Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Michael főhadiszállása
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Reagok :
32
☩ Play by :
Joel Kinnaman

Utolsó Poszt Pént. Nov. 23, 2018 6:18 pm
Következő oldal


My dearest brother
Michael & Gabriel
zenei aláfestés • szószám: 795• Credit:

Hogy ééén? Olyan lennék, mint ezek a majmok itt, akik Michael angyalainak segítségével úgy iszkoltak be a menedékhelyeikre, mint csótányok a résekbe, hogyha a ház tulajdonosa felkapcsolja a világítást? Lefelé görbülő ajkakkal hagyom abba a csészémen való dobolást és meglepve, sőt megsértve emelem kezemet a mellkasomhoz, magamra mutatva ezzel, némán feltéve a kérdést: Én hasonlítok az emberekre? Én? Engem meg mer ezzel sérteni? Ráadásul pont ő, aki úgy tartja ezeket, mint koszos kis házi kedvenceket? Pont ő, aki szerelmet vallott egy ilyen csúszómászónak? Nem fog neki tetszeni, hogy már megint szórakozom, egyáltalán nem. Türelmetlen lesz, sóhajtozni fog, forgatni fogja a szemét, dünnyögni fog az orra alatt, csak úgy, mint eddig bármikor, hogyha nem haladt elég tempósan a dolog. És ez nem minősül emberinek? A türelmetlenség, a folytonos elégedetlenség? Hogy szinte megállás nélkül csettintve jelzi nekem, hogy haladjak, mert ő nem ér rá egész nap. Ugyan mi dolgod lenne, drága bátyám? Fent a biztonságot nyújtó várad sarkában pityeregni és a régi szép emlékeket felidézni? Igazad van, ez fontosabb, nem is tartalak fel! Végül fölösleges sértett szónoklat helyett, ahogyan azt várná, nevetésben török ki és kezemet hanyagul a karfára ejtve könyökölök a bőrrel borított részre és támasztom államat a tenyerembe.
'A teájuk nagyon finom, főleg a zöldek. Úgy hallottam, hogy fogyasztó hatással bírnak, talán kipróbálhatnád, mintha kissé... nem is tudom, kerekebb lenne az arcod a megszokottnál. Nem sikerült még leadni a jól tápláltságot gyász időszakban ezek szerint. De egyébként az ő viselkedésük felvétele kapcsán te sem panaszkodhatsz, pláne pont te nem, aki szerelembe esett egy emberrel. Ez mi, ha nem túlontúl emberi? Félre ne érts, már rég távol vagyok attól, hogy pálcát törjek magunk fölött, mi is eléggé furcsán kezdtünk viselkedni a röpke huszonhét év alatt, amióta itt vagyunk. Én teázom, labdával dobálózom, mert megnyugtat és bevallom néha a nőknek szóló újságokban lévő rejtvényeket is meg szoktam fejteni. Olyan ostoba nyereményeket tudnak felajánlani ott, hogy az borzalmas, de két percre legalább lefoglalom magam. Neked is ki kéne próbálni, hogyha nem vagy hozzá túlságosan magasabb rendű, hogy ilyen alantas dolgokban örömödet leld.' - láttam én Michaelt valaha is örülni? De tényleg. Bármikor az eddigi életünk során, láttam én őt bármikor mosolyogni, nevetni, vagy csak pár percig nem olyannak lenni, mint aki valami savanyút tartogat a szájában? Nyilván volt ilyen, de egyértelmű, hogy ez nem az én társaságomban valósult meg soha, legalábbis a nő minden kétséget kizáróan mosolyra fakaszthatta, vagy egy aprócska, nagyon halovány, szabad szemmel nem látható rándulást a szája szegletében kicsikarhatott belőle. Aki mást mond, az hazudik.
'Ha már így megkérdezted, minek tagadjam? Idegesítőek na, te is tudod jól, hogy nem én leszek az, aki a keblére öleli majd őket, hogyha minden jobbra fordul.' - borzongok meg kicsit a gondolattól, hogy egy ilyen fajzat akár örömében hirtelen megölelve akár egy kicsit is hozzám érjen. Mintha fertőző betegségek széles skálájának hordozói lennének, amit hogyha átadnak nekem, rögtön elsorvadok, mint a gondozatlan növény és az enyészeté leszek. Még az sem csal mosolyt az arcomra, hogy segítségért nyúló kezemet megragadta és elfogadta, ismét azok lehetünk, akiknek Atyánk teremtett minket, testvérek.
'Sejtettem, hogy a segítségedet nem adod ingyen, magam lepődtem meg volna a legjobban, hogyha ez feltétel nélkül érkezik. Rendben, min kellene változtatnom szerinted? Van pár tippem és a te listád is elég hosszú lehet, azért meghallgatom őket.' - vakargatom meg borostás államat, mialatt a teáskanna ismét a levegőbe emelkedik és színültig tölti a kis pöttyös csészét.
'Thea Pritchard... hm - hm - hm... hosszú fekete haj, magas és folyton sírdogál? Egy ideje nem követem már nyomon sajnos a hollétét. Annyit biztosra tudok mondani, hogy nem halt meg.' - veszem magamhoz a poharat és kortyolok belőle nagyokat. Őt is vissza kéne ide hozni? Nem lehetne egy szép egyenes vágással rátérni arra, hogy rendben, most béke van, keressük meg a többieket és a könnyes összeborulást mellőzve állítsuk meg a pestist, ami éppen a világunkat igyekszik lerombolni? Komolyan még egy embert vissza kéne ide hozni? Remélem nem az lesz a következő, hogy támasszam fel a kedves elhunytat, mert akkor inkább kisétálok és hagyom, hogy tovább bomlassza le a saját agyát a tornyába bezárva. Miből gondoltam, hogy ez egyszerű lesz?

 

avatar



☩ Reagok :
82
☩ Play by :
Keanu Reeves

Utolsó Poszt Kedd Nov. 13, 2018 2:38 pm
Következő oldal


My Dearest Brother
Gabriel&&Michael zene  • Credit:

Megforgatom szavaira a szemem. Ez az egy, amit remekül megtanultam. Csészén dobogva hallgat végig, ezzel se tisztel meg. Mi féle játékot űz? Az elöbb gonolkodás nálkül ront be, s veri szét a várost, majd leül velem teázni? Raiden egyenlőre nem látom, szerintem szándékosan nemhozta magával, hogy az alku bitos lábakon álljon. Ha meglátnám, meginganék, s fájóan vetném ré tekintettem. Mi volt miért így elárult, s kiadta titkaim? De nem veszem magamra, kimért arccal figyelem őt, majd ismét nagy levegő, s monológjába kezd. Részvét? Ezen felhorkanok. Végül is zseniális volt, virág heyett öldöklés. Csodás! Akkor lesz megnyugvás számomra, ha Lucifer szájából hallom ezt. Vele az egyességet megszüntettm. Számomra az hallott lett, amikor szerelmem életét vetette el egyik démonja.
- Most sértegetsz még egy ideig, vagy rá térsz a lényegre drága öcsém? -Kérdezem türelmetlenkedve, hiszen a mellé beszélést nagyon is unom. Egyenes szoktam lenni. Emberi érzelmek megtanulása hijján.
- Ahhozt képest mennyire gylölöd atyánk lényeit, az embereket, egészen jól felvetted magadra ezt a formát. Teázgatsz, s úgy beszélsz, mint ők. - Vizslatom a tekintetét, miután befejezte a kop kop viccét. Se nem volt kedvem, időm megfejteni az embereket. ezekben Raiden volt a segítségemre, mindig ő beszélt helyettem, magányos lyukamat sose hagytam el. Nem vágytam ölelésre, babák csokolgatására. De ő tanult, kitanulta Gabrielt azok viselkedését, kiket gyűlöl s fog is még évekig. HIába nekünk ez a 27 év úgy szállt el, mint egy gondolat, embereknek nem így van.
- Gondolom bántja a nem létező lelked, hogy nem tudsz embert gyilkoni. - Pillantok körbe a vért, mit maga után hagyott. Bár hiába mind ennek. Kínzás fájjóbb, tudván, hogy nem halsz meg. Lelketlen szörnyek, mint mi képesek vagyunk rá, ahogyan az elöbbi szétszabdalt harcosa is bizonyítja, akit megöltem.
- Segitek, de pár dolgot változtatnod kell, ha segítek. Gondolom sötétség legyőzésével, ugyan úgy folytatod a kisfiús szereped, s reméled ezzel apánk visszatér. - Mondom.
- Például Thea Pritchard, nem tudsz róla valamit? - Klrdezem érdeklődő tekintettel.







○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



@ I believe that we're meant to be I'm bad at love But you can't blame me for tryin'You know I'd be lyin' sayin'

avatar



☩ Reagok :
32
☩ Play by :
Joel Kinnaman

Utolsó Poszt Szomb. Nov. 10, 2018 5:10 pm
Következő oldal


My dearest brother
Michael & Gabriel
zenei aláfestés • szószám: 877• Credit:

'Akkor legközelebb kopogok vagy kiabálok. Rendben?' - nyújtóztatom ki lábaimat és nézem bakancsom elkoszolódott, megkopott orrát, amin a szürkés por már egy ideje vastagon ücsörög és egészen addig nem fog onnan eltávozni, amíg rá nem veszem magam, hogy kisuvickoljam. Vagy majd megkérek valakit, valamelyik újoncot, azok annak is örülnek, hogyha elmegyek mellettük, hát még ha a cipőmet is fogdoshatják. Húha mi lesz ott! Össze is vesznek rajta. Ujjaim lassan dobolnak csészém oldalán és tekintetemet az ég felé emelve hallgatom Michael szidalmait, melyeket válogatás nélkül szór rám, de a türelem nagy erény, ahogy szokták mondogatni azoknak, akik azonnal akarnak mindent és rögtön a tárgyra térnének. Tény, hogy mondhatni félig - meddig jogosan kapom most ezeket a fejemre, elhibáztam néhány dolgot, azzal kezdve, hogy sosem adtam Michaelnek egyetlen kiadós nyaklevest sem, holott néhányszor megérdemelte volna, viszont az ember nem bántja a testvérét még akkor sem, amikor a legkuszábbak a gondolatai. Pedig hogy viszketett a tenyerem jó pár alkalommal arra a pofonra és tudom, hogy százszorosan akarta volna visszaadni, hogy utána sértődött gyerek módjára hátat fordítva eltűnjön a szemem elől és sosem látta volna be, hogy jogos volt, mégis az én lelkem maga lett volna a nyugalom szigete.
'Szerintem több okból is jó lenne a közöttünk lévő viszonyt ápolgatni és szépíteni, kezdve ott, hogy mint láthatod, én vagyok az egyetlen testvéred, aki részvétnyilvánítás gyanánt megjelent előtted. Sírt látogatni nem szeretnék, már meg ne haragudj, odáig a sajnálatom nem terjed ki. Másodszor, melyik testvérünk foglalkozik egyáltalán a minket körülvevő problémákkal? Mindegyik ki tudja hol van, lézengenek, lustálkodnak vagy éppen csodákat tesznek kisebb településeken, hogy meggyógyítsák a rég elfeledett betegségben szenvedőket, mint például a leprásokat, vagy a vakoknak adják vissza a szemük világát, nyomorékokat állítanak fel a székekből és diktálják, hogy mi kerüljön az új Bibliába, már ha lesz ilyen. Bár ez csak az én véleményem, magunk között sem vagyok a legnépszerűbbek egyike és gyanítom a halálhíremre vállvonás lenne a válasz, de lehet, hogy ők is mesterkednek valamiben, csak nekünk valamiért nem akarják elmondani. Vagy te ezekről másként vélekedsz? Buta kérdés, persze, hogy máshogy, gondolom úgyis tudod, hogy ki mit csinál, hiszen te vagy a családban a legelső, a szeretetteljes, a nagy testvér, aki szemmel tartja a többieket és a távolból vigyáz rájuk. Harmadjára pedig töröld már le ezt a búskomor ábrázatodat, teljesen lelomboz és magamra veszem, amit mondtál.' - de tudom, hogy úgysem érdekelné, úgy örül most nekem, mint fájó púpnak a hát közepén. Annak örülne a legjobban, ha fognám a kis holmimat és felszívódnék, visszamennék Vegasba a csőcselékkel együtt, vagy ha a Sötétség teljesen elnyelne minket és egyúttal fel is lélegezne, hogy az emberek rovarirtása befejeződött egy időre, amíg nem jön egy másik hozzám hasonló, ugyanezen elveket vallva. Talán még kezet is csókolna a Sötétségnek és mindenféle békekötéseket szervezne vele. Áh, a Sötétség nem csak engem fenyeget, hanem az egész világot, beleértve őt is, testvéreinket is és az emberiséget is. Minden faj, minden képviselőjét.
'Igen, tudom, hogy nem szereted a humort, mert a kopp - kopp vicceket sem érted, mindig olyan bugyuta fejet vágsz, ha elkezdem.' - horkanok fel teámba kortyolva, míg visszaidézem magam elé az első kopp - kopp vicc játékunkat Michaellel és nem értette sosem, hogy miért kell megkérdeznie ki az, amikor nincs is ajtó sehol, amit ki lehetne nyitni, hogy megnézze ki az, amikor nagy nehezen rávette magát arra, hogy megkérdezze ki az, a válasz után már könyörögni kellett neki, hogy kérdezzen vissza, hogy elhangozhasson a csattanó, a vicc lényege, de kínos csend és egy idióta vigyorgás lett a vége, nem beszélve arról, hogy Michael olyan látványosan forgatta a szemeit, hogy azt hittem kiesnek a helyükről.
'Gondolom te is észrevetted, hogy a Sötétség igen csak terjeszkedik és növekedik, szinte a sarkunkban van és ha ideér ki tudja mivel fog ez járni, gondolom túl sok jóval nem. Egyre csak vakarom a fejem, hogy mi lehetne a megoldás erre a problémára. Szövetségest keressünk benne, vagy készüljünk fel minden eshetőségre, ami az eljövetelével fog járni? Persze számomra olyan érvek szólnak mellette, ami részedről kizáró oknak minősülne minden tekintetben, mégis valami azt súgja, hogy ne legyek ostoba és ne rohanjak egy látszólag jól hangzó ígéret elé meggondolás nélkül, üljek fölötte, de ne túl sokat, mert az óra ketyeg. Tanácsért és összefogásért jöttem hozzád, nem azért, hogy a döntéseim elől a hátad mögé bújjak, ez sosem vallott rám. A segítségedet kérem.' - teszem vissza a csészét az asztalra és ujjaimmal ismét malmozva pillantok fivéremre, várva a válaszát, reménykedve abban, hogy egy kicsit félreteszi a kétkedését és mind a kettőnk számára kedvező válaszokkal fog majd szolgálni, ami segít abban, hogy az így is romokban heverő világ ne pusztuljon tovább.
   

avatar



☩ Reagok :
82
☩ Play by :
Keanu Reeves

Utolsó Poszt Pént. Nov. 09, 2018 4:23 pm
Következő oldal


My Dearest Brother
Gabriel&&Michael zene  • Credit:
Bohockodása nem vissz minekt előrébb, csak az időmet húzza. Integet egyenesen az orrom elött, mire elfintorodom. HIáb a levegő, hiába a formázása a szavaknak még némán áll elöttem, s nem fél. De miért is tenné? Hiszen tőlem fél legkevésbé, elment az esze, nem más.
Ismét a gyerekes viselkedésé a főszerep. Hátrál.  
Magam mellé engedem véres pengém, miről friss vér csordul a földre. Figyelem Gabrielt, de magam mögé is figyelnem kell, hiszen lássuk be én még képes vagyok a halálra.
- Biztosíthatlak fivérem, hogy valóban nem volt megnyerő. - Vágok szavába, izmaim még megfeszülnek, s pillantom az embereket, kinek arcán ott a rémület.
- Miért bízzak meg benned, mikor fájdalmat hozol csak el közénk? - Kérdezem suttogva. De mikor látom, hogy valóban így gondolja, Sofielre pillantok s szemlesütésel jelzem, hogy lassan, de igyekezzenek ők is így tenni.
LÁtom testvérem megbomlott elméjét újra feltörni, mikor teával kínál, s én csak kezemet feltartva jelzem, hogy nem kell. El teszem pengém, s helyet foglalok.
- Te elmédből már nem udom mire számíthatok fivérem. - Vetem oda neki első kérdésére, majd tovbb hallgatom. Hiszen beszélni azt szeret. Fejemben olvasni? Cska próbálja meg. Az én elmém zárt kapu mások elött. El biccentem fejem, s felfonom szemöldököm, még egy kis mosoly is végig húzodik szám szélén. Békülni?
- Nem kenyerem a humor, így ne viccelődj. - Vettem oda, mert szavai nem tűnnek valósnak. Sem a cinikusság, miket az emberektől tanulhatott. Sose voltam jó az emberek megismerésében.
Faye említése hallatán megrándulok, s elvetem pillantásom. Majd vissza rá, mikor a közös problémáinkkal jön. Nem szakíom még félbe várom mi lesz belőle.
- Beszélj. - Sose voltam a szavak embere. és most sem fárasztom monológokkal.
Sejtésem van miféle dolgok ezek.  










○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



@ I believe that we're meant to be I'm bad at love But you can't blame me for tryin'You know I'd be lyin' sayin'

avatar



☩ Reagok :
32
☩ Play by :
Joel Kinnaman

Utolsó Poszt Kedd Okt. 23, 2018 4:33 pm
Következő oldal


My dearest brother

Michael & Gabriel
zenei aláfestés • szószám: 1065• Credit:

 
'De most... de hát én itt vagyok a jó Isten megáldjon! Mindig én menjek utánad?' - beszélek immáron az üres szobának és arcomat két tenyerembe temetem, majd nagy levegőt véve fújom ki azt és bátyám hűlt helyét bámulom. Az embere halálával együtt teljesen elment az esze, még annál is jobban, mint amennyi csekélyke megmaradt neki? Feljövök ide az orra elé, hogy csöndben és békében tudjunk beszélgetni, vagy ha az asztalt rám akarja borítani, akkor nyugodtan megtehesse, erre meg zsupsz, kirepül és ott lent keres. Nem... nem értem. Sóhajtva süllyesztem zsebeimbe kezeimet és egyetlen lépéssel ismételten az utcán termek, a véres csatatér kellős közepén, mint két úr közül az egyik, akik saját háborújukat másokkal vívják meg. Nem azért, hogy az én kezem ne sározódjon be, vagy hogy ne tapadjon hozzá vér, neeem, ilyenre még csak nem is gondolom. Egyszerűen kényelmesebb, hogy nem az én derekam fáj utána, hanem másé, én pedig cicceghetek rosszallóan, ha ennek ellenére sme úgy alakultak a dolgok, ahogy én azt előre megtervezem.
'Na hol ez az okos...' - ám még mielőtt föltehetném a kérdés és jobban körbenézhetnék, nyakamat két vállam közé rántva, akár a teknős, két kezemet a füleimre tapasztva fordulok a hátam mögött álló Michael felé és résnyire szűkült szemeimmel villámokat szórok irányába.
'Ne ordibálj itt vagyok az orrod előtt!' - kiabálok vissza és a tisztelet legcsekélyebb jelét sem mutatva tolom jobbomat a képébe és integetek egyenesen az orra előtt. Ha most sem vesz észre elviszem szemészetre vagy micsodára és csináltatok neki egy szemüveget, de lehetőleg azt a féloldalasat, hogy az egyik lencsét le kell ragasztani, hogy olyan legyen, mint egy kalóz. Felhorkantva, már majdnem nevetve az elképzelt látványtól eresztem le integető kezemet és már venném a nagy levegőt a magyarázathoz, hogy miért jöttem, nyitnám ajkaimat, hogy az indokot szavakká formáljam, de nem. Még mindig nem, a türelmem pedig véges, mert bár testvéreim közül nekem szorult a legtöbb ész a fejembe, amit néhányan tudom, hogy vitatnának, sőt akad, aki még ki is röhögne, persze nem szemtől szembe, mert ahhoz nincs elég vér a pucájában, de nem én vagyok a legtürelmesebb, azt valamelyik húgom kapta ajándékul.
'Jó, akkor mindenki megáll, nem mozdul, nem vesz levegőt, még csak köhögni se merjen senki!' - ordítom el magam, miközben egy nagyobb lépést hátrálok Michaeltől távolodva, hogy ami szétfröccsen a meggondolatlan katonámból, az ne rám kenődjön. Elismerően hümmögve, ajkaimat lefelé görbítve nézem, ahogyan egykori katonám arcára örök időkre ráfagyott a harc hevében megvillantott véres vicsora, majd úgy esik hosszában két darabra, mintha egy rúd kolbászt vágtak volna szét. A beálló csöndben mindenki kristály tisztán hallhatja, ahogy a belsőségek engedve a gravitációnak toccsanva zuhannak a földre, majd a két fél úgy esik a földre, mint egy - egy zsák szalma. Megfagyott körülöttünk minden és mindenki, egyedül a sérültek azok, akik nem bírnak jajveszékeléseikkel, fájlalják mindenüket, amijüket lehetséges, de még ők is igyekeznek inkább az öklükbe beleharapni, már ha maradt kézfej, amit haraphatnak, vagy a fűbe temetni arcukat, egyedül a gyermekek azok, akik ténylegesen nem tudnak megálljt parancsolni félelmüknek és szüleiket szólongatva visonganak bele a nagyvilágba.
'Nos, még mielőtt még több katonámat szeletelnéd fel úgy, mint ahogyan a disznókat szokás, javasolnám, hogy üljünk le beszélni, még mielőtt jobban belehergeled magad fölöslegesen abba, hogy összevissza leszúrsz mindenkit. Nem fogok távozni, csak ha kidobsz, mert nem azért jöttem ide, hogy egymás torkának essünk, persze a belépőm nyilván nem a legmegnyerőbb volt, el kell ismernem ezzel kicsit túlzásba estem, de tudjuk be kis ballépésnek és lépjünk túl rajta. Viszont, még mielőtt leülnék veled cseverészni és elmondanám, hogy miért vagyok itt, mi lenne ha a kis katonáidat visszahívnád? Én jobb oldalra állítom őket, te pedig küldd el őket, hogy segítsenek az embereken, akiken még lehet.' - fejemmel intek sajátjaimnak, hogy zokszó nélkül fújjanak visszavonulót, akitől pedig egy pisszenést is meghallok, magam lököm oda Michaelnek, hogy játsszon vele feldarabolósdit.
'Teát?' - intek az előttünk a semmiből felbukkanó teázóasztalra, melynek ragyogóan fehér abroszán akár még a napfény is megcsillanhatna. Kényelmesen elhelyezkedve ülök le a tökéletesen kipárnázott vöröses barnás színű bőrfotelomba, miközben kezeimet összekulcsolva az ölemben figyelem, ahogy a gőzölgő tea kitölti saját magát a kedvenc piros és fehér pöttyös csészémbe, tekintetem viszont néha elszakad a csészéről és Michael arcát fürkészem. Nem érti. Féloldalasan elmosolyodva kínálom őt is hellyel és amíg az italom hűl, hüvelykujjaimmal malmozgatni kezdek és megállás nélkül bátyámra bámulok.
'Szerintem te mindenre számítottál, csak erre nem, ugye? Nincs kedvem a fejedben olvasni, az arcodról látom, hogy zavart vagy és nem ez a forgatókönyv játszódott le a kis koponyádban, amikor arra gondoltál, hogy egy napon megjelenek az ajtódban és kopogás nélkül rád rúgom. Békülni jöttem, drága bátyám. No persze nem örökre, túlzásokba ne essünk azért , bármennyire is szeretlek, úgy érzem, hogy ez az ellentét közöttünk kibékíthetetlen marad örökre. Egyébként részvétem az embered iránt. Bár nem tartom őket semmire, meg még a nevét sem tudom, téged sajnállak. Viszont úgy néz ki, hogy hamarosan a jövőre nézve közös problémánk adódhat, nem is kicsi, ami miatt arra kérlek most, hogy ássuk el a csatabárdot és egy időre verbuválódjunk össze megint normális családdá. Nem tudom, hogy apánk így visszajönne - e egyáltalán, valami azt súgja, hogy ez sem fog segíteni már ezen a helyzeten, de jelenleg ez a legkisebb gondunk. Elöljáróban ennyi lenne. Na, mit szólsz? Járjon még az a lepcses szám, vagy inkább páros lábbal rúgsz kijjebb a bejárati ajtón?' - hagyom abba az ideges malmozást hüvelykujjaimmal és veszem magamhoz a csészét, hogy belekortyolva fürkésszem Michael arcát, kutatva rajta bármiféle válasz után, bár van egy olyan érzésem, hogy ez nem az a momentum lesz, amikor hisztérikusan, könnyekkel küzdve a nyakamba veti magát és azt fogja mondani, hogy minden meg van bocsájtva, odáig már talán sosem fogunk eljutni. Kérlek ne dobj ki az ajtón, kellemetlen lenne a közönségre való tekintettel!


avatar



☩ Reagok :
82
☩ Play by :
Keanu Reeves

Utolsó Poszt Csüt. Okt. 18, 2018 7:27 pm
Következő oldal


My Dearest Brother
Gabriel&&Michael zene  • Credit:
Ne rég tértem vissza harcosaimmal a kutyák támadása után. Emlékeimben sincs meg, még is miféle lények lehetettek ezek, s atyánk miért nem tesz végre valamit? Kezdem értelmét veszteni a helyzetnek. Menny és pokol befagyott, Amara itt van, s legjobbjainkat állítja az oldalára.
Faye irodájában húztam meg, s gondolkodtam mi lesz ezen túl. Szövetségeseket kell szereznem. Egyedül nem bírom, Lucifer pedig egyelőre nem bizonyul a legjobb szövetségesnek. Falaink leomlottak, s Faye hiába adta el a lelkét, átverték őt is.
Hirtelen tőr be ajtómon Sofiel egyik embere. Sofiel nem csak az angyalokért, de az emberek kiképzésében is segítőik.  
- Uram! Gab..gab..- Zihál alig kap levegőt. Felállok, s megtámaszkodom az asztalon.
- Mond már fiam. – Biztatom, bár rosszat sejtek, s inkább gondoltaiba pillantok. Tekintettem elsötétül. Kinézek az ablakon, majd vissza a férfira ki már meg se próbálja átadni megszerzett információját, sokkos állapotba kerül. – Mindig tudtuk eljön ez  a nap. – Sütöm le szemem. Reménykedtem nem mostanában jön el, reménykedtem fivérem végre mellénk áll, s le tesz gyermekded játékairól.
- Szedje össze magát, s értesítse… - Hirtelen abba hagyjom. Raiden, igen őt akartam mondani. Valószínűleg ő is ott harcol most Gabriel oldalán. Hogyan nézzek szembe egykori bizalmasommal, kit fiamként szerettem? – Uram? – Kérdi.
- Sofiel tudja, hol van? – Kérdezem, s tervek ezrei suhhanak át az elmémen. Férfi kimutat, s látom őt.
Az összecsapás elkezdődött.
- Azonnal menekítsék meg az embereket. – Utasítóm, majd rúnát küldök ki az égre, ahogyan a csatában tettem, s ez a rúna semmit nem szolgál, csupán egy jelzés, amit Gabriel nem érthet. Olyan, mint egy tűzijáték, egy riasztás. Ami szól az embereknek, s szól azoknak az angyaloknak, kik tudják, hogyan, s hova kell megvédelmezni az embereket. Elmémben hallom, ahogyan kik nem a fronton harcolnak már is védelmezni kezdik őket.

„'Szia Michael! Gondoltam benézek egy kicsit, tudod, meglátogatlak! Hallom, meghalt az asszonykád, szívből sajnálom, de majd úgyis túl leszel rajta, hiszen az emberek már csak ilyenek. Mulandóak.'”

Gabriel kiabálását hallgatom. Megfagyok, de nem a félelemtől, hanem mert olyanra akar kényszeríteni, amit nem akartam sose. Hogy megöljem. Mindig is ő volt a legjobb fivérem, a legkedvesebb testvérem. Képtelen vagyok rá. De meg kell tennem. Kiveszem a Faynek ajándékozott egykori társam angyal pengéjét a fiókból, s elteszem. Sajátom a parkettbe szúrom, letérdelek s mondom el imám atyánknak, s kérem térjen vissza. Felállok, s eleszem pengém, majd nekiugrok az ablaknak s kirepülök, és pontosabb fivérem háta mögött érek földet. Elrejtem szárnyaim, s rá pillantok.
- GABRIEL!!! – Ordítok erősen, torkom szakkatából, hogy beleremeg a város, s hátra kelljen néznie.
- Egyetlen esélyed van, hogy távozz. – Mondom neki. Körbe pillantok s látom az emberek vérét, s rettegését. Angyalaim mindent megtesznek, de Gabrielé elszántabbak, s már nem képesek józanul gondolkodni sem. Rég álltam már szemtől szembe vele.
- Miért? Mikor most kellene össze fognunk! Mikor most kellene, hogy testvérem légy, s ne ellenségem!- Veszem vissza a hangot, s állok értetlenül mindenek ellen.

Közben egy idióta angyala megtámad, s pár mozdulattal vágom ketté. Angyal pengém úgy siklik át húsán, mint kés a vajon. Gyors, s határozott vagyok. Már rossz sorsra ítéltetett, mikor ordítva rontott rám.





○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



@ I believe that we're meant to be I'm bad at love But you can't blame me for tryin'You know I'd be lyin' sayin'

avatar



☩ Reagok :
32
☩ Play by :
Joel Kinnaman

Utolsó Poszt Szomb. Okt. 06, 2018 5:14 pm
Következő oldal


My dearest brother

Michael & Gabriel
zenei aláfestés • szószám: 1288• Credit:

 
'Lám, lám, lám! Mi lett ezzel a hellyel? Sehol egy ijesztő burok, sehol egy erős őr a falon, csak egy jelentéktelen légypiszok az ócska játékával, még Michael sem ugrott elém a semmiből, hogy kiabáljon velem! Tényleg bajban lehet a város, hogyha már az a nagy erős vezető is csak ül egy helyben és az ember asszonyát siratja. De sebaj, itt van Gabriel, az ő kedvenc öccse és mindjárt jobb is lesz a kedve!' - nézek föl kissé hunyorogva a nagy és erős falakra, mely az ellenségeket hivatott távol tartani, de most... most akármilyen utolsó démon betévedhet, Michael nem törődik többé senkivel és semmivel. Az ember összetörte a szívét, az ember már nincs vele és végtelen szomorúságában betakarózott a teljes elzárkózás és magány puha takarójával, egészen a homlokáig felhúzta és lézeng katatón állapotában, nem foglalkozva a külvilággal. Hát majd velem fog, fog bizony. Sarkaimon megperdülve fordítok hátat a zárt kapunak és türelmetlenül várakozó angyalaimra pillantva mosolyodom el szélesen, akik alig várják, hogy betegyék a lábukat a főként emberek lakta területre és porig égessenek minden házat és annak lakóját az utolsó szálig, hogy ezzel engem és Atyánkat is büszkévé tehessék.
'Na jó, eredjetek befelé, mindenki végezze a maga dolgát, nem akarom meghallani, hogy egyetlen ember is kimaradt volna a városlakók listájáról.' - intek hátam mögé a kapu irányába, mire annak bejárata szélesre tárul az újonnan érkezők számára. Nem szűrődik ki semmiféle zaj, már azt hinné az ember, hogy elhagyatott helyre érkezett, pedig nagyon is vannak bent élő és lélegző lakók, akik valahol a tudatok mélyén számítottak arra, hogy egyszer ez a nap is be fog következni, mégis... mégis ez a csend... ez... ez már zavar! Persze nem sikoltozást és azonnali tömegpánikot várok, szétrepedne tőle a fejem, de azért valami hasonlót, hogy a védelmezők terelgetik be a lakókat a házaikba vagy az óvó helyekre, de még ennyi sincs. Szemöldökömet csodálkozóan felvonva fordulok a kapu irányába, ahol harcra kész angyalok sorakoztak fel szabályos sorokban, hogy megállítsák a betolakodókat. Arcuk rezzenéstelen, minden vonásuk merev és kemény, akár a kőszikla, tekintetükben ég a vágy, hogy minden borsot megbosszuljanak, amit bátyám orra alá törtem valaha is, megbosszuljanak minden egyes emberi lelket, akiket valaha is megöltem, megbosszulják még azt is, hogy engem Isten megteremtett. Nem lesz egyszerű az átjutás, de nem is fogunk beleszakadni a sok munkába, legalábbis számításaim szerint. Hümmögve nézem a vezéregyénnek tűnő női alakot, aki olyan szaporán veszi a levegőt, mintha valami szorítaná a mellkasát, fogai éppen hogy elő nem bukkannak egy vicsor formájában, kezében pedig úgy szorongatja azt az angyalpengét, hogy csontjai majd átfúrják magukat a bőrén. Ő lenne Michael iphraemje vagy csak megöltem valakijét? Vállamat nem törődöm módjára vonom meg, alábecsülve ezzel az egész felsorakozó cirkuszi fogadtatást és sajátjaimnak intve engedem szabadjára őket, akik mint a csőcselék barbárok, ordítva rohanják le a sorfalat. Miért kell mindig ordítani? Szemeimet megforgatva indulok meg lassan utánuk, várva, hogy megtisztítsák előttem az utat és ne engedjenek senkit a közelembe, különösképpen elvárva ezt Rassilontól és Bartholomew-től, utóbbitól jobban, mert ha nekem bajom esik, neki sem lesz különösebben fájdalommentes a számonkérés.
'Szia Michael! Gondoltam benézek egy kicsit, tudod, meglátogatlak! Hallom, meghalt az asszonykád, szívből sajnálom, de majd úgyis túl leszel rajta, hiszen az emberek már csak ilyenek. Mulandóak.' - ordítom el magam, hogy akárhol is rejtőzik biztosan meghallja, hogy a drága öccse látogatóba érkezett hozzá, bujtassa minél gyorsabban azokat a kiváltságosokat, akiket a kegyeibe engedett, ha egyáltalán volt még valaki azon a nőn kívül. A város pedig felbolydul. Hiába az óvva intések, hiába a menedékhelyek, hiába a házakban történő rejtőzködések, az emberek visítva törnek elő rejtekeikből, hátuk mögött valamelyik angyalommal, vagy hátukban valamelyik angyalommal és annak pengéjével, az utcák rögvest megtelnek élettel és élénkséggel, hangokkal és zajokkal, temérdek katasztrofális gondolattal és imával. Imával! Önkéntelenül vihogok fel ezen és kapom el az egyik Atyámhoz fohászkodó kezét. Egy riadt tekintetű, szemüveges férfiét, aki családját összetartva loholna a kiutat jelentő kapu felé, helyette most velem néz farkasszemet. Homlokán izzadtságcseppek sokasága készül legördülni egyszerre vagy többed magával, szeméből hatalmas könnycsepp buggyan ki.
'Csak a gyerekeket ne!' - suttogja az orra alatt, cserepesre száradt ajkai mögül.
'Hmmm... hát ezt nem tudom garantálni, sőt. De talán ha gyorsak és ügyesek, akkor a kapuig eljuthatnak.' - szorítom meg kissé a csuklóját, hogy utána rögtön elengedjem és nézzem, ahogy ruhája, ruhája alatt a bőr, bőr alatt a hús, az izmok, rostok, szövetek, rajtuk a zsír és a háj, alattuk pedig a csontok elkezdenek szépen napvilágra bukkanni, kilyukadni, vérezni, bugyborékolni, elfolyni, még végül a férfiból nem marad más, csak egy füstölgő, bűzölgő kupac enyv, közepén egy törött szemüveggel. Fintorogva lépek egyet hátra, még mielőtt sikerülne belelépnem, vagy valaki belelökne, de hamar kiűzik gondolataim közül az egész előző jelenetet és csak a nyakamat égető fájdalomra tudok figyelni. Mintha zsibbadna vagy... nem tudom, egyszer éreztem ilyet, még nagyon nagyon régen, amikor kíváncsiságból lejöttem az emberek közé Egyiptomba és ki akartam próbálni a harcművészetüket és sikerült az egyik nagyon ügyes harcosnak megsebeznie. Tegyük hozzá, hogy az egy dárda volt, de sikerült neki. Megtántorodva kapok a nyakamból kiálló késre és szemeimet fennakasztva esek össze, terülök el a kemény, repedezett betonon és fekszem mozdulatlanul, lélegzetvétel nélkül. Hadd legyen meg az öröme, ha már sikerült mögém lopóznia, hadd örüljön egy kicsit, hogy talán ő lehet az, aki legyőzte a csúnya gonosz Gabrielt, aki megmentette az emberiséget a pusztulástól, mert nyilván más nem csinálja csak én... főként, rendben, aláírom, hogy javarészt én nem vagyok velük megbékülve és oltom ki az életüket, de hé! Ne csak engem tegyünk ezért felelőssé!
'Megöltem, megöltem, megöltem!' - visítja torka szakadtából a hölgy, de az öröm hamar a torkán akad, amikor megjelenek előtte és kihúzom a nyakamból az élesre fent konyhakés. Tekintetéből eltűnik az élet, bambán bámul rám, mint aki még sosem látott ehhez hasonlót, ajkai kissé elnyílnak egymástól, épphogy a nyál nem folyik ki rajta, viszont karjai még a levegőben vannak, amiket örömében dobott a magasba.
'Szerintem rossz pengét tetszett kihúzni a késtartóból. Nagy kár, pedig egy körömhegy végnyire volt attól, hogy eltegyen láb alól, nyilván egy megfelelő késsel sikerült volna, de... sajnos ez most nem nyert.' - szisszenek fel szomorkásan és állítom bele szó nélkül koponyájába az élesre fent kenyérszeletelő kést. Nagy kár volt bizony. Nem várom meg, hogy elboruljon, nem várom meg, hogy a fejéből vékony erezetű patakban elkezdjen csorogni a vér, nem várom meg, hogy rokon, vagy barát felordítson, pillanatokon belül hűlt helyem marad csak az utcán, magam mögött hagyva a káoszt és a tombolást. Michael miatt jöttem és hogyha eddig nem bukkant fel az övéi között, majd én felbukkanok az ajtójában.

'Kukuuuccs!' - nyitok be hozzá kopogás nélkül is dugom be a fejem az ajtón, farkasszemet nézve szálegyenes hátával. Hogy ez sosem tud görbén állni egy percig sem! Válaszát meg sem várva lépek be a helyiségbe és csukom be magam mögött a kemény fából készült ajtót, majd nekidőlve, kezeimet magam előtt összefonva bámulok rá tovább, várva dühöngő válaszára. Hány éve is nem láttuk egymást, mert te itt voltál én meg ott? Fhuh, annyira sok volt, hogy már nem is tudom, de már ugyan ki tartja ezt számon? Az a fő, hogy itt vagyunk, nem igaz? Bátyám.


avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
525
☩ Play by :
Raiden, Cassael, Ophilia

Utolsó Poszt Kedd Május 15, 2018 9:27 pm
Következő oldal


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




avatar



☩ Reagok :
82
☩ Play by :
Keanu Reeves

Utolsó Poszt Hétf. Júl. 31, 2017 2:50 pm
Következő oldal


Pokoli meglepetés
Michael xXx Lucifer
zene • szószám: xXx • Credit:


 
Nem hiszem el, hogy gabriel át vert. Gondolhattam volna, mondjuk, de én békét akarok a fajok között, nem háborút, és nem öldöklést. Miért ilyen nehéz ezt megérteni? Hirtelen megfájdul a szúrás helye, amit még a kis démon okozott a raktárban, amikor Faye-el voltam. Oda kapom a kezemet és nagyot sóhajtok. Gabriel-el való harcom, elő idézte a fájdalmam. Nem sikerült begyógyítani a sebet rendesen, és nem értem miért? Talán az lehet az oka mind ennek, hogy Atyánk egyre távolabb van, és mi egyre csak gyengülünk. Talán vissza térne némi erőm, ha felmennék a mennybe titkon, de nem tudok.  Miért? Hiába az otthonom, immár ott vannak Gabriel csatlósai, és, ha meglátnának, engem kivégeznének. Vagy Gabriel végezne velem.
Talán ideje lesz belátnom, hogy ebből nem lesz béke és nyugalom, és el kel kezdődnie a csatának, hogy Gabriel uralmának vége legyen. Vagy, ha kell már máshogyan kell gondolkodnom. Megkell ölnöm. Csukom be egy pillanatra szemem a fájdalom, és a gondolat miatt.

Sofiel azt mondta beszélnie kell velem valamiről Raidenről, de nem tudom, mi lehet az, és kezdek félni. Talán valami baja eshetett? Raiden a legszívósabb katonám évszázadok óta, nem hiába lett Impem sem. Sofiel nem alkalmas erre a posztra tanulnia kell az emberi viselkedést, és még gyerekcipőben jár ennek a megértése.

Éppen arra sétáltam, amikor a katonáim előtt megjelent Lucifer. A szemem is kikerekedett, a férfiak a fegyverért nyúltak én kitartottam egyik kezemet és mutattam, hogy le  a fegyverrel.
- Lucifer? – A döbbenet a hangomban is jól hallatszik, majd a katonáka el intem inen, remélve, hogy nem pletykálnak.
- Miért jöttél, és hogyan? – Értetlenkedem, majd egy lépést közelebb lépek, de már senkiben sem bízhatok, hiszen Gabriel után, már nincs értelme a bizalmamat adnom egyik testvéremnek sem.




○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



@ I believe that we're meant to be I'm bad at love But you can't blame me for tryin'You know I'd be lyin' sayin'


Utolsó Poszt Hétf. Júl. 17, 2017 12:21 pm
Következő oldal


Most, hogy a döntésem megszületett a démoni vezérekkel (némelyikük nem titkolt berzenkedése ellenére is) egyetemben, ideje lenne tájékoztatnom róla bátyámat és ha kivételesen lehet vele értelmes lény módjára kommunikálni, akkor egyeztetni is a terveinket, elvégre Gabriel erőfölénye jelenleg számot tevő. Michael gőgös. Mindig is jellemző volt rá a túlságos önbizalom, bár talán seregei nagyjának elpártolása kellően nagy pofon volt neki, hogy rájöjjön, az Úr tekintélye nélkül, önmagában mégsem akkora hadvezér, mint eddig hihette magáról. Nem tudom. Rejtély számomra sokszor, máskor meg olyan egyszerű, mint egy faék. És a fene megette, valahol még mindig hiányzik, ott legbelül. De ezt most nem hagyhatom felszínre kerülni, ide most nem a rég távolba szakadt öcsikére lesz szükség, hanem a Pokol Fejedelmére, aki egyenlő félként tárgyalhat a mennyei seregek generálisával.
Az efféle tárgyalásokat pedig nem illik asztrális alakban intézni, azzal csak azt bizonyítanám be, hogy félek az erejétől és a mellette állóktól. Neki pedig azt hiszem felesleges lenne meghívót küldenem New Orleansba. Ugyan szavatolnám a biztonságát, de kétlem, hogy ezt el is hinné nekem. Sok minden, nagyon sok minden megváltozott mióta utoljára találkoztunk. Évezredek reppentek el felettünk és nyomot hagytak azt hiszem mindkettőnkben. Az idő. Atyánk oly különleges energiája a teremtésben, egy igazi szobrász. Lassú, ám könyörtelenül céltudatos vésője tökéletes bizonyossággal formálja egyre komorabbá az arkangyalok szobrát is. Csak nézzük meg Gabrielt, ha nem hiszed, vagy akár engem magamat.
Persze attól, hogy nem félek Michaeltől, nem jelenti, hogy nincs bennem egészséges óvatosság. Egy fél napon át, mondhatni művészi tökéllyel faragtam önnön tenyerembe az egyik legerősebb védelmező rúnát, amit csak ismerek, ez elég, hogy pár percre egy szakaszra való harcos angyalt is feltartson, amíg kaput nyitok és eltűnök, ha a dolgok rosszabbra fordulnak, de reményeim szerint nem végződik majd ilyen rosszul a találkozás, ám nem lehetek felkészületlen. A lehető legtradicionálisabban és konzervatívabban öltöztem, a klasszikus fekete öltöny-fehér ing-fekete félcipő, semmi hivalkodás. Minden porcikámból a hivatalos látogatás hangulata sugárzott. Jó lesz.
Elérve San Franciscot a valóság megmanipulálásával minden létező őrnek, járókelőnek, mindenkinek mint egyszerű vándorkalmár mutattam magam, akik a Senki Földjének gyepűjén tallózva éhes hiénaként gyűjtik be a múlt apró értékeit és bocsátják áruba a városokba, démonokat és angyalokat kerülgetve. Semmi feltűnő. Különösebb probléma nélkül jutottam el testvérem főhadiszállására és mondhatni egész nyugodtan léphettem be a parancsnoki helységbe is, ahol a középen lévő asztalon heverő térképet fél tucat alak állta körül. Talán emberek is voltak köztük, vagy csak harcos angyalok, akik éppen elrejtették a szárnyaikat? Nem volt érkezésem megfigyelni, mert a figyelmemet az asztal mögött álló magas, tiszteletet parancsoló alak kötötte le azonnal. Ismerős, erős vonásai, mély tekintete, mi nyilvánvalóan azonnal átlátott a megváltozott valóság hamis voltán és amit egyébként most engedtem is elillanni, hiszen nem volt további haszna. Egy pillanatra nem tudtam semmit sem tenni, egy tűnő másodpercre csak csodálkozva néztem őt, akit annyi ideje nem láttam már. A csoport is felém fordult, nagyrészt kérdő tekintettel, elvégre még sosem láttak korábban, talán rajta kívül egyikük sem, nekem legalábbis nem voltak ismerősek, de hát annyi évezred telt el... Ki tudja?
Hanyagul előhúztam a mellényzsebemből a fehér selyemzsebkendőmet és látványosan meglengettem, mint paródiáját a földi hadseregek fehér zászlainak. Biccentettem hozzá egyet és jeges nyugalommal kimondtam az első szavakat.
- Üdvözletem hozom személyesen New Orleansból - kezdtem, immár talán nyilvánvalóvá téve személyemet a csukaként tátogó tisztek előtt is. - Reményeim szerint nem alábbvaló Michael serege sem a halandókénál és tiszteletben tartjátok a parlamenter küldetését, ugyanis szeretnék szót váltani a bátyámmal.
Majd, ha ebben a pillanatban nem rohamozott meg az egész díszes kompánia, akkor a seregvezér szemébe emeltem az enyémet rezzenéstelenül.
- Rég láttuk egymást, testvérem. Beszélhetnénk négyszemközt? Vagy netán zavarok? - mosolyodtam el végre.


Utolsó Poszt Hétf. Júl. 17, 2017 11:57 am
Következő oldal


***


Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
7/6
Leviatánok
8/6
Angyal
3
Démon
11
Bukott Angyal
3
Ember
4
Félvér
4
Harcos Angyal
7
Vadász
9
Nephilim
3