon még.
De nevet. Vajon mi olyan mulatságos? Nos, rögtön kiderül, mert húzni kezdem magam felé, nem törődve, hogy bőrét a mocsok, a kiálló beton darabok, az elszórt üvegszilánkok, a kavicsok karistolják fel, míg húzom, húzom a kedvemre való közelségbe.
Ne bántsd!!! Seymour, hallgass! Az íjat figyelem, ami a keze ügyébe került, amikor húzni kezdtem, de nem céloz vele, mégis fenyegetést jelent a halandó testre, hiszen nem kívánok még véget vetni Seymour szenvedéseinek sem. Még sem tesz semmit, meg sem próbálkozik vele, ahogy semmit nem tesz az ellen, hogy húzzam. Előttem térdelve tűr, nem szisszent, csak arca vonaglott meg egy pillanatra. Tényleg nagyon felbőszít. Lehajtott fejjel várja a végítéletet, mint egy mártír. Egy ember erre nem képes, a halandók könyörögnek, alkudoznak, rimánkodnak, ennyi mentális összeszedettség nincs bennük, nincs bennük semmi méltóságteljes, amit csodálni kell, áhítozni, hogy csak azért is megtörjenek. Mert a halandók könnyedén törnek, olyanok, mint a bábok, akiket zsinórra fűztél és kedved szerint rángathatod, irányíthatod őket. Ő nem ilyen. Zavar, hogy nem rám néz, hát közelebb lépek, a köztünk lévő alig távolságot átlépve, hogy hajába markolva rántsak fel a nyakát, hogy ívbe feszüljön és végre ránézhessek.
Szavaira idegesen villannak a szemeim, sötétbe fordulnak. Van képe megbocsátani? Mintha valóban érdekelne a megbocsátás, vagy a megváltás. Arcon köpöm, majd ujjaimmal maszatolom szét a nyálam azon a csinos arcán. Ne bántsd, olyan gyönyörű nő! Mi?
Fel kell kuncognom, ami harsogó nevetésbe vált, hogy még könnyebb is kibuggyan, haján keresztül rázom a jó kedvemmel a fejét is, hogy pár szálat akaratlanul kitépek. Seymour nem a legjobb megfigyelő, nem veszik el a részletekben, nem úgy ahogy kellene. – Elnézést, a barátom nagyon mulatságosat mondott, de téved, és engedelmével ezt be is bizonyítom neki. – de nem várok engedélyt, kissé feljebb emelem a hajánál fogva, míg nyálas kezem a felsőért nyúl, hogy feltűrje, szaggassa rajta, hogy előbukjon a lapos mellkas, de mintha ez sem győzné meg igazán Seymourt, mert éppen csak tagadólag rázza a fejét. É mivel magyarázod ezt? Kérdésem költői, kezem lejjebb siklik, egészen az ölbe, ahol épp csak megérinti a nadrágban lapuló testrészt, ami egy férfi ismérve. Seymour úgy rántja el a kezünket onnan, hogy újra felkuncogom. – Csalódást okozott. Neki is és nekem is. – engedem a haját, de csak, hogy a nyaka köré tekert drótra fogjak, hogy elmaszatoljam a vért, majd ujjbegyeimről lenyalva ízleljem meg. Tiszta és ártatlan íz. Szinte kedvem támad bemocskolni ezt is, de csak szépen sorjában. – Remélem rengeteg megbocsátás van a szívében, szüksége lesz rá. – indulok meg az egyik fa felé, és húzom magam után, ellentmondást nem tűrően, majd a fa tövében egy ágon átvetem a drótot, hogy felakasszam rá, húzni kezdem, de csak oly magasra, hogy lábujjhegye érintse a talajt. – Kényelmes?



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Dai Jie


Elhagyatott falu C335fdbd3c353ccce06d2239c2a94f61
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
22
☩ Rang :
őrangyal
☩ Play by :
wang yibo
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Okt. 25, 2019 12:58 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Talán félnem kéne, őszi falevél módjára reszketni a csontig maró, hideg széltől, meg attól, ahogy a közeledő lépések nyomán csikordulnak a kavicsok, megzavarva a csendet, de hosszú idő óta először nem érzek semmit; amióta ott és akkor megérintett a sötétség, már nem voltam az egykori önmagam, szinte már fizikailag éreztem, ahogy egykori fényem megfakult, mint a lassan leégő gyertya lángja, ami már azt a rozoga kunyhót se tudná fénybe borítani, nem hogy áthatolni az éjszaka puha leplén. Mintha csak halott csillagot cipeltem volna a mellkasomban, az érzés még mindig keserű ízével áradt szét a nyelvemen, nem engedve, hogy elfeledkezzek mindarról, ami történt; bár ha akartam volna, sem felejthettem volna el mindent - hiszen a fajtám átka volt, vagy talán csak az enyém, hogy minden megmaradt az emlékezetemben, talán ha elég erősen koncentrálnék, még a vér fémes szagát is érezném a levegőben, és azt, ahogy forrón és ragacsosan tapad remegő kezemre, egy egész élet súlyát érezhetném a kezemben, de... Valamiért a gondolat fáj, csakúgy, mint az, ahogy véletlenül a saját hajamba tépek, igaz, hogy akaratlanul, de reménykedve, hogy majd a fizikai fájdalom eltereli a figyelmem arról a fájdalomról, ami az elmém mardosná. Igaz, csupán pillanatnyi az érzés, aztán nem marad más, csak a néma üresség, egy múló érzés, halovány és jelentéktelen, hiszen ki tudja, merre jár már, merre sodorta őt is a kósza sors, hiszen szabad ő, mint a megzabolázatlan szél, szabad és leláncolhatatlan, így csak gondolataimban tudok visszatérni hozzá, egyetlen, futó pillanatra, mielőtt visszakényszerülnék a jelenbe, mikor a közeledő léptek elcsendesednek, és Ő megáll előttem, és fenyegető aurája még a köztünk lévő távolság ellenére is az enyémnek feszül, és talán ez kéne, hogy legyen az a pillanat, mikor a szívem a félelemtől dobbanna nehezebben, mikor reszketnem kéne, menekülnöm... Mégis, csak nézem Őt, az érdeklődés egy apró szikrája is megcsillan talán a tekintetemben, de mindez csak a pillanat töredékéig tart; aztán figyelmem a szögesdrótra koncentrálódik, és ott is marad egy hosszabb pillanatra, még akkor is, mikor kérdését felteszi. Hiába várná el az illem, hogy Rá nézzek, valahogy nem bírom magam rávenni erre; pedig igazán nem foglalkoztat, mire kell neki az a drót, még ha valahol mélyen tudatában is vagyok annak, hogy jó dolgokat nem tervezhet vele, az efféle sebbel járó fájdalom már rég túl lenne az élvezet küszöbén, és azt is tudom, hogy más jelenlévő lélek híján csak bennem tehet majd kárt vele... De mit is számít ez a fajta fájdalom, amikor éreztem már ennél százszor, talán ezerszer rosszabbat is?
- Nem. - Gyengén ingatom meg a fejem, ahogy a mosoly lehervad az ajkaimról; csak tekintetemmel követem a mozdulatot, ahogy kezét ajkaihoz emeli és lenyalja a kiserkenő vért róla, és ismeretlenül ismerős a gesztus, ahogyan ezt megteszi... De most nincs benne semmi vonzó, és gerincem mentén is kellemetlen hideggel fut végig a borzongás; és hanyag mozdulattal vetem hátra a kész fonatot, egész végig kitartóan állva a tekintetét, mert hát... Nincs vesztenivalóm. Pedig feszengek az Ő sötétségében, teljesen máshogy érint meg, fojtogató fájdalommal mar belém - akár csak ott és akkor, a halott fák között, és igazán nem kell géniusznak lennem ahhoz, hogy tudjam, mi következik majd ezután: hiszen lehetetlen lenne nem észrevenni azt, ahogy lefejti a kezéről a szögesdrótot, vagy a mozdulatot, amelyikkel lendületet vesz ahhoz, hogy felém csapjon vele... És ha korábban nem voltam még biztos abban, hogy természetfelettivel állok szemben, hát most végleg megbizonyosodok erről - hiszen minden más esetben a drót nem szorulna a nyakamra, apró vércseppeket serkentve a hóka bőrön és belemarva a gyenge a húsba; és akaratom ellenére is fájdalmas nyikkanás szakad ki ajkaim közül, mielőtt elkínzottan felnevetnék, mert hát... Jól hallottam, hogy elnézést kért, rögtön azelőtt, hogy meghurcolna, mint holmi közönséges korcsot?
Még az utolsó pillanatban kulcsolom ujjaim a mellettem heverő íjamra, mielőtt közelebb vonszolhatna magához; bár szorításomban jóval kevesebb az erő, mint maga az akarat, még ragaszkodok hozzá, pedig ebben a helyzetben kifejezetten haszontalan, csakúgy, mint én magam, hiszen még csak fel sem lobban bennem a túlélési vágy, hagyom magam meghurcolni, a porban és mocsokban, pihegve próbálok levegőhöz jutni, és a levegő a vérem szagától terhes, kellemetlenül forrón és ragacsosan tapad a bőrömre és eszi bele magát a felsőm anyagába, és rengeteg erőfeszítésembe telik, hogy ne nyüszítsek kínomban, és talán csak egyetlen izom rándul meg az arcomon, mikor már előtte térdelek a mocsokban, fejem leszegve... És fájdalmas a déjá vu, amit érzek, évszázadokkal, ha nem évezredekkel ezelőtti, eddig elfojtott emlékek térnek vissza hozzám, hiszen akkor is ugyanígy térdeltem a mocsokban, meghurcolva, meggyalázva; de amikor felemelem a tekintetem, nem az emlékeim között megbújó arcot látom benne, hanem az idegenét, és tekintetében nem látok mást, csak feneketlen sötétséget, ami ha tehetné, talán még engem is felemésztene.
- Ne aggódjon emiatt... Megbocsátok. - Hangom elhaló sóhaj csak, és teljesen érzelemmentes, amivel még magamat is meglepem igazából; hiszen ez lenne az a pillanat, amelyikben rettegnem kéne, talán könyörögni is az életemért, vagy reszketnem, mint nyárfalevél a késő őszi, csontig maró szélben... Ugyanúgy kéne éreznem magam, mint a halott fák között, amikor farkasszemet néztem minden terrorral, ami az árnyakban rejtőzhetett, és ott minden fájdalom és rettegés ellenére is bátornak éreztem magam, mert nem voltam egyedül, nem éreztem magam csupán egy árnyéknak, vagy még kevesebbnek úgy, mint most, és... Mi még? Vajon mit mondhatnék még egyáltalán? Megmérgeznek a szavak...



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



pray for my sins, make me stronger where i'm weak
we die, we die together, the prophecy complete

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Beelzebub


Elhagyatott falu Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
19
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Okt. 20, 2019 3:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Nem sok dolog van, amiért odahagynám a finom falatokat, de testem védelme olyasmi, ami cselekvésre késztet, arra, hogy az elhagyatott falvak rogyadozó házaira cseréljem a hús gyönyörét, az élvezetet, amit a pillanatnyi eltelítődés érzése nyújt, a bennem horgadó kéjt, ami oly mulandó, hogy aztán újra kezdődjön az egész, mint egy véget nem érő tánc. Az éhezésre kárhoztattak, hogy a sok is kevés legyen és fájjon a kielégülés utáni üresség, hogy újból kezdjem mohó falánksággal, melyet sosem lehet igazán teljesen kielégíteni. Seymour gyomra más volt, hamar eltelt a hússal, mely vissza kívánkozott, az ő teste elérte a határokat, de én hajszoltam minduntalan tovább és tovább, mert nekem nem elég, nekem semmi nem elég, nekem kell még, hiába feszes már, hiába dudorodik a hasfal, hiába. Az emberi test végtelenül szánalmas, mert vannak korlátai, az emberi test taszító, mert pusztán ennyi mozgástól, amennyit megtettünk liheg, verítékezik a félelemtől, de az íze legalább finom.  A lelkük is finom, bár az is undorító, mert Seymour is gyáva, képzelt neszek zajára rezdül össze, mint a galagonya bokor. Pedig titkokat susogó szél sem mozdul, hogy a levelek össze zörrenve meséljenek titkokról, hogy miket ettünk itt. Szenvedve nyüszít, árnyak között rémalakokat hallucinál, pedig nincs itt semmi, amitől félnie kellene, hacsak nem tőlem. A szenvedés édes, nyúlós, és ragacsos, mint a cukor máz, aranyszínű mint a méz, hogy nyelved hegyén ízlelőbimbóidon kacéran csorog lassan, komotósan adva, beléd robbantva az ízélményt. Mert Seymour most szenved, valahol hátul szenved, mert olyasmire kényszerítem, amit nem akar megtenni. Nem akar itt lenni, az elnéptelenedett házak között, melyet a természet, emberi barbárság – bár ők inkább gondoskodásnak neveznénk – hiányában lassan vissza foglalt magának. Gyökerek nőttek a beton alá, fojtó, de kecses kacsok szőtték ás a ház falait, lassan megfojtva az épületet, porig rombolva.
Csak a civilizációt jelentő cipő talp alatt sikoltanak a kavicsok figyelmeztetően, míg Seymour nekem, bár az is lehet, hogy sokkal inkább magának mantrázza, hogy nincs itt semmi. Szíve mégis heves ütemet dobol közös mellkasunkban különösen, míg én arra használom a füleit, amire valók. Hallgatózásom jutalma egy fájdalmas nyikkanás, amit a halandó részem nem is hall, mert elzárja a kívülről jövő impulzusokat, régen talán szüksége volt az emberi fajnak az éles hallásra, de mára már inkább süket, mert akkor meg kellene hallaniuk a szenvedést, amit ők maguk okoznak a világnak és másoknak. Mert az ember önző lény, bár én is az volnék, de engem nem is azért teremtettek, hogy uralkodjam a földön, hanem hogy emlékeztessem mennyire szánalmas lények, én vagyok a tükör, amiben megnézhetik magukat, láthatják azt, amik. Förtelmes lények, haszontalanok, olyanok mint én, mikor birtokba veszem a testüket, paraziták, melyek másokon élősködnek. Nem hallod? Seymour úgy tapasztotta a kellemes dallamot hallva a fülére a kezét, mintha ezzel elfeledhetné velem és magával. Forduljunk vissza, mindjárt besötétedik végleg. Igaza volt, a nap éppen csak már éppen csak naranccsal és vörössel festette a fát tetejét, de az éjszaka ez én időszakom, a fény nem bűvöl el, csak a sötétség. Nem! A válaszomra és a hang felé fordulásomra úgy vonyított, mintha egyenest a vágóhídra vinném, mészárszékre, bár ez a gondolat engem igencsak jó kedvre derített. Ellenben bosszankodtam a hangos test miatt, ami előre figyelmezteti a prédát, levehettem volna a cipőt, ámbár ehhez már késő van, hát csak a szöges drótot viszem magammal. Fogjunk valamit, Seymour, reméljük valami finom akad ma a horgunkra. Nem akarta, de nem akarásnak nyögés a vége, hát nem is igen tudott mást, mint nyögni. Talán mélyebbre kellene zavarnom, nem válik hasznomra a vadászat során. Hát hátra zárom, amíg megkerülöm a házat.
Meglepettségem hatalmas, ahogy az idegen a haját fonja, bár jöttömet egészen jól hallhatta még akkor is, ha csak egy halandó. Arrogancia, hogy én mennyire gyűlölöm a hamis magabiztosságot, hiszen azok sikítanak a legédesebben, akik úgy tesznek, mintha. Rám pillant, jól megnézem magamnak az arcát, szemeimben villan az érdeklődés, amíg minden apró részletet megjegyzek, mert mohón éhes figyelmem szinte odatapad. Bájos, ami azt illeti, bájos az a határozott járomcsont, az a puhának tűnő ajak és nagyon finomnak tűnik. Pillantása a kezeimre tekert drótot vizsgálgatják, amiről csak azért nem tudtam teljesen megfeledkezni, mert a szúrások helye bizsergetően sajog, fájdalmasan, amire Seymour, folyamatában sziszeg. Vajon ő is így fog sziszegni? Nagyon remélem. Szavaira felkuncogok, jó kedvűen villan a pillantás, de Seymour kék íriszének belsejében, a fekete pupilla korom szakadékában, mely visszatükrözi a figyelt látványt, hogy ott tartsa fogva az idegent abban a mélységben, megbújik az egyetértés, mert igaza van.
- Ezt vegyem úgy, hogy meg sem próbálkozik vele? – az ő mosoly visszataszító, undort keltő, idegesítő és felkavaró, hogy rögvest kedvem támad letörölni arról a bájos, gusztusos arcáról. Letéphetném azt a szép száját. Tekintete elkalandozik újra a kezemre, hogy oda kell néznem, a vöröslő vért figyeli, mit közös testünkből fakasztottam, hogy a gravitációnak engedve csíkot húzzon a föld felé, hogy leérve beszívja a mohó föld, mintha az a csepp egyenest a pokolba kívánkozna. Csalódottan figyelem a prédám, mert nem viselkedik igazán prédaként, nem menekül, így a vadászkedv sokkal lustábban mozdul bennem, ugyanakkor van ebbe valami kihívásféle, hogy el érjük. El kell érnem, hogy fusson, hogy meneküljön, hogy sikoltson. Megborzongok, karomat emelem, hogy megnyaljam az egyik sebemet, lenyalva a vérem, míg letekerem magamról a drótot, mely éhesen mar bármely húsba, csak szaggasson, marjon, tépjen. Lesz lehetősége rá. Sóhaja réveteg, lassú, mint az utolsó lélegzetvétel a halál beálltának pillanatában, egyből megkívánom, hogy halljam újra, hogy lehelje az ajkaimra, míg szeme kiüresedik, hogy üvegesen meredjen a semmibe, de előtte kell a sikolya is, mert a megnyugvás csak kínszenvedéssel érhető el, ahogy a bűnökért is szenvedéssel kell fizetni a pokolban. Keze folyamatosan dolgozik, fürge ujjai csak most állnak meg, pillantása azonban szemem kereste, hát állom, mintha ezzel méretne meg, de én vagyok mégis, aki elunja a szemezést, mert gyomrom felkordul, hiszen finom falatnak ígérkezik és ideje szervírozni. – Ez esetben úgy veszem, hogy nem kíván élni az ajánlattal. – izgatottan nyalint nyelvem a számon, hiszen ez így jó, ez így éppen megfelel. – Előre is elnézését kell kérnem…- de a kezem mozdul a szöges dróttal, úgy csapok vele, mintha korbács volna, csap telepatikus erővel segítek rá, hogy a nyaka köré tekeredjen a drót, a szögekkel belemarjon a kecses, kívánatos nyakba, hogy odaharapjon szép sebeket, míg én két kézzel kezdem húzni magamhoz közelebb, mint az engedetlen kutyát. – ezért.


Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Dai Jie


Elhagyatott falu C335fdbd3c353ccce06d2239c2a94f61
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
22
☩ Rang :
őrangyal
☩ Play by :
wang yibo
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Okt. 18, 2019 12:20 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Talán nyugtalanítania kellett volna a néma, halott csendnek; hiszen még csak a szél sem susogott a halott fák koronái közt, nem hallottam sem madarak szárnysuhogását, sem más állatok neszezését, de még csak a pokolfajzatokra jellemző, mély, torokból felszakadó morgást sem - mintha az egész hely örök álmát aludta volna, minden sötét titkával együtt. Mert hát hazudnék, hogy ha azt mondanám, hogy nem éreztem a levegőben, hogy valami nincs rendben; hiszen a nap utolsó sugarainak sápadt fényében sötétre és hosszúra nyúltak az árnyékok, fenyegetően magasodtak fölém, ahogy a fal tövében ültem, hátam a rozoga falmaradványoknak vetve. Talán semmilyen épeszű ember nem állt volna meg itt, főleg nem azzal a céllal, hogy pihenjen, de nekem igazán nem is volt vesztenivalóm - valami megváltozott bennem is azóta, hogy magam mögött hagytam azt az istenverte erdőt, majd nem sokkal utána a biztonságos oázisom is a semmi közepén; talán egyszerűbb lett volna felhagyni az arra tett próbákkal, hogy rájöjjek, mi az, ami mostanában nem volt rendben, mert erre a kérdésre talán nem is volt igazán jó válasz, vagy talán túl sok válasz is volt, amiket úgy igazán nem is akartam meglelni. Néha a tudatlanság áldás volt - hiszen én is boldogabb személy voltam, amíg tudatlanságban éltem az életem, messze a vérontástól, amit a testvéreim elkövettek és messze a földi kísértésektől, amik megkörnyékezhettek volna; pedig az sem tartozott a legkedvezőbb eventualitások közé, amikor magamra maradtam a saját fejemben, hagyva, hogy a gondolataim felemésszenek, hogy az emlékei égetően fájó nosztalgiával marjanak végig az idegszálaimon, hogy mást se tudjak, csak nyüszíteni kínomban a felgyűlő, kínzó érzések forgatagától. Néha gyűlöltem ennyire emberi lenni; talán sokkal egyszerűbb lett volna ugyanannyira érzelemmentesnek és hűvösen racionálisnak lenni, amilyenek a fajtám képviselői voltak, még mielőtt a hatalomvágy megkörnyékezte volna őket - egy ilyen esetben talán Atyám is büszke lehetett volna rám, gyenge, törékeny angyalára, talán testvéreim sem néztek volna rám úgy, mint a leprásra, aki mást nem érdemelt, csak szánalmat.
Megvetést.
Halált.
Fájdalmasan nyikkanok, amikor meghúzom egy, az ujjaimba gabalyodott hajtincsem; talán sokkal inkább arra kéne figyelnem, amit csinálok, ahelyett, hogy megint átadnám magam a nyomasztó gondolatoknak, hiszen ki tudja, miféle kreatúrák bujkálhatnak a hosszúra nyúló árnyak rejtekében? Főleg úgy, hogy nem is igazán vagyok olyan pozícióban vagy szituációban, amiben könnyedén meg tudnám védeni magam. Hiába van kéznél mind az íjam, mind a késem, nem érzem magam a helyzet magaslatán; talán már csak azért is hagynám, hogy szét legyen marcangolva a torkom, mert akkor legalább nem kéne tovább gyalogolnom magam elé céltalanul, abban a reményben, hogy valamikor majd elérem az óceán partját, ahonnan már nem lesz tovább hova mennem. Pedig valami igazából visszafelé húzott, abba az erdőbe, ahol a sötétség a fák között bújt meg és rozsdás szögesdrót módjára ölelt körül; hiszen bármennyire is fájt, ott még éreztem, hogy élek, míg itt és most inkább önmagam árnyékának éreztem magam, egy marionettbábunak, amit a pillanatnyi fellángolások rángattak köteleiken különösebb cél nélkül.
Azt, hogy egész végig dúdoltam az orrom alatt, csak akkor veszem észre, mikor végre elfogynak a taktusok a dalból; kiábrándultan sóhajtok csak, ahogy kinyitom a szemeimet, konstatálva, hogy még kevesebb maradt a nap fényéből, mint amennyi azelőtt volt, hogy belemélyedtem volna a gondolatmenetembe. Minden más esetben talán igyekeznék egy újabbat felkutatni valahol az emlékeim közt, talán egyet azok közül, amiket még Zhou Wang udvarában tanultam meg és játszottam is különböző hangszereken; de ezúttal valami más ragadja meg a figyelmem, mintha csak csikorognának a kövek valaki cipőjének a talpai alatt, és már tudom, hogy nem vagyok egyedül, bármennyire is szeretnék magamra maradni. Talán félnem kellene - hiszen a léptek egyre csak közelednek, talán rossz szándékkal is érkezik majd, aki jön... Mégsem teszek semmit, csak továbbra is ülök a fal tövében, leszegve a tekintetem és lassú, kimért mozdulatokkal fejezem be a hajam fonását, míg az idegen ideér, aztán megáll valahol velem szemben, mégis elég távol ahhoz, hogy még csak a cipője se férjen bele a látóterembe egész addig, amíg fel nem emelem a fejem.
Legszívesebben ezt meg se tenném; mégis, mikor megszólal, felemelem a tekintetem, érdeklődve vonva a magasba a szemöldököm, mikor végre felfogom a szavainak jelentését. Tekintetem egy hosszabb pillanatra el is időzik a kezére tekert, rozsdás szögesdróton, és talán minden más esetben mondanám is, hogy ez nem egy higiénikus megoldás, most megtartom ezt a gondolatot saját magamnak, érezve, hogy nem lenne jó vége, ha megosztanám ezt vele. Egyébként sem kell géniusznak lennem ahhoz, hogy lássam a nyilvánvaló fenyegetést az egész tartásában, és abban, ahogy engem néz, miközben állatias vigyorra húzza az ajkait. Igaz, a vér látványa már nem zaklat fel annyira, mint korábban - hiszen az utóbbi időben az én kezeimhez is annyi tapadt belőle, hogy talán mocskosabbá is tett, mint bármi más azelőtt. Pedig ha sorba vettük volna az összes morális fertőt is, amit megjártam...
- Erősen kétlem, hogy lenne "legközelebb"... Vagy hogy egyáltalán engedne elmenni. - Most rajtam a sor, hogy elmosolyodjak; igaz, a szelíd, angyali mosolyom valamennyire eltorzítja a szarkazmus egy apró, halovány árnya, annak következményeképp, hogy annyira ostobának hisz, hogy ne látnék át a szavain. Elég sok poklot megjártam már egész életemben ahhoz, hogy tudjam, hogy ezek csak üres szavak; hiszen ha lenne bármi lefedettségük is, akkor most nem lenne az ujjai köré tekerve a szögesdrót, nem vágna annyira durván a bőrébe, hogy az apró sebekből kiserkenjen a vér, bemocskolva a bőrét. Még az utolsó, elhaló napsugarak fényében látom, ahogy a friss cseppek megcsillannak a kezén, mielőtt a földre hullanának; és a látványra csak egy apró, halk sóhaj szakad ki ajkaim közül, ahogy gondolataim egy hosszabb pillanatra elkalandoznak, mielőtt fejem megrázva térnék vissza a jelenbe, amelyikben Ő minden bizonnyal inkább megfojtana azzal a szögesdróttal, minthogy... Mit is? - De azért értékelem az ajánlatot... Végül is nem minden nap találkozik az ember olyannal, aki ennyire kulturált módon tudna fenyegetni.
Különösebben nem zavartatva magam kötöm végül el a fonatot, mindvégig fenntartva Vele a szemkontaktust; talán csak néha kalandozik el rajta a tekintetem, ahogy igyekeznék az emlékezetembe vésni minden apró rezdülését, megjegyezni ezt a pillanatot arra az esetre, ha esetleg úgy alakulna, hogy meghalnék a kezei által... Mert talán így akarnék Rá emlékezni, hogy a viszonylag frissnek mondható vér szaga még puhán öleli körbe, mert ebbe keveredne bele az én vérem szaga is, és valahol talán kibaszottul poetikusnak tartanék egy ilyen halált, a saját vérembe fagyva a romos semmi közepén... Már ha a fajtámnak egyáltalán járna belőle.



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



pray for my sins, make me stronger where i'm weak
we die, we die together, the prophecy complete

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Beelzebub


Elhagyatott falu Tumblr_pdg2lsQVGI1thtqud_500
☩ Történetem :
☩ Reagok :
19
☩ Rang :
A torkosság démona
☩ Play by :
Hugh Dancy
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Okt. 14, 2019 9:44 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Balunk tenyere még mindig a szép ívű ajkakra tapadt, bár abból már rég nem szóltak sikolyok, forró kapkodó lélegzete sem cirógatta már bőrünket. Már nem küzdött és karmolt, ahol ért minket, mozdulatlanul tűrte az elkerülhetetlent. Teste hívogatóan forró, melybe bele kell mártózni. Inak szakadtak, hús nyílt, csont roppant a jobbom alatt, ahogy rátámaszkodtam a bordakosárra. Csak haraptam és nyeltem, alig rágtam, mohón fúrtam egyre mélyebbre magam. Seymour valahová elmenekült, koponyájának csontpalotájában bújt, gondolatait kiürítve. Csendért rimánkodott hangtalanul. Legszívesebben a fülére tapasztotta volna a kezét, ha nem az én uralmam alatt lettek volna testrészei, hogy ne hallja az elégedett nyöszörgést, a csámcsogást, a nyelést. Torka összeszorult a véres húsfalat körül, de én nyeltem újat, hogy fájdalmasan csússzon le a gyomrunkba. Lehetne ez az ő keskeny csípője, lehetne az ő szálkás hasfala, feltépett izmokkal. Az üregből a jól ismert belek szaga csapta meg az orrunkat, úgy szimatoltam oda, mint egy állat, míg kezeim a rágott lyukba nyúltak, hogy megragadva a még forró zsigereket kifelé húzzam a testből. Kígyóként tekergett a kezeim között, míg a combjára terítettem. Ekkor éreztem meg. Mozdulatlanná merevedtem és figyeltem az érzésre, mely olyan volt, mint apró figyelmeztető bizsergés. Elégedetlenül sóhajtottam fel, Seymour érdeklődve pislogott, szándékosan kerülve a halott nő látványát. Ő egészen más dolgokat tett volna vele, ami azt illeti egy ideig hagytam is, hogy tegyen vele dolgokat, de éhes voltam, neki pedig nehezére esett elfogadni, hogy egy ilyen gyönyörű még bimbó máris elfonnyad és szirmait hullajtja a halál fagyos ölelésében.
- Mi az? - suttogta, míg én lenyaltam a szánk széléről a vért, bár ez nem segített. Tisztálkodni kellene, de arra nincs idő.
- Semmi, kicsit kirándulnunk kell. - jelentem ki. Megborzongott, gyűlölte, amikor kirándulni vittem, rettegett, minden apró nesztől, ijedten fordult minden mozduló árnyra. Választása azonban nem igen volt, ahogy azt sem tudta miért kell mennünk, az elhagyatott helyekre, ahol mindenféle fenevad tanyázott, nem beszélve a pokolkutyákról, akik előszeretettel falták fel az ostobákat, akik úgy gondolták talán jó ötlet megnézni van-e valami mozdítható a romos épületekben.
- Mi legyen a ...- nem bírta kimondani, hogy nő, ahogy azt sem, hogy hulla, hát csak lehunyt pillákkal felé biccentett.
- Nem kell emiatt aggódnod. - szopogattam az ujjaimról is a lassan rám száradó testnedvet, ami az életet jelenti. Lassan alvadt a számra is hála a levegőnek, már húzta a bőrömet, hát kicsit megdörzsöltem az állam, hogy kicsit ledörzsöljem, de csak még inkább szétkenődött.
- És, ha valaki meglát így? - túl sokat aggódott és foglalkozott másokkal, én pedig kezdtem neheztelni. A testemet, jól elrejtettem, de nem voltam rest mágikus jelzőket elhelyezni különböző távolságokra tőle, hogy tudjam, ha valaki megközelíti. Ami azt illeti eddig minden jelzés vaklárma volt és a mostani helyről érkezett jelzés még elég messze van a valódi helytől, de attól még meg fogom nézni, mi, vagy ki élesítette a riasztót. Seymour ezt persze nem érthette, hiszen nem kötöttem az orrára, ő csak annyit érzékelt, hogy néha elhagyjuk a város nyújtotta menedéket, az ő nem tetszése ellenére is. Kapucniját a fejünkre húztam, hogy legalább az idegen szemek miatt ne aggodalmaskodjon, nem mintha nem vághatnánk ki őket, vagy nyomhatnánk, de Seymour lassan haladt. Lassan kapcsolta össze az élvezetet a halállal, de minden csak idő kérdése. Elindultam vele, ő pedig tüntetőleg hallgatott.

***

Csend van, csupán Seymour idegesen izgatott szuszogása hallatszik, lélegzetvételei zavaróan hangosak, míg körbejárjuk a környéket. Csendre intettem már sokadjára, de sajnos levegőre szüksége van. Nincs itt semmi. Próbált meggyőző lenni, de inkább reménykedőnek tűnt. Ha imádkozni kezd tuti beleverem a fejét a falba, mert fölösleges, hiszen itt vagyok én és Isten úgy sem hallja, de ha mégis hallaná pont leszarná, a kis teremtett kedvenceit, mert rájuk unt már elég rég. Talán nevelni kellett volna őket.
Megtorpantam és füleltem, Seymour riadtan kérdezgette, hogy mi az. Nem hallod? Megrázta a fejünket, nehéz lett volna eldönteni, hogy azért nem hall, mert érzékei satnyák, vagy mert nem akarja hallani. Én viszont halottam a dúdolást. Az egyik romos ház tövéből jön. Van itt valaki, és ez a valaki, aki megszólaltatta a riasztót. A földről felveszek egy régi, rozsdás szögesdrót kerítés darabot. Seymour idegesen pörgeti az ujjai között.
Mit tervezel ezzel? Ha rá tudtam volna pillantani most megkapja a legostobább lényeknek járó pillantásomat, de csak megforgattam a szemem. Mondjuk úgy, hogy itt van a desszertünk. Tiltakozni, akart, hogy hát most ettünk, ezért szépen hátra zavartam és bezártam agyának leghátsó zugába, ahol hangja sem hallik. Halkan lépek, mégis kavicsok csikorognak a lábaim alatt halkan, sikoltva, hogy veszedelem érkezik. Átkozott halandó test, elszoktam tőle, ezért oda a meglepetés, legalábbis egyenlőre. Hát úgy kerülöm meg a házat, hogy már egyáltalán nem lopakodom, hogy szembe kerüljek a betolakodóval, aki a falnál ücsörög és a... Haját fonja? Itt?
- Tudja nem választott túl jó helyet éjszakára. - vörös ajkaim közül kivillannak a fogak, ahogy torz mosolyra húzódnak, államon még ott az odarozsdált vér. Félre billentett fejjel méregetem. - Ezt a hibát nem fogja elkövetni legközelebb, ugye? - legalábbis, ha rajtam múlik biztosan nem, mert bár a hangom mézes-mázos, de a testtartásom fenyegető, ahogy a kezemre tekerem a rozsdás szögesdrótot, hogy a bőrömbe akadjon. Seymour felvinnyog, amin fel kell kuncogni is. - Most megkérném, hogy távozzon. - amíg megteheti, bár már kicsit elkésett vele.


Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Dai Jie


Elhagyatott falu C335fdbd3c353ccce06d2239c2a94f61
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
22
☩ Rang :
őrangyal
☩ Play by :
wang yibo
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 10, 2019 9:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Már egy ideje nem számoltam az időt, ami eltelt a fejem fölött; lehettek azok percek, órák, napok, vagy akár egész hetek is, nem számított, hogyan változtak a napszakok, és hogyan változott a táj körülöttem; mentem, amerre csak a lábam vitt, talán menekülve valami elől, ami a halott fákkal teli erdő sötétségéből ragadt rám, vagy valamelyik ronccsá rozsdásodott autó alól mászott elő, hogy kövessen, vagy esetleg csak a nyomomban jár puszta önszórakoztatásból, várva a pillanatot, amikor végre megadnám magam a rezignációnak, vagy az éjszaka csendes nihiljének valahol a végtelen semmi közepén, hogy aztán önmaguk árnyékává soványodott keselyűk rághassák le az oszladozó húst a csontjaimról. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem játszottam el ezzel a gondolattal - mármint azzal, milyen lehetne csak úgy lefeküdni itt vagy ott, egy kőre vagy épp fa alá és várni, hogy felemésszen a haldokló világ mocska, de bármennyire is igyekeztem, képtelen voltam néhány percnél tovább mozdulatlanul ülni, várva a halált; olyankor mindig magamra maradtam a gondolataimmal, amik minduntalan visszatértek a korábbi eseményekhez, újra és újra felkavarva egyébként is instabil lelki világom, újra és újra olyan vágyakat és gondolatokat ébresztve bennem, amiket szinte már visszataszítóan embereinek éreztem, és azzal a csendes, marcangoló gyűlölettel sem tudtam hirtelenjében mit kezdeni, ami megkörnyékezett néha, amikor gondolataimban visszatértem a halott erdőbe, mikor éreztem ujjaimon a halott fák érdes kérgének a tapintását...
Az ilyen pillanatokban legszívesebben feladtam volna az öröklétet; átkozott velejárója volt az, hogy az emlékezet is jobb volt és nagyon ritkán hagyott ki, az örökkévalóságig elraktározott minden történést, minden apró pillanatot és arcának minden apró rezdülését, megjegyezte a hatalom érzését és a szívszorító rettegést, azt a rengeteg emberi érzést, amikre húznom kellett volna a szám. Végül is több voltam, mint bármelyik halandó - magának Istennek a teremtménye, ártatlan és tiszta, büszkén kellett volna hordanom magamban a fényét... De úgy éreztem, minden egyes lépéssel csak távolodtam tőle, minden döntésem egyre messzebb sodort a megváltástól és bűnbocsánattól, és igazából kezdtem lassan hinni abban, hogy ez utóbbiból nekem már nem járt - és a gyűlölet is, ami befészkelte magát a bordáim közé, csak azt súgta, hogy el kéne felejtenem Atyámat ugyanúgy, mint ahogy ő is elfelejtett minket, tulajdon gyermekeit, hogy fel kellene adnom az útját és a saját fejem után menni, azt az utat követni, amit én jelölhetnék ki a sötétségben...
...de létezett ilyen egyáltalán? Minél messzebb kerültem a helytől, ahol egykor biztonságban éreztem magam, annál biztosabb voltam abban, hogy ezen a világon már nem fog létezni olyan hely, amit otthonnak titulálhatnék; hiszen a táj kietlen volt és barátságtalan, a kezeimhez pedig legalább egy tucatnyi halott pokolfajzat vére tapadt már, nem csak a metaforikus, de a szó szerinti értelemben is. Hiába töröltem a kezem újra és újra a nadrágom szárába, nem tudtam szabadulni a kellemetlen, ragacsos érzéstől, sem az undortól, sem az ismeretlenül ismerős rossz érzéstől, ami azóta kísértett, hogy elhagytam azt a területet, amit ismertem. Talán azóta már meg is bántam, hogy ezt megtettem; hiszen ott is maradhattam volna, talán lett volna ott valamim, amiért érdemes lett volna számolni a perceket, órákat és napokat, figyelemmel követni a nap és hold váltakozását, vagy bármit...
...ehelyett csak életunt arckifejezéssel csúszok le az egyik romos ház falának a tövébe, irritáltan morranva, amikor egy elhalt bokor ágai beleakadnak a hajamba; tudom, hogy nem kéne itt maradnom, hiszen az éj nemsokára leszáll és akkor védtelen maradok ennek a romhalmaznak a kellős közepén, de hiába keresném magamban az energiát ahhoz, hogy továbbmenjek, nem találok semmit. Nem is tudom, mi irritál jobban: ez a hely, maga a szituáció vagy a saját érdektelenségem, de bármelyik is legyen az, csak egy elégedetlen morranással konstatálom, hogy bizony ez lesz az a hely, ahol az éjszakát fogom tölteni; de először pihennem kell, legalább néhány percet még, amit afféle kényszercselekvésként azzal próbálok kitölteni, hogy befonjam a hajam, halkan dúdolva egy dalt, amit már magam sem tudom, honnan ismerek, hiszen ilyenkor már úgyse jár erre senki, se élő, sem halott, sem pokolfajzat - és igazából, ha jobban belegondolok, a hely talán túlságosan is csendes és kihalt, és talán el kellene kezdenem aggódni emiatt... De egyelőre csak odáig jutok, hogy lehunyt szemmel hallgatom a csendet, benne pedig a saját, üvöltő gondolataimat. ...mi a jó fene történt velem?



○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



pray for my sins, make me stronger where i'm weak
we die, we die together, the prophecy complete

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Online
Hell or Heaven


Elhagyatott falu Xs6BoYF
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
700
☩ Rang :
Staff
☩ Képességem :
Admini erők uralkodnak bennem
☩ Multi :
Raiden, Cassael
☩ Play by :
Jason Momoa, Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 16, 2018 6:02 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Bad Boys
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Dec. 20, 2017 11:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Mammon & Astarte
"WHY DID LOVE PUT A KNIFE IN MY HEART?

IN MY BED, IN MY HEAD, IN MY HEART."
Hát ha valamiben nagyon együtt tudok érezni most Mammonnal, az az angyal megölésének vágya. Mindketten ezt akarjuk, és talán még azt, hogy jó sokat szenvedjen előtte. Cassael mindkettőnk életét megnehezítette az utóbbi hónapokban, de valójában már a létezése és lénye is elég ahhoz, hogy a halálát kívánjuk. Sosem szívleltem a fajtáját, ám az utóbbi időben az irántuk érzett ellenszenvem nagyjából az ezerszeresére fokozódott. Azon felül, amit a földdel, a „játszóterünkkel” művelnek, amilyen felfordulást csináltak, vagy amit Cass okozott mostanában, még ott van az a tény is, hogy két arknak köszönhetően veszítettem el Mammont hónapokra, ő pedig az eredeti testét. Ha azok nem pusztítják el a porhüvelyét, eleve nem is kerülünk ebbe a helyzetbe.
Úgy tűnik, Mammont érzékenyen érintik a feltételezéseim. Durván elkapja a karomat, amire válaszképpen feketévé vállnak a szemeim.
- Ahogy mondtam, bízom, és támogatlak, de attól még nem kell, hogy tetsszen is a terved. És nem akarom kivenni a részemet a büntetésedből, ha ez rosszul sülne el – mondom a fejemet ingatva, aztán sóhajtok. - Ugye most nem akarsz duzzogni nekem, mint egy gyerek? - kérdezek rá, amikor látom, hogy direkt kerüli a tekintetemet. Aztán közelebb megyek hozzá, szorosan elé, hogy ne tudjon figyelmen kívül hagyni engem.
- Reméltem, hogy fel tudlak bosszantani, és veszekedhetünk egy jót – ismerem be csüggedten, kissé bűnbánó hangon, ami bár nem egészen őszinte, mégis tőlem mondhatni felér egy bocsánatkéréssel. - De már látom, hogy ma semmihez nincs hangulatod. Kár! - Elgondolkodva nézek rá, aztán kicsivel behízelgőbb hangon folytatom.
- Mi lenne, ha keresnénk a közelben egy vadász tábort, és szórakoznánk kicsit? Azt mondják, újabban, a Sötétségnek hála, a halottak mind visszatérnek a halálból, de én szeretném kikísérletezni, hogy ez hogyan is működik. Mondjuk ha darabokra tépkedek, vagy felgyújtok valakit, az is feltámad? Ez még akár szórakoztató is lehet. És téged is rég láttalak már akcióban... Mutasd meg nekem, mennyire nem vagy puhány... Vagyis hogy mennyire vagy még kemény! - vigyorodom el szélesen. Betegséget és Halált hozni egy maroknyi emberre... szerintem pontosan erre van most szükségünk.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
DragonLady


Elhagyatott falu 1adba1f715ae74aa6775e53c13026a57
☩ Reagok :
109
☩ Képességem :
Elhagyatott falu Tumblr_n341f9iseU1tsqtcto2_400
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Dec. 20, 2017 3:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Finally we are going to meet
Asty && Mammon
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Ördögi vigyor ismét urrá lesz arcomon. Agramon jó választás lenne.
- Egyre inkább akarom a halálát a szárnyasnak. - Vicsorodom el. Elkereedik a szemem a szeretett nőm mondatán, majd oda fordulok, és elkapom a kezét.
- Komolyan úgy gondolod, hogy a nagy Mammon elpuhult? Édes..- Emelem ki a kedves szót,
majd szorítom meg a kezét idegesen, és engedem el. Miféle feltételezést mond rólam, hogy én élveztem volna? Azt élveztem, ahogyan az elméjébe másztam, hogy fel szítottam a tüzet.
Hogy sikeresen felemésztettem a tudatát, és örültebbé tettem, mint valaha.
- Azért akarom, hogy jobban fájjon neki! - Mondom idegessen, hogy kérdőjelezhet meg engem, hogy feltételezhet rólam ilyet?
Tovább hallgatom a női hisztit, de csak ugyan azt ismételgeti, amitől fel megy bennem a pumpa. Na ez talán nem hiányzott, a hisztije, hogy mindenben ő akar irányítani, és ha már más a terv elpuhultam.

- Bizz bennen, már ennyire! - Mondom ismételten. Felhorkantok.
- Komolyan egy emberi taktikát vetsz be .. ellenem? - Ráncolom össze a szemöldököm. Komolyan azzal jönn, hogy nem vár rám elhagy? Több ezer évnyi együtt lét után? Megijed egy kis dologtól.
- Inkább attól félj mit tesz velem Lucifer, ha nem sikerül a tervem és nem illeszkedek be   a majmok közé! - Mondom neki, majd neki dőlök a falnak, és elkezdem kémlelni a tájat, nem tudok rá nézni most.  


s4h4h
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Dec. 05, 2017 12:20 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Mammon & Astarte
"WHY DID LOVE PUT A KNIFE IN MY HEART?

IN MY BED, IN MY HEAD, IN MY HEART."
Legalább Cassael ügyében egyetértünk, és Mammon hajlik rá, hogy a kedvemben járjon, és enyém legyen az elsőbbség, ami a bosszúnkat illeti. De ahogy Drake Wallenberg ismételt szabadon bocsátása szóba kerül, azonnal elöntenek a kétségek, a harag és az ellenkezés. Mammon megőrült, hogy ezt egyáltalán fontolóra veszi, vagy simán szereti kísérteni a sorsot... Megízlelte, milyen igazán veszélyben lenni, elveszíteni a valódi testét, fogságban sínylődni valaki kobakjában, a vadászok unalmas mindennapjait élni, és most úgy döntene, hogy többet akar ebből? Nem gondoltam volna, hogy ilyen komoly mazochista hajlamai vannak az én drágámnak. Persze mondhatja ő nekem azt, hogy az egész az ügyünket szolgálja, hogy ezzel meg akarja leckéztetni a vadászt, és hogy találunk rá megoldást, hogy ezúttal ne menjen minden vakvágányra, nekem akkor sem tetszik ez az egész. De mit tehetnék? Bár nem akarom őt elveszíteni, Pestis mondhatni a részem... a lényem egy része, még hosszabb ideig távol lenni tőle is gyűlölök, de ez az ő élete, az ő döntése.
- Agramont legutóbb is „bevontam a buliba” - emlékeztetem őt a szavait használva. - Ő készítette a pecsétet, amit átadtam neked. Nyilvánvaló, hogy nem számolt Cassaellel, és azzal, hogy az angyal képes lesz semlegesíteni, amit alkotott – sóhajtok rosszkedvűen.
- Tudod, mit gondolok? Szerintem élvezted, ahogy a vadász elnyomott téged. Élvezted, hogy ő irányított. Vagy megsajnáltad őt. Kezdesz elpuhulni, édes? - Ó, igen, provokálom őt. És jól esik. Ennyi meg ki is jár neki. - Ezért akarod szabadon engedni, igaz? De csinálj, amit akarsz! - fonom össze magam előtt a karjaimat, és el is húzódom tőle. A romantikának – már ha lehet így nevezni, amire épp készültünk – amúgy is lőttek, hisz láthatóan túlságosan leköti őt a tervezgetés ahhoz, hogy a bájaimmal is tudjon foglalkozni. Bevallom, egy kicsit sérti is az önérzetemet a dolog. Ki gondolná, hogy egy démon is képes megbántódni, igaz? Férfiak, és az ő játékszereik! Ez a Pokolban sincs másképp.
- Mindig mindenben támogatlak, Mammon, de ez egy kicsit akkor is őrültség. Wallenberget holtan akarom látni, nem pedig szabadon rohangálni. De gondolom, nem foglak tudni lebeszélni arról, hogy hosszú pórázra ereszd, szóval... - megvonom a vállam. Úgyis segíteni fogok neki, akkor is, ha nem tetszik, amit tervez. Még a végén tényleg kinyíratná magát, vagy Drake örökre elnyomná valami voodoo baromsággal, ennek pedig nagyon nem örülnék, szóval akkor már jobb, ha szemmel tartom a dolgokat. - Kereshetünk valami megoldást, amivel kordában tarthatod őt, de most mondom, hogy nem fogok örökké várni rád, sem még egyszer átkutatni az egész világot, hogy ismét megmentselek! - ingatom a fejemet komolyan.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
DragonLady


Elhagyatott falu 1adba1f715ae74aa6775e53c13026a57
☩ Reagok :
109
☩ Képességem :
Elhagyatott falu Tumblr_n341f9iseU1tsqtcto2_400
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Nov. 20, 2017 12:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Finally we are going to meet
Asty && Mammon
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Tudom, hogy mennyire akarja a vadász halálát, de meg kell értenie, hogy benne végre erős porhüvelyre leltem, és meg kell tartanom a testem, nem első sorban sok előnyt is kaptam ezzel, hiszen amíg nem jár el a hír, hogy Mammon át vette csórikám testét, addig még előnyt is kaphatok ezzel a testtel.

Elmosolyodom. - Igen, ez igaz. És keresik még a jót. - Mosolyom szélesebb lesz, és kémlelem a szeretett nőm arcát. - Mi meg örömmel fogadjuk az ő halálát. - Szememben ég a tűz, és a gondolat is felizgat, ahogyan Astarte megkínozza Cassael angyalkát. Látom, és hallom magam előtt, ahogyan sikít, és könyörög az életéért, vagy Drake életéjért, mert egy színjátékot még kapni fog a drága.

Elkapom kedvesem kezét, és biztatóan rá mosolygok. - Drágám, én halálom. Megoldjuk együtt. Találunk valakit, aki segít a mágiánkat fokozni, vagy akár Agramont is bevonhatnánk a buliba. - Suttogom neki. Arcom az övére koncentrálódik, és kémlelem minden rezzenését, szépségének. - Szerintem engedjük, hogy birtokba vegye Wallenberg a testet újra, persze lenne valami pecsét, ezért kellene Agramon, és nézhetné, ahogyan pusztulnak a szereti.
ördögi kacajom hiányzott volna már csak a tervemből, megfizetnek, amiért elzárva tartottak engem a nagy pestist, mint egy állatot. Az emberiség nem készült még fel erre a haragra.


Tudom, hogy egy gyökér vagyok, igyekszem hamarabb legközelebb. Sajnálom  s4h4h  l98l9l s4h4h
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 31, 2017 6:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Mammon & Astarte
"WHY DID LOVE PUT A KNIFE IN MY HEART?

IN MY BED, IN MY HEAD, IN MY HEART."
Egy részem erősen, nagyon erősen kívánja, hogy Drake Wallenberg végre halott legyen, jó eséllyel én venném el az életét, és ezt nagyon szívesen ki is élvezném, hosszan, választékos módszerekkel, kegyetlenül. Gratulálok! Szép teljesítmény. Ilyen komoly vágyakat sem érzek azért mindenki felé, de kiérdemelte. Egy másik részemnek viszont, be kell vallanom, imponál, hogy még odabent pislákol a lelke a testében. Tetszik, hogy még hall, és lát, és érez. Érezhet fájdalmat, megbánást. És talán, bár ezt Mammonnak így talán nem ismerném be, de ezen kívül valamiért tetszik az a gondolat is, hogy alkalomadtán képes így vagy úgy hatni Pestisre, megfertőzheti őt az emberi tulajdonságaival, az emberségével, a jóságával, vagy együttérzésével, fényével, vagy bárhogy is nevezzük. Ezt pedig a démon úgy igazán talán észre sem veszi, de ez a halandóság és fény akkor is benne van. Ettől pedig Mammon még inkább vonz, mint eddig. Változatosságot jelent, és izgalmasnak találom a helyzetet. Hisz mi, Pokolban születettek, lovasok, akik saját testtel rendelkezünk, nem gyakran használunk porhüvelyeket, mert nincs rá szükségünk, az átváltoztatottakkal ellentétben nekünk halandó életünk sem volt soha, nem igazán tapasztalhatjuk, vagy hallhatjuk belülről az emberek gondolatait, csak a sötétséget ismerjük, amiből származunk. És Pestis most rákényszerült, hogy bizonyos értelemben szimbiózisban éljen egy emberi lénnyel. Én magam ezt sosem szeretném megtapasztalni, az viszont, hogy vele ez történik, hatással van rám is, és számítok néhány szokatlan vagy váratlan helyzetre.
- Az a jó ezekben a szánalmas angyalokban, hogy sosem adják fel igazán a reményt, és ha csak egy kis szikrányi esélyt is látnak arra, hogy megmenthetnek valakit, örömmel mennek szembe a veszéllyel – jelentem ki gonosz mosollyal. Cassael talán már sejti, hogy az ő drága Drake-je bajban van, esetleg már az is megfordult a fejében, hogy a védence meghalt, de amíg a saját szemével nem győződött meg róla, hogy vége, addig reménykedik, hogy még tehet valamit. És amíg nem adja fel, addig nagyon is valószínű, hogy eljönne, ha idecsalnánk, és így csapdát állíthatunk neki. Már csak arról kell meggyőznöm Mammont, hogy legyen az enyém az elsőbbség a tollaska megbüntetésére. Igazából olyan nagyon nem is kell őt győzködni, azt meg gondolhattam volna, hogy lesznek feltételei.
- Ez nagylelkű tőled, de... hogy érted, hogy „addig visszatér”? - kérdezem gyanakvással a hangomban. Nem mintha a vadász keserves sikolyaira nem lennék kíváncsi, de szerintem az előzményekre való tekintettel megbocsájtható, ha vannak ellenvetéseim, és aggaszt az események lehetséges végkimenetele. - Mármint meddig? És hogyan tervezed ezt? Hogyan akarod őt kordában tartani? Csak mert a legutóbb sem végződött jól, amikor meghagytad neki az irányítást – emlékeztetem az én drágámat a múltkori baklövésére. Azt gondolta, elég erős ahhoz, hogy mindent befolyásolni tudjon, ehelyett Wallenberg az angyallal újabb pecsétet csináltatott, ami megnövelte az esélyeit, Pestist elnyomták, engem meg mondhatni feldaraboltak. Én ebből nem kérek még egyszer. Így nem. Bármit is akar ezzel, ezúttal gondoskodni akarok róla, hogy ne történhessenek balesetek. Már csak azért is, mert nem tudnék többet Lucifer szemébe nézni, ha arról kéne beszámolnom neki, hogy kétszer is belesétáltam ugyanabba a csapdába.
A puha, kezdeményező csókja után vadul tapadok Mammon ajkaira, de hamar visszaveszi a gyeplőt, amikor a hajamba marva húzza hátra a fejem. Felszisszenek, majd ajkait és fogait érzem a nyakamon. Két tenyerem a csípőjén, a hasán siklik végig, és halad felfelé a mellkasára, majd vissza, végül becsúsztatom a kezeimet a felsője alá, és bejárom ugyanezt az utat. Amikor a hátára térek át, már a körmeimet is használom, és végigszántok velük kétoldalt a gerince mentén. Persze nem viszem túlzásba, csak annyi fájdalmat okozok, ami még élvezhető.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
DragonLady


Elhagyatott falu 1adba1f715ae74aa6775e53c13026a57
☩ Reagok :
109
☩ Képességem :
Elhagyatott falu Tumblr_n341f9iseU1tsqtcto2_400
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Okt. 19, 2017 12:25 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Finally we are going to meet
Asty && Mammon
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Végig mérem kedvesem, még mindig olyan tűzes, st tüzesebb, mint a pokol, amiben kovácsoltak minket, hogy egymáséi lehessünk. Égnek emelem tekintettem, és érzem Wallenberg dühét.
- Itt, de együtt …. – szisszenek fel dühtől.
- Együtt, vége lehet kedvesem. – Húzódik mosolyra ajkam, majd belenézek lángoló tekintetébe.
Felhorkanok, alig várom, ahogyan az a kis szárnyas dög az életéért könyörög, vagy a nő a kis Payne kislány visítását, mint egy malac, kit éppen levágni visznek.
Érzem, ahogyan Wallenberg tudja, hogy itt a vég, és tudja, hogy nem tud most küzdeni a szeret embereiért.
- Gondolom össze rakta már a képet, hogy a pasija miért hagyta el. – Horkanok fel ismét. Soha nem értettem emberek között az egymás neműek miért kelt nagy felháborgottságot, isten nem teremtette volna meg ezt, vagy lehetséges, hogy a bujaság akkori démona szórta szét ezt a világban? Az örömöket soha nem tartottam undorítónak, legyen nő férfi akárki.
- Rrrrrreemek ötlet édes, vad démonkám. – Pörgetem meg a r betűt, és vicsorgok hozzá, spanyolos hangzatú volt, és közben, helyben fel falnám az ötletei miatt.

Kedvesem cicázása bizony ajándékot rejt. Emberi férfiak milliói hallják naponta, csak feleségük nem cirógatja meg őket egy, egy ölésért.  Jól eső, rég nem megtett mozdulatok járják át a testem, mibe beleborzongok.
- Legyen, kedvesem, legyen..de- Kezdek bele, közel az arcához.
- Legyen, hogy addig vissza tér Wallenberg, és hallhatod a szívből jövő üvöltését, amit prezentálok neked, vissza engedve a testébe röpke pillanatig. – Villan fel démoni fekete szemem a gondolattól, majd varázsolódik vissza vadászunk szépséges szemei.

Engedi csókom, melyet lágynak szántam, de őt ismerve lök engem el, majd hirtelen tapasztja ajkait forrón enyéimhez. Rég kihalt terület, és ha látna valaki, vérében fürödve szeretkeznék ezzel a nővel itt.
Hátulról bele markolok hajába, majd nyakára helyezem a hangsúlyt, és harapok bele lágyan, de még is felszisszenhessen, ha akar.




sajnálom a késést, kedvesem  s4h4h
Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Okt. 07, 2017 12:19 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Mammon & Astarte
"WHY DID LOVE PUT A KNIFE IN MY HEART?

IN MY BED, IN MY HEAD, IN MY HEART."
A felháborodása, a dühtől feketévé váló szemei, a haragja, amely szinte perzsel, mondhatni simogatja a nem létező lelkemet. Tetszik, nagyon-nagyon tetszik. Vérvörösre rúzsozott ajkamba harapva mérem őt végig, és közben egy mosolyt is elfojtok. Az éledő vágyam pedig ugyan segít leküzdeni a saját tomboló érzéseimet, mégis égetőbbnek találom, hogy előbb a lényeges kérdéseket megvitassuk, úgy mint az édes bosszú véghezvitelét.
- Még mindig küzd odabenn? - kérdezek rá, amikor úgy tűnik, a szavait nem felém intézi, hanem a benne lakozó vadásznak.
- Ó, szivi, ne aggódj, gondját viseljük a kis barátaidnak – jelentem ki széles, akár barátságosnak is nevezhető mosollyal, és természetesen ezt most én sem Mammonnak szántam, hanem a teste eredeti gazdájának. Tudatni akarom vele, hogy saját kezűleg én magam leszek az, aki ízekre szedi a kis drágaságait, és rajtuk keresztül példát mutatunk majd, miért is nem ajánlatos egy lovassal ujjat húzni.
- Kaitlyn Payne, megjegyeztem – bólintok, mert az említett kisasszony ezzel máris felkerült a listámra, persze a Cassael iránt érzett heves ellenszenvem, és a bosszú, amit neki tervezek, sokkal de sokkal személyesebb ügy lesz. Az angyal maga ásta meg a saját sírját, amikor beleavatkozott a terveimbe.
- A tollas vajon tud róla, hogy Drake pecsétje mostanra megtört? - érdeklődöm tűnődve. - Talán csapdát állíthatnánk neki, ha azt hiszi, hogy még segíthet a vadászkáján – ördögi mosolyom arról árulkodik, hogy már ez a tervezgetés is áldásos hatással van az általános kedélyállapotomra. Nagyon is tetszene, ha Cassaelt ugyanazzal a módszerrel kaphatnánk el, amellyel ők korábban engem megtévesztettek.
- Mammon... - duruzsolom ezúttal édes, hízelgős hangon, ami arról árulkodik, hogy akarok valamit, s közben ujjaim az arcát, az ajkait simítják végig finoman, aztán már a mellkasánál járnak. - Add őt nekem! Add nekem Cassaelt, kérlek – vetem be a szívesség kicsikarása érdekében a csáberőmet is. - Nem bánom, ha te veszed el végül az életét, de előbb szeretnék eljátszadozni vele. Úgyis már régen tartottam háziállatot. Kérlek, Mams... Ennyivel tartozol nekem! - válok végül követelőzővé. Kell. AKAROM. És így vagy úgy, de megszerzem, amit akarok.
Érzem Pestis vágyát, érzékelem, ahogy közelít, és hagyom neki, de abban a pillanatban, ahogy ajkunk összeér, ellököm őt, ma már másodszor taszítva őt erősen a falnak, de ezúttal teljesen más indíttatásból. Arcomon édes, kegyetlen mosoly, szemeimből süt a vágy, amint egy másodperccel később már utána is lépek, és forrón megcsókolom. Velem általában semmi sem túl egyszerű, miért éppen most tenném szimplává a helyzetet, amikor ennyi idő után végre újra kettesben lehetünk? Nem mintha érdekelne, ha a falu még mindig telve lenne élőkkel, a legkevésbé sem zavarna a közönség.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
DragonLady


Elhagyatott falu 1adba1f715ae74aa6775e53c13026a57
☩ Reagok :
109
☩ Képességem :
Elhagyatott falu Tumblr_n341f9iseU1tsqtcto2_400
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Okt. 03, 2017 1:41 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Finally we are going to meet
Asty && Mammon
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Megráztam a fejem mondatán hallva. Hogyan hiheti, hogy nem igyekezem. Teremtésem óta, testvérem és szerelmem Astarte. Mindig ő volt nekem az első. Lovasokra nehezen számíthatsz, de ő mellettem volt, én pedig mellette.
- Ne mond nekem ezt! – Mondom, majd fel villannak démoni szemeim, harag át jár, hogy ilyet feltételez rólam, és azért is, mert mindent megtettem a szabadulás érdekében.
Lelke széttépését már jobban viseli, ahogyan én is kedvelem a gondolatot. Mióta be voltam zárva mindig ezen gondolkodtam, gondolatokat adta át neki, hogy hogyan ölöm meg, hogyan tépem szét majd, emésztem fel, és taszítom őt a semmibe, hogy még a létezését is elfelejtse.

Lucifernek esküt tettem, hogy kihasználom még a testét, hogy át veszem az uralmat New York felett, és tisztelem atyám esküjét, és betartom majd. Fel csillan a szemem, és már tudom, hogy kiket mondjak.
- Cassael. – Suttogom a nevét.
- Ő az, aki számára fontos volt, még talán némi vonzalmat is éreztem, de volt egy lány… - Mosolyodom el, és akkor egy hirtelen lökést érzek magamba, amint oda kapok a mellkasomhoz.
- Hahaha… Wallenberg, ne csiklandozz. – Mosolyodom el, pedig ez fájt, de szeretett nőmért erős maradok.  Wallenberg ki akar törtni, ugyan gondolatait sikeresen úgy mond lenémítottam, még is, minden érzelmet érzek. Erős, nem olyan, mint a többi ember, hanem erősebb. Akaratos, és van benne tűz. Bevallom tisztelem ezért, és annál nagyobb öröm lesz elpusztítani őt.
- Kaitlyn Payne. – Mondom a nevét, hiszen ő volt a kis tanítványa, akinek át adta a tudását, vagy is akarta, amíg hideg, rideg szívvel nem hagyta őt el.  A kislány talán még érzelmeket is táplált, amíg Wallenberg csupán atyai ösztöneit elégítette ki, néhol viszont meg volt a vonzalom. Beteges ez tetszik!
- Nem sikerült. – Mondom, majd ökölbe szorul akaratlanul is a kezem.
- Csapatom keresi, de majd együtt kedvesem, együtt kivégezzük őt. Wallenberg szenvedni fog, hiszen valami érzelmet… - nézek az égre és majd le a földre, ahogyan szét nézzek Wallenberg elméjében, hogy megtaláljam mi és ki volt a fontos.
- Volt itt érzelem, talán, ha nem jövök ezek egymásnak estek volna egy motelszobában. – Mosolyodom el, tetszett a gondolat. Egy angyal bűnbe esne, és egy vadász rántaná bele. Éreztem, ahogyan Wallenbergben a düh egyre nagyobb és nagyobb lesz.
- Együtt megöljük kedvesem. – Ismétlem magamat, majd közelebb lépek, megfogom a kezét, és közelebb hajolok hozzá, hogy ajkát az enyémhez tapasszam. Ha engedi megcsókolom.




Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 24, 2017 5:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Mammon & Astarte
"WHY DID LOVE PUT A KNIFE IN MY HEART?

IN MY BED, IN MY HEAD, IN MY HEART."
Nahát, a haragom, úgy tűnik, ragadós, mert hamarosan Mammon is olyan felháborodással felel a vádjaimra, mint amilyen dühös volt az én letámadásom. És nem csak indulatokat, de némi megbántottságot is felfedezni vélek a tekintetében. Persze nem biztos, hogy jól olvasom a jeleket, hisz ez az arc, amit most visel, nem ugyanaz, amelyet évezredeken át megismerhettem. Viszont egyikünk sem az a típus, akinek könnyen belegázolhatna bárki az érzéseibe, tehát vagy Wallenberg volt rá ilyen szánalmas hatással, vagy komolyan a szívügyének érezhette, hogy megtaláljon és segítsen rajtam, emiatt pedig talán némi oka valóban van zokon venni a kifakadásomat. Csak elképzelni tudom, miken is ment keresztül az elmúlt időszakban, a vereség érzését, hogy legyőzték az angyalok, majd fogságba esett egy nyomorult vadászban, aki kihasználta, hogy legyengült, és hónapokon keresztül kellett elviselnie a vadász szánalmas gondolatait, végignéznie a tetteit, tehetetlenül. Nem mondom, valóban rájárt a rúd mostanában a fivéremre és szeretőmre, de akárhogy is, ez részben az ő hibája is. Én megtettem, ami tőlem telt, hogy kiszabadítsam, mindent megadtam neki ehhez, de időt kért, és emiatt mindketten ráfáztunk. Szerintem jogom van haragudni rá. És akkor még arról nem is beszéltem, hogy minderről még Lucifernek is számot kell adnom, hisz az én felelősségem volt az ő megmentése, de majdnem elbuktam, és nem is tudtam időben jelt adni magamról. De a kötelezettségeim a teremtőnk felé még ráér. Először az „itt és most”-tal kell foglalkoznom.
- Jobban kellett volna igyekezned azzal a belülről felemésztéssel – felelem végül, de immár sokkal inkább hasonlítok egy durcás kislányra, mint egy dühös fúriára. Mi tagadás, kezdek kissé megenyhülni, bár a teljes lecsillapodástól még messze állok.
- Helyes! Saját kezűleg akarom ízekre tépkedni a lelkét – jelentem ki, miközben süt a tekintetemből a tettrekészség. - És addig is, szeretném tudni a legközelebbi hozzátartozói nevét. Kell valaki, akin leverhetem a bosszúmat. Te éltél benne hónapokig, tudnod kell, hogy kik állnak közel hozzá. El akarom kapni őket – követelőzöm, de közben nem ellenkezem, amikor közeledni próbál, és fél karral átöleli a derekamat. Kicsit szokatlan még számomra őt ebben a porhüvelyben látni, de nem rossz értelemben szokatlan. Drake Wallenberg teste már első perctől kezdve buja vágyakat ébreszt bennem, és most, hogy Mammon végre szabaddá vált odabenn, még inkább vonz, mint valaha. Ám mielőtt szabad utat engednék ezeknek az érzéseknek, még valamit tudnom kell.
- Mi a helyzet Cassaellel? Sikerült őt megölnöd? - Tudom, hogy ez volt az eredeti terve, én pedig még támogattam is ebben, de a történtek után, úgy vélem, enyém az elsőbbségi jog, hogy elkapjam az angyalt. Valószínűleg nála jobb alanyt nem is találhatnék ahhoz, hogy közvetve bár, de megbüntessem a vadászt. Emiatt is remélem, hogy Mammon válasza ezúttal nemleges lesz. Élve kell nekem a szárnyas.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
DragonLady


Elhagyatott falu 1adba1f715ae74aa6775e53c13026a57
☩ Reagok :
109
☩ Képességem :
Elhagyatott falu Tumblr_n341f9iseU1tsqtcto2_400
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Szept. 24, 2017 2:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Finally we are going to meet
Asty && Mammon
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Zavart, döbbent tekintettel suttogja nevemet, amit oly rég hallottam puha ajkai közül. Nem értem miért nem csókol, ölel, helyette a megvetés. Bizonyosan szeretőm azt akarta, hogy a kis Wallenberg vére borítsa ma ennek az elhagyatott falunak minden zeg zugát. Sajnálom, ha csalódást okozok, de végre itt vagyok. Sikerült kiszabadulnom, és birtokolhatom ezt a testet.  Nehéz volt, hiszen Wallenberg elméje, akármennyire is nem akarom dicsérni erősebb egy átlag embernél. Nem hiába volt ő a vadászok feje. Talán egy démonná vállt lény nem is tudná, úgy megtartani ezt a testet, ahogyan most én birtokolom. Lovasként teremtetett sötét "lelkem" van, ami erősebb, mint jött ment eladott léleknél. Emberek... nem csodálom, hogy úgy mond nagy atyám elment, hiszen ki akarná ezeket babusgatni. Csak azért nem lettek még elpusztítva, mert kellenek a porhüvelyek fivéreimnek és nővéreimnek.

Hangjában meg búvó késztetés megcsapja a fülem. Kést ugyan nem döfi belém, még is látom, hogy mennyire nagyin vissza kell tartania magát, hogy ez a mozdulat ne történjen meg. Csak gondolni tudom, hogy mi játszódik le kedvesem ördögi elméjében, de így is olyan izgató számomra ez a nő.
Mérhetetlen harag gyűlt össze bennem.
- Úgy véled nem próbáltam kitörni? Úgy véled nem fájt látni szerelmem kínzását, élvezettel nézek ilyesfajta élvezeteket, de a tiéd arra késztettet, hogy belülről öljem, pusztítsam el Wallenberg fiút. - Fájtak szavai, hiszen nem tudtam mit kezdeni, tehetetlenség keserves csókja mart, és hiába próbáltam a pecsét, és Wallenberg túl erős volt, még hozzám is.
Elnevettem magam, hiszen mérgesen is olyan gyönyörű, imádom vad természetét, talán ez az amit mindig is szerettem, meg ahogyan kegyetlen ahogyan az emberekkel bánik.
- Kedvesem, első utam hozzád vezetett. - Mosolyodom el, és lépek közelebb reménykedve érintésén, közelségén.
- Minden csepp bosszút vissza szolgáltathatsz a fiúnak, hiszen a lelkét el fogjuk puszítatni, ezt megígérhetem. - Próbálom egyik kezemmel megérinteni arcát, ha engedi másik kezemet a derekára teszem, ha nem elhúzódom.

Vendég

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
avatar


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Szept. 18, 2017 12:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Mammon & Astarte
"WHY DID LOVE PUT A KNIFE IN MY HEART?

IN MY BED, IN MY HEAD, IN MY HEART."
A harag és a bosszúvágy mérhetetlen erővel tombol bennem, ezért is lehet, hogy sikerül becsapnom önmagamat, és nem veszem észre, hogy akin a dühömet épp levezetem, aki az ujjaim fojtogató szorítását érezheti a nyaka körül, az nem az, akire gondolok. Nem az, akire számítottam, vagy akinek mindezt szánom. Csak a bosszúra összpontosítok, arra, hogy kiporoljam a szuszt is abból az anyaszomorítóból, aki földi pokollá változtatta az elmúlt egy-két hónapomat, és még akkor sem kezdek gyanakodni, amikor a nevemen szólít. Talán éppen azért, mert meg vagyok róla győződve, hogy ismét csak játszadozni akar velem, mint legutóbb, amikor be is dőltem neki, és elhittem, hogy Mammon akar találkozni velem. Ám amikor elneveti magát, mintha simán csak szórakoztatná a támadásom, és ez az egész jelenet, és közben az egyik karomat olyan erővel szorítja, ami halandóknál egyáltalán nem normális, végre elbizonytalanodom.
- Mammon? - Zavart, döbbent tekintettel meredek közelről a szemeibe, a megszerzett késsel a kezemben, de csupán egy pillanatig. Nem állítom, hogy nem örülök ennek a fordulatnak, hogy a szeretőm végre szabad, és a vadász végre nem képes bábként használni őt, ám jelenleg még fűt a harag és a bosszúvágy, amit nem egyszerű elcsitítanom. Talán nem is igazán akarom, mert még mindig inkább szeretném kiélni magam, tombolni, ráborítani az érzéseimet. Amikor megadtam Mammonnak az esélyt, hogy szabad legyen, visszakozott, most pedig, amikor visszatértem, hogy kibelezzem Drake Wallenberget, elveszi tőlem az esélyt azzal, hogy immár elnyomta őt?
- Szerető kedves...? - kérdezek vissza gúnyosan, és bár nagy a kísértés, hogy a kezemben tartott kést az oldalába állítsam, csupán átforgatom azt az ujjaim között, hogy a nyele körül ökölbe szoríthassam őket, a pengéje viszont ne legyen útban, és minden démoni erőmet bevetve vágom gyomorszájon a férfit. - És mégis hol volt az én szerető kedvesem, amikor Wallenberg tűpárnát csinált belőlem, amikor majdnem megfosztott az életemtől? Engem! A Halált! És te mindezt végignézted az első sorból! Csapdába csalt, mert te nem tudtál felülkerekedni rajta! - Fakadok ki szinte fúriaként, az utolsó szavaknál azonban a hangom az iróniától erősen gunyorossá válik.
- Hónapokon keresztül kutattam utánad, próbáltalak kiszabadítani, te pedig szabad vagy, ki tudja már mi óta, és meg sem próbáltál megkeresni? Megnézni, hogy vagyok? - Attól tartok, kezdek kissé olyan lenni, mint egy hisztis kislány, de a történtek fényében, azt hiszem, ehhez most jogom van. Bár egyelőre ha akarnám, sem tudnám igazán visszafogni magam, hiszen kegyetlen bosszúra készültem, hogy elégtételt vegyek Drake-en, visszaállítsam a hírnevem, és visszaszerezzem a méltóságom, ám Mammon visszatérte mindezt láthatóan lehetetlenné teszi. Elárulva érzem magam. Sürgősen szükségem lesz egy falura vagy városra, ahol még pislákol némi élet, hogy sietve földig rombolhassak mindent.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
DragonLady


Elhagyatott falu 1adba1f715ae74aa6775e53c13026a57
☩ Reagok :
109
☩ Képességem :
Elhagyatott falu Tumblr_n341f9iseU1tsqtcto2_400
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Szept. 12, 2017 3:21 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Finally we are going to meet
Asty && Mammon
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Érzem, hogy valami mostanában nincs rendben a világban. Fekete felhők gyülekeznek, és azt a pletykát hallottam, hogy a pokolba nem tudnak egyesek lejutni. Múltkor egy pokol kutyát láttam az utcán. Sok minden történt, mióta be voltam zárva azzal az idióta pecséttel.
A világ még nagyobb káoszba engedi magát taszítani, itt már nem segít Michael sem, itt már mindennek vége. A falu már lassan 27 éve kihaltan, elhagyva nyugszik itt, és omladozik. A játszótéren az óriáskerék néha meg meg inog a szél lágy simítása során. a ringlis pír már nem játszik kellemes dallamot, csak a rozsda dalát, ami egy fülnek nem éppen kellemes. Lassan lépkedek, hiszen nem tudhatom mit hisz rólam Astarte, hogy ki vagyok.


Szeretőm képes kissé elragadtatni magát, de hát ezért is szeretem. Imádom az a virtust,
ami ereiben folyik, ami a szeme villanásában látni, a tűz, a halál. Nem hiába ő az, hiszen ki más is tud így nézni? Ki más lenne ilyen bátor, ha  nem tudja, hogy a halál nem jön el érte.
Wallenberg nem kecsezgetett engem túl sok örömmel. Se nem ölt, hogy az nekem kedves legyen, na jó a vége fele már azért megingattam. Se nem nyúlt úgy egy asszonyhoz, hogy az keményebb, vagy szenvedélyesebb legyen. Ott volt, az a Payne lány, őt elkaphatta volna.
Hiába minden, javíthatatlan betokosodott figura.
Érzem a sötétség lágy szelét, ahogyan bele, bele mar porhüvelyembe. A régi testem megölték, és én rá kényszerültem, hogy vándorló legyek. Én! A nagy lovas.
Egy sarok,
és a vörös tüzes némberem áll elöttem. Kaján vigyor húzodik a számra, kezem megfeszül,
szívem hevesebben dobog. Izgalom tölti el Drake Wallenberg testét, ahogyan szeretett démonomra pillantok.
Ő még engem Wallenbergnek hisz, azzal a lendülettel vág neki az egyik falnak. Ez remek. Elkapja a nyakam, és felrángat. Végig taogat, szemmem az övébe mar. Ösze vonom a szemöldököm, mire megtalálja a késem. Elkapom kezét, és domoni erőmet használom. Ő erősebb, hiszen én nem rég tértem vissza.
- Astarte! - Mondom ki a nevét, majd nevetésben török ki, hogy ennyire nem ismer fel, már csak draket látja bennem. Kezdek féltékeny lenni.
- Ugyan drágám, nem ismersz meg? Hát már nem szerető kedvesed látod bennem, hanem a vadászt? - Mondom, és vissza nyerem uralmam, és fogom meg a kezét, de nála a késem, így bármikor belém döfheti, megsebezve a porhüvelyem.  
Ajánlott tartalom

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 18 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 1 Bot




• Fajaink száma •
Arkangyal
7/4
Leviatán
8/3
Angyal
5
Démon
9
Bukott Angyal
2
Ember
1
Félvér
3
Harcos Angyal
4
Vadász
11
Nephilim
3