We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Lucifer rezidenciája - Fogadó szoba
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Hell or Heaven
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
405

Utolsó Poszt Pént. Jún. 22, 2018 8:17 pm
Következő oldal


***
szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Online
Azura
avatar



☩ Reagok :
80

Utolsó Poszt Pént. Jún. 22, 2018 8:14 pm
Következő oldal


Little talk with boss
Lucfier
Azura


──────────── ────────────
« Comment; köszöntem a játékot  hug   • Szószám; lot of word • Zene; Written in blood »
Hallom, amint jót kacag a feltételezésemen, miszerint olyan formában akarna engem. Egy ilyen kijelentés után mégis mire számított? Komolyan nem értem a gondolatmenetét és nem is akarok ezen változtatni. Arcom rezzenéstelen, vissza kell fognom magam, hogy ne fintorodjak el a nagy hahotázásán. Mintha olyan vicces lennék, mint egyes démonok. Nem, én sosem viccelődtem. Ez is hiányzik belőlem, azaz nekem nem. Gyermek? Kérdőn felhúzom a szemöldököm a szóhasználatán. Gratulálok! Éppen ő, a nagy Lucifer szokta emlegetni, hogy nem tart minket az utódainak, csak unatkozása termékeinek, erre mégis úgy nevez. Szánalmas egy alak, ha engem kérdeztek. Egyik szavával üti a másikat, mint egy gyengekezű uralkodó, aki nem tudja hogy mit kellene igazán tennie. Az ördög félreérti és rosszul játssza az Isten által rá rótt szerepet. Lucifer a legnehezebb probléma: olyan dilettáns, akinek komédiáslelkét csak a legszakavatottabb színművész jelenítheti meg hitelesen, mert sekélyessége megfoghatatlan mélységeket sejtet. Ahogy a pokol szelíden alussza álmát, úgy Lucifer is egy ilyen álomképbe ringatja magát. "Halálos ágyad az egész haza, / Ott fekszel rajta sebzett hírneveddel, /Egész országod bánja pusztításuk, / Ó, nagybátyád, ha látja, hogy fiának / Fia mint öli az ő fiait, / Lemosta volna e gyalázatot / S megfoszt a tróntól, mielőtt reád száll. / Ha egész világ volna is tiéd / Gyalázat lenne e hont dobra verni," * Sejlik fel gondolataimban egy régi régi angol dráma, melynek szavai a mi jövőnket is vetíthetnék előre. Valahonnan távolról hallom a hangját, így csak bólintok rá, de inkább kizárnám magamból. Persze, a feladat legyen megoldva. Neki csak ez a lényeg, de nem veszi észre, hogy mi zajlik mögötte. Ha esetlegesen tud is róla a veszélyre fittyet hányva bohóckodik az emberek között, akár egy jó pojáca. Érzékelem a pillantása mélységét mégsem tud vele megfogni, régen rettegtem a nagyságától és fel is néztem rá. De azok az idők elmúltak, ahogy most előttem áll, csak egy szerencsétlen apakomplexusos bábot látok, aki képtelen látni fától az erdőt. Újra biccentek. Hát persze, hogy megoldom. Mindent megteszek annak érdekében, hogy széttépjék a testedet, mint a magyarok a középkor elején. Milyen jól is nézett ki 5 különböző vár tetején díszelegve egy-egy testrész. Visszasírom azokat az időket, minden sokkal egyszerűbb volt. Ne hibáztassam magam? Ugyan! Tisztában vagyok vele, hogy nem tudtam volna megmenteni őt, ahhoz még nem vagyok elég erős. Viszont ahhoz van elég tudásom, kapcsolatom és fifikám, hogy megfosszalak mindattól, amit most birtokolsz. Mosolyog, mint egy idióta, egyre jobban undorodok tőle. Nehéz magamban tartani minden gondolatom és cselekedetem, ami kikívánkozik belőlem. Nyugalom Azura! Mindent a maga idejében. Ezzel a pár mondattal csicsítom magam mióta betettem a lábamat az irodába. Őszinte szavaimra visszakérdez, mint egy hallássérült, aki képtelen felfogni a mondandómat. Arca sok jót nem ígér, ennek ellenére egyetlen pillanatra sem ijedek meg tőle, fejemet felszegem úgy nézek rá.
- A bizalmasodként kényetelen vagyok őszintén megmondani a véleményem.Mióta a földön tartózkodsz megváltoztál - válaszolok határozottan, a bizalmas szót jól megnyomom, hiszen a jobbkezeként azzá váltam. Mit nekem a fenyegetés? Köpök rá magasról.
-  Igen, néha úgy viselkedsz, akár egy félnótás. Egy embernő után futkorászol, mint egy pincsi - vágom még oda, hiába leng minket körül fekete füstfelhő. Nem zavar, hogy próbálja fitogtatni azt a hatalmas erejét. A pokol nem játék? Komolyan? Nem úgy gondolom, hogy ezt annyira tudná, hiszen akkor nem jött volna fel a földre szórakozni. Megszoktam már a hozzá hasonló korcsok hangulatváltozásait, így miután nyugalmat erőltet magára máris koccannak a poharak. Még egyet bólintok, hogy értettem. A módszerek csak rám tartoznak, neki nem kell tudnia róla, hogy mik azok és milyen mocskosak is valójában. Jaj, ne! Megint kezdi a családi dráma témát, ha belemegy abba, hogy apuci elhagyta, direkt szivatja stb. akkor komolyan elfogom hányni magam. Ki a francot érdekel a hisztije? Mégis hagyha hogy elcsöppentsek pár információt Amarát illetően, majd visszakérdez. Felhúzom az egyik szemöldököm és képtelen vagyok megállni, hogy el ne fintorodjak.
- Van elég eszem és erőm ahhoz, hogy egy ilyet túl éljek - válaszolok egyből, a részleteket nem vayok hajlandó megosztani vele. Nem kell tudnia arról, hogy a kis tollassal egy szinten voltunk az erőviszonyokat illetően és egy teleportálással tudtam csak megmenekülni.
- Ebben az esetben, ahogy az előbb is említettem vissza kell zárni oda ahonnan kiszökött - mondok magam elé meredve.
- Amara megállítása és az arkok figyelése nem gondolnám, hogy egybe tartozik - gondolkodom hangosan, mintha ott se lenne - Értettem. Mintha eddig bárki is tudna a New York-i tartózkodásomról - teszem hozzá elégedetlenül. A poharat a pultra helyezem, nem fogom meginni a fekete lötty maradékát. Végre kimondta azokat a szavakat, amikre érkezésem óta vártam.
- Lucifer - köszönök el egyet biccentve, bár ő már képtelen megtisztelni a figyelmével. Milyen faragatlan, gondolom magamban miközben elhagyom a szobát. Az ajtó aprót csattan mögöttem, éppen úgy, hogy ne becsapásnak tűnjön. Ahogy kiléptem az ajtón egy üres szobát krestem magamnak, ahol rendbe szedhetem az idegeimet és a gondolataimat.   

* Shakespeare: II. Richárd (II. felv. I. jel.)

Lucifer
avatar



☩ Keresett személy :
"When God is gone and the Devil takes hold
Who will have mercy on your soul?"
Maze


☩ Reagok :
47

Utolsó Poszt Szer. Jún. 20, 2018 12:38 pm
Következő oldal




A Fegyencgyarmaton
Lucifer & Azura
──────────── ────────────

Felemelkedek s fölébe magasodok, akár egy wendigo, magas, csontos, és semmi jót sem ígér. Méregzöld szemei lassan felkúsznak hozzám. Arca rezzenéstelen, semmit sem árul le a belső viharokról vagy bármi másról. Akár egy engedelmes agyagkatona. De én még is jól tudom, ezek a szemek, ezek a mérgek értem fortyognak. Nem azért vagyok ezzel tisztában, mert ő bármit elárulna, nem. Ő tökéletes teremtményem a maga nemében. Olvashatatlan. Ízig-vérig démon a pofikája ellenére. Jobban hasonlítunk mint bármelyikőnk valaha gondolta volna. Az angyali arc és a démoni bennső...ő és én. Két tomboló, őrjöngő szerelmes, miből a Világ mit sem sejt vagy lát! Minden, minden a felszín alatt zajlik! Farkasszemet nézünk. Fürkészem a bájosnak tűnő vonásokat, de azok hűen őrzik titkaikat. S mi csak játszadozunk tovább, mint macska az egérrel, mert ennek így kell lennie. Mert így akartam. A cél szentesíti az eszközt. Ahogy rá nézek, eszembe jut a megbeszélésem Agramonnal,  ahogy csendes, passzív ellenállással próbált meg lebeszélni a tervemről és hogy felhasználjuk Azurát. Tudtam, amit ő se vallott be magának. Mert túl jól ismerem, a legjobb barátom...és mert én magam is ezen mentem át. Bármilyen képtelenségnek is tűnt, el kellett fogadnom, hogy egy egyszerű, unalmas halandó bilincsbe verte szívem. Többé nem tagadom magam előtt. És ha az Ördög maga képes szeretni egy nőt, igazán szeretni, akkor a démoni Jobb Kezem is tud. Bántotta az önbecsülését, aszalta bévülről a tudat, hogy ilyen erős démonként még is gyengéd szálak fűzik egy nőhöz...csak őt nem egy közönséges halandóhoz, hanem egy másik démonhoz.

"A férfiszívnek köves a talaja. A férfi elveti, ami megterem benne… és gondot visel rá. "
- Stephen King: Állattemető

Tőlem származnak mind, ennek fényében ez nem lep meg. Csak őket, hiszen senki sem tudhatja, hogy a Sátán szívét megolvasztotta egy puskával hadonászó szőkeség, aki azt képzeli, rendet tarthat az apokaliptikus őskáoszban. Egy egyedülálló anya, aki egyhangú, szürke életet él. Hogy történhetett ez? Kérdeztem én is magamtól, de többé már nem foglalkoztat ez a talány. Tudom, amit tudok. És bár lelkem sincsen, érzem, amit érzek. Ahogy Agri, Azura és még ki tudja hányan, mind-mind rejtegetve eme gyengeségüket, gyarlóságukat s gyöngepontjuka. Mert mi, a pokol fajzatai jól tudjuk, hogy az ilyesmi csakis gyengeség lehet és fogópont. De ennek tudata sem változtat semmin. Azon, hogy saját példámon okulva jól tudom mi játszódik le újdonsült Első Arkom fejében s teljes sötét lényében: Nem nyugszik, amíg a legkeservesebb halálra nem ítél! Ó, ha tudná, hogy tudom és megértem, jobban mint bárki más a Földön vagy a kénköves Pokolban! Hiszen pusztán pár napja álltam én is bosszút szerelmesemért...édes volt, még ha a kínzás részére nem is jutott időm, sajnos. Viszont végeztem vele, a nefilimmel, aki Chloémat gyötörte, kihasználta...s aki végül fegyvert mert fogni rá! Nem vagyok az a megbocsátós fajta, erről híres vagyok. Hírhedt az én haragom. Atyám haragjától tart a halandó nép, de a halhatatlanok tudják, hogy az én haragomtól még jobban érdemes tartani. Engem nem lehet esdeklőn rebegett imákkal sem mással megvesztegetni vagy kiengesztelni. Atyám óvjon mindenkit az én dühömtől! Ó, igen, hiszen többek közt ez az elemi indulat fakasztotta démonaimat a feketeségből. Nem nyugodtan hát, míg a negédes hadnagy úrral fel nem töröltem a padlót s fel nem nyársaltam. Éppen ez az életérzés hajthatja most a szöszi démonlányt, kit szurokfekete tekintetemben fürdetek éppen. És ez a hajtóerő erősebb és erőszakosabb bárminél ezen a világon.  És éppen ezért van pont rá, Azurára, barátom szerelmének tárgyára szükségem ahhoz, hogy kiugrasszam azt a kövér nyulat a bokorból! Mert vannak akik lázadozni kívánnak ellenem. Csakhogy ellenem nem lehet csak úgy fellázadni. Nem azért, mert ne hagynám ott azt a girhes-büdös kócerájt, hiszen meg is tettem....nem. Egyszerűen vannak dolgok, amiket a magukfajták nem érthetnek. Hogy bármennyire is gyűlölöm, hogy Atyám oda száműzött, nem hiába bízta a másodszülött arkangyalára a feladatot. Mert lássuk be, nem piskóta. A buta kis szövetkezéseikkel fel sem fogják, hogy az egész világnak ártanak. Ártottak. Önmagukat is veszélybe sodorva. Nem pusztán az önérzetemről van szó-persze arról is-, ez annál sokkal komolyabb. És a legjobb módszer a biztos fényderítésre, ha egy bosszúszomjas asszonynépre bízzuk ezt a feladatot, még ha nem is pontosan úgy, ahogy azt eme teremtés elképzeli. És...már kezdődik is a mi kis táncunk! Felszalad a szemöldököm szavaira, majd jóízűet hahotázok.
- Ó, Gyermek, nem, nem erre gondoltam...
Legyintek egyet felé szórakozottan és a pulthoz sétálok. Utólag esik le, hogy is szólítottam, hoppá! Ez a földi lét valóban nagy hatással van rám...ahogy jókedélyűnek sem sűrűn láttak oda lett. Nem csodálnám, ha azt hinnék megzápult az agyam. Mikor kiöntöm az italt, újra felveszem a felelős nagyúr szerepét.
- Jól tudom, hogy te sajnos híján vagy ezen erényeknek, de egy nőszemély körmönfontabb is tud lenni ennél, nemde? Akár hivatalosan is eljárhatsz. Rád bízom, csak a feladat legyen megoldva. Bizonyíts nekem, drága.
Leheletnyit összeszűkülnek pokolian fekete szemeim ahogy a pohár átlátszó pereme felett ledöföm szúrós pillantásommal. Jól tudják milyen szeszélyes vagyok, Agri halála óta pedig még biztosabbak lehetnek abban, hogy nálam semmiben sem lehet egészen biztosnak lenni. Lazán a pultnak támaszkodom egyik könyökömmel és kíméletlenül higgadt tekintettel hallgatom monológját.
- Pompás. Remélem első körben jó lecke volt. Bár így még nehezebb lesz kipiszkálni őket. De megoldod...ugye?
Ismét kortyolok és neki szegezem azt a bizonyos kérdést.
- Ne hibáztasd magad, váratlan húzás volt ez Agritól.
Nem hazudok, szóval most is úgy játszok a szavakkal, hogy ezen erényem fennmaradjon, még is a saját céljaimra fordítsam a kifejezéseket. Közelebb hajolok hozzá, hogy ízekre szedjem egy kissé s válasza meglep. Újra felegyenesedek hát.
- Ez általános érvényű aranyszabály.
Alig észrevehető, ördögi félmosoly játszik ajkam szegletében. Valójában élvezem ezt a kis játszmát. "Sajnos" nem tudom sajnálni Azurát a miatt, amit most vele teszek. Azt tiszteletben tartom, hogy BFF-em ördögi szívének megremegtetője, de ennyi s nem több. A cél kell, hogy lebegjen a szemem előtt és lebeg is. Démonok "lelki" világát nem az én reszortom pátyolgatni. Nem tartom őket a kölykeimnek, nem látom őket testvéreknek. Nem vagyok az Apám. Így hát érzelmileg sem kötődöm hozzájuk. Az más tészta, hogy egyikőjükkel-másikójukkal jobb viszonyt ápolok. De ez független attól, hogy én hoztam létre őket.
- Viccből?
Olyan hirtelen fagy meg a levegő, hogy az elme felfogni is alig tudja. Elemelkedek a bárpulttól, arcom kísértetiessé válik és vészjóslón lépek közelebb a nőhöz. Én, aki kiismerhetetlen és kiszámíthatatlan vagyok. Azt hiszik ismernek, mert évmilliókig voltak velem összezárva. De nem is tévedhetnének nagyobbat!
- Szerinted...én olyan vicceskedős fajta vagyok?
Kérdezem, de lehet, hogy csak költői kérdés, ezt nálam nehéz megítélni. A fenyegetés viszont jól érződik. Feketén gomolygó energiáim szivárognak dominánsan, akár a légnemű méreg.
- Ó, szóval azt hiszitek, mert jókedvűen elszórakozok a halandók között...egy félnótás vagyok?
Hangom alapján nyugodt vagyok, de az arcom árulkodik s nem is leplezem ezt. Kissé oldalra biccentem a fejem majd vissza, már-már eszelősen.


- Nem...nem szoktam tréfálkozni, főleg nem veletek, az alattvalóimmal. Mert a Pokol nem pusztán játék.
Felelem neki és igyekszek nyugalmat erőltetni magamra, természetem ugyanis mindig is lobbanékony volt. Kimászok hát az intim szférájából és inkább töltök még egyet. A témát lezártnak tekintem, az összetákolását illetően. De azt jó ha minden pokolfajzat a fejébe vési, hogy nem ajánlatos velem viccelődni. Fátylat is rá, a kristálypoharak üvegesen koccannak. Szavaira biccentek.
- Helyes. A módszereket illetően nem kötöm meg a kezed. Tégy, amit akarsz, csak gyümölcsöző legyen.
Széttárom két karomat egy rövidke ideig szavaimra majd az utolsókat öntöm ki az üvegből. Nem mintha nem sorakozna még elég.
- Meg vagyok áldva a családdal...
Jegyzem meg epésen kortyolva, ahogy bele kezd arkom a nagynéni-témába. Némán, figyelemmel kísérve hallgatom végig amit magyaráz. Jó, jól csinálja. Egy kis ideig a feketén gomolygó itókát vizslatom a pohár alján. Később felnézek, az engem elemészteni vágyó zöld szemekbe. Kísérteties nem látni, nem érezni, még is mélyen legbelül tudni, hogy így van.
- Hogyhogy életben hagyott?
Ez az első kérdésem, bár ha csak egy követő volt és nem maga Amara igaz ereje, akkor nem becsülöm alá a szőke démont, hiszen az egyik legerősebb, még ha külseje erről nem is árulkodik. Ő a tökéletes Trójai Faló minden értelemben.
- Valóban, hibátlan a logikai levezetésed...viszont...mi van, ha a létezésére szükség van ahhoz, hogy a Világ Rendjét, az Egyensúlyt fenn tartsuk?
Hangosan gondolkodom, az elvontság is és művészi-rébuszok jellemzőek rám. Hiszen erről van itt szó. Eszembe jutnak Anne Rice sorai a Memnoch, a sátán-ból, ahogy Isten és az Ördög egy kávézó asztalkájánál beszélik meg a világ ügyes-bajos gondjait, igazgatva azt. Különösnek találtam az elképzelést. Még is...megfordul a fejemben, hogy Atyám véleményét is ki kéne kérni ez ügyben, eltekintve mindennemű személyeskedéstől. Túl nagy a tét. Hiszen jobban ismeri bárkinél. Vagy...hát nem én voltam vele össze zárva évezredekig? Gondolataim egy másik vágányra terelődnek, de erről már nem beszélek Azurának. Mert ez az a téma, ami nálam tabu. Ők, a démonaim nem is láttak teljes angyali tündöklésemben, csak a sátánként. Nem tudom pontosan mennyi ideig hallgatok mélyen, elrévedve. Bátyám neve ránt ki gondolataimból, az elsőszülötté. Ismét démonomra nézek.
- Csak csináld és lehetőleg ne tartson túl sokáig. Egyikőnk sem szeretne nagynéném kezei által porladni el, nemde?
Egyik szemöldököm felvonom, éreztetnem kell , emlékeztetni pokoli kis bagázsomat, hogy ha nem csipkedjük magunkat mindnyájan, akkor az ő kis szép, szent világuknak is vége, annak a velejéig romlottnak, amit igen is szeret a többségük. Minden létforma elemi ösztöne ugyanis az életben maradás.
- Ha bármit megtudsz, jelentést kérek. Az apróbb dolgokról írásban is elég, a nagyobbakról személyesen. A diszkrécióra nem is kell felhívnom a figyelmed.
Fűzöm még hozzá mondandómhoz, ahogy az utolsó cseppek is elválnak az üvegpohár falától. Leteszem, üresen az üveg mellé.
- Köszönöm, nem. Távozhatsz.
Felelem neki és egy lomha kézmozdulattal intem távozásra, de már nem nézek rá. Amara, az Elemi Sötétség telepszik rá gondolataimra.

//Köszönöm a játékot bbb //





Neked való zené találtam:D:
 

Online
Azura
avatar



☩ Reagok :
80

Utolsó Poszt Pént. Jún. 15, 2018 10:53 pm
Következő oldal


Little talk with boss
Lucfier
Azura


──────────── ────────────
« Comment; bocsánat a késésért  fgbhjfk  • Szószám; lot of word • Zene; Written in blood »
Egyenes háttal állok Lucifer irodájában, a köszöntés nálam kimerül annyiban, hogy a nevén szólítom. Nem fogok előtte hajbókolni, sem benyalni neki, sosem voltam az a pincsi fajta. Elismerem azt, hogy a feljebb valóm, de magamat is értékelem annyira, hogy ne alacsonyodjak le és alázzam meg magam ilyesmivel. Látom, hogy int a karjával lépjek csak közelebb, egyetlen szó nélkül meg is teszem, csak csizmám sarka ad hangot a cselekvésemnek. Az ő szájából milyen undorítóan hangzik a nevem, van benne valami ellenszenv. Bármit is gondolok vagy érzek arcom még mindig rezzenéstelen, egyetlen érzelmet sem tud leolvasni róla. Ideje korán megtanultam, hogyan rejtsem el a gondolataimat és érzéseimet, akár a feljebbvalóim elől is. Hallom, ahogy összecsukódik a könyv és végre méltóztatik rám figyelni. Na végre! Már éppen kezdtem azon gondolkodni, hogy vajon minek hívatott, ha sokkal fontosabbnak érzi azt a poros romhalmazt, amit az előbb még a kezében tartott. Felpattan a székből mint valami rúgó és előttem terem, kezeit lezseren a zsebeibe csúsztatja. Nem félek tóle, viszont méretei miatt kénytelen vagyok felnézni rá. Szemeit az enyémbe fúrja, mindketten rezzenéstelenek vagyunk, akár két vad, akik farkasszemet néznek egymással. Végül csak megszólal, mire egyik szemöldököm a magasba szökik. Mégis honnan kellene tudnom, hogy mi a francot akar tőlem? Őrülteb annál, mint amit rebesgetnek róla pokoli körökben. Néma csend telepedik ránk a szavait követően, majd újra megszólal.
- Főnök én nem hiszem, hogy annak jó vége lenne. Valahogy belőlem kimaradt a bujaság és a csábítás művészete vagy mi az - vonom meg a vállam érdektelenül. Világ életemben azt vallottam, hogy az előttem álló teremtőm biztos be volt szívva, mikor engem alkotott vagy éppen vágyakozott a testvérei iránt, fogalmam sincs. De abban biztos vagyok, hogy én vagyok a selejt bosszúja vagy valami hasonlóé. Ahogy megint hangot ad gondolatainak kissé megnyugszom, hiszen tisztában vagyok vele, hogy engem választott. Különben nem én kaptam volna az első lordi címet.
Ujjával mellkason bök, bár alig ér hozzám, én így is undorodom tőle, amiről neki fogalma sem lehet. Hagyom, hogy tenyere a torkom közelében járjon, hangtalan vagyok, hátam ugyanolyan feszes, mint mikor beléptem a terembe. Érzelemmentes vagyok, olybá tűnhet mintha egy segyszerű báb lennék vagy csak egy robot, ami parancsokat teljesít. De a felszín sokkal többet tartogat magában a mélységekben. Ugyanakkor közelségéből áradó erőt így is érzem. Ha bárki le akarja győzni, annak hatalmas erőre lesz szüksége. Ellép tőlem, a bárpulthoz sétál, mire kicsit engedek a feszességemből, ami annyiban merül ki, hogy egyik lábamra helyezem a testsúlyomat. Aprót bólintok, hiszen nem illik visszautasítani magát az ördögöt, kicsit közelebb lépkedek a bárpulthoz. Magamhoz veszem az egyik poharat, de még nem kóstolom meg a fekete színű nedűt. Hiába látom, hogy ivott belőle, még mindig várok. TUdnom kell, hogy mit akar kihozni ebből az egészből, ahhoz pedig józanságra van szükségem. Ahogy Agramont megemlíti apró, lemondó sóhaj hagyja el ajkaimat.
- Igen, ha jól tudom minden rangos démon tisztában van a fejleményekkel. Ha engem kérdezel számomra elég meglepő volt az árulás, tekintve, hogy előtte az ő jobbkeze voltam. Mégsem tudtam semmit a nagyratörő terveiről - válaszolok érzelemmentesen és egy apró korty lecsúszik a torkomon az italból. Éppen csak annyi, hogy látszódjon ittam belőle. Belül pedig megint összeomlott egy részem, ami gyengéd érzéseket táplált Agramon felé. Előttem van a kép, a búcsúzásunk és a kénköves szívem újra összerándul. Bólintok csak és nézem, ahogy a pultra könyököl, hogy közelebb hajoljon hozzám.
- Ha az lennék, nem engem választottál volna erre a posztra - válaszolok határozottan, mégis egy apró mosoly bújkál a szám sarkában. Olyan könnyedén megy már a hamis mosoly, mintha a részemmé vált volna. Egy tökéletes álarc, ami apránként az arcomra igazodott. Minden rezdülését éberen figyelem. Igen, igen. Haladjunk már! Gondolom magamban, ugyanakkor megint csak bólintok egyet, miszerint tisztában vagyok a címemel.
- Köszönöm! Én mindig úgy gondoltam, hogy viccből alkottál ilyennek - mutatok végig magamon. Most először mondok teljesen igazat. Úgy méreget, akár egy árut, ami még nagyobb undorra késztet, legalábbis belül öklendezek, míg kívül csak mosolygok édesen, akár egy angyal. Igyunk a kinevezésemre? Komolyan? Milyen vicces, hogy még ki sem hült az előző jobbkezének a hamva ő máris engem akar ünnepelni. Ó, édes bosszú jöjj, közeledj felénk. A poharamat az övéhez tartom, mire a kristályok csilingelő hangot adva koccannak össze.
- Igyunk az új kezdetre és a közös munkára - teszem hozzá, majd kicsit megemelve a poharat a felét le is iszom az italnak. Végre a lényegre térünk, azt hittem sosem fog eljönni ennek az ideje.
- Agramon legtöbb irata a pokolban maradt, viszont tisztában vagyok azzal, hogy kikkel volt jóban, Így rajtuk keresztül finoman tudok informálódni - válaszolok. Tisztában vagyok vele, hogy Agri kikkel játszott össze, hiszen elmondta nekem a neveket, hogy kiket kell figyelmeztetnem. De erről Lucifernek nem kell tudnia, ez a bosszúmhoz elengedhetetlen. A második napirendi pont érdekesnek ígérkezik, hiszen találkoztam Amara egyik követőjével, aki semmi jóval sem kecsegtetett.
- Amara maga az üresség, a semmi. A kitörésének tényét egyértelműen veszélyként kell kezelnünk, hiszen nagy károkat tehet a világunkban. Nem régen találkoztam egy követőjével, aki nem sok jót ígért a jövőre nézve. Azt mondta, hogy Amara el fog pusztítani mindent, amit eddig ismertünk. Véleményem szerint mindenképpen el kellene pusztítani őt, ha ez nem lehetséges, akkor vissza kellene zárni őt a pokolba - válaszolok, mondandómat logikusan felépítve. Tényeket közlök vele, ugyanakkor megadom neki a lehetőséget, hogy döntsön a témát illetően. Jelenleg Amara a legnagyobb problémánk, amin sürgősen változtatni kell, míg lehetséges. Harmadik kérése, kérdése hallatán apró mosoly keretezi az arcomat. Ez még kapóra is jöhet számomra, hiszen New York, tökéletes táptalaja annak, hogy kémkedjek Michael után, míg Gabriellel való alkum és a követőivel való kapcsolataim segítségével róla is szerezhetek információkat.
- Megteszek minden tőlem telhetőt. Jelenleg Michaelről többet tudok kideríteni, tekintve, hogy New Yorkba helyeztem át a székhelyem, ha te sem bánod. De ha megmozgatom a kapcsolataimat, akkor Gabrielről is ki tudok deríteni pár információt - hangom komoly, tekintetem az övébe fúrom. Egyértelműen látszik rajtam, hogy kötelesség tudó vagyok, akár egy jó katona, készségesen teljesítem a parancsokat.
- Még valamiben lehetek a szolgálatodra? - teszem fel a kérdést, miközben a fekete színű ital maradékával játszom.  

Lucifer
avatar



☩ Keresett személy :
"When God is gone and the Devil takes hold
Who will have mercy on your soul?"
Maze


☩ Reagok :
47

Utolsó Poszt Kedd Jún. 05, 2018 12:34 pm
Következő oldal




A Fegyencgyarmaton
Lucifer & Azura
──────────── ────────────

„This world doesn't need no opera
We're here for the operation
We don't need a bigger knife (a bigger knife)
Cause we got guns, we got guns, we got guns (we got guns)
We got guns, you better run
(you better run, you better run, you better run!)”

Mindennél, a kopár realitásnál is feketébb szemeim teljesen bele vesznek az irodalmi szövegbe. Talán pont ezért választott engem Atyám arra a „dicső” feladatra, hogy a Pokol Ura legyek. Az arkangyalt, aki túl szenvedélyes volt a mennyekhez. Akit a mámor, a szépség és a művészetek túlságosa lefoglaltak. A történet pedig kezeim között éppen a tetőpontjára hág:

„Az Utazó viszont nagyon nyugtalan lett; a gépezet szemmel láthatóan szétesőben volt; csalóka volt a nyugodt járása; az Utazó úgy érezte, mintha most pártját kéne fognia a tisztnek, mivel az már nem tudott gondoskodni magáról. Miközben azonban a fogaskerekek potyogása kötötte le figyelmét, elmulasztotta, hogy ügyeljen a gép többi részének működésére; de amikor most, miután az utolsó fogaskerék is kihullott a rajzolóműből, a borona fölé hajolt, újabb, még bosszantóbb meglepetés érte. A borona nem írt, csak szurkált, és az ágy nem forgatta a testet, hanem csak rezegve emelte fel, bele a tűkbe. Az Utazó közbe akart lépni, ha lehet, leállítani az egészet, hiszen ez nem kínzás volt, pedig a tiszt azt akarta, hanem közvetlen gyilkosság. Kinyújtotta a kezét. De ekkor borona a felnyársalt testtel már oldalt fordult, ahogy egyébként csak a tizenkettedik órában szokta. A vér száz patakban folyt (nem vízzel keverve, ezúttal a vízvezető csövecskék is csődöt mondtak). És most kudarcba fúlt az utolsó művelet is, a test nem vált el a tűktől, dőlt belőle a vér, de csak lógott a gödör felett, és nem esett bele. A borona már-már visszatért volna régi helyzetébe, de mintha maga is észlelné, hogy még nem szabadult meg terhétől, továbbra is a gödör felett maradt. – Segítsetek már! – kiáltott oda az Utazó a katonának és az elítéltnek, és ő maga a tiszt lábát ragadta meg. Erről az oldalról akart nekifeszülni a tiszt lábának, a másik kettőnek pedig a tiszt fejét kellett volna fognia, hogy így lassan leemeljék a tűkről. De azok ketten most nem tudtak közös elhatározásra jutni; az elítélt éppenséggel hátat fordított; az Utazó kénytelen volt átmenni hozzájuk, és erőszakkal taszigálni oda őket a tiszt fejéhez. Közben, szinte akarata ellenére, meglátta a hulla arcát. Olyan volt, mint életében; az ígért megváltás semmiféle jelét nem lehetett fölfedezni rajta; amit mindenki más megtalált a gépezetben, azt a tiszt nem lelte meg; ajka szinte összepréselődött, szeme nyitva volt, úgy nézett, mintha élne, tekintetében nyugalom és meggyőződés, homlokán átfúródott a nagy vastüske hegye.”
Az irományba merülten támasztom szabad karommal a fejemet, könyököm a bőrfotel karfájába süpped, mint hulla a mocsárba. Tudom, érzem, hogy közeledik a nő, akit várok. Lassan, de biztosan. A léptek zaja viszont nem elegendő ahhoz, hogy ott hagyjam egyik kedvenc olvasmányom. Mindig is így volt s lesz ez, míg világ a világ.

„We're killing strangers, we're killing strangers
We're killing strangers, so we don't kill the ones that we love
We're killing strangers, we're killing strangers
We're killing strangers, so we don't kill the ones that we love”

Szálka lehetett Apám szemében, de ez többé nem érdekel. Már régóta nem. Újdonsült első arkom lép be szentségtelen szentélyembe, de én fel sem pillantok. Pusztán az imént még üstökömet támasztó karommal intek neki, a mutató és középső ujjam erélyes mozdulatával csalogatom közelebb, hogy fáradjon beljebb.
- Azura.
Köszöntöm én is a nevét mondva. Kósza ujjaim játszanak a levegőben ínyenc módjára, míg a történetet befejezem, addig nem szólalok meg ismét. Mikor végzek, a könyvet tartó jobbommal össze csukom a poros és molyrágta kötetet s leteszem magam mellé. Egy ügyes mozdulattal pattanok fel és már a következő pillanatban a szőkeség előtt magasodok közel két méteremmel. Kezeimet zsebeimbe mélyesztem. Szokásos elegancia jellemző külsőmre és persze a mély sötétség. Mivel valószínűleg Amara fertőzött meg szép, lassan míg össze voltunk zárva a Pokolban. Hiszen a démonokon nem volt mit „rontani”, de egy angyalon annál inkább.

„We pack demolition, we can't pack emotion
Dynamite? We just might...
So blow us a kiss, blow us a kiss
Blow us a kiss, we'll blow you to pieces”

Bár ez túl régen történt, s tudatában is valószínűleg csak én vagyok és drága Atyám, aki ezt kitervelhette valamilyen rosszízű tréfa gyanánt. Kátrányszín íriszem mélyen pokolfajzatom tekintetébe fúrom, szemem sem rebben, egyet sem pislantok.
-Szerintem tudod, miért hívtalak.
Közlöm vele semleges hangszínen. Egy perc néma csend és csak nézünk egymásra, én le, rá s ő pedig fel, énrám.
- Téged akartalak.
Szólalok meg végül, továbbra is farkasszemet nézve vele. Arcom rezzenéstelen. Ez most a komoly, vezető Lucifer, mert erre az „arcomra” is szükség van olykor. Mert sokan elfelejtik, ó, el merik felejteni, ki is vagyok valójában. Megtéveszti őket az olthatatlan tűz, amivel égek. A felhőtlen jókedv, a földi dolgok élvezete, amiben dúskálok. Egy szerencsétlen bolondnak mernek tartani…nem tudom hányan, de páran biztosan, pokolkutyáim közül. És ez határozottan nem tetszik.
- Téged választottalak.
Jobb mutató ujjammal a szegycsontjára bökök, de ujjam alig érinti a testét. Az Ítélet. Jut eszembe ismét Kafka és sok minden más, hiszen buja művész-elmém egyszerre mindig csomó mindenen kattog, mint egy soha le nem álló Gépezet. Sok-sok fogaskerékkel.

„We got guns, we got guns
Mother f*ckers better, better, better run
We got guns, we got guns
Mother f*ckers better run!”

Tenyerem szép lassan felcsúszik a torkán, de valójában nem érek hozzá a bőréhez. Csupán a közelség fanyar bizsergése érezhető. Úgy vélem, Atyám szándékai kifürkészhetetlenek, de talán nem ugyan ezt gondolják-e rólam saját teremtményeim? Leeresztem kezem, mit sosem emeltem Azurára és faképnél hagyom. A bárpulthoz megyek és egy üveg Balavod Black Vodka-t veszek elő.
- Kérsz?
Kérdezem és előveszem a megfelelő mennyiségű poharat és kiöntöm a szurokszínű italt:


Felemelem az itókát és kortyolok, szabad kezem ismét zsebemben landol. El jött az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba.
- Feltételezem, mostanra mindnyájukhoz eljutott a hír. Az Ítélet, ami hajdani Jobb Kezem osztályrésze lett.
Ismét bele kortyolok a sötét alkoholba és figyelem démonom angyali pofiját. Az egyetlen, aki ennyire radikálisra sikerült egy mámoros pillanatomban. És ez most nekem kapóra jön. Nem véletlenül hívtam pont őt.
- Én a bűnösöket büntetem, mint azt jól tudjátok. A rendszer így működik.
A pultra könyökölök és közelebb hajolok a szöszihez.
- Ha bűnös vagy…Neked annyi.*
Hatalmas szemeim, mint a fekete lyukak, melyek el akarnak szippantani mindent s mindenkit. Amit mondtam, az pedig úgy is van, de hogy hogyan is értem valójában, az egy másik kérdés. Felegyenesedek ismét, vékony, hosszúkás alkatommal nem hiába vagyok én A Kígyó.
- Szóval most, hogy Agramon barátunk nincs többé, Te vagy a Jobb Kezem. Ugyebár.
Az üvegpohár fekete tartalma-mint a leviatánok vére-, eltűnik a torkomban az ádámcsutkám egy nagy ugrásával kísérve. Megnyalom az ajkam, leteszem a zavaros poharat és már öntöm is a következőt.
- Mert te, kedvesem, tökéletes vagy erre a feladatra. Mintha tudtomon kívül csak erre a feladatra alkottalak volna meg!
Ecsetelem a démonnőnek, megkerülve a pultot és mellette állva meg, majd háttal dőlve neki a pultnak, miközben végig mérem a talpától a feje búbjáig.
- Minden megvan benned, ami kell a tisztséghez és minden hiányzik belőled, ami csak zavaró tényező lenne. Igyunk hát a kinevezésedre! Hiszen olyan sietősen történt, hogy még megünnepelni sem volt időnk!
Most először mosolyodom el, jól ismert, ördögi derűmmel. A frissen töltött poharat pedig kissé megemelem Azura arca előtt. Egy új szövetség kezdete…gondolhatná bárki. De én már régen előre elterveztem mindent. Iszok-iszunk, netán koccintunk is, majd csak hamar leteszem a poharat.
- De nem csak azért hívtalak, hogy bájcsevegjünk. Gondolom sejtetted.
Kezdek is bele a dolog lényegi részébe, hiszen első számú alattvalóm és bizalmasom lett Azura a kinevezésével.
- Először is...nem most jöttem le a falvédőről, Agramon bizonyára nem egyedül szervezkedett. Azt akarom, hogy a belügyek új felelőseként kerítsd elő nekem a többi kis lázongót. Persze...először csak finoman. Aztán még eldöntöm mi lesz a sorsuk.
Ecsetelem neki az elképzeléseimet, nem köntörfalazva. Ne raboljuk egymás idejét.
- Másodszor: Nagynéni újratöltve. Mi a véleményed Amaráról, mi a tanácsod, hogy kezeljük kitörésének tényét és milyen állást foglaljuk?
Mindenki más, ha megkérdeznék, ezt az ügyet nevezte volna meg elsőnek a súlyosság mértékének fényében, de én nem vagyok mindenki. Főleg nem akárki. A becsületem és rangom sérthetetlen, vagyok annyira szeszélyes, hogy ez legyen az elsődleges. Hiszen milyen ura lennék az alvilágnak, ha nem torolnám meg kegyetlenül a legkisebb engedetlenséget is?
- Harmadszor pedig, legyél a szemem és a fülem a nagyvilágban. Tudni akarom a testvéreim miben mesterkedek eme új helyzet fényében. Nyilván főként Gabrielre és Michael-re gondolok, de minél több információt szerzel, annál jobb.
Mondom végig egy szuszra és lehúzom a maradék méreg-színű löttyöt, nem szopogatva ínyencként.



*Utalás a Constantine, a démonvadász (2005) c.filmre
Az idézetek a mellékelt dalból vannak






Music:
 

Online
Azura
avatar



☩ Reagok :
80

Utolsó Poszt Hétf. Jún. 04, 2018 12:48 am
Következő oldal


Little talk with boss
Lucfier
Azura


──────────── ────────────
« Comment; bocsánat a késésért  fgbhjfk  • Szószám; lot of word • Zene; Written in blood »
Az életem több mint mesés, sosem gondoltam volna, hogy New York városa ennyire meg fog tetszeni, legalábbis az a része, ami maradt belőle. Egy apró lakásban élek, ami nekem és a férjemnek tökéletesen megfelel. Igen, férjhez mentem, legalábbis azaz ostoba halandó azt hiszi, hogy feleségül vett és mindennél jobban szeret. Félreértés ne essék, kedvelem én, hiszen folyton a kedvemben jár, de a szívem jegesebb, mint a jégsakpák mióta Lucifer kitépte azt a helyéről azzal a tettével, hogy megölte őt. Elsirattam, de egyetlen percig sem tétlenkedtem. Az emberekkel való játszadozás csupán figyelem elterelés és egy kis mókázás, amivel leplezni tudom a háttérben munkálkodó nagyobb tervet. Az édes bosszút. Minden lépést jól átrágok, taktikusnak kell lennem. Látom, hogy a figurák felsorakoznak a sakktáblán, már csak mindent szépen a helyére kell tenni. Előre látom a végét, mi lesz ebből, ha jól taktikázom. Éppen az ablakon néztem kifelé és a reggeli kávémat fogyasztottam - ez egyike azoknak az emberi szokásoknak, amit az idők során megkedveltem -, mikor a semmiből előtünve berepül  egy izzó papirusz. Fél kézzel felgöngyölítettem a tekercset, amin parázslón megjelenik a vérrel vésett pár sor. Egyből felismerem a kézírást. Lucifer. Miután kirajzolódott az összes betű fegyulladtak, mire a megsárgult papír apránként hamuvá foszlott. Port a pornak, hamut a hamunak. Csak a padló árulkodik arról, hogy valami történt. Szerencsére a férjem ezért sem fog szólni, megtanulta már, hogy a házunkban történhetnek furcsa dolgok, számtalanszor gyújtogattam már ezt-azt. A pokol királya magához rendelt, minő váratlan fordulat. Nem, egyáltalán nem volt az. Számítottam rá.
A levél kézhez kapta óta talán két nap telhetett el, mindent elő kellett készítenem a teleportációhoz, mivel a várost nem hagyhatom el, így marad a kényesebb megoldás. Mindamellett pedig szólnom kellett egy-két embernek, hogy ne keresssenek pár órán át. Valami számomra abszurd, de annál emberibb dolofra fogtam az egészet, aminek nem is tulajdonítok jelentőséget. A varázslatot úgy kellett elvégeznem, hogy vissza is tudjak térni a kis lakásomba. Így egy kisebb táskával a vállamon léptem ki a füstfelhőből a hotel előtt, amiben a király tartózkodott. A régi ruháimban feszítek, egészen eddig fel sem tűnt, hogy mennyire hiányzik a sötétkék, már feketébe hajló bőrcuccom, hajamat kontyba fogtam, hogy ne zavarjon. Mindenféle bejelentés nélkül megyek, fel a második emeletre, majd egyenesen Lucifer irodájába. Már vár rám, így kopogás nélkül nyitok be hozzá, arcom rezzenéstelen, egyetlen érzést se lehet róla leolvasni. Látom, ahogy egy bőrfotelban terpeszkedik, lábai az asztalon pihennek és egy avitos, agyonolvasott könyv hever a kezében.
- Lucifer - - szólítom meg és amint rám figyel biccentek egyet köszönésként - Jöttem, amint tudtam, bocsánat az esetleges késlekedésért. Miért hívattál? - teszem fel a kérdést érdeklődve. Tényleg fogalmam sincs róla, hogy mit akarhat tőlem. Az ajót közben becsukódik mögöttem és egy lépéssel közelebb lépek feléje, de így is megtartom a kellő távolságot.

Lucifer
avatar



☩ Keresett személy :
"When God is gone and the Devil takes hold
Who will have mercy on your soul?"
Maze


☩ Reagok :
47

Utolsó Poszt Szomb. Május 26, 2018 4:46 pm
Következő oldal




A Fegyencgyarmaton
Lucifer & Azura
──────────── ────────────

"– Különleges egy gépezet – mondta az Utazónak a tiszt, és noha jól ismerte már, mégis némi bámulattal nézett végig a gépezeten."

Rezidenciámon tartózkodom éppen. Csendes az est, erre még a madár sem jár. Bár pár denevér, az igen. Egy kényelmes bőrfotelben ücsörgök éppen, lábaimmal keresztben az asztalon s egyik kedvenc tevékenységemnek, az olvasásnak hódolok. Franz Kafka zsenialitása mindig is lenyűgözött. Megunhatatlan. A kedvencemet olvasom újra tőle, sokadjára: A fegyencgyarmaton. Ó, a meggyötört kis Franz! Még földi élete során szaggatták szét bennsőjét saját démonai! Azok elől bizony senki sem futhat...És milyen hihetetlen dolgokat hoz ki egy halandó lélekből a szenvedés! A kedvenc íróim és költőim mind megélték a földi Poklot és ezért alkottak kedvemre valót, maradandót az utókornak. Kár, hogy fordítva ez annyira nem működik. Ha halálukig jól elvoltak és utána a Pokolban egy örökkévalóságig kínoztatom őket, attól egy se lesz jó író, ezerszer próbáltam már...a titok nyitja a földi szenvedés. Kösz, Apu! Lévén nagy rajongója voltam a gyámoltalan Franz-ocskának, már életében megpróbáltam megkörnyékezni még Prágában, egy új évszázad születésekor, a 20.század hajnalán. De látogatásom és megkísértésem csupán még inkább őrületbe kergette az amúgy is túl labilis és betegeskedő párát. Ahogy pedig sorait olvasom, az első kiadást, eredeti nyelven, a szerző hangján visszhangoznak sorai fejemben:

"– Hát igen – mondta a tiszt, nevetett, és újra zsebre vágta a mappát –, ez nem iskolás szépírás. Hosszan kell böngészni. Végül ön is biztosan eligazodna rajta. Természetes, hogy nem lehet egyszerű írás; hiszen nem az elítélt azonnali megölése a célja, hanem úgy általában a tizenkét órán belüli halál; a fordulópontot a hatodik órára időzítettük. A voltaképpeni írást tehát sok-sok cirádának kell körülfonnia; az igazi felirat csak keskeny övként húzódik körbe a testen; a test többi részét az ékítményekre szántuk. Méltányolja most már a borona és az egész gépezet munkáját?… Nézze csak!"

Lapozok. A régi, megsárgult papír finoman nyikorog kemény ujjaim alatt. Nem tudom mikor fog elérkezni, akire várok, szóval addig is elfoglalom és átadom magam a művészet véresen eufórikus érzetének. Álmosan pislantok néha szurokfekete szemeimmel ahogy íriszem ráérősen követi a sorokat, semmit sem elsietve. Lágy zongora és hegedűszó szól elmém egy távoli pontján, miközben olvasgatok. Több napja már annak, hogy üzentem újonnan kinevezett Jobb Kezemnek. Jól tudom merre bukjál, előlem sosem menekülhetnek, sosem vesztem szem elől teremtményeimet. Ha akarom, megtalálom őket. Így volt ez a mostani esetben is. Ördögi bűbájjal küldtem neki egy izzó papiruszt, ami beröppenve ablakán előtte állt meg, kigöngyölítette magát parázslóan s vérrel jelent meg kézírásom, egyik szó a másik után:
"Gyere csak vissza Apucihoz! Látogass meg, tudod hol találsz."
Gyöngybetűim pedig, miután az utolsó is megjelent felgyulladtak, végül pedig az egész sárga levelezőpapír vörös lángokkal emésztette el magát, hamuként hullva a padlóra, mi eltűnt pár másodperc múltán, mintha sosem lett volna ott. Szóval, már csak idő kérdése, én nem vagyok türelmetlen. Legalább is most nem. Közben tovább olvasok:

"- Érti a folyamatot? A borona elkezd írni; mihelyt elkészül az ember hátán az első írás vázlata, a vattaréteg elfordul, s lassan oldalt dönti a testet, hogy új teret adjon a boronának. Közben a véresre írt helyek a vattára tapadnak, amely különleges kikészítése folytán rögtön csillapítja a vérzést, és előkészíti az írás újabb elmélyítését. Ez a csipkézett fogazat itt a borona peremén aztán a test újabb átfordításakor letépi a sebekről a vattát, a gödörbe szórja, és a borona újra dolgozhat. Így ír és vés egyre mélyebbre; tizenkét óra hosszat. Az első hat órában az elítélt jóformán ugyanúgy él, mint azelőtt, csak épp fájdalmai vannak. Két óra múlva kivesszük a szájából a szőrlabdát, mert akkor már nincs ereje az üvöltéshez. Ide, az ágy fejéhez, ebbe a villanymelegítésű kis tálba meleg rizskását öntünk, s az illető, ha van kedve hozzá, ehet belőle, kinyalogathatja. Senki sem mulasztja el ezt a lehetőséget. Ilyenről nem tudok, pedig nekem nagy a tapasztalatom. Csak a hatodik órában megy el a kedvük az evéstől. Olyankor rendszerint letérdelek melléjük, és figyelem ezt a jelenséget. Az illető ritkán nyeli le az utolsó falatot, csak forgatja a szájában, és a gödörbe köpi. Akkor le kell hajolnom, különben az arcomba okád. De hogy milyen csöndes lesz aztán a hatodik órában! A legostobábbnak is megjön az esze. A változás a szeme körül kezdődik. Innét terjed tovább. Tekintete olyan, hogy szinte arra csábít: feküdjünk mi is a borona alá. Pedig nem is igen történik más, csupán az elítélt kezdi kibetűzni az írást, száját csücsöríti, s mintha hallgatózna. Ön is látta, szabad szemmel nem könnyű az írást kibetűzni; a mi emberünk azonban a sebeivel betűzi ki. Ez persze nagy munka; hat órára van szüksége a befejezéséhez. Akkor aztán a borona fölnyársalja és a gödörbe veti, ott a véres vízbe és a vattára zuhan. Az ítéletet ezzel végrehajtottuk, és én meg a katona elföldeljük a hullát."

Elmerülök olvasmányomban, lenyűgöz a Gépezet, melyet egy megtört emberi elme szült s szabadított a világra. A Büntetés. Csodálatos...




Music: The New Century Dawn:
 


Utolsó Poszt Kedd Nov. 21, 2017 7:27 pm
Következő oldal


Lucifer & Lilith

A feladatomat hallva mosolyra húzódik a szám széle, érdekes lehet az a lány, főleg akkor ha ennyire kell Lucifernek. Gondolataim közepette kérdésekkel bombázom, ám látom, ahogy oldalra pillant, szemem sarkából oda pillantok, de semmi különöset sem látok. Rám tekint kissé fürkészőn, majd vissza az előbbi pontra, mintha valami felettébb érdekes - számomra láthatatlan - dolog lenne ott. Végre újra nekem szenteli figyelmét, de csalódottan veszem tudomásul, hogy egyáltalán nem figyelt a kérdéseimre. Felesleges volt jártatnom a számat. Remek! Éppen megszólalnék, hogy feltegyem a kérdéseimet újfent, mikor gyorsan oda vágja a lényeget. Ez a nap egyre jobb lesz! Még Mammont is kereshetem meg, aki úgy tűnik NY-i vadásznak állt, méghozzá főnöknek. Az inkognitó nem lesz olyan nehéz, hála a kémemnek. Reményeim szerint a pestis lovasa elegendő információval fog szolgálni. Lucifer az órájára pillant, úgy tűnik eszébe jutott valami sürgős dolog, abban a pillanatban fel is kell. Nem értem mi üthetett belé, hiszen a halhatatlanság előnye, hogy mindenre van időnk, a mostani apokaliptikus helyzet pedig megköveteli, hogy semmi se maradjon a legutolsó pillanatra. Magára kapja a bőrkabátját mindenféle magyarázat nélkül, majd megáll előttem, ahogy illik egyből felkelek.
- Még el kell intéznem egy-két dolgot itt. Legkésőbb holnap indulok is New York-ba - válaszolok, biztosítva, hogy mindent megértettem és az Ő akarata szerint fogok cselekedni. Azelőtt még sosem találkoztam a lovassal, így nem tudom mennyire fog akadékoskodni az információ miatt. Szerencsére a kezemben van az ütőkártya, amit a főnök most adott a kezembe.
- Ha visszatértem a lánnyal üzenek neked. Nagyuram! - biccentek egyet búcsúzóul. Látom, hogy sietős dolga van, így nem zavarom tovább, meg sem várva a válaszát elhagyom a szobát.
"A hűség arra jó, hogy a másikat olyasmire vegyük rá, amit nem akar."
köszönöm a játékot!  k76k


Utolsó Poszt Vas. Nov. 19, 2017 1:02 pm
Következő oldal


☽ Light cannot exist without Darkness
Zene • szószám: xXx • Credit:
 
Lilith
Lucifer

Itallal kínálom démonom, és kifejtem, mi is volna a feladata. Lilith arckifejezését látva úgy tűnik, a dolog kedvére való. Ám valami megzavar. Szemem sarkából látok egy árnyat mozogni, és amikor türelmetlenül oda pillantok, meglepő képeknek leszek szemtanúja. Démonok nem képesek ilyenre, angyali képességhez túl élethű, és amúgy sem tudok arról, hogy tartózkodna más angyal is a közelemben. Lilithre nézek, majd vissza a képekre, de addigra azok már el is tűntek. Úgy tűnik, ő nem látta ezeket, csak én, ami baromira idegesítő.
~ Ó gyerünk Apa, ennél sokkal konkrétabban is üzenhetnél. Még is mi a francot kezdjek egy Picasso kisfilmmel? ~ üzenem gondolatban neki, míg gondterhelten dörzsölöm meg az orrnyergemet. Ismét rápillantok a velem szemben ülő nőre. El sem értek tudatomig a kérdései.
- Ne haragudj, mit is kérdeztél? Áh, na mindegy, a lányról még túl sokat magam sem tudok. Felkeresheted Mammont, aki most inkognitóban játssza a New Yorki vadászok fejét. Keresd fel úgy, hogy ne bukjon le, tőle érdeklődj a lány után. Egy ilyen kivételes vadász nem maradhat feltűnésmentes. Indulj, minél hamarabb. - mondom szinte hadarva és felemelve kezem az órámra pillantok, majd felkelek, mintha hirtelen sürgős dolgom támadt volna. Lényegében így is van.
- Ó és ha Mammon fenn akad valamin, mondd neki, hogy én küldtelek és kell a lány. - mondom, miközben felkapom magamra a dzsekim, mindenféle magyarázat nélkül. Ekkor végre megállok egy pillanatra és várom Lilithtől a választ, hogy megértette-e, amit kérek tőle, vagy egyéb kérdést, amit gyorsan lerendezek, vagy ilyesmi, még mielőtt elindulok.




Isten
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
40

Utolsó Poszt Pént. Nov. 17, 2017 7:44 pm
Következő oldal


Isteni kinyilatkoztatás

Lucifer elméjét egy felsőbb hatalom sötét víziója kezdi kitölteni, elrabolva a jelen pillanatból. Fekete árnyék kúszik lassú folyamán fel-le, s amikor ténylegesen a vízióra figyel már, az árnyék darabjaira foszlik. Különféle alakokat ölt, először vad hullámok tornyosulnak egy város hatalmas épületeire, majd tűz emészti fel az erdőket, de amit a legtovább láttatni enged, az valakinek a karja, amint éppen átnyúl valamin. Hogy az víz, beton, vagy egyéb földi anyag, azt nehéz kivenni. De annyi bizonyos hogy az alak fél karja eltűnik az anyagban. Ezután az árnyék amilyen hirtelen képződött, olyan hirtelen válik köddé, így a Pokol Ura tovább folytathatja az előbbi tevékenységét.


Utolsó Poszt Vas. Nov. 12, 2017 11:30 pm
Következő oldal


Lucifer & Lilith

Mióta vissza jöttem NO-ba pletykákat hallottam, miszerint Amara a felelős ezért a felfordulásért, aki Isten testvére vagy micsoda. Szóval, ha úgy vesszük, akkor van egy nénikém is. Milyen remek! Ha apa visszatérne tarthatnánk egy hatalmas családi összejövetelt! Olyan színesen megnézném, ahogy a tollasok kicsinálják egymást, popcornnal az ölemben tenném mindezt. De egyenlőre fontosabb dolgokkal kell foglalkoznom. Lucifer magához rendelt valamiért, minél előbb megakarom tudni az okát. Terveim vannak, amik sok munkát igényelnek. Látom, ahogy a pokol ura egy fotelra mutat, némán jelzi, hogy foglaljak helyet. Mégis kellemesebb ülve tárgyalni, akármiről is legyen szó, meg kell adni a módját. Nézem, ahogy leül velem szembe egy másik kényelmes ülőalkalmatosságra, majd a démonra siklik tekintetem, aki készségesen teszi a dolgát.
- Igen, köszönöm - válaszolok elvéve szemeimet a rang nélküliről, további figyelmem csak az előttem ülőnek szentelem. A szakértelmem? Szemöldököm a magasba szökik, jelezve kíváncsiságomat. Szerencsére kérdeznem sem kell, egyből megtudom, hogy miről van szó. Egy vadász, aki nefilim. Ez kezd egyre érdekesebb lenni. Elveszem a felém nyújtott tálcáról a kristálypohárba töltött vörös nedűt. Stílusosan ujjaim közé fogom a poharat és aprót kortyolok. Hagyom, hogy szétáradjon a számban a kellemes, jó minőségű bor. Milyen régen ittam ehhez hasonló édes alkoholt. Ez a beszélgetés egyre jobban felkelti az érdeklődésem, hatalmas kihívás lehet ez a lány. Mosolyra húzódik a szám,   örülök neki, hogy ennyire bízik bennem.
- Tetszik a feladat, szívesen elvállalom. Ez a lény érdekesnek tűnik - válaszolok, majd iszom a boromból. Átgondolom mégis mit kellene még tudnom a kis nefilimről.
- Még mit tudsz a vadászról? Információkra lenne szükségem. Merre találom, hogy hívják, mik a gyengéi - kezdem sorolni mit akarok, egy pillanatra sem töröm meg a szemkontaktust. Szemeim a kihívástól csillognak, mindig érdekeltek a féllények, amellett pedig régen találkoztam vadászokkal. Gyakorlásnak sem utolsó ez a küldetés. Minden erőmet és meggyőzőképességemet be kell vetnem ellene. Hiszen a vadászok ki nem állhatják a természetfeletti lényeket, ők abban a hitben élnek, hogy csakis az embereké a föld. Ennek a lánynak lehetséges, hogy más a meglátása, hiszen félig természetfeletti, méghozzá angyal. Kíváncsi vagyok melyik tollaska tette oda magát egy halandónak. Milyen szánalmas, hogy leállt egy emberrel, hát még az, hogy ebből utód is született. Ebben az esetben viszont előnyt kovácsolhatunk a románc gyümölcséből.
- Mikor induljak? - teszem fel az utolsó kérdésem, majd kiiszom a maradék italomat. Reményeim szerint még lesz egy-két napom felkészülni az előttem álló feladatra.
A hűség arra jó, hogy a másikat olyasmire vegyük rá, amit nem akar.


Utolsó Poszt Kedd Nov. 07, 2017 6:43 pm
Következő oldal


☽ Light cannot exist without Darkness
Zene • szószám: xXx • Credit:
 
Lilith
Lucifer

Áh, Lilith. Nem tudom, miként is tekinthetnék rá. Testvérként talán nem, de unokatestvér? Másod unokatestvér? Vagy valami nagyon távoli rokon. Hiszen egy "kéz" teremtett minket. Ha nem is az én gyermekem, még is én tettem azzá, ami. Máskülönben meghalt volna már rég, csak úgy, mint Ádám. Tulajdonképpen megmentettem az életét, sőt, halhatatlanná tettem. Erőket adtam neki, hatalmat, rangot. Tulajdonképpen, míg Atyám kidobta a kukába, én kivettem onnan és értékessé tettem. Értéket és értelmet adtam az életének. Persze, azóta engem szolgál, de hát ennyi a minimum. Amúgy sem szoktam túl sokat kérni.
Amint belép és a tárgyra tér, nyitott tenyérrel, nyújtott karral az egyik fotelre mutatok.
- Foglalj helyet, ígérem, nem tart soká. Kérsz egy italt? - kérdezem és magam is leülök az egyik fotelbe. Közben intek is a falnál álldogáló démonomnak, aki már tölti is számomra a vörös bort. Most épp ilyen ízekre vágyom.
- Kellene a szakértelmed, a "segítséged". A szolgálataid. Egy vadászról volna szó, nem is akármilyenről! Egy nefilim az illető. Hölgy, most éli fénykorát. Rendkívül veszélyes a fajtánkra nézve, még hozzá egy dolog miatt... - mondom, és bele szimatolok a borba. Egy apró korty, élvezem az ízeket, ahogy szétárad a nyelvemen.
- A képessége. A képessége az, hogy mások képességeit szívja el, érintés után. Nekem kell ez a nő. Épen. Épségben. - mondom teljesen komolyan a tekintetem Lilithébe fúrva.
- Azért küldelek téged és nem mást, mert tudom, hogy te képes vagy őt erőszak nélkül elhozni hozzám. A lényeg az volna, kedvesem, hogy az oldalunkra állítsuk. Közös az ellenségünk és neki egy olyan kincs van a birtokában, amelyet nem tarthat meg magának. Használnia kell. - az sem érdekel, ha emiatt meghal. Vagy ha mások meghalnak. Ha Amara ellen fel tudjuk használni ezt a képességet... Mindenesetre meg kell próbálnunk.





Utolsó Poszt Hétf. Nov. 06, 2017 11:30 pm
Következő oldal


Lucifer & Lilith

A Pokol bezáródott előttem, azóta próbálom rendbe tenni az életemet, ami nem a legegyszerűbb. Vannak terveim, akarok dolgokat, amiket véghez is viszek. Okosan kell mindent csinálnom, hogy senkinek se tűnjön fel egyik ténykedésem se. Fogalmam sincs mihez fogok kezdeni az új kapcsolataimmal, de abban biztos vagyok, ha ügyesen keverem a kártyáimat, akkor még magasabbra törhetek. Ahogy tudtam siettem vissza New Orleansba a New York-i kiruccanásom után, egészen jól alakul az eltervezett lakás keresés. Imádom NO-t, hiszen az utcák rendezettek, a legtöbb földön tartózkodó démon talált magának megfelelő munkát vagy kijelöltek egyet számukra a vezetőik. Idillinek tűnik ez a kép, mintha a második poklot hoztuk volna létre a föld eme kis részén. Éppen ez az egyik bajom, ha már ide jöttünk, miért érnénk be egyetlen várossal? Éppen Mihály oldalán állunk, azaz Lucifer áll ebben a furcsa háborúban, amit a szárnyasok robbantottak ki egymás ellen. Ha engem kérdeznek szerintem ostoba az össze tollaska. "Apa" eltűnt, mire ők teljesen meghülyültek. Nem hogy örültek volna neki, hogy végre szabadok lehetne. Pff! Évszázadokkal ezelőtt mit meg nem adtam volna azért ha eltűnt volna a francba... Álmok, álmok, amik talán valóra válhatnak... egyszer. Mielőtt betettem volna a lábam a lakrészembe egy démonnal futottam össze, aki egy üzenetet adott át. Lucifer magához hívat. Minő váratlan fordulat! Vajon mit akarhat a nagyfőnök? Egy nagy sóhajt követően rendeztem a ruházatom, miközben az ajtóban vártam a bejelentést és ezzel együtt az engedélyt a belépésre. Az ajtó kinyílt, így beléptem rajta, mire a démon ki is slisszolt, így ketten maradtunk a fogadószobában. Az ablaktól nem messze állt, hátra kulcsolt kezekkel, egy pár lépést tettem felé, míg ő mosolyogva fogad.
- Lucifer - biccentek egyet köszönésként és a tiszteletem kifejezéseként - Téged sosem váratnálak meg, te is tudod - mosolygok rá kedvesen. Hálával tartozom neki, amiért évekkel ezelőtt kisegített a bajból, mikor otthon és család nélkül maradtam. Démonná válásom után pedig rangot kaptam tőle. Bármi is történjék a belé vetett hűségem megingathatatlan, valahogy folyton azt érzem, hogy tartozom neki. Fesztelen stílust engedek meg vele szemben, hiszen a többi démonnal ellentétben engem nem ő teremtett, ha úgy vesszük testvérek vagyunk. Ugyanakkor annyira tisztelem, mintha az apám lenne, így van közöttünk egy furcsa viszony, amit nem lehet megnevezni. De szerintem ez így tökéletes. A bókja hallatán kiszélesedik vigyorom, megállok, hogy hadd legeltesse a szemeit rajtam, ha úgy van kedve.
- Te sem panaszkodhatsz, jót tett neked a földi klíma - viszonozom a gesztusát mielőtt a lényegre térnék. Sosem szerettem kerülgetni a forrókását, ha csak a terveim érdekében nem kell taktikáznom, de az megint más téma.
- Miben állhatok szolgálatodra? - teszem fel a kérdést. Valamiért hamar leakarom tudni ezt a beszélgetést, úgy érzem ez a nap még tartogat számomra meglepetéseket.
A hűség arra jó, hogy a másikat olyasmire vegyük rá, amit nem akar.


Utolsó Poszt Pént. Nov. 03, 2017 6:50 pm
Következő oldal


☽ Light cannot exist without Darkness
Zene • szószám: xXx • Credit:
 
Lilith
Lucifer

A dolgok rendeződni látszódnak. Na, megoldódni nem oldódnak, de legalább rendeződnek. Haladunk valahova. Valamerre. Remélhetőleg előre. És remélhetőleg gyorsan. Astartet elküldtem, hogy játsszon fogócskát Beliallal. Mammon az embereket pesztrálja, Ashtaroth pedig a seregeket próbálja rendezni. Egyedül azonban nem fog neki menni, és ezt jól tudom. Igazából azt gondoltam, hogy összejátszik majd az első herceggel, ám ami azt illeti... Hogy is fogalmazott? "Nem tér vissza többé." Igen-igen, szóval van egy-néhány betöltetlen poszt és elvégezetlen feladat. Éppen ezért is hívattam magamhoz Lilithet. Úgy hallottam, mintha neki is lenne külön valami családi banzája, de nem hívott meg, szóval kicsit el voltam keseredve. Miért maradok le a bulikról mindig? Na mindegy, majd most meghívatom magamat a következőre.
Éppen az ablakon bámultam kifelé a már rendezett utcán, mikor nyílt az ajtó, és betért egy démon, majd jelentette is, hogy a nőszemély vár.
- Küldd beljebb. - utasítom, hátam mögött összekulcsolt kezekkel, majd arra fordulok. Ha a nő besétál, egy kis mosoly kúszik az arcomra.
- Áh, Lilith! Örülök, hogy ilyen hamar ide értél. Remélem nem zavartalak meg semmi fontosban. Csodálatosan festesz. - mondom, végig mérve a démont. Egy apró bók elfér mindenkinél, aki megérdemli.





Utolsó Poszt Pént. Júl. 07, 2017 1:43 pm
Következő oldal


Fáradtan dőltem előre az asztalomra és támasztottam meg halántékaimat az ujjaimmal. Mióta elszakadtam a Pokol közvetlen uralásától több papírmunka szakadt rám mint Szodomára tüzes eső. Ráadásul legalább annyira kínosnak is éreztem, mint anno a szodomaiak, de ez van, így most csak másodkézből, jelentésekből értesülhettem birodalmam dolgairól. Ezt a merengést szakította félbe a betörő testőrdémonom. Nagyjából úgy vágtatott be, mint aki most jött rá, hogy a bárban az arkangyalok tartanak csapatépítő tréninget és ő lesz a főfogás az uzsonna végén. Mi a fene történhetett? A sebesen letérdeplő férfira néztem és felhúztam a szemöldökömet.
- Halljam - intettem.
- Nagyúr... öhh... Uriel arkangyal kíván veled beszélni... Ha úgy parancsolod, egy tucatnyi fegyveres vár a folyosó végén - tette hozzá reménykedve.
Elfojtottam az ajkaimra települni készülő mosolyt. Nővéremmel volt már egy beszélgetése a viszonylagos közelmúltban. Akkor sajnos halaszthatatlan ügyeim miatt nem tudtam találkozni Uriellel, de rá jellemző módon testvérkém kihasználta az alkalmat a testőröm lelkivilágának leamortizálására, azóta is jobban retteg Uriel nyelvétől mint Gabriel pengéjétől valaha is tenné a kőkemény harcos démon. Intettem felé, hogy álljon talpra.
- Hívd a fogadószobába - oszlattam el a reményeit.
Amíg a testőr savanyú tekintettel visszakocogott én magam is a nappaliba vettem az irányt. Gyorsan belepillantottam a tükörbe, mennyire vagyok szalonképes? Hiába, ha az egyetlen testvéremről volt szó, aki ahogy lehetősége volt rá felkeresett, akit még szeretettel vehettem körül, akkor számítottak az apróságok is. A hajszálcsíkos szürke öltöny zakóját a szék karfáján hagytam ugyan, de a fehér ing és a bordó mellény még elment, a kioldva lefegő nyakkendőt sem volt időm újra megkötni és hát a több napos borostával sem tudtam hirtelen mit kezdeni, így csak az ujjaimmal gereblyéztem át gyorsan zilált hajamat. Ez van, nem voltak nekem sem könnyűek az elmúlt napok, a személyes higiéniából csak a fürdésre telt, a borotva kimaradt az életemből.
Alig álltam meg a nappali közepén, amikor már nyílt is az ajtó és visszatért a testőröm, nyomában a nővéremmel. Nem kis erőfeszítésbe került nyugodtan megállnom és karba font kezekkel biccenteni neki, de hát az ördög nem ölelgetheti nyílt színen az arkangyalok egyikét. Biccentettem a démonnak.
- Jól van, mehetsz. Egyedül is elbírok a hölggyel - mosolyodtam el.
A testőr meghajolt és komoran távozott, mire egy intéssel meggyújtottam a gyertyatartókban elhelyezett zöld világítóeszközöket, amelyek míg égnek, hála okkult hatalmamnak, semmilyen pokolbélinek nem engednek semmiféle kémkedést erre a szobára. Most már felengedhettek a vonásaim és két gyors lépéssel átszelve a köztünk lévő távolságot testvéri ölelésembe vonhattam Urielt. Melegen magamhoz szorítottam, majd egy kicsit eltartottam magamtól, hogy szemügyre vegyem.
- Gyönyörű vagy nővérem, ahogy mindig. Atyánkra mondom, de nagyon hiányoztál - sóhajtottam. - Kerülj beljebb és helyezd magad kényelembe. Iszol valamit?
Invitáltam befelé, majd hamiskás mosollyal intettem az ajtó felé, amelyen éppen az imént távozott a démonharcos.
- És az Isten szent szerelmére mondom, Uriel, légy már egy kicsit kegyesebb Torgundhoz - kuncogtam, jól tudva mennyi esély van minderre. - Nagyon nehéz olyan testőrt találni, akinek van némi esze, modora és megölni se akar üres perceiben - nevettem rá, ténylegesen persze nem tulajdonítva jelentőséget az ügynek, inkább csak testvéri csipkelődésként. - De hiányoztál! Mesélj!


Utolsó Poszt Pént. Júl. 07, 2017 1:22 pm
Következő oldal


***


Utolsó Poszt
Következő oldal


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek

fontos linkek
MINDEN AMI KELLFONTOS, GYORSAN ELÉRHETŐ LINKEK



friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Riena Love
Today at 4:21 pm
☽ Riena Love

Calypso
Today at 3:27 pm
☽ Ancient Baths

Hell or Heaven
Today at 11:26 am
☽ Queens




Ki van itt?
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 10 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/7
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
12
Bukott Angyal
3
Ember
7
Félvér
5
Harcos Angyal
6
Vadász
11
Nephilim
5