☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
Autósmozi maradványai San Fransisco mellett

Raiden
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos Angyal

Szer. Júl. 26, 2017 5:01 pm írtam neked utoljára


MORTAL KOMBAT?
Quentin && Raiden
Zene linkje • szószám: Ide • Credit:

Igyekeztem minél hamarabb elmenni onnan, tudtam, hogy most, hogy sebesült vagyok, jobban kihasználja ezt és hamarabb megtudna ölni. Ezek a vadászok már maguknál hordanak egy egy angyal pengét, amit a 26 év alatt loptak maguknak.
Lihegve érek oda, amit a szemem kiszemelt magának, és veszem elő kis pengémet, majd rá pillantok a sebemre. Ringyó, ki fogom nyírni azt, hiszem mindenképpen az lesz a helyes, hiába vagyok angyal, itt már nem számítanak a dolgok, nem kapok érte bukást. Michael tudja, hogy ha kell ölök, és nem akar visszatartani engem e miatt. De ez a démon nő ügyes még nem olyan ügyes, mint Agramon, de azt hiszem, kezd a nyomdokaiba lépni. Nem tudom, hogy honnan szerzett ekkora hatalmat, de bevallom, az élete elvétele jobban izgat, bár ebben a helyzetben a sajátom védelme érdekel.

Hallom miközben a férfi kiköpi a vért, amit a pofonom hagyott magaután, és poénjaival igyekszik elrejteni azt, hogy földre került. Nos, igen, sikerült a hirtelen támadás, ami jó, így nyertem egy kis időt. Megidézni senkit nem tudnék a harchoz, még telefon se létezik már ebben a világban. A mágiám egyenlő a nullával, soha nem is akartam, hogy jobb legyen, hiszen nekem ott van a harc.
A kocsi instabil volt, hiszen már csak úgy foszladozott az évek alatt, és úgy érzem mindjárt rám esik, de nem mozdulhatok. Levegőt is halkabban veszem, ha tudnék támadnék, de így hogyan?






✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





Még a mennyország is rusnya hely,
ha egyedül vagyunk ott.





Quentin Knobs
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Ember (vadász) - Szakadár
☩ Reagok :
4
☩ Korom :
57

Szomb. Júl. 01, 2017 7:21 am írtam neked utoljára


Ahogy a hirtelenjében kerített régi, de legalább rozsdamentes acélból készült, erős vascsővel, amit itt a földről kerítettem sikerült felfeszegetnem a furgon hátulját, nem kis meglepetés ért. Először jóleső vigyor ült ki a pofámra, ahogy megengedett az elrothadt zárszerkezet és kicsit kinyílt az ajtó. Aztán ez a vigyor úgy az arcomra fagyott, amikor ki is vágódott az ajtószárny, nyomában egy tekintélyes darab, sötét szakállú és hajú fickóval, akinek tekintélyes plusz végtagjai voltak a hátán, két szárny képében. Ez meg mi a..?
A furgonajtó a homlokomon csattant, az agyam a koponyám hátsó részén, Dzsingisz angyal könyöke az arcomon, a seggem meg a betonon. Kezdem megérteni, miért is volt a középkori szenteknek komoly megrázkódtatás az angyali találkozás. Mint három lórúgás, meg egy aknagránát... Vagy kettő... Fejemet rázogatva keltem fel a földről, másodpercet fecséreltem a csillagos égbolt megcsodálására, aztán realizáltam, délelőtt 11 van és ezeket a csillagokat csak én látom.
- Hronin! - csattantam fel figyelmeztetően, amennyire csak tudtam keményen és határozottan. Hát... mint a haldokló mamut utolsó halálhörgése, de ennyire tellett. Hogy milyen a mamut halálhörgése, az valami genetikai emlék lehet, vagy mindenesetre azt képzeltem így.
Az ifjú sámán gyorsan megjelent mellettem és elkerekedett szemekkel bámulta, ahogy vérző szájjal, nagy nehezen összekaparom magam a talajról.
- Te mit csinálsz, Öreg? - nyögte.
Először is udvariasan kiköptem a számba gyűlt vért, meg az egyik amúgy is laza fogamat, aztán némileg elborult tekintettel válaszoltam a kölyöknek.
- Kukoricát ültetek baszki. Szerinted mit? - nyögtem.
- Na de... hogy..? Ki..?
- Tartok tőle Szent Conan eljött közénk - recsegtem, immár a machetém kevésbé fájdalmas végét markolva.
- Hogy mi..?
- Mondd még egyszer, ha mered, hogy mi, mondd még egyszer - nyüglődtem, de persze ezt a poént is csak én értettem, ők már nem néztek filmeket. Túl öreg vagyok én már ehhez... - Mindegy. Angyal. Nagydarab csávó, olyan mint egy bekormozott viking. Nagy szakáll, nagy haj, nagy pofon. Na. Szent Conan.
- Öreg, biztos jól vagy...? - pislogott felém bizonytalanul Hronin.
- Rossebet, de elégnek kell lennie, mert nem ment el a dög. Arra - mutattam bizonytalanul a kocsik egy része felé és nyomomban a kis sámánnal nekiindultam felderíteni a terepet, markomban szorítva a bozótvágót.

Raiden
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Harcos Angyal

Pént. Jún. 30, 2017 12:39 am írtam neked utoljára


Mortal Kombat?
- Knobs vs Raiden
Zene linkje • Comment: Remélem jó a zene bbb • Credit:

Ersathiélel való találkozásom eléggé le merítette erőimet. Világ életemben gyűlöltem ezt a nőt, és  pár száz év elteltével sem változott a helyzet, legalább lenne egy kis harcia szex, főleg, hogy ilyen testet talált magának, de azt hiszem haragszik a kicsike. Oké, megöltem az eredeti testét, de gondoljon bele, sokkal jobbat talált magának ráadásul egy doki csajt akitől még esze is lett a kicsikének.
A vállam erősen vérzett, az angyal pengével való hancúrozom után. A kis ribanc elkapta a bal vállam. Letéptem egy darabot a ruhámból, hogy bekötözzem, és úgy talált el, hogy a szárnyamat se tudom tollért kinyitni, ÜGYES! Ember módjára kell szaladnom, még mázli, hogy harcos angyal révén szívósabb vagyok, mint egy átlag angyal. Nem messze Sf városnál találkoztam vele, és ott mártotta belém a kicsike az új játékszerét. Kapkodom a lábam, hogy ne legyek egy újabb célpontja valamelyik kis rohadéknak.
Az emberek közötti lét sok mindenre megtanított, szex, pia, KÁVÉ imádom a kávét, barátság, emberi érzelmeket tanulhattam, de amit ők se tudnak helyre tenni, az a Sealiah távozása után hagyott űr.

Lépteim egy elhagyatott roncsokkal teli helyre. Biztonságosnak ítéltem, így igyekeztem a szárnyaimat helyre tenni, reménytelenül. Ahogyan ott matatok, férfiak hangját leszek figyelmes.
- Bakker! - És a káromkodást kihagytam, az is remekül megy.  Elbújtam az egyik járműben, Eszméletem kezdem kissé elveszteni, és mikor fel eszmélek ott áll előttem egy benga állat.
Neki rontok, ahogyan rá pillantok, tudom, hogy vadász lehet, és bizonyára fegyvere is van. Fel lököm, és indulok egy másik kocsi mögé, és tudom, hogy utánam fog jönni.





✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖





Még a mennyország is rusnya hely,
ha egyedül vagyunk ott.





Quentin Knobs
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Ember (vadász) - Szakadár
☩ Reagok :
4
☩ Korom :
57

Hétf. Jún. 26, 2017 1:57 pm írtam neked utoljára


Mortal Kombat? - Raiden vs Knobs

Ütemesen, de sietség nélkül másztam felfelé a kifejezetten nehéz szakaszon, ami dombtetőre vitt. Az angyali invázió vége felé keletkezett ez a rémálom, itt már keményen harcolt a katonaság, amit kellőképpen bizonyítottak a közel harminc év múltán is remekül látható gránáttölcsérek, bárhol megbújó élesített de el nem robbant gránátok, megnyomorított rohamsisakok, meg ott a járhatatlan szakadék aljában bánatosan rozsdáló katonai teherautó. Akár rengeteg muníció is lehet rajta, de egyszerűen képtelenség lejutni hozzá, ha csak nem repülsz, így minden dögkeselyű, aki a romok között tallózik nyugton hagyta.
Keményen küszködve tornáztam előre magam, a nyomomban Hroninnal, a klán amolyan ifjú sámánjával. Nehéz idők ezek, amikor az embernek minden eszközt fel kell használnia, amihez hozzájut, ha túl akar élni. Már magam sem tudnám megmondani, honnan ered a tudás a klánban, de néhányan ismernek bizonyos okkult titkokat. Talán Gloster csatlakozásával kerültek be ezek a titkok a szakadárok köreibe és azóta is továbbadják a tehetségesebb ifjaknak. Bár a vén történész és okkultista már régen nincs köztünk, az első idők áldozata volt ő is, de a tudása tovább él az új nemzedékekben. Ettől függetlenül persze az ifjú tanoncnak a fizikális készségeit is ugyanúgy fejlesztenie kellett, mint bárki másnak, hiszen ez a világ most már könyörtelen, az ellenség pedig hatalmas, ezért hoztam magammal a felderítő útra.
Az utolsó métereken már mindenem remegett, mire felkapaszkodtam a dombtetőre. évtizedek óta nem érintette ember lába ezt a helyet, a lebombázott, gránáttörte domboldalon lehetetlen volt a felhatolás, én is csak nem régen fedeztem fel az esők által kimosott új szakaszt. Hroninra néztem és körbe mutattam a rozsdás roncsokon.
- Nézzünk körül - ajánlottam. - Ez egy autósmozi volt a megszállás előtt és azóta sem járt itt senki, lehet egy-két hasznosítható dolog a roncsokban.
A sámántanonc biccentett, majd hirtelen megtorpant és kérdőn nézett rám.
- Öreg... Mi a vér az az autósmozi? - kérdezte, mire vállat vontam.
- Ma már nincs ilyen. Mint sok minden, ez is a régi világgal együtt szállt sírba. Egy hely szórakozásra. De most a dolgunkkal törődjünk.
Lassú léptekkel kezdtem felmérni a roncsokat. Egy furgon elég ígéretesnek tűnt, talán egy szerelőé lehetett, esetleg szerszámokra is bukkanhatunk, az meg mindig kell. Elkezdtem felfeszegetni a már nem igazán tartó hátsó ajtót, amikor valamire felfigyeltem...

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Autósmozi maradványai San Fransisco mellett
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Az emberi technika vívmányai

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: