• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
SzerzőÜzenet

Cassael
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Harcos Angyal
☩ Posztok :
206
☩ Rang :
Szeráf
☩ Play by :
Misha Collins


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Jún. 19, 2017 11:23 am írtam neked utoljára





Gratulálunk elfogadva
az oldal tagja lettél

"Kedves" Nazkhuga! Very Happy

In medias res megvallom, hogy első ránézésre megrettentem a lapod terjedelmétől, de hamar rájöttem, hogy ezt napestig tudnám még olvasni Very Happy Az a 15 év tapasztalat azt kell, hogy mondjam, jócskán meglátszik Wink

Fogalmam sincs, hol kezdjem, csak vigyorgok itt, mint egy félnótás, mert egy olyan egyedi és "hús-vér" démont alkottál, hogy öröm nézni Very Happy Rettentően tetszik a stílusa, amihez azt hiszem elengedhetetlen a választékos és frappáns fogalmazásmódod.

Azt nem mondhatom, hogy nincs még egy olyan démon az oldalunkon, aki végre belátná, hogy az emberekből élnek tulajdonképpen, de ezt is ki kell emelnem pozitívumként, mert nem gyakori szemléletmód. Nazkhuga rangját és annak milyenségét illetően viszont holt biztos, hogy te vagy az első Very Happy Nem tudom elégszer leírni, de komolyan mondom, ha az ember egy igazi démonra gondol, hát tuti úgy képzelné, mint ahogyan te megalkottad Nazit. :'DD Egy aljas, megátalkodott, utolsó gonosztevő, akinek az égvilágon semmi nem szent, de azért tisztában van a Pokolbéli helyzetével. Igaz lássuk be, a hozzá hasonlók nélkül nézhetnének a nagy hadurak és parancsnokok, mert előbb-utóbb kiapadnának azok a lélekforrások Wink

Amit még ki szeretnék emelni, az Nazi (remélem nem gond, ha a továbbiakban így hívom Very Happy) emberi voltának leírása. Rendkívül életszerű lett, a korba beleillő és egyáltalán nem elcsépelt. Fogtam a fejem azon, hogy végtére is a semmiért adta el a lelkét, de ezzel is olyan kézzelfoghatóvá tetted a történetet, mint az ezernyi apró, egyéb fordulattal, mellékesnek tűnő információval és mozzanattal, amelyek nélkül nem lehetne ilyen élvezetes meg hihető.
Sokáig tudnálak dicsérni és méltatni, viszont így összegezve annyit mondhatok, hogy ez a lap a legelső szótól a legutolsóig egy remekmű Very Happy

Üdvözöllek köreinkben az újabb karaktereddel is! A foglalókat ne feledd, aztán irány a játéktér Very Happy

Jó szórakozást!




Hell or Heaven vezetősége


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Grace only exists to be fallen from

Nazkhuga
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
démon
☩ Posztok :
19
☩ Rang :
utolsó utáni senki
☩ Play by :
Garrett hedlund
☩ Pokol vagy menny? :
Pokol, Keleti Régió


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Jún. 18, 2017 1:29 pm írtam neked utoljára


Nazkhuga
"I LIKE YOUR STYLE KID, BUT IS TIME TO RETIRE, SPOILER ALERT: I'M ABOUT TO SPIT FIRE"
Garrett Hedlund
démon
saját
-
-
Angol Királyság, Dover

Személyes adatok



Véleményem az emberekről: Hát figyelj, démon volnék vagy micsoda. Amelyik fajtársam bejelenti, hogy utálja őket, az még magát se szereti, elvégre olyan csodás teremtmények. Hatalmunk és erőnk forrásai, katonai utánpótlás, multifunkcionális szexjáték, unaloműző rágóbaba és olykor egy-két érdekes fazon. És tudod mi a csúcs? Mindent túlélnek. Mindent! Özönvíz? Ugyan már! Tíz csapás? Mondd már! Atombomba? Na és?! Saját hülyeségük? Még azt is! Ezt az angyali megszállást is át fogják valahogy vészelni, mert mindig be tudják nyalni magukat csontig valakinél. Ez általában Isten volt eddig, de most hogy a HaevenPhon lefagyott éppen mi vagyunk, na meg Mihály. Zseniális faj.


Porhüvelyem neve: az eredeti érdekel, vagy a mostani? Az eredeti Sir Oliver Oates volt, de már alig emlékszem rá. Ja hogy a mostani? Várj megkérdezem... Mi is a neved szép öcsém? Aha! Azt mondja Jack Barnes. Egynek jó lesz.

Mióta élsz?: tuti biztos, hogy erre megkaptad már egy csomó angyalitól meg démonitól, hogy "a Teremtés óta", "Nem számolom már" meg ilyesmik. Felvágósok! Kérlek, emberként 1164-ben láttam meg a nap világot és 1202-ben hunytam el. Kb 1210 óta vagyok démon.

Gabriel vagy Mihály?:  na ez nem ilyen egyszerű. Tudod én egy sereg tagja vagyok, ami azt jelenti, hogy egy nagy rakatra való démon talpát kell nyalnom, ha csak hazajárok. Elvileg Lucifer a nagy főnök, de őt még életemben nem láttam. Valahol Ashtaroth lábai alatt szolgálok, de jó mélyen, szóval közvetlenül ő sem találkozik velem (hála a Pokolnak). És persze ott van az összes parancsnok, tanácsadó és miegyéb. Leviathan, Lelaniath, Phelgor és had ne soroljam tovább a parancsnoki kart. Na ezek engem mind ugráltathatnak és jól fejlett túlélési ösztönömnek hála ugrok is. Mivel ezen a parancsnoki hálón az jött le fentről, hogy Michaelt segítjük, így amíg változás nincs addig tiéd a kardom Égi Seregek Ura, de a hűségem a Háború Lovasához és Luciferhez köt csupán.

Vélemény a természetfelettiről? : hát ha úgy vesszük én is természetfeletti vagyok ugyebár... De gondolom mire gondolsz, mi a véleményem a többi földöntúliról. Hát jó. Nem mondanám, hogy rajongok a testvéreimért. Igazság szerint a démonok nem éppen jó fej társaság, ha valaha is előrelépek a jelenlegi rangomról, ami nagyjából Ashtaroth seregének utolsó talpasa csicskájának a kutyája, valószínűleg olyan félszázan akarnak majd érte hátba szúrni, de azért képes vagyok valós hűséget érezni, csak ez túlnyomórészt olyanokhoz köt, akikkel sosem találkoztam még. Lucifer vagy az úrnőnk utasítására bármikor halálba rohanok, de szeretnem a többieket ugye nem kell? Az angyalkák elvileg ősi ellenségeink. Hát van is benne valami, de azért nem nyúlkálok azonnal a penge után, ha valamelyik elém toppan. Főleg most, amikor már csak a jó Isten tudja (vagy már Ő se) hogy tulajdonképpen ki kinek is van az oldalán, nem akarom meggyengíteni egy esetleges szövetségesünket. Szóval amíg a mennyei pipikék nem akarnak felkockázni én se belőlük képzelem el a rántott csirkeszárny alapanyagát. A nefilimek kifejezetten érdekelnek. Ha engem kérdeztek én nagy erőkkel toboroznék a köreikben, de hát mivel az én véleményem a Pokol 99,9%-át nem érdekli (a többi meg én vagyok) így ez szerintem mindegy. A félvérekre ugyanez áll.

Város: Ha parancsot kapok, akárhol feltűnhetek, de alapvetően a városok közti senki földjén vadászok újabb alkukra. Szívesen elvezetlek egy biztonságos városba és fizetni is ráérsz 10 év múlva... Amikor meg a Pokolban tartózkodom a Keleti Régióban lakozom.

Család: hát szégyen vagy nem szégyen, nem követtem egykori halandó utódaim életútját, szóval ezt elpasszolnám. Most Ashtaroth Serege a családom.

Beosztásod: Micsodám?! Tetszel, vicces vagy! Senki és semmi. Csicskás, vadászkutya, százezredik talpnyaló, ahogy tetszik. Az egyetlen előnye annak, ha semmi vagy a hatalmasok szemében, hogy nem is vesznek észre és nem is akarja senki a helyedet.

Szakadár infó: rossz személynek címzed a kérdést...




33
Mickey
kb 15 éve
Képességem



Örök átok: a testem átkozott, mármint mindegyik testem, megverve az örök élettel és az örök szolgálattal Ashtaroth pálcája alatt. (Halhatatlanság)
Verbuváló: bizony én is tudok toborozni az Úrnőnknek új regrutákat és szokásom is. A lelkedet is eladnád, hogy valaki kinyírja a csávót, aki ráhajtott örök szerelmedre? Vagy hogy valaki biztonságos városba kísérje a kölyködet? Hogy megkapd az atyai örökséget a rendőrségnek lenyomozhatatlanul? Ne is ragozzuk tovább, a Sereg jól fizet, ha aztán bezupálsz! (Alkukötés)
Kreatin túltengés: bizony mint harcos nagyon erős vagyok. Nyilván nem szkanderozok szeráfokkal meg kerubokkal, elvégre valaha csak ember voltam, de az átlaghoz képest igen nagyon jó a bickó! (Természetfeletti erő)
Poltergeist: igen hasznos készség a harcmezőn barátom, szóval igyekeztem a lehető legjobban kicsiszolni és azt hiszem nagy szégyent nem is vallottam vele. (Telekinézis)
Testrabló: tudom, szemétség, de ha megtetszik a pofid, holnaptól azt nézegetem a tükörben. Vagy nyolc évszázad tapasztalata áll mögöttem, hogy elnyomjam a kis lélekcsírát, amit magadénak vallasz, szóval így jártál nagy eséllyel, de azért ritkán váltogatok. (Megszállás)
Első-, másod- és sokadsorban is egyszerű katona vagyok a Pokolban, sem okkult tudással nem rendelkezem, sem semmilyen energiával nem ruházott fel a nagy főnök, elvégre nem ő alkotott, a varázslás meg nem az én pályám, mutasd meg mibe szúrjam a kardot, a többit megoldom.



.
Ezt a történetet vérrel írják



Figyelmeztetés, a karakter démon, ennek megfelelően az ET nem mentes az erőszaktól... +18!

...Porból lettünk...

Meséljek magamról? He? Hát én, én... öhmm én én vagyok. Azt hiszem. Igen, ezt még elmondhatom magamról. ... Téged tényleg érdekellek? Tényleg?! Óh, jaj, ez olyan izgalmas! Rám soha senki nem szokott kíváncsi lenni. Oké! Na hol is kezdjem? Gondolom az elején a halandó létnél, ugye? Hát akkor csapjunk bele!

egykori önmagam, Sir Oliver

Sir Oliver Oates az Angol királyság szülöttje volt. Korának embere. Mélyen hívő, vallásos ember, aki csak a legnagyobb télvíz idején hasította fel a cselédlányok hasát, hogy legyen hol megmelengetnie a lábait utazás közben, ágyba vitt minden épkézláb nőt és sápot szedett a vára körüli utakon áthaladó kereskedőktől. Rothadt állat voltam, mi? Igazság szerint nem igazán. Abban a korban semmiképpen, nagyjából senki nem volt jobb nálam, meg túlnyomórészt rosszabb sem. A nagy átlag. Tornán a kopjával, hadjáraton a karddal mindig is bátor ember voltam, nemesi szavam megtartottam az egyháznak tizedet fizettem, joggal hihettem, jó keresztény és jó ember vagyok, három szerzetes imádkozta le helyettem minden bűnömet.
1191-ben elkísértem Oroszlánszagú Richárd király urunkat a Szentföldre. Végigverekedtem Ciprus meghódítását, övig sárban Kyrannia és Famagusta alatt. Zsákmány és kellő szórakozást nyújtó nők gazdagon akadtak, folyt a bor és a vér, egyszóval a szokványos középkor eleji életkép. Aztán maga a Szentföld, melyet áldott Jézus urunk lábai tapostak egykoron. A mi fejünket meg hamarosan Szaladin szaracénjai taposták, de ez részletkérdés. Ciprusi Izsák királlyal szemben az a nyavalyás mohamedán ugyancsak nem ijedt meg a saját árnyékától és értett is valamicskét a stratégiához, taktikához. Én is végignéztem az akkoi 3500 lemészárlását Richard parancsa szerint. Jaffa alatt egy szaracén könnyű lovas kivert a nyeregből, eszméletemet vesztve terültem el.
Hadifogság. Az akkoi foglyok lemészárlása után nem nagyon lehettek illúzióim. A jaffai beglerbég ki is jelentette, fogolycseréről szó sem lehet, mindnyájunkat, fogoly keresztény lovagokat karóba húznak egy hét múltán, Szaladin bevonulásának látványosságaként. Hát... Mindig is első voltam a harcban, tornán avagy háborúban, kivont karddal néztem szembe könnyedén hat annyi férfival, de ez más. Amikor nem vagy ura a saját sorsodnak, mikor érzed a Halál kérlelhetetlen, lassan közeledő lépteit és te semmit sem tehetsz ellene. Két napnyi kínlódás után, verejtékezve, sebláztól égő testtel egy darab éles kővel vagdostam az alkaromat, mint otthon a régi szokásokat még ismerő szász parasztok, ha a túlvilági romlott lelkek segedelmét keresik és már magam sem tudom miket mondtam. Könyörögtem Istennek, mentsen meg és templomot építek a nevében, meg Jeruzsálembe zarándokolok szőrcsuhában, mezítláb, meg mit tudom én már. Aztán már kétségbeesésemben a Sátánt hívtam, démonokat, angyalokat, ördögöket meg az összes prófétákat és szenteket, amik csak a papunk szónoklataiból eszembe jutottak. Magam sem gondoltam volna, hogy lesz aki meghallja. De volt...
Egy este a cella sötét sarkából halk, csendes hang szólított meg kimérten, nyugodtan.
- Sir Oliver Oates, mire vagy hajlandó az életedért?
Mire voltam hajlandó? Akkor már oly nyugodtan aludtam éjszakánként mint a csecsemő. Végigordítottam az egészet és két óránként a gatyámba rondítottam, na vajon mit adtam volna meg érte?
- Bármit! Akármit! - hadartam. - Asszonyomat, elsőszülött gyermekemet! Váram, földem, jobbágyaim! Vidd! Tiéd mind! Csak ments meg! Ments meg, légy bár ördög vagy angyal, de ments meg!
Az idegen elutasítóan intett egyet az árnyékban.
- Asszonyod s gyermeked csak Önnön maga adhatná érted önmagát, anyagi javaid pedig számomra érdektelenek. Ha csak ennyit tudsz felajánlani, három nap múltán a szaracénok karója vár Sir Oliver.
Kétségbeesetten kidülledő szemekkel bámultam a még mindig árnyak közé burkolózó jelenést, majd tehetetlenül tártam szét a karjaim.
- De ha mindez nem elég... ha nem, akkor mit..? Mit..? Én élni akarok! Élni! Érted?! Élni akarok!!!
- Csak egy árat fogadhatok el - közölte a hideg, nyugodt hang. - Téged grófom. Lopok neked tíz évet még az élettől, egy nappal sem többet vagy kevesebbet. Tíz esztendő. Utána meghalsz Sir Oliver és a lelked az enyém. A kardod a Pokol szolgálatában áll majd, te pedig megkezded az örök strázsálást. Ez az ára nyomorult életednek.
Levegő után kapkodva csapongtak a gondolataim, de bármit megadtam volna azért a tíz esztendőért. Isten és az ő angyalai elhagytak, hát én sem kell foglalkozzak tovább velük. Elkínzott tekintetem a lény felé fordítottam.
- Úgy legyen, egy feltétellel ördög! - csattantam fel. - Oly módon kell vesznem tíz év múlva, hogy ne terelődhessék gyilkosság árnya fiaimra, ne vehessék el családom ősi földjét.
- Legyen hát - bólintott különös hangsúllyal a démon, talán cseppnyi vidámság bujkált abban. Véremmel pecsételtem meg az alkut amely megköttetett. A Pokol szolgája pedig az ég világon semmit nem tett értem, már amikor eljött tudta a mocsokja, hogy Szaladin nagyvezír békét kötött Richárddal és minden foglyot szabadon fog bocsátani. Hát igen, a semmiért adtam el a lelkemet...
Hazatérve többé nem gyóntam és nem maradtak előttem erkölcsi aggályok. Könyörtelenül megsarcoltam a parasztjaim, több ember himbálózott birtokom fáin mint gyümölcs, naponta tartottam az orgiákat, fene se tudja hány nőt gyűrtem magam alá erőszakkal nyoszolyán avagy az erdőben, kést küldtem a szomszéd báró hátába, karonülő gyermekét magam hajítottam ki lángoló kastélyának öregtornyából. Anglia legrothadtabb gazemberei között tartottak számon, de hát mit is számított az akkor már? Hozzátartozik az igazsághoz, hogy teljesen lelketlen azért nem voltam. Néha, nagyon ritkán még éreztem a régi melegséget, ha kötelességszerűen részt vettem a szentmisén, hogy ne keltsék eretnek híremet. Olykor még kihatott a mennyek szava egyre romló lelkemre, de már nem túl gyakran. Emlékszem egyszer éppen egy ilyen misealkalom után lovagoltam ki és az erdőmben egy parasztot találtam frissen lőtt őz mellett. Láttam kikerekedő szemét, ahogy a porba zuhant lovam patái előtt és nyöszörögve könyörgött az életéért, zihálva beszélt éhező családjáról és beteges kislányáról, akit már egy hete tart markában a váltóláz és oly nagy szüksége volna meleg levesre valami tápláló hússal. Folytak a könnyek az arcán és esdekelt nekem. Magam sem tudom már miért legyintettem egyet fölényesen, majd az őz tetemére bökve miért vetettem oda foghegyről:
- Na vidd a fenébe a dögöt - dörmögtem, sőt még az egyik kis ezüstgyűrűmet is odahajítottam neki. - Kirurgusra a lányodnak. Takarodj a szemem elől!
Magyarázata nem volt a dolognak, mégis valahogy könnyebbnek éreztem tőle a szívemet, talán ezért is emlékszem még erre a kis intermezzora.
Mikor a tíz év letelt, a démon természetesen tartotta a szavát, oly módon veszett el Oates gróf, ami senkire nem vetett árnyékot. Vadkan öklelt fel egy vadászaton, agyarai felhasították pohos, lakomáktól elhízott gyomromat, kiömlő beleim között, saját véremben haldokoltam majd fél napon át. Arra járó erdőkerülők kacagták ki sorsomat, egykoron legyűrt cselédlányok köptek az arcomba, a falu papja elfordította a szemét és nem adta ki az utolsó kenetet. Nyomorultul, kínok között végeztem be az életemet 1201-ben és tárt karokkal várt a Pokol...

...Porrá leszünk...

Home, sweet home...

A Pokol. Hamar megtudtam mit is jelent. A halandók világában Úr voltam, aki kedve szerint gyűrte maga alá a cselédeket a baldachinon és szavamtól rettegett tíz falu népe. Itt uraim és úrnőim lettek, én lettem a cseléd és hidd el, hamar megtanultam rettegni feljebbvalóim szavát. A Pokolnak olykor meglepően sok arca van, de egy büszke embert jobban megtör és megaláz mint bármi más. Mindehhez képest a kínzások, a gyötrelmek, a leendő démon születésének kínjai semmiségnek tűntek. Az igazi, a legmélyebb sebeket büszkeségem szerezte és ezek azok, melyek azt hiszem sohasem fognak begyógyulni.
Bezupáltam Ashtaroth seregébe, akiről nagyjából azt se tudtam akkor még ki a csuda (nem mintha most különösebben tudnám, de ez már részletkérdés), átestem a kiképzésen és azóta is szolgálok. Bizony szolgálok. Semmivel nem léptem előre a ranglétrán, csak amolyan mindenki kutyája, legutolsó talpas, ez vagyok még mindig és tartok tőle maradok is valószínűleg. Harcosként meglehetősen kemény vagyok a testetlenek között, de a pokolban születettekkel nem versenghetünk, ez már csak így van. A mágiához meg nincs affinitásom. Bár ki tudja... igazából még sosem éreztem rá késztetést, hogy kipróbáljam. De amúgy legyen az kard, lándzsa vagy fejsze, bárkivel szemben odaállíthatsz, nem ijedek meg a saját árnyékomtól. Kötöttem már pár száz alkut, elvesztettem néhány testet itt-ott, menekültem már harcos angyal elől és öltem már mennyei teremtményt. Ez vagyok én. Nazkhuga, Ashtaroth katonája. Ha ki mered mondani, hogy kutyája, megfejellek, esküszöm.

Mi? Hogy mostanság mit csinálok? Hát nézd, fáraszt már a dumcsi, inkább megmutatom a legutóbbi fontosabb emlékem, rendben?

Megrothadt igazság, édes hazugságok köretében

"Jöjjön el a te országod..." Hiányzott, mi?

Bakancsom talpa alatt csikorgott a kavics, ahogy belöktem az ajtót, ami az egykor volt gyárépületbe vezetett. A bent tartózkodó kis csoport felkapta és felém fordította rebbenő pillantását, ahogy a préda is mindig megérzi a ragadozó érkezését. Lassú tűzön pörkölődő világuk tébolyában bolyongó elveszett lelkek, kiknek beteges sirámai adják a magunk félék fülének oly édes mézű kakofóniáját a Teremtés ezerszer elátkozva is megáldott művének. Pillants végig az örök kontár mesterművén, s mintha kaleidoszkópba bámulnál, csak színeket vehetsz ki, formákat aligha, de a fejed megfájdul előbb-utóbb, ha sokáig nézed. Ajkaimon talányos mosoly játszott ahogy felmértem a halandókat. Nem szakadárok, ami nem hátrány. Azok idióták. Azt hiszik harcolhatnak a mennyel és a pokollal. Vajh hányszor gondoltak bele, öljenek bármennyit is, végül vagy odafent vagy nálunk odalent fognak kikötni... Valahol humoros. Átharcolhatsz egy egész életet, de a végén a lelkek folyamába veszel, amibe egykori ellenfeleid a lábukat áztatják, de ez egy ilyen világ. A végén úgyis megszívod.
- Cserkészdzsembori van, fiatalok? - érdeklődtem az ajtófélfának támaszkodva, karba font kezekkel.
Egy idősebb férfi elnyűtt ruházatban, szelíden fordult felém.
- Istentisztelet zajlik fiam. Kérlek légy belátással, vagy távozz.
Nem mondom, erre azért őszintén meglepődtem. Valaki elfelejtett szólni nekik, hogy a magasságos elment nyaralni és kikapcsolta az üzenetrögzítőt? Pedig már van vagy húsz éve... Ez kezd érdekes lenni. Tehát az öreg a pap, a három férfi, két nő és egy kiskölyök pedig a hívek. Egész szép aratás lehetne egy kis túráért cserébe. Hagytam megemelkedni a szemöldökömet.
- Ide akarjátok hívni az angyalokat? Furcsa módja az öngyilkosságnak. Van kevésbé fájdalmas is - ajánlottam kedélyesen.
- Isten próbára teszi a népét, mint egykor Jóbot - felelte az idős férfi. - Ha igaz hittel elviseljük a csapásokat, akkor az Úr újra kegyelmébe fogad és keblére ölel minket!
- Hogyne - bólogattam megjátszott komolysággal. - Ezt elmondhatnád az angyaloknak is, akik addig is lelkesen belezgetik kifelé az embereket.
- Az igazakra magukra a szeráfok figyelnek! - közölte átszellemült arccal a pap.
- Igen, én is erre próbállak figyelmeztetni vénember! - csattantam fel most már kissé idegesebben. Kezdett elegem lenni belőle, sosem bírtam a vallási fanatikusokat. - Háború van, ha nem vetted volna észre!
- Eljönnek az isten angyalai!
- Szerinted én mitől félek?! - üvöltöttem vissza. - Van egy város a közelben. Viszonylag biztonságos, amennyire mostanság valami az lehet. Elvezethetem a kis nyájadat odáig - rántottam meg a vállamat és hogy egyértelműsítsem a helyzetet hagytam megvillanni fekete szemeimet.
A pap döbbenten hőkölt hátra a kereszt jelét rajzolva a levegőbe. Na ez így egy picit kevés lesz öregem...
- Távozz innen Lucifer, Isten bukott angyala!
- Itt a főnök?! - esküszöm majdnem megpördültem, amíg nem realizálódott bennem miről is beszél, amit aztán egy mondatban foglaltam össze. - Hát te tényleg hülye vagy papocska!
Ez tényleg azt hiszi van olyan fontos, hogy mindjárt a Pokol Ura jön el érte? A pap a nyája felé tárta a kezét.
- Legyetek erősek testvéreim! Az örök kísértő sem vehet erőt rajtatok! Meg vagyon írva: "Távozz tőlem Sátán!" és hogy "Az én nevemben hatalmatok adatik a démonokat elűzni!"
Mi a Pokol? Ezer éve sem létezem, ennyi bűnt nem szedhettem össze, amiért ekkora büntetést érdemlek, mint ez az idióta! Dühösen vágtam vissza.
- Persze meg van írva. Meg az is, hogy "Angyalainak parancsol felőled, hogy kőbe ne üsd a lábad". Az a lábjegyzetben lehetett, hogy mert a fejedet fogják beleverni baromarcú! Ha itt maradtok te és a nyájad, a kiskölyökkel az élen nyomorultul végzitek egy arasznyi széles pengén és előre szólok, a Mennyország sem egy turista paradicsom mostanság a pletykák szerint!
- Az Atya, a Fiú és a Szentlélek Istennek nevében parancsolom neked démon, hogy...
Na itt fojtottam belé a szót egy szökkenéssel átszelve a köztünk lévő távolságot és a nyakánál fogva vágtam falhoz a vén csontot. Éjfekete íriszeim az övébe mélyesztettem és jéghideg dühvel préseltem ki a fogaim között a szavakat, hogy mint zimankós, jéggel telt szél ropogtak az igék ajkaimon.
- Új hírem van öreg - dörögtem először magamra, majd a földre zuhant Szentírásból kizuhant kis szentképre, végül magára a könyvre mutatva szabad kezemmel. - Démon, angyal, slozipapír. Megment, kinyír, tisztítja a segged. Mindent felfogtál? Hidd el, nekem is új, hogy Superman meg Aragorn szabin van és nekem kell szuperhőst játszani, de ez van. Ha itt maradsz, találkozhatsz nemsokára az egek küldöttével, de legalább a híveid ne vidd magaddal a halálba.
Mint valami elhasznált rongycsomót hajítottam az öreget a fal mellé, majd a gyülekezetre emeltem fekete szemeim.
- Utolsó esély. Én ugyanis megyek. Itt maradtok meghalni az atyátokkal, vagy adtok egy esélyt annak a kis kölyöknek? Elvezetlek titeket Friscoig és megvédelek. Ennyit ígérek. Cserében a gyerek életéért ha odaérünk, felveszitek a szolgálatot a Pokol légióiban. Máskor szoktunk időt hagyni, de ez van, minden katonára szükség van. Döntsetek.
Vártam pár másodpercet a hezitáló emberekre nézve, aztán vállat vonva kifelé indultam. Talán három lépést tehettem meg, amikor a mögöttem felcsendülő hang megállított.
- Bob túléli? Ő... ő nem kerül pokolra? - hangzott egy bizonytalan férfihang.
- Elviszem őt a biztonságba és nem vonatkozik rá az alku - bólintottam.
- Akkor... akkor legyen alku... ő az utolsó gyermek a faluból ő még... még kicsi és védtelen... legyen!
Kicsi és védtelen? Szerinted te mégis mi vagy? Harci elefánt? Imádom a halandók naivitását. Bólintottam, majd vérükkel megpecsételték szavaikat, az alku megköttetett és immár engem is kötelezett. A pap borzadva takarta el a szemét.
Utána én is legszívesebben ezt tettem volna, amikor az ajtó maradványain keresztül pengét villogtatva szakadt be egy magas nő, erőteljes, hatalmas szárnyakkal a hátán. Ó hogy az a...
- Futás! Majd beérlek titeket! Mozgás, ha élni akartok! - üvöltöttem védenceimre, majd a hajánál fogva felrántottam az öreget és a mennyei harcos felé hajítottam. - Nesze, ez a tiéd lehet galambom!
A pap szabályszerűen felnyársalódott a nő kardjára, ami időt adott nekem a hátizsákom lehajítására és a saját pengém előhúzására. Toledoi acél, egy egykori régiségkereskedésben zsákmányoltam, kézre álló, remek fegyver, de sajnos a nő gyilokjával nem veheti fel a versenyt. Védekező alapállásban vártam a szőkeség rohamát.
Az ilyen harcmodornak az a nagy előnye, hogy míg van hová hátrálnod, még egy sokkal jobb vívó sem nagyon tehet veled semmit. A hátránya, hogy mivel feladod a támadás lehetőségét is, végül mindenképpen az ellenfeled fog győzni, de egyelőre csak időt akartam biztosítani a menekülőknek.
Fúriaként rontott rám a nő, villámsebes vágásait hasonló sebességgel védtem ki, táncos mozgással térve ki olykor, majd amikor végleg beszorított volna egy szaltóval menekültem ki. Nagyon jó a csaj!
- Nem dönthetnénk el mondjuk kártyán? Sakk? Domino? Szóval nem... - sóhajtottam megint csak hátrafelé szorulva.
- Eljött az ítéleted ideje, förtelem! - sziszegte jéghideg nyugalommal.
- Tényleg? Én meg azt hittem Sariel a Mennyei Hentes és Mészáros önképzőkör vezetője - vigyorodtam el. - Te pedig nem vagy Sariel kiscsibém, mert akkor már nem lenne a fejem a helyén...
- Ne merd a szádra venni a nővéremet!
A hirtelen kirobbanó támadássorozat végleg hátraszorított. Háromszor hárítottam a pengéjét, negyedszerre a talpa nagyot csattant a mellemen, hogy a túloldali falig repültem, a kardom messze zuhant tőlem. Kínlódva kecmeregtem talpra és még félig görnyedt helyzetemben felkaptam egy jó nagy és nehéz acélkonténert, amit a nő felé zúdítottam. Most rajta volt a meghökkenés sora, nem számított rá, hogy ilyen hamar úrrá leszek a fájdalmamon. Jah, csibém, a pokoli kiképzésen volt rosszabb is, az öreg Nazkhuga bácsinak elhiheted. A csaj elterült, az angyalkard messze szánkázott tőle én meg egy ugrással már rajta is voltam.
Háromszor sújtottam az arcába ököllel, ő beletérdelt az ágyékomba. Vinnyogva ernyedt el a szorításom a nyakán, amit kihasználva a következőt a lengő bordáim alá adta könyökkel. Valahogy talpra kecmeregtünk mindketten, aztán már zúdultak is egymásra a támadásaink, egyikünk sem ugorhatott a fegyveréért, azzal kiszolgáltatta volna magát a másiknak. A mellei alá ütöttem egy gyors horgot, majd két egyenes a pofacsontra. Cserébe kaptam egy rúgást a combomba, majd egy olló az állcsúcsra. Gyönyörű ívben repültem bele a szemétzúzóba. Az angyal megállt felettem a gödör szélénél és egy szánakozó, lenéző pillantást küldött felém.
- Nyugodj hát az örök sötétségben démon, holtodban már nem gyűlöllek.
Ezzel megnyomta a zúzógép indító gombját. Elmém a lány elveszett kardjára fontam és egy telekinetikus lökéssel magam felé irányítottam. Heggyel előre beleállt a mennyei harcosba és a két melle között bukkant ki. Döbbent hitetlenkedéssel meredt a véres pengére, lassan térdre roskadt. Kikászálódtam a szerkezetből, majd az angyallány füléhez hajolva sziszegtem neki, még mindig levegő után kapkodva.
- Nincs áram. Nem működik. Elfelejtetted, hogy ti vágtátok tönkre az egész rendszert mindenhol? Tudod, a gőg az egyik leghasznosabb bűn, ha megmártózol benne angyalka, a halálod okozhatja - ziháltam, aztán elmém erejével kitéptem a kardot a testéből a szívén és a bal kulcscsontján át. Némi véres nyálat köptem az örök döbbenetbe merevedett szemek közé, aztán sántikálva a védenceim után indultam...

...A Pokolban könnyedén mutattam Ashtaroth seregének egyik kiképzőterére. Az engem kísérő lelkek, kiket Úrnőnknek hoztam kérdőn néztek rám.
- Ott megkezdhetitek a kiképzéseteket. Legyetek nagyon szolgálatkészek és jegyezzétek meg, e perctől Lucifer az istenetek és Ashtaroth, a Háború Lovasa az úrnőtök. A többit úgyis belétek verik hamarost, néhány év és kész kis pokolfajzatok lesztek.
- Most akkor visszamész és megmented a fiam? - kérdezte az egyik nő. Vagy aki legalábbis nem is olyan régen még nő volt. Meglepetten emeltem meg a szemöldökömet.
- Már miért mennék? - kérdeztem hökkenten.
- De hát az alku...
- Az alku szerint biztonságos városba kellett vinnem. Ott van, Friscoban.
- De... de egyedül van... mi lesz vele?
- Felteszem éhen hal - vontam vállat, majd már indulni készültem, mikor az újdonsült démonkezdemény megragadta kétségbeesetten a karomat.
- Ő a fiam!
Megfordultam és ráérősen egy hatalmas pofont kevertem le neki, ami leverte a lábáról.
- Nincs fiad. Nincs családod. Nincs istened. A sereg van, a feljebbvalóid vannak meg Ashtaroth van. Másod már nem maradt. Rossz alkut kötöttél.
Most már valóban nekiindultam, hogy visszatérjek az emberek világába, aztán még egyszer megtorpantam és hátranéztem a zsákmányolt lelkekre. Ajkaimon vigyor ömlött el.
- Még nem is mondtam. Üdvözlet a Pokolban. Mi itt mind egy nagy boldog család vagyunk és ha ezt elhitted, akkor te barátom egy nagy boldog hülye vagy - kacsintottam egy rosszindulatú kuncogás közepette.


 
Nazkhuga
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: