• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
SzerzőÜzenet

Zarzahl
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Posztok :
10
☩ Keresett személy :

☩ Rólam :

☩ Képességem :

☩ Play by :
Alexander Skarsgard
☩ Pokol vagy menny? :
Pokol


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Yesterday at 9:41 pm írtam neked utoljára


P & P Viszontlátás
Morgaine & Zarzahl

 Függetlenül attól, hogy látszólag kevés érdeklődést mutatok baja iránt, a felszín alatt örvendek a bosszúnak, mely belülről rágja. Minthogy neki a Penthragonok és Merlin egy lapon említendő, úgy a bosszú is a harag egy része. Azzal mindig is tisztában voltam, hogy gyűlölte dicséretre méltó, de kevés választja el a rögeszmétől. Kacér gondolatként suhan át az agyamon, hogy letaszítsam oda. Magam elé meredve hallgatom monológját. A fényesre csiszolt pulton gyönyörködöm saját önarcképemben. Az őrültek újra és újra ugyanazt teszik, s közben azt hiszik, hogy változtathatnak a dolgokon. Talán idővel, de addig is… Lassan emelem fel tekintetem fel rá, néhány pillanatig csak méregetem, a ökölbe szorult elfehéredett vékony ujjakat, az arisztokratákra oly jellemző büszke állat, a vérvörös ajkat, melynek szegletéből láthatatlan méreg hulla földre, ahogy beszél, az izzó szempárt, melynek tüzében bárki hamuvá égne. Halvány mosolyra kunkorodik szám, büszke vagyok. Na nem rá, magamra, hisz nem kis szerepem volt abban, hogy ilyenné váljon. Egy művészt mindig büszkésséggel tölt el szinte tökéletes alkotása. Míg az őrült Picsa saját démonjait próbálja leküzdeni, nekem már teljesen más jár a fejemben. Itt még csak sejtésem van arról, hogy hova is kapaszkodott fel, de még így új lehetőségeket csillant meg előttem. A többi csak ráadás lesz. Az örültek a legveszélyesebbek, csak a megfelelő célt és eszközt kell eléjük vetni, akár egy koncot. Bevallom, olykor hanyag vagyok, hajlamos vagyok a számomra jelentéktelen dolgokat másra bízni. Ilyen volt Uther, Arthur kis kompániája vérvonalának, udvartartásának szemmel tartása. Tudtommal Uthernek Arthur míg az utóbbinak Mordred volt az örököse, persze messzi rokonság mindenhol akad. Láthatóan nem akar nyílt lapokkal játszani a Picsa, no de sebaj valami még akkor is a kezembe van, még pedig Darius. És ez nekem éppen elég. Úgy látszik nem voltam elég egyértelmű, s olyanra hívja fel a figyelmem melyet éppen az előbb fejtettem ki neki. – Pontosan, magam is erről beszélek. Túlságosan sokan vagyunk, persze a háborúban szükség van arra olyanokra, akik elsőnek kapják be a csapást, de nem mindig célra vezető, ennyire szétforgácsolni a fontos pozíciókat. – mindennek van határa s ez nálam elég vékonyka, s sokszor nem is ugyanott húzódik meg. Minden bizonnyal nálam is vannak olyanok, kikkel szemben, ha felrobbanok is lenyelem a békát, de ezek közzé a legkevésbé sem tartozik ez a szuka. Nem mondhatja senki hogy eddig nem voltam türelmes s kegyes. De nézzétek, míg én azon vagyok, hogy két érett démonhoz méltó beszélgetést folytassak le, addig ő pimasz csitrit játszik. Hol itt a tisztelet? Kacagása a fülembe kúszik, s már bánom, hogy az első adandó alkalommal nem kentem el az arcán a festéket. Így mit sem számolva a következményekkel állok talpra. Bal kezem alig látható gyorsasággal mozdul s ragadja meg nyakát. Ujjaim lesznek a hurok, mely egyre erősebben szorítja, ahogy elemelem a széktől. Kék szemeim jegesen villannak. – Úgy látszik, nem tanították meg neked, hogy hol a helyed! – nyakamon megfeszülnek az izmok, ahogy fojtott dühvel köpöm a szavakat. A következő pillanatban már a hely túloldalára repítem. A tárgyalásunk úgy látszik ezzel kudarcba fulladt.



Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Morgaine
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Demon
☩ Posztok :
9
☩ Rólam :

☩ Képességem :
See what I've become

I am a high priestess no mortal blade can kill me
☩ Rang :
Főbűn - Irigység
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Pokol vagy menny? :
Hell, what else?


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Júl. 16, 2017 10:26 pm írtam neked utoljára
Online


P & P Viszontlátás
Zarzhal & Morgaine
Song on fire • szószám: Ide • Credit:




- Mindkettőről. Az egyik nem létezik a másik nélkül, a másik pedig teljesen a fejébe vette, hogy az ő sorsa, hogy megvédje a vérvonalat - segítek picit az elfeledett történelem tudásán, mely ma már legenda, s melyről úgy tűnik teljesen lemaradt. Halkan sóhajtom el magamat - Merlinről a mai napig nem tudom, hogy csak egyszerű őrangyal volt, vagy esetleg egy szeraf - kezdek bele, csak hogy ő is megértse mit is akartam az egészből kihozni. - Szentül hiszi, hogy helyrehozhatja Arthur hibáját azzal, ha írmagját az évszázadok alatt bújtatja, megvédi, elrejti a külvilág elől. Rá értem, hogy angyali erő védi a vérvonalat… Vagyis csak drága fivérem vonalát persze - mosolygok gúnyosan, mely nem a Dühnek szól, hanem magának az egész tényének. Meglehet, ha akkor Ő nem avatkozik ebbe bele, máshogy alakulnak a dolgok. Boldog tudatlanságban éltem volna le életemet, a felemésztő düh és irigységtől mentesen. Bizalmamba fogadtam, s mi lett az ára? Megmérgezett.
- Tönkre fogom tenni, a végsőkig fogom irtani őket, amíg már nem marad semmije, mit védhetne - szorul a pulton tartott kezem ökölbe. Szemhéjam sírboltként száll alá tekintetemre. Pár másodperc erejéig mélyeket lélegezve próbálok erőt venni hirtelen rám támadó dühömre. Nem tehetek róla, emberi gyengeségem, hogy a múlt árnyai még mindig haraggal töltenek el. Az én hagyatékom, így csak és kizárólag rám tartozik, hogy miként rendezem eme szálakat el. Ezért is csak egy kósza bólintással köszönöm meg neki, hogy tiszteletben tartja ez. Mindazon által tudom, hogy igaza van, józan eszem képes ezt felfogni. Valóban még számomra is szórakoztató lenne, miként rontom meg a lelküket. Mégsem akarok egy Arthur fattyút a pokolban látni.
- Azért még újra eladnám a lelkemet - emelem rá tekintetem szokatlan komolysággal és szigorral lélektükreimbe. Ebből tán sejtheti, hogy nem csak az ő jóindulatán adtam volna ezáltal túl. Hisz… mi lehet az, mely egy démont második lélekadásra ösztönözi? Ajkaimra mégis elégedett mosoly húzódik, ahogy hallom, hogy nem képes büszkeségén túl tenni oly egyszerűen. Igaza van: Darius egy senki, mégis többet adott volna, mint ő képes lett volna. - Egy amulett. Tudod… Uther úgy gondolta, hogy az udvarban élőknek készített egy-egy amulettet, melyre címerét véseti rá. Ez amolyan belépő volt a várba, ki ennek birtokában volt szabadon járhatott, kelhetett udvarában. Volt ilyen minden szolgának, katonának, gyermekeinek, tanácsosainak. Azonban senkinek sem volt ugyanolyan, ezáltal is megkülönböztetve a másikat. Elhozta nekem Azt az egyet, mely hozzá tartozott. Álmomból felkeltve is bármikor felismerném - komorodik el tekintetem újra ám ezúttal csak egy pillanat erejéig. Ujjaim immár újra a hideg márványra simulnak. Tán ennyiből már sejtheti, hogy kit keresek ily megátalkodottan, de ha mégsem? Akkor még pár tangólépést eljárunk eme téma körül.
- Tettem róla, hogy így legyen - húzódik újra csak galád mosolyra ajkam. Magabiztosságom megtörhetetlen, hisz még nem tudja. De nemsokára birtokában lesz eme tudással, de addig is: miért ne szórakozzak ezen? - Valójában épp megnehezíti ezt. Kedves Düh, az emberek fogyatkoznak, ezáltal táptalajunk is. Növekszik az egy főre jutó démonok száma, és ez nem kedvez nekünk. Eme kiruccanás számunkra inkább csak átok, mint áldás - fejtem ki, kissé suttogóra fogva hangomat. Azért mégis vannak oly dolgok, melyek nem valóak halandók fülének.
Mélyről jövő határozott kérésére, kényelmesen hatra dőlve nevetem el magamat. Szórakoztat a férfi haragja, hogy mily könnyű őt felhúzni, mily egyszerű kihozni őt a sodrából. Szemmel láthatóan élvezem a helyzetet, még a mogyorós tálkát sem állítom meg, csak nevetek.
A bejárat ajtaja hirtelen csapódik ki, a hűvös szellő borzolja egyetlen kiengedett tincsemet, bőrömet.
- Ne légy dühös Pöcs - vigyorodom szemtelenül, tudva: ettől épp nem fog megnyugodni. No de elég legyen a badarságból, máshol, mondjuk odahaza jobban fogom tudni a későbbiekben az agyát húzni. Ez most nem az a hely. Torkom megköszörülve tekintek rá újra komolyan, mintha az előbbi közjáték meg sem történt volna.
- Többre tartom az oly szövetségeseket, kik maguk is képesek gondolkodni, mint az ostoba bábokat, kik az egyszerű kéréseket is képtelen teljesíteni. Kijutott belőlük elég. Nem kérem bizalmad, enyémet sem kapod meg. Mindazonáltal ki vagyunk szolgáltatva nem csak egymásnak. De vészterhes idők járnak ránk, s még odahaza is kevés az olyan, kivel hasonló értékrendet tudhattok magatokénak. De legyen, az esti találkozónk újrakezdésére… - emelném poharam, de oh, az még mindig nincs itt? Oh jaj, ne, akkor most mégis mivel koccintsak?
Felvetésére azonban újra csak nevetnem kell, de immár szolidabban, nem oly kajánul, mint az előbb.
- Pontosítsunk: Arthur nem tudott nekem nemet mondani. Kellett a balga teste, hogy hamarabb nemzen nekem gyermeket, mint Gwennek. Így a trón jogosan már akkor is engem illett volna. Mily nagyszerű volt nézni annak az ostoba libának a tekintetét, ahogy rájött, hogy drága, hű szerelme saját nővérével lépett félre - sóhajtom el magam ábrándosan. Azért életemnek voltak fénypontjai mi tagadás. S ez pont olyan volt. Hűséges katonám volt a fiam. - Most hogy mondod, tényleg elég sok közös vonásotok van - élcelődök újra csak vele, nevetésem hallatva közbe. Ugyan már az előbbi két leírás még rá is vonatkozhat ugyanúgy. Teljesen beleillik a képbe.
- Való igaz, te mindig a nagy cápákra utaztál, mint Napóleon, vagy épp Ferenc József. Az ostoba kis semmitmondó halandók téged meg sem érintettek - vigyorodom rá, végre megértve, hogy miért köszönhetem neki jelenlegi testemet. Sose gondoltam volna, hogy az örök fiatalság saját testembe ilyen mókás lesz, mint az elmúlt évszázadokban.
Könnyed elbeszélését immár borom társaságában élvezem, fejemet pedig enyhén félrehajtom, kifejezve, mily kíváncsian hallgatom szavait. Néha belekortyolok a vöröslő nedűbe. Még csak az sem zavar ha a pohár mentén egy-egy csepp legördül bepiszkítva az asztalt. Ujjammal már-már észrevétlen kenem szét rúnákat ábrázoltatva velük.
- Félreértsz, nem hibáztatlak semmiért. Az egyedüli oka az egésznek nem más, mint Uther, amikor úgy döntött, felrúgva a házasságának szentségét, legjobb barátjának feleségére vetette szemét. Ám amikor megtudta, hogy utódja nem fiú lett, egyszerűen csak megtagadta ezt, barátját abban a hitben tartva, hogy teljes mértékben az ő magja vagyok. Elvette jussomat, ezért csak Ő lehet a hibás. A harag csak nőtön nőtt bennem, ahogy az évek alatt mindenki elfordult tőlem, mégis miért? Ami jogosan megérdemelt volna? De hagyjuk is múltam darabkáit, ennyi beszédet már nem érdemel másfél évezred után. Megmarad szép, vagy épp rossz emléknek. Immár új életem van. Az okkult tudásomat irigylésre méltóan magas szintre fejlesztettem, a pokolbéli vetélytársaink kezdenek fogyni, mégis újra és újra teremtődnek. Folytonos harc, mely körforgásban tart. Nem elég az angyalok ellen harcolnunk még sajátjainkra is figyelnünk kell - folytatom észrevételeit sajátoméval kitoldva. Hogy mégis miként kanyarodtunk el idáig? Már nem is nagyon érdekel, eme téma amúgy is jobban izgat. Továbbra is előre dőlve hallgatom szavait, lassacskán kortyolgatva boromat.
- Michael elkövette azt a hibát, és ezt sose feledd, hogy angyalaival közel engedték magukhoz az embereket. Ez pedig a mi kezünkre játszik. Az angyalok apránként megtanulnak érezni: szenvedélyt, akaratot, alázatosságot, félelmet… dühöt. Mely mit jelent ránk nézve? Ugyanakkor gondolj bele: Gabriel ámokfutását meg kell akadályoznunk, vagy magunk is elveszünk. Michael bizalmasai közé juthatunk be. Belülről láthatjuk miként műkődnek, miként gondolkodnak. Vagyis kijátszhatjuk őket, ha okosak vagyunk s magunkból csak keveset mutatunk. Addig kell kihasználni gyengeségüket és figyelmetlenségüket, amíg a két nagykutya egymás farkát kergetik. Amíg figyelmük nem tér vissza reánk.  

Zarzahl
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Posztok :
10
☩ Keresett személy :

☩ Rólam :

☩ Képességem :

☩ Play by :
Alexander Skarsgard
☩ Pokol vagy menny? :
Pokol


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Júl. 16, 2017 8:45 pm írtam neked utoljára


P & P Viszontlátás
Morgaine & Zarzahl

 Enyhe felháborodása szórakoztat, kicsiny szikrája annak, amit képviselek. Pillanatnyi zavar támad fejemben, ahogy hallgatom szavait s ábrázatom is ily módon rendeződik. – Már megbocsáss, de most kiről vagy miről is van szó, Merlinről vagy a Pendragonokról? – mondjuk, nem kellene, hogy meglepjen kicsapongása, mióta csak ismerem szeszélyes volt a természete.  És ugye a szebbik nemnél sosem lehet tudni ki áll a harag középpontjában. Kiszámíthatatlanok akár az időjárás. – Tapasztalataim alapján egy szárnyasnak az a legnagyobb szégyen, ha védence minden erőfeszítés ellenére is a pokolra jut, s egy démonnak dicsőség, ha egy oltalmazott lelket taszíthat a mélybe. Azzal csak jót teszel mindegyikkel, ha vérüket ontod, míg lelke tiszta, mint a hó, addig halála után vígan ugrálhat fűszoknyában és virágkoszorúval a fején az Édenkertben. Persze, a bosszúd a te ügyed. – nem is akarok neki tanácsod adni, sőt kioktatni sem, mindenkinek megvannak a saját módszerei, hogy végezzék be a maguknak szánt küldetésüket. Különbözőek vagyunk, s pont ez benne a csodálatos. – Egy név. Olcsón adtad az én jóindulatomat. – összegzem végül magamnak a dolgot. Bosszant a dolog, hogy egy olyan, mint Darius képes volt ellenem fordítani. Egy olyan, akinek nevét sehol sem említik, de még a pokolban is kevesen ismerik. S csupán csak egy név miatt. Nem is tudom kire is legyek dühösebb a nőre, aki ilyen kevésért hátat fordított nekem, vagy arra a senkiházira, aki talán nem tudott semmit. – Mégis milyen biztosítékot adott arra, hogy birtokában van annak, amit ígért? – villantom rá jeges tekintetem, nem hagy nyugodni a dolog. A büszkeségem nem engedi. – Te pedig túlságosan magabiztosan hiszed, hogy nem tenném meg? Egyelőre úgy hiszem a zászló még nekem áll, miből gondolod, hogy feltűnne bárkinek is az eltűnésed? – ekkor még valóban nem tudom mivé is nőtte ki magát, az a formás fenék, de ez a lényegen nem változtat a megfelelő büntetést megtalálom neki. Csak bosszantson fel. – Ne is említsd, ez valami családi ragály lehet, először a fater,rúgja fel a szabályokat, majd a nagyfater dönt úgy, hogy elugrik Hawaiira süttetni a hasát.  Nem mintha ezzel nem a mi dolgunkat könnyítették volna meg. De pont azért, míg idefent Lucifer a farkát veri, nem figyel kellően rakoncátlan kölykeire. – vigyorgok rá. Persze ez az állapot sok meglepetést szülhet olyanokat melyekre talán nem is gondolnánk. Lassított felvételként élem meg az eseményeket, ahogy kirobban belőlem az energia.  – Elég!- hallom saját magam. Kezem lesújt, a tálra mely végig siklik a fényes felületen. Szívdobbanásnyi ideig a pult peremén egyensúlyozik. Tehetetlenül bukik alá, kiokádva magából tartalmát. Érzem, hogy nem a legmegfelelőbb alkalom sem helyszín, hogy meghunyászkodásra bírjam a némbert. Megragadom a felé száguldó erő gyeplőjét s rántom vissza, mielőtt elérné. De egy útjára eresztett energia hullámnak be kell csapódnia, elnyelhetném akár egy óriás, de muszáj vagyok kiereszteni. Élesen kanyarodó macskakén vált irányt a bejárati ajtó felé, mely hangos csattanással vágódik ki, még az üvegek is beleremegnek. Hűvös szél szökik be rajta, némi hódarát pörgetve magában, meglebegtetve a gyertyák fényeit vagy éppen elfojtva azt. Mire emberünk újra kilincsre zárja az ajtót, a tál utolsót pördül a levegőben, akár a tűzijáték hangos pukkanással törik darabokra, kristályos aláfestést adva a mogyorók pattogó hangjának a padlón. Kihúzom magam s megigazítom magamon a zakót. Úgy tűnik lassan valóban jobb, ha tovább állunk, de egy darabig még maradunk legalábbis addig biztosan, míg egy alkalmazott meg nem jelenik, hogy feltakarítson. – Sosem kellett ok, hogy valaki eltűnjön a körünkből, csakúgy megtörténik. Úgy bízok benned, mint trágyázatlan földben. Nincs okom az ellenkezőjét hinni. – biztosítom arról, hogy ezzel még egyáltalán nem győzött meg, ehhez annál több kell. – A hatalom kelendő dolog, talán olyat szeretnél a helyemre, aki úgy táncol, ahogy te fütyülsz. Nem tudom. – vallok neki színt. Honnan is tudhatnám, hogy mi jár a fejecskéjében. – Hízelgő, talán akkor most újra kezdhetnénk. – kék szemeim kajánul villannak felé. – És utána folytatnánk ezt a beszélgetést. – villantok fel neki egy lehetőséget. – De Arthurnak sem mondtál nemet, s igazából így is megkaptam, amit akartam. Nem beszélve arról, hogy átitatódott az egész a játék édes ízével. – folytatom tovább a játékot, mely talán nem is az. Sok mindenre rávetemedik a magam fajta, ha céljai eléréséről van szó. Miért ne lehetne igaz minden szava? – Mordred… - sóhajtva ejtem ki nevét. – Elég féleszű és forrófejű volt, nem emlékeztet valakire? – tárom szét karjaimat. – Vajon kitől örökölte, Arthurtól? – kacagok fel. Úgy tűnik kicsit félreértettük egymást. – Semmi komoly, de így nem nekem kellett elvégeznem a munkát. Nem mintha félnél bepiszkolni a kezem, csak nem éreztem méltónak a kis fruskát arra, hogy időt pocsékoljak rá. – ennyiről szól volna az egész, na jó megeshet, hogy volt benne valami olyasmi is, hogy addig is lefoglalta magát a másik Picsa is míg őt kergette. – Tudod Drágám, az a baj az emberekkel, hogy túl sokat agyalnak egy apró sérelem okán is. Kitűnő táptalajok a gaznak, néha elég egy mag is, hogy önön ostobaságuk miatt sarjadon tovább. Képesek elpusztítani saját magukat. Neked sem kellett sokkal több, elég volt, hogy elragadjanak az események. Tápláltad te önmagadból. – arcom rezzenéstelen, szemtelenül hazudok s tárom elé azt, ami általánosságban igaz is. – De kezdem, úgy érezni engem okolsz, azért ami veled történt. De elárulok egy aprócska titkot. Az a baj a Pokollal, hogy kezd túlzsúfolttá válni. Nem a lelkekre gondolok, hanem az olyanokra, mint mi. Már akkoriban is, mostanra meg már csak rosszabbodott a helyzet, mióta Lucifer kirúgott a hámból. Bizonyos erőkön lassan már annyian osztozunk, hogy megszámolni se lehet. Ez bizonyos esetekben nem rossz, ha hozzáértő kezekben van, de valaki felelőtlenül használja. S vannak, olyanok mely az egyik a másik nélkül nem létezhet, mennyivel egyszerűbb lenne, ha egy kézben összpontosulnának ezek. – kalandozok el kissé a tárgytól. – Szóval bárki lehetett, aki körülötted sündörgött. - Hogy mi értelme is ennek az egész színjátéknak? Talán semmi, de olyan jó szórakozni. – Mi vagyunk a sors, mi alakítjuk az övéket s a miénket is. – szippantok egy újabbat, előre hajolva a poharamért. – Őszinte leszek, Gabriel elvakultsága kedvemre való, nem úgy Michael, aki úgy csúszik az emberek után, mint a takony. De sajnos igazad van, Gabriel elveti a sulykot. Nem látja a fától az erdőt, nem veszi észre, hogy saját létét is veszélybe sodorja. Viszont Michael pedig azt hiszi, hogy valami utópikus világot tud teremteni.  Madarak csiripelik, hogy a fater szövetkezni akar vele, mely magában rejti azt, hogy Gabriel kiiktatása után, ellenünk fordulni. Őszintén egyik sem alkalmas arra, hogy létezésünk kulcsát bízzuk rájuk.



Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Morgaine
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Demon
☩ Posztok :
9
☩ Rólam :

☩ Képességem :
See what I've become

I am a high priestess no mortal blade can kill me
☩ Rang :
Főbűn - Irigység
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Pokol vagy menny? :
Hell, what else?


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Júl. 16, 2017 12:29 am írtam neked utoljára
Online


P & P Viszontlátás
Zarzhal & Morgaine
Song on fire • szószám: Ide • Credit:



Szemöldököm enyhén összehúzom kérdése hallatán. Tán rosszul fogalmaztam volna? Vagy tán nem épp a leghelyesebben? Már nem tudom, de ideje emlékeztetnem néhány régi tettemre.
- Úgy tűnt, mint akit egykoron is megrémisztett? Mit gondolsz miért adtam el a lelkem? Persze akkor még azt hittem, hogy minden erő, melyet birtokol mágikus, de hogy angyali lett volna? Balga voltam tény, hogy erre csak utólag jöttem rá - vallom be töredelmesen, ezen szépíteni sincs mit. De ha nincs Merlin, meglehet, hogy azzá sem válok, aki most vagyok. Ő tett ilyennél. - De ha rémítene a gondolata, miért próbálom az utolsó írmagjukat a mai napig kiirtani? - teszem fel végül a költői kérdést, melyre igazából nem is várok választ. Meglehet, hogy minden olyan démonnak, ki egykoron ember volt, vannak elrendezetlen ügyei. Olyanok, melyek egykoron életéből fakadtak. A Pendragon család az életemet keserítette meg. Úgy illik, hogy hasonlóan viszonozzam ezt nekik.
- Nem is tudom, hogy van-e értelme elmondanom neked - kéretem magam egy rövidke ideig, figyelve, ahogy pohárjáért nyúl és hanyagul önti annak tartalmát torkára. Ajkaimat enyhén benedvesítem, s már érzem is számba a bor mámoros selymes ízét. - Egy név, ez vitt rá, semmi több. Egy nevet tudott, mely számomra fontos - vallom meg őszintén, miközben szemeim némi dühtől csillognak. Lehunyva azokat nyugalmat erőltetek magamra. Ez nem az a hely és még csak nem is az az idő, amikor engedhetek érzelmeimnek. Majd otthon, pokolbéli kastélyunkba, hol magam királynője lehetek.
Csak hogy van egy bibi. Ez a fickó mindig ezt váltja ki belőlem - hisz ez is a dolga.
- Túlságosan is magabiztosan állítod, hogy visszajuttatnál a poklok tüzébe. Nem gondolod, hogy innentől kezdve már másnak is lenne beleszólása ebbe a dologba? Oh persze, igaz is - javítom ki magam, hisz jelen állás szerint még nem igazán tudja, hogy mivé is fejlődött a cserebogár. De nemsokára úgy is rájön. - Apád földi létében nem feltétlenül örülne annak, ha hűséges démonjait kedve szerint visszaküldenéd a purgatóriumba, nem? - mosolyodom el bájosan, fejem enyhén oldalra döntve. Szememben azonban ott ég a szórakozás apró szikrája.
- Nooo, légyszi Zarzi… - pillogok rá bújtatott nevetésem mögül. Tudom, hogy a tűzzel játszom, de ez most hol érdekel? Kíváncsi vagyok, hogy mi az a végső határ, ahol már fel tud robbanni. Tisztában vagyok azzal, hogy ez rám jelentve is veszélyes lehet. Ha ő kiereszti erejét én sem fogom sokáig visszatartani a sajátomat és abból… Fogalmazzunk úgy, hogy meglehetősen nagy baj alakulhat ebben a városban.
Meglehet, hogy nem is kell oly sokáig várnom erre a pontra, mint gondoltam. Szerencsétlen mogyorószem homokként porlik el, atomjaiként visszahullva a tálkába. Kaján vigyorral fordulok el tőle, továbbra is italomra vágyakozóan. Porzik torkom, érzem, hogy szám is egyre jobban ragad. Ezért sem látom, hogy mit is figyel igazából a Pöcs, de a lényegen sokat nem is változtat. Pár pillanat erejéig, míg beszélgetésünkbe néma csend áll be, egykedvűen ülök vele szembe.
- Ugyan, mi okom lenne erre? Meglehet, hogy kiskanál vízbe fojtanánk meg legszívesebben egymást, de elég időnk volt már az elmúlt évszázadokba, hogy véget vessünk a másik szenvedésének. Számtalan alkalommal ott volt kezünkbe az eszköz ehhez. Mégsem tettük. Miért most tenném? Miért kockáztassam, hogy pont most egy teljesen idegen kerüljön a hatalmadhoz? - hajtom oldalra a fejemet, azon ritka alkalmak egyikével, amikor képes vagyok őszintén beszélni a másikhoz. A mi világunkban is kellenek a szövetségesek. Olyanok vagyunk, amilyenek, de lám. Segítségem kérte, most itt vagyok. Fordítva is nem így lenne? Vészterhes idők járnak ránk s erről nem vehetünk nem tudomást.
Nevetésemre hasonlóképp felel. Incselkedő intésére szó nélkül közelebb hajolok kíváncsian arra, hogy mit is akar a tudomásomra hozni. Szavaira újra megnyalom ajkaimat, s lehajtott fejemmel  mosolyodom el. Egy pillanat erejéig elgondolkozom, hogy talán igaza is lehet. Hisz miért is nem?
- Szóval azt sugallod nekem - kezdek végül bele, végigmustrálva alakját, tetől egészen a talpa hegyéig, igen tüzetesen. - Hogy képes voltál inkább Arthur alakját felvenni, csak hogy eltölts velem egy éjszakát? Ha ebben az alakodban jössz, talán nem mondtam volna neked nemet - mosolygok rá, s utalására csak hangosan felnevetek újra. - Nehéz idők voltak, a lányok erényére jobban vigyáztak, mint bármi másra a világon. Az csak természetes, ha így érez az ember, de hogy pont Te akartad volna ezt belőlem kiváltani? - nem tagadom nem egy ilyen álmom volt éltem során. Sőt mi több. A királyi udvarba gyakran kezeltek álmatlanság miatt, igaz akkor még nem tudták, hogy mi váltja ki belőlem. Az alkukötés megtörténte után, azonban ezek az álmok csak sűrösödtek. A rémálmokon kívül persze voltak a leírtakhoz hasonlóak is. - Akkor talán Mordred nem is Arthur fia, hanem a tied volt? - villannak meg szemeim huncutul? Valójában már rég nem izgat. Fiam bevégezte feladatát, megölte a nagy királyt.
- Mégis mily teher lehetett a válladon? - húzom össze enyhén szemeimet. Talán kezdünk egy kicsit komolyabb témákba is belekóstolgatni beszélgetésünk folyamán. - A kreativitásom határtalan, ha egy ily csírát kell elnyomnom a végtelenségbe - mosolygom bókján, fejem enyhén lehajtom. Kijelentésére azonban csak egy kósza komoly bólintással válaszolok. Valóban. Ezt én is így kezdem érezni, de aztán… - Szóval azt mondod, hogy az olykor rámtörő dührohamok, amikor hirtelen jött mérgembe számtalan embert öltem meg hatalmammal, ahhoz semmi közöd nem volt? Amikor Uthert a halálba küldtem, a dühöm felizzott te még csak Albion közelében sem voltál? - faggatom egészen halkra, suttogóra fogva hangomat. Nem tartok attól, hogy bárki is meghallhatna minket. Egyszerűen csak a hatás kedvéért.
Tekintete nyomán érzem, ahogy égni kezd a bőröm, a nyakamon, a mellkasomon. Mégis egyre inkább csak kihúzom magam, ajkaimon kaján vigyor terül szét. Régen volt már, hogy férfi így szórakoztatott volna.
Italunk megérkezésekor kecsesen emelem el a poharat, s illesztem ajkamhoz. Aprót kortyolok csupán a száraz nedűből, mely selyemként gördül végig torkomon. Pillantásomat mégsem veszem le egyik férfiról sem. Figyelem a pincér tekintetét, ahogy enyhén megrémül a semmiből meggyulladó szivar láttán.
- Kísérted a sorsod? - kérdem költőin, választ erre sem várok most. - Gabriel elveti a sulykot és egyre jobban ellenünk játszik. Az emberiség kiirtásával veszélybe sodor minket is. Emberek nélkül semmik leszünk. Fogam mégsem fűlik ahhoz, hogy Michael oldalán harcba szálljak eme háborúba - fejtem ki röviden a véleményemet a helyzetről, várva, hogy ő is megtegye a magáét. Jobbat csak ezután fogok tudni mondani.

Zarzahl
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Posztok :
10
☩ Keresett személy :

☩ Rólam :

☩ Képességem :

☩ Play by :
Alexander Skarsgard
☩ Pokol vagy menny? :
Pokol


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Júl. 15, 2017 11:14 pm írtam neked utoljára


P & P Viszontlátás
Morgaine & Zarzahl

Válassza komolyan meglep azt hiszem még a szemöldököm is felugrik a homlokom közepére. – Angyali erők? Kit érdekel!? Ez az, ami miatt izgalmas az egész. Ennyire megrémít pár angyal? Lehet, nem köztünk van a helyed. – jegyzem meg kissé félvállról. – Tény, te nem voltál rá méltó. – gúnyos mosolyom virítom felé, igaz csak pár pillanatig, hanyagul fordulok az italom felé, s ugyanilyen stílusban iszok bele. – Annyi esze sincs, mint egy marok füstnek. De ez már úgyis mindegy. Úgy néz ki Kedvesem, de legközelebb jobban válasz. De mégis kiről akartál információt? – teszek pontot a Darius ügy végére. Vár még rá pár hosszú szenvedéssel teli év. Egyelőre még élvezem a rettegést a szemében, az irántam érzett harag lángját, mikor ráérős időben meglátogatom. Hogy utána mi lesz? Megszűnik létezni. Nocsak! – Miféle nyomós indokod volt arra, hogy hátba támadj? – kezd érdekessé válni ez a beszélgetés számomra. Valódi érdeklődés csillan szemeiben. Talán még bocsánatot is fogok tőle kérni. Most elég jó kedvembe vagyok, annak ellenére is, hogy még mindig nem tudom, mit keress itt. Vagyis hogy miért ő van itt. – Azt hiszed, hogy ez lehet a legrosszabb? Emlékszel még azokra az időkre, mikor fuldokoltál, mikor forró hullámok perzselték lelked martalékát? Ahogy újra és újra átélted a földön elszenvedett kínjaidat, s azokat, melyeket te okoztál? Persze hogy emlékszel, s nem hiszem, hogy vissza akarnál oda kerülni. - Alig észre vehető ez igaz, de látom a apró jeleit annak, miként próbálja elfojtani magában a késztetést. A huncut tekintet, a hamiskás mosoly mely, mint a méreg. Szemem sarkában összegyűlnek a szarkalábak, ahogy néhány pillanatig figyelem, s várom, hogy lecsapjon akár egy kobra. – Persze. – válaszolok egykedvűen. – De bizonyára megérted, hogy a körülményekre való tekintettel nem fogok rá válaszolni. Majd talán ha jó kislány leszel. – megvannak a magam kis trükkjei, praktikái és jó helyen elhelyezett kémjeim, melyek közel sem lennének olyan hatékonyak már, ha elárulnám őket. Gúnyolódására csak halkan felmordulok s morzsolok apró darabokra egy mogyorószemet. Vékony jégen táncol, mégis egyre jobban pörög rajta. Kiszámíthatatlan vagyok, sosem reagálok kétszer ugyanúgy a dolgokra. De még mielőtt a torkának ugranék, egy középkorú férfi érkezik, liheg, mint egy bernáthegyi. Átadja kabátját az ajtón állónak. Nem nehéz kitalálnom, hogy ahhoz az egyedül ülő nőhöz tartozik, aki már akkor is itt volt mikor én megérkeztem, s azóta már a második üveg bort is kikérte. Negyvenes nő, frissen vágott haj, s láthatóan idegenül érzi magát a frissen vásárolt szűk és elegáns ruhában. A muki bűnbánó mosolyt magára öltve, kér sűrűn bocsánatot. After shavejének illata kellemes, de közép kategóriás parfümével keveredik. Hirtelen kapom vissza tekintetem az előttem ülő nőre. Számára talán úgy tűnhetett nem is figyelek rá, de hallottam minden szavát. – Ó szóval ebben sántikálsz? – érzem, ahogyan fellobbanó haragom lecsillapodik, de ki nem huny. Továbbra is ott parázslik, akár a szén, s csak a fuvallatra vár. – Nem te lennél az első, s gyanítom nem is az utolsó, de talán te leszel a szerencsés, aki letaszít. – emelem poharam felé, mint aki bízik abban, hogy ez így is legyen. Ha most elég paranoiás lennék, már összeesküvés elméleteket gyártanék, arról, hogy is próbálna kivonni a forgalomból, de ha minden fenyegetést komolyan vennék, már rég helyet cseréltem volna Dariussal, hogy ne találjanak rám. De mindenesetre odafigyelek a kisasszonyra ezek után. Naivságára felkacagok, túlharsogja még az övét is. Az övé gyöngyöző akár a gyémántszemes pezsgő, míg az enyém öblös mely betölti a teret. – Biztos vagy te abban? – közelebb hajolok hozzá s őt is erre késztettem mutatóujjam intésével. Ha megteszi, amit kér úgy egészen a füléhez hajolok, hogy leheletem perzselje a fülét. – Emlékezz csak Héraklész fogantatására. Zeusz felöltötte Amphitrüón alakját s magáévá tette Alkménét. – lassan beszélek, hogy biztosan eljusson a csinos kis fejecskéjébe, hogy ez akár vele is megtörténhetett. Ezzel hátra is dőlök, és úgy folytatom. – Vannak, akik azt hiszik Zeusz angyal volt, s nem is tudják, mekkorát tévednek. Akkoriban az angyalok nem voltak még ennyire sem szabad szelleműek. Apuci hamar rácsapott a kezükre. S bár alakot nem tudunk csak úgy magunkra ölteni, de bárkit megszállhatunk. S magad mondtad Arthur gyenge jellem volt.   – vigyorgok önelégülten. – Vagy ne mondd, hogy nem voltak szenvedélyes álmaid, mikor egy arctalan, ismeretlen férfival szeretkeztél, s reggel úgy érezted az öled szinte sajog. – pimasz mosoly továbbra sem kenődik el az ábrázatomon. Sőt nagyon is büszke vagyok magamra, csak egy piciny kis kétely, hogy talán semmi se úgy volt, ahogy azt gondolta eddig. Hogy van e valóság alapja? Talán egy következő alkalommal megtudjátok. De amit biztosra vehettek voltak alkalmak, mikor éjszaka meglátogattam Morgainet. Hatalmas volt a kísértés, hogy lelkét darabokra zúzzam, de alkut kötöttem, s már eladta a lelkét. Ehelyett őriztem az álmát, s talán suttogtam a fülébe. – Egyszerű oka van, levetted a vállamról a terhet. – vallom meg őszintén. – S én se csinálhattam volna jobban. – bókolok ismét. Le kell magam állítanom. – Úgy látom, kezdünk arra szintre eljutni, hogy őszintén beszélünk egymással. – erős túlzás, nagyon erős, de mintha egy lépéssel, egy félel közelebb kerültünk volna ahhoz a szinthez. – Nem tagadom, dehogy sündörögtem volna? Nem azt azért nem, volt nekem abban az időben volt elég dolgom, mintsem csak veled foglalkozni. – ez van fejjel, vonom meg a vállam. Persze, ti ott a túloldalon rájöhettek, hogy ez csak a fél igazság, hisz éppen az előbb fejtettem ki. Dolgom az tényleg volt, kellett valaki, aki keveri a kártyákat. Lassú pillantással simítom végig állát nyakát s a elém táruló völgyet. Ennyivel és egy kaján vigyorral hódolok előtte. Időközben kihozzák az italunkat is. Biccentek a pincérnek, majd mellzsebemből egy szivart húzok elő, végig húzom az orrom alatt, hogy beszívjam kesernyés illatát. Hamar figyelmeztetnek, hogy itt nem szabad ki kell mennem hozzá. Fogam közé kapom a szivart. – Inkább hozzon egy hamutálat! – szólítom fel a fiatalembert, s hogy eszébe se jusson ellenkezni, szikrányi ízelítőt adok, ahogy a semmitől gyullad meg a vége. Nagyot szippantok belőle. Lassan fújom ki az orromon a füstöt, mint egy bölcs, s komor sárkány. Bólintok a szavak hallatán. – Mondd, mit gondolsz az itt kialakult helyzetről?



Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Morgaine
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Demon
☩ Posztok :
9
☩ Rólam :

☩ Képességem :
See what I've become

I am a high priestess no mortal blade can kill me
☩ Rang :
Főbűn - Irigység
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Pokol vagy menny? :
Hell, what else?


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Júl. 13, 2017 8:05 pm írtam neked utoljára
Online


P & P Viszontlátás
Zarzhal & Morgaine
Song on fire • szószám: Ide • Credit:



- Felesleges megpróbálni megkísérteni őket. Angyali erők védik őket, még a mai napig is. Sejtelmem sincs, hogy mivel érdemelték ki eme bánásmódot… - fanyalodik el egy pillanatra arcom, ahogy visszagondolok azon időkre. Valójában én még mindig jobban jártam, mint ők. Arthurt legendának tartják, mítosza kezd elhalni a nagy királyok sem eredeztetik magukat tőle. Albion elbukott s vele együtt Merlin is. Amíg én itt ülök, kínszenvedéseim után az örök élet jutalmát élvezve. S ezt senki sem veheti már el tőlem. - Annak a huszadrangú démonnak hegyes fülei voltak és meghallott olyat, mely számomra értékes volt. Okos is volt mellé, s persze csak az egész után kívánta nekem elárulni, melyet úgy érzem, most már bánhatok. Új informátort kell találnom - sóhajtom el magam letargikusan, de korán sem őszintén. Türelmes voltam évekig egykoron, s ez halálomba sincs másképp. - Ugyan, Zarzhal, mégis jó indok nélkül, miért árultalak volna el? - hajtom oldalra a fejemet, s enyhén megrázom azt. Szeszélyes vagyok, lobbanékony, de mindig csak alapos indokkal intek búcsút másoknak. Vagy épp nem? Mh, már magam sem tudom.
- A démonok, s az emberek a kezedben marionettbábu madzagon lógnak. Nem áltatom magam, érzem a zsinórt a nyakam körül - mosolygok rá negédesen. Hozzá képest mindig is csak pályakezdő leszek, s valójában bármit is teszek majd ebben a világban soha semmi sem lesz elég jó, hogy felérjek hozzá. De célok még egy démonnak is kellenek, s az enyém már lassan meg is születik.
A leckére akaratlanul is hangosan nevetek fel, fejem kissé hátra hajtva.
- A leckét már rég megkaptam, azért is boldogítom soraimat melletted is - vigyorgok rá szemtelenül. S eme vigyorgásom mint sem hagy alább, látva reakcióját apró becézgetésemre. Mondhatni, hogy ettől gurul "dühbe". Élvezem látni a pusztítást, mely maga körül tesz ilyen alkalmakkor. Aprón alsó ajkamba harapok. Visszatartom a kísértésemet. Nem és nem szabad engednem neki.
Inkább csak türelmesen és komoly ábrázattal hallgatom szavait, néha bólogatva is neki, hogy bizony ez úgy van, ahogy mondja. A legvégén hajtom le csak kissé fejemet, de felkötött hajam most nincs segítségemre, hogy eltakarja kendőzetlen jókedvemet.
- Megkérdezhetem, hogy honnan szoktál informálódni? - emelem fel hirtelen tekintetem, övéibe temetve sajátjaiamat. - Csak hogy alkalomadtán tudjak kihez fordulni majd, hátha hasonló okos megállapításokat tudok tenni általuk - vigyorodom el szemtelenül, figyelve szerencsétlen üvegtálat és a mogyorókkal játszó ujjakat.
Kínálására csak intek fejemmel, nem élve hasonló dolgokkal.
- Áh, nem szeretem a könnyebbik utakat - húzom el ajkaimat. - De észben tartom. Ha legközelebb valakit ki kell iktatnom, rögvest téged kérlek meg. Önmagaddal hogy állsz? - fordítom oldalra a fejemet vigyorogva, közbe próbálva magamra vonni az egyik pultos figyelmét, hogy italt kérhessek tőle s belekezdjek játszmámba. De figyelmem sem tart örökké s testem mustrálgatása közbe, puha érintést érzek meg…
- Mh… - tekintek le az immár hűlt helyen lévő tenyérnyomra, majd a férfira. Pár pislogás után hangosan nevetek fel. - Miért tán az eredetieket fogtad valaha? Mh hadd emlékezzek vissza arra a maroknyi férfira, ki valaha megfordult az ágyamba. Merlin, Arthur, Eldon, Lorent… nem, valahogy Zarzahl nincs közöttük - ingatom meg fejem újra csak, miközben tekintetem a mennyezetre emelem. Ám nem tart ez egy pillanatig sem, mert ahogy folytatja elmélkedését, arcomról úgy olvad le a vigyor, s merevedik komorrá, akár az alabástrom. Ha igaz amit mondd, akkor sok jóra nem számíthatok az elkövetkező időkre nézve.
- S mégis miért engedted, hogy elvegyem tőle, ha árulásom fájó pont számodra is? - kérdem hitetlenkedve. A nyakamnál érzett zsinór egyre jobban szorul torkom körül. Csak játszik velem, az egyik bábja vagyok én is. S ez nem tetszik. Nagyon nem. - Mindenesetre akkor köszönöm néked, eme kegyet, melyben részesítettél - hajtom meg fejem előtte, majd halk kuncogásba kezdek. - Úgy teszel, mintha életem során először eresztetted volna ki erőd a közelembe. Mintha emberi formámba is mindig ott sündörögtél volna, nem? Egy láthatatlan kéz mely újra és újra megkísértett, dühvel itatott át az egész világgal szemben - bókolok személyének.
Vallomásomnál látom, ahogy közelebb hajol, orrunk hegye már-már majdnem összeér. Tekintetem hirtelen telik meg érzékekkel, ártatlansággal, mintha egy ma született bárány vallaná be a farkasnak valódi érzelmeit. Persze hamis ez, s pontosan ő is tudja, még is itt van. Játszik velem, s én is vele. Veszélyes. Hajtincsemet arrébb tűrő tenyerébe simítom egy secundum erejéig arcomat, hogy újra ajkaimba harapva tekintsek reá.
Egyik szemöldökömet lágyan vonom fel, a hirtelen lesimult pántom irányába, de mégsem törődők vele, hagyom, hogy cirógassa felkaromat a vékony pánt.
- Vess meg érte - vonom fel pánttalan vállamat egy pillanat erejéig. Arcomat félig hozzáhajtom, teret engedve a ruhának, hogy némileg lejjebb ereszkedjen. A két kanra innentől már ügyet sem vetek, jobb társaságom és jobb szórakozást találtam magamnak. Ezért is karolok belé és követem, kíváncsivá téve, hogy mit is akarhat tőlem.
- Mondjuk, hogy egy madár rossz helyszínt fecsegett ki neki - csücsörítem némileg össze ajkamat, s eltekintve válla felett figyelem a mennyezetet, mintha olyannyira érdekes mintázatokat rejtene. Valójában még így is van, ismerősek számomra, mégsem tudnám megmondani hirtelen, hogy honnan. - Mindig mindenkinek megvan a gyenge pontja. Idő kellett csak, míg el nem árulta nekem, akarva, vagy akaratlanul az lényegtelen most - vigyorgok szemtelenül, zöldjeimet belefúrva égszínkék tekintetébe. - Én pedig türelmes tudok lenni. Néha. Megtanultam az lenni - javítom ki magam folyamatosan.

Zarzahl
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Posztok :
10
☩ Keresett személy :

☩ Rólam :

☩ Képességem :

☩ Play by :
Alexander Skarsgard
☩ Pokol vagy menny? :
Pokol


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Csüt. Júl. 13, 2017 5:28 pm írtam neked utoljára


P & P Viszontlátás
Morgaine & Zarzahl

Van stílusa ez nem vitás, ezzel soha sem volt baj. Már Arthur idejében is rendelkezett ezzel a vele született képességgel, melyet azután sem vetkőzött le mikor eladta a lelkét.  A földi asszonyok kitűnő érzékkel bírnak eme tulajdonsággal. A pokolbéli asszonyok kevese érti a módját, mások meg csak úgy elhagyják, ki tudja miért? Pedig ez az egyik mely megadja a pikantériáját az egész lénynek. Csak egy pillanatig időzöm el a vékony bokán, s a könnyed kelme alatt ívelő hosszú combokon. Apró mosoly bujkál az arcomon sejtelmes akár a nyári alkony. Tagadnám, ha azt állítanám, nem tetszik a látvány, de korán sem annak szól, inkább a próbálkozásnak. Tovább is húzódik a kis színjátékra, de nem szakítom félbe, játssza a kis szerepét. – Pedig igazán jó alapanyagnak tűnik a családfa. – forgatom meg a pulton a poharam, majd kortyolok is egyet, leöblítve a mogyoró martalékát. Hangosan felkacagok, s mikor sikerül lenyelnem a feltörő jó kedvet csak akkor nézek a zöld szempárba. – Ugyan… - legyintek. – Mit tudott ő neked ajánlani, egy huszadrangú démon, amit én nem tudtam volna megadni neked? – hófehér fogaim továbbra is világítanak ajkaim alatt. – De most csalódást okoztál… - mímelt szomorúság lesz úrrá képemen. – Lehet hibáztam, mikor Dariust ítéltem örök rabszolga sorba. Azt hittem az ötlet gazda te voltál, ezért is jutalmaztalak. – nincs ebben semmi hazugság, tudom értékelni a törekvéseket. De én sem lehetek tévedhetetlen. De majd meglátjuk, mit mutat fel a kisasszony, bármikor meggondolhatom magam. – Vagy te vagy túl ostoba vagy tényleg engem nézel annak ha azt gondolod hogy nincsenek olyan szálak, melyeket úgy rángatok ahogy akarok. Ha megbíznék a sajátjaimba, már rég nem lennék, ott ahol most vagyok. – könnyeden vonom meg a vállam. A tények azok tények. – Csak vigyázz, nehogy egyszer leáldozzon csillagod, s te kapj leckét az „élettől”. – fonom össze kezeimet a levegőben, láthatatlan karfámra támaszkodva. Kékjeimet zöldjébe fúrom, rideg akár egy sírhant. Farkas tartja fogva a macska tekintetet néhány pillanatra, csak lassan vicsorgom rá. Burkolt fenyegetés, hogy jobb, ha észnél van. Meg lehet nem kapott még elég leckét, túl gyengéd voltam vele, de a híremet ismerheti, hiába a szép emlékek, akit elér végső haragom, azt kívánta bár csak ne ismerne. Orrom izma megrándul, a becézésre. – Ezt ne! – emelem fel bal kezem mutatóujját, miközben megropogtatom nyakam. Mindenkinek megvannak a maga gyenge pontjai, nekem ez az egyik. Nem vagyok kiskutya, hogy becézgessenek, de persze ezt ő is nagyon jól tudja. Minthogy azzal is tisztában kell lennie, hogy a tűzzel játszik, de csak egy darabig. – Ha valóban ezt hiszed, súlyos önértékelési problémával küzdesz. Ajánlom, hogy keress fel egy jó szakembert. Attól még, hogy nem emelek, piedesztálra nem jelenti azt, hogy alábecsüllek. Tudod, információk alapján ítélkezek. Tapasztalatok és hallomások alapján. Nagy vonalakban vannak azok akik semmire se jók… - bal kezemet kihúzom a másik öleléséből s kissé kiteszem oldalra. -… s vannak olyanok akikre számomra fontos dolgokat is rábízok képességeik függvényében. – jobb kezemmel megismétlem testvére mozdulatát. – S vannak az olyanok, mint te…- az „ördög” jobb s bal keze megindul egymás felé míg a két tenyér össze nem simul ahogy a pap keze imakor. – akik középen helyezkednek el, mert még semmi kiemelkedőt nem mutattak, ugyanakkor túl nagy hülyeséget se követtek el. – na hogy most az illusztrációm és a magyarázatom után ezt most bóknak vagy sértésnek veszi rábízom, nem bocsátkoznék találgatásokba. A tapasztalataim alapján a legtöbb nőnemű démon szeszélyes, ki a jobbik ki a rosszabbik fajtából. – Nos hát Kedvesem …- dőlök előre hogy elérjem a mogyorós tálkám. – Oh, milyen figyelmetlen vagyok… kérsz? – emelem meg az üvegtálat, hátha kedvet kapott a ropogtatáshoz. Miután kiszolgálta magát vagy sem, ujjaim között kezdem el pergetni a szemeket. – Hol is tartottam? Igen, te és Darius likvidálása. Ha ez valóban így volt, jó nagy kanyart tettél célod eléréséhez, bár kétségtelen sikerrel jártál. De csak kérned kellett volna. – nézek fel játszadozásomból a macskavágású szemekbe arcomon egy halvány mosollyal. – Sosem kedveltem, ő pont azok közé tartozik, akik számomra nem jelentenek sokat. Egyszer használatos akár a wc-papír. Nem ellenfél. – amolyan kamaszkölykösen vonom meg vállam, a feltárt tényekre. Ez van. Elmerengve figyelem miként is fürdőzik aprócska bókom fényében, hagyom, hogy kiélvezze, lesz ez még így se. Alig észrevehetően, de bólintok, hitelt adva szavaimnak, miközben újabb mogyorók peregnek vissza a tálba. Felvonom a szemöldökömet, s végig mérem, mikor elégedetlenkedik jelenlegi testével. – Sokan még ennyire sem szerencsések. – hirtelen ötlettől vezérelve indul meg kezem felé, kihasználva önmagával való elfoglaltságát, s csöcsörészem meg a jobb mellét. Nem időzök sokat éppen csak annyit, hogy leellenőrizzem az állagát. Mire felocsúdik érintésemnek csak az emléke marad. – Igazad van az eredeti sokkal löttyedtebb volt. – vigyorgok rá pimaszul. – Te sem úgy születtél a világra, hogy a Pokolban fogsz szolgálni. – emlékeztetem arra, hogy ő is csak ember volt egykor. – Talán csak egy aprócska kedvesség lett volna részemről neked, ajánlatom mellé. Most már elárulom, ami több lett volna, mint egy kis szórakozás. Az hogy pont ő lett az egyik, akit utadba sodort az élet nem véletlen volt. Én választottam. Látnod kellett volna az arcod, mikor rádöbbentél ki is ő valójában. Azt az elszántságot, a dühöt az arcodon. – szinte euforikusan ejtem a szavakat a felidézett emlékek miatt. Az érzés mikor szabadjára engeded az erőd, elvetted a magjaid olyan, mint mikor hozzáértő kezek veszik birtokukba a farkad. Nem, ez annál jobb. Megköszörülöm torkom, hogy megszabaduljak a képtől s visszarázódjak a jelenbe. – Nagy erőfeszítésembe került, hogy ott akkor ne kezdjek táncolni. Felbecsülhetetlen volt. – kacsintok rá, magam se tudom miért. – Csak is az igazat. – Bólintok. Nézem, ahogyan kecsesen mozdul, s mozdulok vele én is, vonzz, mint a mágnes. Felváltva nézem a méregzöld szemeket s a cseresznyeszín ajkakat. Egy kósza tincset simítok a füle mögé, miközben egy laza mozdulat s a semmiből egy fuvallat csap le a vékonyka pántra ezzel felfedve vállát, s mellének lágy vonulatát. – Hupsz! – dőlök vissza a székembe. Természetesen a két csaholó eb figyelmét sem kerüli el a lecsusszanó pánt, de ezzel legalább az előbbi mell csekkolásos műsorommal magamra vont irigységet, elhessegetem magamról. Szinte egymást lökdösve csiszolják tükörfényesre azt a tenyérnyi helyet mely Morgi előtt van. – Egy igazi opportunista. – bólintok, bár ebből részleteket nem tudtam meg. Átfonja karját az enyémen nem is vártam mást tőle. Ebben nem kellett csalódnom, remélem másban sem. – Volt közöd ahhoz a véletlenhez? – hagyom egyelőre figyelmen kívül a kérdést. Ezzel az egy mondatával sikerült felkelteni az érdeklődésemet. Okos nő, s a múltra való tekintettel elővigyázatosnak kell lenni vele. –Nem mondanám, hogy összefacsarodik a szívem, sosem kedveltem igazán. Mégis meglep a dolog. Mindig is körültekintő volt. Körülötted meg túl sok a véletlen.



Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Morgaine
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Demon
☩ Posztok :
9
☩ Rólam :

☩ Képességem :
See what I've become

I am a high priestess no mortal blade can kill me
☩ Rang :
Főbűn - Irigység
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Pokol vagy menny? :
Hell, what else?


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Júl. 12, 2017 9:06 pm írtam neked utoljára
Online


P & P Viszontlátás
Zarzhal & Morgaine
Song on fire • szószám: Ide • Credit:



Igyekszem félmosolyom elrejteni a régen magamra húzott álarcom mögé, de jelenlegi helyzetemben kénytelen vagyok erre. Túlságosan jól szórakozom, hogy ezt el tudjam rejteni. Idejét sem tudom, hogy mikor élhettem át hasonlót. Az emberek az elmúlt évszázadokba oly unalmassá váltak. Csak egy-kettő tudta teljes szívéből élvezni az életét és átadni magát a gondtalan szórakozásnak.
Megjegyzésére kószán bólintok egyet, félig-meddig… oh, hogy nincs ital előttem. Akkor neki nem.
Egyenes háttal, keresztbe font lábakkal fordulok félig felé. Egyik kezem a márványpulthoz simul, amíg a másikkal a bárszék kartámláján támaszkodok meg. Fejemet enyhén félrehajtom.
- Az csak az egyik része volt. Mondjuk nem bántam meg, mert később kínzó halált halt - sóhajtom el magam már-már kéjesen, ahogy visszaemlékezem azokra az időkre. Persze a férfi árulásán ez mit sem enyhít, de én sem voltam a legjobb kislány ezt valljuk be. - Tudod jól, hogy nem csak a szépsége miatt akartam annyira a halálát. Gwen véréből való. Mégpedig névileg sem viheti tovább senki sem a Pendragon vonalat. Még a végén bajt jelentene… - s ezzel is igazából csak a fél igazságot mondtam el. A lány csak csalétek volt. Félig. Reméltem, hogy előugrasztom vele a nyulat a bokorból.
- Tudod… - kezdek bele, s a háttámlán tartott kezem ujjaival finoman megkapargatom a lakkozott fa burkolatot. - Darius jobb ajánlatott tett. Te csak szórakozást ígértél nekem, de ő sokkal többet. Visszautasíthatatlan volt az ajánlata. S ne légy oly balga, hogy egy démonba hiszel, Kedvesem - mosolygok rá negédesen. - Legalább megtanultad ezt is egy "életre" - adom meg számára a tanító leckét. Alávaló förmedvények vagyunk. Senki sincs akiben megbízhatnánk, senki sincs ki bízhatna bennünk. Még egymást is kihasználjuk, ha előnyeink úgy kívánják. Ilyen a világunk. A pokol.
- Lehet, hogy nagyhatalmú vagy Zahzi, de mindig is az volt a bajod, hogy túlontúl alábecsültél. Honnan tudod, hogy nem akartam, hogy rájöjj, hogy mit is "tettünk"? Ha Dariust csak nem kivonni akartam a forgalomból? - valójában nem, de legalább tudom, hogy merre találom. Tartozik nekem még egy információval a gaz ebadta.
Apró bókjára azonban felvillannak szemeim fényei.
- Ugye? - húzom ki magam még jobban, ha eddig nem tettem volna. A karfán tartott kezemmel végig simítok a másikon. - No persze van némi szépséghibája, nem minden pont ott van, ahol nekem volt régen, de valóban nincs okom a panaszra. Szegény leány, nem tudta mi vár reá, amikor ebbe a testbe született - húzom mosolyom aljasra, jelezve, hogy nem vettem el oly könnyen ezt a testet. Szórakozást nyújtott megszerezni. Megkapta azt, amit én nem kaphattam meg. S emiatt bűnhődnie kellett. - Ambernek sem szánhattál hosszú életet, ha az én utamba sodortad őt. Mondd, neked Ő mit ártott? - mert hogy nekem mennyit? Épp az előbb fejtettem ki, no de neki? Érthetetlen is lehetne. De néha hol a logika nálunk?
Hagyom, hogy kezem közelebb húzza magához. Nem áltatom magam, jólesik hiú énemnek kedvessége, még ha tudom is, hogy hamis az egész. Valljuk be: még ha sérelmeink is vannak egymás felé, élvezzük egymás társaságát, a civódásainkat. Még ha oly ritkák is. Biztos vagyok benne, ha gyakrabban találkoznánk, előbb utóbb az egyikünk végezne a másikunkkal.
- Tényleg az igazat akarod tudni? - hajolok közelebb, visszasimítva kezem a pulthoz, élvezve annak hűvösségét. Ajkaimon galád mosoly húzódik, melyből már sejthető, hogy szavaim egytől egyik hazugok lesznek. - Rájöttem, hogy képtelen vagyok nélküled élni. Látnom kellett téged, sose tudtam rád haragudni és soha nem is tenném, hisz te vagy… - sóhajtom el magam, nem fejezve be a mondatom fejem lehajtva kissé.
Ezért is tán kissé ábrándosan nézek a pincérre, miközben kikérek egy pohár bort magamnak. Nem a legjobb fajta, de számomra épp elegendő lesz mostani alkalomra.
Közjátékomat szemlélve elégedetten hallgatom szavait.
- Mit is mondhatnék erre? Elég ambiciózus vagyok, hogy elérjem azt, amit akarok. Előbb utóbb mindig is elértem, az ára sose számított nekem. Hát itt sem - komolyodok el egy pillanatra, ahogy reá emelem tekintetem. Sok mindenből tudok viccet csinálni, de saját jólétemből? Ritkán.
Lusta pillantással figyelem, ahogy lecsússzan mellőlem és karját nyújtja felém. Egykori nemesi neveltségemet sose tudtam magamról teljesen levetkőztetni. Elfogadva segítségét karolom át gyengéden karját, a két pultosra hátra sem pillantva, engedve, hogy úriemberhez méltón ő adhassa le rendelésünket és intézze számlánkat is. Ez pont így van rendjén.
Kecsesen kúszok be az asztal mögé, puhán leülve a bőrkanapéra, mintha csak oda születtem volna. Ruhámon mindeközben ránc sem szalad végig. Lábaimat újra keresztbe vetem, alkaromat az üvegasztalra simítom. Két kezem közé fogok pár szirmot, s meg sem szólalok, mintha ez teljesen lekötné a figyelmem.
Kérdésére megmerevedik mozdulatom s lassan tekintek fel rá.
- Pár száz éve. Váratlan baleset érte Photunoszt. Belefutott pár seráfba - zárom rövidre a témát, hisz van mi jobban érdekel. - Ezúttal milyen balhéban tőröd a fejed, amihez pont az irigység hatalmára lenne szükséged? - húzom ajkaim félmosolyra.

Zarzahl
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Posztok :
10
☩ Keresett személy :

☩ Rólam :

☩ Képességem :

☩ Play by :
Alexander Skarsgard
☩ Pokol vagy menny? :
Pokol


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szer. Júl. 12, 2017 11:54 am írtam neked utoljára


P & P Viszontlátás
Morgaine & Zarzahl

 Nézem csinos kis pofiját, ajkai szegletében megbúvó hamiskás mosolyát és a megmaradt jókedvem is elszáll. Forgatom az italom, a kristály pohár bordázata böki az ujjam. A rézszín italban szenvedélyes táncot lejtenek a gyertyák fényei, innen felülről nézve akár a Lelkek- tengere. – Puszta véletlen. – jegyzem meg kelletlenül, félig válasznak szánva. De legyünk őszinték Morgaineről beszélünk, s az ő neve kicsit se jelent egyet a véletlennel. Másnál lehet, de ha Zarzahl is a képben van kevés az esélye.  Összevonom a szemöldököm. Rosszul emlékeznék? – Jah tényleg! – vigyorodom el. Kifordulok a székkel, s közelebb húzom magamhoz a mogyorós tálkát. Néhány szemet a markomba szórok s hátra dőlve a székben dobálom be a számba. –Öröm volt nézni, ahogy önként sétálsz be a körbe, csak azért, hogy azt a lányt…hogy is hívták? Amanda vagy Amber megöld vagy csak az arcát akartad átszabdalni? Mindegy. Csak azért, mert klasszisokkal jobban nézet ki nálad. – szemtelenül vigyorgok továbbra is miközben tolom az arcomba a mogyorót. Néha szeretek visszaemlékezni. – Persze, ez mind az után volt, hogy szövetkeztél Dariussal, azzal a kis féreggel, hogy annak adjátok tovább az ÉN ötletem, aki a legtöbbet ajánlja érte. – hangom elmélyül, vele arcom izmai is elkomorulnak, tekintetem is kőkeménnyé válik. – Nem volt szép dolog. – ingatom meg a fejem, hogy végül jobb oldalra billenve megállapodjon, akár csak gleccser kék tekintettem rajta. – Komolyan azt hitted, hogy nem jövök rá? – kérdésem végét megtoldom egy cicegéssel.  – Öreg hiba. – fingom sincs miért pikkel rám, ez az évszázadok alatt nyilvánvalóvá vált. Bár ha őt kérdeznéd, biztos azt mondaná, „azzal kezdődött, hogy visszaütött”. – Ezt nézve, itt csak nekem van okom sértődöttnek lenni. De még így is hálás lehetsz, hogy ennyivel megúsztad. Darius azóta is palotám legsötétebb szegletében senyved. És hát ismersz… - tárom szét karomat. – Te ezzel szemben, csak egy testet vesztettél. S még köszönetet is mondhatsz, mostani valódban nagyon is hasonlítasz régi önmagadra. – Újra felveszem professzionális vigyoromat, akár még bóknak is veheti, ami megbecsülendő dolog nálam.  – Ami meg a kis Ambert illeti, igen ez volt a neve, nem volt nehéz rávenni, hogy segítsen, miután rástartoltál a palijára. Legalábbis tettem róla, hogy azt higgye. – azt hiszem, kezdek túllendülni a kezdeti meglepetésen. Hallgatom csacsogását, újabbat kortyolok italomból. Egy pillanatra gondolatban megállítom az időt és megnyomom, a visszatekerő gombot oda mikor belépet a képbe. Újraindítás. Hangosan felkacagok még a vállam is megremeg. Megfogom a kezét, előre hajolok. A puha bőrű kacsót kissé közelebb vonom magamhoz, hüvelykujjammal megcirógatom a hófehér bőrt. – Csak ne olyan sietősen, Kedvesem! – lehelek egy diszkrét, de annál forróbb csókot a kézfejére. Ne mondja senki, hogy nem vagyok úriember. – Sosem voltál a mellébeszélés nagymestere. – nézzek fel rá tenger szemeimmel, ajkaimon sunyi mosoly játszik. Amilyen könnyen vontam magamhoz, olyan könnyeden eresztem. – Mindketten ugyanolyan jól tudjuk, hogy pontosan miattam vagy itt. Hisz az előbb mondtad. – továbbra sem törlöm le fejemről az önelégült vigyort. – Hogy csak látni akartál vagy küldtek, a lényeg ugyanaz. Szóval csak meséld csak el nyugodtan. – dőlök vissza a székemben. A kis közjáték másnak talán természetes is lehet, de én érzem, miként kap ízelítőt hatalmából a két jó madár. Beleborzongok. – Ah, már mindent értek. – nyitom ki lassan a szemem. A választ megkaptam, megérzésem helyesnek bizonyult. – Igen csak magasra kapaszkodtál, mivel érdemelted ki? Látom, azért a megszokások rabja vagy. – pillantok félre a kiöntött borra. – A hölgy italát én állom. – erejének párolgó maradéka még mindig csiklandozza érzékeimet, megnyalom ajkam bekebelezve ezzel az utolsó cseppjét. Kedvet kapok, hogy tovább fokozzam az izgalmakat, de hamar belátom, egyikünknek sem kell a feltűnés, újabb korttyal hűtöm le magam. – Talán jobb lenne, ha egy csendesebb helyre mennénk. – csúszok le a bárszékről, s nyújtom karom a nő felé. A kísértés miatt, mely engem hívogat, s miatta mert csak puszta jelenléte is azzal fenyegeti a két szerencsétlent, hogy balhézni fognak. Jobb minél messzebb tudni a kis bajkeverőt, lehet még túl új neki a hatalom. – Azt az üveg bort, s nekem még egyet hozzanak, ahhoz asztalhoz. – bökök a fejemmel egy félre eső asztalhoz a sarokban. A fal mellett vörös kanapé fut végig L alakban, míg vele szemben két fekete fotel várja vendégeit. A fekete asztalon, vörös üvegtálon fehér gyertya pislákol körülötte szárított virágszirmok adják a meghitt hangulatot. Ha a felkapaszkodott Picsa elfogadja a felajánlott karom, úgy vezetem az asztalhoz, ha inkább a dámát játssza, nem akadályozom meg benne. De csak mögöttem. Azt hiszem át kell gondolnom a hozzáfűzött elképzeléseimet. Magam a fotelban foglalok helyet, azt hiszem neki nagyobb szüksége van a térre, ami azt a nagy arcát illeti. Lábamat keresztbe dobom oly hanyagul, amennyire csak lehet, mégis tudom, hogy ez ennél elegánsabb már nem is lehet. - Mesélj, mióta is lettél te az Irigység szülőanyja?



Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Morgaine
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Demon
☩ Posztok :
9
☩ Rólam :

☩ Képességem :
See what I've become

I am a high priestess no mortal blade can kill me
☩ Rang :
Főbűn - Irigység
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Pokol vagy menny? :
Hell, what else?


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Júl. 11, 2017 7:09 pm írtam neked utoljára
Online


P & P Viszontlátás
Zarzhal & Morgaine
Song on fire • szószám: Ide • Credit:



Pöcs hangos köszöntésére csak egy elégedett mosolyra futja, no meg szemöldököm alig látható megrándulása. Talán ez a két kifejezés az, mely sose fog változni, ha kettőnk találkozásáról van szó. Nem állítom, hogy oly nagyon ismernénk egymást. Mindketten öreg motorosok vagyunk, ahogy az emberek tartják. Ő már régebbi pokolbéli förmedvény mint én. Az évszázadok alatt előfordult, hogy összefutottunk már.
Arról nem is beszélve, hogy mai napig szentül állítom, hogy Canmannál ott volt ő is. Az a harag, mely akkor felszabadult bennem… Nem tudtam akkor józan eszemmel gondolkodni, de már mindegy is, nem?
- Nem szabad betérni egy bárba? - mosolygok pimaszul, immár felé fordítva tekintetem. Próbálok rá komolyan tekinteni, ajkaim szegletében ott vibrál a mosoly.
Oh, szóval nem tudja? No ez így sokkal mókásabb is lesz, mint először gondoltam.
- Mikor utoljára láttál, épp a londoni ördögűzőknek adtál ki - szembesítem egykori tettével, de hát ami régen volt… Mégsem árt kicsit emlékeztetni. - Hogy is volt? Oh, már emlékszem. Épp segítségemet kérted, igazán remek mókának indult, mit ne mondjak, még élveztem is. Ellopni egy értékes képet, hogy aztán azt fekete mágiával itassuk át, a te energiáddal, hogy aki a közelébe megy, az haraggal telítődjön át, jól emlékszem? - váltok hirtelen komolyra, legfeljebb szemeimből tudja kiolvasni, mily jól szórakozok.
- Ne álltasd magad, Drágám - simítom kezem kézfejére. - Nem miattad vagyok itt. Mint már mondottam: szórakozni vágytam és betértem egy kellemes bárba. Az már csak a sors fintora, hogy Te is itt vagy. Gondoltam köszöntök egy régi ismerőst, de ha zavar el is mehetek - teszem fel kezemet védekezőleg, majd a hozzánk fáradó pincérhez fordulok. - Van Bodegas Alionjuk? Remek, abból kérnék egy pohárral - hagyom meg a pincérnek tündéri mosolyommal arcomon. Persze tekintetem nem téveszti el a nem messze mellette álló másik pultos sem. Torkom enyhén megköszörülve eresztem meg csak annyira energiámat, hogy lomha vita alakuljon ki közöttük. Persze az engem kiszolgálni vágyót éri a csapás, meg a folytonos irigykedő megjegyzések.
[

Zarzahl
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Posztok :
10
☩ Keresett személy :

☩ Rólam :

☩ Képességem :

☩ Play by :
Alexander Skarsgard
☩ Pokol vagy menny? :
Pokol


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Júl. 09, 2017 9:02 am írtam neked utoljára


P & P Viszontlátás
Morgaine & Zarzahl

Lomhán dobolok az ujjaimmal a fényesre lakkozott bárpulton, nem szeretek várakozni, bár ezzel már akkor számoltam, mikor a fejembe vettem, hogy kellemes csevejre invitálom sosem látott „rokonomat”. Legalábbis én ekkor még ezt hittem. Kiürül az első pohár, intek, hogy kérek még egyet. Kelletlenül veszem kezembe, s elhúzom az ajkaim, ahogy a rézszín alkoholt finom mozdulatokkal rázom össze.  Nem nyugtat meg, nem érzek semmilyen hatást, lábam továbbra is idegesen jár. Agyam fogaskerekei már izzanak, mégis próbálok úrrá lenni magamon. Az órámra pillantok. ~ Kap még negyed órát, vagy rárúgom az ajtót, és a hajánál fogva fogom idáig elhúzni. ~ ez és efféle gondolatok száguldoznak a fejemben. Szégyenérzet, ugyan már! Kifejezetten élvezném a dolgot. S megtörténik a csoda! Perifériás látásomba vörös kelme tánca kúszik, vigyorogva fordulok az érkező felé, mely úgy biggyedt le ahogyan a napraforgó sötétedés után. Ritka alkalmak egyike mikor nem találom a hangomat, s ez pont egy olyan pillanat. – Picsaa! – „örvendek” meg neki félhangosan, néhány tekintetett magunkra vonva. – Mi a frászt keresel itt? – veszem halkabbra a hangom, s a tetetett öröm is elszáll, ahogyan a köd illan el egy erősebb fuvallattal. Hátul valamelyik agyféltekém tudja a választ, de amíg csak tudom, tagadom a nyilvánvalót. Visszafordulok az italomhoz s felhajtom, addig is megpróbálom feldolgozni a sokkot. Nem számoltam az éveket mióta nem találkoztam vele, s nem véletlen. – Mikor utoljára láttalak még saját önsajnálatodba fetrengtél. Ugye ez most egy rossz vicc? – fordítom ismét fejem a nő felé, hogy jobban szemügyre vegyem. Vörös s sárga, arany…pff… ahogy azt meghagytam. Biztos hogy ez csak egy kellemetlen tréfa. – Irigység jó csicskát választott magának. – vigyorgom rá. - Majd megdicsérem érte, de ő mikor jön? – áltatom magam még továbbra is. Ha tényleg igaz, amit látok, akkor egy évtizedre tuti leszedált a kis Picsa.



Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Morgaine
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Demon
☩ Posztok :
9
☩ Rólam :

☩ Képességem :
See what I've become

I am a high priestess no mortal blade can kill me
☩ Rang :
Főbűn - Irigység
☩ Play by :
Katie McGrath
☩ Pokol vagy menny? :
Hell, what else?


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Júl. 08, 2017 9:36 pm írtam neked utoljára
Online


P & P viszontlátás
Zarzhal & Morgaine
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:



Ujjbegynyi hópelyhek szállingóznak alá az égből. Az est korán jött el, korábban mint bármikor máskor, kényelmes félcipőmbe mégsem veszem fel az éjjel járó hideget. Megszoktam már a hasonló körülményeket. A ma élő embereknek fogalmuk sincs arról, hogy milyen egy éjszakát a rideg kőfalak között tölteni, hol egyetlen melegséged a kandalló tüze, már ha az elér a kényelmetlen ágyadig.
Ahogy változtak az évszázadok, úgy kezdtek egyre kényelmesebbé válni. Amíg el nem értünk a mai napig. A központi fűtés, az elektromosság, a megújuló energia által könnyedén fel tudják az emberek fűteni a házaikat.
Az utcára kitóduló meleg elolvasztja az alászálló hópelyheket.
Hosszú köpönyeget kanyarintottam a vállamra, csuklyáját óvón húztam hajamra. Mondhatnánk, hogy régen kiment már a divatból. Ám úgy érzem, hogy ez manapság már nem szembetűnő. Számos emberi ivadékon láttam már hasonlót.
Komótos léptekkel érkezem meg a megbeszélt találkozóhely elé. A pavilon alá érve könnyedén húzom hátra csuklyámat, szabadon engedve félig felfogott hajamat, melyet egysoros gyöngypánt tart össze. Bal szemem alatt könnycsepp formájú ékkő díszeleg. Az ajtó mellett álló férfira mosolygok. Szó nélkül rohan oda hozzám.
Vékony ujjaimmal kibogozom köpenyemet összetartó madzagot, s szó nélkül dobom hátra azt. A könnyed, ám mégis meleg anyag a föld felé hull alá. A fiatal férfi bohókásan nyúl utána, sűrű elnézéseket kérve tőlem, hogy ily ügyetlen volt.
Szelíd mosollyal nyugtázom szavait, ahogy hátrafordítom rá a fejemet.
Pár napja látogattam el régi hazámba, megnézni, impjeim élnek-e még. Akkor fogadott az üzenet, hogy Ő itt vár engem ma éjszaka. Hogy miért? Csak ő tudhatja. Hogy én miért jöttem? Több évszázada már, hogy elkerültük egymást. Ha én voltam odalent a pokolba, ő tartózkodott idefent és fordítva. Fogalma sincs arról, hogy hová küzdöttem fel magamat.
Egy kis meglepetés fogja érni.
Egyenes háttal sétálok be vörös, egyszerű ruhámba, melynek szegényeit aranyszínű cérnával varták. Elől s hátul is aranyszínű anyag nyúlik fel nyakamig, mely körül valódi aranyból készített nyakék tartja össze.
Már-már szűziesen fonom össze ujjaimat magam előtt, ahogy besétálok a terembe. Elismerően mosolyodom el, ahogy meglátom a felém forduló szempárokat. Ő kérte, hogy így jelenjek meg, a magam részéről csak teljesítettem óhaját. Galád félmosollyal indulok meg a pult felé, a mellette álló szabad székre könnyedén ülök fel.
- Mily megtiszteltetés, hogy a Pöcsök királya személyes találkozóra invitált engem
- szólítom meg, habár nem tekintek rá. Egyenesen a szemközti polcokat figyelem, szemügyre véve az italkínálatot.

Zarzahl
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Posztok :
10
☩ Keresett személy :

☩ Rólam :

☩ Képességem :

☩ Play by :
Alexander Skarsgard
☩ Pokol vagy menny? :
Pokol


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Júl. 08, 2017 8:14 pm írtam neked utoljára


P & P Viszontlátás
Morgaine & Zarzahl

Nyüzsgő városi éjszaka, a 26 éve elkezdődött dúlás nyomait próbálják az emberek elfelejteni, s mostanra kisebb- nagyobb hiányosságokkal, de kialakítottak maguknak egy élhető környezetet. Mint mindig s mindenkor ez is azoknak sikerült a leghamarabb, akiknek volt mit a tejbe aprítani az előtt is. Az emberek a csótányokat gyűlölik, mert azok mindent túlélnek, pedig panaszra nekik sincs okuk, nem csodálkozom, hogy a fő gonosszá előlépett Gabriel, minden tollpihéje az égnek áll tőlük. San Francisco egyik felemelkedett negyedébe kanyarodok be. Bármelyik pillanatban lecsaphat a vihar, de Mihály védencei nem akarnak tudomást venni róla, s inkább mulatással töltik napjaikat. Kis hangulatos, a helyzethez képest igényes kis bárba térek be. – Jó estét, uram! Elvehetem a kabátját? – köszöntenek már az ajtóban, ahogy azt illik. A jó modor még nem veszett ki. – Jó estét! – viszonozom a köszöntést ám a következő kérdésre csak lustán bólintok. Hagyom, hogy lesegítsék rólam a kabátot. – Hideg napunk volt ma, s a hóesés sem akar csillapodni. – az ipse tart nekem egy rögtönzött időjárás jelentést, miközben hajamból szolid mozdulattal rázom ki a még el nem olvadt hópelyheket. – Ilyen hidegben talán még a Pokol is befagy. – küldök felé egy gyors mosolyt. Mit is lehetne erre válaszolni, magam észre sem vettem volna, hogy kint ítéletidő tombol. Az ében színű pulthoz sétálok, s feldobom magam a székre. Gyakorlott mozdulattal oldom meg méretre szabott zakóm gombját. A harmincas jó ki állású pincértől kérek, egy brandyt sok jéggel s körbe pillantok a helységen. Jobbra tőlem gyertyával megvilágított rész, fekete vörös árnyalataiban játszó falak, leheletnyi vékony arannyal futtatva, alig észre vehetőek, csak a meglebbenő gyertyák fényében csillannak meg. Színben harmonizáló székek, fotelok, kanapék szolgálnak hellyel a beszélgető partnereknek. Balra kisebb tánctér, ahol egy háromtagú kar adja a talpalávalót. Megfelelő hely egy találkozóhoz, főleg, ha egy nőről van szó. Kellően sokan vannak ahhoz, hogy rácsodálkozzanak, s irigységet szítson a többi fehérnépben. Tündökölhet akár egy gyémánt. Üzenetemet egy héttel ezelőtt küldtem el neki, a Pokol egy szélső bugyrába, hogy beszélni akarok vele. A lehetőséget, hogy visszautasítsa nem adtam meg, megneveztem a helyet s az időt. Persze, így is megvan annak a lehetősége, hogy nem jön el, bár ha van egy kis esze, nem kockáztatja meg, hogy távol marad. Utóiratba pedig azt, hogy viseljen magán valami vöröset s sárgát, ugyanis itt az elmúlt évszázadban történt némi változás.



Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Zarzahl
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Posztok :
10
☩ Keresett személy :

☩ Rólam :

☩ Képességem :

☩ Play by :
Alexander Skarsgard
☩ Pokol vagy menny? :
Pokol


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Szomb. Júl. 08, 2017 8:12 pm írtam neked utoljára



Sponsored content
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

írtam neked utoljára


 
Smuggler's Cove
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: