☽ OH DARLING, EVEN ROME FELL ☾
Légy üdvözölve egy apokaliptikus világban, ahol nem tudod kiben bízz

 
The s-laughter pub

Lilith
WHISPERING AMEN
avatar


Kedd Okt. 24, 2017 8:56 pm írtam neked utoljára


Gadreel & Lilith

Isten megteremtette a világot, majd unalmasnak találta a kis tábláját, így játékosokat gyártott rá. Az első ember, a férjem Ádám, akit szeretnem kellett, hiszen arra teremtettek, hogy mi ketten benépesítsük a paradicsomot. Ennek ellenére sosem szerettem igazán őt, nem volt meg közöttünk az a kötelék, ami mindent megváltoztat és többre sarkall. Ha akartam, ha nem Gadreel ezt váltotta ki belőlem az első pillanattól fogva. Megláttam és elindított bennem valamit, ami először undor, utálat volt. Hiszen ő egy angyal volt akkoriban, ugyanakkor a kapcsolatunk elmélyült és átvette a helyét egy másik érzés. Aztán évszázadok teltek el és bennem minden eltompult, de amint beléptem a kocsma ajtaján minden előtört. Mintha csak tegnap lett volna, hogy kikelt mellőlem az ágyból egy csókkal búcsúzott. Azt hittem az lesz az utolsó, de mégis egy kisebb veszekedés után ajkaim újra megtalálták az övét. Elválok tőle, hogy a szemeibe tudjak nézni, látom azt a megszokott mosolyt a szája szegletében és boldogabbnak érzem magam. Hallom, ahogy viszonozza az előbbi szavaimat, ez egy újabb vallomás, ami többet ér bárminél. Ezek a halk szavak gyönyörűbbek, mint bármelyik szerelmes szám, hiszen ez csak a kettőnké. Olyan halk és apró, mégis stabil lábakon áll, olyan ami megingathatatlan, bármennyi idő is tellik el mindig visszatalálunk egymáshoz. Mert mi viszontlátjuk egymást, megtaláljuk egymást, mi minden alakban felismerjük egymást. Hagyom hogy magához húzzon, akár egy macska hozzá dörgölődzök.
- Tetszik az ötlet - válaszolok vigyorogva - Nagy terveim vannak, amikbe lehet, hogy beavatlak majd. Ha elnyerted a bizalmam újra - végig simítok az arcán gyengéden, majd egy apró puszit adok az ajkaira. Azt hiszem mostantól minden meg fog változni és sosem tudhatom mire számíthatok.
- Gyűlölöm ezt mondani, de lassan mennem kellene, nehogy feltűnjön valakinek odalennt - nézek rá bocsánatkérően - Ne aggódj,
ez nem olyan, mint előzőleg
- vigyorogk rá angyalian - Találkozunk holnap? - teszem fel a kérdést, hátha azzal csillapíthatok a nyugtalanságán. Szeretem és nem fogok még egyszer ekkorát hibázni. Szükségem van rá.
"Bennem volt. Ő bennem volt, és én benne voltam, együtt voltunk egy végtelen térben, és nem volt egy olyan pont, ahol ő végződött, és én elkezdődtem."

Gadreel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Fallen.
☩ Reagok :
5

Hétf. Okt. 16, 2017 7:59 am írtam neked utoljára


Lilith

What kind of fuckery is this?

Ha menni akart volna, akkor el se jött volna. Pontosan tudhatta, hogy ez nem lesz egy olyan örömteli találkozó, ami simán és gördülékenyen megtörténik. Talán csak azt nem sejthette, hogy ekkora málhás fájdalmat fogok a szívére akasztani szavaimmal. Mégis mi mást tehettem volna. Titkolom a bukásomat? Azt mondom, hogy más miatt buktam el? Azt hazudom, hogy ez a világvége egyik kelléke, hogy a régi angyalok leselejteződnek? Meghagytam neki ezt a tiszteletet, hogy meg sem próbáltam szemeibe hazudni. Sok régi szokás már a hátam mögött van és elhullott az évszázadok folyamába. De még tudom mire van szüksége, és az nem egy oltalomra és vezetésre szoruló bárány, hanem valaki, aki ellenfél számára. Valaki, aki méltó ahhoz, hogy a neve mellett említsék. Az én időm még nem járt le, és ezt ő is tudja. Így nem eresztem őt. Nem is akar menni, csak ezt be kell bizonyítanom. De nem csak neki, hanem magamnak is. Mindigis ott motoszkált a fejemben, a 'mi lett volna ha..' és most kiderülhet. Miért? Mert már nem kötnek szabályok. Már nincsenek testvéreim. Vért onthatok a királynőmért. Vétkezhetek érte, neki és vele. Mert már nem vétek. Lilithet szeretni... nekem nem vétek.
Szemeiben kutatok válaszok után, még akkor is, ha első felindulása nyoma még ott van az arcomon. A pofon. Azt hiszi ennyivel elijeszthet? Valami komolyabbat kellene tennie, hogy feladjam iránta érzett vonzalmamat. Mondjuk az ujjai között dobogó szívemet. De alább biztosan nem adom.
Közelebb húzom magamhoz és keze óvatosan az arcomra simul. Még akkor is, amikor a hangja ismét játszadozni kezd velem. Tömény gúny, mézédes köntösben. Talán pont ezért szerettem belé. Mert pontosan tudta hogyan maradjon érdekes, kemény, független, miközben tudtam, hogy ha valakire, akkor rá biztosan támaszkodhatok. Ez talán most sincs másképp. Nekem ugyan nem kell bizonyítania, hogy érzései mellett ő képes önálló személyiségként működni. Sosem birtokoltam. Sem a lelkét sem a testét. Ha akartam volna sem tehettem volna meg. De ő pontosan ettől volt tökéletes. A függetlenség és a tartás piedesztrálra emelte a szemeimben. Miért akartm volna tőle pontosan ezt elvenni?
Sebezni próbál. Naív gondolat, hiszen már az boldoggá tesz, ha nekem ennyi idő jutott és megint csak néhány száz év múlva tarthatom karjaiban. Legalább láthattam. Hallhattam. Érezhettem az illatát.
Válaszolnék én neki, de nincsen rám időm. Pedig szavai azonnal beindítják a fogaskerekeket az agyamban. Ajkai finoman simulnak az enyémekre. Már el is felejtettem mennyire édes ízük van a vörös ajkaknak. Sokszor próbáltam meggyőzni saját magamat, hogy mindaz ami volt csak a tiltott gyümölcs íze miatt volt annyira kellemes. De nem véletlenül nem tudtam meggyőzni saját magamat. Csak néhány pillanatom van mielőtt elválnak tőlem ajkai. De azonnal egy halvány mosoly jelenik meg ajkaim szegletében. Csendes vallomás, de nekem a világnál is többet jelent.
-Te is nekem Lilith.-halk vagyok. Nekem elég, ha csak ő hallja. Ez a mi vallomásunk egymásnak, nem pedig a világnak.
-Mindezek után mi legyen?-visszatérek az előző kérdéséhez.-Mit szólsz ahhoz, hogy lesz, ami lesz?-kérdezem miközben az egyik kezem kicsivel lejjebb csúszik a derekáról és közelebb húzom magamhoz, hogy teljesen hozzám simuljon vékony teste.

Lilith
WHISPERING AMEN
avatar


Szer. Okt. 04, 2017 4:59 pm írtam neked utoljára


Gadreel & Lilith

Az érzések kavalkádja magával ragad, akár egy tornádó felkap és sosem enged el. Régen dúltak bennem ilyen érzések, amikkel az elején nem voltam tisztában, később pedig elhatalmasodtak rajtam, ahogy most is. Bármennyire is akartam, nem voltam felkészülve erre a találkozásra, egy láthatatlan erő húzott ide. A pokol felbosszantott, New York tűnt a legjobb választásnak mindegyik természetfelettit el akartam kerülni. Erre csodák-csodája szemben találom magam azzal a férfivel, aki egykor a világot jelentette számomra. De a dolgok változnak, ahogy mi is, viszont az érzések... Rá kellett döbbennek, hogy azok sosem fognak megváltozni, titkon a szívem mindig is felé húzott, bárhogy is próbáltam elnyomni magamban. A pokolban lévő teendőim lefoglaltak, így nem kellett ilyesmikkel foglalkoznom, de idefenn a földön minden megváltozott. A kezem az arcán csattan, nem is akart elhajolni vagy védekezni, egyszerűen hagyta, hogy megtörténjenek a dolgok. Tudta, hogy erre van szükségem. Menni készültem, mégis ott toporgok egy helyben, miközben egy régi emlék jelenik meg a lelki szemeim előtt. Egy kisebb házikóban voltunk egymással szemben, az asztalon heverő poharat vágom hozzá, amiből kiömlik a benne lévő folyadék. Ezt követően a kardomért nyúlok, de elém lép és lefogja a kezem. Az emlék megszakad, ahogy felkel a székből és fölém magasodik, keze derekamra simul akár egy szoros kötél. Közelebb hajol hozzám, a forró lélegzetét érzem a fülcimpámon. Kérdése olyan akár egy költői kérdés, hiszen egyből válaszol is rá. Szavai olyanok akár egy dallamos melódia a füleimnek, sosem volt otthon a szerelmi vallomásokban, legalábbis régen így volt. De ezt egyértelműen annak vettem, aminek hatására apró mosolyra húzódik szám széle. Azt hiszem mindvégig ezt hiányoltam tőle, az erőt, ami benne dúl, harciasságot és határozottságot. Egy olyan angyalt vagyis bukottat, akivel dacolhattam minden egyes alkalommal, ha kedvem tartotta. Pokoli kapcsolat ez, önkéntelen taszítjuk és vonzzuk egymást állandó jelleggel, mint egy se veled, se nélküled kapcsolat. Magához húz, érzem rajta, hogy erőnek erejével tart, ha akarnék se tudnék szabadulni. Ezt még nem tudhatja, de közel akarok lenni hozzá, kezemet a mellkasa mentén felcsúsztatom egészen az arcáig. Ahol az előbb a kezem csattant, most végig simítok rajta gyengéden.
- Képes lettél volna értem a testvéreid vérét ontani? Milyen bájos -
gúnyolódok mézédes hangon. Játszadozok vele, ahogy régen is tettem, egyfajta ércelődés ez tőlem, ami a szeretet jele.
- Tusé - teszem hozzá. Az első találkozásaink alkalmával láthatta mikre vagyok képes egy-egy bábbal, élveztem a kínzásokat és a könyörgésüket. Felemelem a fejem, hogy a szemébe nézhessek, azokba az átható barna szemekbe melyek mindent láttak bennem. Sosem vallottam volna be neki, de igaza van, jobban mint gondolná. Egyszer már elhagytam és számtalanszor megbántam a tettemet, ha most ugyanúgy cselekednék azzal aláírnám a halálos ítéletem.
- Mindezek után mi legyen? Itt vagyunk újra egymással szemben, mint a kezdetek kezdetén. Tisztában vagyok vele, ha akarnék se tudnék elmenni. Nem hagynád - vetem a szemére a szörnyű igazságot - Ez egy új esély lenne? - teszem fel a kérdést mosolyogva, míg a másik kezemet a vállára helyezem. Közelebb lépek hozzá, ajkaimat az övére helyezem, hogy hosszú idő óta először újra csókban forrhassunk össze.
- Hiányoztál Gadreel - suttogom alig hallhatóan. Ez vagy egy új kezdet vagy a vég valamelyik biztosan.
"Bennem volt. Ő bennem volt, és én benne voltam, együtt voltunk egy végtelen térben, és nem volt egy olyan pont, ahol ő végződött, és én elkezdődtem."

Gadreel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Fallen.
☩ Reagok :
5

Pént. Szept. 29, 2017 12:39 pm írtam neked utoljára


Lilith

What kind of fuckery is this?

Égtelen vágy, meg nem bocsátott érzések. Újra lángoló szerelem és a tétlenség fojtogató magánya. Ott állt előttem mégis magányosabbnak éreztem magamat, mint az elmúlt évszázadok könyörtelen örvényében. Ott állt mégis messzebb volt tőlem, mint a Pokol legmélyebb bugyrában. Mégsem mondtam volna le róla. Nem akartam, hogy eltűnjön, hogy megint semmivé váljon. Látni akartam az arca minden rezdülését, még akkor is ha dühös, akkor is ha szomorú, akkor is ha boldog miközben egy pulzáló torkot szakít fel. Csak látnom kellett, hogy tudjam valódi volt, hogy tudjam ő valóban létezet, nem csak lázálom volt a mennyek küszöbén, nem csak csábítás volt, amiben a gyenge elbukik, az erős felemelkedik. Tudnom kellett, hogy több volt mint megtévesztés. És már tudom. Hallom. Próbálja elrejteni, de az apró ér a nyakán ütemesen a bőrének feszül és időről időre gyorsabb lesz. Mégis próbálja elrejteni, akkor is ha tudja, hogy ez lehetetlen. Nem lehet előttem gyenge, nem lehet előttem ennyire ember. Nem is teszem szóvá, nem akarom, hogy kevesebbnek érezze magát a közelségemtől. Ezért nyitom nehezen szóra a számat. Ezért mondom neki csak vonakodva, hogy mi változott. Naív, ha azt gondolta nm tett tönkre a hiánya. Ha nem hagy el akkor is szárnyamat vették volna a románcunkért. Az Atya előtt semmi nem maradhat rejtve. És gyengének gondolt, ha azt hitte megpróbálom majd titkolni. Én nem a semmiért vállaltam az emberi életet az örökkévalóig. Én érte akartam más lenni. Valami megérinthetőbb, valami élhetőbb.
Nem akartam vele megosztani, hogy milyen fájdalmakat hagyott. De egyetlen röpke pillanatig az Úr előtt éreztem magamat, hogy gyónnom kell. Vallanom. Nem azért, hogy neki fájdalmat okozzak. Hanem azért, hogy a saját lelkemet feloldjam. Ostoba lettem volna? Sokak szerint biztosan. Az angyalok, akik egykor a testvéreim voltak már évszázadok óta köpnek a nevemre. Talán nincsenek is tisztában azzal, hogy túléltem a Földön. Ráadásul ilyen hosszú időn át.
Elfordítom egy pillanatra a tekintetem. Nem akarom látni a könnyeit és a fájdalmat, amit ezzel okoztam. Talán így már kevesebb vagyok a szemében, talán így már nem is akart volna látni. Hirtelen és alattomosan vált a hangulata. A tenyere keményen csattan az arcomon. Elkaphattam volna a kezét. Elhajolhattam volna. Mégis hagytam, hogy beteljesedjenek az indulatai a pofon képében. Haragszik. Miért ne tenné? Elvégre már nem az vagyok, akiért egykoron a szíve dobogott. Keserves csend uralkodik el körülöttünk, még akkor is ha kínosan próbálják folytatni korábbi cselekedeteiket.
Csendben hallgattam. Minden egyes szavát. Próbál mélyre ütni, úgy hogy fájjon. A nyelve sziszeg akár a kígyóé miközben átkozódik. Áll. Nem mozdul. Nem akar elmenni. Lassan állok fel és magasodok fölé. Kezem a dereka köré siklik bilincsként. Nem mehet el. Még nem végeztünk egymással.
-Mégis honnan gondolod, drágám, hogy szükségem volt az engedélyedre?-közelebb hajolok hozzá egy kicsivel.
-Magamnak akartalak. És nem érdekelt az sem, ha ezért ölnöm kell... ha tollak hullottak volna a földre... megtettem volna... és a pokol kapujáig kergethettek volna én akkor sem eresztettelek volna el... ha nem te magad tűnsz el.-közelebb húzom magamhoz akár hagyja akár nem.
-De hadd áruljak el valamit. Pontosan tudom, hogy a bábokkal mit tettél előttem.... és nem hiszem, hogy egy ostoba báb miatt visszatértél volna.-gyengébb vagyok, de ostobább biztosan nem.
-A te lelkedre esküszöm Lilith... ha kisétálsz azon az ajtón... te fogod a legjobban bánni.-mondjuk nem mintha hagynám. Innen ő ma nélkülem biztosan nem távozik.

Lilith
WHISPERING AMEN
avatar


Szomb. Szept. 23, 2017 9:03 pm írtam neked utoljára


Gadreel & Lilith

Régen volt már, hogy találkoztunk, még most is alig hiszem el, hogy itt ül mellettem. Ő azon kevesek közé tartozik, akit a világon mindennél jobban szerettem, persze csak önmagam után. A férfiakat általában csak kihasználom, majd mint egy elkényeztetett gyermek, ha meguntam eldobom őket, ami nálam egyenlő a gyilkolással. Imádom, ahogy szenvednek, könyörögnek és kenyelemért rimánkodnak, feleslegesen. De Gadreel más volt a kezdet kezdetén. Sikeresen borsot tört az orrom alá, mikor először találkoztunk, gyűlöltem őt és megvetettem. A halálát kívántam akkor és utána még sokáig. Az első pár együtt töltött óránk alatt csak az forgott a fejemben, hogy fogom őt megölni. Ezzel szemben, mikor esélyem lett volna rá sosem tettem meg, valami visszatartott. Vagyis inkább valaki. Az angyali lelke, ami a mennyekre emlékeztetett a boldog időre, mikor még nem üldöztek angyalok és boldogan éltem a gyermekeimmel. De egyszer minden vége szakad, ahogy a mi kettőnk románcának is véget vetettem. Nem búcsúztam el tőle, mert tudtam, hogy képtelen lennék rá. Túlságosan fontos volt számomra ahhoz, hogy szemtől szemben ott tudjam hagyni. Pedig elterveztem, hogy miket fogok a fejéhez vágni, de aznap reggel mikor egy édes csókkal búcsúzott tőlem. Rá kellett döbbennem, hogy nem megy... Látom, ahogy mosolyog az italkérésemen, de nem reagálok rá, a büszkeségem visszatart. Pedig a szívem, aminek a létezéséről sem tudtam, amit akkor kitéptem a belsőmből és nála hagytam. Most hevesen dobog, mióta megpillantottam. Minden egyes porcikám utána bizsereg, magamon akarom érezni az érintését, érdes kezének simítását. Lilith! A pokolba is! Nem gyengülhetsz el! Parancsolok magamra gondolatban... A kikért italból kortyolok egyet a gondolataimba veszve, amik egy letűnt kort idéznek, mit elfújt a szél. A világ túlságosan sokat változott és vele együtt mi is. Több lettem, mint egy egyszerű alkukötő démon, aki az embereket taszítja bukásba, ahogy ő is megváltozott. Nem érzem azt az éteri fényt, ami annó belőle áradt. De lehetséges, hogy az emlékeim csalnak, hiszen évszázadok teltek el azóta. Végül a csendet én töröm meg elsőnek, túlságosan is érdekel mi a változás oka. Pillantásunk találkozik, míg én kérdések után kutatok, ő gondolkodóba esik, talán egy cseppnyi bizonytlanság is van benne. Itlába kortyol, hogy rendezhesse a gondolatait, legalábbis erre tudok gondolni, végül megszólal. Kérdőn emelem rá a tekintetem, egyik szemöldököm majdnem a homlokom közepébe szökik. A levegőm benn akad, ahogy folytatja a mondandóját, képtelen vagyok kifújni, igaz nincs is szükségem rá csak megsokás. Mégis lélegzet visszafolytva várom mi lesz a vége ennek. Nem karom elhinni azt, amit mondd. Fejemet rázom, hogy ez lehetetlen, szemeim elkerekedtek és egy olyan érzésről árulkodnak, amit sosem mutattam senki felé. Fájdalom, sajnálat és mérhetelen szomorúság. Könnyes lesz a szemem, mikor rá döbbenek, hogy mire volt képes értem és mennyire szeretett valójában, amit egyáltalán nem értékeltem. Kiszakítom magam pillantásából, jakaira téved tekintetem, látom a mosolyt, de nem hiszem el, hogy igazi lenne. Kérdését figyelmen kívül hagyom, inkább iróniának érzem ezek után inkább. Az érzelmi hullámvasút még nem ért véget, inkább csak most kezdődött. Ez olyan, mint amikor felfelé megy veled a kocsi, izgatottan várod mi lesz, míg fel nem ér az első lejtő tetejére, onnan nincs visszaút. Nincs lehetőséged kiszállni és az izgatottságot felváltja a félelem, ahogy zuhansz lefelé a mélybe. A könnyeket és hitetlenkedést felváltja egy új érzelem. A harag és düh. A pillanat erejét kihasználva emelem a kezemet és egy határozott lendülettel az arcán csattan a tenyerem.
- Mégis hogy volt képed? Nem gondoltad, hogy ezt velem is meg kellett volna beszélned - vágom hozzá a kérdéseket, de itt nem állok meg - Hogyan lehettél ilyen ostoba? Tudtad mi vagyok. Nem akartál bújkálni? Ne nevettess! Esélyünk se lett volna másra. - nevetek fel keserédesen, szemeimszikárkat szórnak. Csalódtam benne és szánom, megvetés sugárzik belőlem az irányába. - A rohadt testvérkéid megöltek volna minket. Több akartál lenni mint a szeretőm? Hát tessék! Több lettél! - felkeltem a székről, úgy álltam vele szemben indulásra készen. Még utoljára közelebb hajoltam hozzá, hogy bevigyem az utolsó ütést.
-De hadd áruljak el valamit, soha nem voltál több, mint egy szerető. Egy báb, akit a kedvem szerint használtam - a legdurvább szavakat vágtam hozzá, tudtam, hogy mi fog neki a legjobban fájni. Ott akartam eltalálni, mert szenvedtem miatta. Most jobban szenvedek magam miatt. Őt bántottam magam helyett. Vele szemben álltam indulásra készen, mégsem léptem. A lelkem mélyén arra vágytam, hogy szorítson magához és csókoljon meg, ahogy régen. Legyen az a férfi, akit akkor megismertem. Próbáljon újra megszelidíteni.
"Bennem volt. Ő bennem volt, és én benne voltam, együtt voltunk egy végtelen térben, és nem volt egy olyan pont, ahol ő végződött, és én elkezdődtem."

Gadreel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Fallen.
☩ Reagok :
5

Kedd Szept. 05, 2017 9:52 am írtam neked utoljára


Lilith

What kind of fuckery is this?

Furcsábbnál is furcsább. Érzelmek hűvös és forró tengerre szörnyű viszűlyban háborúzik bennem. Az egyik felem magához ölelné és addig szorítaná keblére, míg az idő egyszercsak megszűnik létezni. A másik felem azonban szívét próbálná kivájni mellkasából a gyönyörűen feszülő keblek alól, de sajnos meg kell kérdőjeleznem, hogy vajon tényleg van-e szíve az én kedvesemnek. Ragyogó szempárral nézek rá, amit talán már megtépett egy kicsit az idő vasfoga, de még mindig érzem a lelkemben a perzselő vágyat, hogy bőrét tépve mutassam meg neki, hogy mennyire hiányzott nekem még az illata is.
Mégsem marok rá bőrére és rántom magamhoz. Egyszerűen kiélvezem a morzsákat, amikot kegyelmesen elém hint. Ez azt hiszem mindkettőnknek furcsa. Talán egy kicsit kellemetlen. Mégis hiányzott nekem mint egy levegővétel, akár egy pillanatnyi tavasz a zord tél ölelésében. Elengedem karjaim közül és fájdalmat hagy bőrömön. Bizsergető hiányt, ami belülről mardossa a lelkemet. De nem teszek mást csupán hellyel kínálom, hogy kiélvezhessem a számomra adatott idejét. Eldobott játéknak érzem magam, amihez megint kedvet kapott, de jó barátként üdvözlöm. Végülis... egy kis alkohol még senkinek sem ártott. Elszokott az emberek silány világától. Látom a megvetést íriszeiben, de van benne egy magasztos tartás, hogy különösebben mégsem teszi szóvá. Elmúlt már az emberek aranykora... az aranykehelyből folyó bor és a tiszta manna ideje.
Valami gyatra lőre is megteszi. Vagy valami töményebb kályha szökevény. Mindegy. Csak oldja egy kicsit a múlt és a jelen fájdalmát, hogy volt valami tisztánk, amit valahol az úton elveszítettünk.
Mindketten az alkoholba menekülünk. Nem sok időre. Csupán néhány röpke pillanat erejéig, amíg győzedelmeskedni tudunk gyermeteg lelkünk felett. Én legalábbis. Felé akarom billenteni a kockát. Nem akarom én kezdeni az élménybeszámolót, hiszen nehéz a régmúlt gyötrelmeivel foglalkoznom miközben tudom mit rejt a sötét textil.
Megmosolyogtat. Még mindig a pusztításvágy lappang a lelkében, de tisztelem, hogy nem titkolja. Legalább előttem nem. Szemeiben talán valami keserűséget vélek felfedezni amikor a tisztán ragyogó lelkem helyén csak egy silány, rothadó maradványt tud felfedezni. Szemeimet ráemelem, amikor tekintete mélyebbre próbál fúródni és magyarázatot keres mindenre, ami vagyok.
Egyetlen rövid pillanatra elgondolkoztam a hazugságon. Hogy mesélek neki egy életről, amiben gyermekem született, amiben egy nő vár haza szerető szívvel. Egyetlen rövid pillanatra elgondolkoztam, hogy az igazat mondom neki, hogy mindent eldobtam érte. Ő pedig eldobott engem. A jó és a rossz vívott csatát bennem, de nem tudtam eldönteni, hogy a hazugság a rossz és az igazság a jó-e.
Így kortyolok, hogy időt nyerjek magamnak. Végül döntök és szóra nyitom a számat.
-Meggyóntam.-rövid szünetet tartok, amíg rendezem a gondolataimat.
-Azon a reggelen. Amikor te elmentél. Én visszatértem az Atyához. És vallottam, hogy teljes életet adhassak neked. Nem akartam többé az éj leple alatt bújkálni. Nem akartam hazug szeretőd lenni. Mindent akartam. Veled. Úgyhogy Sariel a szárnyaimat vette. Te pedig már nem voltál ott.-végig a szemeit figyelem.
-Félre ne érts... békére leltem. Még az emberek között is.-mosolygok rá.
-És veled?... Mi történt?

Lilith
WHISPERING AMEN
avatar


Hétf. Júl. 17, 2017 8:39 pm írtam neked utoljára


Gadreel & Lilith

Egy letűnt kor maradéka vagyunk mindketten, olyan halhatatlanok, akik megjárták a poklot és a mennyeket is a földön. Magamnak is csak későn vallottam be, de szükségem volt rá, ahogy most is. Akkor talán csak vonzott a fénye, angyali tollai, amikkel oly nagyon szerettem játszani. Viszont most valami más munkálkodik a háttérben. Talán hiányzott? Lehetséges, bár az ilyen emberi érzelmeket megtagadom magamtól, hiszen semmire kellőek és ha beismerném őket azzal lealacsonyítanám magamat. De azt még most sem tehetem. Isten első teremtményeinek egyike vagyok, az első nő és egy démonherceg. Nem a semmiért dolgoztam ennyit, tettem tönkre emberi életeket, hogy ezt mind eldobjam érte, arra még most is képtelen lennék. Büszkeségemnek köszönhetően hagytam ott akkor, kezdtem újra emberré válni és a pokolban sugdolózni kezdtek távollétem alatt. Nem tehettem mást és nem is akartam. Kitéptem őt a szívemből, elnyomtam az emlékeket. De azok nem hagytak nyugodni, így most itt vagyok, hogy szembe nézzek vele. Tudnom kell még mindig képes kiváltani belőlem olyan érzéseket, szüksége van-e rám vagy a bosszúszomja hatalmasabb.
Bizsergés fog el érintése nyomán, most hogy elhúzódtam tőle még mindig érzem teste melegét a derekamnál. Az emlékek újra megrohamoztak, látom magam előtt, ahogy régen engedelmességre tanítottam. Szerettem irányítani és el is vártam tőle, hogy hagyja magát. De most, mit akarok? Fogalmam sincs még. Fellélegzek, ahogy hellyel kínál, le is bontom a védelmező falaimat, amiket magamra tettem mielőtt beléptem volna ebbe a kócerájba. Nem hiszem, hogy az életemre akarna törni.
- A legjobb minőségű töményet, amit még lehet kapni - adom le határozottan a rendelésem a pultosnak. Reményeim szerint nem valami bóvlit fog elém tenni, iható, jobb minőségű alkoholra van szükségem. Várok míg megkapom az italom, csak utána nézek rá, tekintetünk össze kapcsolódik s bennem újra indul valami. A sötét lelkem mélyén valami lüktetést érzem a mellkasom közepén bal tájékon. Ez talán a szívem? Kérdésével meglep, de arcom még mindig érzelemmentes, hiszen még magamnak sem merem bevallani, hogy hiányzott és vissza akarom kapni. Tényleg ez van a háttérben? Vagy csak végleg le akarom zárni az egészet? de ahhoz meg kellene ölnöm, igen valószínű csak úgy menne... Gondolataimat rendezem, egy kortyot iszok az italból, ami szerencsére egynek elmegy.
- Odalent azt suttogták vannak még erre megrontani való lelkek   - válaszolok ajkaimon megjelenik a számára is jól ismert ördögi vigyor - Ahogy látom téged már nem lehet - teszem hozzá annak jeléül, hogy érzem rajta a változást. Mintha megfakult volna angyali energiája, nincs meg benne az a mérhetetlen fény, ami egyszerre taszított és vonzott régen. Lehetséges, hogy megbukott?
- Mi történt veled? - teszem fel a kérdést, ami úgy bukik ki belőlem, pillantásom aggódó egyetlen másodpercre. Felfedem előtte azt a nőt, akivé váltam mellette, ugyanakkor el is rejtem a múlt homályai közé. Azt akarom, hogy most ő irányítson, tegyen fel kérdéseket, ha akar. Mutassa meg mi változott benne, mivé lett az utolsó közös reggelünk óta.
"Bennem volt. Ő bennem volt, és én benne voltam, együtt voltunk egy végtelen térben, és nem volt egy olyan pont, ahol ő végződött, és én elkezdődtem."

Gadreel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Fallen.
☩ Reagok :
5

Szer. Júl. 12, 2017 8:40 am írtam neked utoljára


Lilith

What kind of fuckery is this?

A horizontot is végigjártam utána kutatva, de elrejtették előlem az erdők, a fák, a tajtékzó hullámok, a szeszélyes szelek és az idegen arcok. Mindegyikben őt kerestel, de a lelkem megnyugvásra már nem találhatott. A pokol lehetett az ő rejteke, míg én hajlandó lettem volna porrá égetni mindent, hogy őt megtalálhassam a pusztulás közepében. Elárult mindent. A szívemet, a sajátját, az egymásnak suttogott ígéreteket. Most mégis átlépi a küszöböt és a hátam mögött hallom újra megdobbanni a szívét. Hiányoztam volna neki? Vagy csupán játék az egész? Hiszen mindenkinek bűntudata lesz az életben legalább egyszer, hogy hány kedvenc játéka porosodik a padláson vagy tűnt el az enyészetben. Neki pedig én voltam az. Minden nagyképűség nélkül, de tudom mennyire fontos voltam neki. Hajlandó volt lemondani a pusztításról, az emberek végtelen sorának megbuktatááról amíg mellettem volt. Pedig sosem kértem tőle. Egyszerűen egymáshoz idomultunk miközben a világ odakint már nem számított.
Isteni teendőim IV. századdal végegértek. Sok gyűlölködő szempár méregette a porba hulló szárnyaimat. Én mit tettem? Nevettem. Őrült beteg módon miközben megszűntem angyalként létezni. Pedig az volt a mindenem. Harcoltam Atyám nevében, harcoltam az akaratáért, harcoltam a híréért, térítettem a jóért. De addig már nem tartoztam közéjük. Éhes keselyűk tobzódtak miközben Sariel kardja a magasba emelkedett. Mind várnak valamire. Valamire amit nem vágyhatnának. De mégis. Elfojthatatlan tűz lobog a lelkükben, ami mindegyiküket a bukás felé csábítja. Ez is az Isteni akarat része. Hiszen az méltó a szeretetére, aki a kísértés ellenére is tiszta marad.
Nem telt el nap, hogy ne jutott volna eszembe. Nem tisztátlan gondolatok övezték az emlékét. Egyszerűen szerettem elmerülni a keserédes mocsár gyatra hullámai között, amelyben egyszerre tépázott szemeinek emléke és ringatott álomba, hogy mennyire gyönyörű is volt.
Lassan fordulok meg és csak is akkor, amikor már elindul felém felhőnél is könnyedebb léptekkel. Akár haragudhatnék is rá, de miért tenném? Elvégre én mutattam neki egy életet, amit együtt élhetnék, de az nem az volt, amire ő akkoriban vágyott. Mohó volt és szertelen. Fel akarta falni az egész világot. Én viszont ólom súlyú horgony voltam lelkén, amely mindettől visszatartotta volna.
Ugyanaz. Mégis annyira más, ahogyan most rámtekint. Látom a tüzet lobogni jeges íriszei mögött, de látom a csodát is ajkain. A fántáziám és az emlékeim csak ütött-kopott másolatok voltak a valósághoz képest.
Önkéntelenül mosolyából egy pillanatra kuncogás lesz mégis elrejti előlem ezeket a válaszokat. Talán ő sem egészen erre számított, és valamiért felkeresett. Szerintem ő is pontosan tudja, hogy én bármikor hajlandó vagyok vele a halál keringőjére.
Finoman ölelem magamhoz vékony derekánál fogva. Egy másik élet emlékeit idézi, amit már nincs erőm egyszerűen gyászolni. Elhúzódik tőlem, hogy rendezze a képet, amit mutatni szeretne magáról, elvégre abban az érzelmes nő szerepe aligha tükröződne. Én pedig kivárom. Azt az utat fogom követni, amire ő vezet engem.
Nem is ő lenne, ha nem váltana komolytalanabb dallamokra. Követem vibrálását, hiszen már nem egyszer tette egyértelművé, hogy ha jól akarok játszani, akkor hagyom, hogy ő legyen a karmester.
-Foglalj helyet, akkor.-mutatok a mellettem lévő székre és intek a pultosnak, hogy rendelésünk lesz.
-Bármit, amit csak a hölgy kér.-a rendelés részét természetesen ráhagyom, hiszen sosem hoztam döntéseket helyette. Nem most fogom elkezdeni. Megvárom, amíg kívánságai teljesülnek és csak utána emelem rá a tekintetemet.
-Mi járatban erre?-nem rontok ajtóstul a házba. Vannak kérdéseim, de nem akarom máris elijeszteni magam mellől.

Lilith
WHISPERING AMEN
avatar


Csüt. Jún. 22, 2017 12:12 am írtam neked utoljára


Gadreel & Lilith

Az életem máshogy kezdődött mint a legtöbb emberé, engem az Úr porból és sárból teremtett, ahogy az első embert is. Kevesen tudják, hogy a drága, kedves, behódoló Éva előtt volt egy másik nő is Ádám életében. Az első igazi asszony, aki én voltam. De a kapcsolatunk nem úgy alakult, ahogy mindenki várta volna, túl sokat vitáztunk minden apróságon, férjem nem bírta elfogadni, hogy egyek vagyunk és fölém akart magasodni. Ezt nem hagyhattam, így végül egy figyelmetlen angyalnak köszönhetően a földön kötöttem ki. De nem emelném ki minden apró részletét az életemnek, legyen annyi elég, hogy az Úr elárult, így menedéket kerestem Lucifernél, aki tárt karokkal fogadott. Neki köszönhetően démonná változtam, évek alatt felküzdöttem magam a ranglétrán és herceggé váltam.
Oh jajj, most meg nagyon előre siettem. Valamiért kuszák a gondolataim, talán a zavaros múltam miatt lehetséges ez. Míg a Földön ténykedtem talán az IV. században járhatott az emberi idő, mikor emberi sorsokat zúztam szét, pusztítást okoztam mindenfelé. A Római Birodalomban telepedtem le éppen, segítettem, hogy megmaradhasson a pogány vallás az általuk kereszténynek mondottal szemben. Nem tűrhettem, hogy a halandók atyámnak hódoljanak. Ebben az időben találkoztam vele, aki akkor még angyal volt. Minden terve az volt, hogy keresztbe tegyen nekem.  Nagyjából sikerrel is járt, de valamilyen szinten vesztett is. Egyik összetűzésünk alkalmával a dolgok elfajultak és azon kaptam magam, hogy egy kopott ágyban fekszem, ő pedig fölém magasodik. Fogalmam sincs, hogyan jutottunk el odáig. Nagyjából fél évig tarthatott a kapcsolatunk, de kezdtem elpuhulni, emberi vonásokat vettem észre magamon, így egyik nap, mikor dolga akadt én egyetlen szó nélkül távoztam. Azóta nem is láttam őt, valószínű keresett, de az időm nagy részét inkább a pokolban töltöttem. Képtelen voltam szembe nézni vele és magyarázattal szolgálni.
Most mégis ennyi évszázad elteltével az emlékek magukkal ragadtak és rá döbbentem, akkor hatalmas hibát követtem el. Magammal is küszködve próbáltam a nyomára akadni. New York egyik bárja előtt állok, még egy utolsó harcot vívok magammal. Vajon bemenjek? Miért? Mégis mit várok ettől a találkozástól? Lehetséges, hogy hiányzik? Fogalmam sincs, képtelen vagyok rendezni a gondolataimat. Érzelmeim és gondolataim harcolnak egymással, mígnem egyetlen pillanat erejéig a szívem veszi át az irányítást. Belököm a kóceráj ajtaját és teszek egy-két lépést a pult felé, de azon nyomban megtorpanok. Hatalmas csend fogad a bárban, minden pohár megakad a levegőben, lélegzetek fennakadnak. Egy apró ördögi vigyor jelenik meg szám sarkába, imádom, amikor ilyen hatást váltok ki a halandókból. Pedig most magamhoz képest elég visszafogott az öltözékem. Körbe nézek a teremben, szemem sarkából látom, ahogy a tükrön keresztül rám pillant, várja a reakciómat. Meg sem kell mozdulnom, tudja, hogy itt vagyok. Talán arra vár, hogy sarkon forduljak? Ha már itt vagyok, akkor nem fogok megfutamodni! Tudnom kell, miért pont most jár oly sokszor a fejemben. Látom, ahogy lassan megfordul, míg én elindulok felé normális emberi tempóban, szememben megcsillan a pokol tüze, míg arcomon angyali mosoly terül szét. Vigyora megdobogtatja a szívemet, fél mondata hallatán elkuncogom magam, elé érve rendezem arcvonásaimat és hűvösséget tettetek.
- Örülök, hogy még mindig nagy hatást gyakorolok rád - kezdek bele köszönés nélkül. Hirtelen ötlettől vezérelve hozzá bújok, mintha ölelésre vágynék,  fejemet a vállgödrébe akarom fúrni, egyetlen pillanatra mindent elfelejteni és eltűnni. Bármi a reakciója egy perccel később eszmélek, az agyam átveszi az irányítást és elhúzódok tőle.
- Meg sem akarsz hívni egy italra, Gadreel? - ajkaimat lebiggyesztem, kiskutya szemekkel nézek rá. Fejemet kissé oldalra döntöm, mintha mi sem történt volna közöttünk anno. Megvárom a válaszát, ha nem olyan elutasító velem szemben helyet foglalok mellette.
"Bennem volt. Ő bennem volt, és én benne voltam, együtt voltunk egy végtelen térben, és nem volt egy olyan pont, ahol ő végződött, és én elkezdődtem."

Gadreel
WHISPERING AMEN
avatar



☩ Faj :
Fallen.
☩ Reagok :
5

Szomb. Jún. 17, 2017 3:18 pm írtam neked utoljára


Lilith

What kind of fuckery is this?

Az elkárhozott világ a Föld felszínére került. Ördögök és angyalok martalékává váló emberi testek és lelkek döglesztően észveszejtő szaga keveredik. Békének hívják a jelenlegi időszakot, én pedig csak a vihar előtti csendnek. Láttam a teremtés pillanatát, láttam Ádám első feleségét, láttam a vízözönt, láttam a Megváltót, láttam a bukásukat. Most az angyalok játszák az isteni szerepüket, miközben én újabbat kortyolok a whiskeymből. Egykoron harcoltam értük. A jóságukért, az érintetlenségükért, míg az első emberi nő el nem buktatott. Hittem a jóságban, hittem a boldogság reményében, de ami talán még bántóbb a megbocsátás esélyében.
Magasztosnak hittük magunkat, lelkek őrzőinek, a jó példaképének, de valjóban ugyanolyan kicsinyesen irigy lelkekké váltunk, akár az ember, akár egy ösztöni szintre süllyedt démon. Félvérek születnek a hamvakból miközben sokuk még prédikál. Vajon ilyenkor hol bujkál Sariel büntető kardja? Én nem hibáztatom a hóhért. Önként zuhantam a mélybe, ráadásul nevetve, szarva a következményekre. Ezzel a forgatókönyvvel azonban aligha számolhattam.
Lassan engedem le a poharamat a szutykos pult ápolatlan felületére. A csapos nem kérdez, csak félszemmel rámsandít, hogy vajon lefordulok-e már a székről vagy még bírom a kiképzést. Íriszeim tiszták, így újratölti a poharamat. Ismeri már a fogyasztásom mértékét.
Még nekem is feltűnik, hogy milyen gyorsan lesz csend az egész kócerájban. Poharak állnak meg a levegőben, lélegzetek akadnak bent. Én pedig félszemmel a csapos feje fölött lévő tükörbe sandítok. Nem mintha szükségem lenne rá. Az emberi testek izzadságtól bűzlő testén keresztül még így is megérzem bőrének illatát. Nem mozdulok egy pillanatig, nem tudom kiszúrt-e már és ha igen, akkor vajon sarkon fordul el. Olyan hosszú időn keresztül menekült előlem, és olyan gondosan tüntette el a nyomait, hogy két évtized után még én is elveszítettem a fonal végét. Lassan megfordulok a székkel.
-Te szent szar.... -csak ennyit tudok mondani egy nagyobbacska vigyor kíséretében. Talán az alkohol ütött be, talán minden egyszerre, de semmi más nem jutott eszembe ezen kívül.

Sponsored content
WHISPERING AMEN



írtam neked utoljára


 
The s-laughter pub
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: