We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Smuggler's Cove
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Online
Hell or Heaven
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
335

Utolsó Poszt Szomb. 7 Ápr. 2018 - 21:41
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Isten
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
39

Utolsó Poszt Szomb. 7 Ápr. 2018 - 12:29
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Ophilia
Tettetett felháborodással meredek a mobilom üres képernyőjére, mikor egy pöccintéssel törli a nagy nehezen begépelt üzenetet. Hát ezért dolgoztam ennyit? Nem szólok semmit, belefojtom magam az italba és jól meghúzom a poharam tartalmát. Úgy teszek, mint aki lófingot sem ért abból, amit itt magyaráz. Igen, többet is lát, pontosan azt, amit a nővérem látni enged neki. Tudom én. De szerintem ő is tudja, különben nem öntené szavakba a kétségét, mert teljesen biztos vagyok benne hogy saját magát győzködi az üresen csengő szavakkal. Valaki más szavaival. Tehát az irattárosom ellenáll, no nem teljesen, de van valami ütköző erő benne, úgyhogy nincs elveszve..még. Most már csak valakinek ki kellene rángatnia onnan, de vajon ki lehet erre képes rajtam kívül? Megint elkalandoztam, arra kapom fel a fejemet, hogy egy csókot lehel az arcomra és hátat fordít nekem.
- Megteszi azt más!
Jelentem ki vigyorogva a hátát bámulva. Nem. Nem fogom vissza tartani, nem fogok közbe avatkozni. Talán ha már semmi más kiút nincs, de jelenleg ott tartunk hogy rengeteg lehetőségük van fellépni a Sötétség ellen, és mivel ismerem őt, tudom hogy le tudják győzni.
- Vigyázz magadra, Tündérbogyó!
Elköszönök tőle, aztán egyet gondolva letelepedek az előbb látott, de már hót részeg fazon mellé. Fiatal még az este.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
380

Utolsó Poszt Kedd 3 Ápr. 2018 - 8:49
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tom & Ophilia
Kinek azért jut kísértés, hogy ellenálljon neki, kinek azért, hogy meginogjon végre


Kérdésére akaratlanul is felvonom az egyik szemöldökömet. S csodálkoznak az emberek, hogy miért hagyta el őket az Istenük? Csodálkozunk mi is ezen, amikor képtelenek a fától látni az erdőt. Természetes, hogy nem látják a háborút és a véget. Végül is teljes véletlenül irtották ki az emberiség döntő hányadát. S teljes véletlenségben képtelenség is meghalni. Ezen dolgokból mindig csak jó dolgok következnek. De hát…
Nyilván az emberek máshogy látják a dolgokat, mint a természetfelettiek. Esendőek és gyarlók. Sok esetben szűk látókörűek. Habár azt hittem, hogy Tom ezalól kivétel lesz majd. Vagy csak nem akarja elhinni? Avagy elviccelni próbálja?
Ezért is lehet, hogy a szemöldököm felvonása után rögtön össze is ráncolom azt. Végül az épp veszekedő párokra réved tekintetem.
- Amíg él az emberiség, addig nem sosem lesz béke a Földön - felelem sokatmondóan. Végül is… szavaimban van igazság, még ha oly sok háborút épp a démonok sustorgására is indítottak. Könnyen bűnbe esnek, könnyen csábulnak el a rossz oldal irányába. Hiszen sokkal egyszerűbb a könnyebb utat választani, mint megküzdeni, vért, verejtéket izzasztani. A tökéletlenség akaratlanul lett beléjük kódolva. Manapság már megértem, hogy mi miért nem kaptunk szabad akaratot.
Annak ellenére, hogy az utóbbi években épp úgy viselkedünk, mint akik kaptak, mint akik tudnak is érezni. Ez nem igaz. Ez csak egy csalóka látszat, semmi több.
- Többet is látok - felelem neki, rosszat sejtően, de tovább inkább nem pedzegetem a témát. Fejemet enyhén félrehajtva figyelem miként nyomkodja a telefonját. A magam részéről csak kényelmesen simítom kezemet az eddig ülő bárszékem hátlapjára. Arcomon mosoly cikázik át, valamiért mégsem tudok rá haragudni. Annyira szórakoztató. Talán csak most értem meg igazán Gabriel indítékát és tudok vele teljes mértékben azonosulni.
Nem, ez nem igaz. Inkább Stamiellel.
Az irományt elolvasva hangosan nevetek fel, jóízűen, kedvtelve.
Ujjam könnyed pöccintéssel tüntetem el az üzenetét.
- Nem kell. Tényleg jól vagyok, Tom - nevetem, boldogan. - Most érzem magam igazán jól magamat, miért akarnál hát visszakárhoztatni abba, mi voltam? - mosolygom rá, szemeimet enyhén szűkítve . Az elkövetkező hónapokban már úgy is mindegy lesz. Mindennek vége szakad.
Érzem, hogy emiatt megkönnyebbülök, úgy, hogy tudom miért, mi vár ránk, furcsa nyugalom árad szét testembe.
- Családnak. Sok sikert a velük való harchoz, engem ők már… nem érdekelnek - ez az első alkalom, hogy tényleg kimondom ezt. És őszintén is gondolom. Nem érdekel már egyikük sorsa sem. Maguknak keresték a bajt, oldják is meg egymaguk… Kegyetlenség, de…
- Mennem kell Tom. Gondolom hiába mondom, hogy ne hajszold túl magad igaz? - nevetem el magamat újra, élcelődve rajta. Újra közel hajolva hozzá egy újabb csókot nyomok orcájára, hogy aztán tényleg elfordulva tőle induljak el a kijárat felé.
Kezemet egy pillanatra még felemelem, integetve számára, de ennyi volt csupán. Még van egy dolgom.
Még van egy dolgom, mit meg kell tennem, s több már nem lészen.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Isten
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
39

Utolsó Poszt Szomb. 31 Márc. 2018 - 14:10
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Ophilia
Nyomkodom a mobilom gombjait, és bár valójában hallom, tudom miről beszél, mint ahogy azt is hogy csalódottságának a tárgya Hadriel és a testvérei, kifelé inkább a lökött pasas látszik csupán, ki a telefonjával babrál és úgymond tojik a nője gondjaira. Persze Ophilia nem az nekem, de aki ránk tekint most idebent, az nagyjából ennyit láthat belőlünk. Ez meg egy amolyan megszokott, már már idilli kép. Dühít hogy Öregnek nevez és hogy ezzel úgy véli, kiérdemeltem. Az illúzió keltette, színházi világban egy nevető pasas horkan fel, hangosan.
- Hát...öregnek öreg, az biztos!
Megint nyomkodom a gombot, aztán a kérdésére kapom fel a fejemet. Béke. Körbenézek.
- Miért? Látsz itt valakit háborúzni?
Valahol a pult sarkában egy nő most vág pofon egy részeg férfit, az meg lebucskázik a székéről, de egyébként mindenki békében iszogat idebent.
- Őket..ne..ne számoljuk bele!
A nő megigazítja a melleit, majd kivonul, a pasas meg nehézkesen, de visszaül a helyére és rendel még egy kanyart.
- Látod?
Mutatok feléjük, szerintem most már béke van. Még néhány gomb nyomkodás, mire befejezem az irományomat Mr. Winkley-nek és közben Ophilia-val eljutunk az emlékeim törléséhez. Felmutatom neki a telefonomat, amin ez áll: "Kedves Mr. Winkley! Holnapra szabadnap kell, megbetegedtem. Üdv: Tom" Hagyom, hadd olvassa el Ophilia, aztán értetlenkedve tekintek rá.
- Megmondom őszintén halvány fogalmam sincs, miről beszélsz..deeee...ezt akkor most elküldjem vagy ne?
Komoly dilemma, ezért is nézek úgy rá, mint borjú az új kapura.
- Mit is mondtál, hogy hívják?

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
380

Utolsó Poszt Szomb. 24 Márc. 2018 - 20:50
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tom & Ophilia
Kinek azért jut kísértés, hogy ellenálljon neki, kinek azért, hogy meginogjon végre


Kérdésére akaratlanul is hangosan nevetek fel. Fejemet enyhén hátrahajtva szemlélem meg a bár plafonjának minden szegletét. Fel sem tűnik, hogy itt egykor tényleg földrengésközeli állapotokat rendezett két démon. Mintha… Semmi sem történt volna. De ez csak természetes, amikor az angyalok mindent képesek újraépíteni.
- Igen, őt - nevetem tovább, kezemet immár szám elé emelve. Csillogó szemekkel szórakozom az emberen. Persze, mindig képes vagyok elfelejteni, hogy ők valójában miként is gondolkoznak róla, ha egyáltalán megteszik. Manapság ritka lenne tőlük, de úgy tűnik, hogy mégsem.
- Mindenkit úgy hívnak, ahogy azt megérdemlik - mosolyodok el szélesen. Nincs ebben semmi különleges, vagy furcsa a magam részéről. Ha meg abba belegondolunk, hogy igazából a világ kezdete óta jelen van… Valóban egy kissé öreg. - Miért mit tesz, ha a szádra veszed? - húzom fel enyhén egyik vállamat. - Előbb utóbb meghalsz, bár jelenleg képtelen vagy erre, de ezen nem fogunk összeveszni. Nem hinném, hogy valaha még visszatérne közénk. Eddig is számos alkalommal a szátokra vettétek már emberek, és nem mindig foglalkozott ezzel - vonom meg ezúttal vállam egyszerűen. Ezen sincs semmi vitatható. Végig néztem, ahogy az ő nevébe gyilkoltak le ártatlanokat a „lovagok”, kik a Szentföldért harcoltak. Gyermekeket toboroztak, hogy azokkal harcoljanak. Ha azokat…
De ez már mind lényegtelen.
- Békesség? - nevetek fel értetlenül. Mint aki a világ legjobb viccét hallotta, habár… - Hol van itt béke? - nézek körbe, fejemet rázva. Bárhova is tekint az ember, az egész Földön háború dúl. A természet végre visszavette, mi egykoron az övé volt. Az emberek maradéka két városba tömörült, és ha épp nem egymással, akkor az angyalokkal vagy épp a démonokkal harcolnak. Béke… Olcsó fantázia szüleménye ez már csak. Béke soha nem volt a Földön és soha nem is lesz. Az emberiség története óta, mindössze ötven év uralkodott a világba, amikor Sehol sem folytak harcok. Ötven év. S ők Atyánk „legtökéletesebb” teremtményei. Kész röhej, de komolyan.
S miként tudtam én is irigykedni rájuk? Esendő, gyenge lényekre. Nevetséges vagyok magam is, ezt be kell látnom.
- Amaranak köszönhetően, ha meg is halsz, feltámadsz - mosolygok rá. - Ezt addig használd ki, amíg ő jelen van, míg el ne pusztít mindent - mindent, mit az ember képes csak felfogni. Amit képesek vagyunk megérteni és tudni. Értem, a Világ csak fogalom, de ha a fogalom is megszűnik létezni Őáltala…
Amikor pedig már készülnék el, akkor…
Hangja tart vissza. Szemöldökeimet enyhén összeráncolva fordulok vissza felé. Érzem, hogy a légzésem megduplázódik, hisz minden amit mondd igaz. Haragszom. Dühös vagyok. Legszívesebben világgá ordítanám, de senki sem hallaná meg. Senkit sem érdekelne valójában, ahogy eddig sem tették. Majd akkor pont most?
Nem azért teszek mindent, hogy figyelmemet magamra vonjam, ó nem. Ez a Föld, minden élőlényével együtt - magamat is beleértve - pusztulásra van ítélve. Vesznie kell, hisz senki sem érdemleges már az életre. Minden nép kifordult magából. Ez történik, ha Ő elmegy. Ha nem tér vissza.
- Valóban érdekel? - fordulok vissza, kezemet a bár pultjára simítva. - Igazad van. Dühös vagyok, csalódott. Napról, napra megváltozok, de minden pillanatát élvezem - egy pillanatra elmosolyodom, felfelé tekintek, hogy aztán fejem megrázva, alsó ajkamba harapva tekintsek rá vissza. - Nem állítom, hogy minden bajom forrása az Öreg, mert azzal hazudnék. Azonban a Sötétség megmutatta ama igazságot, melyet ő mindig is titkolt előlünk. Ő a testvére, a húga, kit mégis évmilliókra bezárt, megfosztva az univerzumot a legfontosabb törvényétől. Az egyensúlytól. Amara mindent el fog pusztítani, és ebben már ő sem gátolhatja meg. Ereje már felülmúlja az Övét - furcsa, hogy szavaim bármilyen vészjóslóak, ajkaimon mégis elégedett mosoly pihen. - Miért kellene bármit is megmenteni, ha ő sem akarja? Először csak azt gondoltam, hogy Gabriel és Mihály harcába nem folyik bele, ketten elintézik egymás között, de itt már nem csak egy gyerekes testvéri harcról van szó - továbbra sem hiszem, hogy akár egy percig is érdekelné, hogy elpusztul minden, mit alkotott. Ha mégis…
- Megtehetném, hogy most minden emlékedet erről a beszélgetésről törlöm, de… Abban már mi a mulatság? A vég közeleg - mosolyodom, és ha nem akarna visszatartani, akkor ezúttal tényleg hátat fordítva neki indulok el a kijárat felé.



✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Isten
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
39

Utolsó Poszt Szomb. 17 Márc. 2018 - 23:06
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Ophilia
Épp az előbb öntöttem ki neki a bánatomat, ő meg erre azt hajtogatja, hogy ő csak egy katona. Aztán folytatódik a lelki szemetes szerepe, és hűen hozzá, csendben hallgatom.
- Vá..várj! Öreg alatt Istent értjük?
Szerintem most joggal gondolja azt rólam hogy lassú a felfogásom, mert egy párszor már elhangzott ez a szó a kérdésem előtt, de még nekem is új keletű a hangzása az ő szájából. Aztán megint tovább megyünk.
- Tudod, nekem eszembe se jutna Öregnek hívni Istent.
Még mindig itt tartok és szívből felnevetek rajta.
- Félek tőle, de tényleg. Tudod, Istent a szádra ne vedd! Ó, ezt mennyit hallottam a szüleimtől! Meg a másik...hogy Isten nem bottal ver!
Megint felröhögök, számomra abszurd megvilágítás annak tudatában hogy az emberek az utódaikat sokáig így nevelték és még most is akadnak ilyen példás szülők, de hamar eljut a tudatomig, hogy gyakorlatilag ez bunkósság. Még a végén azt hiszi rajta, vagy Istenen nevetek. Gyorsan befejezem és csak halkan motyogom magam elé.
- Inkább ne verjen meg semmivel se! Jobb a békesség!
Most tényleg befogom, eljutunk a végéig.
- Aha. Szóval prófécia...
Kérdőn tekintek rá és meghúzom utána a poharam.
- Ezzel most nem mondtál új dolgot nekem. Ha szerencsém van, talán túlélem a holnapot és nem lőnek agyon. Minden nap ezzel a tudattal fekszem le, mert veszélyes a munkám.
Halk koppanással helyezem az asztalra, rátekintek Ophiliára és csupa ellentmondásba ütközök.
- Te tényleg drága vagy. Azt hangoztatod hogy nem szeretsz senkit és nem érdekel semmi, mert nincs kiért harcolnod, közben meg azt hallom ki a szavaidból hogy nagyon, de nagyon felhúztak és okolsz mindenkit. Kiérezni a dühöt, a csalódottságot a hangodból. Árulj el nekem valamit, mert esküszöm nem értem! Kit győzködsz ezzel? Engem vagy magadat? Szólnom kellene valakinek hogy haragszol rá és azonnal kérjen bocsánatot tőled? Ezt akartad közölni? Mert akkor legyen, felhívom Mr. Winkley-t és holnapra szabit kérek, aztán elmegyek közlöm az illetővel! Tudtam én hogy pasi gondod van ám!
Valójában tudom én hogy mi van vele, de tekintve hogy hadakozik ellene és beszél hetet havat, talán még menthető. Megpróbálom kizökkenteni, lássuk mi lesz. Amint találkozik a tekintetünk és értetlenkedve, vagy éppen bosszankodva pislogna rám, gyorsan hozzá teszem, közben a mobilt nyomkodom.
- Miért? Ti nők mindig ezt csináljátok. Amikor azt mondod igen, valójában nem. Amikor azt mondod fehér, valójában fekete. Szóval pasi van a dologban. És ki az? És miért kell rébuszokban beszélni erről?

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
380

Utolsó Poszt Szomb. 17 Márc. 2018 - 19:33
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tom & Ophilia
Kinek azért jut kísértés, hogy ellenálljon neki, kinek azért, hogy meginogjon végre


Mosolyogva fogadom a férfi szavait. Fejemet enyhén félrehajtom. Oh, hát mit is tudhat ő valójában erről az egészről? A világról? Az emberekről? Hogy az angyalok valódi feladata is mi is lenne. Hogy kikért is harcolunk valójában? Nem hinném, hogy sokat. Ő is csak beleszületett egy elpusztulni készülő világba.
Gabriel írtja fajtársait - s kezdem belátni, hogy teljes jogossággal. De itt mégsem lehet megállni. Itt már nem. Az embereken kívül semmi sem maradhat itt életben.
- Már ha van, ki közel áll hozzád. Nekünk angyaloknak nincs ilyen. Tudod… Egykor az Öreg úgy teremtett meg minket, hogy ne legyenek érzelmeink, egyszerű… katonák legyünk, kik minden megkérdőjelezést mellőzve hajtjuk végre feladatát - vonom meg egyszerűen a vállamat. Nem állítom, hogy meghatna ez. Igazából… ez a jó része az egésznek. Nem érzek bűntudatot semmiért sem. Nincs miért. Ő hagyott el minket. Akkor lehet, hogy jogosan, de most? Angyalai, démonjai, de még emberei is hullnak, hála Amaranak. Ő mégsem tesz ez ellen semmit, hagyja, hogy nővére egyre nagyobb és nagyobb erőre tegyen szert.
Akkor hagyja. De ne csodálkozzon ha visszatér, akkor már semmit sem fog itt találni.
- Nem szeretek senkit - jelentem ki hűvösen, mégis mosollyal az arcomon. - Így már nincs senki, kiért harcolhatnék - vonom meg újra a vállamat. Hiszen ez tényleg így van. Mindenki ki közel állt hozzám, elárult, kihasznált. Ártott nekem. Mégis miért segítsek nekik, ha folyamatosan, újra és újra a démonok közé vetnek? Vagy épp saját kardjuk élére hánynak?
Nem fogok sajnálkozni amiatt, mi történt velem. Tanultam hibáimból. Kevesen maradtak csak kik, kegyelmet érdemelnének. Azokért pedig az egész univerzumot fenntartani? Ugyan, kérlek, felesleges.
Fejemet enyhén félrehajtva hallgatom optimista szavait. Meglehet, hogy figyelmeztetnem kellene mindenről. Talán ő az egyetlen, ki megérdemelné.
Egyelőre mégsem válaszolok neki, inkább leadok még egy ital rendelést. Aggódó kérdésére azonban elmosolyodva hajtom le fejemet, halk, szelíd nevetést hallatva. Kezemet óvatosan simítom az övére.
- Drága vagyok, úgy rémlik, ezt így kell mondanom. Hogy kik tették ezt velem? A családom. És azon kívül mindenki. Démonok, emberek, válogathatsz, ahogy neked tetszik. Eddig vakságban éltem. Az Öreg szemellenzőt tett a szememre, teremtésem idején, de úgy vélem, hogy mindenkiére. Nem más ez, csak az ő játszótere, babáit pedig megunta - vonom meg a vállamat, s amikor megkapom végre az italt, akkor óvatosan iszok bele. Ez már jobb egy fokkal, de még mindig nem az igazi. Talán nem kellene kísérleteznem vele.
- Ha adhatok egy jó tanácsot… Élvezd ki addig az életed, amíg tart - csúszok le lassan a bárszékről, s mellé sétálva hintek kósza csókot arcára. - Hamarosan minden véget ér, ha szerencsétek lesz, ti ebből semmit sem fogtok érezni. Minden, mit ismertek megszűnik létezni, minden egyes atomig - suttogom a fülébe, nem akarom, hogy ezt más is hallja. Neki sem kellene, ő mégis segített nekem. Ezt nem felejthetem el. - Már csak napok, hetek, vagy hónapok kérdése - egyenesedek fel mellőle. A pulthoz fordulva emelem el a poharat annak lapjáról, s kezembe fogva, csípőmet enyhén ringatva fordulok el tőle.
- És ha valamiben jó voltam, azok a próféciák voltak - kacsintok rá, mosolyogva, mintha magam nem is bánnám ezt az egészet. Ami azt illeti. Ez így is van.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Isten
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
39

Utolsó Poszt Pént. 16 Márc. 2018 - 11:09
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Ophilia
Figyelem a mozdulatait, a tekintetét és egyre inkább az az érzésem hogy hadakozik valaki ellen, vagy éppen mellette. Hú, ezt nehéz megítélni, de az irattárosom nem az, aki volt. És miért nem? Keserű szavai elszomorítanak, hát semmit sem tanult míg idelent volt?
- Igen. Akkor olyasmiben hittél, ami nincs. Mi emberek nem azért cselekszünk hogy jobb legyen a világnak, mert a világnak senkire sincs szüksége, a világ nem létezik, az csak egy fogalom.
Kicsit elcsendesülök és közben nagyot húzok a Martinimből, amit tőle kaptam.
- Ha valakiért érdemes cselekedni, akkor azokért, akik közel állnak hozzád, vagy kedvesek a szívednek, de bennük nem hiszel...őket szereted...
Annyira nem akarom ebbe a témába beleásni magam, húzok még egy kortyot és fejben vissza pörgetem Ophilia múltját. Ahogy elnézem találkozott pár arkommal, néhány démonnal és angyallal, közülük is kiemelkedően sokat volt Abaddon-nal és Ramiél-al, no meg Cassael-el. Ajaj, voltak itt ármányok, tervek, szövetségek, ezeket megmosolygom, de a vége aggasztó. Semmit sem látok, csak sötétséget. Magam elé bámulok egy röpke ideig, aztán felhúzom a szemöldökömet és megint megemelem a poharat. Iszok egyet, aztán vissza fordulok Ophiliához. Valahol ott tartunk hogy megint a világot emlegeti, hogy szerinte sosem volt még ennyire rendben. De épp az előbb fejtettem ki neki, hogy nem létezik, mert csak egy fogalom, úgyhogy sosem lehet rendben. Most még is mi a fenét kezdjek vele? Teljesen világos a számomra hogy találkozott a nővéremmel, aki valamit csinált vele. Éppen most fejezi be a szövegelést, amin akaratlanul is felnevetek.
- Az élet azután is folytatódni fog, ha elpusztulna minden élőlény rajta. Az élet utat tör magának, új lehetőségeket keres és ha megtalálta, kivirágzik, mint mindig. Egyébként nekem minden rövidnek tűnik, szeretnék több pihenő napot és több ilyen estét, amikor összefutok valakivel egy bárban, italozunk és jól érezzük magunkat és másnap reggel nem kell dolgozni menni, nem kell korán kelni...érted. Azt akarom seggbe rúgni, aki kitalálta a munkát!
Kiiszom a maradék italomat, és mivel ide hívta a csapost, ideje még egy kört rendelni.
- Egy ugyan ilyet kérek!
Adom le a rendelést, majd Ophiliának folytatom.
- Oké. Amikor utoljára láttalak jól voltál, nem voltak pasi gondjaid és ha jól emlékszem valamiféle régészeti leletekről diskuráltunk az alagútban. Szóval. Áruld el nekem, ki és mit tett veled? Mert megyek és beverek neki egyet..akkor is..ha utána laposra ver, mert történetesen erősebb lenne nálam...szeretem az éjszakai kommandót, feldobja a napomat, azok után, hogy Mr. Winkley-t kellett kihúznom a tömegből, miután rálőttek és ő tizenöt percen keresztül káromkodott és csapkodott. Ez olyan megkoronázása a napnak, egy tömeg verekedés már meg se kottyan.
Idétlen vigyort engedek, de még hozzáteszem.
- Ettől érzem hogy igazán élek! Hm..lehet hogy neked is csapkodnod kellene...
Végig tekintek rajta, közben résnyire szűkítve a szemhéjamat.
- ...bár lehet hogy nem. Inkább a pasit kellene megpofoznod!

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
380

Utolsó Poszt Csüt. 8 Márc. 2018 - 12:05
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tom & Ophilia
Kinek azért jut kísértés, hogy ellenálljon neki, kinek azért, hogy meginogjon végre


Ajkam szegletébe pajkos mosoly bujkál, látva a régi ismerős közeledtét felém. A széles karimájú pohár pereme felett tekintek fel rá, hogy aztán fejemet végül félrehajtva tekintek ki az ablakon. Szabad kezem a pult lapjára simul. Minek aztán ő jött ide hozzám, nincs okom, hogy elhagyjam a kényelmes bárszéket. Félig felé fordulva, lábaimat illedelmesen fonom össze egymáson. Egyenes hátam még tükrözi az egykori jellemem vonását.
Zöld lélektükreim egy pillanatra elméláznak, ahogy a komor felhőket tekintem odakint. A köd lassan száll alá a városba, melyben ez annyira ismerős. Egyáltalán miért ide helyezte Gabriel a székhelyét? Nem talált, ennél… kényelmesebb várost? Kapásból egy tucatot fel tudnék sorolni.
- Lassan már este van - fordulok vissza felé, széles mosollyal az arcomon. Ám ebben már nincs semmi szelídség. Egyszerű, talán még álnok is, kinek elméjében rejtett hátsó szándékok nyugszanak.
- Valóban. Elég sokszor elkövettem ama hibát, hogy hittem, a világnak szüksége van rám - ezért is lehet az oka annak, hogy most már itt vagyok. Túl sok angyal dolgába ártottam bele magamat és nem titkolom, hogy egyszer sem lett jó vége a dolgoknak. Mintha teljesen megőrültünk volna, már nem tudnak különbséget tenni a valódi ellenség és a család között.
Már én sem tudok, ám az én szememet Amara nyitotta fel.
- Tényleg? - csillannak meg szemeim, miközben egy újabb apró kortyot nyelek le az italomból. Nem állítanám, hogy sokszor tettem már hasonlót. Sőt, ami azt illető, ez az egyik első ilyen alkalom. Érzem, ahogy az édes nedű végigmarja torkomat, fintorba kényszerítve arcomat, legfőképp az orrom és a szám feletti izmokat. Ha lenne időm - és kedvem - kielemezném, hogy mégis mit is tartalmaz valóban az ital. - Igazad lehet. Egész életem alatt nem éreztem magam, ennyire… - fejem enyhén félrehajtva keresem a megfelelő szót. A szavak embere vagyok, most mégis megesik velem, ami oly ritkán. Nem találom a megfelelőt. - könnyednek - vonom fel az egyik vállamat, boldogan nevetve el magamat. Ez az egyetlen őszinte cselekedetem, mióta felismertem.
Fejemet enyhén lehajtom, s kérdése hallatán emelem csak rá.
- Persze, minden a lehető legnagyobb rendben. Sőt, ennél rendben sose volt még a világ - vigyorodom el szélesen. Jah, hogy odakint a sötétség tombol? Ha tudnák még, hogy nincs egyedül. - Tudod, hogy a magamfajták nem éreznek ilyet - már nem zavar ha megtudják, hogy mi is vagyok valójában. Most már úgy érzem, hogy tudok ellenük harcolni.
Anutemnek igaza volt. Ott van az elmémbe minden tudás, csak alkalmaznom kell őket. Mégis halkan kuncogom el magam, látva, hogy ő őrizné titkomat.
S most először fog el a szánalom Azóta. Őt talán sajnálnám, ha elveszne a világgal, benne, mintha lenne… még jó. De csak egy ember, gyarló, mint a többi. Ha választása lenne ő is gond nélkül áldozna fel, saját érdekei oltárán. Ilyenek Atyánk legtökéletesebb teremtményei.
Kész röhej.
- Egészségedre. Nekem viszont nem - s ezzel fordulok vissza könnyedén a pult felé. Ujjaim egyszerű csettintésével hívom közelebb a pult mögött álló férfit. Rendelésemet újra leadom, s amíg várom az italt, visszafordulok. - Ne vedd stresszre az életet. Élvezd ki minden percét, amíg lehet. Nem tart már soká - az utolsó szavakat már csak halkan, szinte suttogva ejtem ki. Mintha magamat akarnám erre emlékeztetni újra és újra.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

Isten
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
39

Utolsó Poszt Szer. 7 Márc. 2018 - 23:42
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


to Ophilia
Mr. Winkley kellően kiidegelt a mai napra ahhoz, hogy fáradt csontjaim jólesően pihentessem meg eme fantasztikus helyen, és ha már itt vagyok, akkor kapok az alkalmon hogy az egyik teremtményemmel társalogjak. Ophilia itt léte nem rejtély a számomra, de amikor megpillantom, annál inkább meglepődök. Csak néhány méter távolság választ el minket, de az erkölcsi métely már most megkörnyékez, mely belőle árad. Némelyik angyalom sziporkázóbb lett, mint a démonjaim többsége, no de a levéltárosomról korántsem gondoltam volna, hogy megfertőzi ez a betegség. Látom mit művel a pultossal, majd amint odaérek nekem nyújtja át az előbb lopott italt. Felfelé emelkedik a szemöldököm, noha átveszem tőle és közben illedelmesen köszöntöm.
- Szép napot a hölgynek!
Egy kicsit még nyújtom a visszavágót, végigtekintek rajta és magamban szörnyülködöm mivé lett ez a jóra való gyermek, miként illegeti itt magát, ezalatt helyet foglalok a bárszéken.
- Tőlem? Én gyakran megfordulok hasonló helyeken. Ellenben te!
Kicsit bólogatok, kicsit hallgatok, nem mondanám hogy lehengerel a látványa, no nem azért, mert nem lenne szép, hanem mert én vagyok az Atyja, csak ő ezt nem tudja. Hm, mi változott? Miért lett egyszerre ilyen? Bár sok hónap eltelt mióta utoljára láttam, amikor megmentettem a Lombard Street-en. Pont annyi pénzt pakolok az asztalra, ami állja az én meg az ő italát, és bár a csapos nem érti miért raktam azt oda le, rávágom hogy borravaló. Nem akarom már behülyíteni még jobban.
- Kicsattanó egészségnek örvendesz és..és..fergetegesen eleven vagy!
Szélesen vigyorgok rá, a szemöldököm húzkodva.
- Minden rendben? Mondd, nem fázol? Hideg van kint.
Ejtem ki a sután hangzó szavakat annak a fényében hogy tudom mi is valójában, majd egyszerre észbe kapva a homlokomhoz emelem a tenyerem, mint akinek most esett le és bocsánatkérően tekintgetek ki az árnyéka alól. Aztán amikor elveszem, a másik kezemmel mutogatok, először nemlegesen intek, tekintve hogy elfeledkeztem róla hogy ő angyal, aztán meg a számhoz emelem a kezem, mintegy biztosítva ezzel arról hogy tőlem ezt senki sem tudja meg. Utána következhet az ital, jól meghúzom és ízlelem, bár nem feltétlen ezért jöttem ide, no meg hordó számra ihatnám, akkor sem rúgnék be ténylegesen tőle, de a látszatot egy idő után fent kell tartani ugyebár.
- Bevallom, ez már kellett.

Ophilia
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
380

Utolsó Poszt Pént. 2 Márc. 2018 - 7:51
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Tom & Ophilia
Kinek azért jut kísértés, hogy ellenálljon neki, kinek azért, hogy meginogjon végre


Amikor az angyal igazán keres valakit akkor döbben csak rá, hogy mennyire is haszontalan. Persze erőmet könnyedén bevethetném és azáltal vadászhatnám le az arkot, ahogy úrnőm azt megparancsolta, abban… Még sincs semmi izgalom. Látni akarom az arcát, amikor magamtól találom meg. Nem fogja látni a bennem szunnyadó sötétséget. Hogy mivé lettem miattuk.
Na jó, Ő talán nem hibás benne. Az egyetlen azok közül, akik nem véremet akarták. De a többiek? Azok miatt tartsak ki? Pf. Nevetséges.
Ujjammal könnyedén játszok a széles peremű pohár szélén. Ha kristályból lenne hangzatos koncertet is adhatnék. De eme ostoba emberek még erre sem képesek. Egyszerű sima pohár. Ez az, amit egy hozzám hasonló magasztos lénynek adnak. Felháborító.
Jah, hogy mit is keresek itt? Egyszerű. Még az angyaloknak is jár némi szórakozás. Egyiptomig nem is hittem volna, hogy az erő, melyet az öreg adott ily hatalommal bír valójában. Szinte megrészegít, mikor az emberek az én bábjaimmá válnak. Azt csinálnak, amit én akarok, s nem kell hozzá semmi több, csak egy kis agymosás. Csodálatos érzés.
Szóval most ezen haszontalan vágóállatokat használom arra, hogy megtalálják az arkok arkját. Ajkaim sejtelmesre mosolyra húzódnak, miközben az előttem meghúzódó tükörbe tekintek. Lassan kortyolgatom italomat. A nyálkás idő még mindig tart, ez mégsem tart attól vissza, hogy könnyed nyári ruhába jelenjek meg, eme bűntől övező helyen.
Az a hír járta, hogy ezt a bárt két őrült démon rombolta le. Semmi sem látszódik belőle. Most is olyan tökéletes, mint hajdanán, amikor épült. Valamelyik testvérem munkáját vélem felfedezni ebben. Persze segítsük az emberek, adjunk nekik mindet vissza, nem igaz?
Pedig miatta ment el az öreg. Pusztulni való férgek.
Az ajtó halkan nyílik, hideg, csípős szelet enged be. Lassan kortyolgatom a Martinit. A tükörben pedig…
Megpillantok egy régi ismerős ember arcát. Rögtön meg is fordulok, kezemmel a poharammal és keresem vele a szemkontaktust. Amint megtalálom, ajkamhoz emelve a poharat mosolygok rá negédesen, enyhén illegetve magamat.
Tom.
Gyorsan vissza is fordulok, ám csak annyi ideig, amíg a pultostól egy újabb italt kérek. S ekkor olyat mondd, melyet az utóbbi időben nem szeretek hallani: fizetnem kellene. Egy mocsadéknak.
Mosolyogva fogom meg a kezét. Emlékei máris nincsenek a rendelésről, csak egy lány vagyok a bárba, ki betért, s kit meghívtak egy-egy italra.
Jólesően mosolygok, fogva a másik poharat is könnyedén illegetem magam a régi ismerőshöz. Ő is csak ember, egy vágóállat, semmi több. De nem felejtem, hogy köszönettel tartozom neki, amikor még gyenge és erőtlen voltam.
- Nem gondoltam volna, hogy eme helyen futunk össze újra. Olyannyira… távol áll tőled - hajtom félre enyhén fejemet és készségesen nyújtom át neki a teli pohár italt. Neki szántam.


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her


Utolsó Poszt Szer. 26 Júl. 2017 - 14:36
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
szabad a játéktér


Utolsó Poszt Szer. 26 Júl. 2017 - 14:24
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


P & P Viszontlátás
Morgaine & Zarzahl

 Alig érzékelek valamit a külvilágból, tejfehér ködként telepszik elmémre a düh és a harag. Mégis milyen furcsa, hogy őt tisztán látom, látom miként küzdi talpra magát, tétován miként indul meg felém. De miért lenne ez csoda? Haragom fókuszában ez a mihaszna némber áll. Úgy lebegtette előttem a vörös vásznat, akár egy matador. Nem törődve a következményekkel gyűjtöm össze erőm maradékát, bár jobban spóroltam vele, mint a Sötétség királynője. Meg se fordul fejemben, hogy az ügyeletes SZKO-t ( Szárnyas Kivégző Osztagot) magunkra szabadíthatom ezzel. Felbőszült bikaként tekintek rá, ahogy látom még mindig nem adja fel, s rúnákat vés a levegőbe. Szabadjára is engedném energiámat, de az ő varázslata hamarabb manifesztálódik. Utcai mocsok, varázslatból visszamaradt jégszilánkok, üvegdarabok tornádóként zárnak burokba. Olyan érzés ez, mintha víz alá nyomnának, súlya alatt lassan törnél össze miközben orrodon, s szádon beömlik a sós tenger. Dühösen villantom rá tekintettem, s próbálom felfogni szavait. Úgy tűnik sikerül, csekély értelem csillan szememben. – Neeem! – emelem fel két kezem az ég felé, ujjaim görcsösen ragadják meg a semmit, nyakamon érzem, ahogyan kiduzzadnak az erek. Üvöltök a sötét éjszakába, mint egy vadállat, így adva ki magamból a mérget, miközben a mágiának gátat vettek. Lassan csillapodik körülöttem el minden. – Miért? – ordítom még mindig, leheletem fehéren gomolyodik előttem. – Miért van az, hogy mikor már kezdek belejönni, mindig meggátol valami? – értethetetlen lehet kifakadásom. De annyira jellemző, hogy mikor élvezni kezdenék valamit, mikor szinte önmagamat adhatnám, valaki mindig elszúrja. Térdeimre támaszkodom kissé lihegve, divatosnak nem nevezhető hajam előre bukik, ránézésre is durva tapintású akár a posztó. Persze igazat kell neki adnom, neki, akinek ruhája már korán sem viseli azt a pompát, mint egy félórával ezelőtt. Combjánál felhasítva, - mely innen nézve is kellemes látvány nyújt, el is időzök kicsit ott-, itt-ott megrojtozódva. Hófehér karján megpörkölődött szőrpihék. Ajkán elkenődött a vérvörös rúzs, s melynek sarkára valódi vér száradt. Macska vágású szemei alatt feketén elkenődött a festék. S a haja… hát nem tudnám mihez hasonlítani, mivel a kazal is dicséret lenne.  Őrült Picsa, s most valóban úgy is néz ki, de ebből a kiindulva én sem festhetek szebben. Az összképet szemre vételezve, jókedvű hahotázásba kezdek, s felegyenesedem. – Ez az új imázs igazán hozzád illik. – lépek felé most már jóval higgadtabban, mint pillanatokkal ezelőtt. – Annyira kifejez téged. – karolok bele a nyakába, mintha mi sem történt volna. Mintha fél perccel ezelőtt, nem elpusztítani akartam volna. – Mehetünk Hölgyem, de pontosan hova is? – lépek át vele a kapun. Végül is mindegy is, úgyis kiderül, nem de?



Zene linkje • szószám: Ide • Credit:


Utolsó Poszt Kedd 25 Júl. 2017 - 14:16
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


P & P Viszontlátás
Zarzhal & Morgaine
Song on fire • szószám: Ide • Credit:



Dacosan nézek haragtól izzó szemébe. Lennék, adnám, ha engedné. De provokál, hiába kérlelem burkoltan, hiába fejezem ki, mennyire nem kívánok neki ártani, kiprovokálja tőlem. Sose csalj lépre azzal az egy tekintettel, mondattal, utalással, mozdulattal, hogy nem merek valamit megcsinálni. Ő meg egyszerűen oly makacs, oly büszke… Nem is értem, hogy miért a harag lett végül belőle.
Fogaimat összeszorítom, amíg látom, hogy nagy levegőt vesz. Oh, nem, nem a víz alá fogsz kerülni.
Attól egy sokkal rosszabb helyre.
Érzem, hogy testem hátrafelé repül, nekicsapódok újra a falnak. Ruháim lassan rongyokban állnak rajtam, hajam az égnek mered, fejem erősen ütöm a falnak.
Tudatom kihagy pár pillanatra, s mikor újra felnézek az egykori elegáns bár plafonján látom viszont magam. Egyik kezem a fejem felett pihen, a másik a mellkasomon. Látom, ahogy izmaim rándulnak egyet, még mindig az elektrosokk hatása alatt.
Hangos nyöszörgéssel állok fel. Gólemjeim darabokban, tudatom elvesztésével a koncentrációm is megszűnt. Nehezen fordulok meg, érzem, hogy lélegzetem kihagy. A falba kapaszkodva tápászkodok fel, a világ egyszerűen forogni kezd velem. Látásom homályosul.
Hiába nézek körbe, nem látom az őrült testét. Az ajtón viszont hatalmas lyuk tátong. El kell telnie némi időnek, mire összeteszem a képet. Ne lepődjetek meg ezen. Egy ilyen után ti sem tudnátok gondolkozni.
Óvatosan lépek egyet, amikor a föld megindul alattam. Az üvegből kirakott pult mögötti falrész sóhajtva omlik alá, félretántorítva az útból. Újra elesek. De a föld még mindig mozog. Akkor ez nem csak a fejembe játszódik le?
Zavaros tekintettel meredek ki, s dühöm hiába csap fel, most neki kell igazat adnom.
Újra felállva botorkálok ki, az épület ajtófélfájába kapaszkodva. Látom őrült testét, s tudom, hogy ez, itt nem fog jóra vezetni. Már régen túllőttünk a célon.
Halkan motyogok valamit, s szemeim újra narancssárgán csillannak meg. Nem ellene intézek támadást: apró kavics, üveg, jégdarabokat sodrok köré, egy-egy rúnát kirajzoltatva velük. Lassan elfogy erőm, ennyiből még futja. Erejét kordában kell tartania, nem sokáig, csak pár percig. Már ha sikerül és nem omlasztja rám az épületet.
- Fejezd be Zarz… - sóhajtom elhalóan, gyengén. Erőt véve magamon sétálok elé. – Ha ennyire nagy benned a pusztítási vágy, hát folytassuk, de Ne itt! Ne ebbe a városba! – kiáltani szeretnék de hangom erőtlen. – Szükségünk van ezekre a senkiháziakra!
Arról már nem is beszélve, hogy lassan magunkra vonjuk szárnyas barátaink figyelmét. Ilyen állapotban pedig egyikünknek sem lesz esélye ellenük. S ha még mindig élek, erőtlenül nyitok kaput a túlvilágra.


Utolsó Poszt Kedd 25 Júl. 2017 - 13:47
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


P & P Viszontlátás
Morgaine & Zarzahl

 - Az előbb mintha forró fejűségről beszéltél volna, légy te az okosabb add fel. – mondom neki, hisz olyan jól tudja mit kellene nekem tennem, de neki is ugyanannyiba kerülne ezt megtennie. De hát mindegy is, sok közös vonás van bennünk. A gólemek még mindig nem zavarnak túlzottan, hisz tudom, eléggé lekötöm figyelmét azzal, hogy válaszút elé állítom. Csalfa mosolya csiklandozza szemem világát, megvillantva néhány más lehetőséget is. Mit is mondhatnék? Igazából semmit, ugyanúgy nyitott volt számomra is ez a kérdés, mint bárki másnak. Nem rántom el kezét, sőt hagyom, hogy vezesse, mély levegőt véve készülök fel a legrosszabbra. Megrázó élményben van részem, a következő néhány percben. Átjárja testem az elektromosság, azt hiszem még a szemem is felakad néhány szívdobbanásnyi időre. Most nem szeretném magam kívülről látni, nem festhettek valami jól, mint Einstein azzal a szénaboglya hajjal. Egy nagy durranással távolodunk el egymástól. Nyöszörögve fogom fejem, de lehet az oldalamat kellene inkább. Nem tudom eldönteni. Fülem zúg, csak távolról hallok némi sikolyt, rohanó léptek verte zajt, s látásom se tökéletes. Füst és kőpor száll a magasba előttem, néhány pillanatba beletelik, mire összerakom a képet. A robbanástól, az ajtótokkal együtt távoztam az épületbe, s még magammal hoztam az egyik játékfiguráját is. Az nem volt olyan szerencsés, mint én, szétszórt darabjai üvegszilánkokkal keverednek a betonon. Jobb alkaromra s térdeimre támaszkodva próbálok lábra állni, sűrű nyöszörgések közepette. – Féleszű tyúk. – szeretném hinni, hogy kiabálok, hogy erőtlen hangom eljut hozzá, de esélytelen, hisz alig tudom kiköpni őket. Felállva szemügyre veszem magam. Orromból, fejemből szivárog a vér. Korábbi jéggömbje nyomán fehér csontom virít megtépázott ruhám alól. Dühös vagyok, már nagyon dühös, már végleg elpattant az a bizonyos húr. Egy mozdulattal megigazítom szakadt öltönyöm, megtartva méltóságom. Lehunyom szemem, érzem ahogy megremeg talpam alatt a föld. Először csak finoman, ahogy azok a remegős pudingok. Apró porszemek hullnak le a környező házfalakról, hajszálvékony repedések indulnak meg a hely felé. Egyre nagyobb s nagyobb pókhálót szőve a betonon.



Zene linkje • szószám: Ide • Credit:


Utolsó Poszt Kedd 25 Júl. 2017 - 11:26
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


P & P Viszontlátás
Zarzhal & Morgaine
Song on fire • szószám: Ide • Credit:



Fogaimat szorosan összeszorítom, még mielőtt újra meggondolatlanságot mondok. Arcomon az izom megfeszül. Hallom hangját, de nem tudom, hogy merről. Mit játszik ez az elmémmel? Szó nélkül mégsem tudom hagyni – hisz nem olyan vagyok.
- Veled ellentétbe nekem nem lenne sajnálatos, ha nem lennél ennyire forró fejű – sziszegem.
Szavaim mindazonáltal igazak. Sose volt vele túl sok problémám, imádom szívni a vérét, mindig is imádtam, de hát ettől volt meg a pezsgés a mi kettőnk kapcsolatában. Szikrázott kettőnk között a levegő, olykor ezt ki is engedtük, s volt, hogy hasonló formában.
Ha nagyon koncentrálok sem tudnék visszaemlékezni arra, hogy azok a csatáink miként végződtek. De egy-egy mozzanatát képes vagyok. Mindig is aljas volt és sose mondanám azt rá, hogy kiszámíthatóak cselekedetei. Oh, nem, ő sosem teszi kétszer ugyanazt.
Ezért is képes újra és újra meglepni. De várjon csak, hisz nekem is van még pár trükk a tarsolyomba.
Érzem, ahogy átmelegszik bőröm, a jég vékony csíkokba csorog alá kezemen, a könyököm felé, hogy onnan szabadáságát elnyerve zuhanjon a földre. Halk cseppenés jelzi érkeztét.
A jéghideg érintés lassan enyhül, kezemet felolvasztom, kardom eltűnik, hisz annak sok hasznát már nem veszem.
Elégedett mosoly kúszik újra csak ajkaimra, látva, miként sziszegi felém szavait. Nem áll szándékomban elpusztítani a testem, ezt túlontúl is szeretem, de néha úgy érzem, hogy nem hagy választást. Pokolbéli fattyú vagyok én is, bármikor szerezhetnék új testet, de még ezt is képes lennék meggyógyíttatani.
- Még neked sem adom meg könnyen magam – felelem számára, lassan az a pár gólem teljesen körbe vesz minket. Csak enyhén fenyegető hatásúak, hisz még én sem tudom, hogy mire lehetnének képesek a puszta nyers erőn kívül.
Hajam engedi, karom megragadja, közel von magához. Alávaló mosolyom egyre csak szélesedik, dühöm már-már teljesen elpárolgott. Új táncba kezdtünk, melynek címe: meddig mersz elmenni?
Érzem, ahogy tenyere derekamhoz simul, s közel von magához. Apró villanások törnek elő a gömbből, mely a közeledésére egyre csak kisebbedik.
- Ily formában máshogy is végződhetett volna – mosolygok rá kacéran. – Engem már csaptak meg villámmal, én tudom, milyen érzés, hát te?
De válaszát meg sem várva, apró villámos kezemet csúsztatom mellkasára.
Érzem, ahogy a feszület engem is átjár, bőröm bizsereg, hajam az energiától az égnek mered. Teljesen őrült nem vagyok, megölni én sem akarom – magamat meg végképp nem – de ne higgye, hogy ennyitől meghátrálok. Hallom saját fájdalmas kiáltásom, oly furcsa így kívülről hallani, mintha csak szemlélője lennék magamnak.
Megráz a villám, égeti belsőmet, s talán míg ez a pár másodperc véget ér, eszméletem is elvesztem. De megérte, rohadtul megérte.


Utolsó Poszt Kedd 25 Júl. 2017 - 10:25
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


P & P Viszontlátás
Morgaine & Zarzahl

 Szóra nyitnám a számat, hogy megköszönjem bókját, de a pillanatnyi örömöm hamar elszáll. Aljas kis némber. - Szokj hozzá! Mindkettőnk sajnálatára úgy tűnik, egy ideig még élvezni fogjuk egymás társaságát. – vetem oda neki miközben kommandósat játszok. Majd rövid ideig hallgatok. – A hét főbűn egyikei vagyunk, s egyik a másik nélkül nem létezik. – mondhatjátok, hogy most ismertem be azt, amit ő talán mindvégig szajkózott nekem. S ebben az esetben ráhagyhatnám az egészet s felajánlhatnám a tűzszünet lehetőségét. Valóban ez lenne a legcélszerűbb dolog, de maradjunk annyiban, hogy jelenleg most nem vagyok ennyire okos. Ami azt illeti, a büszkeségem nem engedi,- még nem- mindig is úgy gondoltam, hogy hetünk közül én vagyok a leghasznosabb. A vég kifejlett, az utolsó láncszem, a kapocs mely összekapcsol, s a beteljesüléshez kell. A pont az I-re. Kedveltem már ember korában, az önpusztítást, s azt amit a segítségemmel művelt.  Akkor pártoltam el mellőle, mikor eladta a lelkét a Lustaságnak s ezzel a figyelme is lankadt. Ez lett a veszte. Pedig dicsősége mily sokáig fennmaradt volna, korának leghatalmasabb királynője lehetett volna.  Évtizedeken néztem, ahogy senyved bűnei terhe alatt. Ám mikor megacélozódott, újra felkerestem s akkor nem kellett csalódnom ugyanúgy inspirált holtában, ahogyan életében. De szemtelenségét még így sem tűröm. Érzem tagjaimban belenyilalló hideget, de ezzel ujjaim csak még görcsösebben szorítják csuklóját. Testemet hevítem csak csillapítva ezzel a fájdalmat. Tenyerem alatt halkan felszisszenve vékony páracsíkok kúsznak a magasba. – Végesek a határaink… - préselem a fogaim között a szavakat, kezd fogyni a türelmem. Azzal vádol, hogy nem vagyok ura az indulataimnak, pedig nem tudja mekkora erőfeszítésembe kerül, hogy ne lobbantsam lángokra. Ekkor figyelek csak fel a közeledő léptekre. Elszakítom tekintetem az övétől egy pillanatra, hogy egy másik vörösen izzó szempárba nézzek. Elvigyorodom a közeledő veszélyt látván. – Megátalkodott szuka vagy, ugye tudod? – a sistergő gömbre pillantva csak egy újabb mosolyt erőltettek az arcomra. – De nagyon is akarod! – eresztem fürtjeit, s ragadom meg másik csuklóját is. Közelebb vonom magamhoz,-  néhány centire oda, ahol a szívemnek kellene lennie – s a távolság csak csökken. Hogy melyikünk az őrültebb? Magam sem tudnám megmondani. – Velem jössz te is. – vigyorgok az arcába, s eresztem jobbommal, melyet derekára fonok. Testem az övének feszül, nem nehéz kitalálni, hogy így közel olyan erős bummot kap, mint én, ha hagyja befejezni azt amit elkezdett. Ti mire fogadtok?



Zene linkje • szószám: Ide • Credit:


Utolsó Poszt Kedd 25 Júl. 2017 - 9:08
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


P & P Viszontlátás
Zarzhal & Morgaine
Song on fire • szószám: Ide • Credit:



Szavaimra nem válaszol már, vagy ha igen sem hallom meg. Érzem, ahogy vérem dübörög ereimbe, fülembe minden egyes dobbanást érzékelek. Dühöm elvakít és megsüketít. Az egyedüli, mire számíthatok azok csak ösztöneim.
De talán ez is elég lesz ellene. Na, nem becsülöm alá, pontosan tisztában vagyok erejével. Itt inkább ő nincs azzal tisztában, hogy mivé váltam az évszázadok folyamán, de sebaj. Majd hamarosan megtudja.
- Melletted az ember csak fejlődik – szólok gúnyoros hangon, megengedve magamnak egy félmosolyt – A trágán szavak terén, egyébekben haszontalan vagy csak te is… - felelem. Tudtátok, hogy az emberek – esetünkben démonok – nem mindig gondolják át azt, hogy mit is beszélnek?
Érzem, ahogy vérnyomásom emelkedik, de lélegzetem próbálom normálisan tartani. Szinte minden idegesít és a legapróbb neszre is robbanni tudnék. A pára, Zarzi, egyszerűen minden csak felhúzza az agyamat, mely nem és nem akar lecsillapodni.
Valahol az agyam hátsó rejtekében tudom, hogy ő játszik ezzel.
A pillanatnyi gőzben, apró támpontot nyújtanak jéggólemeim vöröslően lüktető izzásai. Hogy ő is látja? Jelenleg nem érdekel, hadd lássa, így legalább nyerek magamnak egy kis időt, amíg átgondolom helyzetünket. Nem kellene elfajulni, de egyikünk sem elég okos ahhoz jelenleg, hogy belássa.
De nem veszi be a csalit, ott áll mögöttem, én pedig már fordulok is. Csuklómat ragadja, jégkardom alakot ölt, metsző hideg élességgel fenyegeti a férfit, ám mégsem halad tovább.
Arcom egy pillanatra eltorzul, mind a dühtől, mind a fájdalomtól. Ekkor újabb technikát alkalmazok, mely számomra is fájdalommal jár, de megéri. Most meg.
Kardot tartó kezem lassan kezd el fagyni, egészen csuklómig, hogy ott elérje a férfi erős ujjait.
- Ha nem feszegetnénk határaink, fogalmunk sem lennénk, hogy mikre vagyunk képesek. A feladás amúgy sem az én stílusom – elbukok, hát felállok és tovább haladok. Az elmúlt évszázadokban nem ez lenne az első, hogy vesztek – vagy épp nyerek.
Szavaira nevetnem kellene, gólemeim fokozatosan haladnak felénk. Félig megfordulva szabad tenyerem tartom a férfinak, ahol egy apró gömbvillám fénylik fel.
- Eressz el. Nem akarom beléd ereszteni – figyelmeztetem a férfit. Lassan higgadok le, nagyokat nyelve. Tán még elsétálhatunk mindketten apró karcolásainkkal. Talán. Talán még máshogy végződhet.
Tisztában vagyok vele, hogy ezzel magamat is megráznám – hisz feltehetőleg még mindig erősen tart – azonban pontosan tudja, hogy ennek ellenére is megteszem.


Utolsó Poszt Hétf. 24 Júl. 2017 - 18:47
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


P & P Viszontlátás
Morgaine & Zarzahl

 Kitépném a nyelvét, ha közelebb lenne. S hogy miért? A képlet teljesen egyszerű. Mert van némi igazság abban, amit mond. De kérdem én, milyen főbűn lennék, ha nem csinálnék meggondolatlanságokat? Ezért is van az, hogy másképp látjuk a dolgokat. Ő sem lenne ott, ahol most van, ha nem szolgált volna rá élete során. De ez nem az a helyzet, hogy elmagyarázzam neki, s nem is akarom. Kár bármilyen szót is erre pocsékolni, s amúgy is most túlforr bennem a harag. Legalábbis egy darabig biztos, míg végül rá nem világít a dolgokra. Ezért is kapaszkodok bele az ő dühébe, s fordítom ellene, míg én megnyugszom tőle. De ez korán sem jelenti azt, hogy be fogok hódolni előtte. Na azt már nem! – Tuskó? Ez új, kezdesz fejlődni! – bukik ki belőlem, annyira meglepődök az újszerű szóhasználatán. Éppen csak sikerül kimásznom a pult mögül, mielőtt ez az őrült nőszemély darabokra töri azt. De még így is hason terülök el az energia kitöréstől. Komoly elégtétel lenne számomra, ha látnám eltorzuló arcát. Kénytelen vagyok más érzékszerveimre hagyatkozni, mivel látásom korlátozott. De így is tudom, hogy valami olyanban sántikál, aminek én egy kicsit sem fogok örülni. Erről árulkodnak a reccsenő neszek az üvegszilánkok sercegő hangjai.  Egyelőre ezt félre téve- ráérek, akkor foglalkozni vele mikor már tudom mivel is állok szemben-  indulok meg feléje négykézláb, majd ahogyan az ember fejlődött az evolúció során állok két lábra immár mögötte. Ösztönei nem hagyják cserben, s pont erre számítottam.  Önelégült vigyorom még jobban szélesedik pillanatnyi rémületét látva, mégsem hagyom, hogy eluralkodjon rajtam. Nem vagyok ostoba, ismerem már annyira, hogy tudjam gyorsan járnak azok a kerekek a fejében.  Gyorsan kapok csuklójáért megállítva ezzel, kardja a levegőben teljesedik ki. Olyan erővel szorítom a vékonyka kezet, hogy annyi erőse maradjon benne, hogy tartani tudja a pengét. Másik kezemmel körülötte hullámzó hajába markolom s rántom hátra fejét. – Sokat fejlődtél az évek alatt Morgaine, hasznodat tudnám venni, ha nem lennél ennyire csökönyös, s belátnád, hogy nincs esélyed. – szemeim már itt nekem is izzanak, ahogyan hangom is eltorzul. Tudom, hogy eme kis trükknek ő is birtokában van, hisz narancsban pompáznak az ő méreg szemei is. – Talán még bocsánatot is kérhetnél! – fűzöm még hozzá némi hezitálás után. Nem ringatom magam álomba azzal, hogy ezt megteszi, bár láttam már csodákhoz hasonlatos dolgokat tőle.



Zene linkje • szószám: Ide • Credit:


Utolsó Poszt Hétf. 24 Júl. 2017 - 9:51
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


P & P Viszontlátás
Zarzhal & Morgaine
Song on fire • szószám: Ide • Credit:



Csak egy pillanat töredékéig tölt el jóleső érzéssel a tény, hogy körmei megcsikordulnak a pult felszínén. Bőrömet kirázza a hideg, a hang hallatán. De ez el is múlik szavait újra meghallva. Felsóhajtani támad kedvem. Démon az istenadta, persze, hogy mindig másokat hibáztat, még akkor is ha neki is van ahhoz  némi köze…
Jah, hogy én is ilyen vagyok? Akkor ez egy patt helyzet? Azonban újra csak nevetni támad kedvem szövegelése hallatán.
- Nem is értem, hogy miként éltél túl ennyi évszázadot, ha némi élc ennyire felhúz. Szállj le a magas lóról Zarzahl, más idők járnak, mint eddig, jobb ha hozzászoksz ehhez – felelem őszintén, komoly hangot.
Mint már mondottam nem akarok neki rosszat, hisz szükségem van rá. Poklunk is átalakulóban van és dehogy akarok visszasüllyedni a rangtalanságba. Itt végre el tudtam érni, amit ember formájában alig. Vagy ha igen, akkor sem tartott túl sokáig. – Jaj, igaz is, elfelejtettem, hogy te Lucifer kidobott darabja vagy. Az a haszontalanság, ami neki nem kellett, így csak egyszerűen kivetette magából és megszabadult tőle, hogy többé ne is láthassa. Utálja ezt a felét és irtózik tőle – hangom gunyoros, méregtől csepeg, de ugyanúgy ő is játszik az én idegeimmel.
Ha ő sem képes okosabb lenni, akkor én miért?
Azonban bárhogy próbálkozom dühömet csillapítani, visszafojtani az újra és újra előtör belőlem. Nem kell sok gógyis, hogy rájöjjek, ő játszik érzéseimmel, s eme tény csak még jobban feldühít. Szemeim vérben forognak lassan, tekintetem újra narancssárgává válnak, ahogy immár én is kieresztem az energiámat. Nem tudom hol van, így a legegyszerűbb formáját választom az eléréséhez: a szélrózsa minden irányába.
Sértéseire csak dühös hangon kiabálok. Hát ennyi, eddig próbáltam magam visszafogni, hogy a jövőbeli esetleges egyezségünk miatt ne ártsak neki.
- Szavaid leperegnek, te féleszű tuskó! – válaszolom neki sziszegve, ahogy apró darabjaira töröm a pultot gondolataimmal. Oh, dehogy peregnek, de már ez sem érdekel. Hisz mit tud ő, mh? Vérem fortyog, alig vagyok képes visszatartani magam. De régen látott. Közben apró jéggömbök jelennek meg körülöttem jobbról-balra forogva.
Még mielőtt bármit is tehetnék a ripityára tört, jeges pulttal gőz száll fel a helységbe, elvakítva mindkettőnk látását.
- Nyomorult – jegyzek csak meg ennyit, majd behunyt szemmel koncentrálok. Az apró darabok lassan állnak össze jégszerű gólemekké, szám szerint hárommá. De nem tudom hova parancsolni őket. Óvatlanul lépek előre egyet. Érzem, hogy talpam alatt megcsikordul az üvegszilánk, a Pöcs felől pedig néma csendet érzékelek.
Halk, mégis ebben a csendben fülsüketítő hang hallatán pattannak ki szemeim. A gőz lassan elillan, felsejlenek belülről vörösen izzó katonáim és…
Hirtelen kapom hátra a fejemet, belső ösztönömtől vezérelve. Vigyora semmi jóról nem árulkodik. Fordulok, kezembe jégkardot idézek, de tudom, hogy esélytelen. Nem leszek elég gyors, hogy mire megfordulva védekezni tudjak kardom elnyerje méltó formáját. Tán ha felsértem karját, de hogy én mit kapok? A legrosszabbra készülök Tőle.


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek

Ido"szak Nyertesei
Gratulálunk mindenkinekOldal legjobbjai



friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Alexander Payne
Yesterday at 23:56
☽ Jósda

Calypso
Yesterday at 22:00
☽ Vidámpark

Calypso
Yesterday at 21:55
☽ Ancient Baths

Azura
Yesterday at 21:29
☽ Azura lakása




friss írások
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 6 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 1 Bot




Fajaink száma
Arkangyal
8/7
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
14
Bukott Angyal
2
Ember
8
Félvér
4
Harcos Angyal
6
Vadász
14
Nephilim
6