We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Szent Jakab templom - Jacksonville, Florida
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Hell or Heaven
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
410

Utolsó Poszt Szomb. Júl. 28, 2018 10:15 pm
Következő oldal


***
Szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Amara
avatar



☩ Reagok :
30

Utolsó Poszt Szomb. Júl. 28, 2018 10:13 pm
Következő oldal


Rassilon & Amara
Zene: Doom • Credit:

Magabiztos kijelentése nem fogantat bennem hiú ábrándokat, bárminemű reménykedést, mely elgyöngíthetne a Fivérem és a világa ellen folytatott harcban. S nem azért, mert láthatatlan kősziklákkal bástyáztam volna körbe védelem gyanánt a szívemet - mely különben is puszta díszlet ebben a humanoid porhüvelyben -, hanem mert cseppet sem lelem érdeklődésemet a parancsolója sikerességében vagy bukásában. Persze, a büntetése nem fog elmaradni, ám ha a nagynevű arkangyal nem dolgozik alá a kényemnek, hát megoldom másképpen a munkára bírását.
- Rendben - bólintok finoman, mialatt érintésem nyomán belé csepegtetem a biztosítékot s az erőt, amitől olyan kiváló és fontos sakkfigurává válhat ebben a játszmában. Mindez nélkül nem volna több ő sem, mint eltiporni való hangya.
Felém emelkedő kezét a szemeim sarkából tartom figyelemmel, azonban nem szükséges közbeavatkoznom, merész ujjai megállapodnak a levegőben, mely hirtelen jegesre fagyott kettőnk között, aztán megadóan hullanak vissza a tollas oldalára. Felettébb bölcs döntés. Mielőtt újabb bátorságpróbát mímelne, eleresztem, s odébb lépve tőle tudatom vele további elvárásaimat.
- Amennyiben hívlak, megjelensz. Teljes egészedben, nem holmi kivetülésként. Te csupán akkor keress, ha fontos információid vannak, egyéb hasztalanságokkal ne zaklass - tisztázom a feltételeket, tanulva a legutóbbi arkangyal szemérmetlenségéből. Még, hogy kivetülésként járuljon elém… Enyhén összevonom a szemöldökeimet a gondolatra, ám rádöbbenvén, több dolgom itt nem akad, kisimulnak a vonásaim. - Még találkozunk, tollas - s ezzel magára hagyom a romos templom ürességtől kongó falai között.

Rassilon
avatar



☩ Reagok :
109

Utolsó Poszt Pént. Júl. 27, 2018 10:13 am
Következő oldal


Persze, hogy elveszi, amit akar. Én butus hogy is gondolhattam mást. Bele sem gondolok, mennyire frusztráló lehet számára a tudat, hogy a vele egyenlő fivére alá kell süllyednie, az Ő teremtményeivel egy levegőt szívnia, velünk egy talajon járnia. Remélem nem porallergiás… Érces gondolataim, az iránta táplált, még Gabriel előtt is titkolt csodálatom ugyan nem fakítják. Hisz a Sötétség lehet az egyetlen, aki véget vethet ennek az értelmét vesztett háborúnak.
Vagy azzal, hogy visszaadja nekünk az Urat, közvetve legalábbis. Hisz ezért akarjuk szövetségesünknek. Mert erőforrás. Mert a legfontosabb ponton egyeznek a céljaink: Istent akarjuk. És az sem egy elenyésző fontosságú szempont, hogy igen igen odapörkölt az ellenségeinknek. Nem vagyok annak a teóriának a híve, hogy ellenségem ellensége a barátom. A magam fajták jól tudják, hogy ez nem így működik. De az érdek egy része jelenleg közös.
Vagy pedig azzal, hogy elpusztít mindannyiónkat.
Figyelem a mozdulatait, figyelem, ahogy megközelíti a szobrot. És mióta itt vagyok, Vele, talán most először fújom ki a levegőt. Most először engedek meg magamnak egy lélegzetet. Legyen. Visszhangzik gondolataimban a hangja.
- Meg fogja tenni. - Ó, efelől ne aggódjon Miss Porszemek vagytok. Nem hogy kétszer nem kell az arkangyalnak megemlíteni, hogy buzdítsa a Sötétség ellen a testvéreit. Egyszer sem. Hisz a tervünknek nem része, hogy Amara a föld felszínén maradjon. Vagy hogy maradjon. Bárhol téren és időben. De hogy én lennék a legfontosabb sakkfigura? A Sötétség érezheti - hisz feltételezem, jóval többet érzékel az Őt körülvevő láthatatlan impulzusokból, mint egy angyal, vagy démon érezhetne - ahogy büszkeség tölt el. A főbűnre hajazó, nem pedig az angyali erényre. A vágy, Iránta. És némi vágy Gabriel elismerése iránt. Dac Bartholomew-el szemben. Érintése nyomán pedig minden szerte foszlik. Minden… békés. Lehunyom szemeim. Bár én magam nem érzékelem a mérget, amit elültet, angyali lényem ösztönös része nyilvánvalóan reagál rá. Szemeibe nézve felé emelem egyik kezem, ujjaim az arca felé ágaskodnak. Érzem a belőle áradó Erőt, a bőre jegességét. De ténylegesen nem érintem meg. Hamar leengedem a karom és hátrább lépve meghajolok előtte.
- Úgy lesz. - Nos, már csak ki kell sétálnom azon az ajtón és azt hiszem, ezt élve megúsztam…

Amara
avatar



☩ Reagok :
30

Utolsó Poszt Vas. Júl. 22, 2018 6:41 pm
Következő oldal


Rassilon & Amara
Zene: Doom • Credit:

Szemhéjaimat leheletnyire szűkítve, államat nüansznyi mozzanattal oldalra billentve fogadom a szárnyas tisztelettudónak remélt kérdését. Azonban nem akadályozom meg, nem hallgattatom el dühből rügyező, kósza gondolatom okán; helyt adok neki, s jelentéktelen véleményének megszületni. Nem hallgatnék rá, nem hallgatnék senki szavára, ellenben kétségtelen, pusztán így érthetem meg őket, s végül így is találhatok erős fogást rajtuk.
Nem kerüli el figyelmemet az eddig szoborszerű arcra vésődő, hűvös mosoly, noha komoly jelentést nem tulajdonítok neki. Megtanultam már, hogy amit látok humanoid testem szemvilágának szűrőjén át, az nem mindég tükrözi a valóságot, kiváltképp, ha Fivérem teremtményeiről van szó. A mosolyuk vidámságot, valamiféle érzést lenne hivatott kifejezni, ennek ellenére temérdek más indokot is lelnek a gyakorlására. Meg sem kísérlem kitalálni, a harcos angyal vonásai mit hivatottak üzenni.
- Ez talán le kéne nyűgözzön? Nem szükséges semmit sem kiérdemelnem, szárnyas. Elveszem, amit akarok - emelem meg az államat, rendületlen meggyőződésemről biztosítandó a velem szemben állót. Ezúttal mégsem gyúl bennem haragvás, átlátom hiszen, hogy bár a szavait igen szerencsétlenül forgatja és válogatja, a bensőjében lappangó sötétség már elkezdte felém billenteni a mérlege nyelét.
Néhány értéktelen s jelentéktelen momentumig a rezzenéstelen ábrázatát figyelem, majd eleresztem a karját, és ellépve mellette, az egyik faragványhoz lépdelek. Szárnyai révén minden bizonnyal egy angyalnak kívánták a készítői, földi megtestesítőjének a mennyei lényeknek, s lám, mi maradt belőle… Karok nélkül, megtörve, vakon árvátlankodik egy elhagyatott, nevenincs építmény sötét zugában.
- Legyen - tekintek hátra a vállam felett a harcosra, miközben egyik kezemet megpihentetem a szobor talapzatának felső peremén. - Szövetségre lépek a te parancsolóddal. De a legfontosabb sakkfigura az ő kis kakasdombján te leszel - fordulok felé immáron teljes alakommal, ébenfekete ruhám alja magasztosan söpri odébb az utamból a fehéres szobortörmeléket.
- A te ötleted, a te felelősséged. Üzenem az arkangyalnak, hogy dolgozzon össze a fivéreivel. Szedje össze őket, a módszer nem érdekel. Ha úgy könnyebb, buzdítsa őket ellenem - villanásnyi mosoly fut végig az ajkaimon, miként ismét a közelébe sétálok. - Ha találkozni kíván, találkozzunk, ám te fogsz szóval tartozni felém, harcos - mutatóujjam az álla alját érinti, szelíd mozdulattal késztetve azt enyhe emelkedésre. Nem érzi, s nyilvánvalóan nem is láthatja, amint bőreink találkozásából kiindulva, feketeség andalog tova az erei mentén pókhálószerűen. Pusztán néhány röpke másodperc, és már nyoma sincs rajta a sötétségnek.
- Értetted?

Rassilon
avatar



☩ Reagok :
109

Utolsó Poszt Vas. Júl. 08, 2018 11:53 am
Következő oldal


Gondolataimban mélyet sóhajtok. Nagyon, nagyon mélyet. De nem hagyom, hogy frusztrációm legapróbb morzsálja is kiüljön tekintetemre, vagy testbeszédemre. Elvégre a Sötétség előtt állok. Az Úr teremtett ugyan, de én magam sosem találkoztam vele. Egyszerű katonájaként csak elképzelni tudom mennyei valóját. Így arra is csak a feltételezéseim és Gabriellel való konzultáció alapján számíthattam, hogy Amara lénye milyen eszközöket kíván majd meg. Vagy hogy milyen lesz itt állni, előtte. Erre fel a nagy, ki nem adott sóhaj. Ő annyira más. Hidegebb a tundra legkegyetlenebb telénél és a gondolatai a „morzsák” számára egészen megfoghatatlanok. De nem azért küldött ide az arkangyal, hogy ilyesmin gondolkodjak. És a kapcsolatunkból kiindulva, feltételezem nem is azért, hogy rajtam tesztelje Amara erejét, hisz fontos eszköz vagyok számára. Vagy mégsem? Nem. Hiába a Sötétség közelsége. Nem engedhetem, hogy a tettei iránti ellenérzéseim - Raiden megbabonázásával az élen - elködösítsék elmém.
Érzem a finom ujjakat erőteljesen mélyedni a halandókéhoz hasonló bőrömbe. Látom a tekintetét fellángolni. Különös módon mindez csak megnyugtat. Istenkáromlás ilyet mondani egy hozzá hasonló lényre, de bevallom, kissé az emberek által teremtett mesterséges intelligenciára emlékeztet. Megfelelő információkat adsz neki, de az már túl kiszámíthatatlan és veszélyes, hogy vajon mit kezd velük. De a haraghoz hasonló kifejezés a tekintetében jó. Ez már nem egy megfoghatatlan motívum. Fejem erőteljesen fordul oldalra, amikor ellök magától. De testem nem mozdul. Stabilan állok ott, ahol. Azért pislogok kettőt. Erős.
- Valóban érdekel, mit gondolok? - Ügyelek, hogy hangom kimért, tiszteletteljes maradjon, ahogy ő azt nagyjából elvárja. Tekintetemen mégis hűvös mosoly fut át. Most először hagyom az arcomra kiülni egy másodperc töredékére, hogy nem vagyok olyan mértékben az ellensége, mint azt Ő gondolná. Hogy valahol csalódtam a saját fajomban. Hogy valahol nagyon mélyen úgy érzem, mind megértünk a… Nem. Szedd össze magad, Rassilon. Isten katonája vagy, nem hagyhatod, hogy egy ilyen boszorka puszta érintése megbabonázzon. Végül csak kimondom, hogy mit gondolok. - Ha az Úr az arkangyalok erejével nem tud téged megfékezni, akkor… kiérdemled. - Talán naiv vagyok. Vagy talán túl apró, egyszerű harcos angyalként, hogy felfogjam az erőviszonyokat. De bízom az Úr tisztító erejében, ahogy az arkangyalok akaratában is. Ha képtelenek a Sötétség fölé emelkedni… megérdemlik. Mind megérdemeljük. A fenébe is, mi van velem…!
Összeszorítom fogaimat, amikor ismét megérint, de ügyelek, hogy tekintetem angyalian kifejezéstelen maradjon. Attól nem félek, hogy kitépi a karomat, hisz valószínűleg egy leheletével molekuláimra bonthatna. De a hideg futkos a hátamon az érintésétől. Ez rosszabb, mint amikor az a rühes démonlord nyalogatja az arcom. Amara jelenleg az oszd meg és uralkodj előnyét élvezi. Nem elég, hogy a Menny és Pokol képtelen együtt dolgozni, még a két fél önmagában is darabokra van törve a belső viszályok útján. Talán épp fegyvert adok a Sötétség kezébe, de ha ezzel elég időt nyerhetünk, hát legyen. Ez az, amire szükségünk van. Egy kis idő.

Amara
avatar



☩ Reagok :
30

Utolsó Poszt Kedd Júl. 03, 2018 12:18 am
Következő oldal


Rassilon & Amara
Zene: Doom • Credit:

Mélyre süllyedő szemhéjaim alól vizslatom a szoborszerű harcost, amíg térdepelésében megfeleli nekem a számára parancsoló arkangyal hiányának miértjét. Nincsen szükségem sóhajtozásra, belső feszültségem, gondolataim a halandók módszeréhez hasonlatos kimutatására, ezúttal mégis egy nagy adagnyi levegő tódul fel a mellkasomba, kellemetlenül feszítve a sebtében teremtett bordáimat, s a köztük húzódó izmokat.
- Tehát az arkangyal fontosnak hiszi magát? Egyenrangúan fontosnak velem? - a felgyülemlett levegőtől inkább kérdések formájában szabadulok meg, nem rejtve véka alá a rosszallásomat. - Vajh Fivérem elé is holmi küldöncöt vetne? Régóta vagyok elzárva, de ostoba nem lettem az évmilliók alatt - jelentem ki hűvösen, mellőzve a korábban felderengő mosolyomat. Nem lelek semmi üdítőt a nagynevű angyal arcátlanságában, taktikai megfontolásaiban.
- Nem izgatnak a belső viszályaitok, porszemek - nyomom meg az utóbbi szót, tudatván vele, hogy olyasmivel játszadozik éppen az ura, amivel közel sem lenne neki szabad. - Ha beszélni akar, ha idehív, ha az időmet óhajtja fecsérelni, hát legközelebb maga jelenjen meg - adom a szárnyas tudtára, mihelyst kimért léptekkel megindulok felé, figyelve, hogyan magasodik büszke tartásba a pillanatokkal korábbi parancsom okán.
Állam megemelkedik, szemeim is tágra nyíltan keresik fel a masszív test tetején csücsülő fejet, amannak is rezzenéstelen ábrázatát, ám a fizikai megtestesüléseink közötti különbségek koránt sem zavarnak, vagy éppen hátráltatnak abban, hideg tenyeremet az arcára simíthassam. Magabiztosságom mégis megingani látszik a váratlan kijelentése végett, aggodalom helyett viszont a düh, mi formálódni tetszik az arcvonásaimon. Ujjbegyeim szorosabban tapadnak bele a feszes, szőrrel fedett bőrbe néma figyelmeztetőjeként szavai alapos megfontolásának.
- Megint csak úgy hiszitek, hogy egyenrangúak vagytok velem, hogy a gyönge próbálkozásaitok valaha felérhetnek hozzám. Még alig tettem bármit a világával - szűröm a fogaim között, a meggyőződéstől egészen távol leledzve. Ennek ellenére tovább hallgatom, habár a jól kigondolt terve végén leginkább atomjaira támadna kedvem zúzni, nem, hogy szövetségre lépjek velük.
Arcát durván taszítom oldalra, el, magamtól, holott én egy tapodtat sem moccanok a helyemről.
- Hogyne! Jöjjön össze újra a régi társaság, hogy visszazárhassanak a börtönbe. Feltéve, ha lesz még börtön - tekintek oldalra, léhán megvonva mellé a vállaimat. - Ez a legjobb ötleted, tollas? Mondd, tisztában vagy te azzal, mik a céljaim, a Fivéremmel vagy a jelenléte nélkül? - kapom vissza rá fagyos pillantásomat, elűzve lényemből mindennemű, a halandókra emlékeztető kis védjegyet. Haragos vagyok ugyan, ám tény és való, jobban átgondolva egy remek tervet tárt elém a szárnyas, amiről vélhetően még ő maga sem tud.
Ezúttal kifújom a mellkasomba szorult levegőt, momentumokig némán töprengve a lehetőségeimen, majd ez alkalommal a karját ragadva meg gyöngéden - amennyiben nem távolodott el tőlem teljesen -, újabb, érzéketlen mosolyra vonom az ajkaimat.
- Noha meglehet, nem is vagy olyan ostoba, mint gondoltam először.

Rassilon
avatar



☩ Reagok :
109

Utolsó Poszt Kedd Jún. 26, 2018 7:00 pm
Következő oldal


Egy részem megbabonázza a jelenség, amit a Sötétség képvisel. Nem kellene lenyűgöznie, hisz Isten katonája vagyok. Ő pedig bizonyára okkal zárta el az ikerpárját. De mégis, nézzenek oda. Ez a nyers erő, az isteni lény, és mégis… a tapasztalatlan, valahol tájékozatlan szög, amiből a Világot nézi. Nem tudok csak úgy elsiklani felette. Cseppet sem zavar, hogy alig észrevehető atom vagyok a szemében. Egyrészt a munkám végzem, ahol nincsenek érzelmek - meg nem mintha angyalként kellene lenniük - másrészt pedig ahogy mondtam, Ő akár a naplemente. Nem várod el, hogy visszacsodáljon.
- Taktikának hívják. - Jegyzek meg ennyit, s még térdelésemben feltekintek Rá. - Túl sok figura van a sakktáblán ahhoz, hogy a legfontosabb szereplők ide-oda ugrándozzanak a sarkai között. - Gabriel nagy játszmába kezdett. Michaellel, vagy Michael ellen, az attól függ, ki kérdezi. Az ilyesmiről beszélek, amikor azt mondom, hogy tapasztalatlanul látja a „porszemnyi” világunkat. Az arkangyal nem szövetkezhet a testvéreivel a Sötétség ellen és randevúzhat a Sötétséggel egyazon időben.
Mikor Amara azt parancsolja, felállok. Magasan a feje felett kihúzva széles vállaimat. Ám hiába a látszólagos fizikai előny. Úgy érzem, egyre és egyre csak zsugorodok. Már így is túl közel van hozzám. Amikor pedig megérint, a halál szelét érzem a bőrömön. Mintha a vér is megfagyna az ereimben. Nem vagyok ark, én magam nem tudhatom, milyen igazán Isten közelében lenni. De abban biztos vagyok, hogy amit most tapasztalok, az annak a tökéletes ellentéte.
- Istent nem hozza vissza a pusztítás. - Mindig a legjobb voltam, nem hiába tart magához közel Gabriel, most mégis minden akaratommal kényszerítenem kell magam hogy a Sötétség szemeibe nézzek, ne pedig mereven bámuljak el a feje felett a távolba. - Mint látod, próbáltuk. - Billiókat végeztünk ki, a teremtése koronáját. S lám, mire mentünk vele azon kívül, hogy mi, a Jó védelmezői káoszba taszítottuk a világot. Őfelsége a produktív pusztításról néhány évtizeddel lemaradt...
- Teljesen más megközelítéssel lelhetünk csak rá a megoldásra. - Úgy érzem, megfojt a közelsége. Mintha pestisként mérgezné az esszenciám. De hősiesen tűröm. - Az arkangyalok az Úr első és legtisztább teremtettjei. Az egyetlenek, akiket megajándékozott valódi lényével. Visszacsalogatni, vagy visszafenyegetni magunk közé az Urat lehetetlen. Úgy gondolom, hogy az arkangyalok együttes lénye - szándékosan használom a lénye szót ereje helyett, hisz nem az erőn van a hangsúly, meglátásom szerint - és a Te irányításod kell ahhoz, hogy visszaránthassátok a valóságunkba. - Valahogy így néz ki a terv. Nem elég csak Amara. Ahogy nem elég az összes arkangyal sem. Külön-külön mindkét fél próbálta, lásd sikertelenül. A terv, ha működik, elméletben tökéletes. Két legyet egy csapásra. Az Úr visszatér és azon nyomban, az arkangyalok erejével visszazárja a Sötétséget oda, ahonnan jött.
- Gabrielnek szüksége van a fivérei bizalmára, pusztán stratégiai okokból nem járulhatott személyesen Eléd. Ezzel szemben én, a lojalitásom mindig ingoványos talajon tartottam. - Legalábbis látszólag, de ezt kimondva már nem teszem hozzá. A Sötétségnek lényegében mindegy. Porszemek vagyunk mind, a nálunk is kisebb dolgok, mint a morál, a lojalitás, számára valószínűleg már értelmezhetetlenek.

Amara
avatar



☩ Reagok :
30

Utolsó Poszt Pént. Jún. 22, 2018 4:58 pm
Következő oldal


Rassilon & Amara
Zene: Doom • Credit:

Kezeimet kényelmesen egymásba fonva a mellkasom előtt, felfelé s enyhén oldalvást biccentve az államat mérem végig a padsorok szegélyezte útvonalon közelebb lépdelő tollast. Különös magabiztosságot sugall a lénye, de legalábbis nem reszket úgy, mint a többség, mihelyst rádöbbennek a kilétemre, illetőleg a rájuk váró sorsra. Egyszerre bosszantó s örvendetes.
- Ha ezzel kívánjátok nyugtatni magatokat, ám legyen - a szemeimet messzire kerülő mosolyom veszedelmesen villan, amint felhagyva léha testtartásommal, kiszabadítom karjaimat egymás gúzsából, s a repedezett, vértől mocskos padlót érintgető, éjfekete ruhámon kisimítom a sebtében visszaugró ráncokat. Ezúttal én indulok meg kimért tempóban a szárnyas felé, nem tartva bárminemű csapdától vagy támadástól. A szabadulásom idején talán még kárt tudtak bennem tenni ezek a lelketlen bábok, azonban manapság… Nem akad olyan példányuk, amelyik képes lehetne ártani nekem.
Bemutatkozását hallván megállapodok, alig egy méterre tőle. Szemöldökeim lágyan emelkednek, és habár a benne kavargó energiákat tekintve sejtettem, hogy nem a „nagynevű” arkangyal látogatott meg, kimondva tapasztalni az arcátlanságot, visszafogott dühre fakaszt.
- Tán nem mert elém járulni egymaga, minekután segédkezett a Fivéremnek tömlöcbe vetni? Inkább küldött maga helyett egy feláldozható katonát, milyen derekas - cinikusnak remélt mosollyal pillantok végig az előttem ácsorgó angyalon, tűnődve, vajon őt nem bosszantja ez az abszurdum? - Porszemek vagytok ebben a világban, s még így is képesek vagytok megkülönböztetni kisebb porszemet és nagyobb porszemet. Mintha számítana - töprengek mellékesen, mielőtt hagynám, hogy ismét megszólalhasson a küldönc. Térdre ereszkedése vélhetően az elégedettségemet hivatott megszolgálni, mégsem érzek eleinte többet, mint… ürességet. A végén egészen mindegy lesz, ki van velem, s ki ellenem, ettől függetlenül megül bennem az óhaj, a vágy, hogy katonámmá faraghassam a rettenthetetlen harcost. A hozzá hasonló mellékszereplőkre még nekem is szükségem van.
- Kelj fel - utasítom, mialatt azt a kicsiny távolságot is leküzdöm magunk között. Amennyiben a kívánalmamnak kedvezően cselekedett, hűvös tenyeremet az arcára simítom. - S most mesélj, milyen közös célok és érdekek fűznek minket össze? - újabb görbület környékezi meg az ajkaimat, miként az angyal markáns vonásait vizslatom.

Rassilon
avatar



☩ Reagok :
109

Utolsó Poszt Kedd Jún. 12, 2018 6:14 pm
Következő oldal


Sok kényes megbízást kaptam már, a kerek egy éon óta tartó létezésem során. Egy ideje pedig különösen közel tart magához Gabriel, aki alá teremtettek. Bármit tettem is, sosem közelítettem meg a dolgokat szentimentálisan. Angyal vagyok. Nem eszméket szolgálok, amik változnak. Hanem egy arkangyalt - aki a képességeimben megbízva, szerencsére igen-igen hosszúra szokta engedni a pórázom. Ezt nem mindenki mondhatja el magáról. Amit az egészből ki akarok hozni az az, hogy kiemelt pozíció ide, vagy oda, ami most történik, számomra is különleges. Amióta a Sötétség megjelent és tudomást szereztünk Róla, különös szimpátiát érzek iránta. Nem, nem szimpátiának nevezném. Minek is mondjam? Az embereknek ez mindig jobban ment. Szavakkal kifejezni önmagukat, hisz ők valóban éreznek. Egy másik síkon, nem úgy, mint mi. Talán vibráló tisztelet? De Ő pusztít. Mit tisztelhetnék, az erejét? Talán az Úrhoz közeli lényét. Vagy reményt jelképezi számomra, hogy Ő majd elpusztít mindannyiunkat, mielőtt elpusztíthatnánk egymást?
Mély levegőt veszek és lassan fújom ki, mielőtt belököm magam előtt a templom ajtaját. Már a Sötétség puszta közelsége is ki akarja forgatni a nem létező vágyaimat. De időben kitisztítom az elmém.
A figyelmem csak részben szentelem a végét járó halandónak. Épp annyira, hogy szánakozva összevonhassam a szemöldököm.
Ezt az idiótát.
Én magam egészen addig várok a templom bejáratánál, amíg „őfelsége” el nem fogyasztja a lelket. Türelmesen várok, s mikor végzett, csak akkor indulok lassú léptekkel Felé, a kopott padsorok között. Nem mondom, felfordul tőle a gyomrom. Attól, amit az Úr teremtményével tesz - igen, a testüket mi is pusztítottuk, de a lelkeiket nem szennyeztük be, nem értünk hozzájuk - tehát amit a lélekkel tesz, visszataszítónak találom. Émelyítőnek. De nem azért vagyok itt, hogy térítsek, vagy harcoljak. Hanem, hogy valamiféle szövetséget építsek. Sosem voltam a diplomata alkat. De ha Gabriel azt akarja, akkor az leszek.
- Egyelőre nem árultunk el senkit. - Felelem hűvösen. Bár ilyen logikával azt a kérdést is feltehetnénk, hogy ki a valódi áruló. Gabriel, akinek fontosabb az Úr, mint a teremtményei? Vagy Michael, aki el akarja pusztítani a jelenlegi legjobb esélyünket Isten megtalálására? Vagy… talán én, aki egy arkangyal parancsai mögé bújva árulja el angyali mivoltát újra, és újra? Manapság már nincsenek olyan éles határaink, mint egykoron. Nehéz lenne meghatározni, ki a valódi áruló és miért.
És most, hogy ilyen közel lehetek a Sötétséghez - amit pozitívumnak semmiképp, de személyes megtiszteltetésnek annál inkább vehetek - végre meg tudom fogni azt az érzést, amit eddig nem tudtam volna megmagyarázni.
Csodálod a naplementét, de nem várod el, hogy cserébe ő is csodáljon téged. Azt sem, hogy tudomást vegyen a létezésedről. Egyszerűen csak élvezed a melegét. Vagy hát, ebben az esetben… a fojtását.
- A nevem Rassilon. Gabriel arkangyalt képviselem. - További szóra nyitom a szám, mintha egy jól begyakorolt szöveget készülnék előadni. Bevallom, hosszú ideig egy ostoba némbernek gondoltam Amarát. Ez most sem feltétlenül van máshogy. De ugyanakkor azt is tudom, hogy Ő egy teljesen más síkon értelmezhető, mint bárki, akivel eddig találkoztam. Így bele sem kezdek abba a monológba, amivel Gabriel megbízott. Láthatóan elengedek mindent, ahogy kifújom a dohos levegőt, hogy saját gondolataimat formálhassam meg. - Nem sértem azzal az intelligenciád, hogy úgy teszek, mintha létezne olyan megoldás, amiből Te és mi is csak jól jöhetünk ki. De a célunk jelenleg közös. - Mielőtt bármi többet mondanék, féltérde ereszkedem a koszos padlóra, és csak akkor állok fel, ha Ő úgy akarja. Vagy… ha megunom a szerepjátékot.

Amara
avatar



☩ Reagok :
30

Utolsó Poszt Vas. Jún. 10, 2018 12:47 am
Következő oldal


Rassilon & Amara
Zene: Doom • Credit:

- K-kérem, ne bántson! M-maga egy démon? Vagy angyal? - ujjaim alatt finoman vibrál a halandó torka, miként reszketegen igyekszik az összeszedettség látszatát kelteni, talán, hogy ne ösztökéljen szánni való mivolta a mihamarabbi megölésére, vagy egyáltalán a kínzása folytatására. Vajon működik ez Fivérem szörnyszülöttjeinél? - Istenem, kérlek segíts meg! - hirtelen felkiáltása kizökkent egy momentumra a lelke elszívásáról fogant elképzeléseimből, illetve a sértegetéseiből táplálkozó, feléledő dühömből. Kezem szorítása enyhül, a hangya pedig úgy kapdos levegő után, mintha valóban a Teremtője mentette volna meg; hevesen s jól hallható megkönnyebbedéssel.
Állam leheletnyire biccen csupán oldalra, szemöldökeim alig moccanva vonódnak egymáshoz közelebb, amint a hímegyedet vizslatom.
- Miért kéred a segítségét? Tán ide tudod hívni? - érdeklődésem holmi különös reménykedéssel elegyedik, hiszen arra még nem gondoltam, a halandók fohászkodása önmagában nem ér semmit, egy effajta építmény kellhet hozzá, mit az istenük házának bélyegeznek. Talán itt ténylegesen meghallgattatnak gyermeteg imáik.
- Én n-nem… Sosem láttuk őt - a szétterjedő, feszültségben fürdőző csendben kihallik a nyelése, vélhetőleg rádöbbenésében, amiért eljátszotta az egyedüli, reszketeg lábakon egyensúlyozó esélyét. Képtelen vagyok megérteni, miért is gondolta a testvérem szükségesnek vagy okos döntésnek létrehozni ezeket az ostoba lényeket.
- Sosem láttátok őt, és még is hisztek benne... Itt hagyott titeket az enyészetnek - közlöm vele hűvösen, és a megfelelő irányba biccentve a fejét a torkánál fogva, könnyedén vetek véget a szenvedéseinek. A csigolyák vad roppanását követőn a lelkét is elbitorlom, türelmesen kivárva, míg a felragyogó jelenés eltávozik a száján át, hogy aztán puha engedelmességgel bújhasson el az én ajkaim mögött. Révén, kiürült porhüvelyére semmi szükségem, hagyom a poros, fájóan nyögdöső padlódeszkákra hullani, melyek rögvest egy újabbat nyikordulnak, nem engedve visszatelepedni a néma ürességet a helyiségre.
Szembe fordulván a templom bejáratával, amannak meredeken kanyaruló boltívei alatt a várva várt szárnyas alakja bontakozik ki. Ugyan megvetem Fivérem legelső teremtményeit, azonban a végső cél érdekében immáron nem válogatok az eszközeim között, az ő szent küldetésük pedig tökéletesen idomul az elképzeléseimhez. Halovány, érzéketlen mosolyt idézek az ábrázatomra, lassú léptekkel indulva meg a férfialakot öltött angyal felé.
- Ki hitte volna, hogy Fivéremet még a legtökéletesebbnek remélt játékszerei is elárulják majdan. Elvégre ezért kívántatok megkeresni, nem igaz? - színtelen hangomba nem keveredik semmiféle érdeklődés, ellenben megvetés. Hiába bizonyulnak jelenleg hasznosnak, nem fogom elfeledni, hogy a fajtájuk közreműködésével lettem egy kicsiny zugba taszítva, elrejtve a világ elől, s elfeledve általa.
Talpaim végül néhány méterre késztetnek megállapodásra tőle, onnét méregetem hitvány valóját.

Hell or Heaven
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
410

Utolsó Poszt Szomb. Jún. 09, 2018 11:07 pm
Következő oldal


***
szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Raguel
avatar



☩ Reagok :
108

Utolsó Poszt Csüt. Júl. 20, 2017 9:06 pm
Következő oldal


Lucifer & Raguel
Deal with the Devil
City of the Dead • Üzenet: <3 • Credit:

Amint kiejti a nevemet, megállok, vállam felett hátra pillantva hallgatom meg őt. Igen.. tudom, hogy már én sem vagyok tiszta. De vállalom a felelősséget, ahogy mondtam. Halkan sóhajtok, egy kis koncentrálás után a pad olyan lesz, mint  korábban volt. Gabriel oldalára helyez gondolatban, én pedig halkan sóhajtva emelem pillantásom a kék ég felé, ki az ajtón. A sötétség említésére azonban halkan, keserűen nevetek egyet.
- Soha nem leszek az oldalán. Testvéreit öli, elárult engem, és Atyánk fénye helyett már a harag vezeti... Azt teszem majd, amit ő. De nem az ő módszereivel és az oldalán. Nem fogok kardot emelni testvéreimre... azonban a szavakat sem fogom többet használni, hogy másokat tereljek. Kihasználják jóindulatomat a testvéreim. Így hát némaságot fogadok. Az emberek tiszteletére, szokásukhoz igazodva csak négy órakor pár perc erejéig fogok megszólalni, ha lesz kihez. De kérlek, hallgasd meg utolsó szavaim és tégy meg nekem valamit: aludj. Ha pedig alszol, engedd magadba az álmokat. Látni fogod... ha Ophilia látta, te is látni fogod... de te érteni is fogod azt. - mondom komolyan, majd kisétálok a kitárt ajtókon.
Amara... az ő eljövetelét jövendölte meg Atyám. Talán már most úton van. És ha egy olyan átlagos, közrendű angyal, mint az irattáros képes volt erről álmodni, s úgy én is, akkor Lucifer is egészen biztos látni fogja a Pokollá vált Mennyeket, azt, hogy szeretteit elemészti a sötét erő. Legalább is reménykedem benne, hogy Atyám megmutatja neki... mert én nem mondhatok ennél többet.

//Köszönöm a játékot! luvu Remélem még összefutunk! k76k //




Utolsó Poszt Csüt. Júl. 20, 2017 6:42 pm
Következő oldal


Csendesen és nyugodtan hallgatom végig húgom kitörését és forgatom elmémben komolyan a szavait. Érdekes és valahol fájdalmas hallani mindazt, ami ezek szerint Raguel lelkét nyomja és a nézőpontja. Egyelőre egészében nem tudom megérteni mit, miért tesz, de a döntését el kell fogadjam most és mindenkor. Ám legyen, eszerint kell majd hozzáállnom a háborúhoz a továbbiakban, de ennek megfelelően azért annyi tisztesség véremmel szemben kell legyen bennem, hogy ezt el is mondom neki. A kifelé induló testvérem után pillantok, majd halkan, csendesen még utoljára megszólítom.
- Raguel - mondom ki a nevét és figyelem megtorpanó lábait, aztán felsóhajtok. - Igen, tisztában vagyok azzal, hogy az angyalokat is megfertőzik a főbűnök. Éppen most láttam harag tomboló kirohanását - pillantok a kialudt gyertyák, a kivágódott kapuszárnyak, a megrongálódott pad felé, majd folytatom. - Jól tudom. El kell fogadjam a döntésedet, hogy Gabrielt kívánod pártolni, de a tisztesség kedvéért meg kell mondjam, sietned kell. Ha a béke angyala oldalt választ magának, az mindent eldönt és akkor háború ideje jön el. Még mielőtt személyed és hatalmad elcsábítaná testvéreinket a harcmezőre, meg kell támadjam Las Vegast és meg kell próbáljam megölni Gabrielt. Erre pedig a lehető legrövidebb időn belül sort fogok keríteni.
Másodpercet gondolkodom, hogy elmondjak-e neki mindent, de végül úgy döntök, így kell lennie. Ez most nem a titkok és hazugságok ideje, most rendezni kell a számlát, hiszen soha többé nem állhatunk egymással szemben barátok, főleg nem testvérek módjára.
- Atyánk szavai minden teremtett léleknek szólnak, minden gyermekének, legyenek azok angyalok avagy halandók. Ő pedig sohasem vonja vissza a szavait. "Kard által vesszen el az, aki kardot emel". Gabriel vonta ki először a kardot kis testvéreinkre, így a harcmezőn, vagy az Ő visszatérésekor, kard által kell vesznie. "Ne legyenek előttem más isteneid, mert én vagyok a te Atyád, én teremtettelek". Gabriel elbitorolta az isteni igazságszolgáltatás szentségét, magát helyezte az Ő helyére, katonái a rá irányuló fanatikus hittel követik parancsait. "Szeresd felebarátaidat, mint önmagadat". A legfőbb parancsolat. Isten teremtényeinek vére patakokban áztatja a Földet. "Ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé". Ezt mondta az úr embernek, Gabriel pedig hazuggá teszi Atyánk szavait és a kehely, a szentség ma megválasztotta, hogy nem tölti be hivatását, helyette a rombolást választja. Tudom, hogy Ő távollétében is mindent hall, mindenről tud, így hát, mint Pilátus, mosom kezeimet, minden kiömlő vér a továbbiakban legyen hát Gabriel és a te kezeden húgocskám. Ő lássa szellememet, én mindent megtettem. Csapataim a lehető legrövidebb időn belül ostrom alá veszik Gabriel városát. Mond meg a bátyámnak, keressen a harc mezején, mert ha túlélem azt a napot és Atyánk nem tér vissza, akkor cselekedni fogok. Nem fogom hagyni, hogy véglegesen megrontsátok a Teremtést. Magam gondoskodom a végpusztulásról, az igazi apokalipszisról. Amara a Pokolban börtönöztetett be, az pedig az én birtokom, hová együttes erővel sem nyithattok kaput. Akkor elengedem börtönéből Atyánk testvérét, hogy egyként pusztuljon Föld, Menny és Pokol, hogy biztosítsam Neki az új kezdet lehetőségét.
Visszafordultam az oltár felé és miközben lassan arra lépdeltem még hátraszóltam húgomnak.
- Használd most a kardodat, amíg az enyém messze tőlem - javasoltam. - Valamikor el kell kezdened a vérontást, meg kell mosnod a kezed a vérben, hogy igazi démonává válj, az új Pokolnak.
Térdre ereszkedtem és imádkozni kezdtem, többé nem foglalkozva a Háború Angyalával.

Raguel
avatar



☩ Reagok :
108

Utolsó Poszt Csüt. Júl. 20, 2017 5:47 pm
Következő oldal


Lucifer & Raguel
Deal with the Devil
City of the Dead • Üzenet: <3 • Credit:

Egy rövid, lebecsülő mondattal kezdi azt a hosszú beszámolót, amellyel eddig is tisztában voltam. Pontosan tudom, hogy mit kérek tőle. Ha a világ egész korát nézzük, nem sokkal vagyok fiatalabb nála. Tisztában vagyok küldetésével, azzal, hogy ő a szükséges rossz, azért, hogy az embereket tulajdonképpen szelektálhassuk. De hiába a kedves hangnem, a bátorító érintések, a megértés... Lucifer nem érti. Nem értheti, mert nem tudja, hogy egy másik küldetésben járok. Ha tényleg csak arról szólna az egész, hogy kibéküljenek… tőlem évekbe is telhetne, évszázadokba, türelmes vagyok. De többet tudok, mint amit mondok. Az Ő parancsa szerint. Szavai még is felkorbácsolják szellemem, mikor arról beszél, ő áll jelenleg két testvérünk között. Hirtelen előtoluló haraggal kelek fel a padról és lépek arrébb. Üvölteni tudnék, s ezt hirtelen előtörő szárnyaim is jól mutatják, amelyek úgy feszülnek meg, mintha csak tüskék lennének a hátamon. Hangot nem adok ki, de megragadok egy padot, a mozdulatot hatalmas szél kíséri, kicsapja a templom ajtaját, megrezegteti az ablakokat, elfújja a gyertyákat.
- Azt hiszed, megbénítod kardjukat?! Tényleg ebben hiszel, bátyám? Mert akkor felfedem előtted a valóságot: ugyan úgy harcolnak egymással! Jelenléted nem segít! A harcok nem maradtak abba, áthelyeződtek ATYÁNK SZENT FÖLDJÉRE! ODA FENT ÖLIK, VÁGJÁK LE EGYMÁST, AKÁR AZ ÁLLATOKAT! - kiabálom keserűen, miközben kecses ujjaim recsegve mélyednek a pad fából készült támlájába. Eddig csak fogtam, most ismét támaszom lesz, ahogy a harag elillan belőlem, és ismét elfog a gyengeség.
- Már akkor megpecsételtétek azt a verziót, hogy te légy a közös ellenség, mikor az emberekért kezet fogtál Michaellel. Mindenki, még a semlegesek is elítélik azt, hogy angyal démonnal szövetkezzen. Főbűnöket vesznek magukra, minden egyes nappal egyre több testvérünk távolodik el Atyánktól... nem hagyhatom... - sorolom az indokokat, s ekkor arcom torzulni látszik, egyik tenyeremmel takarom arcomat, még mielőtt rázni kezdene a sírás. Szárnyaimat magamhoz húzva, átölelem oldalaimat velük.
- Sajnálom! - mondom közben - Sajnálom! -  ismétlem valamivel hangosabban és felemelve fejem az ablakokon át beszűrődő fényre tekintek. Nem Luciferhez beszélek.
- A szavaim mit sem érnek... itt azok már nem segítenek. Én megpróbáltam! Michael hajlana a fegyverletételre, de Gabriel hajthatatlan... nem lesz béke. Nem tudom ebből az irányból befejezni a harcot. Sajnálom... Vállalom a felelősséget... mindenért, amit tenni fogok. - Atyánkhoz fűzött szavaim közben lassan nyugszom meg, a hangom ha halkabb is, de határozottabb lesz. Letörlöm a kristálytiszta könnyeket bőrömről és szomorú arccal Lucifer felé fordulok.
- Tőled is bocsánatot kérek. Egyetértenék veled, Samael, de... az ellenségeddé kell váljak. Talán jobb lenne, ha tényleg elrabolnál... vagy megölnél. - kétségem sincs afelől, hogy előbb utóbb elér majd engem a vég. Ha nem azért, mert a bánat visz el a tetteimért, akkor Michael angyalai próbálnak majd megállítani. Nem akarom ezt tenni. Nem akarok az emberek életére törni. Szeretem őket… de az álmok, a szörnyű sötétségről és pusztításáról egyre hevesebbek. Amíg pedig Atyánknak választania kell fiai közül, nem fog visszatérni… Nincs értelme tovább maradnom. Még egy utolsó pillantást vetek az ember gyönyörű, odaadó munkájára Atyánkért, mielőtt gondolataimba merülve elindulnék kifelé.




Utolsó Poszt Kedd Júl. 18, 2017 12:20 pm
Következő oldal


Tudomásul vettem a szavait, még ha valahol, a legmélyben rég feledett, rothadó érzelemcsomót is mozgattak meg szívemben. Samael. Rég nem szólított így senki. Nem is tudtam volna megmondani, enyém-e még ez a név, még azt az indivídumot jelöli-e, aki itt áll atyja házában. Isten Mérge. A Fényt árnyakon át láttató. Hát igen. Kétségkívül, még mindig én vagyok.
Sóhajtva figyeltem lassú lépteit, a hátába visszahúzódó szárnyait, mik már a mozgásban is akadályozták. Uramég! Segítenem kell neki! Érzem keserűségét, fakult hitét, reményvesztettségét. Sejtem az okokat, ha valamit, egyetlen valamit nem is mutat meg nekem, de össze tudom rakni a nagy képet a mozaikok nagyjából is. Raguel... Szegény, összetört húgocskám. Ha nem is adhatom meg számodra amiért ide jöttél ma hozzám, itt, Atyánk házában leszek még ez egyszer a számodra most a régi Samael, feltárom a Fekete Köpenyt és megmutatom a Fényt, megmutatom neked, hogy nem veszett el a remény. Néha a legerősebbek is támaszra szorulnak. El kell magyaráznom neki. Nagy munka lesz...
- Nem tudod mit kérsz tőlem Raguel - sóhajtottam fel. - Arra kérlek, hallgass meg. Sok mindent kell neked elmondanom most, de hiszek benne, hogy lesz haszna. Nagyon remélem, megértesz néhány dolgot és... meglátjuk. Először is jöjjön a neheze, nem árulok zsákbamacskát, tudnod kell, ha választanom kell az emberiség és az angyalok között, akkor a halandókat fogom támogatni. Mondhatnám nem tehetek mást, de ez nem lenne igaz. Mióta Atyánk távozott, mi is felruházattunk a szabad akarattal, ami csak az ember ajándéka volt. Megtehetném, de nem fogom. Azért nem, mert engem vállalt küldetésem hozzájuk köt. Atyánk szándéka az volt és tudtommal ma is az, hogy a legnemesebbé, a legtökéletesebb teremtményévé faragja az embert, aki nincs kényszerpályán, aki saját döntéséből választja Őt, kényszer nélkül, aki maga teszi le a garast a jó mellett. Ebben áll az én munkám. Én kezelem a vésőket, mik a bűnök. Minden ütéssel újabb réteg pattan le, de ami alatta feltűnik, az egy egyre szebb szobor részlete. Ezt tettem mindvégig. Tudom, hogy testvéreink nagy része gyűlöl. Megértem. A legrothadtabb, legkorhadtabb lelkű, hitehagyott bíborosokat emeltetem intrikáimmal pápákká, földrengéssel pusztítottam el a porig Barcelonát, a puszta földig égett le tombolásom után London, a kapzsiság és gyűlölet mérgeivel megfertőzve robbantottam ki két világháborút, szabadjára engedtettem Mammonnal a fekete pestist, míg Európa harmada belepusztult. Szörnyeteg vagyok a szemetekben, aki gyilkol és pusztít. Így van. A méltatlan pápák sora után az Egyház legingatagabb főpapjai is megújulásért, hitért kiáltanak, lelkükben érzik a fájdalmat, amit bábjaim teremtettek és újat, nemesebbet, igazat választanak Szent Péter trónjára, aki meghozza a hit megújulását. A tragédiákban ezrek halnak meg, a túlélők pedig nektek és Urunknak köszönik életüket, gyermekeik tízezreinek adják át az őszinte hitet, lelkükbe egy élere beleég, ahogy az igazi nyomorban és szükségben ismeretlenül is tíz körmükkel ásták ki egymást az emberek a romok alól. Kétszer vágtatott végig a Háború Lovasa az egész Földön, de a halandók megtanultak gátat vetni neki. Nemzetközi szervezetek, szerződések, többé nem nézik ölbe tett kézzel, ha a gyilkolás másol folyik. Békefenntartók, adományok és diplomaták sietnek a térségbe. Segíteni. Elszabadítottam a pestist, igen. Béklyót is vetettem rá, mikor eljött az ideje. Londontól Rómáig, Madridtól Krakkóig zúgtak a harangok Atyánk felé telt hálával. Elég hálaimát hallhattatok akkoriban ti is. Ez vagyok én Raguel. A módszereim brutálisak és könyörtelenek. Tudom. De az Úr munkáját végzem. Ezért is értem meg Belial dühét. Nem pártolom, nem fogadom el, nem bocsátom meg, de megértem. Szükségem volt a démonokra, mert egyedül nem kísérthetek meg minden emberi lelket, egyszerűen túl sokan vannak. Első gyermekeimet szinte mind lemészároltátok. Nem tudom konkrétan te vagy csak testvéreink, de a tény, attól még tény, nem sok maradt közülük. Azóta teremtem harci és okkult készségekkel őket, hogy meg tudják védeni önmagukat. Mert szükségem van rájuk. Nem tudom elvégezni a feladatot nélkülük, mit Atyánk bízott rám. De mindvégig figyeltem a kényes egyensúlyra. A Pokol sosem érhetett fel egészen a mennyekhez. Nem győzhette le azt. Hét arkangyal, hat arkdémon a lovasaimat is ideértve. Ha kevéssel is, de a Pokol mindig alul kellett maradjon. Tudom, hogy egyszer üt az apokalipszis órája, magam is ismerem a Bibliát, Atyánk pedig nem másítja meg a szavát. De ha annak ideje eljött volna, arról tudnék kis húgom. Aznap egyszer és utoljára, arkangyal lába fogja tiporni a Pokol kihalt földjét, tőle hoz üzenetet és én szabadjára engedem lovasaimat. Kivonulok a Pokol minden erejével és utoljára megpróbálom az embert. Aztán pedig meghalok Michael kardjától. Én leszek a bűnbak a pokoli lelkekért. Ahogy egykoron egy baknak kellett elhordoznia a nép bűnét és vérét adni érte, akkor majd nekem kell ezt megtennem, hiszen a mennyekből örökre kizárattam, ha nem is Atyánk, de testvéreim keze által és bűnök hiányában a Pokolban sem maradhatok. Ismerem a sorsomat és elfogadtam a szerepemet, de semmilyen üzenetet sem kaptam Atyánktól, hogy itt volna az idő és magam sem hihetem, az ember még közel sem elég tiszta, a mű messze áll a befejezéstől.
Felsóhajtottam és megtöröltem a homlokomat, majd előre, a combjaimra támaszkodva, tisztán és őszintén nézve Raguel szemébe folytattam.
- A seregeim okkal vannak ott, ahol. Azért, mert el akarom kerülni, hogy testvéreim vére folyjon, hogy angyalvér öntözze a földet, de egyúttal meg is akarom kímélni, óvni és védelmezni amit Atyám rám bízott, a Teremtést. Az Ő távozásával az angyalok okkult hatalma meggyengült, az egyensúly felborult, most a Pokol a legerősebb. Talán az egész mennyel nem bírna el a haderőm, de ebben sem vagyok egészen biztos, a részekre szakadtakat viszont felmorzsolná. Tudja ezt Michael és Gabriel is. Az én jelenlétem, a seregeim bénítják meg kardjaikat. Michael ereje nagyon kevés. Ha én most kérésed szerint cselekszem és hazamegyek ő és az őt követő angyalok, az általa védelmezett emberek egy héten belül halottak lesznek. Felkoncolják őket Raguel - mutattam rá a tényekre. - Amíg itt vagyok, le tudom fogni a pengéket. Ha elmegyek... Ehh... Én mindenki bűneit látom. Ha akarja sem tudja elrejteni előlem senki, még ők sem. Ismerem a lelküket. Michael gőgjét és Gabriel haragját. Mindkettőnek meg kell törnie, hogy ez vérontás nélkül mehessen végbe, de ők engem gyűlölnek, megvetnek. Ez a feladat most már rád vár békesség angyala. Te pedig úgy érzed összeroppansz súlya alatt...
Felsóhajtottam, majd lassan felálltam és a húgocskám elé lépve a két vállára tettem óvatosan a tenyereim és a szemébe nézve hangsúlyosan, komolyan mondtam neki.
- Pedig ez a lényeged Raguel, amivel senki más nem bírhat el, hiszen lényeddel mint küldetést is kaptad Atyánktól. Ő pedig még soha senkinek a vállára nem tett nagyobb terhet, mint amit azok a vállak elbírnak. De kisebbet sem. Tudom, hogy nehéz én gyönyörű kis testvérem. Tudom. De Ő előtte nincs lehetetlen. Miért nem hiszel benne Raguel? Tudom, nagyon fáj a hiánya, a tanács, az útmutatás hiánya, de csak nézz én rám és meglátod, annak hiányában is lehet az Ő munkáját végezni. Huszonhét esztendő. Oly régen, igaz? Harminc évezred Raguel... - suttogtam kissé megtörtebb hangon. - Én azóta nem éreztem az Ő melegségét szívemben, azóta nem hallottam a hangját. De hiszek benne. Hiszek a feladatban, amit adott. Hiszek abban, hogy beteljesíthetem, amiért megalkotott, mert Ő soha nem téved. Akkor sem tévedett, mikor téged formált és alkotott. Talán nem vagy a legnagyobb harcos, sem a legnagyobb varázsló, de szellemileg a leghatalmasabbak egyike vagy, neked adatott meg a lehetőség, az erő és a hatalom, hogy a szívek vizsgálója lehess, az indulatok elcsitítója. Egyelőre van időd. Egyelőre le tudom fogni a testvérek egymásra emelt pengéit. Nem fogom megtámadni Las Vegast és a jelenlétem nem engedi Gabrielnek lerohanni San Franciscot sem. Édes kis húgom, amíg van kéz, ami kardot emeljen, addig van kéz arra is, hogy parolát nyújtson. Gabriel nem ostoba. Neki a démonokkal ellentétben nincs utánpótlása. Én toborozhatok új regrutákat a seregembe, ő nem teremthet új angyalokat. A semlegesek nélkül nincs esélye, ezért nem támad. Amíg a semlegesség él, amíg főleg ark testvéreink nem választanak oldalt maguknak, addig cselekedhetsz. És... nem vagy egyedül Raguel. Sosem leszel egyedül. Jól ismerem a bűnöket, azt is tudom, miként lehet harcolni ellenük. Ott vannak a semlegesek. Hány és hány angyal van a két seregben, akik szolgáltak már Rafaelnek, Sarielnek, Urielnek és neked? Akik tisztelnek titeket, akik zavarodottak, akiknek ha új utat mutathattok, ha együttesen nem valamely oldal, hanem a háború maga ellen foglaltok állást? Hosszú és nehéz út, elismerem, de a Sátán állni fogja neked a vártát, ezt megígérem. Oly sokáig merevítem meg a frontvonalat, ameddig csak tudom. Nem hozhatom el a békét, de megadhatom és meg is szándékszom adni neked rá a lehetőséget, mert... ehh... mert még mindig szeretem azt a két tulkot - sóhajtottam. - Ha az kell, hát hívd össze a semlegeseket, akár engem is eléjük idézhetsz, előttük is megerősítem, ha azt kéred, amit korábban mondtam, ha az kell, tégy engem az ellenségképpé, ami összekovácsolja őket, az én hírnevem ehhez optimális. Tégy belátásod szerint és én melletted állok. Csak egyet ne kérj. Azt ne, hogy forduljak el a halandóktól, mert azzal Atyánk parancsától fordulnék el. Raguel... - sóhajtottam.
Nem tudtam miként vélekedik, mennyire értett meg, segítettek-e egyáltalán a szavaim, ha igen mennyire, de most erősen figyeltem lelkének, érzelmeinek hullámait és magam is őszintén mutattam meg felé segítő szándéktól nehéz, tiszta és őszinte érzéseimet. Történt és történjék bármi, ő a testvérem és amíg mozdítani tudom még a karomat, nem lesz egyedül a harcában.

Raguel
avatar



☩ Reagok :
108

Utolsó Poszt Hétf. Júl. 17, 2017 7:45 pm
Következő oldal


Lucifer & Raguel
Deal with the Devil
City of the Dead • Üzenet: <3 • Credit:

Szavaimra sóhajt, meg csóválja a fejét. Elmondja, hogy Viszály nem az ő parancsára tette ezt, de ezzel tisztában vagyok. Még is valamivel felelni akartam az ő bizalmatlankodására.
- Hiszek neked, Samael. - szólítom régi nevén, jelezve, hogy nem érdekel, mit aggattak rá. Jelzőket, neveket. Őt ennek, a Fényhozónak teremtette Atyánk. Úgy is fogok vele viselkedni. Végül megfordul. Ég kék pillantásom az ő föld barna szemeibe mélyednek. Magas, szikár alakja van, nemes vonalai. Tökéletes munkája Atyánknak. Tekintetében, mellyel végig mér, látom a szomorúságot, mintha csak az enyém tükröződne vissza belőle. Ezután elfordul, meggyújtja a gyertyákat. A festményre pillantok, fülemben a régmúlt idők gregorian kórusainak csengő dallamai visszhangoznak. Emlékek tucatjai különböző ünnepekről, misékről. Szerettem ezeket a dalokat hallgatni. Beülni egy ilyen békés helyre, nyugalommal, békével árasztani el az embereket, figyelni mosolyukat, hallani hangjukat. Ám ez a múlt, a jelen sokkalta fájdalmasabb, a jövő pedig még annál is gyötrelmesebb. Szavai térítenek vissza a valóságba. Arról beszél, hogy elküldte a démonokat, akik a templomot őrizték, és hogy senki nem tud rólunk. Mondjon bárki bármit, ezek alapján a sátán nem is tűnik borzasztónak. Mármint, ami a templomot, a térdeplést, és valószínűleg imát jelenti. Meg hát ahogy azt az embert védi. Szent Jakabról beszélve fűzi bele a világot, engem, a testvéreinket a mondataiba. És egyet értek. Az álmaim lebegnek szemeim előtt, azok a rémálmok, amelyeket a közeledő veszély okoz. Ezután sétál közel hozzám, leül, s jelez, hogy üljek oda. Pár másodpercig még állok, de nem azért, mert nem bízok benne, vagy nem akarok. Egyszerűen erőt veszek magamon, hogy megmozduljak. Vállaimat megrántva emelem fel szárnyaimat, hogy ne húzzam őket tovább a földön, ahogy közelebb sétálok. Visszahúzom őket bőröm alá, miközben lassú mozdulatokkal leülök a férfivel szembe lévő padra, épp mikor "megjegyzést" tesz külsőmre. Figyelem és hallgatom őt, nyugodtan, arcát fürkészve megfáradt pillantásommal. Nem tudom, hogy tudja-e, milyen nekem. Tudom, hogy tudja, milyen a nehéz út. Milyen érzés olyan küldetést teljesíteni Atyánknak, amely elsőre hálátlannak tűnik. Talán sokadszorra is. De ő nem lehetetlen küldetést kapott. Halkan sóhajtva dőlök hátra a padon, az oltár felé fordulva. Figyelem a keresztet, a faragott szobrokat, miközben bátyám szavait emésztgetem. Mikor rákérdez, miért jöttem, még eleinte nem válaszolok. Figyelem a templom részleteit, próbálom magamba inni mindazt a fényt, amely Tőle eredhet e falakon át.
- Nehéz kiheverni azt a mérget, amelyet fiad csepegtetett belém.. s a család viszályai épp úgy gyengítenek... Sajnálom, hogy így kellett találkoznunk. Jobb lett volna, ha az érdeklődés, vagy a családi kapocs hoz össze minket. Szívesen megismernélek. Megannyi kérdésem van. Még több dolog, amelyről szívesen eldiskurálnék veled. - és itt jön a szokásos "de". Halkan sóhajtok, szemeimet lehunyom.
- Nem maradhatok sokáig. Sürget az idő... - suttogom elhalóan a végét. Végül kinyitva a szemeim nézek rá, komoran. Nem szoktam ilyen lenni. Általában vidám, jó kedélyű, és kedves vagyok. Épp ellentéte ennek. Habár Lucifer megnyitotta előttem érzéseit, nem tudok már hinni ilyenekben. Én a gondolataimat, emlékeimet is megmutatom, egyetlen egy nap kivételével. Fogságom utolsó előtti napját, mikor Atyánkkal beszéltem. Az az egyetlen intervallum, amelyet a sötétben, több ládában, sok lakattal elzárva őrzök mindenki elől... Mert Ő így akarta.
- Azért jöttem, hogy megkérjelek, térj vissza a Pokolba démonaiddal és seregeddel. - mondom végül halkan, nyugodtan, mintha csak félnék megzavarni a szenteket az ólomüvegeken szavaimmal.




Utolsó Poszt Vas. Júl. 16, 2017 11:53 am
Következő oldal


Hallgatom a szavakat, amelyek visszhangot vernek a fülemben, a bennük rezgő bizalmatlanságot, fáradtságot, talán keservet is. Fáradtan sóhajtok és megrázom a fejemet.
- Azt, ha elhiszed nekem, ha nem, de nem én rendeltem el. Viszály saját szakállára cselekedett és ennek a történetnek még lesz a számára folytatása - feleltem csendesen, aztán rászántam magam és megfordultam.
Szemeim végtelen szomorúsággal mérték fel törődött alakját, az itt-ott még látszó sebek hegeit, miket fiam fogságában szerezhetett. Összefacsarodott szívvel, komoran vizsgáltam alakját, arcát, vonásait. Gyönyörű volt, de hát erre számítottam is, Atyánk nem végez félmunkát, ha angyalairól van szó. A konyultan lógó szárnyak mindent elárultak állapotáról. Felsóhajtottam, majd az oltár mellől felvettem egy még égő gyertyacsonkot és lassú, kimódolt mozdulatokkal meggyújtottam a kikészített testvéreit a mellékoltárnál lévő festmény előtt, a felragyogó lángok kirajzolták nekünk Szent Jakab apostol szakállas, szomorú tekintetű alakját. Halk sóhajjal szólítottam meg újra a testvéremet.
- Nem hoztam magammal senkit, a templomot őrző démonokat is elküldtem egy időre. Senki nem tud rólunk - ráztam meg aprót a fejemet, majd a szentkép felé pillantottam elgondolkodva. - Jézus tanítványa, a haldoklók védőszentje. Az ő közbenjárását kérték, kiknek feladták az utolsó kenetet a félelem és a fájdalmak ellen. Raguel... Ahogy rád, ahogy a testvéreinkre, a világra... vagy magamra nézek, néha úgy érzem, ideje lenne szólítanom őt. Csakhogy míg Atyánk nincs a trónján, nem tud kihez szólni - sóhajtottam fel, majd aprót rántottam a vállamon. - Kemény ember volt, nem tudtam megkísérteni.
Megfordultam és elindultam Raguel felé, majd nem messze tőle lezökkentem az egyik padra, invitáló mozdulatot téve a szembeni pad felé, telekinetikus erőm még egy térdeplőt is odarántott lábzsámolynak, hogy minél kényelmesebben legyen, mert tényleg elég leharcoltnak tűnt szerencsétlen, még ha nem is láttam ereje teljében, valahogy nem hiszem, hogy ez lenne azon alakja. Finoman megcsóváltam a fejemet.
- Nem nézel ki túl jól, már megbocsáss az őszinteségért - jegyeztem meg szomorkásan. - És ehhez aligha volt elég Belial. Persze, tudom, mi az ami rág, ami elapasztja az erőidet igazság és egyensúly angyala. Ha valaki, hát én tudom. "A vacsora után kezébe vette a kelyhet is, majd ismét hálát adott, tanítványainak adta és így szólt: Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem kelyhe, az új és örök szövetségé. Ez a vér érettetek és sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." Nehéz, nagyon nehéz szerep a kehelyé. Nélküle, a jelenléte, az óvó szeretete nélkül még nehezebb lehet. Sok erőre lesz szükséged kis húgom - mormoltam fásultan. - Ha ez megnyugtat: a Pokol Fejedelmének lenni sem hálásabb feladat. De aligha ilyesmiken való filozofálás vágya vezetett ma hozzám, nem kívánlak untatni a Sátán merengő gondolataival. Nem is azért jöttél, úgy hiszem, hogy megismerd a családi fekete bárányt. Célod van én pedig annyival tartozom a véremnek és a te vérednek, mi ereinkben kering, hogy figyelmesen meghallgassalak és őszintén feleljek, ha ezt elvárhatom tőled is - néztem a szemébe egyenesen és nyugodtan. Szellemem részben megnyitottam előtte. Ha a Pokol minden titkát nem is ismerheti meg belőlem, de az érzéseimet szabadon és gáncs nélkül tanulmányozhatja, tudhatja mindvégig, teljesen őszintén beszélek, hogy vele szemben csak valami mély, nagyon mély keserűség vibrál a bensőmben, szánalom és szomorúság. Nem vagyok az ellensége, ahogy a mennyeknek sem. Bár jelenleg barátnak sem lehetne nevezni. Én csak... "Vagyok, aki vagyok..." - Miért jöttél?

Raguel
avatar



☩ Reagok :
108

Utolsó Poszt Vas. Júl. 16, 2017 11:20 am
Következő oldal


Lucifer & Raguel
Deal with the Devil
City of the Dead • Üzenet: <3 • Credit:

A találkozó közel katasztrofális volt. Michael még hajlott is volna a békére, de Gabriel olyan szinten utasította el, amelyet nem néztem volna ki belőle. Kardot rántott testvérére, mozdulatok nélkül fenyegette. Kizárt elméjéből, lényéből, pedig régen szerettük egymást. A szívem összetört. Kihasználtak. Nem. Ő használt ki. A jó indulatomat, a kedvességemet, a szeretetem, a naivságomat. Ő, akitől a legkevésbé vártam... emiatt jobban fájt bármi másnál. Megtörettem a démonok által rám helyezett átkot. Visszanyertem látásom, fekete íriszeim vissza kékültek, bár egy ilyen erős varázslatot nem könnyű kiheverni. Fekete könnyek és váladék hagyta el szemeim és orromat, két napon át sírva, legyengülve, lázasan feküdtem a világtól elrejtve, míg nagyjából vissza nem nyertem erőmet. Éppen csak annyira, hogy repülni tudjak. Ez alatt a két nap alatt volt időm gondolkodni. Nem tudom, végig tudom-e csinálni. Atyám talán tudta, hogy bukásra van ítélve a küldetésem. Sőt, biztos vagyok benne. Nem lesz béke... úgy nem, ahogy mi akarjuk. De még egyszer, utoljára megpróbálhatok valamit, mielőtt végleg feladnám.
Lucifer. Soha nem találkoztam vele, s bizonyos dolgokban ellentétesnek mondhattuk magunkat. Míg engem a helyére teremtettek, ő a Pokolban, én pedig a Mennyekben tartózkodtam. Ő az egyik legidősebb, én pedig a legfiatalabb vagyok. Én idealista, pozitív és energikus voltam mindig is, míg ő... Fogalmam sincs. Mindenki mást mesél róla. Egyesek gonosznak és romlottnak állítják be. Bukottak királyának, a fertő magjának. Mások, s ebből vannak kevesebben, úgy gondolják, nemes áldozatot hozott Atyánkért. Valakiért, akit mindannyian ugyanannyira szeretünk, ez pedig többet mesél róla, mint gondolnánk. Én viszont nem formáltam véleményt. Nem ismerem őt, s eddig csak azt tudhatom róla biztosan, hogy Atyánk kedvéért tért le a Pokolba, s hogy fényének halványulásával az angyalok a Mennyekben lázadni kezdtek. Ezért kellettem én... Mert habár sose érhetek a nyomába, sose érhetem el azt a tökéletességet testvéreink között, mint ő hajdanán, legalább pótoljam valamennyire. Valakinek muszáj volt.
És hogy miért keresem őt? Mert a háborús gépezet egyik nagy fogaskereke. Jelenléte, beavatkozása a démonokkal együtt pedig csak árt az amúgy is romokban lévő angyali társadalomnak. Többeket sodor így veszélybe, mint gondolnánk... Nekünk tilos démonokkal szövetkezni. És most még is... egy közös cél elég ahhoz, hogy saját szabályainkat átvágjuk. Hogy levágjuk egymást, ellenfeleinket magukhoz öleljük. Számolni sem tudom már, hány angyal bukott meg emiatt... Nos, ha nem is szó szerint bukott meg. Mivel Atyánk nincs a helyén, nincs aki ki mondja az ítéletet. Emiatt Sariel pengéje nyugovóra tért egy ideje. De ami késik, nem múlik.
Kerestem őt. Gyengébb démonokat kaptam el, bukott angyalokat. New Orleanst megközelíteni se mertem. Óvatos voltam, azóta, hogy Viszály elragadott, sokkal körültekintőbben jártam el még az angyalokkal is... Hiszen Azazel látogatása után fogalmam sem lehetett, ki áll kinek az oldalán. Minden olyan zavaros... olyan fáradt vagyok...
Végül ő talált meg engem. Eljutott hozzá a hír, hogy keresem, időpontot és helyet adott. Atyánk egyik, emberek által emelt házában, a néha Floridában. Időben érkezem, és egyedül. A gyengeség miatt a landolás koránt sem olyan fenséges, mint ahogy az emberek egy arkról gondolnák... de már nem is érdekel. Felkelek, s lassan benyitok a helyre. Kard van az oldalamon, a fekete ruha kiemeli ezüstös színét. Vörös hajam a vállamra omlik, szárnyaim nem rejtem el, azok még sem simulnak a hátamra. Fáradtan lógnak lefelé a földre, a fekete tollak némán súrlódnak a padlón, ahogy teszek beljebb egy lépést. Egy ember, küllemre torz alak megrettenve néz rám. Nyugodtan figyelem őt, s lelki tükrein át látom, hogy mennyire jóságos és hű Atyánkhoz. Ezután tekintetem a hozzászóló férfire siklik, ki az oltár előtt térdel. "Megvédem Isten templomát, ha szükséges". Habár a nagy tér egy halandó fülének elnyelné a szavait, angyalként a legapróbb suttogást is megérteném itt. A szavak összeszorítják torkomat. Felsejlik bennem, hogy mit tennék... hogy mit teszek majd, ha nem járok sikerrel. Sírhatnékom támad, de nem hagyom kiülni az arcomra. Fáradt vagyok... ahhoz, hogy leplezzem érzéseim, még is elég erős... még. Gondolataimból az ránt vissza, ahogy feláll. Magas, szikár alakja még így hátulról is tiszteletet parancsoló. Öltözködése átlagos időkben mosolyra fakasztana, de most nem csinálok mást, csak bámulom őt. Nem tudtam, eljöjjek-e ma. Féltem. Féltem attól, hogy ismét fogságba esek. Hogy démonok ragadnak el ma is. De végül beletörődtem, akár a halálba is. Itt vagyok, és megpróbálom elérni a célom, még egyszer, utoljára...
- Egyedül jöttem... - suttogom halkan a térbe, miközben erőtlen, bizonytalan lépést teszek előre. A régi, megszokott légiesség kiveszett a mozdulataimból. Nincs bennem már semmi könnyedség, semmi energia. Mintha mázsás súlyok húznának a föld felé, lépteim nehezek, tartásom sem egyenes. Kifejezéstelen arcom sápadt, ám kék szemeimben érzelmek kavarognak. Fájdalom, keserűség, szomorúság, vágyak, fáradtság. Régi fényem megkopottan tükröződik vissza pillantásomból.
- Ha ismét elakartok rabolni, most megtehetitek. Nem fogok ellenállni. - vagy inkább nem tudok. Nem számít. Már semmi sem számít.




Utolsó Poszt Vas. Júl. 16, 2017 8:45 am
Következő oldal


Lelassultak lépteim, ahogy átléptem a szebb napokat is látott szakrális hely kapuját. Odabent látszott a gondoskodó kéz munkája, kontrasztja mindannak, ami az egykori virágzó üdülővárosból maradt. Odakint csak hűlt romok között tallóz a keleti szél, de idebent még minden karban tartva, a por letörölve, az oltár előtti tartón gyertyák csonkjai égnek, Atyánk fia, Jézus, még mindig szeretettel tekint le ránk a keresztfáról. A valaha élt egyetlen ember, akit még csak meg sem szólítottam, már tudtam, elbuktam, soha nem lesz esélyem sem megkísérteni. Azért persze megpróbáltam és persze el is buktam, gondolom a mennyek legnagyobb örömére. Őszintén szólva az enyémre is, tudtam, akkor és ott ő az utolsó remény. Vajh most ki lesz a remény szószólója?
Csendesen belemártottam ujjaim hegyét a szenteltvíztartóba és féltérdre ereszkedve keresztet vetettem. Itt nem kellett alakoskodnom, megadhattam a tiszteletet Atyámnak, érezhettem szeretet tűnő árnyát testvéreim iránt és tiszteleghettem Krisztus előtt, elvégre a méltó ellenfelet tisztelni illik, legyen a végén erősebb avagy gyengébb nálunk. Csak lassan, nagyon lassan vittek előre a lábaim az oltár felé. A gyóntatófülke mellett alacsony, torz alak állt. A sekrestyés. A nyomoréknak született kis törpe, Fred. Királyok, vezérek és pápák sorának neve veszett el már emlékeim labirintusában, de őt ismerem és ismerni is fogom. Amikor minden összeomlott, akkor sem tagadta meg Atyámat angyalai miatt, kitartott és nem hagyta el a templomot, mit gondozott. Nem volt papja, nem voltak hívek, de ő maradt. Én pedig hálás voltam ezért, ha soha nem is mondtam neki semmit. De iderendeltem három harcos démont, akik az életük árán is kötelesek voltak megvédeni a szentélyt és ellátmányt küldtem Frednek. Számomra ez volt az utolsó anyagiasult kapcsok egyike Atyámhoz, nem akartam elveszíteni. Rossz belegondolni, miféle titkokat sejtenek itt az iderendelt őrök, de nem számít. A Pokolnak sem kell mindent tudni, főleg nem fejedelmének valós érzéseiről.
Biccentettem egyet a sekrestyésnek, letámasztottam angyalpengémet a falnál, majd letérdeltem az oltár előtt és imára kulcsoltam a kezeimet. Ajkaim hangtalanul mormolták a Miatyánkot, szellemem elszabadult éteri testem fogságából és szárnyalt, de nem talált semmit. Soha nem talál semmit. Nincs válasz, nincs biztatás, nincs jel, nincs égő csipkebokor. Atyám hallgat, mint mindig, de engem legalább megnyugtat az ima. Behunyt szemeim előtt bűnök és érdemek sziluettjei tűnnek fel majd halványulnak el, emlékezem, gondolkodom, hiszek.
Okkal vagyok ma itt és le kell csendesítenem háborgó szellemem. Már egy ideje eljutott hozzám a hír különféle csatornákon, hogy ismeretlenül is ismerős édes húgom kerestet, beszélni szeretne velem. Démonok hozták a hírt, akiket harcos angyal ütött le a lábukról, de nem bántott, csak az üzenetet bízta rájuk. Kalmár hozta a hírt, ki városról városra jár portékáival. Sok csatorna, nagy igyekezet. Nem hagyhattam figyelmen kívül. Csak a megfelelő helyet kellett megtalálnom. Így esett ide a választásom. Kivetítettem magamból asztráltestemet a húgom által megadott szállásra, de nem így akartam vele társalogni. Raguel éppen fürdött, nem akartam megzavarni benne, csupán elmondtam, hogy itt fogom várni a mai napon. A jacksonville-i templomban. Én egyedül jövök.
Tartottam is a szavamat és remélem Őt is megnyugtatja az Atyánknak szentelt terület kisugárzása. Itt nem fogják démonok várni, még az itt lévő őröket is elküldtem most. Nem akarok vért ontani ezen a helyen. Itt nem. Ezért hevert a sarokban fegyverem is bőven kartávon kívül. Itt a békének kell uralkodnia, még szerintem is. Az oltárról magamhoz vettem a rózsafűzért és monotonan mormoltam az Üdvözlégyeket, miközben kíváncsi elmém Raguel körül járt. Vajon mit akar tőlem? Oldalt választott volna? Ha Michaelt, akkor szövetségesem lett, ha Gabrielt, akkor talán megpróbál megölteni egy szakasznyi harcossal. Egyikben sem hittem. Az egyensúly angyala fog utoljára állást foglalni, ha megteszi valaha is, sőt valószínűleg akkor is úgy, hogy kiegyenlítse a gyengébb felet, elvégre ő az egyensúly őre. De akkor mi oka van keresni engem? Urielt leszámítva még azon testvéreim is kerülnek, mint a pestisest, akik ismernek is. Évszázezredekig álltam az oldalukon, most mégis ellenségként szemlélnek, még az is, kinek az oldalán ma is készen állok küzdeni. Mit várhatok akkor tőle, akit helyemre teremtett az Úr, a mi Atyánk? Aki nem ismer? Ki sosem látott? És... Vajon milyen Ő?
Halkan nyikordult az ajtó sarokvasa, én pedig megéreztem egy jelenlétet, olyasfajtát, amit még soha, mégis tökéletesen ismertem. Mintha hűs kéz simított volna végig forrongó szellememen. Kit a béke őrének hívott életre a Mindenható, annak puszta jelenléte is nyugalmat teremt az arra fogékonyakban, így hát bennem is. Láttam, hogy a sekrestyés elkerekedett szemekkel, rémülten hátrálni kezd, nyilván halálra rémítették az angyalszárnyak. Ránéztem és finoman megráztam a fejemet.
- Ne félj, nem érted jött - mormoltam felé. - Menj. Rejtőzz el. Megvédem Isten templomát, ha szükséges - tettem hozzá és mikor láttam, hogy habozik, hozzáfűztem még: - Maradni és harcolni nem vértanúság lenne fiam, egyszerűen csak ostobaság. Elég vér folyt már a szent helyen. Menj!
Fred bizonytalanul bólintott, majd kacska lábaitól meglepő sebességgel elszelelt valamerre a sekrestye felé. Én lassan felemelkedtem, kisimítottam a meggypiros öltönyöm ráncait, megigazítottam fekete selyemingemet, de mindezekkel csak az időt húztam. Még nem mertem megfordulni. Nem tudom mit fogok látni. Undort? Ítéletet? Félelmet? Még gyűjtöttem az erőt, helyette csak úgy magam elé, de hangosan szólaltam meg.
- Üdvözöllek Raguel, Isten arkangyala! Hívtál és én megfeleltem a hívásra. Itt vagyok, oly idők derekán, mikor Isten szolgájának a Sátán védelmében kell bizakodnia az Ő angyalai láttán - sóhajtottam. - Ha fegyvereseket hoztál magaddal, ideje behívni őket - tettem hozzá némileg bizonytalanul. Ha csata, akkor minél előbb essünk túl rajta, bár a szívem mélyén reméltem, benne még maradt némi őszinteség és nem rajtaütési szándékkal keresett fel.


Utolsó Poszt Vas. Júl. 16, 2017 8:14 am
Következő oldal


***


Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek

fontos linkek
MINDEN AMI KELLFONTOS, GYORSAN ELÉRHETŐ LINKEK



friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Zagan
Today at 10:03 am
☽ Zagan




Ki van itt?
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 11 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
8/7
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
12
Bukott Angyal
3
Ember
7
Félvér
3
Harcos Angyal
6
Vadász
10
Nephilim
5