☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 

Phelgor
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
35
☩ Keresett személy :
Még nincs.

Yesterday at 8:24 pm írtam neked utoljára





Gráinne & Phelgor
YOU EVIL MAGPIE!

Úgy tűnik, hogy ha kérek valamit, még az is parancsnak hangzik az én számból... Legalábbis Granuile arckifejezéséből ezt szűröm le. Ahogy megindul a korlátot átugorva, nem követem rögtön. Megfigyelem, melyik emeleten köt, s csak aztán ugrom utána. Szerencsére a sok ezer év, ami a hátam mögött van, illetve a rutin és Harc segít abban, hogy kész legyek követni a nő tempóját, és ne tévesszem el szem elől... Vagyis nem téveszteném, de nem vár meg, miután az emeletre érkezik, rögtön megy tovább. Nem baj, léptei nagyjából visszhangot vernek az üres-romos épületben, így el tudok indulni utána. A falnyi nagyságú lyukhoz érve körbepillantok, merre mehetett, mikor is meglátom a fémhuzalt, és ahogy azon szánkázik lefelé.

- Ügyes...
Tudtam, hogy jó ötlet lesz követni. Ebben a parkour szerű menekülésben edzettebb és tapasztaltabb is, ami, valljuk be, nem lehet túl meglepő. Magam is előkapom övszíjam és már csúszok is utána, miközben megszemlélem a várost magát is. Mindent kezd ez a sötét anyag ellepni. Mi a jó fene lehet ez?! Egyáltalán mi lehet a funkciója, mi okozhatja? Minél előbb találni kell valakit, aki tudja, de előtte menedéket kell keresnünk és lehetséges utat a Pokolba... Már ha ez véghezvihető. Nem értem, miért zárkóztak be, de be kell jutnom, hogy megtudhassam az okokat. Lehet, azért történt, mert már tudják, mi folyik itt a Földön.
Ahogy Granuile mellé érek és hallom szavait, rögtön indulok is tovább az épület tetején, visszahelyezve övemet.

- Akkor ne álljunk meg! Ha csak nézzük, ahogy elnyel mindent, és a végén minket is, tényleg nem lesz semmi esélyünk!
Próbálok tisztán gondolkodni, mégis hogy lehetne minél gyorsabban és könnyebben megúszni ezt az egészet. Talán valami rúna, vagy ilyesmi segíthetne rajtunk, ami képes kaput nyitni egy búvóhelyre, vagy megvédeni minket ettől a valamitől, amíg oda nem érünk. Az előbbi "képlete" sajnos nem jut eszembe, de az utóbbira jobban emlékszem. A rúna, ami képes az "auránk" levegőjét megtisztítani, így mérgezett légkörben igen hasznos lehet. Viszont nem fog túl sokáig tartani, maximum negyed óráig, vagy addig se, ha azt nézzük, hogy meggyengültem valamelyest... De meg kell próbálnunk, amíg jobb nem jut eszembe.
- Milyen messze van innen a legközelebbi búvóhely, ami megvédhet minket? Van egy ötletem arra, hogyan kerülhetnénk el ezt a valamit, amíg oda nem érünk.
Mindeközben az épület szélére érek és az oldalán lefelé vezető vaskorláton megkapaszkodva kezdek lefelé csúszni. Remélhetőleg Granuile követ és segít is abban, hogy mindketten túléljük ezt.


Duat Night ClubOutfit ↟ 395 szó ↟


Gráinne Mhaol
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
49

Szomb. Szept. 23, 2017 10:45 am írtam neked utoljára
Online


Phelgor & Gráinne
You are not a dragon!


A fura viselkedésemre, amelyre hirtelen én sem tudok magyarázatot adni, a férfi igen fura válaszreakciót ad. Mintha csak letolna azért, hogy hirtelen más vagyok, mint voltam, mintha csak egy beosztottja lennék... Érdekes-érdekes, de most sokkal jobban leköt az a valami, ami közeledik felénk, ellepve a várost. Én ugyan nem várom meg, hogy tönkre tegyen! Azonnal elindulok kifelé, a következő lehetséges menedékig. Azonban a lépcsőházba érve szomorúan tapasztalom lenézve, hogy már lentről is hömpölyög felfelé a füst, amely amúgy meglepően, erősen hasonlít a démonok "eredeti" alakjára. Legalább is az olyanokéra, mint az enyém. Csak hogy ezek nem démonok, ez valami egészen más. A gyengülést -tekintve, hogy erőim már jó régóta le vannak zárva- nem érzem, hiszen nekem nincs miből visszagyengülni. A nullánál lejjebb nem mehet a műszer. Hallom, ahogy a férfi utánam kiabál és jön. Próbálok nem kiakadni ezen az egészen, és ez sikerül is, ahogy meglepetten rá nézek "parancsa" után.
- Akkor tartsd az iramot! - mondom neki megfogva a korlátot a lépcső mellett, majd egy határozott mozdulattal átugrom felette, így a lépcsők közé esek. Csak két emeletnyit zuhanok, utána elkapom a lépcső szélét, a lendületet kihasználva pedig a harmadik emeletre lendítem magamat. Bukfenccel tompítom az érkezést, s abból lendületet véve kelek fel újra és futok be a hotel emeletének folyosójára. Futás közben kikapom övemet nadrágomból, s a folyosó fordulását követve fordulok be jobbra. A hely végén egy egész falas ablak, amely már régóta kitörve álldogál. Tetejéről erős fémhuzal vezet meredeken a mélységbe, s ahogy közeledek hozzá, látni már, hogy a következő háztömb tetejére vezet, amely sokkal alacsonyabban van, mint ez a felhőkarcoló. Egy előre elkészített menekülő útvonal. Övemet átvetem a huzalon, majd egyből ugrok is ki és suhanok át a háztetőre. Oda ismét bukfenccel érkezem és pillantok vissza, jön-e mögöttem az ezredes, vagy sem, de ezzel egyúttal egy pillantást is veszek az anomáliára. Mint egy hullám, amely áttörik egy kő felett, vagy egy amőba, ami éppen bekebelez valamit, úgy tűnik el a sűrű, fekete ködben a hotel épülete. Zilálva állok tovább, aggodalmasan nézve a jelenség sebességét. Felesleges harcolni.
- Túl gyors. Hacsak nem növesztünk szárnyakat, az épületben elér minket így is úgy is. - mondom zilálva a férfinek, ha az megérkezett mellém.


Phelgor
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
35
☩ Keresett személy :
Még nincs.

Vas. Szept. 10, 2017 4:05 pm írtam neked utoljára





Gráinne & Phelgor
YOU EVIL MAGPIE!

Tudtam, hogy készül valamire. Ha azt hiszi, hogy be fogom venni ezt a kis színjátékot, óriásit téved. Bőven elég volt az a kevés idő ahhoz, hogy megtudjam, ravaszsága minden más képességét felülmúlja. Tagadhatatlan, hogy ügyes, kiváló túlélő és valószínűleg sok férfi kedvence más szempontokból is, de ha nem csillanna úgy a szeme, mint egy rókáé, valószínűleg nem lenne már az élők sorában.
A tőrömet viszont sikerül visszaszerezni, mire ő megugrik. Most tényleg ennyire kifogyott az ötletekből, hogy hirtelen, szinte a semmiből félős kislánnyá változzon, vagy tényleg át akar verni? Szememet forgatva rakom el a fegyvert.

- Elég lesz ebből az ostoba viselkedésből, Gráinne Mhaol! Több vagy te egy reszkető, picsogó nőnél, nem teszel lóvá!
Mintha csak a kiképzésen rivallnék rá egy kopaszra, de a halandók szavajárásával élve: "szakmai ártalom". Kitalálva, mit tegyek vele, meg is indulok lassan felé, hátha erre észhez tér, hirtelen elsötétül minden. Így sem volt éppen túl világos, de most végképp beborít mindent a sötétség. Üldözöttem szavaira magam is az ablak felé fordulok és mögüle nézek ki a városra.
Ez mégis mi a jó franc?!
Sose éreztem még ilyet. Az a Valami olyan erővel lep el minden épületet, akkora energiákkal, hogy sajátjaim valósággal összehúzódnak. Talán az Úr visszatért és most készül lesújtani mindannyiunkra? Nem, ez... Ez annál gonoszabb valami... A zsigereimben érzem, ahogy azt is, hogy egyre gyengülök.

- Attól tartok, hogy igazat kell adjak... Ez mindannyiunknál rosszabb.
Fel se tűnik döbbenetemben, hogy nekem jön, inkább azon vagyok, hogy minél hamarabb portált nyithassak a Pokolba. A művelet azonban csődöt mond... De miért most?! Miért nem nyílik ez a szar??! Jelentenem kell Ashtaroth-nak, Lucifernek, akinek csak lehet, nem történhet ez pont most!
Harc ekkor megfeszül bennem, mintha csak gyomorszájon vágott volna. Igaza van, józannak kell maradnom, nem eshetek pánikba, még úgy sem, hogy érezhetően egyre gyengülök. Gráinne vajon nem érzi ezt?
... Hova tűnt?!

- Granuile! GRANUILE!
Utánaeredek. Sajnos nem tudok jobbat, mint követni őt, hiszen jobban ismeri a várost jelenlegi állapotában, tudatában lehet olyan búvóhelyeknek, amelyekbe el lehet rejtőzni ez elől a valami elől. Én sem kívánom letüdőzni ezt a gomolygó izét. Nem tudhatom, milyen hatással lehet rám, még úgy sem, hogy egyértelműen nem Istentől és az angyaloktól ered. Viszont azt sem hiszem, hogy Lucifertől eredhet ez a jelenség, hiszen ha képes lenne erre, úgy lehet már rég bevetette volna. Kötve hiszem, hogy visszatartotta volna ezidáig, vagy nem értesített volna minket arra, mire készül. Nem, biztos vagyok abban, hogy ez valami más. Valami hatalmas és erős, de nem démoni vagy angyali. Inkább mégis amolyan... Isteni, csak sötétebb annál... Nem egy sáskahad, vagy a vizek vérré változtatása, azok hirtelen eltörpülni látszódnak ehhez képest.
Gondolataimból a szemem sarkában észrevett barna loknik hullámzása hoz vissza a jelenbe. Szerencsére hamar rátalálok a nőre, a betörő füst lezárja a legtöbb menekülési útvonalat. Feljebb, például, már aligha mehetünk, de lentről is mintha egyre csak szivárogna befelé. Arrafelé mégis jobb lenne, fentről egyre jobban száll lefelé a feketeség.

- A Pokol kapui zárva lehetnek, nem tudok portált nyitni. Ha tudsz valami rejtekhelyet, hamar vezess oda minket, amíg lehet!
Remélem, hogy levetkőzte már az iménti sírós szerepét és pánikmentesen próbál gondolkodni ahelyett, hogy valami hülyeséget csinálna. Vészhelyzet esetén hajlamosak a természetfelettiek is akaratuk ellenére a halálba rohanni, mert az agyukat ellepő vészlámpák sűrűjében nem látnak ki rendesen. Remélem, hogy Gráinne nem az ilyenek közé tartozik. Be kell látnom, sajnos, hogy valamelyest most őrá vagyok utalva ebben a kellemetlen szituációban.


Duat Night ClubOutfit ↟ 564 szó ↟


Gráinne Mhaol
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
49

Vas. Szept. 10, 2017 1:32 pm írtam neked utoljára
Online


Phelgor & Gráinne
You are not a dragon!


Pillantásom hirtelen változik meg. Az eddigi ravasz inkább félénk és visszahúzódó lesz. A testtartásom is megváltozik, kissé össze húzom magam, mintha félnék attól, hogy bántani fog.... Nem szeretném! A démonok olyan gonoszok és csúnyák! Az "ő féle" büntetésre elkerekednek a szemeim, számat eltátom, aztán becsukva azt, ajkaimat lebiggyesztve rázom meg a fejemet, szinte könnyes szemekkel.
- Nem szeretném! - motyogom, aztán kikapja a kezemből a tőrt, én pedig szinte riadt kis veréb módjára ugrok egyet hátra, hogy tartsam a távolságot tőle. Rossz, gonosz démon! Ki kéne irtani a fajtáját! Be kéne zárni a Poklot, s vele együtt össze kéne zárni ezeket a bolondokat, csak hogy egymást idegesíthessék és gyilkolhassák helyettem!
- Na és most mi lesz? Mi a köv..? Mi ez? - motyogok, miközben tekintetem a gonosz férfiről a mögötte lévő ablakra siklik. A távolban hömpölyög valami... Valami sötét. Mintha csak sűrű, szürke, fekete felhők terítenék be a város utcáit. Szinte nem is foglalkozva a rossz-gonosz démonnal lépek el mellette az ablakhoz, és újra eltátva a számat figyelem, ahogy a Valami közeledik. Olyan magas, hogy még a felhőkarcolókat is jóval túlnövi. Árnyékot vet a mi épületünkre is, ahogy eléri azt, az ablakok résein, a falak lyukain, a betört ablakokon, ajtókon tolul be a füst. A szobát is kezdi elárasztani, én pedig riadtan hátrálok neki a férfinek. Nem tudom mi ez... Soha nem láttam még hasonlót, de a hideg ráz tőle.
- Ez.. a valami még nálad is rosszabb! - mondom kétségbe esetten és sietve elindulok kifelé, még mielőtt olyan magasra nőne a füst szintje a szobában, hogy be kelljen lélegeznem. Valahogy nem érzem úgy, hogy egy cseppnyit is akarok ebből a testemben!


Phelgor
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
35
☩ Keresett személy :
Még nincs.

Vas. Aug. 27, 2017 9:48 pm írtam neked utoljára





Gráinne & Phelgor
YOU EVIL MAGPIE!

Szeretem a káoszt. Se közelről, se távolról annyira, mint a háborút, de utóbbi kirobbanásához sokszor szükséges a fejetlenség, így ha ilyesmiben van részem, a béke elillanásának bekövetkeztében, azt is nagy örömmel veszem. Nem szeretem a békét. Ahogy az aljanép egymást tűrve iszogatott ebben a lyukban, mindenféle konfliktus és még egy kis verekedést kiváltó ok nélkül... Ha nem vadászni jöttem volna, hanem kikapcsolódni se bírtam volna sokáig így. Nem mintha az évek alatt ne sikerült volna megreguláznom magam és energiáim, hogy az efféle random csetepatékat mindenki elkerülhesse... De olyan jól esne néha szabadon ereszteni és összeugrasztani mindenkit, aki csak a környezetemben van. Ez a lételemem, a harc, a gyilkolás... És most, hogy a tömeg rémülten próbál kijutni, egymást taposva, valóságos mámor tölt el, amelyet talán a dacos pillantású üldözöttem is láthat. Újdonsült cimborája rám uszítja a tömeg egy részét, amire egy arcizmom se rezdül meg, hiszen fél kézzel is elbánhatok velük. Az sokkal inkább bosszant, hogy ezzel Granuile időt nyer és menekülhet, amíg levágok egy-két fejet. Kardom mindig, mindenhova magammal viszem, még ide is, ahol a fegyverhasználat tilos, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne észrevétlen behozni őket. A rejtő rúna szerencsére jó szolgálatot tett most is, de amint megérinti kezem a kard markolatát, az feltűnik a szemek előtt, és már fel is hasítja az iménti bukott mellkasát, aki nagy bátran ellenem mert szegülni kis barátnője védelmében. Fröccsen a mennyei vér, ahogy sok másé is, keverednek a földön, a ruhámon, az arcomon. Energiáim szinte tombolnak, felspanolnak engem is és a támadókat is, hogy minél jobb lehessen az estém, és ezzel együtt a menekülők szívébe félelmet keltsen a jelenség: legyenek a fajtársaik akármilyen ádáz harcosok, engem nem győzhetnek le.
Miután a többség padlóra került, meghalt, elvérzett, vagy csak nyöszörögve fetreng a saját vérében, pár pillanatra megállok és mély lélegzetet veszek. Igen, érzem, ahogy ereimben, izmaimban pezseg az erő, átjárja minden porcikám az a bizonyos... Cash eközben kissé odébb tombol és káromkodik, de nem közelít meg, ahogy én is néma maradok őfelé. Abba az irányba indulok, amerre a tömeget, köztük a Vadat láttam elfutni. Nem kell sok idő, mire beérem őket, a pánik megjelenésemre fokozódik, mire egy angyal kitör a felszínre, és a többiek is felhúzzák a nyúlcipőt. Az én szemeim előtt azonban csak annak a nőnek az alakja körvonalazódik ki, így félrelökve mindenkit, aki az utamba kerül, eredek utána.
Mint mikor a párduc üldözi a dzsungelben a zsákmányállatot - csak őt látom magam előtt. Szinte illatát is érzem s szagát a méregnek, amit annak a tollasnak a fülébe csepegtetett. Fogalmam sincs, merre fut, hol akar elrejtőzni előlem, de nem tévesztem szem elől, s ezt ő is tudhatja, láthatja. Szinte nem is gondolkodom már, érzékeimre és ösztöneimre hallgatva cserkészem be, megpróbálva mindenféle utcai tárgyakkal lassítani, amik a kezem ügyébe kerülnek és dobom őket a lábai felé. A szerencse azonban az ő pártján áll még és eljut egy nagyobb épületig, aminek ajtajában el is tűnik. Nem telik el pár másodperc és magam is átlendülök a néhai bejáraton, szemeimmel a némbert keresve. Mire észreveszem, merre ment, már újabb ajtó csukódik be és el is zárja valamivel. Fürge, azt meg kell hagyni. Én azonban nem adom fel ilyen könnyen. Addig rúgom minden démoni erőmmel az ajtót, amíg a meggyengült fém sikoltva ketté nem törik és utat nem enged. A lépcsőzés nem probléma - aki napokig képes teljes fegyverzetben menetelni, és akár futni is, annak ez könnyed feladat. Ennek ellenére az egyik hegyoldalba vájt lépcsőféleség a Keleti régióban gyakorta okoz nehézségeket az ifjoncoknak... De ők most nem lényegesek.
Felérve a 13.-ra ismét egy zárt ajtó fogad, de azt sem kímélve rúgom be és lépek be határozottan. Csupán sejtem, hogy ide menekülhetett, de úgy tűnik, hogy a megérzéseim ismételten nem hagytak cserben. Körbepillantok, ahogy egyre beljebb merészkedek. Úgy tűnik, ide vackolta be magát, ahonnan nyilván tovább is fog állni, ha nem akarja, hogy legközelebb könnyedén rátalálhassak. Már, ha lesz legközelebb... Ahogy a legtöbb démon, úgy ő is meg fogja tanulni, hogy velem nem érdemes kikezdeni. Viszont az a pimasz és ravasz tekintet, ahogy figyel... Rosszat sejtet. Biztosan készül valamire, így jobb lesz, ha résen leszek. Idegességnek viszont nem mutatom a nyomát. Még nincs miért felkapni a vizet.
S kitartóbb volnék, mint a többi? Igen. Ez nem újdonság, így különösebben nem is reagálok erre a megjegyzésre. Negédes szavak, billenő csípő... Annyira tipikus. Azok a démoni nők, akiket szép külsővel és kellő magabiztossággal áldott meg Nagyurunk, nem félnek bevetni ezen tulajdonságaikat annak érdekében, hogy megúszhassanak egy-egy meredekebb helyzetet. Tudom, mert a seregben is volt olyan fiatal katona hölgy, aki ily' módon próbálta elkerülni a büntetést... Nem sikerült neki, ahogy Granuile sem fog ilyen könnyen kicsúszni a kezeim közül ismét. Arcomon azonban akarva-akaratlanul is feltűnik egy halovány félmosoly. Még magam sem értem, miért. Talán a bátorsága, a merészsége, a tudat, hogy ő még nem ismer annyira, hogy féljen tőlem vagy távolságot tartson... Vagy mert egyszerűen csak bolond és ez váltja ki a dolgot. Pillantásom az alakjára esik, ahogy egyre közeledik, de szinte azonnal vissza is szökik és mélyen az ő szemeibe fúródik.
- Ha én büntetek, ott csontok törnek és vér folyik... Nem hiszem, hogy vágynál ilyesmire, mert nyilvánvalóan te mást értesz büntetés alatt.
Kis tárgyilagossággal mondom mindezt, ahogy hirtelen én is teszek felé egy hirtelen lépést.
- Így, első körben, visszaszerzem azt, ami az enyém. Aztán meglátjuk, hogy folytatódik tovább a kettőnk kis története.
Kezem az említett fegyver felé lendül, s remélem, hogy sikerül elsőre elszerezni tőle. Ha nem, akkor előre látom szomorú sorsom, és újabb macska-egér játék következik, ezúttal a tőrömért. Sose rohangáltam ennyit nő után... Vagy talán csak Ashtaroth után, de az megint más. Ez a boszorkány egyértelműen játszadozik velem, ott látom csillogni íriszeiben a szórakozottságot, amit arra akar felhasználni, hogy ismét megszökhessen. Ebben szinte biztos vagyok. Mi másért tenné, hiszen egy magamfajta démon vette üldözőbe, aki láthatóan nem adja fel azt, amit egyszer a fejébe vett. Ezt ő maga is megállapította, csupán más szavakkal.
Csak tudnám, mi járhat most a fejében...


Duat Night ClubOutfit ↟ 985 szó ↟


Gráinne Mhaol
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
49

Szomb. Júl. 15, 2017 5:23 pm írtam neked utoljára
Online


Phelgor & Gráinne
You are not a dragon!


Bosszúszomjasan villogó szemeibe, szinte nevető pillantással nézek vissza, ám duruzsolásom nem hagyom abba az angyal fülébe, míg kezem kitapintja oldalán az angyalpengét. Egy mesét mondok neki egy ártatlan parasztleányról, aki szerelmének életéért adta el a lelkét, s végül átverve került olyan alakok közé, ahova nem illett. Mert nem akart mást, csak jót, most pedig csak élni akar, távol gyűlölt fajtájától. Ehhez persze öt csillagos színészi tudásomat is hozzáadom, mikor félő, kétségbeesett arccal, krokodilkönnyekkel előadom a sztorit, majd hozzáteszem, hogy mindennek ellenére ez a gonosz démon hetek óta üldöz, s eddig csak a szerencsémen múlt, hogy túléltem. Persze az angyal szíve megesik rajtam, főleg ahogy hozzáteszem, illetve kérem mézédes szavaimmal, hogy ne avatkozzon bele, különben őt is eléri a vég, akárcsak engem. Megnyugtat, lesimít az arcomról egy könnycseppet és megígéri, hogy megvéd ettől az átkozott lénytől. Épp időben, mivel az említett férfi bocsánatot kér Cashtől, és már el is önti a füst a helyiséget. Az angyal karon ragadva kel fel és indul meg velem kifelé... Legalább is indulna, de az ajtóban lévő tömeg, amely nem tud kijutni valamilyen okból kifolyólag. Ezen tömeg a veszély, és a bezártság tudatára elkezdett megvadulni, egyelőre cél nélkül. Azonban elég rövidtávú védelmezőmnek elkiáltania magát, hogy...
- Ő a vadász! Öljük meg! - habár a füst miatt nehezen látni bármit, az angyalok és félvérek megindulnak előre, én teszek egy lépést hátra. Dacos pillantásomat mosolyogva fúrom az övébe, csak néha szakítja meg ezt a kavargó füst és a meginduló tömeg. Egy angyal szárnyával kavarja arrébb a torokkaparó légi szennyet, én ekkor eltűnök a szeme elől, bele olvadva a nem harcoló, menekülő tömegbe. Sietős léptekkel megyek a pince felé. Mivel nem vagyok egyedül, rajtam kívül mások is döntöttek a menekülés mellett, tucatnyian sietünk végig a dohos, félhomályban úszó, penészes folyosón. Vannak, akik szobákba zárkóznak be, hisz van néhány idelent. Páran azonban megmaradunk azon terv mellett, hogy a friss levegőn jobb lenne. A csata elhaló visszhangjai kísérnek minket az alagút végéig, ahol a lépcső felvezet a felszínre. Az ajtó azonban zárva van, s amilyen erővel feszegetni tudjuk, egyértelmű lesz, hogy ez is varázslattal van lezárva.
- Engedjetek előre. - hallani egy hangot. Az a pár személyből álló "tömeg" úgy válik szét, akár a tenger Mózes előtt. Ekkor pillantok hátra, s látom, hogy vérben úszó ezredesem cseppet sem jó kedélyűen közeledik a folyosón.
- Jobb, ha sietsz, mert közeledik. - mondom nyugodt hangon, amelyre mindenki más is hátra néz. A látvány (és a tudat, hogy a férfi egymaga végzett egy tucat harcossal) félelmet kelt bennük. Az angyal gyorsan fordul vissza előre, megjeleníti hatalmas szárnyait és a plafont áttörve az ajtó felett kirepül a helyről. A többiek, köztük én is a törmeléken mászunk fel a lyukig és hagyjuk el a helyet. Cash bizonyára idegrohamot kapott már oda bent, és az asztalt rugdosva ordibál, hogy "Geci geci geci geci!!!!" ahogy szokása. Én még elmerengek pár másodpercig, hogy merre menjek, de mivel már hallom is a lépteket a folyosón, úgy gondolom, megindulok a pár utcányira levő rejtekhelyem felé. A romos felhőkarcoló valaha luxushotelként és wellnessként üzemelt, manapság csövesek menedéke és porfogó az egész. Az épületet elérve hátra nézek még, látom is megjelenni a sarkon a sárkányt, szemében a vadászat tüze ég. Átlépek a néhai üvegajtó maradékán, s már suhanok is a lépcsőház felé. Tudom, hogy zsákutcába megyek, legalább is látszólag, de nem zavar. Az ajtót egy, a lépcső korlátjából származó fémdarabbal torlaszolom el, majd már rohanok is az emeletek felé. Lifttel elegánsabb lenne, még integetnék is neki, miközben bezárul az ajtó, ám minthogy az épület áramtalan, nem lehet ilyen dolgokat csinálni. Kicsit kifáradok, míg végre elérem a 13. emeletet. Csak a szerencsétlenség miatt választottam ezt, hiszen csak sajnálni tudom azt, aki a fészkembe merészkedik. Persze tudom, hogy megtalál, még ha el is tűntem pár másodpercre a szeme elől az emeleten. Nem is kell sokat várnom, míg szinte betörik az ajtót és megjelenik a férfi. Én nyugodtan teszek-veszek: leveszem az ékszereket a nyakamból, fülemből, felkészülök egy újabb ravaszságra, aztán a hatalmas, koszos ablak elé állva nézem a posztapokaliptikus látképet.
- Kitartóbb vagy, mint a többi. - mondom mikor hallom megérkezni. Kezeim hátam mögött, benne az a tőr, amelyet tőle loptam. Amellyel megvágtam lovát, hogy ne tudjon követni. Ezután megfordulva dőlök neki az üvegnek és pillantok rá egy félmosollyal. Ugyan azzal a ravasz, tervezgető, méregető pillantással és arckifejezéssel nézem, amely mindenkiben rossz érzést és idegességet kelt. A tőrt magam elé emelve méregetem, nézegetem, mintha csak értékelni akarnám a végén. Vagy fenyegetőznék vele, hogy "né, nekem is van bökőm!", de egyik sem igaz. Nem vagyok olyan ostoba, hogy harcban próbáljak a férfi fölé kerekedni. Messze ügyesebb és képzettebb nálam. Az egyetlen, amire alapozhatok, az az eszem és a szépségem. Így hát hiába van a kezemben tőr, nem fogom ma használni. Így hát nem is várok egy-két másodpercnél tovább, már folytatom is.
- A kitartás meghozza a gyümölcsét. Itt vagyunk. És most? - nézek fel rá a fegyverről, somolyogva, majd ellökve magamat az üvegtől indulok meg felé lassú, de bátor léptekkel, finoman ringó csípővel.
- Megbüntetsz? - lehelem egy csepp, pimaszsággal kevert szenvedéllyel, ajkaim résnyire hagyva. Játszom csak vele, megfigyelem mik a lehetőségeim, hogyan reagál a szexualitásra. Ki tudja, talán még olcsóbban is megúszom ezt.


Phelgor
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Démon
☩ Reagok :
35
☩ Keresett személy :
Még nincs.

Szomb. Júl. 15, 2017 12:25 am írtam neked utoljára





Gráinne & Phelgor
YOU EVIL MAGPIE!

New York City csendes ma éjszaka... Már amennyire egy nagyvárosról ez elmondható. Az viszont valóban valóban feltűnő, hogy az utcákon nem sok ember jár, mintha csak sejtenék, vagy tudnák, hogy a sötétség leple alatt démonok, angyalok, félvérek és mindenféle más nem e világi lények lapulnak. Az utcalámpák valóságos kis szigeteket képezhetnek egy ember számára, hogy ha netán kimerészkednének ilyentájt, akkor azok fénye megvédhesse őket, ha aláállnak. Hm, milyen naiv és ostoba gondolat... Hisz, ahogy látszik, hiába maradt semleges ez a város, nem olyan már, mint régen volt. Nem emelkedik ki többé világító fellegvárként az éjszakából, ha a fenti messzeségből tekintünk rá a megviselt amerikai kontinens keleti felére. Sokkalta sötétebb hely lett, mióta beütött a háború. Talán a démonok épp ezért özönlenek ide, ha egy kis szórakozásra vágynak és levegőváltozásra az unalmassá váló, láptól és mocsaraktól bűzölgő New Orleans után.
Engem azonban nem ez hozott ide. Nem érdekel sem a sötétség, sem New York felhőkarcolói, vagy akár a tény, hogy milyen rég jártam utoljára idefenn... Engem csupán az ékkövekként felcsillanó szempár tulajdonosa foglalkoztat jelenleg, ahogy felfigyel érkezésemre és azt a bukott férget nyalogatja. Hosszú nyelve, mint a kígyóé, ami Évát kísértésbe vitte. Méreg cseppen róla, elkábítva vele a tollaitól megkopasztott szerencsétlent, aki csak többet és többet akar a végén. Szánalmas... Semmi tartás, semmi akaraterő, mintha már minden mindegy lenne neki. Nem csodálom, hogy a Hóhér anno levágta a szárnyát... Vagy talán pont azután lett ilyenné? Fittyet hányok rá! Semleges arccal nézek farkasszemet a nővel s indulok meg végül a pult felé, mintha nem különösebben érdekelne macskaszerű kéjelgése.
Hány nap telhetett el? Négy vagy öt? Nem túl sok. Még élénken él bennem az emléke a legutóbbi találkozásunknak. Sleipnir természetesen kiheverte azóta a sebet, én azonban nem nyugodhattam bele abba, hogy a némber kicsúszott a kezeim közül. Ha nyugodtnak is látszom most, ahogy átszelem komótosan ennek a semmirekellők gyülekezetének pubnak csúfolt odúját, vérem nagyon is pezseg, érzékeim maximálisan az üldözött vadra koncentrálnak. Nem először vadászok, mint egy magányos ragadozó. Az évek alatt előfordult párszor, hogy nekem kellett elkapnom valakit Ashtaroth számára, ha nem volt más megoldás. Élveztem... Ahogy a végén sarokba szorulva nézett könyörgőn, hogy könyörüljek meg rajta... Akárhogyan is, de elérem, hogy ez a kellemes érzés ismét átjárjon, mikor újra üldözőbe veszem azt az istenverte nőt... És ezúttal el is kapom. Ha már három napja kerestem, kutattam a holléte után, nem engedhetem megszökni.
Hogy pontosan miért is olyan fontos elkapnom a grabancát, mikor Ashtaroth egyértelműen kijelentette, hogy engedjem el a dolgot és ne törődjek mindenféle pitiáner bűnözőkkel... Talán csak saját magam miatt csinálom, az üldözés és a játék kedvéért; hogy bebizonyítsam magamnak, egy ilyen kis szarka nem foghat ki rajtam. Én leszek majd a sas, ami karmait a nyaka köré fonja.
- Helló, Cash! Rég láttalak.
Utoljára talán valamelyik csatában, még mielőtt lesérült volna. Nem gondoltam volna, hogy veteránként liberális gondolkodású lesz és nyit egy olyan helyet, ami összegyűjti a világ aljanépét. Legalábbis a többség odatartozik, ebben biztos vagyok.
Felülök a bárpulthoz és rendelek valami röviditalt, amit gyorsan leguríthatok, még mielőtt munkához látok. Ha hasonlóképp idegtépő kör lesz, mint az előző, nem árt, ha kicsit belazulok előtte. Az idegesség csak elhomályosítja a tiszta gondolkodást, az pedig nekem pont nem hiányzik most. Persze tudom jól, hogy itt vannak bizonyos szabályok, amiket az öreg Cash szigorúan be is tartat... De ezek vajon arra is vonatkoznak, aki képes lenne az egész bagázst Cash-sel együtt földig tiporni? Meglátjuk... Remélem, hogy erőösszemérésre nem kerül sor. Nincs időm balhézni vele, mikor másra fáj éppen a fogam. A kockázatot azonban be kell vállalni.
Minden esetre, oldalra fordulok székemen, balommal a pultot támasztom, jobbomban az italom, a homályos fényben is veszélyesen ragyogó íriszeim a nőre szegezem, némán, szavak nélkül üzenve meg neki az egyértelműt - ma este megkaparintom azt a csinos kis fejét. Szinte érzem, ahogy ujjaim elmerülnek sűrű hajában és megmarkolva azt hátrafeszítem koponyáját, hogy pimasz arcába nézhessek...
Nem is várok tovább. Felesleges. Lehajtom az italom, a pohár koppanással landol a pulton.
- Bocs, Cash... Ígérem, majd kár térítelek, ha összetörnek valamit.
S még mielőtt bármit is reagálhatna, két-három Loki-féle fémgolyó gurul szét a földön különböző irányokba, melyek szétrobbannak és nagyobb füstöt keltenek a kócerájban. Mindenki értetlenül eszmél fel az iszogatásból, cseverészésből, vannak, akik még pánikba is esnek, mert vadászokat sejtenek a jelenség mögött. Amíg tart a felfordulás, eltűnök a pult közeléből, amit szintén belepett a füst. Ha Granuile elindult, őt követem észrevétlen. Figyeltem minden reakcióját és mozdulatát, így nem lesz nehéz a nyomára akadni a káoszban. Kijutni nem fog tudni, az ablakokra és az ajtókra zárzáró rúnákat véstem, még mielőtt beléptem volna. Nem könnyítem meg a dolgát, s talán a sajátomat sem, de hol lenne az izgalom szépsége, ha akadálymentesen történne minden? A legnehezebben elejtett zsákmányból lesz a legdicsőségesebb trófea, mondják a sportvadászok. Hogy a felzavart vad mit gondol erről... Az senkit sem érdekel.


Duat Night ClubOutfit ↟ 796 szó ↟


Gráinne Mhaol
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
49

Kedd Jún. 20, 2017 4:42 pm írtam neked utoljára
Online


Phelgor & Gráinne
You are not a dragon!


Pub Cheese. Viccesen, idiótán hangzó név egy messzi kis lyuknak mélyen New York nyomorában, de a "Cheese" itt a legkevésbé sem a sajtot jelenti. Egy átalakított gyárépület, amely olyan sötét alakoknak van fent tartva, mint például féllények, bukottak, száműzöttek, gyilkosok, tolvajok, aktívak és fáradtak. Röviden azok, akiket kivetett a saját társadalmuk valamiért, valamilyen módon. A földszint és a galéria a pub részét képzi, de a pincében található elvétve egy-két rohadó, penészes szoba, meg egy menekülő út is. Cash, a pultos a kóceráj főnöke. Itt csak egy szabály van: bent nem balhézhatsz. Bántja a szemed a félvér, aki a sarokba ül? Verd meg kint. A bukott angyal bele köpött a levesedbe? Öld meg kint. Szar a pia szaga? Hányj oda kint. Nem akarsz fizetni? Cash majd elintéz oda kint. A démon főnök rengeteg régi és új pecséttel, meg mágiával tartja be ezt az igen egyszerű szabályt. Régebben voltak rebellisek, akik keverték a bajt ide bent. Egyszer tanúja voltam, hogyan zabáltak fel belülről kifelé a férgek egy démont -igazából csak a porhüvelyét-, mert kötözködött egy csendesen iszogató angyallal. Marha gusztustalan volt és valószínűleg fájdalmas is. De hát könnyű préda volt Cashnek. Ide nem a démonok és angyalok, vagy a féllények legerősebbjei járnak. Ez egy rejtekhely.. no meg itt szoktak alkut kötni azok, akik általában meg is szegik az alkukat. Mármint ténylegesen. Nem átvágják az illetőt, hanem megszegik az ígéretüket, ami köztudottan dühbe kergeti Lucifert. Fura egy kis közösség, az biztos.
- Még egy pohárral, Cash. Becserkészem azt a cukorfalatot ott oldalt. - nézek hátra a pulttól a sarokgarnitúráig, ahol egy bukott iszogat és olvasgat magában. Nem úgy néz ki, mint akit most rángattak ki valaki seggéből, vagy szájából.
- De ha megint tolvajkodsz, letöröm a kezed, világos vagyok? - morran rám. Ó, meg is feledkeztem arról az esetről, amikor még én is engedtem a vágyaimnak ide bent. Ilyen gyorsan még soha nem kértem bocsánatot senkitől.
- Mint a nap, kapitány! - kacsintok rá, aztán a másik poharat is a kezembe fogva oda sétálok az angyalkához. Kell hozzá egy kis idő, hogy befűzzem. Addigra már az ölében ülök és a fülébe duruzsolok dolgokat, mikor nyílik az ajtó. Oda pillantva egy apró kis vigyor terül az arcomra, hiszen az érkezőt már "ismerem". Megvárom, míg találkozik tekintete az én pimasz pillantásommal, aztán mereven őt figyelve, mintha csak neki címezném, amit csinálok, finoman megnyalom a fület, amelybe eddig duruzsoltam.


Gráinne Mhaol
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Reagok :
49

Kedd Jún. 20, 2017 4:08 pm írtam neked utoljára
Online



Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
Pub Cheese
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: