☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Frick Collection

Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
159

Csüt. Aug. 03, 2017 9:28 pm írtam neked utoljára


A good decision is based on knowledge and not on numbers.


Kószán bólintok kijelentésére. Valóban az lennék, s úgy tűnik, hogy esze a helyén van. Ez nem meglepő anélkül ritkán élnek túl évezredeket a démonok. Fajtársaim hajlamosak lebecsülni valódi képességeiket. Újra visszhangoznak elmémbe Cassael szavai, mely arról szóltak, nehogy megtörjek alatta. Ez nem erről szól.
-          A téves információk megtévesztéshez és tudatlansághoz vezetnek. Feladatom eme helyzet elkerülése, testvéreim segítése – felelem neki arra, hogy miért is nem értek egyet tanárnénis kifejezésével.
Egyetértésére azonban fejemet enyhén hajtom oldalra. Elmém hevesen zakatol, hogy mikor állítottam én ennek ellenkezőjét? Azonban betudom ezt annak, hogy csak magának konstatálja, mintha az angyalok oly vehemensek lennének.
-          Ha Atyám úgy is dönt, hogy mindennek vége szakad és világának véget vet, bármely cselekedünk hiába való, akarata ellen nem lehet tenni – válaszolom neki továbbra is nyugodtan. – Azonban ha nem így van, minden vég egy új kezdetet jelent. A mi létünk Atyánktől függ, ha Gabrielnek végül sikerül kiirtani az emberiséget, mi megszűnünk létezni. Úgy tűnik számomra ez az állapot teljesen természetes veled ellentétbe – kunkorodik halvány mosoly ajkaimra.
Nem kárörvendeni akarok, egyszerűen csak felvilágosítom álláspontomról. Természetes, hogy nem szeretném eme véget elérni. Atyánk nem örülne, ha szeretett gyermekeinek ilyen vége lenne. Bárhol is van most, bármit is csinál, bármiért is ment el bízik abban, hogy fia belátja tévedéseit. Ha nem… Raguelben van minden reményünk.
-          Valóban, de a mi létünk nem függ tőle Abaddon. Nekünk nincs szükségünk emberi porhüvelyekre, lelkeikre, hogy életben maradhassunk – világítok rá helyzetünk különbségére, melyre legutóbb társam is próbált célozni. Abban viszont nem tudok vitatkozni vele, hogy az emberek figyelésére teremtett minket.
Az együgyűségre csak fejemmel intek nemlegesen. Azt már inkább nem kötöm az orrára, hogy valójában mily erővel is rendelkezik valójában Cassael. Ha eme állapot véget is ért, továbbra is ellenségek maradnak, s ily dolgokat nem fecsegünk ki ily egyszerűen.
-          Ugyanúgy megvannak a belső szerveink emberi formánkban, mint a halandóknak. Legfeljebb nem függünk annak működésétől, hogy életben maradhassunk – javítom ki újra. Szóval de, kötődhetünk, ha akarunk. Ha érzelmeink engedik.
Egykoron tagadtam az angyalok érzéseit. Tudtam, hogy képesek vagyunk ezeket megtanulni, de nem gondoltam, hogy ily sokan meg is fogják tenni. Ám idelent látnom kell, hogy az utóbbi negyed évszázadban erősen megváltozott az ehhez való hozzáállásunk. Mintha az Úr távozása megengedhetővé teszi számukra mindezeket.
Halkan sóhajtom el magam, miközben követve a démont magam is betérek az apró helységbe. Az egykor szépen gondozott növények most burjánzva törnek utat maguknak, hogy minél tovább maradhassanak életben. Mit nekik az emberek által épített akadályuk? A falon felfutva, vagy épp a padlót áttörve bizonyítják be, mily túlélők is ők.
Az tetőt borító üvegen lassan megjelennek az első esőcseppek. Egy-két kockája törött üvege az alant fekvő szökőkutat díszíti immár, a fényben megcsillantva magát. Azon keresztül pár kósza, eltévedt csepp gazdagítja az egyszerű vízköpő medencéjét.
-          De hát ez köztudott – mondom kissé értetlenül kérdését hallgatva. Szemeimet egy pillanatra összevonom.
Vagy csak számunkra lenne az, kik a mennyet lakják? Nem tudhatom, hogy Lucifer mennyi mindent osztott meg démonjaival valódi küldetéséből. Ezek szerint nem sokat, vagyis ha igazak Abaddon szavai. De az is meglehet, hogy így akarja tesztelni, hogy valóban birtokolnám a tudás képességét. – Ennek két oka is volt, s mindkettő összefügg egymással. Nem értette meg, hogy miért kellene nekünk angyaloknak feltétel nélkül szolgálnunk az emberiség javát. Ugyanakkor Atyánk benne bízott a legjobban. Amiért Lucifer értetlensége miatt, az Úr megbízta a Pokol vezetésével, teremtse meg lényeit, kik az emberek megkísértésére alkalmasak lehetne. Atyánk bizonyítani kívánta magának, hogy kedvenc teremtményei is annyira szeretik viszont Teremtőjüket, hogy képesek lesznek ellenállni  a bűn csábító gondolatának – fejtem ki hosszabban. Közben lassú sétára indulok a teremben, hangom mégis tökéletesen hallható, bárhol is álljon maga a démon. Lucifer volt egykoron a legközelebb Atyánkhoz. Bízott benne, annyira, hogy ily fontos feladatot bízzon rá. Az emberek fantáziája azonban sokkal nagyobb, ahhoz, hogy ennél többet lássanak bele. Lázadásról beszélnek, holott csak véleményét fejtette ki Urunk számára.
-          Az évezredek folyamán számos kultúrában és országban megfordultál. De mindenhol csak egyedül ténykedtél, szemben a többi démonnal. Még a lovasok is többedmagukkal dolgoztak. Miért? – kérdezek immár én. Így helyes nem igaz? Ő is kérdezősködik, hát akkor én is.


Abaddon
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
88

Szer. Aug. 02, 2017 6:48 pm írtam neked utoljára


A tudás, hatalom
Ophilia && Abaddon
Music • szószám: Ide • Credit:HoH

Kijelentésemre a szőke tincsek alak csak úgy zakatolnak a fogaskerekek. - A mennyei irattáros. - Mondom ki hangosan saját verzióm vigyorogva. Közben egy festmény előtt állapodok meg egy röpke pillanatra. Középkori csatajelenet, ugyan mi más? Itt ácsorogva hallgatom szavait s csak miután befejezte monológját válaszolok magam is egy fél fordulattal utána lépve a folyosón. - A tanárnéni jobban illik rád, szeretsz oktatni, javítgatni, pontosítani. - Lépdelek komótosan. - Na, látod, tudunk mi egyet is érteni. - Vigyorodom el. - De lásd be, van egy jó mondás, minden aminek kezdete van, egyszer véget is ér. Találó nemde? Az emberek hajlamosak ezt a rossz dolgoknál felemlegetni, de lássuk be, nem csak a rossz dolgoknak van vége. Idővel mindennek vége. Egyszer, majd talán. De mi most itt élünk és a félkegyelmű fivéretek épp ezt a bizonyos véget hozza egyre csak közelebb. - Mosoly kúszik orcámra ahogy utolsó szavait hallom. - Nocsak egy újabb közös pont, látod ezt én is így gondolom, jó nélkül nincs rossz ahogy rossz nélkül sincsen jó, az örök körforgás. Be kell lássuk, szükségünk van egymásra, meg persze a halandók pesztrálására. Ezért mondom, hogy Ti is és Mi is tőlük függünk, miattuk létezünk. Függetlenül, hogy ki volt korábban vagy ki nem, a nagyfőnök azért teremtett mindannyiunkat, hogy a halandók világán tartsuk a szemünket. - Mire beérem már egy teremben álldogál egy asztal mellett és egy fémeszközt tart a kezében, elégedetten nézegetve amazt. Egy iránytű. Hasznos darab. - Ha Te mondod, hívhatod így is az együgyűt. - Vonom meg vállam ahogy ellépek mellette és tovább is haladok a következő terembe, nagycsarnok, két oldalt árkádos folyosó oszlopokkal szegélyezve, s középen egy szoborból csordogál a hűs nedű. Hát innen ered a vízcsobogás tompa zaja melyet hallottunk. Elégedetten hümmentek egy tompát a látványra ahogy körülnézek a teremben. - Valójában nincs szívünk, hogy kötődjünk bármihez is. Így ezt nem volna túl reális ebben a formában kiejteni. - Ha már kioktatás hát visszalököm a labdát én is. - De mellesleg jobb kedveltem a felszínt, a halandók közt járni és végigkíséri őket a világuk fejlődésén, pusztításán, ön és egymásén. Ez valahogy jobban vonz mint odalenn bámulni a végtelen senyvedő lélekfolyókat. Persze kinek mi ugye. - És vélhetően ebből fakadóan akarom megvédeni mindezt, jó termő talaj ez itt, maradjon is így. Elvigyorodva lépek el két oszlop közt. - Rendben, tanárnéni. - Vigyorászok magamban reagálva az istennő témára és közben továbbra is zsebre tett kézzel kószálva, nézelődve. - Lebecsülöd magad Ophilia. - Állapodok meg előtte majd folytatom. - Lucifer sosem mesélt az igazi okról, bukásának valódi okáról. Miért őt választotta Isten, hogy ő legyen a negatív pólus? Mi volt az igazi ok, Te bizonyára láttad ezt, akár még ott is lehettél a mennyekben mikor zajlott. Mit tudsz róla? - Kezdek bele egy szolidabb kérdéssel. A tetőablakokon melyeken eddig napsütés árasztotta el a belső tere, egy egy parányi csepp jelenik meg a szürke éggel a háttérben, ezek pedig komótos útra indulnak, kacskaringózva lefelé az áttetsző üveglapokon...

Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
159

Szer. Aug. 02, 2017 1:39 pm írtam neked utoljára


A good decision is based on knowledge and not on numbers.


Tekintetem egy pillanatra összevonom, miközben értelmet szeretnék adni szavainak. Csakhogy ezeket nem értem. Játszani? Ez az a dolog, mely a legmesszebb áll tőlem. Az esetek többségében, akinek elmondom a szavak, a történések valódiságát, azok máshogy reagálnak. Nem játéknak fogják fel.
-          Nem tartom magam annak – felelem végül némi gondolkodás után. – Iratok őrzője vagyok – világosítom fel, ha eddig nem tettem volna. Vagyis ha nem jött volna rá enyhe utalásomra a Királyok Völgyében.
Félrehajtott fejjel figyelem nézelődését és hallgatom szavait.
-          Úgy vélem nem ugyan arról beszélünk – kezdek bele szelíd mosollyal ajkaimon. – Az előbb azt állítottad, hogy a világ pusztulásra van ítélve, ezt kívántam megcáfolni. Amit most állítasz, azzal vitatkozni nem tudok. Az emberiség mindig újra és újrakezdi a pusztítást, hogy aztán egy nagyobb jót alkosson meg ezáltal. Beleesnek elődeik hibájába, nem tanulván abból, de ez az élet rendje. Atyám megajándékozta őket a legnagyobb keggyel: a szabad akarattal, bízván abban, hogy ezáltal helyesen fognak cselekedni. Arról nincs tudomásom, hogy Lucifer teremtményeibe beleegyezett e, mégsem avatkozott közbe. A fény és a sötétség mindig együtt fognak járni, bármilyen világ is szülessen ezek után. Összefüggnek, s az egyensúlyra mindig szükség lesz – fejtem ki hosszabban véleményemet.
Nem tagadom a pusztítás fontosságát avagy annak létfontosságát. Kell a világnak, az emberek ezáltal tudnak fejlődni. Ez így van rendjén, problémát nem látok benne. Legfeljebb nekem a pusztítás ellen kell tennem, nem pedig azt előidézni.
-          Gabriel tettei érthetőek. Úgy véli, hogy Atyánk az emberek miatt tűnt el – folytatom továbbá gondolataimat, nyugodt hangomon – Számára az emberek pusztítása egyet jelent Atyánk visszatértével, az ő élete azután nem fog elmúlni. Létezett az emberek előtt és az embereken túl is fog – de azt magam sem tagadhatom, hogy eszközeit rosszul választotta meg.
No meg, hogy gondolatai sem lehetnek helyesek, de ki vagyok én, hogy ezt elé tárjam? Számos oka lehet annak, amiért Teremtőnk eltávozott közölünk. Nem tudjuk, hogy miért tette, mi motiválta, meglehet, hogy teljesen téves úton járunk. Közeledtére mozdulataimban van, hogy újra csak eltávolodjak tőle, ám nem adom meg számára eme „örömet”.
-          Amit együgyüségnek vélsz, az nem más, mint kimért óvatosság, angyali lényének valója – tudatom vele. Nem hibáztatható, hogy nem ismeri az angyali természetet, ahogy mi sem a démonit.
Mindkét oldal előítéletekből táplálkozik, mely az elmúlt évezredeken alapulnak. Számos démoni működést megfigyelhettem már, magam sem vagyok jó véleménnyel róluk, mégsem tudom annyira megvetni őket, mint angyaltársam. Ahogy neki is kifejtettem: Lucifer által, valahogy kapcsolódunk egymáshoz.
Újabb megjegyzésére újra csak enyhén vonom össze szemöldökömet.
-          Nem a pokol az, melynek szívedhez kellett volna nőnie? – kérdezem kissé értetlenül még egy pillanatra visszafordulva.
Kényszeres mozgásomat képtelen vagyok leküzdeni. Ez a ház tele van emlékekkel, tudással. Maga Abbadon jelenléte sem tud megakadályozni abba, hogy felfedezzek mindent, melyet fentről egykoron végignézhettem. Kezembe forgassam a tárgyakat, megértsem azok működését a matérián is.  
Elől haladva hallom lakozott cipőjének lépteit nem messze mögöttem. Egy asztal mellett elhaladva végigsimítok annak lapján. Apró porfelhő száll fel ujjaim körül. Tekintetem levetem az ott megpihenő tárgyakra. Újabb szavaira azonban megtorpanok és félig fordulok hátra.
-          Angyal – javítom ki újra. – Az istennő politeizmust feltételez, mely nálunk nincs. Eme címmel bálványimádást követnénk el, melyet Atyám bukással büntet – tudatom vele, hogy miért is helytelen eme cím reám nézve. Nem vagyok istennőnek való, habár számos kultúrában tiszteltek már így. Fentről mindig megmosolyogtam ezeket, de többet nem váltott ki belőlem, ahogy most sem.
Lehet, hogy nem jár közöttünk most Atyám, de a helyzet ettől függetlenül mit sem változik. Tekintetem közbe visszasimítom az asztallapra és ujjaimmal végigsimítok egy arany iránytűn. Óvatosan fogom közre, s felemelve figyelem az apró iránytű mozgását. A környezet hirtelen fénylik fel, majd borul sötétségbe újra.
Egy pillanat töredékéig elfelejtem, hogy nem is vagyok annyira egyedül. Szórakozottan forgolódok, s halvány mosolyom egyre szélesedik látva, hogy a szerkezet remekül működik. Folyton csak északnak mutat.
Mély hangjára torpanok meg hirtelen és emelem fel tekintetem lassan reá. Óvatos mozdulatokkal helyezem vissza a tárgyat az asztalra, torkom megköszörülve szólalok meg újra csak.
-          Nem vélem úgy, hogy többre, avagy kevesebbre tartanám magam, mint ami vagyok. Mindazon által érdekel, hogy mi az a tudás, melyet a démonok egyik legősebbike nem birtokol? – hajtom oldalra enyhén a fejemet, kezeimet magam előtt összekulcsolva figyelem arcvonásait.
Számos korszakban, számos háborúban ott volt, harcolt az emberek és az angyalok ellen is. Kizárt dolognak tartom, hogy bármilyen információra szüksége lenne, hiszen azok az ő elméjében is léteznek. A kérdésem továbbra is csak az, hogy mit akarhat tőlem?


Abaddon
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
88

Kedd Aug. 01, 2017 8:40 pm írtam neked utoljára


A tudás, hatalom
Ophilia && Abaddon
Music • szószám: Ide • Credit:HoH

Orcámra enyhe, parányi mosoly kúszik ahogy a szőkeség hirtelen perdül meg s nagyot nyelve ejti ki a nevem. Elfordulva veszem szemügyre a környezetet mintha csak nem is láttam volna a kis bakiját. Megcsóválom a fejem. - Szeretsz tanárnénit játszani nemde? - Mosolygok rá miután befejeztem a nézelődést, mindezt hátam mögött összefont kezekkel, mint valami tanárbácsi, majd tovább lépve ismét a falakon lévő cirádákat és tárgyakat böngészve válaszolok lassú tempóban haladva a fal mellett. - Ha nem akarta volna, hogy romboljunk akkor minek teremtette a rombolást? Egyszerűen csak ki kellett volna hagyja az egyetlenből. Megtehette volna nemde? - Bólintok egy rövidet. - Pontosan, újjáéledés, hogy az ember megint rombolhasson. Örök körforgás, az élet rendje. - Vigyorodom felé egy pillanatra aztán vissza az előttünk elnyúló folyosóra. - De ami most készül az egyoldalú Ophilia, az ember kipusztításáról szól amit a fivéretek a tudatlan, elvakult fejébe vett. Ez pedig valahogy nincs ínyemre. - Jegyzem meg mikor megállapodok tőle nem is oly messze. Hallgatom szavait s egyetértek vele, rövid bólintással jelzem ezt felé. Majd elvigyorodva konstatálom válaszát a Cassael névvel illetett angyallal kapcsolatban. - Sajnálatos, hogy most nincs veled, kezdtem megkedvelni a maga együgyűségével. - Odakinn sötét fellegek gyűlnek, távoli morajlás tompa hangja jut el csupán hozzánk. A vihar lecsapni készül de még messze jár. A verőfényes napsütés fokozatosan szürkül el, lassan, komótosan...
- Pedig gyakorta járom New Yorkot. Mondanám, hogy a szívemhez nőtt, de nem volna túl reális ugye. - Humorizálok egy kicsit hátha felenged a szőkeség, bár a humorérzéke szerintem nagyjából egy szelet kenyér és egy meghámozott krumpli közt lehet félúton. Mivel ő egy folyosó felé veszi az irányt honnan halk vízcsobogás monoton zaja szűrődik felénk, amennyiben el is indul hát komótos tempóban, zsebre tette kezekkel követem és folytatom tovább a disputánkat miközben a falon és egyéb állványokon lévő érdekességeket nézegetem két lépést közt. - Nekem nem tűnik olyan kietlennek. - Mosolyodom el felé nézve. - A tudás vonzott ide. Szeretek jól informált lenni. És hol máshol lelném meg a tudást mint magánál az írnokok istennőjénél. - Állapodok meg végül tőle néhány néhány méternyire s egészen enyhén előrehajtott fejem, parányi mosolyom, sötét külsőt kölcsönöz nekem. Hirtelen fényár úsztatja a termet, majd pár pillanat múlva eget zengető dübörgés zakatol végig a környéken. - Értékesebb vagy mint gondolnád Ophilia. - Szólalok meg mikor a dörgés alább hagy.

Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
159

Kedd Aug. 01, 2017 10:46 am írtam neked utoljára


A good decision is based on knowledge and not on numbers.


Gondolataimba – és persze az elém táruló látványba elmerülve meg sem hallom, hogy valaki a hatalmas házba toppan. Vagy annak a hangját mindössze képzeletemnek tudtam be? Lényegtelen. Az ismerős hang hallatán a tündéri kép fátyolként foszlik szét, gyorsan hatra fordulva tekintek a nem is olyan rég látott alakra.
- Abaddon – szólítom nevén, miközben kezemet az asztal lapjára simítom, s hatalmasat nyelek közbe.
Nem gondoltam volna, hogy valaha viszont látom még, vagy ha igen, akkor is pont eme hajlékban. Közeledtére tétován lépek egyet hátra.
- Ez téves – javítom ki újra csak. – Atyám nem azért teremtette világát, hogy végig nézze annak pusztulását. Tagadhatatlan, hogy kéznyomodat otthagytad a világba, ám minden pusztítást újjáéledés követ – s most sem lenne ez másképp.
Tekintetem elfordítom róla, s lépteimet lassan vezetem az előtérbe elterülő két, kétszárnyú ajtó egyike felé.
- Az elmúlt korszakok hagyatékai fontos tényezői az emberiség számára, sőt, számunkra is. Nem szabad elfelednünk, hogy mivé fejlődtünk oda, ahol most állunk. Ha megtesszük, magunkból vesztünk el egy darabot – felelem kimérten, nyugodt hangon, halvány mosollyal arcomon.
Nem tagadom, hogy jelenléte feszélyez valamelyest. Végig figyeltem ténykedését a világba, habár mindig más arcokban mutatkozott, volt, hogy ebben a testében járta a világot. Az elmúlt időszakba egyre több emléket találtam meg róla rögös agytekervényeimben.  Tisztában vagyok azzal, hogy mire lenne képes, ahogy azzal is, hogy így egyedül vele szemben…
- Dolgát végzi – felelem egyszerűen kérdésére. Valójában nem sok tudomásom van arról, hogy merre járhat most Cassael. Egyiptom óta nem találkoztam vele viszont fontos dolgok kerültek birtokomba, melyet hasznosíthatnánk.
S ezért is jöttem ide, habár ezt nem szándékozom a démon tudtára adni.
- Jelenléted szokatlan eme helyen – kezdek bele, egy pillanatra hátra fordulva. Halk vízcsobogást hallok a messziből, s szeretném felfedezni, hogy mi lehet az.
A lakás pedig egyre sötétebbe árnyalatba borul. Az eget ellepi a mélysötét felhőzet, a koszos ablakokon keresztül látni a szél miként cibálja a fákat. A távolban villámok csapnak alá a nem messze lévő park fölött.
- Mégis mi dolgod lenne eme kietlen helyen? A művészet lenne az, mely ennyire vonzana? – kérdem nyugodt, szinte már színtelen hangomon.
Emlékszem, hogy az emberek, mily pusztítást tudtak végezni a művészetek terén is. Hogy ebben neki is szerepe lett volna? Ezt nem mondhatom biztosra, de nyilvánvaló: így is embereket tudott egymás ellen hangolni.


Abaddon
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
88

Csüt. Júl. 27, 2017 10:38 pm írtam neked utoljára


A tudás, hatalom
Ophilia && Abaddon
Music • szószám: Ide • Credit:HellOrHeaven

New York, újra itt. Ez a város sínylette meg legkevésbé a háborút, vagy fogalmazzunk inkább úgy, hogy itt érezhető legkevésbé az utószele. A legtöbb ember éli hétköznapi életét, járnak kelnek a városban ugyanúgy mint régen. A 70ik utca, melyen az épület áll éppen beletorkollik a Central parkba, az utca végén jól látszik a zöldellő környezet. Néhány galamb száll fel hirtelen a fák közül. Egy szőke nő egy fa alatt, ki a termetes, görög stílusú cirádás épületet bámulja. Végül megindulva csak hamar eltűnik alakja a fehér, kő épület kapujában...

A 4-es házszám alól egy öt főből álló férfi csapat lépdel kifelé. Jól öltözöttek, öltönyösök. Ketten idősek, ősz hajuk s ráncos arcuk árulkodó lehet. A többiek fiatalok, középkorúak. Egy van köztük ki fekete öltönyhöz fekete inget vett, nyakkendő elmaradt s a fekete bőrcipő mellé fekete nadrág tartja egyben az összképet. Egy kósza pillantás a régi épület felé, egy nőalak tűnik el a kapuban. Rövid bólintás a többieknek, a tárgyalás véget érhetett, kézfogások, erőltetett jókívánságok. Ütemes kopogást hallat a bőr cipő a betonon, melyet a város alapmoraja bőséggel elnyom...

- Pusztulás. - Jön a válasz tőlem, a felvetült kérdésére miszerint mivé lesz a világ. - A világ pusztulásra van ítélve. - Ez a sorsa mindennek. Lépdelek közelebb lezseren, kezeim nadrágom zsebében. Tán belefeledkezett gondolataiba a szőkeség, hogy nem hallotta jöttöm, avagy szimplán én voltam kellően trükkös, ki tudja azt már, de hát mit számít ez nemde? - Látom kedveled a letűnt korok alkotásait, Ophilia. - Jegyzem meg kellemes arccal miközben mellé lépve szemügyre veszem magam is a belső teret. - Sok hasznos rejlik a múltban, megannyi tudás, felbecsülhetetlen, kevesen értékelik igazán. - Fordulok felé végül ráemelve tekintetem, arcomról nem tűnve a kedves mosoly. Pár pillanatnyi csupán s már nyílik is újra ajkam egy kissé más irányba tévedve egy röpke pillanatra. - S hol hagytad a kis tettestársad? - Vajon merre jár most a túlbuzgó, szószátyár testőre. No nem mintha annyira mozgatna, csupán a miheztartás végett. Az épület csendes némaságát csupán mi törtjük meg, tán hosszú évek óta nem kavarta fel senki a földre telepedett port sem. A város nyüzsgését teljesen kizárják az ódon falak, a béke szigetét ajándékozva a bentiek számára. Abszurd sziluett, a pusztulás idején a nyugalom és békesség szigete.


Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
159

Vas. Júl. 23, 2017 9:43 pm írtam neked utoljára


A good decision is based on knowledge and not on numbers.


Csendesen figyelem a 18. században épült monumentális építményt. A nyár forró hőségében egy fa biztosít számomra árnyékot. Fejemet enyhén félrehajtom, miközben végigmustrálom a görög stílusban faragott oszlopokat mely közrefogja a hatalmas tölgyfa ajtót. Egyköri történelmi épület megfakult, virágkora tova szállt. Az utódok még hasznosították apjuk örökségét és megnyitották a házat a köz számára, mi a művészet egy apró darabját hordozza magából még abból a korszakból, amikor a mesteremberek minden apró mozdulatra odafigyeltek. Mindenben megragadták a lényeget, s gondosan kihasználtak minden egyes négyzetmilimétert.
Ma viszont, a kapu rézkilincse megfakult, az ablakok szürkévé váltak az idő folyamán. Az embereknek már nincs ingerenciájuk ilyen helyekre járniuk. Szívükbe félelem ivódott, mindennapjaikat a túlélés határozza meg.
Mindazon által egy percre sem állíthatjuk, hogy megrongálták volna. Persze, hiszen más dolguk is jobb volt, mint egy ilyen jelentéktelennek tűnő lakással foglalkozzanak.
Az utcán szét se nézve indulok meg az épület felé. Meglehet, hogy az emberek nem törődnek vele, de az én érdeklődésemet még a mennyekben keltette fel az épület.
Első lépteimet a napsugarak kísérik, ám ahogy az ajtóhoz érek, vastag felhők tarkítása szünteti ezt meg. Egy pillanatra felnézek a gomolyszürke égboltra. Egy kósza, vihart jelző szellő simítja végig arcomat, laza kontyba felfogott hajamba belekap.
Lassan fordulok vissza az ajtó felé és nyomom le a kilincset.
Hallom az éles rikoltást, mely a rozsdássá vált zsanér tudatja, mily régen is használták már. Épp csak annyira nyitom ki, hogy kényelmesen besétáljak, s hangos nyikorgással zárom is vissza. Az ajtónak hátat fordítva tartom a kezem kilincsen, s lassan dőlök a barna ajtónak.
A por lágyan száll az épületben. A koszos ablakokon keresztül beszűrődő fényben láthatni apró, aranyló szemeit, mik lassan ülepszenek meg a bútorzaton. Egy pillanatra eszembe jut Egyiptom.
Ám ez rögtön elmúlik, ahogy végignézek az apró előtérben. Az egykoron zöldre festett szoba színe is megkapott, mégis a falba helyezett kazetták és a beléjük gyermekeit ábrázoló fesmények megőrizték épségüket. A korhű bútorokról, azonban ez nem mondható el.
Kényelmesen sétálok oda egy asztalhoz és simítom végig rajta ujjamat, csíkot húzva vele.
- Mivé lesz a világ, ha őseink hagyatékát elfelejtjük? - teszem fel magamnak a költői kérdést, az asztalon álló képet nézve.
- Adelaide Childs... - mosolyodom el, emlékezve, mily odaadó és szeretetre méltó felesége volt Henrynek. Egy házasság és kapcsolat sem tökéletes, az övékben is voltak hibák. Mégis oly egyetértés volt közöttük, hogy bármely problémát képesek voltak áthidalni.
A házra szokatlan csend telepszik. Nyomasztó és mégis békés. Kizárja a külvilág zaját, és olyan, mintha visszarepítene az időben. Tekintetem egy pillanatra behunyom, s amikor újra kinyitom, zöldes szemeimmel láthatom az egykori család jelenlétét. Egy apró emlék, semmi több, mégis megmosolyogtat a harmóniája, mely hiányzik a való világból.


Ophilia
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Angel with... a big heart
☩ Reagok :
159

Vas. Júl. 23, 2017 8:42 pm írtam neked utoljára


***
Spoiler:
 

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Frick Collection
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: