We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Könyvtár
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Kyara Gilberung
avatar



☩ Keresett személy :
The boy with a demon blood
Madnass, as you know, is a lot like gravity, all it takes is a little push.
☩ Reagok :
100

Utolsó Poszt Szomb. Jún. 16, 2018 3:19 pm
Következő oldal


To Doombringer
A könyvtárral szembeni utcasarkon állva vígan szopogatom a nyalókát, mit nemrég szereztem egy ördögfajzat kölyökkel. Hogy bömbölt az az idióta. Hogy a szívébe… Nem, most erre nem gondolhatok. Hermészt be kell jutattnom ebbe az épületbe, ám előtte még nekem is át kellene jutnom az őrökön.
Vajon ismernek engem?
Kit érdekel!? Hahaha.
Sajnos érdekel, miként terelhetném el a figyelmüket, hogy ne tűnjön fel nekik jogtalan behatorlásom. Ajkamra csal csalfa mosoly egyre szélesebbre és szélesebbre húzódik. Mily luciferális ötlet már ez!
Torokköszörülés kíséretébe rázom meg a fejemet és rendezem arcvonásaimat. A legkevésbé sem izgat, hogy ábrázatom nem épp bizalomgerjesztő. Éjszakai tivornyázás nyomait viselem. Szakadt harisnya, felemás cipő, kócos - nagyon kóóócos - haj, elfojt smink. De a kis színjátékomhoz ez épp most jól is fog jönni. Magamba ördögi röhögést hallatva riadt tekintettel futok oda a könyvtár előtt tornyosuló pasashoz.
- Segítsen kérem! - jajveszékelek hangosan, remegő hangon. Egész lényem beleremeg, ahogy hátrapillantva, mintha egy üldőzőtől tartanék. Két kezemmel erősen szorítom meg a vadász felkarját. Könnybelábadt szemmel, rémülten tekintek fel rá. - Egy.. egy démon, a kutyájával! Idági üldözött, elkapot és… - vádlimra mutatok, ahol viselek egy vágás nyomot. Igazából meg sem lehetne mondani, hogy kutyakarom, vagy épp egy kés szántott végig rajtam.
Luciferem, mi történt velem tegnap éjszaka? Több sötétfoltom is van ezt illetően.
Az ostobáknak több sem kell. Nyugtató szavakkal illetve, hagynak ott a lépcső tetején. Alakzatba rendeződve az épületet körbejárják, a legostobább, pedig abba az irányba megy, ahol a veszélyt sejtetően hátra fordultam.
- Ez könnyen ment - vonom meg a vállamat vigyorogva, kiegyenesedve. Megfordulva nem vesztegetem az időt, könnyedén a könyvtárba nyitok. Ebbe az épület egy-két részén régi könyvek találhatók meg.
Több rúnát, pecsétet tartalmazó vaskos példányok, melyeket olykor hasznát veszem. Emiatt is őrzik ennyire ezt a helyet. Kisbicskámat előhúzva rövidnadrágom zsebéből, ujjamat megvágva vérem kenem a kilincsre. Bicskaheggyel rajzolok bele egy kisebb pecsétet. Persze emberekre nem hat, de minden más természetfeletti, ki átlépi az ajtót, amíg bent vagyok? Megérzem. Az erejét, de csak ennyit. Valami hasonlóról Hermész is gagyogott nekem, de a tegnap éjszakától…
Túl sok volt a rum.
Bukfencet vető gyomorral indulok útnak a felsőbb emeleteknek. Halkan dúdolgatva egy dalt, mit tegnap hallottam először. Valami banda adta az aláfestő zenét. Kinek van erre ideje manapság? Emberek, pf…
A sorok között sétálva dobálgatok le minden könyvet, ami nem érdekel. Hogy kézzel teszem ezt? Ugyan már, mégis mire gondoltok ti? Ne legyetek ennyire abszurdak már.
Szemem forgatva dobok el egy újabbat. Megpörög a levegőben, pont úgy, ahogy a szemem is forog. De ahelyett, hogy a földön hallanám a csattanásást… nem hallom. Vélhetőleg valakinek nekiütközött. Mert előbb csak halk puffanás, majd csak a csattanás. Szemöldököm ráncolva fordulok meg. Egy nőci áll velem szembe, én pedig kidüllesztett szemekkel nézek oldalra.
- Nem én voltam - kezdem, kezem felemelve. Fel sem tűnik, hogy Kínom követi mozdulatom és a fejem fölött jelenik meg. Éles kis szerszám, két szemmel is most már fogakkal is vicsorog az idegen nőre.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



I looked in the mirror and said to myself

Why are you so serious?


It's time to confront my demon

Kisa
avatar



☩ Reagok :
3

Utolsó Poszt Szer. Jún. 13, 2018 1:17 pm
Következő oldal


Kyara & Kisa
A halálra vágyó és a halálosztó  • Credit:
Nem elég, hogy Isten évszázadokon át bezárva tartott bennünket, még most is az időmet rabolja. A sok évnyi kihagyás után kénytelen vagyok kutakodni egy keveset. Fogalmam sincs arról, mi történt addig, amíg nem járhattunk kedvünkre az emberek között. Minden terv azon áll, vagy bukik, hogy mennyi információ birtokában van a tervező. Ez tehát az első lépés hatalmunk visszaszerzése felé, mégsem találok semmi használhatót.
Egykoron az emberiség minden tudása megtalálható volt a világ könyvtáraiban, a könyvek azonban, amiket eddig találtam, alig mondanak valamit. Üres, összefoglaló szavak, gyermeteg esti mesékhez, semmi konkrétum. Nem csoda, hogy az emberiség a kihalás szélén jár. Ha egy halom üresfejű fajankót akarok, akkor nincs probléma, csakhogy ha nem érem be ennyivel, többre megyek egy állatkerttel. Az állatok fejlődnek az eléjük kerülő kihívások által, ezek a halandó korcsok viszont nem képesek másra, csak nyavalygásra.
Régen szerettem őket. Jól érezhetően elkülönültek egymástól, más nyelvet beszéltek, máshogy éltek, erőre törekedtek. Most már tényleg olyanok, mint ahogy a Biblia leírja. Ugyanannak az egy létformának tükörképei. Egyformán selejtesek. Jobban jártak volna, ha majmok maradnak.
Újabb könyv hullik a földre, felkavarva ott a port. A gazdaság fejlődéséről szólt. Arról, hogyan tették az egyedit egyformán unalmassá. A kreativitás és egyéniség meggyilkolásáról, miközben azt hitegették az emberekkel, hogy ez majd jót tesz nekik és egyenlővé válnak. Ez soha nem fog megtörténni. Mindig lesznek gazdagok és szegények, ha pedig ideiglenesen mégis csoda történne, megmarad még az emberi természet, mi hamar véget vet neki. Éppúgy megbújik bennük a törekvés, mint bennünk. Nem érnék be annyival, ami a másiknak is van, többet akarnak. Lényegében a háborúk is erről szóltak. Többek akartak lenni a másiknál. Nekünk nincs szükségünk arra, hogy tömegeket mészároljunk le ennek megmutatására. Mi többek vagyunk, fenségesebbek, mint Isten fiai és leányai.
Ahelyett, hogy újabb könyvet vennék le a rozoga polcokról, járkálni kezdek a sorok között. Tekintetem ide-oda jár, többnyire a falat szemlélve. A régiek tudták, hogy az értékes köteteket el kell rejteni. A régebbi iratokat a föld alá dugták, ahonnan több idejük volt kimenekíteni a fontos dokumentumokat baj esetén. Egy ilyen helyet keresek. Remélem, hogy az emberiség nem fejlődött annyira vissza, hogy megfeledkezzen erről a rég bevált módszerről.




Utolsó Poszt Kedd Szept. 19, 2017 10:37 pm
Következő oldal


Apunak *-* <3

Ahogy Zach morogva és fél szemmel, de engem nézve távozott, rosszallóan pillantottam apura. Valahogy nem tetszett a tekintete, és örültem, hogy én már nem tudtam az ő gondolataiban olvasni, különben esélyes, hogy nem reagáltam volna valami fényesen.
- Igen, tudom, de a fenébe is. Az apám vagy, melyik gyerek ne állna neki keresni a nemzőit, ha tudja, hogy vannak-voltak? Elvégre kettőn áll a vásár, apukám – nem rajongtam a közhelyekért, pontosan azért, mert túlságosan is igazak voltak, és nem véletlenül lettek azok kitalálva. Ideges voltam, nem kicsit. Apa számonkérése jogos volt, és bár számítottam rá, hogy nem egy nyakba borulós találkozás lesz, ha eljön a pillanat, mégis csalódott voltam. Nem, nem Rafael személyében. Sokkal inkább saját magamban.
Itt van, teljesült az álmom, amit kaptam kijelentést, beigazult, és most tessék, milyen hálátlan kis dögként viselkedtem. Gabrielnek az irántunk való utálatán én már egyáltalán nem csodálkozom immár, most, hogy sikerült egy pillanatra szájjártatás helyett magamba néznem.
Hiszen apám megmentette az életemet azzal, hogy elrejtett a fenébe, és nem is keresett. Csúnya sors várt volna rám, ha kiderül, mi vagyok, de azért bántott a gondolat, ami felmerült bennem: talán nem bízott Istenben eléggé ahhoz, hogy megtartson? Legalább ő, ha anya nem… Szerették egymást egyáltalán?
Összezavart ez a felfedezés, hogy apám itt állt előttem, láttam, hallottam, akármi meg is érinthettem volna. Valamiért még sem jött meg hozzá a bátorságom. Nem akartam még jobban bemocskolni őt, így is bőven elég szégyenfolt az életére nézve, hogy léteztem. Már az is kisebb csoda, hogy Zachriel elfogadott az elmúlt idő alatt, amióta itt dolgoztam. Zach valóban szimpatikus volt, már azzal kiérdemelte az első piros pontját, hogy nem mészárolt le helyben. Sőt, megváltozott, amióta nem egyedül bujdosott, rejtegette magát, sorstársra talált. Őrangyal lévén pedig csak kötelességét teljesítette abban, hogy engem védelmezett, néha még önmagamtól is, és apának nem kéne tipikus lányos apukaként viselkednie legalább most az egyszer. – Ne. Csak ne, tudom, mire gondolsz, nem, nincs képességem rá, csak sokat olvastam már a lányos apukák természetéről. Eszedbe se jusson bántani. Emberből is vagyok, tudok kegyetlen lenni, de pont veled nem akarok, ne kényszeríts rá.
Higgadtan figyelmeztettem, hogy Zachért bizony harapok.
- Apa – szoknom kellett, hogy ezzel a szóval illessem az előttem álló Rafaelt. Hiszen olyan hatalmas, én mi vagyok hozzá képest? Egy gyenge kis félig ember, félig angyal teremtmény, a szárnyamat se biztos, hogy tudnám használni. Első adandó alkalommal elrejtettem, amint megjelentek, nem repültem még velük egyszer sem. Márpedig San Franciscóba Mihályhoz másképp nehéz lesz eljutni innen, New Yorkból. Csak a városból kellene valahogy biztonságban kiérnünk, lelepleződés nélkül.
- Nem hibáztathatod Gabrielt. Ebből is csak az látszik, mennyire fontos neki az Úr. Vissza kell őt hozni, rá kellene beszélnem, hogy nyugtassa meg szegényt. De előbb Mihályt kell leállítani, mert elegem van már nekem is ebből az egymás aprításából. Most viszont nem ez a legfontosabb. Van valami, amit neked is látnod kell.
Erősen az emlékre koncentráltam, amikor a templomban találkoztam Raguellel, és beszélgettünk az Úrról. Felismertem, hogy angyal, és csodálkoztam akkor, hogy jobban tudta, ki vagyok én, mint én magam. És a feltevése, miszerint Isten szólna hozzám… bevált. Erősen a kijelentésre és arra a hangra koncentráltam, ami akkor a fejembe férkőzött. Apa biztos felismeri, ha az valóban az Úr hangja volt.

Idézet :
Mély hang csendül Shopia fejében, különbözik az angyala hangjától, csak ő hallja.
- Türelem, gyermekem! Ő is téged keres. Hamarosan találkoztok.
Egy kis ideig tud a külvilágra reagálni, aztán ismét felcseng még utóljára ez a hang.
- "A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve." Kérlek add át ezt az üzenetet Mihálynak. Ha kérdezi kitől van, mondd hogy Istentől.
Ezután már hiába kérlelné többet, a hang elnémul, nem hallja többé.


Utolsó Poszt Hétf. Szept. 18, 2017 6:40 pm
Következő oldal


Elképzelhető, hogy nem csak hagyományból fogom élve megnyúzni ezt a srácot. Ahogy az is, hogy ehhez előbb egy tűzőgéppel vissza kell rá kapcsoznom a bőrét, ha még sokszor ajánlgatja, hogy olvassak valaki gondolataiban, miközben az a valaki hallja is ezt.
-Azért nem kerestelek, mert pontosan tudtam hol vagy. Hogy miért nem voltam veled...nos, ne haragudj, de...feltűnt ugye, hogy kitört az apokalipszis háborúja?
Aztán felsóhajtok, és szigorú tekintetem lassan visszavezetem az angyalfiúra. Nagyjából úgy nézek rá, mint egy újoncra, aki nemcsak nem tudta lefutni a távot időben, de a végén pofára is esett egy pocsolyába, és beterítette az őrmestert sárral.
-Fiam, eljött az a pont, amikor be kell bizonyítanod, hogy jó, és hűséges angyal vagy, aki szeretné megtartani a szárnyait, és követi a felettese utasítását. Szóval, most menj, és hozz fejenként egy forrócsokit és sütit.
Az égvilágon semmi sem utal arra, hogy viccelnék. Nem is szólalok meg addig, amíg nem engedelmeskedik, csak nézek rá úgy, mint aki át akarja döfni a tekintetével. Ha megteszi, halványan elmosolyodom, és visszafordulok Sophie felé.
-Szimpatikus srác. Ami téged illet, tudom, hogy nem igazságos ami veled történik. Nem ez volt a szándékom...de nem azért jöttem, hogy mentegetőzzem. Azt szeretném, ha megígérnéd, hogy mostantól jobban vigyázol. Gabriel szentül hiszi, hogy minden Nefilim szálka apám szemében, és amíg egyiktek is él, ő nem fog visszatérni.


Utolsó Poszt Kedd Szept. 12, 2017 10:32 pm
Következő oldal


Apucinak *-*

A mi helyzetünk nem volt könnyű. Egy nephilim és egy védencét többször is elvesztett őrangyal, akit többen is becsaptak már… tökéletesen zsák a foltját-eset, szerény véleményem szerint. Talán nem véletlenül ragaszkodtunk így egymáshoz, Zach, meg én.
Zachriel született védelmező, de néha nem ártott nekem sem figyelmeztetni őt, mielőtt még túlzásba viszi.
Zach, ha nem tudnád, hallja minden gondolatunkat, és ha ő az apám, akkor nem ajánlatos felhergelni. Remélem, azért valami fogalmad csak van arról, hogy milyenek az apák, ha a lányukat idegen férfival látják… - ez szerencsére elégnek bizonyult ahhoz, hogy némileg vissza fogja magát, és most már csak szolidan vicsorgott nemzőmre.
Valamiért hittem neki, hogy ő volt az.
- Igazából előbb gondoltam volna valami alacsonyabb rangú lányának, semmint arkangyalénak. Hogy is mondjam… túlságosan ártatlan. Nézzen csak bele a fejébe, és megérti, mire célzok.
- Hé! – duzzogtam, de igaza volt. Utáltam, amikor igaza volt, gyűlöltem, hogy gyenge vagyok, és Istennek nagyon nyakatekert humora lehetett, hogy pont egy nephilimet akart elküldeni Mihályhoz, hogy felvilágosítsam, miből is van kikövezve a Pokolra vezető út.
Bármi emlékem is volt? Bármi? Akkor az árvaház előtti emlékeim miért hiányoznak?
- Akkor ki törölte ki? Miért nem kerestél soha? Egy nyamvadt árvaházban éltem le az életemet, pedig vannak szüleim. Ajánlom, hogy alapos indokkal állj elő, ami még hihető is – halál nyugodt hangon kértem, illetve mit kértem, követeltem, hogy számoljon be az igazságról. Tényleg erőszak szüleménye vagyok, vagy ez csak valami hülye rágalom, amit a nyakába varrtak?
Arra a feltevésre, miszerint kisebb csoda, hogy Gabriel figyelmét nem keltettük fel seregestől, Zach feloldódott, jobb kedvű lett, és térdét csapkodva nevetett. – Ez jó, ez hatalmas vicc. Gabrielt biztos nem érdekelné pont Ő. Nem mintha nem végeztél volna jó munkát, de… nem harcos, ha nem vetted volna észre.
- Zach, fogd be mára, így is szépen bemutatkoztál – toltam le. – Apa… hiányoztál. Hogy kérheted azt tőlem, hogy mondjak le rólad?


Utolsó Poszt Kedd Szept. 12, 2017 1:39 pm
Következő oldal


Nem igazán hat meg az ifjú angyal agresszív fellépése, azonban nem is reagálok rá úgy, mint mással tenném. Hogy őszinte legyek, valahol megértem, sőt, együtt érzek vele. Nem lehet könnyű a helyzetében lenni, és az, hogy a kedveséért kiáll valaki olyan elé, aki egy mozdulattal elintézhetné szinte már becsülendő. Mindemellett láthatóan jó irányba tereli a lányomat, szóval nem áll szándékom rossz színben feltüntetni szegény srácot előtte. Ha Sophie vele akar lenni, hát áldásom rá.
Ugyanakkor, ha kettesben maradok a fiúval, élve megnyúzom, mert csak.
A civakodásukba most sem szólok bele, csak amikor Zach kijelenti, hogy nem lehetek én az apa, hisz csak ránk kell nézni.
-Miért, talán sok Arkangyal gyermekével találkoztál már Fiam?
A magam részéről ezzel rövidre is zárom a vitát az arkangyal genetikáról. Aztán viszont felvonom az egyik szemöldököm Sophie verbális rohamára. A végén még oldalra is döntöm a fejem. Nem ijedek meg a hangjától, sőt, az arckifejezésemből azt lehet kiolvasni, hogy inkább mintha szórakoztatna ami itt történik.
-1 éves sem voltál amikor elmentem. Bármi emléked is volt, meghagytam neked.
Tényleg arra célzott, hogy erőszakkal rontottam meg az anyját? Hát ez...legalábbis érdekes. Minden esetre mindkettőnknek jobb, ha nem megyek bele a történetbe, hogyan vesztettem el a szüzességem egy földi asszonnyal, aki rendkívül hálás volt nekem, amiért megmentettem őt.
-És egyébként eszem ágában sincs elvinni sehova. Csupán azt szeretném, ha végre felhagynál ezzel az eszement kereséssel. Kisebb csoda, hogy nem keltetted még fel Gabriel seregének a figyelmét mostanra.


Utolsó Poszt Hétf. Szept. 11, 2017 2:07 pm
Következő oldal


Apucinak *-*

Zach mogorva vonásai nem szűntek meg továbbra sem. Végig gyanakvóan méregette az arkangyalt, és igyekezett kitakarni a látóteréből. Védelmező a drága, de hát őrangyal, csak a dolgát végzi. Nem hittem volna, hogy különösebben mást is érezne irántam, nekik azt nem szabad. Igaz, hogy jó páran azóta megszegték a szabályt. Köztük a jó édes apám is.
- És honnan tudjam, hogy akarsz-e ártani neki – mutogatott rám a szabad kezével.  – Az a dolgom, hogy megvédjem, ha már hozzám csapódott. Honnan tudjam, hogy nem utálod-e azért, amilyen.
- Zach, elég lesz.
- Nem, nem elég. És nem, nem fogom elengedni. Tudod, valakinek kötelessége lenne megvédeni téged, és roppant zabos vagyok rá, amiért most meg el akarja venni. Hol a bánatban volt huszonhét évig, mit gondolsz? Nem azért, hogy szidjam Őt, de mégis, egy idióta volt, amiért Neki adott téged. Roppant kedves egy ősöd van… nem kéne megtudnod, ki ő.
- De én akarom. Zach, nem védhetsz meg örökösen mindentől. Kedves tőled, de…
- De?
- Van, amivel nekem kell szembe néznem. Szerintem Ő is így akarná, különben nem állna itt egy arkangyal az orrunk előtt.
- Legyen, de figyelmeztetlek, egy rossz mozdulat, és soha többé egy személy közelébe se engedlek. Nem veszíthetlek el, most, hogy nem vagyok egyedül ebben a városban.
- A-a, az felejtős – megmutattam a képet az angyalnak az emlékeimből, a hangról, ami kimondta, hogy mi kell mondanom és kinek, kinek a parancsára. Nem akarom egy cethal gyomrában végezni, mint Jónás próféta. Blöe, nem kicsit undorító az a kép, nem is csodálom, ha a cethal eset után Jónás inkább ment melózni, minthogy a Nagyfőnök szétcincálja az idegeit…
- H… hogy mi? – Valahogy nem bírta felfogni az agyam a válaszát. Ő lenne… ő lenne az? Annyira abszurdnak tűnt, és erre még Zach is eltátotta a száját.
- Khm, Zach, nem hinném, hogy látni szeretné a manduládat…
- Ja, igen, bocsánat… de ez… kizárt. Nannie nem lehet a maga lánya…
Pedig nagyon is úgy tűnt, ez az igazság. Azonban az eltervezettek helyett homlokegyenest máshogy reagáltam. Az emberi részem szólt belőlem, az a kislány, aki árvaházban nőtt fel, holott voltak szülei, és csak egy igazságot hallott, a másikat nem. emlékek híján nagyon kevésből tudtam elhelyezni magam a világban.
- Te szemét dög. Nem, Zach, ez apa-lánya dolog, amennyiben igazat mond. Évekig kerestelek. Ha te vetted el az emlékeim rólad, szégyelld magad. Pláne, ha erőszakból születtem – és ez egy nem kicsi célzás volt arra, hogy tudni szeretném az ő verzióját is, de villámgyorsan, amíg félig-meddig jó kedvemben vagyok. Nem, nem ítélhet szobafogságra, úgyis el kell mennem SF-be, ha jót akarok mindenkinek.


Utolsó Poszt Hétf. Szept. 11, 2017 1:22 pm
Következő oldal


Végtelen türelemmel hallgatom végig a páros civakodását. Egyszer sem szólok közbe, amíg egymás közt megvitatják, mit lenne okos dolog csinálni, és mit nem ebben a helyzetben. Mikor végre elhallgattak, és látszólag úgy határoznak, hogy nem szaladnak el, és nem is támadnak nekem - ami elmondhatatlanul megnyugtat - újra végigmérem őket. Elsőként a fiúhoz szólok.
-Ha ártani akarnék neked Zachriel, semmit sem tehetnél ellene. - jegyzem meg nem túl kedvesen, színtelen hangon. Nem kiáltok, sőt, mondhatni könyvtárhoz illő erővel beszélek, mégis az én baritonom zengi körbe a teret. Szemeim szigorúan csillognak, leginkább a fiú felé. Nem szeretem, ha valaki csak úgy kikürtöli a nevem, mint valami hírességnek, azt pedig pláne nem, ha közben a lányom kezét fogja.
Azt már nem teszem hozzá, hogy ne fáradjon a gondolatátvitellel, hisz azt is hallom. Elég kínos ez a helyzet Sophie számára így is.
-Erre az isten parancsa dologra még visszatérünk... - Mondom továbbra is szigorúan villantva a szemem Sophie felé, de aztán lehúzom a fejemről a kapucnit, és ettől mintha a vonásaim ellágyulnának egy hangyányit. Továbbra is elég katonás az arckifejezésem, de legalább békésebb.
-Én vagyok az apád.
Mély levegőt veszek, és hagyom, hogy ez a kijelentés ott lógjon a levegőben egy darabig. Közben a kezem a mellényzsebem felé mozdul, és kissé gyűrött fényképet nyújtok át a lánynak. A polaroid képen Sophie Édesanyja szerepel, még fiatal korában, nagyjából abból az időből, amikor megismertem.


Utolsó Poszt Hétf. Szept. 11, 2017 12:56 pm
Következő oldal


Apucinak *-*

- Nézd, Nannie. Tudom, hogy jó lenne, de… engem kezd egy kicsit idegesíteni az apa-komplexusod. Én itt vagyok neked, nem elég? – fordult hozzám pont, amikor lépteket hallottunk, szétrebbentünk. Nem, ez nem jó ötlet, s hiába, hogy angyal volt az is, akivel találkoztunk, nyíltan mutogatni magát nem vallott okos elmére. Rémülten húzódtam angyalom mögé, szégyellősen vállába fúrva az arcom.
- Zach, ő meg ki? Ismered? Öh… - kicsit zavartan pillantottam le összefonódott kezünkre. Zachet nem éppen barátságos hangulatban találta fajtársa, és ha még ehhez féltékenység is társul… ajjaj.
- Inkább ne szólalj meg. Olaj lenne a tűzre, Nanniem.
- Honnan kéne tudnom? Nincs rá biztosíték, és el a mancsokkal tőle. Hozzám tartozik.
- Erre semmi szükség, Zach.
- Már hogyne volna? Egek, nem tudom, ki volt az apád, de az biztos, hogy nem lehetett valami nagy harcos… téged ismerve.
- Kösz, ez igazán kedves volt – forgattam a szemem, de azért jól esett a törődése. – Ki vagy te? Miért jöttél ide? Nyilván keresel valamit, de tényleg tudnunk kell, hogy velünk vagy-e.
Zachnek igaza volt. Az angyal előtte ma ragyogó kék szemével elbűvölő, bármelyik földi halandót simán elszédíthetné.
- Á-á, kisasszony, maradsz itt mögöttem. Eszedbe se jusson…
- És ha ő az, Zach? Nem akarom elüldözni, a fenébe is. Szükségem van rá, te tudod a legjobban. Tudni akarom az igazat végre – vágta ma szavába. Nem volt szép tőlem, tényleg nem, azonnal meg is bántam, látva az arckifejezését.
- Mielőtt még komplett idiótát csinálnál belőlünk, R… Rafael. Mit nézel, ő az, igen, arkangyal. Nem, nem kérdezem meg tőle.
- Miért nem?
- Mert utána mennél akkor. De van egy fontosabb dolgod is, Isten parancsa előbbre való.
Gyűlöltem, amikor Zachrielnek igaza volt. Neki mindig igaza volt. Mihály után kellett volna mennem, San Franciscóba, elvinni az üzenetet, de egyszerűen most képtelen voltam bírni magammal. Egy arkangyal állt előttünk, ez kinézetéből is lerítt, méltóságából is, és nem akartam elszalasztani a lehetőségemet, hogy megtaláljam az apámat. Kac, kac, Istenkém, csodás a humorod, tényleg… gyakorolj kicsit még, mert nem röhögök.
- Nem fogok. Tudom, hogy AZ fontosabb – nem tettem hozzá nyíltan, de a gondolataimban közöltem vele, hogy egyébként sem szándékoztam őt egy szál magára hagyni New Yorkban.
Viszont ez akár tetszik neki, akár nem, ki kellett mondanom. Túl sokáig nyomtam el ezt a hangot.
- Mondd, nem ismered tán az apámat? Nem tudsz róla, ki lehet? – ha az életébe nem is akar vissza, nem bánom. Csak az emlékeimet kapjam vissza. Nem veheti el tőlem csak úgy, azzal korlátoz a szabad akaratomban. Hiszen félig ember vagyok.


Utolsó Poszt Hétf. Szept. 11, 2017 12:14 pm
Következő oldal


New York...a város, ahova elvileg azért jöttem, hogy szemmel tartsam az én kedves, de sajnos túlságosan hiszékeny lányomat, mielőtt megöletné magát. A lelkem mélyén egy kis hang szüntelenül próbál jobb belátásra bírni, vagy legalább arra, hogy ismerjem be ha másnak nem, csak magamnak, hogy látogatásom valódi oka épp a zárdában van, Sophie ugyanis egy felnőtt nő, aki tökéletesen tud vigyázni magára. Bár tényleg ez volna a helyzet.
Amikor elkezdett abban a könyvtárban dolgozni, amit többek közt egy földre szállt angyal is munkahelyének választott nem kicsit voltam ideges, de idővel be kellett látnom, hogy ha bántani akarná őt égi kollégám, már régesrég megtette volna. Szomorú vagy sem, zsarolni engem nincs sok értelme. A politikai befolyásom elhanyagolható, ráadásul vagyok olyan bolond, hogy neki támadjak annak, aki ezzel próbálkozna, szóval az egyetlen indok amiért valaki ártani akarhatna nefilim lányomnak az, ha utálja a nefilimeket.
Asztrális alakomban figyelem őket, és hallgatom a beszélgetésüket, miközben a valódi testem a könyvtár tetején üldögél, egy eldugott helyen. A szívem szorul össze őt hallva, és bár jó okom volt mindenre amit tettem, kicsit mégis bűntudatom van, amiért elhagytam őt, és amiért még most is hagyom a sötétben tapogatózni. Talán a tegnap esti csalódás, talán a valamivel korábbi halál közeli élmény, és kis családom egyik felének viszont látása miatt, nem tudom, de úgy döntök, ideje véget vetni ennek.
Hangosan nyikorogva tárul fel a tetőtérre vezető ajtó, ahova elvileg csak a karbantartónak van kulcs,a és ő sem szokott oda feljárni. Megfontolt léptekkel haladok Sophie pultja felé, s ezúttal nem fáradok semmilyen álcával. Az angyaloktól megszokott harci ruházatot viselem, arcom azonban eltakarja a ragyogó fehér kapucni. Leányom asztalának másik oldalán állok meg, és szép lassan emelem rá tekintetem. Ragyogó kék szemeim szinte világítanak rá a kapucni árnyékában.
-A barátodnak igaza van. Sokkal diszkrétebbnek kéne lenned.
Semmi szia, vagy hasonló, csak így. Mentségemre legyen mondva, úgy éreztem nem árt kicsit a fiú pártját fogni, ugyanis angyaltőreim látványa egyértelműen felzaklatja Sophie pártfogóját. Eléggé ahhoz, hogy egyik kezével a lányom kezét keresse, másikkal pedig a saját fegyverét, ám mielőtt hülyeséget csinálhatna rászólok.
-Ne. Nem akarlak bántani, és őt sem.


Utolsó Poszt Hétf. Aug. 21, 2017 10:05 pm
Következő oldal


Apucinak
~New York egyik könyvtárában~

Szokatlanul hűvös délutáni nap volt ez, amikor beértem a könyvtárba, közben angyalom morcos képpel meredt rám, lábával, csípőre tett kézzel állt előttem, lábával idegesen dobolt a padlózaton.
- Meg vagy húzatva, Nannie?! – fakadt ki rám, amin úgy érezte, kellő figyelmet kap tőlem.
- Én? Miért? – újabban Nannie-nak becézett, amihez még mindig nehezen szoktam hozzá. Kedveltem, meg minden, de a becézési jogot szerettem volna apunak meghagyni, már ha egyáltalán van rá esély, hogy még az életem során megtalálom. Ez csakis Isten akaratán múlik.
- Az meg rajtam, hogy életben maradsz-e, ostoba fruska.
- De most miért veszekszel velem már megint? És miért turkálsz a fejemben?
- Templomba mész… teljesen elmentek neked otthonról?! – És leesett, hogy mi baja volt velem. – Túl nyílt vagy. Lehetnél zárkózottabb is, mondtam már, hogy hiába félig fajtársaid vagyunk, attól még veszélyesek a többiek.
- De akármelyikük lehetne az apukám…
- Á, szóval ez az indítékod. Istenem, segíts meg! – sóhajtott. – Alig várom, hogy megtaláljuk, hidd el, én is.
- Ne haragudj – pislogtam rá ártatlan szemekkel, hátha meghatom vele. Ezúttal nem értem cél, ez van. Rossz napja lehetett.
- Figyelj, babám, most már csak pár arkangyalnyi lehetőségünk maradt, de mégsem állíthatok oda mindhez megkérdezni, hogy nincs-e ilyen nevű lánya. Ki lenne olyan eszement bevallani ezt manapság? – gondterhelten rogytunk le a székünkre, a gép elé, és még jó, hogy nem sokan lézengtek ilyen időben. Kevesebb esélye volt annak így, hogy pont kifogjon minket ez vadász.
New York nem a legbiztonságosabb hely egy félvérnek és egy telivér harcos angyalnak.
Bár az angyalom műszakja lejárt, azért velem maradt, tuti ami tuti alapon, ha gáz lenne, ne legyek egyedül, védtelenül.
- Biztos nincs több emléked?
- Nincs. Kicsi voltam, amikor megszöktem. Féltem a nagypapámtól, több nem maradt.
- Mikor vesztetted el az emlékeid?
- Jó kérdés… akárki törölte ki őket, egy jó nagy szemét volt.
- Kicsit talán moderáld magad, mutasd meg az angyalibb oldalad is – fintorgott rám. Nem igazán szerette, ha a manapság használatos, „modern” nyelvezet rám ragadt.
- Jó-jó, meg ne egyél.
- Ne nevezd szemétnek, örülj neki, hogy megkímélt egy csomó rossztól.
- Igazad van. Csak tudod, azon gondolkodom, hogy… hátha…
- Hátha az apád volt? Ki tudja. Nem voltam ott, nem tartottam gyertyát. Pálcát sem fogok törni fölöttetek, Nannie, ha már itt vagy, itt vagy. Törődj bele, jobban járnátok mindketten – bölcs tanács, de ismerhetne már annyira, hogy makacs is voltam annyira, hogy ne hallgassak rá.


Utolsó Poszt Hétf. Aug. 21, 2017 10:01 pm
Következő oldal


...


Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek




friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Ophilia
Today at 10:16 am
☽ Pincerendszer




friss írások
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 31 felhasználó van itt :: 15 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
8/6
Leviatánok
8/5
Angyal
2
Démon
10
Bukott Angyal
1
Ember
7
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
8
Nephilim
5