We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Frick Collection
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Hell or Heaven
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
306

Utolsó Poszt Csüt. Május 10, 2018 1:04 am
Következő oldal


***
szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Abaddon
avatar



☩ Reagok :
148

Utolsó Poszt Szer. Május 09, 2018 2:08 pm
Következő oldal



A Tudás, Hatalom

Ophilia & Abaddon

Music


Úgy tűnik olajat találtam, ami pont a pislákoló parázson landolt. Nagyszerű, egyik szemöldököm lomhán úszik a magasba ahogy hallgatom szavait. Épp a káosz kellős közepén ácsorgunk és Ő most is a nagy Atyát védelmezi anyatigrisként ostorként csattanó szavaival. Bájos.- Ebben abszolúte egyet értek. - Vonom meg a vállam a gyerekes testvérharc hallatán, de nem is fonom tovább a fonalat mert értelmetlen volna. Arcom megfeszül egy pillanatra mikor visszakérdez, eszembe ötlik a pillanat mikor kezeit arcomra tapasztva mutatta meg a végem az egész ismert vagy ismeretlen világgal együtt. Röviden bólintok, majd szavai rántanak vissza ismét a múlt sötét képéből. - Ha egy tőről fakadnak, akár az erejük is lehet megegyező. - Ízlelgetem a nem kívánatos gondolatot, hiszen ha testvérek, akkor nagyjából egy szinten lehetnek. - Ki nem? - Kérdezek vissza a kérdésére, ugyan ki ne akarna elzárni valami olyat ami a teremtett világ totális végét jelentené, a teljes és felfoghatatlan, végeláthatatlan semmit?! - Én személy szerint inkább végeznék vele, nem zárdosnám sehova, elkerülendő az ilyen helyzeteket. - Jelentem ki nemes egyszerűséggel. De ebbe sem folyunk bele.
Kérdésére ráemelem jeges acélos tekintetem, halovány kis mosoly úszik ajkam szegletébe. - Feltalálom magam. - Kacsintok rá majd érkezik a viszlát és a szőkeség tova illan, neki bezzeg sikerült. Konstatálom magamban aztán varázslatot bevetve olvadok a tömegbe, kijutok, nem ma kezdtem. Úgy látszik a varázserő még használható, csupán a pokolba nem tudok lejutni, nagyszerű.
Kapucnis férfi lépdel az utcán jó pár sarokkal lejjebb. Orcáján halovány mosoly, a szőkeség értetlen tekintete úszik elmémben, a kocka és a hozzá fűződő értetlenség. A végtelen tudás birtokosa s még is olyan gyermeteg, bájos egyveleg. De visszatérve a kockára és forgására, nos azt hiszem a terveim átszabásra kell kerüljenek, ha igaz amit sejtek, akkor a Lucifer probléma várhat magára egy keveset...


Online
Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
352

Utolsó Poszt Szer. Május 09, 2018 1:35 pm
Következő oldal


A good decision is based on knowledge and not on numbers.


Hirtelen szívom fel magamat, ahogy a démonra nézek. Persze ő természetéből adódóan meg kell hogy kérdőjelezzen mindent. Minél jobban kétségbe ejti az embereket azok annál hamarabb neki adják a lelküket. Csakhogy én most nem ember vagyok.
- Senkinek semmi köze igazából, hogy hol van. Nem hagyott el senkit sem. A világának anélkül is működnie kellene, hogy nincs itt. Ez az egész nem mást mint két fivér gyerekes párharca - és nem mellesleg ostoba is. Bár ha meg is értem mindkettőjüket, továbbra sem tudok azonosulni velük. Az emberek kiirtása? Mi értelme lenne ennek az egésznek?
Hitem töretlen, ezt pontosan tudom.
De, hogy nem Lucifer… Nem vagyok teljesen biztos… Fogalmam sincs, hogy Atyánk merre lehet, kinek mily erőt adhatott azóta? Hisz miért ne lehetne ez lehetséges.
Upsz, épp azért, amit most mondd nekem?
- Csend és sötétség? - vonom össze szemöldökömet. Ajkaimat nyitnám, hogy válaszoljak, mégis a hallott név becsukásra késztet. Nagy levegőt véve egyszerűen csak bent tartom azt. Ízlelgetem a hallott nevet. Sose… Sose ismertem ezt, de…
- Cassael a Sötétségről kérdezett tőlem legutóbb - amiért el kellett hagynom az otthonom. Vagyis… ez csak a kérdésének az egyik része volt. - Beszélik, de ezek csak pletykák, hogy Atyámnak volt egy testvére, kit elzártak, de én jóval ezután teremtődtem. Számomra semmit sem közölt, egy ark sem - habár a pletykák szerint a négy lovas is részt vett ebben az elzárásban. De hogy hova? És merre? És miért?
De a legfontosabb, lehetséges lenne, hogy ő szabadult volna ki? De nem, ilyen nagy ereje nem lehet. Az én létezésem is több ezer évre tehető, ha valaki ilyen sokáig van zárva… erejét elveszti. De Don találkozott vele. Igaz lenne vagy csak hazudik?
A lehető legáthatóbb tekintettel nézek rá, mégis a tömeg elvonja a figyelmünket. Ezt nem itt kellene megbeszélni.  
- Ki zárná be? - nézek rá értetlenül. Olyan nem lehet, hogy… fel kell mennem. A mennyekbe. Tudnom kell, hogy a fő kapu nyitva van-e, hogy át lehet-e menni, még ha ez az életembe is kerülhetne. Bogarat ültetett a fülembe.
- Ki fogsz innen tudni jutni? Ha nem tudsz a poklon keresztül közlekedni, akkor… mi más úton tudsz még? - kérdem tán, némi aggódással hangomba. Amint ez feltűnik, fejemet megrázom… - Kocka? - pislogok rá értetlenül. - Milyen kocka? Hol? - nézek rá nagyokat. Fogalmam sincs, hogy miről beszél, de abban igaza van, hogy nincs idő maradnom.
Elveszem róla a kezemet.
Erőmet pedig arra használom, hogy meggörbítve a teret elhagyjam ezt a várost. Egy szempillantás csak csupán, amíg nézek Abaddonra.
- Viszlát - aztán már ott sem vagyok. Mintha elszippantott volna valami.
Még rengeteg mindent meg kell tennem. A menny, Amara… A sötétség… De mi az a kocka?


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
148

Utolsó Poszt Szer. Május 09, 2018 1:04 pm
Következő oldal



A Tudás, Hatalom

Ophilia & Abaddon

Music


Hogy maga az Atya lenne képes ilyesmire csupán? Nem tudom, vannak kétségeim felőle. Főleg azok után amit láttam, amit mutatott, amit belém döfött az a nő, odalent, a lelkek erdejében. - Azt sem feltételezte senki, hogy szó nélkül itt hagy mindent. - Fordulok felé végül amolyan "nemde?" tekintettel reagálva szavaira. Majd megcsóválom enyhén a fejem. - Lucifernek nincs ekkora ereje, szerintem ez valami más lesz. - Adok hangot végül a gondolatnak mely kibontakozni látszik bennem. A már visszahúzódott füst irányába nézek mit sem törődve az emberekkel kik szép lassan kezdenek magukhoz térni s értetlenül állva a helyzet előtt tekintetükkel keresik a választ mintha az ott volna valamelyik sarkon. - Láttam már ezt, szinte biztos, hogy ez volt az. Végtelenbe ásító fekete gomolyag. Odalent, a saját régiómban találtam rá. Egy nő, valami eszközt keresett, valamit ami fogva tartotta. Megmutatta mi Ő, az ismert világunk végét mutatta, a szenvedést a rombolást és a pusztítást, kedvemre való volt. Egészen a végéig. Mert amikor a végére ért, csak a csend volt és a sötétség, a semmi. Megszűntünk létezni. Mind. Azt mondta a neve Amara. - Fordulok felé a végén, hátha mond neki valamit a név, mert nekem nem sokat mondott akkor és ott. Csak az erejét éreztem ami meghaladt mindent mit eddig tapasztaltam, csak a gyűrű ereje miatt éltem túl a találkozást, meg mert az eszközt akarta, velem kerestetni de ez jelenleg mellékes.
Az emberek minket vesznek szemügyre, mivel én magam nem törődöm eleinte. De kijelentésére körbeviszem tekintetem rajtuk, bólintok végül. Egyet értek, mennünk kell. Megpróbálom újra a kaput nyitni, egyenest a pokolba. Kezem mozdul, rutinos mozdulat, de a varázs nem jön létre. Nem tetszőn húzom fintorba ajkam. - Ugyan minek zárná be a kapukat? Semmi értelme. - Jelentem ki, inkább csak magamnak. Kérdésére felé fordulok ismét, hogy miért is éppen most érdekelt Lucifer története. - Ez egy hosszú történet aminek azt hiszem nem ez a helye és ideje, Lucifer várhat. - Adok rövid választ, a hosszút majd későbbre halasztom. - Menj, én is így teszek. Ha tudsz, deríts ki ki ez az Amara, majd kereslek. Úgy tűnik az a bizonyos kocka fordulóban van. - Dobom be a hirtelen kialakult ötletem, meglátjuk mit lép rá az Angyal.


Online
Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
352

Utolsó Poszt Szer. Május 09, 2018 12:04 pm
Következő oldal


A good decision is based on knowledge and not on numbers.


Értetlenül pillantok körbe, nem értvén ezt az egész helyzetet. Ez… Valami… Sok mindent megéltem már, még ha csak szemlélője is voltam az emberiség világának. Pontosan tudom, hogy melyik kórság, melyik csapás mit tartalmaz valójában, mégis ez, ahogy a fekete füst közelít felénk, ez…
Nagyot nyelve érzem, hogy az aggodalom felüti fejét szívem mélyén. Az eddig ismeretlen érzés, próbál hatalmába keríteni - vagyis szeretném ennek tudatosítani ama érzetet, mely megkörnyékezett.
Gyomrom egyre kisebb lesz, testem remegne, ha nem feszíteném meg az összes izmomat. Lelkem beleremegne ebbe a látványba, ha lenne. Szívembe így is fájdalom hatol. Hallom Don szavait, el is jutnak hozzám, de…
- Ennek semmi értelme, ez… Ilyenre csak Atyám lehetne képes - hiszen mégis mi okozhatna ekkora fekete füstöt? S mintha ez nem lenne elég a következő szavai… Szeretnék vitatkozni vele, akarok is, mégsem tudok. Képtelen vagyok, valahol hitelt kell adnom annak, amiket mondd. - Ilyet Atyám sose tenne a világával - nem, ő erre képtelen lenne. Ha eltörölne minket azt… észre sem vennénk, ha a maradék emberiséget pedig büntetné…
- Hogyan? - kapom hirtelen felé a fejemet. Ha a mágiám működik, neki is tudnia kell használni. Tekintetem végül arra réved, ahova az övé is. Már indulnék is, hogy az ártatlan nőn segítsek, ám Don megelőz ebbe. Ő is tudja használni.
- A kapu nem nyílt ki? - vonom össze szemöldökömet, elrévedve a meszességbe. Neki ez gyerekjáték lenne kinyitnia. Lucifer bezárta volna? Lenne ekkora hatalma, de miért tette volna? Ő az egyetlen, aki képes új élőlényeket teremteni, de hatalma is lehetne erre? Évezredek alatt sok érdekességet láttam már démonoktól. - Miért éppen most érdekelt Lucifer? - suttogom, inkább magamnak, mint a férfinak, összevont szemöldökkel tekintve rá. Fejemet aztán újra csak megrázom - úgy tűnik jelenleg másra teljesen képtelen vagyok.
Aztán az egész hirtelen megáll, szinte az orrunk előtt. Vonzó kíváncsiságomnak nem tudok gátat szabni, felemelt kezemmel óvatosan érintem meg a kátrányszerű anyagot. Mely továbbra is füst, de nem úgy viselkedik. Ujjam érintésére megtör az alakzata, fekete apró füstgomolyagokként ölelik lassan körbe kezemet, bilincsként próbálván viselkedni. Nem jelenthet jót, mégis annyira… lenyűgöző.
Egy szempillantás és az egész eltűnik, visszahúzódik onnan, ahonnan jött - de merről? A tenger irányából? A földből, az égből? Van ennek bármi jelentősége? Kell, hogy legyen ennek bármi jelentősége?
Gondolataimból a hatalmas vízcseppek zökkentenek ki, ahogy szempillámra esve kényszerítenek vissza a valóságba.
- De minek a kezdete? - nyögöm halkan, körbenézve az értetlen arckifejezéseken. Minket is megbámulnak, ennek okát tán értem is. Szárnyaimat oly gyorsan rejtem el, ahogyan azokat előhívtam, de azt hiszem késő.
Valaki veszélyt kiált, én pedig nagy levegővétellel nézek rájuk. Gabriel kiirtotta a fél világot, csoda hát, hogy jelenleg tőlünk rettegnek a legjobban?
- Számít az most jelenleg? - tekintek rá, szinte már bocsánatkérően. - Azt hiszem, itt hamarosan meglincselnek, ha nem megyek el - mosolygok rá szelíden, egy cseppet sem bánva az emberek viselkedését. Képtelen vagyok haragudni rájuk.
- De előtte - simítom kezem karjára, nem tudom, hogy miért, enyhén rászorítva. - Miért érdekelt ennyire Lucifer, ilyenre, ha nem Atyám tette, csak a démonok lehetnének képesek, ha össze tudnának fogni, erőteljesen… - talán… talán… Lucifernek lehetne ekkora hatalma.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
148

Utolsó Poszt Szer. Május 09, 2018 11:05 am
Következő oldal



A Tudás, Hatalom

Ophilia & Abaddon

Music


Egy szolid délutáni beszélgetés egyetlen pillanat alatt válik a teljes káosz és pusztulás martalékává. Hát ezért kedvelem én annyira a világunkat és tervezem helyreállítani a számomra megfelelő rendet. Ellenben, az aktuális helyzet némileg más irányokat mutat.
- Ez a valami, megfertőzi őket, mintha, mindenkiben ellenséget látnának. - Gondolkodom hangosan miközben nézem az egymás ellen forduló népséget. Ophilia közben elfogadja jobbom és felegyenesedik. Feltételezését, hogy én vagyok és kérlelését, hogy hagyjam abba jelenleg nem méltatom válaszra, íriszeim szűkülnek, a távoli gomolyagot figyelem s azt a mozgást melyet felfedezni véltem. - Mintha tudatosan mozogna... Élne. - Vetem fel ahogy a gomolygó füst mozgását nézem amint éppen útját egy ember felé veszi, s amazt magáévá téve szállja meg teljesen. Mint mikor mi magunk tesszük ezt. Szavait hallva újra hangot adok gondolataimnak. - A falat, sikerült létrehoznom - utalok a burokra melyet magunk köré emeltem odabent, hogy óvjon minket. - De a kapu, nem nyílt meg. - Emlékszem vissza néhány perccel ezelőtti próbálkozásomra. Tekintetem tulajdon kezemre téved. Teszek egy próbát. Egy őrjöngő nő száguld egy másik felé, kezében az első tárgy mit aktuális, sekélyes elméje fegyvernek ítélt, egy törött deszkadarab. Készülni tébolyában elégtételt venni, de ekkor egy határozott mozdulattal tolom karom előre, szemeimre pillanatra vállnak feketére, és... a lökéshullám megindul. Megállíthatatlan erővel száguld a telekinézis láthatatlan hulláma, hogy aztán a nőt pillanat alatt érje és vágja a falhoz, ezzel megakadályozva, hogy bevégezze kitalált küldetését. Összecsukom tenyerem - Érdekes - konstatálom. Szemeim ismét rá emelem amint utolsó mondatát kiejti ajkain, "csupán egy medál". Mintha csak végszó volna változik ismét minden. A füst hirtelen megáll, mozdulatlanná dermed, majd iszonyatos tempóban húzódik vissza abba a semmibe ahonnan érkezett, mintha csak itt sem lett volna. Szemöldököm összehúzva tekintek utána. Nincs több rengés, nincs több lezúduló épület. Az emberek, már akik életben vannak, fejüket fogva, értetlenül tápászkodnak a földről vagy szimplán lépkednek körbe helyüket keresve, egymástól várva választ a kérdésre: mi a fene volt ez?! De válasz helyett csak a sötét fellegek lesnek mindünkre. Lomhán kúsznak az égen, egy kóbor villanás, majd távoli moraj jelzi a közelgő felhőszakadást. Egy kósza csepp hull alá és talál helyet orcámon. Felemelem tekintetem, újabb érkezik. Majd megannyi követi, hűs, nyári eső veszi kezdetét fokozatosan, hogy áztassa a pusztítás hátrahagyott nyomait. Az emberek ismét önmaguk, már nem készülnek vérre menő csatát vívni a kitalált ellenséggel. De ki tudja mi zajlik a háttérben?
- Valami azt súgja, hogy ez csak a kezdet. - Jelentem ki ahogy az irányba nézek melyről érkezett és mely felé eltűnt a sötét végzet. Majd a szőke angyal felé fordulok. - Miféle medál? - Teszem fel a kérdést immár csak rá figyelve.


Online
Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
352

Utolsó Poszt Kedd Ápr. 24, 2018 9:55 am
Következő oldal


A good decision is based on knowledge and not on numbers.


Ne legyenek tévképzetei, pontosan tudom, vagyis csak sejtem, hogy mily bűnöket követett el a Földön. Még akkor is, csak sejtéseim lehetnek erről, ha a legtöbb alkalommal emberek bőrébe bújva végezte el őket. Ha egy-két egyént jobban megvizsgálnék ki tudnám szűrni, hogy kiknek adta még ki magát az évezredek folyamán.
És ha békésebb időket élnénk, még lenne is rá időm, de a jelen helyzetünkben, mindennel rendelkezünk, csak épp ezzel nem. Az épület összeomlik körülöttünk, falai néhány helyen még állnak. A bennük tárolt ezer éves tárgyak a semmivé váltak. Újra fényében úsztathatnám a helyet, erre mégsem pazarolom most el erőmet.
- Az lehetetlen - felelem, szemeimet összevonva. Nincs oly erő a Földön, amely erre képes lenne. Legfeljebb Atyánk, de ő meg nincs jelen. Fejemet enyhén megrázom, miközben felállok.
A következő pillanatban pedig már az utcán is vagyunk. Don szavai a fejemben visszhangoznak. Valami elnyomja a mágikus erőt. Ez… Lehetetlen, ennek semmi értelme nem lenne. Ki és miért tenne ilyet. Ki lenne erre képes?
Gondolkoznék ezen, ha az egyik ember felé nem épp egy állig felfegyverkezett alak ránt fegyvert saját társa ellen. Minden annyira… gyorsan történik. A füst, az épületek omlása, a kosz, az emberek kiáltásai. Nincs sok időm, mindenki a másiknak esik és mintha Abaddont… Ez a pusztítás… Ez csak ő lehet. Hiszen, ki másnak lenne, Ehhez ennyi hatalma.
Pillanatok alatt az ember előtt termek, erőmet használva rántok magunk elé, egy épület falának nagyobb darabját, védekezés gyanánt. Golyók csapódnak bele, törmelékek töredeznek le róla, az épület eddigi festéke pereg hajunkra, a túloldalon a földre.
Aztán abbamarad. Valaki más ártalmatlanítja a férfit. Vére beteríti a körülötte lévő teret, de nem csak az övé. Mindenhol…
Mindenhol vér, emberi tetemek. Akit megvédtem, az is őrjöngve vonul tovább, hogy a törmelékeket fegyverként használva induljon egy értelmetlen csatába.
Hiába állunk az utca közepén, a túloldalt kellene lennie a parknak, ám ott… Nincs semmi. Senki. Ott csak egy hatalmas fekete, kátrányszerű füst van.
Kezét mégis elfogadom, gyorsan felállok mellette, feleslegesnek tartom, hogy leporoljam magamat.
- Nem fogom itt hagyni az embereket, hagyva, hogy egymást irtsák ki! - jelentem ki határozottan, s enyhén hitetlenkedve, hogy kinézné belőlem, hogy megteszem. Tudom, hogy nem vagyok harcos, de az emberek védelmére teremtettek. Vagyis, ez pontosan nincs benne a munkaköri leírásomban, ám attól még valahol tartalmazza. Ha máshogy nem, hát a fajomat tekintetbe kell vennem. Képtelen vagyok meghalni, tudok harcolni az emberek ellen, nincs ellenem fegyverük, nem mindegyiknek van. Tisztában vagyok vele, hogy mely városban is vagyok.
- Állíts le ezt Abaddon! - fordulok fel, hisz ez a pusztítás… Ez az ő asztala, erre csak ő lehet képes. Én tudtam használni az erőmet, szóval nem igaz, hogy elfojtja valami a mágiánkat. Ez csak egy olcsó csalás a részéről semmi több. - Nincs értem elpusztítani mindent! - próbálok a józan ésszel hatni rá.
Mégis mi mást gondolhatnék, itt mellette állva? Nem furcsa, hogy pont akkor történik mindez, amikor Ő is a városban van?
- Don… - rázom meg a fejemet, magyarázatára. Mi okozza, ki más, ha nem ő? Mégsem folytatom tovább mondandómat, hisz mióta csak felállok, csak egy helyre fókuszál… A füstre… Ami nem illik bele erejének képébe. Nem tudhatom, hogy miket tanult, mily trükkök vannak a tarsolyában, melyről senkinek sincs semmi tudomása. Tekintetem követi az övét, hajamat zavartan fésülöm hátra öt ujjammal. - Pedig csak egy medálért jöttem - sóhajtom halkan, szívem összeszorul az emberek iránt, kik képtelenek menekülni a füst elől.
Képtelen vagyok tehetetlenül itt állni. Lépteimet a füst felé vezetem, segítenem kell az embereken… Bármi áron.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
148

Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 23, 2018 2:50 pm
Következő oldal



A Tudás, Hatalom

Ophilia & Abaddon

Music


Eszmecserénket az események hirtelen fordulata és igencsak hirtelen felgyorsulása szakítja félbe. Cselekszünk, mindketten. Kijelenthetjük, hogy egyikünk számára sem teljesen világos mi zajlik itt de az ösztönök dolgoznak. - Figyelemre méltó következtetés. - Ismerem el halovány kis, pillanatnyi mosollyal kijelentését, miszerint volt már nagyobb is mit letagadtam. De arcom hamar megfeszül ismét az újabb rázkódásra. Hamar készülök kaput nyitni, hogy távolabb juthassak / unk, ahogy ő is tette akkor ott A Királyok Völgyében. De a kapu nem nyílik. - Valami elfolytja a mágikus erőt. - Konstatálom röviden válaszul ha már így érdeklődik, de most nincs időm boncolgatni, a fekete gomolygó füsttömeg az épületet is kezdi bekebelezni Ő pedig szárnyát bontva száguld az utcára. Lévén, nekem nincsenek éj fekete szárnyaim, marad a gyalogos túra jelenleg. Hamar átjutok a törmeléken és kivágva az ajtót az utcán lévő káosz látképe fogad. A bejárat hoz vezető lépcsők tetején állok, onnan szemlélődök. Figyelmem az éppen omló robusztus épületre szegeződik. Energiáim csak úgy szárnyalnak a körülöttem lévő rombolásnak köszönhetően. Ophilia hangja hoz vissza a mámorból amint felé kapom fejem és látom amint emberek a füstbe érve kifordulnak önmagukból és eszelős mód egymásnak esnek. Ezt mutatta volna? Ez égett az elmémbe akkor, odalent a Lelkek erdejében? Igen, ez volt az, ugyanaz a fekete, semmibe ásító gomolyag, nincs kétség, elkezdődött. Újra az angyal hangját hallom és látom amint minden erejét bevetve igyekszik menteni a halandó lényeket. Újabb épület adja meg magát, hogy erőtlenül robogjon a gravitációnak engedelmeskedve és hulljon darabjaira néhány sarokkal lejjebb. Mire visszanézek Ophilia féltérden helyezkedik el az utcán. Elindulok felé, kimért léptekkel közeledve szürreális kontrasztot képezve a környező káoszban. - Nekik már mindegy, nekünk viszont mennünk kell. - Állapodok meg mellette, ahogy a távol figyelem, a Central park felől már csak a fekete, fullasztó felhőtömeg látszik s a jajveszékelések. Nem tudom pontosan mi történik, de nem úgy tűnik mint amit jelenlegi erőnkkel képesek lennénk bármilyen irányba is befolyásolni. Kezem felé nyújtom, ha akarja elfogadja ha nem hát nem, megvárom mit reagál közben szemmel tartom a környezetet, figyelem mi történik, az embereket mintha csak megfertőzné a gomolyag, igazán leleményes megoldás, Önnön vesztük okozzák, egymáson élve ki tébolyaikat. Briliáns. Ettől még valahogy meg kell tudnom mi ez az egész, mi zajlik itt. - Ebben a káoszban nem tudjuk meg mi okozza, mi ez az erő, csak sejtésem van. - zárom végül még míg állva várom reakcióját, s közben szemem nem veszem le az utca távoli végéről ahol a gomolyag sorra kebelezi be a menekülni próbálókat. Íriszem összehúzódik ahogy fókuszálni próbálok, valamit kiszúrok a sűrű felhőben.


Online
Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
352

Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 21, 2018 8:39 pm
Következő oldal


A good decision is based on knowledge and not on numbers.


- Ez pontosan így van - fut szelíd mosoly végig arcomon, kezemet a márványasztal lapjára simítva. Annak háttal állva döntöm neki csípőmet, fejemet félrehajtva szemlélem a démont és próbálok rájönni, hogy vajon mit akarhat pontosan tőlem. Mit vár tőlem. Miért jött utánam. Biztos vagyok benne, hogy kérdései vannak, nem unalomból társalog velem. Szemeim enyhén összevonom őket, furcsa, hogy van egy olyan, mint ő, ki úgy gondolkozik mint mi.
Végül csak elfordulok tőle és tovább sétálok a nagy csarnokban.
- Holott a bizalom nem csak hogy értékes kincs, de kapcsolatokat épít ki. Megbízni valakiben, mégha mégoly veszélyes is, de ha egyszer találsz olyat, kiben megteheted…  - tekintek hátra vállam fölött. Miért egy démonnak próbálom elmagyarázni ezt?- A bizalmat ki kell érdemelni, de ha valaki ezt egyszer eléri, értékesebb kincsre tettél szert, mely ékesebb bármely aranynál, vagy drágakőnél - de természetesen ez az én szerény személyemnek véleménye. A bizalom törékeny, mégis gond nélkül megbízok bármely testvéremben. Még eme időkben is… Még akkor is, ha a torkomat vágják el, ha mellkasomba kést szúrnak. Ők a családom, bármi is történjen velük… Mindvégig őszinte maradok hozzájuk, tudják, hogy bízhatnak bennem, bármikor fordulnak hozzám, segítek nekik.
Ma már ez értékes és ritka kincs.
- Ha nem te, akkor később az emberek maguktól jutottak el volna ahhoz a döntéshez, hogy meghódítsák. Te csak egy láncreakciót indítottál el. Az emberek világéletükben hatalmaskodni akartak egymás fölött… Nem volt nehéz dolgotok soha, hogy ezt kihasználjátok - gyarlók, esendők, de Atyám legkedveltebb figurái, mind közül. Védenünk kell őket, mégis… Túl gyorsan szaporodtak és túl kevés volt az élelmiszer. A természetes szelekciókat a háborúk váltották fel. Szörnyű ezt így kimondani, de ez a valóság.
Órákon keresztül mélázhatnánk ezen, ám a végzet mégis úgy gondolja, hogy ennek gátat szab. Mindketten, szinte egyszerre mozdulunk, egymás felé. Bár szárnyaim felesleges, védelmet nem kér belőle, mégis óvón zárom azt magunk köré. Akaratlanul is egy halk sikoly tör fel torkomból, ahogy az obszidián pajzsunk darabjaira hullva, repeszként funkcionál a körülöttünk, óvva minket az aláeső szilánkoktól.
Féltérden maradva tekintek körbe az előbb még büszkén álló ház romjai között. Fejemet enyhén megrázom, miközben lassan állok fel.
- Nagyobb bűnt is letagadtál már - emlékeztetem, no meg arra is, hogy mindvégig figyelve volt, már amikor épp meg tudtam határozni, hogy melyik démon, mely testet használja. Ha esetleg utólag jöttek volna rá testvéreim, úgy jegyzeteimet aszerint módosítottam. Szeretnék hinni neki, hogy ez nem volt, hogy ez nem csak egy olcsó illúzió, játék, melyet nem látok át.
- Miért? - kérdezem, gyanítom, hogy készült valamire, jobb kezével, ha már előre tartotta. A gomolygó füst közül hangos sikoltások türemkednek be, újabb rengés jelzi egy épület morajló leomlását. Valami itt nagyon nincs rendjén, ez a város… - Ez a város védve van a természetfelettitől - nem tudna egy démon csak így rombolni benne, ez… Ehhez túl sok mindent kell megszervezni, anélkül, hogy ne buknának le. Ötlete már régebben is a fejembe motoszkál, szárnyaimat szó nélkül bontom ki, elrugaszkodva a talajtól, könnyedén termek az utcán, ahol… Rohangáló emberekkel találkozom. A Central Park felől jönnek. A föld újra mozog a lábam alatt… Megfordulva egy felhőkarcoló most adja meg magát az örökkévalóságnak. A füst pedig lassan eléri az embereket… Kik addig voltak békések, aztán… Mintha egyszerre őrülnének meg, egymás torkának ugranak.
- Mi folyik itt? - sose láttam még ehhez hasonlót, akaratlanul is elindulok feléjük, hogy segítségükre legyek. - Az embereket meg kell védeni - kiáltom oda Abaddonak, ha esetleg előkerült az épületből. Honnan tudhatnám, hogy egy sokkal súlyosabb természeti katasztrófa is a város felé tart? Ami a fontos, hogy az embereket távol tartsam egymástól, reményeim szerint a démon ebben segítségemre lesz. Sok eszköz nincs a hatalmamba, amit tudok, azt használok. Telekinetikus képességemmel választom őket szét, a romokból egyszerű csapdákat telepítek köréjük, de… túl sok ember van, és bármennyire is szeretnék gyorsan dolgozni…
Valami kemény csattan a vállamon, akaratlanul is féltérdre esek.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
148

Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 21, 2018 12:43 pm
Következő oldal



A Tudás, Hatalom

Ophilia & Abaddon

Music


Egy oszlopnak támaszkodva, karjaim keresztbe fonva figyelem ahogyan szakavatott módon szemléli a megannyi holmit, az épület minden egyes darabja egy egy történet apró kirakós darabja. Bizony a szőkeség itt, tőlem csupán karnyújtásnyira, ismeri az összképet, ismeri mit rejtenek a kirakós darabkák. Egyetértően bólintok az egyensúly témánál, én is így vélekedek. Ha ez megborul akkor létünk értelmét veszti. - Nincsen jó rossz nélkül ahogy a rossz sincs jó nélkül, balga dolog azt hinni lehetséges volna. Kell, szükségszerű. -
Fejem lehajtva csóválom meg ahogy ajkamra mosoly úszik kijelentésre, így lököm el testem az oszloptól, hogy követve lépteit a következő terembe lépjek nem sokkal mögötte. - Jogos felvetés. - Szögezem is le azzal kapcsolatban, hogy van e köztünk olyan ki bízik bárkiben. - A bizalomnak ára van, mifelénk ez fokozottan igaz. No meg hát, az egyetlen akiről tudom, hogy megbízhatok, az én magam vagyok. - Magyarázom végül mígnem az ominózus szoborhoz érünk. Emlékek, régmúlt események, csak úgy mint benne, bennem is leperegnek. Paris történetével egészíti ki az én mesémet. - Mindenkinek van gyenge pontja, senki sem tökéletes. De végül is, Achilleus elvégezte a feladatát nemde? Paris megkésett. - Fordulok felé halovány mosollyal - a háború kirobbantásához csupán néhány apró lökés kellett az embernek, a megfelelő helyeken volt a megfelelő időkben, városok pusztultak egyetlen katona miatt, a nagy Trója lángokba borult végül, én pedig szeretem első sorbon nézni az eseményeket, ezért volt hát tökéletes választás a híres harcost használni porhüvelynek - majd lépek is tovább.
A távoli moraj ekkor ér el minket, az égen úszó felhők mindkettőnk érdeklődését felkeltik de idő nincs mélázni, jön a rengés. Reflexből cselekszem, de ő is. Félúton találkozunk és ében szárnyak vesznek körbe míg a földből obszidián burok emelkedik kettőnk fölé. A varázslat hatására olajos fekete szemem összeakad a smaragd zölddel. Szilánkok peregnek a fejünk felett de bajunk nem esik, egyelőre. Újabb morajlás majd az obszidián megreped, bal kézfejem, melyet magunk felé emelve hoztam létre a burkot, előbb ökölbe szorítom, majd hirtelen nyitom szét ujjaim minden irányba és a burok iszonyatos erővel robban szét a szélrózsa összes létező irányába. Obszidián szilánkok törnek utat és adnak helyet nekünk a törmelék közt, hogy végül egy kráterben legyünk láthatóak. Mindketten féltérden egymással szemben. Arcom megfeszülten kémleli a másikat, olajos fekete szemem lassan visszavált a normálisra. Felegyenesedek fél térdről, majd magunk fölé tekintek, az épület romokban körülöttünk, a tetőről zúduló vaskos üveg szilánkok kardpengékként szaggattak volna mindkettőnket. Lassan viszem körbe tekintetem úgy válaszolok fejem csóválva. - Hízelgő, de nem. Ez valami más. - Újabb rengés, de immár meglelem egyensúlyom s térdem rogyasztva csupán, állapodok meg. Kiszúrom ahogyan a gomolygó fekete füst kérdés nélkül tolakszik be a betört ablakon. Kezem felé nyújtom ha még nem állt volna fel, ahogy rátekintek. Másik, szabad karomat pedig kinyújtva idézek kaput magunk elé, vagy is, csak akarnék, a lángoló kapu nem jelenik meg, nem jön létre, nem nyílik mi. Szemöldökön összeráncolva fordulok el tőle s tekintek a létre nem jött kapu vélt helyére. - Ez nem jó, valami nincs rendben. - Valami zavar van a mágiában, most idő gondolkodni rajta. - Úgy tűnik marad a hosszabb út. - Fordulok felé végül, ha csak nincs közbe egyéb ötlete. - Irány az utca, tudnom kell mi ez. - Jelentem ki, majd nem tudom jön e, avagy van e egyéb meglátása, de részemről megindulok amennyiben nincs és a kijárat felé török lehetőleg gyors tempóban.


Online
Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
352

Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 21, 2018 7:57 am
Következő oldal


A good decision is based on knowledge and not on numbers.


Tétován lépkedem a hatalmas házban, látszólag minden művet megcsodálva. Ez részben igaz is, a legtöbb vázát két kezem közé fogom, óvatosan simítok végig mázos oldalukon. Ujjaim körbejárják a motívumokat, miket egykor gondos kezek festettek rá. Hasonlóan le tud kötni egy darab bronz könyvjelző is, melynek a tetején bojtos zsinór lóg. Forgatom az apró, éles tárgyat és fejem csóválva hitetlenkedem mi mindent ki nem tudtak találni az emberek, miért is? Hogy kényelmesebb legyen az életük?
Volt időszak, amikor az emlékezés mindennél többet jelentett. Ahogy fejlődött a világ, úgy fejlődött a felejtés mértéke is. Egyszerre szörnyű és csodálatraméltó, hogy idáig jutott el az emberiség saját erejükből.
- Ez csak nézőpont kérdése - mosolygok rá szelíden, miközben finoman helyezem vissza a könyvjelzőt a márványpultra. A bojthoz illesztett, apró arany gombok hideg csengéssel kíséri szavaimat. Ahogy azt ő is mondja. Nem is különbözik annyira nézeteink, noha van egy apró kitétellel. De ezt az imént már említettem, és szavait csak megerősíteni tudnám. Akarom is, ez nem csak a dolgunkról szól. Ez egy sokkal hatalmasabb erő.
- A világot az egyensúly tartja össze, ha nem egy arkangyalt bíz meg a pokol létrehozásával, más hatalom tette volna ezt meg. Amely Atyám felett áll. Az univerzum egyetemes törvényei alól még ő sem vonhatja ki magát - híresztelések vannak magáról a Sötétségről, kinek múltját keresem, ám nem találom. Cassael kérte tőlem a segítséget sokat mégsem találok vele kapcsolatban. Mintha sosem létezett volna. Atyánk nővére, szól a híresztelés, de ez… annyira hihetetlennek tűnik, hiszen hol van? Merre jár? Miért nem ő segít az egyensúly fenntartásában?
Ezek olyan kérdések, melyekre magam sem tudom még a választ. És ez nagyon is zavar.
- Létezik olyan démon, ki egyáltalán képes megbízni valakiben? - csúszik ki akaratlanul a döbbent kérdés ajkaim közül. Még bal szemöldököm is ívesen közelít a homlokom irányába, ahogy megállok vele szemben. Ez számomra hihetetlennek tetszik. Valahogy az évezredek folyamán nem ez a kép alakult ki rólam. További szavai mégsem töltenek el nyugalommal. Hatalmasat nyelve tekintek fel rá. Túl jól keverte mindig a kártyákat, nekem sem árt vele szemben óvatosnak lennem.
A szobrot szemlélve szól újra hozzám, a szemöldököm pedig ráncba szalad. Persze, sokszor elfelejtem, hogy sokan nem is tudják, hogy a minden tudást nálam szó szerint kell érteni, mégsem ez aggaszt újra csak.
- Ó… - csúszik ki halkan a számon és akaratlanul is újrajátszódnak bennem azok az időszakok összes emléke. Hát persze. - A férfi, ki számos háborút nyert meg, kinek vérontását ünnepelte a nép, mégis elhitette, hogy gyűlöli azt… - emelem pillantásom a démon arcáról a szoborra. Az a mosoly… Erről lehetne őt megismerni különböző testekben? - Paris bukott angyal volt… Felismerte a túlvilág szelét személyében, tudta, hogy harcoljon ellene, csak közel kellett kerülni hozzá - odafent is tudtuk, hogy démonok munkálkodnak a trójai háborúban, mégsem tett Atyánk semmit. Ha minden ilyen eseményre ugrott volna…
Trója csak az első volt a nyolc város közül. A változás szele következett be az Égei-tenger világában. Csak egy maradhatott állva, csak egy maradhatott elég erős, ahhoz, hogy azt megélje. A „természetes” szelekció. Athén. A városok alkukat kötöttek a démonokkal, de az idő… Még ha évszázadokon át is nagy hatalomnak hitte magát, elenyészett az idők folyamán, ez sokkal nagyobb veszteség volt számára. A múlt bűneiért egyszer mindenki megfizet.
Szempilláim lágyan remegnek meg, miközben talpunk alatt is megremeg a föld. Követve a démon tekintetét az épület ablakán át szemlélek ki a világba.
Rossz érzések kerítenek hatalmába.
- Egyetértek - mégsem mozdulok, hiszen, amiért jöttem… Itt van, ebben a házban és meg kell szereznem. Nem mehetek most csak úgy el. Egyébként is, egy kis… Nem, ez nem felhő. - Ez füst? - de ahhoz meg túl fekete, túl… egységes, mintha… folyékony, színfekete kátrány kúszna végig az égbolton, tekintetem képtelen vagyok levenni róla.
Egy pillanat erejéig végtelen csend telepedik meg a világba, szinte megáll az idő, vagy legalább is lelassul. Ez sose jelent semmi jót.
Túl hirtelen érkezik a földrengés szerű mozgás, hisz ennek mindig van egy előrezgése, melyet illene megéreznem, de ez…
Túl sok időm gondolkozni nincs, az erő levesz a lábamról, a közeli asztalhoz taszít, gerincem verem be. A földre huppanva sikerül egy törött vázába beletenyerelnem. Tétován figyelem vérem csorgását, a törött edényt… Könnyed mozdulattal újra a régivé varázsolom a tárgyat - mintha jobb dolgom nem lenne. Halk ropogás csapja meg fülemet, fejem felemelve a plafon megadja magát, felénk száguld, számos épületdarabbal együtt.
Gyorsan mozdulok, szárnyaimat kibontva, tenyeremről támaszkodva rugaszkodok el, ama irányba, melyről Abaddont vélem felfedezni. Még ha egy démon is… egy élet, melyet most meg kell óvnunk. Ezért teremtettek minket. Nem kell messzire mennem, rögtön mellettem is terem.
Hollófekete tollakkal ékesített szárnyaimat óvón húzom magunk fölé. Sokat kibírnak, de legalább az ütéseket tompítja. Annyi időre tán elég, amíg a rengés ellenére is egybe tudjam tartani az épületet. Visszaállítani minden tárgyat az eredeti formájába.
Arcomra mégis sötétség borul, a földön tenyerelve húzom be azt magam alá, látva a körénk hulló romokat, bennünk mégsem képezve kárt.
- Ez démoni mágia eredménye? - tekintek fel a férfira. Ez… ez nem Gabriel hatalma, erre nem képes, az a füst… ereszkedik fölénk.
Egy betört ablakon keresztül látom, hogy a várost ellepi, az egykor díszes ház ablakain áramlik be, körbe véve minket.
A föld újra megremeg a lábunk alatt, a távolban sikoltás hallatszódik fel, távoli épületek pusztulásának moraja. - Ez a te műved? - jön az egyetlen logikus kérdés tőlem, lévén a pusztítás az ő asztala.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
148

Utolsó Poszt Csüt. Ápr. 19, 2018 9:02 pm
Következő oldal



A Tudás, Hatalom

Ophilia & Abaddon

Music


A környezetet csak úgy mint szavait, érdeklődve kísérem figyelemmel. Helyenként megállok megcsodálni egy egy darabot disputánk közepette, csak úgy mint ő maga, műkedvelő. Abban, hogy nem függünk mint a halandóktól úgy látszik nem fogok egyet érteni, csupán részlegesen, valójában mindez részlet kérdés, a célom csupán, hogy tudtára adjam, tetszik vagy sem a célunk azonos, mondhatnánk egy oldalon állunk csupán az eszközeink mások. Így végül a felvetés nem kap reakciót, annyiban marad s éteri, befejezetlen gondolatként száll tova a feledés homályába. Tovább is lendülünk s immár egy másik teremben vagyunk. Itt kezd bele a történetben, hogy miért is Lucifer lett a szerencsés kiválasztott az alvilági tisztségre. - Nos, a mellékelt ábra szerint az elmélet megbukott. - Konstatálom a dolgot röviden. A kérdés számomra csak azért bolt fontos, hogy lássam mennyire is lát messzire a múltba tekintve, tudása, hatalma meddig is terjed. Kellően régre. No meg persze ha akadna valami olyan melléktörténet miről én magam nem tudok, a valóság melyet elferdítve tálaltak oly sokszor a történelem, talán rejthetett volna valami titkot Luciferről, de úgy látom vakvágányra futottam. - Persze nézőpont kérdése, mi csak tesszük a dolgunk, ahogy Ti is, és ez így is van rendjén. -Erősítem meg újfent világlátásom miközben egy termetes szobor mellett lépek el lezseren, zsebre tett kézzel. A szobrot figyelem mely előtt éppen megállapodtam mikor kíváncsiságának hangot ad. - Mondjuk úgy, nem bízom senkiben, meg aztán, így senkit nem kell kérni a diszkrécióra. - Magyarázom röviden, majd még hozzá teszem. - No meg, én nem csak sokad magammal a hátam mögött acsarkodva tudok érvényt szerezni az akaratomnak. - Húzódik arcomra parányi kis mosoly ahogy felé tekintek sokatmondón. Majd vissza a szoborra, atletikus alkatú férfi, jobbjában lándzsa, baljában a myrmidon okra jellemző kerek pajzs. - A nagy Achilleus, a a sebezhetetlen. Nem csak mese, létezett, tudtad? - Teszem fel a kérdést, választ nem várva, mert folytatom is. - Valóban jó harcos volt, kedveltem azt az időt, akkoriban könnyű volt elhitetni bármit bárkivel. - Régi emlékkép sejlik fel előttem: megannyi holtest felett egyetlen áll csupán meredten. Testét megannyi seb borítja de mintha a fájdalomnak jelét sem adná, pajzsát csak úgy mint karját, mint ki jól végezte dolgát lógatja. A kard pengéjén lustán úszik végig egyetlen bíbor csepp. A nap lemenőben, sugarai megvillannak a jobb kézfején lévő gyűrűben. A sisak alatt parányi, eszelős mosoly villan.
Parányi, eszelős mosoly villan, a szobor előtt álló jómagam tökéletes mása. Pillanatnyi nosztalgiámat egy távoli robaj zavarja meg. Tekintetem az irányba kapom, az utca felől érkezik és nem is kell sok, hogy jajveszékelés és sikoltozás kövesse. Fejem hamar a magasba emelem, a fejünk felett lévő üvegetető, mely eddig a fényt szolgáltatta, mostanra sötétbe borult, sűrű fekete fellegek ékesítik az eget. Parányit összevonom szemöldököm, nem természetes esemény, ilyen hirtelen, vagy túl soká méláztam volna az emlékeim közt kutatva? Nem hinném. A robaj távoli ugyan de erősödik. A tető ablakokról végül sorstársamra emelem tekintetem. - Ideje lenne távozni. - Jelentem ki, még nem tudom pontosan mi zajlik, de az bizonyos, hogy valami közeleg. Mondatom befejezve hirtelen rázza meg egy idegen erő az egész épületet. Falak repednek, ablakok törnek, az asztalokon, vitrineken lévő holmik szabadesésbe kezdenek s végül a márványkő talajon állapodnak meg. A hirtelen rázkódás minket sem kímél, én magam is egyensúlyom vesztem s végül a talajon négykézláb állapodok meg mire újra megtudom vetni lábaim. Fél térdről tekintek fel a szőkeséget keresve, csupán néhány lépésre volt tőlem, vélhetően nem is lehet túl messze. Hogy mennyire hatott rá is a rázkódás nem tudom, de az tény, a fejünk felett lévő masszív tetőablak megadja magát. Termetes, penge szilánkok száguldanak felénk a magasból. Nincs min gondolkodni, féltérdről lendülök előre egy hosszú ugrással termek mellette / felette, hogy ő mit tesz nem tudom, de szemeim olajos feketére váltva rántom magunk fölé a karom mintha csak azzal akarnám óvni magunkat. De a földből sziklák száguldanak mozdulatom nyomán és kupolát képeznek fölénk. Ha sikerrel járok akkor a fejünk felett obszidián pajzsot képezve roncsolja apróra a vastag üvegbombákat.


Online
Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
352

Utolsó Poszt Csüt. Aug. 03, 2017 9:28 pm
Következő oldal


A good decision is based on knowledge and not on numbers.


Kószán bólintok kijelentésére. Valóban az lennék, s úgy tűnik, hogy esze a helyén van. Ez nem meglepő anélkül ritkán élnek túl évezredeket a démonok. Fajtársaim hajlamosak lebecsülni valódi képességeiket. Újra visszhangoznak elmémbe Cassael szavai, mely arról szóltak, nehogy megtörjek alatta. Ez nem erről szól.
-          A téves információk megtévesztéshez és tudatlansághoz vezetnek. Feladatom eme helyzet elkerülése, testvéreim segítése – felelem neki arra, hogy miért is nem értek egyet tanárnénis kifejezésével.
Egyetértésére azonban fejemet enyhén hajtom oldalra. Elmém hevesen zakatol, hogy mikor állítottam én ennek ellenkezőjét? Azonban betudom ezt annak, hogy csak magának konstatálja, mintha az angyalok oly vehemensek lennének.
-          Ha Atyám úgy is dönt, hogy mindennek vége szakad és világának véget vet, bármely cselekedünk hiába való, akarata ellen nem lehet tenni – válaszolom neki továbbra is nyugodtan. – Azonban ha nem így van, minden vég egy új kezdetet jelent. A mi létünk Atyánktől függ, ha Gabrielnek végül sikerül kiirtani az emberiséget, mi megszűnünk létezni. Úgy tűnik számomra ez az állapot teljesen természetes veled ellentétbe – kunkorodik halvány mosoly ajkaimra.
Nem kárörvendeni akarok, egyszerűen csak felvilágosítom álláspontomról. Természetes, hogy nem szeretném eme véget elérni. Atyánk nem örülne, ha szeretett gyermekeinek ilyen vége lenne. Bárhol is van most, bármit is csinál, bármiért is ment el bízik abban, hogy fia belátja tévedéseit. Ha nem… Raguelben van minden reményünk.
-          Valóban, de a mi létünk nem függ tőle Abaddon. Nekünk nincs szükségünk emberi porhüvelyekre, lelkeikre, hogy életben maradhassunk – világítok rá helyzetünk különbségére, melyre legutóbb társam is próbált célozni. Abban viszont nem tudok vitatkozni vele, hogy az emberek figyelésére teremtett minket.
Az együgyűségre csak fejemmel intek nemlegesen. Azt már inkább nem kötöm az orrára, hogy valójában mily erővel is rendelkezik valójában Cassael. Ha eme állapot véget is ért, továbbra is ellenségek maradnak, s ily dolgokat nem fecsegünk ki ily egyszerűen.
-          Ugyanúgy megvannak a belső szerveink emberi formánkban, mint a halandóknak. Legfeljebb nem függünk annak működésétől, hogy életben maradhassunk – javítom ki újra. Szóval de, kötődhetünk, ha akarunk. Ha érzelmeink engedik.
Egykoron tagadtam az angyalok érzéseit. Tudtam, hogy képesek vagyunk ezeket megtanulni, de nem gondoltam, hogy ily sokan meg is fogják tenni. Ám idelent látnom kell, hogy az utóbbi negyed évszázadban erősen megváltozott az ehhez való hozzáállásunk. Mintha az Úr távozása megengedhetővé teszi számukra mindezeket.
Halkan sóhajtom el magam, miközben követve a démont magam is betérek az apró helységbe. Az egykor szépen gondozott növények most burjánzva törnek utat maguknak, hogy minél tovább maradhassanak életben. Mit nekik az emberek által épített akadályuk? A falon felfutva, vagy épp a padlót áttörve bizonyítják be, mily túlélők is ők.
Az tetőt borító üvegen lassan megjelennek az első esőcseppek. Egy-két kockája törött üvege az alant fekvő szökőkutat díszíti immár, a fényben megcsillantva magát. Azon keresztül pár kósza, eltévedt csepp gazdagítja az egyszerű vízköpő medencéjét.
-          De hát ez köztudott – mondom kissé értetlenül kérdését hallgatva. Szemeimet egy pillanatra összevonom.
Vagy csak számunkra lenne az, kik a mennyet lakják? Nem tudhatom, hogy Lucifer mennyi mindent osztott meg démonjaival valódi küldetéséből. Ezek szerint nem sokat, vagyis ha igazak Abaddon szavai. De az is meglehet, hogy így akarja tesztelni, hogy valóban birtokolnám a tudás képességét. – Ennek két oka is volt, s mindkettő összefügg egymással. Nem értette meg, hogy miért kellene nekünk angyaloknak feltétel nélkül szolgálnunk az emberiség javát. Ugyanakkor Atyánk benne bízott a legjobban. Amiért Lucifer értetlensége miatt, az Úr megbízta a Pokol vezetésével, teremtse meg lényeit, kik az emberek megkísértésére alkalmasak lehetne. Atyánk bizonyítani kívánta magának, hogy kedvenc teremtményei is annyira szeretik viszont Teremtőjüket, hogy képesek lesznek ellenállni  a bűn csábító gondolatának – fejtem ki hosszabban. Közben lassú sétára indulok a teremben, hangom mégis tökéletesen hallható, bárhol is álljon maga a démon. Lucifer volt egykoron a legközelebb Atyánkhoz. Bízott benne, annyira, hogy ily fontos feladatot bízzon rá. Az emberek fantáziája azonban sokkal nagyobb, ahhoz, hogy ennél többet lássanak bele. Lázadásról beszélnek, holott csak véleményét fejtette ki Urunk számára.
-          Az évezredek folyamán számos kultúrában és országban megfordultál. De mindenhol csak egyedül ténykedtél, szemben a többi démonnal. Még a lovasok is többedmagukkal dolgoztak. Miért? – kérdezek immár én. Így helyes nem igaz? Ő is kérdezősködik, hát akkor én is.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
148

Utolsó Poszt Szer. Aug. 02, 2017 6:48 pm
Következő oldal


A tudás, hatalom
Ophilia && Abaddon
Music • szószám: Ide • Credit:HoH

Kijelentésemre a szőke tincsek alak csak úgy zakatolnak a fogaskerekek. - A mennyei irattáros. - Mondom ki hangosan saját verzióm vigyorogva. Közben egy festmény előtt állapodok meg egy röpke pillanatra. Középkori csatajelenet, ugyan mi más? Itt ácsorogva hallgatom szavait s csak miután befejezte monológját válaszolok magam is egy fél fordulattal utána lépve a folyosón. - A tanárnéni jobban illik rád, szeretsz oktatni, javítgatni, pontosítani. - Lépdelek komótosan. - Na, látod, tudunk mi egyet is érteni. - Vigyorodom el. - De lásd be, van egy jó mondás, minden aminek kezdete van, egyszer véget is ér. Találó nemde? Az emberek hajlamosak ezt a rossz dolgoknál felemlegetni, de lássuk be, nem csak a rossz dolgoknak van vége. Idővel mindennek vége. Egyszer, majd talán. De mi most itt élünk és a félkegyelmű fivéretek épp ezt a bizonyos véget hozza egyre csak közelebb. - Mosoly kúszik orcámra ahogy utolsó szavait hallom. - Nocsak egy újabb közös pont, látod ezt én is így gondolom, jó nélkül nincs rossz ahogy rossz nélkül sincsen jó, az örök körforgás. Be kell lássuk, szükségünk van egymásra, meg persze a halandók pesztrálására. Ezért mondom, hogy Ti is és Mi is tőlük függünk, miattuk létezünk. Függetlenül, hogy ki volt korábban vagy ki nem, a nagyfőnök azért teremtett mindannyiunkat, hogy a halandók világán tartsuk a szemünket. - Mire beérem már egy teremben álldogál egy asztal mellett és egy fémeszközt tart a kezében, elégedetten nézegetve amazt. Egy iránytű. Hasznos darab. - Ha Te mondod, hívhatod így is az együgyűt. - Vonom meg vállam ahogy ellépek mellette és tovább is haladok a következő terembe, nagycsarnok, két oldalt árkádos folyosó oszlopokkal szegélyezve, s középen egy szoborból csordogál a hűs nedű. Hát innen ered a vízcsobogás tompa zaja melyet hallottunk. Elégedetten hümmentek egy tompát a látványra ahogy körülnézek a teremben. - Valójában nincs szívünk, hogy kötődjünk bármihez is. Így ezt nem volna túl reális ebben a formában kiejteni. - Ha már kioktatás hát visszalököm a labdát én is. - De mellesleg jobb kedveltem a felszínt, a halandók közt járni és végigkíséri őket a világuk fejlődésén, pusztításán, ön és egymásén. Ez valahogy jobban vonz mint odalenn bámulni a végtelen senyvedő lélekfolyókat. Persze kinek mi ugye. - És vélhetően ebből fakadóan akarom megvédeni mindezt, jó termő talaj ez itt, maradjon is így. Elvigyorodva lépek el két oszlop közt. - Rendben, tanárnéni. - Vigyorászok magamban reagálva az istennő témára és közben továbbra is zsebre tett kézzel kószálva, nézelődve. - Lebecsülöd magad Ophilia. - Állapodok meg előtte majd folytatom. - Lucifer sosem mesélt az igazi okról, bukásának valódi okáról. Miért őt választotta Isten, hogy ő legyen a negatív pólus? Mi volt az igazi ok, Te bizonyára láttad ezt, akár még ott is lehettél a mennyekben mikor zajlott. Mit tudsz róla? - Kezdek bele egy szolidabb kérdéssel. A tetőablakokon melyeken eddig napsütés árasztotta el a belső tere, egy egy parányi csepp jelenik meg a szürke éggel a háttérben, ezek pedig komótos útra indulnak, kacskaringózva lefelé az áttetsző üveglapokon...

Online
Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
352

Utolsó Poszt Szer. Aug. 02, 2017 1:39 pm
Következő oldal


A good decision is based on knowledge and not on numbers.


Tekintetem egy pillanatra összevonom, miközben értelmet szeretnék adni szavainak. Csakhogy ezeket nem értem. Játszani? Ez az a dolog, mely a legmesszebb áll tőlem. Az esetek többségében, akinek elmondom a szavak, a történések valódiságát, azok máshogy reagálnak. Nem játéknak fogják fel.
-          Nem tartom magam annak – felelem végül némi gondolkodás után. – Iratok őrzője vagyok – világosítom fel, ha eddig nem tettem volna. Vagyis ha nem jött volna rá enyhe utalásomra a Királyok Völgyében.
Félrehajtott fejjel figyelem nézelődését és hallgatom szavait.
-          Úgy vélem nem ugyan arról beszélünk – kezdek bele szelíd mosollyal ajkaimon. – Az előbb azt állítottad, hogy a világ pusztulásra van ítélve, ezt kívántam megcáfolni. Amit most állítasz, azzal vitatkozni nem tudok. Az emberiség mindig újra és újrakezdi a pusztítást, hogy aztán egy nagyobb jót alkosson meg ezáltal. Beleesnek elődeik hibájába, nem tanulván abból, de ez az élet rendje. Atyám megajándékozta őket a legnagyobb keggyel: a szabad akarattal, bízván abban, hogy ezáltal helyesen fognak cselekedni. Arról nincs tudomásom, hogy Lucifer teremtményeibe beleegyezett e, mégsem avatkozott közbe. A fény és a sötétség mindig együtt fognak járni, bármilyen világ is szülessen ezek után. Összefüggnek, s az egyensúlyra mindig szükség lesz – fejtem ki hosszabban véleményemet.
Nem tagadom a pusztítás fontosságát avagy annak létfontosságát. Kell a világnak, az emberek ezáltal tudnak fejlődni. Ez így van rendjén, problémát nem látok benne. Legfeljebb nekem a pusztítás ellen kell tennem, nem pedig azt előidézni.
-          Gabriel tettei érthetőek. Úgy véli, hogy Atyánk az emberek miatt tűnt el – folytatom továbbá gondolataimat, nyugodt hangomon – Számára az emberek pusztítása egyet jelent Atyánk visszatértével, az ő élete azután nem fog elmúlni. Létezett az emberek előtt és az embereken túl is fog – de azt magam sem tagadhatom, hogy eszközeit rosszul választotta meg.
No meg, hogy gondolatai sem lehetnek helyesek, de ki vagyok én, hogy ezt elé tárjam? Számos oka lehet annak, amiért Teremtőnk eltávozott közölünk. Nem tudjuk, hogy miért tette, mi motiválta, meglehet, hogy teljesen téves úton járunk. Közeledtére mozdulataimban van, hogy újra csak eltávolodjak tőle, ám nem adom meg számára eme „örömet”.
-          Amit együgyüségnek vélsz, az nem más, mint kimért óvatosság, angyali lényének valója – tudatom vele. Nem hibáztatható, hogy nem ismeri az angyali természetet, ahogy mi sem a démonit.
Mindkét oldal előítéletekből táplálkozik, mely az elmúlt évezredeken alapulnak. Számos démoni működést megfigyelhettem már, magam sem vagyok jó véleménnyel róluk, mégsem tudom annyira megvetni őket, mint angyaltársam. Ahogy neki is kifejtettem: Lucifer által, valahogy kapcsolódunk egymáshoz.
Újabb megjegyzésére újra csak enyhén vonom össze szemöldökömet.
-          Nem a pokol az, melynek szívedhez kellett volna nőnie? – kérdezem kissé értetlenül még egy pillanatra visszafordulva.
Kényszeres mozgásomat képtelen vagyok leküzdeni. Ez a ház tele van emlékekkel, tudással. Maga Abbadon jelenléte sem tud megakadályozni abba, hogy felfedezzek mindent, melyet fentről egykoron végignézhettem. Kezembe forgassam a tárgyakat, megértsem azok működését a matérián is.  
Elől haladva hallom lakozott cipőjének lépteit nem messze mögöttem. Egy asztal mellett elhaladva végigsimítok annak lapján. Apró porfelhő száll fel ujjaim körül. Tekintetem levetem az ott megpihenő tárgyakra. Újabb szavaira azonban megtorpanok és félig fordulok hátra.
-          Angyal – javítom ki újra. – Az istennő politeizmust feltételez, mely nálunk nincs. Eme címmel bálványimádást követnénk el, melyet Atyám bukással büntet – tudatom vele, hogy miért is helytelen eme cím reám nézve. Nem vagyok istennőnek való, habár számos kultúrában tiszteltek már így. Fentről mindig megmosolyogtam ezeket, de többet nem váltott ki belőlem, ahogy most sem.
Lehet, hogy nem jár közöttünk most Atyám, de a helyzet ettől függetlenül mit sem változik. Tekintetem közbe visszasimítom az asztallapra és ujjaimmal végigsimítok egy arany iránytűn. Óvatosan fogom közre, s felemelve figyelem az apró iránytű mozgását. A környezet hirtelen fénylik fel, majd borul sötétségbe újra.
Egy pillanat töredékéig elfelejtem, hogy nem is vagyok annyira egyedül. Szórakozottan forgolódok, s halvány mosolyom egyre szélesedik látva, hogy a szerkezet remekül működik. Folyton csak északnak mutat.
Mély hangjára torpanok meg hirtelen és emelem fel tekintetem lassan reá. Óvatos mozdulatokkal helyezem vissza a tárgyat az asztalra, torkom megköszörülve szólalok meg újra csak.
-          Nem vélem úgy, hogy többre, avagy kevesebbre tartanám magam, mint ami vagyok. Mindazon által érdekel, hogy mi az a tudás, melyet a démonok egyik legősebbike nem birtokol? – hajtom oldalra enyhén a fejemet, kezeimet magam előtt összekulcsolva figyelem arcvonásait.
Számos korszakban, számos háborúban ott volt, harcolt az emberek és az angyalok ellen is. Kizárt dolognak tartom, hogy bármilyen információra szüksége lenne, hiszen azok az ő elméjében is léteznek. A kérdésem továbbra is csak az, hogy mit akarhat tőlem?



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
148

Utolsó Poszt Kedd Aug. 01, 2017 8:40 pm
Következő oldal


A tudás, hatalom
Ophilia && Abaddon
Music • szószám: Ide • Credit:HoH

Orcámra enyhe, parányi mosoly kúszik ahogy a szőkeség hirtelen perdül meg s nagyot nyelve ejti ki a nevem. Elfordulva veszem szemügyre a környezetet mintha csak nem is láttam volna a kis bakiját. Megcsóválom a fejem. - Szeretsz tanárnénit játszani nemde? - Mosolygok rá miután befejeztem a nézelődést, mindezt hátam mögött összefont kezekkel, mint valami tanárbácsi, majd tovább lépve ismét a falakon lévő cirádákat és tárgyakat böngészve válaszolok lassú tempóban haladva a fal mellett. - Ha nem akarta volna, hogy romboljunk akkor minek teremtette a rombolást? Egyszerűen csak ki kellett volna hagyja az egyetlenből. Megtehette volna nemde? - Bólintok egy rövidet. - Pontosan, újjáéledés, hogy az ember megint rombolhasson. Örök körforgás, az élet rendje. - Vigyorodom felé egy pillanatra aztán vissza az előttünk elnyúló folyosóra. - De ami most készül az egyoldalú Ophilia, az ember kipusztításáról szól amit a fivéretek a tudatlan, elvakult fejébe vett. Ez pedig valahogy nincs ínyemre. - Jegyzem meg mikor megállapodok tőle nem is oly messze. Hallgatom szavait s egyetértek vele, rövid bólintással jelzem ezt felé. Majd elvigyorodva konstatálom válaszát a Cassael névvel illetett angyallal kapcsolatban. - Sajnálatos, hogy most nincs veled, kezdtem megkedvelni a maga együgyűségével. - Odakinn sötét fellegek gyűlnek, távoli morajlás tompa hangja jut el csupán hozzánk. A vihar lecsapni készül de még messze jár. A verőfényes napsütés fokozatosan szürkül el, lassan, komótosan...
- Pedig gyakorta járom New Yorkot. Mondanám, hogy a szívemhez nőtt, de nem volna túl reális ugye. - Humorizálok egy kicsit hátha felenged a szőkeség, bár a humorérzéke szerintem nagyjából egy szelet kenyér és egy meghámozott krumpli közt lehet félúton. Mivel ő egy folyosó felé veszi az irányt honnan halk vízcsobogás monoton zaja szűrődik felénk, amennyiben el is indul hát komótos tempóban, zsebre tette kezekkel követem és folytatom tovább a disputánkat miközben a falon és egyéb állványokon lévő érdekességeket nézegetem két lépést közt. - Nekem nem tűnik olyan kietlennek. - Mosolyodom el felé nézve. - A tudás vonzott ide. Szeretek jól informált lenni. És hol máshol lelném meg a tudást mint magánál az írnokok istennőjénél. - Állapodok meg végül tőle néhány néhány méternyire s egészen enyhén előrehajtott fejem, parányi mosolyom, sötét külsőt kölcsönöz nekem. Hirtelen fényár úsztatja a termet, majd pár pillanat múlva eget zengető dübörgés zakatol végig a környéken. - Értékesebb vagy mint gondolnád Ophilia. - Szólalok meg mikor a dörgés alább hagy.

Online
Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
352

Utolsó Poszt Kedd Aug. 01, 2017 10:46 am
Következő oldal


A good decision is based on knowledge and not on numbers.


Gondolataimba – és persze az elém táruló látványba elmerülve meg sem hallom, hogy valaki a hatalmas házba toppan. Vagy annak a hangját mindössze képzeletemnek tudtam be? Lényegtelen. Az ismerős hang hallatán a tündéri kép fátyolként foszlik szét, gyorsan hatra fordulva tekintek a nem is olyan rég látott alakra.
- Abaddon – szólítom nevén, miközben kezemet az asztal lapjára simítom, s hatalmasat nyelek közbe.
Nem gondoltam volna, hogy valaha viszont látom még, vagy ha igen, akkor is pont eme hajlékban. Közeledtére tétován lépek egyet hátra.
- Ez téves – javítom ki újra csak. – Atyám nem azért teremtette világát, hogy végig nézze annak pusztulását. Tagadhatatlan, hogy kéznyomodat otthagytad a világba, ám minden pusztítást újjáéledés követ – s most sem lenne ez másképp.
Tekintetem elfordítom róla, s lépteimet lassan vezetem az előtérbe elterülő két, kétszárnyú ajtó egyike felé.
- Az elmúlt korszakok hagyatékai fontos tényezői az emberiség számára, sőt, számunkra is. Nem szabad elfelednünk, hogy mivé fejlődtünk oda, ahol most állunk. Ha megtesszük, magunkból vesztünk el egy darabot – felelem kimérten, nyugodt hangon, halvány mosollyal arcomon.
Nem tagadom, hogy jelenléte feszélyez valamelyest. Végig figyeltem ténykedését a világba, habár mindig más arcokban mutatkozott, volt, hogy ebben a testében járta a világot. Az elmúlt időszakba egyre több emléket találtam meg róla rögös agytekervényeimben.  Tisztában vagyok azzal, hogy mire lenne képes, ahogy azzal is, hogy így egyedül vele szemben…
- Dolgát végzi – felelem egyszerűen kérdésére. Valójában nem sok tudomásom van arról, hogy merre járhat most Cassael. Egyiptom óta nem találkoztam vele viszont fontos dolgok kerültek birtokomba, melyet hasznosíthatnánk.
S ezért is jöttem ide, habár ezt nem szándékozom a démon tudtára adni.
- Jelenléted szokatlan eme helyen – kezdek bele, egy pillanatra hátra fordulva. Halk vízcsobogást hallok a messziből, s szeretném felfedezni, hogy mi lehet az.
A lakás pedig egyre sötétebbe árnyalatba borul. Az eget ellepi a mélysötét felhőzet, a koszos ablakokon keresztül látni a szél miként cibálja a fákat. A távolban villámok csapnak alá a nem messze lévő park fölött.
- Mégis mi dolgod lenne eme kietlen helyen? A művészet lenne az, mely ennyire vonzana? – kérdem nyugodt, szinte már színtelen hangomon.
Emlékszem, hogy az emberek, mily pusztítást tudtak végezni a művészetek terén is. Hogy ebben neki is szerepe lett volna? Ezt nem mondhatom biztosra, de nyilvánvaló: így is embereket tudott egymás ellen hangolni.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Abaddon
avatar



☩ Reagok :
148

Utolsó Poszt Csüt. Júl. 27, 2017 10:38 pm
Következő oldal


A tudás, hatalom
Ophilia && Abaddon
Music • szószám: Ide • Credit:HellOrHeaven

New York, újra itt. Ez a város sínylette meg legkevésbé a háborút, vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy itt érezhető legkevésbé az utószele. A legtöbb ember éli hétköznapi életét, járnak kelnek a városban ugyanúgy mint régen. A 70ik utca, melyen az épület áll éppen beletorkollik a Central parkba, az utca végén jól látszik a zöldellő környezet. Néhány galamb száll fel hirtelen a fák közül. Egy szőke nő egy fa alatt, ki a termetes, görög stílusú cirádás épületet bámulja. Végül megindulva csak hamar eltűnik alakja a fehér, kő épület kapujában...

A 4-es házszám alól egy öt főből álló férfi csapat lépdel kifelé. Jól öltözöttek, öltönyösök. Ketten idősek, ősz hajuk s ráncos arcuk árulkodó lehet. A többiek fiatalok, középkorúak. Egy van köztük ki fekete öltönyhöz fekete inget vett, nyakkendő elmaradt s a fekete bőrcipő mellé fekete nadrág tartja egyben az összképet. Egy kósza pillantás a régi épület felé, egy nőalak tűnik el a kapuban. Rövid bólintás a többieknek, a tárgyalás véget érhetett, kézfogások, erőltetett jókívánságok. Ütemes kopogást hallat a bőr cipő a betonon, melyet a város alapmoraja bőséggel elnyom...

- Pusztulás. - Jön a válasz tőlem, a felvetült kérdésére miszerint mivé lesz a világ. - A világ pusztulásra van ítélve. - Ez a sorsa mindennek. Lépdelek közelebb lezseren, kezeim nadrágom zsebében. Tán belefeledkezett gondolataiba a szőkeség, hogy nem hallotta jöttöm, avagy szimplán én voltam kellően trükkös, ki tudja azt már, de hát mit számít ez nemde? - Látom kedveled a letűnt korok alkotásait, Ophilia. - Jegyzem meg kellemes arccal miközben mellé lépve szemügyre veszem magam is a belső teret. - Sok hasznos rejlik a múltban, megannyi tudás, felbecsülhetetlen, kevesen értékelik igazán. - Fordulok felé végül ráemelve tekintetem, arcomról nem tűnve a kedves mosoly. Pár pillanatnyi csupán s már nyílik is újra ajkam egy kissé más irányba tévedve egy röpke pillanatra. - S hol hagytad a kis tettestársad? - Vajon merre jár most a túlbuzgó, szószátyár testőre. No nem mintha annyira mozgatna, csupán a miheztartás végett. Az épület csendes némaságát csupán mi törtjük meg, tán hosszú évek óta nem kavarta fel senki a földre telepedett port sem. A város nyüzsgését teljesen kizárják az ódon falak, a béke szigetét ajándékozva a bentiek számára. Abszurd sziluett, a pusztulás idején a nyugalom és békesség szigete.


Online
Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
352

Utolsó Poszt Vas. Júl. 23, 2017 9:43 pm
Következő oldal


A good decision is based on knowledge and not on numbers.


Csendesen figyelem a 18. században épült monumentális építményt. A nyár forró hőségében egy fa biztosít számomra árnyékot. Fejemet enyhén félrehajtom, miközben végigmustrálom a görög stílusban faragott oszlopokat mely közrefogja a hatalmas tölgyfa ajtót. Egyköri történelmi épület megfakult, virágkora tova szállt. Az utódok még hasznosították apjuk örökségét és megnyitották a házat a köz számára, mi a művészet egy apró darabját hordozza magából még abból a korszakból, amikor a mesteremberek minden apró mozdulatra odafigyeltek. Mindenben megragadták a lényeget, s gondosan kihasználtak minden egyes négyzetmilimétert.
Ma viszont, a kapu rézkilincse megfakult, az ablakok szürkévé váltak az idő folyamán. Az embereknek már nincs ingerenciájuk ilyen helyekre járniuk. Szívükbe félelem ivódott, mindennapjaikat a túlélés határozza meg.
Mindazon által egy percre sem állíthatjuk, hogy megrongálták volna. Persze, hiszen más dolguk is jobb volt, mint egy ilyen jelentéktelennek tűnő lakással foglalkozzanak.
Az utcán szét se nézve indulok meg az épület felé. Meglehet, hogy az emberek nem törődnek vele, de az én érdeklődésemet még a mennyekben keltette fel az épület.
Első lépteimet a napsugarak kísérik, ám ahogy az ajtóhoz érek, vastag felhők tarkítása szünteti ezt meg. Egy pillanatra felnézek a gomolyszürke égboltra. Egy kósza, vihart jelző szellő simítja végig arcomat, laza kontyba felfogott hajamba belekap.
Lassan fordulok vissza az ajtó felé és nyomom le a kilincset.
Hallom az éles rikoltást, mely a rozsdássá vált zsanér tudatja, mily régen is használták már. Épp csak annyira nyitom ki, hogy kényelmesen besétáljak, s hangos nyikorgással zárom is vissza. Az ajtónak hátat fordítva tartom a kezem kilincsen, s lassan dőlök a barna ajtónak.
A por lágyan száll az épületben. A koszos ablakokon keresztül beszűrődő fényben láthatni apró, aranyló szemeit, mik lassan ülepszenek meg a bútorzaton. Egy pillanatra eszembe jut Egyiptom.
Ám ez rögtön elmúlik, ahogy végignézek az apró előtérben. Az egykoron zöldre festett szoba színe is megkapott, mégis a falba helyezett kazetták és a beléjük gyermekeit ábrázoló fesmények megőrizték épségüket. A korhű bútorokról, azonban ez nem mondható el.
Kényelmesen sétálok oda egy asztalhoz és simítom végig rajta ujjamat, csíkot húzva vele.
- Mivé lesz a világ, ha őseink hagyatékát elfelejtjük? - teszem fel magamnak a költői kérdést, az asztalon álló képet nézve.
- Adelaide Childs... - mosolyodom el, emlékezve, mily odaadó és szeretetre méltó felesége volt Henrynek. Egy házasság és kapcsolat sem tökéletes, az övékben is voltak hibák. Mégis oly egyetértés volt közöttük, hogy bármely problémát képesek voltak áthidalni.
A házra szokatlan csend telepszik. Nyomasztó és mégis békés. Kizárja a külvilág zaját, és olyan, mintha visszarepítene az időben. Tekintetem egy pillanatra behunyom, s amikor újra kinyitom, zöldes szemeimmel láthatom az egykori család jelenlétét. Egy apró emlék, semmi több, mégis megmosolyogtat a harmóniája, mely hiányzik a való világból.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Online
Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
352

Utolsó Poszt Vas. Júl. 23, 2017 8:42 pm
Következő oldal


***
Spoiler:
 


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek




friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Ophilia
Today at 3:41 pm
☽ Ancient Baths

Ella Lopez
Today at 12:33 pm
☽ Lopez lak

Phanuel
Today at 10:32 am
☽ Uriel lakása

Ophilia
Today at 10:15 am
☽ Bartholomew




friss írások
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/7
Leviatánok
8/6
Angyal
2
Démon
12
Bukott Angyal
2
Ember
9
Félvér
2
Harcos Angyal
4
Vadász
11
Nephilim
7