☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Ashtaroth
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
267

Szomb. Júl. 08, 2017 3:12 pm írtam neked utoljára





Gratulálunk elfogadva
az oldal tagja lettél

Kedves Zar!
Üdvözöllek az oldalon, remélem jól fogod magadat érezni nálunk! Köszönöm a pontosítást, az előtörténeted több, mint gyönyörűségesnagyságosperfekt lett! A gifjeidet percekig nézegettem, szóval a profilodért is kapsz egy piros pontot a csillagos 5-os ET mellé. Very Happy
Kérlek foglald le a pofikádat és irány a játéktér! Wink





Hell or Heaven vezetősége


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Zarzahl
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
24
☩ Keresett személy :


Pént. Júl. 07, 2017 10:28 pm írtam neked utoljára


Zarzahl
Nincs vigasz a dühben. A düh emészti a lelket, míg már nem is marad lélek.
Alexander Skarsgård
Démon
saját
Főbűn
Pokol

Személyes adatok



Véleményem az emberekről: A teremtés csodái. Nincs ebben semmi cinizmus, valóban azok. Bárminek ellen tudnak állni, csak a kísértésnek nem. Uram, ön rúgott egy hatalmas öngólt.  

Porhüvelyem neve:  Elég csinos a pofim, minek cserélném le?

Mióta élsz?: Mióta az eszemet tudom

Gabriel vagy Mihály?: Miért ne uralhatnánk mi a Földet? Jó, jó az egyensúly. Hm… tenyérbe mászó képe van mindjettőnek. Harmadik választás nincs? Aki úgy ugrál, ahogy éééé., mi fütyülünk. Amúgy meg minek választani? Csinálják a cirkuszt, mi meg jól szórakozunk. Hogy? Válaszoljak a kérdésre? Gabrielt szívesebben látnám láncon, itt mellettem, mint egy ölebet.
Vélemény a természetfelettiről? : Démon vagyok, az lenne az igazi tudathasadás, ha kételkednék a saját létezésemben

Város: Ott bukkanok fel, ahol akarok

Család: Lucifer interszexuális? Mázlista.

Beosztásod: Főbűn, légiók ura… valahol középen
Szakadár infó: Ez valami új Mec Menü?




3x
kb. 20 éve
Képességem


Nem lehet oly meglepő, ha azt mondom, szinte profi szinten űzök minden démoni dolgot,minthogy szinte az elsők között nyitottam égő szemeimet a világra. A harag érzése a szívekben oly ősi, mint maga az Ördög. Már Káin kezét is az vezette, mikor végzet tulajdon testvérével. Korszakok jöttek és mentek, s mi egyre erősebbek lettünk, újabbnál újabb erőket hajtottunk uralmunk alá, s kísérleteztünk a halandókon olykor egymáson. Magam sem vagyok kivétel ez alól, s az idő nekem dolgozik. Aligha akad olyan démon, aki megelégszik azzal, amije van, a hiúság és a becsvágy ugyanúgy a részünk, akár az emberekért. Újabb és újabb hozzánk hasonlókat teremtünk, ezzel saját pozíciónkat veszélyeztetve. Alkukötés, telekinézis, sok újat már nem tudnak számomra mutatni. Saját akaratomat ráerőltetni másokra? Gyerekjáték. Na jó, a túl hívőket nem szívlelem, túl macerásak, de megoldható. Szinte még gyerekcipőben jár az okkultizmus, későn fedeztük fel, ennek ellenére még profinak is vallhatom magamat, már ha azt a részét vesszük, amit hasznosnak találok. Ilyen az elemi erők, a lelket s elmét felzabáló rontások, piciny ölebeim megidézése, s a szemtelen démonok kiűzése, szükséges, sokan nem tudják, hogy miként is üljék meg azt a lovat. Pecsétek, rúnák, csapdák ismerek néhányat, de minek vannak a többiek? Tükörmágia, igazán akkor lenne hasznos, ha az adott személyre azon keresztül is tudnék hatni. Dolgozom rajta. De amiben a nyomomba se érhetnek, az a düh s harag magjának elültetése az ártatlan lelkekben. információk





.
Ezt a történetet vérrel írják



Egy ház oldalának támaszkodtam, körbe néztem. Nyüzsögtek körülöttem az emberek. Emlékszem a legtöbbjük inkább rám sem nézett s kikerült.  Akadt köztük olyan is, aki oldalamba vágott vagy belém rúgott, hogy takarodjak az útjából. Ilyenkor csak összerezzentem, s elnyomtam magamban a feltörni kívánkozó hangokat s némán tűrtem. Tekintettem rájuk emeltem, az egyik hidegen bámult rájuk, hogy emlékeimbe véssem vonásaikat, a másik a hályog alatt ide-oda cikázott. De mit is várhattam volna tőlük? Sok másik társammal egyetemben kiríttunk a hófehér tógás, illatszerekkel nyakon öntött úri néptől, a mi rongyainkat durva zsákokból varrták össze, húgytól s fekáliától bűzlöttünk. Lerogytam a fal tövébe, görbe botomat magam mellé állítottam. Reszkető kézzel halásztam elő gúnyámból tálkámat hogy a mellettem elhaladók felé nyújtva, néhány dénár koppanjon az alján.  Jövendölést ígértem nekik cserébe. Gyerekek szaladtak el mellettem, hamis mosollyal fogadtam kacajukat, az új nemzedék gondoltam magamban. Rabszolgák, elhúzódtak tőlem, holott irigykednek, mert nekem megadatott az, ami nekik nem, a SZABADSÁG. S bármire hajlandóak lettek volna érte.  Már messziről feltűnt az a vékony beesett, sápatag arcú negyvenes férfi. Meglehet fiatalabb volt csak a gondok hagytak barázdát az ábrázatán vagy éppen öregebb, s az ifjú legények s leányok tartották íj jóformában. Nem volt ő más, mint Cassius Caesar egyik kedvence. Sietve haladt el mellettem, arcát eltorzította a harag. Maga se érthette, hogy miért, de egy érmét dobott a tálamba. Szerinted miért? Nem sejtette, de már találkoztunk, s kötötte hozzám valami. S hogy mi volt az? A harag, melyet első találkozásunkkor ültettem belé, s mely úgy burjánzott el benne, mint legszebb pázsiton is a gaz. Bár be kell valljam, akkor már volt benne egy jó nagy adag irigység, mely kitűnő táptalajnak bizonyult. Jó munkát végzet, ezt el kell ismernem.

Az ókori Róma, gladiátor viadalok, rabszolgaság, orgiák, háborúk, cselszövések és virágzik a zsarnokság, a bűn melegágya. Mesés üdülőövezet, melyet rokonaim együtt hoztak létre, de minden szép korszaknak vannak ellenlábasai, akik nem elégszenek meg azzal, ami van. Ilyen voltam én is és Cassius is. Persze engem s Cassiust nem ugyanazok a célok vezéreltek, csodás volt, de már unalmas, ő Caesar hatalmat akarta megdönteni én meg csak bosszúságot akartam okozni a rokonoknak. Ugye egy percre sem hitted azt, hogy a jó szándék vezérelt, s megszántam az embereket? Akárhogy is, de túl sokan vagyunk, s ha a legnagyobb egyetértésben lennénk egymás mellett, a Poklot is Mennyországnak hívnák, aminek a gondolata is hányingerkeltő. De ha bárki azt hiszi, hogy ez könnyű meló az baromi nagyot téved. Mindennek a kulcsa a szabad akarat. Fent az a vén csuhás, nagyon jól kitalálta az egészet, megkötötte a kezünk. Senki nem mondhatja meg ezeknek a birkáknak, kik farkasok között járnak, hogy mit tegyenek, saját maguknak kell úgy dönteniük, hogy előre vagy hátra lépnek azon a bizonyos táblán. Elé állhatsz s köthetsz vele alkut, ez az egyszerűbb módja az egésznek, vagy nektárt csepegtetsz a fülébe, magvakat hintesz el elméjébe s várod, hogy kisarjadjanak. Az eszközt te választod, de a lényeg, hogy az útra melyet te választottál neki saját maga lépjen. Én a magam részéről jobban szeretem az utóbbit, nem kell elkapkodni semmit, egyelőre úgy néz ki, hogy az utánpótlás ellátása semmilyen akadályba nem ütközik, bőven jut mindenkinek. Na nem mondom, hogy nincsenek meg azok a helyzetek, mikor sürgősen kell csapatokat felállítani, mert szárnyas barátaink túl hevesen döngetik az ajtajainkat. Ilyenkor magam is a könnyebb módszerhez folyamodom, hisz százával, ezrével rohangálnak az utcán a potenciális áldozatok, kinek egykor hamis vagy valós dolgokat suttogtam a fülébe, s ha már elfelejtette? Nem probléma, halványan még ott dereng az emlék a sérelem, melyet kis szolgáim szívesen elevenítenek fel. Igen, jól látod, nem dolgozom egyedül, hisz bár lenyűgöző vagyok, de mindenhol én sem lehetek ott. De térjünk is vissza… meg lehet, hogy most ezt a módszert túl lassúnak véled, de gondolj csak bele, ha annyira nem lenne hatásos, nem is parancsolnék megannyi légiónak. De kanyarodjunk vissza. Hol is tartottam? Cassiusnál és Irigységnél. Az utóbbit hagyjuk is.

Megragadtam a karját, erősen tartottam amennyire csak a testem engedte. Bosszúsan tekintett rám szerettem ezt a nézését. Kísérete rögtön kardot rántott, s torkomnak szegezték. - Jóslat jár… - suttogtam, ahogy közelebb húztam magam hozzá. - Csak egy vénember, nem árthat nekem. – tartotta vissza fegyvereseit. Nem is tudta mekkorát téved, de erőm fitogtatása nem volt a terv része, szükségem volt rá. – Mondd, öreg mit mondanak a csillagok? – hetykén kérdezett, akkor még nem vett komolyan. -  Vérrel írod neved a történelembe. De ne feledd a legnagyobb ellenségekből is lehetnek jó barátok. - nem szólt csak ott hagyott. Megértette, hogy Caesarnak halnia kell, s ehhez szüksége lesz Brutusra. Előfordul, hogy nem a megfelelő alanyt választjuk s szükség van átírni a forgatókönyvet. Persze arról nem szóltam, hogy ennek talán ára lesz. De honnan is tudhattam volna, nem vagyok én látnok. Tudtad, hogy Cassius jobban szeretett a másik oldalon állni? Tudod, nem? Hogy hogy, hogy ? A feleségét jobban szerette hátulról meghágni, de ha őt pakolták ugyanígy, azért jobban rajongott. Na, legközelebb mesélek az első találkozásunkról is. Miután elment, szabadon engedtem a lefoglalózott testet, a város legrosszabb környékén. Makacs egy öreg volt, folyamatosan sikoltozott, meg rimánkodott. Halálra volt rémülve, húsz éves kora óta nem szedte így a lábait, mint most.   Szerencsétlen rongyaiból véletlen még az összegyűjtögetett alamizsna is kihullott. Szerencsétlen, ízekre szedték. Közbe avatkozni? Hova gondolsz, vétettem volna Isten akarata ellen! Na de… miután elhatározta magát már a többi szinte gyerekjáték volt. Szabadjára engedtem a kis kedvenceimet, hogy szítsák a tüzet. A végjátékot én már Pompeius színházának oszlopai közül néztem végig. Remek előadás volt.  

Hogy ki vagyok? Hát még nem jöttél rá? Zarzahl. Nem már!!! Harag, így már ismerős? A főbűnök egyike. Az emberek egyik mozgatórugója. Hogy nem vagyok hű a nevemhez? Ne sértegess! De számtalan arcom van, te most a kedvesebbikkel találkoztál. Jah, hogy ki voltam? Senki, s semmi, s maga Lucifer. A nagyfater iránt érzett haragját tépte ki magából, s gyúrt belőle engem. De ha nem haragszol, most mennem kell,  a kicsikéim már éhesek. Morax, Valefor vacsora.



 
Zarzahl
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: