Ego Alpha et Omega, primus et novissimus, principium et finis
, said the Lord. which is, and which was, and which is to come, the Almighty.

 
Városi park
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
492
☩ Play by :
Raiden, Cassael, Ophilia

Utolsó Poszt Vas. Júl. 15, 2018 11:17 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○




Online
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
78
☩ Play by :
Eva Green

Utolsó Poszt Csüt. Júl. 12, 2018 10:29 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Abaddon & Lilith



Halvány mosoly kúszik az arcomra szavait hallva, miszerint egyértelműen egy a célunk. Meg kell állítanunk Amarát, ha egyben akarjuk tudni a mi kis világunkat. Személy szerint úgy gondolom, hogy még keveset éltem ahhoz, hogy eltűnjek eme koszfészek színéről. Mennyi minden vár még rám! Éppen ezért a némbernek vesznie kell, ha megölni nem tudjuk legalább vissza kell zárba abba a rohadt magba. Remélhetőleg véglegesen! A távolba meredek, ami apránként átadja magát a sokat ígérő szürkeségnek. A pokol fattyai jobban kedvelek ezt a napszakot, hiszen így nem bántja őket a nap fénye, jobban tudnak mozgolódni az árnyak között. Ahogy az angyalokat említi egyből eszembe ötlik egy régi ismerős, akit talán felkereshetnék a cél érdekében, bár annak nem biztos, hogy jó vége lenne. Nem számít. A cél szentesíti az eszközt és minden harcba bocsájtható lényre szükségünk lesz, legyen az akár ember vagy féllény. Cselekednünk kell, együttes erővel. Aprót bólintok, miszerint megértettem a feladatomat. A lovasokat is harcba kell állítani, így Belial után kell erednem, míg Gressil a városban várakozik rám valahol, hiszen ebben állapodtunk meg, hogy még keressük egymást. Kissé elkerekedett szemekkel pillantok fel fivéremre, aki úgy tűnik nincs tisztában a jelenlegi helyzettel, már ami Mammont illeti.
- A Pestis lovasa hibát, hibára halmozva most éppen egy ládában csücsül valahol a sivatagban. Ha az információim jók, akkor Ménész ládájának fogságában senyved - válaszolok egyszerűen. Az előbb említett lovasról sok minden elmondható, de az nem, hogy túlzottan oda lennék érte. Nem kedvelem azokat a démonokat, akik ilyen kaliberű hibákat vétenek. Előbb egy pecséttel lezáratta magát egy ember testében, vele vívott elmecsatákat hónapokon keresztül, majd egy mágikus ládában kötött ki. Az év hülyéje díj nyertese; Mammon! Bólintok egyet a maggal kapcsolatos információk hallatán, remélni tudom csak, hogy tényleg időben megszerzi. Szavain elmosolyodom, vállalhatatlan optimizmussal rendelkezik. Talán őrültnek is nevezhető, hiszen a végsőkig hű maradva önmagához még az ürességben is viccelődne.
- Így is esélyünk van a győzelemre - válaszolok az eszmefuttatására ezzel le is zárva a témát. Karba font kezekkel mered le rám, révén, hogy mennyivel magasabb nálam. Piszkálódásomra férfiasan megsértődik, mire halkan kuncogok és megrázom a fejemet.
- Úgy ismersz mint aki ezzel nincs tisztában? - döntök kissé oldalra a fejemet, majd körbe pillantok, hogy még mindig egyedül vagyunk-e. Minden érzékszervemmel a környezetemet figyeltem eddig is, de következő mondandóm miatt még óvatosabbnak kell lennem.
- Nekem gondom lesz a Káoszra és a Halálra, te keresd meg a Háborút, ha ők megvannak az elsődleges feladatunk Mammon kiszabadítása, a lehető leggyorsabban. Rá is szükségünk van - foglalom össze a megbeszélteket, majd egy lépéssel közelebb lépek hozzá - A másik dologról, még később tárgyalunk - sejtelmes szavaimat követően arcom érzelemmentessé válik - Ha megtaláltad Őt értesíts! - teszem hozzá, végül egy apró puszit nyomok az arcára. Bárminemű köszönés nélkül sarkon fordulok és elindulok a belváros irányába. Ez a beszélgetés sok mindent előre vetített. Talán tisztábban látok, talán csak újabb célt tűztem magam elé. Minden a még elkövetkezendő napokon fog múlni. Vagy megállítjuk Amarát vagy minden erőnk ellenére elbukunk. Csupán remélni tudom, hogy Abaddon tudja, hogy mit csinál és a belé fektetett bizalmam nem zsákutca.
"Az üzlet olyan, mint a háború, aki gyenge, elvérzik!"
köszöntem a játékot!  k76k

avatar



☩ Reagok :
182
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Vas. Júl. 08, 2018 6:37 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Long seen sister

Lilith & Abaddon

Music - Devil's Gonna Come

Szürke felhő kóborol magányosan az égen. Lustán úszik be a napkorong elé, hogy árnyékkal borítsa a tájat. Alakunkat is sötét tónussal áldja meg ahogy keresztezi utunkat. A nappal égi ura készül már, hogy nyugovóra térjen, hamarost eljön a pihenő ideje s addig átadja a stafétát éji párjának. Mellett haladva hallgatom szavait, rövid bólintással nyugtázom, mondatát miszerint nem akarja ölbe tett kézzel nézni az eseményeket fonalát. - Ezt örömmel hallom drága nővérem. - Jegyzem is meg, végtére is éppen ezért, vagy éppen valami hasonlóért jöttem, hogy megtudjam ki hányadán áll a világ aktuális helyzetéhez, van e ezen a tájon is bárki aki tenne ellene s nem csak hátradőlve, kényelmesen mit sem törődve semmivel lógassa lábát mintha mi sem történne. Az Ő dolguk, személy szerint az ilyen felfogásúakra időt sem pazarlok. De jelen esetben erről szó sincs, valóban örömmel hallom miszerint nővérem sem szándékszik azok táborába csatlakozni. Egy újabb egyetértő s határozott bólintás monológja végét illetően, valóban el kell tüntetnünk, másként minket fog eltüntetni. Apró mosoly úszik arcomra mit két apró bólintás is kísér. Igen, ez az a pont a világban mikor nincs más út, mikor az összefogás a járható, közösen egy cél érdekében. - Egyet kell értsek, szükségszerű. A határvonalak elmosódtak, Démon, Angyal, Halandó, ki képes felfogni mi történik itt, azzal mind egy a célunk. - Valóban ezt be kell lássuk, mindennemű egoizmus és megalomán felfogás ellenére fel kell tárjuk a bezárt kapukat és bizalmat kell helyeznünk másokba. Majd ha visszaáll a világrend, vagy valami ahhoz hasonló, akkor visszatérünk az ellenségeskedésre, nézeteltérésekre, de most kicsinyes dolog volna ilyesmivel korlátozni magunkat. Ez az mit meg kellett értessek magammal első körben mielőtt mindennek neki kezdtem. "A jó harcos mint a folyó" szól a keleti mondás.
- Ez esetben legyen gondod a Káoszra és a Halálra, én gondoskodom a Háborúról. A Pestis pedig, mi van vele egészen pontosan? - Érdeklődöm mert bevallom őszintén személy szerint gőzöm sincs arról mi is van vele, de ezek szerint Lilith birtokában van ennek a tudásnak. - Biztonságos helyen, egyelőre. Egy angyal rajtette el. Megszerzem időben. - Zárom le röviden a maggal kapcsolatos fonalat. Persze, hogy megszerzem időben, nincs más választásom máskülönben vele pusztulok én is. Egyik szemöldököm kunkorodik parányit a magasba amint meghallom hirtelen a semmiből érkező kijelentését, szóval az egyik Arkangyal hallott, mélázok el majd hangot is adok gondolatomnak. - Nos, ez bizony szerencsétlen fordulat. De a tényen nem változtat, ha eggyel kevesebb hát eggyel kevesebb, kicsit jobban meg kell majd erőltetnünk magunkat. - Vonom meg vállam mintha teljesen természetes volna, hogy mínusz egy erővel is véghez vihető lenne a művelet, ha nem próbáljuk meg nem tudjuk meg soha, meg aztán, agyszer élünk nemde? Arcom egyértelműen mutatja gondolataim, merészen és elszántan nézek szembe az előttünk álló kihívással, némi humorral megfűszerezve, az szinte elengedhetetlen ha rólam van szó, de az előttem álló ezt úgy is tudja rólam. Még a halál torkában és szemtelen, arcátlan, mondhatni eszelős, de akkor is magabiztos. Szembe állok immár vele s karjaim keresztbe fonom mellkasom előtt így tekintek rá. - Végre? Én sosem nyugszom, eddig sem tettem, ezután sem fogok. - Reagálok a rágalomra miszerint csak most tértem magamhoz, Ó nem, én eddig is mozogtam, cselekedtem, ténykedtem. Érdeklődve várom majd a Mammonnal kapcsolatos információit, a többi lovassal kapcsolatban pedig ha nincs ellenvetése akkor a feladat adott, összeszedni őket, Amara ellen, első körben.

Online
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
78
☩ Play by :
Eva Green

Utolsó Poszt Szer. Jún. 27, 2018 10:33 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Abaddon & Lilith



Milyen érdekes tud lenni az élet, még a halhatatlanok számára is mint mi. Egyre több olyan démoni lényről hallok, akik találkoztak magával Amarával vagy az egyik kis segédével, akik az ő érdekeit tartják szem előtt. Még hová tud süllyedni, eme porladó világ? Ha a sötétség bekebelezi a világot, akkor nekünk is befellegzett. Érzékelem, hogy gondolatban egészen máshol jár, majd tekintetét felém fordítja azzal a bizonyos mosollyal, ami sosem fagy le az ajkáról. Aprót bólintok csak válasza hallatán, nem kívánkozok jobban belemenni a témába. Effektíve a testvérem és ő azon kevesek közé tartozik, aki sosem hazudott nekem vagy akart volna átverni. Ezért is lenne jó magam mellett tudnom a ránk váró csatában. Talán ő azon kevés pokolbéli lények egyike, akikben képes vagyok feltétel nélkül bízni. Tisztában vagyok vele, hogy sok titkot rejteget magában, de azokat nyugodtan megtarthatja magának, engem csak Lucifer megbuktatása érdekel és persze Amara eltüntetése az útból. Amíg az érdekeink nem keresztezik egymáséit, addig nem érdekelnek a mocskos terveit. Az erőikre van szükségem, semmi másra. Akarom, amit akarok és nem érdekel mit kell hozzá tennem, nem esik nehezemre kiegészíteni a listát még egy névvel, ha a szükség úgy adja. Még egy bólintással jelzem, hogy egyetértek vele a lord kivégzését illetően, ugyanakkor gondolataimba merülök. Vajon egyetért a pokol urának tettével? Olybá tűnik, mintha egy apró mosoly jelenne meg az ajka szegletében, de ez nevezhető inkább fintornak, melybe terveit rejti. Ahogy lépdelünk minél távolabb a város zajától mindketten a gondolatainkba burkolózunk. De a csend, mely beállt kettőnk között egyáltalán nem zavaró, inkább ad egy cseppnyi nyugalmat mindkettőnk számára, hogy az elhangzott információkat feldolgozhassuk. Vállát vonja csak meg, hiszen én is jól tudom, hogy ez mind elhangzott a tanács ülésén, amin nem voltam hajlandó részt venni. Éppen más dolgom volt, de a szemeim és a füleim jelen voltak azokban az órákban.
- A sok ha közül ki tudja, hogy melyik fog megvalósulni. Ez mind még a jövő rejtélye, ugyanakkor nem akarom tétlenül nézni a jelent. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy eltűnjön - félig hangosan gondolkodom, ugyanakkor ahogy Donra pillantok szemeimből kiolvashatja az eltökéltséget. Nem áll módomban elkotyogni neki, hogy kire is vonatkozik igazán a kijelentésem, Luciferre vagy inkább Amarára, ez maradjon talány. Látom az ő szemeiben is az elszántságot hiába a távolba mered velük, izmai megfeszülnek, amit érdeklődve figyelek. Egyértelmű választ ad, amiből akár következtetéseket is levonhatnék, de messzemenőt felesleges. Halvány mosolyra húzódnak ajkaim, fél percig várok csak a hatás kedvéért, majd újra hallatom csilingelő hangomat.
- Ebben az esetben egyesíthetnénk erőinket - vetem fel az ötletet, majd vállat vonok, mintha csak a gondolatot akarnám lerázni magamról. Kérdésemre egyértelmű választ ad, utalva arra, hogy Luciferre szükségünk van, míg Amarát be nem zárjuk, hiszen ő az egyik kulcs hozzá.
- Ez remek, tekintve, hogy tudom merre jár a Halál és a Káosz lovasa. Ezek alapján egyetlen egy problémánk van. Mammon - elmélkedésem közepette fellibbentem a fátylat az egyik problémánkról. A drága Pestis éppen egy ládában csücsül a sivatag közepén, így neki nem vesszük használ, legalábbis ilyen formában biztos, hogy nem. Á, igen! Az alma és a magja, amit azaz ostoba utánzat szakított le a tudás fájáról.
- Azt is tudod, hogy merre van a mag? - kérdezek újra, hiszen ha minden hozzávaló megvan és a sakkfigurák a helyükre kerülnek miénk a győzelem. Ugyanakkor belém villan egy apró tény, ami meggátolja a terveinket, ezt nem vagyok rest megosztani vele.- Raguel halott. Ahogy rám kacsint halkan kuncogok, miközben megrázom a fejem, egyetlen mozdulatával képes jobb kedvre deríteni. Talán nem is olyan borús a jövőnk, mint azt az előbb gondoltam. Látok egy kevés reményt. Halkan nevetek, miközben hagyom, hogy elengedjen és velem szembe álljon. A szél hirtelen támad fel, fellökve maga körül mindent, de mi kősziklaként állunk.
- A pusztítás démona végre magához tért? - teszem fel a kérdést kissé csipkelődve. A heves szellő meg se kottyan, hajamat megigazítom, ezzel kisöpörve az arcomból - Egyre kellemesebb ez a beszélgetés.
"Az üzlet olyan, mint a háború, aki gyenge, elvérzik!"

avatar



☩ Reagok :
182
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Vas. Jún. 10, 2018 7:12 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Long seen sister

Lilith & Abaddon

Music - Run On For A Long Time

Meglepettsége nem kerüli el figyelmem mi Amarával való randevúm túlélésének tudható be. Újra átfut fejemben az emlék mely beégett elmémbe, ahogy ujjai hidegen érintik arcom, a rombolás melyet elém tár, ahogy próbál sötétséget fecskendezni a sötétségbe mindhiába, kedvemre való a látvány. De ahogy én belő úgy Ő is belém látott, a Pusztítás vagyok víziója csak erőm szította. Aztán hirtelen váltott, a rombolást, a pusztulást, a tombolást hirtelen a végtelen béke váltotta fel, a semmi, az üresség mely a végtelenbe nyúlik. A vesztem okozta volna ahogy belém erőltette a végcéljának vízióját. Ha nincs a gyűrű, vélhetően most nem lennék itt. Lilith hangja ránt vissza a jelenbe s tekintetem felé fordítom, parányi mosoly ahogy fejem enyhén oldalra húzom. - Nem volt még ereje teljében, éppen a Lélek erdőm dézsmálta. Másrészt pedig, katonájává akart fogadni. Azt akarta keressek meg neki valamit, egy eszközt, amiben fogságban tartották. Szüksége van helyiekre, másokat is megfertőzött már sötétséget ültetve a szívbe. Az enyémbe nem tudott, de természetesen bele mentem, higgyen csak még egy szövetségest a maga oldalán. - Adok választ a meglepettségre s természetesen így is történt, nem tervezem félrevezetni tulajdon nővérem, emlékeztek, bizalom. Az egyetlen miről nem teszek említést a gyűrű, de ebben nincs semmi személyes, arról bizony senkinek sem beszélek. A hirtelen történt Lord cserére is rátérünk, érdeklődve hallgatom szavait. Persze, ne maradjon Lord nélkül, tart, hogy ereje meggyengül, balga, ha tudná, hogy már akkor megtörtént mikor feljött parádézni a felszínre... Nem lát messzebb tulajdon kéjvágyánál, vagy ha még is jól titkolja, de bánom is én, számomra csupán egy akadály Ő is mint Amara. Nem csalódtam benne, csűri a szavakat, nem ma kezdte, de természetesen én sem. - Az egyetlen ami biztos, az az, hogy immár 1 el kevesebb. - Válaszolom neki s nehéz volna megmondani, hogy vajon parányi mosoly kunkorodik ajkam bal oldalának szegletében, avagy csupán a tőlem megszokott megnyerő arckifejezésem mely teljesen természetes. Furcsa dolog kerülgetni azt a bizonyos forró kását, de senki sem oly bolond, hogy egyértelmű jelét adja egy titkon tervezett puccsnak, mindaddig míg nem bizonyos a másik megbízhatóságáról s lássuk be ez a mi köreinkben végképp igen problémás... Közben újra tovább vonulunk, pár lépés után ismét megszólalok. - Célja nem sokban különbözött Amaráétól: felhozni a földre poklot. Nem kell sok taktikai érzék, hogy összerakja az ember, minden lélek a birtokát képezné, végtelen erő. Mindenki másnak pedig csupán a lehulló csontok maradnának, mint a kóbor korcsoknak. Persze elég sok a Ha. - Vonom meg a vállam a végén míg felvázolom neki röviden az eredeti tervezett és vélhető világképet, melyet a nagytanácsban elhangzottak alapján, kinek csöpp esze van könnyen összerakhatott, már persze ha akart gondolkodni és nem csak agyatlan mód parancsot teljesít. Úgy rémlik Lilith nem volt ott azon a találkozón, persze ettől még lehettek ott "fülei" ezt nem tudhatom. A képlet egyszerű volt, szövetség Mihállyal, hogy legyőzzük Gabrielt, ha ez megvolt -1 Arkangyal kit el kell tennie az útból. A mi segítségünkkel elintézte volna Mihályt is ha akarja, aztán Övé az uralom, voálá, nem túl bonyolult. Nekem ez nem volt ínyemre, persze ezt nem adtam soha senki tudtára. Most is csupán kíváncsi vagyok vajon mit szűr le az elhangzottakból.
Kérdésére, mely arra irányul mit szándékozom tenni ellene, elszánt tekintettel fúrom íriszeim a távolba két lépést közt mondom ki a szavakat s állkapcsom pillanatra megfeszül. - Végzek vele. - Határozott, egyenes, célratörő válasz. Így, tömören, mindennemű körítés nélkül. Persze a kérdés Amarára irányult de a választ akár mindkét esetre is érthető lehetne nemde? Ez az állapot csupán egy röpke pillanatig tart, szemem sarkából sandítok le rá egyetlen momentum erejéig majd folytatom is szavaim fonalát választ adva kérdésére. - Jól tudod, szükség van a lovasokra s minden Arkangyalra. - Utalok itt vissza, hogy burkoltan, hogy Lucifer épp ezért kisebb baj, nem veszhet oda míg Amara a világot járja. - A lovasok szétszéledtek, egyiküket tudom hol keressem, a Háború, szükségünk van az erejére. - Folytatom monológom, Ashtarot, meggyengült, jelenleg hasztalan a számunkra, de az ereje szükséges, meg kell szerezzem. - De van még valami, egy ősi eredetű holmi ami képes elpusztítani a Sötétséget. Az Alma magja mely a Tudás fájáról származik. - Avatom be ebbe a történetbe, Ő ott volt a teremtéskor Éva története, ismernie kell. Keserű kérdés bukik ki belőle, megértem, értékelem aggodalmát, de csupán orcámról letörölhetetlen magabiztos mosoly tekint vissza rá ahogy felé fordulok. - Nem én volnék ha nem próbálnám meg. - Kacsintok rá. - Ez az Én világom, csak Én pusztíthatom. - Jelentem ki végül ahogy megállapodok vele szembe. Hirtelen széllökés fut keresztül az ösvényen s lökne félre mindent, de én rezzenéstelen álluk azzal a szinte már arcátlan kis apró, magabiztos mosolyommal.


Online
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
78
☩ Play by :
Eva Green

Utolsó Poszt Csüt. Jún. 07, 2018 11:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Abaddon & Lilith



A lemenő nap fénye megnyugvással tölt el, szeretem az éjszaka csendjét, azaz otthonom. Az alkonyi órában egymásba karolva sétálgatunk, mintha minden olyan tökéletes lenne. A húzásomnak szerencsére enged, ő sem akar találkozni másokkal, jobb ha kettesben maradunk, így tudunk beszélgetni fontosabb ügyekről is. Hiszen hiába New Orleans-ban vagyunk, a falnak is füle van mindenfelé, nem árt így az óvatosság. Látom a szemem sarkából, ahogy bólint, majd válasza hallatán kikerekedett szemekkel pillantok rá. Tényleg ott lett volna? Ha érezte Amara erejét, akkor találkoznia kellett vele, de akkor mégis hogyan maradhatott életben? Szemeimet végig futtatom a bukott birodalmon, amit Földként emlegetünk, még. Aprót billentem lefelé a fejemet, jelezve, hogy tudom miről beszél.
- Ha találkoztál vele, akkor mégis hogyan élhetted túl? Amara mindent elpusztít maga körül és nem ismer kegyelmet - gondolkodom hangosan. Egy talány számomra azaz apró információ morzsa, amit megosztott velem, de nincs időm ezen gondolkodni, hiszen konkrét céllal jöttem el hozzá. Persze úgy tettem, mintha véletlen találkoztunk volna, de már vártam rá. Meg kell tudnom, hogy ő melyik oldalon áll. Lucifer mellett vagy inkább ellene. Mindig is tudtam Abaddon-ról, hogy erős démon, éppen ezért akarom magam mellett tudni, ha esetlegesen belviszályra kerülne a sor. Amint megemlítem az első lord bukását kérdőn rám tekint.
- Igen és, hogy ne maradjon lord nélkül Lucifer Agramon régi tanácsadóját nevezte ki első lordnak - teszem hozzá, hogy teljesen tisztában legyen az eseményekkel. Én a fő forrástól tudok mindent, Azura egyből értesített, miután meghalt Agramon, hiszen én is azok közé tartozom, akik titkon a pokol ura ellen szervezkednek. De mégis mit tehetnénk? Ha valaki gyenge kezű uralkodó, az előbb vagy utóbb kénytelen lemondani, vagy megfosszák a koronájától. Egy kisebb mosolyt veszek észre a hercegen, ami egészen ígéretesnek látszik az én szemszögemből nézve.
- Talán nem csak egy démon van, aki szálakat kezdett mozgatni. Igaz, fivérem? - sandítok rá, kisebb mosoly bujkál a szám sarkában. Úgy teszek mintha tudnék valamit, hátha ezzel szóra bírhatom még jobban. Don ért hozzá, hogy elkendőzze a valóságot és azt láttasson, amit csak akar. De én sem vagyok mai csirke és tudom, hogy mi démonok mikre vagyunk képesek, ha valamit nagyon akarunk. Szóval ő is tervez valamit, ha ennyire biztos Lucifer bukásában, akkor benne van a keze a dologban, azt szokták mondani az emberek, hogy mindig a fejétől bűzlik a hal. Nem sokkal később témát is vált, ami most nem zavar, mivel egy sokkal súlyosabb problémára tereli a szót, amivel meg kell küzdenünk hamarosan.
- Hallottam pletykákat róla, hogy ezt tervezi, de nem gondoltam volna hogy igaz - van valami a hangjában, aminek köszönhetően tudom, hogy igazat mondd. Mintha mindezt látta volna maga előtt, talán át is élhette. Végül rám tekint szemöldökét felemelve próbál mosolyogni, mire megrázom a fejemet. Egy hatalmasat sóhajtok, előbb elnézek oldalra, hogy a semmibe meredhessek, majd tekintetem végigfuttatom a tájon, hogy végül rajta állapodhasson meg.
- Ebben teljes mértékig egyetértek veled. Mégis mit szándékozol tenni ellene?
- teszem fel a kérdést érdeklődően - Tudtommal Amarát először az arkok és lovasok együttesen zárták el - teszem hozzá egyszerűen, mintha csak egy könyvből olvasnék. Ekkora ereje egyikünknek sincsen és nem gondolnám, hogy az előbb említettek képesek lennének együtt dolgozni egy nemesebb cél érdekében. Arról nem is beszélve, hogy a lovasok közül egy ládarab, egy másik pedig teljesen eltűnt. Ez egy lehetetlen küldtésnek néz ki egyenlőre.
- Megvan hozzá a kellő erőd, hogy visszazárd oda, ahonnan kijött? - újabb kérdés hagyja el ajkaimat, gúnytól mentes hangom. Inkább csak valamiféle keserűség hallatszik ki belőle, mintha a valaha volt legrosszabb végkifejlet létezne egyedül.
"Az üzlet olyan, mint a háború, aki gyenge, elvérzik!"

avatar



☩ Reagok :
182
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Kedd Május 29, 2018 12:06 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Long seen sister

Lilith & Abaddon

Music - Run On For A Long Time

A természet békésen öleli körbe a városrészt, szépen, ráérősen foglalgatva vissza, fokozatosan magának amit az évek során elvettek, ráér ő, nem siet sehova. Régen látott nővérem elfogadja karomat s így indulunk kellemes kis utunkra, mi is úgy téve mintha a világ éppen nem pusztulna körülöttünk. Én vagyok maga a pusztítás, élveznem kéne, és, bár erőm szárnyal a rombolás közepette, mégsem tölt el jó érzéssel, hiszen nem én vagyok a végrehajtója. Azon kívül pedig, tudom hová tart...
Sétánk egy kisebb, eldugottabb szakaszon folytatódik, amint látom én is a távoli mozgolódást engedek a kis kontrollnak, hogy elkerüljük a kíváncsiskodó tekinteteket. Közben hallgatom szavait, röviden bólintok fenn ragadásának rövid történetére. Jómagam is így jártam. - Én ott voltam mikor kezdődött New Yorkban, láttam mire képes. És ott voltam akkor is mikor a pokolban ütötte fel a fejét. Saját bőrömön éreztem erejét. Eleinte tetszett a látvány. - Tekintek körbe a pusztítást látva. - De aztán megmutatta mit akar igazán. - Meredek előre egy pillanatra. Ha nincs az erőm, már nem lennék a létezés szakaszában. Nem tudom a mellettem lépdelő nő hogyan is viszonyul a Sötétséghez, de olykor kockáztatni kell, én kifejtettem véleményem, nem tetszésem, lássuk, hogy reagál majd.
Agramon halálhírére Lilith felé fordul kérdőn. - A mágia legnagyobb tudója? Meghalt volna? Nem, nem hallottam. - Csóválom meg a fejem és fordulok vissza az út irányába. Ez új információ a számomra, bár túlzottan nem hat meg, tény, nem igazán tartottuk a kapcsolatot. A mai napig úgy hiszem, hogy Óz az Ő embere volt, de Óz eltűnt és úgy tűnik Agramon is, ez esetben már sosem tudom meg a valódi kilétét. Parányit fújtatós mosoly majd letekintve ismét megcsóválom a fejem hallva, hogy Lucifer ellen tevékenykedett. - Nem is csodálkozom rajta, az utóbbi időben csak a földön parádézott, azt sem tudta mi zajlik odalent, én már idejét sem tudom mióta nem láttam. Várható volt, hogy valaki majd nem tetszését kifejezve szálakat kezd mozgatni a háttérben. - No igen, és ez a valaki éppen Én volnék. Már szinte mindent elő is készítettem, készen álltam, megvolt a terv. Aztán jött Amara és neveletlen gyerekként ült a homokvár tetejére... De hát, hogy is mondják? Ember tervez, Isten meg beleköp a levesbe... Vagy valami hasonló. Túlélésem és erőm záloga is a találékonyságom, alkalmazkodom, korrigálok. Szükségszerű, ha vaskalapos, rugalmatlan módon ragaszkodnék tervekhez már régen elbuktam volna, tudni kell mikor és hol érdemes irányt váltani. Ez az tény hozott el most ide is. - Lucifer el fog bukni ha így folytatja, amennyiben engem kérdezel. - Jelentem ki egyszerűen, egyértelmű jelét nem adom ellenségeskedésemnek, én mint egyik fő bizalmasa, ezer örömmel adnék neki baráti tanácsot, de hát a sors - és Amara - miatt ugye, már régen találkoztunk alkalmam sem volt beszélni vele, ilyen az élet nemde? Aztán folytatom is, szinte tárgytalannak tekintve a dolgot, hiszen van ettől nagyobb baj is jelenleg ha már így szóba került. - A sötétség most nagyobb baj forrása mint említettem. Ha nem állítjuk meg, nem lesz föld, de menny és pokol sem. Ezt mutatta nekem, a végtelen Semmit. Mintha soha nem is léteztünk volna, úgy akar minket kitörölni a világból, sőt, mintha a világ sem létezett volna soha. - Beszélek kimérten s közben tekintetem előre mered, átéltem, bennem volt, az elmémben mutatta meg mire készül. - Hogy ki mit tesz ellene, nem érdekel - utalok itt arra burkoltan, hogy ahogy eddig láttam sem Lucifer sem senki más nem tett lépéseket ellene. - De nekem személy szerint nincs ínyemre a végkifejlet. - Tekintek rá végül szemöldököm enyhén felhúzva megerősítve kicsiny mosollyal.

Online
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
78
☩ Play by :
Eva Green

Utolsó Poszt Csüt. Május 24, 2018 11:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Abaddon & Lilith



A város már régen nem hasonlított az eredeti állapotára, Lucifer és a természet közös alkotása megtette a hatását. Az emberek elhagyták a várost, akik pedig maradtak megszállott démonokká váltak, míg a természet túlburjánzott és átalakította azt a romhalmazt, amit itt létrehoztunk otthonként. Az alakom felsejlik előtte, hangomra apró mosolyra húzódik a szája, amit egyből viszonozok is. Már megszámolni sem tudom, hogy hány éve élem az életem démonként, mégis néha furcsa, hogy testvérüknek szólítanak, hiszen ha jobban belegondolunk nekem az arkok lehetnének a testvéreim, hiszen ahogy ők, úgy én is isten teremtménye vagyok. Viszont ha a rangomat nézzük, akkor helytálló Don megnevezése, hiszen mindketten hercegi címmel rendelkezünk. Egyet biccentek a válaszán, majd csak figyelem, ahogy eltolja magát a korláttól. Ennek a mozdulatnak köszönhetően végre egymással szembe állhatunk. Költői kérdése, majd a válasza hallatán halkan kuncogok. Milyen igaza van, őt nagyon ritkán lehet megtalálni és ha sikerül, akkor annak valami nagyobb oka lehet. Zsebre dugja a kezeit lezseren, ahogy mindig szokta, ezt követően körbe pillant, mintha félne attól, hogy bármi meglátja errefelé. Ennek hatására én is elfordítom a tekintetem és a környezetemet kezdem szemlélni, hátha nem csak mi tartózkodunk erre, amellett pedig élvezem a természet adta üdítő látványt. Érzem, ahogy engem kémlel, így pillantásomat vissza vezetem hozzá. A sötétség említésére felhúzom az egyik szemöldökömet, kíváncsi vagyok, hogy mennyivel több tudhat nálam vagy bármelyik démonnál. Illedelmesen akár egy úriember felém nyújtja a karját, ezzel egy könnyed sétára invitál. Készségesen elfogadom a felém nyújtott végtagot, átkarolom a sajátommal, így kettecskén az ösvényt követve indulunk el.
- Az ember mindenfelé hall ezt azt, csak az nem mindegy, hogy mi a valóság abból - válaszolok s nézem a pusztuló világot körülöttünk - Pár hónapja érkeztem, de te is tudod, hogy egyszer-kétszer volt már földi időszakom - teszem hozzá apró mosollyal az arcomon. Nem sokkal azelőtt érkeztem, hogy a pokol bezárult volna, pár elintéznivaló ügyem után feltett szándékom volt hogy hazatérjek, de erre már nem kerülhetett sor. Az első pár hétben bujkáltam, aztán meguntam a várakozást és elfoglaltam a földi lakosztályomat. Ezen kívül talán két kiemelkedőbb alkalmat tudok felsorolni, mikor Isten alkotta területen ténferegtem.
- Inkább mondjuk úgy, hogy itt hagyta a felhőjét. Nem tudok róla, hogy tényleg megjelent volna, emberibb formájában - válaszolok a hirtelen témára, magam elé meredek. Senki sem így képzelte az Apokalipszist, de főleg nem Lucifer, aki hatalmas tervekkel érkezett a földre. Most viszont inkább a testvérkéihez futna vissza. Szánalmas félnótás. Az ösvény mentén haladva mindkettőnk számára kézenfekvővé válik, hogy nem csak mi tartózkodunk itt, szerencsére csak távolabb a bokrokon túl érzékelni mozgást. Mielőtt Abaddon arra venné az iránt korrigálok, ha hagyja és a lehető legtávolabb vezetem a kéretlen vendégektől.
- Hallottál róla, hogy Agramon meghalt? Állítólag Lucifer ölte meg, mert titkon ellene tevékenykedett - osztom meg vele az információt, mintha egyszerűen csak az időjárásról beszélgetnénk. Kíváncsi vagyok, hogy rá harap-e a témára vagy, hogy kivált-e belőle bármi érzést. Tudom kell, hogy ki tart velünk a magas rangú démonok közül. Erős szövetségesekre van szükségem a Lucifer elleni harchoz, megfogom dönteni a hatalmát bármi áron. Kinek kell egy olyan úr, aki pipogya és nem tudja összetartani a népét? Talán fejébe szállt a sok évnyi uralkodás és megunta a trón nyújtotta előnyöket? Fogalmam sincs. De azt biztosra veszem, hogy ez nem maradhat így tovább. Változásra van szükség. Mindezek ellenére az első feladatunk Amara megfékezése, ő a legnagyobb problémánk, mindenkinek.
"Az üzlet olyan, mint a háború, aki gyenge, elvérzik!"
legközelebb jobb lesz  fgbhjfk

avatar



☩ Reagok :
182
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Hétf. Május 14, 2018 2:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Long seen sister

Lilith & Abaddon

Music - Run On For A Long Time


Az egykor oly hangos város már csupán szellemképe önmagának. Érezhető az aktív jelenlét, de már messze nem oly hangos mint egykoron. A park, mely éppen elmélkedésem színteréül szolgál viszonylag kihalt. Legalább is eleinte így tűnt, de a távoli mozgás melyet felfedezni véltem nem erről árulkodik. Ahogy közeleg felém csak hamar fény derül az ismerős idegen kilétére. Hangját hallva apró mosoly kúszik orcámra. - Lilith, nővérem. - Üdvözlöm az első asszonyt. - Tudod, eléggé elfoglalt típus vagyok. - Való igaz, sok a teendő ha az ember készül eltenni az útból a nagyfőnököt, főként ha az adott levesbe aztán elefánt módra rúgnak bele és borítják fel külső tényezők. - Valóban, messze nem olyan mint fénykorában mikor a lehetőségek tárházát kínálta számunkra. - Jegyzem meg a démoni pöcegödör dolog és közben el tolom magam a korláttól, hogy immár szembe álljak a - fura szó de végül is - testvéremmel. - Szél? Inkább tornádó. - Vigyorodom el a dolgon aztán folytatom is. - Mondanám, hogy csupán erre jártam. - Dugom zsebre kezem s nézek körbe kíváncsi nézelődőként majd vissza az előttem álló nőre orcámon az a jól ismert, parányi, megnyerő mosoly. - De a véletlenek és én ritkán járunk párban, főként ezekben az időkben... - Pillanatnyi szünet majd folytatom is. - A sötétség szele. Aztán, sose lehet tudni mi mindent hall az ember itt vagy ott nemde? - Nyújtom felé karom, hogy sétára invitáljam ha már így alakult a délután. Amennyiben elfogadja úgy hát az ösvényt követbe indulok oldalamon vele egy könnyed sétára. Mintha csak kellemes délutáni andalgásunk töltenénk, mintha a világ körülöttünk nem pusztulna épp... - S Te, mióta vagy a Pöcegödörben? - Érdeklődöm ha már így neveztük a helyet. Kíváncsi vagyok mióta van itt, hiszen mióta bezárultak a kapuk az információ áramlás igencsak megcsappant. Sokkal elveszítettem a kapcsolatot. No persze ez engem nem mintha bármitől is vissza tartana, komolyabb ügyeim eddig is magam intéztem, így maradhatott csak minden titokban. - Ahogy látom Amara itt is tiszteletét tette. - Dobom be csak úgy séta közben nézelődve, látva a kihaltságot a nyomasztó közeget. A pusztítás nagyon is kedvemre van, éltet engem, elememben vagyok, erőm sosem szárnyalt ennyire, a gond viszont ott van, láttam a végkifejletet, szemtől szembe mutatta meg, a bőrömön tapasztaltam, az pedig nem volt ínyemre. Ellenben nem tudom a mellettem haladó hányadán áll a témával, meglátjuk a felvetés milyen reakciót vált ki belőle. A bizalomnak mindig ára van és nem most akarok fizetni. Vajon mit szólna ha tudná épp készültem végezni teremtőnkkel? Meglehet az események nem vesznek ily kellemetlen fordulatot már túl is lennék rajta. De ez csupán kóbor gondolat az éterben, térjünk vissza a jelenre. Az ösvényen haladva hamar kiderül nem mi vagyunk itt az egyetlenek. Akadnak mások is kik csendre s magányra vágytok. Távolabb, csupán a bokrokon keresztül látni némi mozgás s hozzá tartozó hangokat hallani, de szemem sarkából odapillantok amolyan ki tudja alapon, szeretem tudni mi van körülöttem.


Online
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
78
☩ Play by :
Eva Green

Utolsó Poszt Szomb. Május 12, 2018 6:32 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Abaddon & Lilith

Hónapok teltek el azóta, hogy a pokol bezáródott és minden démont kivetett magából, mindezek ellenére még mindig nem tudom azt mondani New Orleans-ra, hogy az otthonom lenne. Furcsa újra a földön járni, emlékszem milyen volt a város, mikor az utcák telis-tele voltak emberekkel. A francia negyed hangjaira, mely egy zsibvásárra emlékeztetett, mindenhonnan zene szólt, az emberek élvezték egymás társaságát. Az alkohol nyújtotta lehetőségeket és egyszerűen csak boldogok voltak, már ha lehet ilyet mondani rájuk. Hiányoznak azok az idők, mikor senki sem vette észre, ha eltűnt pár halandó. Könnyedén szerezhettünk lelkeket magunknak, kínozhattuk őket, alkukat köthettünk. Sokkal jobb életünk volt, mint most ebben a háborús időszakban. Lucifer összefogás címszó alatt akarja elérni, hogy közelebb kerülhessen a drágalátos testvérkéihez. Minekünk pedig az angyalok parancsait kell követnünk. Még mit nem!
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok forognak elmémben, míg az utcákon sétálgatok. A házak üresen kongnak, mintha sosem lakták volna, olyan kihalt a terület akár egy szellemváros. Egy hirtelen támadt ötlettől vezérelve a park felé veszem az irányt, talán ott rálelek a megoldásra. Látom, hogy az évek során a természet újra túlburjánzott, magának követelve azt, amit előtte az emberek alkottak. Egy régi kőösvényen haladok, aminek sziluettje is alig sejlik fel a temérdek gaz alatt. Lágy szellő kap a hajamba, ami kibontja kendő alá rejtett tincseimet. Kellemes érzéssel tölt el ez az apró széllöket, mintha egy titkot súgna a fülembe, amiről csak mi ketten tudhatunk. A messzeségben egy alak rajzolódik ki, aki a korlátnak dőlve pihen. A lemenő nap fénye elvakítja szememet, így nem tudom kivenni az arcát, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy egy démonnal van dolgom. Nem lep meg, hogy itt találkozunk, bár örültem volna ha egy rövid ideig egymagam lehetek.
- Rég nem találkoztunk, Abaddon - állok meg a démon előtt egy halvány mosollyal az arcomon - Mi szél hozott e démoni pöcegödörbe? - teszem fel a kérdést érdeklődve. Tisztában vagyok vele, hogy ő is azon démonok közé tartozik, akik nem jönnek ok nélkül ide. Ez egy egészen érdekes beszélgetésnek a kezdete, hiszen mi hercegek nem sűrűn találkozunk egymással. Mindenki kellemesen elvan a maga kis birodalmában, vagyis volt... Minél előbb kezdeni kell valamit ezzel a helyzettel...
"Az üzlet olyan, mint a háború, aki gyenge, elvérzik!"   k76k

avatar



☩ Reagok :
182
☩ Play by :
Cam Gigandet

Utolsó Poszt Csüt. Május 10, 2018 1:01 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next



Long seen sister

Lilith & Abaddon

Music - Run On For A Long Time


Lusta felleg úszik az égbolton, a napkorong lomhán vonszolja magát közelítve a horizonthoz. Nevezhetnénk nemes egyszerűséggel alkonynak. Bár idő még míg beköszönt a sötétség, addig is a fény uralkodik a tájon. Romos, és kevésbé romos épületek váltogatják egymást, New Orleans.
A természet az évek során fokozatosan visszakövetelte helyét a halandók alkotta kő és fém rengetegbe. A parkot sem kímélte. A növényzet csak úgy burjánzik, a valaha emberkéz alkotta, tudatos tervezésnek már csupán helyenként lehet felfedezni nyomait. Ilyen példának okáért az a korlát melyen éppen én is megpihentem. Nekidőlve, lezseren figyelem a környezetet. Kevesen járnak erre hiszen köztudott, hogy ez a város a démonok pöcegödre. Az igazat megvallva, jó magam nem sokat voltam New Orleansban, azóta végképp nem mióta a Sötétség színre lépett, más irányok jobban lekötötték a figyelmem. De lévén, sokan közülünk itt húzták magukat, így láttam legésszerűbbnek. No nem mintha túl sokan érdekelnének, valahogy sosem voltam az a család centrikus fajta. Nem bízom senkiben és ez nekem így nagyon is megfelelt. Messzire jutottam s a lényeget senki sem tudja rólam, ezt pedig mindennek köszönhetem. De a kocka fordulni látszik, alkalmazkodnom kell ahogy mindig is tettem. Ezen felfogásnak köszönhetem igazán itt létem. Rövid kis szellő fut keresztül a fák közt, körbeszaladva a parkon megringatva a bokrokat. Ellene csupán vékony, bőr dzsekim nyújt védelmet, alatta egyszerű, világos szín póló, mellé még fekete nadrág és hozzá illő cipő, egyszerű, praktikus viselet egy ilyen napra. Ittlétem célja most is a már napokban szinte megszokássá vált feladat ellátás: Információ szerzés. Tudnom kell ki hányadán áll a kialakult helyzettel, mert az utóbbi időben igen sokat perdült az a bizonyos kocka. Lehetőségeimhez mérten igyekszem felkészülni minden eshetőségre.
Figyelmem némi mozgás kelti fel, úgy tűnik a parkot nem csak jómagam fedeztem fel elmélkedésre, természetesen ez nem lep meg.


avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
492
☩ Play by :
Raiden, Cassael, Ophilia

Utolsó Poszt Szomb. Ápr. 07, 2018 9:40 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
szabad a játéktér


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○





Utolsó Poszt Hétf. Júl. 17, 2017 8:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Lucius
Körmömmel ütemesen kaparom a fa érdes kérgét, még az sem zavarva, ha egy-egy szilánk belefúródik körmöm alá. Vagy ha néhány nagyobbra nőtt köröm éppen föld körüli pályára áll. Félmosolyra húzott ajkakkal hallgatom Apám teremtőjének suttogó szavait. Tekintetem övéibe fúrom, aztán elvándorol arcára, a hold fényébe figyelem izmainak rezdülését, arcának élét, kezdődő borostáinak árnyékát.
- A lélek érez, ha engedik ezt neki. Csak hogy van, kitől eme kiváltságot megvonják. Úgy vélik, hogy amit ő érezni vél az helytelen, minden mi ő, az rossz, így rögös kiirtásába fognak, csakhogy amit elvennek tőle azt nem pótolják semmivel. Üressé és kietlenné válik a lelke. A test és a lélek nem érez semmit. Lehet, hogy tudod a nevem Lucifer, de semmit sem tudsz igazán rólam - hajtom oldalra a fejemet, miközben teljes nyugalommal beszélek, mintha egy magamon kívül álló személyről adnék diagnózist. Egy pillanatra komolyság fog el, de ezt rögtön el is kendőzöm egy rögtönzött jókedvű nevetéssel és egy könnyed legyintéssel. - Csak viccelek, de még vigyázz, mert a végén azt fogom hinni, hogy udvarolsz nekem, ha ilyen szépeket ígérsz nekem - vigyorodok szemtelenül. Hogy mennyire gondolom ezt komolyan? Egész életemben tán egy dolog aggasztott igazán, de már emiatt sem kell főnie a fejemnek.
Ha ismer és tudja, hogy ki vagyok, akkor pontosan tudja, hogy ezt csak kihívásnak fogadom el. Hogy testem lelkem csak érzésre vágyik. Vagy mégsem? Vagy mégis? Jókedvűen folytatom az utamat, mit sem törődve előbbi szavainkkal. Most még amúgy sincs itt az ideje, hogy ezen filozofáljunk. Ez még a jövő zenéje, nem itt szándékozom feldobni a tappancsomat, még ha sáros és némileg büdös is az ebadta.
A hideg fűben és vízben tapicskolva, halkan dúdolgatva haladok előre néha elejtve egy-egy szót. Arcomra tapadt tincseimet szüntelen seprem hátra, vizes hajam próbálom egybe fogni. Napokkal ezelőtti feketére mázolt szemem már a múltté az elmúlt napok viszontagságainak köszönhetően már elfolyt a maradékot pedig a víz mossa le arcom közepéig.
- Csakhogy a természet istenének, azon túl, hogy egy valódi szatír, hisz valljuk be, kik nimfákkal táncolnak… Na de nem kanyarodva, el, szóval, hiába ábrázolták Pánt, logikátlan, hogy róla mintázzanak, mert ő a termékenységet szimbolizálja és a tavaszt is. Vagyis a későbbi időkbenk. Csak hogy a te termékenységed… Valljuk be, nem épp a megújulást hozza el. Teremtményeid a pusztulást irányozzák elő. Ahhoz képest, hogy a neved fényhozót jelent eléggé ellentétben áll ez a cselekedeteiddel - jegyzem meg fű alatt, majd mint aki rosszat mondd hirtelen kapok ajkamhoz, ijedten. Upsz, tán túl sokat okoskodtam volna? Még a végén kiderül, hogy nem is vagyok annyira lüke. Csak néhány agysejtem égették el a maradékot néha használom is valamire. Nagyon néha. - A fény és a sötétség, a Jin és a Jang… Egyensúly, bla, bla, persze értem én. Csakhogy! Tegyük fel, hogy a nagy Atyaúristen a kiruccanását véglegesre tervezi és többet nem jön vissza. Akkor kié is a világ? Gabrielé? - teszem fel a költői kérdésemet, melyet egyébként az egész emberiség egy emberként kérdez.
Mondjuk vicces egész emberiségről beszélni, amikor… Alig vagyunk már egy maréknyian és még azok is rettegnek az angyalok haragjától, a haláltól. Oh, mily esendő lelkek ezek. Kár, hogy nem lehet mindet egyesével kiirtani, az olyan mókás lenne. De akkor mi marad Papinak?
Kérdéseim tömkelege után még sétálnék is tovább, ha karomat nem ragadná meg erősen és rántana maga elé. Kecsesen fordulok, talán egy normális életben balerina is lehettem volna. Pfej, uncsi. Lényeg, hogy ott állva előtte, akaratlanul is elengedem késeimet és zoknistul fúródnak lábaink mellett a földbe. Tán csak milliméterekre cipőinktől.
Szavaira enyhén eltátom ajkaimat, szemhéjaim néha megrebbennek, de nem pislognak. Fejemet enyhén félrehajtom, ahogy nagypapusra tekintek fel. Akár egy tökéletes elfolyt sminkű, vizes hajú és átázott ruhájú porcelán baba is lehetnék. Szó nélkül hallgatom végig. Tán oly érzése is lehet, hogy nem is figyelek rá. Már ha érez. De szemem csak egy pillanatra csillan fel, az Úrnő hallatán. Ha jelenleg mozognának arcizmaim akkor ajkaim is mosolyt formáznának, de… ez most átmenetileg nem üzemel.
- Ezt most tényleg a kellő mennyiségű megivott alkoholmennyiség közepette próbálod nekem elmagyarázni? - kérdezem legvégül, fejem kavarodása közben. Noha tudatom némileg tisztult a fürdés óta, attól még… erősen az alkohol befolyása alatt állok, valljuk be. - Na jó, nem ígérem, hogy másnapra sokra emlékszem a hegyi-beszédedből, de lássuk… - nyitom nagyra szememet, még csak az sem érdekel, ha szemtelennek tűnők a Pokol nagy urával szemben. Sőt! Kezeimet még az ő karjához is ütögetem. - Segítek. A magamfajtát nem ostobának nevezik, hanem őrültnek. Jobb helyeken. Vagyis egykor azt hiszem, hogy így hívtak volna, hogy ma? Nézz körül, világunk a feje tetejére állt. S egy ilyen világban tán az őrültség látszik a legnagyobb szabadságnak. Korlátok nélkül élni tán szerinted ostobaság, de ha belegondolsz, mi veszteni valóm van? Ha nem egy démon ragad el, akkor egy angyal. Félelemben élni, mert testvéred minket irt? - hangosan nevetek fel, elengedve végül felkarját, fejemet pedig lehajtva nevetek tovább még egy pár másodperc erejéig. - De gratulálok! -tekintek fel végül széles vigyorral ajkaimon. - Beléphetsz az álszentek kapuján! Kényelembe is helyezheted magad. Úgy mondasz véleményt valakiről, hogy még… alig pár perce ismered? Uh, belelátsz fejecskémbe, és mondd mint látsz? -kérdezem kaján vigyorral képemen félrehajtott fejjel. Tán láthatja életemet, láthatja, hogy miket tettem, de döntéseim okát? Jah, persze azoknak nem sok van. Kedvem szerint cselekszem, néha a pillanat hevében.
De lám, túléltem egy olyan várost, mely nyüzsög az angyaloktól és a magamfajtákat erősen irtják.
Jókedvemen azonban még szavai sem ronthatnak. Legfeljebb józan pillanataimban elgondolkozok rajtuk, de hogy most tenném? Ezt még ő sem várhatja el tőlem. De tényleg! Hisz nézzetek már rám. Folyamatos nevetőgörcs van rajtam, szerintem még a levegő tényén is röhögni támadna kedvem. És most hogy ezt elmondtam… Nevetve követem, ám késeimet most nem veszem vissza kezembe. Követnek engem, újra és újra a földbe szúródva. Olyanok, akár egy testetlen lábfej, főleg rajta fityegő elnehezült zoknimmal.
- Uh van Kamionod!? - csapok le, ha már mindenféléről beszélünk, a továbbira ügyet sem vetve. Egyelőre ez az, mi megragadja újra figyelmemet. - Lokié! Túléltem az italját, habár… nem vagyok biztos, hogy az est minden részletét fel tudnám idézni, de azóta minden ital, olyan ízetlennek tűnik. Mint a só nélküli étel. Értelmetlen - fejtem ki magam, aztán, hogy holnap mit csinálok?
Tényleg miért is vagyok itt? Jah persze.
Mikor szembe fordulok vele, lelkesen követő kés-zokni-lábam is lelkesen követ és fordul velem, mintha tényleg két talp lenne. Azonban újra csak hosszú monológot kapok. Ezúttal már kezemet füzöm össze mellkasom előtt úgy hallgatom és…
Gondolkoztatok már azon, hogy mily galád lények az imádkozó sáskák? Most halál komolyan, ott élnek szépen, békében, mondjuk eléggé messze áll tőlem ez az idill, majd rájuk jön a kangörcs, vagyis inkább a kanra, s a nőstény meg fogja és felfalja! Értitek! Felfalja. Egyszer a szobámba történt hasonló aktus, épp egy nagy bödön fagyit faltam, amikor az ablak párkányán megláttam. Tátott szájjal figyeltem a…
Elmennek mellettem.
- Öhm… - miről is volt szó? Jah igen lélekadás. Azt hiszem. - De vannak lélekkötő futárok is nem? Aki nem démon, hanem igenis ember, csak a démon nevében köti meg az alkut - folytatom a megkezdett mondatomat? Fogalmam sincs, hogy mi van, de egy szál cigarettát azért elfogadok. Elázott nadrágom farából előhúzom a zippómat, mely nélkül már-már létezni képtelen vagyok. S lám, még a vizet is túléli. Narancs fénnyel izzik fel a láng, ami… Nem is annyira kicsi. Hajam szélét pörköli, de mit foglalkozok én ezzel? Tapicskolva követem útját, mélyen szívva cigarettát, élvezve annak minden egyes pillanatát, szabad kezemmel magam ölelve át erősen gondolkozok, hogy miről is esett szó. Nah, idővel majd eszembe jut. Nagyon mélyre nem áshatta a tudatom, de hát ennél… ki tudja, nem? Újra oktalan nevetésbe kezdek, de felsóhajtott válaszát hallva, torokköszörüléssel hagyom abba. Mit is mondott alig pár órája? Hallgatni kell az óvó szóra?
- Ne aggódj az emberek amúgy is ostobák, hogy ezt felfogják ésszel - tapogatom meg lapockáját, nem mintha sok vigasztalásra szorulna. - Tik-tak, az idő lassan lejár, nem maradnak emberek, majd az állatok lesznek a prédák, végül a növények és a világ megszűnik létezni. Pusztulás, teljes megsemmisülés… - és ezen is keseregnem kellene, de - az alkohol ehhez most kevésbé játszik közre - újra nevetnem kell. Még ha rosszállóan is néz rám. - Mond milyen érzés repülni? - kérdem szemeimet becsukva, fejemet hátrahajtva ejtem jobb vállam felé. A világ hirtelen forogni kezd körülöttem és próbálom elképzelni milyen lehet ha nincs a lábad alatt talaj, ha szabadon repülhetsz, mint egy sólyom. Ezért lehet, hogy néha ki-kilépek oldalra, majd a másikba. Lépteim lelassulnak és a hosszabbik úton követi nagypapust. Ahogy utánam tapicskoló kés-lábaim is.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I looked in the mirror and said to myself

Why are you so serious?

It's time to confront my demon


Utolsó Poszt Hétf. Júl. 17, 2017 5:07 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Hát ha azt mondanám, hogy sikerült ráijesztenem végre Kyarára, akkor azt hiszem erősen túloznék, nagyjából mintha azt mondanám, rávetem bármelyik gyermekemet a kolostori szent életre. Nagyon furcsa lány volt, gyakorlatilag bizton állíthattam, nem egészen épelméjű. Bizonyos mértékig érdekes, bizonyos mértékig szórakoztató, de valahogy úgy, mint ahogy a kaleidoszkóp. Eleinte elbájol őrülten forgó színeivel, de idővel őszintén szólva már csak a fejed fáj tőle. Fejcsóválva hallgattam szavait testének érzéketlenségéről, miután megszabadítottam cipőitől. Még nem érti. Még nem. Visszahajoltam felé és suttogva, de jól artikuláltan feleltem neki, hogy bizonyosan megértse.
- Ó, a test lehet akármilyen érzéketlen, a lélek érez. Abban is vannak fájdalom gócok kicsi szívem. Emlékek, érzések, veszteségek és kudarcok rebbenő árnyai, mik jobban égetnek, mint az eleven kénsav, ha azzal önteném végig a lábadat. Nem, hidd el kicsi Kyara, az én lángjaimat meg fogod érezni és nem fognak tetszeni... - suttogtam idegen, kéjes vigyorral az ajkaimon, tőlem szokatlanul, mégis némi elégtétellel, hogy egyszer majd látni fogom valóban kínlódni ezt a felvágott nyelvű kis fruskát. Akkor majd megkérdezem tőle, tényleg nem érez-e semmit..? Annyira - szerencséjére - nem vonzott azért a gondolat, hogy siettessem is a dolgot.
Lassanként még bennem is kezdett forrni valamiféle kakaskodásra való hajlam, egyfajta dac, hogy csak azért is helyre tegyem végre ezt a lányt. Ez viszont, a maga perverz módján még élvezetet is okozott. Könyörgöm, itt áll velem szemben, még mindig csöpög a víz a hajából és a szemöldökéből, mezítláb tapicskol a sárban, a kezében két ronggyá ázott, átlyukasztott zoknival és kioktatja a Pokol Fejedelmét, hogy mi hiányzik arról a megfelelő megjelenéshez... Valahol szórakoztató. Vállat vontam.
- Angyal vagyok, nem is akármilyen - feleltem egyszerűen. - Patás lábak és szarvak csak az egyház találmányai voltak, így akarták démonizálni az ókorban népszerű pásztoristenség, Pán alakját az embereknek, hogy ne kövessenek hamis vallásokat, egyszerűen engem ruháztak fel attribútumaival, a félelemkeltés kedvéért. Na meg megkaptam Poszeidon villáját is. Mire a népemlékezet elfeledte ezen hamis isteneket, addigra már alakom részévé váltak emlékezetükben, de ettől én még nem változtam meg - sóhajtottam. - Vagy legalábbis nem ebben a tekintetben. Ami pedig a többit illeti... Igen. Isten akaratát teljesítem. Te is. Mindenki. Akár tudunk róla, akár nem. Ő nagymestere annak, hogy bármit is tegyünk a saját céljaira használja fel. Senki sincs, se angyal, se halandó, se démon, se félvér se nefilim, aki ne neki szolgálna. Tudod, ez a világ az övé.
Ahogy elindultam ő is jött velem, tovább csacsogva lelkesen és olykor még szerintem is összefüggéstelenül, pedig Atyám látja lelkemet, volt már dolgom nem egy őrülttel, szóval a gyakorlatban nem lehet hiba. A megjegyzésére viszont megtorpantam, elkaptam a karját és magam felé perdítettem. Nem volt bántó ez a mozdulat, de szelíd erőszak mindenképpen. Nem voltam rá haragos, pusztán nem akartam hogy elvesszenek a szavaim számára az űrben.
- Ostobaság - ráztam meg a fejemet, majd mélyen a szemébe néztem, tekintetem rabul ejtette az övét, egészen a lelkébe mélyedt, mint húskampó a holt sertéshúsba és éppannyira nem is engedte el. - Mindenkiben van valamiféle tehetség. Fattyú... Mitől kevesebb egy fattyú bárki másnál te eszetlenke? Két koszos lábad van, két vizes kezed, mindegyiken öt-öt ujjad, meg egy üres fejed. Mint mindenki másnak. Ugyanonnan indulsz. Ha elátkozott véred örökségét tartod csak valamire valónak, akkor az leszel. Telekinézis. Erre minden démon képes. Ha valaha is a Pokol soraiba lépsz, éppen ezért utolsó, tetves, nyomorult lábtörlő leszel, akit semmi sem emel ki a tömegből. Játékszer a nagyok kezében. Ha megtanulod emberként és értékként szemlélni magadat, tanulsz és csiszolod magad valamiben, akkor akár fel is figyelhetnek rád azok a nagyok. Bármi is lehet belőled. Egy electorat személyes gyilkosa, egy tartományúr saját tanácsadója, ha igazán különlegessé válsz, akkor akár a kíséretem tagja, úrnő a Pokolban. Csak rajtad áll, de ez nem a véreden múlik. Csak ezen. Mivel a Pokol trónszékét csak Atyám adományozhatja valakinek, így az az a pont, ameddig nem emelkedhetsz fel, de az alatt bármi lehet belőled. A Pokol a lehetőségek és az árulások birodalma, ahol könnyen lehet nagyot zuhanni, de ha a megfelelő úr köpenyébe kapaszkodsz, akkor vele együtt te is magasra szállsz. De ahhoz neked kell tenned. Imponáló lenne bátorságod, ha az bátorság volna, nem csupán a félelem hiánya. Az nem bátorság. Az ostobaság. A bátor ember érzi a félelemet, csupán képes legyőzni azt, amikor szükséges. A magadfajta nem is ismeri és így nem tud odafigyelni rá, mikor kell hallgatnia óvó szavára. Ezt az egy tanácsot tudom adni neked Kyara. Döntsd el. Talpnyaló akarsz lenni, vagy jobban tetszene, ha a te talpadat nyalnák mások? Az előbbihez vissza kell fognod magadat. Az utóbbihoz sokat tenned - recsegtem hidegen és most valóban jégszilánkká fagyó tekintettel. Kérdésére viszont elvigyorodtam. - Most hozzám megyünk, a szállásomra. Kapsz egy üveg akármit, mindenféle piám van otthon. Reggelig nálam maradsz, ugyanis dolgod lesz - közöltem sokat sejtetően, majd megadtam a kegyelemdöfést, hiszen mostanra remélhetőleg kellően félreértette a dolgot. - Ugyanis ahogy elnézem, ki kell tisztítanod a zakómat.
Igencsak meglep, amikor most ő perdül elő diadalittasan vigyorogva rám és örvendezve, hogy megtudta a "nagy titkot". Már elnézést a kifejezésért, de beszarok. Hol élt eddig ez a lány? Egy falkányi démon vadászik az új regrutákra odakint. Nem hallott róla? Még népmeséket sem ismer erről? Jézusom... Már bocsánat odafent. Felsóhajtottam.
- Igen, így lesz egy emberi lényből démon. Néhányat, a tiszta vérűeket magam teremtettem, a többi így lett. Emberekből. Kérsz valamit ebben az életedben és akivel megkötöd az alkut, az teljesíteni fogja neked, cserébe a szerződés szerint meghatározott időben meghalsz és Pokolra kerülsz. Lélektől függő ideig, általában néhány évig, átéled azokat a kínokat, amik az örökkévalóságig vártak volna rád, aztán átváltozol. Démonná. És onnantól szolgálsz. A kit egy jogos kérdés. Attól függ, kivel kötötted az alkut. Ha mondjuk Háború egy toborzója járt sikerrel, akkor mész katonai kiképzésre és a vörös ló mögött menetelsz majd az apokalipszis idején és úgy kitanulod a fegyverforgatást, ahogy halandó soha. Ha Pestis, akkor már kicsit másabb a helyzet. Talán orvossá képeznek, kínzómesterré vagy kémmé. Vannak akik egyáltalán nem törődnek az alattuk állókkal, pusztán amikor kell, hívnak, megmondják mit csinálj és te azt is fogod tenni, ha létezni akarsz - közöltem vele teljesen őszintén, milyen sors is vár rá. A jelenlegi hozzáállásával utolsó senki. - Persze részben rajtad is múlik a dolog, mint már mondtam. A véred pedig semmit sem jelent nekem vagy a Pokolnak. Egyelőre te magad sem sokat. A különleges elbánáshoz értékesnek kell látnunk, az meg nem könnyű dolog.
Arról szándékoltan nem szóltam neki, mi van ha velem köt alkut. Ugyan magától értetődő lett volna a jelen helyzetben, de nem akartam. Talán elsiklik felette. Talán megkérdezi. Talán elborzad. Talán csak a kedvét növelné. Fogalma sincs még mire is akarja adni a fejét én pedig nem fogom rábeszélni. Mondjuk lebeszélni sem. Újra én álltam az élre vezetve a fogadóm felé, amitől még baromi messze jártunk. Előkotortam a zsebemből egy doboz cigarettát és odakínáltam Kyarának. Én magam nem tudtam rászokni, őszintén szólva a mai napig nem tudtam mi jó benne a halandóknak, de régen, emberi álcáim miatt amikor itt jártam kísérteni felvettem a halandók szokásait és időnként megszokásból űztem is. Csendes szavaira sóhajtva feleltem.
- Senki sem ilyennek képzel el...


Utolsó Poszt Szomb. Júl. 15, 2017 8:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Lucius
Apró kis elejtett információ, melyeket elejt nekem. Leplezettelenül vigyorodom rá. No nem mintha sokra mennék ezzel, hisz kinek adhatnám tovább? Továbbra is: mélyen csodálom a démonokat. Mindenesetre jó azzal tisztában lenni a magam részéről, hogy miként is működik úgy igazándiból az alvilág. Könyvek sok mindent képesek elmondani, de nem eleget. Az emberi elme nem érheti fel a pokol bugyraiban teremtett lények gondolkodását.
Mindazonáltal egy apró hümmentéssel jelzem, hogy felfogtam a dolgokat, de még ha akarnék sem tudnék már válaszolni, hisz sokkal fontosabb dolgunk is akad. Nekem például pancsolni egyet, majd aprón megviccelni "nagypapit".
Gondolataimmal megreptetem, már fordulok is utána, keresztbe font karokkal, de… Ajkaimat enyhén elhúzom, csalódottan szemlélve, művem nem tökéletesedhetett ki.
- Így úgy nézel ki, mint a képregényekben az a Vasember… Már csak a fények hiányoznak a lábaidból, meg a tenyeredből - vigyorodom el szemtelenül, újra csak, figyelve, ahogy lebegve száll le elém. Szemmel láthatóan nem tartok tőle, félelem nem férkőzik tekintetembe. - Vagy nem is! Mint Superman! Tényleg, most nézem tiszta kiköpött Christopher Reeve… - de befejezni nem tudom már mondatomat. Egy láthatatlan erő kap fel és lök egy fa törzséhez.
Hangosan kiáltok fel az ütés nyomán, ujjaim közül kicsúszik az üveg, mely halkan koppan a kiszáradt füvön és elgurul a sötétségbe. Már nyekkenék is lefelé, ha a fa nem csavarodna körém.
Leköpött fekte körmömet a fa törzsébe mélyesztem, miközben feltekintek Luciferre.
Fejemet enyhén félrehajtom, s közeledésére nevetésbe török ki, jókedvem csak most kezd fokozódni. Oh, hogy félnem kellene most? Upsz, akkor próbáljunk valami hasonlót eljátszani… Arcom egy pillanatra komollyá változik, próbálok valami félelmet belevinni, de… Nem megy. Jókedvem vigyorommal válik teljessé.
- Pedig akadt egy, de! - nyújtom ki egyik kezem, mintha amúgy nem is zavarna, hogy bordáimat ropogtatja a fa törzse. - Ne aggódj, visszaküldtem a pokolba - kacsintok rá, s figyelem, ahogy közelebb érve hozzám, tornacipőm levételéhez lát. Már-már unottan könyökölök a fa törzséhez.
- Azt hiszem, hogy itt még nem jár a kapcsolatunk! Ártatlanságom nem rád tartogatom… - próbálok továbbra is komoly lenni, de széles vigyorom tudatja, hogy amúgy egy szavam sem igaz. Fejem továbbra is zsong - részben az ütés miatt, tán emiatt látok már megint kettőt? - részben meg a megitt alkohol mennyisége miatt, min a hideg víz próbált segíteni némileg. Nem sokat, de…
Viszont talpam csiklanodzása miatt kezdem egyre kényelmetlenül érezni magam a fa óvó ölelésében. Nem is azért mert éreznék valamit. Hanem mert régi emlékeket idéz fel bennem, régieket, áramról, vizes tapacsokról… Elmém lassan újra elborul.
- Az emberi testen elég sok idegpálya van, mely érzékeny lehet. Egy átlagos emberi test, talán ilyen - kezdem immár, valódi komolysággal hangomban, fejemet lehajtva. Ajkaimon galád mosoly húzódik, ahogy lassan feltekintek rá. - De ahogy én sem vagyok egy átlagos lány, a testem sem az, megsúgok neked egy titkot… - próbálok a fa törzsén keresztül annyira közel hajolni hozzá, amennyire csak tudok. - Semmit sem érzek - suttogom szinte már szavaimat, emlékeztetve magam, hogy késemet, most melyik kabátzsebembe tartom. - A fájdalomról meglehet más elképzelésünk van Nagypapi - vigyorodom el végül, két mutatóujjam mutatva számára hogyan görbül nevetésbe ajkam, miként mutatom mind összes fehéres fogaimat neki az éjszakába.
Aláírom, Ő talán tudna meglepetéseket okozni. Emberi kéz azonban már alig, oh ha tudná, hogy ezeket olykor magam is mennyire élvezem, hogy érezhessek végre valamit! Legalább egy apró fájdalmat, kínt, mely meghatná elkárhozott lelkemet.
Elengedésére viszont most nagyot nyekkenek a földre. Kezeimet a földön tartva figyelem az eltipegő cipellőm és zoknimat. Kósza ötlettől vezérelve indítom útnak a két késemet, s ha másba nem, hát a két átázott zokniba süllyesztem azokat, a földhöz szögezve azokat.
Lassan feltápászkodva, leporolom magam, minek hatására a porszemek sárrá formálódnak a tenyerembe.
- Mily nagylelkű és kegyes vagy, mint egy igazi angyal - nevetem el magamat újra csak. - Mondhatsz bármit, a szarvacskák és a farkinca hiányzik az összképből. Úgy lenne csak igazán teljesen a kialakított kép, de persze, te csak Isten "parancsait" teljesíted, hogy létrehoztad förmedvényeidet - vonom meg a vállamat, hogy ebből mit is akarok kihozni? Oh már nem tudom. Mezítláb a hideg füvön követem eltűnni készülő alakját.
Ilyen könnyedén nem ússza meg társaságom. Valljuk be: ritkán adatik meg az ember lányának, hogy magával az ördöggel beszélgessen.
- Mi hasznot akarsz egy fattyúból? - kérdem érdeklődve mellé érve. Egyik kezemmel megtapogatom kabátját, mindezt csak és kizárólag azzal a szándékkal, hogy belé töröljem a sarat. Nedves ruháimra nem tapadna, kell valami száraz. - Amúgy hová megyünk? - faggatózom tovább.
- Hé, félig jussom! - jelentem ki határozottan, kockás ingemet levéve, annak ujjait a derekam köré kötve. Az este hűvöse libabőrössé változtatja karomat, de jelenleg még ez sem érdekel. Mi lehet a legrosszabb, mi történhet? Megfázok? Jajj!
- Ahha! - toppanok elé hirtelen, ahogy elárulja a nagy titkot, mely érdekel. - Szóval ez kell hozzá! - mutatok rá vidáman, nevetve. Nem maradok sokáig az útjába megfordulva, immár én vezetem az utat, hogy merre? Fogalmam sincs. - Szóval el kell adnom amúgy is elkárhozott lelkem. Tudod Nagypapi, ez nem ér. Démonvér csörgedezik ereimbe, némi puncsosság igazán járhatna ezért - félig hátra fordulva öltöm rá a nyelvemet. Közben haladok tovább, késeimet lassan zoknistul visszavarázsolva a kezembe, hogy aztán azokkal játszak tovább.
Pár lépés után, azonban megfordulok és úgy figyelem Lucifer alakját. - Nem ilyennek képzeltelek el…


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I looked in the mirror and said to myself

Why are you so serious?

It's time to confront my demon


Utolsó Poszt Szomb. Júl. 15, 2017 7:35 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Finom mosoly árnya jelenik meg ajkam szélében, ahogy kimérten biccentek Kyara kérdésre, ami az egykori hadvezért firtatja. Nocsak! A kicsi lány bájos kis fejecskéjébe szorult is valami némi vízen kívül? Mindenesetre a mondás tökéletesen helytálló, a kérdés viszont az, ami igazán megmosolyogtat. Csendesen megrázom a fejemet karba font kezekkel.
- Nem kicsi lány. Azért vannak embereim, hogy az ilyen kérdéseket kezeljék. Én a koordinátor vagyok, nem a végrehajtó - felelem, ekkor még talányosan.
A gyors fürdőzés és felvilágosítás után pukedlivel fogadja ugyan a kézcsókomat, de halál pontosan tudom mire is készül a kis fruska. Őszintén szólva még el is gondolkodom rajta, hogy hagyjam egy kicsit megviccelni az ördögöt, de sajnos akkor utána kénytelen lennék megölni, elvégre a renomémnak nem használna a dolog, márpedig most, hogy a Földről irányítom a birodalmamat, arra bizony vigyáznom kell. Így csak annyit hagyok neki, hogy megreptessen, de a tó felszíne felett megállítom saját erőmmel a zuhanásomat és lassan visszalebegek a partra elé. Még nem döntöttem el, lesz-e valaha valami hasznom a lánykából, de azt hiszem ideje megértetni vele, hogy nem tréfáltam. Csak a szemem villan felé, amikor egy ellenállhatatlan erő vágja a legközelebbi fél évszázados tölgy törzséhez, ami lassan megcsavarodik maga körül, spirálisan körbe fonva Kyara testét. Na igen, ilyesfajta valóságmanipulációra egyetlen démonocska sem képes. Lassú, kimért léptekkel sétáltam felé miközben halkan beszélni kezdtem.
- Nagyon sokan nem lehettek kicsi lány, elvégre annál azért jobban óvakodnak használni a nevemet, annak... negatív következményei tudnak lenni - feleltem vidáman, majd elé érve mosolyogva levettem mindkét szétázott cipőjét és a földre hajítottam, amiket a zoknik követtek. - Kyara, ez a test itt egy emberé, márpedig én mindent tudok az emberi testekről, amit csak érdemes. Tudtad, hogy minden idegpálya a talpakon fut össze? - érdeklődtem baljós mosollyal, miközben ujjaim hegyével lassan végigsimítottam az említett testrészén, csak remélve, hogy veszettül csiklandós a kis fruska. - Tudod, lehet felvágott nyelved, kétségbe vonhatod a szavaimat a kilétemről, de ha én szárítom meg a lábadat, az... éppen az említett idegpályák miatt... nagyon de nagyon fog fájni.
Megcsóváltam a fejemet, majd hátat fordítottam neki és engedtem a valóságot visszarendeződni eredeti valójába, így a lány kiszabadult a tölgy öleléséből. Kuncogva tettem hozzá.
- Egy szerencséd, hogy nem vagyok egészen az az alak, aminek képzeltek. Furcsa lány vagy, de talán hasznos is valamire, még nem tudom. Mindenesetre egy kis tiszteletlenségért még senkit sem égettem meg elevenen. Kis hiba csak kis büntetést von maga után - vigyorodtam el, mire a lábbelik meg a zoknik, mintha puskából lőtték volna ki reppentek el és csobbantak a tó sötét víztükrébe. Mostantól folytathatja az esti sétát mezítláb, amihez talán azért picit hűs az éjszaka, bár az elfogyasztott alkohol mennyiség alapján, még az sem biztos, hogy meghatja. Megálltam egy helyben és vártam, csatlakozik-e mellém, vagy itt hagy. Ha utóbbi, nem fogom visszatartani, de ha mellém lép, akkor megszólítom újra.
- Mondd csak, cicus, miből gondolod, hogy bármi is járna neked? Bármilyen erő? Miből gondolod, hogy lesz belőled valaha is démon? Nem szóltak még, hogy ha meghalsz egyszerűen csak a folyómban végzed örök szenvedésre ítélve? Hogy csak akkor lehetsz démon, ha alkut kötsz még életedben eggyel az enyéim közül? - kérdeztem halkan.


Utolsó Poszt Kedd Júl. 11, 2017 7:46 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Lucius
Kezdem úgy érezni, hogy nem vagyok teljesen normális. Oh, hogy ez nálam normális állapot? Lehet, hogy akkor kellene aggódnom, amikor épp normálisan próbálok viselkedni? Na de álljunk meg egy szóra. Mit tekintünk normálisnak? Mármint ki mondja meg, hogy mi a "normális" és mi nem? Az emberi társadalom, pontosan jól tudjátok a választ.
Kérdem én: ha az emberek ide s tova tán vagy két városban léteznek és világunkat kezdik átvenni a természetfelettiek uralma, akkor az a norma még normának tekinthető?
Apró filozófiámon még el is gondolkoznék, ha elmémet nem borítaná el az alkohol mámora és a remek szórakoztatásom. Habár a számomra legfontosabb kérdésre nem kapok választ.
- Oh, de imádni valóan naivák vagy ostobák - biggyesztem le az ajkamat egy pillanat erejéig, elgondolkozva, hogy valóban úgy lehet, ahogy mondja? Nem jelentenék rájuk veszélyt? Jó, csak egy félvér vagyok, de okozhatok meglepetéseket. - Az örökké olyan unalmas ebben a testbe - húzom el a számat egykedvűen. - No meg csak ennyi "tehetséggel" is fárasztó az egész - sóhajtom el magamat, letargikusan, aztán eszembe jut a hold perverz képe és újra csak hangos nevetésbe kezdek.
Nem tehetek róla, jelenleg most tényleg minden szórakoztat. Nem hinném, hogy túl sok minden kedvem tudná szegni.
- Szun ce? - pislogok meglepetten egy párat, tán tényleg ő mondta. Fene sem tudja, az viszont igaz, hogy… - Nem ő mondta, hogy a legyőzhetetlenség rajtunk múlik? - fonom kezemet keresztbe mellkasom előtt. - Ahogy a legyőzhetőség meg az ellenségen. Ezért nem szabadna lebecsülni senkit - nevetem el újra magam, hogy ezen mégis milyen vicces van? Ne akarj sose belelátni az elmémbe. - Ha ily sok nagy emberrel veszed magad körbe, akkor jelenleg nem épp a Cartell asszonyok körül kellene legyeskedned? Vagy a vadászcsaládokat behálóznod? - vonom fel kérdőn a szemöldökömet, tán némi szemrehányással a hangomban.
Végül is egy démon mégis mit keres itt, ha épp ilyen fontos emberekkel kellene társalognia? Tőlem ily bölcseleteket nem kap… csak őrültséget.
Azonban ebben a világban már az őrültség jelenti számomra az egyetlen szabadságot. Szabadságot mindentől és mindenkitől. Életem előtt mindig is egy cél lebegett, ahogy most is, ám az előző már átalakult. Mégsem tudok úgy tekinteni halandó életemre mint mások. Miért féltsem azt? Miért óvjam?
S még elmélkednék is rajta, ha nem látnám meg a víz tükrén visszacsillanó hold ezüstös fényét. Hídját, mely utat képez nekem egészen a mélységekig. A víz, mely elemem is lehetne, ha nem épp a tüzek démonjának lányaként jöttem volna világra. De azért így is barátságos viszonyban vagyunk. Olyannyira, hogy karom széttárva nevetve, sikítva szaladok felé.
Oh, te elhanyagolt New Orleans, ti démonok, mily vagytok ily hanyagok? Miért nem tudjátok lenyírni a füvet, és az apró indákat, köveket arrébb pakolni az én utamból? Nem, nem vagytok rá képesek, hanem ott hagyjátok az út közepén, egészen a tó előtt, hogy Én - mert ki más? - elbotoljak benne és hasast vágódjak a vízbe?
No de lényegtelen is, hogy miként kerülök a mélyfekete nedűbe, mely éjszaka olyan, mint a legfeketébb kátrány, ha már itt vagyok, elmerülök benne. Az üveget persze végig kezembe tartom, mert hát mikor lett volna nekem időm letenni azt?
Feljőve a felszínre, hangos levegőt veszek, s már merülök újra alá, de már nem magamtól. Csak az első két alkalommal kapálózok, azt is inkább azért, hogy mentsem az italom. A továbbiakban már csak csendesen tűröm a koránt sem barátságos fogadtatást.
Az utolsó alkalommal, azonban nem jövök fel. Hajam elterül a víz fekete felszínén, lábaimat belefúrom az iszapos talajba. Érzem, hogy hínár simítja végig fedetlen karomat, lábamat. A hideg éjszakában kihűlt víz most jót tesz nekem.
Majd csak hallgatom. A csendet. A végtelen, mélyről jövő, semmilyen magányt. Tüdömből vészesen fogy a levegő, s egy kósza ötlettől vezérelve a maradékot is kiengedem. Ám továbbra sem jövök fel. Érzem vérem dübörgését fülembe, megnövekedett vérnyomásomat. Tüdőm, szívem összeszorulását. A halál küszöbén is járhatnék, mily szép is lenne egy fulladásos halál… A gondolatától… mégsem érzek semmit. Üres vagyok belül, nem érdekel a halálom, a veszély, lényegében semmi.
Semmit sem érzek.
Még csak emiatt dühöt sem. Magamba sóhajtva kedvtelve rúgom magam a felszínre, hatalmas levegőt kortyolva a levegőből. A hold fényének segítségével keresem meg a félig kiürült üveget, mely..
- Nagyszerű, még kevesebb lett… - simítok le róla egy hínárt, pár békanyálat és… egy békát magát is. Azt csak telekinézissel küldöm a tópart másik végébe.
Lustán mászok ki a tőből, teljesen átázva, érzem, hogy lassan át is fogok fagyni, de ez most kit érdekel? Majd akkor törődők vele ha elfogyott minden alkoholom és annak a hatása is kiment szervezettemből.
Közben türelmesen hallgatom szövegelését, ah… Mh, ez sok mindent megmagyaráz. Tocsogó cipőkkel állok meg előtte, csípőre tett kézzel. Szemöldököm egy pillanat erejéig a homlokom közepére szalad és illedelmesen nyújtom neki a kezem. Valami nevelést csak kaptam. De, hogy lássa kivel van dolga, még pukedlizek is.
- Úgy tűnik, hogy nekem nem kell bemutatkoznom, pontosan tudod, hogy ki vagyok - vigyorodok rá aljasul, de lássuk, mennyire tudja, hogy mennyire őrült is vagyok. Ha ő szépen a víz alatt tartott, akkor itt az ideje, hogy megismerje a kátrány fekete víztömeg kellemes hűvösségét.
Erőm nem nagy, de talán arra elég, hogy láthatatlan kéz ragadja meg, s fejem fölött átrepülve zuhanjon a tóba. A meglepetés. Remélem eme apróság sikerülni fog, de ha nem is… Nem zavar. Legfeljebb kikerülöm.
Ám ha mégis, immár rajtam a sor, hogy megvárjam, amíg felbukkan a vízből.
- Tudod, bárki mondhatja, hogy ő Lucifer. Oh, ha tudnád, hány ilyen démonnal találkoztam, ki ezt próbálta bizonygatni nekem - sóhajtok letargikusan. Valójában tán egy, de hát... - Viszont hibádzik, hogy nincs kis szavacskád, meg villás végű farkad. No meg dühtől piros pofikád, meg testecskéd - közben azért lelkesen mutogatom két ujjammal a fejem felett, hogy milyen szarvacskákra is gondolok itt. - Tényleg azok miért vannak. Valaki felszarvazott tán? - nevetem el magamat jókedvűen, majd az ajkamhoz emelem a tó vizének ízét átvevő átlátszó üveget és iszom ki belőle a maradék csepp italt is, melyet aztán könnyedén hajítok át a vállam fölött.
- Innék még valamit. Egyszer kaptam egy Kamiont. Mondd, az itt nincs? - kérdezgetem, mintha az imént nem épp magát az Ördögöt hajítottam volna - vagy csak próbáltam - a tóba.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I looked in the mirror and said to myself

Why are you so serious?

It's time to confront my demon


Utolsó Poszt Vas. Júl. 09, 2017 11:45 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Még mindig nem tudom igazán eldönteni, hogy inkább üdítően, vagy inkább zavaróan hat rám ez a kis csitri. Nyugodt, kiegyensúlyozott jellemem minden apró kis sejtje tiltakozik felelőtlen, sokszor értelmetlennek tűnő magatartása ellen. Vagy legalábbis tiltakoznia kéne, de ezt nem igazán érzem át jelenleg. Azt hiszem inkább csak kíváncsivá tesz, ez pedig régen rossz, ha az Ördögről beszélünk. Az én figyelmemet kivívni ark-i rang alatt, legyen szó a mennyek, a poklok vagy a halandók gyermekeiről a legtöbb esetben nem egészséges. Esküszöm erről nem tehetek, de az esetek többségében így van. Ha egy démon kelti fel az érdeklődésemet, azt a többi már puszta elővigyázatosságból széttépi ideje korán, ha angyal, akkor azzal remél előrébb jutni minden démon, hogy megpróbálja elpusztítani, ha pedig halandó... na azokkal van a legtöbb baj. Vagy felelőtlen alkukba akar a végén belerohanni, vagy egy-két hülye tyúk megszülné nekem az Antikrisztust. Csodás... Nem vagyok az a tipikus családcentrikus ördög alkat... Valahol kíváncsivá tesz az is, hogy vajh ugyanilyen könnyed lenne a lányka, ha tudná kivel is beszél.
- Nem. Azért tűrnek el napok óta, mert nem vagy számukra veszélyforrás. Hasznosítani akarnak, vagy tényleg olyan ostobák, hogy elhiszik teljesen közülük való vagy. De a te szerencséd sem fog örökké kitartani - ráztam a fejemet komoran.
Csipkelődő-gúnyolódó szavaira finoman elmosolyodtam, elvégre én könnyedén megválaszolhattam a költői kérdését, sőt meg is tettem a kedvéért.
- Többen is eljutottak erre a megállapításra - feleltem. - Legelőször talán Szun-ce. Sokat tanultunk egymástól a Krisztus előtti 6. században, igazán kiváló koponya volt. Olykor a mai napig szívesen társalgom vele, ha időm engedi. Carl Philipp Gottlieb von Clausewitz gondolatai is egybecsengenek ezzel, de akár említhetném Niccolo Machiavellit is. Mindnyájukat sokra tartom.
Ahogy sétálunk egymás mellett és hallgatom a gondolatait egyre jobban hatalmába kerít egy olyasfajta érzés, amit már nagyon régen nem éreztem. Játékosság. Szegény lányom, te se tudtad mibe keveredsz még ma éjszaka... Olykor, ha a keleti szél friss harmatot sodor az ódon, ezredéves erő kiszáradt fái közé, az a harmat megül a szikkadt ágakon és a leereszkedő fátyla a holdnak oly rémalakokat teremt csillanásukból, mitől még önnön maga is megrémül és visszarejtezik felhőpáncéljának védelmébe. Valahogy ekként hatottak a lelkemre Kyara szeleburdi szavai. Egyre inkább eldöntöttem, felfedem kilétemet a kislány előtt, lássuk akkor is lesz-e ekkora szája a kishölgynek. Nem szóltam, míg a kis tavacska közelébe nem kerültünk, csak mikor neki magának is elakadt végre a szava. Sanda mosolyt villantottam távolodó alakja után, aztán telekinetikus energiák segítségével a formás kis fenekén billentettem, hogy fejjel előre mehetett fürdőzni, elvégre úgy szereti a vizet...
Megálltam a vízparton és leplezetlenül vigyorogva bámultam felbukkanó ázott kis fejecskéjét, végül is, ha másra nem, arra is jó ez, hogy kicsit kijózanodjon alkoholmámorából. A telekinézis továbbra is a segítségemre volt, időnként egy percre alányomtam vele Kyarát, had élvezze ki a fürdőzést, mikor éppen fent volt levegőért, akkor pedig nyugodtan, bujkáló vidámsággal a hangomban fejtegettem neki az én gondolataimat.
- Semmilyen küldöncöd nem ért el hozzám kicsi félvér, azért tudom mindezeket, mert hozzám tartozol. Az enyém vagy, a birtokom része - kezdtem bele. - Nos, veszélyt szerettél volna az életedbe. Igazolhatóan kevés nálam veszélyesebb alakkal futhatsz össze, lévén az én drága, nyáladzó-dühöngő idióta testvérkém még mindig Las Vegasban rontja a levegőt és nem itt. Igen, semmi félnivalóm az itteni démonoktól, sem a máshol lévőktől, lévén én ahogy megteremtettem őket, úgy el is pusztíthatom, ezen még Szun-ce igazsága sem segít. A jó apád - aranyom - ő pedig nem fizetett meg a bűneiért, hanem halmozza őket, hiszen az, ami. Démon. Ami pedig neked jár... ez egy érdekes kérdés és a jövő zenéje. Még az sem biztos, hogy valaha is démon lesz belőled - legyintettem egyet könnyedén. - Na mássz ki, kicsi Kyara és kezdjük elölről ezt a kis csevejt. Üdvözöllek New Orleansban. A nevem Lucifer - nyújtottam kezet neki, ha már a partra kecmergett, sőt ha elfogadta még "úriemberesen" kezet is csókoltam neki, elkezdve élvezni a játékot. Lássuk milyen fából is faragták a hölgyikét?


Utolsó Poszt Szomb. Júl. 08, 2017 11:13 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


To Lucius
Szavai még ha el is jutnak tudatomig teljes mértékben fel nem foghatom azt. Szóval valóban van apja, melyen újra csak nagyot derülök és megint csak jókedvű nevetés tör fel torkomból. Igazából talán okom sem lenne nevetnem, hisz mi vicces van abban amit mondd?
Egy átlagos embernek semmi, valóban. De nekem? Nálam miért keresel még logikát? Főleg, amikor ilyen jóleső nedűkkel kényeztetem testemet? Azért átcikázik gondolataimba, hogy milyen apáról is beszélhet. Félvér lenne? Ember, vagy oly démon, ki teremtőjét tekinti annak? No ebben még van is ráció. Épp ezért elvetendő számomra.
- Uh! - egyenesedek ki és ugrok egy aprót, utolsó mondatát hallva. Szinten azonnal fellelkesülök, mintha valami hatalmas terv ugrott volna ki elnehezült tudatomból. - Megvan! Csak azért tűrnek el napok óta mert meg akarnak enni! - kerekednek el szemeim, de nem e a félelemtől, oh nem. Sokkal inkább az izgatottságtól. - Tényleg, ez kannibalizmusnak számít? - teszem fel a költői kérdést egy pillanatra sem véve komolyan a fickót, bárki is legyen az.
Habár szavai igazán hangzatosak, ha épp józanabb lennék, tán még fel is venném értelmiségben vele a kesztyűt. Háh! Jó vicc. Én meg a komolyság.
Figyelmeztetésem, hogy milyen alakok járnak erre… Tán rá is vonatkozhat? Áh, hát nézz már rajtam végig. Semmi hús nincs rajtam, amit meg lehetne enni. Habár azt aláírom, hogy az évek alatt párszor eltört csontjaim biztos ízletesek lehetnek. Azokat el lehet majszolgatni, szó se róla.
- Aww…- felelem neki, gunyorosan lebiggyesztett ajkakkal. - Valaki nagyon nagyra van magával. Szomorú, hogy mindig az ilyen fickók halnak meg legelőször - vonom meg a vállaimat. - Mh, ki is mondhatta azt, hogy sose becsüld le a gyengébbek összetartását és ravaszságát? - gondolkodok el, fejemet enyhén félrehajtva, eltekintve mellette az üres semmibe, üres tekintetemmel egyetembe. Ne aggódjatok, ennyire nem érdekel a kérdés, legfeljebb kóstolgatom az ipsét. Mégsem követem még, nézem távolodó alakját. Tényleg, néhány… lény mit hisz? Csak mert int, ismeretlenül követem? Mintha tanítgatottak volna olyanra, hogy idegenek furgonjába ne szálljak be.
Azonban aztán olyat mondd, melyre utána fordulok, szemeimet egy pillanatra összeszűkítem. Az Ő kiléte már nem ismeretlen számomra, mégis… volt még valaki ki meghallotta küldönceim hangját? Nocsak, milyen sok pletykára kiéhezett fülelő van odalent.
- Ha már itt fent nem lelem - vonom meg vállaim könnyedén s kezdem el követni alakját, bár tán kissé lassabban, hosszabb irányba és még csapongóan is. Miért nem lep meg, hogy tudja a nevem? Az imént említettem, hogy egy krimóból jöttem, ahol már ismerik azt. Honnan tudjam, hogy ő sem ott nézett ki magának? Tényleg vigyázni kéne ízletes csontjaimra. - Ajj, ne légy már ennyire maradi. Veszély nélkül, tökre uncsi az élet - fanyalodok el, miközben az üveg száját újra ajkaimhoz emelem. - Jah, most oda tartozok, mégsem vagyok tagja. Atyámnak vélhetően megvan a saját "bűne", de mely démonnak nem? Azt hiszem, hogy ő már megszenvedett értük, hisz ezért vált azzá, akivé - persze őt épp teremtették, de hát ez már részlet kérdés, nem? Az a bizonyos predesztináció. - Szóval a lényeg, hogy megkaptam egy kis apró szeletet abból, mely teljes joggal megillet engem. Nem elég. Nagyon nem. De tény, hogy szívesen elkerülném a szenvedéses részt, kicsit túl hosszúnak tűnik és… - és még talán folytatnám is, ha hirtelen nem sikannák fel, meglátva egy: tavat, melyen apró híd vezet át. Felemelem egyik kezem s határozottan szimatolom meg annak alját. Arcom elfintorodik, aztán vállat mondok. Ha nincs jobb, nincs hát ez van.
Imbolygó léptekkel indulok meg a tópart felé, lényem a víz, imádom azt.


○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○ ○



I looked in the mirror and said to myself

Why are you so serious?

It's time to confront my demon


Utolsó Poszt Pént. Júl. 07, 2017 3:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Figyeltem a pörgő-forgó, táncos léptű lánykát, ahogy lassan, de biztosan közeledett felém, már persze ha nem szakította meg ezen bokros teendőjében egy rövidke csevely a Holddal. Mondjuk úgy, színes személyiségnek látszott kései unokám, elűzni néhány percre az unalmat, mit évezredek folyamának sodró folyója, mint mérgező üledéket rakott le szívemre és elmémre, nos erre pont megfelelőnek látszott. Félrebiccentett fejjel figyeltem közeledő lépteit és üdvözlő szavait. Pengeéles ajkaimon tűnő mosoly árnya vonult végig. Tehát nem tudja ki is vagyok, így még érdekesebb lesz a kis csevely. Továbbra is a fának dőlve, némileg merengő tekintettel válaszoltam.
- Édesapám elég sok hasznos dologra megtanított, de ez valahogy kimaradt, ha még jól emlékszem - mosolyogtam, elmémben visszhangot vertek atyám szavai a távoli, oly nagyon távoli múlt ködéből. "Légy hát az Éjszaka fejedelme, szeretett fiam, s velem együtt munkálkodj legkedvesebb teremtményeim tökéletesedésében". - Nem, ha őszinte akarok lenni, ebben is inkább lehetőségeket, távlatokat és eszközöket látott apám. De jól láthatólag te sem élsz a saját tanácsaid szerint hölgyem. Démoni véred ereidben nem óvhat meg egy valódi pokolszülött dühétől vagy erejétől - mutattam rá a tényekre.
Kíváncsian figyeltem bolondosan csapongó szavait és megmártóztam a belőle áradó nyílt életben, mi áradt felém a pórusaiból s mit szomjasan nyeltek ősöreg elmém kavargó asztrális csápjai. Belőlünk, öregekből pontosan ez, mi atyám jelenléte és fénye nélkül lassan, de kérlelhetetlenül kiszárad, elenyészik, az életenergia. Megvagyunk nélküle, de sosem akarunk belegondolni, hogy elszikkadó ereiben szellemünknek mi is tenyészik a helyén, miként mételyezi meg a Teremtő szent alkotását és mivé korcsosítja el a Fény és Egyensúly egykoron tökéletes angyalát. Ellöktem magam a fától és könnyeden sétálni kezdtem, intve a kislánynak, hogy tartson velem. Messze lebbenő balonkabátom oly halvány árnya volt a halandó művészek által rám aggatott palástnak, mint a valóság az Ördög legendájának, vagy éppen ez a kis csitri egy igazi gyermekemnek. Az ő szemébe emeltem mélytüzű tekintetem és őszintén feleltem, miközben kíváncsian ízlelgettem az emlékei és gondolatai különféle szilánkjait. Nem mindenre voltam kíváncsi, csak bele-belenéztem a fejecskéjébe, csapongva mint mérgező nyálú, mégis oly gyönyörű éjszín szárnyú pillangó.
- Nincs félni valóm az itteni démonsereglettől. Sokat, nagyon sokat kéne még tanulniuk ahhoz, hogy valós veszélyt jelenthessenek rám nézve. Te azonban úgy jársz és kelsz közöttük, mint három hetes kis bárány a tigrisektől hemzsegő dzsungelben - ingattam a fejemet. - Veszélyes játék, de hát te szereted a veszélyt... Pedig az élet a maga módján érték, hiszen ha elveszted, magad is pokolra szállsz menthetetlen, megfizeted atyád bűneit. Nem neked mondotta az Úr Ezékiel próféta ajkaival: "A mely lélek vétkezik, annak kell meghalni; a fiú ne viselje az apa vétkét, se az apa ne viselje a fiú vétkét; az igazon legyen az ő igazsága, és a gonoszon az ő gonoszsága." Te már most a Pokol birodalmához tartozol, miért sietteted hát az ítélet óráját, kicsi Kyara? Csak nem odalent reméled meglelni atyád nyomát? - kérdeztem csendesen, mégis hangsúlyosan, hangomban aláhulló jégzajlás dörejének visszhangja, ezerszer hallott ítélet hangja, ezer bűnös fülében.


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  



Árnyak Mögött
Belépett tagjainkFajaink létszáma

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 26 felhasználó van itt :: 9 regisztrált, 0 rejtett és 17 vendég :: 2 Bots




Fajaink száma
Arkangyal
8/6
Leviatánok
8/8
Angyal
2
Démon
11
Bukott Angyal
4
Ember
5
Félvér
3
Harcos Angyal
8
Vadász
8
Nephilim
3