We're gonna rule the world We don't give up
So we'll keep on starting the fires We own the future The story that they sold us

 
Templomkert
SUNSETS ON THE EVIL EYE THE HUNT FOR A LITTLE MORE TIME

Hell or Heaven
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
294

Utolsó Poszt Kedd Május 15, 2018 8:16 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
Archivált játék, szabad a játéktér


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖




Lorenzo Harbut
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
18
☩ Korom :
22

Utolsó Poszt Kedd Ápr. 17, 2018 6:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


- Igen, hát... gondolom alakváltók nem tűnnek fel minden sarkon. Én mondjuk nem igazán... szóval, nem furább ettől, mint máskor, csak egy kicsit, mert... igazából nem vagyok az a túl sokakkal kommunikáló fajta, de akivel mégis, azok sem szokták ezt látni, akik ismernek, hanem vagy csak emberként, vagy csak állatként ismernek - biccentettem kissé félre a fejem, szemöldököm pedig kicsit megemeltem, jelezve, hogy arra gondolok, amit mutattam neki. Hiszen... hiába ismer egy-két árus, például, vagy némelyik kávézó egy-egy dolgozója, talán a nevem sem tudja mindegyik, nem hogy még azt, mi vagyok, s mire vagyok képes. Sem nem mondom el nekik, se nem mutatom meg. Sosem. Az emberek nem szívlelik mindezt látni. És nem is szeretném véletlenül elszólni magam, leleplezni, amit tudok... Elég ha én tudom, mire vagyok képes, és miként, meddig, stb. Másokra nemigen tartozik, és egészségesebb ötlet is, ha nem hirdetem ki. Őneki is csak apa miatt mutattam meg, és mondom el, amit mutattam és mondok. Semmi másról nincs szó, én magamtól sosem lepleztem volna le direkt magamat valaki előtt, úgy főleg nem, hogy egy idegen emberről van szó, akiről a világon semmit sem tudok.
- Öh... hát, végülis... azt hiszem kiérdemelted az ötöst, végülis még sosem láttam embert így reagálni rám... jó, igazából másra sem, de rám főleg nem, úgyhogy szerintem ez megérdemelt egy ötöst, a koreográfia mindenképpen - helyeseltem kuncogva, bár nem akartam én kinevetni, de igaz, ami igaz, még sosem láttam embert fenékre esni. Némileg imponált is a reakciója, mert ez azt jelentette, hogy jól éltem a meglepetés erejével, ami egy egész jó előrelépés, fejlődés a képességeim listáján. A meglepetés ereje hasznos, és az is, hogy nem voltam gyanús. Ez elég jó dolog. Hasznát láthatom még a későbbiekben is, ha máskor is meg tudom ismételni a mutatványt.
Haboztam kicsit. Először csak megvontam a vállam, azután hümmögve bólogattam.
- Más is megy... - feleltem aztán, majd töprengve hozzátettem. - Szerintem bármilyen menne... Igaz, kis szépséghibával, de... manapság ez végülis nem nagy baj, úgyis általában éjjel járok, akkor meg senki sem keresi a hibát, megelégszenek azzal, ha nem eszi meg őket semmi a sötétben... Na, nem mintha bárkit is meg akarnék enni... khm... - somolyogtam kicsit, mert végülis, oké, hogy az oroszlán például nem fekete, de jobb is, ha a sötétben az ember fekete színben pompázik, mert úgy nehezebben szúrják ki, illetve, ha ki is szúrják, nem olyan könnyű kivenni, mi az a fekete dolog a sötétségben. Úgy még ijesztőbb is, szerintem. Ami jó, mert tényleg nem vágyom megkóstolni igazából senkit...
- Jó tudni. A szitakötővel hogy állsz? Esetleg lepke? Hátha ők tovább élnek, és nem vadászod le őket olyan hamar - kíséreltem meg némileg kevésbé idegesítő, de azért ugyanúgy repülésre alkalmas kiviteleket megtippelni, amik feltűnésmentesebb követők, ha úgy hozza a szükség. És ugye, kisebb állat, tovább kitart. Ami alkalmanként szintén hasznos volna, szóval még lehet hogy ráfanyalodok valami effélére... de olyasmire, ami azért nem repül túl magasra, nem úgy, mint a madarak... Huhh... brrr.... még a hideg is kirázott a gondolattól.
- Lehet... bár, talán ez attól is függ, hogyan definiáljuk a "jó" típust. Talán akad még néhány, aki az én értékrendemben megfelel ennek... Persze, lehet, hogy hülyeség, apa szerint naiv vagyok. És mivel nemigen ismerkedem, csak... a reményeimben bízhatok... de én még bízok az emberiségben... Persze, igaz, a cél a túlélés, és ezért sokan bármit megtennének, talán én is, ha arra kerülne a sor, de... nem tudom... szeretném hinni, hogy van egy határ, amit sosem lépnék át - vettem egy mély lélegzetet a végén, azzal zártam le a mondandóm. Ma már végülis nem egyszerű annyira az ilyesmit megmagyarázni. Mitől jó az ember? Ha ember? Ha nem ölt? Ha nem paktál le démonokkal? Ha nem árt senkinek? Ha a gonosszal küzd? Ha, ugyan nem küzd másokért, de nem is árt másoknak? Vajon mi definiálja a jóságot? Ha angyal lehet gonosz, vajon lehet démon jó? Ha angyali sarj lehet gonosz, démoni sarj lehet jó? Bonyolult és összetett ez... sok múlik magán az illetőn.
- Hát... most épp nem, nincs senkim... - feleltem, a fejem megrázva. - Vagyis, az apámmal élek, de ő... eltűnt. Mikor jött az a füst, azután... eltűnt, mire hazaértem. Őmiatta vagyok itt most is... segítséget keresek, hátha akad olyan, aki tudna nekem a városon kívül, vagy akár idebenn segíteni, vagy... nem is tudom, valami... támpontot adni, hol kereshetném... mert őszintén szólva, én kezdek kifogyni az ötletekből, pedig minden rendelkezésemre álló módon kerestem már... A világ legjobb nyomkövetőinek alakját is fel tudom venni, mégis teljesen haszontalan minden tudásom. Minden nyomot követtem, és mind zsákutca volt.
Úgy voltam vele, ha már segítséget keresek, meg kell próbálnom nyitottnak lenni. Tudnia kell, miért is követtem, miért mutattam meg neki, ki vagyok. Ha kertelek, az nem segít apának. Ez a srác... nem is tudom, nekem nem úgy tűnik, mintha egy baltás gyilkos volna, és nem is úgy, mintha mondjuk... hétvégi mulatságként gyerekeket égetne meg a hátsókertben... nem tudom, talán az állati ösztön, hogy nem igazán éreztem veszélyben magam, mikor egymás közelébe mentünk. Talán ezért mondtam csak úgy el neki, mi a helyzet.


Utolsó Poszt Hétf. Ápr. 09, 2018 7:02 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


.

Lorenzo Harbut
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
18
☩ Korom :
22

Utolsó Poszt Hétf. Márc. 19, 2018 8:03 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


- Tény, nem te lettél volna az első, de ez csak jó pont, mármint... hogy megfordult a dolog a fejedben, mert... a rossz emberek nem bánnak jól az állatokkal sem, így... ez is csak megerősíthet abban, hogy nem fogsz felboncolni itt helyben - biccentettem fejem kissé bizalmatlanul a fegyvere felé, amit már korábban is láttam, és ő maga is felhívta rá a figyelmet, azzal, hogy a keze ügyében tartotta. Az hagyján, hogy az erőszaknak ugye nem vagyok a híve, de a fegyvereknek sem vagyok túl nagy barátja. Igaz, soha nem is szorultam rá, mert inkább az a lopakodós típus voltam már az erőm híján is, és inkább az eszem használtam, ha már a természet inkább azzal áldott meg, sem mint a testi erővel, de... mióta vagyok, ami vagyok, már főként inkább ennek a technikai előnyeit hasznosítom. Ha például valaki épp ki akar rabolni egy embert a sötét sikátorban, hát... mondjuk úgy, nincs az a kemény lelkű bűnöző, akinek inába ne szállna a bátorsága, mikor a háta mögött, a sötétből, farkasvonítást hall. Előbb megijednek ettől, mint ha csak rájuk kiáltanék, hogy ne tegyék. Ha meg rájuk vetném magam, inkább az a valószínű, hogy előbb engem vernének el, és csak azután rabolnák ki az eredeti áldozatukat... Így, ha mégis szükséges, hogy noszogassam őket, kevésbé lesznek harciasak, amikor a hátukon találnak egy vadállatot. Elég őket kicsit összenyálazni, vagy megkarmolni, és már ott sincsenek. Persze a démonok nyilván nem ilyen könnyen elüldözhetők, de... teszem amit tudok, és remélem, hogy elég amit tehetek.
- Áhh, nem, nem... - legyintettem sietve, kissé el is pirulva talán - vagyis, tesztnek teszt volt, végülis... csak nem ilyesmire. Az érdekelt, ember vagy-e, és... akár igen, akár nem, van-e félnivalóm tőled... - magyaráztam meg, még mindig kicsit zavarban. Egyik se könnyebb, kicsit kínos mindkét kérdéskör, az ágyamba sem kell senki, ugyebár, hogy... na... De az a téma sem egyszerűbb, hogy most akkor ki micsoda is akkor? Mert ha ember, akkor is gáz, hogy én meg nem, de ha meg nem az, akkor meg könnyen lehet úgy vele ő is, mint én, hogy ez nem reklámozni való dolog. És ugye nem köteles nekem elismerni, ha más, ha nem ember, de azért persze jó volna tudni.
- Igen, hát... tudom... - túrtam bele a hajamba, és megvakargattam kicsit a fejem búbját -, tudom, hogy ez fura, én is így voltam vele először. - Elnevettem magam az emlékre. - Örülj, hogy nem rovarként követtelek, abból a méretből sokkal viccesebben festhetett volna, ha egyszer csak előtted termek... előtte meg lehettem volna az idegesítő szúnyog, aki a füledbe zümmögött. Csak a szúnyog macerás, mert lassú, és könnyű lecsapni... a méh ugye félelmet kelt mert csíp, akkor már inkább a légy, az végülis gyors, meg könnyebb vele manőverezni, kicsit kiegyensúlyozottabbak a szárnyai, ami szerencsés, ha az ember tériszonyos, mint én... - Idő közben a lábamat kezdtem fixírozni, de ahogy most újra felemeltem a pillantásom, elhallgatva vetettem rá egy bocsánatkérő pillantást, meg egy féloldalas mosolyt.
- Öhm... bocs, úgy tűnik, ha ideges vagyok, hajlamos vagyok sokat beszélni, és... és most ideges vagyok. Nem igazán szoktam így... - előbb rá, majd magamra mutattam, aztán megint rá -, szóval ritkán beszélek idegenekkel. Mostanában mással sem nagyon, nem hogy idegennel... - hümmögve haraptam el a mondatot végül, belegondolva, hogy mióta apa eltűnt, tulajdonképpen senkivel nem beszélgettem úgy igazából... A szomszédokat megkérdeztem nem-e látták apát, persze, meg még pár embert, de nem álltam le tulajdonképpen beszélgetni, meg hát... jó, amúgy se beszélek másokkal sokat, eddig mindig apával tettem csak, és akkor nem is volt fura, csak most, hogy így... mással beszélve eredt meg a nyelvem, most vettem észre, hogy ez nem csak apával megy, és nem csak úgy...
- Értem. Én? Én... nem messze, pár utcányira - feleltem, gondolatban utánaszámolva, bár nem terveztem hangosan is kimondani, azért azt nem kell még másnak is tudnia, hol talál, elég baj, hogy apát megtalálta valaki, nem hiányzik, hogy más is... Nem mintha úgy festene, mint egy betörő, meg hát, na, de... - Szóval... vadászok, he? Vagyis jó fiú vagy? - puhatolóztam tovább. Azért a vadászok csoportja sem épp papnevelde... - Igen, a vadászok körül nem csoda ha nem láttál még, a vadászok manapság azt jelentik, hogy démonok, meg harcias angyalok, meg egyebek... vonzza egymást a két oldal, ahol az egyik felbukkan, jön a másik is, ugye, és ha ilyesmik közelébe megyek, inkább olyan alakot választok, ami vagy gyorsabb vagy erősebb, mint én... vagy minimum jobban lát. Vagy mindez egyben. Nem vagyok az a harcos fajta, inkább... az eszem a fegyverem - kocogtattam meg a saját homlokomat. Ez nem titok. Rájöhetett abból is, hogy kutya és nem ember formájában követtem. Nem árulok el vele nagy dolgot. Hiába, ha vadászokról van szó, max. akkor tűnhetnék fel nekik, ha keresnék a választ, hogyan kötött ki egy adott démon épp ott, ahol ők voltak, hisz, mivel én nem nagyon harcolok, valamit kezdenem kell a démonnal, ha találok egyet és az a "legegyszerűbb", ha magam után csalom, és igyekszem addig csalogatni, míg "tök véletlenül" bele nem botlik egy-két vadászba, akik aztán már megoldják a maguk módján. De ezek az illetők általában nem tudnak rólam, nem vesznek észre... nem is akarom, hogy észrevegyenek. Ha elvégeztem a dolgom, eltűnök a sötétben, és kész. Nem keresnek, mert a létezésemről sem tudnak.


Utolsó Poszt Vas. Márc. 18, 2018 10:59 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


.

Lorenzo Harbut
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
18
☩ Korom :
22

Utolsó Poszt Szomb. Márc. 17, 2018 2:35 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Nos, igen, arra biztosan nem számítottam, hogy majd hanyatt esik a látottaktól, de távol álljon tőlem, hogy ezért elítéljem. A helyében én is meglepődtem volna. Igazából, ahogy láttam hátraesni, kicsit inkább megnyugtatott, hogy akkor talán tényleg nem fog nekem ugrani, és nem akar majd sem leszúrni, sem tűzbe vetni, meg egyéb kedves, jó fej dolgokat tenni... Nem szívesen változnék ragadozóvá, hogy leszereljem a támadását, vagy madárrá, esetleg bogárrá, hogy elrepüljek... akkor már inkább lenne célravezető a hangya, akképp lenne a legkönnyebb eltűnnöm a szeme elől, úgy, hogy ne essen baja egyikünknek sem.
De láthatóan megzavartam az átváltozásommal. Így hagyok neki pár pillanatot, hogy megeméssze a változást, amin keresztül mentem a szeme láttára. Mondjuk, ez alapján eddig szimpatikus... még nem kezdett el ordibálni, hogy szörnyszülött vagyok... egy jó pont. Majd mikor megszólalt végül, magam sem hittem volna, hogy ez lesz, de felnevettem a szavai hallatán.
- Nyugi, én akkor sem ítélkeztem volna - feleltem, hisz ha olyan körülmények közé kerültem, előfordult már máskor is, hogy egy-egy ember, akitől elüldöztem a támadóját, majd visszamentem megnézni jól van-e, vagy egy-egy gyerek, akivel összetalálkoztam az utcán, megsimogatott, volt aki meg is ölelt. Ha az ember legtöbbször kutya vagy macska formájában mászkál, előfordul, hogy a kedvesebbik társadalmi réteg jó fejül megsimogat, vagy hasonló. Kedves gesztus ez az emberek részéről. Állati alakban egyébként is könnyebb a szeretetet és a törődést adni és kapni... mert úgy nincsenek bonyodalmak, csak érzések, amiket a két fél kölcsönösen megoszt. És a kölcsönös, pozitív érzések a mai világban... hát, elkélnek az embernek. És nem csak az embernek.
Miközben néztem, hogy felkel a földről, kabátom belső zsebében kotorászva, előkerestem a szemüvegem, és az orromra biggyesztettem, hogy ne kelljen már hunyorognom. Kerüljük ki a ráncokat míg még lehet, nem vagyok én még öregember.
- Oh, hát... sebaj, abból úgyis elég az az egy, ami már az ágyamban van - válaszoltam elvigyorodva, majd kissé el is komolyodva, s Josette-re gondoltam, aki apa eltűnése óta mindig velem van ha otthon vagyok, és ebbe beletartozik az is, hogy nálam alszik. Már amikor hajlandó aludni, mert elég rosszul viseli érzelmileg, hogy nincs meg a gazdája, és nem tudja megtalálni. Át is érzem a szomorúságát, és az aggodalmát is, épp olyan tehetetlen vagyok, mint ő. Szomorú vagyok, dühös, és félek, mert bár olyan sok mindenre képes vagyok, mégsem tudom megtalálni az egyetlen olyan embert a világon, aki a családom, akit szeretek, és akit érdekel, hogy élek-e vagy halok.
Szóval, igen, Josette valószínűleg rosszul viselné amúgy is, ha úgy mennék haza, hogy idegen nőstény szagát érezné rajtam. Szerintem féltékeny volna érte. Mondjuk, fura is lenne, ha Dommielnek menne, az még nekem sem megy, nem mintha próbáltam volna, de szerintem nem menne... fura is volna a dolog... szerintem ezek a férfi-nő dolgok meg vannak kötve, még a különleges képességűeknél is. Habár ki tudja... De ez alapján mondjuk eszembe jutott az is, hogy ezzel most arra utalt, hogy ő ember, vagy arra, hogy nem az, de erre még ő sem képes?
De kezdtem érezni pár pillanat múltán, hogy kezdem már túlkombinálni a gondolatot, hiába, az a pörgő agyam...
- Gondolom... nem ismersz túl sok magamfajtát, igaz? - kérdeztem, utalva ezzel úgy általánosságban a féllényekre... a meglepetéséből következtetve, bár, lehet, hogy ismer, csak nem tudja, vagy... ismer, csak nem olyanokat, akik alakot tudnak váltani. Bonyolult világ ez, de gondolom a többség emberbőrben tölti azért még mindig az életét... főleg, mert ha képes is rá, hogy más legyen, azért a többsége a magamfajtáknak nem lógat táblát a szíve fölé, hogy "Ide lőjetek!"... Általában én sem árulom el azoknak, akik állatként látnak, hogy igazából más vagyok. Állatként előbb elfogadnak, mint félangyalként.
- Te a városban laksz? - furdalta az oldalamat a kíváncsiság. És a várost már ismerem... na meg, számolnom kell azzal a lehetőséggel is, hogy ha meg akarom találni apát, talán nem a városban kell keresnem... Úgy érzem, ha idebenn volna, már nyomát kellett volna lelnem... Kerestem eleget... Úgy érzem, nincs itt, de a kinti világot, azt a terepet nem ismerem, ahogy a kint járókat sem... És erről nem szólnak könyvek.


Utolsó Poszt Pént. Márc. 16, 2018 10:35 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


.

Lorenzo Harbut
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
18
☩ Korom :
22

Utolsó Poszt Pént. Márc. 16, 2018 3:04 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Egy mély lélegzet. Majd szusszanva engedtem is szabadon, amit beszívtam. Jelzésem tulajdonképpen célt ért. Ezt szűrtem le, abból, hogy elengedte a tőrt, amit ezidáig fogott. Bár bevallom, még utána is harapásra készen, feszülten figyeltem, mit akar kezdeni a kezével, mely eleresztette a fegyvert, és felém közeledett, de ahogy megéreztem kedves mozdulatát magamon, jóleső, baráti érzés áradt szét bennem. Ez ritka dolog. De értékes érzés. Fura, de állatként sűrűbben tapasztalom, mint emberként. És nem hiszem, hogy csak azért, mert állatként többször lépek kapcsolatba élőlényekkel, mint emberként. Inkább talán azért, mert manapság az ember, hiába embernek tűnik, ki reá tekint, vagy hozzá szól, mégsem lehet sosem tudni, vajon tényleg ember-e... Jó, persze, nem minden "lény", rosszabb az embernél, de az emberi természetnek talán úgymond... velejárója... hogy ami más, arra úgy tekintenek, hogy nem kívánatos dolog. A történelem számos példával jár elöl, és mindegy, hogy arra gondolunk, hogy a férfit a nővel, a fehéret a feketével, az amerikait a kínaival, a konzervatívat a szabad szelleművel, a meleget a heteróval, vagy a gazdagot a szegénnyel hasonlítjuk-e épp össze, mindig kinézzük soraink közül azt, aki más... az emberek többsége most sem tesz másként, néha én sem... bevallom... Az angyal, a féllény, hiába olyan küllemre, mint mindenki más, mégis, ha kiderül, hogy egy "olyannal" beszél az ember, minden más lesz... a hangsúly, a testbeszéd, az egész addigi megítélése, porba hull rólam, és onnantól már nem valaki vagyok, hanem valami. Ha egy nap a szárnyaimmal a hátamon sétálnék el vásárolni, a jó öreg Mrs. Grenton talán ki sem szolgálna, annyira idegenkedik minden "más lénytől". Tudom, hisz tucatszor mesélte már a fülem hallatára, miközben a zöldségek között válogattam... És persze, meg is tudom érteni, a férje egy "efféle lény" miatt lelte halálát. Jó, nem nephilim volt a tettes, de nem is ember. Szóval érthető is az ellenszenve, persze, de közben tudom, hogy így, embernek gondolva, kedvel engem, hiába, hogy életünk során talán ha három mondatot váltottunk, de akkor is. És tudom, ha megtudná mi is vagyok igazából, már sosem nézne rám ugyanúgy. És ez valahol fáj... Elítélem azokat, akik miatt emberek halnak meg, mégis mindenkire neheztelek érte, hogy mások tettei miatt engem minősítenek, még azelőtt, hogy megismernének. Ezért éppenséggel ugyanúgy neheztelek az emberekre is, hisz ők ítélnek meg rosszul, de közben a "másokra" is haragszom, mert ez miattuk van, nem pedig énmiattam. Bonyolult dolog ez... Ez a srác is csak addig hív a pajtijának, míg nem tudja, mi is vagyok igazából. Kutyaként tán kedvel... vagy kedvelhetne, de nephilimként... Az kicsit sem biztos, hogy úgy is elengedte volna a tőrét, ha emberi alakban kérem. Sőt!
De hát... mindegy. Eddig sem volt egy cimborám sem, és most sem kifejezetten a barátkozás miatt követtem... az csak rejtett, kósza vágyálom, ábránd... hogy egyszer majd talán nekem is lesznek barátaim. De ez most nem rólam szól, így muszáj vagyok félretenni az efféle gondolatokat. Lássuk hát, hogyan reagál némi meglepetésre, újdonsült ismerősöm.
Felkeltem, és hátráltam néhány lépést, hogy ne legyek túl közel hozzá, mikor átalakulok. Ha be is paráztatom, pár lépés távolságról talán könnyebb meggyőzni, hogy ne döfje belém a kését...
Vettem még egy mély levegőt, és újra felvettem az emberi alakomat. A fekete jószág helyén a következő pillanatban én álltam, és miközben felpillantottam az idegenre, megigazítottam a kabátomat, hogy ne úgy álljon már rajtam, mint amit a kutya szájából húztak épp ki... khm... velem együtt.
- Békével jöttem - emeltem fel ezután mind a két kezemet, biztos, ami biztos, mert még nem tudom, mit kapok érte reakcióul, hogy kicsit becsaptam. Jó, mondjuk, csak úgy kb. három percig, de nem épp a legnagyobb erősségem olvasni az emberek arckifejezéséből... mondjuk, a kommunikáció sem, de... mindegy, ez most nem rólam szól, még mindig nem. Meg kell erőltetnem magam, és hát... úgyis akartam már fejleszteni a kommunikációs készségeimet...
- Lorenzo vagyok, de hívhatsz Enzónak is, ha akarsz - feléje nyújtottam a jobbom, bár kételkedtem benne, vajon elfogadja-e majd.


Utolsó Poszt Csüt. Márc. 15, 2018 11:05 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


.

Lorenzo Harbut
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
18
☩ Korom :
22

Utolsó Poszt Szer. Márc. 14, 2018 6:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Minden lépésemet alaposan megfontoltam. Szemem egy pillanatra sem veszem le az alakról, és minden érzékem a veszély legapróbb jeleit kutatja. Tudom, némileg ostoba, naiv gondolatnak tűnhetne, ha kimondanám, ám hiszem, hogy egy ember valódi jelleme az alapján vizsgálható a legjobban, hogy miként bánik az állatokkal, a gyengékkel, és a gyerekekkel, de... én csak az állatokat illetően tudom ezt letesztelni. Egy démon, illetve, olyasvalaki, aki velejéig romlott, nyilván nem állna meg megcsodálni egy szép madarat, nem adna egy falatot az élelméből egy kóborló kutyának, s bizonyosan nem állna meg azért sem, hogy megsimogasson egy helyes pofájú macskát. Az ilyenek maximum hatalmuk fitogtatásául, vagy az erőviszonyuk erősítése miatt vesznek számításba bizonyos állatokat, de nem fordulnának feléjük kedves, szelíd gesztusokkal. Így ilyesmik alapján szerintem elég jól lemodellezhető valaki igazi jelleme.
Tehát, figyelemmel követtem, ahogy az idegen leguggolt előttem, és bár egyik keze továbbra is a támadás, illetve a védekezés lehetőségére készült, de a másikat konkrétan lassú, mondhatni, ésszerűen óvatos tempóban nyújtotta ki felém. Ha rossz szándékú volna, valószínűsítem, hogy inkább belém próbálna rúgni, vagy megdobna valamivel, netán rám kiáltana. Igaz, az előbb majdnem eltalált, azzal, amibe belerúgott, de azzal ugyebár nem engem célzott meg, hisz nem is tudta még, hogy itt vagyok. A megszólítás is, amivel illetett engem, vagyis a kutyát, aminek hisz, arra engedne gondolni, hogy nem szívesen belezne ki itt helyben, ha egy mód van rá... bár erősen gyanítható, hogy ha rátámadnék, megkísérelne leszúrni. De egyébiránt... egyelőre ártalmatlannak ítélhetem a tapasztaltak alapján. Azt persze ebből nem tudtam meg, hogy ember-e... de legalább azt igen, hogy feltehetőleg nem fog direktbe rám támadni.
Mikor odaértem, megálltam előtte, és a szemébe néztem. Vizsgálgattam egy percig talán, majd orrommal megböktem a felém kinyújtott kezét, azután pedig leültem előtte a földre. Kíváncsi voltam, megérti-e a gondolatom, hogy nem kell tőlem félnie, s remélem nekem sem tőle, így egyik mellső mancsomat felemelve megérintettem a tőrét fogó kezét. Vagyis a karját, mert azt értem el, úgy, hogy nem húzódtam közelebb, mivel nem akartam sem közelebb kerülni hozzá, sem azt sugallni feléje, hogy veszélyben lehet a közelségem miatt. Hátha barát, s nem ellenség... de hiába a kedvező jelek, nem akarok ostoba módon elkapkodni semmit. Tény, hogy így nem egyszerű a kommunikáció, főleg, hogy fogalma sem lehet róla, mi vagyok, ám próbálkozni lehet, s bármi is legyen a reakciója, abból akár így, akár úgy, de további bizonyosságot vagy akár figyelmeztetést is kaphatok, hogy bízhatok-e benne annyira, hogy felfedjem, ki és mi vagyok. Akármi is ő, még ha nem is démon, attól még nem biztos, hogy jó, vagy hogy ember, s ha egyáltalán az is, akkor sem kell rögtön borítékolni, hogy a félig angyal, félig ember lényekkel is szívesen társalog.


Utolsó Poszt Kedd Márc. 13, 2018 11:14 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


.

Lorenzo Harbut
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
18
☩ Korom :
22

Utolsó Poszt Hétf. Márc. 12, 2018 11:22 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


(Dommiel & Lorenzo)


Négy lába van, és mindig útra kész, mi az? Nem, most nem az elefánt. Hogy nézne már ki New Yorkban egy elefánt? Még anno is abszurd lett volna, nem még manapság. Tény, hogy az apokalipszis idejének szülötte vagyok, de ez még nekem is kerek. Nem. Nálam ez általában kutyát jelent. Szerencsémre az még ma sem túl feltűnő a városban, ahogy a macska sem, viszont a kutya erősebb. Menekülésre persze néha jobb a macska, kisebb helyen elfér, néha gyorsabb is - attól függ, mi kergeti -. De a kutya kicsit közelebb áll a szívemhez. Talán azért, mert ő az ember legjobb barátja. És ez végülis testre szabott... vagyis, szeretném, ha az volna. Nem mondhatnám, hogy bővelkedem a barátokban, akár kutyaként, akár emberi alakban bóklászok. Persze, lehet, hogy ezen az is segítene már némileg, ha nem kerülném úgy a napfényt, mint a vámpírok... Nem mintha léteznének vámpírok... bár... mit tudom én, manapság az sem lepne már meg, ha az egyik sarkon befordulva rajtakapnék valakit, amint épp kiszipolyozza egy másik élőlény vérét. Végülis, ha lehet hinni a könyveknek, akadnak olyan démonok is, akik vért isznak... azt mondjuk nem fejtették ki, hogy ez szükséglet-e, vagy csak ennyire nem normálisak... mindenesetre... azért azt hiszem, van így is épp elég baja a világnak, nem hiányzik innét még egy kórság.
Szóval, visszatérve kutya-mivoltomra... igen, még mindig bennem van az a berögzülés, hogy megvárom az estét, és legtöbbször inkább akkor indulok túrákra, nappal meg alszok (döglök), tanulok... és töröm azt az átkozott fejemet, hol kereshetném még apát... Mióta eltűnt, nem telt el nap, úgy, hogy ne kerestem volna, hogy ne gondoltam volna arra, hol lehet, és mit tehetnek vele, ha egy olyan... fajzat vitte el... Arra gondolni sem akartam, hogy azóta könnyen lehet halott is, vagy... még rosszabb is. De nem... az nem lehet. Nem akarom elképzelni, hogy az lehetséges volna...
Csak hát, nem tudom hol kereshetném még. A város nem nyújtott túl sok segítséget, éppenséggel semennyit... és hiába a képességem, nem találok nyomot, amit követhetnék. Mintha egyszerűen csak... teleportált volna a kedvenc foteljéből, és... ez az egészet csak még rémisztőbbé teszi, még aggasztóbbá.
Még az is eszembe jutott, hogy talán az az angyal, akitől én... de az sem logikus, mert miért? Miért tenné? Lemondott rólam a születésemkor, és huszonkét éve tojik a fejemre, akkor ugyan, miért vinné el apát? Semmi értelme nem volna. Az mindenesetre biztos, hogy ha csak eszembe jutott ez az opció, mindig görcsös idegesség lett úrrá rajtam, egyszerűen a gyomrom mintha... belülről kezek szorítanák össze.
Gondoltam arra is, hogy kereshetnék egy másik olyat, mint én... vagy hasonlót... hátha valaki okosabb nálam (ami nem nehéz) az ilyen esetekben, vagy hátha (vagyis, hát nem úgy értem, de...) ha történt mással is ilyen, akkor lehet ötlete az illetőnek a hova továbbra. Csak az a bibi, hogy itt manapság úgy sem könnyű ilyeneket találni, hogy én is az vagyok, sajnos nem szagolom ki a saját "fajtámat" sem... nincs különleges illatunk, vagy mifenénk, és senki sem írja ki a postaládájára, hogy "Csá, angyal vagyok, dobd be a levelet, és fuss!", vagy efféle hívogató hirdetményt. Már arra is gondoltam, hogy kivallatnék egy démont, de... vallatási technikákat azokat speciel pont nem tanultam az elmúlt pár évben... lehet, hogy én előbb adnám ki a sütit, mint ők a válaszokat...
Nagy elmélkedésem közepette nem is nagyon figyeltem, merre kószálok, mígnem aztán neki nem sétáltam egy régi, mohával fedett kőnek. Kicsit megdörgöltem mancsommal az orrom, prüszköltem egyet, aztán tovább baktattam. Épp eszembe jutott, hogy visszaváltozom, lefekszem a fűbe, és elküldöm Istent a búsba... mikor lépéseket hallottam meg pár méterrel odébb...
Kíváncsiság, igen, és az emberi hülyeség... mindegy melyik milyen arányban, de arra ösztönzött, hogy menjek, és nézzem meg ki az. Egy bokros, gazzal benőtt, árnyas részen közelítettem meg annyira az alakot, hogy alaposan szemügyre vehessem. Épp amikor maga is megállt. Szemmel láthatóan nem lehetett sem sokkal fiatalabb, sem sokkal idősebb nálam, kb. egy korosztály lehetünk. De a kinézete alapján... nem az én környékemen lakik. Feltűnt volna. A fodrásza nyilván látássérült lehet... szegény...
Behúztam a fülem, és lekushadtam a fűbe, amikor hirtelen belerúgott valami fába, ami alig pár centire repült csak el a fejemtől. Reméltem, hogy nem vesz észre, de sajna lebuktam. Vagyis talán... mert megszólalt. Persze, még megtehettem volna, hogy lapulok, hátha azt hiszi, képzelődött, ám... gondoltam, miért is ne... derítsük ki, ki ez, vagy... mi ez... Életemben először ugyan, de remélem, hátha nem emberbe botlottam.
Mindenesetre, azért óvatos vagyok. Nem dobom el rögtön csak úgy a menekülési adumat, az állati gyorsaságom, így kutyaalakban (éjfekete, német juhászra hajazó jószágként) bandukolok ki, az ágak és levelek adta rejtekemből, óvatosan közelítve csak meg az idegent, minden mozzanatát vizslatva, hogy a legkisebb gyanús mozdulatra is, vagy a torkának ugorjak, vagy felvegyem a nyúlcipőt.


Utolsó Poszt Hétf. Márc. 12, 2018 9:20 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


.


Utolsó Poszt Hétf. Szept. 11, 2017 9:44 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Raguelemnek szeretettel


Elképedtem a válaszra, amit az angyal mondott. – Az… az apám miatt? Ezek szerint ismeri? De felfedni úgysem fogja, ha jól gondolom. Csak veszélyt jelentenék rá.
Ebben a pillanatban iszonyatosan gyűlöltem a létezésem. Miért nem lehetek egyszerű ember? Miért kell veszélyt jelentenem arra, aki nemzett? Az értetlenség is ott mocorgott bennem, hogy Isten miért pont engem választott ennek az üzenetnek az átadására, hiszen itt ült mellettem Ő is, és sokkal méltóbb rá. Tisztább lény, mint én.
Bár én is meg tudtam volna őrizni a lelki tisztaságom, hogy méltó legyek apámhoz. Ha egyáltalán tiszta maradt ebben a sok mocsokban. De akkor ez az angyal sem beszélne úgy róla, ahogy, ha olyan rossz lenne apa.
Megilletődve emésztgettem a hallottakat, és ha Isten azt mondta, amit, akkor nincs más választásom. Számos szentírásbeli példa mutatta, hogy aki ódzkodott a feladata elvégzésétől, menekült előle, azt az Úr úgyis utolérte. – Ironikus, nem? Úgy tűnik, nálatok mindenki jobban ismer engem, mint én saját magamat.
Mindent lát és mindent hall. Épp ezért szerettem az Úrnak kiönteni a lelkem, ő tudta a legjobban, min mentem keresztül, és támaszomként tekintettem rá, még ha úgy hitték is, hogy eltűnt. Nem, szerintem nem tűnt el. Szó sem lehetett erről, különben már rég összeomlana a rendszer, mint amikor a könyvtárban behal a gépünk, és hívhatjuk ki a szakértőt hozzá…
De Isten van. KELL, hogy legyen. Muszáj.
- Az emberi felem számára olyan elérhetetlennek tűnik. Én nem vagyok olyan, mint te. Neked ott van ő, közvetlen közel tudsz hozzá kerülni. És épp egy magamfajta menjen el Mihályhoz, és mondja el… jól tudod, hogy mit, Zachrielhez hasonlóan nyilván előbb tudod, mi lesz a következő gondolatom, mint én magam – és ezért csodáltam. Nincs köntörfalazás, ha el is rejtenék valamit, úgyis rájönne. De nem állt szándékomban bántani őt ezért, csak megkönnyítette a dolgomat. Bár a törött szívem gyógyulna ilyen gyorsan, de attól tartottam, ez nagyon hosszú időbe fog telni, és nem tudtam, hogy Ő mennyi időt tervezett nekem, amikor rábólintott arra, hogy éljek. Hogy létezzek.
Azért nagyon hálás voltam, hogy Zachrielt az utamba sodorta, és összetartó társakká lettünk. Igazi barátság lett a miénk, a kezdeti morcossága ellenére. Szerettem volna, ha újra béke lenne az angyalok között, és az én társaimat sem üldöznék. Nem jó ez senkinek. Az más kérdés, hogy az üzenetet hogy fogom elvinni a jogos tulajdonoshoz, mert még az életben nem kellett postásmadarat játszanom.
Egy nephilim, ugyan már? Mielőtt elmondhatnám, hogy ki vagyok és miért repdestem oda, kinyír. Sose lehet tudni, ki visel el egy ilyet, mint én, és ki nem. Olvastam Mihályról már, de az egészen más, mint személyesen ismerni valakit.
És erről eszembe jutott, hogy mennyire udvariatlan voltam. Szégyelltem magam, a sárga földig.
- Ó, ne haragudj… talán te már a fejemből tudod a nevem, de mégiscsak szebb így bemutatkozni. Ne félj, én az életben soha nem ártanék nektek, részben olyan vagyok, mint ti. Sophia Nadine Haynes – baráti jobbomat nyújtottam felé, reménykedtem benne, hogy elfogadja, és nem küld el a fenébe.

Raguel
avatar



☩ Reagok :
109

Utolsó Poszt Hétf. Szept. 11, 2017 8:42 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Sofiel & Raguel
Im your aunt
Hear, Smith of Heavens • Üzenet: 3 • Credit:

tumblr_n7dcyggAjC1tdc5c4o2_500.gifHitetlen kérdésére halványan elmosolyodom.
- Az apád miatt. - felelem, s hátra dőlve figyelem a virágokat, növényeket a kertben. Nem is leplezem mivoltomat, sem azt, hogy többet tudok róla, mint elárul. Ha nem is láttam volna őt kiskorában, a fejébe pillantva akkor is elárulná magát. Teljesen felesleges a színjátékom. Hamarosan, remélhetőleg úgy is véget ér ez az egész. Még ha New Yorkból száműznének is minket, ez a lány nem harcos. Nem vadász. Kérdésekkel tért ide, nem gyűlölettel. És ha megtudja, hogy angyal vagyok, akkor se lenne sok esélye, ha megtámadna. De ez itt Atyám háza. Én nem fogom vérrel mocskolni az ilyen szent helyeket.
- Én sose vesztettem el a hitemet. Mindig is tudtam, hogy hall, ha beszélek, ha gondolkodok, ha álmodok. Ő mindent tud. Mindent lát és mindent hall.
Így aztán sose ért megkönnyebbülés, mert ennek tudatában sose éreztem magamat feszültnek. Sose féltem, hogy nem figyel, vagy nem hall. De ha nem is válaszolt, nem róttam fel neki. Semmi jogom ehhez, és másnak sincs.
- mondom kissé magam elé merengve, emlékezve arra a pillanatra, amikor fogva tartásom idején válaszolt nekem. Jól esett, hogy külön meg is jelent, még ha nem is lett volna kötelező neki.



Isten
avatar



☩ Keresett személy :
☩ Reagok :
35

Utolsó Poszt Hétf. Aug. 21, 2017 9:49 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Isteni kinyilatkoztatás

Mély hang csendül Shopia fejében, különbözik az angyala hangjától, csak ő hallja.
- Türelem, gyermekem! Ő is téged keres. Hamarosan találkoztok.
Egy kis ideig tud a külvilágra reagálni, aztán ismét felcseng még utóljára ez a hang.
- "A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve." Kérlek add át ezt az üzenetet Mihálynak. Ha kérdezi kitől van, mondd hogy Istentől.
Ezután már hiába kérlelné többet, a hang elnémul, nem hallja többé.


Utolsó Poszt Hétf. Aug. 21, 2017 7:08 am
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Raguelemnek

A hang irányába fordultam, amely megcsúfolt, hisz mégsem voltam egyedül. Ki lehetett ez e nő? Még sosem láttam korábban, de egész olyan kisugárzása volt, mint angyalomnak, akivel egy helyen dolgoztam. Ő arra intett, ne fedjem fel magam, még ha esetleg valaki meg is adná magát a képességemnek, sose lehet tudni, hogyan fogad. Higgyen inkább átlagos, elkeseredett embernek. Az biztonságos…abb.
- Mégis miből gondolja, hogy egy egyszerű halandónak megnyílhat? Egész életemben árva voltam, miért pont most akarná teljesíteni atyai kötelességét? – de muszáj lesz megkeresnem, bizonyítanom a létét, és akkor talán végre helyre állna a rend. Nem veszekednének az égiek sem.
Nem esett jól, hogy a fejem felett, most már mellette vívták a harcukat, ahelyett, hogy szeretnék egymást. Uh, hogy én ezért mit fogok kapni az angyalomtól… azt nem teszem ki az ablakba. Idegenekkel elvileg tilos lenne szóba állnom, de mivel eddig nem ártott nekem, nos, mi bajom származhat egy kis beszélgetésből?

- Viszont jól esik kimondani, a tudat, hogy nem a levegőbe beszélek. Magával tán nem történt még ilyen? – persze, aki felől ekkora nyugalom árad, azt nyílván nehéz lehet kihozni a sodrából, kiborítani. A vészharangom, az eszem óvatosságra int, arra, hogy fogadjak szót az angyalomnak, és tartsak minél nagyobb távolságot a másiktól, mert akár Gabrielhez is tartozhat, és semlegesség esetén is vigyáznom kell.
„Mit mondanék apádnak, ha megtalálom, de neked legfeljebb a hullád lelnénk? Nyilván oka van annak, hogy életet kaphattál, ne tékozold el, rajta vagyok a keresésen, és főleg templomokba ne sűrűn mászkálj. Tudod, milyen sors vár a hozzád hasonlókra, ha lebuknának itt.”
Angyalom szavai visszhangoznak elmémben. Csak attól, hogy Mihály mellett álltam, egész más lett a hozzáállása, szinte túlóvóan bánt velem mostanság. Néha kicsit fojtogatónak éreztem ezt, de azért jól esett, hogy volt, akire még számíthattam. Akinek jelentettem valamit.

Raguel
avatar



☩ Reagok :
109

Utolsó Poszt Vas. Aug. 20, 2017 10:36 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Phanuel & Raguel
An old friend
Hear, Smith of Heavens • Üzenet: 3 • Credit:

tumblr_n7dcyggAjC1tdc5c4o2_500.gifNémán figyelem a festményeket, szobrokat, ikonokat a templon falain. A szenteket a színes ólom-üvegablakokon. A lépteim halkak, nem zavarok senkit jelenlétemmel. Minden egyes alkalommal csodálattal nézem ezeket az emberek által emelt, ámulatba ejtő építményeket. Olyan gyönyörű dolgokat tudtak alkotni, ha hagyták, hogy hassunk rájuk.. s még is.. mennyire veszendőbe ment az emberiség. A démonok olyan könnyen lopták magukat szívükbe, olyan gyorsan söpörtek le minket a pályáról... Hol rontottuk el?
Lépteim kivezetnek a kertbe. A kertbe, amely szépen rendben van tartva, gyönyörű virágok, színorkánja fogad. A fák zöld lombjai halkan zizegnek a sóhajtozó szélben, amely friss levegőt hordoz magán. Mély lélegzetet veszek a szellőből, szemeimet behunyva élvezem, ahogy a nap kellemes melegségén át szinte érzem Atyám érintését. Nem csak azon.. mindenen, amelyet teremtett. A fuvallat lágy érintésében, a zöldellő fű csiklandozásában, a nyújtózkodó fák ropogásában. Mindenütt jelen van. Ha én érzem őt, testvéreim miért nem? Miért hagyták el Őt és eszméit? További lépteim egy pad felé vezetnek, melyen egy fiatal leányzó ül... illetve, milyen szemszögből? Hisz már érett nő. Csak számomra gyermek még. Fejébe, emlékeibe pillantva gyorsan azonosítani tudom, ki is ül tőlem pár méterre. Láttam őt, mikor még kicsi volt... Figyelmeztettem Rafaelt, hogy rejtse el, mert habár Atyánk életet ítélt neki fiára való tekintettel, a testvéreink koránt sem olyan kegyesek a féllények iránt. A lány szavai hoznak vissza a merengésből. Lassan lépkedek oda és ülök le mellé.
- A hit lényege abban rejtezett, hogy nem válaszolt mindenkinek. Sőt, makacsul azoknak még kevésbé, kik fenyegették, noha nem csodálkoznék, ha neked még is megnyílna. - mondom, egy alig látható mosollyal rá nézve. Közvetlen vagyok, mert láttam emlékeiben azt, mikor felismert egy néhány angyalt. Ez képesség lehet, amely ellen kár volna védekeznem. Úgy sem tudnék.
Vegyes érzések kavarognak bennem. Egy törvénytelen, akaratos gyermek... Nem ember, s nem is angyal. Ez a lény.. ezek a lények volnának azok, kik majdan leváltanak minket..? Ha a Sötétség még sem jön el, eltudom képzelni, hiszen az angyalok egyre emberibben viselkednek a halandók között.




Utolsó Poszt Szomb. Aug. 19, 2017 5:47 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


Raguelemnek

Az élet sosem könnyű. A munkám ide kötött, hiába akartam én független maradni, az, hogy az angyal,aki itt bújt meg, rábeszélt a könyvtárosi állásra, hiba volt. Viszont csak így tudtunk együtt működni, ha láttuk is egymást, mert ha neki az asztrál kivetülését alkalmaznia kellett volna, sokkal nagyobb lenne az a bizonyos rizikó-faktor.
Nem akartam lebuktatni magunkat, nem lehetek spicli.
A szívem vadul kalimpált a helyén, még most is, pedig már egy hete, hogy felfedeztem ezt a templomot. Mindig ide jöttem fohászkodni, vagy ha csak szimplán egyedül akartam lenni.
- Apa... hiányzol. Istenem, bárcsak megtalálnám végre - suttogtam halkan. Egyedül voltam, de sose lehet tudni, extra óvatosságra intett engem a kollégám. Két város-lehetőségem maradt, San Francisco, vagy Las Vegas. Vajon melyikben rejtőzhetett el?
Bár tőle kaptam volna nevet. Anyámnak nem volt joga ahhoz, hogy megfossza őt tőlem. Legalább a névadás jogát meghagyatta volna neki. Hiszen ha nem akart az életem részel enni, miért adott nekem halandó nevet?
Az egyik padon ültem, fejemet lehajtottam, hogy hajkoronám függönyt képezzen köztem és a külvilág között. Magammal akartam lenni, ha már Isten megvonta jelenlétét tőlünk. Árvának, elhagyatottnak éreztem magam. A torkomban gombóc-érzet keletkezett, ahogy arra gondoltam bár ne lennék. Hisz a létezésem csak szégyenfolt édesapámnak. Nem akartam, hogy bajba kerüljön miattam, de szükségem volt Rá. Joga volt tudni, hogy és élek. - Minek is vagyok itt, nem igaz, Isten? Úgyse felelsz az imáimra... pedig én tényleg csak ennyit kérek, semmi mást. Az apámat. De nem baj, addig imádkozom, és , járok a nyakadra, amíg nem adsz életjelet magadról.
Talán aki most látna, meglehet, kiröhögne azon, hogy "magamban" beszélek, de amíg egyedül voltam, addig azt mondok, amit akarok, nemde?

Iliana Greer
avatar



☩ Reagok :
71

Utolsó Poszt Szomb. Júl. 29, 2017 6:11 pm
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


***
szabad a játéktér


Utolsó Poszt
Következő oldal Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next


 
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Chat Box
mennyei hangoküzenj a többieknek




friss írások
UTOLSÓ HOZZÁSZÓLÁSOKposztok, hírek neked!
Lucifer
Today at 12:30 pm
☽ Park




friss írások
ÖSSZESÍTETT LISTABELÉPETT TAGOK, FAJOK LÉTSZÁMA

Belépett tagok az oldalon


●●●●●●●●●●●●
Jelenleg 22 felhasználó van itt :: 11 regisztrált, 0 rejtett és 11 vendég




Fajaink száma
Arkangyal
8/6
Leviatánok
8/5
Angyal
2
Démon
10
Bukott Angyal
1
Ember
7
Félvér
2
Harcos Angyal
5
Vadász
8
Nephilim
5