Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Michael főhadiszállása
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
22
☩ Play by :
Joel Kinnaman

Utolsó Poszt Szomb. Okt. 06, 2018 5:14 pm
Következő oldal


My dearest brother

Michael & Gabriel
zenei aláfestés • szószám: 1288• Credit:

 
'Lám, lám, lám! Mi lett ezzel a hellyel? Sehol egy ijesztő burok, sehol egy erős őr a falon, csak egy jelentéktelen légypiszok az ócska játékával, még Michael sem ugrott elém a semmiből, hogy kiabáljon velem! Tényleg bajban lehet a város, hogyha már az a nagy erős vezető is csak ül egy helyben és az ember asszonyát siratja. De sebaj, itt van Gabriel, az ő kedvenc öccse és mindjárt jobb is lesz a kedve!' - nézek föl kissé hunyorogva a nagy és erős falakra, mely az ellenségeket hivatott távol tartani, de most... most akármilyen utolsó démon betévedhet, Michael nem törődik többé senkivel és semmivel. Az ember összetörte a szívét, az ember már nincs vele és végtelen szomorúságában betakarózott a teljes elzárkózás és magány puha takarójával, egészen a homlokáig felhúzta és lézeng katatón állapotában, nem foglalkozva a külvilággal. Hát majd velem fog, fog bizony. Sarkaimon megperdülve fordítok hátat a zárt kapunak és türelmetlenül várakozó angyalaimra pillantva mosolyodom el szélesen, akik alig várják, hogy betegyék a lábukat a főként emberek lakta területre és porig égessenek minden házat és annak lakóját az utolsó szálig, hogy ezzel engem és Atyánkat is büszkévé tehessék.
'Na jó, eredjetek befelé, mindenki végezze a maga dolgát, nem akarom meghallani, hogy egyetlen ember is kimaradt volna a városlakók listájáról.' - intek hátam mögé a kapu irányába, mire annak bejárata szélesre tárul az újonnan érkezők számára. Nem szűrődik ki semmiféle zaj, már azt hinné az ember, hogy elhagyatott helyre érkezett, pedig nagyon is vannak bent élő és lélegző lakók, akik valahol a tudatok mélyén számítottak arra, hogy egyszer ez a nap is be fog következni, mégis... mégis ez a csend... ez... ez már zavar! Persze nem sikoltozást és azonnali tömegpánikot várok, szétrepedne tőle a fejem, de azért valami hasonlót, hogy a védelmezők terelgetik be a lakókat a házaikba vagy az óvó helyekre, de még ennyi sincs. Szemöldökömet csodálkozóan felvonva fordulok a kapu irányába, ahol harcra kész angyalok sorakoztak fel szabályos sorokban, hogy megállítsák a betolakodókat. Arcuk rezzenéstelen, minden vonásuk merev és kemény, akár a kőszikla, tekintetükben ég a vágy, hogy minden borsot megbosszuljanak, amit bátyám orra alá törtem valaha is, megbosszuljanak minden egyes emberi lelket, akiket valaha is megöltem, megbosszulják még azt is, hogy engem Isten megteremtett. Nem lesz egyszerű az átjutás, de nem is fogunk beleszakadni a sok munkába, legalábbis számításaim szerint. Hümmögve nézem a vezéregyénnek tűnő női alakot, aki olyan szaporán veszi a levegőt, mintha valami szorítaná a mellkasát, fogai éppen hogy elő nem bukkannak egy vicsor formájában, kezében pedig úgy szorongatja azt az angyalpengét, hogy csontjai majd átfúrják magukat a bőrén. Ő lenne Michael iphraemje vagy csak megöltem valakijét? Vállamat nem törődöm módjára vonom meg, alábecsülve ezzel az egész felsorakozó cirkuszi fogadtatást és sajátjaimnak intve engedem szabadjára őket, akik mint a csőcselék barbárok, ordítva rohanják le a sorfalat. Miért kell mindig ordítani? Szemeimet megforgatva indulok meg lassan utánuk, várva, hogy megtisztítsák előttem az utat és ne engedjenek senkit a közelembe, különösképpen elvárva ezt Rassilontól és Bartholomew-től, utóbbitól jobban, mert ha nekem bajom esik, neki sem lesz különösebben fájdalommentes a számonkérés.
'Szia Michael! Gondoltam benézek egy kicsit, tudod, meglátogatlak! Hallom, meghalt az asszonykád, szívből sajnálom, de majd úgyis túl leszel rajta, hiszen az emberek már csak ilyenek. Mulandóak.' - ordítom el magam, hogy akárhol is rejtőzik biztosan meghallja, hogy a drága öccse látogatóba érkezett hozzá, bujtassa minél gyorsabban azokat a kiváltságosokat, akiket a kegyeibe engedett, ha egyáltalán volt még valaki azon a nőn kívül. A város pedig felbolydul. Hiába az óvva intések, hiába a menedékhelyek, hiába a házakban történő rejtőzködések, az emberek visítva törnek elő rejtekeikből, hátuk mögött valamelyik angyalommal, vagy hátukban valamelyik angyalommal és annak pengéjével, az utcák rögvest megtelnek élettel és élénkséggel, hangokkal és zajokkal, temérdek katasztrofális gondolattal és imával. Imával! Önkéntelenül vihogok fel ezen és kapom el az egyik Atyámhoz fohászkodó kezét. Egy riadt tekintetű, szemüveges férfiét, aki családját összetartva loholna a kiutat jelentő kapu felé, helyette most velem néz farkasszemet. Homlokán izzadtságcseppek sokasága készül legördülni egyszerre vagy többed magával, szeméből hatalmas könnycsepp buggyan ki.
'Csak a gyerekeket ne!' - suttogja az orra alatt, cserepesre száradt ajkai mögül.
'Hmmm... hát ezt nem tudom garantálni, sőt. De talán ha gyorsak és ügyesek, akkor a kapuig eljuthatnak.' - szorítom meg kissé a csuklóját, hogy utána rögtön elengedjem és nézzem, ahogy ruhája, ruhája alatt a bőr, bőr alatt a hús, az izmok, rostok, szövetek, rajtuk a zsír és a háj, alattuk pedig a csontok elkezdenek szépen napvilágra bukkanni, kilyukadni, vérezni, bugyborékolni, elfolyni, még végül a férfiból nem marad más, csak egy füstölgő, bűzölgő kupac enyv, közepén egy törött szemüveggel. Fintorogva lépek egyet hátra, még mielőtt sikerülne belelépnem, vagy valaki belelökne, de hamar kiűzik gondolataim közül az egész előző jelenetet és csak a nyakamat égető fájdalomra tudok figyelni. Mintha zsibbadna vagy... nem tudom, egyszer éreztem ilyet, még nagyon nagyon régen, amikor kíváncsiságból lejöttem az emberek közé Egyiptomba és ki akartam próbálni a harcművészetüket és sikerült az egyik nagyon ügyes harcosnak megsebeznie. Tegyük hozzá, hogy az egy dárda volt, de sikerült neki. Megtántorodva kapok a nyakamból kiálló késre és szemeimet fennakasztva esek össze, terülök el a kemény, repedezett betonon és fekszem mozdulatlanul, lélegzetvétel nélkül. Hadd legyen meg az öröme, ha már sikerült mögém lopóznia, hadd örüljön egy kicsit, hogy talán ő lehet az, aki legyőzte a csúnya gonosz Gabrielt, aki megmentette az emberiséget a pusztulástól, mert nyilván más nem csinálja csak én... főként, rendben, aláírom, hogy javarészt én nem vagyok velük megbékülve és oltom ki az életüket, de hé! Ne csak engem tegyünk ezért felelőssé!
'Megöltem, megöltem, megöltem!' - visítja torka szakadtából a hölgy, de az öröm hamar a torkán akad, amikor megjelenek előtte és kihúzom a nyakamból az élesre fent konyhakés. Tekintetéből eltűnik az élet, bambán bámul rám, mint aki még sosem látott ehhez hasonlót, ajkai kissé elnyílnak egymástól, épphogy a nyál nem folyik ki rajta, viszont karjai még a levegőben vannak, amiket örömében dobott a magasba.
'Szerintem rossz pengét tetszett kihúzni a késtartóból. Nagy kár, pedig egy körömhegy végnyire volt attól, hogy eltegyen láb alól, nyilván egy megfelelő késsel sikerült volna, de... sajnos ez most nem nyert.' - szisszenek fel szomorkásan és állítom bele szó nélkül koponyájába az élesre fent kenyérszeletelő kést. Nagy kár volt bizony. Nem várom meg, hogy elboruljon, nem várom meg, hogy a fejéből vékony erezetű patakban elkezdjen csorogni a vér, nem várom meg, hogy rokon, vagy barát felordítson, pillanatokon belül hűlt helyem marad csak az utcán, magam mögött hagyva a káoszt és a tombolást. Michael miatt jöttem és hogyha eddig nem bukkant fel az övéi között, majd én felbukkanok az ajtójában.

'Kukuuuccs!' - nyitok be hozzá kopogás nélkül is dugom be a fejem az ajtón, farkasszemet nézve szálegyenes hátával. Hogy ez sosem tud görbén állni egy percig sem! Válaszát meg sem várva lépek be a helyiségbe és csukom be magam mögött a kemény fából készült ajtót, majd nekidőlve, kezeimet magam előtt összefonva bámulok rá tovább, várva dühöngő válaszára. Hány éve is nem láttuk egymást, mert te itt voltál én meg ott? Fhuh, annyira sok volt, hogy már nem is tudom, de már ugyan ki tartja ezt számon? Az a fő, hogy itt vagyunk, nem igaz? Bátyám.


avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
492
☩ Play by :
Raiden, Cassael, Ophilia

Utolsó Poszt Kedd Május 15, 2018 9:27 pm
Következő oldal


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




avatar



☩ Reagok :
74
☩ Play by :
Keanu Reeves

Utolsó Poszt Hétf. Júl. 31, 2017 2:50 pm
Következő oldal


Pokoli meglepetés
Michael xXx Lucifer
zene • szószám: xXx • Credit:


 
Nem hiszem el, hogy gabriel át vert. Gondolhattam volna, mondjuk, de én békét akarok a fajok között, nem háborút, és nem öldöklést. Miért ilyen nehéz ezt megérteni? Hirtelen megfájdul a szúrás helye, amit még a kis démon okozott a raktárban, amikor Faye-el voltam. Oda kapom a kezemet és nagyot sóhajtok. Gabriel-el való harcom, elő idézte a fájdalmam. Nem sikerült begyógyítani a sebet rendesen, és nem értem miért? Talán az lehet az oka mind ennek, hogy Atyánk egyre távolabb van, és mi egyre csak gyengülünk. Talán vissza térne némi erőm, ha felmennék a mennybe titkon, de nem tudok.  Miért? Hiába az otthonom, immár ott vannak Gabriel csatlósai, és, ha meglátnának, engem kivégeznének. Vagy Gabriel végezne velem.
Talán ideje lesz belátnom, hogy ebből nem lesz béke és nyugalom, és el kel kezdődnie a csatának, hogy Gabriel uralmának vége legyen. Vagy, ha kell már máshogyan kell gondolkodnom. Megkell ölnöm. Csukom be egy pillanatra szemem a fájdalom, és a gondolat miatt.

Sofiel azt mondta beszélnie kell velem valamiről Raidenről, de nem tudom, mi lehet az, és kezdek félni. Talán valami baja eshetett? Raiden a legszívósabb katonám évszázadok óta, nem hiába lett Impem sem. Sofiel nem alkalmas erre a posztra tanulnia kell az emberi viselkedést, és még gyerekcipőben jár ennek a megértése.

Éppen arra sétáltam, amikor a katonáim előtt megjelent Lucifer. A szemem is kikerekedett, a férfiak a fegyverért nyúltak én kitartottam egyik kezemet és mutattam, hogy le  a fegyverrel.
- Lucifer? – A döbbenet a hangomban is jól hallatszik, majd a katonáka el intem inen, remélve, hogy nem pletykálnak.
- Miért jöttél, és hogyan? – Értetlenkedem, majd egy lépést közelebb lépek, de már senkiben sem bízhatok, hiszen Gabriel után, már nincs értelme a bizalmamat adnom egyik testvéremnek sem.




○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



@ I believe that we're meant to be I'm bad at love But you can't blame me for tryin'You know I'd be lyin' sayin'


Utolsó Poszt Hétf. Júl. 17, 2017 12:21 pm
Következő oldal


Most, hogy a döntésem megszületett a démoni vezérekkel (némelyikük nem titkolt berzenkedése ellenére is) egyetemben, ideje lenne tájékoztatnom róla bátyámat és ha kivételesen lehet vele értelmes lény módjára kommunikálni, akkor egyeztetni is a terveinket, elvégre Gabriel erőfölénye jelenleg számot tevő. Michael gőgös. Mindig is jellemző volt rá a túlságos önbizalom, bár talán seregei nagyjának elpártolása kellően nagy pofon volt neki, hogy rájöjjön, az Úr tekintélye nélkül, önmagában mégsem akkora hadvezér, mint eddig hihette magáról. Nem tudom. Rejtély számomra sokszor, máskor meg olyan egyszerű, mint egy faék. És a fene megette, valahol még mindig hiányzik, ott legbelül. De ezt most nem hagyhatom felszínre kerülni, ide most nem a rég távolba szakadt öcsikére lesz szükség, hanem a Pokol Fejedelmére, aki egyenlő félként tárgyalhat a mennyei seregek generálisával.
Az efféle tárgyalásokat pedig nem illik asztrális alakban intézni, azzal csak azt bizonyítanám be, hogy félek az erejétől és a mellette állóktól. Neki pedig azt hiszem felesleges lenne meghívót küldenem New Orleansba. Ugyan szavatolnám a biztonságát, de kétlem, hogy ezt el is hinné nekem. Sok minden, nagyon sok minden megváltozott mióta utoljára találkoztunk. Évezredek reppentek el felettünk és nyomot hagytak azt hiszem mindkettőnkben. Az idő. Atyánk oly különleges energiája a teremtésben, egy igazi szobrász. Lassú, ám könyörtelenül céltudatos vésője tökéletes bizonyossággal formálja egyre komorabbá az arkangyalok szobrát is. Csak nézzük meg Gabrielt, ha nem hiszed, vagy akár engem magamat.
Persze attól, hogy nem félek Michaeltől, nem jelenti, hogy nincs bennem egészséges óvatosság. Egy fél napon át, mondhatni művészi tökéllyel faragtam önnön tenyerembe az egyik legerősebb védelmező rúnát, amit csak ismerek, ez elég, hogy pár percre egy szakaszra való harcos angyalt is feltartson, amíg kaput nyitok és eltűnök, ha a dolgok rosszabbra fordulnak, de reményeim szerint nem végződik majd ilyen rosszul a találkozás, ám nem lehetek felkészületlen. A lehető legtradicionálisabban és konzervatívabban öltöztem, a klasszikus fekete öltöny-fehér ing-fekete félcipő, semmi hivalkodás. Minden porcikámból a hivatalos látogatás hangulata sugárzott. Jó lesz.
Elérve San Franciscot a valóság megmanipulálásával minden létező őrnek, járókelőnek, mindenkinek mint egyszerű vándorkalmár mutattam magam, akik a Senki Földjének gyepűjén tallózva éhes hiénaként gyűjtik be a múlt apró értékeit és bocsátják áruba a városokba, démonokat és angyalokat kerülgetve. Semmi feltűnő. Különösebb probléma nélkül jutottam el testvérem főhadiszállására és mondhatni egész nyugodtan léphettem be a parancsnoki helységbe is, ahol a középen lévő asztalon heverő térképet fél tucat alak állta körül. Talán emberek is voltak köztük, vagy csak harcos angyalok, akik éppen elrejtették a szárnyaikat? Nem volt érkezésem megfigyelni, mert a figyelmemet az asztal mögött álló magas, tiszteletet parancsoló alak kötötte le azonnal. Ismerős, erős vonásai, mély tekintete, mi nyilvánvalóan azonnal átlátott a megváltozott valóság hamis voltán és amit egyébként most engedtem is elillanni, hiszen nem volt további haszna. Egy pillanatra nem tudtam semmit sem tenni, egy tűnő másodpercre csak csodálkozva néztem őt, akit annyi ideje nem láttam már. A csoport is felém fordult, nagyrészt kérdő tekintettel, elvégre még sosem láttak korábban, talán rajta kívül egyikük sem, nekem legalábbis nem voltak ismerősek, de hát annyi évezred telt el... Ki tudja?
Hanyagul előhúztam a mellényzsebemből a fehér selyemzsebkendőmet és látványosan meglengettem, mint paródiáját a földi hadseregek fehér zászlainak. Biccentettem hozzá egyet és jeges nyugalommal kimondtam az első szavakat.
- Üdvözletem hozom személyesen New Orleansból - kezdtem, immár talán nyilvánvalóvá téve személyemet a csukaként tátogó tisztek előtt is. - Reményeim szerint nem alábbvaló Michael serege sem a halandókénál és tiszteletben tartjátok a parlamenter küldetését, ugyanis szeretnék szót váltani a bátyámmal.
Majd, ha ebben a pillanatban nem rohamozott meg az egész díszes kompánia, akkor a seregvezér szemébe emeltem az enyémet rezzenéstelenül.
- Rég láttuk egymást, testvérem. Beszélhetnénk négyszemközt? Vagy netán zavarok? - mosolyodtam el végre.


Utolsó Poszt Hétf. Júl. 17, 2017 11:57 am
Következő oldal


***


Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 26 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/6
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
5
Félvér
3
Harcos Angyal
8
Vadász
8
Nephilim
3