☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Nasargiel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Reagok :
17
☩ Keresett személy :

Szomb. Okt. 14, 2017 1:53 pm írtam neked utoljára


• Sheina - Nasargiel •

Nem mindig onnan érkezik a segítség, ahonnan várjuk. [ ►Lejátszás ]

Minél többet beszélek, annál jobban lejön a dologból, hogy még életében nem találkozott nyíltan démonokkal és angyalokkal... Pedig már 25 éve mind itt élünk! Milyen elzárkózott barlangban élnek ezek? Magyarázatomat folyamatosan megkérdőjelezi, dúl-fúl, mint egy makrancos hölgy, és egy szavamat nem hiszi el. Amikor leszúrom a démont, látom a gondolatot a fejében, hogy legszívesebben felpofozna, megverne, ám túl gyenge még hozzá. Nem mintha sokra menne vele. Egy ehhez hasonló erővel találkozna. Persze az általa választott nyárs elfogyasztása után a démon nyöszörögve ébredezni kezd, Sheina pedig döbbent fejjel néz hátra. Az ördög lassan felül és a szúrás által légcsövébe került vért felköhögve köpi azt a földre.
- Rohadnál meg, te dögkeselyű! - sziszegi az orra alatt, megcsörgetve a láncait. A nő azonban jobban lefoglal, látom arcán a kérdőjeleket és kérdez.
- Mondtam, hogy léteznek démonok.... És mi, angyalok is létezünk. Viszonylag halhatatlan, emberi eszközökkel meg nem ölhető. Kipróbálod? - nyújtom felé azt a tőrt, amellyel először leszúrtam a lényt. - Így elégtételt vehetsz. Többször is. Ahányszor akarod. - mondom nyugodtan, addig tartva felé a tőrt, amíg el nem veszi, vagy el nem tolja. Nem kellene ilyenekre buzdítanom, mint a bosszú és a harag. De most egy démonról van szó, nem egy másik emberről. - Ha a saját szemeddel és kezeddel tapasztalod a dolgot, sokat segít. - gondolkodom azon, hogy megjelenítsem a szárnyaimat, de még várok. Majd ha felötlik benne a kérdés, hogy én mi vagyok. Majd ezután biztos az is eszébe jut majd, hogy társai között kik és mik bujkálhatnak még. Ha végre hinni kezd, sok kérdésnek nézünk elébe.


credit && Bocsi, hogy eddig tartott! Megjelent Amara, nahát! Very Happy



Vendég
WHISPERING AMEN



Hétf. Szept. 11, 2017 8:19 pm írtam neked utoljára


Nasargiel & "Me"


Nincs túl jó kedvem. De most őszintén, ki örülne annak, ha félkézzel legyőznék. Hát én biztos nem! Tiszta szégyen ez az egész és már azt is megkérdőjelezem, hogy tényleg jó ötlet-e, hogy én vezessem az Északi klán katonáit. Persze nem gondolom magam legyőzhetetlennek, hisz csak egy ember vagyok, de még csak egy karcolást sem okoztam a támadómon, ő meg majdnem végzett velem... ilyen tán gyermekkoromban sem esett meg velem, mert míg a kardforgatáshoz kicsi voltam, foggal-körömmel okoztam sérülést az ellenfeleimnek.
Most meg itt ülök a barlang dohos sötétjébe és "nyalogatom" a sebeim. Próbálok visszanyerni valamelyest az önbecsülésemből és arra jutok ehhez a leggyorsabban az vezet, ha bosszút állhatok pl. azon a túszon akit a nagydarab fickó elcipelt idáig.
Már épp összeszedtem magam annyira, hogy egy kővel agyon zúzzam a fejét, mikor a pasas visszatér, tűzet rak, majd kedélyesen megnyúz egy nyulat és letelepszik mellém.
- Nasargiel.- ismétlem meg, miközben olyan fejet vágok, hogy "he?"
Dacosan, akár egy kisgyerek eltolom a felém kínált nyársat és inkább elveszek egy másikat, és közben "nehogy már te mond meg, hogy mit egyek" fejet vágok. Egy icipicit sérti az önérzetemet, hogy ez a fickó cipelt a hátán, miközben én ájultan hevertem akár egy elkényeztetett úri kisasszony.
- Miket hordasz itt össze?- ráncolom össze a szemöldököm és összefonom a a karomat a mellkasom előtt.
- Angyalok, démonok?- felhorkanok. Valójában nevetni próbáltam, de a torkom még nem  engedelmeskedett. Aztán a koponyáját stírölöm, mert tuti hogy párszor jól kupán csapkodhatták. Szegény ember...- ingatom lemondóan a fejem. Ő fel sem veszi, tovább folytatja:
- "Kezdetnek: tudtad, hogy a démonok és angyalok átlagos pengétől nem halnak meg véglegesen?"
- Aki vérzik, meghal.- morgom. Nem akarom elhinni, hogy ilyen gyermeteg mesével áll elő.
- "Viszont rohadtul fáj." - erre felvonom a szemöldököm és "na ne mond" képet vágok. Ő látszólag nem veszi fel a hitetlenkedésem, egyszerűen feláll és szíven szúrja a túszt.
- Mi a?!- lepődöm meg. Persze nem azon, hogy gyilkol, hanem hogy az előbb még azt ecsetelte, hogy csak azért él még a "démon", mert ki akarja faggatni.- Ez meg mégis mi volt?- förmedek rá Nasargielre.- Én akartam kinyírni ezt a férget!- vágom hozzá a nyársam, majd durcás képpel elfordulok. Egy kissé gyerekesen viselkedem, de mivel még nem vagyok túl fitt, sajnos nincs erőm ahhoz, hogy jól pofán vágjam amiért megfosztott az elégtételemtől. A lassan cammogó időt egy újabb nyárs elmarcangolásával ütöttem el. Fogalmam sincs meddig dúltam-fúltam magamban, de egyszer csak nyögésre lettem figyelmes. Megfordultam és csaknem szó szerint leesett az állam, mert a szíven szúrt fickó mocorogni kezdett.
- Najó... de most komolyan... hogy lehet ez?- bökök a nyársammal az imént még halott, de most éledező pasas felé.



***
Ui: Bocsi a dulifuliságért, de ez a kihívást kaptam. Razz

Nasargiel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Reagok :
17
☩ Keresett személy :

Pént. Szept. 01, 2017 6:39 am írtam neked utoljára


• Sheina - Nasargiel •

Nem mindig onnan érkezik a segítség, ahonnan várjuk. [ ►Lejátszás ]

Felébred, de nem beszél. Nem azért, mert nem akar, a torkát fájlalja. Nem.gond. Megköszönöm neki a segítséget, de meg is dorgálom mellette. Hiszen mi van, ha Gabriel angyala lennék? Nem élte volna túl,még ha a démonokat meg is ölöm. Gabriel csatlósai nem hagynak egy embert se élve, ha nem muszáj. Ám gondolatait hallva, hogy szerinte nincsenek se angyalok, se démonok, sóhajtok. Tehát a népe ennyire kiszakadt a többi ember közül, hogy már a nyilvánvalót sem tapasztalták. Még szédül, ezért nem indulok egyből tovább, de amint látom, hogy megáll a lábán, felkapom a láncokat és magam mögött húzva a mocskot folytatom utam a nővel a barlanghoz. Utunk alatt az jár a fejemben, hogyan avassam be a nőt úgy, hogy nem próbál egyből elszaladni. Vagy megölni. A nagyobb, sziklás domboldalban fekvő lyukhoz érve levágom foglyomat a földre. Nyög egyet, ébredezik. Amíg nincs magánál teljesen, gyorsan összedobok egy tábortüzet, közelebb a fáradtan lerogyó nő mellé. Jó magam nem vagyok éhes, de ő emberből van, úgy hogy lehet ez rá nem igaz. A biztonság kedvéért egy nyulat is ütök, hamarosan a tűz felett sistereg, amely mellett ülünk. Gondolataim a menny felé kalandozik, mikor megszólal a "társam". - Nasargiel a nevem. - Felelem első kérdésére. - Ez a nyomorult pedig csak két okból él. Az első, hogy információt nyerjek tőle. A második az, hogy bizonyítsak neked, miszerint angyalok és démonok léteznek. Lenne könnyebb módja is, de nem vagyok az agyturkászság nagy kedvelője. - mondom teljesen nyugodtan, miközben magasról teszek arra, hogy foglyom már ébren van és gyilkos tekintettel néz minket. Mintha csak ezzel is tudna ölni, vagy legalábbis szeretne. Egyelőre nem mocorog, úgy is előnyben vagyunk. Ráadásul ugyan az a megbűvölt lánc tartja fogva, amely nem rég engem. Szóval a mágikus trükkök sem működnek a kis pajtásnak. - Kezdetnek: tudtad, hogy a démonok és angyalok átlagos pengétől nem halnak meg véglegesen? Viszont rohadtul fáj. - mondom, miközben átlagosnak mondható tőrömmel a démon fölé lépek egy határozott mozdulattal a szívébe mártom a pengét. Csavarok is egyet rajta, látom az áldozatom arcán, hogy szemei kikerekednek, majd eltűnik belőlük a fény...egy időre. Egy óra és úgy ébred fel, mintha csak rémálom lett volna.


credit && ---



Vendég
WHISPERING AMEN



Szomb. Aug. 26, 2017 7:42 pm írtam neked utoljára


Nasargiel & "Me"

Hömpölygő köd telepedett rám és úgy rántotta le a mélybe a tudatom, akár egy sebesen örvénylő folyó szippantja magába az óvatlan halászt. Bár úgy éreztem mintha zuhannék, mégsem tudom eldönteni, hogy így van-e vagy csak lebegek, mert egyáltalán nem érzékelek semmit, de tényleg semmit. Nem volt se fény, se sötétség; sem idő, sem tér; sem hangok, sem illatok... egyszerűen semmi.
Csak voltam, miközben a gondolataim össze-vissza cikáztak, főképp a kiútra próbáltam fókuszálni, de egyszerűen nem bírtam összpontosítani.
Tán meghaltam...- futott át az agyamon és most a testem épp elporlad, miközben a lelkem az új hordozójára vár, hogy újjá-születhessek. Bosszantó, hogy itt kellett időznöm, de nem tehettem semmit.
Már épp kezdtem belesüppedni a feledés mocsarába, mikor a távolban egy picike fényfolt jelent meg, majd lassan felém kúszott és mikor oda ért hozzám körbetáncolt, majd hozzábújt a mellkasomhoz és...


- Mmm...- nyögök fel. A szemhéjam oly nehéz akár az ólom és még mindig lebegek, azaz mégsem mert érzem a testem, a testem melynek minden porcikája sajog. A testem önálló életet él, azaz nem én mozgatom hanem egy külső erő. Kissé kábának érzem magam és alig bírom kinyitni a szemem, picit ingatag vagyok, mikor a lábam földet ér, még jó hogy neki tudok dönteni a hátam egy fának. Miközben próbálok nem összecsuklani, egy férfi hang szólt hozzám:
- "Csak hogy felébredtél."- kezdte. Próbáltam volna válaszolni, szóra is nyitottam az ajkam, de a torkom éget és kapart, még mindig ott éreztem a barlangbéli támadóm vasmarkát.- "A barlangban veszélyes lett volna maradni, szóval elhoztalak. Fogalmam sem volt, hogy mely irányba vigyelek, hova tartozol, szóval San Francisco felé indultam."- folytatta, mire én kissé elfintorodtam, mivel nem vagyok városi, de ezt a fickó nem tudhatja.- "A környéken szintén van egy barlang, bár azt remélem már nem fogják démonok lakni."- az utolsó pár szavára felkaptam a fejem. Miről beszél?- néztem rá értetlenül. Valószínű őt is jól fejbe verhették.- gondoltam. Bár tény, hogy engem nem könnyű helyben hagyni, de démonok... jó hogy nem egyből azzal jön, hogy léteznek angyalok is. Sokszor hallom a városban a hitbuzgó emberek imáit, de én két lábbal a földön élek és tipikus az a személy vagyok, aki "hiszi, ha látja".
- "Köszönöm, hogy segítettél..."- szólalt meg ismét a fickó, mire én csak egy aprót biccenteni tudtam. Aztán folytatta:- "Habár felelőtlenség volt úgy, ahogy csináltad."
Kedves- forgatom a szemem.- Nélkülem már rég odaveszett volna és ez a kioktatás a hála.- zsörtölődöm magamban, de aztán rájövök, hogy lényegében kvittek vagyunk, szóval megenyhülök kissé. A pasas közben babrált valamivel, de csak most veszem ki, hogy egy megkötözött fickót kezdett el vonszolni maga után. Ugyan nem vagyok épp csúcsformában, de azért elkezdem követni őket. Fától fáig botladozva, de lassan haladtok, miközben a pasas oly könnyedén lépdel a túszával. A percek óráknak tűnnek, de végül nagy sokára elérünk a barlanghoz. Ott én a kimerültségtől egyből lehuppanok, míg a fickó praktikusabbá teszi a helyet.
Nemsokára kis tábortűz ropog, amin felett nyárson hús sül. Egy jó ideig csendben üldögélünk, melyet végül én török meg:
- Sheina.- hangom reked és erőtlen és még mindig fáj ahogy nyelek, de erőt veszek magamon, mert van egynéhány kérdésem.
- És... te... ki vagy?- mérem végig a "hegyomlásnyi" pasit. Az öltözéke nem épp városi, inkább vadásznak vagy szakadárnak tippelem. Jó lenne tudni, hogy kivel hozott össze a sors, mert ha egy ellenséges hordához tartozik -amint összeszedem magam- meg kell hogy öljem. Oh, de akiről százszázalékig tudom, hogy ellenség, az a megkötözött túsz. Nem tudom, hogy a fickó miért nem ölte meg, de annál jobb, majd megölöm én!
- Ő... miért él még?- biccentek a túsz felé.

Nasargiel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Reagok :
17
☩ Keresett személy :

Vas. Aug. 20, 2017 11:17 pm írtam neked utoljára


• Sheina - Nasargiel •

Nem mindig onnan érkezik a segítség, ahonnan várjuk. [ ►Lejátszás ]

Lánc csörrenésére figyeltem fel. Ahogy felemeltem a fejemet, már láttam is, ahogy a homályban egy alak kúszott felém. Homlokomat kezdtem ráncolni, mert az alak egy nő volt. Ember, ha jól látom, legalább is kétlem, hogy itt más démonnak rejtőzködnie kellene, vagy kiakarna szabadítani, ahogy már előre jelzi is nekem.
- Ki vagy te? - kérdezem halkan, miközben figyelem, milyen fürgeséggel, és ügyességgel nyitja ki az első bilincset. A lánc hangosan csörrenve puffan a kövön, de én érzem, hogy a démoni béklyó mágiája gyengült. Már épp kezdené a másik bilincset is kinyitni egy "mindjárt"-al, mikor felbukkan az egyik támadóm és elkapva a nőt a falnak vágja. Láncomat megfeszítve kapok a démon után, de épp hogy nem érem el, mert az segítőm után lép, s elkapva a torkát felemeli a földről. Idegesen rántom meg ismét a láncot, már teljes erőmből húzom, s habár ropognak a kövek, még mindig nem engednek. Szinte látom, hogy lassan a lelket is kiszorítja a lányból, mikor az végül felém hajította a kardot. Ahogy lehetett utána kaptam, mert eközben a démon másik három társa is belépett a csarnokba, köztük az is, kinek a porhüvelye ripityára tört alattam. Regenerálódott, tehát... Ezek szerint órák teltek el. Amint a markolatra kúsznak ujjaim, erősen megmarkolom, s a bilincset egy határozott mozdulattal feszítem, töröm le a csuklómról. A démon eddigre már elengedte az eszméletlen nőt: bennem nagyobb veszélyt lát, és nem véletlenül. - Visszavágó, rohadékok! - morogtam, szinte kivillantva rájuk fogaimat. Ezután majdhogynem egyszerre mozdulva rontok rájuk, s ők rám, mind csata kiáltással.

Nagyjából fél órája gyalogolok az erdőben. A lány a vállamon lóg, az utolsó démon szintén eszméletlenül, bár őt megkötözve húzom magam után a földön, a porhüvelybe egy pecsét zárja az ördögöt. Igazából örültem, hogy démonok támadtak rám. Inkább, mint angyalok... ellenük nem szeretek harcolni. Csak akkor állok meg, mikor a vállamon fekvő nőből ébredezését jelző hangokat hallok. Ekkor ledobom a démont, egy határozott gyomron rúgással gördítem a közeli fa töve mellé, hogy másik, szabaddá vált kezemmel levehessem a nőt a vállamról. - Csak hogy felébredtél. A barlangban veszélyes lett volna maradni, szóval elhoztalak. Fogalmam sem volt, hogy mely irányba vigyelek, hova tartozol, szóval San Francisco felé indultam. A környéken szintén van egy barlang, bár azt remélem már nem fogják démonok lakni. - mondom lábaira téve, rápillantva. Ha látom, hogy megáll a saját talpán, vállait is elengedem. - Köszönöm, hogy segítettél... Habár felelőtlenség volt úgy, ahogy csináltad. - jegyzem meg, miközben újra oda lépek a démonhoz, hogy bokájánál megfogva a kötelet felemeljem.


credit && ---



Vendég
WHISPERING AMEN



Vas. Aug. 20, 2017 7:26 pm írtam neked utoljára


Nasargiel & "Me"

Oly rég volt már, hogy egy nyugodt estét eltölthettem a barátnőm társaságában, így gondoltam egyet és átsétáltam a sátrába. Beköszöntem, de a Vezető sátra üresen tátongott. Mivel tudomásom szerint ma nem volt tanácskozás, így úgy döntöttem, megvárom odabent Deedrát, hogy végre beszélgethessünk mindenféle csajos dolgokról és ne mindig csak a tanácsteremben fussunk össze.
Lehuppantam az asztal mellé és öntöttem egy pohár frissítőt -ami oda volt készítve a Vezető asztalára-, majd kortyolgatás közben a térképeket nézegettem és...

...sajgó fejjel ébredek. A végtagjaim teljesen elgémberedtek és ahogy kinyitom a szemem korom sötétség ölel körbe. Fogalmam sincs, hogy mi történhetett, de az biztos, hogy már nem Deedra sátrában vagyok. Ösztöneim azt súgják, hogy ne mozduljak, amíg nem tudok meg többet a környezetemről. Hideg és nyirkos kövön fekszem, és csak egy felől érzek egy kis légáramlatot, úgyhogy arra tippelek hogy egy barlangban lehetek. Fülelek. Két hangot hallok -persze ettől lehetnek még többen is-, de nehezen veszem ki, hogy miről beszélnek.
- Nagy... részünk... elégedett lesz...
- Az az... él még?
- Asszem'....- itt hallottam egy puffanást, mint mikor valaki belerúg egy kukoricával tömött zsákba. Egy halk nyögés és lánc csörgés. Lánc. Basszus most esik le, hogy mi ez a jéghideg szorítás a bal bokámon, engem is láncra vertek. Óvatosan megmozdítom a kezem, de mikor senki nem üvölt rám, hogy ne mozduljak, megpróbálom kitapogatni a késeimet, de hűlt helyük van. Lefegyvereztek. Viszont azért annyira mégsem voltak alaposak, mert a fonataim közt mindig megbújik egy hajtű, ami tökéletesen alkalmas egy lánc zárjának kinyitására.
Még hosszú percekig várok és meresztgetem a szemeimet hátha hozzászokom a sötétséghez, mégsem tisztul a kép. Összezavarodom. Nincs bekötve a szemem és az lehetetlen, hogy a nap vagy a hold fénye ne világítson be, hisz érzem ahogy a kósza szelő besiklik és megcirógatja az arcom, de akkor hogy-hogy nem látok? Sőt, tűz roppanását hallom, látnom kéne, még ha csak árnyékokat is. Egy pillanatra elfog a félelem, hogy tán megvakultam, de aztán inkább arra összpontosítom, hogy levegyem a béklyóm.
Elkezdek a bilincsemmel babrálni -nem vagyok a mestere a záraknak-, és még azzal ügyködöm megcsörren a "kukoricazsák" lánca is.
- "Ezt a napot inkább nem fogom felhozni soha, senkinek."- dörmögte egy mély férfi hang, nekem ekkor pattant le a láncom és mintha csak ez lett volna a jel, hirtelen kitisztult a látásom is. Mi a... - dörzsölöm meg a szemem, majd gyorsan felmérem a terepet. A leláncolt alakon kívül senkit sem látok a barlang belsejében, de tisztában vagyok vele, hogy nem lehetnek messze az el rablóim. Mérlegelem a helyzetet: Egyedül rontsak ki a barlangból vagy használjam fel a kukoricászsákot és lepjük meg a fogva tartóinkat...- az ésszerűbb választás mellett döntök.
- Pszt...- kúszom oda a leláncolt alak mellé.- Kiszabadítalak.- nem várok semmi választ, azonnal nekilátok és mivel már benne van az ujjaimban gyorsabban is sikerül kioldanom a zárat.
- Mindjárt...- állok neki a másik bilincsnek, a nagy koncentrálásban még a nyelvem is kidugom és ekkor, egy hatalmas ütés vagy rúgás éri a testem. Akár egy rongybaba úgy csapódom neki a közeli falnak. A becsapódás erejétől még a lélegzetem is kihagy és csillagokat látok, de nem olyan fából faragtak, hogy csak úgy megadjam magam. Megpróbálok feltápászkodni és miközben kezemmel biztos pontot keresek valami fémet érintenek meg az ujjaim. Odapillantok. Egy kard hever mellettem -ami mintha fénylene, de az is lehet hogy csak az én szemem káprázik-, megmarkolom. Ekkor a semmiből ott terem egy férfi és a nyakamat megmarkolva felránt a magasba.
Még sosem tapasztaltam ekkora erőt, pedig volt már szerencsém pár jól megtermett harcoshoz. Próbáltam szabadulni, de minden egyes rezdülésemnél a marka egyre szorosabban fonódott a torkom köré. Mélyen a támadóm szemébe néztem, hogy az elmémbe véssem az arcát, mert hittem benne ha újjászületek visszatérhetek bosszút állni, de a tekintetében nem volt semmi, semmi emberi.
- Feleslegesen ficánkolsz.- mondta gúnyos hangon.- Már azt is tudom, hogy kinek adom a porhüvelyedet.- vigyorgott. A kard - suhant át az agyamon, de már alig kaptam levegőt, tudtam hogy már csak egy utolsó, gyenge rezdülésre maradt erőm.
- Hé...- hagyta el egy alig halható kis hang az ajkam és mielőtt teljesen elhagyott volna az erőm, a félig kibilincselt "kukoricászsák" rabtársam felé hajítottam a kardot, remélvén, hogy ezzel adok neki egy esélyt a szabadulásra és talán még meg is bosszul engem, aztán elfogyott a levegőm és elsötétült a világ...

Nasargiel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos angyal
☩ Reagok :
17
☩ Keresett személy :

Szer. Aug. 16, 2017 8:28 pm írtam neked utoljára


• Sheina - Nasargiel •

Nem mindig onnan érkezik a segítség, ahonnan várjuk. [ ►Lejátszás ]

A levegőt szelve figyelem a távolt. Miután beszéltem Ramiéllel, messzire utaztam, hogy találkozzak csoportom megmaradt tagjaival. Találkoztam az irattárosunkkal, Ophiliaval is, s még néhány angyallal. Szerveződünk a rajtaütéshez. Gondolataim közt több terv is felötlik, cikáznak. Szemeim előtt szinte el is tűnik a látóhatár, ahogy elmerengve repülök magasan a fák felett. Általában oda figyelek a környezetemre, de most valahogy még se. Túl sok dolog történt és történik a világban. Hiba, nagy hiba. A fájdalomra eszmélek fel, amely nagyra terjeszkedő szárnyamba hasít bele, a balba. Hallom a lánc csörrenését, amely a nyílszerű lövedékre van erősítve. Egy pillanat múlva megfeszül, lefelé, és hátra ránt a levegőben. Hamar zuhanni kezdek, de ezalatt sem vagyok rest cselekedni. Próbálom koordinálni az esést, de a lánc akadályoz benne. Előveszem angyalpengém, s már érek is fák közé. Az ágak hangosan recsegnek, a levelek surrognak, ahogy zuhanok. Egy-két vastagabb ágról lepattanva, nyögve esek a földre, mellém és hátamon landolnak az általam letört gallyak. Csak pár pillanatig fekszek, aztán már kelek is fel... kelnék. Azonban a lánc ismét rándul, s húz hátra. Idegesen tántorodom meg, de megtartom az egyensúlyom. Bal szárnyamat előre rántom egy lépéssel, hogy támadom elfeküdhessen. Amint lazul a csengő fém, már fordulok is meg, és kapom el kezemmel azt, hogy újat ránthassak rajta, s a növények rejtekéből kihúzhassam a démont. Nem egy, de rögtön kettő is lóg a láncon, de őket egyből követi még három, átugorva a bokrokat és társaikat. Újabb rántás a láncon, az első támadóm elesik. A második támadását hárítom oldalra, hogy fogadni tudjam a következőt. Szárnyamat próbálom visszahúzni hátamba, hogy könnyebben harcolhassak, de a benne lobogó nyíl és lánc nem engedi ezt megtenni. Próbálom magamból kirázni, de nehéz erre is figyelni, miközben öten próbálnak pengét mélyeszteni belém. Végül egynek a torkát sikerül átvágnom, de egy másik a hátamra ugrik. Ugrok, csapva egyet szárnyammal megnövelem annak magasságát és fordulva a levegőben a démonnal a földre érkezem: ő alám. Hallom, ahogy porhüvelyének a csontjai recsegnek. Már támadnak is felettem hárman. Egyet elrúgok, egyet kivédek, de a harmadik már meg se közelít: mágiát használ. A föld megremeg, s szinte koporsóként csukódik rám. Érzem, ahogy egyre csak szorít, megropogtatja ízületeim, csontjaim. Addig nyom, míg el nem vesztem az eszméletem.

Egy barlangban ébredek. Kezeim kikötve, itt-ott tűz ropog. Fáj az oldalam, az arcom. Nem csak a föld nyomásától, valószínűleg eszméletem elvesztése, és a kiásásom után még belém is rúghattak. Nem csodálkoznék. A mellvértemet levették rólam, angyalpengém sehol. Nem öltek meg, tehát kellek nekik. Valószínűleg információ miatt, de olyat nem fognak kapni tőlem. Hátra pillantok vállam felett. A láncot eltávolították szárnyamból, így most már visszahúzom azokat a hátamba. Ezután megrántom a láncaimat, de azok már a csillogásuk alapján is meg vannak bűvölve. Nem hallok senkit... Talán lezárták összes képességem vele. Mély levegőt veszek és ismét leeresztem a fejem. Ramiél most biztosan fogná a fejét, ha látná, hogy egy csapat tökkelütött démonnak sikerült elkapnia...
- Ezt a napot inkább nem fogom felhozni soha, senkinek. - dörmögöm az orrom alatt, miközben várok, hogy fogva tartóim megjelenjenek. Talán visszamentek arra a helyre, ahol voltak? Vagy odakint kártyáznak? Bár szerintem nincsenek itt. Nem hallok se lépteket, se beszédet. Még.


credit && ---



Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Barlang
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: