• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
SzerzőÜzenet

Loriel
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
23
☩ Reagok :
16
☩ Rólam :
I don't wanna hurt you but you live for the pain
I'm not tryna say it but it's what you became


☩ Rang :
Katona
☩ Play by :
Danielle Campbell
☩ Pokol vagy menny? :
Menny

But I'll always be there for you, I'll always be there for you
I'll always be there for you, boy I have no shame


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Aug. 16, 2017 9:01 pm írtam neked utoljára




I'll always be there for you
Nathaniel & Loriel

Amióta csak létezem, tisztában vagyok vele, hogy mindig fontos az elővigyázatosság. Sose érjen váratlanul, ha valaki megtámad, netán a semmiből ront elő, hogy lecsapjon rád. Mindenre fel kell készülni, pláne ilyen vészes időkben, mint most. Egy harcos angyalnak ébernek kell maradnia, védtelenül pedig eszébe se jusson kimenni az utcára. Éppen ezért hordom magammal mindenhova a pengémet, jól elrejtve a kíváncsi tekintetek elől.
Most is nálam van, jobbommal még meg is szorítom a markolatát ellenőrzésképp. Nem tudhatom, mit hoz még az este, ezért jó, ha van a kezem ügyében fegyver, amivel védhetem magam - vagy épp másokat, ha úgy adódik. Bízom benne, hogy nem lesz szükség a használatára, de sose lehet tudni.
Nyugodt léptekkel haladok a városban, kíváncsian figyelem a körülöttem járkáló embereket. Egy idősebb nő épp előttem ejti le a táskáját, láthatóan ügyetlen volt szegény. A korából kiindulva nem tartom valószínűnek, hogy le tudna hajolni érte, így megállok, és felveszem a földről, hogy aztán a kezébe adhassam.
- Ezt elejtette. - hangom szinte csilingel, sose hallottam még korábban ilyesmit. Ezek szerint erre is képes vagyok, csupán némi jóindulat kell hozzá.
- Nagyon köszönöm, kedvesem... - feleli a hölgy, hálás tekintettel figyelve, ahogy odaadom neki a táskáját.
Miután meggyőződök róla, hogy semmi más nem esett le, egy barátságos mosollyal köszönöm el, majd indulok tovább a tömegben. Abban a tömegben, ami néhány órája még nem tudott elférni a járdán, mostanra viszont már jóval kisebb lett. Könnyedén át tudok suhanni közöttük, és egyáltalán nem okoz gondod kikerülni egy-egy szerelmespárt sem.
Szerelem... Sose értettem igazán. Mégis mit takar pontosan ez a szó? Amit olvastam róla, az messze nem hasonlít arra, amit minden nap látok New York utcáin. A feljegyzésekben sehol se találkoztam pontos leírással, így kénytelen vagyok angyaltársaim történeteiből kiindulni. Ezek alapján pedig egyszerre okozhat nagy bajt és csodákat is ez az érzelem, kiindulhat belőle káosz, de képes a teremtésre is. A nephilimek többsége is ennek köszönhetően jött világra, Nathaniel élete is ezzel kezdődött. A szerelemmel, egy angyal és egy ember között. Meseszerűen hangzik, de mégis érthető. Az emberek különleges teremtmények, egyediek és közülük sokan meglehetősen okosak. Nem csoda, ha egy-egy testvérem beleszeret az egyikükbe, de az valóban hatalmas felelőtlenség, hogy gyermeket is nemzenek nekik. Minden angyalnak megvan a maga kötelessége, így nem engedheti meg magának, hogy időt szakítson az utódja nevelésére. Ha pedig hiányzik az egyik szülő, az sose tesz jót a családnak, legalább is ezt rebesgetik. A nephilimek elleni törvényekről nem is beszélve. Egy ideig egyetértettem vele, hogy ezeknek a félvéreknek veszniük kell, de mára már tudom: ők nem tehetnek semmiről.
Gondolataim összevissza cikáznak. Egyik pillanatban még az emlékeim közt járnak, a másikban már megválaszolatlan kérdésekre keresik a megoldást. Csak akkor sikerül teljesen kizökkennem, amikor küzdelem hangját hozza a szél a közelből. Rossz érzés fog el, így azonnal elkezdem keresni a zajok forrását egészen addig, amíg szemem elé nem tárul az egyik sötétebb sikátor, aminek mélyén egyetlen férfi küzd néhány másik ellen. Legalább is küzdene, amíg a falhoz nem vágja a többi. Amint megpillantom az arcát, teljesen biztossá válik bennem, hogy Nathaniel az. Már megint bajba keveredett... Méghozzá nem is kicsibe. De vajon hogy csinálja? Talán ez a képessége... Hogy vonzza a veszélyt.
Az ellenfelei nem emberek, ahogy azt elsőre gondolom. Ahhoz túl erősek, hogy csak jól edzett férfiak legyenek, ilyenre egyik halandó se képes, pláne nem egy nephilim ellen. Ezek démonok, talán nem is olyan gyengék, mint amilyenek korábban támadtak meg - ráadásul azok csak ketten voltak két angyal ellen, nem úgy mint most.
Mindenesetre nincs sok időm gondolkodni. Tennem kell valamit, még ha ezzel le is buktatom magam Nathaniel előtt. Nem számít, az épsége most fontosabb, mint a titkom. Ráérek azon aggódni azután is, hogy elűztem innen ezeket a dögöket.
Előveszem angyalpengémet, és egyenesen az egyik démon felé hajítom. A fegyver pontosan talál, egyenesen a mellkasába fúródik, s mialatt ez megtörténik, oda is érek a verekedőkhöz. Talán öten lehetnek... Vagy hatan. Nincs időm megszámolgatni, egy másik démon azonnal kapcsol, és ezúttal engem támad. Amelyiket eltaláltam, egyből a földre hullik, de már nem tudom kihúzni belőle a pengét.
- Nathaniel, szedd össze magad! - szólok a nephilimhez kissé parancsolón, miközben próbálom ledobni magamról a rám csimpaszkodott szörnyeteget, hogy aztán a fegyveremért nyúlhassak. Ha egyedül kell folytatnom, nem valószínű, hogy sérülés nélkül megúszom. Így is bőven megvan rá az esély, mivel nem csak nekem van angyal ellen használható tőröm.
Démonok New Yorkban... Ki hallott már erről? Egyáltalán mi vehette rá őket, hogy a városba merészkedjenek?
Ha nem készülne az egyikük épp megfojtani, a másik meg leszúrni, biztos megkérdezném őket, hátha kiszednék belőlük valami hasznos információt. De ehelyett kénytelen vagyok a hátamon lévőt hozzávágni a velem szemben állóhoz, aki így társával együtt a falnak csapódik. Feldühítettek, viseljék a következményeit.

Shameless ⁞ 776 ⁞ @


Nathaniel Edwards
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
nephilim
☩ Posztok :
4
☩ Reagok :
1
☩ Képességem :
láthatatlanná válás
☩ Play by :
Tom Felton
☩ Korom :
26
☩ Pokol vagy menny? :
nekem a földi élet maga a pokol


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Aug. 16, 2017 4:27 pm írtam neked utoljára


I believe I am all alone in this
Loriel xXx Nathaniel

When you break • szószám: 817 • Credit:

 


Hangos puffanással, egy fojtott nyögés kíséretében érkezem meg a földre. Nem ez az első eset, hogy verekedésbe kerülök. Valahol nem is bánom. Elegem van már a bujkálásból. Az életem eddigi huszonhat éve másról sem szólt. És mit kaptam érte. A nagy büdös semmit. A magányt, a bizalmatlanságot, a rettegést, hogy megélem-e a holnapot egyáltalán, nem találnak-e épp ma rám azok az istenverte angyalok. Ja, meg hat éve van két szárnyam is. Hát ezért igazán megéri. Pláne, hogy miattuk üldöznek mióta élek, ha azt nézzük. Állítólag Isten igazságos az angyalok pedig a rendet, a békét felügyelik. Óvják az emberiséget. Csakhogy én ebbe nem tartozom bele. Mert félig angyalvér csörgedezik bennem. A létezésem a rend ellen való. És ez az én bűnöm. Kíváncsi lennék, vajon az apám, a nemzőm kapott-e bármi büntetést azért, mert vétett a rend ellen és paráználkodott (gondolom ezt ilyen magasztosan mondhatják ők) egy fiatal halandó nővel. Bármiben fogadni mernék, hogy nem. Mert neki lehet. Mert ő angyal. Nem olyan nagy bűn az, hogy megkívánt egy halandó nőt. Na de a kölyke, az aztán már bűnös a javából... Ez aztán az igazságos ítélkezés mondhatom...
Nekem azonban már elegem van ebből. Élek, mert egy "jóságos" angyal elbukta a feladatot, hogy megöljön még csecsemőként. Milyen naiv kisgyerek is voltam, hogy egy percig is hősnek láttam azt az anyám elmondása szerint álomszép fiatal lányt, amilyennek ő leírta a "megmentőmet"! Ő hozott New Yorkba, hogy élhessek. De milyen életet? Titokkal, bujkálással terhes lét ez. Elegem van belőle, hogy nem tarthatok fenn kapcsolatot sokáig senkivel, nem maradhatok huzamosabb ideig sehol, egyszerűen nem lehet normális életem. Ezért is döntöttem úgy néhány éve, hogy elhagyom az anyámat. Velem az ő élete sem lehetett teljes. Feláldozott értem mindent, de sokat így sem tudott nekem adni. Hálátlannak tűnhet, de úgy érzem, ezzel tettem érte a legtöbbet. Szabadabban élhet, nélkülem. A fiatalságát ugyan eltékozolta rám, tovább sem tanult, de a maga egyszerűségében is egy értelmes, csupa szív asszony, aki még a negyvenes évei elején járva úgy hiszem, nem olyan öreg, hogy ne kezdhessen egy új, jobb életet. Nélkülem.
Ami pedig engem illet... hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg az öngyilkosság gondolata soha a fejemben. Mikor kinőttek a szárnyaim és nyilvánvalóvá vált, hogy én tényleg nem lehetek soha olyan, mint a többi normális ember, igencsak felerősödött bennem az érzés, de aztán rájöttem, ezzel pont azt adnám meg az angyaloknak, amit annyira szeretnének. Márpedig én gyűlölöm őket annyira, hogy ne tegyem ilyen egyszerűvé a dolgukat. Ha valaki meg akar ölni, igenis küzdjön meg érte. Legalább annyira, hogy egy pengét belém kelljen mártania. Ahogy már huszonhat évvel ezelőtt annak az egynek is meg kellett volna tennie. Egyébként biztos vagyok benne, hogy nem jóságból mentett meg, hiába mondogatta anyám. Állítólag még fel is keresett minket néhányszor itt New Yorkban, hogy rendben megy-e a sorunk. Én mégis biztos vagyok benne, hogy összetettebb oka lehetett annak, hogy nem ölt meg végül. Gondolom be akart tartani valakinek. Vagy egyszerűen csak gyáva volt a feladathoz. Bár nem tudom, mit lehet várni egy angyaltól, aki még egy csecsemőt sem képes eltenni láb alól.
Mindenesetre az életem sehogy sem könnyű, ezért miért is lennék hálás bárkinek az anyámon kívül? Legalább már érte nem kell aggódnom, nélkülem biztonságban van. Én azonban továbbra is igyekszem kevéssé szem előtt lenni. Ezt pedig úgy tudom leginkább elérni, ha csak alkalmi, kevéssé felelős, inkább kisegítő jellegű, vagy fizikai munkákat vállalok és kevésbé frekventált helyeken húzom meg magam, időről-időre változtatva a tartózkodási helyemet. Ez azonban azzal jár, hogy olykor sötétebb, bűnözéstől igencsak terhelt helyeken vagyok kénytelen élni, ami viszont a balhékat is hozza magával rendszeresen. Nem mintha bánnám, rendőr akadémiát végeztem, ha nagyon muszáj, meg tudom védeni magamat. Más kérdés, hogy hacsak nem kényszerülök tényleg rá, nem mutatom ki, mit tudok.
Így kerültem ebbe a sikátorba is, amitől nem messze egy elhagyottnak vélt, lepukkant házban húztam meg magam az elmúlt hetekben. Azonban más is kinézte azt magának. Legalábbis azt gondoltam eddig, a helyet szemelték ki és nem engem vagy bármi, bárki mást a környéken. Néhány hajléktalant, piti bűnözőt általában nem nehéz jobb belátásra bírnom, hogy máshová menjenek, engem hagyjanak békén, ezek a maiak azonban valahogy sokkal keményebb ellenfeleknek bizonyulnak, mint akikkel eddig találkoztam. Mondhatni gyanúsan.
Mikor egy akkora ütést kapok, amitől a szemközti falnak csapódok és összecsuklom a földön, egyre inkább bizonyosnak kezdem érezni az első gyanúmat. Bár még sosem találkoztam ilyesmivel, túl sokat hallottam, kutattam a természetfelettit eddigi életem során. Szinte biztos, hogy démonokhoz van "szerencsém". Persze tévedhetek is, hisz nem vagyok annyira tapasztalt a témában, de ez az érzésem. Túl erősnek, rendíthetetlennek tűnnek és elég sok harcban volt részem életem során ahhoz, hogy ezt ne az edzettségüknek tulajdonítsam. Viszont ha igazam van, akkor szinte biztos, hogy nekem befellegzett. Hacsak nem használom a képességemet, az talán adhat némi esélyt a menekülésre. De tényleg nincs más megoldás számomra? Egyáltalán, az ütések után van még erre elég erőm, időm? Hisz az alakok már meg is indulnak felém, alighanem a végső csapásra készülve.


Loriel
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
23
☩ Reagok :
16
☩ Rólam :
I don't wanna hurt you but you live for the pain
I'm not tryna say it but it's what you became


☩ Rang :
Katona
☩ Play by :
Danielle Campbell
☩ Pokol vagy menny? :
Menny

But I'll always be there for you, I'll always be there for you
I'll always be there for you, boy I have no shame


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Júl. 29, 2017 12:44 am írtam neked utoljára




I'll always be there for you
Nathaniel & Loriel

Mindig is csodaszépnek tartottam az égboltot. Elvarázsol, szinte magával ragad az a végtelen, kékben pompázó óceán, ami a fejünk felett terül el, de sokan még csak nem is értékelik tiszta szépségét. Pedig az Úr egyik legcsodásabb alkotása, csupa különös jelenséggel és változatossággal. Éjszaka csillagok, nappal felhők díszítik, s a napszakok váltakozásakor ragyogó vöröses fény látszik a horizonton, olykor pedig szinte mindent beborít ez a szín.
Most New York utcáit is ugyanígy átjárja, érdekes hangulatot keltve ezzel. Esteledik már, a város légköre teljesen más ilyenkor. Misztikusabb...
Mély levegőt véve, lassú léptekkel haladok a járókelők között, akik egyre csak fogyatkoznak az idő múlásával. Gyakran elgondolkozom, hogy miért nem fogtak még gyanút. Vajon miért nem veszik észre, hogy angyal jár köztük? Bevallom, az emberek szokásainak egy részét már sikerült megtanulnom, kezdek úgy viselkedni, mint ők. Erre is szükség van a túléléshez, de sose számítottam arra, hogy valaha sikerül majd ilyen jól beilleszkednem közéjük. Néha még szóba is elegyedtem egy-egy halandóval, de ő se sejtette, hogy mivel is áll szemben valójában. Egy részemet megnyugtatja ennek tudata, de a másik tele van aggodalommal. Nem lehetek olyan, mint ők... Harcosnak teremtettem, aki nem foglalkozhat emberi érzésekkel. Az a dolgom, hogy küzdjek a Menny ügyéért, s annyi ellenfelet küldjek a másvilágra, amennyit csak tudok. De amióta New Yorkba hoztam a Nephilimet... Sok minden megváltozott bennem.
Tisztán emlékszem, azon az éjszakán éreztem először könyörületet - azt hiszem, ez a legjobb szó rá. Korábban még csak eszembe se jutott volna megtagadni a feletteseim parancsát még akkor se, ha nem értettem teljes mértékben egyet vele. Engedelmes katona voltam, semmi több. De azok a szemek, az az ártatlan gyermek olyan vizeket kavart fel, amelyek létezéséről nem is tudtam azelőtt. A legtöbb érzést csak név alapján ismertem, s azokról is csupán Ophilia történeteiben hallottam. Viszont sokat egyáltalán nem is tapasztaltam még azelőtt. Pedig sok csatát vívtak már a szerelemért, a hitért vagy a bosszúért, s én ennek ellenére se voltam tisztában ezekkel. Az utóbbit még talán ismertem valamennyire, de ennél többet egyáltalán nem. Vagy ha mégis, nem találtam rá megfelelő szót.
De Nathaniel már apró csecsemőként is felkeltette az érdeklődésemet. Tekintete belefúrta magát az enyémbe, s elindított bennem egy lavinát, amely megtanított más szemmel látni a világot. Kezdtem megérteni az embereket, habár a mai napig van, amit nem tudok elfogadni velük kapcsolatban.
Talán ezért is látom meg a csodát még egy egyszerű naplementében is. Különös, hogy egyetlen személy képes kiváltani effélét egy angyalból, lehet szó harcosról, arkról, vagy akár őrangyalról. Sok testvérem szeretett már bele halandóba, s nem hiába fogott meg engem is ez a csöppség annak idején.
Először még a nevét se akartam tudni. Nem volt része a tervemnek, hogy megismerjem őt, nem akartam még az édesanyjával se tartani a kapcsolatot, csak távolról figyelni őket, vigyázni rájuk. A sors azonban teljesen máshogy alakította hármunk jövőjét, de nem bánom.
Oly mélyen elmerültem gondolataimba, hogy már fogalmam sincs, merre járok éppen. A Nap is alig látszik már a horizonton, az eget lassan teljesen beborítja sötét fátyla. A városiak többsége is visszahúzódott már otthona melegébe, csak kevesen maradtak kint. Enyhe, hűs szellő fújdogál, beleborzolva a hajamba, ami még néhány órája tökéletes loknikba volt göndörödve. Mostanra már egészen kiegyenesedett, csupán néhány hullám maradt meg benne.
Nem olyan messziről furcsa zaj üti fülemet. Léptek, elmosódott szavak, fájdalmas nyögések, morranások. Emlékeztet a küzdőterek hangzavarára, amikor társaimmal gyakoroltunk a szabadidőnkben. A mostani azonban kicsit se tűnik barátságosnak...
Kicsit gyorsítok a tempómon, így egyre tisztábban hallom, mi történik. Próbálom fejben összerakni, vajon mi is lehet pontosan a szituáció, de egyelőre csak tapogatózok a sötétben. Nem sokáig, ugyanis a következő sikátorba bepillantva szembe is találom magam a hangok forrásával.
Néhány férfi, akik épp egy másikkal verekszenek. Egyelőre nem látom az arcát, de még az árnyékok ellenére is tudom, hogy láttam már valahol. Szőkének tetsző hajzata, alkata, ruházata is csak erősíti bennem ezt az érzést, de nem sokáig kell gondolkodnom rajta, hogy vajon kiről is lehet szó. Ebben a pillanatban ugyanis pont felém fordul, így egyből belém vág a felismerés.
Nathaniel.

Shameless ⁞ 660 ⁞ remélem tetszik :3 ⁞ @


Sponsored content
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

írtam neked utoljára


 
Sikátorok
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: