⊂ War is peace. Freedom is slavery.⊃
Black as the devil, hot as hell, pure as an angel, sweet as love.

 
Elhagyatott étterem
The devil's voice is sweet to hear.

Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Vas. Szept. 24, 2017 4:58 pm
Következő oldal


A papírmunka szörnyen unalmas...márpedig egy hozzám hasonló démonnak, akinek egy egész országrész felett kell uralkodnia...sajnos sok papírmunkája van. De ,ég szerencse, hogy van egy megbízható, és hűséges titkárnőm Daji, akire rábízhatom nyugodt szívvel a papírmunka jelentős részét. Bár sejtem, hogy néha a pokolba kíván - főleg mert többnyire ott úgyse talál meg - de tudom, hogy a kis démonszíve mélyén azért szeret. Elvégre én nem lennék, semmije sem lenne, és akkor ő sem lenne...senki és semmi. Nem mintha sokat panaszkodna, hisz nagyon nincs is miért. Amíg hűségesen szolgál, és teszi a dolgát addig viszonylag szabad kezet kap szinte mindenben én pedig nyugodtan szentelhetem az életemet a kutatásaimnak, és az újabb ismeretek megszerzésének amire az egész démoni életemet feltettem szinte a kezdetektől fogva. Hiszen a dolgok nem találják fel magukat csak úgy a semmiből...
A másik kedvenc időtöltésem pedig az volt, hogy az emberek világában jártam-keltem. Sok kis társamtól eltekintve én kifejezetten kedvelem az embereket. Persze mohók, gyarlók, esendők, és néha azért a helyükre kell őket rakni, hogy tudják merre hány méter, de ugyanakkor...végtelenül érdekesek, és mindig lehet valami újat tanulni róluk vagy éppenséggel tőlük. A démonok többsége leakadt a pitiáner szerződéskötéseknél meg a porhüvelyek használatnál, ami igen sajnálatos - persze én könnyen ugrálok, mert sose volt szükségem ilyesmire - mert elsiklanak az igazán élvezetes részletek felett. Számolatlan emberöltőt töltöttem el a földön a halandók között, és eközben láttam békét s háborút, virágzást s hanyatlást, örömet s bánatot egyaránt. Amikor még csak egy üres kagylóhéj voltam szinte...az emberek világa töltött fel érzelmekkel, és a tudással, amire szükségem volt, és amire még mindig áhítozom. Mindent egybevetve a Föld egy sokkal érdekesebb birodalom, mint a Pokol, és itt mindig megtaláltam a számításomat s szórakozásomat. Aztán hála azoknak a túlméretezett beszélő csirkéknek minden elpusztult szinte. Manapság az emberi világ már alig izgalmasabb egy megbeszélésénél a pokolba, és a legfőbb szórakozásom öreg lecsúszott alkeszek játékok során való kifosztása lett. Néha már szinte sajnálom őket, de magamat meg még jobban, amiért ilyen mélyre süllyedtem. Persze visszamehetnék a Pokolba, és csinálhatnám rendesen a dolgomat...de az már tényleg a dolgok legalja lenne nemde? Ráadásul szegény Daji mihez kezdene a hirtelen jött rengeteg szabadidejével? Még a végén rákapna valami káros szenvedélyre vagy rossz társaságba keveredne.
Mivel a szokásoknak nagy a hatalmuk, így még most is sokszor ellátogatok az emberek világába, hisz ha nagy nehezen is, de még mindig találni szórakozást a halandó eme immár kietlen birodalmában Meg aztán igyekszem optimista lenni, és bízom benne, hogy lesz ez még jobb is. Ki tudja talán egyszer még eljön az idő, amikor az emberek világa ismét élettel lesz tele, én pedig ismételten kötetlenül hódolhatok a kedvenc hóbortomnak vagyis a tanulásnak, és az emberek megfigyelésének. Nos addig is be kell érnem azzal, ami van...ami jelen esetben valami kis piszkos egykor étteremként üzemelő valami. Alig pár ember lézeng itt, és azokat se hiszem, hogy rá tudom venni bármiféle szerencsejáték űzésére, így viszont úgy néz ki, hogy a mai szórakozásomnak egyenlőre végérvényesen, és totálisan befellegzett. Nehéz sóhaj hagyja el az ajkaimat...a végén talán mégiscsak az lenne a legjobb ha visszatérnék a Pokolba. Legalábbis most...Ekkor szólít meg egy hang. Elsőre nem sikerül hova tennem az arcát, de pár másodperc elteltével végül kapcsolok.
- Saiva. - bólintok. - Hát immáron tényleg elég kicsi a világ. - teszem hozzá a fél-mosollyal. Nem számítottam rá, hogy pont most találkozom itt egy másik démonnal, és annyira nem is vágytam pokolbéli társaságra, de a semminél ez is több, és unaloműzésnek az Ő jelenléte is megteszi. - Nem azonos körökben forgunk. Meg aztán ritkán is közösködöm a többi démonnal. - könyökölök a pultra egy kedélyes mosoly kíséretében.

Vendég
'Cause we're hot like hell



Utolsó Poszt Vas. Júl. 30, 2017 1:36 am
Következő oldal


Efreet & Saiva
I don’t care how we met, I’m just glad we did

Ahhoz képest, hogy New Orleans valaha egy hatalmas kulturális központ volt, mára már alig maradt belőle bármi is. Kissé csalódott vagyok, hiszen ahol kultúra van, ott sok az ember, velük pedig élvezet játszadozni. Mindig is imádtam az orruknál fogva vezetni őket, hogy aztán maguktól lépjenek rá a bűn ösvényére. És az az édes pillanat, amikor rájönnek, mit is tettek... Tekintetükből kétségbeesés tükröződik, s szinte sóvárognak egy szaftos alkuért - én pedig örömmel kötök üzletet velük.
De most... Most aztán leshetem, ha egyáltalán megfordul errefelé élő ember. A legtöbben már porhüvelyként szolgálnak egy démont, így nem nagyon akad lélek, akivel lehetne szórakozni. Pontosan ezért járok ide ritkán. Itt csak a többi pokolbéli társaságát élvezhetem, ami roppant unalmas tud lenni.
Mégis kénytelen vagyok látogatást tenni eme roppant kellemes városba, ugyanis akadt egy kis problémám a gyűrűmmel. Nem akármilyen ékszerről van szó - még annak idején ez volt az, amit attól a démontól kaptam, aki által most én is a Poklot képviselem. A funkciója egyszerű volt: azt a férfit láttatta velem újdonsült férjem helyett, akit korábban feláldoztak az isteneknek. Igen, a Maja Birodalom egyik sajátossága volt az emberáldozat, s Atka is sorra került végül. Akkoriban pedig még bármit megtettem volna, csak hogy még egyszer újra láthassam az arcát, és a szemébe nézhessek. Ostoba halandó voltam, de tanultam a leckéből.
Mostanra viszont a gyűrű már haszontalanná vált, mivel se halott férjem, se örök szerelmem nincs. Az utóbbit is már csak fogalomként kezelem, az idő múlásával el is felejtettem, milyen érzés. Nem mintha hiányozna.
Utam egy elhagyatottnak tűnő étterembe vezet. Nem hinném, hogy pont itt fogok segítségre lelni, de addig is legalább körülnézhetek a környéken.
Nem lep meg, hogy a hely jobban hasonlít egy öreg kocsmára, mint valamiféle étteremre. A székek felborítva, az asztalok szétrepedezve hevernek a földön, mindent beborít a kosz, s már nem csak a sarkokat szállták meg a pókok. Használt edények, törött poharak és csészék teszik díszesebbé a pultot, de különös módon a falra helyezett „Wendy’s” neonfelirat még mindig tökéletes állapotban van. Mintha valaki minden nap bejárt volna ide csak azért, hogy rendben tartsa. Bezzeg az nem érdekelte, hogy még a kockás terítők is a mocsokba lettek süllyesztve..! Nem mintha érdekelne.
Sokkal inkább lep meg a tudat, hogy más is betévedt még ide rajtam kívül. A pultnál ugyanis szembetalálom magam egy ismerős arccal. Nem sokat kell gondolkodnom, hogy rájöjjek, kivel is hozott össze a sors.
- Efreet. Micsoda véletlen. - szám szélére akaratlanul is mosoly húzódik. Sikerült összefutnom pont azzal a személlyel, aki tökéletesen megfelel a célomra. Emberemre leltem... Vagyis démonomra.
Meglehet, hogy ő nem fog elsőre felismerni. Amikor először találkoztunk, a maják istennőként bántak velem, s ezáltal úgy is öltözködtem, mintha az volnék. Ékszerek, fejdísz, egzotikus ruházat... Ma csupán árnyéka vagyok akkori énemnek. Hiányzik az az időszak, legszebb éveimet éltem a Maja Birodalomban.
- Rég láttalak már... - teszem hozzá, mosolyom sötét vigyorrá szélesedik.
Mindketten jól fogunk járni. Végre megkapom, amit akarok, ő pedig lerója a tartozását. Elég egyszerűen hangzik.

489 ⌇ lesz ez hosszabb is :3 ⌇ @

 
Elhagyatott étterem
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: