• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
SzerzőÜzenet

Ashtaroth
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar

•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Jún. 12, 2017 3:43 pm írtam neked utoljára





Gratulálunk elfogadva
az oldal tagja lettél

Tisztelt Quentin!
Kedvesnek nem akarlak szólítani, úgy sem vagy az. De ez nem is baj! Imádtam az előtörténeted. A stílusodon és egy-egy mondatodon jókat röhögtem a villamoson hazafelé, bár az előtörténetet csak itthon olvashattam el. Már alig vártam és nem csalódtam. Van eleje, közepe és vége, és mindegyik része tetszik! A pd-d pedig zseniális! Imádom, hogy mostanában mindenki ilyen ritkán használt veteránokkal jön! Piros pont! Very Happy
Kérlek, foglalózz és keresd meg azt a szukát, hogy kibelezhesd. Very Happy

Ui.: A Pokol szeretettel vár, ha bevégezted az utadat. Wink





Hell or Heaven vezetősége


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Quentin Knobs
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Faj :
Ember (vadász) - Szakadár
☩ Posztok :
7
☩ Play by :
Ron Perlman
☩ Korom :
57
☩ Pokol vagy menny? :
kössz, de maradok a Földön
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Hétf. Jún. 12, 2017 12:05 pm írtam neked utoljára


Quentin Knobs
A vén farkasnak is vannak fogai
Ron Perlman
Ember (szakadár)
saját
-
-
USA, Jacksonville

Személyes adatok



Véleményem az emberekről: Nézd, vadász vagyok, szóval védem és pátyolgatom az embereket. Na, ha így gondoltad, azt villámsebesen verd ki a fejedből. Ez a világ eléggé elb...baltázott hellyé vált, mióta kiderült, hogy nem minden csak sóder, ami a Bibliába fel vagyon körmölve. Itt az életképtelenek hamar kihullanak és a jó öreg Darwin papával nem áll szándékomban vitába szállni. A sajátjaim érdekelnek, a többiek, ha tudják védjék meg magukat. Ha sikerül? Nagyszerű. Ha nem? Jó étvágyat a démonoknak, angyalkáknak, nem az én dolgom. A városiak annyit érnek, mint öreganyám pudingja. Még mindig a régi dolgokhoz ragaszkodnak, nem tudnak elszakadni a maguk kis világának kényelmes illúziójától. Nem, nem ítélem el őket, csak ne engem kérjenek meg a tömegsír megásására, annyi energiát nem érdemes megmozgatni értük. Szakadár vadember vagyok a szemükben? Bizonyára. De ez az öreg szemétláda, ha kell a sajátjaiért kibelezteti magát, a főnökasszony intésére pedig megjárja a Poklot vagy éppen a Mennyet és hoz még néhány skalpot. Értem sem fog senki könnyeket ejteni, ha eljön az utolsó, a haláltánc, hát tőlem se várd el, hogy itassam az egereket másokért, oké?


Porhüvelyem neve: -

Mióta élsz?: 57 esztendő

Gabriel vagy Mihály?: Figyelj, nagyon szívesen tartom a karó végét, akármelyiket is akarod belehúzni, rám számíthatsz!

Vélemény a természetfelettiről? : Cöh. Bonyolult kérdés. Na lássuk. Vannak ugye a démonok. Ezek az egyszerűbb eset. Jön, beléd költözik és átveszi az uralmat feletted. Ha tudod, kinyírod. Színtiszta önvédelem, nem kell sokat ragozni rajta. Ettől függetlenül szerintem egy aprócska fokkal még mindig jobbak, mint az angyalok. Azok a mennyei tetvek évezredekig hitették el velünk a "kicsi és gyámoltalan" emberiséggel, hogy ők a jófiúk/jókislányok. Aztán jöttek és szétkapták ezt a sárgolyót, mint mexikói bandatag a kocsid központi zárját. Tökéletesen leszámoltam az illúzióimmal, hidd el, amikor láttam egy angyali szukát, hogyan mészárolja le a feleségem és a karonülő gyermekemet. Nem foglalkozom Istennel, szerintem vagy rég megdöglött, vagy egy perverz állat, aki hátradőlve gyönyörködik az őskáoszban, de ha van a világon legalább Sors, hát megadja nekem, hogy mielőtt eltávoznék innen, még élve megnyúzzam azt a szárnyas rüfkét, aztán jöhet menny vagy pokol, mit bánom én! Szerintem egyik se fogad majd be, túl sokat röhögnék rajtuk, felhánytorgatva, hány maguk fajtában mártogattam meg a machetét... Ami a félvéreket illeti, ez már bonyolultabb kérdés. Végül is nem tehetnek róla, hogy micsodák és nem is nagyon ismerem őket. Na ilyenkor jön az alapszabály. Majd Wanheda megmondja mit gondoljak róluk. Innentől gondolom sejted...

Város: hát szakadár vadászként nehéz az állandó lakcímkártya kérdése haver

Család:
Arthur Knobs - apa, meghalt még az invázió előtt
Miranda Knobs - anya, meghalt az invázió során
Daphne Knobs - feleség, meghalt az invázió során
Thomas Knobs - gyermek, meghalt az invázió során
Naomi Knobs - testvér, eltűnt az invázió során

Beosztásod: kevesen ismerik nálam jobban a városokon kívüli területeket, úgyhogy amolyan felderítő féle vagyok talán, bár nekem semmilyen hivatalos rangom nincs. Én csak egy öreg bútordarab vagyok, akinek Wanheda még azért olykor hasznát veszi, úgyhogy nem csak a kenyeret pusztítom. Ennyi.

Szakadár infó: Katona voltam már az invázió előtt is, kommandós tiszt, kiképeztek rá, hogyan kell életben maradni a természetben és miként kell kis egységeket vezetni városi harcban. Egy angyalnő a szemem láttára gyilkolta meg a családomat, akkoriban másra sem tudtam gondolni, csak arra, hogy megkeresem és kinyírom. Nem bíztam sem az égiekben, sem a pokoliakban és volt még ezzel így pár arc. Akkoriban találkoztam Alyciával. Ő is olyan fószerek főnöke volt, akik tenni akartak a szárnyas meg a tüzes bestiák ellen. Átdumáltunk egy éjszakát, amíg győzködött, hogy nagyon hasznát vennék olyasvalakinek, aki ismeri a túlélést, tud verekedni, lőni, aki ezt meg is tudná mutatni a sok szerencsétlennek, akik pár napja még bolti eladók, könyvelők meg kocsmárosok voltak. Karizmatikus nő volt, így hát maradtam. Kiképzőnek szerintem pocsék vagyok, de az első időszakban kb csak én voltam, aztán meg egy idő után már mindenki számára természetes volt, hogy ott vagyok, na meg nekem is, hogy tartozom valahová. Amikor Wanheda átvette a klánt az elsők között térdeltem le elé és azóta is bírja a hűségemet. Ez egy ilyen dolog, ne keresd a mélyét, mert nincs neki. Ez egy ilyen világ, a dolgok olykor csak alakulnak.




33
Mickey
kb 15 éve
Képességem



Nem csak a koromhoz képest, de úgy általában véve is, még mindig borzasztóan jó erőben vagyok, kevesen állhatnak le velem szkanderezni a siker reményében. Talán a gyorsaságom már nem olyan, mint húsz évesen, de volt miből kopnia, szóval még most sem vagyok lassú. Emellett a katonai múltam és az azóta eltelt évek folytonos küzdelme a túlélésért rendkívüli állóképességet alakított ki bennem.
Egykor katonaként kiváló lövész voltam, de egyre ritkábban fordul meg a kezemben lőfegyver, az íj meg nem az én világom, szóval e téren már kissé berozsdásodtam.
Ellenben közelharcban, machetével vagy puszta kézzel a legtöbb emberből még a múlt heti vacsoráját is kiverem. Olykor még mindig el-el küldenek oktatni rá a fiatalokat. Az nekik általában nagyon fáj, de az is igaz, aki elviseli a keménységem és a tüskés modorom, azokból a klán legjobb bunyósai lesznek.
Szükségszerűen egészen jól értek a lopakodáshoz, elrejtőzéshez, e nélkül nem is maradtam volna ilyen sokáig életben. Valamennyire olvasok a nyomokból és a maximum 4-5 fős kis egységek taktikájára is kiképeztek. Vallatónak nem vagyok túl jó, ha nem tudom kiverni az információt nem nagyon tudok mit kezdeni a helyzettel.
A legnagyobb erősségem ellenben, hogy én már tényleg bejártam a környék minden szegletét a közel harminc esztendő alatt. Mindig találok odakint kaját, ha kell felhajtok alkatrészt, ősrégi elsősegély csomagot és szinte bármit. Egy eleven térkép vagyok.



.
Ezt a történetet vérrel írják



Fáradtan rogytam le némi betontörmelékre. Ez jó hely volt némi pihenésre, a környéken lévő lényegében bármit már régen kifosztották, így aztán se ember, se angyal, se démon nem nagyon fordult meg erre. Én szerettem erre kerülni, nyugodt volt és ha bírod az emberpróbáló emelkedőt, akkor gyorsabb is, mint a kanyargós lenti út. Ráadásul itt feljebb van egy kis erdészház is, vagy legalább a romjai, na, ha felhőszakadásra fordul az idő egészen kényelmes menedék. Hát igen. Valaha, régen, olyannyira régen már, amire én magam is alig tudok már visszaemlékezni ez a kis hegyoldal kiránduló hely volt. Talán még Daphneval is megfordultunk itt. A fenébe is! Már nem tudom felidézni az arcát. Nem megy. Csak a hosszú, fekete haja, ami a lapockájáig lobban hátra, már csak ez maradt meg. Ahogy Tomból is csak a gőgicsélő hangja, de az arca, a szeme... Elveszett mind az emlékeim rothadó iszaprétege alatt. Csak annak a bestiának a szemére emlékszem. Az ő arca bezzeg élesen él bennem. Aranyszőke haja, szív alakú arca, bársonyos pillantása, messze nyújtózó galambszárnyai, a feleségem, a gyermekem vérétől megfestett kecses ujjak. Miért, miért pont ez maradt csak meg? Miért ez? MIÉRT?!
Quentin Knobs, a szépreményű gyalogsági százados, a különleges bevetési alakulatok tisztje azon a 1991. évi napon éppen őrparancsnok volt a bázison, amikor alászálltak a szárnyas dögök. Óh bocsánat, nem, akkor még csak az imádott angyalok. A tábori lelkészünk letérdelt és hálaimába kezdett, sokan voltak még így vele. Legalábbis míg az első aláereszkedő egyszerűen el nem roppantotta O'Brian atya gégéjét. Hát az a nap... inkább a gázcsövet kellett volna megszívnunk, mint ezt. Káosz, futás, menekülés. Bajtársak sokasága hullott el a bázison, a US Army első gyalogos hadosztálya, a "Nagy Vörös Egyes" tíz perc alatt megsemmisült. Knobs százados pedig hazarohant a családjához.
Még emlékszem, ahogy futottam kézen fogva Daphnet, akinek a karján bömbölt rémülten Tom. A mai napig se tudom mi a jó istennyila robbant fel a közelünkben, talán egy lángoló kocsi. A légnyomás keresztülvágott az utcán, egyenesen egy üzlet kirakatába. Láttam aláereszkedni az angyalt. A messze lobogó aranyszín fürtöket. Láttam lecsapni a kardot, hallottam a feleségem nyögését, a fiam sírásának megszakadását. Azt nem hallottam, ahogy a szívem kettétört, pedig az is megtörtént akkor. Quentin Knobs gyalogsági százados ott és akkor meghalt. A bőrében már csak én élek. Van pár démon, aki sírva könyörögne az oktatásért, ha valaha ráakadok arra a dögre, elhiheti akárki... Üvöltöttem, oda akartam rohanni, alig vannak tudatos emlékeim. Két zsaru birkózott le és rángatott le egy metróaluljáróba. Már nem volt áram, botladozva menekültünk a síneken át, merre? Melyik megállóig? Egyáltalán mivel győztek meg, hogy velük menjek? Ma már nem tudom. Talán akkor sem tudtam.
Az első józan emlékeim már valahonnan a vadonból vannak. Gyökereken, gyümölcsökön, gilisztákon, gombákon, olykor néhány vigyázatlan madáron tengődtem. Volt egy machetém, de ötletem sincs honnan a bánatból szereztem. Mentem, öltem, zabáltam, aludtam. Emberállat voltam, akit az ösztönei hajtottak és vére beszélt a vérhez, oly mélyre temetett emberségmaradványok az ősidőkből, amikre a civilizáció századnyi sok réteget pakolt, hogy addig azt sem tudtam, még él bennünk. De ez az ősi falkaösztön vezetett el a hozzám hasonló emberállatokhoz.
Alycia és kis csapata ételt és pihenő helyet ajánlott. Vakon kutattam akkoriban az angyalnő, a családom mészárosának nyomait, igazából semmi eséllyel a sikerre. Uniformisom mocskos foszlányai tapadtak a testemre, ami felkeltette Alycia figyelmét. Elbeszélgetett velem és kért maradjak. Meggyőzött, hogy igaza van, így lettem a kiképzőjük. Mert ott maradtam. Karizmatikus nő volt.
Eleinte amolyan jobb keze voltam a bandán belül, aztán lassanként hátrébb szorultam, amit nem is bánok, nem vagyok túl karizmatikus ember, sem vezető alkat, oda más kell, nem én. Eleinte a faluban éltem velük, majd amikor bekövetkezett a szakadás, akkor is Alíciával és az övéivel tartottam.
Felderítettem a környéken már szinte mindent és emlékszem a legelső harcomra, amikor végre elkezdhettem visszaadni valamit a természetfeletti világnak. Egy démon volt és igencsak elkerekedtek meg kifeketültek a szemei, amikor egy leomlott autópályapillér maradványáról a nyakába ugrottam. Sóba mártott machetével vágtam a gyomrába, ő meg letépte viszonzásul az arcom szebbik felét. Rendesen megdolgoztuk egymást a földön hemperegve. Fogalmam sincs már mennyi idő után haraptam rá a torkára, mint egy ragadozó állat. Arra emlékszem csak, ahogy nyeltem és nyeltem a kiömlő vért és reméltem benne van az a mocsok. Visszakapja egy kicsit a saját receptjét, megtudja milyen, amikor őt emésztik el. Aztán egy fél órát öklendeztem meg okádtam a holttest mellett. Ami azt illeti nagyon tapasztalatlan és baromi szerencsés voltam, rossz belegondolni így utólag.
Az évek múltak, a hajam megőszült, a testemen szaporodtak a sebhelyek, a klán pedig Wanheda kezébe került. Gondolkodás nélkül letérdeltem elé, megesküdtem a vérre, ami az ereimben folyik, a vérre, amit a szava szerint ontok és a vérre, ami mindnyájunkat összeköt, hogy hűséges maradok hozzá. Sohasem szegtem meg az eskümet. Az egyetlent, amit nem Isten nevében tettem, az egyetlent, aminek értelme is volt, a hazugságokba burkolózó menny helyett.
Öreg vagyok már, legalábbis ebben a világban. Én is tudom, hogy kevés van már hátra. Az enyémek közül a legtöbben valamelyest tisztelnek, túl sok év van mögöttem, túl nagyot csap az öklöm és túl sok skalpot jelentő rovás a hátamba égetve, hogy ne így legyen. Kedvelni azt hiszem senki sem kedvel, de az nem is érdekel. Én se keresem egyikük barátságát sem, de ha kell bármelyikért meghalok. Ennyi legyen elég nekik. Már csak ritkán képzek, akkor is főleg felderítésre és közelharcra. Kemény, kegyetlen mentor hírében állok, csak a legelkötelezettebbek akarnak tőlem tanulni, de mindig van egy-két ilyen mazochista. Most már csak a környéket járom és összeszedem amire szükség van. De még mindig keresem a nyomot. A szuka nyomát.
Furcsa, most itt ülve, eszembe jut, milyen esküt is tettem egykor, fiatal tisztként. "Én, Quentin Knobs, Istenre esküszöm, hogy az Amerikai Egyesült Államok területét és polgárait minden veszélytől megvédelmezem és szolgálatomat becsülettel ellátom!" Igen, sokat változott a világ. Nincs Isten, Wanheda van. Nincs Egyesült Államok, a klán van. Nincs szolgálat, bosszú van. De ellenség? Na ez az egy, ami megmaradt...
Most pedig ideje indulnom, ha át akarom nézni még azt a roncstemetőt odafent valami használhatóért. Megigazítottam a machetét az övemen, majd az egyetlen emlékem is, ami a régi, naiv és idealista önmagamra emlékeztetett utolsó mementóként, az elmaradhatatlan ősrégi zöld barettsapkám, aztán nekiindultam. A klán felderítője vagyok. Sikerrel térek haza. Vagy a vérem táplálja a földből sarjadó növényeken át az új nemzedéket. Ez az élet törvénye. Ez Wanheda törvénye. Ez a bosszú törvénye. Ez az, ami elől nem bújhatsz el a pokol barlangjaiban és a mennyek hegycsúcsain sem. Az örök törvény. A halál. A vérből születő és vérbe hulló világ.


 
Quentin Knobs
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: