• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
SzerzőÜzenet

Ashtaroth
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar

•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Kedd. Jún. 13, 2017 8:57 pm írtam neked utoljára





Gratulálunk elfogadva
az oldal tagja lettél

Nem túl kedves Mihr!
Hát, nem mondom, fura egy angyal vagy te! Úgy értem, a gondolkodásmódod, ha nem is egyedi, biztosan ritka angyalok között. Egyesek Istenért öldökölnek, te pedig szórakozásból! Ez tetszik... Ha Gabriel "kirúgna" én szívesen látlak, egy ilyen tapasztalt harcos jól jönne a kezem ügyében. Razz Na, de komolyra fordítva a szót.
Az előtörténetedből szépen kivehető, milyen karaktert is hozol és nem hiszem, hogy cukormázas, rózsaszín regéket fogok tőled olvasni, amit nem is bánok! Very Happy Kíváncsian várom, hogy megtalálod-e a lányt, és ha igen, mivé, kivé nőtte ki magát.
Nah nem is szaporítom tovább a szót, foglalózz és irány a játéktér!





Hell or Heaven vezetősége


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



"War only needs an excuse and weapons"

Mihr
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Angel
☩ Posztok :
8
☩ Rang :
Szerafim
☩ Play by :
Joseph Morgan
☩ Pokol vagy menny? :
Gabriel


•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Jún. 11, 2017 5:04 pm írtam neked utoljára


Mihr
We cannot be more sensitive to pleasure without being more sensitive to pain
Joseph Morgan
Angyal
keresett
Seraphiel
Szerafim
Menny

Személyes adatok



Véleményem az emberekről: sosem tartoztak kedvenceim közé az emberek. Annyira törékenyek, ostobák és tehetetlenek, hogy azt elmondani is képtelenség. Csupán egy valamire kiválóak: kiélni rajtuk vérszomjas természetünket, hiszen kinek kellene egy ennyire gyenge teremtmény?

Porhüvelyem neve: nincs.

Mióta élsz?: teremtés óta

Gabriel vagy Mihály?: Gabriel

Vélemény a természetfelettiről? :Az alantas lények közül sokan nem hittek a természetfeletti létezésében addig, amíg az angyalok meg nem jelentek. Kizárták azt és igyekeztek úgy élni, hogy ne vegyék számításba annak a lehetőségét, hogy olyan dolgok is léteznek, amik meghaladják képességeik határát. Úgy tettek, mintha csupán álom lenne, egy esti mese gyermekek számára, holott a természetfeletti nagyon is létezik. Pont ez miatt a hozzáállás miatt (vagy inkább csak részben?) gondolom úgy, hogy az emberek nem érnek fel hozzánk. Démonok vagy éppen nephilimek? Csupán a hatalom egy kicsiny morzsáját birtokolják és azt próbálják az orrunk alá dörzsölni. Bosszantó kis lények, akik ha tehetik, borsot törnek az orrunk alá...

Város: Las Vegas

Család: egy olyan fogalom, ami a halandók világában ismeretes, a miénkben már kevésbé. Most őszintén? Ki képes megérteni ennek a szónak a jelentését és a mögöttes értelmét? Vagy egyszerűen ki szeretné tudni mit is takar igazából? Mert hogy én nem, az is biztos.

Beosztásod: Gabriel-t támogatom, harcos vagyok, egy szerafim.

Szakadár infó: -




~20
Laine
3-4 éve
Képességem



Az angyali képességeim kitűnően használom, ha kell, gyakorlom is, viszont mivel harcos angyal vagyok, masszívabb testalkatomnak köszönhetően átlagos erőm meghaladja a legtöbb angyalét. Jobban bírom a megpróbáltatásokat és ha lehetőségem adódik rá, szeretem kiadni magamból a feszültséget csak sajnos, akkor nem akadok olyan ellenfélre, aki bírja is, amikor szeretnék. A legtöbb képességem érdekesnek tartom, de nem mindig használom, inkább fizikai erőmre támaszkodok - ha lehet.



.
Ezt a történetet vérrel írják



Angyal vagyok. Egy igazi harcos, aki a világot másképp képzeli el, mint ahogy azt atyánk, Isten tette. Nem tartom méltónak az embereket egy ilyen világ birtoklására, hiszen minden rossz megtalálható bennük, amit csak fel lehet sorolni: hataloméhesek, becsvágyók, irányításmániások és még sok más jelzővel illethetném őket, amit most nem fogok, mert elég sokáig eltartana hátrányaik felsorolás. Régen, emlékszem, még Michael csapataival együtt harcoltunk Gabriellel, mára viszont ellenfelekké váltunk. Egyrészt sajnálom, hogy ez történt, ugyanakkor várható kimenetel volt. Most Gabrielt támogatva vallom nézeteit, támogatom őt, ahogy csak lehet…

Nagyjából 25 évvel korábban…

Bámulom a felettem elhaladó felhőket s érzem, ahogy az esőcseppek arcomba hullnak. Eltöprengek a múlton, a jelenen és összehasonlítom a kettőt. Bár nem számítok abba a kategóriába, aki csak úgy eltöpreng a dolgokon, a rám váró feladat előtt – vagy inkább szórakozás? – még tartok egy kis szünetet. Fekete szárnyaim kitárom s az elhagyatott templommal szemben állva bámulom díszes boltíveit, amik jóval a halandók feje fölé magasodva hirdetik önnön becsvágyuk eredményét.
Sosem értettem az embereket miért is emelnek ilyen, vagy ehhez hasonló építményeket Istent dicsőítve. Úgy tesznek, mintha hívő emberek lennének, holott mások elől eltitkolják kicsinyes cselekedeteiket. Elképzelhetetlen és felfoghatatlan, amit egymással művelnek… Szerény véleményem pedig az, hogy nekik létezni sem kéne. De véleményemben nem az összes testvérem osztozik, így megrázom a fejem és belépek a kápolna belsejébe felfeszítve a nagy, kétszárnyú, nehéz fából készült ajtót.
Lépteim zaja visszhangot ver, ahogy a feltört köveken sétálok végig. A padok darabjait szétszórva találom, de nem foglalkozok az épület állapotával, haladok előre az oltár felé. Ironikus, hogy az emberek egy csoportja pont itt rejtőzött el, ahol a legegyszerűbb kiszúrni őket, de én csak nevetek a tényen. Habozás nélkül fordulok az oldalsó terem hatalmas bejáratához, hogy eljuthassak a leghátsó teremig, ahol reményeim szerint a gyermekek egy csoportja bujkál remélve, hogy nem fedezik fel őket. Reményeik azonban egy pillanat alatt szertefoszlanak, amikor megpillantják személyemet az ajtóban. Nem menekülhetnek. Nincs egyetlen rejtett ajtó sehol, ahogy ablak sem. Elmosolyodok és köszöntöm a gyerekeket.
- Na, ki szeret játszani? – kérdésem után hirtelen csend áll be a romos helyiségben majd a pillanat tört része alatt mind a 23 gyermek sikítozni kezd. Próbálnak minél távolabb kerülni tőlem, de én tudom, hogy nem menekülhetnek. Szemrebbenés nélkül, használva angyali képességeimet szép sorban lemészárolom őket csupán egyetlen túlélőt hagyva. – Hogy hívnak, kislány?
- A… Arya – el-elcsuklik hangja. – McNeeley – aprócska kezével átöleli magát miközben a terem közepén áll társai vérével beborítva.
- Nos, Arya McNeeley, nagyon úgy fest, hogy szerencsés napod van ma… - hajolok közel hozzá majd egy búcsú puszit adva bal orcájára távozom a romos épületből…

Egy évvel korábban…

Sokszor gondolok arra a kislányra, akit életben hagytam azon az esős napon. Vajon miért tettem? Mi célom volt vele? Hány éves lehetett? 7? Vagy inkább 8? Valahogy rejtély számomra megkülönböztetni a különböző korosztályokat. Vannak apró egyedek, olyanok, akik „növésben” vannak, no meg kifejlett példányok. Ami az igazságot illeti, nem is akarom megkülönböztetni őket, hiszen nem az a lényeg, csupán egy érdekes tény. Visszagondolva már rossz ötletnek tartom akkori döntésemet és pont ez miatt próbálom megszerezni a kis Arya hollétének pontos helyét. Szeretek eljátszani a gondolattal, hogy kioltom életét, hogy halála előtt kiélvezem utolsó perceit, pont ezért is van most szükségem arra az információra, amit az előttem ülő, megkötözött halandó tud.
- Még egyszer megkérdezem… - tettem fel újra a kérdést miközben székemen támaszkodva, kíváncsi tekintetemmel fürkésztem a férfi meggyötört testét. Gondolataimmal eközben egy üvegszilánkkal húztam mély vágást jobb orcáján, aminek hatására felordított. – Hol van Arya McNeeley?
Szememből sütött a vágy, hogy végre elvehessem életét. Azonban ki szerettem volna használni minden egyes pillanatát a kettőnk között kialakult intim kapcsolatnak, ezért megörvendeztettem őt azzal, hogy egy csipesz segítségével egyenként távolítottam el körmeit lábáról minden egyes szavamnak nyomatékot adva ez által.
- Nem tudom – ordította miközben áttértem a másik lábára.
- Nagy kár ez rád nézve – elmosolyodtam, mert igazából hálás voltam neki, amiért így megkönnyíti dolgomat. Imádtam embereket kínozni, ittlétem alatt pedig tökélyre fejlesztettem eme képességem. Egy percnyi néma csönd után kutatni kezdtem elméjében az információ után s mikor rábukkantam felpattantam a székből. – Nos, úgy látom már megint hazudtál… nem jó ez így barátom! Nagyon nem!
Nem tetszésemnek hangot adva egy hirtelen ötlettől vezérelve elindultam a kések felé, amik a konyhapulton hevertek nagyság szerint sorba rendezve. Nem szerettem a rendetlenséget, de szemet hunytam felette a kialakult körülményekből kifolyólag, így csupán a fejemet ingattam. Szórakozott léptekkel tértem vissza a férfihez, aki a nappaliban megkötözve várja végítéletét, és elbúcsúztam végleg tőle.
- Örvendtem a mi kis találkozásunknak, de ideje lenne befejeznem, amit elkezdtem! – Mutatóujjam végighúztam az éles pengén. – Egy élmény volt önnel üzletelni! – Laza mozdulattal a hasába szúrtam a pengét, megforgattam benne, majd bal oldalától a jobbig húztam azt. A folyamat végén az élettelen test előre dőlt, csak a kötelek tartották ott. Jobb mutató ujjammal a falra írtam vérrel üzenetem Arya-nak és vártam…



 
Mihr
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: