☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Templomkert

Rafael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Arkangyal
☩ Reagok :
71
☩ Korom :
32

Hétf. Júl. 03, 2017 11:53 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


Az elmúlt pár hétben sikerült megtalálnom önmagam. Többet koncentráltam a céljaimra, és sikerült Sophie-val is megtalálni a közös nevezőt többé kevésbé. Minden aggodalmam ellenére sem rá, sem pedig rám nem akadt senki egyetlen bizonyos malőrt leszámítva, szóval összességében azt hiszem minden a legnagyobb rendben van.
Néhány napja elvittem a lányomat túrázni a természetbe. Bevallom, egyik hátsó szándékom az volt, hogy messze repüljünk mindentől, ami veszélyt jelenthetne rá, és 4000 kilométerre minden lakott területtől nagyon békés tud lenni a táj, őt azonban inkább a végtelennek ható eperföldek ígérete győzte meg. Még versenyeztünk is, hogy ki tud többet leszedni. A végén kicsit morogva jegyezte meg, hogy a telekinézis nem ér, és talán tényleg kicsit túlzásba estem, már csak azért is, mert mindkettőnk bendője véges, ezért San Francisco ingyenkonyhája egyik reggel 4 láda epret talált nyitáskor, két rejtélyes jótevő által.
Mindig azonban nem lóghatok gyermekem nyakán, és a másik rejtekhelyemen egyre több a pimasz állat, ezért ma este szép nyugodtan üldögélek a templom kertjében és egy gyertya fényénél olvasgatok. Hogy pont annak a templomnak a kertjében vagyok, ahol Iliana dolgozik természetesen nem véletlen. A múltkori incidens óta jobbnak látom szemmel tartani ezt a helyet. Akkor is itt állítottak csapdát, és nem szeretném megkockáztatni, hogy megint ilyesmi történjen. Egy ponton azonban nagyon elmerülök Orwell regényében, és csak akkor hallom meg a lépteket a hátam mögött, amikor már túl késő lenne úgy tenni, mintha nem lennék itt. Becsukom a könyvem, és még mindig háttal neki szólalok meg halkan, nyugodtan.
-Felnőttként teremtenek mindannyiunkat, szóval igen, azonnal tudunk repülni.

Rafael
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Arkangyal
☩ Reagok :
71
☩ Korom :
32

Hétf. Júl. 03, 2017 8:49 pm írtam neked utoljára Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2


 
Templomkert
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
2 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: