Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Lucifer rezidenciája - Fogadó szoba
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Reagok :
3
☩ Play by :
Mark Pellegrino

Utolsó Poszt Szer. Jan. 16, 2019 11:13 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ Lie to me honey

Ophilia&Lucifer
zene • szószám: xXx • Credit:

 
Szinte megmosolyogtat a reakciója, de ezt a világért sem mutatnám ki. Összeszorított fogak s a fejrázás. Tipikus reakció. Talán még a drámai ájulás hiányzott volna belőle és akkor már teljes is lett volna az összkép. Igazából nincs is nagyon értelme tovább rágódnom ezen a témán s több szót pazarolni rá, hiszen az ilyen beszűkült látású egyéneknek már mindegy, rég el vannak veszve. Még így is követni próbálják Atyám hülye szabályait, hogy ő lelépet. Szánalmas, de egyben lenyűgöző. Ha én hagynám el teljesen, de tényleg teljesen a Poklot akkor a démonjaim már fittyet hánytak volna a szankcióimra és mentek volna tombolni az emberek világába. Persze csak idő kérdése mire egy új vezetőt választottak volna, vagyis hát egy új vezető vert volna le minden riválist. Aztán pedig újra felállt volna a rend. Én pedig nyaralgathatnék valamelyik napsütötte szigeten s szürcsölhetném a kókuszkoktélomat néhány dekoratív halandó leányzó társaságában.
- Aham. S Atyánknak a létezésének a célja pedig az, hogy az angyalokat vezesse az útjaikon és megvédje az embereket a gonosztól. Ilyenkor mi van? Ha ő is leléphetett, akkor ti miért nem? Talán azért, mert neki volt annyi esze, hogy elhagyja a süllyedő hajót. De, mint látom a teremtményeinek nem nagyon van. Ezért vagyok én jobb teremtő, mint ő. Az enyéim, ha süllyed a hajó akkor nemhogy elhagyják, hanem még még ki is lyukasztják az alját, hogy gyorsabban menjen végbe a folyamat, hogy aztán építhessenek egy új bárkát, amit bármikor feláldozhatnak.
Ez a kis angyalka egyre jobban azt sugallja, hogy nincs hátsószándék a mondadójában, hanem tényleg csak ezt az információt a tudtomra akarta adni. De azért vannak itt még keresztkérdések és nem fogom annyiban hagyni, nem fogom neki engedni azt, hogy palira vegyen. Csak egyetlen egy gyanús mozdulatra van szükségem, semmi másra. Ha pedig azt meglátom, akkor nagyon hamar rosszra fordulhatnak a dolgok. Gyerünk drágám, csinálj nekem egy jó napot és hibázz, hogy aztán megkínozhassalak.
- Ezt is aláírom. Viszont gondolom tudod, hogy mindenhol vannak ranglétrák. Ezek akiket itt látsz még a főbűnök szintjét sem érik el. De persze ilyenkor felvetődik az a kérdés, hogy akkor hol lehetnek a nagyobbak, ha nem a főhadiszálláson. Neked nem izgatja a fantáziádat? Nekem nagyon. Egy halk sokatmondó kuncogás kíséri a mondataimat s ezt követően belekortyolok az italomba.
- Viszont itt tévedsz. Nem Atyánk akarata ez, hanem az enyém. Sok minden nem tud az angyal igaz? Még ha azt hiszi, hogy mindennel tisztában van. Főleg a mennyek irattárosa. Ez talán még idegesítő is. Persze senki sem tudhat mindent, még maga Isten sem. Viszont még mindig a próbakérdéseknél tartunk, s ennek is volt oka. Bár, mint már említettem azt, hogy az egész beszélgetésünkön ami eddig elhangzott a számból az csak azért volt, hogy többet megtudjak a szemben ülő tollasról.
- S még azért is, hogy melegen tartsa a testüket a fagyos időkben. De igen, mindent amit elmondtál igaz. Viszont a hatalmat csak áldozatok árán lehet szerezni. Minden játszmában vannak gyalogok akiket fel kell áldozni a nagyobb jó címszóval, hogy aztán bezsebelhessük a győzelmet s ezzel együtt az erőt, amivel még több embert igába lehet hajtani. Mert hát ez egy végtelen folyamat. Véleményed szerint, most ki birtokolja ezt a fajta hatalmat? Most őszintén kíváncsi vagyok a válaszára, hogy egy ilyen mezei kis tollpárna kit lát esélyesként ebben a háborúban. Amarát? Nem lenne buta választás, hiszen csak Isten testvéréről van szó. Viszont amellett sem mehetünk el, hogy egyszer már sikerült őt bebörtönözni az arkok segítségével, szóval a történelem a mi oldalunkon áll. Érdekes felállás.
- Ez már önmagába bűn, Ophilia. Rendesen szíven ütött azt hallani, hogy még nem nagyon kóstolt semmit mióta a földön van. Az alkoholt nem kipróbálni? A különféle bódítószereket? Fű, kokain, tabletták? Bor, vodka, whisky? Vagy mind egyszerre amit eddig felsoroltam? Ejj...ejj vannak bajok, nagy bajok.
Igazából a célom nem is a megfélemlítése, hanem inkább az, hogy közelebb legyek hozzá s így mutassam ki az érdeklődésemet a témáról. Mert hát ez igencsak felcsigázott. Egy ilyen szövetség felbontása? Dádá lesz Gabikának, ha ez igaz.
- Miért hitte volna azt a fivérem, hogy te többet tudnál, mint ő? Te akkor még nem is léteztél, amikor mi elzártuk a Sötétséget. Nálunk többet nem tudhat róla senki. Furcsa, furcsa. Talán megőrült? Persze nem hiszem ezt, igazából el is érkeztünk az első furcsa elszóláshoz. Már majdnem teljesen le is engedtem a pajzsomat, de ez rádöbbentett arra, hogy nagyon gyorsan húzzam vissza magam elé és újra legyek bizalmatlan vele szemben.
- Persze, hogy az. Csak az tudja, hogy merre keresse aki meg is akarja találni. Suttogom halkan a szavakat, aztán elég közel ülök hozzá ahhoz, hogy még egy furcsa jelet is észrevegyek. Mi volt ez a fejrázás? Ez nem olyan volt, mintha annyira gondolkozott volna, hogy úgy akart újra közöttünk lenni. Nem, mert az előbb beszélt. Össze is vonom a szemeimet
- Logikus lépésnek próbálod beállítani azt, hogy hozzám jöttél. S még majdnem sikerült is, de tényleg. Már ittam minden szavadat. Viszont az első és ez az utolsó kérdés direkt volt így feltéve. Ha egy angyal aki ennyire követi a szabályokat, mint te a beszélgetésünk elején mutattad, akkor bizony még ha ésszerűnek is veszed akkor sem jössz el hozzám. Mivel tiltva van az, hogy bármilyen módon a tollasok összeszűrjék a levet az Ördöggel. Megérte a sok keresztkérdés, elbukott rajta. Pedig már tényleg nagyon közel járt ahhoz, hogy átejtsen. De hát kérem szépen, én ihlettem magát a hazugságot. Ez az én játszmám, nagyon nehéz benne legyőzni engem.
Újra kiegyenesedek s visszaülök a székembe, de az italomat ott hagytam az előtte lévő asztalon.
- Megkérhetlek arra, hogy idehozod? Közben bezáródnak az ajtók, s ablakok. A szoba védve van rúnákkal, hogy ki se lehessen teleportálni. Se ki, se be. Csak ha én akarom.  


avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
508
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Csüt. Jan. 10, 2019 8:56 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Lucifer
People like to say that the conflict is between good and evil. The real conflict is between truth and lies
Oh, drága Lucifer, de még mennyire felesleges ez az egész. Mégsem mondhatom el neked. Nem tehetem, bármennyire is szereteném. Fogaimat szorítva tekintek zöldeskék íriszeimmel a pokol urára. Szavai, mintha megdöbbentenének, mintha nem értenék velük egyet. Ehhez könnyedén rázom meg a fejemet.
Nem kell, hogy tudd, ki vagyok. Elég ha én tudok mindent rólad. Legalább is több dolgot, mint azt te szeretnéd. Láttam, miként vágattad le a szárnyaid, láttam miként parádéztál az emberek között. Miként akartál közéjük tartozni. Átvetted a démonoktól az irigységet. Irigy lettél rájuk. Egy akartál lenni közülük.
- De hiszen, Atyánk - a keserű nyál újra körbefutja számat. - ezért teremtett minket. Az emberkért, hiszen bábok vagyunk csupán - nevetek fel halkan, fejemet könnyedén megrázva. - Ez egy olyan tény, amivel mindig is tisztában volt mindenki. Az emberekért lettünk teremtve - most pedig azért, hogy megöljük őket, na de.
Ez egy másik történethez tartozik. Most a régi énemet kell felszínre hoznom, úgy, hogy az ne vegye át felettem a hatalmat. A naivat, a szerényet. A kedveset, ki mindent eltűr. Fejemet kissé félrehajtva figyelem miként kortyolgatja az italát. Egyelőre mégsem nyúlok hozzá, még a bemelegítő beszélgetések zajlanak. Meg kell bizonyosodnia, hogy bízhat bennem. A többi arkkal könnyebb dolgom van. Valamilyen szinten velük már találkoztam életem során. Segítettem őket. Ő még nem tudja, hogy mire számíthat tőlem. Csak okosan Ophilia.
- Egy angyalnak mindig is színesebb és kreatívabb lesz a képessége, mint a démonoknak. Ne érts félre - emelem fel kezemet védekezőleg, hiszen már megszokhattam, az igazság sokszor nem tetszik. - De nem engedhette Atyánk sohasem, hogy az angyaloknál erősebbek teremtődjenek. Okosabbak és taktikusabbak annál inkább - mint ahogy…
Nem, nem fogok a jégkék tekintetre gondolni. Nem engedem, hogy szavai, mely szüntelen kétségbe próbálnak ejteni visszhangozzanak a fejembe. Nem engedem a Pusztításnak, hogy elpusztítsa, mi elkezdődött. Ezt nem.
Ellenben vannak csapdák… Hát igen, még nekünk is van gyengeségünk. Na de nekem?
Fejemet félrehajtva figyelem, miként foglal helyet az asztalon. Ajkaimat szólásra nyitom, hang mégsem jön ki rajta. Így inkább hallgatom őt.
- Keserű és ütős, de ez nem is véletlen. A háború alatt igazán erős szeszeket gyártotak, főként a katonák miatt. Ittak, amikor nyertek, ha vesztettek - kezemet felemelve csuklómat forgatva magyarázom. - A stressz, nem bírták elviselni, hisz annyi halált és szenvedést láttak és mindezt miért? Mert volt, ki nagyobb hatalmat akart… Sajnálom, szakmai ártalom - vonom fel a szemöldököm, sajnálkozón- de igen, a whisky… - tekintek a pohárra. A keserű ízt még mindig érzem a számban. Körbenyalom az ajkaimat. - Nem nagyon kóstoltam semmit, mióta a Földön vagyok - vallom be, így nagyon viszonyítási alapom sincs.
De nem lesz kedvencem, az is biztos. Ott, a bárba ittam, valamit. Már nem emlékszem a nevére. Tom túlságosan is lekötött.
Mire észbekapok pedig már mellettem is áll. Vagyis inkább felettem. Kezét a karfára helyezi, úgy tekint rám egyenes háttal. Nem hátrálok meg, hisz nincs bennem félelem, sem tartás. Ezek valahogy nem léteznek bennünk.
- Nem csak téged, mindenkit - nyelek egyet, tekintetem aggodalmat sugároz. Fejemet rázva hajtom le végül. Figyelem az ölembe ejtett kezemet. Nem, nem mosolyoghatsz el! Miért ily nehéz a színjáték? - Nem épp… kedves vendégszeretetüket élveztem. Tudni akart, mindent, ami Amaraval kapcsolatos - tekintek fel. - Azt hitte, hogy én többet tudok, mint ő… - felelem vállaimat felemelve, majd könnyedén ejtve le őket.
Aggódva tekintek a pokol urának szemébe. Nem hittem volna, hogy valaha ily érzések uralkodhatnak, vagy visszaadhatok bármi, ehhez hasonlót. A Föld az angyalt is teljesen kiforgathatja magából.
- Ez megnyugtató - főleg, hogy a tárgyat én zártam el. Kizárt, hogy ő is hozzáférhessen, egyedül csak… Az ő szándéka tiszta Amaraval kapcsolatban. Nem. Fejemet kissé megrázom. Tűnj a fejemből Abaddon!
Mikor újra feltekintek már előttem térdel. Nem tud megijeszteni, ha erre játszik. Nem kell semmit sem garatnálnia. Kijutok, ez nem kérdés.
- Mégis kihez fordulhattam volna? Raguel meghalt, Ramiélt elnyelte a Föld, de ha itt lenne, sem nagyon érdekelné, mi a világban folyik. Sariel… próbálja a munkáját végezni, Uriel Michael mellett parádézik, Michael meg? - a kérdést nyitva hagyom, gondolkozom a szavakon, melyekkel illethetném őt. - Semmi sem érdekli, meghalt az ember, kit szeretni vélt és máris azt hiszi, hogy a világa összeomlott. Nem érdekli senki és semmi. Gabriel ezt kihasználja… - mégis kihez kellett volna fordulnom. Szavai mégis szöget ütnek a fejembe. - Sosem voltál gonosz a szemünkbe. Te csak a munkád végzed, meg kellett teremtetened a menny ellentétét. Ez is csak egy oly munka, mint számomra feljegyezni a történelmet, vagy mint egy harcosnak harcolni az arkja oldalán - rázom meg a fejemet. Ezt valóban komolyan gondolom. Ebben még hazugság sincs. Ezt mindig is így gondoltam.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
3
☩ Play by :
Mark Pellegrino

Utolsó Poszt Csüt. Jan. 10, 2019 8:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ Lie to me honey

Ophilia&Lucifer
zene • szószám: xXx • Credit:

 
Máshol kellene lennem. A városon kívül, és ott intézkedni, sakkban tartani mindent. De sajna ezen a helyen jön csak az ihlet, itt kerítenek hatalmába a töredékékek melyek később egy egésszé válhatnak. Persze ez sok mindentől függ de legjobban tőlem, hogy tartom-e annyira megfelelőnek azt az egészet, hogy még bele is kezdjek. Sok-sok vezető hibáját követem el lassan. Túl taktikázom magam.
Akárhogyan is próbálom lefuttatni az emlékeimet a szemem előtt, akkor sem tudom közöttük ezt az angyalt megtalálni. Bár logikus, hiszen akkoriban még nem is nagyon kellett írni a halandókról. Talán ezért nem tudom, hogy ő ki. De ami jobban frusztrál, hogy még a rangját sem hallottam soha. Ennyire öreg lennék már, hogy kihagy az agyam? Ejnye-ejnye erre gyógyszer kell lassan.
- Nehéz bizony, ezzel egyetértek veled. Sok felesleges szokás, sok felesleges szabály. Tudod ezért van Sarielnek sok munkája, mert próbálnak titeket visszafogni. Nincs érzelem, mindent az emberekért. Nevetséges, nem gondolod? Bár a legtöbben tudják erről a véleményemet. Mindig is elítéltem őket, s ezért nem is szabtam ki az én démonjaimnak. Persze megkötöttem én is a kezüket, de viszont megmaradtam az egészséges határokon belül. Persze most már minden más, a kapuk mindenhol be vannak zárva. Viszont elgondolkodtató a kérdés, hogy mi lesz akkor ha Isten visszatér? Mennyi angyal fog elbukni emiatt? Visszatudnak zökkenni a régi énjükbe vagy a mostani felzabálja őket? Furdal a kíváncsiság, annyi biztos, hogy mi segíteni fogunk a tollasoknak a rossz oldalt választani. Mert azzal tisztában vagyunk, hogy ha Amarát eltakarítottuk akkor folytatódik tovább a küzdelem.
- Ezeket igen, alá is írom. De viszont nem sokáig lesz így, hogy ilyen könnyen be lehet jutni a városba. Nem mondom el azt, hogy miért. Talán maga is rájön az okára. Mert hát a mozgolódás megindult és a Nagyok szépen lassan visszatérnek a hazájukba, hogy felkészüljünk a végső küzdelmekre. Mindenkire szükség van, így hát lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy mindenki együtt legyen.
Egy halvány mosoly szökik az arcomra a grimasza miatt, s még a székemből is felállok, hogy közelebb legyek hozzá. Így hát az íróasztalomon foglalok helyet.
- Milyen a whisky? Második világháborús időkből származik, igazi ritkaság. Direkt váltok egy teljesen messze álló témát már csak azért is, hogy megpróbáljam legalább egy kicsit kizökkenteni. Kisebb nagyobb próbák ezek a kérdések, mondatok. Nem fogok kimutatni azt, hogy nem bízok benne csupán azt, hogy óvatos vagyok. A kettő nem ugyanaz.
S el is érkeztünk a lényeghez, amire leteszem az italomat magam mellé és már kiegyenesedek. Szépen lassan sétálok oda mellé, s a karomat ráteszem az ülőalkalmatosságának karfájára és úgy támaszkodom.
- Szóval azt mondod, hogy a testvérem, a drága bátyám el akar engem árulni? Furcsa, hogy erről még nem hallottam. Pedig megbízható forrásaim figyelik a testvéreimet. Itt gondolok az első Lordomra, Azurára. Erről nem értesített engem, sőt még fel sem vetette ezt. Erre utaló nyom sem volt, vagyis nem tudok róla. Vajon most ki hazudik? Vagy Azura miért hallgat el előlem dolgokat? Megannyi kérdés, amit meg kell majd válaszolni.
- Biztosíthatlak, hogy azt a tárgyat tőlem senki nem fogja megszerezni. Kacsintok egyet és leguggolok elé, majd az arcát kezdem el pásztázni a szemeimmel, s még közelebb is hajolok egy kicsit.
- Ebbe a városba az angyalok bejöhetnek, semmi sem gátolja meg őket ebben. Viszont a kimenetelt nem tudom garantálni. Azt nem mondom, hogy mikortól. Hagy higgyen amit csak akar. A beszélgetés végén fogom eldönteni azt, hogy szabadon távozhat-e. S persze azt sem fogom elmondani, hogy miért nem tudnak távozni. Maradjanak ezek az én titkaim.
- Neked mi hasznod abból, hogy elmondod ezeket az információkat nekem? Hiszen én vagyok az, aki ellen mindig is harcoltatok. Én vagyok a megtestesül gonosz. Miért akarsz nekem segíteni?  


avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
508
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szer. Jan. 09, 2019 6:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Lucifer
People like to say that the conflict is between good and evil. The real conflict is between truth and lies
Meglepve tapasztalom, hogy a pokol ura itt van. Ajkamra szelíd mosoly fut, kezeimet magam előtt kulcsolom össze. Ahogy a mennybe is tettem. Csak hogy nem tudja ki vagyok. Még ha a pokolba való száműzetése előtt is teremtett az Öreg, akkor sem járt soha nálam. Ugyan már, akkor még alig járt ember a Földön, akiről feljegyzést írhattam volna.
Így tökéletesen fogalma sincs, hogy ki vagyok és mit jelent az a rang, amit magam is mondtam.
- Nehéz levetkőzni azon szokásokat, melyek évezredek alatt ivódtak bele az angyalokba - sütöm le a szememet szerényen, halványan mosolyodva. Nem is esik annyira nehezemre ez a színjáték. Ha akarom, ha nem ez is valaha a részem volt. Most pedig csak újra fel kell venni az álcát. Az álarcot, melyet évezredeken keresztül tökéletesítettem.
Az utóbbi napokban még az is átfutott a fejemen, hogy Isten kifejezetten erre a célra teremtett. Mily nagyképű gondolat, nem?
- Oh - emelem meg a szemöldököm, hogy vele együtt újra szerényen nézhessek le az ölembe. Halk kacagás, ennyi csúszik csak ki ajkaimon. - Ne vedd sértésnek, de nem túl nehéz egy angyalnak kicselezni a démonokat - foglalok helyet vele szemben. Lábaimat gondosan zárom össze, egyenes hátam nem döntöm hátra. Kezeimet az ölembe kulcsolom össze. Hol az italra, hol pedig a Fényhozóra tekintek. Végül csak előre hajolok. Élj a mának.
Ki is mondta? Rajta kívül? Számít?
Óvatosan iszok bele, ám a grimasz az arcomra rögtön kiüt. Ezt sem az utóbbi években főzték. S mint tudjuk a whiskynek is az évek tesznek jót. Szerényen mosolygok rá. Nem telik bele sok időbe és máris a lényegre térünk. Csalódott is lehetnék, mégsem róvom ezt most fel neki. Rögtön a desszert, rendben. Hát akkor kezdődjön.
- Attól tartok, hogy a New Yorkkal kötött alkud gyengul, Lucifer. Nem tudom, hogy tudod-e, de az én feladatom mindig is az volt, hogy figyeljek és mindenről tudjak, mindig mindent. Már ami a Földön és a Mennyben zajlik - magyarázom neki nyugodtan, türelmesen. - Eme munkámat Atyánk - keserű nyál sűrösödik össze a számba. - távozása sem akadályozhatja. Ahogy azt sem, hogy a megfelelő személyeket figyelmeztessem. Sajnos bátyáddal nincs módomban beszélni - tartok itt egy kis szünetet. Az már lényegtelen, hogy eszem ágába sem volt Michaelt megkeresni.
Most rá van szükségem. New Orleans poshad. S félő, minél több időt töltenek együtt, annál hamarabb koncentrálódnak Amara ellen.
- A Háború elhozta neked a tárgyat, melyet New Yorkban szereztünk - szögezem le, mintha ez valóban megtörtént volna. Hangomban egy pillanatra sem merül fel annak a ténye, hogy ez nem így történt. A nő biztosított arról, hogy elhozza neki. - Gabriel azt kívánja megszerezni. Csapatokat szervez, hogy elvegye és saját céljaira használja fel - jutok el végül oda, ahova szerettem volna.
Nem volt megerőltető, hogy betörjek hozzá. A helyen alig vannak angyal csapdák, kényelmesen tudom használni az erőmet. A kérdés már csak az, hogy miért volt ennyire óvatlan Lucifer? Esetleg a többi démona? Az most lényegtelen. Én csak egy rangtalan senki vagyok, aki információt kíván átadni Lucifernek. Nem vagyok ennél sem több, sem kevesebb. Mosolyom nyugodt, szelídnek ható.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Reagok :
3
☩ Play by :
Mark Pellegrino

Utolsó Poszt Szer. Jan. 09, 2019 3:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ Lie to me honey

Ophilia&Lucifer
zene • szószám: xXx • Credit:

 
Az agyamban a fogaskerekek szüntelenül járnak folyamatosan csak azon kattognak, hogyan is lehetne úgy kijönni a jelenlegi helyzetből, hogy mi maradjunk az uralkodó létforma. Természetesen az első lépés az a szövetségesek toborzása s a testvéreim kibékítése egy kis ideig amíg le nem számolunk a nagyobb fenyegetéssel. Lehetetlen feladatnak tűnik, de egy kis suttogással talán megoldható. Viszont amellett sem mehetünk el, ami a Mission Dolores Parkban történt. Egy új fenyegetéssel állunk szembe vagy esetleg Amara csatlósai? Nem tudom. De ezt is nagyon gyorsan meg kell oldanunk, információkat kell szereznünk. Igaz, hogy én akkor leléptem mert hát az Ördögnek látványos belépő és felejthetetlen távozás kell.
Kisebb démonjaimnak megparancsoltam, hogy széledjenek szét a világban és feltűnés nélkül figyeljék az embereket, angyalokat. Logikus lépésnek tűnik hiszen a kicsiknek nincs meg a kellő energiájuk s az angyalokéhoz képest elenyésző így nehezen érezhetőek meg. A halandók pedig vakok ahhoz, hogy kiszúrjanak valamit ami a szemük előtt van. Van az a mondás, hogy nem látni a fától az erdőt. Szegény párák túl messzire próbálnak nézni, hogy lépéselőnybe kerüljenek de ennek a hátránya a figyelmetlenség. Túl sokat akar a szarka, de nem bírja a farka.
Következő lépésem pedig nem tudom, hogy mennyire volt ésszerű de kiadtam utasításba azt, hogy a Főbűnöktől nagyobb démonok térjenek vissza New Orleansba, hogy új feladatokat tűzzek ki a számukra. Mert bizony van mit átgondolni, tervezni. Talán egy újabb tanácskozás van születőben? Okos döntés lenne, de még túl korainak tartom. Majd csak akkor ha már minden szál a helyén van. Nem is kívánkozok annyira a tettek mezejére lépni, majd csak akkor ha feltétlen szükséges. Addig a háttérben maradok és onnan mozgatom a bábuimat, hogy átlássam a körülményeket és lejátsszam a fejemben minden lehetséges kimenetelt. Felkészült akarok lenni minden eshetőségre ez pedig csak úgy érhető el, hogy kellő figyelmet összpontosítok minden egyes gyermekemre.
Kezemet magam előtt összefonom és előregörnyedve a székembe gondolkozom, mikor hirtelen felkapom a fejem egy gyenge, de érezhető jelenlétre. Annyit ki tudok találni, hogy angyal. Mit kereshet itt? Talán valamelyik testvérem küldötte vagy teljesen más okból? Ilyen vészterhes időkben azt kellene tennem, hogy bekerítettem és úgy hozatom magam elé de viszont nem teszek semmit. Gondolom így is úgy is hozzám akar jönni és nem máshoz, mert jelenleg még nem tartózkodik itt említésre vélt démon. Szépen lassan felállok az ülőhelyemről s odasétálok a bárszekrényhez, hogy egy köszöntő itallal tudjak szolgálni a jövevénynek. Ki is öntöm azt s aztán kényelembe helyezem magam úgy várok a tollasra.
- Üdvözöllek Ophilia New Orleans városában. Kérlek, hagyd ezt meghajlásos dolgot. Nem fent vagyunk már, hogy kövessük a protokollt. Foglalj helyet, bátorkodtam önteni egy pohár whiskyt. Biztos megszomjaztál az úton s abban, hogy kicselezd az őrségemet. Mutatok az egyik fotelra ami előtt egy kis asztalka hever, s azon pedig ott pihen a kitöltött alkohol. Az arcorma egy kedves félmosoly ül ki, de a szemeim mintha teljesen másról árulkodnának. Nem bízok benne, ami érthető. Folyamatosan figyelem az aurája mozgását, hátha abból ki tudok deríteni valamit. Lehet csak paranoiás vagyok.
- Mondtad, hogy az ügyed fontos és sürgős. Tárd hát színem elé, hogy mit szeretnél. Talán együtt megoldást találhatunk rá. Kortyolok egyet s lopva végigmérem. Furcsa, hogy még hallani se hallottam róla. Ennyire jelentéktelen lenne? Akkor mit akarhat tőlem? Furdal a kíváncsiság. 


avatar



☩ Keresett személy :

☩ Reagok :
508
☩ Play by :
Blake Lively

Utolsó Poszt Szer. Okt. 17, 2018 6:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Lucifer
People like to say that the conflict is between good and evil. The real conflict is between truth and lies
Az ördög sosem alszik. Így tartja a mondás. Azonban azt kevesen látják, hogy nem azért nincs rá szüksége, mert már annyira csipás, hogy már képtelen összezárni a szemhéjait. Hanem, mert az egyik legfőbb angyalként nincs rá szüksége.
Ahogy kéretlen látogatókra sem, ez a része valahogy mégsem zavar a dolognak. Veszélyes játékba kezdek, ezt pontosan tudom. A tükör előtt állva mély levegőt veszek. Saját magamra tekintve igyekszem nyugalmat erőltetni magamnak. Miért lesz rajtam úrrá az izgatottság?
Hát persze, hisz olyan hazugságra készülök, melytől még az Öreg álla is leesne. Helyzeti előnyöm egyszerre a hátrányom is. Sosem látott még, ezért egyszerre hihet nekem, de utasíthatja is szavaim igazát. Okosnak kell lennem és egy percre sem törhet meg az álca, melyet magamra húzok.
A régi énem álcája.
Tétovázásomnak legfőbb okai, mégsem ezek. Gondolataim újra és újra Ő köré gyűlnek össze. Vajon ott van ő is? Hiszen az a démonok városa. Vagy továbbra is New York utcáit rója? Ha ott van, vajon lebuktatna -minden bizonnyal - vagy akkor is segítségemre lenne? Esetleg mindvégig erre játszott, így akarja kiszedni belőlem, amit valójában akar…
~Egyszerűbb, ha megmondod, hogy mit akarsz tőlem. Utána már nem kell a sarkamba járnod~
~Csupán magadat.~
Szavai újra megdobogtatják szívtelen mellkasomat. Nagy levegőt veszek újra. Miért… Mondd Ophilia, miért foglalkoztat téged egy szánalmas démon véleménye? Miért számítanak a szavai?
Akaratlanul is emlékképek cikáznak át lelki szemeim előtt. Pontosan tudom, hogy miért, mégsem vagyok hajlandó tudomást venni róla.
Ehelyett inkább hajamat megigazítom, még egy utolsó hatalmas levegőt veszek. Lassan fújom ki, miközben meghajlítom a teret. Érdekes akkor nem izgultam ennyire, amikor Gabriel előtt jelentem meg… Igen, ott nem fenyegetett a veszély, hogy van ott valaki, aki már tudja, hogy mi a célom…
Könnyedén lépek át kapun, megjelenve az ördög rezidenciáján. Nem kellett sok idő, hogy kiderítsem merre is találom. Néhány kéretlen démon akaratlanul is elárulta, elég volt csak az emlékeikbe pillantanom.
S mire a kissé sötétebb előszobába kerülök, arcomra máris kiül a régen jól ismert szelíd, naiv, ártatlan mosolyom. Kezeimet összefogom magam előtt, ujjaimat kulcsolom. Figyelek arra, hogy ne szorítsam meg őket oly erősen. Fejemet kissé megrázom, így a kéretlen hajszálak nem zavarják már látásomat. Ha nincs itt maga a Sátán úgy könnyed sétára indulok és fedezem fel a helyet, annak minden bútorzatát…
- New Orleans, megmaradt a ‘20-as éveiben. Oly kultúrát hagyott maga után, melyet a mai napig képtelen volt levetkőzni… - tekintek körbe a helységen. Igen, ez a hely tényleg hordozza magába az egykori korszak minden báját.
Viszont ha itt van, akkor csak töredelmesen meghajtom a fejem előtte. Él még bennem a kép, milyen fogadtatásban részesítettük az arkokat odafent. Alázat. Lenyelem a keserű békát.
- Elnézést Lucifer, hogy zavarlak. Nem ismerhetsz, de a nevem Ophilia, a mennyek irattárosa vagyok. Nem zargatnálak, ha ügyem nem lenne fontos és sürgős - ügyelek arra, hogy ne tekintsek fel, ajkam szeglete ne ránduljon meg. Hangom nyugodt, szelíd, barátságos.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





She's both, hellfire and holy water


And the flavor you taste depends on how you treat her

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
539
☩ Play by :
Raiden, Cassael, Ophilia

Utolsó Poszt Pént. Jún. 22, 2018 8:17 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
122
☩ Play by :
Jennifer Morrison

Utolsó Poszt Pént. Jún. 22, 2018 8:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Little talk with boss
Lucfier
Azura


──────────── ────────────
« Comment; köszöntem a játékot  hug   • Szószám; lot of word • Zene; Written in blood »
Hallom, amint jót kacag a feltételezésemen, miszerint olyan formában akarna engem. Egy ilyen kijelentés után mégis mire számított? Komolyan nem értem a gondolatmenetét és nem is akarok ezen változtatni. Arcom rezzenéstelen, vissza kell fognom magam, hogy ne fintorodjak el a nagy hahotázásán. Mintha olyan vicces lennék, mint egyes démonok. Nem, én sosem viccelődtem. Ez is hiányzik belőlem, azaz nekem nem. Gyermek? Kérdőn felhúzom a szemöldököm a szóhasználatán. Gratulálok! Éppen ő, a nagy Lucifer szokta emlegetni, hogy nem tart minket az utódainak, csak unatkozása termékeinek, erre mégis úgy nevez. Szánalmas egy alak, ha engem kérdeztek. Egyik szavával üti a másikat, mint egy gyengekezű uralkodó, aki nem tudja hogy mit kellene igazán tennie. Az ördög félreérti és rosszul játssza az Isten által rá rótt szerepet. Lucifer a legnehezebb probléma: olyan dilettáns, akinek komédiáslelkét csak a legszakavatottabb színművész jelenítheti meg hitelesen, mert sekélyessége megfoghatatlan mélységeket sejtet. Ahogy a pokol szelíden alussza álmát, úgy Lucifer is egy ilyen álomképbe ringatja magát. "Halálos ágyad az egész haza, / Ott fekszel rajta sebzett hírneveddel, /Egész országod bánja pusztításuk, / Ó, nagybátyád, ha látja, hogy fiának / Fia mint öli az ő fiait, / Lemosta volna e gyalázatot / S megfoszt a tróntól, mielőtt reád száll. / Ha egész világ volna is tiéd / Gyalázat lenne e hont dobra verni," * Sejlik fel gondolataimban egy régi régi angol dráma, melynek szavai a mi jövőnket is vetíthetnék előre. Valahonnan távolról hallom a hangját, így csak bólintok rá, de inkább kizárnám magamból. Persze, a feladat legyen megoldva. Neki csak ez a lényeg, de nem veszi észre, hogy mi zajlik mögötte. Ha esetlegesen tud is róla a veszélyre fittyet hányva bohóckodik az emberek között, akár egy jó pojáca. Érzékelem a pillantása mélységét mégsem tud vele megfogni, régen rettegtem a nagyságától és fel is néztem rá. De azok az idők elmúltak, ahogy most előttem áll, csak egy szerencsétlen apakomplexusos bábot látok, aki képtelen látni fától az erdőt. Újra biccentek. Hát persze, hogy megoldom. Mindent megteszek annak érdekében, hogy széttépjék a testedet, mint a magyarok a középkor elején. Milyen jól is nézett ki 5 különböző vár tetején díszelegve egy-egy testrész. Visszasírom azokat az időket, minden sokkal egyszerűbb volt. Ne hibáztassam magam? Ugyan! Tisztában vagyok vele, hogy nem tudtam volna megmenteni őt, ahhoz még nem vagyok elég erős. Viszont ahhoz van elég tudásom, kapcsolatom és fifikám, hogy megfosszalak mindattól, amit most birtokolsz. Mosolyog, mint egy idióta, egyre jobban undorodok tőle. Nehéz magamban tartani minden gondolatom és cselekedetem, ami kikívánkozik belőlem. Nyugalom Azura! Mindent a maga idejében. Ezzel a pár mondattal csicsítom magam mióta betettem a lábamat az irodába. Őszinte szavaimra visszakérdez, mint egy hallássérült, aki képtelen felfogni a mondandómat. Arca sok jót nem ígér, ennek ellenére egyetlen pillanatra sem ijedek meg tőle, fejemet felszegem úgy nézek rá.
- A bizalmasodként kényetelen vagyok őszintén megmondani a véleményem.Mióta a földön tartózkodsz megváltoztál - válaszolok határozottan, a bizalmas szót jól megnyomom, hiszen a jobbkezeként azzá váltam. Mit nekem a fenyegetés? Köpök rá magasról.
-  Igen, néha úgy viselkedsz, akár egy félnótás. Egy embernő után futkorászol, mint egy pincsi - vágom még oda, hiába leng minket körül fekete füstfelhő. Nem zavar, hogy próbálja fitogtatni azt a hatalmas erejét. A pokol nem játék? Komolyan? Nem úgy gondolom, hogy ezt annyira tudná, hiszen akkor nem jött volna fel a földre szórakozni. Megszoktam már a hozzá hasonló korcsok hangulatváltozásait, így miután nyugalmat erőltet magára máris koccannak a poharak. Még egyet bólintok, hogy értettem. A módszerek csak rám tartoznak, neki nem kell tudnia róla, hogy mik azok és milyen mocskosak is valójában. Jaj, ne! Megint kezdi a családi dráma témát, ha belemegy abba, hogy apuci elhagyta, direkt szivatja stb. akkor komolyan elfogom hányni magam. Ki a francot érdekel a hisztije? Mégis hagyha hogy elcsöppentsek pár információt Amarát illetően, majd visszakérdez. Felhúzom az egyik szemöldököm és képtelen vagyok megállni, hogy el ne fintorodjak.
- Van elég eszem és erőm ahhoz, hogy egy ilyet túl éljek - válaszolok egyből, a részleteket nem vayok hajlandó megosztani vele. Nem kell tudnia arról, hogy a kis tollassal egy szinten voltunk az erőviszonyokat illetően és egy teleportálással tudtam csak megmenekülni.
- Ebben az esetben, ahogy az előbb is említettem vissza kell zárni oda ahonnan kiszökött - mondok magam elé meredve.
- Amara megállítása és az arkok figyelése nem gondolnám, hogy egybe tartozik - gondolkodom hangosan, mintha ott se lenne - Értettem. Mintha eddig bárki is tudna a New York-i tartózkodásomról - teszem hozzá elégedetlenül. A poharat a pultra helyezem, nem fogom meginni a fekete lötty maradékát. Végre kimondta azokat a szavakat, amikre érkezésem óta vártam.
- Lucifer - köszönök el egyet biccentve, bár ő már képtelen megtisztelni a figyelmével. Milyen faragatlan, gondolom magamban miközben elhagyom a szobát. Az ajtó aprót csattan mögöttem, éppen úgy, hogy ne becsapásnak tűnjön. Ahogy kiléptem az ajtón egy üres szobát krestem magamnak, ahol rendbe szedhetem az idegeimet és a gondolataimat.   

* Shakespeare: II. Richárd (II. felv. I. jel.)


Utolsó Poszt Szer. Jún. 20, 2018 12:38 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




A Fegyencgyarmaton
Lucifer & Azura
──────────── ────────────

Felemelkedek s fölébe magasodok, akár egy wendigo, magas, csontos, és semmi jót sem ígér. Méregzöld szemei lassan felkúsznak hozzám. Arca rezzenéstelen, semmit sem árul le a belső viharokról vagy bármi másról. Akár egy engedelmes agyagkatona. De én még is jól tudom, ezek a szemek, ezek a mérgek értem fortyognak. Nem azért vagyok ezzel tisztában, mert ő bármit elárulna, nem. Ő tökéletes teremtményem a maga nemében. Olvashatatlan. Ízig-vérig démon a pofikája ellenére. Jobban hasonlítunk mint bármelyikőnk valaha gondolta volna. Az angyali arc és a démoni bennső...ő és én. Két tomboló, őrjöngő szerelmes, miből a Világ mit sem sejt vagy lát! Minden, minden a felszín alatt zajlik! Farkasszemet nézünk. Fürkészem a bájosnak tűnő vonásokat, de azok hűen őrzik titkaikat. S mi csak játszadozunk tovább, mint macska az egérrel, mert ennek így kell lennie. Mert így akartam. A cél szentesíti az eszközt. Ahogy rá nézek, eszembe jut a megbeszélésem Agramonnal,  ahogy csendes, passzív ellenállással próbált meg lebeszélni a tervemről és hogy felhasználjuk Azurát. Tudtam, amit ő se vallott be magának. Mert túl jól ismerem, a legjobb barátom...és mert én magam is ezen mentem át. Bármilyen képtelenségnek is tűnt, el kellett fogadnom, hogy egy egyszerű, unalmas halandó bilincsbe verte szívem. Többé nem tagadom magam előtt. És ha az Ördög maga képes szeretni egy nőt, igazán szeretni, akkor a démoni Jobb Kezem is tud. Bántotta az önbecsülését, aszalta bévülről a tudat, hogy ilyen erős démonként még is gyengéd szálak fűzik egy nőhöz...csak őt nem egy közönséges halandóhoz, hanem egy másik démonhoz.

"A férfiszívnek köves a talaja. A férfi elveti, ami megterem benne… és gondot visel rá. "
- Stephen King: Állattemető

Tőlem származnak mind, ennek fényében ez nem lep meg. Csak őket, hiszen senki sem tudhatja, hogy a Sátán szívét megolvasztotta egy puskával hadonászó szőkeség, aki azt képzeli, rendet tarthat az apokaliptikus őskáoszban. Egy egyedülálló anya, aki egyhangú, szürke életet él. Hogy történhetett ez? Kérdeztem én is magamtól, de többé már nem foglalkoztat ez a talány. Tudom, amit tudok. És bár lelkem sincsen, érzem, amit érzek. Ahogy Agri, Azura és még ki tudja hányan, mind-mind rejtegetve eme gyengeségüket, gyarlóságukat s gyöngepontjuka. Mert mi, a pokol fajzatai jól tudjuk, hogy az ilyesmi csakis gyengeség lehet és fogópont. De ennek tudata sem változtat semmin. Azon, hogy saját példámon okulva jól tudom mi játszódik le újdonsült Első Arkom fejében s teljes sötét lényében: Nem nyugszik, amíg a legkeservesebb halálra nem ítél! Ó, ha tudná, hogy tudom és megértem, jobban mint bárki más a Földön vagy a kénköves Pokolban! Hiszen pusztán pár napja álltam én is bosszút szerelmesemért...édes volt, még ha a kínzás részére nem is jutott időm, sajnos. Viszont végeztem vele, a nefilimmel, aki Chloémat gyötörte, kihasználta...s aki végül fegyvert mert fogni rá! Nem vagyok az a megbocsátós fajta, erről híres vagyok. Hírhedt az én haragom. Atyám haragjától tart a halandó nép, de a halhatatlanok tudják, hogy az én haragomtól még jobban érdemes tartani. Engem nem lehet esdeklőn rebegett imákkal sem mással megvesztegetni vagy kiengesztelni. Atyám óvjon mindenkit az én dühömtől! Ó, igen, hiszen többek közt ez az elemi indulat fakasztotta démonaimat a feketeségből. Nem nyugodtan hát, míg a negédes hadnagy úrral fel nem töröltem a padlót s fel nem nyársaltam. Éppen ez az életérzés hajthatja most a szöszi démonlányt, kit szurokfekete tekintetemben fürdetek éppen. És ez a hajtóerő erősebb és erőszakosabb bárminél ezen a világon.  És éppen ezért van pont rá, Azurára, barátom szerelmének tárgyára szükségem ahhoz, hogy kiugrasszam azt a kövér nyulat a bokorból! Mert vannak akik lázadozni kívánnak ellenem. Csakhogy ellenem nem lehet csak úgy fellázadni. Nem azért, mert ne hagynám ott azt a girhes-büdös kócerájt, hiszen meg is tettem....nem. Egyszerűen vannak dolgok, amiket a magukfajták nem érthetnek. Hogy bármennyire is gyűlölöm, hogy Atyám oda száműzött, nem hiába bízta a másodszülött arkangyalára a feladatot. Mert lássuk be, nem piskóta. A buta kis szövetkezéseikkel fel sem fogják, hogy az egész világnak ártanak. Ártottak. Önmagukat is veszélybe sodorva. Nem pusztán az önérzetemről van szó-persze arról is-, ez annál sokkal komolyabb. És a legjobb módszer a biztos fényderítésre, ha egy bosszúszomjas asszonynépre bízzuk ezt a feladatot, még ha nem is pontosan úgy, ahogy azt eme teremtés elképzeli. És...már kezdődik is a mi kis táncunk! Felszalad a szemöldököm szavaira, majd jóízűet hahotázok.
- Ó, Gyermek, nem, nem erre gondoltam...
Legyintek egyet felé szórakozottan és a pulthoz sétálok. Utólag esik le, hogy is szólítottam, hoppá! Ez a földi lét valóban nagy hatással van rám...ahogy jókedélyűnek sem sűrűn láttak oda lett. Nem csodálnám, ha azt hinnék megzápult az agyam. Mikor kiöntöm az italt, újra felveszem a felelős nagyúr szerepét.
- Jól tudom, hogy te sajnos híján vagy ezen erényeknek, de egy nőszemély körmönfontabb is tud lenni ennél, nemde? Akár hivatalosan is eljárhatsz. Rád bízom, csak a feladat legyen megoldva. Bizonyíts nekem, drága.
Leheletnyit összeszűkülnek pokolian fekete szemeim ahogy a pohár átlátszó pereme felett ledöföm szúrós pillantásommal. Jól tudják milyen szeszélyes vagyok, Agri halála óta pedig még biztosabbak lehetnek abban, hogy nálam semmiben sem lehet egészen biztosnak lenni. Lazán a pultnak támaszkodom egyik könyökömmel és kíméletlenül higgadt tekintettel hallgatom monológját.
- Pompás. Remélem első körben jó lecke volt. Bár így még nehezebb lesz kipiszkálni őket. De megoldod...ugye?
Ismét kortyolok és neki szegezem azt a bizonyos kérdést.
- Ne hibáztasd magad, váratlan húzás volt ez Agritól.
Nem hazudok, szóval most is úgy játszok a szavakkal, hogy ezen erényem fennmaradjon, még is a saját céljaimra fordítsam a kifejezéseket. Közelebb hajolok hozzá, hogy ízekre szedjem egy kissé s válasza meglep. Újra felegyenesedek hát.
- Ez általános érvényű aranyszabály.
Alig észrevehető, ördögi félmosoly játszik ajkam szegletében. Valójában élvezem ezt a kis játszmát. "Sajnos" nem tudom sajnálni Azurát a miatt, amit most vele teszek. Azt tiszteletben tartom, hogy BFF-em ördögi szívének megremegtetője, de ennyi s nem több. A cél kell, hogy lebegjen a szemem előtt és lebeg is. Démonok "lelki" világát nem az én reszortom pátyolgatni. Nem tartom őket a kölykeimnek, nem látom őket testvéreknek. Nem vagyok az Apám. Így hát érzelmileg sem kötődöm hozzájuk. Az más tészta, hogy egyikőjükkel-másikójukkal jobb viszonyt ápolok. De ez független attól, hogy én hoztam létre őket.
- Viccből?
Olyan hirtelen fagy meg a levegő, hogy az elme felfogni is alig tudja. Elemelkedek a bárpulttól, arcom kísértetiessé válik és vészjóslón lépek közelebb a nőhöz. Én, aki kiismerhetetlen és kiszámíthatatlan vagyok. Azt hiszik ismernek, mert évmilliókig voltak velem összezárva. De nem is tévedhetnének nagyobbat!
- Szerinted...én olyan vicceskedős fajta vagyok?
Kérdezem, de lehet, hogy csak költői kérdés, ezt nálam nehéz megítélni. A fenyegetés viszont jól érződik. Feketén gomolygó energiáim szivárognak dominánsan, akár a légnemű méreg.
- Ó, szóval azt hiszitek, mert jókedvűen elszórakozok a halandók között...egy félnótás vagyok?
Hangom alapján nyugodt vagyok, de az arcom árulkodik s nem is leplezem ezt. Kissé oldalra biccentem a fejem majd vissza, már-már eszelősen.


- Nem...nem szoktam tréfálkozni, főleg nem veletek, az alattvalóimmal. Mert a Pokol nem pusztán játék.
Felelem neki és igyekszek nyugalmat erőltetni magamra, természetem ugyanis mindig is lobbanékony volt. Kimászok hát az intim szférájából és inkább töltök még egyet. A témát lezártnak tekintem, az összetákolását illetően. De azt jó ha minden pokolfajzat a fejébe vési, hogy nem ajánlatos velem viccelődni. Fátylat is rá, a kristálypoharak üvegesen koccannak. Szavaira biccentek.
- Helyes. A módszereket illetően nem kötöm meg a kezed. Tégy, amit akarsz, csak gyümölcsöző legyen.
Széttárom két karomat egy rövidke ideig szavaimra majd az utolsókat öntöm ki az üvegből. Nem mintha nem sorakozna még elég.
- Meg vagyok áldva a családdal...
Jegyzem meg epésen kortyolva, ahogy bele kezd arkom a nagynéni-témába. Némán, figyelemmel kísérve hallgatom végig amit magyaráz. Jó, jól csinálja. Egy kis ideig a feketén gomolygó itókát vizslatom a pohár alján. Később felnézek, az engem elemészteni vágyó zöld szemekbe. Kísérteties nem látni, nem érezni, még is mélyen legbelül tudni, hogy így van.
- Hogyhogy életben hagyott?
Ez az első kérdésem, bár ha csak egy követő volt és nem maga Amara igaz ereje, akkor nem becsülöm alá a szőke démont, hiszen az egyik legerősebb, még ha külseje erről nem is árulkodik. Ő a tökéletes Trójai Faló minden értelemben.
- Valóban, hibátlan a logikai levezetésed...viszont...mi van, ha a létezésére szükség van ahhoz, hogy a Világ Rendjét, az Egyensúlyt fenn tartsuk?
Hangosan gondolkodom, az elvontság is és művészi-rébuszok jellemzőek rám. Hiszen erről van itt szó. Eszembe jutnak Anne Rice sorai a Memnoch, a sátán-ból, ahogy Isten és az Ördög egy kávézó asztalkájánál beszélik meg a világ ügyes-bajos gondjait, igazgatva azt. Különösnek találtam az elképzelést. Még is...megfordul a fejemben, hogy Atyám véleményét is ki kéne kérni ez ügyben, eltekintve mindennemű személyeskedéstől. Túl nagy a tét. Hiszen jobban ismeri bárkinél. Vagy...hát nem én voltam vele össze zárva évezredekig? Gondolataim egy másik vágányra terelődnek, de erről már nem beszélek Azurának. Mert ez az a téma, ami nálam tabu. Ők, a démonaim nem is láttak teljes angyali tündöklésemben, csak a sátánként. Nem tudom pontosan mennyi ideig hallgatok mélyen, elrévedve. Bátyám neve ránt ki gondolataimból, az elsőszülötté. Ismét démonomra nézek.
- Csak csináld és lehetőleg ne tartson túl sokáig. Egyikőnk sem szeretne nagynéném kezei által porladni el, nemde?
Egyik szemöldököm felvonom, éreztetnem kell , emlékeztetni pokoli kis bagázsomat, hogy ha nem csipkedjük magunkat mindnyájan, akkor az ő kis szép, szent világuknak is vége, annak a velejéig romlottnak, amit igen is szeret a többségük. Minden létforma elemi ösztöne ugyanis az életben maradás.
- Ha bármit megtudsz, jelentést kérek. Az apróbb dolgokról írásban is elég, a nagyobbakról személyesen. A diszkrécióra nem is kell felhívnom a figyelmed.
Fűzöm még hozzá mondandómhoz, ahogy az utolsó cseppek is elválnak az üvegpohár falától. Leteszem, üresen az üveg mellé.
- Köszönöm, nem. Távozhatsz.
Felelem neki és egy lomha kézmozdulattal intem távozásra, de már nem nézek rá. Amara, az Elemi Sötétség telepszik rá gondolataimra.

//Köszönöm a játékot bbb //





Neked való zené találtam:D:
 

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
122
☩ Play by :
Jennifer Morrison

Utolsó Poszt Pént. Jún. 15, 2018 10:53 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Little talk with boss
Lucfier
Azura


──────────── ────────────
« Comment; bocsánat a késésért  fgbhjfk  • Szószám; lot of word • Zene; Written in blood »
Egyenes háttal állok Lucifer irodájában, a köszöntés nálam kimerül annyiban, hogy a nevén szólítom. Nem fogok előtte hajbókolni, sem benyalni neki, sosem voltam az a pincsi fajta. Elismerem azt, hogy a feljebb valóm, de magamat is értékelem annyira, hogy ne alacsonyodjak le és alázzam meg magam ilyesmivel. Látom, hogy int a karjával lépjek csak közelebb, egyetlen szó nélkül meg is teszem, csak csizmám sarka ad hangot a cselekvésemnek. Az ő szájából milyen undorítóan hangzik a nevem, van benne valami ellenszenv. Bármit is gondolok vagy érzek arcom még mindig rezzenéstelen, egyetlen érzelmet sem tud leolvasni róla. Ideje korán megtanultam, hogyan rejtsem el a gondolataimat és érzéseimet, akár a feljebbvalóim elől is. Hallom, ahogy összecsukódik a könyv és végre méltóztatik rám figyelni. Na végre! Már éppen kezdtem azon gondolkodni, hogy vajon minek hívatott, ha sokkal fontosabbnak érzi azt a poros romhalmazt, amit az előbb még a kezében tartott. Felpattan a székből mint valami rúgó és előttem terem, kezeit lezseren a zsebeibe csúsztatja. Nem félek tóle, viszont méretei miatt kénytelen vagyok felnézni rá. Szemeit az enyémbe fúrja, mindketten rezzenéstelenek vagyunk, akár két vad, akik farkasszemet néznek egymással. Végül csak megszólal, mire egyik szemöldököm a magasba szökik. Mégis honnan kellene tudnom, hogy mi a francot akar tőlem? Őrülteb annál, mint amit rebesgetnek róla pokoli körökben. Néma csend telepedik ránk a szavait követően, majd újra megszólal.
- Főnök én nem hiszem, hogy annak jó vége lenne. Valahogy belőlem kimaradt a bujaság és a csábítás művészete vagy mi az - vonom meg a vállam érdektelenül. Világ életemben azt vallottam, hogy az előttem álló teremtőm biztos be volt szívva, mikor engem alkotott vagy éppen vágyakozott a testvérei iránt, fogalmam sincs. De abban biztos vagyok, hogy én vagyok a selejt bosszúja vagy valami hasonlóé. Ahogy megint hangot ad gondolatainak kissé megnyugszom, hiszen tisztában vagyok vele, hogy engem választott. Különben nem én kaptam volna az első lordi címet.
Ujjával mellkason bök, bár alig ér hozzám, én így is undorodom tőle, amiről neki fogalma sem lehet. Hagyom, hogy tenyere a torkom közelében járjon, hangtalan vagyok, hátam ugyanolyan feszes, mint mikor beléptem a terembe. Érzelemmentes vagyok, olybá tűnhet mintha egy segyszerű báb lennék vagy csak egy robot, ami parancsokat teljesít. De a felszín sokkal többet tartogat magában a mélységekben. Ugyanakkor közelségéből áradó erőt így is érzem. Ha bárki le akarja győzni, annak hatalmas erőre lesz szüksége. Ellép tőlem, a bárpulthoz sétál, mire kicsit engedek a feszességemből, ami annyiban merül ki, hogy egyik lábamra helyezem a testsúlyomat. Aprót bólintok, hiszen nem illik visszautasítani magát az ördögöt, kicsit közelebb lépkedek a bárpulthoz. Magamhoz veszem az egyik poharat, de még nem kóstolom meg a fekete színű nedűt. Hiába látom, hogy ivott belőle, még mindig várok. TUdnom kell, hogy mit akar kihozni ebből az egészből, ahhoz pedig józanságra van szükségem. Ahogy Agramont megemlíti apró, lemondó sóhaj hagyja el ajkaimat.
- Igen, ha jól tudom minden rangos démon tisztában van a fejleményekkel. Ha engem kérdezel számomra elég meglepő volt az árulás, tekintve, hogy előtte az ő jobbkeze voltam. Mégsem tudtam semmit a nagyratörő terveiről - válaszolok érzelemmentesen és egy apró korty lecsúszik a torkomon az italból. Éppen csak annyi, hogy látszódjon ittam belőle. Belül pedig megint összeomlott egy részem, ami gyengéd érzéseket táplált Agramon felé. Előttem van a kép, a búcsúzásunk és a kénköves szívem újra összerándul. Bólintok csak és nézem, ahogy a pultra könyököl, hogy közelebb hajoljon hozzám.
- Ha az lennék, nem engem választottál volna erre a posztra - válaszolok határozottan, mégis egy apró mosoly bújkál a szám sarkában. Olyan könnyedén megy már a hamis mosoly, mintha a részemmé vált volna. Egy tökéletes álarc, ami apránként az arcomra igazodott. Minden rezdülését éberen figyelem. Igen, igen. Haladjunk már! Gondolom magamban, ugyanakkor megint csak bólintok egyet, miszerint tisztában vagyok a címemel.
- Köszönöm! Én mindig úgy gondoltam, hogy viccből alkottál ilyennek - mutatok végig magamon. Most először mondok teljesen igazat. Úgy méreget, akár egy árut, ami még nagyobb undorra késztet, legalábbis belül öklendezek, míg kívül csak mosolygok édesen, akár egy angyal. Igyunk a kinevezésemre? Komolyan? Milyen vicces, hogy még ki sem hült az előző jobbkezének a hamva ő máris engem akar ünnepelni. Ó, édes bosszú jöjj, közeledj felénk. A poharamat az övéhez tartom, mire a kristályok csilingelő hangot adva koccannak össze.
- Igyunk az új kezdetre és a közös munkára - teszem hozzá, majd kicsit megemelve a poharat a felét le is iszom az italnak. Végre a lényegre térünk, azt hittem sosem fog eljönni ennek az ideje.
- Agramon legtöbb irata a pokolban maradt, viszont tisztában vagyok azzal, hogy kikkel volt jóban, Így rajtuk keresztül finoman tudok informálódni - válaszolok. Tisztában vagyok vele, hogy Agri kikkel játszott össze, hiszen elmondta nekem a neveket, hogy kiket kell figyelmeztetnem. De erről Lucifernek nem kell tudnia, ez a bosszúmhoz elengedhetetlen. A második napirendi pont érdekesnek ígérkezik, hiszen találkoztam Amara egyik követőjével, aki semmi jóval sem kecsegtetett.
- Amara maga az üresség, a semmi. A kitörésének tényét egyértelműen veszélyként kell kezelnünk, hiszen nagy károkat tehet a világunkban. Nem régen találkoztam egy követőjével, aki nem sok jót ígért a jövőre nézve. Azt mondta, hogy Amara el fog pusztítani mindent, amit eddig ismertünk. Véleményem szerint mindenképpen el kellene pusztítani őt, ha ez nem lehetséges, akkor vissza kellene zárni őt a pokolba - válaszolok, mondandómat logikusan felépítve. Tényeket közlök vele, ugyanakkor megadom neki a lehetőséget, hogy döntsön a témát illetően. Jelenleg Amara a legnagyobb problémánk, amin sürgősen változtatni kell, míg lehetséges. Harmadik kérése, kérdése hallatán apró mosoly keretezi az arcomat. Ez még kapóra is jöhet számomra, hiszen New York, tökéletes táptalaja annak, hogy kémkedjek Michael után, míg Gabriellel való alkum és a követőivel való kapcsolataim segítségével róla is szerezhetek információkat.
- Megteszek minden tőlem telhetőt. Jelenleg Michaelről többet tudok kideríteni, tekintve, hogy New Yorkba helyeztem át a székhelyem, ha te sem bánod. De ha megmozgatom a kapcsolataimat, akkor Gabrielről is ki tudok deríteni pár információt - hangom komoly, tekintetem az övébe fúrom. Egyértelműen látszik rajtam, hogy kötelesség tudó vagyok, akár egy jó katona, készségesen teljesítem a parancsokat.
- Még valamiben lehetek a szolgálatodra? - teszem fel a kérdést, miközben a fekete színű ital maradékával játszom.  


Utolsó Poszt Kedd Jún. 05, 2018 12:34 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




A Fegyencgyarmaton
Lucifer & Azura
──────────── ────────────

„This world doesn't need no opera
We're here for the operation
We don't need a bigger knife (a bigger knife)
Cause we got guns, we got guns, we got guns (we got guns)
We got guns, you better run
(you better run, you better run, you better run!)”

Mindennél, a kopár realitásnál is feketébb szemeim teljesen bele vesznek az irodalmi szövegbe. Talán pont ezért választott engem Atyám arra a „dicső” feladatra, hogy a Pokol Ura legyek. Az arkangyalt, aki túl szenvedélyes volt a mennyekhez. Akit a mámor, a szépség és a művészetek túlságosa lefoglaltak. A történet pedig kezeim között éppen a tetőpontjára hág:

„Az Utazó viszont nagyon nyugtalan lett; a gépezet szemmel láthatóan szétesőben volt; csalóka volt a nyugodt járása; az Utazó úgy érezte, mintha most pártját kéne fognia a tisztnek, mivel az már nem tudott gondoskodni magáról. Miközben azonban a fogaskerekek potyogása kötötte le figyelmét, elmulasztotta, hogy ügyeljen a gép többi részének működésére; de amikor most, miután az utolsó fogaskerék is kihullott a rajzolóműből, a borona fölé hajolt, újabb, még bosszantóbb meglepetés érte. A borona nem írt, csak szurkált, és az ágy nem forgatta a testet, hanem csak rezegve emelte fel, bele a tűkbe. Az Utazó közbe akart lépni, ha lehet, leállítani az egészet, hiszen ez nem kínzás volt, pedig a tiszt azt akarta, hanem közvetlen gyilkosság. Kinyújtotta a kezét. De ekkor borona a felnyársalt testtel már oldalt fordult, ahogy egyébként csak a tizenkettedik órában szokta. A vér száz patakban folyt (nem vízzel keverve, ezúttal a vízvezető csövecskék is csődöt mondtak). És most kudarcba fúlt az utolsó művelet is, a test nem vált el a tűktől, dőlt belőle a vér, de csak lógott a gödör felett, és nem esett bele. A borona már-már visszatért volna régi helyzetébe, de mintha maga is észlelné, hogy még nem szabadult meg terhétől, továbbra is a gödör felett maradt. – Segítsetek már! – kiáltott oda az Utazó a katonának és az elítéltnek, és ő maga a tiszt lábát ragadta meg. Erről az oldalról akart nekifeszülni a tiszt lábának, a másik kettőnek pedig a tiszt fejét kellett volna fognia, hogy így lassan leemeljék a tűkről. De azok ketten most nem tudtak közös elhatározásra jutni; az elítélt éppenséggel hátat fordított; az Utazó kénytelen volt átmenni hozzájuk, és erőszakkal taszigálni oda őket a tiszt fejéhez. Közben, szinte akarata ellenére, meglátta a hulla arcát. Olyan volt, mint életében; az ígért megváltás semmiféle jelét nem lehetett fölfedezni rajta; amit mindenki más megtalált a gépezetben, azt a tiszt nem lelte meg; ajka szinte összepréselődött, szeme nyitva volt, úgy nézett, mintha élne, tekintetében nyugalom és meggyőződés, homlokán átfúródott a nagy vastüske hegye.”
Az irományba merülten támasztom szabad karommal a fejemet, könyököm a bőrfotel karfájába süpped, mint hulla a mocsárba. Tudom, érzem, hogy közeledik a nő, akit várok. Lassan, de biztosan. A léptek zaja viszont nem elegendő ahhoz, hogy ott hagyjam egyik kedvenc olvasmányom. Mindig is így volt s lesz ez, míg világ a világ.

„We're killing strangers, we're killing strangers
We're killing strangers, so we don't kill the ones that we love
We're killing strangers, we're killing strangers
We're killing strangers, so we don't kill the ones that we love”

Szálka lehetett Apám szemében, de ez többé nem érdekel. Már régóta nem. Újdonsült első arkom lép be szentségtelen szentélyembe, de én fel sem pillantok. Pusztán az imént még üstökömet támasztó karommal intek neki, a mutató és középső ujjam erélyes mozdulatával csalogatom közelebb, hogy fáradjon beljebb.
- Azura.
Köszöntöm én is a nevét mondva. Kósza ujjaim játszanak a levegőben ínyenc módjára, míg a történetet befejezem, addig nem szólalok meg ismét. Mikor végzek, a könyvet tartó jobbommal össze csukom a poros és molyrágta kötetet s leteszem magam mellé. Egy ügyes mozdulattal pattanok fel és már a következő pillanatban a szőkeség előtt magasodok közel két méteremmel. Kezeimet zsebeimbe mélyesztem. Szokásos elegancia jellemző külsőmre és persze a mély sötétség. Mivel valószínűleg Amara fertőzött meg szép, lassan míg össze voltunk zárva a Pokolban. Hiszen a démonokon nem volt mit „rontani”, de egy angyalon annál inkább.

„We pack demolition, we can't pack emotion
Dynamite? We just might...
So blow us a kiss, blow us a kiss
Blow us a kiss, we'll blow you to pieces”

Bár ez túl régen történt, s tudatában is valószínűleg csak én vagyok és drága Atyám, aki ezt kitervelhette valamilyen rosszízű tréfa gyanánt. Kátrányszín íriszem mélyen pokolfajzatom tekintetébe fúrom, szemem sem rebben, egyet sem pislantok.
-Szerintem tudod, miért hívtalak.
Közlöm vele semleges hangszínen. Egy perc néma csend és csak nézünk egymásra, én le, rá s ő pedig fel, énrám.
- Téged akartalak.
Szólalok meg végül, továbbra is farkasszemet nézve vele. Arcom rezzenéstelen. Ez most a komoly, vezető Lucifer, mert erre az „arcomra” is szükség van olykor. Mert sokan elfelejtik, ó, el merik felejteni, ki is vagyok valójában. Megtéveszti őket az olthatatlan tűz, amivel égek. A felhőtlen jókedv, a földi dolgok élvezete, amiben dúskálok. Egy szerencsétlen bolondnak mernek tartani…nem tudom hányan, de páran biztosan, pokolkutyáim közül. És ez határozottan nem tetszik.
- Téged választottalak.
Jobb mutató ujjammal a szegycsontjára bökök, de ujjam alig érinti a testét. Az Ítélet. Jut eszembe ismét Kafka és sok minden más, hiszen buja művész-elmém egyszerre mindig csomó mindenen kattog, mint egy soha le nem álló Gépezet. Sok-sok fogaskerékkel.

„We got guns, we got guns
Mother f*ckers better, better, better run
We got guns, we got guns
Mother f*ckers better run!”

Tenyerem szép lassan felcsúszik a torkán, de valójában nem érek hozzá a bőréhez. Csupán a közelség fanyar bizsergése érezhető. Úgy vélem, Atyám szándékai kifürkészhetetlenek, de talán nem ugyan ezt gondolják-e rólam saját teremtményeim? Leeresztem kezem, mit sosem emeltem Azurára és faképnél hagyom. A bárpulthoz megyek és egy üveg Balavod Black Vodka-t veszek elő.
- Kérsz?
Kérdezem és előveszem a megfelelő mennyiségű poharat és kiöntöm a szurokszínű italt:


Felemelem az itókát és kortyolok, szabad kezem ismét zsebemben landol. El jött az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba.
- Feltételezem, mostanra mindnyájukhoz eljutott a hír. Az Ítélet, ami hajdani Jobb Kezem osztályrésze lett.
Ismét bele kortyolok a sötét alkoholba és figyelem démonom angyali pofiját. Az egyetlen, aki ennyire radikálisra sikerült egy mámoros pillanatomban. És ez most nekem kapóra jön. Nem véletlenül hívtam pont őt.
- Én a bűnösöket büntetem, mint azt jól tudjátok. A rendszer így működik.
A pultra könyökölök és közelebb hajolok a szöszihez.
- Ha bűnös vagy…Neked annyi.*
Hatalmas szemeim, mint a fekete lyukak, melyek el akarnak szippantani mindent s mindenkit. Amit mondtam, az pedig úgy is van, de hogy hogyan is értem valójában, az egy másik kérdés. Felegyenesedek ismét, vékony, hosszúkás alkatommal nem hiába vagyok én A Kígyó.
- Szóval most, hogy Agramon barátunk nincs többé, Te vagy a Jobb Kezem. Ugyebár.
Az üvegpohár fekete tartalma-mint a leviatánok vére-, eltűnik a torkomban az ádámcsutkám egy nagy ugrásával kísérve. Megnyalom az ajkam, leteszem a zavaros poharat és már öntöm is a következőt.
- Mert te, kedvesem, tökéletes vagy erre a feladatra. Mintha tudtomon kívül csak erre a feladatra alkottalak volna meg!
Ecsetelem a démonnőnek, megkerülve a pultot és mellette állva meg, majd háttal dőlve neki a pultnak, miközben végig mérem a talpától a feje búbjáig.
- Minden megvan benned, ami kell a tisztséghez és minden hiányzik belőled, ami csak zavaró tényező lenne. Igyunk hát a kinevezésedre! Hiszen olyan sietősen történt, hogy még megünnepelni sem volt időnk!
Most először mosolyodom el, jól ismert, ördögi derűmmel. A frissen töltött poharat pedig kissé megemelem Azura arca előtt. Egy új szövetség kezdete…gondolhatná bárki. De én már régen előre elterveztem mindent. Iszok-iszunk, netán koccintunk is, majd csak hamar leteszem a poharat.
- De nem csak azért hívtalak, hogy bájcsevegjünk. Gondolom sejtetted.
Kezdek is bele a dolog lényegi részébe, hiszen első számú alattvalóm és bizalmasom lett Azura a kinevezésével.
- Először is...nem most jöttem le a falvédőről, Agramon bizonyára nem egyedül szervezkedett. Azt akarom, hogy a belügyek új felelőseként kerítsd elő nekem a többi kis lázongót. Persze...először csak finoman. Aztán még eldöntöm mi lesz a sorsuk.
Ecsetelem neki az elképzeléseimet, nem köntörfalazva. Ne raboljuk egymás idejét.
- Másodszor: Nagynéni újratöltve. Mi a véleményed Amaráról, mi a tanácsod, hogy kezeljük kitörésének tényét és milyen állást foglaljuk?
Mindenki más, ha megkérdeznék, ezt az ügyet nevezte volna meg elsőnek a súlyosság mértékének fényében, de én nem vagyok mindenki. Főleg nem akárki. A becsületem és rangom sérthetetlen, vagyok annyira szeszélyes, hogy ez legyen az elsődleges. Hiszen milyen ura lennék az alvilágnak, ha nem torolnám meg kegyetlenül a legkisebb engedetlenséget is?
- Harmadszor pedig, legyél a szemem és a fülem a nagyvilágban. Tudni akarom a testvéreim miben mesterkedek eme új helyzet fényében. Nyilván főként Gabrielre és Michael-re gondolok, de minél több információt szerzel, annál jobb.
Mondom végig egy szuszra és lehúzom a maradék méreg-színű löttyöt, nem szopogatva ínyencként.



*Utalás a Constantine, a démonvadász (2005) c.filmre
Az idézetek a mellékelt dalból vannak






Music:
 

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
122
☩ Play by :
Jennifer Morrison

Utolsó Poszt Hétf. Jún. 04, 2018 12:48 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Little talk with boss
Lucfier
Azura


──────────── ────────────
« Comment; bocsánat a késésért  fgbhjfk  • Szószám; lot of word • Zene; Written in blood »
Az életem több mint mesés, sosem gondoltam volna, hogy New York városa ennyire meg fog tetszeni, legalábbis az a része, ami maradt belőle. Egy apró lakásban élek, ami nekem és a férjemnek tökéletesen megfelel. Igen, férjhez mentem, legalábbis azaz ostoba halandó azt hiszi, hogy feleségül vett és mindennél jobban szeret. Félreértés ne essék, kedvelem én, hiszen folyton a kedvemben jár, de a szívem jegesebb, mint a jégsakpák mióta Lucifer kitépte azt a helyéről azzal a tettével, hogy megölte őt. Elsirattam, de egyetlen percig sem tétlenkedtem. Az emberekkel való játszadozás csupán figyelem elterelés és egy kis mókázás, amivel leplezni tudom a háttérben munkálkodó nagyobb tervet. Az édes bosszút. Minden lépést jól átrágok, taktikusnak kell lennem. Látom, hogy a figurák felsorakoznak a sakktáblán, már csak mindent szépen a helyére kell tenni. Előre látom a végét, mi lesz ebből, ha jól taktikázom. Éppen az ablakon néztem kifelé és a reggeli kávémat fogyasztottam - ez egyike azoknak az emberi szokásoknak, amit az idők során megkedveltem -, mikor a semmiből előtünve berepül  egy izzó papirusz. Fél kézzel felgöngyölítettem a tekercset, amin parázslón megjelenik a vérrel vésett pár sor. Egyből felismerem a kézírást. Lucifer. Miután kirajzolódott az összes betű fegyulladtak, mire a megsárgult papír apránként hamuvá foszlott. Port a pornak, hamut a hamunak. Csak a padló árulkodik arról, hogy valami történt. Szerencsére a férjem ezért sem fog szólni, megtanulta már, hogy a házunkban történhetnek furcsa dolgok, számtalanszor gyújtogattam már ezt-azt. A pokol királya magához rendelt, minő váratlan fordulat. Nem, egyáltalán nem volt az. Számítottam rá.
A levél kézhez kapta óta talán két nap telhetett el, mindent elő kellett készítenem a teleportációhoz, mivel a várost nem hagyhatom el, így marad a kényesebb megoldás. Mindamellett pedig szólnom kellett egy-két embernek, hogy ne keresssenek pár órán át. Valami számomra abszurd, de annál emberibb dolofra fogtam az egészet, aminek nem is tulajdonítok jelentőséget. A varázslatot úgy kellett elvégeznem, hogy vissza is tudjak térni a kis lakásomba. Így egy kisebb táskával a vállamon léptem ki a füstfelhőből a hotel előtt, amiben a király tartózkodott. A régi ruháimban feszítek, egészen eddig fel sem tűnt, hogy mennyire hiányzik a sötétkék, már feketébe hajló bőrcuccom, hajamat kontyba fogtam, hogy ne zavarjon. Mindenféle bejelentés nélkül megyek, fel a második emeletre, majd egyenesen Lucifer irodájába. Már vár rám, így kopogás nélkül nyitok be hozzá, arcom rezzenéstelen, egyetlen érzést se lehet róla leolvasni. Látom, ahogy egy bőrfotelban terpeszkedik, lábai az asztalon pihennek és egy avitos, agyonolvasott könyv hever a kezében.
- Lucifer - - szólítom meg és amint rám figyel biccentek egyet köszönésként - Jöttem, amint tudtam, bocsánat az esetleges késlekedésért. Miért hívattál? - teszem fel a kérdést érdeklődve. Tényleg fogalmam sincs róla, hogy mit akarhat tőlem. Az ajót közben becsukódik mögöttem és egy lépéssel közelebb lépek feléje, de így is megtartom a kellő távolságot.


Utolsó Poszt Szomb. Május 26, 2018 4:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next




A Fegyencgyarmaton
Lucifer & Azura
──────────── ────────────

"– Különleges egy gépezet – mondta az Utazónak a tiszt, és noha jól ismerte már, mégis némi bámulattal nézett végig a gépezeten."

Rezidenciámon tartózkodom éppen. Csendes az est, erre még a madár sem jár. Bár pár denevér, az igen. Egy kényelmes bőrfotelben ücsörgök éppen, lábaimmal keresztben az asztalon s egyik kedvenc tevékenységemnek, az olvasásnak hódolok. Franz Kafka zsenialitása mindig is lenyűgözött. Megunhatatlan. A kedvencemet olvasom újra tőle, sokadjára: A fegyencgyarmaton. Ó, a meggyötört kis Franz! Még földi élete során szaggatták szét bennsőjét saját démonai! Azok elől bizony senki sem futhat...És milyen hihetetlen dolgokat hoz ki egy halandó lélekből a szenvedés! A kedvenc íróim és költőim mind megélték a földi Poklot és ezért alkottak kedvemre valót, maradandót az utókornak. Kár, hogy fordítva ez annyira nem működik. Ha halálukig jól elvoltak és utána a Pokolban egy örökkévalóságig kínoztatom őket, attól egy se lesz jó író, ezerszer próbáltam már...a titok nyitja a földi szenvedés. Kösz, Apu! Lévén nagy rajongója voltam a gyámoltalan Franz-ocskának, már életében megpróbáltam megkörnyékezni még Prágában, egy új évszázad születésekor, a 20.század hajnalán. De látogatásom és megkísértésem csupán még inkább őrületbe kergette az amúgy is túl labilis és betegeskedő párát. Ahogy pedig sorait olvasom, az első kiadást, eredeti nyelven, a szerző hangján visszhangoznak sorai fejemben:

"– Hát igen – mondta a tiszt, nevetett, és újra zsebre vágta a mappát –, ez nem iskolás szépírás. Hosszan kell böngészni. Végül ön is biztosan eligazodna rajta. Természetes, hogy nem lehet egyszerű írás; hiszen nem az elítélt azonnali megölése a célja, hanem úgy általában a tizenkét órán belüli halál; a fordulópontot a hatodik órára időzítettük. A voltaképpeni írást tehát sok-sok cirádának kell körülfonnia; az igazi felirat csak keskeny övként húzódik körbe a testen; a test többi részét az ékítményekre szántuk. Méltányolja most már a borona és az egész gépezet munkáját?… Nézze csak!"

Lapozok. A régi, megsárgult papír finoman nyikorog kemény ujjaim alatt. Nem tudom mikor fog elérkezni, akire várok, szóval addig is elfoglalom és átadom magam a művészet véresen eufórikus érzetének. Álmosan pislantok néha szurokfekete szemeimmel ahogy íriszem ráérősen követi a sorokat, semmit sem elsietve. Lágy zongora és hegedűszó szól elmém egy távoli pontján, miközben olvasgatok. Több napja már annak, hogy üzentem újonnan kinevezett Jobb Kezemnek. Jól tudom merre bukjál, előlem sosem menekülhetnek, sosem vesztem szem elől teremtményeimet. Ha akarom, megtalálom őket. Így volt ez a mostani esetben is. Ördögi bűbájjal küldtem neki egy izzó papiruszt, ami beröppenve ablakán előtte állt meg, kigöngyölítette magát parázslóan s vérrel jelent meg kézírásom, egyik szó a másik után:
"Gyere csak vissza Apucihoz! Látogass meg, tudod hol találsz."
Gyöngybetűim pedig, miután az utolsó is megjelent felgyulladtak, végül pedig az egész sárga levelezőpapír vörös lángokkal emésztette el magát, hamuként hullva a padlóra, mi eltűnt pár másodperc múltán, mintha sosem lett volna ott. Szóval, már csak idő kérdése, én nem vagyok türelmetlen. Legalább is most nem. Közben tovább olvasok:

"- Érti a folyamatot? A borona elkezd írni; mihelyt elkészül az ember hátán az első írás vázlata, a vattaréteg elfordul, s lassan oldalt dönti a testet, hogy új teret adjon a boronának. Közben a véresre írt helyek a vattára tapadnak, amely különleges kikészítése folytán rögtön csillapítja a vérzést, és előkészíti az írás újabb elmélyítését. Ez a csipkézett fogazat itt a borona peremén aztán a test újabb átfordításakor letépi a sebekről a vattát, a gödörbe szórja, és a borona újra dolgozhat. Így ír és vés egyre mélyebbre; tizenkét óra hosszat. Az első hat órában az elítélt jóformán ugyanúgy él, mint azelőtt, csak épp fájdalmai vannak. Két óra múlva kivesszük a szájából a szőrlabdát, mert akkor már nincs ereje az üvöltéshez. Ide, az ágy fejéhez, ebbe a villanymelegítésű kis tálba meleg rizskását öntünk, s az illető, ha van kedve hozzá, ehet belőle, kinyalogathatja. Senki sem mulasztja el ezt a lehetőséget. Ilyenről nem tudok, pedig nekem nagy a tapasztalatom. Csak a hatodik órában megy el a kedvük az evéstől. Olyankor rendszerint letérdelek melléjük, és figyelem ezt a jelenséget. Az illető ritkán nyeli le az utolsó falatot, csak forgatja a szájában, és a gödörbe köpi. Akkor le kell hajolnom, különben az arcomba okád. De hogy milyen csöndes lesz aztán a hatodik órában! A legostobábbnak is megjön az esze. A változás a szeme körül kezdődik. Innét terjed tovább. Tekintete olyan, hogy szinte arra csábít: feküdjünk mi is a borona alá. Pedig nem is igen történik más, csupán az elítélt kezdi kibetűzni az írást, száját csücsöríti, s mintha hallgatózna. Ön is látta, szabad szemmel nem könnyű az írást kibetűzni; a mi emberünk azonban a sebeivel betűzi ki. Ez persze nagy munka; hat órára van szüksége a befejezéséhez. Akkor aztán a borona fölnyársalja és a gödörbe veti, ott a véres vízbe és a vattára zuhan. Az ítéletet ezzel végrehajtottuk, és én meg a katona elföldeljük a hullát."

Elmerülök olvasmányomban, lenyűgöz a Gépezet, melyet egy megtört emberi elme szült s szabadított a világra. A Büntetés. Csodálatos...




Music: The New Century Dawn:
 

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
82
☩ Play by :
Eva Green

Utolsó Poszt Kedd Nov. 21, 2017 7:27 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Lucifer & Lilith

A feladatomat hallva mosolyra húzódik a szám széle, érdekes lehet az a lány, főleg akkor ha ennyire kell Lucifernek. Gondolataim közepette kérdésekkel bombázom, ám látom, ahogy oldalra pillant, szemem sarkából oda pillantok, de semmi különöset sem látok. Rám tekint kissé fürkészőn, majd vissza az előbbi pontra, mintha valami felettébb érdekes - számomra láthatatlan - dolog lenne ott. Végre újra nekem szenteli figyelmét, de csalódottan veszem tudomásul, hogy egyáltalán nem figyelt a kérdéseimre. Felesleges volt jártatnom a számat. Remek! Éppen megszólalnék, hogy feltegyem a kérdéseimet újfent, mikor gyorsan oda vágja a lényeget. Ez a nap egyre jobb lesz! Még Mammont is kereshetem meg, aki úgy tűnik NY-i vadásznak állt, méghozzá főnöknek. Az inkognitó nem lesz olyan nehéz, hála a kémemnek. Reményeim szerint a pestis lovasa elegendő információval fog szolgálni. Lucifer az órájára pillant, úgy tűnik eszébe jutott valami sürgős dolog, abban a pillanatban fel is kell. Nem értem mi üthetett belé, hiszen a halhatatlanság előnye, hogy mindenre van időnk, a mostani apokaliptikus helyzet pedig megköveteli, hogy semmi se maradjon a legutolsó pillanatra. Magára kapja a bőrkabátját mindenféle magyarázat nélkül, majd megáll előttem, ahogy illik egyből felkelek.
- Még el kell intéznem egy-két dolgot itt. Legkésőbb holnap indulok is New York-ba - válaszolok, biztosítva, hogy mindent megértettem és az Ő akarata szerint fogok cselekedni. Azelőtt még sosem találkoztam a lovassal, így nem tudom mennyire fog akadékoskodni az információ miatt. Szerencsére a kezemben van az ütőkártya, amit a főnök most adott a kezembe.
- Ha visszatértem a lánnyal üzenek neked. Nagyuram! - biccentek egyet búcsúzóul. Látom, hogy sietős dolga van, így nem zavarom tovább, meg sem várva a válaszát elhagyom a szobát.
"A hűség arra jó, hogy a másikat olyasmire vegyük rá, amit nem akar."
köszönöm a játékot!  k76k


Utolsó Poszt Vas. Nov. 19, 2017 1:02 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ Light cannot exist without Darkness
Zene • szószám: xXx • Credit:
 
Lilith
Lucifer

Itallal kínálom démonom, és kifejtem, mi is volna a feladata. Lilith arckifejezését látva úgy tűnik, a dolog kedvére való. Ám valami megzavar. Szemem sarkából látok egy árnyat mozogni, és amikor türelmetlenül oda pillantok, meglepő képeknek leszek szemtanúja. Démonok nem képesek ilyenre, angyali képességhez túl élethű, és amúgy sem tudok arról, hogy tartózkodna más angyal is a közelemben. Lilithre nézek, majd vissza a képekre, de addigra azok már el is tűntek. Úgy tűnik, ő nem látta ezeket, csak én, ami baromira idegesítő.
~ Ó gyerünk Apa, ennél sokkal konkrétabban is üzenhetnél. Még is mi a francot kezdjek egy Picasso kisfilmmel? ~ üzenem gondolatban neki, míg gondterhelten dörzsölöm meg az orrnyergemet. Ismét rápillantok a velem szemben ülő nőre. El sem értek tudatomig a kérdései.
- Ne haragudj, mit is kérdeztél? Áh, na mindegy, a lányról még túl sokat magam sem tudok. Felkeresheted Mammont, aki most inkognitóban játssza a New Yorki vadászok fejét. Keresd fel úgy, hogy ne bukjon le, tőle érdeklődj a lány után. Egy ilyen kivételes vadász nem maradhat feltűnésmentes. Indulj, minél hamarabb. - mondom szinte hadarva és felemelve kezem az órámra pillantok, majd felkelek, mintha hirtelen sürgős dolgom támadt volna. Lényegében így is van.
- Ó és ha Mammon fenn akad valamin, mondd neki, hogy én küldtelek és kell a lány. - mondom, miközben felkapom magamra a dzsekim, mindenféle magyarázat nélkül. Ekkor végre megállok egy pillanatra és várom Lilithtől a választ, hogy megértette-e, amit kérek tőle, vagy egyéb kérdést, amit gyorsan lerendezek, vagy ilyesmi, még mielőtt elindulok.




avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
51
☩ Play by :
Ryan Reynolds

Utolsó Poszt Pént. Nov. 17, 2017 7:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Isteni kinyilatkoztatás

Lucifer elméjét egy felsőbb hatalom sötét víziója kezdi kitölteni, elrabolva a jelen pillanatból. Fekete árnyék kúszik lassú folyamán fel-le, s amikor ténylegesen a vízióra figyel már, az árnyék darabjaira foszlik. Különféle alakokat ölt, először vad hullámok tornyosulnak egy város hatalmas épületeire, majd tűz emészti fel az erdőket, de amit a legtovább láttatni enged, az valakinek a karja, amint éppen átnyúl valamin. Hogy az víz, beton, vagy egyéb földi anyag, azt nehéz kivenni. De annyi bizonyos hogy az alak fél karja eltűnik az anyagban. Ezután az árnyék amilyen hirtelen képződött, olyan hirtelen válik köddé, így a Pokol Ura tovább folytathatja az előbbi tevékenységét.

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
82
☩ Play by :
Eva Green

Utolsó Poszt Vas. Nov. 12, 2017 11:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Lucifer & Lilith

Mióta vissza jöttem NO-ba pletykákat hallottam, miszerint Amara a felelős ezért a felfordulásért, aki Isten testvére vagy micsoda. Szóval, ha úgy vesszük, akkor van egy nénikém is. Milyen remek! Ha apa visszatérne tarthatnánk egy hatalmas családi összejövetelt! Olyan színesen megnézném, ahogy a tollasok kicsinálják egymást, popcornnal az ölemben tenném mindezt. De egyenlőre fontosabb dolgokkal kell foglalkoznom. Lucifer magához rendelt valamiért, minél előbb megakarom tudni az okát. Terveim vannak, amik sok munkát igényelnek. Látom, ahogy a pokol ura egy fotelra mutat, némán jelzi, hogy foglaljak helyet. Mégis kellemesebb ülve tárgyalni, akármiről is legyen szó, meg kell adni a módját. Nézem, ahogy leül velem szembe egy másik kényelmes ülőalkalmatosságra, majd a démonra siklik tekintetem, aki készségesen teszi a dolgát.
- Igen, köszönöm - válaszolok elvéve szemeimet a rang nélküliről, további figyelmem csak az előttem ülőnek szentelem. A szakértelmem? Szemöldököm a magasba szökik, jelezve kíváncsiságomat. Szerencsére kérdeznem sem kell, egyből megtudom, hogy miről van szó. Egy vadász, aki nefilim. Ez kezd egyre érdekesebb lenni. Elveszem a felém nyújtott tálcáról a kristálypohárba töltött vörös nedűt. Stílusosan ujjaim közé fogom a poharat és aprót kortyolok. Hagyom, hogy szétáradjon a számban a kellemes, jó minőségű bor. Milyen régen ittam ehhez hasonló édes alkoholt. Ez a beszélgetés egyre jobban felkelti az érdeklődésem, hatalmas kihívás lehet ez a lány. Mosolyra húzódik a szám,   örülök neki, hogy ennyire bízik bennem.
- Tetszik a feladat, szívesen elvállalom. Ez a lény érdekesnek tűnik - válaszolok, majd iszom a boromból. Átgondolom mégis mit kellene még tudnom a kis nefilimről.
- Még mit tudsz a vadászról? Információkra lenne szükségem. Merre találom, hogy hívják, mik a gyengéi - kezdem sorolni mit akarok, egy pillanatra sem töröm meg a szemkontaktust. Szemeim a kihívástól csillognak, mindig érdekeltek a féllények, amellett pedig régen találkoztam vadászokkal. Gyakorlásnak sem utolsó ez a küldetés. Minden erőmet és meggyőzőképességemet be kell vetnem ellene. Hiszen a vadászok ki nem állhatják a természetfeletti lényeket, ők abban a hitben élnek, hogy csakis az embereké a föld. Ennek a lánynak lehetséges, hogy más a meglátása, hiszen félig természetfeletti, méghozzá angyal. Kíváncsi vagyok melyik tollaska tette oda magát egy halandónak. Milyen szánalmas, hogy leállt egy emberrel, hát még az, hogy ebből utód is született. Ebben az esetben viszont előnyt kovácsolhatunk a románc gyümölcséből.
- Mikor induljak? - teszem fel az utolsó kérdésem, majd kiiszom a maradék italomat. Reményeim szerint még lesz egy-két napom felkészülni az előttem álló feladatra.
A hűség arra jó, hogy a másikat olyasmire vegyük rá, amit nem akar.


Utolsó Poszt Kedd Nov. 07, 2017 6:43 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ Light cannot exist without Darkness
Zene • szószám: xXx • Credit:
 
Lilith
Lucifer

Áh, Lilith. Nem tudom, miként is tekinthetnék rá. Testvérként talán nem, de unokatestvér? Másod unokatestvér? Vagy valami nagyon távoli rokon. Hiszen egy "kéz" teremtett minket. Ha nem is az én gyermekem, még is én tettem azzá, ami. Máskülönben meghalt volna már rég, csak úgy, mint Ádám. Tulajdonképpen megmentettem az életét, sőt, halhatatlanná tettem. Erőket adtam neki, hatalmat, rangot. Tulajdonképpen, míg Atyám kidobta a kukába, én kivettem onnan és értékessé tettem. Értéket és értelmet adtam az életének. Persze, azóta engem szolgál, de hát ennyi a minimum. Amúgy sem szoktam túl sokat kérni.
Amint belép és a tárgyra tér, nyitott tenyérrel, nyújtott karral az egyik fotelre mutatok.
- Foglalj helyet, ígérem, nem tart soká. Kérsz egy italt? - kérdezem és magam is leülök az egyik fotelbe. Közben intek is a falnál álldogáló démonomnak, aki már tölti is számomra a vörös bort. Most épp ilyen ízekre vágyom.
- Kellene a szakértelmed, a "segítséged". A szolgálataid. Egy vadászról volna szó, nem is akármilyenről! Egy nefilim az illető. Hölgy, most éli fénykorát. Rendkívül veszélyes a fajtánkra nézve, még hozzá egy dolog miatt... - mondom, és bele szimatolok a borba. Egy apró korty, élvezem az ízeket, ahogy szétárad a nyelvemen.
- A képessége. A képessége az, hogy mások képességeit szívja el, érintés után. Nekem kell ez a nő. Épen. Épségben. - mondom teljesen komolyan a tekintetem Lilithébe fúrva.
- Azért küldelek téged és nem mást, mert tudom, hogy te képes vagy őt erőszak nélkül elhozni hozzám. A lényeg az volna, kedvesem, hogy az oldalunkra állítsuk. Közös az ellenségünk és neki egy olyan kincs van a birtokában, amelyet nem tarthat meg magának. Használnia kell. - az sem érdekel, ha emiatt meghal. Vagy ha mások meghalnak. Ha Amara ellen fel tudjuk használni ezt a képességet... Mindenesetre meg kell próbálnunk.




avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
82
☩ Play by :
Eva Green

Utolsó Poszt Hétf. Nov. 06, 2017 11:30 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Lucifer & Lilith

A Pokol bezáródott előttem, azóta próbálom rendbe tenni az életemet, ami nem a legegyszerűbb. Vannak terveim, akarok dolgokat, amiket véghez is viszek. Okosan kell mindent csinálnom, hogy senkinek se tűnjön fel egyik ténykedésem se. Fogalmam sincs mihez fogok kezdeni az új kapcsolataimmal, de abban biztos vagyok, ha ügyesen keverem a kártyáimat, akkor még magasabbra törhetek. Ahogy tudtam siettem vissza New Orleansba a New York-i kiruccanásom után, egészen jól alakul az eltervezett lakás keresés. Imádom NO-t, hiszen az utcák rendezettek, a legtöbb földön tartózkodó démon talált magának megfelelő munkát vagy kijelöltek egyet számukra a vezetőik. Idillinek tűnik ez a kép, mintha a második poklot hoztuk volna létre a föld eme kis részén. Éppen ez az egyik bajom, ha már ide jöttünk, miért érnénk be egyetlen várossal? Éppen Mihály oldalán állunk, azaz Lucifer áll ebben a furcsa háborúban, amit a szárnyasok robbantottak ki egymás ellen. Ha engem kérdeznek szerintem ostoba az össze tollaska. "Apa" eltűnt, mire ők teljesen meghülyültek. Nem hogy örültek volna neki, hogy végre szabadok lehetne. Pff! Évszázadokkal ezelőtt mit meg nem adtam volna azért ha eltűnt volna a francba... Álmok, álmok, amik talán valóra válhatnak... egyszer. Mielőtt betettem volna a lábam a lakrészembe egy démonnal futottam össze, aki egy üzenetet adott át. Lucifer magához hívat. Minő váratlan fordulat! Vajon mit akarhat a nagyfőnök? Egy nagy sóhajt követően rendeztem a ruházatom, miközben az ajtóban vártam a bejelentést és ezzel együtt az engedélyt a belépésre. Az ajtó kinyílt, így beléptem rajta, mire a démon ki is slisszolt, így ketten maradtunk a fogadószobában. Az ablaktól nem messze állt, hátra kulcsolt kezekkel, egy pár lépést tettem felé, míg ő mosolyogva fogad.
- Lucifer - biccentek egyet köszönésként és a tiszteletem kifejezéseként - Téged sosem váratnálak meg, te is tudod - mosolygok rá kedvesen. Hálával tartozom neki, amiért évekkel ezelőtt kisegített a bajból, mikor otthon és család nélkül maradtam. Démonná válásom után pedig rangot kaptam tőle. Bármi is történjék a belé vetett hűségem megingathatatlan, valahogy folyton azt érzem, hogy tartozom neki. Fesztelen stílust engedek meg vele szemben, hiszen a többi démonnal ellentétben engem nem ő teremtett, ha úgy vesszük testvérek vagyunk. Ugyanakkor annyira tisztelem, mintha az apám lenne, így van közöttünk egy furcsa viszony, amit nem lehet megnevezni. De szerintem ez így tökéletes. A bókja hallatán kiszélesedik vigyorom, megállok, hogy hadd legeltesse a szemeit rajtam, ha úgy van kedve.
- Te sem panaszkodhatsz, jót tett neked a földi klíma - viszonozom a gesztusát mielőtt a lényegre térnék. Sosem szerettem kerülgetni a forrókását, ha csak a terveim érdekében nem kell taktikáznom, de az megint más téma.
- Miben állhatok szolgálatodra? - teszem fel a kérdést. Valamiért hamar leakarom tudni ezt a beszélgetést, úgy érzem ez a nap még tartogat számomra meglepetéseket.
A hűség arra jó, hogy a másikat olyasmire vegyük rá, amit nem akar.


Utolsó Poszt Pént. Nov. 03, 2017 6:50 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


☽ Light cannot exist without Darkness
Zene • szószám: xXx • Credit:
 
Lilith
Lucifer

A dolgok rendeződni látszódnak. Na, megoldódni nem oldódnak, de legalább rendeződnek. Haladunk valahova. Valamerre. Remélhetőleg előre. És remélhetőleg gyorsan. Astartet elküldtem, hogy játsszon fogócskát Beliallal. Mammon az embereket pesztrálja, Ashtaroth pedig a seregeket próbálja rendezni. Egyedül azonban nem fog neki menni, és ezt jól tudom. Igazából azt gondoltam, hogy összejátszik majd az első herceggel, ám ami azt illeti... Hogy is fogalmazott? "Nem tér vissza többé." Igen-igen, szóval van egy-néhány betöltetlen poszt és elvégezetlen feladat. Éppen ezért is hívattam magamhoz Lilithet. Úgy hallottam, mintha neki is lenne külön valami családi banzája, de nem hívott meg, szóval kicsit el voltam keseredve. Miért maradok le a bulikról mindig? Na mindegy, majd most meghívatom magamat a következőre.
Éppen az ablakon bámultam kifelé a már rendezett utcán, mikor nyílt az ajtó, és betért egy démon, majd jelentette is, hogy a nőszemély vár.
- Küldd beljebb. - utasítom, hátam mögött összekulcsolt kezekkel, majd arra fordulok. Ha a nő besétál, egy kis mosoly kúszik az arcomra.
- Áh, Lilith! Örülök, hogy ilyen hamar ide értél. Remélem nem zavartalak meg semmi fontosban. Csodálatosan festesz. - mondom, végig mérve a démont. Egy apró bók elfér mindenkinél, aki megérdemli.





Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
7/7
Leviatán
8/7
Angyal
2
Démon
8
Bukott Angyal
3
Ember
3
Félvér
3
Harcos Angyal
7
Vadász
8
Nephilim
3