• hell is so close and •
HEAVEN'S OUT OF REACH

 
SzerzőÜzenet

Deedra
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
Ω [url=lnk] Szakadárok vezére [/url]
☩ Faj :
Ω Szakadár / Vadász / Ember
☩ Posztok :
107
☩ Keresett személy :
☩ Képességem :

Ha bátran harcolsz, győzelem, dicsőség és gazdagság vár reád,
másként elpusztítanak


☩ Rang :
Ω North commander
☩ Play by :
Ω Marie Avgeropoulos
☩ Pokol vagy menny? :
Ω Föld



Ω Deedra&Lincoln •• Egy népet csak úgy lehet vezetni, ha
jövőt mutatunk neki. A vezető: reménységmondó..

•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Jún. 11, 2017 3:59 pm írtam neked utoljára





Gratulálunk elfogadva
az oldal tagja lettél

Kedves Üdv Max!

Borzasztóan örülök, hogy csatlakoztál kis közösségünkhöz! Elöször is az karaktered arca, no hát mindig kedveltem a SPNben, már ameddig jutattam, imádom, ahogyan itt is megjelenik, és újra hódít a hármas. Nagyon tetszett, ahogyan az apró részeket is bövebben kifejtetted, amit más nem szokott. Ahogyan írtál a képességedről is, az is számomra érdekes volt, hiszen sokan nem fejtik ki, pedig még egy embernek is lehetnek nem természet feletti képességei.

A történeted hibátlan volt, magával ragadott, és éreztem, hogy húz magával, és akartam volna még még olvasni, és élvezni ezt a művet, de vége lett. Sad
Fogalmazásod, szinte egy könyvben megállná a helyét, imádom a kisebb mozdulatok tökéletes leírását. Úgy írtad, mint egy naplót, hogy le kell írnod ezt, ez is olyasfajta lap, amivel még nem találkoztam, ami megragadott. Na, nem is tépem a szám, pedig nap estig tudnálak dicsérni, de menni kell. Látom foglaltál, ami remek. Akkor irány a játéktér drága, és árassz el minket reagokkal!  bounce  s4h4h  juuj  





Hell or Heaven vezetősége


✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖ ✖



Deedra North commander
• JUS DREIN JUS DAUN Ai laik Heda•

Max
LOST SOULS,WHISPERING AMEN TO THE MOON
avatar



☩ Történetem :
☩ Faj :
Démon
☩ Posztok :
12
☩ Play by :
Mark Sheppard
•we're fallen angels •
• heading to hell from heaven•

Vas. Jún. 11, 2017 2:56 pm írtam neked utoljára


Max
I would burn down the world to get what I want.
Mark Sheppard
Démon
saját
-
Rang nélküli
London

Személyes adatok



Véleményem az emberekről: Én is ember voltam valamikor régen, de már alig emlékszem, milyen érzés volt. A mostani emberek közül van pár, aki megérdemli, hogy éljen... és van pár, akit szívesen belekergetnék egy alkuba. Azoknak legalább a lelke értékes lehet. Maga az élete sokat nem ér a szememben. Mint az utcára kidobott kóbor kutyák, akik állandóan étel után kuncsorognak. Vagy éppen morognak rád, te pedig még egyet beléjük rúgsz.

Porhüvelyem neve: Max Lloyd

Mióta élsz?: 326... vagy talán 336... összefolynak az évek, remélem megérted.

Gabriel vagy Mihály?: Egyik sem. Csak a saját érdekeimet tartom szem előtt.

Vélemény a természetfelettiről? : Az élet része, nem igaz? Én már csak tudom, mi mindent lehet kezdeni a természetfeletti erőkkel. Mit adhat és mit vehet el.

Város:  Mikor hol...

Család:  -

Beosztásod: -

Szakadár infó: -




25  
Near
~9 éve
Képességem
Nem érzem úgy, hogy most el kellene dicsekednem mindennel, ami egy démonnak az örök életével együtt jár. Nem érzem, hogy ki kellene fejtenem, milyen érzés, amikor az ember... bocsánat, démon, megköti új élete első alkuját. Amúgy is, az egyetlen, amit mára már szem előtt tartok, hogy minél tovább fejlesszem az okkult tudásom. Igaz, profinak mondhatom magam, de mindig van hova tovább, vagy tévednék?
Sok év van mögöttem, amit másnak sem szenteltem csak az okkultizmusnak. Célt adott a démoni létemnek. Célt, amit kimondottan élveztem. Utat, amit imádtam és a mai napig imádok járni. Az egész olyan, mint egy időben az emberek között annyira népszerű bűvészkedés. Lenyűgöző és csodálatos, ha színpadon látod. Majd felfedezed az első apró trükk nyitját. Majd a következőt és következőt. Végül gyakorolni kezdesz. Újra és újra próbálod, míg csak a legjobb nem leszel. Amíg nem leszel A Bűvész! A legjobb mind közül. Az, akinek már senki nem ismeri a trükkjét, csak egyedül te. Poros könyveket bújsz és túlszárnyalod a mestered és nem állsz meg. Soha. Mert a profik között is lehetsz a legjobb.

.
Ezt a történetet vérrel írják



A szerelmem... menyasszonyom... feleségem. Másról sem szólt az életem, csak róla. Az első és egyetlen, akit tényleg szerettem - ha nem vesszük figyelembe az ösztönös szeretetet az ember szülei és testvérei felé. Ő volt az, akiért mindent és bármit megadtam volna. Kár, hogy ő eleinte nem így gondolta.
Kétségbeesetten azt akartam, hogy az enyém legyen. Fiatal volt, tökéletes bőrrel, elbűvölő mosollyal. Miket beszélek? Még most is fiatal! Még most is gyönyörű! Éppen csak átlépte a huszonnégyet. De akkor, tíz évvel ezelőtt is úgy éreztem, ölni tudnék érte. Nem csak azért, hogy örökké az enyém legyen, hanem már azért is, hogy az a mosoly nekem szóljon. ...és tudjátok mit? Megkaptam!


Leteszem a tollat. Nem is értem, miért írom le mindezt. Emléknek? Búcsúlevélnek? Soha nem írtam naplót és most eszemben sincs elkezdeni. Talán csak el akarom mondani, hogy akiről az életem szól, ott fekszik a másik szobában, békésen alszik én pedig itt gubbasztok a gyertyafénynél és felidézek mindent. Minden együtt töltött pillanatot. Minden jót. Minden rosszat...

Követtem őt. Nem lett volna szabad, nem illő egy hozzám hasonló középkorú férfinak egy tizennégy éves lány nyomába szegődni. Mégis megtettem. Már éppen sötétedett ő pedig hazafelé tartott. Mi tagadás, nem először jártam utána, ismertem a családját, ismertem a szokásait és ismertem a dalt, amit elalvás előtt dúdolgatott magának minden egyes este.
Most viszont kitérőt tett. Lekanyarodott ott, ahol nem lett volna szabad. Arra ment, amerre semmi keresnivalója nem volt. Nem lakott arra barátnője. Nem éltek abban az utcában rokonai. Ő mégis kanyarodott egyenesen a zsákutca vége felé tartva. Én pedig gondolkodás nélkül követtem. Egy fiú várta az egyik fa törzsének támaszkodva.


Muszáj szünetet tartanom. Emlékszem minden mozzanatra, emlékszem a lemenő nap fényében megnyúló árnyékokra, emlékszem az üveges szemekre. ...és a mai napig a fejemben cseng a sikoly.
Talpra kell állnom.
Átsétálok a hálószobába, ahol ott alszik ő. Szeretem. A mai napig teljes szívemből szeretem. Álmában forgolódik. Odalépek hozzá és egy apró csókot nyomok a homlokára, mielőtt visszatérnék az íráshoz.

Nem vagyok benne biztos, hogy meg akarok örökíteni minden mozzanatot, de egy részem mégis szeretné, ha nyoma maradna. Ha valaki tudnám a miérteket. Megértene.
Ott álltam pár méterre tőlük. Láttam, ahogy az én szerelmem odalép a fiúhoz. Láttam, ahogy elmosolyodik. Láttam, hogy a fiú megsimogatja az arcát. ...és akkor elveszítettem a fejem.
- Ő az enyém! - kiáltottam. Igen, ez volt az első alkalom, hogy a szerelmem hallhatta a hangom. Kijelentettem, hogy az enyém, miközben ő még csak rám sem nézett soha. Amúgy is, mit látott volna? Egy középkorú dolgozó férfit, érdes kezekkel. Egy férfit, aki egy fiatal lány után vágyakozik.
Mindketten felém kapták a fejüket. A fiú elé állt, hogy megvédje, - hogy megvédje tőlem! Micsoda lovagias ösztönök!
Nem volt olyan bátor, amikor egy perc elteltével vértől vöröslött a keze. A gyomrára szorította mind a kettőt, de semmire sem ment vele. Ahogy én sem a mosolyommal, amivel a lányra néztem.
- Édes szerelmem...
Nem voltam és nem vagyok őrült, ezt szeretném leszögezni. Tudom, hogy túl messzire mentem, de akartam őt. Ahogy azzal is tisztában voltam, hogy mindenféle terv nélkül ennek nem szabadott volna nekifutnom. Mégis megtettem. Egyszerűen ott hagyva a fiút magammal vittem a szerelmem. Az érdes tenyerem a szájára tapasztottam. De küzdött, még így is sikított, rugdosott. Nem az én hibám szerelmem, ugye megérted?


Nem, nem így akartam fogalmazni. Áthúzom, majd egészen átsatírozom az utolsó mondatot. Figyelem a kis fényt, egészen elmerülök az emlékekben, majd gyorsan folytatom. Most már kapkodok. Nem hagyhatom félbe a történetet, mielőtt lejárna a nekem járó tíz boldog év.

... az enyém volt. Nem akarta, de az enyém lett. Nem bántottam többet, mielőtt bárkiben felmerülne. Szerettem és szeretem. Egyszerűen csak időt kellett hagynom neki, hogy ő is viszont szeressen. Hogy lássa, mi mindent tettem érte.
Ehhez kellett segítséget kérnem. Mint mondtam mindent és bármit megadtam volna érte. A lelkem lett az ára. A lelkem az én gyönyörű menyasszonyom... feleségem szerelméért.


- Szeretlek... - suttogom a sötétbe, csak magamnak és indulok. Nem akarom, hogy felébredjen, bármi történik.

~~~


Régen volt már, hogy ennyire akartam valamit, mint most. Barát. Barátkozni. Egy démon nem vágyik ilyesmire. Különös dolog. De ismertek. Bármi az ár, megszerzem amit, vagy akit akarok. Hát nem szép? Mézes, mázos, csillámporos örök barátság! Bleh. De akkor is akarom.A barátomnak akarom az embert, aki képes volt elzárni a nagy ellenségem!

Hé Wallenberg, akarsz a barátom lenni, ugye? Együtt nagyon sokra lennénk képesek, véget nem érő szórakozás. Végre elengedhetnéd magad, nem kellene odafigyelned minden egyes mozzanatodra. Nem kellene attól tartanod, hogy ártasz egy szegény kóbor kutyának a sikátorban. Ne mondd... ne hazudd nekem, hogy nem csábító a gondolat!


 
Max
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás: