Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Hell or Heaven


Sikátorok Xs6BoYF
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
776
☩ Rang :
Staff
☩ Képességem :
Admini erők uralkodnak bennem
☩ Multi :
Raiden, Cassael
☩ Play by :
Jason Momoa, Misha Collins
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Kedd Jún. 11, 2019 3:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Bad Boys

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Sikátorok T2LBKvp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
124
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szer. Jún. 05, 2019 9:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


All the Ugly and Wonderful things
Kyara & Cole Rabbit Hole  • Credit:
Érzem, hogy az ujjai a dzsekimet markolják a karomon, de ezt sem rántom arrébb előle; csendben és mozdulatlanul figyelem őket, mert sokkal jobban lekötnek a szavai. Megrázom a fejem.
– Nem – Nem, az nem lehet, hogy egyetlen szúrást is élveztem volna. Talán az utolsót egy egészen kicsit. Újra megrázom a fejem, nem akarom annyiban hagyni azt, amivel engem gyanúsít. – Te kényszerítettél. – Ha úgy van, ahogy ő állítja, ha minden mellettem szóló körülmény ellenére tetszett, ahogy a penge húsba mélyedt a kezeim között, még akkor is jó okom volt rá, hogy megtegyem. Vagy ő, vagy én, emlékszel?
Nem akar egyből meghalni, helyette tovább beszél hozzám és bár tudom, hogy ideje nemet mondanom az impulzusnak, legszívesebben harmadszor is belé állítanám a bicskát. Nem tehetem, mert minden egyes felesleges mozdulattal azt bizonyítom, mindvégig neki volt igaza. Csak azért engedett ki a csapdából, hogy egyenesen egy másikba csaljon, a számításaim pedig még azelőtt cserbenhagytak, hogy megláttam volna őt a villózó fényben a kuka tetején üldögélni.
Őszintén remélem, hogy a kedvéért kinyitják a helyet odalent és nem engedik vissza soha többé, elégedett mosolyából viszont az ellenkező bizonyosságát olvasom ki. A lábaim is remegnek alattam és egy pillanatra nehézzé válik guggolva, lábujjhegyen egyensúlyoznom, így inkább hátra dőlve foglalok helyet a betonon. A kezeim ismét a látóterembe kerülnek, vérpöttyösen és maszatosan ott, ahol az arcomat dörzsöltem meg velük.
Most, hogy végre a fenekemen ülök, a mellkasomig húzom a lábaimat és úgy figyelem, ahogy boldogan haldoklik előttem. Azt hiszem, hogy az a néhány kellemes másodperc, mikor jó érzéssel töltött el a lány kivégzésének gondolata, már nagyon régen elmúlt, helyére pedig az egyre erősödő zavarodottság költözik. Tovább tiltakoznék, de legalább megkérdezném, mit ért azalatt, amit az őrültségről mond, de akkorra már nem is emlékszem igazán, hogyan kell megszólalni vagy egyáltalán gondolkozni. Fegyver nélkül, szavakkal szúr vissza, mielőtt üvegessé meredne a tekintete, én pedig mellette maradok még egy darabig a csend beállta után is.
Mert kell egy kis idő, mire egyáltalán fel tudok állni és még egy kicsi, mire el merek szakadni a látványtól; teszek ugyan néhány bizonytalan lépést hátrafelé, alig tudom leemelni a testről a pillantásom. De muszáj, meg kell fordulnom, hogy szembenézzek egy másikkal, az azóta is mozdulatlanul fekvő férfival néhány méterrel arrébb. Nála nincs vértócsa, sem komolyabb sérülés, de túl hamar könnyebbülök meg; az arca még a félhomályon keresztül is szürkének tűnik.
– Nem, nem, nem, nem… – suttogom gondterhelten, mintha bárki is lenne a közelben, hogy meghallja a kettőnk titkát. Lehajolok. Felé nyúlok. Visszahúzom a kezem. Újra megpróbálom, de abban a pillanatban, hogy végre sikerül hozzáérnem, tudom, hogy hiába keresném a pulzusát. Egyvalami változik csak, és az a nyakára kerülő piros maszat az ujjaim nyomán.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Sikátorok Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
204
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Képességem :
☩ Multi :
Ophilia
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Május 31, 2019 9:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Look, what I found
Nem létezik? A nevetésem mégis felszakítja az éjszaka nyomasztó csendjét. Őrült nevetésem visszhangzik a falakról, talán ha laknának, vagy laknak, ki is néznének. Még az is meglehet, hogy kinéznek, de az is, hogy annyira félnek ettől az egésztől, hogy inkább bekucorodnak az ablak alá és ott vizelnek maguk alá, és rimánkodnak, ne ők legyenek a következőek. Pedig nem tudják, hogy mit hagynak ki. Ritkán van szebb érzés annál, mint amikor meghalsz.
Amikor az élet megszűnik benned, szó szerint kifolyik a kezeid közül. Eszelős mosolyomat nem is vagyok rest a fiúra vetni. Aranyom, fogalmad sincs, hogy kibe futottál ma este bele.
Karját fogom meg a haláltusámba. Tüdőmbe egyre kevesebb oxigén jut. Kapkodom őket, még sincs halálfélelem a tekintetembe.
Ha igazán megnézné a pislákoló fényekben láthatná, hogy nem türköznek semmilyen érzelmet. Sem haragot, sem gyűlöletet, amit ilyenkor kellene az embernek. Amit én látok, sem könyörgést, sem félelmet. Még csak örömöt sem.
Üresek, akár egy szépre csiszolt üveggolyók.
Egy hörgő levegővétel alkalmával ragadom meg hirtelen a karját, ahogy leguggol mellém. Fejem elemelem a mocskos betonról. Érzem, ahogy a vérem távozik belőlem.
- Élvezted - tekintek a szemeibe, arcára, annak a vonásaira. - Oh, ne… - nagyot nyelek. Tudom, hogy nem sok van már hátra. Kezdek fázni és nem csak a hűlő levegő miatt. Bőröm is egyre hidegebbé válik. - Ne is tagadd - nyalom meg ajkamat, részben a szárazságtól, részben meg mert élvezem a helyzetet.
Fejem leengedem, nagyot koppan a betonon. Gondolataim közé fogom a Bolond szívét. Könnyedén szorítom össze, atomjaira a mellkasában, nem kell megtudni a félvérnek, hogy én voltam. Higgye csak, hogy Ő ölte meg őt is. Mindkettőnket.
Nehezen fordulok az oldalamra, belesajog a testem, a tüdőm, a szívem. Béklyóba akar kötni, nem akar engedni mozogni. Mégsem engedem neki. Vérembe fetrengek, két kezemre támaszkodom. Küzdök még. Nem adom meg neki azt az örömet, hogy könnyedén haljak meg előtte.
- Hogy vissza-e? - ajkamra galád mosoly ül ki, mint aki már próbálta ezt. Egy jó párszor tegyük hozzá. Nevetés kaparja a torkomat, miközben a mocskos betont figyelem. Hajam az arcomba lóg. Nehezen ülök a bokáimra és ha a lendület már visz, akkor a fejemet is hátrahajtom a csillagos eget bámulva.
- Az őrület - kapkodom a levegőt. Fázok. Nagyon fázok. Ráz a hideg. Érzem, ahogy szám sarkából vér folyik végig az állam irányába. Felköhögöm a gyomromba került vér egy részét. - Ahogy tudod, olyan, mint a gravitáció, nem kell más hozzá, mint egy kis löket… - hunyom le őrült mosolyommal az arcomon a szememet.
- Gyilkos… - lehelem elhalóan, majd a világ elhomályosul.
Fejem, testem nehézzé válik. Véget ért az életem, még ha csak egy rövid időre is. Újra a sötétbe találom magam.
Egyedül.
Egyes egyedül.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Why are you serious?
I talk, I smile, I laugh too

But be carefull when I'm silent

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Sikátorok T2LBKvp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
124
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Május 27, 2019 9:24 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


All the Ugly and Wonderful things
Kyara & Cole Rabbit Hole  • Credit:
Csak egy másodpercig lehetek büszke magamra, amiért nem adtam meg neki, amit akar, amiért nem váltam a szórakozása miatt igazi szörnyeteggé. Bebizonyítottam, hogy nem vagyok olyan, mint ő – hogy semmiben sem hasonlítunk. Ember vagyok.
Észre sem veszem, hogy elindultam, csak mikor csíkokba mosódik oldalt az utcai lámpa fénye, és amíg oda nem érek, semmi mást nem hallok, csak a szívem újra és újra felerősödő dobbanásait. Néhány lépés és egyetlen pillanat választ el minket egymástól, de nem a rövid idő miatt nem gondolkozom, mielőtt cselekednék; sokkal inkább a hirtelen jött felindulás és az előbb ért megkönnyebbülés vezérel. És még valami más, ami teljesen természetesnek és magától értetődőnek érződik odabent; szinte kényszerít a cselekvésre. Az ujjaim erősebben záródnak a markolatra, elkapom a vállát és már felé is szúrok.
A lány nem tér ki előlem, és amint nem tartom többé, a földre csuklik, háttal elterülve a kemény betonon. A kép csak akkor élesedik ki újra, mikor meghallom a hangos, fuldokló nevetését. Mi vicces ebben? Nem létezik, hogy ennek akárki is örülne és különben is az én döntésem; szükséges volt, nem volt más választásom, mint teljesíteni a neki tett ígéretem. Vagy ő, vagy én. Ilyen egyszerű.
A kétféle vértől áztatott bicskára fókuszálom a tekintetem, elhomályosítva a ruháin növekvő vörös tócsa annál is kellemetlenebb hátterét. Már megint remegnek a kezeim, de nem jövök rá a miértjére; egyértelmű, hogy önvédelem volt, önvédelem és puszta túlélés és ott van, hogy a halál jelenleg nem szólhat örökre. Leguggolok mellé.  Azt hiszem, az zavar, hogy ő akarta így.
Nem tudom, mit válaszoljak, gondoljak vagy csináljak és még azt is hagyom, hogy véres kezével hozzámérjen és összekenjen, pedig nem akarom reggelig az arcomon viselni a tetteim nyomát. Végül nedvesen siklanak le rólam az ujjai és én szaggatottan fújom ki a levegőt.
– Rohadj meg – ismétlem el újra a két szót kérdéseit hallva. Az érzést persze egyből felidézem, mint egy kitörölhetetlen emlékképet; már tudom, hogy milyen, mikor izmot választ ketté a penge és milyen, mikor úgy szúródik szervek közé, mintha vajba mártottam volna egyetlen könnyű mozdulattal. A lány persze tovább újabb és újabb kérdéseket szegez nekem, emlékeztetve engem az előző áldozatomra… Nem, az előző ellenfelemre, aki a képzeletemben azóta is mozdulatlanul fekszik a maga kis tócsájában. Ezért sem merek hátra fordulni és azt sem akarom, hogy tovább beszéljen róla.
– Elég… – Miért élvezi, hogy haldoklik és miért kényszerített rá, hogy emberek heverjenek a lépteim nyomán? De igazán kényszerített, vagy csak esélyt adott, én pedig naivan és azonnal éltem vele? Nem gondolkozom tovább, ismét mélyen belévágom a bicskát, kétkézzel szorítva és közvetlenül az első seb felé. Hogy tényleg szükséges volt-e, vagy csak meg akartam csinálni, ezen a ponton már nekem sem teljesen egyértelmű.
– Mindig is kíváncsi voltam, hogy tényleg visszajövünk-e úgy, mint az emberek – gondolkozom hangosan, hogy elnyomhassam a rajtam lassanként eluralkodó kétségbeesést. – Most legalább láthatom a saját szememmel. – Mintha tényleg meg akarnám várni, hogy felkeljen és újból utánam jöjjön… Tovább remegnek az ujjaim, miközben a kézfejemmel törlök egyet az arcom véres oldalán. Lassan merek csak felállni, mert már a lábaim sem tartanak úgy, ahogy fél perccel ezelőtt tették, pedig már nyoma sincs a lábfejemet érő sérülésnek. Mellé dobom a bicskát.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Sikátorok Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
204
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Képességem :
☩ Multi :
Ophilia
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Május 26, 2019 12:10 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Look, what I found
Látszólagos aggodalmas kérdésemre nem kapok választ. Ő már nem dől be nekem. Nem hisz ártatlanságomban, sem pedig abban, hogy az előbbi elmezavarom tényleg csak ideiglenes volt. De még mennyire nem hisz. Én pedig mindent megteszek, hogy ne is higgyen, a Bolond mégis az én oldalamra álljon.
Oh, te édes emberiség. Mily egyszerű titeket manipulálni. Legyen egy picivel több eszed a többségnél és máris mindenki a lábad előtt hever. Színház az egész világ és nem vagyok rest annak adni magam, akire épp szükségem van.
Esendve hátrálok csak előle, elesek, fenekemen csúszok, mindaddig, amíg a nyakába nem csimpaszkodik a Bolond. Én pedig kényelmesen állok fel és porolom le magamat. Mondanám, hogy az előadás innentől nem érdekel, de hazudnék. Ugyanis innentől válik érdekessé. Szemeim megvillannak, ahogy a késnek nem igazán nevezhető szikét belevágja a férfi combjába. Ajkamra elégedett mosoly ül ki. Ártatlan leány tekintetem eltűnik. A Bolond a földre rogy, sebére tapasztja a kezét. Ecc, pecc, kimehecc. Vajon artériát találtál, vagy nem, drága félvérke? Nem néz hátra. Munkáját nem fejezi be.
Mindjárt csalódok.
S ha azt hittem, hogy ezzel vége van, akkor tévedtem. Dühös. De még mennyire. Érzem az ereiben dübörgő vért, ahogy a fülében cseng. A kósza hangot a fejébe, mely azt mondja neki, hogy én vagyok mindenért a hibás. Engem kell támadnia. Állom tekintetét. A közöttünk lévő távolságot pár lépéssel szeli át mégis egyre jobban gyorsít. Én pedig nem állom az útját. Ugyan már, mit tesz velem, megöl?
Hagyom, hogy az apró penge átszúrja amúgy is szakadt felsőmet, bőrömet vágja, húsomba marjon. Vérem ízlelje.
A lendületnek megadom magam, hátam újra erősen ütődik a betonnak, fejem enyhén koppan. Éles, hangos kacaj hagyja el ajkamat. A fájdalom nem járja át testem. Érzem a szúrást, érzem, ahogy bíborló vérem elhagyja a testem. Mégsem fáj. Nem érzem.
Tüdőmbe rekedt levegőm egyre jobban fogy, de mintha nem zavarna. Fejünk fölött pislákoló lámpa fényében arcom egyre jobban vörösödik. Az oxigén hiánya. Most mégsem rettegek tőle. Nincs ijedelem kék íriszeimbe. Sőt.
Mintha élvezném. Mintha ez nekem nem lenne más, mint szórakozás. Ez így is lenne?
- Milyen érzés volt? - emelem fel kissé fejemet az övé irányába. Jobb karomat emelem, vérem törlöm le a hasamról és azzal simítok végig az arcán. - Milyen érzés a húsba mártani a pengét? - villan meg tekintetem, ahogy az arcát fürkészem.
Szörnyeteg Ő is, most bizonyította be. - Vajon mennyi ideje van hátra, ha artériát találtál? Hagynád szenvedni? - biggyednek le ajkaim, álnok szomorkásan. Játszom.
Az élet nem más, mint játék. Legalább is nekem az, semmi más.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Why are you serious?
I talk, I smile, I laugh too

But be carefull when I'm silent

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Sikátorok T2LBKvp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
124
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Május 25, 2019 9:09 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


All the Ugly and Wonderful things
Kyara & Cole Rabbit Hole  • Credit:
Tovább játssza a szerepét, amit ugyan én kértem, már kevésbé értékelek a fizikai távolodása nélkül, így először csak egy szemforgatást kap válaszul. Akkor már ugyanis nem vagyok biztos benne, hogy szavai a férfinak szólnak és nem nekem, viszont abban, hogy ő nagyon is élvezi a szerepcserét, teljesen.
- Meg. Gyere közelebb, ha nem hiszed el. – Abban az esetben, ha nem élné bele magát annyira, hogy ténylegesen futásnak eredjen, jobban járok vele, ha minél közelebb tudom magamhoz – úgy nem kerülök akkora hátrányba, ha nem is egyenlíthetem ki az erőviszonyokat. Nyomatékosításképp teszek egy lépést felé, magam előtt tartva az előbb megkaparintott bicskát. Vajon ez is olyan szépen szállna, mint az övé, vagy ez is olyasmi, amit hosszú gyakorlás során lehet elsajátítani? A röptetés nem volt ugyan idegen, mert ennyit én is tudok: szépen, egészben és egyszerűen emelem a magasba a tárgyakat, ha elég stabil hozzá a hangulatom, de itt vége is a tudománynak. Azt nem tudom, hogy az erő együtt jár-e az őrültséggel, vagy csak az energia kérdése az egész, és ott van a harmadik opció is, hogy neki van igaza és én vagyok az, aki bámulatosan gyenge. Egyelőre azonban nem foglal le túlságosan a kérdés; sokkal inkább érdekelne, mit kell tennem ahhoz, hogy túléljem e kettő mellett az éjszakát.
Nem nézek oldalra, így meglepetésként érnek a nyakam köré fonódó, vastag karok. A harci kiáltásból ugyan fel kellett volna tűnnie, hogy ismét közeledik, de későn fordítom hátra a fejem, alig merve levenni a szemeimet az előttem botladozó lányról.
Fulladozom, de nagyobb probléma a mozgásképtelenségem; billegve lépek hátra, ahogy a támadóm szorítása erősödve szövetkezik a gravitációval. Az egyikkel a kabátját markolom, míg a kés megremeg és lejjebb csúszik a nedves tenyeremben, s csak néhány milliméteren múlik, hogy nem engedem a földre esni. Ezután állítom csak belé. A penge tompa puffanással siklik a húsába, egészen a markolatig, érzem, ahogy a kezem külső széle a ruháján keresztül a bőréhez nyomódik és ott remeg tovább a hirtelen sokktól. Szinte azonnal elenged és én nagylevegőt veszek, megkönnyebbülve töltöm fel a tüdőmet oxigénnel. Mielőtt bármit is tehetne, feljebb rántom a fegyvert; nem teljesen a karom ereje irányít, hanem a bennem lappangó, sötét energia ad hozzá lendületet, és ahogy ordítva hátrébb lép, a kés egyetlen intésemre kilökődik a sebből és egyenesen a markomban landol. Csak egy pillanatra engedtem el, de még addig sem fordultam hátra, hogy megcsodáljam a kezem munkáját, míg megváltam tőle, és most is mozdulatlanságba burkolózom.
A combjába szúrtam. Valami azt súgta belül, hogy tegyem meg, mélyen szúrjam a bordái közé, hosszabb időre hatástalanítva, ha nem is véglegesen, mégis lejjebb irányítottam a mozdulatot, felhasználva hozzá az ítélőképességem maradékát. Nem leszek miattad gyilkos, idegen.
Hallom, ahogy a megmentője földet ér mögöttem a betonon, valószínűleg magzatpózban szorítva magához a végtagot, csak hogy megállítsa a vérzést és egyáltalán, kibírja a szúrás okozta fájdalmat. Továbbra sem nézek hátra, csak roppantok egyet az előbb kishíján meghúzott nyakamon, megmozgatva a kést tartó, egészen eddig bizonytalan ujjaimat is. Egy darabig a lányt figyelem, aztán egyre gyorsuló léptekkel indulok felé. Nincs kedvem megvárni, hogy a társa újra felálljon és utánam jöjjön, és nem is kerülöm tovább az elkerülhetetlent. Ha csak nem akadályoz meg valami váratlannal, ismét rávetem magam, de ezúttal a véres kést tartom előre. Szörnyeteg? Talán. Talán félig tényleg az vagyok.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Sikátorok Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
204
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Képességem :
☩ Multi :
Ophilia
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Május 24, 2019 8:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Look, what I found
Magyarázkodása szemmel láthatóan nem hatja meg a megmentőmet. Továbbiakban legyen a neve Bolond. Ez amúgy is illik hozzá. Bolond, ha azt hiszi, hogy segíthet itt bárkin. De hát valami miatt az emberekbe beleivódott a kényszeres megmentési kényszer, ezen pedig az apokaliptikus állapotok sem segítenek, melyben éljük a mindennapjainkat. Hogy is hívják ezt a normálisok? Mindennapi hősök? Egy perc, egy pillanat erejéig hősökké váljanak, hogy aztán elnyerjék a kiválasztott lány kegyeit?
Na meg a nagy fenéket.
Jaj, hol is tartottam? Vizenyős tekintetemen keresztül látom csak, hogy mi történik. Oh, igen. Támad, de nem sikerül.
Ez az, drága félvérke, mutasd meg, hogy mit tudsz.
Mutasd meg, hogy ki is vagy te valójában. Könnyedén vágja végül a falhoz. Ajkaim egy pillanatra lebiggyednek. Azt hittem, hogy ennél azért tovább fogja bírni a kis félvérke. Hiszen még jóformán el sem kezdte!
Bicskáját figyelem a kezébe, fejemet már szinte lehetetlen módon hajtom oldalra, a föld irányába. Még a testemet is megdöntöm hozzá, hogy egy érdekes C alakot írjak le vele.
Ne menjek a közelébe. Szemeimbe ördögi fény villan, ajkamra a már jól ismert eszelős vigyorgás ül ki.
Oh édesem, nem tűnt még fel, hogy rohadtul nem kell a közeledbe mennem, ahhoz, hogy megkaphasam tőled, amit igazán akarok?
Hát persze, hogy nem tudod. Nem tudod, hogy ki vagyok.
Ártatlan kislány arcom visszaköltözik az arcomra, remegő lábakkal kezdek el hátrálni.
- Megölsz? De… - remegő hangon remegnek meg pilláim is. Egy kósza könnycsepp jelenik meg szemem sarkába. Alsó ajkamba harapok, hogy a rám törő pánik ne bontakozzon ki. - Miért, én… semmit sem tettem - ijedten tekintek a Bolond felé.
Ki elkezd mocorogni. Szemeimben düh villan, mintha egy pillanatra sem érdekelné, hogy fejét erősen ütötte be. Hogy fájdalmai vannak. Oh, de még mennyire nem, hiszen az adrenalin átjárja a vénáit. Na meg a harag. Az a mérhetetlen harag, melynek nem lehet parancsolni. Leginkább a fiú iránt. Én pedig még rá is teszek egy lapáttal. Félve teszek meg még egy lépést hátra. Elesek a vasajtó maradványába, térdeimet felhúzva kezdek el hátrálni.
- Te nyomorult - mondja a férfi, majd ha kell, már puszta kézzel indul neki a félvérnek.
Oh, hogy ez mennyire izgalmas!!!
Gyerünk démonfattyú védekezz! Hiszen nem látod, hogy puszta kézzel támad neked. Lehajol, hogy mögéd kerüljön, hogy nyakad köré csavarhassa a karját? Hogy kicsináljon téged? Hogy megöljön?
- A te fajtád ölte meg a családom! - sziszegi a félvér fülébe, ha a megmozdulása sikeres. Nem figyel rám a Bolond.
Kihívó mosollyal az arcomon figyelem a félvért. Fejemet egy pillanatra fordítom csak oldalra.
- Mit teszel, szörnyeteg? - tátogom némán a kérdésem neki.
Mit fog tenni? Hagyja, hogy megöljék vajon? Vagy tesz ellene?


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Why are you serious?
I talk, I smile, I laugh too

But be carefull when I'm silent

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Sikátorok T2LBKvp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
124
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Május 23, 2019 9:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


All the Ugly and Wonderful things
Kyara & Cole Rabbit Hole  • Credit:
Néhány lépésnyivel jutok csak arrébb, mire a férfi ténylegesen felsegíti őt, és akkor még egészen biztos vagyok benne, hogy csak idő kérdése, mikor repteti át rajta is a kését. Ahhoz, hogy kettőnk közül legalább egyvalaki nagyon jól szórakozik, szintén nem lehet kétségem; láttam, hogyan változik meg az arckifejezése, és vele a messziről világító lámpa rajta vetett árnyékai. Egyetlen másodperc kellett csak, hogy egy másik lány feküdjön alattam, amivel egy átlagos napon ugyan semmilyen problémát nem látok, most összezavart; eléggé ahhoz, hogy ne döntsek elég gyorsan, így még azelőtt rángatott le róla a nap hőse, hogy elhatározhattam volna magam a harc szabadkézzel való folytatása mellett.
Még most sem érzem magam biztonságban, pedig látszólag nem foglalkozik velem, és rövid gondolkozás után jövök csak rá a miértjére: ellenfelem sokkal ijesztőbb így, esetlenül botladozva és könnyes szemekkel, mint mikor eszelősen vigyorog. Rosszabb, mint mikor nevetve hempergett a betonon, vagy mikor szökdelve közeledett felém; de az is lehet, hogy a hatás annak köszönhető, az előbb villámgyors átváltással láthattam egymás után mindkét őrült oldalát.
Ha nem is örülhetek sokáig, egy pillanatra tényleg elhiszem, hogy ennyi volt: ők ketten elfoglalják magukat egymással, míg én hátrálva elérek a következő sarokig, onnantól kezdve pedig szabad vagyok. Legrosszabb esetben holnap kiragasztanak rólam egy plakátot, rossz fantomképpel és keresett erőszaktevő felirattal, de sosem fognak megtalálni – nem engem és nem New Yorkban, és ha a férfi megmarad addig, hogy valakinek is elmondja, mi történt, bónuszként tiszta marad a lelkiismeretem.
Ő persze aztán megszólal, rémült, sírós hangon tereli rám a formára hajtott ajtó gyanúját. Megtorpanok.
– Ó, nem… nem én… – kezdek magyarázkodni, védekezően magam elé téve egy kezemet, amint a másik közeledni kezd felém, kezében a saját kis bicskájával. Ezzel egyidőben meglátom a háttérben kiszélesedő, elégedett mosolyt is és rájövök a tiltakozásom feleslegességére; több szó nem is hagyja el a számat, csak oldalra rántom a fejem, fenyegető tekintetet lövellve a lány irányába, egyenesen megmentője válla felett.
Nincs más választásom – vagy ha van is, egyetlen jobb ötlet sem jut eszembe, mint lebukni és nem emberhez méltó módon megmenekülni –, magamhoz irányítom a bicskát, mielőtt drasztikusan lecsökkenne közöttünk a távolság. Szorítja, de nem elég erősen, így az pörögve repül ki a kezéből, s markolattal felém landol a saját ujjaim között. Akármilyen csekély tudomány a korábban látottakhoz képest, én azért büszke pillantást vetek a tenyeremben tartott vékony késre.
Ez alkalommal a férfi lép egyet hátra. Visszajöhetek még ebből, vagy már túl késő? Egyvalami világos, mint a nap, és még talán az utcai lámpák fényénél is vakítóbb, amint az ember háttal a földön fekve közvetlenül beléjük néz: nem fogok meghalni a becsületemért. Főleg, ha támadóm már eleve szörnyetegnek látszom.
A legközelebbi falnak vágom őt, az egyik kezemmel messziről követve a mozgását. Ezután az őrült idegenre siklik a pillantásom, innentől tudomást sem véve az emberről, ha az esetleg a fegyvere hiányában is fel akarna tápászkodni, hogy újból utánam jöhessen.
– Ne gyere a közelembe – nyújtom ki magam elé a bicskát, mintha érne valamit ellene egyetlen penge. – Játsszunk inkább tovább, ha már így beleélted magad a szerepedbe. Menekülj, meg minden. – Beszéd közben idegesen pillantok oldalra. Talán egy kicsit mégis szeretném, hogy a férfi felálljon, hogy lássam a szemem sarkából mozogni. – Ha nem, akkor megöllek. Látod, már nekem is van ilyenem – biccentek a narancsos fényt visszaverő késre. – És azt hiszem, hogy innentől kezdve gyorsaság kérdése az egész. Nem olyan bonyolult használni, csak felkapod és huss… – bökök egyet felé, mintha én sem lennék teljesen normális. Szerencsére azonban én félig blöffölök.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Sikátorok Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
204
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Képességem :
☩ Multi :
Ophilia
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Május 20, 2019 4:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Look, what I found
Szánalmas, hogy hová fajultak a félvérek. Hallottam annak hírét, hogy a városba nagy pusztítást végeztek, de nehezen tudom elhinni. Azt is hallottam, hogy védekeznek ellenünk, de, hagyjuk már. Egy ilyen szánalmas példány ellen, ki azon van, hogy eltüntesse azt, Ami?
Mióta az erőm birtokában vagyok - jobban mondva, mióta tudom, hogy mire vagyok képes - végig azon voltam, hogy kitoljam a saját határaimat. Nem volt ez olyan egyszerű San Franciscoba sem. Talán itt sem álltam volna be a félvérek közé hét éve, inkább ellenük. Oh, nem mintha nagyon sajnálnám a városlakókat. De sokkal nagyobb káoszt okozhattam volna.
Volna.
De ami elmúlt, elmúlt, nem voltam itt. Jelenleg pedig nincs mitől félnem, ugyanis nem tud senki sem megölni. Az élet legnagyobb ajándéka.
Hangosan nevetek fel, tán értelmetlenül, miközben felém rohan, én pedig hagyom számára, hogy a földre vigyen.
Nem fogod ennyivel megúszni, remélem ezt sejted, Kicsi Félvérke.
Erőd szánalmas.
De…
Hangos kiáltásom töri meg saját gondolataimat. Kezeimet satuba fogja, a beton apró repedései a bőrömbe vájnak, talán fel is sértik azokat. Súlyát érzem testemen, mégsem érzek kínzó fájdalmat.
Nem érzek semmit.
Riadt tekintetem nem neki szól. Ha megüt sem teszek ellene semmit, engedem, hogy ökle találkozzon az arcommal.
Ajkamra csak addig fut aljas félmosoly, amíg engem sérteget. Fejemet kissé emelem csak fel, annyira, hogy a felénk közelítő ne vehesse észre.
-  Akkor rohassz meg - villan meg a szemem, nevetés kaparássza a torkom, mégsem engedem neki, hogy feltörjön. A félelem és a rettegés visszaköltözik a lélektükreimbe, úgy tekintek fel rá.
Ajkaim megremegnek, mint aki sírni készül, még néhány műkönnyet is sikerül kicsalnom a szememből. Kapálózok a lábammal, kezemmel, amíg le nem szedik rólam.
Figyelem a “támadómat”.
Nem fogsz megszökni.
Megmentőm mégsem vele foglalkozik. Engem próbál felsegíteni. Kétségbeesetten kapaszkodom a kezeibe, hagyom, hogy azt higgye, Ő mentett meg.
- Nekem vágott egy ajtót… a… a… - nagyot nyelek, mielőtt megszólalhatnék újra. - A semmiből - szömöldököm úgy húzom össze, mint a síró gyermek, hangom is megbicsaklik a mondat végére. - Egy… szörnyeteg… - tekintek riadtan a félvér felé. Ahogy Megmentőm is. Amíg nem figyel, addig villantok egy aljas mosolyt felé. Szemöldököm is felvonom, amolyan “Na, mit teszel?” stílusban.
De menekülne. A hitvány.
Ő hátrál, de én is hátrálnék, menekülnék, amit érez is a tartóm. Oh, még nem ment ki a divatból a lovagiasság? Látom a tekintetébe a tüzet, ami felizzot benne.
- Szörnyeteg - sziszegi fogai közül és egy hagyományos bicskát vesz ki kabátja zsebéből, azzal közelít a fiú irányába, támadólag.
Nem sokat teketóriázik, hiszen ahogy elé ér, már szúr is felé. Szemem forgatom, mily kreatívatlan. Ám amikor felém fordul, újra a riadt lányt láthatja. A tökéletes kétarcú - csak kettő? - alak.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Why are you serious?
I talk, I smile, I laugh too

But be carefull when I'm silent

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Sikátorok T2LBKvp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
124
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Május 16, 2019 10:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


All the Ugly and Wonderful things
Kyara & Cole Rabbit Hole  • Credit:
Nem vagyok biztos benne, hogy az embereknek tényleg a vágyai közé tartozna a folyamatos szenvedés, de nem vitatkozom. Addigra már bőven adódott alkalmam ráérezni, teljesen felesleges lenne; az őrült idegennek megvan a saját, átláthatatlan és sziklaszilárd véleménye, ami kevésbé befolyásolható, mint a sajátom, így egyedül a magam világképét veszélyeztetném azzal, ha megpróbálnám meggyőzni. Ez elmond valamit rólam és az a valami egészen rosszul hangzik, így igyekszem kézzelfogható dolgokon gondolkozni a filozófiai kérdések helyett. Szerencsére nincs nehéz dolgom, ma különösen nem, mikor egyik másodpercről a következőre váltakozik az engem irányító, különös motiváció. Először a kaland és az életben maradás, most pedig a menekülés és a harc izgalma áll az egyedül odabent létező mérleg két oldalán; egyszer az egyik, másszor a másik válik súlyosabbá és minden egyes ellentétes ötletnél ismét úgy érzem, közelebb kerültem a megvilágosodáshoz.
– Hát... köszönöm – reagálok az erőmre tett megjegyzésre, miközben azt a területet dörzsölgetem a tenyeremmel, ahol a csatornafedő nekem csapódott. Egyre inkább egyetértek, hiába hittem azt egészen idáig, hogy számítanak valamennyit ezek a képességek. Főleg a telekinézisben bíztam, mielőtt megláttam volna, mire képes a sajátjával, most viszont rá kell döbbennem, hogy a lány trükkjeihez hasonlóak nélkül esélyem sincs ellene. Ez az ő pályája, az ő területe és az ő szabályai.
Felületes a terv, ami alapján visszatámadok, de úgy számítom, beválhat, rövid időre kiegyenlítve az erőviszonyokat, mégis meglep, milyen könnyen megy az egész. Az össze-vissza csavart ajtó még azelőtt kiesik a kezéből, hogy sikerülne rávetnem magam, és utána sem tiltakozik kifejezetten, hogy végre ténylegesen felé kerültem. Kétoldalt térdelve kapom el a kezeit és automatikusan megjelenik előttem a következő lépés: meg kell ütnöm. Nem ártatlan, nem egyszerű városi lány és nem ember fekszik alattam, és ha nem teszem, valószínűleg ő kap el először. Akkor pedig legalább egyszer meghalok.
Az arckifejezése szokatlanul rémültté változik, ami hezitálásra késztet; egyáltalán nem illik az előbb még engem sértegető ellenfélhez. Összehúzott szemöldökkel figyelem, akaratlanul lazítva a szorításomon, amint segítségért kezd kiabálni és csak egész későn veszem észre, hogy minden mozdulat része volt a színjátéknak. Ami ennél is aggasztóbb, hogy a műsor nem nekem szólt.
– Rohadj meg – mondom válaszul, de már nincs időm leszállni róla, mert előbb rángat le az odaérkező járókelő. Nem tudom, mi mást tehetnék, ezért nem tiltakozom. Lehetséges, hogy ezzel megmenekültem volna? De mi van, ha… – a gondolatmenetet félbeszakítja a gyomros, amit a megmentőtől kapok, és mivel ezután sem teszek mást, minthogy halandó módjára összegörnyednék a betonon, a kicsit arrébb fekvő lányhoz siet. Szóval mi van, ha ez nem azt jelenti, hogy feladja a harcot, hanem hogy velem csak másodjára végez? Mi másért lenne szüksége nézőközönségre?
Az előbbi adrenalinlöket elmúlt ugyan, még mindig kapkodva veszem a levegőt, mikor felegyenesedem. Újabb döntés elé kényszerülök: kettesben hagyom őket és a saját magam menekítésére koncentrálok, vagy hősiesen beleavatkozom, minél messzebb terelve a férfit, aki most még azt hiszi, az áldozatnak segített. Persze akárkit meggyőzne az alakítása, arról nem is beszélve, hogy az ő sérülései sokkal látványosabbak az enyémeknél. Örökkévalóságnak tűnik az a néhány másodperc, amit a döntésre és mérlegelésre szánok, és amíg a kettőjük között kapkodom a tekintetem. Biztosan fel fogja segíteni, én pedig újra harcolhatok majd, ezúttal ezzel az emberrel, aki ki tudja, mit gondolhat rólam ezek után.
Nincs kedvem kétfelé verekedni, ezért hátrálni kezdek. Az őrültebbik csak akkor jöhet utánam, ha gyanút akar kelteni, aztán leszámolni a másikkal, és ha így tesz… Ha így tesz, az az én lelkemen szárad, mégis bízom a szerencsémben. Gyorsabban szedem a lábaimat, a tekintetem viszont nem emelem le róluk, csak ha sikerül tisztes távolba érnem.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Sikátorok Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
204
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Képességem :
☩ Multi :
Ophilia
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Május 13, 2019 4:45 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Look, what I found
Érdeklődésére fejemet kissé a vállam irányába hajtom. Kócos hajam rázuhan, hátamra simul, ám a bőrkabát miatt nem igazán érzem ezt. Mi az én életcélom?
Ajkam aljas mosolyra húzódik, fogaim sárgárját is kivillantom. Persze, fehérek, mi? Mégis mitől? Attől a rengeteg fogkrémtől, amit manapság lehet találni? Nem mondom, hogy a mirhának nincs meg a megfelelő hatása, de… Inkább hagyjuk. Jókedvem mégsem kívánom egy pillanatra sem palástolni.
A kérdést nem úgy kell feltenni, hogy Mi, hanem inkább, hogy Ki, az jobban illik hozzá. Hozzám. Hozzánk.
- Pusztítás - válaszolom nemes egyszerűséggel mit sem törődve annak esetleges jelentésével, tartalmával. Persze ez túl egyszerű válasz, főleg ha rólam van szó, nem igaz? Fejemet felemelve tekintetem az épületeken simít végig, mígnem a felhőkkel tarkított égboltra nem vezetem. - Mindig építened kell, hogy aztán a romba tudd dönteni. Az emberek gyengesége. Egyre magasabbra akarnak törni, miért? Hogy jöjjön valaki, hogy azt megpróbálja elvenni és pusztításba taszítson mindent - az ember épít. Most is. Részese vagyok én is, na nem ebben a formában.
Őrültségemnek jól esik napvilágra jönnie, amikor csak lehetőség adódik rá. Komolyan vesznek? Oh, dehogy mindig azt hiszik, hogy egy részeges, drogos fruska vagyok. Hangosan nevetem el magamat.
- Kedvelni? - teszem fel naivan a kérdést, arcom már szinte ártatlanságban fürdik. - Az olyan, akit szeretsz a végtelenségig kínozgatni, nem? Azt igazán kedvelem - akkor azt is kedvelem, akivel megteszem.
Aranyom, miért kívánsz beskatulyázni az emberi társadalmi normák közé? Miért hiszed, hogy egy pillanatra is igaz rám, amit az emberek kitalálnak? Normák, melyekbe belekényszerítenek? Ezen én már rég túlléptem. Szabad vagyok, mint egy madár. Te ezt sose fogod magadról elmondani.
Nem, amíg foglalkoztatnak mások véleményei. Ajkamon az ördögi nevetéssel fordulok ki utána, hogy aztán elkezdődjön röpke kis csatánk. Lássuk mit tud a kis félvérke. Vagy ő is csak csalódás lesz, mint a legtöbb? Aki meg akar békélni a valójával, de inkább elrejtené, mert brühü, ő ember akarna lenni?
Mennyi elvesztegetett erő. Mennyi elvesztegetett hatalom.
Enyhén terpszeben állok előtte, figyelem, vérem végigfolyik arcomon, nyakamon, láthatóan egy csöppet sem zavar. Ahogy az sem, hogy félig eltalál az ajtó.
Nem érzek semmit.
A kínzó fájdalom is oly édes. Apámtól örökölt félmosollyal tekintek fel rá, hajam az arcomba hull, göndör fürtjeim takarják a látást. De érdekel ez egy percig is?
- Erőd szánalmas - vonom fel kihívóan a szemöldököm. A hatalmas bunkót, melyet képeztem körbe körbe forgatom, mintha  valóban a kezembe lenne. Még a csuklómat is megforgatom hozzá, hogy teljes legyen az előadás.
Arcára páni döbbenet ül ki, vigyorom pedig egyre szélesebb. Egyre eszelősebb.
- Ebből a körhintából nincs kiszállás - figyelmeztetem elröhögve magamat és úgy tűnik, hogy tartja is magát ehhez.
Helyes. Nagyon helyes. Támadj rám kicsi félvérke.
A csatornafedéllel indul nekem. Bal lábamat kissé hátrébb csúsztatom ráhelyezem a testsúlyom. Eltekintek a válla fölött, mire a bunkós lehuppan mellettem, ő pedig erőből csapódik belém. Éles sikollyal kerülök a padlóra, arcom azon nyomban megváltozik.
Ártatlan és rémült tekintettel meredek a fölém került férfira. Fiúra, legyünk jószívűek vele szemben. Ajkaimat tátogatva próbálok levegőért kapkodni. Még élvezném is, ha nem lenne sürgős teendőm.
- Se… Segí… - motyogom, majd egy hatalmas nyelés után, mint aki visszanyerte a lélekjelenlétét kiált fel. - Segítség! - ez még így is folytott, nem csoda, hiszen a tüdőmet ért ütődés miatt, csoda, hogy az nem szakadt ki.
Rohanó léptek zaja csapja meg a kettőnk közötti csendet. Még mielőtt odatekinthetne a fiú, remélem még figyel. Egy tized másodpercre láthatja csak kihívó pillantásom, hogy aztán újra átvegye a rémület a helyét. Lábammal kapálózok, ha van rá lehetőségem.
- Szörnyeteg! -hebegem remegő ajkakkal. - Segítség! - hüppögöm a sírás szélén állva.
Egy fickó érkezik mellénk, ki vállánál ragadja meg a fiút és próbálja felállítani rólam.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Why are you serious?
I talk, I smile, I laugh too

But be carefull when I'm silent

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Sikátorok T2LBKvp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
124
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Pént. Május 10, 2019 2:29 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


All the Ugly and Wonderful things
Kyara & Cole Rabbit Hole  • Credit:
Hamar végem lenne odakint, a falak nélküli és az itteninél is veszélyesebb világban. Abban egészen biztos vagyok, hogy tovább bírnám, mint az emberek többsége, hála ezeknek az irányíthatatlan képességeknek, de végső soron az a néhány hét nem oszt és nem szoroz; kettőt kéne csak pislantanom és már darabokban is lennék valamilyen szörny szájában, csak hogy soha többé ne támadhassak fel. Élénken látom magam előtt a nem túl bizalomgerjesztő képet, mégsem ijeszt meg annak a gondolata, hogy egyszer vége lehet az életem emberi módon eltöltött részének, és szinte biztos vagyok benne, hogy az előttem dülöngélő lányt sem igazán hatná meg.
Bármennyire nem értem őt és a kibogozhatatlan gondolatmeneteit, a szavai mégis átszűrődnek a megfejthetetlenségen és eljutnak hozzám. Elültet odabent egy apró gondolatot, valamit, amit azelőtt már százszor, ha nem ezerszer próbáltam kiirtani. Mi történne, ha innentől kezdve nem érdekelne senki más? Tegyük fel, hogy nem bukom le azonnal, hogy teljes erőbedobással használni kezdem a félvérlét adta előnyöket…
– Oké. Mi a te életcélod? – tárom szét a kezeimet. Komolyan érdekel a válasza, hátha úgy a saját kérdésemre is hamarabb megtalálom a megfelelőt. Már megint teljesen kimegy a fejemből, hogy a csapda közepén állok, és hogy kést reptetett a lábamba nem olyan sokkal azelőtt, túlságosan elmerülök az eszmefuttatásban ahhoz, hogy érdekeljenek a körülmények.
– Nem félsz semmitől, ugye? Nem kedvelsz senkit sem… - De legalábbis engem biztosan nem. Ezekkel a megállapításokkal igyekszem felvázolni a helyzetet, közelebb kerülni a furcsán viselkedő idegen titkaihoz; különbségek és hasonlóságok után kutatni, hátha találok valamit, ami alapján elindulhatok a saját zavaros gondolataim között. Mivé válnék, ha hagynám magam megváltozni? Még ennél is jobb kérdés, hogy miért nem teszem.
Pár perc és elenged, bár egyáltalán nem olyan okból, ahogy azt eleinte reméltem. Visszakapom ugyan a szabadságom, az életem tenném rá, hogy nehéz dolgom lesz, ha le akarom rázni. De legalább esélyem van, rohanhatok; menekülő préda lehetek a csapdába esett változat helyett. Az eleinte biztonságosnak tűnő utcára érve még hallom a sikátorból jövő hangos nevetését, és nem tudom eldönteni, jót vagy rosszat jelent-e számomra üldözőm derűs hangulata.
Most, hogy ismét szemtől szemben állunk egymással, elégedetten veszem tudomásul, hogy mégis eltalálták őt a felé küldött üveg darabjai, és csalódottan, hogy sem ez, sem pedig az ajtó nem állítja meg, éppen csak lassít rajta egy kicsit.
Arról pedig, hogy honnan jön az energia, amit az engem leterítő ajtó visszadobásába koncentrálok, fogalmam sincs, de nagyon jól esik megszabadulni tőle. Ahelyett, hogy ettől megnyugodnék, csak még inkább felgyorsul a szívverésem; úgy dobog odabent, mintha ki akarna szakadni a mellkasomból. Felegyenesedve kapkodom a levegőt, és bár nem értem, mi okom lenne az élet-halál harc közepén örülni, széles mosolyra húzódik a szám.
– Vedd úgy, hogy megfogadom a tanácsod – fújom ki a levegőt hosszan, akkor még tisztes távolságból figyelve a lány mozdulatait. – Vége a menekülésnek. – Ebben a percben áll neki hajtogatni, ami újabb sokkhatásként ér: nemhogy én nem csináltam még ilyet soha, még csak látni sem láttam hasonlót életemben. Egy darabig meredten, hang nélkül nézem a mutatványt.
– Mi a… – suttogom, amint felmérem a fegyvere végleges alakját, majd jóval hangosabban hozzáteszem, lépve egyet hátrafelé: – Na jó, tudod mit, meggondoltam ma- – szakít félbe a következő hozzám csapódó tárgy, ezúttal egy csatornafedél. Most én billenek ki az egyensúlyomból, de valószínűleg nem adott bele mindent és leginkább a frissen elkészített ütőformát tervezi használni ellenem. Egyszerre válok boldogan izgatottá, zavarttá, rémültté és mérgessé, mégis egyértelműen azt érzem, hogy ezek után nem menekülhetek, nem fordíthatok hátat újra.
Felkapom az előbb hozzám vágott fedelet. Egy pillantás a kezemben tartott tárgyra, majd egy másik az ő ütőjére és már dobom is, hozzáadva az előbb varázslatosan felerősödött telekinetikát. Abban bízom, hogy úgy reagál, ahogy én is tenném és beleüt, az ajtó fa anyaga pedig megadja magát, amint találkozik a felé száguldó tiszta vassal. Ha nem, akkor ki kell térnie, és amint arrébb lép, nyerhetek egy másodpercet egy második támadásra.
Rohanni kezdek felé, méghozzá ordítva és teljesen függetlenül attól, van-e még valamilyen használható fegyver a kezei között. Nem tervezek eléggé előre, de ez már csak egészen későn esik le: mi van, ha az ajtó nem törik ketté, esetleg, ha ő arrébb lép, de már készen az újabb csapásra, vagy ha ismét előkapja a kést, amivel korábban lejtett táncot. Újabb löketet küldök felé a bennem felhalmozódott, megmagyarázhatatlan energiából, ha addig nem érek fizikailag is elég közel ahhoz, hogy leterítsem. A terv innentől kezdve igen egyszerű és emberi: rávetem magam, ha másképp nem tudom a földre kényszeríteni. Semmi esélyem nincs ellene, míg messziről kamatoztathatja a képességeit, viszont magasabb vagyok és reményeim szerint valamivel erősebb; más előny híján ez akarom kihasználni.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Sikátorok Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
204
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Képességem :
☩ Multi :
Ophilia
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Május 02, 2019 5:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Look, what I found
Lucifer, mint példakép? Valamelyik hang a fejembe biztosan elgondolkozott már ezen. Jómagam még nem, de… Orrom mellett a bőrt enyhén meghúzom, ráncokat képzek, ezzel pedig teljesen eltorzítom az arcomat. Gondolkodom.
Nem, nem példaképem. Apám? Annál inkább, az a kurafi. Mert persze, hogy azóta nem hallatott magáról, de adok én neki, ha újra előkerül, vagy megtalálom. Az üzengetés enyhén szólva is nehézkesebb, tekintve… Nem éppen tudok a pokolra küldeni senkit. Na de, majd nemsokára. Vagyis remélem, hogy nemsokára lesz az.
Másodlagos szavaira pedig csak megforgatom a szemeimet.
- A várost, a várost… - forgatom meg a szemeimet újra és újra, mindaddig, amíg meg nem szédülök tőle. Ekkor pár lépést teszek oldalra, majd a másikba, mint aki elég sokat ivott…
Elég sok esetben megtörtént már, most csak az agyam képtelen feldolgozni a képek gyors váltakozását. Direkt csináltam, magamnak?
Naná!
- Jaj Lucifer szerelmére már. Mi értelme az egésznek? Leéled az egész életed, füled, farkad behúzva? Hogy aztán úgy dögölj meg a legvégén, hogy igazából nem is éltél, mert fostál egy rakás majomtól? - vonom fel a szemöldököm, hangom csak kicsit kioktató. Ugyanis ezt amint felfedezem, rögtön elnevetem magam. - Még a félvérek ostobasága is határtalan - nevetem, térdeimet csapkodva. Persze.
Mi értelme az egésznek? Az életösztönünk sose hagyna meghalni. Vagyis hát, ha az enyém nem hagyott, vélhetőleg másé sem fogja. A vadonba is túl lehet élni, az élő példája vagyok. Nézz rám, hiszen New Orleansból csak idejutottam! Igaz beletelt pár napba, hónapba. Éhen és szomjan nem döglöttem, így hát…
Inkább haljak korán halált, minthogy még egy napot azzal töltsek el, hogy megfeleljek valakinek. Akinek meg akartam, az elfogadott olyannak, amilyen vagyok. Mindenki más, meg rohadtul nem érdekel. Egy életünk - de több halálunk - van. Nem fogom fosással tölteni, az is biztos.
De hogy ezért adnék neki egérutat?
Uh, mi az a visszatükröződés ott az ablaknál? Számat kissé eltátva tartom, hagyom, hogy egérutat nyerjen. Figyelmem elterelődik, olyan mint egy fénycsóva.
Ufók!
Hangosan nevetek fel, miközben lassú léptekkel indulok meg utána, ki a sikátorból, ki az utcákba. Próbálkozik a drága, hogy ne próbálkozna.
Egy-két szilánkot hagyok betalálni, a bőröm metsző érzete nem fájdalmat vált ki belőlem. Hangosan röhögök fel.
Kínt hirtelen hívom vissza a kezembe. Csuklómozdulatokkal forgatom körbe és körbe, mint aki születésétől fogva gyakorolja ezt. Lássuk be, elég régóta társamul szegült. Ahogy az ajtó kirobban, hogy eltalálja én akkor lépek előre. Ránehezedek a jobb lábamra és a saját tengelyem körül pördülök meg. Közbem legjobb barátomat emelem a magasba, ahogy anyja a gyermekét. Miközben kacarászok.
Mindaddíg, amíg meg nem hallom újra a hangját. Ekkor megállok, ám újra szédülés fog el. Az ajtó eltalálja az oldalamat, vállamat megtaszítja. Félfordulatot teszek, csámpásan állok meg. Fejemet lehajtom, úgy nevetek, akár egy igazi eszelős. A fájdalom nem hasít az elevenembe. Nem érzek... semmit. Abszolút semmi nem hat el az elmémig.
- Szegény gyermek, azt hiszi, hogy többre képes - emelem fel kezemet és egy elegáns csuklómozdulattal fordítom vissza az ajtót, majd hajtogatom össze. Az aljától számítva húsz szentinél csavarom meg, hogy a teteje gömbölyű, de azért vaskosabb legyen. Mint egy nagyra nőtt baseball ütő. Mégsem ezzel támadok.
A csatornafedelet emelem meg alóla, de nem annyira találom el, hogy ténylegesen fájjon neki, hanem csak meglököm. Körülötte apró kavicsok remegnek meg, mintha a föld rengene, ám ez közel sincs itt.
- Remélem nem csak ennyit tudsz, kicsi félvér - lépek egyre közelebb hozzá, fejem felemelve a hatalmas bunkóval egyetembe.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Why are you serious?
I talk, I smile, I laugh too

But be carefull when I'm silent

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Sikátorok T2LBKvp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
124
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 13, 2019 12:08 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


All the Ugly and Wonderful things
Kyara & Cole Unstoppable  • Credit:
Egy idő után már csak nézem, amint a földön fetreng, talán semmi sincs az égvilágon, amivel kizökkenthetném. Létezne, hogy ő és én hasonlítunk? Hogy olyan túlzásokba esem, mint ő, de képtelen vagyok észrevenni? Az őrültek elvileg nem tudják, hogy azok, a lány előttem mégis bevallotta, hogy valami nincs rendben vele, így leginkább abban bízom, hogy ezen az alapon nekem is feltűnne, ha nem lennék teljesen normális.
Az emberekhez fűződő viszonyáról kezd beszélni, legalább olyan zavarosan, ahogyan eddig is tette, én pedig minden erőmmel azon vagyok, hogy magamban kibogozzam a gondolatmenetét. Végül mégis összeszedni magát, talán, mert személyesen érinti a téma; igyekszem minden lépését követni a szemem sarkából, ha nem is fordulok hátra, mikor mögém vezet a csapda körül járt útja. Még mindig ahhoz tartom magam, hogy ha meg akar ölni, nincs mit tenni, és amúgy sem akarom feleslegesen terhelni a nem túl stabil biztosítást jelentő, sérült lábamat.
– Ha ők a példaképeid, az sok mindent megmagyaráz – lesz jókedvem egy pillanatra. Egy részem viszont egyet akar érteni. Nem az angyalokkal kapcsolatban, hiszen a felsőbb erők játszmája bőven a hatáskörömön kívül esik és épp annyira befolyásolja az életemet, mint akárki másét, akinek New York az otthona. De az emberek tényleg nem szeretnek minket, és ez a Félvér háború előtt sem volt másként.
– Mégis, ők üzemeltetik a várost. Szükségünk van a falakra… – mondanám, de aztán alaposan végignézek rajta és kiegészítem a mondatot. – Talán… neked nem. De én például túl akarok élni. – Még nem vagyok halott, és ha elég kitartóan próbálkozom, feltűnés nélkül leélhetem köztük ezt az életet. Hosszú lesz és magányos, de legalább addig sem a pokolban vagyok; a bolond csajjal való találkozás talán még ízelítőnek sem elég jó abból, ami odalent vár majd. Mi tehetett téged ilyenné? Lehet, hogy neki sincs túl sok kedves családi emléke. Nem merek rákérdezni.
A kése jó darabig követ még, mikor ténylegesen elindulok, fejemben a kezdetleges haditervvel. Minden alkalommal úgy érzem, mintha milliméterekkel kerülné csak el a bőrömet és ahányszor elfelejtek a túlélésem miatt izgulni, irigylem a precízségét. Vajon hány ember életkedvébe és mennyi gyakorlásba kerül ilyen pontossá válni? Az én képességeim érdekesen működnek; akadozva, ha nem érzem jól magam és hullámokban, ha túlságosan fel vagyok dobva, de a legjobb formámban sem tudom őket ezen a szinten használni.
Eltűnök a sarkon, de a fegyver még annál is hamarabb marad le mögöttem, így tudom, hogy legalább egy üvegnek célba kellett találnia, és ha nem is okoztam vele komoly sérülést, kellően lelassította üldözőmet. Kifújom magam, mikor megállok, de legalábbis megpróbálom olyan szinten összeszedni, hogy a gyógyulásra koncentrálhassak, távol a lánytól és az erőmet ideiglenesen megszüntető körtől. Fejemet is a falnak döntöm, csak hogy becsukhassam a szemem egy másodpercre és minden összegyűjtött energiám a cipőn keresztül ejtett sérülésre koncentrálom.
Időközben meghallom a nevetését, ami sokkal közelebbről szól, mint azt reméltem. A lábnyomok még akkor is sokáig jelölik majd, merre járok, ha a sebet sikerül eltüntetnem; egyértelmű, hogy nem menekülhetek előle a végtelenségig. Azért még egyszer megpróbálok távolságbéli előnyhöz jutni, a sötét utca azon vége felé rohanni, amelyiken nem nézelődik utánam az idegen. A gyógyításra tett kísérletem működik, mert anélkül futok, hogy szisszenések kísérnék a lépteimet, számításaim ellenére azonban mégsem jutok túlságosan messze.
Valamit hozzám vág és újból a földön találom magam. Gurulok két métert és csak azután fordulok a hátamra, hogy felmérhessem, mi landolt nem sokkal arrébb tőlem, majd egy nyögés kíséretében felülök, mindkét tenyeremmel a betonon támaszkodva magam mögött. Az ajtóra kapom a tekintetem, aztán a felém szökdelő, elégedett arcot vágó lányra. Ez alkalommal már nem rémít meg, sőt, felébreszti bennem a ma kifejezetten mélyre temetett túlélési ösztönöket: feltápászkodom és most én emelem magasba az ajtót, még mielőtt túlságosan közel érhetne.
- Ezt elejtetted! – kiáltom neki, miközben teljes erőmet bevetve visszaküldöm neki az ajándékot.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Sikátorok Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
204
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Képességem :
☩ Multi :
Ophilia
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Vas. Ápr. 07, 2019 12:17 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Look, what I found
Valahogy nem tud izgatni, hogy nem érti nevetésem tárgyát. Én a magam részéről remekül szórakozok rajta. A könnyeimet kezem hátával törlöm le, ahogy orromat is, melyet aztán nemes egyszerűséggel törlök a ruhámba. Hogy milyen nevetséges ez az ember is. Párdon, félvér, hiszen az.
- Válaszolni - nevetem továbbra is, lábaimmal kapálózva. Hogy ez… - De édesen, naiv vagy - szipogom, miközben oldalra fordulva ülök fel.
Nem, nem egyszerű komolynak maradnom, miközben ő itt… Éppen. Az erkölcsiségről és az igazságosságról próbál nekem magyarázni. Akaratlanul is emlékképek úsznak be lelki szemeim elé.
Az igazságról. A pap, ki kezébe bibliát tartott és mondott értem imát. A szék, melyhez bőrszíjjal láncoltak és a nedves tapacsok, melyek a homlokomat, és halántékomat érték. Az üres, koszos szoba, melyben nem volt semmi más, csak egy szék, mellette egy panellal. Egy ápoló, ki szíjat illesztett a számba, hogy ne tudjak kiabálni, vagy ha igen, az elnyelje a hangomat. Esetleg, hogy ne nyeljem le a nyelvemet?
Az igazságról, amikor könnyedén pöccintette be a gondozott női köröm a székemet. Az igazságot, amikor ezernyi áramütés érte törékeny testemet, csak mert a “gonosz megszállt gyermekem”.
Az igazság.
- Miért kedvelném? - vonom meg végül a vállamat, tekintetem egy pillanatra elsötétül. - Ők sincsenek oda a mi fajtánkért - és ezzel sokat nem is hazudtam. Mégis a komolyságom csak egy pillanatra fog el, a következő másodpercben már röhögök is a képébe, könnyedén legyintve a kezemmel. - Csak vicceltem, Ők imádnak engem - villan meg tekintetem.
Már akivel találkoztam és túlélte ezt, az mind imádott. Upszika, hogy azok nem feltétlenül emberek voltak csak?
Juj. Talán majd… Majd… Egyszer elkezdem sajnálni is őket. Kezeimet újra a mocskos aszfaltra simítva állok fel. Leporolom magam, kezeimet is összesimítva távolítok el róla minden mocskot.
- Nézzük csak, igazság - kezdek bele, miközben lassú léptekkel kezdem el körbe járni. Még egy pillanatig hadd gondolkoztassam el, mielőtt szabadjára engedném a rab madarat. - Félvérek vagyunk, ergo, még gyerekként megöltek volna minket - hangom színtelen és tárgyilagos. - Igazság. Egyenlő félként. Az erkölcsiség bajnoka Gabriel, oly igazságosan küzd, uh de várj! Tudok jobbat! - ugrok meg előtte. - A világ legigazságosabb személye, maga Lucifer! - tapsikolok előtte. Milyen ideológiák között élt ez a gyerek eddig?
Mert hogy csapnivalók között, az is hót ziher. Egyenlő félként.
- Egy farkastörvényekkel teli világba, egyenlő félként - ajkam galád mosolyra görbül. A pecsétet lábammal könnyedén töröm meg.
Mégsem fut. Én pedig egyre közelebb kerülök hozzá. Minden lépéssem egyre vészjóslóbb, a késem még mindig körülötte forog. Ajkamon veszélyes mosoly, szemembe őrült csillogás. Csak őt figyelem, miközben kapkodja a tekintetét.
És fut.
Kényelmes tempóba, kacarászva követem őt. Késem követi csak és ha tudom, akkor csak ruháját vagdosom róla. Nem marok bőrébe, igyekszem erre vigyázni. Nem úgy ő. A korábbi üvegmaradványokat vágja hozzám. Én pedig nem mindegyik elől térek ki. Így lehet, hogy arcomat, nyakamat, lábamat érik a szilánkok. Felsértik a bőrömet. Ám amelyik a hasamba állna, azt megállítom magam előtt.
Fejemet félrehajtom fordulok ki az utcára.
- Ecc-pecc, kihemecc - röhögök, akár egy eszelős, fejemet hátra hajtva. Ha látom alakját, akkor nem habozok sokáig. Egy elhaladó ajtó csavarjai lazulnak meg, az erőnknek hála pedig könnyedén(?) vágok hozzá.
Nézzük kikerüli-e.
Mindeközben én nyugodtan közeledek felé, majd szökdelésbe váltok, mintha a mezőn szaladgálnék egy kosárnyi virággal a kezembe.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Why are you serious?
I talk, I smile, I laugh too

But be carefull when I'm silent

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Sikátorok T2LBKvp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
124
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 25, 2019 7:58 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


All the Ugly and Wonderful things
Kyara & Cole Unstoppable  • Credit:
Nem tudom, már megint mit mondhattam, ami ennyire vicces lenne, de ő nevetni kezd; őrülten és megállíthatatlanul, és boldognak tűnik. Nem irigylem tőle, mert tudom, milyen levegőnek és fénynek lenni, és mert azt is tudom, hogy hatalmasat zuhanhatsz, ha egyszer visszakapcsol a gravitáció, te pedig nem kezdted el időben megtervezni a landolás körülményeit. Az előttem fetrengő lány épp a magaslatok legfelső csúcsán jár és addig sem foglalkozik velem, így ahhoz a végtelenséghez hasonlót kívánok neki, mint amit ilyenkor magamnak is szoktam.
Hamar rá kell jönnöm, hogy ellenfelemen lehetetlenség fogást találni. Az érveimmel nem törődik, mindössze egy-egy érdekesnek talált szófoszlányt emel ki belőlük, azokkal pedig új, teljesen független gondolatmeneteket alkot; az idegen olyan puzzle-darabkákat illeszt egymásba, amik éppen csak egy kicsit hasonlítanak a másikból hiányzó részekre. Akármit mondhatok, a válasza ezerféle különböző variációjával kéne számolnom – legalábbis ezt a következtetést vonom le a sokadik sikertelen tárgyalási próbálkozás után. Nem zavar annyira a rendszertelensége, mint gondoltam volna, egyedül azt remélem, hogy nem a vele folytatott, különös beszélgetés lesz életem utolsója.
- Ez most egy ilyen költői kérdés, vagy… válaszoljak is? – kérdezem halkan szuszogva, bár már sokkal inkább a szaporán verő szívem az oka, mint a sérülés okozta fájdalom. A fejemben ezzel egyidőben stratégiát váltok.
– Nem nagyon kedveled az embereket, mi? – teszek óvatos megjegyzést egy korábbi válaszára utalva. A mélyen gyökerező, szenvedélyes berögződésekhez rengeteg mindent hozzá lehet kapcsolni, és én úgy szűrtem le, komolyan gondolja a saját felsőbbrendűségét. Csak olyan dologgal tudom manipulálni, ami illik a világába: úgy terveztem, olyan hidat építek a tévképzeteiből, amin könnyedén átsétálhat az övéből a sajátomba.
- Úgy működik ez az igazság dolog, hogy egyenlő félként harcolunk. Ha már egyszer mi, félvérek vagyunk a jobbak… – állok neki ismét az életemért dumálni. – Erős, egyenlő felekként. Aminek születtünk! – Igyekszem komoly arcot vágni és a magamévá tenni a szavakat. Itt, a csapdában, és ha úgy tetszik, az én univerzumomban már valamivel kevesebb jó tulajdonságot tudtam felsorolni a félvérek oldalán. Ő ugyan az első, akivel a fajtámból szemtől szemben találkozom, nem érzem úgy, hogy a lány egy lenne a szabályt erősítő kivételek közül.
Elenged. Ha pillanatnyi sikeremhez nincs is sok közöm, úgy érzem, végre van esélyem; akkor is, ha könnyen lehet, ő az erősebb kettőnk közül. Meg akarom kérdezni, hogy a fenébe csinálta azt az előbb, hogyan okozott fájdalmat, de nincs időm újbóli beszélgetést kezdeményezni, a kés forogni kezd körülöttem a levegőben. Kapkodni kezdem a tekintetem, de valamivel messzebb nézelődöm, hátha lesz olyan szerencsém, hogy találok valami mozdíthatót. Lehetőleg a háta mögött.
- Hát, remélem, hogy nem vagy nagy húsevő – szólalok meg azért, mielőtt ténylegesen magamra ölteném az egér szerepét, és rohanni kezdenék a következő sarok felé. Egyetlen másodperccel azelőtt, hogy megfordulnék, egyenesen a lány felé reptetem korábbi üveg haverjait: olyan gyorsan és erősen mozdítom őket a feje irányába, ahogy csak tudom. Szinte vakon célzom és időm sincs hátra fordulni, hogy megbizonyosodjam róla, talált-e valamelyik.
Véres lábnyomokat hagyok a hátam mögött; sötéten és nedvesen csillogva jelzik az utam, bármerre fordulok, így ha addig nem ért még utol, legközelebb kivilágítatlan utcára kanyarodom. Hátam a hideg falnak vetve várom, hogy újra meghalljam a lépteit közeledni.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Sikátorok Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
204
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Képességem :
☩ Multi :
Ophilia
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 21, 2019 8:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Look, what I found
- Igazság? - nevetek fel érces hangomon, torkom szakadtából. Nem tehetek róla, ez a manus teljes mértékbe nagyon vicces. Nem annyira, mint Mandró, de amellett sem mehetek el szó nélkül, hogy ő még ennyire sem nevetetett meg sohasem. Akár egy teknős, úgy dőlők a hátamra, érzem, ahogy a tüdőmbe szorul a levegő. Emiatt a sikítozó nevetést csak egy fél pillanatra hagyom abba, de aztán jobba-balra dőlve nevetek és nevetek és nevetek csak a fiú szavain. Lábaimmal is úgy kapálózok. Könnyeim kicsordulnak, kézháttal törlöm le őket. Sminkem, ami már úgy is napok óta szana-széjjel van kenődve, csak még jobban szétterül arcomon. Végül egy nagy sóhajtás közepette engedem le lábaimat a talajra.
- Huh. Régen nevettem ilyen jót! - nevetek fel ismét. - Igazság… - Kezdem el újra, de most még csírájába folytom el a jókedvet. A felhőtlen éjszaka, csillagtalan boltját figyelem, szipogok párat mielőtt felülnék. - Mi is a kihívás az igazságba? - teszem fel a kérdést, majd felemelem az egyik, majd utána a másik kezemet is, úgy vállmagasságba. - De mi is az Igazság? - tekintek fel ekkor újra a fickóra. Na vajon erre tud válaszolni? Mi is az igazság? Kíváncsi lennék rá, de valóban. Őszintén érdekel, még akkor is ha ajkam szegletében ott vibrál egy őrült mosoly.
- Ember, ember, mit érsz nekem, te kis csafka, mafka, hafka - billegetem a fejemet hol jobbra, hol balra, a törzsemmel együtt, majd újra nevetésbe török ki. Valamit magyaráz. Valamit nagyon átélten magyaráz nekem.
Rossz Kyara! Figyelj oda!
De igazság!!!!! Ebben a világban? Nekem ez az igazság.
Vállamat mégis könnyedén vonom meg.
- Talán csak élvezem, ahogy szenvednek a markomba. Tudod, ahogy a macskánál, meg az egérnél. Tudtad, hogy azért futtatja meg az egeret, mert ilyenkor az olyan feromont bocsát, ki amitől még ízletesebb lesz a húsa? - pislogok rá nagyokat, mintha egy teljesen új hírt mondtam volna. A vadászat öröme. De tényleg. Vadászat.
Szemeim felcsillannak.
Véremet könnyedén törlöm le a pecsét széléről.
- Fuss - vonom fel szemöldököm, szemeim újra felizzannak. - A vadászat öröme. Fuss kicsi őzike - forgatom meg körülötte Kínt körbe és körbe. Ha nem figyel, vagy ha nem kezd el futni, akkor bizony ruhájába mar a penge, talán még bőrét is éri, de azt már tényleg csak akkor, ha végképp nem akar onnan elmozdulni.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Why are you serious?
I talk, I smile, I laugh too

But be carefull when I'm silent

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Sikátorok T2LBKvp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
124
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Hétf. Márc. 18, 2019 6:10 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


All the Ugly and Wonderful things
Kyara & Cole Unstoppable  • Credit:
Szinte hallom, ahogy licitálnak, aztán rácsapnak egyet a kalapáccsal: az életed egyszer, kétszer, háromszor… Reggelig akár tízszer is meghalhatok, ha a lánynak igaza van és nem utazom egyből lefelé. Ha hagyom magam, ha nem küzdök eléggé és ő megöl, jó eséllyel teljesen máshol ébredek majd, mikor ismét kinyitom a szemeimet; New York utcáin viszont a legsötétebb éjszakán is nagyobb biztonságban érzem magam, mint akárhol máshol, főként, ha új ismerősöm arckifejezésére esik a pillantásom.
Kezd úgy tűnni, a pokolban előbb lesz nyugtom, mint idefent vele, mégsem ez az, ami miatt egyetlen másodperc alatt elvetem a feladás gondolatát. Ha úgy vesszük, új kihívást kaptam, mikor beleléptem a csapdába, én pedig a feladványokért élek. Százszor siklik át ugyanaz az ötlet az agyamon, mire rájövök, ugyanilyen könnyen még ennél többször is meghalnék értük, a kis pipákért a rongyosra jegyzetelt lapjaim szélén.
Még akkor is így gondolom, mikor a kés éle egyenesen a nyakamnak szegeződik; szúrós, hideg pontként érzem a bőrömön, pedig igazából még hozzám sem ér. Meghallgatom a válaszát és ismét gondolkodni kezdek.
Az őrülteknek is vannak céljaik...
Ma valahogy nem félek a csendtől, az ürességtől vagy ha az vár rám a halál után, a véget nem érő szenvedéstől; egyszerűen csak élni akarok. Ha lélegzel és még pislogni is tudsz, valamivel könnyebb elszórakoztatnod magad, mintha mozdulatlanul feküdnél valahol, mindegy, hogy épp egészben vagy darabokban teszed az utóbbit. És ha úgy vesszük, ő is csak szórakozni szeretne.
- Mit szólnál egy igazságosabb felosztáshoz? Vagy nem bírod a kihívásokat? – Nem tudja, de nem sokat nyerne a kínzásommal. Végtére is miért tiltakoznék, ha egyszer biztossá válik, hogy sehová sem menekülhetek? Az időn kívül nincs mit veszítenem.
- Ott a pont – biccentek, hiszen igaza van. Rajta áll minden, de éppen ez az, ami miatt talán nem okozna akkora örömet a sikere. – Akármit csinálhatsz velem. Mit tehetnék ellene, amíg itt vagyok? – intek magam köré. Fel sem tűnik, hogy milyen szaporán veszem az apró levegőket, míg le nem lassul a légzésem; mondatról mondatra egyenletesebben cserélődik a tüdőmben a hűvös levegő. – De ha tényleg megelégednél egy egyszerű kínzással, most nem pazarolnád rám az energiádat. Akkor egy ember után mennél – éledezik egy halvány, bizakodó mosoly a szám sarkában.
Érzem, hogy éles fájdalom növekszik a mellkasomban; ismét nehezebbé válnak a lélegzetvételeim. Szinte biztos vagyok benne, hogy hamarosan eldől a sorsom, és hogy nagyrészt készen állok rá, akármit is tervezett számomra.
- Engedj el és mutasd meg, hogy mit tudsz. Biztos, hogy elégedettebb leszel, ha még úgy is sikerül megölnöd... Akkor sem veszítesz semmit, ha nem vagyok nagy feladat. – Nem olyan egyszerű talpon maradnom, mint mikor még csak a lábam fájt; félek, hogy hamarosan feladják és összecsuklanak alattam.
- Nem rohanok el… - keresztezem az ujjaimat a mellkasomat szorító kezemen. – Becsszó.



Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Kyara Gilberung


Sikátorok Tumblr_inline_novarlFg8q1szaa83_250
☩ Történetem :
☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
204
☩ Rang :
I'm daddys little crazy girl
☩ Képességem :
☩ Multi :
Ophilia
☩ Play by :
Kaya Scodelario
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Szomb. Márc. 16, 2019 4:39 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


Look, what I found
Míg előtte guggolok vigyorogva illesztem a cigaretta végét a szám sarkába. Így szívok bele nem is egy kicsi slukkot és fújom az arcára azt. Jót szórakozom, ezt ő maga is láthatja. Mi sem lehetne ennél jobb? Igaz lassan majd társaságunk akad, de addig sincs mitől tartanom.
- A tét? Oh, hát az az életed - hajtom oldalra a fejemet, vigyorogva, miközben én is felállok vele szembe. - Vagy meg tudsz ölni, vagy nem, ilyen egyszerű - vonom fel a vállamat. Még bármi lehet. Még talán esélye is lehetne velem szemben.
Hahaha.
Na persze. Meglepetéseket okozhat még, de nem bízok nagyon benne. Egyik szemöldököm ívesen vonom fel és várom, milyen választ kapok rá.
- Dehogynem. Az már más kérdés, hogy újra feltámadsz, de tudod mi a legszebb benne? Hogy akkor újra megölhetlek - pupilláim egy pillanatra kitágulnak és mintha meg is csillannának ennek az örömére. De mint mondtam, ennek a másik oldala is lehetséges.
- A hűség luxus - jegyzek csak meg ennyi, vállaimat pedig megvonom. Nem érdekel a hűség, amíg nem egy emberhez köt. Akarom mondani démonhoz. Érte a végtelenségig és tovább is elmennék. Ezt nem akárki tudhatja, de tudhatják. Aki akarja. Mindenki más? Meg pont annyira nem érdekel, mint… öhm… egy vakondot a fénylő tengerpart.
A kés hegye a torka előtt áll meg. Annak nyeléről tekintek fel a fiúra. Vigyorom egyre elszántabb, egyre őrültebb. Teljes mértékben nyeregben érzem magam. Nem is értem, hogy mit van odáig. Mint mondtam feltámadhat.
- És? - teszem fel a kérdést. - Egy gyilkosnak miért kellenek indokok? Várj, nekik még talán, de egy őrültnek? Kit a vér látványa éltet? Mások kínzása ad számára örömet? - kérdezem tőle, őszintén. Karjaimat keresztbe fonom a mellkasomon. Hiszen én őrült vagyok, ezzel tisztába vagyok. Minek tagadjam, amikor imádok ilyen lenni?
- Mert megtehetem. Mert hatalmamban áll - válaszolom a kérdésére gondolkozás nélkül, majd elnevetem magam. - Ne is próbálj meggyőzni a lelkiismerettel - rázom meg a fejemet. - Nem tudsz, sőt. Szerintem azzal csak a vesztedbe rohannál - vonom meg a vállamat. - Az ember gyarló de a félvér? Oh, a legnagyobb hatalom került a kezünkbe és miért ne használnám ki? Mondj egy okot, hogy miért ne ölhetnélek meg? Egy csettintésre? - lépek még közelebb hozzá, hogy cipőm sarka már a pecsétek szélét érje. Ha figyel, szívébem érezhet némi fájdalmat, mintha egyenesen ki akarna jönni a mellkasából, miliméterről, miliméterre.
- De hogy te? Félvér? - vonom fel a szemöldököm. Szánalmas már maga a feltételezés is.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



Why are you serious?
I talk, I smile, I laugh too

But be carefull when I'm silent

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear
Cole Andrews


Sikátorok T2LBKvp
☩ Történetem :
☩ Reagok :
124
☩ Play by :
Maxence Danet-Fauvel
☩ Korom :
29
Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt Csüt. Márc. 07, 2019 11:55 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


All the Ugly and Wonderful things
Kyara & Cole Unstoppable  • Credit:
Ha úgy vesszük, pesszimistának lenni a legkönnyebb. Semmi sem ronthatja el a napodat, ha alapból a legrosszabbra számítasz, vagy ha egyáltalán semmiféle elvárásod sincs a sorsoddal kapcsolatban; más szóval, ha szándékosan tesztelgeted a határokat, könnyebb szembenézned a következményekkel, mintha a saját figyelmetlenséged okozná veszted.
Én ezekre az apróságokra építettem ugyanis mindent: a memóriámnak és a koncentrálóképességemnek köszönhettem, hogy életben vagyok. Ha egyszer-egyszer kikapcsolt és cserben is hagyott valamelyik, robotpilótában ugyan, de nagyrészt problémamentesen átvészeltem ezeket az időszakokat. Van hol laknom és van mit ennem, míg tiszta fejjel tudok gondolkozni. Most, két lábbal a csapdában állva - aztán a közepén térdelve -, ismét eszembe jut, egy átlagos napon miért nem bízom ennyire magamban.
Még lefelé bámulok, a lehető leghamarabb felkészítve magam a kés kirántására, mikor a látóterembe kerülnek a lány csizmái. Leguggol, én pedig felnézek, gyanútlanul egybeforrasztva a tekintetem az övével. Téged sem foglak tudni megfejteni, teszem hozzá magamban. Hirtelen fogalmam sincs, miért, de a saját, hatalmasra tágult pupilláim jutnak eszembe reggelről, ami egyetlen másodpercre józanító hatással bír; az újabb vészharang most is olyan gyorsan halványul el odabent, mint ahogy azt az előző tette. A szívverésem nyomja el és veszi át a helyét; erősödni kezd a halk dobolás, ami eleinte éppen csak kivált a többi zaj közül. Fájdalomcsillapítóként terjed odabent, aztán állandó lüktetéssé formálódik a fülemben és a mellkasomban, végül segít talpra állnom.
Látszólag boldoggá teszi, mikor feltápászkodom. Mivel úgy tűnik, semmi mást nem szeretne a harcon kívül, egyelőre lemondok az alkudozásról, és mert egy pillanatra biztos vagyok benne, hogy éppen annyira élveznék ellene nyerni, mint veszíteni.
- Én ráérek, de mi a tét? – kérdezem mellékesen. Biztosan ő is tudja, hogy nem húzhatjuk a dolgot reggelig, és ha már itt tartunk… - Nem tudsz megölni. - Véglegesen. Legalábbis nagyon remélem, hogy nem. Ki kellett volna próbálnom, bár egészen eddig szándékosan nem kísérleteztem a halállal. Pontosan akkora eséllyel válhatna végzetes hibává, mint újabb gyógyíthatatlan függőséggé; jelenleg egyik sem hiányzik jobban az életemből a másiknál.
Sokkal hosszabban nevet rajtam, mint amennyire vicces vagyok, így szinte mozdulatlanul várom a befejezést.
- Ha akármelyikünk is hűséges lenne, most nem tartanánk a viadalnál – jut eszembe a korábbi asszociációm, miközben gyanúsan méregetem –, először őt, aztán a kezemben tartott kését. Ezt nevezte volna Kínnak? Vagy hátul azt az üveget, akinek eddig is beszélt?
Akármilyen erősen szorítom, a hegyesebbik vége szembefordul velem. Hamar rájöttem ugyan, hogy a csapdán belül nem számíthatok a képességeimre, csak most, a lehető legnagyobb hirtelenséggel jut el a tudatomig, hogy azelőtt sosem harcoltam még nélkülük. Velük se sokszor, hiszen menekülni mindig egyszerűbb, de ebben a szituációban azonban úgy tűnt, nem sokra megyek a konfliktuskerüléssel.
- Várj! – kiáltok, ahogy túljutok a kezdeti meglepettségen, és amint újabb ötletekké változik odabent a felismerés. – Először is, nem csináltam semmit – kérem ki magamnak, mintha ez lenne minden mondani valóm közül a legfontosabb, miközben igyekszem a lehető legtávolabb tartani magamról a pengét. Tudom, hogy nem sokat ér; erősebb vagyok telekinézissel mint a saját kezeimmel és jó eséllyel ő is így van vele.
- Ha olyan vagy, mint én… Ha nem vagy vadász, miért akarsz leszúrni ezzel a szarral? – Nem merem elengedni, pedig egy részem kíváncsi, mi történne ezután. Egy másik ugyanebben a pillanatban abban reménykedik, hogy semmiben sem hasonlítunk, és csak véletlen egybeesés, hogy az előbb a saját magam legrosszabb formáját láttam az idegenről tükörképként visszaverődni.


Ajánlott tartalom

Choose Hell, or Heaven
If you live it right, nothing to fear


Hell or Heaven Frpg

- CAELO VEL IN INFERNO -
Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 15 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 13 vendég :: 2 Bots




• Fajaink száma •
Arkangyal
8/4
Leviatán
8/3
Angyal
5
Démon
10
Bukott Angyal
2
Ember
2
Félvér
3
Harcos Angyal
5
Vadász
8
Nephilim
5